A TÖRVÉNYSZÉK ÍTÉLETE (fellebbezési tanács)
2011. október 24.(*)
„Fellebbezés – Közszolgálat – Ideiglenes alkalmazottak – Elbocsátás – Bizalomvesztés – Indokolás – A bizonyítékok elferdítése”
A T‑213/10. P. sz. ügyben,
P. (az Európai Parlament volt ideiglenes alkalmazottja, lakóhelye: Brüsszel [Belgium], képviseli: É. Boigelot ügyvéd)
fellebbezőnek
az Európai Unió Közszolgálati Törvényszékének (harmadik tanács) F‑89/08. sz., P. kontra Parlament ügyben 2010. február 24‑én hozott ítélete (az EBHT‑ban még nem tették közzé) ellen benyújtott, és annak hatályon kívül helyezésére irányuló fellebbezése tárgyában,
a másik fél az eljárásban:
az Európai Parlament (képviselik kezdetben: S. Seyr és R. Ignătescu, később: S. Seyr, meghatalmazotti minőségben)
alperes az elsőfokú eljárásban,
A TÖRVÉNYSZÉK (fellebbezési tanács),
tagjai: M. Jaeger elnök, J. Azizi (előadó) és E. Moavero Milanesi bírák,
hivatalvezető: E. Coulon,
meghozta a következő
Ítéletet
1 Az Európai Unió Bírósága alapokmánya I. mellékletének 9. cikke alapján benyújtott fellebbezésében a fellebbező, P., az Európai Unió Közszolgálati Törvényszékének (harmadik tanács) F‑89/08. sz., P. kontra Parlament ügyben 2010. február 24‑én hozott ítéletének (az EBHT‑ban még nem tették közzé; a továbbiakban: megtámadott ítélet) hatályon kívül helyezése, amely ítélettel a Közszolgálati Törvényszék elutasította a fellebbező keresetét, amely a következőkre irányult: először is 2008. április 15‑i parlamenti határozat megsemmisítésére, amely megszüntette a fellebbező határozatlan időre szóló ideiglenes alkalmazotti szerződését, amely szerződés a fellebbezőt a Parlament független képviselőihez osztotta be (a továbbiakban: megtámadott határozat), másodszor a szolgálatba való visszahelyezésére, harmadszor a fellebbező illetményének megfizetésére 2008. július 15‑től, és negyedszer a fellebbező által a megtámadott határozat miatt elszenvedni vélt nem vagyoni kár és a felperes szakmai előmenetelében okozott kár megtérítéseként kártérítés fizetésére.
A jogvita alapját képező tényállás és az elsőfokú eljárás
2 A jogvita alapját képező tényállást a megtámadott ítélet 8–21. pontja a következőképpen mutatja be:
„8 A felperest, aki 1999. óta többször is dolgozott a Parlamentnél – így 2004‑ben Ashley Mote parlamenti asszisztenseként – 2005. március 1‑jétől ideiglenes alkalmazottként a B*3 besorolási fokozat 2. fizetési fokozatában alkalmazták a Parlament független képviselői melletti asszisztensi beosztásban.
9 Miután A. Mote úgy döntött, hogy csatlakozik az Identitás, Hagyomány, Szuverenitás csoporthoz (a továbbiakban: ITS‑csoport), a felperest a szerződésének 2007. január 31‑én aláírt kiegészítése útján az említett csoporthoz osztották be.
10 A szerződésének 2007. március 27‑i kiegészítését követően a felperes az ITS‑csoport főtitkári állását töltötte be, az AD 14 besorolási fokozat 1. fizetési fokozatában.
11 2007. július 14‑én az »egységvezetői tisztségben főtitkárként való megerősítéséről« szóló jelentésben B. Gollnisch, a felperes értékelője, és az ITS‑csoport elnöke többek között kapcsolati nehézségekről, konfliktusokról, kínos kezdeményezésekről és bizonyos kommunikációs zavarokról számolt be. B. Gollnisch ekkor közölte az ITS‑csoport azon döntését, hogy nem tartja meg a felperest az említett csoport főtitkári tisztségében. Mindazonáltal, mivel úgy vélte, hogy a felperes alkalmas magasabb besorolási fokozatban feladatokat ellátni, mint amellyel a 2007. március 27‑i kiegészítés előtt rendelkezett azt javasolta, hogy a felperest az ITS‑csoportba helyezzék vissza, és annak valamely részéhez osszák be.
12 Az ITS‑csoport első alelnöke és jelenleg hivatalban lévő elnöke, P. Claeys által 2007. szeptember 27‑én a felpereshez intézett levélben arról tájékoztatta a felperest, hogy az utóbbi szerződése három hónapos felmondási idő letelte után megszűnik (a továbbiakban: 2007. szeptember 21‑i felmondó határozat). Ebben a levélben, amely az Európai Unió egyéb alkalmazottaira vonatkozó alkalmazási feltételek 47. cikkének c) pontjára hivatkozik, meghatározták, hogy a felmondó határozat a bizalomvesztésen és a következőkön alapul: »azon a jelentésen, amely megállapítja, hogy a [felperest] nem kell megerősíteni az [ITS]‑csoport főtitkáraként az ideiglenes tisztségében, az e határozat tudomásulvételének felperes általi megtagadásán és az ITS‑csoport hivatalának [2007.] szeptember 5‑i határozatán, [amelyet az említett levélhez mellékeltek]«.
13 A független képviselők koordinátora – aki a Parlament főtitkárának a független képviselők melletti megbízottja – arról tájékoztatta a személyzeti adminisztrációs igazgatóság igazgatónőjét, hogy az ITS‑csoport feloszlását követően »és [a független képviselők] brit küldöttség beleegyezésével«, amely küldöttség A. Mote‑ot is magában foglalta, kérte hogy a felperest helyezzék vissza »a régi beosztásába« a független képviselők titkárságán.
14 A 2001. szeptember 27‑i felmondó határozatot visszavonták, és a felperest a 2007. december 20‑tól hatályos kiegészítéssel a független képviselőkhöz osztották be, és az AST 3 besorolási fokozat 3. fizetési fokozatába sorolták be.
15 A független képviselők koordinátora levelével – amelynek esetében annak ellenére nem vitatott, hogy 2008. március 27‑án kelt, hogy a levélen feltüntetett dátum 2008. május 27. – kérte a Parlament főtitkárától a felperes elbocsátását »[a]nnak alapján, hogy megszűnt a személyes és a politikai bizalom a [felperes] – aki a [f]üggetlen képviselők [t]itkárságának alkalmazottja – és Ashley Mote között, aki [f]üggetlen képviselő, és a [felperes] közvetlen hivatali felettese«.
16 A Parlament főtitkárának 2008. április 15‑i határozatával (a továbbiakban: megtámadott határozat) megszüntették a felperes szerződését az egyéb alkalmazottakra vonatkozó alkalmazási feltételek 47. cikkének c) és i) pontja alapján a független képviselők »[t]itkárságánál [a felperessel szemben] bekövetkezett bizalomvesztés [m]iatt«. A határozat megjelölte, hogy a szerződés a három hónapos felmondási idő lejártakor szűnik meg.
17 A megtámadott határozat másrészt előírja, hogy a felmondási idő során a felperes már nem léphet be a Parlament területére, és a »lehető legrövidebb határidőn belül« vissza kell adnia a még birtokában lévő irodakulcsokat.
18 A felperes jogi képviselője a 2008. május 8‑i levelében azt kérte a Parlamenttől, hogy vonja vissza a megtámadott határozatot, és közölje vele e határozat indokolását.
19 A személyzeti főigazgatóság »Elszámolás« egységének vezetőjétől származó 2008. május 14‑i levélben arról tájékoztatták a felperest, hogy a »B. Gollnisch – az egykori ITS‑csoport [e]lnöke – által […] előterjesztett behajtás iránti kérelemnek [m]egfelelően, az elszámolási csoport behajtja a [felperes] által jogellenesen kapott 1320,50 eurós összeget«. A Parlament főtitkárának 2008. június 9‑i levelében arra is figyelmeztették a felperest, hogy közigazgatási vizsgálat indult vele szemben azt követően, hogy az említett főtitkárt »B. Gollnisch, az ITS csoport volt elnöke arról tájékoztatta, hogy [a felperes] számos csalárd jellegű lépést tett annak érdekében, hogy visszaéljen [B. Gollnisch], valamint a csoport [i]rodája többi tagjának bizalmával«.
20 A felperes jogi képviselője a 2008. július 11‑i levelében [az Európai Unió tisztviselői] személyzeti szabályzata 90. cikkének (2) bekezdése alapján előzetes panaszt terjesztett elő többek között a megtámadott határozat megsemmisítése iránt.
