A TÖRVÉNYSZÉK ÍTÉLETE (első tanács)

2019. július 2.(*)

„Szerződésen kívüli felelősség – Közös kül‑ és biztonságpolitika – Az Iráni Iszlám Köztársasággal szemben hozott korlátozó intézkedések – A pénzeszközök befagyasztása – A felperes nevének a korlátozó intézkedések hatálya alá tartozó személyek és szervezetek listáira való felvétele és az e listákon való fenntartása következtében állítólagosan elszenvedett kár megtérítése – Vagyoni kár – Nem vagyoni kár”

A T‑405/15. sz. ügyben,

a Fulmen (székhelye: Teherán [Irán], képviselik: A. Bahrami és N. Korogiannakis ügyvédek)

felperesnek

az Európai Unió Tanácsa (képviselik: R. Liudvinaviciute‑Cordeiro és M. Bishop, meghatalmazotti minőségben)

alperes ellen,

támogatja:

az Európai Bizottság (képviselik kezdetben: A. Aresu és D. Gauci, később: Aresu és R. Tricot, meghatalmazotti minőségben)

beavatkozó fél,

az Iránnal szembeni korlátozó intézkedésekről és a 2007/140/KKBP közös álláspont hatályon kívül helyezéséről szóló, 2010. július 26‑i 2010/413/KKBP tanácsi határozat (HL 2010. L 195., 39. o.; helyesbítés: HL 2010. L 197.,19. o.), az Iránnal szembeni korlátozó intézkedésekről szóló 423/2007/EK rendelet 7. cikke (2) bekezdésének végrehajtásáról szóló, 2010. július 26‑i 668/2010/EU tanácsi végrehajtási rendelet (HL 2010. L 195., 25. o.), a 2010/413 határozat módosításáról szóló, 2010. október 25‑i 2010/644/KKBP tanácsi határozat (HL 2010. L 281., 81. o.) és az Iránnal szembeni korlátozó intézkedésekről és a 423/2007/EK rendelet hatályon kívül helyezéséről szóló, 2010. október 25‑i 961/2010/EU tanácsi rendelet (HL 2010. L 281., 1. o.) – amelyekkel a felperes nevét felvették és fenntartották a korlátozó intézkedések hatálya alá tartozó személyek és szervezetek listáira – elfogadása következtében a felperes által állítólagosan elszenvedett kár megtérítése iránt az EUMSZ 268. cikk alapján benyújtott kérelme tárgyában,

A TÖRVÉNYSZÉK (első tanács),

tagjai: I. Pelikánová elnök (előadó), V. Valančius és U. Öberg bírák,

hivatalvezető: M. Marescaux tanácsos,

tekintettel az eljárás írásbeli szakaszára és a 2018. december 11‑i tárgyalásra,

meghozta a következő

Ítéletet

I.      A jogvita előzményei

1        A jelen ügy az Iráni Iszlám Köztársasággal szemben nyomásgyakorlás céljából elfogadott korlátozó intézkedések sorába illeszkedik, amely intézkedések arra irányulnak, hogy ezen utóbbi abbahagyja az atomfegyverek elterjedésének veszélyével járó tevékenységeket és az atomfegyverek célba juttatására szolgáló rendszerek fejlesztését (a továbbiakban: az atomfegyverek elterjedése).

2        A felperes, Fulmen egy – többek között az elektronikus berendezések ágazatában tevékenykedő – iráni társaság.

3        Az Európai Unióban elfogadták az Iránnal szembeni korlátozó intézkedésekről szóló, 2007. február 27‑i 2007/140/KKBP tanácsi közös álláspontot (HL 2007. L 61., 49. o.) és az Iránnal szembeni korlátozó intézkedésekről szóló, 2007. április 19‑i 423/2007/EK tanácsi rendeletet (HL 2007. L 103., 1. o.).

4        A 2007/140 közös álláspont 5. cikke (1) bekezdésének b) pontja előírta bizonyos személyek vagy szervezetek valamennyi pénzeszközének és gazdasági erőforrásának befagyasztását. E személyek vagy szervezetek listája a 2007/140 közös álláspont II. mellékletében szerepelt.

5        Az Európai Közösség hatásköreit illetően a 423/2007 rendelet 7. cikkének (2) bekezdése előírta a pénzeszközök befagyasztását az Európai Unió Tanácsa által a 2007/140 közös álláspont 5. cikke (1) bekezdésének b) pontja értelmében atomfegyverek elterjedésével járó tevékenységekben részt vevőnek minősített személyek, szervezetek és szervek pénzeszközeinek befagyasztását. E személyek, szervezetek és szervek listája a rendelet V. mellékletét képezte.

6        A 2007/140 közös álláspontot hatályon kívül helyezte az Iránnal szembeni korlátozó intézkedésekről szóló, 2010. július 26‑i 2010/413/KKBP tanácsi határozat (HL 2010. L 195., 39. o.; helyesbítés: HL 2010. L 197.,19. o.)

7        A 2010/413 határozat 20. cikkének (1) bekezdése elrendeli a szervezetek több kategóriája pénzeszközeinek befagyasztását. E rendelkezés érinti különösen azokat a „[…]személyek[et] és szervezetek[et], akik [az atomfegyverek elterjedésében] közreműködnek, azzal közvetlen kapcsolatban állnak vagy ahhoz támogatást biztosítanak, vagy olyan személyek[et] vagy szervezetek[et], akik az előbb említettek nevében vagy irányításuk szerint járnak el, vagy az említettek tulajdonában álló vagy – akár törvénytelen módon is – ellenőrzésük alá tartozó szervezetek[et], ezek felsorolását a II. melléklet tartalmazza”.

8        A 2010/413 határozat II. mellékletének listáját a 2010/413 határozat módosításáról szóló, 2010. október 25‑i 2010/644/KKBP tanácsi határozatban (HL 2010. L 281., 81. o.) megállapított új lista váltotta fel.

9        2010. október 25‑én a Tanács elfogadta az Iránnal szembeni korlátozó intézkedésekről és a 423/2007 rendelet hatályon kívül helyezéséről szóló 961/2010/EU rendeletet (HL 2010. L 281., 1. o.).

10      2010. július 26‑tól, a 2010/413 határozat elfogadásától a Tanács felvette a felperes nevét az említett határozat II. mellékletének I. táblázatában szereplő személyek, szervezetek és szervek listájára.

11      Következésképpen a 423/2007 rendelet 7. cikke (2) bekezdésének végrehajtásáról szóló, 2010. július 26‑i 668/2010/EU tanácsi végrehajtási rendelet (HL 2010. L 195., 25. o.) felvette a felperes nevét a 423/2007 rendelet V. mellékletének I. táblázatában szereplő személyek, szervezetek és szervek listájára. A 668/2010 végrehajtási rendelet elfogadásának következménye a felperes pénzeszközeinek és gazdasági erőforrásainak befagyasztása volt.

12      A 2010/413 határozatban a Tanács a következő indokolást állapította meg a felperessel kapcsolatban: „A Fulmen részt vett a qomi/fordowi [Irán] létesítmény elektromos berendezéseinek beszerelésében, még mielőtt e létesítmény létezésére fény derült”. A 668/2010 végrehajtási rendeletben a Tanács a következő megfogalmazást használta: „A Fulmen részt vett a qomi/fordowi létesítmény elektromos berendezéseinek beszerelésében, még mielőtt e létesítmény létezésére fény derült”.

13      A Tanács 2010. július 28‑i levelében tájékoztatta a felperest nevének a 2010/413 határozat II. mellékletében és a 423/2007 rendelet V. mellékletében szereplő listára való felvételéről.

14      2010. szeptember 14‑i levelében a felperes kérte a Tanácsot, hogy vizsgálja meg újra nevének a 2010/413 határozat II. mellékletében és a 423/2007 rendelet V. mellékletében szereplő listára való felvételét. Arra is kérte a Tanácsot, hogy közölje azokat a bizonyítékokat, amelyekre a vele szembeni korlátozó intézkedések elfogadását alapította.

15      A felperes nevének a 2010/413 határozat II. mellékletében szereplő listára történő felvételét nem érintette a 2010/644 határozat elfogadása.

16      Mivel a 961/2010 rendelet a 423/2007 rendeletet hatályon kívül helyezte, a Tanács felvette a felperes nevét a 961/2010 rendelet VIII. mellékletében szereplő B. táblázat 13. pontjába. Következésképpen a felperes pénzeszközeit a 961/2010 rendelet 16. cikkének (2) bekezdése alapján már befagyasztották.

17      2010. október 28‑i levelében a Tanács válaszolt a felperes 2010. szeptember 14‑i levelére, és jelezte, hogy felülvizsgálatot követően elutasítja azt a kérelmét, amely arra irányult, hogy töröljék a nevét a 2010/644 határozattal módosított 2010/413 határozat II. mellékletében és a 423/2007 rendelet V. mellékletének helyébe lépő 961/2010 rendelet VIII. mellékletében szereplő listáról. E tekintetben pontosította, hogy mivel az akta nem tartalmaz az álláspontjának megváltozását igazoló új bizonyítékokat, a felperes továbbra is az említett jogszabályokban előírt korlátozó intézkedések hatálya alatt marad. A Tanács ezenkívül utalt arra, hogy a felperes nevének a vitatott listákon való fenntartására vonatkozó döntése csak az említett listák indokolásában említett bizonyítékokon alapul.

