TÖRVÉNYSZÉK ÍTÉLETE (hetedik tanács)
2016. február 18(*)
„Választottbírósági kikötés – Oroszország mezőgazdasági termékekkel való ellátásának programja – Marha‑ és borjúhús szállítása – A szerződés intervenciós hivatal általi nem teljesítése – Alkalmazandó jog – Elévülés – Egyes szállítási biztosítékok késedelmes felszabadítása – Egy szállítási számla részleges kifizetése – Egyes számlák külföldi pénznemben történő hiányos teljesítése – Késedelmi kamatok”
A T‑164/14. sz. ügyben,
a Calberson GE (székhelye: Villeneuve‑Garenne [Franciaország], képviselik: T. Gallois és E. Dereviankine ügyvédek)
felperesnek
az Európai Bizottság (képviselik: D. Bianchi és I. Galindo Martín, meghatalmazotti minőségben)
alperes ellen,
támogatja:
a Francia Köztársaság (képviselik: D. Colas és C. Candat, meghatalmazotti minőségben)
beavatkozó fél,
az EUMSZ 272. cikk alapján benyújtott, az Orosz Föderáció mezőgazdasági termékekkel való ellátásának programjáról szóló 2802/98/EK tanácsi rendelet alkalmazása általános szabályainak megállapításáról szóló, 1999. január 18‑i 111/1999/EK bizottsági rendelet (HL L 14., 3. o.; magyar nyelvű különkiadás 3. fejezet, 24. kötet, 296. o.) és a marha‑ és borjúhús Oroszországba történő szállításáról szóló, 1999. augusztus 16‑i 1799/1999/EK bizottsági rendelet (HL L 217., 20. o.) alapján az Oroszországba irányuló marha‑ és borjúhús szállítására vonatkozó szerződés teljesítése keretében az intervenciós hivatal által állítólag elkövetett hibák miatt a felperes által elszenvedett károk Bizottság általi megtérítése iránti keresete tárgyában,
A TÖRVÉNYSZÉK (hetedik tanács),
tagjai: M. van der Woude elnök, I. Wiszniewska‑Białecka és I. Ulloa Rubio (előadó) bírák,
hivatalvezető: S. Bukšek Tomac tanácsos,
tekintettel az írásbeli szakaszra és a 2015. július 16‑i tárgyalásra,
meghozta a következő
Ítéletet
A jogvita előzményei
1 Az Orosz Föderáció mezőgazdasági termékekkel való ellátásának programjáról szóló, 1998. december 17‑i 2802/98/EK tanácsi rendelet (HL L 349., 12. o.; magyar nyelvű különkiadás 3. fejezet, 24. kötet, 235. o.) 1. cikkének (1) bekezdése értelmében az említett rendeletben meghatározott feltételek szerint biztosították Oroszországnak bizonyos mezőgazdasági termékekkel való ingyenes ellátását, és az említett rendelet 4. cikke (1) bekezdésének megfelelően az Európai Közösségek Bizottságát tették felelőssé a művelet végrehajtásáért, és e rendelet 2. cikke (3) bekezdésének megfelelően az ellátás költségeit – beleértve a kikötőbe vagy határállomásra történő szállítás költségeit is, kirakodási költségek nélkül – és adott esetben a Közösségben történő feldolgozás költségeit közbeszerzési eljárás útján határozták meg.
2 A marha‑ és borjúhús Oroszországba történő szállításáról szóló, 1999. augusztus 16‑i 1799/1999/EK bizottsági rendelettel (HL L 217., 20. o.) indított közbeszerzési eljárás keretében a felperes, a Calberson GE társaság, 1999. szeptember 14‑én ajánlatot nyújtott be az Office national interprofessionnel des viandes, de l’élevage et de l’aviculture‑höz (Ofival; hús, állat‑ és baromfitenyésztési szakmaközi nemzeti hivatal), jelenleg Établissement national des produits de l’agriculture et de la mer (FranceAgriMer; mezőgazdasági és halászati termékekkel foglalkozó nemzeti iroda) (a továbbiakban: intervenciós hivatal) az említett rendelet II. mellékletében leírt 8. sz. tételt alkotó 5000 tonna hasított marha‑ és borjúhús szállítási költségek meghatározására.
3 Az 1999. szeptember 24‑i határozattal a Bizottság többek között odaítélte a felperesnek az 1799/1999 rendelet II. mellékletében leírt 8. sz. tétel szállítását.
4 A 2802/98/EK tanácsi rendelet alkalmazása általános szabályainak megállapításáról szóló, 1999. január 18‑i 111/1999/EK bizottsági rendelet (HL L 14., 3. o.; magyar nyelvű különkiadás 3. fejezet, 24. kötet, 296. o.) és az 1799/1999 rendelet alapján az e szerződés keretében a Bizottságot terhelő feladatok gyakorlati végrehajtásával az intervenciós hivatalt bízták meg. Így konkrétan az intervenciós hivatalnak kellett biztosítania a fizetésre és a pénzügyi biztosíték felszabadítására irányuló szerződéses kötelezettségek végrehajtását.
5 Az 1799/1999 rendelet II. mellékletében leírt 8. sz. tétel szerinti hasított marha‑ és borjúhús szállításának teljesítését követően a felperes kérte az intervenciós hivatalt, hogy szabadítsa fel a szállítási biztosítékot – amelyet az említett rendelet értelmében kellett nyújtania e hivatal számára –, és fizesse ki a szállítási költségeket.
6 Mivel úgy vélte, hogy az intervenciós hivatal ennek a kérésnek nem tett teljes mértékben eleget, a felperes 2000. július 10‑én kérelmet nyújtott be a tribunal de grande instance de Paris (párizsi elsőfokú bíróság, Franciaország) előtt az általa amiatt elszenvedett kár megtérítése iránt, hogy az intervenciós hivatal késedelmesen tett eleget az általa előterjesztett kérelmeknek. A felperes konkrétabban azt rótta fel az említett szervnek, hogy az egyrészt késedelmesen fizetett ki egyes számlákat, és késedelmesen szabadított fel egyes biztosítékokat, másrészt azt, hogy az USA‑dollárban (USD) fizetendő számlákat francia frankban (FRF) fizette ki egy olyan átváltási árfolyam alapján, amely nem lett volna alkalmazható. A 2001. december 19‑i határozatával az említett bíróság megállapította, hogy a jogvitában nem ő, hanem a közigazgatási bíróságok rendelkeznek döntéshozatali hatáskörrel. A tribunal administratif de Paris (párizsi közigazgatási bíróság, Franciaország) a hozzá a felperes által 2002. január 22‑én ugyanebből a célból benyújtott kérelmet a 2007. július 30‑i ítélettel elutasította. A cour administrative d’appel de Paris (párizsi közigazgatási fellebbviteli bíróság, Franciaország) a hozzá a felperes által 2007. szeptember 28‑án ugyanebből a célból benyújtott kérelmet a 2010. április 6‑i ítélettel elutasította.
7 Miután a felperes felülvizsgálati kérelmet terjesztett elő a Conseil d’État (államtanács, Franciaország) előtt, ez a bíróság előzetes döntéshozatal céljából a 111/1999 rendelet 16. cikkének értelmezésére vonatkozó kérdést terjesztett a Bíróság elé. A kérdésével e bíróság lényegében arra vár választ, hogy ezt a rendelkezést úgy kell‑e értelmezni, hogy az a Bíróság hatáskörébe utalja valamennyi olyan közbeszerzésre vonatkozó jogvita eldöntését, mint amilyenről az alapügyben szó van, így különösen az intervenciós hivatal által a nyertes ajánlattevőnek történő kifizetés során és a nyertes ajánlattevő által e szerv részére nyújtott szállítási biztosíték felszabadítása során elkövetett hibákból eredő kár megtérítése iránti keresetekről történő határozathozatalt.