21 A Parlament a 2008. szeptember 18‑i határozatával elutasította a felperes panaszát.”
3 A Közszolgálati Törvényszék Hivatalához 2008. november 3‑án benyújtott keresetlevéllel a felperes kérte, hogy a Közszolgálati Törvényszék:
– semmisítse meg a megtámadott határozatot;
– a megtámadott határozat meghozatala időpontjára visszamenőleges hatállyal helyezze vissza a felperest a szolgálatba az ezen időpont szerinti állásába és besorolási fokozatába, valamint hogy R. Kilroy‑Silk, R. Helmer és D. Hannan képviselők mellé ossza be őt;
– rendelje el a felperes illetményének megfizetését 2008. július 15‑től a tényleges visszahelyezésének időpontjáig 7%‑os éves késedelmi kamattal növelve;
– kötelezze a Parlamentet 10 000 euró összegű kártérítés megfizetésére az okozott nem vagyoni kárért, valamint a felperes szakmai előmenetelében okozott kárért;
– a Parlamentet kötelezze a költségek viselésére.
4 A Parlament kérte, hogy a Közszolgálati Törvényszék:
– utasítsa el a keresetet részben mint elfogadhatatlant, részben mint megalapozatlant;
– a jogszabályok alapján határozzon a költségekről.
A megtámadott ítélet
5 A megtámadott ítélettel a Közszolgálati Törvényszék teljes egészében elutasította a keresetet.
6 A Közszolgálati Törvényszék ugyanis elutasította a felperes által a megtámadott határozat megsemmisítése iránti kérelem alátámasztására hivatkozott hat jogalapot, azaz először is a védelemhez való jog megsértésére alapított jogalapot, másodszor a nyilvánvaló értékelési hibára alapított jogalapot, harmadszor a megtámadott határozat elégtelen indokolására alapított jogalapot, negyedszer a hatáskörrel való visszaélésre alapított jogalapot, hatodszor a gondoskodási kötelezettség megsértésére alapított jogalapot.
7 A védelemhez való jog megsértésére alapított első jogalap alátámasztására a Közszolgálati Törvényszék többek között a Bíróság C‑111/02. P. sz., Parlament kontra Reynolds ügyben 2004. április 29‑én hozott ítéletének (EBHT 2002., I‑5475. o.) 50–60. pontjára és az Elsőfokú Bíróság T‑406/04. sz., Bonnet kontra Bíróság ügyben 2006. október 17‑én hozott ítéletének (EBHT‑KSZ 2006., I‑A‑2‑213. o. és II‑A‑2‑1097. o.) 79. pontjára hivatkozik (a megtámadott ítélet 31–35. pontja).
8 A nyilvánvaló értékelési hibára alapított második jogalapot illetően a Közszolgálati Törvényszék többek között a következőket vette figyelembe (a megtámadott ítélet 48–63. pontja):
„48 A jelen esetben a független képviselők koordinátora által előterjesztett 2008. március 27‑i elbocsátás iránti kérelem indoka az A. Mote részéről a felperes irányában bekövetkezett bizalomvesztés, ennélfogva a megtámadott határozatot ennek alapulvételével fogadták el.
49 A Parlament mind a Közszolgálati Törvényszék által feltett írásbeli kérdésekre adott válaszában, mind a tárgyaláson kifejtette, hogy a megtámadott határozat meghozatalának időpontjában A. Mote volt a felperes közvetlen hivatali felettese.
50 Ezen a helyen először is emlékeztetni kell arra – amint az fent kifejtésre került –, hogy a kapcsolat A. Mote és a felperes között már 2004‑ben nagyon szoros volt, mivel a felperes volt A. Mote parlamenti asszisztense.
51 Arra is rá kell mutatni, hogy a független képviselők koordinátorának 2005. március 9‑án az elszámolási osztályhoz intézett leveléből kifejezetten kitűnik, hogy A. Mote volt »a felettes vezető, aki aláír[ta a felperes kiküldetési rendelvényeit«, aki 2005. március 1‑jén a Parlament ideiglenes alkalmazottja lett. A Parlament egyebekben benyújtott egy ebben az időben kelt kiküldetési rendelvényt. Ezt a kiküldetési rendelvényt A. Mote »[f]elettes vezetőként« írta alá.
52 A felperes ezt követően, a 2007‑es év során, távozott a függetlenek csoportjától, és az ITS‑csoporthoz osztották be. Márpedig ez a beosztás a felperes beadványai szerint abból a tényből ered, hogy A. Mote úgy döntött, hogy csatlakozik az említett csoporthoz.
53 Másrészt a felperes csatolta az iratokhoz a 2007 júliusában és szeptemberében aláírt kiküldetési rendelvényeket, amelyeket A. Mote írt alá. Az egyik kiküldetési rendelvény egy 2007. novemberi egyesült királysági útra vonatkozott, amelynek A. Mote meglátogatása volt a célja.
54 Végül a független képviselők A. Mote‑ot is magában foglaló brit küldöttségének beleegyezésével a felperest 2007 decemberében újból a független képviselőkhöz osztották be. Ezen a ponton meg kell jegyezni, hogy ennek a küldöttségnek A. Mote volt az egyetlen olyan tagja, aki végig ehhez a csoporthoz tartozott abban az időszakban, amelynek során a felperes ehhez a csoporthoz volt beosztva.
55 Jóllehet tény, hogy 2005‑ben A. Mote volt a felperes közvetlen hivatali felettese, az események bemutatott időrendje alapján kijelenthető, hogy a felperes és A. Mote között 2005‑ben fennálló szoros kapcsolat a független képviselőkhöz 2007‑ben történt közös visszatérésük során is fennmaradt.
56 A felperes ugyan akként érvel, hogy a megtámadott határozat meghozatalának időpontjában a független képviselők brit küldöttsége számos tagjának dolgozott – így R. Kilroy‑Silknek, R. Helmernek és D. Hannannak – egyáltalán nem nyújtott be olyan iratot, például az egyik említett képviselő által aláírt kiküldetési rendelvényt, amely alkalmas volna annak bizonyítására, hogy ezek a képviselők a közvetlen hivatali felettesei voltak.
[…]
59 Másrészt, a felperes a tárgyaláson ugyan hivatkozott arra a tényre, hogy A. Mote 2007‑ben szeptembertől decemberig a szabadságvesztés-büntetését töltötte az Egyesült Királyságban, és a felperes ezen időszak alatt főként a többi független képviselőnek dolgozott, a független képviselők koordinátora által előterjesztett elbocsátás iránti kérelem 2008. március 27‑én kelt, azaz közel három hónappal a fent említett szabadságvesztési időszak befejezése után.
60 Ennélfogva, még ha a Parlament nem is volt képes előterjeszteni hivatalos határozatot a felperesnek A. Mote‑hoz való beosztásáról, a fenti egybehangzó tények megerősítik a Parlament azon állítását, amely szerint a megtámadott határozat elfogadásának időpontjában A. Mote volt az érintett egyetlen közvetlen hivatali felettese. Következésképpen a megtámadott határozat jogszerűségét nem befolyásolja az a körülmény, hogy az elbocsátás időpontjában más parlamenti képviselők – akik nem voltak a felperes közvetlen hivatali felettesei – kinyilvánították a felperes irányában fennálló bizalmukat, és az arra vonatkozó kívánságukat, hogy a felperes közreműködését a továbbiakban is igénybe vehessék.
61 Ennélfogva a felperes tévesen állítja, hogy a megtámadott határozat nyilvánvaló értékelési hibát tartalmaz amiatt, hogy az A. Mote‑on kívül más független képviselők, akiknek ráadásul eltérő politikai nézeteik vannak, a megtámadott határozat meghozatalakor még a bizalmukról biztosították a felperest. A felperes úgyszintén tévesen állítja, hogy a megtámadott határozatnak, amely A. Mote felperes iránti bizalmának elvesztésén alapult nem volt »helytálló indoka«. Másrészt ebben az utóbbi kérdésben meg kell állapítani, hogy a felperes soha nem vitatta A. Mote‑tal kapcsolatos bizalmi viszony megszűnését.
[...]
63 A fentiekből következően el kell utasítani a nyilvánvaló értékelési hibára alapított jogalapot.”
9 A megtámadott határozat elégtelen indokolására alapított harmadik jogalapot illetően a Közszolgálati Törvényszék a következőket állapította meg (a megtámadott ítélet 69?84. pontja):
„69 A Közszolgálati Törvényszék az F‑1/05. sz., Landgren kontra ETF ügyben 2006. október 26‑án hozott ítéletének (EBHT‑KSZ 2006., I‑A‑1‑123. o. és II‑A‑1‑459. o.) 73. és 74. pontjában, amely ítéletet az Elsőfokú Bíróság a T‑404/06. sz., ETF kontra Landgren ügyben 2009. szeptember 8‑án hozott ítéletében (az EBHT‑ban még nem tették közzé) helybenhagyott, a Törvényszék úgy ítélte meg, hogy semmilyen kényszerítő indok alapján nincs lehetőség az ideiglenes alkalmazottaknak – különösen ha határozatlan időre szóló szerződéssel rendelkeznek – az indokolatlan elbocsátás elleni védelemből történő kizárására, illetve – amennyiben szerződésük határozott időre szól – a szerződés lejárta előtt történő elbocsátásukra. Márpedig a megfelelő védelem biztosítása céljából lehetővé kell tenni egyrészt, hogy az érdekelt felek megbizonyosodhassanak jogos érdekeik tiszteletben tartásáról vagy azok megsértéséről, és mérlegelhessék a jogorvoslat lehetőségét, másrészt hogy a bíróság gyakorolhassa felülvizsgálati hatáskörét, amelyhez viszont el kell ismerni, hogy a hatóságot indokolási kötelezettség terheli.