18      2012. március 21‑i Fulmen és Mahmoudian kontra Tanács ítéletében (T‑439/10 és T‑440/10, EU:T:2012:142) a Törvényszék a Fereydoun Mahmoudiant és a felperest érintő részeikben megsemmisítette a 2010/413 határozatot, a 668/2010 végrehajtási rendeletet, a 2010/644 határozatot és a 961/2010 rendeletet.

19      A 2012. március 21‑i Fulmen és Mahmoudian kontra Tanács ítélet (T‑439/10 és T‑440/10, EU:T:2012:142) alapjául szolgáló keresetben megtámadott jogi aktusok megsemmisítésének időbeli hatálya kapcsán a Törvényszék ezen ítélet 106. pontjában a 961/2010 rendelet hatályát illetően emlékeztetett arra, hogy az Európai Unió Bírósága alapokmánya 60. cikkének második bekezdése értelmében az EUMSZ 280. cikktől eltérve a Törvényszék valamely rendeletet semmissé nyilvánító határozata csak a hivatkozott alapokmány 56. cikkének első bekezdésében említett fellebbezési határidő lejártának napjától vagy – ha e határidőn belül fellebbezést nyújtottak be – a fellebbezés elutasításának napjától lép hatályba. Az említett ügyben úgy ítélte meg, hogy azon kockázat, hogy a 961/2010 rendelet által előírt korlátozó intézkedések hatékony érvényesülése súlyos és helyrehozhatatlan kárt szenvedhet, nem tűnik elég súlyosnak az említett rendelet hatályának az Európai Unió Bírósága alapokmánya 60. cikkének második bekezdésében meghatározott időtartamon felüli fenntartásához, figyelembe véve az ezen intézkedéseknek a felperesek jogaira és szabadságaira gyakorolt jelentős hatását.

20      Ezenkívül a 2012. március 21‑i Fulmen és Mahmoudian kontra Tanács ítélet (T‑439/10 és T‑440/10, EU:T:2012:142) 107. pontjában a Törvényszék a 2010/644 határozattal módosított 2010/413 határozat joghatásait a 961/2010 rendelet megsemmisítésének hatálybalépéséig fenntartotta.

21      2012. június 4‑én a Tanács fellebbezést nyújtott be a Bírósághoz a 2012. március 21‑i Fulmen és Mahmoudian kontra Tanács ítélettel (T‑439/10 és T‑440/10, EU:T:2012:142) szemben. E fellebbezést C‑280/12. P. számon vették nyilvántartásba. Az említett fellebbezés alátámasztására a Tanács többek között előadta, hogy a Törvényszék tévesen alkalmazta a jogot, amikor azt állapította meg, hogy a Tanácsnak azon körülmény ellenére kellett volna a felperesnek a qomi/fordowi (Irán) létesítménynél való közreműködését igazoló bizonyítékokat felhoznia, hogy az előterjeszthető bizonyítékok bizalmas forrásokból származtak, valamint hogy a Törvényszék e bizonyítékok közlésének két aspektusa tekintetében alkalmazta tévesen a jogot, amelyek közül az első a bizonyítékoknak a tagállamok által a Tanács részére történő közléséhez, a második a bizalmas bizonyítékoknak az eljáró bíróság részére történő közléséhez kapcsolódik.

22      2013. november 28‑i Tanács kontra Fulmen és Mahmoudian ítéletében (C‑280/12 P, EU:C:2013:775) a Bíróság a fellebbezést mint megalapozatlant utasította el és helyben hagyta a Törvényszék által a 2012. március 21‑i Fulmen és Mahmoudian kontra Tanács ítélet (T‑439/10 és T‑440/10, EU:T:2012:142) 103. pontjában megállapítottakat, vagyis azt, hogy a Tanács nem bizonyította, hogy a felperes közreműködött a qomi/fordowi létesítménynél.

23      Az Iránnal szembeni korlátozó intézkedésekről szóló 267/2012 rendelet végrehajtásáról szóló, 2013. december 18‑i 1361/2013/EU tanácsi végrehajtási rendelettel (HL 2013. L 343., 7. o.; helyesbítés: HL 2014. L 54., 22. o.) a Tanács – levonva a következtetéseket a 2013. november 28‑i Tanács kontra Fulmen és Mahmoudian ítéletből (C‑280/12 P, EU:C:2013:775) – törölte a felperes nevét korlátozó intézkedések hatálya alá tartozó személyeknek és szervezeteknek a 2010/413 határozat II. mellékletében és a 267/2012 rendelet IX. mellékletében szereplő listájáról. Ezen időponttól kezdve a felperes nevét nem vették fel ismét semmilyen listára.

II.    Az eljárás és a felek kérelmei

24      A Törvényszék Hivatalához 2015. július 25‑én benyújtott keresetlevelével a felperes előterjesztette a jelen keresetet. Az ügyet a Törvényszék első tanácsának osztották ki.

25      2015. november 9‑én a Tanács előterjesztette az ellenkérelmet.

26      A Törvényszék Hivatalához 2015. november 9‑én benyújtott beadványával az Európai Bizottság beavatkozási kérelmet terjesztett elő a jelen eljárásban a Tanács kérelmeinek támogatása végett.

27      2015. december 2‑án a felperes előterjesztette a Bizottság beavatkozási kérelmére vonatkozó észrevételeit. A Tanács e kérelemre az előírt határidőben nem terjesztett elő észrevételeket.

28      A Törvényszék első tanácsának elnöke a Törvényszék eljárási szabályzata 144. cikkének (4) bekezdése alapján elfogadott 2015. december 10‑i határozatával megengedte a Bizottságnak a jelen jogvitába való beavatkozást.

29      A Bizottság 2016. január 22‑én benyújtotta beavatkozási beadványát. Sem a Tanács, sem a felperes nem terjesztett elő észrevételeket erre a beadványra.

30      A felperes 2016. január 25‑én benyújtotta a választ.

31      2016. március 8‑án a Tanács benyújtotta a viszonválaszt.

32      A felperes a Törvényszék Hivatalához 2016. március 29‑én benyújtott levelében az eljárási szabályzat 106. cikkének (1) bekezdése alapján tárgyalás megtartását kérte.

33      A Törvényszék (első tanács) – az előadó bíró javaslatára – elfogadta az első pervezető intézkedést, amely abban állt, hogy meghallgatta a feleket az eljárásnak az addig az időpontig való esetleges felfüggesztésére vonatkozóan, amíg a Bíróság eljárást befejező határozatot nem hoz a C‑45/15. P. sz. Safa Nicu Sepahan kontra Tanács ügyben. A Tanács e tekintetben az előírt határidőn belül előterjesztette észrevételeit.

34      Mivel a Törvényszék tanácsainak összetétele módosult, az előadó bírót az első tanácsba osztották be, és ezért a jelen ügyet az eljárási szabályzat 27. cikkének (5) bekezdése alapján e tanácsnak osztották ki.

35      2016. augusztus 31‑i végzésével a Törvényszék első tanácsának elnöke úgy döntött, hogy a jelen ügyben felfüggeszti az eljárást.

36      A 2017. május 30‑i Safa Nicu Sepahan kontra Tanács ítélet (C‑45/15 P, EU:C:2017:402) meghozatalát követően a Törvényszék (első tanács) – az előadó bíró javaslatára – elfogadta a második pervezető intézkedést, amely abban állt, hogy meghallgatta a feleket az általuk az említett ítéletből a jelen ügyre nézve levont következtetéseket illetően (a továbbiakban: második pervezető intézkedés). A felperes és az alperes, valamint a Bizottság e tekintetben az előírt határidőn belül előterjesztette észrevételeit.

37      A Törvényszék (első tanács) – az előadó bíró javaslatára – elfogadta a harmadik pervezető intézkedést, amely abban állt, hogy több kérdést intézett a felpereshez (a továbbiakban: harmadik pervezető intézkedés). Az utóbbi a megadott határidőn belül válaszolt ezekre a kérdésekre.

38      2018. november 28‑i levelében a Bizottság arról tájékoztatta a Törvényszéket, hogy amellett, hogy továbbra is támogatja a Tanács álláspontját, a jelen ügyben nem tartja szükségesnek a részvételt a tárgyaláson.

39      A Törvényszék a 2018. december 11‑i tárgyaláson meghallgatta az alperes és a felperes szóbeli előterjesztéseit és az általa feltett szóbeli kérdésekre adott válaszaikat.

40      A felperes azt kéri, hogy a Törvényszék:

–        nyilvánítsa a keresetet elfogadhatónak és megalapozottnak;

–        kötelezze a Tanácsot, hogy fizessen meg a részére az általa elszenvedett vagyoni kár megtérítése címén 11 009 560 eurót, az általa elszenvedett nem vagyoni kár megtérítése címén pedig 100 000 eurót;

–        a Tanácsot kötelezze a költségek viselésére.

41      A Tanács és a Bizottság azt kéri, hogy a Törvényszék:

–        utasítsa el a keresetet;

–        a felperest kötelezze a költségek viselésére.

