A TÖRVÉNYSZÉK ÍTÉLETE (első tanács)
2015. október 28.(*)
„Közösségi védjegy – Felszólalási eljárás – A »Маcка« közösségi ábrás védjegy bejelentése – A korábbi, lajstromozatlan »Маcка« nemzeti ábrás védjegy – Viszonylagos kizáró ok – A 207/2009/EK rendelet 8. cikkének (4) bekezdése – A nemzeti jog OHIM általi alkalmazása”
A T‑96/13. sz. ügyben,
a Rot Front OAO (székhelye: Moszkva [Oroszország], képviselik kezdetben: B. Térauda, később: O. Spuhler és M. Geitz ügyvédek)
felperesnek
a Belső Piaci Harmonizációs Hivatal (védjegyek és formatervezési minták) (OHIM) (képviseli: D. Walicka, meghatalmazotti minőségben)
alperes ellen,
a másik fél az OHIM fellebbezési tanácsa előtti eljárásban:
a Rakhat AO (székhelye: Almati [Kazahsztán]),
az OHIM második fellebbezési tanácsának a Rot Front OAO és a Rakhat AO közötti felszólalási eljárással kapcsolatban 2012. november 28‑án hozott határozata (R 893/2012‑2. sz. ügy) ellen benyújtott keresete tárgyában,
A TÖRVÉNYSZÉK (első tanács),
tagjai: H. Kanninen elnök, I. Pelikánová és E. Buttigieg (előadó) bírák,
hivatalvezető: I. Dragan tanácsos,
tekintettel a Törvényszék Hivatalához 2013. február 22‑én benyújtott keresetlevélre,
tekintettel az OHIM‑nak a Törvényszék Hivatalához 2013. május 31‑én benyújtott válaszbeadványára,
tekintettel a Törvényszék Hivatalához 2013. augusztus 2‑án benyújtott válaszra,
tekintettel a 2015. március 20‑i tárgyalásra,
meghozta a következő
Ítéletet
A jogvita előzményei
1 2010. november 26‑án a Rakhat AO a közösségi védjegyről szóló, 2009. február 26‑i 207/2009/EK tanácsi rendelet (HL L 78., 1. o.) alapján közösségi védjegybejelentést nyújtott be a Belső Piaci Harmonizációs Hivatalhoz (védjegyek és formatervezési minták) (OHIM).
2 A lajstromoztatni kívánt védjegy az alábbi ábrás megjelölés volt:
3 A bejelentést a védjegyekkel ellátható termékek és szolgáltatások nemzetközi osztályozására vonatkozó, felülvizsgált és módosított, 1957. június 15‑i Nizzai Megállapodás szerinti 29. és 30. osztályba tartozó áruk tekintetében nyújtották be, az egyes osztályok vonatkozásában az alábbi leírásnak megfelelően:
– 29. osztály: „Gyümölcsös snackek, lekvár, dzsemek, kandírozott gyümölcsök, zselék, étkezési gyümölcspép, gyümölcskocsonya (zselé), gyümölcsszeletek, különösen szárított vagy kandírozott, tartósított vagy kandírozott gyümölcsök, alkoholban tartósított gyümölcsök, pirított mandulák, pirított diók, pralinék, kókuszreszelék”;
– 30. osztály: „Cukrászsütemények, cukorkaáruk, karácsonyfadíszek formájában is, cukros mandulák, fagylalt, szorbetek, pattogatott kukorica, pudingok, pralinék, folyékony töltelékkel is, különösen szeszes itallal, édességek pasztillák formájában, marcipán, mandulás cukrászkészítmények, édességek gyümölcszselé formájában, cukorkakáruk, diós édességek, bonbonok (cukorkák), karamellák, csokoládé, csokoládé-bevonat, csokoládétömb, tábla vagy golyó formájában, különösen könnyen olvadó csokoládé, töltött csokoládé, csokoládé vagy praliné dióval vagy más gyümölccsel, likőrrel vagy sziruppal; karamella, drazsék, rágógumi, nem gyógyászati használatra; boros gumicukor; mályvacukrok; édesgyökér-lé; édesgyökér (cukrászat); perszipán; nugát”.
4 A közösségi védjegybejelentés a Közösségi Védjegyértesítő 2011. január 28‑i, 2011/019. számában került meghirdetésre.
5 2011. április 14‑én a felperes Rot Front OAO a 207/2009 rendelet 41. cikke alapján felszólalást terjesztett elő a bejelentett védjegynek a fenti 3. pontban felsorolt áruk tekintetében történő lajstromozásával szemben.