70 Meg kell tehát határozni az egyéb alkalmazottakra vonatkozó alkalmazási feltételek 2. cikkének c) pontja alapján felvett ideiglenes alkalmazott elbocsátására vonatkozó indokolási kötelezettség terjedelmét.
71 Ha az elbocsátó határozat meghozatalának a bizalomvesztés az indoka akkor az érintettnek nem állnak rendelkezésére olyan eljárási garanciák, mint a közigazgatási eljárás során a meghallgatáshoz való jog (a fent hivatkozott Parlament kontra Reynolds ügyben hozott ítélet 49?60. pontja). Ebből következően az indokolási kötelezettség, és annak adminisztráció általi betartása minősül az egyetlen garanciának, amely legalábbis e határozat meghozatalát követően lehetővé teszi az érintett számára, hogy érdemben érvényesítse a rendelkezésére álló jogorvoslati lehetőségeket az említett határozat jogszerűségének vitatása érdekében (az Elsőfokú Bíróság T‑237/00. sz., Reynolds kontra Parlament ügyben 2005. december 8‑án hozott ítéletének [EBHT‑KSZ 2005., I‑A‑385. és II‑1731. o.] 95. pontja).
72 Mindazonáltal a bizalmi viszony, azaz egy személyes természetű viszony, megszűnése nem feltétlenül objektív tényeken alapul, ellentétben például a felvételi eljárással, amennyiben meghatározásra került, hogy az magában foglalja az írásbeli és szóbeli vizsgákon való részvételre behívandó jelöltek előválogatását, valamint az alkalmassági listának ezen vizsgák eredményei alapján a vizsgabizottság által történő elkészítését (a Bíróság C‑150/03. P. sz., Hectors kontra Parlament ügyben 2004. szeptember 23‑án hozott ítéletének [EBHT 2004., I‑8691. o.] 43. és 44. pontja; a fent hivatkozott Bonnet kontra Bíróság ügyben hozott ítélet 68. pontja).
73 Így a bizalmi viszony megszűnésére vonatkozó egyszerű megállapítás is elegendő lehet az elbocsátó határozat elfogadásának indokolásaként. Ennélfogva, ha valamely elbocsátó határozat csak ezen a megállapításon alapul, akkor a határozat indokolásával kapcsolatban csak korlátozottan lehet megkövetelni a bizalmi viszony megszűnését feltáró vagy megindokló ténybeli körülmények pontos bemutatását.
74 Ez azonban nem változtat azon, különösen a Parlament független képviselőihez beosztott ideiglenes alkalmazottakat illetően, hogy a bizalomvesztésen alapuló elbocsátó határozat indokolásának szükségszerűen tartalmaznia kell a megfelelő adatokat azon személy vonatkozásában, akivel szemben a bizalmi viszony megszűnt. A szóban forgó alkalmazott ugyanis ezáltal meggyőződhet arról, hogy a határozat a közvetlen hivatali felettesére vonatkozik, azaz a fent kifejtettek szerint arra a független képviselőre, akivel szemben a bizalmi viszonynak fenn kell állnia.
75 A jelen esetben meg kell állapítani, hogy a megtámadott határozat kizárólag a »[t]itkárságon belül [a felperessel szemben] bekövetkezett bizalomvesztésre« utal.
76 Az ilyen indokolás – még ha kevéssé részletes is – megjelöli, hogy az elbocsátás indoka a bizalmi viszony megszűnése.
77 Mindazonáltal az elmondottak szerint a felperesnek lehetőséggel kellett volna adni azon személy megismerésére, akivel szemben a bizalmi viszony megszűnt. Márpedig az alkalmazott kétértelmű megfogalmazásra tekintettel a megtámadott határozat erre vonatkozóan nem tartalmaz elegendő adatot.
78 Ezenfelül a megtámadott határozat nem hivatkozik a 2008. március 27‑i elbocsátás iránti kérelemre, amelyben a független képviselők koordinátora név szerint megjelöli azt a képviselőt, akivel szemben a bizalmi viszony megszűnt, nevezetesen A. Mote‑ot. Az egyebekben nem vitatott, hogy ezt a kérelmet a Parlament nem közölte a felperessel.
79 Ennélfogva meg kell határozni, hogy a jelen esetben mindezek ellenére lehetővé tette‑e az összefüggés, hogy a felperes egyértelműen megismerje a megtámadott határozat indokait (az Elsőfokú Bíróság T‑283/97. sz., Thinus kontra Bizottság ügyben 1999. április 27‑én hozott ítéletének [EBHT‑KSZ 1999., I‑A‑69. o. és II‑353. o.] 77. pontja; a fent hivatkozott Landgren kontra ETF ügyben hozott ítélet 78. pontja) és különösen, hogy elegendő adattal rendelkezzen azon személyt illetően, akivel szemben a bizalmi viszony megszűnt.
80 Márpedig a felperes által előterjesztett 2008. július 11‑i panasznak már a szövegéből is kitűnik, hogy a felperes tudomást szerezhetett volna a független képviselők koordinátora által benyújtott 2008. március 27‑i elbocsátás iránti kérelemről, ha betekint a személyzeti aktájába. Tehát ebben a szakaszban – azaz még a panasza előterjesztése előtt – a felperes kérhetett volna tájékoztatást az említett levél tartalmáról, ennélfogva módjában állt volna megtudni, hogy azon alapult‑e az említett kérelem, és ebből következően a megtámadott határozat, hogy »megszűnt a személyes és a politikai bizalom a [felperes] és Ashley Mote között, aki [f]üggetlen képviselő, és a felperes közvetlen felettese«.
81 Ezen a ponton emlékeztetni kell arra, hogy az adminisztrációt indokolási kötelesség terheli, ennélfogva a nem kellően indokolt határozat esetén az alkalmazottnak nem feladata, hogy e határozat indokairól saját maga tájékozódjon.
82 Ennélfogva, ha valamely határozat nincs kellően megindokolva az adminisztráció – annak érdekében, hogy a bíróság a pert megelőző eljárásban elutasítsa az erre az elégtelen indokolásra alapított jogalapot – nem hivatkozhat arra a körülményre, hogy e határozat indokolása a szóban forgó alkalmazott személyzeti aktájában hozzáférhető volt.
83 Mindazonáltal, ha a jelen esethez hasonlóan az [Európai Unió tisztviselői személyzeti] szabályzata 90. cikke (2) bekezdése értelmében az alkalmazott által előterjesztett panasznak magából a szövegéből is kitűnik, hogy az alkalmazott a személyzeti aktájába való betekintés útján tudomást szerzett a határozat indokolásáról, túlzás lenne ezt a határozatot megsemmisíteni azon ? jóllehet kifogásolható – körülmény miatt, hogy az intézmény nem fejtette ki világosan az indokolást a panasz elutasításában.
84 A fentiekből következően a jelen ügy sajátos körülményei között el kell utasítani a megtámadott határozat elégtelen indokolására alapított jogalapot.”
10 Végül a Közszolgálati Törvényszék a megtámadott ítélet 87–100. pontjában, 103–109. pontjában, valamint 112–117. pontjában elutasította a negyedik, ötödik és hatodik jogalapot, amelyek a hatáskörrel való visszaélésen, az eljárási szabálytalanságon, illetőleg a gondoskodási kötelezettség megsértésén alapultak.
11 A Közszolgálati Törvényszék a hatáskörrel való visszaélésre alapított negyedik jogalap vizsgálata során többek között a következőket állapította meg:
„92 A fent említett 2008. szeptember 17‑i levél a következőket tartalmazza:
»[A felperest] bizalomvesztés miatt elbocsátották [...] és jelenleg belső vizsgálat van folyamatban, amelynek ebben a szakaszban még nem ismerhetők az eredményei.«
[...]
98 Egyebekben a szóban forgó vizsgálat a felperes által az ITS‑csoportban ellátott feladatokra vonatkozó tényekre irányul, míg a független képviselők koordinátora a 2009. január 21‑i levelében kijelentette, hogy a felperesnek felrótt – az A. Mote‑tal szembeni bizalmi viszony megszűnését igazoló – tények »akadályozták a [f]üggetlen képviselők [t]itkárságának megfelelő működését.«
99 Ennélfogva, annak ellenére, hogy a független képviselők koordinátora a 2009. január 21‑i levelében a »bizalommal való visszaélés« kifejezést használta – amely kifejezés a Parlament főtitkárának 2008. június 9‑i, a felperessel szemben folytatott közigazgatási vizsgálat fennállásáról szóló levélben is szerepel – az említett koordinátor szerint a felperes elbocsátást indokoló tények a szóban forgó vizsgálat tényeitől különböző összefüggésben történtek, ráadásul ezek a tények későbbi időpontban következtek be.”
A fellebbezésről
A – Eljárás
12 A Törvényszék Hivatalához 2010. május 10‑én benyújtott beadványában a fellebbező előterjesztette a jelen fellebbezést. A Parlament a válaszbeadványát 2010. július 28‑án nyújtotta be.
