A TÖRVÉNYSZÉK ÍTÉLETE (negyedik tanács)
2024. január 24.(*)
„A dokumentumokhoz való hozzáférés – 1049/2001/EK rendelet – Héa‑visszatérítéssel kapcsolatos EU Pilot eljárás keretében közölt dokumentum – Tagállamtól származó dokumentumok – A hozzáférés megtagadása – A tagállam előzetes hozzájárulása – A bírósági eljárások védelmére vonatkozó kivétel – Indokolási kötelezettség”
A T‑602/22. sz. ügyben,
a Veneziana Energia Risorse Idriche Territorio Ambiente Servizi SpA (Veritas) (székhelye: Velence [Olaszország], képviseli: A. Pasqualin ügyvéd)
felperes
az Európai Bizottság (képviselik: A.‑C. Simon és A. Spina, meghatalmazotti minőségben)
alperes ellen,
támogatja:
az Olasz Köztársaság (képviseli: G. Palmieri, meghatalmazotti minőségben, segítője: S. Fiorentino avvocato dello Stato)
beavatkozó fél,
A TÖRVÉNYSZÉK (negyedik tanács),
tagjai: R. da Silva Passos elnök, S. Gervasoni (előadó) és N. Półtorak bírák,
hivatalvezető: V. Di Bucci,
tekintettel az eljárás írásbeli szakaszára,
tekintettel arra, hogy a felek az eljárás írásbeli szakaszának befejezéséről való értesítést követő háromhetes határidőn belül nem kérték tárgyalás tartását, és mivel ennek nyomán a Törvényszék az eljárási szabályzata 106. cikkének (3) bekezdése alapján úgy határozott, hogy a keresetről az eljárás szóbeli szakaszának mellőzésével határoz,
tekintettel a 2023. szeptember 20‑i végzésre, amely arra kötelezte a Bizottságot, hogy nyújtsa be azt a dokumentumot, amelyhez megtagadta a felperestől a hozzáférést, és tekintettel a Bizottság által 2023. szeptember 26‑án benyújtott dokumentumra,
meghozta a következő
Ítéletet
1 Az EUMSZ 263. cikken alapuló keresetében a felperes, a Veneziana Energia Risorse idriche Territorio Ambiente Servizi SpA (Veritas) az 1997. február 5‑i decreto legislativo n. 22 (22. sz. törvényerejű rendelet) 49. cikkével bevezetett olasz környezet‑egészségügyi díjra (tariffa di igiene ambientale; a továbbiakban: TIAI‑díj) jogosulatlanul kivetett hozzáadottérték‑adó (héa) visszatérítése tárgyában az olasz hatóságok által a 9456/19/TAXUD hivatkozási számú EU Pilot eljárás keretében 2019. október 17‑én küldött levél vele való közlését megtagadó, 2022. július 15‑i C(2022) 5221 final bizottsági határozat megsemmisítését kéri.
Jogi háttér
2 Az Európai Parlament, a Tanács és a Bizottság dokumentumaihoz való nyilvános hozzáférésről szóló, 2001. május 30‑i 1049/2001/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet (HL L 145., 43. o.; magyar nyelvű különkiadás 1. fejezet, 3. kötet, 331. o.) „Kivételek” című 4. cikkének (2), (4) és (5) bekezdése a következőképpen rendelkezik:
„(2) Az intézmények megtagadják a dokumentumokhoz való hozzáférést, ha a közzététel [helyesen: hozzáférhetővé tétel] hátrányosan befolyásolná a következők védelmét:
[…]
– bírósági eljárások és jogi tanácsadás [helyesen: jogi vélemények],
[…]
kivéve ha a közzétételhez [helyesen: hozzáférhetővé tételhez] nyomós közérdek fűződik.
[…]
(4) A harmadik személyek dokumentumait illetően az intézmény köteles a harmadik személlyel egyeztetni annak megállapítása érdekében, hogy az (1) vagy a (2) bekezdésben felsorolt valamely kivétel alkalmazható‑e, kivéve ha egyértelmű, hogy a dokumentum közzétehető [helyesen: hozzáférhetővé tehető], illetve nem tehető közzé [helyesen: nem tehető hozzáférhetővé].
(5) Bármely tagállam kérheti az intézménytől, hogy előzetes beleegyezése nélkül az intézmény az illető tagállamtól származó dokumentumot ne tegye közzé [helyesen: ne tegye hozzáférhetővé].”
A jogvita előzményei
3 Az EU Pilot eljárás az Európai Bizottság és a tagállamok közötti együttműködési eljárás, amelynek célja, hogy lehetővé tegye a Bizottság számára, hogy véleményt formálhasson arról, hogy egy adott kérdésben tiszteletben tartják‑e és megfelelően alkalmazzák‑e az uniós jogot a tagállamokban. Az ilyen típusú eljárás, amely 2008‑tól az EUMSZ 258. cikk szerinti kötelezettségszegés megállapítása iránti eljárás pert megelőző szakaszának informális szakasza helyébe lépett, az uniós jog esetleges megsértésének hatékony megoldására irányul, lehetőség szerint elkerülve a kötelezettségszegés megállapítása iránti eljárás megindítását, jóllehet ilyen eljárás megindításához vezethet (lásd: 2018. október 9‑i Pint kontra Bizottság ítélet, T‑634/17, nem tették közzé, EU:T:2018:662, 31. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).
4 A jelen ügyben többek között a felperes panasza alapján indított 9456/19/TAXUD hivatkozási számú EU Pilot eljárás (a továbbiakban: EU Pilot eljárás) keretében a Bizottság felvilágosítást kért az olasz hatóságoktól a TIAI‑díj után jogalap nélkül beszedett héa visszatérítésének módjait illetően.
5 2021. augusztus 2‑i levelében a Bizottság arról tájékoztatta a felperest, hogy megkapta az olasz hatóságok válaszát, és úgy határozott, hogy nem indít kötelezettségszegés megállapítása iránti eljárást az uniós jog e hatóságok általi megsértése miatt.
6 2021. október 21‑én a felperes kérte a Bizottságtól az olasz hatóságok 2021. augusztus 2‑i levelében összefoglalt válaszának másolatát.
7 A Bizottság a 2021. november 15‑i levelében (a továbbiakban: első válasz) először is az olasz hatóságok által az EU Pilot eljárás keretében küldött 2019. október 17‑i levélként azonosította a kért dokumentumot, majd megtagadta az e levélhez való hozzáférést azzal az indokkal, hogy annak hozzáférhetővé tétele az 1049/2001 rendelet 4. cikke (2) bekezdésének második franciabekezdése értelmében sértené az Olaszországban folyamatban lévő bírósági eljárások védelmét.
8 A felperes 2021. november 30‑án megerősítő kérelmet nyújtott be a Bizottsághoz, amelyben azt kérte, hogy vizsgálja felül álláspontját.
9 A Bizottság 2022. július 15‑én megerősítette az olasz hatóságok 2019. október 17‑i leveléhez való hozzáférés megtagadását azt követően, hogy ez utóbbiak az 1049/2001 rendelet 4. cikkének (5) bekezdése értelmében tiltakoztak az említett levél hozzáférhetővé tétele ellen, a hozzáféréshez való jog alóli, ugyanezen rendelet 4. cikke (2) bekezdésének második franciabekezdésében előírt kivétel alapján (a továbbiakban: megtámadott határozat).
A felek kérelmei
10 A felperes azt kéri, hogy a Törvényszék:
– pervezető intézkedés keretében kötelezze a Bizottságot az olasz hatóságok 2019. október 17‑i levelének benyújtására;
– szintén pervezető intézkedés keretében kötelezze a Bizottságot arra, hogy nyújtsa be az említett hatóságoknak a megtámadott határozat elfogadását megelőző konzultációjukra adott válaszát;
– rendeljen el minden egyéb hasznosnak ítélt pervezető intézkedést;
– semmisítse meg a megtámadott határozatot;
– kötelezze a Bizottságot a költségek viselésére.