8 A 2013. január 17‑i Geodis Calberson GE ítéletben (C‑623/11, EBHT, EU:C:2013:22) a Bíróság úgy határozott, hogy az 1999. május 28‑i 1125/1999/EK bizottsági rendelettel módosított 111/1999 rendelet 16. cikkét úgy kell értelmezni, hogy az a Bíróság hatáskörébe utalja azon jogviták eldöntését, amelyek azon feltételekre vonatkoznak, amelyek teljesülése esetén a mezőgazdasági termékek Orosz Föderációba történő ingyenes szállítására irányuló szolgáltatásra kiírt közbeszerzési eljárás során tett ajánlatok elfogadására kijelölt intervenciós hivatal teljesíti a nyertes ajánlattevő számára a kifizetést, és felszabadítja a nyertes ajánlattevő által e szerv részére nyújtott szállítási biztosítékot, különösen az e műveletek végrehajtása során az intervenciós hivatal által elkövetett hibákból eredő kár megtérítése iránti kereseteket.
9 A 2013. március 11‑i ítéletével a Conseil d’État (államtanács) hatályon kívül helyezte a tribunal administratif de Paris (párizsi közigazgatási bíróság) 2007. július 30‑i, és a cour administrative d’appel de Paris (párizsi közigazgatási fellebbviteli bíróság) 2010. április 6‑i határozatát, és megállapította, hogy ezeknek a bíróságoknak nincs hatáskörük a felperes által a kár megtérítése iránt előterjesztett kérelemről való döntéshozatalra.
Az eljárás és a felek kérelmei
10 A Törvényszék Hivatalához 2014. március 7‑én benyújtott keresetlevelével a felperes előterjesztette a jelen keresetet.
11 2014. június 9‑én a Bizottság ellenkérelmet terjesztett elő.
12 A választ és a viszonválaszt 2014. szeptember 22‑én, illetőleg december 17‑én terjesztették elő.
13 A Törvényszék Hivatalához 2014. július 11‑én benyújtott beadványában a Francia Köztársaság kérte, hogy a jelen ügyben beavatkozóként részt vehessen a Bizottság kérelmeinek támogatása végett.
14 2014. szeptember 2‑i végzésével a Törvényszék hetedik tanácsának elnöke megengedte ezt a beavatkozást. A Francia Köztársaság 2014. október 15‑én beavatkozási beadványt nyújtott be. A felperes és a Bizottság az e beadványra vonatkozó észrevételeket a megszabott határidőben előterjesztette.
15 A Törvényszék a 2015. június 11‑i levelében a Törvényszék 1991. május 2‑i eljárási szabályzata 64. cikkének megfelelően, pervezető intézkedés keretében felkérte a feleket egy kérdés megválaszolására. A felek e felhívásnak az előírt határidőn belül eleget tettek.
16 A felperes, a Bizottság és a Francia Köztársaság szóbeli előterjesztéseit, továbbá a Törvényszék által feltett kérdésekre adott válaszait a 2015. július 16‑án tartott tárgyaláson hallgatták meg.
17 A felperes azt kéri, hogy a Törvényszék:
– kötelezze a Bizottságot, hogy fizesse meg számára a szállítási biztosítékok késedelmes felszabadításából származó pénzügyi költségeket, azaz bruttó 7 691,60 eurót (adókkal együtt);
– kötelezze a Bizottságot, hogy az fizesse meg számára a szállítási számlák lejárta és azok tényleges kifizetése közötti időszakra vonatkozó késedelmi kamatokat, azaz nettó 81 817,25 eurót (adók nélkül) és 6344,17 USD‑t;
– kötelezze a Bizottságot, hogy az fizesse meg számára a „késedelmi kamatokra felszámított késedelmi kamatokat”, azaz a fent hivatkozott késedelmi kamatokra a fizetési késedelem minden egyes hónapjára felszámított 2%‑ot (nettó 81 817,25 eurót [adók nélkül] és 6344,17 USD‑t);
– kötelezze a Bizottságot, hogy az fizesse meg számára az egy szállítási számlához kapcsolódó hátralékot, azaz bruttó 17 400 eurót (adókkal együtt);
– kötelezze a Bizottságot, hogy az fizesse meg számára az átváltási árfolyam‑különbözetet, azaz bruttó 30 580,41 eurót (adókkal együtt);
– a Bizottságot kötelezze a költségek viselésére.
18 A Bizottság azt kéri, hogy a Törvényszék:
– a keresetet mint elfogadhatatlant utasítsa el;
– másodlagosan a keresetet mint megalapozatlant utasítsa el;
– a felperest kötelezze a költségek viselésére.
19 A Francia Köztársaság azt kéri, hogy a Törvényszék a keresetet mint megalapozatlant utasítsa el.
A jogkérdésről
Az alkalmazandó jogról
20 A felperes megjegyzi, hogy mivel a felek nem jelölték meg kifejezetten a szerződésre alkalmazandó jogot, ezt a jogot a szerződéses kötelezettségekre alkalmazandó jogról („Róma I”) szóló, 2008. június 17‑i 593/2008 rendelet (HL L 177., 6. pont; helyesbítés: HL L 177., 2008.7.4., 87. o.; a továbbiakban: „Róma I”‑rendelet) 5. cikke alapján kell meghatározni. Az e rendeletben megállapított elvek alapján a francia jog az említett szerződésre alkalmazandó jog.
21 A Bizottság nem vitatja, hogy a „Róma I”‑rendelet értelmében a francia jog a szóban forgó szerződésre alkalmazandó jog. Mindazonáltal a Bizottság rámutat arra, hogy a 2002. október 9‑i Hans Fusch kontra Bizottság ítéletben (T‑134/01, EBHT, EU:T:2002:246) és a 2004. február 10‑i Calberson GE kontra Bizottság ítéletben (T‑215/01, T‑220/01 és T‑221/01, EBHT, EU:T:2004:38) – mindkét ítélet a 111/1999 rendelet alapján kötött szállítási szerződésekre vonatkozik – a Törvényszék nem tartotta szükségesnek az alkalmazandó jog meghatározását, és a nemzeti jogra való hivatkozás nélkül értelmezte ezt a rendeletet. Ugyanis, még ha a Törvényszék megállapította is ezekben az ügyekben a Bizottság és az egyes nyertes ajánlattevők közötti szerződéses viszony fennállását, azt a tényt is figyelembe vette, hogy a „szerződés” tárgyát képező szabályok az Európai Unió rendeleteiben szerepelnek, amelyeket az összes tagállamban egységesen kell értelmezni.
22 A Francia Köztársaság arra hivatkozik, hogy a jogvitát mindenekelőtt a lényegében a 111/1999 rendeletben és az 1799/1999 rendeletben előírt szerződéses feltételek alapján kell eldönteni, továbbá hogy az említett rendeleteket összefüggésükben kell értelmezni a lehetséges joghézagok megszüntetése érdekében. Ennek hiányában a Francia Köztársaság úgy véli, hogy amennyiben meg kell jelölni a szóban forgó szerződésre alkalmazandó jogot, annak a francia jognak kell lennie.