13 Az előadó bíró jelentése alapján a Törvényszék (fellebbezési tanács) megállapította, hogy a felek egyike sem terjesztett elő tárgyalás tartása iránti kérelmet az írásbeli szakasz befejezéséről való értesítéstől számított egy hónapon belül, és a Törvényszék az eljárási szabályzatának 146. cikke alapján úgy döntött, hogy az eljárás szóbeli szakaszának mellőzésével határoz.
B – A felek kérelmei
14 A fellebbező kéri, hogy a Törvényszék:
– helyezze hatályon kívül a megtámadott ítéletet;
– adjon helyt az elsőfokú eljárásban előterjesztett kereseti kérelmeknek;
– a Parlamentet kötelezze mindkét eljárás költségeinek viselésére.
15 A Parlament kéri, hogy a Törvényszék:
– a fellebbezést részben annak elfogadhatatlanságára, részben megalapozatlanságára tekintettel utasítsa el;
– másodlagosan utasítsa el az elsőfokú eljárásban előterjesztett keresetet;
– a fellebbezőt kötelezze mindkét eljárás költségeinek viselésére.
A jogkérdésről
A – A fellebbezési jogalapok összefoglalása
16 A fellebbezésének alátámasztására a fellebbező három jogalapot terjeszt elő.
17 Az első jogalapban a fellebbező lényegében azt állítja, hogy a megtámadott határozat érvelése jogilag téves, a határozat indokolása ellentmondásos és hibás, amennyiben egyrészt a Közszolgálati Törvényszék a megtámadott határozat esetében elismerte az indokolás hivatalos követelményét, és azt, hogy a Parlament a jelen esetben nem tartotta be ezt a követelményt (a megtámadott határozat 69–78. és 83. pontja), másrészt hogy e bíróság ennek ellenére azt állapította meg, hogy el kell utasítani az e határozat indokolásának elégtelenségére alapított jogalapot, mivel e határozat indokolásáról az érintett tudomást szerezhetett, amikor a személyzeti aktájába betekintett, jóllehet a Parlament feladata lett volna, hogy legkésőbb az elutasító határozatban közölje vele az arra a személyre vonatkozó adatokat, akivel szemben az állítólagos bizalomvesztés bekövetkezett (a megtámadott ítélet 79–84. pontja).
18 Ugyanis a Közszolgálati Törvényszék – mivel megtagadta a megtámadott határozatnak az indokolási kötelezettség megsértése miatt való megsemmisítését (a megtámadott ítélet 83. pontja) – több szempontból figyelmen kívül hagyta az irányadó ítélkezési gyakorlatot. Először is az Európai Unió egyéb alkalmazottaira vonatkozó alkalmazási feltételek 2. cikkének c) pontja alapján szerződtetett alkalmazott alkalmazására vagy elbocsátására vonatkozó határozat esetében az indokolási kötelezettség annak ellenére nem korlátozott, hogy a kölcsönös bizalom az utóbbi rendelkezés szerinti minden ideiglenes alkalmazott szerződése esetében alapvető tényező (a Törvényszék T‑404/06. P. sz., ETF kontra Landgren ügyben 2009. szeptember 8‑án hozott ítéletének [EBHT 2009., II‑2841. o.] 169. pontja). Ennélfogva a Közszolgálati Törvényszék a megtámadott ítélet 73. pontjában nem állapíthatta volna meg, hogy „a bizalmi viszony megszűnésére vonatkozó egyszerű megállapítás is elegendő lehet az elbocsátó határozat meghozatalának indokolására”, annál is inkább, mivel a megtámadott ítélet a 74. pontjában megállapítja, hogy az ilyen határozatnak „szükségszerűen elegendő adatot kell tartalmaznia azon személy vonatkozásában, akivel szemben a bizalmi viszony megszűnt”. A fellebbező szerint, ha a bizalmi viszony megszűnésének egyszerű megállapítása elegendő volna bizonyos ideiglenes alkalmazottak elbocsátásának indokolására, akkor az uniós bíróságok nem gyakorolhatnák megfelelően a felülvizsgálatot, ennek következtében az érintetteket megfosztanák az önkényes vagy visszaélésszerű elbocsátással szembeni megfelelő védelemtől, és e védelem terjedelme a szóban forgó ideiglenes alkalmazott szerződésének típusától függően változna, ami nem igazolható hátrányos megkülönböztetésekhez vezetne. Másodszor, a felperes álláspontja szerint a Közszolgálati Törvényszék F‑1/05. sz., Landgren kontra ETF ügyben 2006. október 26‑án hozott ítéletéből (EBHT‑KSZ 2006., I‑A‑1‑123. o. és II‑A‑1‑459. o.) kitűnik, hogy az adminisztrációt fokozott indokolási kötelezettség terheli. Ennek a követelménynek sem a megtámadott határozat, sem a panaszt elutasító határozat nem felel meg, mivel azok a vitatott ideiglenes alkalmazotti szerződés felmondásának indokolásaként arra szorítkoznak, hogy a Parlament független képviselői titkárságán belüli állítólagos bizalomvesztésre hivatkoznak. Harmadszor, a felperes rámutat arra, hogy az egyéb alkalmazottak alkalmazási feltételei 2. cikkének c) pontja szerint az ideiglenes alkalmazottak felvételi eljárásának keretében elfogadott, a pályázatokat elutasító határozatok indokolására vonatkozó követelményeket illetően megállapításra került, hogy az érintett panaszára válaszképpen annál is inkább indokolt az egyedi indokolás, mivel olyan személyes elbeszélgetésen vett részt, amely eredetileg nem volt kitűzve, mivel azelőtt, hogy azt maga kérte volna, semmiféle tájékoztatást nem kapott a felvételi eljárás kimenetelét illetően, illetve mivel a panaszában kifejezetten hivatkozott az alkalmassági listára és a felállított érdemi sorrendre (a Bíróság C‑150/03. P. sz., Hectors kontra Parlament ügyben 2004. szeptember 23‑án hozott ítéletének [EBHT 2004., I‑8691. o.] 47. pontja). A jelen esetben a felperes a panaszában kifejezetten hivatkozott a független képviselők koordinátorának elbocsátás iránti kérelmére, és az abban hivatkozott, A. Mote részéről bekövetkezett állítólagos bizalomvesztésre. Márpedig a panaszt elutasító határozat semmilyen adattal nem szolgál arra a személyre vonatkozóan, akivel szemben a bizalmi viszony megszűnt, hanem az továbbra is homályos utalásokat tartalmazott a Parlament független képviselőinek titkárságán bekövetkezett bizalomvesztésre.
19 A második jogalapjában a fellebbező arra hivatkozik, hogy megsértették a hatáskör‑elhatárolás rendszerét és az uniós adminisztráció és az uniós bíróság közötti intézményi egyensúlyt, továbbá az Európai Unió tisztviselői személyzeti szabályzatának (a továbbiakban: személyzeti szabályzat) 26. cikkét, valamint a hatékony bírói jogvédelemhez való jogot.
20 A fellebbező szerint a Közszolgálati Törvényszék jogellenesen vette át a Parlament szerepét azáltal, hogy helyette fogalmazta meg a megtámadott határozat feltételezett indokolását. A megtámadott ítélet 80. pontjában a Közszolgálati Törvényszék nem vehette volna alapul a független képviselők koordinátora elbocsátás iránti kérelmének felperes általi tudomásulvételét annak megállapításához, hogy a fellebbezőnek „így módjában állt megtudni, hogy az említett kérelem, és ebből következően a megtámadott határozat azon alapult‑e, hogy »megszűnt a személyes és politikai bizalom a [felperes] és Ashley Mote között, aki [f]üggetlen képviselő, és a [felperes] közvetlen hivatali felettese«”. Meg kell ugyanis különböztetni a megtámadott határozatot ettől az elbocsátás iránti kérelemtől, mivel azok különböző jogalanyok által kibocsátott elkülönült jogi aktusok. A Közszolgálati Törvényszék ebből az egyszerű kérelemből azt a következtetést sem vonhatta volna le, hogy „ennélfogva a megtámadott határozatot ennek alapulvételével fogadták el” (a megtámadott ítélet 48. pontja). A Közszolgálati Törvényszék ezáltal túllépte a hatáskörét és megsértette a hatáskör-elhatárolás rendszerét, valamint az uniós adminisztráció és az uniós bíróság közötti intézményi egyensúlyt, mivel végeredményben ez utóbbi az első és egyetlen fórum, amelytől a kérelmező megkaphatja ezt az indokolást (lásd ebben az értelemben a fenti 18. pontban hivatkozott ETF kontra Landgren ügyben hozott ítélet 164. pontját).
21 Ehhez hasonlóan a Közszolgálati Törvényszék megsértette a személyzeti szabályzat 26. cikkét, amely egyrészt „a kontradiktórius eljárás elvének [védelmére irányult] az igazságos és méltányos védelemhez való jog legszélesebb értelemben való tiszteletben tartása mellett”, másrészt „az ismert tényeken alapuló indokoláshoz való jog” védelmére. A fellebbező szerint ezek az elvek még inkább alkalmazandóak a bíróságokra, ezért ez utóbbi a fellebbező esetében nem veheti alapul a független képviselők koordinátorának elbocsátás iránti kérelmén alapuló megtámadott határozatának állítólagos indokolását, amelyet „egyáltalán nem közöltek vele az iratok között történt elhelyezés előtt”.