III. A jogkérdésről

A.      A Törvényszék hatásköréről

42      A viszonválaszban – a 2016. február 18‑i Jannatian kontra Tanács ítéletre (T‑328/14, nem tették közzé, EU:T:2016:86) támaszkodva – a Tanács arra hivatkozik, hogy amennyiben a felperes kártérítés iránti kérelmét a neve 2010/644 határozattal módosított 2010/413 határozat II. mellékletében szereplő listára való felvételének jogellenességére alapította, a Törvényszék nem rendelkezik hatáskörrel a jelen kereset elbírálására, mivel az EUMSZ 275. cikk második bekezdése nem ruház hatáskört a Törvényszékre a közös kül‑ és biztonságpolitika (KKBP) körébe tartozó jogi aktus jogellenességére alapított kártérítés iránti kérelem elbírálására.

43      A felperes – a Törvényszék által a tárgyaláson feltett, a Tanács elfogadhatatlansági kifogásával kapcsolatos észrevételeinek megtételére felhívó kérdésre válaszolva – pontosította, hogy a jelen keresettel kizárólag a Tanács által hozott rendeletek által okozott kár megtérítését kéri, amit a tárgyalás jegyzőkönyvében rögzítettek. Az említett válaszra figyelemmel úgy kell tekinteni, hogy a felperes lényegében módosította második kereseti kérelmét, oly módon, hogy végül kizárólag azt kéri, hogy a Törvényszék kötelezze a Tanácsot arra, hogy fizessen meg részére az általa nevének a 668/2010 végrehajtási rendelet és a 961/2010 rendelet mellékletében található listákra (a továbbiakban: a vitatott listák) való felvétele miatt elszenvedett vagyoni kár megtérítése címén 11 009 560 eurót, az általa az ugyanezen listára való felvétel miatt elszenvedett nem vagyoni kár megtérítése címén pedig 100 000 eurót.

44      Mindenesetre emlékeztetni kell arra, hogy az eljárási szabályzat 129. cikke szerint a Törvényszék a felperes és az alperes meghallgatását követően az eljárás során bármikor indokolt végzéssel határozhat arról, hogy a kereset eljárásgátló okok fennállása – köztük az ítélkezési gyakorlat értelmében az uniós bíróság kereset elbírálására fennálló hatáskörének hiánya – miatt nem elfogadhatatlan‑e (lásd ebben az értelemben: 1980. március 18‑i Ferriera Valsabbia és társai kontra Bizottság ítélet, 154/78, 205/78, 206/78, 226/78–228/78, 263/78, 264/78, 31/79, 39/79, 83/79 és 85/79, EU:C:1980:81, 7. pont; 1998. június 17‑i Svenska Journalistförbundet kontra Tanács ítélet, T‑174/95, EU:T:1998:127, 80. pont).

45      E vonatkozásban az ítélkezési gyakorlatból kitűnik, hogy bár egy, a KKBP területére tartozó jogi aktus elfogadása miatt állítólagosan elszenvedett kár megtérítésére irányuló kártérítési kereset kívül esik a Törvényszék hatáskörén (2016. február 18‑i Jannatian kontra Tanács ítélet, T‑328/14, nem tették közzé, EU:T:2016:86, 30. és 31. pont), ezzel ellentétben a Törvényszék mindig megállapította hatáskörének fennállását a valamely személy vagy szervezet által a vele szemben elfogadott korlátozó intézkedések miatt állítólagosan elszenvedett kár megtérítésére irányuló kártérítési kereset elbírálására, az EUMSZ 215. cikknek megfelelően (lásd ebben az értelemben: 2007. július 11‑i Sison kontra Tanács ítélet, T‑47/03, nem tették közzé, EU:T:2007:207, 232–251. pont; 2014. november 25‑i Safa Nicu Sepahan kontra Tanács ítélet, T‑384/11, EU:T:2014:986, 45–149. pont).

46      Nem lehet más a helyzet a valamely személy vagy szervezet által a vele szemben az EUMSZ 291. cikk (2) bekezdésének megfelelően hozott korlátozó intézkedések miatt állítólagosan elszenvedett kár megtérítésére irányuló kártérítési kereset elbírálása esetén sem.

47      Az ítélkezési gyakorlat szerint ugyanis az EUM‑Szerződés egyetlen rendelkezése sem írja elő, hogy e Szerződésnek az intézményi és pénzügyi rendelkezésekre vonatkozó hatodik része a korlátozó intézkedések tárgyában nem alkalmazható. Nem kizárt tehát az EUMSZ 291. cikk (2) bekezdésének alkalmazása – amely rendelkezés szerint „[ha] valamely kötelező erejű uniós jogi aktus végrehajtásának egységes feltételek szerint kell történnie, az ilyen jogi aktus végrehajtási hatásköröket ruház a Bizottságra, illetve különleges és kellően indokolt esetekben, valamint az Európai Unióról szóló szerződés 24. és 26. cikkében előírt esetekben a Tanácsra” –, amennyiben teljesülnek az e rendelkezésben előírt feltételek (2016. március 1‑jei National Iranian Oil Company kontra Tanács ítélet, C‑440/14 P, EU:C:2016:128, 35. pont).

48      A jelen ügyben a felperessel szemben a később a 2010/644 határozattal módosított 2010/413 határozattal elfogadott korlátozó intézkedéseket az EUMSZ 291. cikk (2) bekezdésének megfelelően elfogadott 668/2010 végrehajtási rendelet, valamint az EUMSZ 215. cikknek megfelelően elfogadott 961/2010 rendelet hajtotta végre.

49      Következésképpen – bár a Törvényszék nem rendelkezik hatáskörrel arra, hogy elbírálja a felperes kártérítés iránti kérelmét azon részét illetően, amely azon kár megtérítésére irányul, amelyet a felperes a később a 2010/644 határozattal módosított 2010/413 határozat elfogadása miatt szenvedett el – a Törvényszék hatáskörrel rendelkezik ugyanezen kérelem azon részének elbírálására, amely az ugyanezen határozatnak a 668/2010 végrehajtási rendelet és a 961/2010 rendelet (a továbbiakban: vitatott jogi aktusok) általi végrehajtása miatt a felperes által elszenvedett kár megtérítésére irányul.

50      Ebből következően meg kell állapítani, hogy a Törvényszék rendelkezik hatáskörrel a jelen kereset vizsgálatára, annak a tárgyalás során módosított formájában, vagyis annyiban, amennyiben azon kár megtérítésére irányul, amelyet a felperes állítása szerint amiatt szenvedett el, hogy a 2010/644 határozattal módosított 2010/413 határozattal vele szemben hozott korlátozó intézkedéseket a vitatott jogi aktusok végrehajtották (a továbbiakban: a vitatott intézkedések).

B.      Az ügy érdeméről

51      Az EUMSZ 340. cikk második bekezdése szerint „[s]zerződésen kívüli felelősség esetén az Unió a tagállamok jogában közös általános elveknek megfelelően megtéríti az intézményei vagy alkalmazottai által feladataik teljesítése során okozott károkat”. Az állandó ítélkezési gyakorlat szerint az Uniónak az intézményei jogellenes magatartásából eredő, az EUMSZ 340. cikk második bekezdése szerinti szerződésen kívüli felelősségének beállásához több feltétel együttes fennállása szükséges, úgymint az intézményeknek felrótt magatartás jogellenessége, a kár tényleges bekövetkezése, valamint az állítólagos magatartás és a hivatkozott kár közötti okozati összefüggés fennállása (lásd: 2008. szeptember 9‑i FIAMM és társai kontra Tanács és Bizottság ítélet, C‑120/06 P és C‑121/06 P, EU:C:2008:476, 106. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat; 2014. november 25‑i Safa Nicu Sepahan kontra Tanács ítélet, T‑384/11, EU:T:2014:986, 47. pont).

52      A jelen kereset alátámasztása érdekében a felperes arra hivatkozik, hogy a jelen ügyben teljesül ez a fent említett három feltétel.

53      A Bizottság által támogatott Tanács a kereset megalapozatlanság miatti elutasítását kéri azon oknál fogva, hogy a felperes nem bizonyítja a rá háruló kötelezettségnek megfelelően, hogy a jelen ügyben teljesül az Unió szerződésen kívüli felelősségének beállására vonatkozó valamennyi feltétel.

54      Az állandó ítélkezési gyakorlat szerint az Unió szerződésen kívüli, az EUMSZ 340. cikk második bekezdése értelmében vett felelősségének a beállására vonatkozó, a fenti 51. pontban már felsorolt feltételek kumulatívak (2010. december 7‑i Fahas kontra Tanács ítélet, T‑49/07, EU:T:2010:499, 92. és 93. pont; 2012. február 17‑i Dagher kontra Tanács végzés, T‑218/11, nem tették közzé, EU:T:2012:82, 34. pont). Következésképpen, ha egyetlen feltétel nem teljesül, a keresetet teljes egészében el kell utasítani, anélkül hogy a többi feltétel teljesülésének vizsgálatára szükség lenne (2011. október 26‑i Dufour kontra EKB ítélet, T‑436/09, EU:T:2011:634, 193. pont).

55      A jelen ügyben tehát azt kell vizsgálni, hogy a felperes a rá háruló kötelezettségnek megfelelően bizonyítja‑e az általa a Tanáccsal szemben kifogásolt magatartásnak – azaz a vitatott jogi aktusok elfogadásának és neve vitatott listákon való fenntartásának – a jogellenességét, az általa állítólagosan elszenvedett vagyoni és nem vagyoni károk tényleges jellegét, valamint az említett elfogadás és az általa hivatkozott károk közötti okozati összefüggés fennállását.