11 Miután a Bizottság az ellenkérelem mellékleteként benyújtotta az olasz hatóságokkal az első választ és a felperes megerősítő kérelmét követően folytatott levelezését, a felperes az olasz hatóságok válaszának benyújtása iránti kérelmét az említett megerősítő kérelmet megelőző válaszra korlátozta (lásd a fenti 10. pont második franciabekezdését).
12 A Bizottság azt kéri, hogy Törvényszék:
– utasítsa el a keresetet;
– a felperest kötelezze a költségek viselésére.
13 Az Olasz Köztársaság a kereset elutasítását kéri.
A jogkérdésről
14 Keresetének alátámasztása érdekében a felperes két jogalapra hivatkozik. Az első jogalap lényegében az 1049/2001 rendelet 4. cikke (5) bekezdésének és az indokolási kötelezettségnek a megsértésén alapul. A második jogalap lényegében az említett rendelet 4. cikke (2) bekezdése – ugyanezen cikk (5) bekezdésével összefüggésben értelmezett – második franciabekezdésének, a gondos vizsgálatra vonatkozó kötelezettségnek és az indokolási kötelezettségnek a megsértésén alapul.
Az első, lényegében az 1049/2001 rendelet 4. cikke (5) bekezdésének és az indokolási kötelezettségnek a megsértésére alapított jogalapról
15 A felperes először is azzal érvel, hogy az egyfelől az 1049/2001 rendelet 4. cikkének (5) bekezdésére, illetve az olasz hatóságok e rendelkezés által megengedett tiltakozására nem hivatkozó első válasz, másfelől pedig az említett rendelkezést, illetve e tiltakozást megemlítő megtámadott határozat közötti ellentmondásra tekintettel nem tudja meghatározni, hogy mely eljárást alkalmazták, és azt helytállóan alkalmazták‑e. Válaszában pontosítja, hogy a Bizottságnak nem az első válasz és a megtámadott határozat közötti eltérést, hanem a megtámadott határozat pontatlanságát rója fel, amennyiben az tévesen állapította meg, hogy az első válasz az 1049/2001 rendelet 4. cikke (4) és (5) bekezdésének együttesen értelmezett rendelkezésein alapult.
16 A felperes ebből másodszor azt a következtetést vonja le, hogy mivel a Bizottság előtti eljárásból nem tűnik ki az olasz hatóságok szándékának korábbi kinyilvánítása, a hozzáférés iránti kérelem kimerítő értékelésére lenne szükség, ellentétben valamely tagállam ténylegesen kinyilvánított tiltakozásával, amely esetben az ítélkezési gyakorlat elfogadta a tiltakozás Bizottság általi prima facie vizsgálatát. Márpedig a jelen ügyben a Bizottság nem folytatta le az abban az esetben megkövetelt alapos vizsgálatot, és nem végezte el az abban az esetben megkövetelt önálló értékelést, ha az olasz hatóságok nem éltek az 1049/2001 rendelet 4. cikkének (5) bekezdésében előírt lehetőséggel.
17 Elsősorban az indokolási kötelezettség állítólagos megsértésével kapcsolatban meg kell jegyezni, hogy a felperes valójában csupán azt vitatja, hogy a Bizottság megalapozottan támaszkodott az 1049/2001 rendelet 4. cikkének (5) bekezdésére.
18 Az indokolási kötelezettség ugyanis olyan lényeges eljárási szabálynak minősül, amelyet meg kell különböztetni az indokolás megalapozottságának kérdésétől, amely a vitatott aktus érdemi jogszerűségére vonatkozik (2001. március 22‑i Franciaország kontra Bizottság ítélet, C‑17/99, EU:C:2001:178, 35. pont; 2016. szeptember 15‑i Philip Morris kontra Bizottság ítélet, T‑796/14, EU:T:2016:483, 28. pont). A formális indokolási kötelezettség értelmében nem kellően indokolt jogi aktus az, amely nem teszi lehetővé annak megértését, hogy azt miért, milyen alapon vagy okból fogadták el, miközben a jogi aktus indokai – amelyek annak alapját és indokolását képezik – kellően ismertek és érthetőek lehetnek, de nem elegendőek annak jogszerű igazolásához, amennyiben nincsenek alátámasztva, nem relevánsak vagy nem felelnek meg az alkalmazandó rendelkezéseknek.
19 Márpedig a jelen ügyben a felperes válaszában tisztázta érvelését, pontosítva, hogy a Bizottságnak nem az első válasz és a megtámadott határozat közötti eltérést rója fel, amely megakadályozta abban, hogy megismerje, megértse és vitassa e határozat indokait, ami alaki kifogásnak felelt volna meg, hanem azt kifogásolja, hogy a Bizottság tévesen támaszkodott az 1049/2001 rendelet 4. cikke (5) bekezdésére annak hiányában, hogy az olasz hatóságok ténylegesen tiltakoztak volna a hozzáférhetővé tétel ellen, különösen az első választ megelőzően (lásd a fenti 15. pontot). Így a felperes azt állítja, hogy a megtámadott határozat nem felel meg az alkalmazandó rendelkezéseknek.
20 Mindenesetre a jelen ügyben megállapítható, hogy a megtámadott határozat, amennyiben az 1049/2001 rendelet 4. cikkének (4) és (5) bekezdését említi, lehetővé teszi a felperes számára, hogy megismerje annak indokait, a Törvényszék számára pedig, hogy ezen indokok jogszerűségét felülvizsgálja, amint azt az indokolási kötelezettség tiszteletben tartására vonatkozó ítélkezési gyakorlat megköveteli (lásd: 2011. május 24‑i NLG kontra Bizottság ítélet, T‑109/05 és T‑444/05, EU:T:2011:235, 81. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat). A megtámadott határozatból ugyanis egyértelműen kitűnik, hogy az olasz hatóságokkal az említett rendelet 4. cikkének (4) bekezdésének megfelelően egyeztettek, és hogy e hatóságok ugyanezen rendelet 4. cikkének (5) bekezdése alapján ellenezték a 2019. október 17‑i levelük hozzáférhetővé tételét. Konkrétabban, a Bizottság a bevezető részben (1. pont) jelzi, hogy az olasz hatóságokkal folytatott egyeztetést követően e rendelet 4. cikkének (4) és (5) bekezdése alapján a hozzáférhetővé tételt megtagadó első választ fogadott el, és a megtámadott határozat egy részét (2. 1. pont) az olasz hatóságok tiltakozása indokolásának szenteli.
21 Igaz, hogy az 1049/2001 rendelet 4. cikkének (5) bekezdését az első válasz nem említette. E körülmény azonban nem teszi lehetővé annak megállapítását, hogy a megtámadott határozat indokolása elégtelen. Egyrészt ugyanis az első válasz – még e rendelkezés említése nélkül is – egyértelműen jelzi, hogy az olasz hatóságok ellenzik a 2019. október 17‑i levelük hozzáférhetővé tételét. Másrészt azt a kérdést, hogy valamely jogi aktus indokolása megfelel‑e az EUMSZ 296. cikk követelményeinek, kétségkívül az összefüggéseire tekintettel kell értékelni, de azt főként az indokolás – jelen ügyben egyértelmű – szövegére (lásd a fenti 20. pontot), valamint a tárgyra vonatkozó jogszabályok összessége tekintettel kell értékelni (1998. április 2‑i Bizottság kontra Sytraval és Brink’s France ítélet, C‑367/95 P, EU:C:1998:154, 63. pont; 2016. szeptember 15‑i Philip Morris kontra Bizottság ítélet, T‑796/14, EU:T:2016:483, 29. pont). Márpedig a jelen ügyben, amint azt a Bizottság és az Olasz Köztársaság hangsúlyozza, az említett rendelet 7. és 8. cikke két szakaszból álló eljárást ír elő, amely lehetővé teszi az érintett intézmény számára az első kérelmek gyorsabb feldolgozását, mielőtt – megerősítő kérelem esetén – részletes, és így teljesebb állásfoglalást fogadna el az említett kérelem elutasítása tekintetében (lásd ebben az értelemben: 2010. január 26‑i Internationaler Hilfsfonds kontra Bizottság ítélet, C‑362/08 P, EU:C:2010:40, 54. pont; 2018. december 11‑i Arca Capital Bohemia kontra Bizottság ítélet, T‑440/17, EU:T:2018:898, 18. pont). Ebből következően abból, hogy az első válasz nem említi az 1049/2001 rendelet 4. cikkének (5) bekezdését, nem lehet arra következtetni, hogy kétség merülne fel azzal kapcsolatban, hogy a megtámadott határozat valóban ezen – az abban hivatkozott – rendelkezésen alapul.