22 Végül a fellebbező úgy véli, hogy mivel a Közszolgálati Törvényszék – a megtámadott határozat indokolásának megfogalmazását illetően – átvette a Parlament szerepét, a fellebbező sem a „hatékony bírói védelemhez való jog minimális feltételeit”, sem „az indokolatlan elbocsátással szembeni védelmet” nem élvezhette. Márpedig az indokolási kötelezettségnek az a célja, egyrészt, hogy az érintettnek elegendő tájékoztatást adjon arról, hogy a szóban forgó jogi aktus a jogszerűségének vitatására alapul szolgáló hibában szenved‑e, másrészt pedig lehetővé tegye a Bíróság számára a jogi aktusok jogszerűsége feletti felülvizsgálat gyakorlását (lásd még a megtámadott ítélet 71. pontját). Ezáltal ez a kötelezettség hozzájárul a hatékony bírói jogvédelemhez való jog biztosításához is (a fenti 18. pontban hivatkozott ETF kontra Landgren ügyben hozott ítélet 148. pontja). Ennélfogva a Közszolgálati Törvényszék megsértette a fellebbezőnek mind azt a jogát, hogy megfelelő indokolást kapjon a közigazgatási eljárás befejezésekor, mind a hatékony bírói jogvédelemhez való jogát.
23 A fellebbező a harmadik jogalapban – amelyet az ügy számos iratával támaszt alá – azt állítja, hogy a megtámadott ítélet az indokolás elégtelensége és a bizonyítékok elferdítése miatt hibás. A Közszolgálati Törvényszék ugyanis elmulasztott határozni ezekről az iratokról, és pusztán annak megállapítására szorítkozott, hogy a fellebbező elbocsátásának tényleges oka az A. Mote‑tal szembeni bizalmi viszony megszűnése volt, amely indok pedig egyedül a független képviselők koordinátorának levelében szerepel, a megtámadott határozatban azonban nem.
24 A bizonyítékok elferdítésére alapított jogalapjának alátámasztása érdekében a fellebbező rámutat arra, hogy a Közszolgálati Törvényszék megállapításaival ellentétben semmilyen releváns bizonyíték nem alapozza meg azt az állítást, amely szerint a megtámadott határozat elfogadásának idején A. Mote volt a közvetlen hivatali felettese. Egyrészt az A. Mote által aláírt azon kiküldetési rendelvények, amelyeket a Közszolgálati Törvényszék alapul vett, a fellebbezőnek a Parlament független képviselőihez való visszahelyezését megelőző időszakból származnak, így azok nem támaszthatják alá ezt az állítást. Másrészt a Közszolgálati Törvényszék megállapította, hogy a fellebbező visszahelyezésére „a független képviselők A. Mote‑ot is magában foglaló brit küldöttségének beleegyezésével” került sor. Márpedig a valóságban ez a visszahelyezés 2007 novemberében a „független képviselők brit küldöttségének kérelmére”, így különösen R. Helmer és R. Kilroy‑Silk kérelmére történt. Ezenkívül, mivel ebben az időszakban A. Mote szabadságvesztés-büntetését töltötte az Egyesült Királyságban, a fellebbezőt nem ez utóbbihoz, hanem R. Helmerhez és R. Kilroy‑Silkhez helyezték vissza. A Közszolgálati Törvényszék, mivel elmulasztotta „közelebbről meghatározni” ezeket a lényeges tényállási elemeket, az értékelését a tényállás téves értelmezésére alapította, és a megtámadott ítélet 60. pontjában hibásan állapította meg, hogy „a megtámadott határozat meghozatalának időpontjában A. Mote volt a felperes egyetlen közvetlen hivatali felettese”.
25 Másrészt a fellebbező szerint a Közszolgálati Törvényszék elfogadható indokolás nélkül elutasította a hatáskörrel való visszaélésre alapított jogalap alátámasztására előterjesztett bizonyítékokat. A Közszolgálati Törvényszék egyrészt elismerte, hogy „bizonyított az egyidejű alkalmazás (első objektív bizonyíték)”. Másrészt a megtámadott ítélet 92. pontjában a Közszolgálati Törvényszék elferdítette a 2008. szeptember 17‑i levelet, sőt annak törölte is egy részét, és a törölt rész helyébe a „[...]” jelet illesztette, jóllehet ez a levél utalt a fellebbező elbocsátására „azt követően, hogy bizonyos független képviselők kinyilvánították a bizalmuk elvesztését”. A Közszolgálati Törvényszék nem vehette volna alapul a független képviselők 2009. január 21‑i levelét sem, amely „egyrészt nem a [megtámadott] határozat indokolására hatáskörrel rendelkező hatóságtól származott, másrészt az nem [in] tempore non suspecto keletkezett, mivel ez a levél időben követte a jogvitát, és az elsőfokú eljárásban a keresetlevél benyújtását”. A megtámadott ítélet 98. és 99. pontjában a Közszolgálati Törvényszék mindazonáltal ezt a levelet vette alapul a hatáskörrel való visszaélésre alapított jogalap elutasításához megállapítva, hogy „a [független képviselők] koordinátor[a] szerint a felperes elbocsátását igazoló tények a szóban forgó vizsgálat tényeitől különböző összefüggésben történtek, ráadásul ezek a tények későbbi időpontban következtek be”.
26 A Parlament a fellebbezés elutasítását kéri.
B – Az első, a második és a harmadik jogalapról, amennyiben azok téves jogalkalmazáson, a megtámadott ítélet ellentmondásos, hibás és elégtelen indokolásán, a hatáskör-elhatárolás rendszerének, az uniós adminisztráció és az uniós bíróság közötti intézményi egyensúlynak és a személyzeti szabályzat 26. cikkének, valamint a hatékony bírói jogvédelemhez való jog megsértésén alapulnak
27 Emlékeztetni kell arra, hogy az indokolási kötelezettség terjedelmének kérdése olyan jogkérdésnek minősül, amely a fellebbezés keretében a Törvényszék felülvizsgálata alá tartozik (lásd ebben az értelemben analógia útján a Bíróság C‑189/02. P., C‑202/02. P., C‑205/02. P–C‑208/02. P. és C‑213/02. P. sz., Dansk Rørindustri és társai kontra Bizottság egyesített ügyekben 2005. június 28‑án hozott ítéletének [EBHT 2005., I‑5425. o.] 453. pontját és a C‑413/06. P. sz., Bertelsmann és Sony Corporation of America kontra Impala egyesített ügyekben 2008. július 10‑én hozott ítéletének [EBHT 2008., I‑4951. o.] 30. pontját; lásd még ebben az értelemben a Bíróság C‑17/07. sz., Neirinck kontra Bizottság ügyben 2008. február 28‑án hozott ítéletének [az EBHT‑ban nem tették közzé] 50–52. pontját).
28 Amint azt a Törvényszék megállapította, a személyzeti szabályzat 25. cikkének második bekezdése alapján fennálló indokolási kötelezettség a határozatlan időtartamra szerződtetett ideiglenes alkalmazottnak az egyéb alkalmazottak alkalmazási feltételeinek hatálya alá tartozó szerződésének megszüntetéséről rendelkező olyan határozatokra is alkalmazandó, mint amely a jelen ügyben szerepel (a fenti 18. pontban hivatkozott ETF kontra Landgren ügyben hozott ítélet 143–171. pontja). Ez a rendelkezés előírja, hogy „[a]z e személyzeti szabályzat alapján egy meghatározott személyre vonatkozóan hozott minden határozatot írásban haladéktalanul közölni kell az érintett tisztviselővel”, és „[a] tisztviselőt hátrányosan érintő minden határozatnak tartalmaznia kell az alapjául szolgáló indokokat”.
29 Így különösen a Parlament valamely politikai csoportja, és a hozzá beosztott ideiglenes alkalmazott közötti kölcsönös bizalom elvesztésével vagy megszűnésével összefüggő felmondási indok esetében az indokolási kötelezettség hiányában még az indokolás minimális felülvizsgálata is lehetetlen volna az uniós bíróság részéről. Az indokolási kötelezettség terjedelmét egyáltalán nem korlátozza az a körülmény, hogy a szerződés megkötésére jogosult hatóság egyáltalán nem rendelkezik mérlegelési mozgástérrel valamely politikai csoport kérelmének végrehajtását illetően. Ilyen esetben a szerződés megkötésére jogosult hatóság határozatának legalább a politikai csoport kérelmének azon indokait kell kifejtenie, amelyekre tekintettel a szerződés megkötésére jogosult hatóság kénytelen meghozni a szerződést megszüntető határozatot. Ugyanis a csoport kérelmében is előfordulhatnak olyan szabálytalanságok, amelyek azt jogellenessé teszik, ennélfogva erre a kérelemre is vonatkoznia kell a hatékony bírósági felülvizsgálatnak. Végül, valójában egyrészt az érintett kizárólag az indokolás ismeretében képes a számára sérelmet okozó aktussal szembeni kereset előterjesztésének helytállóságát megítélni, másrészt az uniós bíróság is kizárólag az indokolás ismeretében gyakorolhat felülvizsgálatot (lásd ebben az értelemben és analógia útján a Törvényszék T‑237/00. sz., Reynolds kontra Parlament ügyben 2005. december 8‑án hozott ítéletének [EBHT‑KSZ 2005., I‑A‑385. o. és II‑1731. o.] 96. pontját; lásd még ebben az értelemben a fenti 7. pontban hivatkozott Bonnet kontra Bíróság ügyben hozott ítélet 52. pontját).
