Language of document : ECLI:EU:T:2022:774

A TÖRVÉNYSZÉK ÍTÉLETE (kibővített negyedik tanács)

2022. december 7.(*)

„Gazdaság‑ és monetáris politika – Hitelintézetek prudenciális felügyelete – Az 1024/2013/EU rendelet 6. cikke (5) bekezdésének b) pontja – Valamely kevésbé jelentős hitelintézet EKB általi közvetlen felügyeletének szükségessége – Az illetékes nemzeti hatóság kérése – A 468/2014/EU rendelet 68. cikkének (5) bekezdése – Az EKB határozata arról, hogy a PNB Bank az EKB által közvetlenül felügyelt jelentős szervezetnek minősül – Indokolási kötelezettség – Arányosság – Védelemhez való jog – Az igazgatási iratokhoz való hozzáférés – A 468/2014 rendelet 68. cikkének (3) bekezdésében előírt jelentés – Az eljárási szabályzat 106. cikke – Tárgyalás tartása iránti kérelem, amely nem tartalmaz indokolást”

A T‑301/19. sz. ügyben,

a PNB Banka AS (székhelye: Riga [Lettország], képviseli: O. Behrends ügyvéd)

felperes

az Európai Központi Bank (EKB) (képviselik: C. Hernández Saseta, F. Bonnard és D. Segoin, meghatalmazotti minőségben)

alperes ellen,

A TÖRVÉNYSZÉK (kibővített negyedik tanács),

a tanácskozások során tagjai: S. Gervasoni elnök (előadó), L. Madise, P. Nihoul, R. Frendo és J. Martín y Pérez de Nanclares bírák,

hivatalvezető: E. Coulon,

tekintettel az eljárás írásbeli szakaszára,

meghozta a következő

Ítéletet

1        Az EUMSZ 263. cikken alapuló keresetében a felperes, a PNB Banka AS a 2019. március 1‑jei levélben közölt azon határozat megsemmisítését kéri, amelyben az Európai Központi Bank (EKB) úgy határozott, hogy a felperest az EKB által közvetlenül felügyelt jelentős szervezetnek minősíti (a továbbiakban: megtámadott határozat).

I.      Jogi háttér

2        Az EKB‑nak a hitelintézetek prudenciális felügyeletére vonatkozó politikákkal kapcsolatos külön feladatokkal történő megbízásáról szóló, 2013. október 15‑i 1024/2013/EU tanácsi rendelet (HL 2013. L 287., 63. o.) 6. cikke (5) bekezdésének b) pontja a következőképpen rendelkezik: „A [kevésbé jelentős] hitelintézetek tekintetében, a[z említett cikk] (7) bekezdés[é]ben meghatározott keretrendszeren belül[,] amennyiben az a magas színvonalú felügyelet biztosításához [helyesen: következetes alkalmazásának biztosításához] szükséges, az EKB – az illetékes nemzeti hatóságokkal folytatott konzultációt követően saját kezdeményezésére, vagy valamely illetékes nemzeti hatóság kérésére – bármikor úgy dönthet, hogy a [kevésbé jelentős] hitelintézetek közül egy vagy több tekintetében minden vonatkozó hatáskörével közvetlenül él, többek között abban az esetben, ha a szóban forgó hitelintézetek az [Európai Pénzügyi Stabilitási Eszközből (EFSF)] vagy az [Európai Stabilitási Mechanizmusból (ESM)] közvetlenül vagy közvetve közforrásból származó pénzügyi támogatást kaptak, illetve e hitelintézetek vonatkozásában ilyen támogatás kérelmezésére került sor”.

3        Az Egységes Felügyeleti Mechanizmuson belül az EKB és az illetékes nemzeti hatóságok, valamint a kijelölt nemzeti hatóságok közötti együttműködési keretrendszer létrehozásáról szóló, 2014. április 16‑i 468/2014/EU európai központi banki rendelet (HL 2014. L 141., 1. o.) „Az [1024/2013] rendelet 6. cikke (5) bekezdésének b) pontja szerinti EKB határozat kritériumai” című 67. cikke a (2) bekezdésében felsorolja azon különböző tényezőket, amelyeket az EKB‑nak többek között figyelembe kell vennie az arra vonatkozó határozat meghozatala előtt, hogy többek között valamely kevésbé jelentősnek minősülő felügyelt szervezet felett közvetlenül gyakorolja a felügyeletet.

4        A 468/2014 rendelet „Az [1024/2013] rendelet 6. cikke (5) bekezdésének b) pontja szerinti EKB határozat valamely [illetékes nemzeti hatóság] kérésére történő előkészítésének eljárása” című 68. cikke a következőképpen rendelkezik:

„[…]

(3)      Az [illetékes nemzeti hatóság] kéréséhez csatolni kell az érintett kevésbé jelentősnek minősülő felügyelt szervezet vagy kevésbé jelentősnek minősülő felügyelt csoport felügyeleti múltját és kockázati profilját feltüntető jelentést.

[…]

(5)      Ha az EKB úgy dönt, hogy a magas színvonalú felügyelet következetes alkalmazása biztosításának érdekében a kevésbé jelentősnek minősülő felügyelt szervezet vagy kevésbé jelentősnek minősülő felügyelt csoport EKB általi közvetlen felügyelete szükséges, a[z említett rendelet IV. része] 2. cím[é]nek megfelelő EKB határozatot fogad el.”

II.    A jogvita előzményei

5        A felperes a megtámadott határozat meghozatalának időpontjában egy Lettországban letelepedett, az 1024/2013 rendelet 6. cikkének (4) bekezdése értelmében vett, kevésbé jelentős hitelintézet (a továbbiakban: kevésbé jelentős hitelintézet) volt. Emiatt a Finanšu un kapitāla tirgus komisija (pénz‑ és tőkepiaci bizottság, Lettország; a továbbiakban: FKTK) közvetlen prudenciális felügyelete alatt állt.

6        A kereset benyújtásának időpontjában CR volt a felperes fő részvényese.

7        2017. augusztus 25‑én a felperes, valamint CR és CR más családtagjai, akik a felperes részvényesei, a felperes szerint a beruházásaik védelmével kapcsolatos jogvitát „jelentettek be” a Lett Köztársaságnak. Az FKTK által a felperes számára előírt prudenciális követelmények indokolatlan és észszerűtlen jellegére hivatkoztak.

8        2017 augusztusában a felperes szerint CR panaszt nyújtott be az Egyesült Királyság hatóságaihoz olyan korrupciós tényállás miatt, amelyért A, a Latvijas Banka (Lettország központi bankja) elnöke vonható felelősségre. A bejelentett korrupciós tényállás az utóbbi arra irányuló kísérletében állt, hogy az FKTK‑ra gyakorolt befolyása révén CR‑től kenőpénzeket kapjon.

9        2017 szeptemberében a felperest a kevésbé jelentős szervezetekre vonatkozó válságkezelési együttműködési keretrendszer értelmében vett „válsághelyzetben lévő kevésbé jelentős intézménynek” minősítették, aminek következtében a felperes az FKTK‑ból és az EKB‑ból álló válságkezelő csoport általi különleges felügyelet alá került.

10      2017. november 16‑án az FKTK kérte az EKB‑tól, hogy vegye át a felperes közvetlen prudenciális felügyeletét. Ez a kérés különösen három elemen alapult: először is egy, az FKTK által lefolytatott helyszíni ellenőrzés eredményein és azoknak a felperes tőkemegfelelési mutatójára gyakorolt hatásán, másodszor a nagykockázat‑vállalásokra vonatkozó határértékek tartós megsértésén, amelynek megszüntetése további negatív hatást gyakorolhat a tőkemegfelelési mutatóra, harmadszor pedig egy, a befektetések védelmével kapcsolatos jogvita a felperes és a felperes fő részvényese általi bejelentésén.

11      Az EKB a fenti 10. pontban említett kérésnek a felügyeleti testület 2017. november 28‑i ülésén történő vizsgálatát követően elutasította e kérést.

12      2017. december 12‑én a felperes, CR és CR más családtagjai, akik a felperes részvényesei, választottbírósági eljárást indítottak a Lett Köztársasággal szemben a Beruházási Viták Rendezésének Nemzetközi Központja (ICSID) előtt a Nagy‑Britannia és Észak‑Írország Egyesült Királysága és a Lett Köztársaság között a beruházások előmozdításáról és védelméről szóló, 1994. január 24‑i megállapodás alapján (a továbbiakban: választottbírósági eljárás). Azt állították, hogy a felperes 2015 vége óta az FKTK általi túlzott és önkényes prudenciális felügyelet alatt áll, amely a szavatolótőke többszöri növeléséhez és tevékenységi korlátozásokhoz vezetett. Jelezték, hogy e túlzott és önkényes prudenciális felügyelet az A által az FKTK fölött annak érdekében gyakorolt befolyásnak tudható be, hogy a felperestől és CR‑től kenőpénzeket kapjon.

13      2017 decemberében a felperes szerint CR feljelentést tett a lett hatóságoknál a fenti 8. pontban említett korrupciós tényállás tárgyában.

14      2018. február 17‑én A‑t azt követően letartóztatták, hogy 2018. február 15‑én előzetes nyomozást indított ellene a Korupcijas novēršanas un apkarošanas birojs (a korrupció megelőzéséért és leküzdéséért felelős hivatal, Lettország; a továbbiakban: KNAB). E vizsgálat tárgyát egy a felperestől eltérő lett bank elleni prudenciális felügyeleti eljárással kapcsolatos korrupciós vádak képezték. 2018. február 19‑i határozatával a KNAB – A szabadon bocsátása alkalmával – több biztonsági intézkedést rendelt el, köztük a Lettország központi bankja elnöki feladatainak ellátására vonatkozó tilalmat.

15      2018. június 28‑án A‑t vád alá helyezte a fenti 14. pontban említett nyomozással megbízott ügyész. A vádirat, amelyet 2019. május 24‑én kiegészítettek, három vádpontot tartalmazott. Az első vádpont arra vonatkozott, hogy A 2010‑ben kenőpénz felajánlását fogadta el egy a felperestől eltérő lett bank felügyelőbizottságának elnökétől, valamint elfogadta magát a kenőpénzt, amelynek ellenében A tanácsokat adott annak érdekében, hogy lehetővé tegye e bank számára, hogy kivonja magát az FKTK felügyelete alól, és tartózkodott attól, hogy részt vegyen az FKTK azon értekezletein, amelyeken az említett bank felügyeletével kapcsolatos kérdések felmerültek. A második vádpont tárgyát egyrészt az képezte, hogy A 2012. augusztus 23‑át követően kenőpénz felajánlását fogadta el ugyanezen bank igazgatótanácsának alelnökétől A azon tanácsainak ellenében, amelyek az FKTK által elrendelt tevékenységi korlátozások megszüntetésének elérésére és egyéb korlátozások elkerülésére irányultak, másrészt pedig az, hogy A elfogadta e kenőpénz felének kifizetését. A harmadik vádpont tárgya a második vádpontban említett kenőpénzeknek megfelelő, A számára kifizetett összegek eredetének, átadásának és jellegének leplezését célzó pénzmosás volt.

16      2018. július 5‑i és szeptember 12‑i levelében a felperes és a CR jelezte az EKB felügyeleti testülete elnökének, hogy a fenti 8. pontban említett korrupciós tényállással kapcsolatos nyomozás folyamatban van. Jelezték, hogy a 2018 februárjában történő letartóztatását követően A ellenséges és téves nyilvános nyilatkozatokat tett velük szemben, azt állítva, hogy a felperes CR általi megszerzése csalárd volt. Úgy ítélték meg, hogy az FKTK által a felperessel szemben támasztott prudenciális követelmények túlzottak és hátrányosan megkülönböztető jellegűek voltak. Kérték az EKB‑t, hogy avatkozzon be vizsgálat lefolytatása és a megfelelő intézkedések meghozatala – például a felperes prudenciális felügyeletéért felelős személyzetet érintő megfelelő változtatások érvényesítése – révén. Ennek során a következőket írták: „Az [egységes felügyeleti mechanizmus (SSM)] alapjául szolgáló egyik megfontolást az jelentette, hogy az EKB objektívebb és pártatlanabb felügyeletet tud biztosítani, mint a helyi felügyeleti hatóságok. A [felperes] és [CR] várakozással tekint az EKB‑val e célból történő együttműködés elé” (2018. július 5‑i levél, 13. oldal).

17      2018. szeptember 30‑án az ICSID ideiglenes intézkedéseket hozott, amelyekkel azt javasolta a Lett Köztársaságnak, hogy tartózkodjon a felperes engedélyének visszavonására irányuló intézkedések meghozatalától, az FKTK 2018. február 27‑i határozatában megállapított végső határidő tárgyát képező egyik szabályozási követelmény állítólagos be nem tartására hivatkozva (a továbbiakban: az ICSID ajánlása).

18      2018. október 8‑án az EKB felügyeleti testületének elnöke a 2018. július 5‑i és szeptember 12‑i levelükre válaszul jelezte a felperesnek és a CR‑nek, hogy az EKB az SSM működésének figyelemmel kísérésére irányuló feladata keretében osztja az FKTK azon álláspontját, amely szerint a felperes saját tőke tekintetében fennálló helyzete különleges felügyeletet igényel. Jelezte, hogy a felperes számára többször biztosították a saját tőkével kapcsolatos intézkedések elfogadására nyitva álló határidők meghosszabbítását, és hogy az ilyen jellegű problémák tartós fennállása ellenére az FKTK a saját tőke megerősítésére, visszatéríttetési intézkedésekre és további céltartalékokra vonatkozó kéréseken kívül nem hozott a felperessel szemben más szigorú felügyeleti intézkedéseket. Úgy ítélte meg, hogy a felperes egy harmadik személlyel szemben több évig figyelmen kívül hagyta a nagykockázat‑vállalási határértéket, és többször biztosították számára az ennek orvoslására szolgáló határidő meghosszabbítását. Véleménye szerint semmi nem utal arra, hogy a felperessel szemben előírt felügyeleti intézkedések túlzottak vagy aránytalanok lennének. Végezetül bejelentette, hogy gyakorolni kívánja felvigyázási feladatát azáltal, hogy különös figyelmet fordít a felperes által a prudenciális követelmények megsértésének orvoslása érdekében tett intézkedésekre.

19      2018. december 21‑én az FKTK ismét kérte az EKB‑tól, hogy vegye át a felperes közvetlen prudenciális felügyeletét. Megismételte korábbi, 2017. november 16‑i kérését és hivatkozott az ICSID ajánlására. Jelezte, hogy több hónap eltelhet az ICSID ideiglenes intézkedésekről való határozathozatala előtt, ami azt jelenti, hogy az FKTK határozatlan ideig akadályoztatva lenne a felügyeleti feladatainak ellátásában. Az FKTK szerint a közvetlen prudenciális felügyelet EKB általi átvétele megakadályozná, hogy a felperes az állítólagos összeférhetetlenséget a prudenciális felügyeleti tevékenységekkel szembeni érvként alkalmazza, és lehetővé tenné egy olyan helyzet kizárását, amelyben egy bank folyamatosan megsérti kötelezettségeit, és a szabályozó hatóság akadályoztatva van abban, hogy meghozza a megfelelő intézkedéseket annak érdekében, hogy ennek véget vessen. Az FKTK úgy vélte, hogy a már az EKB birtokában lévő információk megkönnyítik a felügyeleti feladatok átadását. Jelezte, hogy 2018. február 27‑i határozatát nem hajtották végre, vagyis a felperes helyzete továbbra is ellentétes a sajáttőke‑követelményekkel és a nagykockázat‑vállalási határértékekkel, és hogy a közeljövőben semmilyen életképes és hiteles megoldás nem előrelátható. Rögzítette, hogy a választottbírósági eljárás megindítása óta a felperesnek a szinte az összes felügyeleti tevékenységre adott reakciója nem tanúskodik a sikeres együttműködés megvalósítására irányuló szándékról. Jelezte, hogy a felperes szerint az FKTK minden egyes kérése a választottbírósági eljárás tárgyát képezi és az önkényes megközelítés további bizonyítékául szolgál. Hozzátette, hogy CR kijelentette, hogy csak akkor tesz eleget az FKTK kéréseinek, nevezetesen a felperes saját tőkéje megerősítésének, ha e kéréseket független harmadik fél ellenőrzi. Ebből arra következtetett, hogy a felperes tekintetében nem képes magas szintű felügyeletet gyakorolni.