22 E kétség annál is kevésbé merülhet fel, mivel a felperes beadványaiból kitűnik, hogy a megtámadott határozat indokolása lehetővé tette számára annak megértését, hogy a megtámadott határozat az 1049/2001 rendelet 4. cikkének (5) bekezdésén alapul, mivel a felperes egyébiránt vitatja az említett rendelkezés jelen ügyben való alapul vételét azzal az indokkal, hogy az olasz hatóságok nem éltek az e rendelkezésben előírt lehetőséggel.
23 Közelebbről, ami másodsorban azt illeti, hogy a megtámadott határozat jogellenesen alapul az 1049/2001 rendelet 4. cikke (5) bekezdésére, a Bíróság már kimondta, hogy sem e rendelkezésből, sem az ítélkezési gyakorlatból nem következik, hogy a tiltakozás kifejezéséhez az lenne szükséges, hogy a szóban forgó dokumentumot kibocsátó tagállam előzetesen kifejezett és formális kérelmet nyújtson be az érintett intézményhez, és az sem szükséges, hogy a tagállam kifejezetten hivatkozzon az említett rendelkezésre. Ezen rendelkezés szövegében, amely az uniós határozatok elfogadására irányuló eljárásra vonatkozó eljárási jellegű rendelkezés (2007. december 18‑i Svédország kontra Bizottság ítélet, C‑64/05 P, EU:C:2007:802, 78. és 81. pont; 2012. június 21‑i IFAW Internationaler Tierschutz‑Fonds kontra Bizottság ítélet, C‑135/11 P, EU:C:2012:376, 53. pont), semmi nem utal arra, hogy a tagállamnak formális kérelmet kellene benyújtania, amely nélkül az általa kifejezett tiltakozást nem lehet figyelembe venni az említett határozat elfogadásakor (2018. február 8‑i POA kontra Bizottság ítélet, T‑74/16, nem tették közzé, EU:T:2018:75, 32–34. pont). Így a felperes állításával ellentétben a tagállam nem köteles két lépésben ellenezni valamely dokumentumának hozzáférhetővé tételét, először arra kérve a Bizottságot, hogy előzetes beleegyezése nélkül ne tegye hozzáférhetővé a szóban forgó dokumentumot, majd pedig megtagadva e beleegyezés megadását.
24 Ebből az is következik, hogy a felperes állításával ellentétben az a tény, hogy az érintett tagállammal az 1049/2001 rendelet 4. cikkének (4) bekezdése értelmében egyeztettek, nem zárja ki ugyanezen rendelet 4. cikke (5) bekezdésének későbbi alkalmazását. E két rendelkezést nem egymást kölcsönösen kizáró rendelkezésnek, hanem inkább, amint az az említett rendelet előkészítő anyagaiból kitűnik (lásd az Európai Parlament, a Tanács és a Bizottság dokumentumaihoz való nyilvános hozzáférésről szóló európai parlamenti és tanácsi rendeletre irányuló módosított javaslat [HL 2001. 240. E, 165. o.] 2.4. pontját) egy, az általános jelleggel a harmadik személyekre vonatkozó rendelkezésnek (a (4) bekezdés), valamint a konkrét harmadik személyekre, nevezetesen a tagállamokra vonatkozó, az Amszterdami Szerződéshez csatolt 35. nyilatkozatot átvevő rendelkezésnek (az (5) bekezdés) szánták (lásd ebben az értelemben: 2018. május 3‑i Málta kontra Bizottság ítélet, T‑653/16, EU:T:2018:241, 98. és 99. pont; Poiares Maduro főtanácsnok Svédország kontra Bizottság ügyre vonatkozó indítványa, C‑64/05 P, EU:C:2007:433, 48. pont).
25 Ezenkívül az 1049/2001 rendelet 4. cikke (5) bekezdése hatékony alkalmazásának biztosításához, különösen mivel az érintett tagállam számára lehetőséget biztosítanak arra, hogy előzetes beleegyezésétől tegye függővé a tőle származó dokumentum hozzáférhetővé tételét, az is szükséges, hogy a tagállamot tájékoztassák az e dokumentumhoz való hozzáférés iránti kérelemről, ami pontosan az ugyanezen rendelet 4. cikkének (4) bekezdésében előírt egyeztetés célja.
26 Így a jelen ügyben úgy lehet tekinteni, hogy az olasz hatóságok által a 2019. október 17‑i levelük hozzáférhetővé tételével szemben a velük folytatott egyeztetést követően megfogalmazott és a Bizottságnak 2022. március 31‑én, április 5‑én és május 6‑án küldött elektronikus levelekből kitűnő tiltakozások azt tükrözik, hogy e hatóságok megtagadták az említett levél előzetes beleegyezésük nélkül történő hozzáférhetővé tételét, valamint azt, hogy ezt követően a hozzáférhetővé tételbe az 1049/2001 rendelet 4. cikkének (5) bekezdése alapján nem egyeztek bele. Pontosabban az említett hatóságok 2022. március 31‑én jelezték, hogy a kért információk beszerzéséig nem engedélyezhetik az e levélhez való hozzáférést. 2022. április 5‑én megerősítették a hozzáférés megtagadását, és 2022. május 6‑án pontosításokkal szolgáltak e megtagadással kapcsolatban. Ebből következik, hogy az olasz hatóságok – a jelen esetben a megtámadott határozatot megelőzően – ténylegesen kinyilvánították azon szándékukat, hogy tiltakoznak a hozzáférhetővé tétel ellen, ami – az 1049/2001 rendelet 4. cikkének (5) bekezdésében előírt, a hozzáférhetővé tételhez adott „előzetes” beleegyezéstől eltérő, további konkrét időbeli követelmény hiányában – elegendőnek bizonyul.
27 Ennélfogva nem releváns, hogy a Bizottság nem bizonyította – amint azt a megtámadott határozatban állítja, anélkül hogy azt az Olasz Köztársaság a beavatkozási beadványában megerősítette volna –, hogy az olasz hatóságok már az első válasz megküldése előtt kifejezték tiltakozásukat.
28 Ebből következik, hogy a Bizottság helyesen támaszkodott az 1049/2001 rendelet 4. cikkének (5) bekezdésére, és hogy az e rendelkezés által érintett tagállam által előterjesztett, a hozzáférhetővé tétel megtagadására vonatkozó indokok felülvizsgálatának megfelelően (lásd az alábbi 40. pontot), nem feladata, hogy kimerítően értékelje az olasz hatóságok tiltakozását tartalmazó határozat indokait.
29 Következésképpen az első jogalapot el kell utasítani, anélkül hogy a Bizottságot fel kellene hívni arra, hogy benyújtsa az első válasz megküldését megelőzően az olasz hatóságokkal folytatott levelezését.