30 Az indokolási kötelezettség terjedelmét az ügy konkrét körülményeire, így többek között a jogi aktus tartalmára, az előadott indokok jellegére, és a címzettek, más személyek magyarázathoz jutás iránti érdekére figyelemmel kell értékelni, és az indokolás elégséges jellegének megítéléséhez azt a megtámadott jogi aktus elfogadása körülményeinek ténybeli és jogi összefüggésében is szükséges vizsgálni. Így a határozat akkor kellően indokolt, ha az érintett alkalmazott előtt ismert összefüggésben fogadták el, amely lehetővé teszi a vele szemben hozott intézkedés jelentőségének megértését (lásd ebben az értelemben a Törvényszék T‑132/03. sz., Casini kontra Bizottság ügyben 2005. szeptember 15‑én hozott ítéletének [EBHT‑KSZ 2005., I‑A‑253. o. és II‑1169. o.] 36. pontját, a T‑118/04. és T‑134/04. sz., Caló kontra Bizottság egyesített ügyekben 2007. február 7‑én hozott ítéletének [az EBHT‑KSZ‑ben még nem tették közzé] 127. és 128. pontját és a T‑502/04. sz., Lopparelli kontra Bizottság ügyben 2007. július 4‑én hozott ítélet [az EBHT‑KSZ‑ben még nem tették közzé] 75. pontját és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlatot).
31 Másrészt a Közszolgálati Törvényszéknek a Bíróság alapokmánya I. melléklete 7. cikkének (1) bekezdésével együttesen értelmezett ezen alapokmány 36. cikke alapján fennálló azon kötelezettsége, hogy az ítéleteit megindokolja (a Törvényszék T‑498/07. P. sz., Krcova kontra Bíróság ügyben 2009. június 8‑án hozott ítéletének [az EBHT‑ban még nem tették közzé] 34. pontja) nem kötelezi a Törvényszéket, hogy olyan magyarázatot adjon, amely egyenként és kimerítően követi a felek által előadott összes érvet. Az indokolás lehet közvetett is, amennyiben lehetővé teszi az érdekelt felek számára, hogy megismerjék az adott intézkedés okait, és lehetővé teszi a fellebbviteli bíróság számára a bírósági felülvizsgálat gyakorlását (lásd ebben az értelemben, és analógia útján a Bíróság C‑150/09. P. sz., Iride és Iride Energia kontra Bizottság ügyben 2010. január 21‑én hozott végzésének [az EBHT‑ban nem tették közzé] 42. pontját és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlatot. Ezt a kötelezettséget ugyanis nem lehet úgy értelmezni, hogy az magában foglalja, hogy a Közszolgálati Törvényszék köteles részletekbe menően válaszolni a felperes minden egyes érvére, különösen ha az nem kellően világos és pontos, és nincs részletes bizonyítékokkal alátámasztva (lásd ebben az értelemben a Törvényszék T‑248/08. P. sz., Doktor kontra Tanács ügyben 2010. március 2‑án hozott ítéletének [az EBHT‑ban még nem tették közzé] 64. pontját és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlatot).
32 Végül az a kérdés, miszerint a Közszolgálati Törvényszék ítéletének indokolása ellentmondó vagy hiányos‑e, jogkérdésnek minősül, és mint ilyenre a fellebbezés keretében lehet rá hivatkozni (lásd ebben az értelemben és analógia útján a Bíróság C‑117/09. P. sz., Kronoply kontra Bizottság ügyben 2010. június 24‑én hozott végzésének [az EBHT‑ban nem tették közzé] 52. pontját és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlatot).
33 Ezen elvekre tekintettel kell megvizsgálni egyrészt, hogy a jelen esetben a Közszolgálati Törvényszék jogosan állapította-e meg, hogy a megtámadott határozat indokolása megfelelő, másrészt hogy a Közszolgálati Törvényszék a megtámadott ítéletben eleget tett‑e ebben a tekintetben a saját indokolási kötelezettségének.
34 Az első fellebbezési jogalap keretében felhozott első kifogást illetően, amely a megtámadott határozat indokolása elégtelensége felismerésének hiányán alapult, meg kell állapítani, hogy maga a fellebbező is elismeri, hogy a Közszolgálati Törvényszék figyelembe vette a határozatlan időre szóló ideiglenes alkalmazotti szerződést felmondó határozat adminisztráció általi indokolására vonatkozóan az ítélkezési gyakorlatból következő – a fenti 27–29. pontban kifejtett –, valamennyi elvet. Ez különösen így van azon követelmény esetében, amely szerint ennek az indokolásnak a megtámadott jogi aktusban mint olyanban kell szerepelnie, és abból világosan és egyértelműen ki kell tűnnie a jogi aktust kibocsátó intézmény érvelésének, beleértve az azt megalapozó lényeges ténybeli és jogi elemeket, hogy az az érdekeltek számára a meghozott intézkedés indokait megismerhetővé, a hatáskörrel rendelkező bíróság számára pedig a felülvizsgálati jogkört gyakorolhatóvá tegye (lásd ebben az értelemben a megtámadott ítélet 69., 71., 72. és 79. pontját).
35 Ebben az összefüggésben a Közszolgálati Törvényszék lényegében jogszerűen állapította meg, hogy az elbocsátás lényeges indokának, azaz az ideiglenes alkalmazott és a közvetlen hivatali felettese közötti bizalmi viszony megszűnésének szerepelnie kell az említett határozat indokolásában (lásd ebben az értelemben a megtámadott ítélet 72–74. pontját). Ezenkívül, nem érintve azt a kérdést, hogy a jelen esetben a megtámadott határozat elfogadásának idején A. Mote valóban a fellebbező közvetlen hivatali felettese volt‑e – ami az érdemi jogszerűség értékeléséhez, nem pedig a megfelelő indokolásnak, mint lényeges eljárási szabály betartásának értékeléséhez tartozik – a fenti 29. pontban hivatkozott ítélkezési gyakorlatból a Közszolgálati Törvényszék ésszerűen következtethetett arra, hogy az indokolási kötelezettség megköveteli azon közvetlen hivatali felettes azonosítását, akivel a kölcsönös bizalmi viszony megszűnt (lásd ebben az értelemben a megtámadott ítélet 74. pontját). Az érintett ugyanis csak ezen feltétel teljesülése esetén képes megérteni a vele szemben hozott határozat teljes jelentőségét, és adott esetben kétségbe vonni a kölcsönös bizalom megszűnését.
36 Ebből következően a Közszolgálati Törvényszék nem alkalmazta tévesen a jogot azáltal, hogy megállapította, hogy a megtámadott határozat indokolásának nem csak a bizalmi viszony megszűnését kellett volna feltüntetnie az elbocsátás indokolásaként, hanem lehetővé kellett volna tennie az érintett számára azon személy megismerését is, akivel szemben ez a bizalmi viszony megszűnt.
37 Mindazonáltal, a fellebbező állításával ellentétben, az előző értékelés nem akadályozhatta meg a Közszolgálati Törvényszéket annak meghatározásában, hogy a fenti 30. pontban kifejtett ítélkezési gyakorlatból következő elvek felhatalmazták annak megállapítására, hogy az érintett intézmény ennek ellenére betartotta az indokolási kötelezettségét, többek között mivel a fellebbező ismerte azt az összefüggést, amelybe a megtámadott határozat illeszkedik, ami lehetővé tette számára a vele szemben hozott intézkedés jelentőségének megértését. Ennélfogva a fellebbező megalapozatlanul rója fel a Közszolgálati Törvényszéknek, hogy az ellentmondó és téves megközelítést alkalmazott, amikor a megtámadott ítélet 79. pontjában erre az ítélkezési gyakorlatra hivatkozott annak „[meg]határoz[ása érdekében], hogy mindezek ellenére a jelen esetben lehetővé tette‑e az összefüggés, hogy a felperes egyértelműen felismerje a megtámadott határozat indokait […], és különösen, hogy rendelkezésére állt‑e elegendő adat azon személyt illetően, akivel szemben a bizalmi viszony megszűnt”.
38 Ebben a tekintetben meg kell határozni egyrészt, hogy a fellebbező nem vitatja, hogy 2008 áprilisában a személyzeti aktájába való betekintése után – azaz jóval a panaszának 2008. július 11‑i benyújtása, valamint a panaszát elutasító határozat 2008. szeptember 18‑i elfogadása előtt – ténylegesen tudomást szerzett azon képviselő személyéről, akivel szemben, a Parlament elmondása szerint a bizalmi viszony megszűnt, azaz azon indokról, amely a megtámadott határozatot kifejezetten megalapozta. Másrészt ez az ismeret nyilvánvalóan lehetővé tette a fellebbező számára, hogy mind a panaszában, mind az elsőfokú eljárásban előterjesztett keresetében részletekbe menően vitassa ezen indok megalapozottságát.
