A BÍRÓSÁG ÍTÉLETE (hatodik tanács)
2017. március 30.(*)
„Előzetes döntéshozatal – Környezet – Hulladékok – 2008/98/EK irányelv – A hulladékgazdálkodás költségeinek visszatérítése – A szennyező fizet elve – A »hulladékbirtokosok« fogalma – A hulladékgazdálkodásért kért díj – Tőkeberuházások finanszírozására szolgáló külön díj”
A C‑335/16. sz. ügyben,
az EUMSZ 267. cikk alapján benyújtott előzetes döntéshozatal iránti kérelem tárgyában, amelyet az Općinski sud u Velikoj Gorici (Velika Goricai‑i városi bíróság, Horvátország) a Bírósághoz 2016. június 15‑én érkezett, 2016. június 3‑i határozatával terjesztett elő
a VG Čistoća d.o.o.
és
Đuro Vladika,
Ljubica Vladika
között folyamatban lévő eljárásban,
A BÍRÓSÁG (hatodik tanács),
tagjai: E. Regan tanácselnök, J.‑C. Bonichot (előadó) és S. Rodin bírák,
főtanácsnok: M. Szpunar,
hivatalvezető: A. Calot Escobar,
tekintettel az írásbeli szakaszra,
figyelembe véve a következők által előterjesztett észrevételeket:
– a VG Čistoća d.o.o. képviseletében Ž. Galeković direktor,
– a horvát kormány képviseletében T. Galli, meghatalmazotti minőségben,
– az Európai Bizottság képviseletében E. Sanfrutos Cano és M. Mataija, meghatalmazotti minőségben,
tekintettel a főtanácsnok meghallgatását követően hozott határozatra, miszerint az ügy elbírálására a főtanácsnok indítványa nélkül kerül sor,
meghozta a következő
Ítéletet
1 Az előzetes döntéshozatal iránti kérelem a szennyező fizet elvének és a hulladékokról és egyes irányelvek hatályon kívül helyezéséről szóló, 2008. november 19‑i 2008/98/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv (HL 2008. L 312., 3. o.) 14. cikke (1) bekezdésének értelmezésére vonatkozik.
2 E kérelmet a VG Čistoća d.o.o., önkormányzati hulladékgazdálkodó vállalkozás, valamint a hulladékgazdálkodási szolgáltatást igénybe vevő Đuro Vladika és Ljubica Vladika között a 2013. októbertől és 2014. szeptemberig terjedő időszakra vonatkozó települési hulladékgyűjtési és ‑gazdálkodási számlák megfizetése tárgyában folyamatban lévő jogvita keretében terjesztették elő.
Jogi háttér
Az uniós jog
3 A 2008/98 irányelv (1) preambulumbekezdése a következőképpen fogalmaz:
„A hulladékokról szóló, 2006. április 5‑i 2006/12/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv [(HL 2006. L 114., 9. o.)] létrehozza a hulladékok kezelésének Közösségen belüli jogi keretét. Az irányelv olyan alapfogalmakat határoz meg, mint a hulladék, a hasznosítás és az ártalmatlanítás, és meghatározza a hulladékgazdálkodás alapvető követelményeit, mindenekelőtt a hulladékgazdálkodási műveleteket végző létesítmény vagy vállalkozás engedélyezésének vagy nyilvántartásba vételének kötelezettségét, valamint a tagállamok hulladékgazdálkodási terv készítésére vonatkozó kötelezettségét. Az irányelv megállapít olyan főbb elveket is, mint például a hulladék olyan módon történő kezelésének kötelezettségét, amely nem gyakorol kedvezőtlen hatást a környezetre és az emberi egészségre, valamint egy a hulladékhierarchia alkalmazására való ösztönzést, továbbá a szennyező fizet elvvel összhangban azt a követelményt, hogy az adott hulladék ártalmatlanításának költségeit a hulladék birtokosának vagy korábbi birtokosának, vagy a hulladékot előidéző termék előállítójának kell viselnie.”