6 A felszólalás a Görögországban és Németországban, a kereskedelmi forgalomban cukorkaáruk tekintetében használt, alább ábrázolt, lajstromozatlan ábrás védjegyen alapult:
7 A felszólalás alátámasztásaként hivatkozott jogalap a 207/2009 rendelet 8. cikkének (4) bekezdése volt.
8 2012. április 12‑i határozatával a felszólalási osztály elutasította a felszólalást. Lényegét tekintve úgy ítélte meg, hogy a felperes nem bizonyította azt, hogy a német jog értelmében – amelynek alapján a korábbi lajstromozatlan védjegy oltalomban részesül – megszerezte volna a bejelentett védjegy használatának megtiltására vonatkozó jogot. Szerinte, különösen a németországi cukorkaáru‑piac méretére figyelemmel, az érintett áruk értékesítésének viszonylag korlátozott mennyisége nem teszi lehetővé annak megállapítását, hogy a korábbi védjegy a védjegyek és más árujelzők oltalmáról szóló, 1994. október 25‑i törvény (Gesetz über den Schutz von Marken und sonstigen Kennzeichen, BGBl. I, 3082. o., a továbbiakban: Markengesetz) 4. §‑ának (2) bekezdése értelmében a megfelelő ismertségre („Verkehrsgeltung”) tett volna szert a német lakosság egészéből álló érintett közönség körében.
9 2012. május 7‑én a felperes a 207/2009 rendelet 58–64. cikke alapján fellebbezést nyújtott be az OHIM‑hoz a felszólalási osztály határozatával szemben.
10 2012. november 28‑i határozatával (a továbbiakban: megtámadott határozat) az OHIM második fellebbezési tanácsa helybenhagyta a felszólalási osztály határozatát. Először is úgy ítélte meg, hogy mivel a felperes nem szolgáltatott bizonyítékot korábbi lajstromozatlan védjegyének Görögországban történt olyan mérvű használatára, amely a 207/2009 rendelet 8. cikkének (4) bekezdése értelmében vett helyi jelentőségű használatot meghaladná, a felszólalás abban a részében, amelyben annak alátámasztásaként erre a korábbi jogra hivatkoztak, szerinte elfogadhatatlan, de legalábbis megalapozatlan volt. Ezt követően a fellebbezési tanács rámutatott arra, hogy ahhoz, hogy a bejelentett védjegy lajstromozásával szemben felszólalással élhessen, a felperesnek bizonyítania kellett volna azt, hogy a német jogszabályoknak megfelelően még a bejelentett védjegy lajstromozása előtt megszerezte az utóbbi használatának megtiltására vonatkozó jogot azon a területen, ahol a korábbi, lajstromozatlan védjegyet szintén használták. E tekintetben bizonyítania kellett volna, hogy e védjegyet az érintett közönség jelentős része úgy fogja fel, mint a Markengesetz 4. §‑ának (2) bekezdése értelmében vett olyan védjegyet, amely a felpereshez tartozik. A fellebbezési tanács a felszólalási osztályhoz hasonlóan arra a következtetésre jutott, hogy – figyelemmel az érintett árukra, amelyek mindennapi fogyasztási cikkek, és amelyeket a nagyközönség egésze vásárol – az érintett közönséget a német lakosság egésze alkotja. Az a tény, hogy a védjegy írásmódja cirill betűs, illetve, hogy a szóban forgó termékeket Németországban olyan üzleteken keresztül forgalmazzák, amelyek vásárlói főként orosz nyelven értő fogyasztókból állnak, a fellebbezési tanács szerint nem teszi lehetővé annak megállapítását, hogy az érintett közönség kizárólag az orosz nyelvet értő ezen fogyasztókból állna. Végül a fellebbezési tanács úgy ítélte meg, hogy – még ha a felperes által a korábbi védjeggyel jelölt cukorkaáruk értékesítési mennyiségeire vonatkozóan előterjesztett bizonyítékokat el is fogadták – egyéb információ hiányában semmiképpen sem lehet megbecsülni ezen értékesítések intenzitását abból a szempontból, hogy meghatározható legyen a védjegy által az érintett német közönségre tett hatás. Következésképpen a fellebbezési tanács azt állapította meg, hogy a felperes nem bizonyította, hogy a korábbi lajstromozatlan védjegyet e közönség jelentős része a német jog értelmében olyan védjegyként fogja fel, amely a felpereshez tartozik, és így nem tett eleget a 207/2009 rendelet 8. cikkének (4) bekezdésében említett egyik feltételnek, nevezetesen annak, hogy e védjegy alapján és azon tagállam jogszabályai értelmében, amely e megjelölésre vonatkozik, megszerezte volna a későbbi védjegy használatának megtiltására vonatkozó jogot.