23 Az EUMSZ 340. cikk értelmében „[a]z Unió szerződéses felelősségét az adott szerződésre alkalmazandó jog szabályozza”. A szerződésre azt a jogot kell alkalmazni, amelyet a szerződés kifejezetten előír, mivel a felek egyező akaratát kifejezésre juttató szerződéses rendelkezések megelőznek minden olyan feltételt, amely csak a szerződés hallgatása esetén alkalmazandó (1985. november 26‑i Bizottság kontra CO.DE.MI. ítélet, 318/81, EBHT, EU:C:1985:467, 20–22. pont).
24 A jelen esetben, amint arra a Bíróság a fenti 8. pontban hivatkozott Geodis Calberson GE ítéletben (EU:C:2013:22, 26–28. pont) rámutatott, a Bizottság mint ajánlatkérő szerv és a felperes között szerződéses jellegű viszony áll fenn. Az ár kivételével, amelyről a felek megegyeztek, a felek kölcsönös jogait és kötelezettségeit a 111/1999 rendelet és az 1799/1999 rendelet rendelkezései határozzák meg. Márpedig e két rendelet egyike sem határozza meg azt, hogy valamely, az említett rendeletekben nem szabályozott kérdésben melyik a szóban forgó szerződésre alkalmazandó jog.
25 A szerződés hallgatása esetén az uniós bíróságnak a tagállamokban általánosan elfogadott elvekből kiindulva és a nemzetközi magánjog szabályainak – így különösen a „Róma I”‑rendelettel felváltott, a szerződéses kötelezettségekre alkalmazandó jogról szóló 1980. június 19‑i Római Egyezmény szabályainak – felhasználásával kell az alkalmazandó jogot meghatároznia (lásd ebben az értelemben: 2001. október 11‑i Bizottság kontra Oder‑Plan Architektur és társai ítélet, C‑77/99, EBHT, EU:C:2001:531, 28. pont; 2005. március 17‑i Bizottság kontra AMI Semiconductor Belgium és társai ítélet, C‑294/02, EBHT, EU:C:2005:172, 60. pont).
26 A „Róma I”‑rendelet 3. és 5. cikkének megfelelően „a szerződésre a felek által választott jog az irányadó”, és „[h]a az árufuvarozási szerződésre alkalmazandó jogot nem a 3. cikkel összhangban választották meg, az ilyen szerződésekre alkalmazandó jog a fuvarozó szokásos tartózkodási helye szerinti ország joga, feltéve, hogy az átvétel helye vagy az átadás helye vagy a feladó szokásos tartózkodási helye szintén abban az országban van”. Ha ezek a követelmények nem teljesülnek, „azon ország jogát kell alkalmazni, ahol a fuvarozó szokásos tartózkodási hellyel rendelkezik”.
27 A jelen esetben nem vitatott, hogy a fuvarozó tartózkodási helye Franciaországban van, továbbá hogy az 1799/1999 rendelet II. mellékletéből kitűnik, hogy az Oroszországba irányuló marha‑és borjúhús átvételére Franciaországban került sor.
28 Következésképpen a jelen jogvitát e szerződéses feltételek, azaz a 111/1999 rendelet és az 1799/1999 rendelet rendelkezései, az említett rendeletekben nem szabályozott kérdéseket pedig a francia jog alapján kell eldönteni.
Az elfogadhatóságról
Az elévülésről
29 A Bizottság megjegyzi, hogy a kereset elfogadhatóságának értékelése során figyelembe kell venni azt a tényt, hogy az Orosz Föderációnak szánt élelmiszersegélyek keretében indított közbeszerzésekre vonatkozó jogvitákban az uniós bíróságok joghatóságának kérdéséről a Törvényszék a fenti 21. pontban hivatkozott Hans Fusch kontra Bizottság ítéletben (EU:T:2002:246) döntött, és az ott adott választ később megerősítette a fenti 21. pontban hivatkozott Calberson GE kontra Bizottság ügyben hozott ítéletben (EU:T:2004:38), amelyben félként a felperes is részt vett. Márpedig a felperes a jelen keresetet csak 2014 márciusában terjesztette elő, azaz ezen ítéletek meghozatala után tíz, illetőleg tizenkét évvel, és tizennégy évvel a tényállás bekövetkezése után. Ennélfogva a keresetindítási jog elévült, és a keresetet elfogadhatatlannak kell nyilvánítani.
30 A felperes arra hivatkozik, hogy a Bizottsággal megkötött szerződés közjogi szerződés, amennyiben ez utóbbi élelmiszersegély szervezésére irányuló szolgáltatási feladat keretében jár el, és a szerződés útján rábízott feladatok miatt közszolgáltatási feladat megvalósításában vesz részt. A felperes emlékeztet arra, hogy a francia jogban a közjogi jogi személyek szerződéses felelőssége tárgyában az elévülést az állammal, a megyékkel, az önkormányzatokkal és a közintézményekkel szembeni követelések elévüléséről szóló, 1968. december 31‑i 68‑1250. sz. törvény (loi nº 68‑1250, du 31 décembre 1968, relative à la prescription des créances sur l’État, les départements, les communes et les établissements publics; a továbbiakban: 68‑1250. sz. törvény) szabályozza. Márpedig e törvény alapján a felperes szerint a megtérítési igénye nem évült el.
31 Rá kell mutatni, hogy egyrészt sem a 111/1999 rendelet, sem az 1799/1999 rendelet nem határozza meg részletesen, hogy az elévülés tárgyában melyek a szerződésre alkalmazandó szabályok. Ennélfogva, amint az a fenti 28. pontban megállapításra került, a francia jogot kell alkalmazni. Másrészt a francia jogban a polgári törvénykönyv (code civil) rendelkezéseit kell alkalmazni lex specialis hiányában.
32 Az elévülés általános szabályait a francia polgári törvénykönyv tartalmazza. Ezeket a szabályokat módosította a polgári jogi elévülés reformjáról szóló, 2008. június 17‑i 2008‑561. sz. törvény (loi nº 2008‑561 du 17 juin 2008, portant réforme de la prescription en matière civile; a továbbiakban: 2008‑561. sz. törvény), amely 2008. június 19‑én lépett hatályba. E reform előtt az általános polgári jogi elévülési idő 30 év volt a polgári törvénykönyv korábbi 2262. cikke alapján. A reformot követően a polgári törvénykönyv 2224. cikkének megfelelően a személyhez kötött vagy az ingóságra vonatkozó dologi jogi igények attól a naptól számított öt év alatt évülnek el, amikor valamely jog jogosultja tudomást szerzett, vagy tudomást kellett volna szereznie az e jog gyakorlását lehetővé tevő tényekről. A polgári törvénykönyv 2241. cikke szerint a bíróság előtti kereset, az ideiglenes intézkedés iránti kérelmet is beleértve, megszakítja az elévülési időt, valamint a jogvesztő határidőt, és ez arra az esetre is vonatkozik, amikor a kérelmet hatáskörrel nem rendelkező bíróság előtt terjesztik elő, vagy ha kérelem alapján indult bírósági eljárásban hozott határozatot eljárási hiba miatt hatályon kívül helyezik. A polgári törvénykönyv 2242. cikke értelmében a bíróság előtti keresetből eredő megszakadás következményei az eljárás befejezéséig maradnak fenn. Végül a polgári törvénykönyv 2231. cikke úgy rendelkezik, hogy a megszakadás folytán az elévülésből már eltelt időt figyelmen kívül kell hagyni, és az elévülés a korábbi időtartamra újból elkezdődik. A 68‑1250. sz. törvény 1. és 2. cikke szerint – amelyeknek lex specialisként való alkalmazását kérte a felperes – az elévülési idő négy év, amelyet azon évet követő év első napjától kell számítani, amelynek során a jogokat megszerezték. Ezt a határidőt megszakítja bármely, bíróság előtt indított kereset még akkor is, ha az a bíróság, amelynél a keresetet előterjesztették, a kereset elbírálására nem rendelkezik hatáskörrel. Ebben az esetben az új határidő azon évet követő év első napján kezdődik, amelynek során a határozat jogerőre emelkedett.