4 A 2008/98 irányelv (8) preambulumbekezdése a következőképpen rendelkezik:
„Ezért az olyan kulcsfontosságú fogalmak, mint a hulladék, a hasznosítás és az ártalmatlanítás meghatározásának pontosítása, a hulladékmegelőzés érdekében meghozandó intézkedések megerősítése, a termékek és az anyagok egész életciklusát és nem csak a hulladék fázist figyelembe vevő megközelítés bevezetése, valamint a hulladékkeletkezés és a hulladékgazdálkodás környezeti hatásainak csökkentésére való összpontosítás érdekében a [2006/12] irányelvet felül kell vizsgálni, ily módon erősítve a hulladék gazdasági értékét. A természeti erőforrások megőrzése érdekében ösztönözni kell továbbá a hulladékhasznosítást és a hasznosított anyagok felhasználását. A pontosság és az olvashatóság érdekében a [2006/12] irányelvet hatályon kívül kell helyezni és helyébe új irányelvnek kell lépnie.”
5 A 2008/98 irányelv (25) és (26) preambulumbekezdése kimondja:
„(25) A költségfelosztást célszerű úgy kialakítani, hogy az tükrözze a hulladékkeletkezés és hulladékgazdálkodás következtében fellépő valós környezetterhelést.
(26) A szennyező fizet elv európai és nemzetközi szinten is irányadó elv. A hulladék termelőjének és a hulladék birtokosának a hulladékot a környezet és az emberi egészség magas szintű védelmét biztosító módon kell kezelnie.”
6 Ezen irányelv 3. cikke a következőket írja elő:
„Ezen irányelv alkalmazásában:
[…]
5. »hulladéktermelő«: akinek a tevékenysége során hulladék keletkezik (eredeti hulladéktermelő) vagy bárki, aki előkezelést, keverést vagy egyéb olyan műveletet végez, ami ezen hulladék jellegében vagy összetételében változást eredményez;
6. »hulladékbirtokos«: a hulladéktermelő vagy az a természetes vagy jogi személy, akinek a hulladék a birtokában van;
[…]
9. »hulladékgazdálkodás«: a hulladékok gyűjtése, szállítása, hasznosítása és ártalmatlanítása, beleértve az ilyen műveletek felügyeletét és a hulladéklerakók utógondozását, valamint a kereskedőként vagy közvetítőként végzett tevékenységet is;
10. »gyűjtés«: a hulladék összeszedése – beleértve előzetes válogatását és előzetes tárolását is – hulladékkezelő létesítménybe történő elszállítása céljából;
11. »elkülönített gyűjtés«: olyan gyűjtés, amelynek során a hulladékáramot a hulladék fajtája és jellege szerint elkülönítik a különleges kezelés elősegítésére;
[…]
14. »kezelés«: hasznosítási és ártalmatlanítási műveletek, amelyek magukban foglalják a hasznosítást és az ártalmatlanítást megelőző előkészítést is;
[…]
17. »újrafeldogozás«: olyan hasznosítási művelet, amelynek során a hulladék anyagokat termékké vagy anyaggá alakítják, akár azok eredeti használati céljára, akár más célokra. Ez magában foglalja a biológiai szerves anyagok feldolgozását is, nem tartalmazza azonban az energetikai hasznosítást és az olyan anyaggá történő feldolgozást, amelyet üzemanyagként vagy feltöltési műveletek során használnak fel;
[…]”
7 A 2008/98 irányelv 11. cikkének (1) bekezdése a következőképpen rendelkezik:
„A tagállamok meghozzák a megfelelő intézkedéseket a termékek újrahasználatának és az újrahasználatra való előkészítési tevékenységeknek a támogatására, különösen az újrahasználati és javító hálózatok kiépítésének és támogatásának ösztönzése, valamint gazdasági eszközök, beszerzési kritériumok, számszerűsített célok, illetve egyéb intézkedések használata révén.
A tagállamok intézkedéseket hoznak a magas színvonalú újrafeldolgozás támogatására, és e célból, ahol ez technikailag, környezetvédelmileg és gazdaságilag megoldható és az érintett újrahasznosítási ágazatok szükséges minőségi előírásainak megfelel, elkülönített gyűjtést hoznak létre.