1.      Az állítólagos jogellenességről

56      A felperes azzal érvel, hogy az intézmény magatartásának jogellenességére vonatkozó feltétel teljesül, mivel lényegében a vitatott jogi aktusok elfogadása és nevének a vitatott listákon való fenntartása egy, a magánszemélyek számára jogokat keletkeztető jogszabály Tanács általi kellően súlyos megsértésének minősül, ami alapján – az ítélkezési gyakorlat értelmében – beáll az Unió szerződésen kívüli felelőssége.

57      E tekintetben a felperes először emlékeztet arra, hogy a 2012. március 21‑i Fulmen és Mahmoudian kontra Tanács ítéletből (T‑439/10 és T‑440/10, EU:T:2012:142), valamint a Tanács fellebbezése alapján hozott, az említett fellebbezést elutasító (lásd a fenti 22. pontot) 2013. november 28‑i Tanács kontra Fulmen és Mahmoudian ítéletből (C‑280/12 P, EU:C:2013:775) kitűnik, hogy a vitatott jogi aktusok jogellenesek.

58      A felperes ugyanis egyrészt emlékeztet arra, hogy a 2012. március 21‑i Fulmen és Mahmoudian kontra Tanács ítéletben (T‑439/10 és T‑440/10, EU:T:2012:142) a Törvényszék úgy ítélte meg, hogy a Tanács egyáltalán nem rendelkezett a felperes nevének a vitatott listákra való felvételét alátámasztó, ellene szóló bizonyítékkal, és úgy véli, hogy az egy, a magánszemélyek számára jogokat keletkeztető jogszabály kellően súlyos megsértésének minősül, ami alapján beáll az Unió szerződésen kívüli felelőssége. A második pervezető intézkedés keretében feltett kérdésre válaszolva a felperes jelzi, hogy figyelemmel a jelen ügyben és a 2017. május 30‑i Safa Nicu Sepahan kontra Tanács ítélet (C‑45/15 P, EU:C:2017:402) alapjául szolgáló ügyben szereplő tényállás hasonlóságára, a Tanács magatartásának súlyosságát illetően az utóbbi ügyben tett valamennyi megállapítások értelemszerűen átültethetők a jelen ügyre is. Ehhez hozzáteszi, hogy a Törvényszéknek azt kell megállapítania, hogy a vitatott jogi aktusok puszta megsemmisítése nem képezheti nem vagyoni kárának megfelelő megtérítését.

59      Másrészt a felperes úgy véli, hogy a Tanács azon döntése, hogy – a Törvényszék által a 2012. március 21‑i Fulmen és Mahmoudian kontra Tanács ítéletben (T‑439/10 és T‑440/10, EU:T:2012:142) megállapított jogellenesség nyilvánvaló jellege ellenére – fellebbezést nyújt be ezen ítélettel szemen, hatáskörrel való visszaélésnek minősül, amelynek eredményeként az általa elszenvedett kár súlyosabbá vált.

60      Másodszor, a felperes előadja, hogy a vitatott intézkedések következtében korlátozták az őt az Európai Unió Alapjogi Chartájának (a továbbiakban: Charta) 16. és 17. cikke alapján megillető vállalkozási szabadság és tulajdonhoz való jog gyakorlásában. Ezen alapvető jogok e megsértése súlyosbítja a Tanács által elkövetett jogellenességet, így az súlyos jogsértésnek minősül.

61      A második pervezető intézkedés keretében feltett kérdésre adott válaszában a Bizottság által támogatott Tanács már nem vitatja a vitatott intézkedések elfogadásából eredő jogellenességet, és elismeri, hogy a jelen ügyben relevánsak a Bíróság által a 2017. május 30‑i Safa Nicu Sepahan kontra Tanács ítéletben (C‑45/15 P, EU:C:2017:402) levont, a magánszemélyek számára jogokat keletkeztető jogszabály kellően súlyos megsértésének fennállására vonatkozó következtetések, mivel a felperes nevének a listára való felvételére az említett ítélet alapjául szolgáló ügyben fennállókhoz hasonló körülmények között került sor. Kifogásolja ezzel szemben a felperes hatáskörrel való visszaélésre, valamint a Charta 16. és 17. cikkének megsértésére vonatkozó állításait, és úgy véli, hogy a 2017. május 30‑i Safa Nicu Sepahan kontra Tanács ítélet (C‑45/15 P, EU:C:2017:402) e tekintetben nem tartalmaz semmilyen releváns információt.

62      A jelen esetben a Törvényszék a 2012. március 21‑i Fulmen és Mahmoudian kontra Tanács ítéletben (T‑439/10 és T‑440/10, EU:T:2012:142) megállapította a vitatott jogi aktusok jogellenességét.

63      Emlékeztetni kell azonban arra, hogy a Törvényszék következetes ítélkezési gyakorlata szerint valamely jogi aktus jogellenességének megállapítása, bármilyen sajnálatos, önmagában nem elegendő annak megállapításához, hogy teljesült az Unió – intézményeknek felrótt magatartás jogellenessége miatti – szerződésen kívüli felelősségének megállapíthatóságára vonatkozó feltétel (2014. november 25‑i Safa Nicu Sepahan kontra Tanács ítélet, T‑384/11, EU:T:2014:986, 50. pont; lásd továbbá ebben az értelemben: 2003. március 6‑i Dole Fresh Fruit International kontra Tanács és Bizottság ítélet, T‑56/00, EU:T:2003:58, 71–75. pont; 2011. november 23‑i Sison kontra Tanács ítélet, T‑341/07, EU:T:2011:687, 31. pont). A Tanács egy vagy több – a felperes által hivatkozott károk okaként megjelenő – jogi aktusának esetleges megsemmisítése, még ha egy ilyen megsemmisítést a kártérítési kereset benyújtása előtt a Törvényszék ítélete mondana is ki, tehát nem minősül az ezen intézmény részéről megvalósított, kellően súlyos jogsértés vitathatatlan bizonyítékának, amely lehetővé tenné az Unió felelősségének ipso iure megállapítását.

64      Az uniós intézmények jogellenes magatartásának fennállásával kapcsolatos feltétel a magánszemélyek számára jogokat keletkeztető jogszabályok kellően súlyos megsértését igényli (lásd: 2017. május 30‑i Safa Nicu Sepahan kontra Tanács ítélet, C‑45/15 P, EU:C:2017:402, 29. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

65      A magánszemélyek számára jogokat keletkeztető jogszabályok kellően súlyos megsértésével kapcsolatos követelmény célja – a szóban forgó jogellenes jogi aktus jellegétől függetlenül – annak elkerülése, hogy az érintett személyek által állítólagosan elszenvedett károk viselésének kockázata akadályozza a kérdéses intézményt hatáskörének – akár a normatív jellegű, illetve gazdaságpolitikai döntéseket igénylő tevékenységének, akár közigazgatási hatáskörének keretében – közérdekből történő teljes körű gyakorlásában, anélkül azonban, hogy a nyilvánvaló és nem kimenthető mulasztások következményeinek terhe magánszemélyekre hárulna (lásd: 2011. november 23‑i Sison kontra Tanács ítélet, T‑341/07, EU:T:2011:687, 34. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat; 2014. november 25‑i Safa Nicu Sepahan kontra Tanács ítélet, T‑384/11, EU:T:2014:986, 51. pont).

66      A fenti 63–65. pontban felidézett ítélkezési gyakorlatra figyelemmel meg kell vizsgálni, hogy azon jogszabályok, amelyek megsértésére a felperes a jelen ügyben hivatkozik, magánszemélyek számára jogokat keletkeztetnek‑e, valamint hogy a Tanács e szabályokat kellően súlyosan sértette‑e meg.

67      Kérelmének alátámasztására a felperes lényegében két jogellenességi kifogásra hivatkozik, vagyis először arra, hogy a vitatott jogi aktusok elfogadására és nevének a vitatott listákon való fenntartására annak ellenére került sor, hogy a Tanács semmilyen ezt alátámasztó bizonyítékkal nem rendelkezett, e jogellenesség hatását pedig súlyosítja a Tanács által elkövetett hatáskörrel való visszaélés, amennyiben fellebbezést nyújtott be a 2012. március 21‑i Fulmen és Mahmoudian kontra Tanács ítélet (T‑439/10 és T‑440/10, EU:T:2012:142) ellen, és másodszor a Charta 16. és 17. cikkének megsértésére hivatkozik.

68      Először, annak ellenére, hogy a Tanács semmilyen ezt alátámasztó bizonyítékkal nem rendelkezett, a vitatott jogi aktusok elfogadásával és a felperes nevének a vitatott listákon való fenntartásával kapcsolatos jogellenességi kifogást illetően emlékeztetni kell arra, hogy a 2014. november 25‑i Safa Nicu Sepahan kontra Tanács ítélet (T‑384/11, EU:T:2014:986) 68. és 69. pontjában a Törvényszék megállapította, hogy a szokásosan elővigyázatos és gondos közigazgatási szervnek lehetősége lett volna megérteni azt, hogy az említett ügyben szereplő megtámadott jogi aktus elfogadásakor az ő feladata a felperest az említett ügyben érintő korlátozó intézkedéseket igazoló információk vagy bizonyítékok összegyűjtése annak érdekében, hogy vitatás esetén az említett intézkedések megalapozottságát bizonyíthassa az említett információk vagy az említett bizonyítékok uniós bíróság előtti bemutatásával. A Törvényszék ebből azt a következtetést vonta le, hogy a Tanács azzal, hogy nem így járt el, felelős a fenti 63. és 64. pontban hivatkozott ítélkezési gyakorlat értelmében egy, a magánszemélyek számára jogokat keletkeztető jogszabály kellően súlyos megsértéséért. A 2014. november 25‑i Safa Nicu Sepahan kontra Tanács ítélet (T‑384/11, EU:T:2014:986) ellen benyújtott fellebbezés alapján hozott, az említett fellebbezést elutasító 2017. május 30‑i Safa Nicu Sepahan kontra Tanács ítélet (C‑45/15 P, EU:C:2017:402) 40. pontjában a Bíróság megállapította, hogy a Törvényszék helytállóan vélte úgy többek között a megtámadott ítélet 68. és 69. pontjában, hogy a korlátozó intézkedések valamely természetes vagy jogi személlyel szembeni elfogadásának indokait alátámasztó információk vagy bizonyítékok vitatás esetén történő szolgáltatására irányuló, a Tanácsra háruló kötelezettség csaknem három évig tartó megsértése a magánszemélyek számára jogokat keletkeztető valamely jogszabály kellően súlyos megsértésének minősül.