20      2019. február 11‑én az EKB észrevételezés céljából megküldött a felperesnek egy határozattervezetet, amely arra irányult, hogy az EKB átveszi a közvetlen prudenciális felügyeletét.

21      2019. február 22‑én a felperes azt válaszolta, hogy elutasítja azt az állítást, amely szerint nem tanúsított sikeres együttműködés megvalósítására irányuló szándékot. Jelezte, hogy éppen ellenkezőleg, eddig sem az FKTK, sem az EKB nem válaszolt megfelelő módon az ő és részvényesei konstruktív együttműködésre irányuló többszöri kísérleteire, különösen a korrupciós tényállást illetően, amelyről az EKB tudomással bírt. A felperes végül jelezte, hogy ellenzi az említett határozattervezetet.

22      A 2019. február 26‑i Rimšēvičs és EKB kontra Lettország ítéletben (C‑202/18 és C‑238/18, EU:C:2019:139) a Bíróság megsemmisítette a KNAB 2018. február 19‑i határozatát annyiban, amennyiben az megtiltja A‑nak, hogy a lett központi bank elnöki feladatait ellássa. A Bíróság úgy ítélte meg, hogy a Lett Köztársaság nem bizonyította, hogy A‑nak a Lettország központi bankjának elnöki tisztségéből való felmentése azon tényre vonatkozó, kellő valószínűsítő körülmény fennállásán alapul, hogy a Központi Bankok Európai Rendszere és az EKB alapokmánya 14.2. cikkének második bekezdése értelmében vett, súlyos kötelezettségszegést követett el.

23      2019. március 1‑jén az EKB Kormányzótanácsának titkára értesítette a felperest a – felügyeleti testület 1024/2013 rendelet 26. cikkének (8) bekezdésén alapuló javaslata alapján, e rendelet 6. cikke (5) bekezdése b) pontjának és a 468/2014 rendelet 39. cikke (5) bekezdésének együttesen értelmezett rendelkezéseinek megfelelően elfogadott – megtámadott határozatról.

24      A Kormányzótanács titkára jelezte, hogy illetékes hatóságként az EKB lesz felelős a felperes közvetlen felügyeletéért. Pontosította, hogy a megtámadott határozatot az 1024/2013 rendelet 6. cikke (5) bekezdése b) pontjának és a 468/2014 rendelet IV. részének megfelelően fogadták el. Hozzátette, hogy a felperes felvételre kerül az EKB közvetlen felügyelete alatt álló szervezetek jegyzékébe, amelyet az EKB a 468/2014 rendelet 49. cikke (1) bekezdésének megfelelően közzétesz és frissít.

25      A megtámadott határozat alapjául szolgáló tényeket (e határozat 1. része) illetően a Kormányzótanács titkára jelezte, hogy a felperes nem felel meg az 1024/2013 rendelet 6. cikkének (4) bekezdésében előírt kritériumoknak, tehát jelenleg az FKTK közvetlen prudenciális felügyelete alá tartozó, kevésbé jelentős szervezetnek minősül. Felidézte a felperes részvényesi összetételét, valamint a csoport szerkezetét. Említést tett a választottbírósági eljárás megindításáról, valamint az ICSID ajánlásáról. Hivatkozott továbbá a közigazgatási eljárásnak a megtámadott határozatot megelőző szakaszaira.

26      A tények értékelését (a megtámadott határozat 2. része) illetően a Kormányzótanács titkára jelezte, hogy az EKB úgy ítélte meg, hogy a felperes közvetlen felügyeletének átvétele szükséges a magas szintű felügyelet következetes alkalmazásának biztosításához. Ez a következtetés a következő megfontolásokon alapult. Az FKTK kérésében hangsúlyozta, hogy a választottbírósági eljárás megindítása óta a felperesnek a szinte az összes felügyeleti tevékenységre adott reakciója továbbra sem tanúskodik a sikeres együttműködés megvalósítására irányuló szándékról. Az FKTK úgy ítéli meg, hogy a felperes tekintetében nem képes az Unió és az SSM előírásainak megfelelő magas szintű felügyeletet gyakorolni. Az FKTK véleménye szerint a prudenciális felügyelet EKB általi átvétele jelenti a felperes megfelelő felügyeletének biztosítására legalkalmasabb megoldást. A Kormányzótanács titkára megállapította, hogy az EKB szerint a közvetlen felügyelet átvétele az 1024/2013 rendelet 6. cikke (5) bekezdésének b) pontja értelmében szükséges. Kifejtette, hogy e következtetést nem érintik a felperes által a megtámadott határozatot megelőző közigazgatási eljárás keretében tett észrevételek, mivel a felperes nem terjesztett elő olyan érvet vagy információt, amelyet az EKB még nem vett figyelembe.

27      Végül a Kormányzótanács titkára jelezte, hogy jogorvoslati kérelmet lehet benyújtani az EKB felülvizsgálati testületéhez, valamint hogy az Európai Unió Bírósága előtt keresetet lehet indítani.

28      A megtámadott határozat 2019. április 4‑én lépett hatályba.

29      2019. április 18‑i levelében az EKB a 2018. november 27‑én hozzá intézett kérelemre válaszul megküldte a felperesnek a prudenciális felügyeletére vonatkozóan az EKB birtokában lévő dokumentumok listáját. Közölte, hogy a közigazgatási iratokba való betekintés joga nem terjed ki a bizalmas információkra, és hogy következésképpen a lista minden egyes dokumentum esetében tartalmazza az aszerint történő osztályozást, hogy az adott dokumentum hozzáférhető vagy bizalmas jellegű.

30      A Törvényszék Hivatalához 2019. május 14‑én benyújtott keresetlevelével a felperes, CR és CT előterjesztette a jelen keresetet.

III. A kereset benyújtását követően bekövetkezett tények

31      2019. augusztus 15‑én az EKB megállapította, hogy a felperes a hitelintézeteknek és bizonyos befektetési vállalkozásoknak az Egységes Szanálási Mechanizmus keretében történő szanálására vonatkozó egységes szabályok és egységes eljárás kialakításáról, valamint az Egységes Szanálási Alap létrehozásáról és az 1093/2010/EU rendelet módosításáról szóló, 2014. július 15‑i 806/2014/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet (HL 2014. L 225., 1. o.; helyesbítés: HL 2014. L 372., 9. o.) 18. cikke (1) bekezdése a) pontjának értelmében véve fizetésképtelen, vagy valószínűleg fizetésképtelenné válik. Ugyanezen a napon az Egységes Szanálási Testület (ESZT) úgy határozott, hogy nem fogad el az e rendelet 18. cikkének (1) bekezdése értelmében vett szanálási programot a felperessel szemben.

32      2019. augusztus 22‑én az FKTK a felperes fizetésképtelenségének megállapítását kérte a Rīgas pilsētas Vidzemes priekšpilsētas tiesa (Riga város vidzemei kerületi bírósága, Lettország) előtt.

33      2019. szeptember 12‑én a Rīgas pilsētas Vidzemes priekšpilsētas tiesa (Riga város vidzemei kerületi bírósága) fizetésképtelennek nyilvánította a felperest. Kijelölte a fizetésképtelenségi eljárással megbízott vagyonfelügyelőt (a továbbiakban: vagyonfelügyelő), akire a felperes és annak igazgatótanácsa valamennyi hatáskörét átruházta. Elutasította a felperes igazgatótanácsa arra irányuló kérelmét, hogy e bíróság tartsa fenn a felperes képviseletére vonatkozó jogait az EKB 2019. augusztus 15‑i, a felperes fizetésképtelenségét vagy valószínű fizetésképtelenségét megállapító értékelésével szembeni, valamint az ESZT‑nek a felperes tekintetében a szanálási program mellőzéséről ugyanezen a napon hozott határozatával szembeni, valamint az FKTK‑nak a fizetésképtelenségi eljárás megindítására vonatkozó határozatával szembeni kereset keretében. E bíróság hozzátette, hogy ez nem zárja ki annak lehetőségét, hogy a felperes igazgatótanácsa külön kérelmet nyújtson be a vagyonfelügyelőhöz egyes konkrét feladatkörökre vonatkozó képviseleti jogokat illetően.

34      Szintén 2019. szeptember 12‑én az FKTK azt kérte az EKB‑tól, hogy vonja vissza a felperes engedélyét.

35      A Törvényszék Hivatalához 2019. október 25‑én benyújtott keresetlevelükkel (T‑732/19. sz. ügy) a felperes, valamint a felperes más részvényesei vagy potenciális részvényesei kérték az ESZT‑nek a felperessel szemben szanálási program mellőzéséről szóló 2019. augusztus 15‑i határozatának megsemmisítését.

36      2019. december 21‑én A már nem töltötte be Lettország központi bankjának elnöki tisztségét.

37      A Törvényszék Hivatalához 2020. január 29‑én benyújtott keresetlevelével (T‑50/20. sz. ügy) a felperes az EKB 2019. november 19‑i határozatának megsemmisítését kérte, amely határozat megtagadta a vagyonfelügyelő arra történő kötelezését, hogy az igazgatótanács által megbízott ügyvéd számára biztosítson hozzáférést a felperes helyiségeihez, információihoz, személyzetéhez és forrásaihoz.

38      2020. február 17‑én az EKB visszavonta a felperes engedélyét. Ez a visszavonás a következő napon lépett hatályba.

39      A Törvényszék Hivatalához 2020. április 27‑én benyújtott keresetlevelével (T‑230/20. sz. ügy) a felperes keresetet nyújtott be e határozattal szemben.

IV.    Az eljárás és a felek kérelmei

40      Az EKB 2019. július 31‑én ellenkérelmet nyújtott be a Törvényszék Hivatalához.

41      2020. április 28‑án a negyedik tanács elnöke a Törvényszék eljárási szabályzata 69. cikkének d) pontja alapján úgy határozott, hogy az eljárást a Törvényszék által a T‑50/20. sz. ügyben hozott határozat kihirdetéséig felfüggeszti. A 2021. március 12‑i PNB Banka kontra EKB végzésével (T‑50/20, EU:T:2021:141) a Törvényszék meghozta határozatát ebben az ügyben, és a jelen ügyben az eljárás ezen időponttól folytatódott.

42      2021. április 27‑én, majd 2021. június 28‑án a felperes, CR és CT kérte az eljárás felfüggesztését mindaddig, amíg a Bíróság nem határoz a 2021. március 12‑i PNB Banka kontra EKB végzéssel (T‑50/20, EU:T:2021:141) szemben benyújtott fellebbezéssel kapcsolatos C‑321/21. P. sz. ügyben. A negyedik tanács elnöke 2021. május 20‑án, majd 2021. augusztus 6‑án az EKB meghallgatását követően úgy határozott, hogy nem függeszti fel az eljárást.

43      2021. július 8‑i levelében a felperes képviselője arról tájékoztatta a Törvényszéket, hogy már nem képviseli CR‑t és CT‑t. 2021. december 21‑i végzésével a Törvényszék (negyedik tanács) az eljárási szabályzat 131. cikkének (2) bekezdése alapján úgy határozott, hogy a jelen keresetről már nem szükséges határozni annyiban, amennyiben azt CR és CT nyújtotta be.

44      A válasz benyújtásának határidejét legutóbb 2021. szeptember 30‑ig határozták meg. A felperes az előírt határidőn belül nem nyújtott be választ.

45      A felperes azt kéri, hogy a Törvényszék:

–        semmisítse meg megtámadott határozatot;

–        az EKB‑t kötelezze a költségek viselésére.

46      Az EKB azt kéri, hogy a Törvényszék:

–        utasítsa el a keresetet mint megalapozatlant;

–        a felperest kötelezze a költségek viselésére.

V.      A jogkérdésről

A.      A felperes nevében a keresetet benyújtó képviselő megbízásának fennállásáról

47      Az eljárási szabályzat 51. cikkének (3) bekezdése értelmében, ha az ügyvéd által képviselt fél a magánjog hatálya alá tartozó jogi személy, az ügyvéd köteles az e jogi személy által kiállított meghatalmazást benyújtani a Hivatalhoz.

48      A felperes igazgatótanácsának elnöke által 2019. március 5‑én adott meghatalmazás szerepel az ügyiratok között (A.2. melléklet).

49      A felperes arra hivatkozik, hogy a vagyonfelügyelő megtagadta, hogy az általa a képviselete céljából megbízott ügyvéd hozzáférhessen dokumentumaihoz, a helyiségeihez, a személyzetéhez és a forrásaihoz. A Törvényszék kérdésére 2020. március 13‑án adott válaszában a felperes benyújtotta a vagyonfelügyelő 2019. szeptember 16‑i levelét, amelyben az áll, hogy ügyvédjének először is „írásos jelentést kellett benyújtania a [vagyonfelügyelőnek] a [jogi szolgáltatás nyújtásáról szóló] megállapodás aktuális helyzetéről, megjelölve részletesen a [felperestől] kapott utasításokat, az [ügyvéd] által elvégzett feladatokat, és azt, hogy ténylegesen van‑e folyamatban munka”, másodszor „tájékoztassa a [vagyonfelügyelőt] a kifizetésekről”, harmadszor pedig „tartózkodjon attól, hogy a [vagyonfelügyelővel] való előzetes egyeztetés nélkül a [felperes] nevében bármilyen tevékenységet végez, különösen pedig hagyjon fel azzal, hogy a [felperesnek] díjköteles szolgáltatásokat nyújt”.

50      A vagyonfelügyelő említett 2019. szeptember 16‑i levele ellenére az ügy irataiból nem tűnik ki, és sem a felperes, sem az EKB nem állítja, hogy a vagyonfelügyelő visszavonta volna a felperes igazgatótanácsának elnöke által 2019. március 5‑én adott meghatalmazást. Az említett levél nem tesz említést ilyen visszavonásról, még ha jelzi is, hogy az igazgatótanács elnöke által kijelölt ügyvédnek tartózkodnia kell – a vagyonfelügyelővel való előzetes konzultáció nélkül – a felperes nevében folytatott minden tevékenységtől.

51      Következésképpen a Törvényszék megállapítja, hogy a felperes olyan meghatalmazást adott, amely az eljárási szabályzat 51. cikkének (3) bekezdése alapján a kereset benyújtására jogosította fel ügyvédjét.

B.      Az eljárás felfüggesztése iránti 2021. április 27én, majd 2021. június 28án benyújtott kérelmekről

52      A felperes 2021. április 27‑én, majd 2021. június 28‑án kérte az eljárás felfüggesztését. Felfüggesztés iránti kérelmeinek alátámasztása érdekében arra hivatkozott, hogy szüksége van a helyiségeibe, irataiba és pénzügyi forrásaiba betekinteni, és hogy a vagyonfelügyelő a 2019. november 5‑i EKB és társai kontra Trasta Komercbanka és társai ítélet (C‑663/17 P, C‑665/17 P és C‑669/17 P, EU:C:2019:923) ellenére nem működött együtt a hatékony képviseletének biztosítása érdekében.