A felek kérelmei
11 A felperes azt kéri, hogy a Törvényszék:
– helyezze hatályon kívül a megtámadott határozatot;
– az OHIM‑ot kötelezze a költségek viselésére.
12 Az OHIM azt kéri, hogy a Törvényszék:
– utasítsa el a keresetet;
– a felperest kötelezze a költségek viselésére.
A jogkérdésről
Az elfogadhatóságról
13 Az OHIM a válaszbeadványában vitatta egyrészt a keresetlevélhez mellékelt iratok egy részének elfogadhatóságát, amiatt, hogy ezen iratokat elsőként a Törvényszék előtti eljárásban terjesztették elő, másrészt a keresetlevélben a nemzeti ítélkezési gyakorlatra és jogelméletre vonatkozó egyes hivatkozások – mint új tényekre történő hivatkozások – elfogadhatóságát.
14 A Törvényszék által feltett írásbeli kérdésre adott válaszában, valamint a tárgyaláson feltett kérdésre adott válaszában az OHIM az elsőként a Törvényszék előtt hivatkozott nemzeti bírósági határozatok és nemzeti jogelméleti tanok, valamint a felperes által ezek kapcsán tett utalások elfogadhatóságára vonatkozó ezen kifogások egy részétől elállt.
15 Mindazonáltal e tekintetben emlékeztetni kell arra, hogy még ha a nemzeti bíróságok bizonyos határozataira és egyes jogelméleti írásokra a felperes elsőként a Törvényszék előtti eljárásban hivatkozik is, a felperesnek jogában áll ezekre hivatkozni, amennyiben olyan dokumentumokról és jogelméleti tanokról van szó, amelyek a nemzeti jogszabályokkal, valamint a nemzeti bíróságok ítélkezési gyakorlatával kapcsolatosak. Ugyanis a Törvényszék ítélkezési gyakorlatából az következik, hogy sem a feleket, sem magát a Törvényszéket nem lehet akadályozni abban, hogy azon nemzeti jog értelmezése során, amelyre mint a jelen esetben is, az Európai Unió jogszabályai hivatkoznak (lásd az alábbi 19. pontot), a nemzeti jog, a nemzeti ítélkezési gyakorlat vagy a nemzeti jogelmélet elemeiből merítsenek, hiszen nem arról van szó, hogy azt rónák fel a fellebbezési tanácsnak, hogy nem vett figyelembe valamely nemzeti ítéletben szereplő ténybeli elemeket, hanem arról, hogy bizonyos ítéletekre vagy jogelméleti tanokra hivatkoznak egy olyan jogalap alátámasztásaként, amelyet arra alapítottak, hogy a fellebbezési tanács tévesen alkalmazta a nemzeti jog valamely rendelkezését (lásd ebben az értelemben: 2006. július 12‑i Vitakraft Werke Wührmann kontra OHIM – Johnson’s Veterinary Products [VITACOAT] ítélet, T‑277/04, EBHT, EU:T:2006:202, 70. és 71. pont).
16 Ezt követően már csak a keresetlevél A.5. mellékleteként benyújtott iratok elfogadhatósága a kérdéses. A felperes azt állítja, hogy ezen iratokat elfogadhatóknak kell minősíteni, mivel azok az OHIM‑hoz benyújtott többi iratból kikövetkeztethető érvekhez viszonyítva nem tartalmaznak új érveket.