[…]”
8 Ezen irányelv 14. cikke kimondja:
„(1) A szennyező fizet elvvel összhangban a hulladékgazdálkodás költségeit az eredeti hulladéktermelőnek, vagy a jelenlegi vagy a korábbi hulladékbirtokosoknak kell viselniük.
(2) A tagállamok határozhatnak úgy, hogy a hulladékgazdálkodás költségeit részben vagy egészben a hulladékot előidéző termék gyártójának kelljen viselnie, és hogy e termékforgalmazói osztozhatnak ezekben a költségekben.”
9 A 2008/98 irányelv 15. cikkének (1) bekezdése előírja:
„A tagállamok megteszik a szükséges intézkedéseket annak biztosítása érdekében, hogy az eredeti hulladéktermelő vagy más birtokos saját maga végezze el a birtokában lévő hulladék kezelését, vagy egy közvetítő vagy vállalkozás által kezelt hulladékkezelési műveleteket végző létesítménnyel végeztesse el a hulladék kezelését, vagy pedig egy magán vagy közszolgáltató hulladékgyűjtővel bonyolíttassa le azt a 4. és a 13. cikkekkel összhangban.”
A horvát jog
10 A Zakon o komunalnom gospodarstvu (az önkormányzati szolgáltatások ellátásáról szóló törvény) az alapügy tényállása megvalósulásának időpontjában hatályos változata 20. cikkének (1) bekezdése a következőképpen rendelkezik:
„Az önkormányzati szolgáltatások díja lehetővé teszi a következő önkormányzati tevékenységek megvalósításának finanszírozását:
[…]
(4) a tisztaság fenntartását annyiban, amennyiben az a települési hulladékok gyűjtését és elszállítását illeti,
(5) a települési hulladék lerakását
[…]”
11 A Zakon o održivom gospodarenju otpadom (a fenntartható hulladékgazdálkodásról szóló törvény) 4. cikke előírja:
„(1) E törvény alkalmazásában:
[…]
(10) »hulladékgyűjtési tevékenység«: a hulladék szokásos és sürgősségi gyűjtésének eljárásai, valamint az újrafeldolgozási szigeten való hulladékgyűjtés eljárása;
[…]
(39) »hulladékbirtokos«: a hulladéktermelő vagy az a természetes vagy jogi személy, akinek a hulladék a birtokában van;
[…]
(48) »hulladéktermelő«: akinek a tevékenysége során hulladék keletkezik, és/vagy bárki, aki előkezelést, keverést vagy egyéb olyan műveletet végez, ami ezen hulladék összetételében vagy jellegében változást eredményez;
[…]”
12 E törvény 6. cikkének (1) bekezdése kimondja, hogy hulladékgazdálkodás a nemzeti jogból, az uniós vívmányokból és a nemzetközi jogból eredő, környezetvédelemmel kapcsolatos elveknek, és különösen a szennyező fizet elvnek a tiszteletben tartásán alapul, amely elv értelmében „a hulladéktermelő, a hulladék korábbi birtokosa vagy a hulladékbirtokos viseli a hulladékgazdálkodási intézkedések költségét, és anyagi felelősséget visel az általa esetlegesen vagy ténylegesen okozott károk megtérítését szolgáló intézkedések megtételéért”.
13 Az említett törvény 6. cikkének (2) bekezdése a következőképpen rendelkezik:
„A hulladékgazdálkodással kapcsolatos költségeket a hulladéktermelő vagy azon termék gyártója viseli, amelyből a hulladék ered.”