A második, lényegében az 1049/2001 rendelet 4. cikke (5) bekezdésével összefüggésben értelmezett (2) bekezdése második franciabekezdésének, a gondos vizsgálatra vonatkozó kötelezettségnek és az indokolási kötelezettségnek a megsértésére alapított jogalapról
30 A felperes azt rója fel a Bizottságnak, hogy nem teljesítette azon kötelezettségét, amely még a hozzáférhetővé tétellel szembeni tiltakozás prima facie értékelése esetén is fennállna, hogy ellenőrizze és megmagyarázza, hogy a kért dokumentumhoz való hozzáférés konkrétan és ténylegesen miként befolyásolhatná hátrányosan a védett érdeket, a jelen esetben az 1049/2001 rendelet 4. cikke (2) bekezdésének második franciabekezdése szerinti, a bírósági eljárások védelmére alapított érdeket. E tekintetben a dokumentumokhoz való nyilvános hozzáférés joga alóli kivételek szigorú értelmezésének szükségességére, valamint a megtámadott határozatban használt hipotetikus kifejezésekre, a folyamatban lévő egyetlen, egyébként nem pontosított nemzeti bírósági eljárásra, valamint a bíróság előtti fegyveregyenlőség vele, a jelen ügyben hozzáférést kérő személlyel szembeni megsértésére vonatkozó magyarázat hiányára hivatkozik. A beavatkozási beadványra tett észrevételeiben hangsúlyozza, hogy az olasz hatóságok által a hozzáférés megtagadásának igazolására felhozott, a szóban forgó nemzeti bírósági eljárásokban az előzetes döntéshozatalra utalás különösen valószínűsíthető jellegére alapított indok elégtelen. Ezenkívül a megtámadott határozatban szereplő indokok elégtelenek, homályosak, és érdemi tartalmat nélkülözőek.
31 A felperes a válaszában az ítélkezési gyakorlatra támaszkodva hangsúlyozza, hogy a kért hozzáférés és az egyértelműen meghatározott jogvita keretében az eljárási egyensúly felborulása között tényleges kapcsolatnak kell fennállnia, míg a jelen ügyben az egyetlen eljárást, amelyben félként vett részt, a megtámadott határozat elfogadása előtt jogerősen lezárták. Megjegyzi továbbá, hogy ellentétben azzal, amit a Bizottság a jelen eljárás keretében állít, a Bizottság figyelmeztette az olasz hatóságokat, hogy magyarázatot kell adniuk arra, hogy a kért dokumentum hozzáférhetővé tétele konkrétan és ténylegesen miként sértené a szóban forgó védett érdeket, annál is inkább, mivel saját értékelése szerint az említett dokumentum hozzáférhetővé tehető. Hozzáteszi, hogy a Bizottság mindenesetre nem teljesítette az annak vizsgálatára irányuló kötelezettségét, hogy a tagállam megfelelően indokolta‑e az álláspontját azáltal, hogy meggyőződött volna ezen indokolás meglétéről, és a megtámadott határozatban hivatkozott volna arra.
32 Emlékeztetni kell arra, hogy az 1049/2001 rendelet célja – amint azt a (4) preambulumbekezdése és az 1. cikke kimondja –, hogy a lehető legszélesebb körű hozzáférési jogot biztosítsa a nyilvánosság számára az intézmények dokumentumaihoz (2008. július 1‑jei Svédország és Turco kontra Tanács ítélet, C‑39/05 P és C‑52/05 P, EU:C:2008:374, 33. pont; 2014. szeptember 25‑i Spirlea kontra Bizottság ítélet, T‑669/11, EU:T:2014:814, 40. pont). E rendelet 2. cikkének (3) bekezdése szerint ez a jog nem csupán az intézmény által kiállított, hanem az általuk harmadik személyektől kapott dokumentumokra is vonatkozik, amelyek között a tagállamok is szerepelnek, ahogyan ezt ugyanezen rendelet 3. cikkének b) pontja kifejezetten meghatározza.
33 A dokumentumokhoz való hozzáférési jogra azonban a köz‑ vagy magánérdekkel kapcsolatos okokon alapuló korlátozások vonatkoznak (2007. február 1‑jei Sison kontra Tanács ítélet, C‑266/05 P, EU:C:2007:75, 62. pont; 2014. szeptember 25‑i Spirlea kontra Bizottság ítélet, T‑669/11, EU:T:2014:814, 41. pont). Különösen az 1049/2001 rendelet 4. cikkének (5) bekezdése kimondja, hogy bármely tagállam kérheti az intézménytől, hogy előzetes beleegyezése nélkül az intézmény a tőle származó dokumentumot ne tegye hozzáférhetővé.
34 A jelen ügyben, amint az az első jogalap vizsgálatából kitűnik, az Olasz Köztársaság élt az 1049/2001 rendelet 4. cikkének (5) bekezdésében számára biztosított lehetőséggel, és azt kérte a Bizottságtól, hogy ne tegye hozzáférhetővé az olasz hatóságok 2019. október 17‑i levelét.
35 Az 1049/2001 rendelet 4. cikke (5) bekezdésének rendelkezése által az érintett tagállamra ruházott hatáskör gyakorlását korlátozzák az e cikk (1)–(3) bekezdésében felsorolt tárgyakra vonatkozó kivételek, és a tagállam e tekintetben csupán az intézmény döntésében való részvételi jogosultsággal rendelkezik. Az érintett tagállam előzetes beleegyezése, amelyre az említett rendelet 4. cikkének (5) bekezdése utal, ennélfogva nem a diszkrecionális vétójoghoz, hanem az ugyanezen rendelet 4. cikkének (1)–(3) bekezdésére alapított kivételek hiányát illető kedvező véleményhez hasonlít. Az említett 4. cikk (5) bekezdésével így bevezetett döntéshozatali eljárás megköveteli tehát, hogy az intézmény és az érintett tagállam tartsa magát az említett rendelet 4. cikkének (1)–(3) bekezdésében foglalt anyagi jogi kivételekhez (lásd: 2012. június 21‑i IFAW Internationaler Tierschutz‑Fonds kontra Bizottság ítélet, C‑135/11 P, EU:C:2012:376, 58. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).
36 Mivel az uniós jog szabályainak végrehajtása így az intézmény és az 1049/2001 rendelet 4. cikkének (5) bekezdésében biztosított lehetőséggel élő tagállam közös feladata, és mivel az ilyen végrehajtás a köztük kialakuló párbeszéd eredménye, az EUSZ 4. cikk (3) bekezdésében előírt lojális együttműködés kötelezettségének megfelelően az intézmény és a tagállam köteles úgy eljárni és együttműködni, hogy az említett szabályok hatékonyan alkalmazhatók legyenek (2007. december 18‑i Svédország kontra Bizottság ítélet, C‑64/05 P, EU:C:2007:802, 85. pont).
37 Mindazonáltal a kérelmező vonatkozásában az érintett tagállam beavatkozása nem érinti azon határozat uniós jogi aktus jellegét, amelyet később az intézmény a kérelmező által az intézmény birtokában lévő valamely dokumentumra vonatkozóan az intézményhez benyújtott hozzáférés iránti kérelemre válaszolva közöl a kérelmezővel (2007. december 18‑i Svédország kontra Bizottság ítélet, C‑64/05 P, EU:C:2007:802, 94. pont; 2012. június 21‑i IFAW Internationaler Tierschutz‑Fonds kontra Bizottság ítélet, C‑135/11 P, EU:C:2012:376, 60. pont).
38 A fenti 32–37. pontban ismertetett ítélkezési gyakorlatból először is az következik, hogy az érintett tagállam, amely az intézménnyel folytatott párbeszédet követően tiltakozik a szóban forgó dokumentum hozzáférhetővé tételével szemben, köteles a tiltakozását az 1049/2001 rendelet 4. cikkének (1)–(3) bekezdésében felsorolt kivételekre tekintettel megindokolni. Az intézmény ugyanis nem tehet eleget a tagállam által a tőle származó dokumentum hozzáférhetővé tételével szemben kinyilvánított tiltakozásnak, ha e tiltakozás minden indokolást nélkülöz, vagy ha az előadott indokokat nem e kivételekre hivatkozva fogalmazták meg. Ha az érintett tagállam az intézmény általi ez irányú kifejezett felszólítás ellenére továbbra sem ad indokolást, az intézmény – amennyiben úgy ítéli meg, hogy az említett kivételek egyike sem alkalmazható – köteles a kért dokumentumhoz való hozzáférést megadni (2007. december 18‑i Svédország kontra Bizottság ítélet, C‑64/05 P, EU:C:2007:802, 87. és 88. pont).