53      Jóllehet a Törvényszék nem köteles kifejteni azokat az okokat, amelyek miatt úgy határoz, hogy az eljárási szabályzat 69. cikkének c) vagy d) pontja alapján az eljárást felfüggeszti vagy azt mellőzi, célszerűnek tartja, hogy kivételes jelleggel kifejtse a következőket.

54      Az eljárásnak az eljárási szabályzat 69. cikkének c) vagy d) pontja alapján történő felfüggesztéséről vagy annak mellőzéséről való döntés a Törvényszék mérlegelési jogkörébe tartozik (lásd ebben az értelemben: 2011. október 20‑i DTL kontra OHIM végzés, C‑67/11 P, nem tették közzé, EU:C:2011:683, 32. és 33. pont; 2012. október 15‑i Internationaler Hilfsfonds kontra Bizottság végzés, C‑554/11 P, nem tették közzé, EU:C:2012:629, 37. pont; 2018. január 17‑i Josel kontra EUIPO ítélet, C‑536/17 P, nem tették közzé, EU:C:2018:14, 5. pont).

55      A jelen ügyben 2020. április 28‑án az eljárást a Törvényszék T‑50/20. sz. ügyben hozott határozatának kihirdetéséig felfüggesztették, amely ügyben a felperes az EKB 2019. november 19‑i azon határozatának megsemmisítését kérte, amely megtagadta a vagyonfelügyelő arra való kötelezését, hogy engedélyezze a felperes igazgatótanácsa által megbízott ügyvéd számára a helyiségeibe, a rendelkezésére álló információkhoz, valamint a személyzetéhez és forrásaihoz való hozzáférést.

56      A Törvényszék a 2021. március 12‑i PNB Banka kontra EKB végzésben (T‑50/20, EU:T:2021:141) elutasította a felperes keresetét. A Törvényszék különösen azt állapította meg, hogy az EKB nyilvánvalóan nem rendelkezett hatáskörrel arra, hogy eleget tegyen a felperes igazgatótanácsa által előterjesztett azon kérelemnek, hogy a vagyonfelügyelőt kötelezze arra, hogy biztosítson hozzáférést az e tanács által megbízott ügyvéd számára a felperes helyiségeihez, információihoz, személyi állományának tagjaihoz és forrásaihoz (73. pont). Úgy ítélte meg továbbá, hogy az olyan fizetésképtelenségi eljárás keretében, mint amilyen a felperessel szemben folyik, a nemzeti hatóságok által a szóban forgó hitelintézet dokumentumokhoz, helyiségeihez, személyzetéhez vagy forrásaihoz való hozzáférés iránti esetleges kérelemre válaszul hozott határozatok, főszabály szerint a nemzeti bíróságok felülvizsgálata alá tartoznak, amelyek adott esetben az EUMSZ 267. cikk alapján előzetes döntéshozatal céljából kérdéseket terjeszthetnek a Bíróság elé abban az esetben, ha az uniós jog értelmezése vagy alkalmazása során nehézségekbe ütköznek (72. pont).

57      Azt is meg kell állapítani, hogy többek között az eljárásnak 2020. április 28‑tól 2021. március 12‑ig történő felfüggesztése ellenére a felperes nem bizonyítja és nem is állítja – többek között az eljárás 2021. június 28‑i felfüggesztése iránti kérelmében sem –, hogy bírósági eljárást indított volna a vagyonfelügyelő ellen, akivel szemben a Törvényszék előtt azt rója fel, hogy az igazgatótanácsa által megbízott ügyvédtől megvonja a helyiségeihez, információihoz, személyzetéhez és forrásaihoz való hozzáférést a 2019. év vége óta.

58      A felperes, miután benyújtotta a 2019. szeptember 12‑én és 16‑án, valamint 2019 novemberében a vagyonfelügyelővel váltott leveleket és e‑maileket, a Törvényszék Hivatalához 2021. április 27‑én benyújtott, az eljárás felfüggesztése iránti kérelmében csupán arra hivatkozott, hogy „megerősítette erőfeszítéseit” a vagyonfelügyelővel és a lett bíróságokkal szemben, anélkül hogy pontosította volna az említett erőfeszítések jellegét.

59      Ezenkívül a Rīgas pilsētas Vidzemes priekšpilsētas tiesa (Riga város vidzemei kerületi bírósága) fenti 33. pontban említett 2019. szeptember 12‑i határozatából nem tűnik ki, hogy a felperes akadályozva lenne abban, hogy a vagyonfelügyelővel szembeni esetleges jogvitával a lett bíróságokhoz forduljon. E határozat nemcsak azt említi meg, hogy nem kizárt az a lehetőség, hogy a felperes igazgatótanácsa külön kérelmet nyújtson be a vagyonfelügyelőhöz egyes konkrét feladatkörökre vonatkozó képviseleti jogokat illetően, hanem a 2019. november 5‑i EKB és társai kontra Trasta Komercbanka és társai ítéletet (C‑663/17 P, C‑665/17 P és C‑669/17 P, EU:C:2019:923), amelyre a felperes annak alátámasztása érdekében hivatkozott, hogy a vagyonfelügyelő nem működik együtt kielégítően a hatékony képviseletének biztosítása érdekében, az említett határozatot követően hozták, így a felperes a priori hivatkozhatott erre az ítéletre mint új elemre a nemzeti bíróság előtt.

60      Következésképpen a Törvényszék úgy ítéli meg, hogy nincs helye az eljárás újbóli felfüggesztésének.

C.      Az eljárás szóbeli szakaszáról

61      Az eljárási szabályzat 106. cikke értelmében:

„(1)      A Törvényszék előtti eljárás szóbeli szakasza tárgyalást foglal magában, amelyet a Törvényszék vagy hivatalból, vagy pedig a felperes vagy az alperes kérelmére tart.

(2)      A felperesnek vagy az alperesnek a tárgyalás tartására irányuló kérelmében meg kell jelölnie azokat az okokat, amelyek miatt meghallgatását kéri. […]

(3)      Ha nem terjesztenek elő a (2) bekezdés szerinti kérelmet, a Törvényszék – amennyiben úgy ítéli meg, hogy az ügy körülményei kellően fel vannak tárva – úgy határozhat, hogy a keresetről az eljárás szóbeli szakaszának mellőzésével határoz. […]”

62      Így az eljárási szabályzat 106. cikkének szövegéből kitűnik, hogy amennyiben nem terjesztettek elő tárgyalás tartására irányuló kérelmet, amelyben megjelölték azokat az okokat, amelyek alapján a felperes vagy az alperes meghallgatását kéri, a Törvényszék – amennyiben úgy ítéli meg, hogy az ügy körülményei kellően fel vannak tárva – úgy határozhat, hogy a keresetről az eljárás szóbeli szakaszának mellőzésével határoz.

63      A 2014. március 14‑i eljárási szabályzat tervezetének indokolása, amely a nyilvánosság számára elérhető az Európai Unió Bíróságának honlapján, egyébiránt megerősíti, hogy figyelembe véve különösen a megfelelő igazságszolgáltatás és az eljárásgazdaságosság követelményét, „a Törvényszék el kíván tekinteni a tárgyalás tartása alól, ha azt nem tartja szükségesnek, kivéve ha a felperes vagy az alperes olyan kérelmet nyújt be, amelyben megjelöli azokat az okokat, amelyek miatt meghallgatását kéri”.

64      Az eljárási szabályzat gyakorlati végrehajtási rendelkezéseinek (a továbbiakban: gyakorlati végrehajtási rendelkezések) 142. pontja kimondja, hogy annak a felperesnek vagy alperesnek, aki a tárgyaláson történő meghallgatását kéri, ez iránt indokolással ellátott kérelmet kell előterjesztenie az attól számított három héten belül, hogy a feleket értesítették az eljárás írásbeli szakaszának befejezéséről. Kifejti, hogy ezen indokolásnak annak konkrét értékelésén kell alapulnia, hogy miért lenne hasznos a szóban forgó fél számára a tárgyalás, valamint meg kell jelölnie az ügyiratok azon elemeit „vagy” az abban szereplő azon érveket, amelyeknek a tárgyaláson történő teljesebb kifejtését „vagy” cáfolását a fél szükségesnek tartja. Jelzi, hogy a tárgyaláson lefolytatandó viták irányának pontosabb meghatározása érdekében „elvárás”, hogy ne csupán olyan általános jellegű indokolással szolgáljanak, amely arra szorítkozik, hogy például az ügy jelentőségére utal. A gyakorlati végrehajtási rendelkezések 143. pontja előírja, hogy ha a felperes vagy az alperes az előírt határidőn belül nem terjeszt elő indokolással ellátott kérelmet, a Törvényszék dönthet úgy, hogy az eljárás szóbeli szakaszának mellőzésével határoz a keresetről.

65      Így az eljárási szabályzat 106. cikkéből, valamint a gyakorlati végrehajtási rendelkezések 142. és 143. pontjából az következik, hogy tárgyalás tartására irányuló kérelem hiányában vagy tárgyalás tartására irányuló, indokolás nélküli kérelem esetén a Törvényszék dönthet úgy, hogy a keresetről az eljárás szóbeli szakaszának mellőzésével határoz, amennyiben úgy ítéli meg, hogy az ügy körülményei kellően fel vannak tárva.

66      A jelen ügyben a felperes 2021. november 29‑i levelében a következőképpen foglalt állást a tárgyalás megtartását illetően:

„1. Megerősítem, hogy az általam részletesen kifejtett okok miatt jelenleg nincs hatékony képviselete a [felperesnek]. Kizárólag az alkalmazandó határidő tiszteletben tartása érdekében a jelen ügyben tárgyalás tartását kérem. Ugyanakkor először is vissza kell állítani [a felperes] hatékony képviseletét.

2. A jelenlegi körülmények között a tárgyalásra való felkészülés vagy az azon való részvétel nem lehetséges.”

67      Az említett 2021. november 29‑i levélből kitűnik, hogy a felperes tárgyalás tartására irányuló kérelme nem tartalmaz indokolást. E kérelem ugyanis nem jelöl meg semmilyen okot, amely miatt a felperes meghallgatását kéri.

68      Ráadásul, a felperest és az alperest az eljárás írásbeli szakaszának lezárásáról tájékoztató 2021. október 25‑i levelében a Törvényszék Hivatala felidézte az eljárási szabályzat 106. cikke (2) bekezdésének, valamint a gyakorlati végrehajtási rendelkezések 142. pontjának rendelkezéseit, és felhívta e felek figyelmét arra, hogy az egészségügyi válsággal összefüggésben az indokolásnak meg kell felelnie a gyakorlati végrehajtási rendelkezések említett pontjában foglalt követelményeknek.

69      Kétségtelen, hogy a felperes a tárgyalás tartása iránti kérelmében úgy érvelt, hogy megítélése szerint meg van fosztva a hatékony képviselettől.

70      Még azt feltételezve is, hogy a felperes ezáltal hallgatólagosan igazolni kívánja a tárgyalás tartása iránti kérelme indokolásának hiányát, ami azonban nem tűnik ki az említett kérelemből, meg kell állapítani, hogy a hatékony képviselet hiányára vonatkozó érvelése nem tekinthető e kérelem indokolásának hiányára vonatkozó igazolásnak. Különösen az a körülmény, hogy a felperest az általa kifejtett értelemben megfosztották a hatékony képviselettől, egyáltalán nem akadályozta meg abban, hogy részletes adatokat terjesszen elő a tárgyalás tartása iránti kérelme alátámasztására.

71      Következésképpen, mivel a felperes a tárgyalás tartása iránti kérelmében nem terjesztette elő a legcsekélyebb indokolást sem, ráadásul pedig a Törvényszék Hivatala kifejezetten emlékeztette a kérelem indokolására vonatkozó kötelezettségre, meg kell állapítani, hogy az említett tárgyalás tartása iránti kérelem nem felel meg az eljárási szabályzat 106. cikke (2) bekezdésének.

72      E körülmények között a Törvényszék, mivel úgy ítéli meg, hogy az ügy körülményei kellően fel vannak tárva, az eljárási szabályzat 106. cikke (3) bekezdésének megfelelően úgy dönt, hogy a keresetről az eljárás szóbeli szakaszának mellőzésével határoz.

D.      Az ügy érdeméről

1.      Az első, az 1024/2013 rendelet 6. cikke (5) bekezdése b) pontjának megsértésére alapított jogalapról, amennyiben e rendelkezés nem ír elő az érintett szervezet jelentőssé történő minősítéséről szóló határozatot

73      A felperes azt állítja, hogy a megtámadott határozat, amennyiben az őt jelentős szervezetnek minősíti, ellentétes az 1024/2013 rendelet 6. cikke (5) bekezdésének b) pontjával. E cikk ugyanis nem a minősítésről szóló határozatot ír elő, hanem az EKB arra vonatkozó határozatát, hogy egy vagy több hitelintézet tekintetében közvetlenül él az illetékes nemzeti hatóság minden vonatkozó hatáskörével, amennyiben az a magas színvonalú felügyelet biztosításához szükséges.

74      A felperes azt állítja, hogy a 468/2014 rendelet 39. cikke (5) bekezdésének második mondatát nem lehet az 1024/2013 rendelet 6. cikke (5) bekezdésének b) pontjával összeegyeztethetetlen módon értelmezni. Másodlagosan a 468/2014 rendelet 39. cikke (5) bekezdése második mondatának jogellenességére hivatkozik, amennyiben e cikket úgy kell értelmezni, hogy az megváltoztatja az 1024/2013 rendelet 6. cikke (5) bekezdésének b) pontján alapuló határozat jellegét.

75      A felperes pontosítja, hogy az 1024/2013 rendelet 6. cikke (5) bekezdésének b) pontja alapján elfogadott határozat nem jelenti a hitelintézet jogállásának megváltoztatását. Az EKB olyan beavatkozásáról van szó, amelyet az illetékes nemzeti hatóság által végzett felügyelet minőségével kapcsolatos aggályok, és nem az érintett hitelintézet általi megfelelés szintjével kapcsolatos aggályok indokolnak. E hitelintézetet továbbra is meg kell, hogy illesse az ahhoz való jog, hogy ugyanolyan bánásmódban részesüljön, mint a kevésbé jelentős intézmények, és nem lehet olyan felügyelet alá vonni, amely csak a „valóban” jelentős intézmények esetében megfelelő. A felperes előadja, hogy a felügyeletnek az SSM keretében történő harmonizálása fokozatos folyamat, és továbbra is vannak eltérések a különböző tagállamokban érvényesülő bankfelügyeletet illetően. Hozzáteszi, hogy a 468/2014 rendelet 47. cikkének az érintett actus contrariust szabályozó (4) bekezdése megerősíti, hogy nincs szükség átminősítési határozatra.

76      Az EKB vitatja ezt az érvelést.

77      A 468/2014 rendelet 39. cikkének (5) bekezdése a következőképpen rendelkezik: „Az EKB egyben közvetlenül látja el az [1024/2013] rendelet 6. cikke (5) bekezdésének b) pontja szerint elfogadott EKB határozat alapján kevésbé jelentősnek minősülő felügyelt szervezet vagy kevésbé jelentősnek minősülő felügyelt csoport felügyeletét annyiban, hogy az EKB fogja közvetlenül gyakorolni az [1024/2013] rendelet 6. cikkének (4) bekezdésében említett, összes lényeges hatáskört. Az [1024/2013] rendelet alkalmazásában az ilyen kevésbé jelentősnek minősülő felügyelt szervezet vagy kevésbé jelentősnek minősülő felügyelt csoport jelentősnek minősül”.