14 Ugyanezen törvény 28. cikke értelmében:
„(1) Az önkormányzat a saját területén köteles biztosítani:
[…]
2. A papír‑, fém‑, üveg‑, műanyag‑ és textil‑hulladék, valamint a nagy méretű települési hulladék elkülönített gyűjtését;
[…]”
15 A fenntartható hulladékgazdálkodásról szóló törvény „Vegyes és biológiailag lebontható települési hulladék gyűjtésére vonatkozó közszolgáltatás” címet viselő 30. cikke a következőképpen rendelkezik:
„(1) A vegyes és biológiailag lebontható települési hulladék gyűjtésére vonatkozó közszolgáltatás magában foglalja az ilyen hulladék különböző igénybe vevőktől az érintett szolgáltatási övezetben, gyűjtőedényben való összegyűjtését, valamint a hulladékkezelésre felhatalmazott személyhez való elszállítását.
[…]
(6) A jelen cikk (4) bekezdésében említett szolgáltatás igénybe vevője köteles:
[…]
3. a szolgáltatónál elhelyezett hulladékmennyiséggel arányos mértékben viselni a települési hulladékgazdálkodás költségeit.”
16 E törvény 33. cikke kimondja:
„(1) A szolgáltató a jelen törvény 30. cikkének (1) bekezdésében említett közszolgáltatás díját oly módon köteles kiszámítani, hogy biztosítsa a »szennyező fizet« elvének alkalmazását, a gazdaságilag életképes üzemeltetést, valamint a jelen törvény rendelkezéseinek megfelelően nyújtott szolgáltatás biztonságát, szabályszerűségét és minőségét […]
(2) A szolgáltató a jelen törvény 30. cikkének (1) bekezdésében említett közszolgáltatást a számlázási időszak alatt elhelyezett hulladékmennyiséggel arányosan köteles az igénybe vevőnek kiszámlázni, e mennyiségi kritérium pedig az elhelyezett hulladék tömegén vagy a hulladékgyűjtő edény űrtartalmán és ezen edények ürítéseinek számán alapul a jelen törvény 30. cikke (7) bekezdésében foglalt határozatnak megfelelően.
[…]
(4) A szolgáltató a jelen törvény 30. cikkének (1) bekezdésében említett közszolgáltatás díjába a következő költségeket köteles beépíteni: a hulladékgyűjtő berendezések beszerzésének és karbantartásának költségei, a hulladékszállítás költségei, a hulladékkezelés költségei és a jelen törvény 29. cikkének (10) bekezdésében említett rendeletben foglalt egyéb költségek.
[…]”
Az alapeljárás és az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdések
17 Az alapeljárás tárgya azon, 2013 októbere és 2014 szeptembere közötti időszakot érintő, háztartásihulladék‑gazdálkodásra vonatkozó, havi 78,61 horvát kuna (HRK) (hozzávetőleg 10,54 euró) összegű számlák megfizetése, amelyet a VG Čistoća Đuro Vladikától és Ljubica Vladikától követel.
18 Az alapeljárás alperesei nem értenek egyet egyrészt a számlák azon részének megfizetésével, amely az elkülönített gyűjtésnek, a lerakásnak és a környezetbe engedély nélkül lerakott hulladék ártalmatlanításának felel meg, másrészt azon külön díj megfizetésével, amely a hulladékgazdálkodási vállalkozás által az újrafeldolgozási műveletek érdekében végzett tőkeberuházások finanszírozására szolgál. Az alperesek nem tagadják meg azonban számlák azon részének megfizetését, amely a ténylegesen megtermelt és elszállított hulladék elszállítására és lerakására vonatkozik.
19 A VG Čistoća a Đuro Vladika és Ljubica Vladika által fizetendő összegek kiegyenlítésének kikényszerítéséért az Općinski sud u Velikoj Goricihoz (Velika Gorica‑i városi bíróság, Horvátország) fordult.
20 A kérdést előterjesztő bíróság kifejti, hogy ez utóbbiak csak 120 literes edénnyel rendelkeznek, és a VG Čistoća a hulladékgazdálkodási szolgáltatásai számlázásakor a hulladék elszállításának havi díját a használt edények mérete alapján számítja ki. E társaság tehát a kiürített edények űrtartalma alapján, nem pedig alapeljárás alperesei által ténylegesen megtermelt hulladék súlya alapján számlázott.