17 A keresetlevélhez annak A.5. mellékleteként csatolt iratok egy orosz nyelvű, „Orosz élelmiszerboltok Németországban: a szamovár – anélkül, hogy Toulába mennénk” című cikket és annak angol nyelvű fordítását tartalmazzák, amelyet a www.dw.de internetes honlapon publikáltak. A felperes állításával ellentétben a szóban forgó cikk, amelyre elsőként a Törvényszék előtti eljárásban hivatkoztak, olyan új ténybeli elemet képez, amely az OHIM előtt már kifejtett érvek alátámasztására szolgál, és így a jelen kereset alapján indult eljárásban nem vehető figyelembe. Ugyanis a 207/2009 rendelet 65. cikke értelmében a Törvényszékhez benyújtott keresetek az OHIM fellebbezési tanácsai által hozott határozatok jogszerűségének vizsgálatára irányulnak, így a Törvényszéknek nem az a feladata, hogy az első ízben hozzá benyújtott dokumentumok fényében újból megvizsgálja a tényállási elemeket. Ily módon a keresetlevél A.5. mellékletében foglalt iratokat ki kell zárni a vizsgálatból, anélkül hogy bizonyító erejüket vizsgálni kellene (lásd ebben az értelemben: 2005. november 24‑i Sadas kontra OHIM – LTJ Diffusion [ARTHUR ET FELICIE] ítélet, T‑346/04, EBHT, EU:T:2005:420, 19. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).
Az ügy érdeméről
18 Keresetének alátámasztásaként a felperes egyetlen, a 207/2009 rendelet 8. cikke (4) bekezdésének megsértésére alapított jogalapra hivatkozik, azzal az indokkal, hogy szerinte a fellebbezési tanács tévesen értelmezte a Markengesetz 4. §‑ának (2) bekezdését, amelynek alapján a felperes a korábbi lajstromozatlan védjegyét megillető oltalmat szeretné érvényesíteni, arra való tekintettel, hogy azt Németországban használták. Ezzel szemben a felperes nem vitatja a fellebbezési tanács azon megállapítását, miszerint a felszólalás, abban a részében, amelyben a felszólalás alátámasztásaként a Görögországban használt korábbi védjegyhez fűződő jogokra hivatkozott, nem volt megalapozott.
19 E tekintetben emlékeztetni kell arra, hogy a 207/2009 rendelet 8. cikkének (4) bekezdése értelmében valamely lajstromozatlan védjegy, illetve a helyi jelentőségűt meghaladó mértékű kereskedelmi forgalomban használt bármely más megjelölés jogosultjának felszólalása alapján a bejelentett védjegy nem lajstromozható, ha – az irányadó tagállami jogszabályok szerint – a megjelöléshez fűződő jogokat a közösségi védjegybejelentés bejelentési napjánál, illetve az elsőbbség napjánál korábban szerezték meg, és a megjelöléshez fűződő jogok alapján a jogosult megtilthatja a későbbi védjegy használatát (lásd ebben az értelemben: 2013. április 18‑i Peek & Cloppenburg kontra OHIM – Peek & Cloppenburg [Peek & Cloppenburg] ítélet, T‑507/11, EU:T:2013:198, 18. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat; lásd még analógia útján: 2010. december 9‑i Tresplain Investments kontra OHIM – Hoo Hing [Golden Elephant Brand] ítélet, T‑303/08, EBHT, EU:T:2010:505, 89. és 90. pont).
20 Ezeknek a feltételeknek egyidejűleg kell teljesülniük. Ennek megfelelően, ha valamely védjegy nem felel meg a fenti feltételek valamelyikének, a 207/2009 rendelet 8. cikkének (4) bekezdése értelmében vett lajstromozatlan védjegyen, illetve a kereskedelmi forgalomban használt más megjelölésen alapuló felszólalás nem lehet eredményes (2009. június 30‑i Danjaq kontra OHIM – Mission Productions [Dr. No] ítélet T‑435/05, EBHT, EU:T:2009:226, 35. pont).
21 Ami a korábbi lajstromozatlan védjegyet illeti, mivel azt Németországban használták, a fellebbezési tanács a felszólalás értékelését annak vizsgálatával kezdte, hogy a felperes – a jelen ügyben alkalmazandó német jogszabályoknak megfelelően – megszerezte‑e a közösségi védjegybejelentést megelőzően a későbbi védjegy használatának megtiltására vonatkozó, a 207/2009 rendelet 8. cikkének (4) bekezdése értelmében vett jogot.