78      Egyébiránt a 468/2014 rendelet 68. cikkének (5) bekezdése értelmében, ha az EKB úgy dönt, hogy a magas színvonalú felügyelet következetes alkalmazása biztosításának érdekében a kevésbé jelentősnek minősülő felügyelt szervezet vagy kevésbé jelentősnek minősülő felügyelt csoport EKB általi közvetlen felügyelete szükséges, az említett rendelet IV. része 2. címének megfelelő EKB határozatot fogad el.

79      Az e rendelet 68. cikkének (5) bekezdésében hivatkozott, a „[468/2014 rendelet IV. része] 2. cím[é]nek megfelelő EKB határozat” a valamely felügyelt szervezet jelentőssé történő minősítéséről szóló határozatnak felel meg, amint azt az említett 2. cím címe, vagyis „A felügyelt szervezetek jelentős felügyelt szervezetté minősítésének eljárása” jelzi.

80      Következésképpen a 468/2014 rendelet 39. cikke (5) bekezdésének egyértelmű szövegéből – amelyet e rendelet 68. cikke (5) bekezdésének szövege is megerősít – kitűnik, hogy amennyiben az EKB úgy dönt, hogy valamely kevésbé jelentős hitelintézet tekintetében az 1024/2013 rendelet 6. cikke (5) bekezdésének b) pontja alapján közvetlen prudenciális felügyeletet gyakorol, határozatot kell hoznia, amellyel e hitelintézetet jelentősnek minősíti.

81      A felperes ugyanakkor arra hivatkozik, hogy a 468/2014 rendelet 39. cikke (5) bekezdésének második mondata ellentétes az 1024/2013 rendelet 6. cikke (5) bekezdésének b) pontjával, mivel megváltoztatja az utóbbi cikkben előírt határozat jellegét.

82      Mindazonáltal, bár az 1024/2013 rendelet 6. cikke (5) bekezdésének b) pontja nem említi, hogy amennyiben az EKB úgy dönt, hogy valamely kevésbé jelentős hitelintézet tekintetében maga gyakorol minden vonatkozó hatáskört, határozatot hoz, amellyel e hitelintézetet jelentősnek minősíti, ezt nem zárja ki.

83      Hasonlóképpen, bár igaz, hogy a 468/2014 rendelet 47. cikkének (4) bekezdése, amely az ellenkező helyzetre vonatkozik, amelyben az EKB úgy dönt, hogy valamely olyan szervezet esetében, amely az 1024/2013 rendelet 6. cikke (5) bekezdésének b) pontja szerint elfogadott korábbi EKB határozattal került közvetlen felügyelet alá, megszünteti a közvetlen felügyeletet, nem pontosítja, hogy ebben az esetben az EKB határozatot hoz, amellyel az érintett szervezetet kevésbé jelentősnek minősíti, azonban nem is zárja ki ezt. E tekintetben meg kell állapítani, hogy az említett 47. cikk szintén a 468/2014 rendelet IV. részének „A felügyelt szervezetek jelentős felügyelt szervezetté minősítésének eljárása” címet viselő 2. címében szerepel, és hogy e cikk címe „Az EKB általi közvetlen felügyelet befejeződésének okai”, vagyis annak célja főszabály szerint, hogy kifejtse ezeket az okokat, nem pedig az, hogy pontosítsa, hogy a közvetlen felügyelet megszüntetésére vonatkozó döntés azt jelenti‑e, hogy az EKB az érintett szervezetet kevésbé jelentősnek minősítő határozatot hoz.

84      Egyébiránt, amennyiben a 468/2014 rendelet 39. cikke (5) bekezdésének második mondata valamely szervezet jelentősnek minősítését írja elő, nem kérdőjelezi meg az 1024/2013 rendelet 6. cikke (5) bekezdésének b) pontja alapján elfogadott határozat jellegét, amely a prudenciális felügyelettel kapcsolatos hatáskörök EKB és az illetékes nemzeti hatóságok közötti megosztására vonatkozó határozat.

85      A valamely szervezet jelentősnek minősítésére vonatkozó határozatnak ugyanis kizárólag az a hatása, hogy az EKB az 1024/2013 rendelet 6. cikke (5) bekezdése b) pontjának megfelelően átveszi e szervezet közvetlen prudenciális felügyeletét.

86      Az, hogy az EKB egy szervezetet jelentősnek minősít, amikor az 1024/2013 rendelet 6. cikke (5) bekezdésének b) pontja alapján úgy dönt, hogy e szervezet tekintetében közvetlen prudenciális felügyeletet gyakorol, nem ellentétes az egyenlő bánásmód elvével, amint azt a felperes állítani látszik.

87      E tekintetben meg kell állapítani, hogy az ilyen határozat, amely csak az illetékes hatóság meghatározására vonatkozik, nem módosítja sem az említett szervezetre alkalmazandó prudenciális szabályokat, sem pedig a felügyeleti hatásköröket, amelyekkel az illetékes hatóság az SSM által az EKB‑ra ruházott felügyeleti feladatok céljára e szervezettel szemben rendelkezik.

88      Következésképpen a 468/2014 rendelet 39. cikke (5) bekezdésének második mondata nem ellentétes az 1024/2013 rendelet 6. cikke (5) bekezdésének b) pontjával.

89      A fentiekből következik, hogy a megtámadott határozat, amennyiben az úgy rendelkezik, hogy a felperes jelentős szervezetnek minősül, nem ellentétes az 1024/2013 rendelet 6. cikke (5) bekezdésének b) pontjával.

90      Így az első jogalapot mint megalapozatlant el kell utasítani.

2.      A negyedik, a lényeges eljárási szabályok megsértésére alapított jogalapról

91      A jelen ügyben ezt követően a megtámadott határozat megalapozottságára vonatkozó többi jogalap előtt meg kell vizsgálni a negyedik, a lényeges eljárási szabályok megsértésére alapított jogalapot.

92      A negyedik jogalap keretében a felperes azt állítja, hogy a megtámadott határozat több lényeges eljárási szabályt sért.

93      Elsősorban a felperes arra hivatkozik, hogy a 468/2014 rendelet 68. cikkének (3) bekezdésében előírt jelentést nem készítették el.

94      A felperes előadja, hogy a választottbírósági eljárás keretében a Lett Köztársaság az FKTK és az EKB között fennálló jó munkakapcsolatra hivatkozva elismerte, hogy nincs ilyen jelentés. Márpedig ez az állítólagos jó munkakapcsolat nem igazolhatja az említett jelentés benyújtásának elmaradását, mivel ez utóbbi az eljárás lényeges elemét képezi, kötelező jellegű, és a felperes érdekeinek egy bírósági felülvizsgálat alá tartozó, átlátható eljárásban történő védelmére szolgál.

95      Ezenfelül a felperes megjegyzi, hogy a Lett Köztársaság és az EKB közötti, A‑t érintő jogvita arra enged következtetni, hogy az EKB és az FKTK közötti munkakapcsolat nem volt mentes a nehézségektől. A‑t ugyanis fel kell menteni tisztségéből, ha a vele szemben felhozott vádakat bizonyítékok támasztják alá, amelyek a Lett Köztársaság szerint léteznek, amelyeket azonban a közte és az EKB közötti C‑238/18. sz. ügyben nem tettek hozzáférhetővé a Bíróság számára. A felperes az EKB és a lett hatóságok, különösen az FKTK közötti együttműködés hiánya miatt nem megoldott korrupciós problémákkal és a szabályozási folyamatba vetett bizalom elvesztésével szembesül. Egyébiránt az EKB és az FKTK közötti jó munkakapcsolat fennállására vonatkozó állítás ellentétes az 1024/2013 rendelet 6. cikke (5) bekezdésének b) pontja alapján elfogadott határozattal, mivel az ilyen határozat olyan helyzetet feltételez, amelyben az EKB nem elégedett az illetékes nemzeti hatóság által gyakorolt felügyelettel, és úgy ítéli meg, hogy az 1024/2013 rendelet 6. cikke (5) bekezdésének a) pontja szerinti általános utasítások és ajánlások nem elegendőek e helyzet orvoslásához.

96      Másodsorban a felperes arra hivatkozik, hogy az EKB nem közölte vele az FKTK 2018. december 21‑i kérését. E kérés a 468/2014 rendelet 68. cikkében előírt eljárási szakasz, és a megtámadott határozat annak tartalmán alapul. Következésképpen a megtámadott határozat elfogadása előtt a felperessel közölt határozattervezet nem volt teljes, így e határozatot szintén hiányosan közölték vele. Az, hogy nem közölték vele az említett kérést, és nem tették lehetővé számára, hogy benyújtsa az arra vonatkozó észrevételeit, sérti a védelemhez való jogát, a meghallgatáshoz való jogát és a közigazgatási iratokba történő betekintéshez való jogát.

97      Harmadsorban a felperes arra hivatkozik, hogy az EKB nem közölte vele az FKTK‑nak a felperes közvetlen prudenciális felügyeletének átvételére vonatkozó első, 2017. november 16‑i kérését. A felperes arról csak a Lett Köztársaság jogi képviselőjének 2019. március 20‑i levelével, a választottbírósági eljárás keretében szerzett tudomást. E kérésnek az említett jogi képviselő általi benyújtása megerősíti, hogy a választottbírósági eljárás megindítására való reakcióról volt szó. Az, hogy nem közölték a felperessel az említett kérést, sérti a védelemhez való jogát, a meghallgatáshoz való jogát és a közigazgatási iratokba történő betekintéshez való jogát.

98      Negyedsorban a felperes arra hivatkozik, hogy az EKB a 468/2014 rendelet 68. cikkének megsértésével nem hozott határozatot az FKTK 2017. november 16‑i említett kéréséről.

99      Ötödsorban a felperes azt állítja, hogy nem tartották tiszteletben a meghallgatáshoz való jogát, mivel e jog magában foglalja annak lehetőségét, hogy észrevételeket tehessen a megtámadott határozat azon indokának alátámasztására felhozott konkrét állításokkal kapcsolatban, miszerint a választottbírósági eljárás megindítását követően nem tanúsított kellő együttműködési szándékot.

100    Hatodsorban és végül a felperes azt állítja, hogy a megtámadott határozat nincs kellően megindokolva. E határozat ugyanis nem fejti ki azokat az okokat, amelyek miatt az EKB szükségesnek ítélte a felperes közvetlen felügyeletének átvételét.

101    Az EKB vitatja ezt az érvelést.

102    Először meg kell vizsgálni a felperes érvelését, amennyiben úgy véli, hogy az EKB megsértette az indokolási kötelezettségét, majd amennyiben azt állítja, hogy az EKB megsértette a védelemhez való jogát, a meghallgatáshoz való jogát és a közigazgatási iratokba történő betekintéshez való jogát, ezt követően pedig, amennyiben a 468/2014 rendelet 68. cikkének (3) bekezdésében előírt jelentés hiányából eredő szabálytalanságra hivatkozik, és végül, amennyiben arra hivatkozik, hogy az EKB nem hozott határozatot az FKTK 2017. november 16‑i kéréséről.

a)      Az indokolási kötelezettség megsértésére alapított kifogásról

103    A többek között az EUMSZ 296. cikk által megkövetelt indokolást a kérdéses jogi aktus természetéhez kell igazítani, és abból világosan és egyértelműen ki kell tűnnie a jogi aktust meghozó intézmény érvelésének, oly módon, hogy az érdekeltek megismerhessék a meghozott intézkedés indokait, a hatáskörrel rendelkező bíróság pedig gyakorolhassa felülvizsgálati jogkörét (lásd: 2019. május 8‑i Landeskreditbank Baden‑Württemberg kontra EKB ítélet, C‑450/17 P, EU:C:2019:372, 85. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

104    Az indokolási kötelezettséget az adott ügy körülményei alapján kell értékelni, többek között a jogi aktus tartalma, a felhozott indokok jellege, valamint a címzetteknek vagy egyéb, a jogi aktus által közvetlenül és személyükben érintett személyeknek a magyarázatokhoz fűződő érdekei alapján. Nem szükséges, hogy az indokolás valamennyi jelentőséggel bíró tény‑ és jogkérdésre külön kitérjen, amennyiben azt, hogy valamely aktus indokolása megfelel‑e az EUMSZ 296. cikk követelményeinek, nem pusztán a szövegére figyelemmel kell megítélni, hanem az összefüggéseire, valamint az érintett tárgyra vonatkozó jogszabályok összességére való tekintettel is (lásd: 2019. május 8‑i Landeskreditbank Baden‑Württemberg kontra EKB ítélet, C‑450/17 P, EU:C:2019:372, 87. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

105    Az uniós intézmények jogi aktusaira vonatkozó, az EUMSZ 296. cikkben előírt indokolási kötelezettség olyan lényeges formai követelménynek minősül, amelyet külön kell választani az indokolás megalapozottságának kérdésétől, amely a vitatott jogi aktus érdemi jogszerűségére vonatkozik (lásd: 2008. július 10‑i Bertelsmann és Sony Corporation of America kontra Impala ítélet, C‑413/06 P, EU:C:2008:392, 181. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

106    A felügyelt szervezet egyedi alapon jelentőssé történő minősítéséről szóló határozat indokolását illetően a 468/2014 rendelet 39. cikkének (1) bekezdése úgy rendelkezik, hogy „[a] felügyelt szervezet jelentős felügyelt szervezetnek minősül, ha az EKB az érintett felügyelt szervezethez a[z e rendelet] 43–49. cikk[e] szerint intézett EKB határozatban így határoz, kifejtve a határozatot alátámasztó indokokat”.

107    Egyébiránt a 468/2014 rendelet „Az EKB felügyeleti határozatainak indokolása” című 33. cikkének (2) bekezdése úgy rendelkezik, hogy az EKB felügyeleti határozata indokolásának tartalmaznia kell a lényeges tényeket és jogi indokokat, amelyekre az EKB e határozatát alapította.

108    A jelen ügyben, ellentétben azzal, amit a felperes a negyedik jogalap keretében röviden állít, a megtámadott határozat, amelynek indokolását a fenti 23–27. pont foglalta össze, megjelöli azokat az okokat, amelyek miatt az EKB szükségesnek ítélte a felperes közvetlen prudenciális felügyeletének átvételét. Világosan és egyértelműen megjelöli a jogalapját, az alapul vett tényeket, különösen az ICSID ajánlását, valamint az EKB értékelését. Ebből az értékelésből kitűnik, hogy az EKB azzal az indokkal döntött úgy, hogy átveszi a felperes közvetlen prudenciális felügyeletét, mivel az FKTK szerint a választottbírósági eljárás megindítása óta a felperes szinte valamennyi felügyeleti cselekményre adott reakciója továbbra sem tanúskodott a sikeres együttműködés megvalósítására irányuló szándékról, és az FKTK úgy ítélte meg, hogy a felperes tekintetében nem képes az Unió és az SSM előírásainak megfelelő magas szintű felügyeletet gyakorolni.