69      A jelen ügyben – amint az a 2013. november 28‑i Tanács kontra Fulmen és Mahmoudian ítélet (C‑280/12 P, EU:C:2013:775) által helyben hagyott 2012. március 21‑i Fulmen és Mahmoudian kontra Tanács ítéletből (T‑439/10 és T‑440/10, EU:T:2012:142) kitűnik – meg kell állapítani, hogy a Tanács által elkövetett jogsértésnek nem pusztán ugyanaz a tárgya, mint amely a Tanács a 2014. november 25‑i Safa Nicu Sepahan kontra Tanács ítélet (T‑384/11, EU:T:2014:986) alapjául szolgáló ügyben elkövetett jogsértésnek, de annak időtartama körülbelül hat hónappal hosszabb is annál.

70      Ebből következően, hogy egyrészt az a szabály, amelynek a megsértésére a jelen ügyben hivatkoznak, olyan jogszabály, amely magánszemélyekre – és köztük a felperesre mint a vitatott jogi aktusok hatálya alá tartozó jogi személyre – jogokat ruház. Másrészt az említett szabály megsértése a fenti 64. pontban felidézett ítélkezési gyakorlat értelmében vett kellően súlyos jogsértést képez.

71      Mindemellett a 2017. május 30‑i Safa Nicu Sepahan kontra Tanács ítéletből (C‑45/15 P, EU:C:2017:402) a jelen ügyre vonatkozóan levont következtetések kapcsán a felek által a második pervezető intézkedés keretében tett észrevételekből kitűnik, hogy a felek immár egyetértenek abban, hogy a hivatkozott jogellenesség a magánszemélyek számára jogokat keletkeztető valamely jogszabály kellően súlyos megsértésének minősül.

72      Ami azt az állítást illeti, amely szerint lényegében az utóbbi jogsértés még súlyosabbnak minősül, mivel azt az is súlyosbítja, hogy a Tanács visszaélt hatáskörével, amikor fellebbezést nyújtott be a 2012. március 21‑i Fulmen és Mahmoudian kontra Tanács ítélet (T‑439/10 és T‑440/10, EU:T:2012:142) ellen, ezen érvnek nem lehet helyt adni.

73      Az állandó ítélkezési gyakorlat szerint ugyanis valamely jogi aktus csak akkor jogellenes hatáskörrel való visszaélés miatt, ha objektív, releváns és egybehangzó bizonyítékok alapján nyilvánvaló, hogy azt kizárólag vagy legalábbis elsősorban a hivatkozott céltól eltérő cél elérése, vagy az ügy körülményeinek kezelésére a Szerződés által kifejezetten előírt eljárás megkerülése érdekében fogadták el (lásd: 2017. november 29‑i Montel kontra Parlament ítélet, nem tették közzé, EU:T:2017:848, 161. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

74      E tekintetben egyrészt emlékeztetni kell arra, hogy a Törvényszék ítéleteivel szembeni fellebbezés benyújtásához való jogot az EUMSZ 256. cikk (1) bekezdésének második albekezdése rögzíti és az szerves része az Unió bírósági rendszere jogorvoslatainak. Ugyanezen cikk értelmében a Bíróság elé kizárólag jogkérdésekben terjeszthető fellebbezés. Egyébként az Európai Unió Bírósága alapokmánya 56. cikke második bekezdésének első mondata értelmében fellebbezéssel bármelyik fél élhet, akinek indítványait egészben vagy részben elutasították. Az elsődleges uniós jog rendelkezéseiből az következik, hogy az e jog által előírt korlátok között a fél nem csak szabadon nyújthat be fellebbezést a Törvényszék ítéletével szemben, hanem ezenkívül bármely, általa az ügye szempontjából célszerűnek ítélt jogalapot is előterjeszthet. Ily módon – ezen utóbbival kapcsolatban – a felperes állításával ellentétben nem lehet felróni a Tanácsnak, hogy fellebbezést nyújtott be a 2012. március 21‑i Fulmen és Mahmoudian kontra Tanács ítélet (T‑439/10 és T‑440/10, EU:T:2012:142) ellen, annak érdekében – amint azt az ellenkérelmében pontosítja –, hogy „állandó ítélkezési gyakorlat alakuljon ki a földrajzi korlátozó intézkedéseket illetően”, ez az érv ugyanis nyilvánvalóan az EUMSZ 256. cikk (1) bekezdése második albekezdésének értelmében vett jogkérdésre vonatkozik.

75      Másrészt nem lehet helyt adni a felperes azon állításának, amely szerint a Tanács kizárólag azért nyújtott be fellebbezést a 2012. március 21‑i Fulmen és Mahmoudian kontra Tanács ítélet (T‑439/10 és T‑440/10, EU:T:2012:142) ellen, hogy nyomást gyakoroljon az Iráni Iszlám Köztársaságra annak érdekében, hogy az leállítsa nukleáris programját, ily módon fenntartva a vitatott jogi aktusok joghatásait a felperessel szemben. Ezt az állítást ugyanis nemcsak hogy nem támasztja alá semmilyen bizonyíték vagy információ, hanem mindenféleképpen meg kell állapítani azt is, hogy az említett joghatások fenntartása az Európai Unió Bírósága alapokmánya 60. cikkének második bekezdése értelmében elválaszthatatlan a fellebbezés benyújtásától. Így e cikk értelmében „[a]z [EUMSZ 280. cikktől] eltérve a Törvényszék valamely rendeletet semmissé nyilvánító határozata csak az ezen alapokmány 56. cikkének első bekezdésében említett fellebbezési határidő lejártának napjától vagy – ha e határidőn belül fellebbezést nyújtottak be – a fellebbezés elutasításának napjától lép hatályba”.

76      Ezenkívül emlékeztetni kell arra (lásd a fenti 19. pontot), hogy a 961/2010 rendelet megsemmisítésének időbeli hatályát illetően a 2012. március 21‑i Fulmen és Mahmoudian kontra Tanács ítélet (T‑439/10 és T‑440/10, EU:T:2012:142) 106. pontjában a Törvényszék megállapította, hogy azon kockázat, hogy a 961/2010 rendelet által előírt korlátozó intézkedések hatékony érvényesülése súlyos és helyrehozhatatlan kárt szenvedhet, nem tűnt eléggé súlyosnak az említett rendelet hatályának a felperesekkel szembeni, az Európai Unió Bírósága alapokmánya 60. cikkének második bekezdésében meghatározott időtartamon felüli fenntartásához. Ehhez hasonlóan ugyanezen ítélet 107. pontjában (lásd a fenti 20. pontot) a Törvényszék a 2010/644 határozattal módosított 2010/413 határozat joghatásait a 961/2010 rendelet megsemmisítésének hatálybalépéséig fenntartotta.

77      A fenti megfontolásokból kitűnik, hogy a vitatott jogi aktusok által kiváltott joghatások felperessel szembeni, azt követő fenntartása, hogy azokat a 2012. március 21‑i Fulmen és Mahmoudian kontra Tanács ítélet (T‑439/10 és T‑440/10, EU:T:2012:142) megsemmisítette, az Európai Unió Bírósága alapokmánya rendelkezéseinek alkalmazásából és a Törvényszék szuverén mérlegeléséből következik, nem pedig a felperes által a Tanáccsal szemben felrótt azon magatartásból, hogy az fellebbezést nyújtott be az említett ítélettel szemben.

78      Következésképpen a felperes által előterjesztett, annak bizonyítására alkalmas bármely objektív körülmény hiányában, hogy a Tanács a 2012. március 21‑i Fulmen és Mahmoudian kontra Tanács ítélettel (T‑439/10 és T‑440/10, EU:T:2012:142) szemben benyújtott fellebbezést abból a célból terjesztette elő, hogy ártson neki, vagy hogy nyomást gyakoroljon az Iráni Iszlám Köztársaságra annak érdekében, hogy az leállítsa nukleáris programját, megalapozatlanként kell elutasítani a hatáskörrel való, a jelen ügyben szereplő jogszabály megsértését súlyosító, a Tanács által elkövetett visszaélésre alapított érvet.

79      Ami a második, a Charta 16. és 17. cikkének megsértésére alapított jogellenességi kifogást illeti, rá kell mutatni, hogy a felperes pusztán felidézi a Chartában elismert jogok és szabadságok gyakorlása megsértésének minősítéséhez szükséges feltételeket, és mindössze arra hivatkozik, hogy a vele szemben előírt vitatott intézkedések célját és hatását a tulajdonhoz és gazdasági tevékenység folytatásához való, a Charta 16. és 17. cikkében elismert jogának ebből következő korlátozásai képezték.