39 Ennélfogva nyilvánvalóan teljesült, a fenti 30. pontban hivatkozott ítélkezési gyakorlat értelmében vett, a releváns összefüggés fellebbező általi megfelelő ismeretére vonatkozó feltétel. Az ítélkezési gyakorlat mindenesetre megállapította, hogy még az eljárás során is orvosolni lehet az indokolás hiányosságát – a teljes hiányát azonban nem –, amennyiben a kereset előterjesztése előtt az érintettnek, a jelen esethez hasonlóan, már a rendelkezésére álltak az indokoláskezdeménynek minősülő tények (lásd ebben az értelemben a fenti 31. pontban hivatkozott Doktor kontra Tanács ügyben hozott ítélet 31. pontját és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlatot). E körülmények között nem fogadhatók el a fellebbezőnek a megtámadott határozatok indokolásának elégtelenségére, a panaszának elutasítására, valamint az arra vonatkozó kifogása, hogy a lényeges indokokról kizárólag saját kezdeményezésének eredményeként szerzett tudomást.
40 Ezenkívül a fenti megfontolásokból az következik, hogy a Közszolgálati Törvényszék nem helyettesítette jogellenesen az indokolást (lásd a második jogalapot), és a megtámadott ítéletben nem mulasztotta el megfelelően megindokolni a felperessel szemben felhozott elbocsátási indok tényleges fennállását (lásd a harmadik jogalapot). Ugyanis az iratokban található bizonyítékokra tekintettel a Közszolgálati Törvényszék a fenti 29. és 30. pontban hivatkozott ítélkezési gyakorlat szerinti szükségszerű következtetések levonására szorítkozott.
41 Ebben a tekintetben el kell utasítani a fellebbező azon érvét, amely szerint a független képviselők koordinátorának 2008. március 27‑i kérelméből – amely kifejezetten hivatkozik az A. Mote‑tal szembeni bizalmi viszony megszűnésére – a Közszolgálati Törvényszék nem vonhatta volna le azt a következtetést, hogy a megtámadott határozat pontosan ezen az indokon alapul. Ebben az összefüggésben emlékeztetni kell arra, hogy a fellebbező sem az elsőfokú eljárásban, sem a fellebbezés keretében nem vonta kétségbe azt a tényt, hogy A. Mote‑tal szemben a bizalmi viszonya valóban megszűnt (lásd a megtámadott ítélet 61. pontjának végét), hanem csak azt – méghozzá kizárólag a jelen fellebbezés keretében – hogy A. Mote még mindig a közvetlen hivatali felettese. Ebből következik, hogy a fellebbező tudott arról a tényről, hogy a bizalmi viszony megszűnése – amelyen a megtámadott határozat alapult – kizárólag A. Mote‑tal szemben következhetett be, amit a panasz szövege is megerősít.
42 A fenti megfontolások összességére tekintettel egyebekben meg kell állapítani, hogy a Közszolgálati Törvényszéknek a megtámadott ítélet vitatott pontjaira vonatkozó okfejtése kellően világos, érthető és teljes, és alkalmas azon következtetések indokolására, amelyeket az alá kíván támasztani.
43 Ezenkívül, amennyiben a fellebbező a személyzeti szabályzat 26. cikkének megsértésére hivatkozik, ez a rendelkezés nem cáfolhatja azt a következtetést, hogy a Parlament a jelen esetben betartotta az indokolási kötelezettségét. Ebben a tekintetben a fellebbező – amennyiben a kontradiktórius eljárás elvének, és a védelemhez való jogának tiszteletben tartására hivatkozik – hallgatólagosan, de szükségszerűen kétségbe vonja a Közszolgálati Törvényszéknek az elsőfokú eljárásban a védelemhez való jog megsértésére alapított első jogalapra vonatkozó, a megtámadott ítélet 31–35. pontjában szereplő értékelését, pedig ezt az értékelést, mint olyat, a fellebbező a jelen fellebbezés keretében nem vitatta. Ezt az érvet semmilyen esetben sem lehet elfogadni, figyelembe véve a fenti 7. pontban hivatkozott Parlament kontra Reynolds ügyben hozott ítélet 50–60. pontjában és a fenti 7. pontban hivatkozott Bonnet kontra Bíróság ügyben hozott ítélet 79. pontjában megfogalmazott elveket, amelyek szerint valamely kölcsönös bizalmon alapuló foglalkoztatási viszonyt megszüntető határozat elfogadásának nem előfeltétele az érintett előzetes meghallgatása. Végeredményben, amennyiben a fellebbező arra az ítélkezési gyakorlatra kíván hivatkozni, amely a személyzeti szabályzat 26. cikkét oly módon értelmezi, hogy annak célja az érintett alkalmazott védelemhez való jogai tiszteletben tartásának biztosítása, annak elkerülésével, hogy az adminisztráció által az alkalmazott hivatali státuszára vonatkozóan hozott határozatokat az alkalmazott magatartásával kapcsolatos, a személyzeti aktájában nem szereplő tényekre alapozzák (lásd a Törvényszék T‑109/02. sz., Lacruz Bassols kontra Bíróság ügyben 1994. február 9‑én hozott ítéletének [EBHT‑KSZ 1994., I‑A‑31. o. és II‑105. o.] 68. pontját és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlatot) elég azt megállapítani, hogy a meghatározó elemet, azaz a független képviselő koordinátorának 2008. március 27‑i határozatát – amely tartalmazta az elbocsátás indokát és a szóban forgó tisztviselő személyazonosságát –, a fellebbező panaszának előterjesztése előtt ténylegesen csatolták a fellebbező személyzeti aktájához.
44 Végül az indokolási kötelezettségnek a Közszolgálati Törvényszék általi betartására vonatkozó értékelést a hatékony bírói jogvédelemre alapított érv sem cáfolhatja. A fenti 31. pontban hivatkozott ítélkezési gyakorlat ugyanis pontosan azzal az indokolással ismerte el az indokolási kötelezettség jelentőségét közelebbről meghatározó megoldást, hogy ha az érintett tudomást szerzett arról az összefüggésről, amelyben a megtámadott jogi aktust elfogadták, akkor azt az uniós bíróság előtt még abban az esetben is képes vitatni, ha a jogi aktus mint olyan nincs kellően megindokolva.
45 Következésképpen el kell utasítani az első, a második és a harmadik jogalapot, amennyiben azokban téves jogalkalmazásnak, a megtámadott ítélet ellentmondásos, hibás és elégtelen indokolásának, a hatáskör‑elhatárolás rendszerének, az uniós adminisztráció és a bíróság közötti intézményi egyensúlynak és a személyzeti szabályzat 26. cikkének, valamint a hatékony bírói jogvédelemhez való jog megsértésének fennállására hivatkoznak.
C – A harmadik jogalapról, amennyiben az a bizonyítékok elferdítésén alapul
46 Előzetesen emlékeztetni kell arra, hogy a Bíróság alapokmánya I. mellékletének 11. cikkéből – amely átveszi az említett alapokmány 58. cikkének szövegét – az következik, hogy a fellebbezés kizárólag jogkérdésre vonatkozhat, és abban csak a Közszolgálati Törvényszék hatáskörének hiányára, a fellebbező érdekeit hátrányosan befolyásoló, a Közszolgálati Törvényszék előtt történt eljárási szabálytalanságra, valamint az uniós jog utóbbi általi megsértésére lehet hivatkozni (lásd analógia útján a Bíróság C‑74/07. P. sz., Lavagnoli kontra Bizottság ügyben 2007. november 9‑én hozott végzésének [az EBHT‑ban nem tették közzé] 20. pontját; a fenti 31. pontban hivatkozott Doktor kontra Tanács ügyben hozott ítélet 39. pontját és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlatot).
47 Következésképpen kizárólag a Közszolgálati Törvényszék rendelkezik hatáskörrel egyrészt a tényállás megállapítására – kivéve, ha megállapításainak tárgyi pontatlansága az ügy hozzá benyújtott irataiból ered –, másrészt e tények értékelésére. A tények értékelése tehát – amennyiben a Közszolgálati Törvényszék nem ferdítette el az eléje terjesztett bizonyítékokat – nem minősül jogkérdésnek, amelyet mint ilyet a fellebbviteli bíróságnak kellene felülvizsgálnia (lásd ebben az értelemben és analógia útján a Bíróság C‑230/05. P. sz., L kontra Bizottság ügyben 2006. április 27‑én hozott végzésének [az EBHT‑ban nem tették közzé] 45. és 46. pontját és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlatot; a fenti 31. pontban hivatkozott Doktor kontra Tanács ügyben hozott ítélet 40. és 41. pontját és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlatot).
48 Az ilyen elferdítésnek nyilvánvalóan ki kell tűnnie az ügy irataiból, anélkül hogy szükség lenne a tényállás és a bizonyítékok újbóli értékelésére (lásd a fenti 31. pontban hivatkozott Doktor kontra Tanács ügyben hozott ítélet 42. pontját és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlatot), vagy új bizonyítékok felhasználására (lásd ebben az értelemben és analógia útján a Bíróság C‑413/08. P. sz., Lafarge kontra Bizottság ügyben 2010. június 17‑én hozott ítéletének [az EBHT‑ban még nem tették közzé] 17. pontját és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlatot).