109    A teljesség kedvéért hozzá kell tenni, hogy a megtámadott határozatot a felperes által ismert körülmények között fogadták el. A felperes rendszeres kapcsolatban állt az FKTK‑val, amely szorosan figyelemmel kísérte a kockázatokat, amelyeknek a felperes ki volt téve. A felperes továbbá közvetlen kapcsolatban állt az EKB‑val, figyelemmel arra, hogy 2018. július 5‑én és szeptember 12‑én levelet írt neki, amelyben kérte, hogy avatkozzon be a prudenciális felügyeletébe, és az EKB felügyeleti testületének elnöke 2018. október 8‑i levelében azt válaszolta, hogy egyetért az FKTK azon véleményével, amely szerint a felperes helyzete különleges prudenciális felügyeletet tesz szükségessé. Végül, a felperes ismerte az ő maga által indított választottbírósági eljárás valamennyi aspektusát.

110    A megtámadott határozat indokolása tehát elegendő volt ahhoz, hogy lehetővé tegye a felperes számára e határozat indokainak megismerését annak érdekében, hogy értékelje annak megalapozottságát, és a Törvényszék számára a felülvizsgálati jogkörének gyakorlását.

111    Következésképpen a felperes megalapozatlanul állítja, hogy az EKB megsértette a többek között az EUMSZ 296. cikkben és a 468/2014 rendeletben előírt indokolási kötelezettséget.

b)      A védelemhez való jog, a meghallgatáshoz való jog és a közigazgatási iratokba történő betekintéshez való jog megsértésére alapított kifogásokról

112    Az Európai Unió Alapjogi Chartája 41. cikkének (2) bekezdése úgy rendelkezik, hogy a megfelelő ügyintézéshez való jog magában foglalja többek között mindenkinek a jogát arra, hogy az őt hátrányosan érintő egyedi intézkedések meghozatala előtt meghallgassák, valamint mindenkinek a jogát arra, hogy a személyére vonatkozó iratokba a bizalmas adatkezeléshez, illetőleg a szakmai és üzleti titokhoz fűződő jogos érdekek tiszteletben tartása mellett betekintsen.

113    Közelebbről, a védelemhez való jog tiszteletben tartása általános elvének szerves részét képező meghallgatáshoz való jog mindenki számára biztosítja azt a lehetőséget, hogy hasznos és hatékony módon ismertesse álláspontját a közigazgatási eljárásban és minden olyan határozat meghozatala előtt, amely az érdekeit hátrányosan érintheti (lásd: 2012. november 22‑i M. ítélet, C‑277/11, EU:C:2012:744, 87. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

114    A 468/2014 rendelet 44. cikkének (1) bekezdése értelmében a felügyelt szervezet vagy a felügyelt csoport e rendelet IV. részének 2. címe alapján jelenetősnek történő minősítésére vonatkozó döntés meghozatalakor eltérő rendelkezés hiányában az EKB az említett rendelet 2. címének III. részében foglalt eljárási szabályokat alkalmazza. Ugyanezen cikk (4) bekezdése értelmében az EKB minden egyes érintett felügyelt szervezetnek lehetőséget ad arra, hogy írásban nyilatkozzon az említett (1) bekezdés szerinti EKB határozat elfogadása előtt.

115    A 468/2014 rendelet 31. cikkének (1) bekezdése értelmében, mielőtt az EKB elfogadhatná a fél jogait hátrányosan érintő felügyeleti határozatot, a félnek lehetőséget kell adni arra, hogy írásban kifejtse az EKB számára az EKB felügyeleti határozata tekintetében jelentőséggel bíró tényekkel, kifogásokkal és jogalapokkal kapcsolatos észrevételeit; ha az EKB helyénvalónak tartja, lehetőséget adhat a feleknek arra, hogy egy megbeszélés keretében tegyék meg a felügyeleti határozata tekintetében jelentőséggel bíró tényekre, kifogásokra és jogalapokra vonatkozó észrevételeiket; az értesítésben, amelyben az EKB a félnek lehetőséget ad észrevételei megtételére, közölni kell a meghozni kívánt felügyeleti határozat lényeges tartalmát, a lényeges tényeket, kifogásokat és jogalapokat, amelyekre az EKB határozatát alapítani kívánja.

116    A 468/2014 rendelet „Iratbetekintés az EKB felügyeleti eljárásában” című 32. cikkének (1) bekezdése úgy rendelkezik, hogy az érintett felek védekezéshez való jogát az EKB felügyeleti eljárása során teljes mértékben tiszteletben kell tartani; ebből a célból és az EKB felügyeleti eljárásának megindítását követően a feleknek jogukban áll betekinteni az EKB ügyiratába, amennyiben ez nem sérti az adott féltől különböző jogi és természetes személyeknek az üzleti titkok védelmére irányuló jogos érdekét; az ügyiratba való betekintés joga nem terjed ki a bizalmas információkra; az illetékes nemzeti hatóságok indokolatlan késedelem nélkül továbbítják az EKB‑nak az EKB felügyeleti eljárásaival kapcsolatban általuk kézhez vett iratbetekintési kérelmeket.

117    Elöljáróban, mivel a felperes a védelemhez való jog tiszteletben tartása elvének, a meghallgatáshoz való jognak és a közigazgatási iratokba történő betekintéshez való jognak a megsértésére alapított érvelést adott elő, ezen érvelésről anélkül kell határozni, hogy meg kellene vizsgálni, hogy az említett jogok mint olyanok az EUMSZ 263. cikk értelmében vett lényeges eljárási szabálynak minősülnek‑e.

118    A jelen ügyben az EKB észrevételezés céljából megküldött egy határozattervezetet a felperesnek.

119    Kiindulásként megállapítható, hogy a felperes nem állítja, hogy a megtámadott határozat olyan ténybeli és jogi elemeken alapul, amelyeket a vele közölt határozattervezetben nem említettek.

120    Ezt követően, amennyiben a felperes arra hivatkozik, hogy az EKB nem közölte vele az FKTK‑nak a felperes közvetlen prudenciális felügyelete EKB általi gyakorlására irányuló, 2018. december 21‑i kérését, meg kell állapítani, hogy e kérés a közigazgatási eljárás első szakaszát képezte, azonban a megtámadott határozattól elkülönülő jogi aktust jelentett, és nem kötötte az EKB‑t, mivel az EKB dönthetett úgy, hogy az említett kérésben szereplőktől eltérő indokok alapján, vagy akár saját kezdeményezésére veszi át a felperes közvetlen prudenciális felügyeletét.

121    Ezenkívül a 468/2014 rendelet egyetlen rendelkezése sem írja elő, hogy az EKB az illetékes nemzeti hatóság ilyen kérését hivatalból továbbítja az e kéréssel érintett kevésbé jelentős szervezetnek. E kérés a közigazgatási iratanyag részét képezi, és abba a felperes az említett rendelet 32. cikkének megfelelően a bizalmas adatkezeléshez, illetőleg a szakmai és üzleti titokhoz fűződő jogos érdekek tiszteletben tartása mellett betekinthetett volna, ha iratbetekintés iránti kérelmet terjesztett volna elő.

122    Egyébiránt, még ha az EKB a megtámadott határozatban az FKTK 2018. december 21‑i kérésében szereplő egyes megfontolásokra támaszkodott is, az általa a felperessel közölt határozattervezetben és magában a megtámadott határozatban kellő részletességgel megjelölte az említett megfontolásokat, így a megtámadott határozat indokainak megismerése érdekében nem szükséges az FKTK 2018. december 21‑i kérésére hivatkozni.

123    Amennyiben a felperes arra hivatkozik, hogy az EKB nem közölte vele az FKTK 2017. november 16‑i kérését, amelyben ez utóbbi korábban arra kérte az EKB‑t, hogy vegye át a felperes közvetlen prudenciális felügyeletét, meg kell állapítani, hogy e kérés nem képezte a megtámadott határozat elfogadásához vezető közigazgatási eljárás egyik szakaszát, és hogy a megtámadott határozat alapjául szolgáló indokok nem szerepelnek ebben az előző kérésben. E kifogás tehát hatástalan a megtámadott határozat ellen irányuló kérelmek alátámasztása céljából.

124    Végül, amennyiben a felperes azt állítja, hogy nem biztosítottak lehetőséget számára arra, hogy észrevételeket tehessen a megtámadott határozat azon indokának alátámasztására felhozott konkrét állításokkal kapcsolatban, miszerint az FKTK szerint a választottbírósági eljárás megindítását követően nem tanúsított kellő együttműködési szándékot, meg kell állapítani, hogy a felperes számára lehetőséget biztosítottak arra, hogy észrevételeket tegyen az említett indokra vonatkozóan, amely a vele közölt határozattervezetben szerepelt, és amelyhez nem kapcsolódtak más állítások.

125    Így az EKB azáltal, hogy közölte a felperessel a határozattervezetet, anélkül hogy hivatalból továbbított volna neki más dokumentumokat vagy bizonyítékokat, így például az FKTK 2018. december 21‑i kérését, a jelen ügyben lehetővé tette a felperes számára, hogy hasznos és hatékony módon kifejtse álláspontját a közigazgatási eljárásban.

126    Ami az érintett félnek a prudenciális felügyeleti eljárás keretében fennálló iratbetekintési jogát illeti, a 468/2014 rendelet 32. cikke, amelynek rendelkezéseit a fenti 116. pont felidézi, előírja, hogy az illetékes nemzeti hatóságok indokolatlan késedelem nélkül továbbítják az EKB‑nak az általuk kézhez vett iratbetekintési kérelmeket. E rendelkezésből következik, hogy az iratbetekintés azt feltételezi, hogy az érintett fél kérelmet nyújtson be.

127    E tekintetben az ítélkezési gyakorlatból következik, hogy amennyiben közölték azokat a kellően pontos információkat, amelyek alapján az érintett szervezet megfelelően ismertetheti az álláspontját a tervezett intézkedésről, a védelemhez való jog tiszteletben tartásának elve alapján az EKB nem köteles önként biztosítani az ügy irataiban szereplő dokumentumokhoz való hozzáférést. Csak az érintett szervezet kérelmére köteles az EKB biztosítani a mindazokhoz a nem bizalmas jellegű adminisztratív dokumentumokhoz való hozzáférést, amelyek a szóban forgó intézkedésre vonatkoznak (lásd ebben az értelemben és analógia útján: 2019. január 31‑i Islamic Republic of Iran Shipping Lines és társai kontra Tanács ítélet, C‑225/17 P, EU:C:2019:82, 89. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

128    Márpedig a jelen ügyben egyrészt – amint az a fenti 125. pontban megállapításra került – a felperes elegendő információt kapott ahhoz, hogy hasznos és hatékony módon kifejthesse álláspontját a közigazgatási eljárásban. Másrészt nem bizonyított, és nem is állították, hogy a felperes kérte volna az FKTK 2017. november 16‑i és 2018. december 21‑i kérésének közlését, és mindenesetre azt sem, hogy az EKB – tévesen – megtagadta volna tőle az e dokumentumokba való betekintést. Következésképpen a felperes megalapozatlanul állítja, hogy megsértették a rá vonatkozó iratokba történő betekintéshez való jogát.

129    A teljesség kedvéért, a védelemhez való jog – különösen a meghallgatáshoz való jog – megsértése csak abban az esetben vonja maga után a szóban forgó közigazgatási eljárás végén meghozott határozat megsemmisítését, ha e szabálytalanság hiányában ez az eljárás eltérő eredményre vezethetett volna (lásd: 2019. április 4‑i OZ kontra EBB ítélet, C‑558/17 P, EU:C:2019:289, 76. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

130    Márpedig a jelen ügyben az ügy irataiból nem tűnik ki, hogy az eljárás más eredményre vezethetett volna, ha az FKTK 2017. november 16‑i és 2018. december 21‑i kérését közölték volna a felperessel. A felperes egyébként ezt nem is állítja.

131    Következésképpen a felperes megalapozatlanul állítja, hogy az EKB megsértette a védelemhez való jog tiszteletben tartásának elvét, a meghallgatáshoz való jogát és a közigazgatási iratokba történő betekintéshez való jogát.

c)      A 468/2014 rendelet 68. cikkének (3) bekezdésében előírt jelentés hiányában az e rendelkezés megsértésére alapított kifogásról

132    A 468/2014 rendelet 68. cikkének (3) bekezdése értelmében az illetékes nemzeti hatóság arra irányuló kéréséhez, hogy az EKB gyakoroljon közvetlen prudenciális felügyeletet valamely kevésbé jelentős felügyelt szervezet vagy kevésbé jelentős felügyelt csoport tekintetében, csatolni kell az érintett szervezet vagy csoport felügyeleti múltját és kockázati profilját feltüntető jelentést.

133    A jelen ügyben nem vitatott, hogy az FKTK 2018. december 21‑i kéréséhez nem csatolták a 468/2014 rendelet 68. cikkének (3) bekezdésében említett, a felperes felügyeleti múltját és kockázati profilját feltüntető jelentést.

134    A 468/2014 rendelet 68. cikkének (3) bekezdésében előírt jelentés az EKB állítása szerint lehetővé teszi az EKB számára, hogy értékelje az illetékes nemzeti hatóság által előterjesztett, a prudenciális felügyelet átvételére vonatkozó kérést, és hozzájárul az e felügyelethez kapcsolódó hatáskörök harmonikus átadásának biztosításához, ha az EKB helyt ad e kérésnek.

135    Egyébiránt a 468/2014 rendelet 43. cikkének (6) bekezdése hivatkozik az említett jelentésnek az EKB és az illetékes nemzeti hatóság közötti, a felügyeleti hatáskörök terén a zökkenőmentes átmenet biztosítása érdekében folytatott együttműködésben játszott szerepére.

136    Így a 468/2014 rendelet 68. cikkének (3) bekezdésében előírt jelentésnek – még ha kötelező jellegű is – a célja többek között az, hogy biztosítsa az illetékes nemzeti hatóság és az EKB közötti megfelelő információtovábbítást, és – amint azt az EKB helytállóan hangsúlyozza – nem minősül az érintett hitelintézet érdekeinek védelmét szolgáló eljárási biztosítéknak vagy a fortiori az EUMSZ 263. cikk értelmében vett lényeges eljárási szabálynak.

137    E megállapítást megerősíti az a tény, hogy amikor az EKB úgy dönt, hogy saját kezdeményezésére ellátja egy kevésbé jelentős szervezet közvetlen prudenciális felügyeletét, az ilyen jelentés illetékes nemzeti hatóság általi rendelkezésre bocsátásának kérése a 468/2014 rendelet 69. cikke (1) bekezdésének megfelelően csupán lehetőség az EKB számára.

138    Ezenkívül a jelen ügyben az FKTK 2018. december 21‑i kéréséből kitűnik, hogy ez utóbbi e kérésben hivatkozott a felperes felügyeleti múltjára vonatkozó információkra, valamint hivatkozott más, már az EKB birtokában lévő, azonosított információkra, így többek között a 2017 szeptemberében létrehozott válságkezelő csoporton belül kicserélt információkra, amely csoport keretében az EKB és az FKTK rendszeres eszmecserét folytatott a felperes prudenciális helyzetéről és az esetleges elfogadandó prudenciális intézkedésekről.

139    E körülmények között, még ha az FKTK 2018. december 21‑i kéréséhez formálisan nem mellékelték is a 468/2014 rendelet 68. cikkének (3) bekezdésében előírt jelentést, úgy tekintendő, hogy e kérés tartalmazta azokat az információkat, amelyeknek e jelentésben szerepelniük kell, vagy legalábbis, hogy hivatkozott az említett, már az EKB birtokában lévő információkra.

140    Ami a felperes azon érvelését illeti, amely a Lett Köztársaság által a választottbírósági eljárás keretében kifejtett azon érvelés megkérdőjelezésére irányul, amely szerint az EKB és az FKTK között jó munkakapcsolat állt fenn, meg kell állapítani, hogy az említett érvelés nem alkalmas annak bizonyítására, hogy az EKB nem rendelkezett minden olyan releváns információval, amelynek a 468/2014 rendelet 68. cikkének (3) bekezdésében előírt jelentésben szerepelnie kell, mielőtt az FKTK arra irányuló kéréséről határozott volna, hogy a felperes tekintetében az EKB gyakorolja a közvetlen prudenciális felügyeletet.