39 Továbbá, amint különösen az 1049/2001 rendelet 7. és 8. cikkéből kitűnik, maga az intézmény is köteles megindokolni a hozzáférés iránti kérelem benyújtójával szemben hozott, hozzáférést megtagadó határozatát. E kötelezettség magában foglalja, hogy az intézmény a határozatában nem csupán az érintett tagállamnak a kért dokumentum hozzáférhetővé tételével szembeni tiltakozására köteles utalni, hanem arra is, hogy e tagállam milyen okokra hivatkozott annak megállapítása érdekében, hogy alkalmazni kell a rendelet 4. cikkének (1)–(3) bekezdésében előírt, a hozzáférési jog alóli kivételek valamelyikét. E magyarázatok teszik ugyanis lehetővé a kérelmező számára, hogy megértse a hozzáférés vele szembeni megtagadásának eredetét és okait, a hatáskörrel rendelkező bíróság számára pedig azt, hogy a ráruházott felülvizsgálati jogkört adott esetben gyakorolja (2007. december 18‑i Svédország kontra Bizottság ítélet, C‑64/05 P, EU:C:2007:802, 89. pont).
40 Ebből másodszor az következik, hogy nem az intézmény feladata, hogy azon dokumentum tekintetében, amelyhez a hozzáférést megtagadták, kimerítően értékelje a tagállam által az 1049/2001 rendelet 4. cikkében előírt kivételek alapján hivatkozott tiltakozási indokokat (2012. június 21‑i IFAW Internationaler Tierschutz‑Fonds kontra Bizottság ítélet, C‑135/11 P, EU:C:2012:376, 65. pont; 2017. április 5‑i Franciaország kontra Bizottság ítélet, T‑344/15, EU:T:2017:250, 45. pont). Így az átláthatóság elvéből eredő, konkrét és egyedi vizsgálat kötelezettsége nem alkalmazandó, ha a hozzáférés iránti kérelem az 1049/2001 rendelet 4. cikkének (5) bekezdése alapján valamely tagállamtól származó dokumentumra vonatkozik (2014. szeptember 25‑i Spirlea kontra Bizottság ítélet, T‑669/11, EU:T:2014:814, 81. pont; 2018. február 8‑i POA kontra Bizottság ítélet, T‑74/16, nem tették közzé, EU:T:2018:75, 61. pont). Az ilyen kimerítő értékelés megkövetelése ugyanis oda vezethet, hogy miután ezen értékelést elvégezte, az eljáró intézmény, tévesen, közölheti a kérelmezővel a szóban forgó dokumentumot, azon tagállam indokolt tiltakozása ellenére, amelytől a dokumentum származik (2012. június 21‑i IFAW Internationaler Tierschutz‑Fonds kontra Bizottság ítélet, C‑135/11 P, EU:C:2012:376, 64. pont).
41 Ezzel szemben az intézménynek a gondos vizsgálatra vonatkozó kötelezettségéből következően ellenőriznie kell, hogy a tagállam által adott magyarázatok prima facie megalapozottnak tűnnek‑e számára. Az intézménynek azt kell vizsgálnia, hogy az adott ügy körülményeire és az alkalmazandó jogszabályokra tekintettel a tagállam által a tiltakozásának alátámasztására előadott indokolás első látásra alkalmas‑e ezen megtagadás igazolására, és így ezen indokok alapján az említett intézmény vállalni tudja‑e az 1049/2001 rendelet 8. cikke által ráruházott felelősséget. Annak elkerüléséről van szó, hogy az intézmény olyan határozatot fogadjon el, amelyet – annak ellenére, hogy ő a kibocsátója, és felel annak jogszerűségéért – nem tekint védhetőnek (lásd: 2020. február 6‑i Compañía de Tranvías de la Coruña kontra Bizottság ítélet, T‑485/18, EU:C:2020:35, 70. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).
42 A jelen jogalappal a felperes konkrétan mind az indokolási kötelezettség tiszteletben tartását (első kifogás), mind a gondos vizsgálat kötelezettségének tiszteletben tartását (második kifogás), mind pedig e vizsgálat eredményét (harmadik kifogás) vitatja.
43 Elsősorban, az indokolási kötelezettségnek a jelen ügyben való tiszteletben tartását illetően meg kell állapítani, hogy a Bizottság a megtámadott határozat 2.1. pontjában kifejtette, hogy az olasz hatóságok az 1049/2001 rendelet 4. cikke (2) bekezdésének második franciabekezdésére hivatkozva a hozzáférhetővé tétel megtagadását a héa‑visszatérítésre vonatkozó, folyamatban lévő – hivatkozási számmal megadott – bírósági eljárások integritásának sérelmére, valamint a fegyveregyenlőség megsértésére alapították, amennyiben az eljárásban részt vevő másik fél hozzáférést kapna a 2019. október 17‑i levelükhöz, amelyet a TIAI‑díj után jogalap nélkül beszedett héa visszatérítésével kapcsolatos EU Pilot eljárás keretében bizalmasan közöltek az uniós hatóságokkal. Megemlítette továbbá az olasz hatóságok által hivatkozott, adott esetben a Bíróság elé azon az alapon terjesztendő előzetes döntéshozatal iránti kérelmeket is, hogy a szóban forgó nemzeti eljárások tárgyát képező héa harmonizált európai szabályok hatálya alá tartozik.
44 Ebből arra lehet következtetni, hogy a Bizottság meggyőződött az olasz hatóságok tiltakozása indokolásának meglétéről, és a megtámadott határozatban kitért az e tekintetben hivatkozott indokokra. Ily módon lehetővé tette a felperes számára, hogy megértse az említett hatóságok 2019. október 17‑i levele hozzáférhetővé tételének megtagadására vonatkozó indokokat.
45 Az indokolási kötelezettség megsértésére alapított első kifogást ennélfogva el kell utasítani.
46 Másodsorban, ami a Bizottság azon kötelezettségének tiszteletben tartását illeti, hogy gondosan megvizsgálja a hozzáférhetővé tételnek az olasz hatóságok általi megtagadását, meg kell állapítani, hogy a megtámadott határozatnak „A Bizottság prima facie értékelése” című 2.2. pontjában, az alkalmazandó rendelkezések, különösen az 1049/2001 rendelet 4. cikke (2) bekezdésének második franciabekezdése, valamint az ahhoz kapcsolódó ítélkezési gyakorlat felidézését követően a Bizottság emlékeztetett arra, hogy az említett hatóságok hangsúlyozták, hogy 2019. október 17‑i levelükben kifejtették álláspontjukat a TIAI‑díj után jogalap nélkül beszedett héa visszatérítésének kérdésével kapcsolatban, hogy ez a kérdés az olasz bíróságok előtt folyamatban lévő, hivatkozási számmal megadott ügyek tárgyát képezi, és hogy nagy valószínűséggel előzetes döntéshozatal iránti kérelmet terjesztenek a Bíróság elé. A Bizottság ezt követően úgy értékelte, hogy az említett levél hozzáférhetővé tétele e hatóságokat a többi félhez képest kifejezetten hátrányos helyzetbe hozná, mivel ez utóbbiak idő előtt megismernék a szóban forgó hatóságok álláspontját, és módosíthatnák, illetve kiigazíthatnák érveiket, ami állandó előnyt jelentene számukra. Ebből azt a következtetést vonta le, hogy fennáll az Olaszországban folyamatban lévő, az 1049/2001 rendelet 4. cikke (2) bekezdésének második franciabekezdése értelmében vett bírósági eljárások veszélyeztetésének és súlyos megzavarásának valós, és nem feltételezésen alapuló veszélye.
47 Ez az elemzés megfelel a fenti 40. és 41. pontban hivatkozott ítélkezési gyakorlat által megkövetelt prima facie értékelésnek.