33 A jelen esetben a felperes a tribunal de grande instance de Paris (párizsi elsőfokú bíróság) és a tribunal administratif de Paris (párizsi közigazgatási bíróság) előtt 2000. július 10‑én, illetőleg 2002. január 22‑én terjesztette elő a kereseteit az intervenciós hivatal ellen (lásd: fenti 6. pont), tiszteletben tartva a fenti 32. pontban említett elévülési időket. Ugyanez vonatkozik a jelen keresetre is, amelyet 2014. március 7‑én, azaz kevesebb, mint egy évvel a francia közigazgatási bíróságok előtti eljárást befejező, Conseil d’État (államtanács) által hozott ítéletet követően terjesztettek elő (lásd: fenti 9. pont).
34 Ebből következik, hogy a felperes megtérítési igénye nem évült el sem a francia polgári törvénykönyv alapján, sem pedig abban a felperes által megjelölt esetben, ha az elévülés tárgyában a 68‑1250. sz. törvény rendelkezései lennének alkalmazandók.
35 A fentiekre tekintettel a keresetet elfogadhatónak kell nyilvánítani, anélkül hogy szükség volna annak meghatározására, hogy – amint azt a felperes állítja – közjogi jellegűnek kell‑e minősíteni a szóban forgó szerződést, továbbá hogy lex specialisként kell‑e alkalmazni a 68‑1250. sz. törvényt.
A jogvita tárgyának a válaszban történt állítólagos kiterjesztéséről
36 A Francia Köztársaság által támogatott Bizottság arra hivatkozik, hogy a felperes a válaszban jogellenesen kiterjesztette a jogvitának a keresetlevélben meghatározott tárgyát. A Bizottság ebben a tekintetben rámutat arra, hogy a keresetlevél egyértelműen „a 111/1999 rendelet és az 1799/1999 rendelet alapján” történő „marha‑ és borjúhús” szállításáról szóló „szerződésre” utalt, és hogy a keresetlevelében a felperes csak idézett az 1999. szeptember 14‑i ajánlatából (lásd: fenti 2. pont) – amely az 1799/1999 rendelet II. mellékletében leírt 8. sz. tételre vonatkozott –, és azt mellékletként csatolta. A válaszban azonban a felperes azt állítja, hogy a szóban forgó szerződés a 111/1999 rendelet szerinti „mezőgazdasági termékek” szállítására szóló „valamennyi tételre” vonatkozó szerződés, és már nem utal az 1799/1999 rendeletre, amely csak a 8. sz. tételre irányadó. A Bizottság szerint az 1991. május 2‑i eljárási szabályzat 44. cikke 1. §‑ának c) pontjára tekintettel néhány, a többi tételre vonatkozó számlának a keresetlevélben történő puszta megemlítése nem elegendő annak megállapításához, hogy e tételek is a jogvita tárgyát képezték.
37 A Francia Köztársaság hozzáfűzi, hogy a felperes annyi szerződést kötött a Közösséggel, ahány benyújtott ajánlatát elfogadta a Bizottság. E körülmények között a keresetlevélben szereplő azon kérelmével, hogy az 1799/1999 rendelet II. mellékletében leírt 8. sz. tételre vonatkozóan kizárólag a közte és a Közösség között fennálló szerződést alkalmazzák, a felperes egyetlen szerződésre korlátozta a jogvita tárgyát. A Francia Köztársaság azt is megjegyzi, hogy az 1991. május 2‑i eljárási szabályzat 44. cikkének 5a. §‑a szerint a szerződéses felelősségre alapított keresetlevélhez csatolni kell a választottbírósági kikötést tartalmazó szerződés egy példányát. Márpedig, ha a keresetlevél más tételekre vonatkozott volna, a felperesnek be kellett volna nyújtania az utóbbiakra vonatkozóan megkötött szerződéseket.
38 A felperes az összes fenti állítást vitatja, és azt állítja, hogy a keresete „a 111/1999 rendelet alapján megkötött szerződések összességére, és valamennyi vitatott tételre vonatkozik”. Egyértelműen kitűnik a keresetlevélben foglalt kifizetési kérelmekből és az azok alátámasztására előterjesztett bizonyítékokból – azaz az említett rendelet különböző végrehajtási rendeleteinek különböző tételeire vonatkozóan kifizetni kért számlákból –, hogy a jogvita tárgya nem korlátozódott az 1799/1999 rendelet II. mellékletében leírt 8. sz. tételre. Az e külön tétel vonatkozásában elfogadott ajánlatra a felperes pusztán példaként hivatkozott.
39 Az 1991. május 2‑i eljárási szabályzat 44. cikke 1. §‑ának c) pontja szerint a felperes a keresetlevélben köteles meghatározni a jogvita tárgyát és előterjeszteni a kereseti kérelmeit.
40 A jelen esetben rá kell mutatni arra, amint azt a Bizottság és a Francia Köztársaság helyesen állítják, hogy a felperes a keresetlevél elején egyértelműen megjelöli, hogy ő volt a nyertes ajánlattevője „a marha‑ és borjúhús francia területről [Oroszországba] történő szállítására […] vonatkozó szerződésnek, az utóbbi ország élelmiszerellátásra irányuló, 111/1999/EK rendelettel […] és az 1799/1999/EK rendelettel elfogadott program keretében”, és hogy „[e] rendeletek alapján […] a jelen szerződés értelmében” a Bizottságot terhelő kötelezettségek gyakorlati végrehajtásával az intervenciós hivatalt bízták meg. A felperes ezenkívül kifejti, hogy „[a] szerződés teljesítése során” az intervenciós hivatal állítólagos hibái miatt számos nehézséggel szembesült.
41 A keresetlevélben szereplő egyetlen utalás arra a néhány számlára, amelyek lényegében a 8. sz. tételtől eltérő tételekre vonatkoznak, az 1991. május 2‑i eljárási szabályzat 44. cikke 1. §‑ának c) pontja értelmében nem elegendő annak megállapításához, amint azt a válasz is megjelölte, hogy a jogvita tárgya azokra a szerződésekre is vonatkozik, amelyeket a marha‑ és borjúhús Oroszországba történő szállításáról szóló, 1999. március 12‑i 556/1999/EK bizottsági rendelet (HL L 68.,19. o.) (1. sz., 2. sz. és 3. sz. tétel), a sertéshús Oroszországba történő szállításáról szóló, 1999. március 31‑i 712/1999/EK bizottsági rendelet (HL L 89., 54. o.) (6. sz. tétel) és a marha‑ és borjúhús Oroszországba történő szállításáról szóló, 1999. május 28‑i 1133/1999/EK bizottsági rendelet (HL L 135., 64. o.) (1. sz. és 2. sz. tétel) alapján ítéltek oda a felperesnek.