141    Következésképpen a 468/2014 rendelet 68. cikkének (3) bekezdésében előírt jelentés hiánya a jelen ügyben nem eredményezhette a megtámadott határozat jogellenességét.

142    Ezenfelül, feltételezve, hogy a jelentés hiánya eljárási szabálytalanságnak minősül, ez az eljárási szabálytalanság csak akkor vonhatja maga után a megtámadott határozat teljes vagy részleges megsemmisítését, ha megállapítást nyer, hogy e szabálytalanság hiányában e határozat tartalma más lehetett volna (lásd ebben az értelemben: 2021. november 11‑i Autostrada Wielkopolska kontra Bizottság és Lengyelország ítélet, C‑933/19 P, EU:C:2021:905, 67. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

143    A jelen ügyben az ügy irataiból nem tűnik ki, hogy a megtámadott határozatnak más lehetett volna a tartalma, ha a 468/2014 rendelet 68. cikkének (3) bekezdésében előírt jelentés készült volna. E tekintetben a Törvényszék megállapítja, hogy a felperes ezt nem is állítja.

144    Következésképpen a felperesnek a 468/2014 rendelet 68. cikkének (3) bekezdésében előírt jelentés hiányára alapított kifogását mint megalapozatlant el kell utasítani.

d)      Az EKBnak az FKTK 2017. november 16i kérésére vonatkozó határozatának hiányára alapított kifogásról

145    Ami a felperes azon kifogását illeti, amely szerint az EKB nem hozott határozatot az FKTK 2017. november 16‑i kéréséről, amelyben az korábban arra kérte az EKB‑t, hogy gyakorolja a felperes közvetlen prudenciális felügyeletét, elegendő megállapítani, hogy az a tény, hogy az EKB nem határozott ezen előző kérésről, nem alkalmas arra, hogy az – FKTK 2018. december 21‑i kérése által megindított másik eljárásra vonatkozó – megtámadott határozat megsemmisítését vonja maga után.

146    Következésképpen az említett kifogást, amely egyébként nem az EUMSZ 263. cikk értelmében vett lényeges eljárási szabályra vonatkozik, mint hatástalant el kell utasítani.

147    Ezenkívül az említett kifogást ténybeli alapot nélkülözőnek kell tekinteni, mivel egyrészt az EKB jelezte, anélkül, hogy ezt vitatták volna, hogy a felügyeleti testület 2017. november 28‑i ülésén elutasította az FKTK 2017. november 16‑i kérését, és másrészt a 468/2014 rendelet 68. cikke (5) bekezdésének megfelelően az EKB akkor fogad el az említett rendelet IV. része 2. címének megfelelő határozatot, vagyis a minősítésről szóló, az érintett szervezettel közölt határozatot, ha úgy dönt, hogy közvetlen felügyeletet gyakorol valamely kevésbé jelentős felügyelt szervezet tekintetében, és nem akkor, ha úgy dönt, hogy nem ad helyt az illetékes nemzeti hatóság kérésének.

148    Következésképpen a negyedik jogalapot el kell utasítani.

3.      A második, az 1024/2013 rendelet 6. cikke (5) bekezdése b) pontjának e rendelkezés feltételei és tárgya tekintetében történő téves értelmezésére alapított jogalapról

149    A felperes azt állítja, hogy a megtámadott határozat az 1024/2013 rendelet 6. cikke (5) bekezdése b) pontjának az e cikk alkalmazási feltételeire és tárgyára vonatkozó három szempontból történő téves értelmezésén alapul.

150    Elsősorban a felperes azt állítja, hogy az EKB nem vette figyelembe azt, hogy az 1024/2013 rendelet 6. cikke (5) bekezdésének b) pontja alapján elfogadott határozat célja a – jelen ügyben az FKTK által gyakorolt – felügyelet minőségével kapcsolatos problémáknak, nem pedig a szabályozásnak való, az érintett intézmény általi megfeleléssel kapcsolatos hiányosságoknak az orvoslása. Az EKB tévesen értelmezte az e rendelkezésben szereplő, a „magas színvonalú felügyelet[re]” való hivatkozást a „megfelelés magas szintjére” való hivatkozásként. E téves értelmezés hasonló a megtámadott határozat jellegének az első jogalapban hivatkozott téves átminősítéséhez. Az EKB gyakorlata megerősíti a téves értelmezés fennállását, mivel eddig az 1024/2013 rendelet 6. cikke (5) bekezdésének b) pontját csak egy esetben alkalmazták, amely nem az érintett hitelintézet részéről fennálló állítólagos hiányosságokon alapult. Az EKB még azokban az esetekben sem vette át a prudenciális felügyeletet, amikor a hitelintézet részéről fennálló hiányosságok olyan jelentősek voltak, hogy az engedély visszavonásáról határoztak.

151    Másodsorban a felperes jelzi, hogy az EKB nem vette figyelembe, hogy az 1024/2013 rendelet 6. cikke (5) bekezdésének b) pontja kifejezetten a magas színvonalú felügyelet „következetes” alkalmazására hivatkozik. Az e rendelkezés alkalmazására vonatkozó egyetlen korábbi határozat szemlélteti ezt a célt, mivel e határozat arra irányult, hogy felügyelt szervezetek egy csoportja tekintetében több tagállamban biztosítsa a prudenciális felügyelet következetességét. A megtámadott határozat nem tért ki a felügyelet következetességére vonatkozó ezen aspektusra.

152    Harmadsorban és végül a felperes kifejti, hogy a megtámadott határozat nem ismeri el az 1024/2013 rendelet 6. cikke (5) bekezdésének b) pontja alapján elfogadott határozat kivételes jellegét. Az EKB tévesen feltételezte, hogy a felperes közvetlen felügyeletének átvétele rutindöntés volt az EKB részéről.

153    Az EKB azt állítja, hogy nem követte el a felperes által a terhére rótt téves jogalkalmazást.

154    Második jogalapjával a felperes azt állítja, hogy az EKB három, egymást követően vizsgálandó szempontból megsértette az 1024/2013 rendelet 6. cikke (5) bekezdésének b) pontját.

155    Amint az magából az 1024/2013 rendelet 6. cikke (5) bekezdése b) pontjának szövegéből következik, e rendelkezés célja a magas színvonalú felügyelet következetes alkalmazásának biztosítása.

156    Amint az a 468/2014 rendelet 67. cikkének (2) bekezdéséből következik, több tényező igazolhatja az 1024/2013 rendelet 6. cikke (5) bekezdésének b) pontján alapuló határozat elfogadását.

157    Elsősorban a felperes azt állítja, hogy az EKB tévesen értelmezte úgy az 1024/2013 rendelet 6. cikke (5) bekezdésének b) pontját, hogy az a prudenciális szabályozásnak az érintett szervezet általi be nem tartásával kapcsolatos problémák orvoslására szolgál, nem pedig az illetékes nemzeti hatóság által gyakorolt prudenciális felügyelet minőségével kapcsolatos problémák orvoslására.

158    Meg kell állapítani azonban, hogy az EKB nem azzal az indokkal fogadta el a megtámadott határozatot, hogy a felperes nem tartotta be a prudenciális szabályozást. A felperes egyébként az érvelésének alátámasztása érdekében a határozat egyetlen indokára sem hivatkozik.

159    Közelebbről, az EKB a megtámadott határozatban jelezte, hogy az FKTK a felperes közvetlen felügyelete EKB általi gyakorlására irányuló kérésében hangsúlyozta, hogy a választottbírósági eljárás megindítása óta a felperes szinte valamennyi felügyeleti cselekményre adott reakciója továbbra sem tanúskodott a sikeres együttműködés megvalósítására irányuló szándékról, és az FKTK úgy ítélte meg, hogy a felperes tekintetében nem képes magas szintű felügyeletet gyakorolni.

160    Az EKB tehát éppen az arra alapított indokok miatt fogadta el a megtámadott határozatot, hogy az FKTK nem volt képes a felperes tekintetében magas szintű felügyelet gyakorlására, amely megállapítást egyébként a felperes sem vitatja.

161    Következésképpen az EKB nem követte el a felperes által a terhére rótt téves jogalkalmazást.

162    Másodsorban a felperes úgy véli, hogy az EKB nem vette figyelembe, hogy az 1024/2013 rendelet 6. cikke (5) bekezdésének b) pontja kifejezetten a magas színvonalú felügyelet „következetes” alkalmazására hivatkozik.

163    A felperes azonban érvelésének alátámasztására ismét nem hivatkozik a megtámadott határozat egyetlen pontjára sem. Egyébiránt e határozat 2.1. pontjából kifejezetten kitűnik, hogy az EKB szerint a felperes közvetlen felügyeletének az EKB általi átvétele – az 1024/2013 rendelet 6. cikke (5) bekezdésének b) pontjában meghatározott célnak megfelelően – szükséges volt a magas színvonalú felügyelet „következetes” alkalmazásának biztosításához.

164    A felperes második kifogását tehát el kell utasítani.

165    Harmadsorban a felperes azt állítja, hogy a megtámadott határozat nem ismeri el az 1024/2013 rendelet 6. cikke (5) bekezdésének b) pontja alapján elfogadott határozat kivételes jellegét.

166    E tekintetben meg kell állapítani, hogy sem az 1024/2013 rendelet 6. cikke (5) bekezdése b) pontjának szövegéből, sem pedig a 468/2014 rendelet rendelkezéseiből nem tűnik ki, hogy az EKB azon döntésének, hogy egy vagy több kevésbé jelentős hitelintézet tekintetében minden vonatkozó hatáskörét közvetlenül gyakorolja, kivételes jellegűnek kell lennie.

167    A felperes arra hivatkozik, hogy az EKB felügyeleti testületének elnöke egy európai parlamenti képviselőnek címzett, 2018. április 23‑i levelében az e képviselő által feltett azon kérdésre, hogy milyen gyakran éltek az 1024/2013 rendelet 6. cikke (5) bekezdésének b) pontjában előírt hatáskörrel, jelezte, hogy e hatáskör kivételes jellegű.

168    A fenti 167. pontban említett levél azonban nem egészítheti ki további kritériummal az 1024/2013 rendelet 6. cikke (5) bekezdésének b) pontját, amely a kapcsolódó hatáskör gyakorlását nem köti kivételes körülmények fennállásához.

169    Mindemellett az ICSID ajánlására figyelemmel a felperes a hitelintézetek prudenciális felügyelete szempontjából nyilvánvalóan ritka helyzetben volt.

170    Következésképpen az EKB azáltal, hogy a megtámadott határozatban nem hivatkozott kivételes körülmények fennállására, nem sértette meg az 1024/2013 rendelet 6. cikke (5) bekezdésének b) pontját.

171    A második jogalapot tehát mint megalapozatlant el kell utasítani.

4.      A harmadik, az adott ügy valamennyi szempontjának az 1024/2013 rendelet 6. cikke (5) bekezdésének b) pontja szerinti határozat szükségességének megállapítása érdekében gondosan és pártatlanul történő vizsgálatára és értékelésére vonatkozó kötelezettség elmulasztására alapított jogalapról

172    A felperes azt állítja, hogy az EKB nem végezte el a tények pártatlan elemzését. Az EKB a felperesnek a választottbírósági eljárás megindítását követő magatartására vonatkozó homályos kifogásokra támaszkodott, nem pedig az együttműködés hiányának valamely konkrét esetére. Az EKB nem tért ki arra, hogy az FKTK által a felperessel szemben felhozott kifogások megalapozottak‑e. Ez a megközelítés a megtámadott határozat szokatlan jellege miatt nem fogadható el, mivel azt szokatlan körülményeknek kell igazolniuk. Ezenkívül az EKB túlzott mértékben támaszkodott az FKTK értékeléseire, anélkül hogy kifejtette volna az álláspontját, ami egy ilyen jellegű határozat esetében paradox. Egy ilyen határozat ugyanis azt feltételezi, hogy az EKB már nem hagyatkozhat kizárólag az illetékes nemzeti hatóság által biztosított felügyeletre.

173    Az EKB vitatja ezt az érvelést.

174    Harmadik jogalapjának alátámasztására a felperes lényegében azt állítja, hogy az EKB a megtámadott határozat elfogadása érdekében a felperes választottbírósági eljárás megindítását követően tanúsított magatartására vonatkozóan az FKTK megfogalmazott homályos kifogásokra támaszkodott ahelyett, hogy az együttműködés hiányának valamely konkrét esetére hivatkozott volna, és nem fejtette ki az FKTK értékeléseivel kapcsolatos saját álláspontját.

175    Az EKB azonban nem alkalmazta tévesen a jogot, amikor nem vizsgálta meg, hogy megalapozott‑e az FKTK azon megállapítása, amely szerint a felperes magatartása nem tanúskodott a sikeres együttműködésre irányuló szándékról.

176    Tekintettel ugyanis arra, hogy az 1024/2013 rendelet 6. cikke (5) bekezdésének b) pontja alapján elfogadott határozat célja a magas színvonalú felügyelet következetes alkalmazásának biztosítása, nem pedig a prudenciális szabályozás valamely felügyelt szervezet általi megsértésének orvoslása, az EKB dönthet úgy, hogy valamely kevésbé jelentős szervezet tekintetében közvetlen felügyeletet gyakorol anélkül, hogy e szabályok megsértésére hivatkozna.

177    A jelen ügyben a választottbírósági eljárás megindítását és az ICSID által elfogadott ideiglenes intézkedéseket követően az FKTK úgy ítélte meg, hogy a felperes nem tanúsított sikeres együttműködésre irányuló szándékot. Az FKTK továbbá úgy ítélte meg, hogy a felperes tekintetében nem képes az Unió és az SSM előírásainak megfelelő magas szintű felügyeletet gyakorolni.

178    E tekintetben meg kell állapítani, hogy az FKTK‑nak a magas szintű felügyelet gyakorlására való teljes képtelenségére vonatkozó értékelése, amelyet az ICSID ajánlása megfelelően alátámaszt, és amelyet a felperes a közigazgatási eljárásban vagy a Törvényszék előtt egyáltalán nem vitatott, önmagában alkalmas volt arra, hogy komoly kétséget ébresszen az FKTK‑nak a felperes tekintetében magas színvonalú felügyelet biztosítására való képességét illetően, és igazolja a prudenciális felügyelet EKB általi átvételének szükségességét.

179    Következésképpen az EKB dönthetett úgy, hogy a magas szintű felügyelet következetes alkalmazásának biztosítása céljából gyakorolja a felperes közvetlen felügyeletét, annak vizsgálata nélkül, hogy bizonyított‑e a felperes sikeres együttműködésre irányuló szándékának az FKTK által hivatkozott hiánya, és a fortiori anélkül, hogy az együttműködés hiányának valamely konkrét esetére kellett volna támaszkodnia.

180    Ezenkívül, bár az EKB valóban a lehető legnagyobb mértékben figyelembe vette az FKTK‑nak a felperes prudenciális felügyeletével kapcsolatos megállapításait, nem tekintette magára nézve kötelezőnek ezeket az értékeléseket, hanem saját maga értékelte a felperes közvetlen prudenciális felügyelete gyakorlásának szükségességét, amint az a megtámadott határozat 2.1. és 2.5. pontjából kifejezetten kitűnik, ahol az EKB egyértelműen megállapítja ennek szükségességét.