22 A felperes arra hivatkozik, hogy a Markengesetz 4. §‑ának (2) bekezdése elismeri az olyan (lajstromozatlan) védjegyhez fűződő jogok használat révén történő megszerzését, amelynek alapján az érintett közönség – nevezetesen az érintett áruk célközönsége – a megjelölést a jogosult megjelölésének tekinti. A felperes úgy véli, hogy a jelen ügyben a fellebbezési tanács tévesen értelmezte ezt a rendelkezést, és ennek következtében tévesen alkalmazta a 207/2009 rendelet 8. cikkének (4) bekezdését, mivel a korábbi védjegy érintett közönség általi ismertségének értékelésénél a német közönség egészét vette alapul, miközben a német jog bizonyos feltételek mellett lehetővé teszi – egy bizonyos nyelvet beszélő fogyasztók kizárólagos figyelembevételével vagy a szóban forgó védjeggyel jelölt áruk értékesítési csatornáitól függően – az érintett közönség körének leszűkítését. A jelen ügyben szerinte ezek a feltételek fennállnak az érintett közönségnek a Németországban élő, oroszul beszélő fogyasztókra való leszűkítéséhez. A felperes a német jogra vonatkozó értelmezését a német felsőbíróságok több ítéletére, a Markengesetz kommentárjából vett kivonatra és a svájci szövetségi bíróság egyik ítéletére alapozza.
23 Az OHIM lényegét tekintve egyetért a fellebbezési tanács értékelésével, és úgy véli, hogy a felperes nem bizonyította – miközben ennek bizonyítása, amint azt a Markengesetz 4. §‑ának (2) bekezdése megköveteli, rá hárult volna –, hogy a korábbi védjegyet a német közönség jelentős része felismeri, és így nem élhet felszólalással a bejelentett védjegy lajstromozásával szemben. Az OHIM arra hivatkozik, hogy tekintettel a felperes által a német jogszabályok pontos tartalmát illetően fellebbezési tanácshoz benyújtott bizonyítékokra, sem az a tény, hogy a korábbi védjeggyel jelölt árukat kizárólag az alapvető vendégkörként a Németországban élő oroszokat célzó szaküzletekben értékesítették, sem a korábbi védjegy cirill betűs írásmódja nem indokolja az érintett közönségnek kizárólag az oroszul beszélő fogyasztókra történő leszűkítését.
24 E tekintetben emlékeztetni kell arra, hogy azt a kérdést, hogy egy valamely tagállamban oltalmat élvező megjelölés mennyiben biztosít jogot a későbbi védjegyek használatának megtiltására, az alkalmazandó nemzeti jogra figyelemmel kell vizsgálni (lásd: 2014. július 10‑i Peek & Cloppenburg kontra OHIM ítélet, C‑325/13 P és C‑326/13 P, EU:C:2014:2059, 47. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat). E célból többek között a hivatkozott nemzeti jogszabályokat és az érintett tagállamban hozott bírósági határozatokat (2011. március 29‑i Anheuser Busch kontra Budějovický Budvar ítélet, C‑96/09 P, EBHT, EU:C:2011:189, 190. pont), valamint a jogelméleti írásokat célszerű figyelembe venni (lásd analógia útján: 2011. július 5‑i Edwin kontra OHIM ítélet, C‑263/09 P, EBHT, EU:C:2011:452, 53. pont).
25 A jelen ügyre irányadó német jogban a lajstromozatlan megjelölések jogosultjainak a későbbi védjegyek használatának megtiltására vonatkozó jogát a Markengesetz 4. §‑ának – az ugyanezen törvény 14. §‑ának (2) bekezdésével együttesen értelmezett – (2) bekezdése szabályozza.
26 A Markengesetz 4. §‑a a következőképpen rendelkezik:
„Védjegyoltalmat keletkeztet: […]
2. valamely megjelölésnek a kereskedelmi forgalomban történő használata, amennyiben a megjelölés az érintett kereskedelmi körökben védjegyként érvényesül
[…]”
27 A Markengesetz 14. §‑a (2) bekezdésének 2. pontja tiltja az olyan megjelölések – mint például közösségi védjegyek – harmadik felek által, kereskedelmi forgalomban történő, a jogosult hozzájárulása nélküli használatát, amelyek alkalmasak lehetnek arra, hogy az oltalmat élvező megjelöléssel összetéveszthetőséget keltsenek.
28 A felek egyetértenek azt illetően, hogy a Markengesetz 4. §‑ának (2) bekezdése értelmében a valamely lajstromozatlan védjegyhez fűződő ezen jog a használat révén csak akkor szerezhető meg, ha e használat azt eredményezi, hogy e védjegyet az érintett közönség jelentős része felismeri. Ezzel szemben a felek nem értenek egyet az érintett közönség („beteiligte Verkehrskreise”) körének meghatározásával, amelyet a Markengesetz 4. §‑ának (2) bekezdése értelmében vett ezen ismertség értékelésénél figyelembe kell venni.