80      Márpedig – az állandó ítélkezési gyakorlat szerint – noha a tulajdonhoz való jogot garantálja a Charta 17. cikke, az az uniós jogban nem részesül korlátlan védelemben, hanem a társadalomban betöltött szerepe függvényében kell értékelni. Következésképpen e jog gyakorlása korlátozásnak vethető alá, azzal a feltétellel, hogy ezen korlátozások ténylegesen az Unió által elérni kívánt közérdekű céloknak felelnek meg, és a kitűzött cél vonatkozásában nem jelentenek olyan aránytalan és elviselhetetlen beavatkozást, amely épp az ily módon biztosított jog tartalmát veszélyeztetné (lásd: 2013. szeptember 13‑i Makhlouf kontra Tanács ítélet, T‑383/11, EU:T:2013:431, 97. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat). Ez az ítélkezési gyakorlat analógia útján átültethető a vállalkozás Charta 16. cikke által garantált szabadságára is.

81      A jelen ügyben először arra kell rámutatni, hogy a vitatott jogi aktusok felperessel szembeni elfogadása, amennyiben azok a pénzeszközeinek, vagyoni értékeinek és egyéb gazdasági erőforrásainak befagyasztását írták elő, az atomfegyverek elterjedésének megakadályozását célozták, és ily módon azt, hogy nyomást gyakoroljanak az Iráni Iszlám Köztársaságra annak érdekében, hogy az szüntesse meg az érintett tevékenységeket. Ez a cél a béke és a nemzetközi biztonság fenntartásához kapcsolódó erőfeszítések tágabb összefüggésébe illeszkedett, következésképpen pedig jogszerű és megfelelő volt (lásd ebben az értelemben, analógia útján: 2013. szeptember 13‑i Makhlouf kontra Tanács ítélet, T‑383/11, EU:T:2013:431, 100. és 101. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

82      Másodszor, a vitatott intézkedések szükségesek is voltak, mivel az alternatív és kevésbé korlátozó intézkedések, például az előzetes engedélyezési rendszer vagy a folyósított pénzeszközök felhasználásának utólagos igazolására irányuló kötelezettség nem tette lehetővé a kitűzött cél ugyanolyan hatékony elérését, vagyis az atomfegyverek elterjedésének megakadályozását, és ily módon azt, hogy nyomást gyakoroljanak az Iráni Iszlám Köztársaságra annak érdekében, hogy az szüntesse meg az érintett tevékenységeket, tekintettel különösen az előírt korlátozások megkerülésének lehetőségére (lásd analógia útján: 2013. szeptember 13‑i Makhlouf kontra Tanács ítélet, T‑383/11, EU:T:2013:431, 101. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

83      Ennélfogva a felperes nem bizonyította, hogy a vitatott jogi aktusok megsértették az őt a Charta 16. és 17. cikke alapján megillető jogokat.

84      A fenti megfontolások összességére figyelemmel meg kell állapítani, hogy kizárólag az első, a Tanács részéről a vitatott jogi aktusok elfogadásával és a felperes nevének a vitatott listákon való fenntartásával (annak ellenére, hogy nem állt rendelkezésére azt alátámasztó bizonyíték) kapcsolatos jogellenességi kifogás képez a fenti 64. pontban felidézett ítélkezési gyakorlat értelmében vett, az Unió felelősségének beállására alkalmas körülményt.

2.      Az állítólagos kárról, valamint a felrótt magatartás jogellenessége és az e kár közötti okozati összefüggésről

85      A felperes úgy véli, hogy bizonyította az általa a vitatott jogi aktusok eredményeként elszenvedett vagyoni és nem vagyoni károk tényleges és biztos jellegét, valamint a felrótt magatartás jogellenessége és az állítólagos kár közötti okozati összefüggést. Úgy véli, hogy – figyelemmel az ügy sajátos körülményeire – a 2017. május 30‑i Safa Nicu Sepahan kontra Tanács ítélet (C‑45/15 P, EU:C:2017:402) nem kérdőjelezi meg kártérítési kérelmének megalapozottságát.

86      Válaszában azt állítja, hogy a Tanács az EUMSZ 340. cikket megsértve megpróbál olyan feltételeket előírni, amelyek a gyakorlatban lehetetlenné vagy rendkívül nehézzé tehetik a magánszemélyek számára a kártérítéshez való jog gyakorlását.

87      A Tanács által az okozati összefüggés hiányára alapított érvre – figyelemmel a 2011‑ben a felperessel szemben az Egyesült Államokban elfogadott korlátozó intézkedésekre (a továbbiakban: amerikai intézkedések) – válaszul a felperes megjegyzi, hogy az amerikai intézkedésekre másfél évvel a vitatott jogi aktusokat követően került sor, és hogy azok „bizonyítékként” hivatkoznak az utóbbiakra. Ennélfogva az említett jogi aktusokból következő említett intézkedések nem okozhattak neki önálló kárt, ily módon az esetlegesen okozott károk közvetlenül a Tanács jogellenes magatartásából erednek, és az utóbbit terheli azok megtérítése. Másrészt a felperes emlékeztet arra, hogy az Iráni Iszlám Köztársaság és az Egyesült Államok közötti kapcsolatok 1980 óta megszakadtak, valamint hogy az Egyesült Államok 1995 óta tilt az iráni társaságokkal kapcsolatos minden ügyletet és tevékenységet. Ennélfogva – mivel nem tartott fenn kapcsolatokat az Egyesült Államokban székhellyel rendelkező társaságokkal és ott vagyontárgyakkal sem rendelkezik – az amerikai intézkedések nem okoztak neki kárt.

88      A Bizottság által támogatott Tanács vitatja a felperes által kifejtett érveket. Úgy véli, hogy a Bíróság által a 2017. május 30‑i Safa Nicu Sepahan kontra Tanács ítéletben (C‑45/15 P, EU:C:2017:402) a vagyoni és a nem vagyoni kár megtérítésével kapcsolatos feltételekre vonatkozóan rögzített következtetések relevánsak a jelen ügyben ismertetett érvei szempontjából, és alá is támasztják azokat. Egyébként a felperes által állítólagosan Iránban elszenvedettekhez hasonló vagyoni és nem vagyoni károkat illetően a Tanács megjegyzi, hogy a vitatott intézkedések alkalmazásának időszakában a felperes az amerikai intézkedések hatálya alatt is állt, amelyek ugyanolyan hátrányos, sőt hátrányosabb hatásokkal járhattak, és amelyek még mindig hatályban vannak. Viszonválaszában előadja, hogy az amerikai intézkedések tényleges hatást gyakoroltak a felperes gazdasági tevékenységére.

89      Meg kell vizsgálni, hogy a felperes bizonyította‑e az állítólagos kárt, valamint a felrótt magatartás jogellenessége és e kár közötti okozati összefüggés fennállását.

90      Ami a kár tényleges jellegével kapcsolatos feltételt illeti, az Unió szerződésen kívüli felelőssége – az ítélkezési gyakorlat szerint – csak akkor állapítható meg, ha a felperes valóban tényleges és biztos kárt szenvedett el (lásd ebben az értelemben: 1982. január 27‑i De Franceschi kontra Tanács és Bizottság ítélet, 51/81, EU:C:1982:20, 9. pont; 1996. január 16‑i Candiotte kontra Tanács ítélet, T‑108/94, EU:T:1996:5, 54. pont). A felperesnek kell bizonyítania, hogy e feltétel teljesült (lásd: 2006. november 9‑i Agraz és társai kontra Bizottság ítélet, C‑243/05 P, EU:C:2006:708, 27. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat), konkrétabban pedig neki kell meggyőző bizonyítékot szolgáltatnia a kár fennállását és mértékét illetően (lásd: 1997. szeptember 16‑i Blackspur DIY és társai kontra Tanács és Bizottság ítélet, C‑362/95 P, EU:C:1997:401, 31. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

91      Konkrétabban: valamennyi kártérítési kérelemnek – akár vagyoni, akár nem vagyoni kárról, jelképes vagy jelentős mértékű kártérítésről legyen szó – meg kell határoznia a kifogásolt magatartásra tekintettel az állítólagos kár jellegét, és akár csak hozzávetőlegesen is, de értékelnie kell e kár összességét (lásd: 2015. február 26‑i Sabbagh kontra Tanács ítélet, T‑652/11, nem tették közzé, EU:T:2015:112, 65. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

92      Az állítólagos magatartás és kár közötti okozati összefüggés fennállására vonatkozó feltételt illetően a kárnak a felrótt magatartásból kellőképpen közvetlenül kell következnie, vagyis az utóbbinak kell a kár meghatározó okának lennie, viszont nem áll fenn a jogellenes helyzetből – akár csak áttételesen – következő összes hátrányos következmény jóvátételére irányuló kötelezettség (lásd: 2006. május 10‑i Galileo International Technology és társai kontra Bizottság ítélet, T‑279/03, EU:T:2006:121, 130. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat; lásd még ebben az értelemben: 1979. október 4‑i Dumortier és társai kontra Tanács ítélet, 64/76, 113/76, 167/78, 239/78, 27/79, 28/79 és 45/79, EU:C:1979:223, 21. pont). A felperesnek kell bizonyítania az okozati összefüggés fennállását az állítólagos magatartás és kár között (lásd: 1998. szeptember 30‑i Coldiretti és társai kontra Tanács és Bizottság ítélet, T‑149/96, EU:T:1998:228, 101. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