181    Különösen az a körülmény, hogy az EKB a tekintetben sem indokolta meg a megtámadott határozatot, hogy az FKTK teljes mértékben képtelen volt‑e arra, hogy a felperes tekintetében magas szintű felügyeletet gyakoroljon, nem teszi lehetővé annak megállapítását, hogy az EKB nem értékelte gondosan és pártatlanul az ügy valamennyi szempontját, mivel a felperes e tekintetben nem vitatta az FKTK értékelését.

182    A harmadik jogalapot tehát mint megalapozatlant el kell utasítani.

5.      Az ötödik, az 1024/2013 rendelet 6. cikke (5) bekezdése b) pontjának megsértésére alapított jogalapról, amennyiben az EKB nem e rendelkezésnek megfelelően gyakorolta mérlegelési jogkörét

183    A felperes azt állítja, hogy az EKB a megtámadott határozatban nem vette figyelembe az e területen őt megillető hatáskörök mérlegelésen alapuló jellegét (e tekintetben a „dönthet” szó 1024/2013 rendelet 6. cikke (5) bekezdésének b) pontjában történő használatára hivatkozik). Az EKB nem állíthatja, hogy mérlegelési jogkörét gyakorolta, ha ez nem jelenik meg a megtámadott határozatban, és ha épp ellenkezőleg, ez utóbbi azon az elven alapul, hogy elfogadása szükséges következménye annak, hogy az 1024/2013 rendelet 6. cikke (5) bekezdésének b) pontjában előírt feltételek teljesülnek.

184    Az EKB vitatja ezt az érvelést.

185    Amint abban a felek egyetértenek, az EKB széles mérlegelési mozgástérrel rendelkezik, amikor – mint a jelen ügyben – valamely hitelintézet prudenciális felügyeletére vonatkozó jogi aktust fogad el (lásd ebben az értelemben: 2019. május 8‑i Landeskreditbank Baden‑Württemberg kontra EKB ítélet, C‑450/17 P, EU:C:2019:372, 86. pont).

186    Ezt a következtetést maga az 1024/2013 rendelet 6. cikke (5) bekezdése b) pontjának szövege is megerősíti (lásd ebben az értelemben: 2017. május 16‑i Landeskreditbank Baden‑Württemberg kontra EKB ítélet, T‑122/15, EU:T:2017:337, 61. pont).

187    Ugyanakkor, ha az adminisztráció széles mérlegelési mozgástérrel rendelkezik valamely határozat elfogadása tekintetében, sem az EUMSZ 296. cikk által előírt indokolási kötelezettség, sem más szabály nem kötelezi arra, hogy erre a szóban forgó határozatban hivatkozzon.

188    A jelen ügyben az ügyiratok egyetlen eleméből sem tűnik ki, hogy az EKB tévesen úgy vélte volna, hogy nem rendelkezik ilyen mérlegelési mozgástérrel.

189    Közelebbről, önmagában az a körülmény, hogy a megtámadott határozat 2.5. pontjában megállapításra kerül, hogy teljesülnek a felperes közvetlen felügyelete EKB általi átvételének feltételei, nem jelenti azt, hogy az EKB tévesen úgy tekintette, hogy mérlegelést nem engedő hatásköri helyzetben van, és hogy nem élt széles mérlegelési mozgásterével e következtetés levonása érdekében, vagy hogy tévesen alkalmazta a jogot az 1024/2013 rendelet 6. cikke (5) bekezdése b) pontjának alkalmazása során.

190    Az ötödik jogalapot tehát mint megalapozatlant el kell utasítani.

6.      A hatodik, az arányosság elvének megsértésére alapított jogalapról

191    A felperes azt állítja, hogy a megtámadott határozat sérti az arányosság elvét. Az EKB nem állíthatja, hogy elvégezte az arányosság elemzését, ha ez nem jelenik meg a megtámadott határozatban, és ha ez utóbbi épp az ellenkezőjére utal, vagyis arra, hogy e határozat azon az elven alapul, hogy az 1024/2013 rendelet 6. cikke (5) bekezdésének b) pontjában előírt feltételek teljesülése elegendő.

192    A felperes megjegyzi, hogy a megtámadott határozat nem ismeri el, hogy az ilyen jellegű határozatot olyan esetekre kell fenntartani, amelyekben az EKB általi közvetlen felügyelet megfelelő választ jelent valamely konkrét szabályozási problémára és alkalmas valamely konkrét prudenciális célkitűzés elérésére, ha semmilyen más, kevésbé beavatkozó jellegű megoldás nem képzelhető el, és ha az érintett intézményre háruló teher a mögöttes problémára és az elérni kívánt célra tekintettel megfelelő. A megtámadott határozat nem írja le konkrétan a mögöttes problémát. Az sem egyértelmű, hogy az EKB általi közvetlen felügyelet miért megfelelő eszköz a probléma orvoslására. Ráadásul az EKB nem elemezte a többi lehetséges intézkedést, többek között a szabályozói felügyeletbe vetett bizalomnak a korrupciós problémák vizsgálata révén történő helyreállítása érdekében a részéről tett erőfeszítést.

193    A felperes rámutat, hogy a felügyeleti testület elnöke az Európai Parlamenthez intézett 2018. április 23‑i levelében hangsúlyozta az arányosság elvének fontosságát. Amint az az első és a második jogalap keretében kifejtésre került, mivel az EKB nem vette figyelembe, hogy a közvetlen prudenciális felügyelet gyakorlására vonatkozó döntés elsődlegesen a felügyelettel kapcsolatos problémák (és nem az érintett hitelintézet mulasztásainak) orvoslására szolgál, az EKB nem vett figyelembe más módszereket, amelyek az illetékes nemzeti hatóság általi megfelelőbb felügyeletet tettek volna lehetővé, például a megfelelő tanácsok adását. Az 1024/2013 rendelet 6. cikke (5) bekezdésének b) pontjának megfelelően a folyamatosan magas szintű felügyeletet elsősorban rendeletek, iránymutatások vagy az illetékes nemzeti hatóságoknak adott általános utasítások révén kell biztosítani. Az EKB‑nak értékelnie kell, hogy a magas színvonalú felügyelet következetes alkalmazása mennyiben biztosítható megfelelő általános utasítások útján.

194    Az EKB azt válaszolja, hogy nem sértette meg az arányosság elvét.

195    Az arányosság elve megköveteli, hogy az uniós intézmények jogi aktusai alkalmasak legyenek a szóban forgó szabályozás által kitűzött jogszerű célok elérésére, és ne haladják meg az e célok eléréséhez szükséges mértéket, beleértve, hogy amennyiben választás kínálkozik több alkalmas intézkedés között, a kevésbé korlátozó intézkedéshez kell fordulni, és az okozott hátrányok a kitűzött célokhoz képest nem lehetnek aránytalanul nagyok (2013. január 22‑i Sky Österreich ítélet, C‑283/11, EU:C:2013:28, 50. pont; 2017. szeptember 6‑i Szlovákia és Magyarország kontra Tanács ítélet, C‑643/15 és C‑647/15, EU:C:2017:631, 206. pont).

196    Valamely intézkedés arányosságára vonatkozó értékelést össze kell egyeztetni az uniós intézményeket esetlegesen megillető széles mérlegelési mozgástérrel (lásd: 2019. május 8‑i Landeskreditbank Baden‑Württemberg kontra EKB ítélet, C‑450/17 P, EU:C:2019:372, 53. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

197    A jelen ügyben a megtámadott határozat alkalmas volt a magas színvonalú felügyelet következetes alkalmazásának biztosítására irányuló célkitűzés megvalósítására.

198    A megtámadott határozat ugyanis alkalmas volt arra, hogy orvosolja az FKTK prudenciális aggályait annak biztosítása révén, hogy a felperest attól kezdve olyan hatóság felügyeli közvetlenül, amely képes valamennyi felügyeleti hatáskörének gyakorlására.

199    E tekintetben hangsúlyozni kell, hogy – amint arra az EKB hivatkozik – az ICSID ajánlására tekintettel az EKB az FKTK‑nál alkalmasabb volt a felperes közvetlen prudenciális felügyeletének biztosítására.

200    Egyébiránt a felperes által javasolt alternatív intézkedések, vagyis egyrészt az, hogy az EKB vizsgálja meg a korrupciós problémákat, másrészt, hogy az EKB adjon tanácsokat, vagy intézzen rendeleteket, iránymutatásokat vagy általános utasításokat az FKTK‑hoz, nem minősülnek az elérni kívánt célkitűzés szempontjából megfelelő, kevésbé korlátozó intézkedésnek.

201    Az EKB ugyanis jogosan hivatkozik arra, hogy nincs hatásköre arra, hogy maga folytasson nyomozást a korrupciós tényállás tekintetében, és hogy e tekintetben együttműködik az illetékes nemzeti hatóságokkal. Hasonlóképpen, az EKB nem rendelkezik hatáskörrel arra, hogy egyedi iránymutatásokat intézzen valamely illetékes nemzeti hatósághoz (lásd ebben az értelemben: 2017. május 16‑i Landeskreditbank Baden‑Württemberg kontra EKB ítélet, T‑122/15, EU:T:2017:337, 61. pont).

202    Mindenesetre a felperes által javasolt alternatív intézkedések nem oszlatták volna el az FKTK azon aggályait, amelyek a megtámadott határozatot indokolták. Tekintettel arra, hogy a felperes közvetlen prudenciális felügyelete továbbra is az FKTK hatáskörébe tartozott volna, ez utóbbi továbbra is úgy tekintette volna, hogy nem tudja ugyanazokat a felügyeleti hatásköröket gyakorolni, mint amelyeket az SSM‑en belül a többi felügyeleti hatóság számára biztosítottak.

203    Ráadásul az ügy irataiból nem tűnik ki, hogy a megtámadott határozat problémákat okozott volna a felperesnek, így az általa javasolt alternatív intézkedések nem tekinthetők kevésbé korlátozónak, mint a megtámadott határozat által végrehajtott intézkedések.

204    A megtámadott határozat ugyanis, amely csupán az EKB‑t, illetve az FKTK‑t megillető hatásköröket módosítja, nem módosította sem az alkalmazandó prudenciális szabályokat, sem pedig azokat a felügyeleti hatásköröket, amelyekkel az illetékes hatóság a felperessel szemben az SSM által az EKB‑ra ruházott felügyeleti feladatok céljára rendelkezett.

205    Végül a felperesnek „az érintett intézményre háruló teherre” vonatkozó állítását nem támasztották alá és nem is bizonyították.

206    Így a hatodik jogalapot mint megalapozatlant el kell utasítani.

7.      A hetedik, a nemo auditur propriam turpitudinem allegans jogelv megsértésére alapított jogalapról

207    A felperes azt állítja, hogy a megtámadott határozat sérti a nemo auditur propriam turpitudinem allegans jogelvet, mivel sem az FKTK, sem az EKB nem vette figyelembe a felügyeleti folyamat hitelességének elvesztéséért való saját felelősségét, amely annak volt az eredménye, hogy megtagadták a korrupciós problémák hatékony kezelését, vagy nem voltak képesek arra, amint azt a Lett Köztársaság és az EKB között a Bíróság előtt folyó jogvita tanúsítja.

208    Az EKB vitatja ezt az érvelést.

209    A nemo auditur propriam turpitudinem allegans jogelv szerint saját felróható magatartására senki sem hivatkozhat.

210    A nemo auditur propriam turpitudinem allegans jogelvre való hivatkozáshoz az is szükséges, hogy bizonyítsák az EKB‑nak betudható felróható magatartást (lásd analógia útján: 2021. január 20‑i ABLV Bank kontra ESZT ítélet, T‑758/18, EU:T:2021:28, 170. pont).

211    Márpedig a felperes nem jelöli meg, hogy mely konkrét aktust ró fel az EKB‑nak, amikor arra hivatkozik, hogy az EKB és az FKTK megtagadta a korrupciós problémák hatékony kezelését, vagy nem volt képes arra. Egyébiránt a szóban forgó korrupciós tényállás jellegét illetően meg kell állapítani, hogy egyrészt az A vád alá helyezésének alapjául szolgáló nyomozás nem a felperest, hanem egy harmadik fél bankot érint, másrészt pedig a CR által bejelentett korrupciós tényállást illetően a felperes jelzi, hogy a lett hatóságok nem nyomoztak megfelelően és elmulasztották bíróság elé állítani A‑t és társait.

212    Feltéve, hogy a felperes úgy véli, hogy az EKB köteles lett volna vizsgálatot folytatni a CR által bejelentett korrupciós tényállás tekintetében, ami a jelen jogalap alátámasztására kifejtett érveléséből nem tűnik ki, az EKB jogosan hivatkozik arra, hogy nincs hatásköre arra, hogy maga folytasson nyomozást e tények tekintetében, és hogy e tekintetben együttműködik az illetékes nemzeti hatóságokkal.

213    Ezenkívül, még azt feltételezve is, hogy az EKB hibát követett el azzal, hogy nem folytatott vizsgálatot a CR által bejelentett korrupciós tényállás tárgyában, nem bizonyított, hogy e hiba jogellenessé tette a megtámadott határozatot, amely nem az FKTK‑nak a feladatai ellátására való szisztematikus képtelenségén, hanem a felperes tekintetében magas szintű prudenciális felügyelet ellátására az ICSID ajánlása miatt való képtelenségén alapul.

214    Az, hogy az EKB keresetet indított a 2018. február 19‑i határozattal szemben, amellyel a KNAB ideiglenesen megtiltotta A‑nak, hogy a lett központi bank elnöki feladatait ellássa (C‑238/18. sz. ügy), amire a felperes hivatkozik, nem alkalmas annak bizonyítására, hogy az EKB hibát követett el.

215    Ezenkívül a felperes nem pontosítja, hogy hogyan tekintendő úgy, hogy az EKB a jelen ügyben saját felróható magatartására kíván hivatkozni.

216    Következésképpen a nemo auditur propriam turpitudinem allegans jogelv megsértése nem bizonyított.

217    Így a hetedik jogalapot mint megalapozatlant el kell utasítani.

8.      A nyolcadik, az egyenlő bánásmód elvének megsértésére alapított jogalapról

218    A felperes azt állítja, hogy a megtámadott határozat sérti az egyenlő bánásmód elvét. E határozat eltérő bánásmódban részesítette őt, mint a többi kevésbé jelentős hitelintézetet. Noha az FKTK általi felügyelettel kapcsolatos komoly kétségekre hivatkoztak, nem világos, hogy az FKTK és az EKB miért egyedül a felperessel szemben alkalmazott különleges bánásmódot. Az, hogy a felperes és részvényesei megtagadták a korrupt gyakorlatokon alapuló együttműködést, nem jogszerű ok arra, hogy különleges terheket rójanak a felperesre. A felperes olyan esetekre hivatkozik, amelyekben az EKB nem vette át a közvetlen felügyeletet, noha az érintett bankok engedélyét vissza kellett vonni, és az EKB az engedély visszavonására vonatkozó határozatában az együttműködés hiányára vonatkozó konkrét tényeket sorolt fel.

219    Az EKB vitatja a felperes érvelését.

220    Az egyenlő bánásmód elve mint az uniós jog általános elve megköveteli, hogy hasonló helyzeteket ne kezeljenek eltérő módon, és hogy az eltérő helyzeteket ne kezeljék egyenlő módon, kivéve ha az ilyen bánásmód objektíven igazolható (lásd: 2019. június 6‑i P. M. és társai ítélet, C‑264/18, EU:C:2019:472, 28. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

221    Az egyenlő bánásmód elvének az eltérő kezelés általi megsértése azt feltételezi, hogy a hivatkozott helyzetek többé‑kevésbé hasonlóak valamennyi, az ezeket jellemző tényező fényében (2008. december 16‑i Arcelor Atlantique et Lorraine és társai ítélet, C‑127/07, EU:C:2008:728, 25. pont).