29 E tekintetben először is meg kell állapítani, hogy a fellebbezési tanács tévesen alkalmazta a jogot, amikor – a Törvényszéknek a 207/2009 rendelettel kapcsolatos ítélkezési gyakorlatára való hivatkozással – elvetette a felperes azon érvét, miszerint a jelen ügyben figyelembe veendő érintett közönséget le kell szűkíteni a Németországban élő orosz vagy orosz nyelven értő fogyasztókra, mivel a korábbi védjeggyel jelölt árukat kizárólag a vevőkörként kifejezetten őket célzó üzletekben értékesítették. Ugyanis, amint az a fenti 24. pontban kifejtésre került, azt a kérdést, hogy egy valamely tagállamban oltalmat élvező megjelölés mennyiben biztosít jogot a későbbi védjegyek használatának megtiltására, annak a tagállamnak a nemzeti joga által meghatározott szempontokra figyelemmel kell vizsgálni, amelyben a hivatkozott megjelölést használták, vagyis a jelen ügyben a német jogra figyelemmel, ideértve az ítélkezési gyakorlatot és a nemzeti jogelméleti tanokat is, és nem a Törvényszéknek a 207/2009 rendelet alkalmazásával kapcsolatos ítélkezési gyakorlatára figyelemmel.
30 Másodszor, ami a nemzeti jognak – nevezetesen a Markengesetz 4. §‑ának a törvény 14. §‑ának (2) bekezdésével együttesen értelmezett (2) bekezdésének – a vizsgálatát illeti, amelynek alapján a felperes arra hivatkozik, hogy megszerezte az arra vonatkozó jogot, hogy a bejelentett védjegy lajstromozásával szemben a saját lajstromozatlan védjegye alapján felszólalással élhessen, hangsúlyozni kell, hogy az ítélkezési gyakorlatból kétségkívül az következik, hogy a felszólalónak kell bizonyítania azt, hogy a felszólalás alátámasztásaként hivatkozott korábbi megjelölés a hivatkozott tagállam jogának hatálya alá tartozik, és hogy annak alapján a későbbi védjegy használata megtiltható (Anheuser‑Busch kontra Budějovický Budvar ítélet, fenti 24. pont, EU:C:2011:189, 190. pont). E szabály nemcsak azt a terhet rója a felszólalóra, hogy az OHIM elé terjessze azokat a bizonyítékokat, amelyek igazolják, hogy fennállnak az általa alkalmazni kért nemzeti jogszabály által ahhoz megkövetelt feltételek, hogy valamely korábbi jog alapján megtilthassa a közösségi védjegy használatát, hanem azt is, hogy az OHIM elé terjessze azokat a bizonyítékokat is, amelyek alátámasztják e jogszabályok tartalmát (lásd analógia útján: Edwin kontra OHIM ítélet, fenti 24. pont, EU:C:2011:452, 50. pont).
31 Ugyanakkor szintén az ítélkezési gyakorlatból következik, hogy olyan körülmények között, amikor felmerülhet, hogy az OHIM‑nak figyelembe kell vennie annak a tagállamnak a nemzeti jogát, amelyben az a korábbi jog, amelyre a felszólalást alapítják, oltalomban részesül, hivatalból kell tájékozódnia – az általa erre megfelelőnek tartott módon – e nemzeti jogról, amennyiben az erre vonatkozó információk szükségesek a szóban forgó lajstromozást kizáró ok alkalmazási feltételeinek értékeléséhez, ami egyben azt jelenti, hogy a felszólalási eljárás során a felek által kifejezetten előadott tényeken felül figyelembe kell vennie a köztudomású – azaz bárki által megismerhető vagy általánosan hozzáférhető forrásokból megismerhető – tényeket is (lásd: 2005. április 20‑i Atomic Austria kontra OHIM – Fabricas Agrupadas de Muñecas de Onil [ATOMIC BLITZ] ítélet, T‑318/03, EBHT, EU:T:2005:136, 35. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat; lásd még analógia útján: 2012. szeptember 13‑i National Lottery Bizottság kontra OHIM – Mediatek Italia és De Gregorio [Egy kéz ábrája] ítélet, T‑404/10, EU:T:2012:423, 20. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat, amelyet e kérdésben megerősített a 2014. március 27‑i OHIM kontra National Lottery Commission ítélet, C‑530/12 P, EBHT, EU:C:2014:186, 45. pont). Ez a kötelezettség, miszerint hivatalból kell tájékozódnia a nemzeti jogról, adott esetben olyankor terheli az OHIM‑ot, amikor már rendelkezik a nemzeti jogra vonatkozó adatokkal, akár annak tartalmára vonatkozó állítások, akár a vita során előterjesztett azon iratok formájában, amelyeknek bizonyító erőt tulajdonítottak (2013. március 20‑i El Corte Inglés kontra OHIM – Chez Gerard [CLUB GOURMET] ítélet, T‑571/11, EBHT, EU:T:2013:145, 41. pont).