42 Nincs jelentősége annak a körülménynek, amely szerint a fenti 41. pontban említett – és először a válaszban hivatkozott – rendeletek mindegyike a 111/1999 rendelet végrehajtási rendelete, mivel az említett rendelet egyes végrehajtási rendeletei új közbeszerzési eljárást írnak elő az új szerződések odaítélése érdekében. Egyébiránt a 111/1999 rendelet 5. cikke (1) bekezdésének c) pontja értelmében az ajánlat abban az esetben fogadható el, ha az egyetlen tételre vonatkozik. Így a felperesnek nem volt lehetősége arra, hogy több tételre tegyen egy ajánlatot, és arra sem, hogy az általa valamely tétel odaítélése érdekében a Bizottsághoz benyújtott ajánlatot az említett rendelet vagy más rendeletek alapján más tételekre benyújtott más ajánlatok Bizottság általi elfogadásától tegye függővé.
43 Kétségtelen, hogy a 111/1999 rendelet az Orosz Föderáció mezőgazdasági termékekkel való ellátásának programja alkalmazásának általános szabályait állapítja meg, és ezek az általános szabályok közösek, továbbá hogy azok a felperes által a válasz szakaszában említett különböző rendeletekre alkalmazandók. Mindazonáltal a 111/1999 rendelet 1. és 2. cikke előírja, hogy az egyes szállításokra vonatkozó szerződések odaítélési eljárásainak megindítása külön rendeletek – így az 1799/1999, az 556/1999, a 712/1999 és az 1133/1999 rendelet – alapján történik. Ennélfogva nem lehet úgy tekinteni, hogy az említett külön rendeletek keretében elvégzett egyes szállításokra vonatkozó odaítélések egyetlen olyan szerződés teljesítésének minősülnének, amely egy hét különböző tételből álló közbeszerzésre vonatkozott.
44 Ezenkívül a 111/1999 rendelet 5. cikke (1) bekezdésének a) és c) pontja egyértelműen kimondja, hogy az intervenciós hivatalhoz benyújtott ajánlatok tartalmazzák az egyes tételekre vonatkozó ajánlati felhívást közzétevő rendelet számát, és hogy az egyes ajánlatoknak egyetlen, teljes tételre kell vonatkozniuk. A keresetlevélhez mellékelt ajánlat az 1799/1999 rendelet II. mellékletében leírt 8. sz. tételre vonatkozik, amely semmiképpen nem szemléltetheti azon kötelezettségek terjedelmét, amelyeket a felperes az Orosz Föderáció mezőgazdasági termékekkel való ellátásának programja keretében vállalt, mivel minden egyes ajánlat különböző, és azokat különböző odaítélési eljárások keretében terjesztették elő.
45 Következésképpen a jogvita tárgya kiterjesztésének minősül a válaszban szereplő, az 1799/1999 rendelet 8. sz. tételétől eltérő tételekre való hivatkozás, amelyet mint elfogadhatatlant el kell utasítani.
Az ügy érdeméről
46 Keresete alátámasztására a felperes lényegében négy kérelmet terjeszt elő. Az első kérelem egyes szállítási biztosítékok késedelmes felszabadításán alapul. A második kérelem egyes szállítási számlák késedelmes kifizetésén alapul. A harmadik kérelem az egyik szállítási számla részleges kifizetésén alapul. A negyedik kérelem egyes számlák nem szerződésszerű pénznemben történő hiányos teljesítésén alapul.
47 A Törvényszék úgy véli, hogy az első, a harmadik és a negyedik kérelmet a második kérelem előtt célszerű megvizsgálni.
Az egyes szállítási biztosítékok késedelmes felszabadításán alapuló első kérelemről
48 A felperes azt állítja, hogy három, általa nyújtott szállítási biztosítékot késedelmesen szabadítottak fel – anélkül hogy az intervenciós hivatal megadta volna az e késedelmes felszabadítás igazolását lehetővé tevő okokat –, és kéri az említett késedelem miatt keletkezett költségek megtérítését. A felperes arra hivatkozik, hogy a biztosítékok felszabadításának indokolatlan megtagadása olyan kötelezettségszegésnek minősül, amely megalapozhatja az adminisztráció felelősségét, és emlékeztet arra, hogy a 111/1999 rendelet 12. cikke (2) bekezdésének megfelelően a szállítási biztosítékot felszabadítják, ha a nyertes ajánlattevő igazolja, hogy a szállítást végrehajtották.
49 A Bizottság megjegyzi, hogy mivel a keresetlevél nem tartalmazza a lényeges elemeket – mint például az egyes szállítási műveletekre való hivatkozást – a kérelmet az 1991. május 2‑i eljárási szabályzat 44. cikke 1. §‑ának c) pontja alapján elfogadhatatlannak kell nyilvánítani. A Bizottság mindenesetre úgy véli, hogy a felperes nem bizonyította, hogy olyan költségeket viselt volna, amelyek az említett késedelem miatt keletkeztek, és emlékeztet, hogy a bankgarancia költségeit magában foglalta a felperes által benyújtott ajánlatban említett ár. Egyébiránt a Bizottság szerint, noha a 111/1999 rendelet nem rendelkezik a biztosítékok felszabadításának határidejéről, ez nem jelenti azt, hogy a biztosítékot ugyanazon a napon kellene felszabadítani, amelyen az intervenciós hivatal az igazoló okmányokat átvette. A Bizottság jelzi, hogy az intervenciós hivatalnak a biztosítékok felszabadítása és a kifizetés teljesítése előtt meg kell vizsgálnia az igazoló okmányokat, ellentétes esetben megtérítést kell követelnie a nyertes ajánlattevőtől, amennyiben az ellenőrzést követően bebizonyosodik, hogy az nem tartotta be a szállítási feltételeket. A jelen esetben a felperes által említett késedelmeket – azaz 18 és 30 napot – semmiképpen nem lehet észszerűtlennek tekinteni.
50 A Francia Köztársaság rámutat arra, hogy a felperes által a kérelme alátámasztására benyújtott számlákat az 1799/1999 rendelet II. mellékletében leírt 8. sz. tételre vonatkozó szerződés megkötése előtti időpontokban állították ki, ennélfogva azok nem kapcsolódhatnak az említett szerződéshez.
51 A Francia Köztársasághoz hasonlóan rá kell mutatni, hogy a felperes által az igénye alátámasztására előterjesztett BRU 9132021 és BRU 9132022 hivatkozási számú számlákat 1999. augusztus 3‑án és 9‑én állították ki, azaz azt megelőzően, hogy 1999. szeptember 14‑én a felperes az ajánlatát benyújtotta volna az intervenciós hivatalhoz, vagy a Bizottság az 1999. szeptember 24‑i határozatával a felperesnek ítélte volna az 1799/1999 rendelet II. mellékletében leírt 8. sz. tételt. Ennélfogva az említett számlákat nem lehet összekapcsolni az említett tételekre vonatkozó szerződéssel.
52 Következésképpen az első kérelmet mindenképpen el kell utasítani, anélkül hogy határozni kellene a Bizottság által az 1991. május 2‑i eljárási szabályzat 44. cikke 1. §‑ának c) pontja alapján emelt elfogadhatatlansági kifogásról.