222    Meg kell állapítani, hogy bár a felperes az egyenlő bánásmód elvének megsértésére hivatkozik más olyan kevésbé jelentős hitelintézetekhez képest, amelyek tekintetében nem került sor a közvetlen prudenciális felügyelet EKB általi átvételére vonatkozó határozat meghozatalára, nem bizonyított, hogy ezen intézmények a felperesével összehasonlítható helyzetben voltak.

223    E tekintetben, amennyiben a felperes azt állítja, hogy az EKB nem vette át olyan hitelintézetek közvetlen prudenciális felügyeletét, amelyek engedélyét az együttműködés elmaradásának konkrét eseteire figyelemmel vissza kellett vonni, meg kell állapítani, hogy ezen intézmények helyzete nem hasonlítható össze a felperes helyzetével, mivel azok nem képezték az ICSID ajánlásához hasonló intézkedés tárgyát.

224    Ezenkívül a megtámadott határozat annak biztosításával, hogy a felperest – az SSM keretében prudenciális felügyelet alatt álló összes többi hitelintézethez hasonlóan – olyan felügyeleti hatóság felügyelje közvetlenül, amely valamennyi felügyeleti hatáskört gyakorolni tudja, hozzájárul az egyenlő bánásmód elve alkalmazásának biztosításához.

225    Ráadásul, figyelemmel a fenti 204. és 205. pontban megállapítottakra, nem bizonyított, hogy az EKB közvetlen prudenciális felügyelete alatt álló hitelintézetek eltérő bánásmódban részesülnek, mint az FKTK közvetlen felügyelete alatt álló intézmények, és még kevésbé, hogy rájuk különös teher hárulna.

226    A nyolcadik jogalapot tehát mint megalapozatlant el kell utasítani.

9.      A kilencedik, a bizalomvédelem és a jogbiztonság elvének megsértésére alapított jogalapról

227    A felperes azt állítja, hogy a megtámadott határozat sérti a bizalomvédelem és a jogbiztonság elvét.

228    Elsősorban a felperes azt állítja, hogy a megtámadott határozat nem egyértelmű, és indokolatlan bizonytalanságot okoz. A közvetlen prudenciális felügyelet átvételére vonatkozó határozatnak meg kell jelölnie, hogy a prudenciális követelmények mennyiben változnak, és hogy mennyi ideig lesz az EKB a fő felügyeleti hatóság. Márpedig a megtámadott határozat nem utal e kérdésekre, mivel nem azonosít egyetlen olyan konkrét problémát sem, amelyet kezelnie kellene. Homályosan arra utal, hogy a felperest szankcionálni kell, mivel az FKTK úgy véli, hogy a felperes a választottbírósági eljárás megindítását követően nem tanúsított együttműködésre irányuló szándékot. A megtámadott határozat szó szerinti értelmezése arra enged következtetni, hogy az EKB általi közvetlen felügyelet akkor fog véget érni, amikor az EKB meggyőződik arról, hogy a felperes együttműködésre irányuló szándékot tanúsít. Nem világos, hogy ehhez konkrétan mire lenne szükség, mivel a megtámadott határozat az FKTK‑val való, felperes általi együttműködés hiányának egyetlen példáját sem jelöli meg. Ez azt jelentheti, hogy a választottbírósági eljárásnak meg kellene szakadnia ahhoz, hogy a felperes mentesüljön az EKB közvetlen felügyelete alól, és hogy a felperesnek tartózkodnia kellene minden más jogorvoslat igénybevételétől, ami jogellenes célnak minősül.

229    Egyébiránt a felperes azt állítja, hogy mivel a megtámadott határozat nem írja le a mögöttes problémát, amelyet kezelnie kell, lehetetlen előre meghatározni, hogy a felügyeleti követelményeket érintő milyen jelentős változásokra fog sor kerülni az EKB beavatkozása következtében. A felperesnek az EKB‑val kapcsolatos – különösen az EKB által elrendelt helyszíni ellenőrzés alkalmával szerzett – kezdeti tapasztalata arra enged következtetni, hogy az EKB új megközelítést fogad el, és nem tekinti úgy, hogy kötné az FKTK korábbi értékelése, például az eszközök értékelését illetően. Ez a felperes számára túlzott jogbizonytalanságot okoz, amelyet semmilyen jogszerű prudenciális célkitűzés nem igazol.

230    Másodsorban a felperes úgy véli, hogy a megtámadott határozat ellentétes az általa az FKTK‑val és az EKB‑val folytatott korábbi egyeztetéseken alapuló jogos bizalom tiszteletben tartásával. Ugyanis, noha a bizalomvédelem elve a bankfelügyelet keretében döntő jelentőséggel bír, a felperes és az FKTK vagy az EKB közötti egyeztetések egyike sem engedett arra következtetni, hogy az 1024/2013 rendelet 6. cikke (5) bekezdésének b) pontján alapuló határozat kerülhet elfogadásra. A választottbírósági eljárásban létrejött ideiglenes megállapodás ennek ellenkezőjét sugallja, ahogyan az is, hogy az EKB nem adott érdemi választ a felperesnek a konstruktív párbeszéd folytatására irányuló számos kísérletére.

231    Az EKB azt állítja, hogy nem sértette meg a bizalomvédelem és a jogbiztonság elvét.

232    A jogbiztonság elve többek között megköveteli, hogy a jogszabályok egyértelműek, pontosak és hatásaikat illetően előre láthatók legyenek, különösen olyankor, amikor a magánszemélyekre és vállalkozásokra nézve kedvezőtlen következményeik lehetnek (lásd: 2019. április 30‑i Olaszország kontra Tanács [A földközi‑tengeri kardhal halászati kvótája] ítélet, C‑611/17, EU:C:2019:332, 111. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

233    A jogbiztonság elvének velejárójaként a bizalomvédelemre való hivatkozás joga minden olyan jogalanyt megillet, akinek a helyzete akként jellemezhető, hogy az uniós adminisztráció megalapozott várakozásokat keltett benne. Ilyen várakozások keltésére alkalmas biztosítéknak minősül a közlés formájától függetlenül a feljogosított és megbízható forrásból származó pontos, feltétlen és egybehangzó tájékoztatás. Ezzel szemben nem hivatkozhat ezen elv megsértésére az, akinek az adminisztráció nem nyújtott konkrét biztosítékokat (2019. április 30‑i Olaszország kontra Tanács [A földközi‑tengeri kardhal halászati kvótája] ítélet, C‑611/17, EU:C:2019:332, 112. pont).

234    Elsősorban meg kell állapítani, hogy a megtámadott határozat egyértelmű.

235    Közelebbről, a felperes állításával ellentétben az 1024/2013 rendelet 6. cikke (5) bekezdésének b) pontja alapján elfogadott határozatnak nem kell megjelölnie, hogy a prudenciális követelmények mennyiben fognak változni, mivel e határozat önmagában véve éppen hogy nem befolyásolja az alkalmazandó prudenciális szabályokat. E tekintetben a felperes azon állítása, amely szerint az EKB‑val kapcsolatos, különösen az EKB által elrendelt helyszíni ellenőrzés alkalmával szerzett tapasztalata „arra enged következtetni”, hogy az EKB új megközelítést fogad el, nem releváns, mivel nem függ össze magának a megtámadott határozatnak az egyértelműségével. Ráadásul ez az állítás megalapozatlan, mivel nincs olyan bizonyíték, amely alkalmas lenne az állítólagos új megközelítés valóságának bizonyítására.

236    Az 1024/2013 rendelet 6. cikke (5) bekezdésének b) pontja alapján elfogadott határozatnak azt sem kell megjelölnie, hogy mennyi ideig lesz az EKB felelős az érintett szervezet közvetlen prudenciális felügyeletéért, tekintettel arra, hogy a 468/2014 rendelet 47. cikke (4) bekezdésének megfelelően az EKB akkor fogad el a közvetlen felügyeletet megszüntető határozatot, ha megalapozott mérlegelése szerint a közvetlen felügyelet a továbbiakban nem szükséges a magas színvonalú felügyelet következetes alkalmazásának biztosításához.

237    Másodsorban és mindenesetre az ügy irataiból kitűnik, hogy a felperes nem kapott konkrét biztosítékokat arra vonatkozóan, hogy az EKB nem fogja átvenni a közvetlen felügyeletét.

238    E tekintetben a felperes az ICSID ajánlására hivatkozik, de nem fejti ki, hogy ezek az intézkedések, amelyek nem az EKB‑tól származnak, mennyiben képezhettek ilyen konkrét biztosítékot.

239    A felperes és az EKB közötti egyeztetéseket illetően meg kell állapítani, hogy nemcsak hogy az EKB ezen egyeztetések keretében nem vállalta, hogy nem hoz határozatot az 1024/2013 rendelet 6. cikke (5) bekezdésének b) pontja alapján, hanem a felperes a 2018. július 5‑i levelében maga kérte, hogy az EKB avatkozzon be a prudenciális felügyeletébe.

240    Következésképpen a felperes megalapozatlanul állítja, hogy az EKB megsértette a jogbiztonság és a bizalomvédelem elvét.

241    A kilencedik jogalapot tehát mint megalapozatlant el kell utasítani.

10.    A tizedik, az 1024/2013 rendelet 19. cikkének és (75) preambulumbekezdésének megsértésére, valamint hatáskörrel való visszaélésre alapított jogalapról

242    A felperes azt állítja, hogy az EKB megsértette az 1024/2013 rendelet 19. cikkét és (75) preambulumbekezdését, amelyek megkövetelik, hogy az EKB kötelezettségeit politikai befolyástól mentesen teljesítse, és e követelményt az EKB figyelmen kívül hagyta egy olyan határozat elfogadásával, amely mindenekelőtt a választottbírósági eljárás megindítására adott választ jelentett. Ezen eljárás megindítása egy jogorvoslati lehetőség jogszerű igénybevételét és a konstruktív vitarendezés egy formáját jelenti, és nem ellenséges cselekményt. Ezenkívül a megtámadott határozatot a választottbírósági eljárás, és különösen az ezen eljárás keretében született ideiglenes megállapodás hatékony érvényesülésének megsértésére irányuló szándék indokolta. Ezt megerősíti az FKTK nem közölt, arra irányuló korábbi kérésének létezése, hogy az EKB vegye át a felperes felügyeletét. Mivel a választottbíráskodás a vitarendezés, és következésképpen az együttműködés egy formája, az FKTK, nem pedig a felperes az, aki megtagadja az együttműködést.

243    Az EKB vitatja ezt az érvelést.

244    Az 1024/2013 rendelet 19. cikkének (1) bekezdése szerint az e rendelettel rá ruházott feladatok ellátása során az EKB és az SSM keretében eljáró illetékes nemzeti hatóságok függetlenül járnak el, a felügyeleti testület és az irányítóbizottság tagjai pedig függetlenül és objektíven járnak el az Unió egésze érdekeinek megfelelően, nem kérhetnek és nem fogadhatnak el utasítást sem az Unió intézményeitől vagy szerveitől, sem tagállami kormánytól, sem más köz‑ vagy magánjogi jogalanytól.

245    E rendelet (75) preambulumbekezdése kimondja, hogy felügyeleti feladatainak eredményes végrehajtása érdekében az EKB‑nak teljes függetlenségben, különösen a nem helyénvaló politikai befolyástól és az operatív függetlenségét érintő ágazati beavatkozástól mentesen kell végrehajtania a rá ruházott felügyeleti feladatokat.

246    Valamely jogi aktus csak akkor jogellenes hatáskörrel való visszaélés miatt, ha objektív, releváns és egybehangzó valószínűsítő körülmények alapján nyilvánvaló, hogy azt kizárólag vagy legalábbis elsősorban olyan céltól eltérő cél elérése érdekében fogadták el, amelyre a szóban forgó jogkört biztosították, vagy az ügy körülményeinek kezelésére az EUM‑Szerződés által kifejezetten előírt eljárás megkerülése érdekében fogadták el azt (2004. december 14‑i Swedish Match ítélet, C‑210/03, EU:C:2004:802, 75. pont; 2020. december 8‑i Magyarország kontra Parlament és Tanács ítélet, C‑620/18, EU:C:2020:1001, 82. pont).

247    A jelen ügyben az ügy irataiból nem tűnik ki, hogy a megtámadott határozatot az 1024/2013 rendelet 6. cikke (5) bekezdése b) pontjának megfelelően a magas színvonalú felügyelet következetes alkalmazásának a felperes tekintetében történő biztosítására irányuló céltól eltérő cél elérése érdekében fogadták volna el.

248    Közelebbről, bár a megtámadott határozat figyelembe veszi az ICSID ajánlását, az ügy irataiból nem tűnik ki, hogy annak célja annak megakadályozása, hogy a felperes választottbírósági eljárást folytasson a Lett Köztársasággal szemben.

249    A felperes egyébként nem állítja, hogy az ICSID ajánlását úgy kell értelmezni, hogy az azzal a hatással jár, hogy korlátozza az EKB felügyeleti hatásköreinek a felperes tekintetében történő gyakorlását vagy kivonja a felperest egy, az FKTK‑tól eltérő olyan hatóság általi felügyelet alól, amely valamennyi felügyeleti hatáskörrel rendelkezik. Amint az már megállapítást nyert, a felperes 2018. július 5‑i levelében maga kérte, hogy az EKB avatkozzon be a prudenciális felügyeletébe.

250    Ami az FKTK arra irányuló első, 2017. november 16‑i kérését illeti, hogy az EKB vegye át a felperes közvetlen felügyeletét, noha az EKB nem vitatja, hogy a felperest erről nem tájékoztatták, amikor e kérést az EKB‑hoz intézték, önmagában e körülmény nem alkalmas annak bizonyítására, hogy a megtámadott határozat a prudenciális céloktól eltérő célokat követett. Amint az a fenti 121. pontban megállapításra került, a 468/2014 rendelet egyetlen rendelkezése sem írja elő, hogy az ilyen jellegű kérést hivatalból közölni kell az érintett szervezettel. Ezenkívül e kérés szerepel az ügy iratai között, és a felperesnek lehetőséget biztosítottak arra, hogy az említett kéréssel kapcsolatban esetleges észrevételeket terjesszen elő.

251    Így a tizedik jogalapot mint megalapozatlant el kell utasítani.

252    A fentiek összességéből következik, hogy a keresetet mint megalapozatlant el kell utasítani.

VI.    A költségekről

253    Az eljárási szabályzat 134. cikkének (1) bekezdése alapján a Törvényszék a pervesztes felet kötelezi a költségek viselésére, ha a pernyertes fél ezt kérte. A felperest, mivel pervesztes lett, az EKB kérelmének megfelelően kötelezni kell az utóbbi részéről felmerült költségek viselésére.

A fenti indokok alapján

A TÖRVÉNYSZÉK (kibővített negyedik tanács)

a következőképpen határozott:

1)      A Törvényszék a keresetet elutasítja.

2)      A PNB Banka AS viseli saját költségeit, valamint az Európai Központi Bank (EKB) részéről felmerült költségeket.

Gervasoni

Madise

Nihoul

Frendo

 

      Martín y Pérez de Nanclares

Kihirdetve Luxembourgban, a 2022. december 7‑i nyilvános ülésen.

Aláírások


*      Az eljárás nyelve: angol.