48 A Bizottságnak ugyanis csak azt kell megvizsgálnia, hogy az olasz hatóságok által szolgáltatott információk alapján valószínűsíthető‑e az 1049/2001 rendelet 4. cikke (2) bekezdésének második franciabekezdése értelmében vett bírósági eljárások védelmének sérelme. A valószínűsíthetőség ilyen ellenőrzése természeténél fogva nem egyértelműen megerősítő kifejezések használatával jár, ami ennélfogva nem róható fel a Bizottságnak.
49 Ezzel szemben a Bizottságnak nem kell megbizonyosodnia az Olaszországban folyamatban lévő bírósági eljárások védelmének konkrét és tényleges sérelméről. E tekintetben a felperes állításával ellentétben a Bizottság azzal, hogy emlékeztette az olasz hatóságokat arra, hogy ki kell fejteniük, hogy a kért dokumentum hozzáférhetővé tétele konkrétan és ténylegesen miként sértené a szóban forgó védett érdeket, csupán emlékeztette e hatóságokat az ilyen ellenőrzés elvégzésére vonatkozó kötelezettségükre, de nem vélte úgy, hogy ezt az ellenőrzést magának kellene elvégeznie.
50 Végül az a tény, hogy a Bizottság a megerősítő kérelmet követően jelezte az olasz hatóságoknak, hogy véleménye szerint a 2019. október 17‑i levelüket hozzáférhetővé lehet tenni, a jelen ügyben lefolytatott gondos vizsgálatról tanúskodik, mivel ennek jelzését – a fenti 41. pontban felidézett ítélkezési gyakorlatnak, valamint a Bizottság és az érintett tagállam között a lojális együttműködés kötelezettsége alapján sorra kerülő párbeszédnek megfelelően – kiegészítő magyarázatok iránti kérelem és a szóban forgó érdek védelmét lehetővé tevő, az ítélkezési gyakorlatban kialakított kritériumok felidézése kísérte (lásd a fenti 36. pontot).
51 Ebből következik, hogy az arra alapított második kifogást, hogy a Bizottság nem tett eleget az olasz hatóságok tiltakozásának gondos vizsgálatára vonatkozó kötelezettségének, szintén el kell utasítani.
52 Harmadsorban, ami az olasz hatóságok 2019. október 17‑i levele hozzáférhetővé tételének az 1049/2001 rendelet 4. cikke (2) bekezdésének második franciabekezdése értelmében vett bírósági eljárások védelme címén történő megtagadásának megalapozottságát illeti, elöljáróban emlékeztetni kell arra, hogy amennyiben valamely tagállam az említett rendelet 4. cikkének (5) bekezdésére hivatkozik, és az ugyanezen cikk (1)–(3) bekezdésében felsorolt megtagadási indokokat hoz fel, az uniós bíróság hatáskörébe tartozik, hogy azon érdekelt kérelmére, akivel szemben a megkeresett intézmény a hozzáférést megtagadta, felülvizsgálja, hogy e hozzáférés megtagadását érvényesen lehetett‑e a hivatkozott kivételekre alapozni, éspedig függetlenül attól, hogy a hozzáférés megtagadása e kivételeknek az intézmény vagy az érintett tagállam általi mérlegeléséből ered‑e (2012. június 21‑i IFAW Internationaler Tierschutz‑Fonds kontra Bizottság ítélet, C‑135/11 P, EU:C:2012:376, 72. pont; 2011. május 24‑i Batchelor kontra Bizottság ítélet, T‑250/08, EU:T:2011:236, 67. pont). Amennyiben a hozzáférést a szóban forgó rendelet 4. cikkének (5) bekezdése alapján tagadják meg, az uniós bíróság tehát a Bizottság megtagadó határozatának teljes körű felülvizsgálatát elvégzi, amely az e rendelet 4. cikkének (1)–(3) bekezdésében előírt kivételek alkalmazhatóságának az érintett tagállam általi érdemi értékelésén alapul, még akkor is, ha a Bizottság a valamely tagállamtól származó dokumentumhoz való hozzáférést azt követően tagadta meg, hogy prima facie vizsgálat alapján megállapította, hogy álláspontja szerint az e tagállam által előterjesztett tiltakozási indokokra nem nyilvánvalóan helytelenül hivatkoztak (lásd ebben az értelemben: 2012. június 21‑i IFAW Internationaler Tierschutz‑Fonds kontra Bizottság ítélet, C‑135/11 P, EU:C:2012:376, 70–72. pont).
53 Emlékeztetni kell továbbá arra, hogy az 1049/2001 rendelet 4. cikke (2) bekezdésének második franciabekezdése értelmében az intézmények megtagadják a dokumentumokhoz való hozzáférést, ha a hozzáférhetővé tétel hátrányosan befolyásolná a jogi vélemények védelmét, kivéve ha az említett dokumentum hozzáférhetővé tételéhez nyomós közérdek fűződik.
54 A bírósági eljárások védelme magában foglalja többek között azt, hogy a fegyveregyenlőség elvének tiszteletben tartása és a megfelelő igazságszolgáltatás elvének tiszteletben tartása, valamint a bírósági eljárás integritása biztosítva legyen (2020. február 6‑i Compañía de Tranvías de la Coruña kontra Bizottság ítélet, T‑485/18, EU:T:2020:35, 38. pont).
55 Egyrészt a fegyveregyenlőség elvének tiszteletben tartásával kapcsolatban meg kell jegyezni, hogy ha az intézmény vagy valamely tagállam jogvitában elfoglalt álláspontját ismertető dokumentumok tartalmának nyilvános vita tárgyát kellene képezniük, akkor az azokkal szemben felhozott bírálatok befolyásolhatnák az intézmény vagy a tagállam által a szóban forgó bíróságok előtt képviselt álláspontot. A másik félnek az intézmény vagy valamely tagállam folyamatban lévő bírósági eljárásban képviselt álláspontjával kapcsolatos dokumentumokhoz való hozzáférése megbonthatná továbbá az eljárásban részt vevő felek között a fegyveregyenlőség elvének alapját képező, nélkülözhetetlen egyensúlyt, amennyiben a hozzáférhetővé tételi kötelezettség csak a dokumentumokhoz való hozzáférés iránti kérelemmel érintett intézményre vagy tagállamra, nem pedig az eljárásban részt vevő valamennyi félre vonatkozna. A fegyveregyenlőség elvének tiszteletben tartása azonban elengedhetetlen, mivel a „tisztességes eljárás” fogalmának velejárója (lásd ebben az értelemben: 2010. szeptember 21‑i Svédország és társai kontra API és Bizottság ítélet, C‑514/07 P, C‑528/07 P és C‑532/07 P, EU:C:2010:541, 86. és 87. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat; 2012. június 28‑i Bizottság kontra Éditions Odile Jacob ítélet, C‑404/10 P, EU:C:2012:393, 132. pont).
56 Másrészt a megfelelő igazságszolgáltatással és a bírósági eljárás integritásával kapcsolatban emlékeztetni kell arra, hogy az igazságszolgáltatási tevékenységnek a dokumentumokhoz való hozzáférési jog hatálya alól történő kizárását az indokolja, hogy a bírósági eljárás egésze során biztosítani kell, hogy a felek közötti jogvita, valamint az érintett bíróságnak az adott ügyben folytatott tanácskozása teljes mértékben zavartalanul, az igazságszolgáltatási tevékenységre irányuló külső nyomásgyakorlás nélkül folyjon. Márpedig a valamely intézmény vagy tagállam által egy folyamatban lévő bírósági eljárásban képviselt álláspontot ismertető dokumentumok hozzáférhetővé tétele – még ha csak a nyilvánosság általi felfogásban is – lehetővé tenné, hogy az igazságszolgáltatási tevékenységre külső nyomást gyakorolhassanak, és sértsék a tárgyalás zavartalanságát (lásd ebben az értelemben: 2010. szeptember 21‑i Svédország és társai kontra API és Bizottság ítélet, C‑514/07 P, C‑528/07 P és C‑532/07 P, EU:C:2010:541, 92. és 93. pont).