21 E bíróság álláspontja szerint az egyenlőség elvének tiszteletben tartása érdekében az alapeljárás felperesének olyan gyűjtési intézkedéseket kellene alkalmaznia, amelyek lehetővé teszik, hogy csak az igénybe vevők által ténylegesen megtermelt hulladékot számlázzák ki. A kérdést előterjesztő bíróság ezenkívül úgy ítéli meg, hogy ez utóbbiak rendelkezésére kell bocsátani az elkülönített gyűjtés (papír, műanyag, vegyes hulladék) tárgyát képező hulladék összeszedésére szolgáló külön edényeket. A kérdést előterjesztő bíróság hozzáteszi, hogy az igénybe vevőket nem szabadna kötelezni, hogy fizessenek a hulladék újrafeldolgozás útján való lerakásáért. Az a kérdés merül fel tehát a kérdést előterjesztő bíróságban, hogy az igénybe vevők a települési hulladékgazdálkodás címén kiállított számlákon szereplő valamennyi tételt kötelesek‑e megfizetni.
22 E körülmények között az Općinski sud u Velikoj Gorici (Velika Gorica‑i városi bíróság) úgy határozott, hogy az eljárást felfüggeszti, és előzetes döntéshozatal céljából a következő kérdést terjeszti a Bíróság elé:
„Az uniós jog alapján hogyan kell kiszámítani a háztartási hulladék begyűjtésének és elszállításának díját? Az uniós polgárok miként fizetik ki a települési hulladék begyűjtése és elszállítása alapján kiállított számlát, azaz az üres hulladékgyűjtő edények vagy konténerek űrtartalma szerint, vagy a begyűjtött hulladék mennyiségének megfelelően fizetnek‑e a háztartási hulladék begyűjtése és elszállítása után, és a díjban egyéb tételek is szerepelnek‑e?”
Az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdésről
23 A kérdésével a kérdést előterjesztő bíróság lényegében arra keresi a választ, hogy a 2008/98 irányelv 14. cikkét és a 15. cikkének (1) bekezdését úgy kell‑e értelmezni, hogy azokkal ellentétes az olyan nemzeti szabályozás, mint amely az alapügy tárgyát képezi, és amely szerint egyrészt a hulladékkezelési szolgáltatás igénybe vevői a rendelkezésükre bocsátott edény űrtartalma, és nem a ténylegesen elszállított hulladék súlya alapján kiszámított díjat fizetnek, másrészt ezen igénybe vevők egy kiegészítő díjat is fizetnek, amelyből származó bevétel az összegyűjtött hulladék kezeléséhez szükséges beruházások finanszírozására szolgál.
24 A 2008/98 irányelv 14. cikke értelmében és a szennyező fizet elvvel összhangban a hulladékgazdálkodás költségeit az eredeti hulladéktermelőnek, vagy a jelenlegi vagy a korábbi hulladékbirtokosoknak kell viselniük. E pénzügyi kötelezettség amiatt terheli e birtokosokat, mert hozzájárultak az említett hulladék létrehozásához (lásd analógia útján: 2008. június 24‑i Commune de Mesquer ítélet, C‑359/77, EU:C:2008:359, 77. pont; 2009. július 16‑i Futura Immobiliare és társai ítélet, C‑254/08, EU:C:2009:479, 45. pont).
25 Ami települési hulladékgazdálkodás és ‑ártalmatlanítás költségének finanszírozását illeti, amennyiben a szolgáltatást a „birtokosok” összessége számára közösen végzik, a tagállamok a 2008/98 irányelv 15. cikke alapján kötelesek biztosítani, hogy főszabály szerint e szolgáltatás minden igénybe vevője ezen irányelv 3. cikke értelmében vett „birtokosként” közösen viselje a hulladék ártalmatlanításának összes költségét (lásd analógia útján: 2009. július 16‑i Futura Immobiliare és társai ítélet, C‑254/08, EU:C:2009:479, 46. pont).