32 Ezt a kötelezettséget veszik át lényegében az OHIM által elvégzendő vizsgálatra vonatkozó iránymutatások is, amelyekre az OHIM a tárgyaláson hivatkozott, és amelyek a fenti 31. pontban idézett OHIM kontra National Lottery Commission ítéletre (EU:C:2014:186) való hivatkozással, azt a hatáskört tanúsítják, amellyel az OHIM a felszólaló által hivatkozott jogszabályi rendelkezések tartalmának, alkalmazási feltételeinek és hatályának – az általa szükségesnek ítélt bármely eszköz segítségével történő – ellenőrzését illetően rendelkezik (az OHIM által elvégzendő vizsgálatra vonatkozó iránymutatások, C. rész, 4. szakasz, 4.1. pont). Az OHIM a tárgyaláson hangsúlyozta azt a tényt, hogy ezen ellenőrzésre vonatkozó hatáskör mindössze arra korlátozódik, hogy biztosítsa a felszólaló által hivatkozott jogszabályok helyes alkalmazását, de nem mentesíti ez utóbbit a bizonyítási teher alól. Ezen ellenőrzésre vonatkozó hatáskör ezenkívül nem eredményezheti azt, hogy az OHIM a felszólaló helyett teljesíti az ügy szempontjából releváns jogszabályok idézésére vonatkozó kötelezettséget.
33 E tekintetben egyrészt hangsúlyozni kell, hogy a jelen ügyben a felperes megjelölte az alkalmazandó nemzeti jogszabályi rendelkezéseket és azok tartalmát. A felperes az OHIM előtti eljárásban ezenfelül azt állította, amint az a megtámadott határozat 11. pontjának harmadik francia bekezdéséből kiderül, hogy a korábbi lajstromozatlan védjegynek a Markengesetz 4. §‑ának (2) bekezdése értelmében vett ismertségének értékelése céljából figyelembe veendő érintett közönség a Németországban élő, oroszul beszélő fogyasztókból áll, tekintettel mind arra a tényre, hogy a korábbi védjegy a cirill ábécé betűiből áll, mind arra a tényre, hogy az azzal jelölt árukat olyan üzleteken keresztül forgalmazzák, amelyek célközönsége javarészt az oroszul értő fogyasztókból áll.
34 Másfelől hangsúlyozni kell, hogy az érintett közönség meghatározása döntő jelentőségű a jelen peres eljárás szempontjából. Ugyanis, miközben a felperes nem vitatta a fellebbezési tanács által megállapított azon tényt, hogy a korábbi védjegy nem tett szert ismertségre a széles értelemben vett, németországi átlagos fogyasztókból álló közönség körében, nem zárható ki, hogy amennyiben az érintett közönséget a Markengesetz 4. §‑ának (2) bekezdése értelmében úgy kell meghatározni, hogy az csupán a Németországban élő, oroszul beszélő fogyasztókból áll, miként azt a felperes állítja, akkor a védjegy szert tehetett ilyen ismertségre.
35 E körülményekre tekintettel, az OHIM‑nak, a fenti 31. pontban idézett ítélkezési gyakorlatra figyelemmel, az alkalmazandó nemzeti jogról való tájékozódás céljából az ellenőrzésre vonatkozó hatásköre keretében a rendelkezésére bocsátott valamennyi eszközt használnia kellett volna, és alaposabb kutatást kellett volna folytatnia a hivatkozott nemzeti jogszabályi rendelkezések tartalmára és hatályára vonatkozóan, a felperes által hivatkozott érvekre figyelemmel, akár hivatalból, akár felszólítva a felperest állításainak alátámasztására az érintett közönségnek a Markengesetz 4. §‑ának (2) bekezdése értelmében vett meghatározását illetően (lásd e kérdés vonatkozásában: Bot főtanácsnok OHIM kontra National Lottery Commission ügyben ismertetett indítványa, C‑530/12 P, EBHT, EU:C:2013:782, 66. és 87. pont).