57 Így tehát az 1049/2001 rendelet 4. cikk (2) bekezdése alapján a közérdekkel ellentétes az olyan dokumentumok tartalmának hozzáférhetővé tétele, amelyek kizárólag egy adott bírósági eljárás céljaira készültek. E dokumentumok körébe tartoznak a bírósági eljárások során benyújtott beadványok és iratok, a folyamatban lévő ügy kivizsgálására vonatkozó belső dokumentumok, az érintett főigazgatóság és a jogi szolgálat vagy egy ügyvédi iroda közötti, az ügyre vonatkozó megbeszélések (lásd ebben az értelemben: 2020. február 6‑i Compañía de Tranvías de la Coruña kontra Bizottság ítélet, T‑485/18, EU:T:2020:35, 41. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).
58 Az 1049/2001 rendelet 4. cikke (2) bekezdésének második franciabekezdésével az olyan dokumentumok hozzáférhetővé tétele is ellentétes, amelyeket nem kizárólag egy adott jogvita céljából készítettek, de amelyek hozzáférhetővé tétele egy adott jogvita keretében veszélyeztetheti a fegyveregyenlőség elvét. Mindazonáltal ahhoz, hogy e kivétel alkalmazható legyen, arra van szükség, hogy a kért dokumentumok a hozzájuk történő hozzáférést megtagadó határozat meghozatalának időpontjában releváns kapcsolatban álljanak egy folyamatban lévő bírósági eljárással. Jóllehet az említett dokumentumokat nem egy adott bírósági eljárás keretében készítették, az érintett bírósági eljárás integritása és a felek közötti fegyveregyenlőség elve ebben az esetben súlyosan sérülhetne, ha a felek kiváltságos hozzáférést kapnának a másik fél olyan belső információihoz, amelyek szoros kapcsolatban állnak valamely folyamatban lévő vagy potenciális, de küszöbön álló jogvita jogi vonatkozásaival (lásd ebben az értelemben: 2020. február 6‑i Compañía de Tranvías de la Coruña kontra Bizottság ítélet, T‑485/18, EU:T:2020:35, 42. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).
59 A jelen ügyben nem vitatott, hogy az olasz hatóságok 2019. október 17‑i levele nem kizárólag egy konkrét jogvita céljából készült. Az említett hatóságoknak a TIAI‑díj után jogalap nélkül beszedett héa visszatérítésének módjaival kapcsolatos panaszok nyomán velük szemben indított EU Pilot eljárás keretében a Bizottság információkérésére adott válaszáról van szó. Emlékeztetőül, az EU Pilot eljárások célja annak ellenőrzése, hogy az uniós jogot tiszteletben tartották‑e és helyesen alkalmazták‑e a tagállamokban (lásd a fenti 3. pontot). A Bizottság e célból rendszeresen intéz a részt vevő tagállamokhoz, valamint az érintett polgárokhoz és vállalkozásokhoz tájékoztatás‑ és információkéréseket (2014. szeptember 25‑i Spirlea kontra Bizottság ítélet, T‑669/11, EU:T:2014:814, 64. pont). Olyan közigazgatási eljárásról van tehát szó, amely kötelezettségszegés megállapítása iránti eljárás megindításához vezethet, beleértve a Bíróság elé kötelezettségszegés megállapítása iránt terjesztett keresetet is, amire azonban a jelen ügyben nem került sor, mivel a Bizottság úgy határozott, hogy nem indít ilyen eljárást (lásd a fenti 5. pontot).
60 Az olasz hatóságok mindazonáltal azzal érveltek a Bizottság előtt, hogy az olasz hatóságok 2019. október 17‑i levelének hozzáférhetővé tétele hátrányosan befolyásolhatja az olasz bíróságok előtt folyamatban lévő számos eljárásban félként részt vevő illetékes hatóságok helyzetét, és benyújtotta az érintett bírósági eljárások összefoglaló táblázatát (a továbbiakban: táblázat), amely táblázatot a Bizottság az ellenkérelem mellékletében csatolt.
61 Mindenekelőtt meg kell jegyezni, hogy a felperes állításával ellentétben a táblázatból kitűnik, hogy nem csak egy, hanem több eljárás van folyamatban. Tekintettel a táblázatra és arra, hogy a megtámadott határozat több alkalommal is több nemzeti bírósági eljárásról tesz említést (a 2.1. pont negyedik, nyolcadik és kilencedik bekezdése, amelyek közül az egyik a táblázatra hivatkozik, valamint a 2.2. pont tizenkettedik és tizennegyedik bekezdése), a megtámadott határozat 2.2. pontjának utolsó két bekezdésében szereplő egyetlen eljárásra való hivatkozás elírásnak tekinthető. Hozzá lehet tenni, hogy a bírósági eljárások védelmére vonatkozó kivétel mindenképpen igazolhatja a hozzáférhetővé tétel megtagadását, még akkor is, ha egyetlen bírósági eljárásról van szó (lásd ebben az értelemben: 2016. szeptember 15‑i Philip Morris kontra Bizottság ítélet, T‑796/14, EU:T:2016:483, 98. pont).
62 Egyébiránt, amennyiben a felperes arra hivatkozik, hogy ő maga a táblázatban hivatkozott eljárások közül csak az egyikben vesz részt, amely ráadásul a hozzáférés iránti kérelemre vonatkozó határozat meghozatalának időpontjában már befejeződött, megállapítható, hogy az olasz hatóságok 2019. október 17‑i levelének hozzáférhetővé tétele igen széles körű nyilvánosság elé tárhatná azt, amely lehetővé tenné többek között a még folyamatban lévő többi eljárásban részt vevő felek számára, hogy arra az említett eljárások keretében az olasz hatóságokkal szemben hivatkozzanak (lásd ebben az értelemben: 2020. február 6‑i Compañía de Tranvías de la Coruña kontra Bizottság ítélet, T‑485/18, EU:T:2020:35, 56. pont).
63 Ezt követően meg kell határozni, hogy az olasz hatóságok 2019. október 17‑i levele releváns kapcsolatban áll‑e a táblázatban felsorolt nemzeti bírósági eljárásokkal, kivéve azt az eljárást, amelyben a felperes félként vett részt, és amely a hozzáférés iránti kérelemre vonatkozó határozat meghozatalának időpontjában lezárult.
64 Amint az a táblázatból kitűnik, az említett tizenkét eljárás közül – a felperes eljárása kivételével – kilenc volt folyamatban a hozzáférés iránti kérelemre vonatkozó határozat meghozatalának időpontjában, ahogyan azt az 1049/2001 rendelet 4. cikke (2) bekezdésének második franciabekezdésére vonatkozó ítélkezési gyakorlat megköveteli (lásd: 2020. február 6‑i Compañía de Tranvías de la Coruña kontra Bizottság ítélet, T‑485/18, EU:T:2020:35, 42. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat), és azok az olasz adóhatóság által vagy vele szemben az 1972. október 26‑i decreto n. 633 del Presidente della Repubblica – Istituzione e disciplina dell’imposta sul valore aggiunto (a hozzáadottérték‑adó bevezetéséről és szabályozásáról szóló 633. sz. köztársasági elnöki rendelet; a GURI 1972. november 11–i 292. számának rendes melléklete) 30b. cikkének (2) bekezdése alapján a TIAI‑díj után fizetendő héa visszatérítése tárgyában indított keresetekre vonatkoztak.
65 Ennélfogva nyilvánvaló kapcsolat áll fenn az olasz adóhatóság és az adóalanyok között a TIAI‑díj után fizetendő héa visszatérítése tárgyában folyamatban lévő jogvitákra vonatkozó ezen eljárások és az olasz hatóságok 2019. október 17‑i, bizonyításfelvétel keretében benyújtott levele között, amely – amint az a szövegéből kitűnik – az olasz miniszteri hatóságoknak az e visszatérítés részletes szabályaira vonatkozó állásfoglalása. Az említett levél ugyanis nyilvánosságra hozza az olasz hatóságoknak az olasz bíróságok előtt folyamatban lévő eljárásokban felmerült, vitatott kérdéssel kapcsolatos álláspontját, és ez bizonyítja – az ítélkezési gyakorlat által megkövetelt – releváns kapcsolatot és a folyamatban lévő jogviták jogi vonatkozásaival való szoros összefüggést (lásd ebben az értelemben: 2023. július 26‑i Troy Chemical Company kontra Bizottság ítélet, T‑662/21, nem tették közzé, EU:T:2023:442, 57. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).