Az egyik szállítási számla részleges megfizetésén alapuló harmadik kérelemről
53 A felperes azt állítja, hogy annak ellenére, hogy ő a szerződés szerinti összes szállítási szolgáltatást teljesítette, és ezt a tényt a releváns okmányok intervenciós hivatalhoz való benyújtásával is igazolta, az utóbbi hivatal, anélkül hogy ezt indokolta volna, nem fizette ki a BRU 9131606 hivatkozási számú számla teljes összegét. Ennélfogva a felperes kéri, hogy a Törvényszék kötelezze a Bizottságot az e számlaösszeg fennmaradó részének megfelelő 17 400 euró megfizetésére.
54 A Bizottság azt állítja, hogy ez a kérelem nincs összhangban az 1991. május 2‑i eljárási szabályzat 44. cikke 1. §‑ának c) pontjával, mivel a felperes pusztán kijelenti, hogy a 17 400 eurós összeget nem fizették ki, anélkül hogy magyarázatot adna arra, hogy az említett összeg minek felel meg, hogy milyen információkat juttattak el az intervenciós hivatalhoz a kifizetési kérelem alátámasztására, és hogy ezt az összeget miért kellett megfizetni. Mindenesetre a Bizottság úgy érvel, hogy a berakodást a nyertes ajánlattevőnek kell elvégeznie, amint az fenti 21. pontban hivatkozott Calberson GE kontra Bizottság ítéletben (EU:T:2004:38, 147–149. pont) megállapításra került, és hogy a felperes ajánlata ténylegesen megjelölte a szállítmány kezelési és berakodási költségeit. Ennélfogva a Bizottság úgy véli, hogy ő nem lehet felelős a felperes által az áru átvétele során állítólag elszenvedett késedelmekért.
55 A Francia Köztársaság rámutat arra, hogy a felperes által az igénye alátámasztására benyújtott számlát az 1799/1999 rendelet II. mellékletében leírt 8. sz. tételre vonatkozó szerződés megkötésénél korábbi időpontban állították ki.
56 A Francia Köztársasághoz hasonlóan azt kell megállapítani, hogy a felperes által a kérelme alátámasztására benyújtott 1999. július 6‑i számlát az 1799/1999 rendelet II. mellékletében leírt 8. sz. tételre vonatkozó szerződés megkötésénél, azaz 1999. szeptember 24‑énél korábbi időpontban állították ki. Ennélfogva az említett számla nem kapcsolódhat az említett szerződéshez.
57 Következésképpen a harmadik kérelmet mindenképpen el kell utasítani, anélkül hogy szükség volna határozni a Bizottság által az 1991. május 2‑i eljárási szabályzat 44. cikke 1. §‑ának c) pontja alapján előterjesztett elfogadhatatlansági kifogásról.
A nem szerződés szerinti pénznemben történő hiányos teljesítésen alapuló negyedik jogalapról
58 A felperes a keresetlevelében arra hivatkozik, hogy a francia jog szerint a külföldi pénznemben meghatározott tartozást azzal a feltétellel lehet a nemzeti pénznemben megfizetni, hogy az átváltásra a megfizetés napján kerül sor. A jelen esetben a felperesnek odaítélt – USA‑dollárban fizetendő – „egyik tételt” a felperes szerint francia frankban fizették ki. Így a felperes azt állítja, hogy a „négy” szóban forgó számlát – melyek teljes összege 402 281 USD –, „390 334,62 eurónak megfelelő összegű francia frank megfizetésével” egyenlítették ki, jóllehet a megfizetés napján érvényes árfolyam („1,0463/0,9557”) alkalmazása esetén 420 915,03 eurónak megfelelő összeget kellett volna kifizetni. Ennélfogva a felperes azt kéri, hogy a Törvényszék kötelezze a Bizottságot arra, hogy fizesse meg részére a különbözetet, azaz 30 580,41 eurót.
59 A Bizottság arra hivatkozik, hogy a kérelem bizonyos ellentmondások és az egyértelműség hiánya miatt nem felel meg az 1991. május 2‑i eljárási szabályzat 44. cikke 1. §‑ának c) pontjában foglalt követelményeknek. Mindenesetre a cour administrative d’appel de Paris (párizsi közigazgatási fellebbviteli bíróság) a 2000. április 6‑i ítéletében már megállapította, hogy a felperes számláit mind USA‑dollárban, mind francia frankban kiállították.
60 A Francia Köztársaság megjegyzi, hogy a felperes nem jelölte meg, hogy mely szerződéses kikötésből ered az általa hivatkozott, USA‑dollárban meghatározott állítólagos fizetési kötelezettség. A 111/1999 rendelet 5. cikkének d) pontja ezzel szemben azt írja elő, hogy az ajánlat abban az esetben fogadható el, ha a különböző összegeket euróban adják meg. A felperes az 1799/1999 rendelet II. mellékletében leírt 8. sz. tétel szállítására vonatkozó ajánlatát ténylegesen euróban, és nem USA‑dollárban adta meg. Mindenesetre a felperes által hivatkozott francia jogi elv alapján 6 705,45 eurónyi különbséget kell megállapítani.
61 Emlékeztetni kell arra, hogy az Európai Unió Bírósága alapokmánya 21. cikkének első bekezdése szerint, amely az említett alapokmány 53. cikkének első bekezdése és az 1991. május 2‑i eljárási szabályzat 44. cikke 1. §‑ának c) pontja alapján a Törvényszék előtti eljárásra is irányadó, a keresetlevélnek tartalmaznia kell a felhozott jogalapok rövid összefoglalását. A keresetlevélnek kellően világosnak és pontosnak kell lennie ahhoz, hogy az alperes előkészíthesse a védekezését, és a Törvényszék dönthessen a keresetről, adott esetben minden további információ nélkül is. Ennélfogva a keresetlevélben egyértelműen ki kell fejteni azt a jogalapot, amelyre a keresetet alapították, így nem felel meg az Európai Unió Bírósága alapokmányában és az említett eljárási szabályzatban támasztott követelményeknek, ha csak elvontan utalnak rá (lásd analógia útján: 1995. január 12‑i Viho kontra Bizottság ítélet, T‑102/92, EBHT, EU:T:1995:3, 68. pont; 1997. november 27‑i ítélet, Tremblay és társai kontra Bizottság ítélet, T‑224/95, EBHT, EU:T:1997:187, 79. pont). Hasonlóképpen nem a Törvényszéknek kell a mellékletekben megkeresnie és azonosítania azokat a jogalapokat, amelyek meglátása szerint a kereset alapját képezhetik, mivel e mellékleteknek tisztán bizonyító és kisegítő szerepük van (lásd analógia útján: 2012. február 2‑i Görögország kontra Bizottság ítélet, T‑46/09, EU:T:2012:50, 46. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).
62 Ebben az esetben a jelen kérelem keretében, az állítólagos adósságot illetően a Bizottsághoz hasonlóan rá kell mutatni arra, hogy a felperes a keresetlevélben arra hivatkozik, hogy a neki odaítélt „egyik tételt” USA‑dollárban határozták meg, de nem nevezi meg, hogy melyiket. A felperes ezt követően említést tesz az e tételhez tartozó „négy számláról”, melyek teljes összege 402 281 USD, anélkül hogy azokat mellékletként benyújtaná, vagy az e számlákra vonatkozóan bármely egyéb információt megadna.