36 Márpedig sem a megtámadott határozatból, sem az OHIM előtti eljárás Törvényszék részére megküldött ügyirataiból nem az derül ki, hogy az OHIM alaposabb kutatást végzett volna a hivatkozott nemzeti jogszabályi rendelkezések tartalmára és hatályára vonatkozóan, a felperes által hivatkozott érvekre figyelemmel, akár hivatalból, akár felszólítva a felperest állításainak alátámasztására az érintett közönségnek a Markengesetz 4. §‑ának (2) bekezdése értelmében vett meghatározását illetően, amit az OHIM a tárgyaláson el is ismert.
37 A német joggal kapcsolatos ezen tájékozódás a fellebbezési tanács részéről nagy valószínűséggel lehetővé tette volna a számára azt, hogy rendelkezésére álljanak azok az elemek, amelyekre a felperes első alkalommal a Törvényszék előtti eljárásban hivatkozott, és amelyek közül néhány már első látásra is relevánsnak tűnik azon állítások vizsgálatát illetően, amelyek az érintett közönségnek a Markengesetz 4. §‑ának (2) bekezdése értelmében vett meghatározására irányulnak. Ez elmondható többek között a Bundesgerichtshof (szövetségi legfelsőbb bíróság) ítélkezési gyakorlatára, amely szerint e bíróság elismerte, hogy az érintett közönség köre bizonyos körülmények között – még akár tömegfogyasztási cikkek esetében is – szűkebben is meghatározható, figyelemmel a speciális áruk rendeltetésére és kereskedelmi értékesítési csatornáira (BGH, I ZR 90/58, DB 1959, 1368. o., [amtl. Leitsatz] – Sunpearl II), vagy e termékek vásárlóira és az esetleg érdeklődést mutató személyekre, akik közül néhányan lehet, hogy e termékeket elvetik vagy visszautasítják (BGH, I ZR 94/80, GRUR 1982, 672. o. – Aufmachung von Qualitätsseifen). Hasonlóképpen, a Bundespatentgericht (szövetségi szabadalmi bíróság) Ƃepёзкa [28 W (pat) 40/10. sz.] ügyben hozott ítéletéből is az derül ki, hogy bizonyos feltételek mellett, a 29. és 30. osztályba tartozó áruk esetében, akárcsak a jelen ügyben, az érintett közönség köre leszűkíthető az orosz nyelvet ismerő fogyasztókra, különös tekintettel az érintett áruk kiszerelésére, csomagolására és cirill betűs megnevezésére.
38 E körülmények alapján nem zárható ki, hogy a tájékozódás hiánya a fellebbezési tanács részéről döntő kihatással volt a Markengesetz 4. §‑a (2) bekezdésének a fellebbezési tanács általi értelmezésére.
39 Ebből következik, hogy a kereset egyetlen jogalapjának helyt kell adni, és a megtámadott határozatot hatályon kívül kell helyezni. A 207/2009 rendelet 65. cikkének (6) bekezdése értelmében az OHIM köteles megtenni a Törvényszék ítéletének végrehajtásához szükséges intézkedéseket. E tekintetben az OHIM feladata többek között annak meghatározása – azt követően, hogy él a német joggal kapcsolatos tájékozódásra kiterjedő hatáskörével –, hogy annak alapján a felperesnek joga van‑e megtiltani a későbbi védjegy használatát a 207/2009 rendelet 8. cikke (4) bekezdésének b) pontja értelmében.
A költségekről
40 A Törvényszék eljárási szabályzata 134. cikkének (1) bekezdése alapján a Törvényszék a pervesztes felet kötelezi a költségek viselésére, ha a pernyertes fél ezt kérte. Mivel az OHIM pervesztes lett, ezért a saját költségeinek viselésén kívül kötelezni kell őt a felperes költségeinek megtérítésére is, a felperes kérelmének megfelelően.
A fenti indokok alapján
A TÖRVÉNYSZÉK (első tanács)
a következőképpen határozott:
1) A Belső Piaci Harmonizációs Hivatal (védjegyek és formatervezési minták) (OHIM) második fellebbezési tanácsának 2012. november 28‑án hozott határozatát (R 893/2012‑2. sz. ügy) hatályon kívül helyezi.
2) Az OHIM viseli a saját költségeit, valamint a Rot Front OAO részéről felmerült költségeket.
Kanninen | Pelikánová | Buttigieg |
Kihirdetve Luxembourgban, a 2015. október 28‑i nyilvános ülésen.
Aláírások