A Törvényszék (hetedik tanács) T-243/19. sz. VW kontra Bizottság ügyben 2020. december 16-án hozott ítélete ellen az Európai Unió Tanácsa által 2021. február 26-án benyújtott fellebbezés

(C-139/21. P. sz. ügy)

Az eljárás nyelve: francia

Felek

Fellebbező: az Európai Unió Tanácsa (képviselők: M. Bauer és M. Alver, meghatalmazottak)

A többi fél az eljárásban: VW, Európai Bizottság, Európai Parlament

A fellebbező kérelmei

A fellebbező azt kéri, hogy a Bíróság:

adjon helyt a fellebbezésnek, és helyezze hatályon kívül a megtámadott ítéletet;

érdemben bírálja el az ügyet, és utasítsa el az első fokon benyújtott keresetet mint megalapozatlant;

kötelezze az elsőfokú eljárás felperesét a Tanács részéről a jelen eljárásban és az elsőfokú eljárásban felmerült költségek viselésére.

Jogalapok és fontosabb érvek

Fellebbezésének alátámasztása érdekében a Tanács három jogalapra hivatkozik.

Az elsődlegesen felhozott első jogalap azon alapul, hogy a Törvényszék tévesen alkalmazta a jogot, amikor megállapította, hogy a tisztviselők személyzeti szabályzata VIII. mellékletének 18., illetve 20. cikke alapján járó túlélő hozzátartozói nyugdíj nyújtása tekintetében eltérő bánásmód áll fenn egyrészt azon volt tisztviselő túlélő házastársa között, aki a volt tisztviselő szolgálati jogviszonyának megszűnése előtt kötött házasságot, másrészt pedig azon volt tisztviselő túlélő házastársa között, aki a szolgálati jogviszony megszűnését követően kötött házasságot. E tekintetben a Tanács azzal érvel, hogy a Törvényszék a szóban forgó helyzetek összehasonlíthatóságát az azokat jellemző valamennyi körülményre tekintettel – ideértve különösen az egyes jogi helyzeteket – nem a szóban forgó különbségtételt bevezető uniós jogi aktus tárgya és célja, vagyis a tisztviselők személyzeti szabályzatának egésze fényében értékelte. A Törvényszék tehát tévesen alkalmazta a jogot, amikor úgy ítélte meg, hogy a személyzeti szabályzat VIII. melléklete 18., illetve 20. cikkének alkalmazását kizárólag a házasságkötés időpontja határozza meg, miközben az eltérő bánásmódot a személyzeti szabályzat 35. cikkében említett hivatali státuszok egyikébe kinevezett tisztviselő és a volt tisztviselő jogi helyzete közötti alapvető, ténybeli és jogi különbség indokolja.

A másodlagosan felhozott második jogalap azon alapul, hogy a Törvényszék az uniós jogalkotó által hozott döntések bírósági felülvizsgálatának terjedelmét illetően tévesen alkalmazta a jogot. A Tanács szerint a Törvényszék arra hivatkozott, hogy az uniós jogalkotó „pusztán” mérlegelési mozgástérrel rendelkezik, ami „szükségessé teszi annak vizsgálatát, hogy nem észszerűtlen-e az, hogy az uniós jogalkotó úgy ítéli meg, hogy a bevezetett eltérő bánásmód alkalmas és szükséges lehet az elérni kívánt cél megvalósításához”. Márpedig a Bíróság elismeri, hogy az uniós jogalkotó a ráruházott hatáskörök gyakorlása során széles mérlegelési jogkörrel rendelkezik azokon a területeken, ahol tevékenysége mind politikai, mind pedig gazdasági vagy szociális döntéseket igényel, és amely területeken összetett vizsgálatokat és értékeléseket kell végeznie, mint például a szociális biztonsági rendszer kialakítása során. Így nem arról van szó, hogy valamely, ilyen területen hozott intézkedés volt-e az egyetlen vagy a legjobb lehetséges intézkedés. Ezen intézkedés jogszerűségét ugyanis csak az érintheti, ha az intézkedés nyilvánvalóan alkalmatlan a hatáskörrel rendelkező intézmények által elérni kívánt cél megvalósítására. A Törvényszék azáltal, hogy a szóban forgó intézkedés nyilvánvalóan alkalmatlan jellegén túlmutató felülvizsgálatot végzett, a jogalkotó értékelését a sajátjával helyettesítette, és így túllépte az általa elvégzendő jogszerűségi vizsgálat korlátait.

A harmadik jogalap azon alapul, hogy a Törvényszék az eltérő bánásmód megalapozottságának vizsgálatakor tévesen alkalmazta a jogot. Először is, e vizsgálat során a Törvényszék tévesen alkalmazta a jogot a jogalkotó által hozott döntésekre vonatkozó felülvizsgálata terjedelmének meghatározását illetően. Továbbá a Törvényszék figyelmen kívül hagyta azt az ítélkezési gyakorlatot, miszerint a fellebbezőnek kell bizonyítania, hogy valamely jogszabályi rendelkezés összeegyeztethetetlen az elsődleges joggal, nem pedig a jogi aktust elfogadó intézményeknek azt, hogy e jogi aktus jogszerű. Harmadszor a Törvényszék tévesen alkalmazta a jogot, amikor az eltérő bánásmód indokolt jellegét azon ítélkezési gyakorlat fényében vizsgálta, miszerint a csalás általános vélelme nem lehet elegendő valamely, az EUM-Szerződés célkitűzéseit sértő intézkedés igazolásához, annak megállapítása érdekében, hogy a személyzeti szabályzat VIII. mellékletének 20. cikke „az öt évnél rövidebb ideig tartó házasságok esetében a csalás általános és megdönthetetlen vélelmét” állítja fel.

____________