26 Az uniós jog jelenlegi állása szerint nem létezik az EUMSZ 192. cikk alapján elfogadott olyan szabályozás, amely a tagállamok számára a települési hulladék ártalmatlanítása költségének finanszírozásával kapcsolatban pontos módszert írna elő oly módon, hogy ezt a finanszírozást azonos módon biztosíthatja az érintett tagállam választásától függően adón, díjon vagy más eszközön keresztül. Ilyen körülmények között az igénybe vevők rendelkezésére bocsátott edény űrtartalmán alapuló számlázási kritériumok alkalmazása, amelyeket többek között az általuk használt ingatlan területe és rendeltetése alapján számítanak, lehetővé teheti e hulladék ártalmatlanítása költségének a számítását és annak a különböző birtokosok közötti felosztását, mivel e két paraméternek közvetlen hatása lehet az említett költségek összegére (lásd ebben az értelemben: 2009. július 16‑i Futura Immobiliare és társai ítélet, C‑254/08, EU:C:2009:479, 48. és 50. pont).
27 Következésképpen az olyan nemzeti szabályozás, mint amely az alapügy tárgyát képezi, és amely a települési hulladékgazdálkodás és ‑ártalmatlanítás finanszírozása céljából olyan díjat határoz meg, amelyet a termelt hulladék mennyiségének becslése alapján, és nem a ténylegesen termelt és gyűjtésre leadott hulladék mennyisége alapján számítanak ki, az uniós jog jelenlegi állása szerint nem tekinthető a 2008/98 irányelv 14. cikkével és 15. cikkének a) pontjával ellentétesnek (lásd analógia útján: 2009. július 16‑i Futura Immobiliare és társai ítélet, C‑254/08, EU:C:2009:479, 51. pont).
28 Ugyanez vonatkozik az olyan kiegészítő díj bevezetésére, amely a hulladék kezeléséhez, beleértve az újrafeldolgozást is, szükséges beruházások finanszírozását szolgálja.
29 A 2008/98 irányelv 15. cikkének (1) bekezdése értelmében ugyanis a tagállamok megteszik a szükséges intézkedéseket annak biztosítása érdekében, hogy a hulladéktermelők a 2008/98 irányelv 11. cikkének (1) bekezdésében, a 14. cikkében és a 15. cikkének (1) bekezdésében foglalt célok teljesítéséhez szükséges beruházásokban együttesen részt vegyenek, mivel hozzájárultak a hulladék létrehozásához (lásd analógia útján: 2008. június 24‑i Commune de Mesquer ítélet, C‑359/77, EU:C:2008:359, 77. pont; 2009. július 16‑i Futura Immobiliare és társai ítélet, C‑254/08, EU:C:2009:479, 46. pont).
30 Bár az uniós jogban és annak jelenlegi állapotában a hatáskörrel rendelkező nemzeti hatóságok széles mérlegelési mozgástérrel rendelkeznek az olyan díj számítási módjainak a meghatározását illetően, mint a hulladékgazdálkodás költségei és az alapügy tárgyát képező kiegészítő díj, a kérdést előterjesztő bíróság feladata a hozzá előterjesztett ténybeli és jogi elemek alapján annak vizsgálata, hogy a követelt díj és e kiegészítő díj nem vezet‑e ahhoz, hogy egyes „birtokosokra” azon hulladék mennyiségével és jellegével nyilvánvalóan aránytalan költségeket terhelnek, amelyet azok termelhettek (lásd analógia útján: 2009. július 16‑i Futura Immobiliare és társai ítélet, C‑254/08, EU:C:2009:479, 55. és 56. pont).
31 E célból többek között a következőkkel kapcsolatos kritériumokat kell figyelembe venni: az igénybe vevők által használt ingatlan típusa, területe és rendeltetése, a hulladék „birtokosainak” termelési kapacitása, az igénybe vevők rendelkezésére bocsátott edények űrtartalma, valamint a gyűjtés gyakorisága, mivel e paramétereknek közvetlen hatása lehet a hulladékgazdálkodás és ‑ártalmatlanítás költségének összegére.