49 Ezekre az elvekre tekintettel kell értékelni a fellebbezőnek a vitatott iratokban található bizonyítékok elferdítésére vonatkozó kifogásainak megalapozottságát.
50 Emlékeztetni kell arra, hogy a fellebbező szerint semmilyen releváns bizonyíték nem támasztja alá a Közszolgálati Törvényszék azon megállapítását, amely szerint a megtámadott határozat elfogadásának idején A. Mote volt a közvetlen hivatali felettese.
51 Mindazonáltal nem fogadható el a fellebbező azon érvelése, amely szerint a Közszolgálati Törvényszék úgy jutott erre a következtetésre, hogy nyilvánvalóan elmulasztotta az iratokban található összes lényeges bizonyíték figyelembevételét.
52 Először is, ahogyan az a megtámadott ítélet 53. pontjából kitűnik, a Közszolgálati Törvényszék az értékelését a 2007. júliusi és szeptemberi kiküldetési rendelvényekre alapította, amelyek megjelölték a fellebbező beosztását A. Mote szervezeti egységében, amelyeket A. Mote írt alá, és amelyek közül az egyiknek a tárgya a fellebbező 2007. novemberi útja volt, amely útnak A. Mote meglátogatása volt a célja Londonon keresztül Altonban. Egyebekben az összes kiküldetési rendelvényt maga a fellebbező nyújtotta be az elsőfokú eljárás során. Márpedig a Közszolgálati Törvényszék által a megtámadott ítélet 56. pontjában megállapítottaknak megfelelően a fellebbező nem terjesztett elő hasonló bizonyítékot arra vonatkozóan, hogy a 2007. december és 2008. április közötti időszakban a független képviselőkhöz tartozó valamely másik képviselőhöz lett volna beosztva.
53 Másodszor, a fellebbező sem a panaszban, sem a keresetlevélben nem vitatta kifejezetten azt a tényt, hogy a megtámadott határozat elfogadása idején A. Mote képviselte azt a szervezeti egységet, amelyhez hivatalosan be volt osztva, vagy azt hogy A. Mote a közvetlen hivatali felettese volt, és az érvelése arra a hivatkozásra korlátozódott, hogy ebben a szakaszban a független képviselők csoportjához tartozó más képviselőknek is dolgozott, és a bizalmi viszonya ezekkel a képviselőkkel szemben nem szűnt meg. A fellebbező ugyanis először a jelen fellebbezés keretében vitatta, hogy hivatalosan A. Mote‑hoz volt beosztva, és ezt annak érdekében tette, hogy kétségbe vonja a Közszolgálati Törvényszéknek a megtámadott ítélet 60. és 61. pontjában szereplő következtetéseinek jogszerűségét.
54 Harmadszor az a kérdés, hogy a fellebbező visszahelyezésére „a független képviselők A. Mote‑ot is magában foglaló brit küldöttségének beleegyezésével” került sor, amint azt a Közszolgálati Törvényszék a megtámadott ítélet 54. pontjában megállapította, azaz a „független képviselők brit küldöttségének kérelmére”, így különösen R. Helmer és R. Kilroy‑Silk kérelmére, amint azt a fellebbező állítja (lásd a fenti 24. pontot) nem meghatározó annak értékelése során, hogy ez a visszahelyezés együtt járt-e a fellebbezőnek a kizárólag az utóbbi képviselőkhöz való hivatalos újrabeosztásával, mivel ezt az újrabeosztást az ügy egyetlen irata sem erősíti meg. Ugyanis a 2007. december 20‑ától hatályos kiegészítésben a felperest a független képviselők csoportjának egészéhez osztották be a közvetlen hivatali felettesének meghatározása nélkül.
55 Ebben a tekintetben a fellebbező azon érvét sem lehet elfogadni, amely szerint ebben a szakaszban lehetetlen lett volna őt visszahelyezni A. Mote mellé, mivel A. Mote szabadságvesztés-büntetését töltötte az Egyesült Királyságban, és a fellebbező szerint ez azt bizonyítja, hogy őt R. Helmer és R. Kilroy‑Silk mellé helyezték vissza. Egyrészt az nem vitatott, hogy A. Mote a börtönből való szabadulását követően továbbra is a független képviselőkhöz tartozott, és a fellebbező ekkor – a 2007. december 20‑i végleges visszahelyezése előtt – még rövid látogatást is tett nála. Másrészt a megtámadott ítéletnek többek között az 53., 55. és 59. pontjából kitűnik, hogy a Közszolgálati Törvényszék valamennyi fenti adatot figyelembe vette az említett ítélet 60. és 61. pontjában kifejtett következtetésének levonásához.
56 Ennélfogva a fellebbező érvei nem alkalmasak annak bizonyítására, hogy a Közszolgálati Törvényszék elferdítette a bizonyítékokat.
57 A Közszolgálati Törvényszék hatáskörrel való visszaélésére alapított jogalapot illetően a fellebbező többek között azt rója fel az utóbbi bíróságnak, hogy a megtámadott ítélet 92. pontjában elferdítette a 2008. szeptember 17‑i levelet azáltal, hogy a szövegének csak egy részét idézte, és az idézetből kihagyta a következő fordulatot: „azt követően, hogy bizonyos független képviselők úgy nyilatkoztak, hogy elvesztették a bizalmukat”. A fellebbező mindazonáltal nem fejti ki, hogy a szöveg kivonatos idézése mennyiben gyakorolhatott hatást a Közszolgálati Törvényszéknek a szóban forgó jogalap megalapozottságára vonatkozó értékelésére. Ennélfogva ezt az érvet el kell utasítani.
58 Ezenkívül nagyon kevéssé érthető, hogy a fellebbező felrója a Közszolgálati Törvényszéknek először is, hogy az a független képviselők 2009. január 21‑i levelét vette alapul, amely „egyrészt nem a [megtámadott] határozat indokolására hatáskörrel rendelkező hatóságtól származott, másrészt az nem [in] tempore non suspecto keletkezett, mivel ez a levél időben követte a jogvitát, és az elsőfokú eljárásban a keresetlevél benyújtását”, másodszor, hogy a megtámadott ítélet 98. és 99. pontjában mégis ezt a levelet vette alapul a hatáskörrel való visszaélésre alapított jogalap elutasításához annak megállapításával, hogy „a [független képviselők] koordinátor[a] szerint a felperes elbocsátását megalapozó tények a szóban forgó vizsgálat tényállásától különböző összefüggésben történtek, ráadásul ezek a tények későbbi időpontban következtek be”.
59 E kifogás nehéz érthetőségétől függetlenül, a felperes nem bizonyította, hogy a Közszolgálati Törvényszék ezen értékelése mennyiben minősül egyes bizonyítékok – a hatáskörrel való visszaélés hiányára vonatkozó megállapításának befolyásolására alkalmas – elferdítésének. Ez annál is inkább így van, mivel lényegében maga a Közszolgálati Törvényszék állapította meg, hogy a szóban forgó tények a megtámadott határozat elfogadása után következtek be, ezért azok nem a tárhattak fel egy esetleges hatáskörrel való visszaélést, amely ezen elfogadás időpontjában történt.
60 Következésképpen a harmadik jogalapot is el kell utasítani, amennyiben az a bizonyítékok elferdítésén alapul.
61 A fenti megfontolások összességére tekintettel teljes egészében el kell utasítani a fellebbezést.
A költségekről
62 Az eljárási szabályzat 148. cikkének első bekezdése alapján, ha a fellebbezés megalapozatlan, a Törvényszék határoz a költségekről.
63 Az eljárási szabályzat 87. cikke 2. §‑ának első bekezdése alapján, amely az eljárási szabályzat 144. cikke alapján a fellebbezési eljárásra is irányadó, a Törvényszék a pervesztes felet kötelezi a költségek viselésére, ha a pernyertes fél ezt kérte.
64 Mivel a fellebbező a pervesztes fél és a Parlament kérte a költségek viselésére való kötelezését, a Törvényszék a fellebbezőt kötelezi a jelen eljárásban saját és a Parlament részéről felmerült költségek viselésére.
A fenti indokok alapján
A TÖRVÉNYSZÉK (fellebbezési tanács)
a következőképpen határozott:
1) A Bíróság a fellebbezést elutasítja.
2) P. maga viseli saját költségeit, valamint köteles viselni az Európai Parlament részéről a jelen eljárásban felmerült költségeket.
Jaeger | Azizi | Moavero Milanesi |
Tartalomjegyzék
A jogvita alapját képező tényállás és az elsőfokú eljárás
A megtámadott ítélet
A fellebbezésről
A – Eljárás
B – A felek kérelmei
A jogkérdésről
A – A fellebbezési jogalapok összefoglalása
B – Az első, a második és a harmadik jogalapról, amennyiben azok téves jogalkalmazáson, a megtámadott ítélet ellentmondásos, hibás és elégtelen indokolásán, a hatáskör-elhatárolás rendszerének, az uniós adminisztráció és az uniós bíróság közötti intézményi egyensúlynak és a személyzeti szabályzat 26. cikkének, valamint a hatékony bírói jogvédelemhez való jog megsértésén alapulnak
C – A harmadik jogalapról, amennyiben az a bizonyítékok elferdítésén alapul
A költségekről