63 Mindazonáltal a keresetlevélből nem tűnik ki egyértelműen, hogy a felperes azt a tényt vitatja‑e, hogy a szóban forgó számlákat USA‑dollár helyett francia frankban fizették meg, vagy épp ellenkezőleg, pusztán az alkalmazott átváltási árfolyamot kifogásolja. A felperes ugyanis megjegyzi, hogy „főszabály szerint a francia jogban a külföldi pénznemben meghatározott tartozást azzal a feltétellel lehet a nemzeti pénznemben megfizetni, hogy az átváltásra a megfizetés napján kerül sor”, ami arra enged következtetni, hogy a felperes pusztán a francia frank és az USA‑dollár átváltási árfolyamát vitatja. Ráadásul ezen átváltási árfolyam mértékének megjelölése helyett a felperes az USA‑dollár és az euró átváltási árfolyamára hivatkozik anélkül, hogy a keresetlevélben pontosan megadná az általa referenciaként használt napot.
64 E körülmények között a jelen kérelem nem felel meg az 1991. május 2‑i eljárási szabályzat 44. cikke 1. §‑a c) pontjának, és azt mint elfogadhatatlant el kell utasítani.
65 Mindenesetre rá kell mutatni arra, hogy a válaszhoz mellékelt négy számla közül egyedül a BRU 0135699 hivatkozási számú számla tesz említést az 1799/1999 rendelet II. mellékletében leírt 8. sz. tétel szállításáról, következésképpen csak ez kapcsolódhat az említett tételre vonatkozó szerződéshez.
66 Márpedig meg kell állapítani egyrészt, hogy ezt a számlát mind USA‑dollárban (108 173,76 USD), mind francia frankban (717 289,39 FRF) kiállították, és a felperes nem szolgáltat bizonyítékot arra, hogy ezt a számlát USA‑dollárban kellett volna megfizetni. Erre tekintettel meg kell jegyezni, hogy noha a 111/1999 rendelet 5. cikke az ajánlat elfogadhatóságához megköveteli, hogy azt euróban adják meg, az említett rendelet hallgat a számlák megfizetésének módjáról. A 111/1999 rendelet rendelkezései ugyanis nem írják elő, hogy a szállításokra vonatkozó kifizetéseket valamely meghatározott pénznemben kellene teljesíteni. Egyébiránt emlékeztetni kell arra, hogy a szerződés megkötésének idején, 1999. szeptember 24‑én, a francia frank volt az érvényes pénznem.
67 Másrészt meg kell állapítani, hogy a felperes nem állítja azt, hogy az intervenciós hivatal által francia frankban fizetett összeg eltért volna a számlán feltüntetett 717 289,39 FRF összegtől.
68 Ennek alapján a negyedik kérelmet annyiban, amennyiben az a Törvényszék számára értelmezhető, mindenképpen mint megalapozatlan kérelmet el kell utasítani.
A késedelmi kamatok megfizetésének elmaradásán alapuló második kérelemről
69 A felperes előterjeszti, hogy annak ellenére, hogy ő az 1799/1999 rendelet II. mellékletében leírt 8. sz. tételre vonatkozó szerződés szerinti valamennyi szállítási szolgáltatást teljesítette, és benyújtotta az igazoló okmányokat az intervenciós hivatalhoz, az utóbbi az indokok megadása nélkül késedelmesen fizette ki a vitatott számlákat. Következésképpen a felperes azt kéri, hogy a Törvényszék kötelezze a Bizottságot a késedelmi kamatok, valamint az említett kamatokat terhelő késedelmi kamatok felperes részére való megfizetésére. A felperes arra hivatkozik továbbá, hogy a 111/1999 rendelet semmilyen rendelkezést nem tartalmaz a szállítási szolgáltatások fizetési határidőire és az alkalmazandó késedelmi kamatokra vonatkozóan. Következésképpen úgy véli, hogy az e kérdéseket szabályozó francia közigazgatási jog elveiből kell kiindulni. Ezen elveknek megfelelően a felperes megjegyzi, hogy a kifizetést a számla bemutatása ellenében kellett volna teljesíteni az áru kitárolásának vagy elszállításának időpontjában, illetve a számla kézhezvételekor, amennyiben annak ellenértékét a kitároláskor vagy az elszállításkor nem fizették ki, és a fizetési késedelemmel – további formai követelmény nélkül – ipso iure késedelmi kamatfizetési kötelezettség kezdődik.
70 A Francia Köztársaság által támogatott Bizottság lényegében úgy véli, hogy a jelen kérelmet az összes számla vonatkozásában el kell utasítani, vagy amiatt, hogy azokat nem kellett volna kifizetni, vagy amiatt, hogy azokat az intervenciós hivatal azelőtt kifizette, hogy a felperes fizetési felszólítást intézett volna hozzá, vagy amiatt, hogy azok nem kapcsolódtak a jogvita tárgyához, vagy pedig amiatt, hogy nem nyújtották be a számlák kifizetéséhez szükséges igazoló okmányokat. Egyébiránt, mivel a 111/1999 rendelet és az 1799/1999 rendelet nem rögzíti a kifizetés végső határidejét, nem lehet úgy tekinteni, hogy ezeket a számlákat készpénzben kellene megfizetni. Ugyanis a kifizető ügynökség számára észszerű határidőt kell biztosítani a hozzá benyújtott kérelmek vizsgálatára. A Francia Köztársaság hozzáfűzi, hogy a francia polgári törvénykönyv azt is előírja, hogy a késedelmi kamatfizetési kötelezettség nem ipso iure, hanem kizárólag a fizetési kötelezettség kötelezettjének felszólítása után kezdődhet el.
71 Először is, a Bizottsághoz és a Francia Köztársasághoz hasonlóan el kell utasítani a késedelmi kamatok megfizetése iránti kérelmet azon számlák vonatkozásában, amely számlák időpontja korábbi, mint az 1799/1999 rendelet II. mellékletében leírt 8. sz. tételre vonatkozó szerződés megkötésének időpontja, azaz 1999. szeptember 24., mivel ezeket a számlákat nem lehet a jogvita keresetlevélben meghatározott tárgyához kapcsolni. Következésképpen a BRU 9131230, BRU 9131356, BRU 9131823, BRU 9131824, BRU 9132738, BRU 9132739, BRU 9132764, BRU 9132021, BRU 9132022, BRU 9131606, BRU 9132744 és BRU 9132743 hivatkozási számú számlákra vonatkozó jelen kérelmet el kell utasítani.
72 Másodszor a felperes nem vitatja, hogy a BRU 9132954, BRU 9133012, BRU 9133148, BRU 9133149, BRU 9133152, BRU 9133153, BRU 9133286, BRU 9134237, BRU 9133287, BRU 9133917, BRU 0135094, BRU 0135699 és BRU 0136077 hivatkozási számú számlákat az általa 2000. április 3‑án az intervenciós hivatalhoz intézett fizetési felszólítások előtt kifizették. A felperes mindazonáltal arra hivatkozik, hogy a francia közigazgatási jog alapján nincs szükség ilyen fizetési felszólításra ahhoz, hogy a késedelmi kamatfizetési kötelezettség elkezdődjön.
73 Ebben a tekintetben, amint az a fenti 28. pontban felidézésre került, a francia jog nem alkalmazható az 1799/1999 rendelet II. mellékletében leírt 8. sz. tételre vonatkozó szerződésre, ha a 111/1999 és az 1799/1999 rendelet – ahogyan azokat az ítélkezési gyakorlat értelmezte – semmilyen iránymutatással nem szolgál a szerződéses szabályok konkrét alkalmazását illetően.