93      A fent felidézett ítélkezési gyakorlatra figyelemmel kell vizsgálni, hogy a jelen ügyben a felperes bizonyította‑e az általa a vitatott jogi aktusok elfogadása és nevének a vitatott listákon való fenntartása miatt elszenvedett vagyoni és nem vagyoni károk tényleges és biztos jellegét, valamint az e jogi aktusok elfogadása és az e károk közötti okozati összefüggés fennállását.

a)      Az állítólagos vagyoni kárról és az okozati összefüggés fennállásáról

94      A felperes egy, a Paris Île‑de‑France régió (Franciaország) könyvvizsgálói kamarájának tagságával rendelkező könyvvizsgáló társaságnak – a keresetlevél A.2. mellékletében csatolt – 2015. július 21‑i jelentésére (a továbbiakban: könyvvizsgálói jelentés) hivatkozva azt állítja, hogy a vitatott jogi aktusok elfogadása miatt kétféle vagyoni kárt szenvedett el Iránban és kétféle vagyoni kárt Európában. E károk összessége alapján azt kéri, hogy a Törvényszék kötelezze a Tanácsot összesen 11 009 560 euró összegű kártérítés megfizetésére.

95      Egy, a harmadik pervezető intézkedés keretében feltett, a vagyoni kárnak a kereseti kérelemben szereplő teljes összege, azaz 11 009 560 euró és a keresetlevél indokolásában hivatkozott különféle vagyoni károk összege közötti eltérésre vonatkozó kérdésre válaszolva a felperes kiemeli, hogy ez az eltérés az általa elkövetett nyilvánvaló jelentős tévedés eredménye, amelyet a Törvényszéknek figyelembe kell vennie. Míg ugyanis a keresetlevél E.1.1.2., E.1.1.3. és E.1.1.4. címében a felperes megemlítette az Iránban elszenvedett valamennyi pénzügyi és működési kár összegét, addig ezt elfelejtette megtenni az E.1.1.1. címben hivatkozott, Iránban elszenvedett pénzügyi és működési károk tekintetében. Ugyanakkor pontosítja, hogy az utóbbi, az általa 2 932 367 euróra értékelt, a „nettó számviteli eredmény csökkenéséből” eredő vagyoni kár összege részét képezi a vagyoni kár összegének, amelynek összegét illetően megerősíti, hogy az „11 009 560 euró, ahogy az a kereseti kérelemben és a keresetlevél A.2. mellékletének 35. oldalán egyaránt szerepel”.

96      Meg kell jegyezni, hogy a kár és az okozati összefüggés fennállásának bizonyítása érdekében a felperes jelentős mértékben támaszkodik a könyvvizsgálói jelentésre. Ez nyilvánvalóan kitűnik a keresetlevél „A vagyoni kárról és az okozati összefüggés fennállásáról” című E. címében található 60–101. pontjának és az említett jelentés 8–27. oldalának együttes olvasatából. A keresetlevél e pontjai szóról szóra átvesznek a könyvvizsgálói jelentés említett oldalain szereplő egész részeket. A felperes legfeljebb megpróbálta néha összefoglalni az említett jelentés bizonyos részeit, egyes szakaszainak kivágására szorítkozva.

97      E körülmények között, mivel a felperes által hivatkozott vagyoni kárra vonatkozó állításainak jelentős része a könyvvizsgálói jelentésben szereplő értékeléseken alapul, a felperes által állítólagosan Iránban és Európában elszenvedett vagyoni károk és az okozati összefüggés fennállásának vizsgálatát megelőzően először a könyvvizsgálói jelentés bizonyító erejét kell vizsgálni.

1)      A könyvvizsgálói jelentés bizonyító erejének vizsgálatáról

98      A bizonyíték fogalmára vonatkozó uniós szabályozás hiányában az uniós bíróság megállapította a bizonyítékok szabad szolgáltatásának vagy a bizonyítékok szabadságának az elvét, amelyet úgy kell értelmezni, hogy egy adott tény bizonyítása érdekében bármilyen bizonyítékra – vagyis szóbeli tanúvallomásra, okirati bizonyítékra, vallomásokra stb. – lehet hivatkozni (lásd ebben az értelemben: 2000. március 23‑i Met‑Trans és Sagpol ítélet, C‑310/98 és C‑406/98, EU:C:2000:154, 29. pont; 2004. július 8‑i Dalmine kontra Bizottság ítélet, T‑50/00, EU:T:2004:220, 72. pont; Mengozzi főtanácsnok Archer Daniels Midland kontra Bizottság ügyre vonatkozó indítványa, C‑511/06 P, EU:C:2008:604, 113. és 114. pont). Ezzel kölcsönös összefüggésben az uniós bíróság megállapította a bizonyítékok szabad értékelésének elvét, amely szerint a bizonyíték hitelességének, vagy másként kifejezve a bizonyító erejének a meghatározása a bíróság belső meggyőződésén alapul (2004. július 8‑i Dalmine kontra Bizottság ítélet, T‑50/00, EU:T:2004:220, 72. pont; Mengozzi főtanácsnok Archer Daniels Midland kontra Bizottság ügyre vonatkozó indítványa, C‑511/06 P, EU:C:2008:604, 111. és 112. pont).

99      Valamely okirat bizonyító erejének a megállapításához számos tényezőt figyelembe kell venni, például az okirat eredetét, elkészítésének körülményeit, címzettjét, tartalmát, és fel kell tenni azt a kérdést, hogy e tényezők alapján az okiratban foglalt információ értelmesnek és hitelesnek tűnik‑e (2000. március 15‑i Cimenteries CBR és társai kontra Bizottság ítélet, T‑25/95, T‑26/95, T‑30/95–T‑32/95, T‑34/95–T‑39/95, T‑42/9–T‑46/95, T‑48/95, T‑50/95–T‑65/95, T‑68/95–T‑71/95, T‑87/95, T‑88/95, T‑103/95 és T‑104/95, EU:T:2000:77, 1838. pont; 2002. november 7‑i Vela és Tecnagrind kontra Bizottság ítélet, T‑141/99, T‑142/99, T‑150/99 és T‑151/99, EU:T:2002:270, 223. pont).

100    Ebben a kontextusban az uniós bíróság már megállapította, hogy a felperes által előterjesztett elemzés nem tekinthető semleges és független szakvéleménynek, mivel azt maga a felperes kérte és finanszírozta, és az az általa rendelkezésre bocsátott adatbázisok alapján készült, anélkül hogy ezen adatok helytállósága és relevanciája bármely független ellenőrzés tárgyát képezte volna (lásd ebben az értelemben: 2011. március 3‑i Siemens kontra Bizottság ítélet, T‑110/07, EU:T:2011:68, 137. pont).

101    Az uniós bíróságnak már alkalma nyílt annak megállapítására is, hogy a szakvélemény csak abban az esetben tekinthető bizonyító erejűnek, ha a tartalma objektív, és hogy az ilyen dokumentumban szereplő puszta állítás, amelyet nem támasztottak alá, önmagában nem bizonyító erejű (lásd ebben az értelemben: 2004. szeptember 16‑i Valmont kontra Bizottság ítélet, T‑274/01, EU:T:2004:266, 71. pont).

102    A jelen ügyben a fenti 98–101. pontban felidézett elvek alapján kell értékelni a könyvvizsgálói jelentés bizonyító erejét.

103    E tekintetben meg kell jegyezni, hogy a könyvvizsgálói jelentést egy, a Paris Île‑de‑France régió könyvvizsgálói kamarájának tagságával rendelkező könyvvizsgáló társaság készítette. Az említett jelentés 2. és 3. oldalán található, az említett társaság által a felperesnek küldött, 2015. július 21‑i levélből kitűnik, hogy a 2015. június 18‑i találkozó során rögzített feltételeknek megfelelően a felperes által az e társaságra bízott feladat célja a vitatott intézkedések által Iránban és Európában a felperes és többségi részvényese, F. Mahmoudian részére okozott károk értékelése volt. E feladat teljesítése kapcsán e levélben pontosították többek között, hogy „[e] jelentés a Fulmen társaság által részünkre átadott dokumentumok és az iráni intézményektől származó információk alapján készült”. Az említett levélből kitűnik, hogy a könyvvizsgálói jelentés a felperes kérésére annak érdekében készült, hogy a jelen jogvita keretében tanúsítsa az állítólagos vagyoni kár tényleges jellegét és terjedelmét, valamint hogy az lényegében a felperes által átadott dokumentumokon alapul. Hangsúlyozni kell, hogy az említett, a lábjegyzetekben olykor hivatkozott dokumentumokat nem csatolták a könyvvizsgálói jelentéshez.

104    Azon kontextus miatt, amelyben a könyvvizsgálói jelentést készítették, és a fenti 98–101. pontban felidézett elvek értelmében e jelentés bizonyító erejét relativizálni kell. Az nem tekinthető elégségesnek a tartalma bizonyításához, különösen a hivatkozott kár tényleges jellegét és terjedelmét illetően. Legfeljebb a bizonyítás kiindulópontjának tekinthető, feltéve, hogy azt más bizonyítékokkal alátámasztják.