32 A fenti megfontolások összességére tekintettel az előterjesztett kérdésre azt a választ kell adni, hogy a 2008/98 irányelv 14. cikkét és a 15. cikkének a) pontját úgy kell értelmezni, hogy azokkal az uniós jog jelenlegi állása szerint nem ellentétes az olyan nemzeti szabályozás, mint amely az alapeljárás tárgya, és amely a települési hulladékgazdálkodás és ‑ártalmatlanítás finanszírozása céljából egyrészt olyan díjat határoz meg, amelyet az e szolgáltatás igénybe vevői által termelt hulladék mennyiségének becslése alapján, és nem az általuk ténylegesen termelt és gyűjtésre leadott hulladék mennyisége alapján számítanak ki, másrészt az igénybe vevőknek hulladékbirtokos minőségükben olyan kiegészítő díj megfizetését írja elő, amelyből származó bevétel a hulladék kezeléséhez, beleértve az újrafeldolgozást is, szükséges tőkeberuházások finanszírozására szolgál. Azonban a kérdést előterjesztő bíróság feladata a hozzá előterjesztett ténybeli és jogi elemek alapján annak vizsgálata, hogy ez nem vezet‑e ahhoz, hogy egyes „birtokosokra” azon hulladék mennyiségével és jellegével nyilvánvalóan aránytalan költségeket terhelnek, amelyet azok termelhettek. E célból a nemzeti bíróság többek között a következőkkel kapcsolatos kritériumokat veheti figyelembe: az igénybe vevők által használt ingatlan típusa, területe és rendeltetése, a hulladék „birtokosainak” termelési kapacitása, az igénybe vevők rendelkezésére bocsátott edények űrtartalma, valamint a gyűjtés gyakorisága, mivel e paramétereknek közvetlen hatása lehet a hulladékgazdálkodás költségének összegére.
A költségekről
33 Mivel ez az eljárás az alapeljárásban részt vevő felek számára a kérdést előterjesztő bíróság előtt folyamatban lévő eljárás egy szakaszát képezi, ez a bíróság dönt a költségekről. Az észrevételeknek a Bíróság elé terjesztésével kapcsolatban felmerült költségek, az említett felek költségeinek kivételével, nem téríthetők meg.
A fenti indokok alapján a Bíróság (hatodik tanács) a következőképpen határozott:
A hulladékokról és egyes irányelvek hatályon kívül helyezéséről szóló, 2008. november 19‑i 2008/98/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv 14. cikkét és 15. cikkének a) pontját úgy kell értelmezni, hogy azokkal az uniós jog jelenlegi állása szerint nem ellentétes az olyan nemzeti szabályozás, mint amely az alapeljárás tárgya, és amely a települési hulladékgazdálkodás és ‑ártalmatlanítás finanszírozása céljából egyrészt olyan díjat határoz meg, amelyet az e szolgáltatás igénybe vevői által termelt hulladék mennyiségének becslése alapján, és nem az általuk ténylegesen termelt és gyűjtésre leadott hulladék mennyisége alapján számítanak ki, másrészt az igénybe vevőknek hulladékbirtokos minőségükben olyan kiegészítő díj megfizetését írja elő, amelyből származó bevétel a hulladék kezeléséhez, beleértve az újrafeldolgozást is, szükséges tőkeberuházások finanszírozására szolgál. Azonban a kérdést előterjesztő bíróság feladata a hozzá előterjesztett ténybeli és jogi elemek alapján annak vizsgálata, hogy ez nem vezet‑e ahhoz, hogy egyes „birtokosokra” azon hulladék mennyiségével és jellegével nyilvánvalóan aránytalan költségeket terhelnek, amelyet azok termelhettek. E célból a nemzeti bíróság többek között a következőkkel kapcsolatos kritériumokat veheti figyelembe: az igénybe vevők által használt ingatlan típusa, területe és rendeltetése, a hulladék „birtokosainak” termelési kapacitása, az igénybe vevők rendelkezésére bocsátott edények űrtartalma, valamint a gyűjtés gyakorisága, mivel e paramétereknek közvetlen hatása lehet a hulladékgazdálkodás költségének összegére.
Aláírások