66 Márpedig egyrészt a felek közötti fegyveregyenlőség komolyan sérülhetne, ha a felek kiváltságos hozzáférést kapnának a másik fél ezen, a folyamatban lévő jogviták jogi vonatkozásaival szoros kapcsolatban álló, de az EU Pilot eljárás keretében a Bizottsággal bizalmasan közölt információkhoz (lásd ebben az értelemben: 2022. szeptember 28‑i Leino‑Sandberg kontra Parlament ítélet, T‑421/17 RENV, nem tették közzé, EU:T:2022:592, 41. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat). Ezenkívül az olasz hatóságok 2019. október 17‑i levelének hozzáférhetővé tétele de facto arra kötelezné az olasz hatóságokat, hogy védekezzenek az ellenérdekű felek által az említett levélben szereplő olyan megfontolások kapcsán felhozott állításokkal szemben, amelyekre adott esetben nem hivatkoztak az olasz bíróságok előtti védekezésük keretében, ezáltal sérülne a védelmük hatékonysága, míg a szóban forgó eljárásban részt vevő többi félre nem vonatkozna ilyen kötelezettség (lásd ebben az értelemben: 2022. szeptember 28‑i Leino‑Sandberg kontra Parlament ítélet, T‑421/17 RENV, nem tették közzé, EU:T:2022:592, 51. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat). Ugyanis, amint azt az Olasz Köztársaság hangsúlyozza, egyfelől az uniós jog esetleges megsértésének megoldására irányuló EU Pilot eljárás, másfelől pedig az olasz adóhatóság és az adóalanyok között folyamatban lévő bírósági eljárások eltérő jellegére tekintettel az olasz hatóságok által a Bizottsággal és a nemzeti bíróságokkal közölt információk nem feltétlenül azonosak.
67 Másrészt az olasz hatóságoknak a több folyamatban lévő jogvita középpontjában álló kérdéssel kapcsolatban képviselt álláspontját ismertető, 2019. október 17‑i levelének hozzáférhetővé tétele – még ha csak a nyilvánosság általi felfogásban is – lehetővé tenné, hogy az igazságszolgáltatási tevékenységre külső nyomást gyakorolhassanak, és sértsék a tárgyalás zavartalanságát (lásd ebben az értelemben: 2010. szeptember 21‑i Svédország és társai kontra API és Bizottság ítélet, C‑514/07 P, C‑528/07 P és C‑532/07 P, EU:C:2010:541, 92. és 93. pont). Márpedig az igazságszolgáltatási tevékenységnek a dokumentumokhoz való hozzáférési jog hatálya alól történő kizárását az indokolja, hogy a bírósági eljárás egésze során biztosítani kell, hogy a felek közötti jogvita, valamint az érintett bíróságnak az adott ügyben folytatott tanácskozása teljes mértékben zavartalanul, az igazságszolgáltatási tevékenységre irányuló külső nyomásgyakorlás nélkül folyjon (lásd: 2020. február 6‑i Compañía de Tranvías de la Coruña kontra Bizottság ítélet, T‑485/18, EU:C:2020:35, 40. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).
68 E megfontolásokat nem teszi kérdésessé a felperes azon érve, amely szerint pusztán az, hogy az érintett olasz bíróságok állítása szerint különösen nagy a valószínűsége az előzetes döntéshozatalra utalásnak, nem elegendő az olasz hatóságok 2019. október 17‑i levele hozzáférhetővé tétele megtagadásának igazolásához.
69 Kétségtelenül megállapításra került, hogy ahhoz, hogy az 1049/2001 rendelet 4. cikke (2) bekezdésének második franciabekezdésében előírt kivétel alkalmazható legyen olyan dokumentumokra, amelyeket nem egy adott bírósági eljárás keretében készítettek, az szükséges, hogy a kért dokumentumok a hozzájuk történő hozzáférést megtagadó határozat meghozatalának időpontjában releváns kapcsolatban álljanak vagy az uniós bíróság előtt folyamatban lévő azon bírósági eljárással, amely esetében az érintett intézmény e kivételre hivatkozik, vagy valamely nemzeti bíróság előtt folyamatban lévő eljárással, azzal a feltétellel, hogy ezen intézmény uniós jogi aktus értelmezésével vagy érvényességével kapcsolatos kérdést vet fel, így az ügy körülményeire figyelemmel, előzetes döntéshozatalra utalás különösen valószínűnek tűnik (2016. szeptember 15‑i Philip Morris kontra Bizottság ítélet, T‑796/14, EU:T:2016:483, 88. és 89. pont; 2018. február 7‑i Access Info Europe kontra Bizottság ítélet, T‑852/16, EU:T:2018:71, 67. pont).
70 A fenti 69. pontban említett ítéleteket azonban olyan ügyekben hozták, amelyekben maguk az intézmények által készített dokumentumokról volt szó, nem pedig – mint a jelen ügyben – a tagállamoktól származó és valamely intézménynek továbbított dokumentumokról. Ugyanis, ami a valamely intézmény által készített dokumentumot illeti, a fegyveregyenlőség és az érintett intézmény védekezési képességének sérelme csak azon eljárások keretében hozható fel, amelyekben az intézmény részt vesz, vagyis olyan eljárásokban, amelyek főszabály szerint az uniós bíróság előtt zajlanak.
71 Ezzel szemben a valamely tagállamtól származó olyan dokumentum esetében, amely olyan nemzeti bíróságok előtt folyamatban lévő eljárásokhoz kapcsolódik, amelyekben – mint a jelen ügyben is – az állam félként vesz részt, a fegyveregyenlőség e nemzeti eljárásokban érvényesülő garanciáját kell figyelembe venni. Ebből következik, hogy a jelen ügyben nem releváns az a kérdés, hogy a szóban forgó nemzeti eljárásokban eljáró olasz bíróságok előzetes döntéshozatalra utalása különösen valószínűnek tűnt‑e (lásd ebben az értelemben: 2014. március 27‑i Ecologistas en Acción kontra Bizottság végzés, T‑603/11, nem tették közzé, EU:T:2014:182, 56–65. pont).
72 Következésképpen el kell utasítani az arra alapított harmadik kifogást, hogy az olasz hatóságok 2019. október 17‑i levelének hozzáférhetővé tétele nem befolyásolná hátrányosan a bírósági eljárások védelmét.
73 A fentiek összességéből következik, hogy a második jogalapot, valamint a kereset teljes egészét kell utasítani, anélkül hogy további pervezető intézkedést kellene elrendelni.
A költségekről
74 A Törvényszék eljárási szabályzata 134. cikkének (1) bekezdése alapján a Törvényszék a pervesztes felet kötelezi a költségek viselésére, ha a pernyertes fél ezt kérte. A felperest, mivel pervesztes lett, a Bizottság kérelmének megfelelően kötelezni kell a költségek viselésére.
75 Az eljárási szabályzat 138. cikkének (1) bekezdése alapján az eljárásba beavatkozó tagállamok maguk viselik saját költségeiket. Az Olasz Köztársaság tehát maga viseli saját költségeit.
A fenti indokok alapján
A TÖRVÉNYSZÉK (negyedik tanács)
a következőképpen határozott:
1) A Törvényszék a keresetet elutasítja.
2) A Törvényszék a Veneziana Energia Risorse Idriche Territorio Ambiente Servizi SpA‑t (Veritas) kötelezi a saját, valamint az Európai Bizottság részéről felmerült költségek viselésére.
3) Az Olasz Köztársaság maga viseli saját költségeit.
da Silva Passos | Gervasoni | Półtorak |
Kihirdetve Luxembourgban, a 2024. január 24‑i nyilvános ülésen.
Aláírások