74 Márpedig a jelen esetben, amint azt a Bizottság hangsúlyozza, a 111/1999 rendelet alapján szintén a Bizottság által a felperesnek odaítélt szállítási szolgáltatási szerződés teljesítése keretében a Törvényszék már kimondta, hogy a fizetési késedelmet csak a kötelezett felszólításának időpontjától lehet megállapítani, és hogy a szállítási szerződés nem tartalmaz olyan rendelkezést, amely szerint a késedelembe esés önmagában a határidő lejártával ipso iure bekövetkezik (lásd ebben az értelemben: Calberson GE kontra Biztottság ítélet, fenti 21. pont, EU:T:2004:38, 144. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat). A Törvényszék tehát nem valamely nemzeti jogi rendelkezésre utalt, hanem egy olyan korábbi ítélkezési gyakorlatra hivatkozott, amely szintén a 111/1999 rendelet értelmezésére vonatkozott (Hans Fusch kontra Bizottság ítélet, fenti 21. pont, EU:T:2002:246, 78. pont). Ugyanis az 1799/1999 rendelet II. mellékletében leírt 8. sz. tételre vonatkozó szerződés sajátos jellegére tekintettel, mivel a felek kölcsönös jogait és kötelezettségeit a 111/1999 és az 1799/1999 rendelet rendelkezései határozzák meg, amennyire lehetséges, biztosítani kell az e szabályozásból eredő szerződések egységes értelmezését. Ebből következik, hogy a felperes érvelésével ellentétben a francia jog – amely a szerződésre csak a hallgatás esetén alkalmazandó – nem szabályozhatja a késedelmi kamat kérdését.
75 Ebből következik, hogy mivel a felperes 2000. április 3. – a felperes általi első felszólítás időpontja – előtt nem intézett fizetési felszólítást az intervenciós hivatalhoz, el kell utasítani a késedelmi kamat fizetésére vonatkozó kérelmét az ezen időpont előtt kifizetett, következő hivatkozási számú számlák tekintetében: BRU 9132954, BRU 9133012, BRU 9133148, BRU 9133149, BRU 9133152, BRU 9133153, BRU 9133286, BRU 9134237, BRU 9133287, BRU 9133917, BRU 0135094, BRU 0135699 és BRU 0136077.
76 Harmadszor, ami a 2000. május 18‑án kelt BRU 0137658 hivatkozási számú számlát illeti, az iratokból nem tűnik ki, hogy annak esetében történt‑e felszólítás. Rá kell ugyanis mutatni arra, hogy az iratok között szereplő, 2000. május 29‑i fizetési felszólítás nem az említett számlára, hanem egy 2000. február 2‑án kelt másik számlára hivatkozik. Következésképpen a felszólítás hiányára tekintettel a BRU 0137658 hivatkozási számú számlára vonatkozó felperesi kérelmet is el kell utasítani.
77 Negyedszer, ami a BRU 0135473 hivatkozási számú számlát illeti, emlékeztetni kell arra, hogy a 111/1999 rendelet 10. cikkének (2) bekezdése úgy rendelkezik, hogy a kifizetési kérelmekhez különböző igazoló okmányokat (a szállítási okmányok másolatát, az átvételi igazolás eredeti példányát, a kiviteli engedély másolatát stb.) kell mellékelni, amelyek hiányában a kifizetést nem lehet teljesíteni. Következésképpen pusztán a számla kiállítása nem jogosít a kifizetésre.
78 A jelen esetben a keresetlevélből kitűnik, hogy a 2000. február 2‑án kelt, BRU 0135473 hivatkozási számú számlát két részletben fizették ki: 2000. május 23‑án, illetőleg 2000. június 13‑án. Amint azt a Bizottság hangsúlyozza, a keresetlevél mellékleteiből mindazonáltal az tűnik ki, hogy a kifizetésre nem kerülhetett sor korábban, mivel az intervenciós hivatal nem kapta meg valamennyi szükséges okmányt. Ezen okmányokat az intervenciós hivatal a 2000. május 18‑i levélben kérte a felperestől. A keresetlevél 14. mellékletéből kitűnik, hogy a felperes a 2000. május 22‑i levelében elküldött bizonyos okmányokat, a kért okmányok közül azonban elmulasztott elküldeni legalább egyet, nevezetesen az EX1 294905 hivatkozási számú vámnyomtatványnak megfelelő szállítási okmányt (CMR). Mivel nincs bizonyíték arra vonatkozóan, hogy a felperes 2000. június 13. előtt elküldte volna a kifizetés teljesítéséhez szükséges valamennyi okmányt, el kell utasítani az említett számlára vonatkozó kérelmét. A késedelmi kamatfizetési kötelezettség ugyanis nem kezdődhet el követelhető tartozás hiányában.
79 Végül, ami a BRU 0135095, BRU 0136486 és BRU 9133916 hivatkozási számú számlákat illeti, azok az oroszországi várakozás többletköltségének felelnek meg. Márpedig a keresetlevél mellékleteiből az tűnik ki, hogy az intervenciós hivatal az említett számlákat illetően jelezte, hogy azokat a Bizottság szolgálatainak jóváhagyásáig nem lehet kifizetni, és a felperes erre vonatkozóan egyetértően nyilatkozott. Ennélfogva a felperes nem hivatkozhat arra, hogy ezeket a számlákat az intervenciós hivatalhoz való elküldésük után nyolc nappal ki kellett volna fizetni. A felperes azt sem bizonyítja, hogy e számlák kifizetését – amire 2000. június 13‑án került sor – késedelmesen teljesítették volna azon időponthoz képest, amikor a Bizottság szolgálatai e számlák kifizetéséhez hozzájárultak. Következésképpen el kell utasítani a késedelmi kamatok iránti kérelmet, amennyiben az ugyanezen számlákra irányul, mivel a felperes nem bizonyította, hogy e számlák kifizetése mely időpontban vált követelhetővé.
80 Ebből következően a második kérelmet teljes egészében el kell utasítani.
81 A fentiekre tekintettel a felperes valamennyi kérelmét annyiban, amennyiben azok a Törvényszék számára értelmezhetők, mint megalapozatlan kérelmeket el kell utasítani.
82 Így a keresetet teljes egészében el kell utasítani.
A költségekről
83 A Törvényszék eljárási szabályzata 134. cikkének (1) bekezdése alapján a Törvényszék a pervesztes felet kötelezi a költségek viselésére, ha a pernyertes fél ezt kérte. Mivel a felperes pervesztes lett, a Bizottság kérelmének megfelelően kötelezni kell a költségek viselésére.
84 Az eljárási szabályzat 138. cikkének (1) bekezdése alapján az eljárásba beavatkozó tagállamok maguk viselik saját költségeiket. A Francia Köztársaság tehát maga viseli saját költségeit.
A fenti indokok alapján
A TÖRVÉNYSZÉK (hetedik tanács)
a következőképpen határozott:
1) A Törvényszék a keresetet elutasítja.
2) A Törvényszék a Calberson GE‑t kötelezi a költségek viselésére.
3) A Francia Köztársaság maga viseli saját költségeit.
Van der Woude | Wiszniewska‑Białecka | Ulloa Rubio |
Kihirdetve Luxembourgban, a 2016. február 18‑i nyilvános ülésen.
Aláírások