105    A fenti 96. pontban hivatkozott körülményt, vagyis azt illetően, hogy a kár és az okozati összefüggés fennállásának bizonyítása érdekében a felperes lényegében – sőt kizárólagosan – a könyvvizsgálói jelentésre támaszkodik, a bizonyítékok szabad szolgáltatásának vagy a bizonyítékok szabadságának a fenti 98. pontban felidézett elvére figyelemmel önmagában megengedett e dokumentumtípus ilyen felhasználása.

106    Amint azonban az a fenti 104. pontban megállapítást nyert, figyelemmel a dokumentum elkészülésének körülményeire, még ha az egy könyvvizsgáló „pecsétjével” is volt ellátva, továbbá a fenti 98–101. pontban felidézett ítélkezési gyakorlatnak megfelelően, a könyvvizsgálói jelentés nem tekinthető elégségesnek az abban szereplők bizonyítására, többek között az állítólagos kár tényleges jellegét és terjedelmét illetően, amennyiben azt nem támasztják alá más bizonyítékok.

2)      Az állítólagosan Iránban elszenvedett vagyoni károkról és az okozati összefüggés fennállásáról

107    A felperes előadja, hogy a vitatott intézkedések előírását követően vagyoni károkat szenvedett el Iránban; ezeket két kategóriába, egyrészt a pénzügyi és működési károk, másrészt pedig lényegében a kereskedelmi vagy strukturális károk kategóriájába sorolja.

108    Elöljáróban meg kell állapítani, hogy a keresetlevél 78., 80. és 81. pontjában a felperes kifejezetten jelzi – azzal, hogy a károkat a vagyoni károk fenti 107. pontban hivatkozott két kategóriájába sorolja –, hogy a jelen kártérítési kérelem nem terjed ki az ügyfelei részére a munkálatok elvégzésének késedelme kapcsán fizetendő szerződéses kötbérekkel, nemzetközi kaliberének elvesztésével, illetve a kulcsfontosságú személyek és vezetők távozásával kapcsolatos kártérítési elemekre.

i)      A pénzügyi és működési károkról

109    A felperes előadja, hogy a vitatott intézkedések kihatottak a folyamatban levő projektek megvalósítására, mivel lehetetlen volt számára Európából származó bizonyos berendezések megvásárlása, bizonyos esetekben lehetetlen volt e berendezések helyettesítése, ebből következően nem tudta megvalósítani az érintett projekteket, illetve azokban az esetekben, amikor sikerült helyettesítenie az említett berendezéseket, a projektek megvalósítását érintő, ebből következő késések, valamint a nyereség változások miatti elvesztése szintén kihatott e projektek megvalósítására. Mindebből háromféle kár következik: a nettó éves számviteli eredmény csökkenése, 2010 és 2014 között Iránban teljesítendő négy szerződés teljesítésének lehetetlenné válása, valamint Iránban új szerződések megszerzésének lehetetlensége a vitatott időszak során.

110    A Bizottság által támogatott Tanács vitatja a felperesnek az állítólagosan Iránban elszenvedett különböző pénzügyi és működési károk megtérítésére irányuló kérelmével kapcsolatos érveit.

111    Elsősorban, a nettó számviteli eredményének csökkenésével kapcsolatos kártérítési elemet illetően a felperes előadja, hogy a forgalom, a nettó számviteli eredmény és a haszonkulcs 2011‑től kezdve jelentősen csökkent. A „forgalom nettó eredménye” arányának csökkenése (a 2007/2011 közötti időszakbeli 2,14%‑ról a 2011/2014 közötti időszakban ‑4,35%‑ra) közvetlenül kapcsolódik a vitatott listákra való felvételéhez. E csökkenés az alábbi öt tényező eredménye: a pénzügyi és banki költségek növekedése, a megvalósítandó projektek késedelme miatt az ügyfelek részére fizetendő szerződéses kötbérek, a nyersanyagok vételárának a külföldi vásárlások esetében a közvetítők igénybevétele miatti növekedése, a jelentős haszonkulccsal járó forgalmazási szerződések – például az Omicron társasággal kötött forgalmazási szerződés – megszűnése, valamint a vitatott intézkedések által kiváltott olyan többletköltségek, mint a tanulmányok és a javasolt berendezések fentiekből következő felülvizsgálata, az esetleges új beszállítók felkutatása, illetve a vitatott intézkedések kezelése érdekében a személyzet tagjainak új feladatokhoz rendelése. A válaszban a felperes vázlatos áttekintő táblázatot közöl, amely tartalmazza a nettó számviteli eredményének csökkenéséből eredő kár kiszámításának módszerét.

112    Ami a kár tényleges jellegének bizonyítását illeti, a nettó számviteli eredmény csökkenéséből eredő kár kapcsán mindenekelőtt azt kell megállapítani, hogy – amint azt a Tanács hangsúlyozza – a keresetlevélben a felperes nem fogalmaz meg semmilyen számszerűsített kártérítési kérelmet ezen összesített kár vonatkozásában.

113    A fenti 95. pontban kifejtetteknek megfelelően, a harmadik pervezető intézkedés keretében feltett egyik kérdésre válaszolva a felperes kifejti, hogy a nettó számviteli eredmény csökkenéséből eredő kár kapcsán a számszerűsített kártérítési kérelem hiánya az általa elkövetett nyilvánvaló jelentős tévedés eredménye, amelyet tehát a Törvényszéknek figyelembe kell vennie.

114    Ugyanakkor először meg kell állapítani, hogy bár a keresetlevél E.1.1.1. címében hivatkozott vagyoni kár értékelésének hiánya objektív tény, e hiány kapcsán a felperes állításával ellentétben nem állapítható meg nyilvánvaló jelentős tévedés.

115    Meg kell ugyanis állapítani, hogy az E.1.1.1. címben hivatkozott kár alapját képező öt tényező kapcsán a második, „az ügyfelek részére kifizetett késedelmi kötbérekre” és a harmadik, „a nyersanyag‑költségek növekedésére” vonatkozó kártérítési elemre vonatkozó indokolás nem tartalmaz semmilyen értékelést. E körülmények között lehet úgy tekinteni, hogy az E.1.1.1. címben hivatkozott kár teljes összege értékelésének hiánya magyarázható az azok alapjául szolgáló egyes tényezők értékelésének hiányával. Ennélfogva a felperes által elkövetett jelentős tévedés nem tűnik annyira nyilvánvalónak, hogy azt a Törvényszék figyelembe vehesse.

116    Másodszor, emlékeztetni kell arra, hogy az állandó ítélkezési gyakorlat szerint a keresetlevél szövegének egyes pontjait ugyan alátámaszthatják és kiegészíthetik a csatolt iratok meghatározott részeire történő hivatkozások, a más, akár a keresetlevélhez mellékelt iratokra való általános hivatkozás nem pótolhatja a jogi érvelés azon lényegi elemeinek hiányát, amelyeknek a keresetlevélben kell szerepelniük. Ezenfelül nem a Törvényszéknek kell a mellékletekben megkeresnie és azonosítania azokat a jogalapokat és érveket, amelyek a kereset alapját képezhetik, mivel a mellékleteknek tisztán bizonyító és kisegítő szerepük van (lásd: 2005. december 14‑i Honeywell kontra Bizottság ítélet, T‑209/01, EU:T:2005:455, 57. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

117    A jelen ügyben vitathatatlan, hogy a harmadik pervezető intézkedés keretében feltett kérdésre adott, a fenti 95. pontban ismertetett válaszában a felperes egyáltalán nem utalt arra, hogy az általa hivatkozott nyilvánvaló jelentős tévedés a könyvvizsgálói jelentésből megállapítható lenne.

118    Meg kell ugyanakkor állapítani, hogy a keresetlevél E.1.1.1. címében található 62–74. pontja szinte szóról szóra átveszi a könyvvizsgálói jelentés 9–13. oldalán az említett jelentésnek „1. pont: A nettó számviteli eredmény csökkenése” címe alatt található szakaszait. Márpedig a keresetlevél e pontjainak és a könyvvizsgálói jelentés e szakaszainak együttes értelmezése alapján megállapítható, hogy a felperes részéről az említett átvétel nem volt kimerítő jellegű. A felperes ugyanis sem az említett jelentés 12. és 13. oldalán szereplő, „A nettó eredmény csökkenése által [a 2011 és 2014 között] elért [forgalomra] gyakorolt hatás” című 6. táblázatot, sem pedig az ugyanezen jelentés 13. oldalán szereplő – a szóban forgó vagyoni kár értékelését, azaz a 2 932 367 euró összeget tartalmazó – következtetést nem másolta át.

119    Ugyanakkor a fenti 116. pontban felidézett ítélkezési gyakorlatra figyelemmel nem a Törvényszék feladata annak értékelése, hogy az, hogy a felperes nem másolta át a fenti 118. pontban említett táblázatot és következtetést, az érvelésének kidolgozása és beadványainak megszerkesztése során őt megillető szabad mérlegelése keretében hozott döntés vagy olyan nyilvánvaló jelentős hibának minősülő tévedés eredménye‑e, amelyet a Törvényszék figyelembe vehetne.

120    A fenti megfontolásokra figyelemmel meg kell állapítani, hogy a felperes nem bizonyította az állítólagos kár tényleges jellegét, így – anélkül, hogy vizsgálni kellene az okozati összefüggést – el kell utasítani a „nettó számviteli eredmény csökkenéséből” eredő kárral kapcsolatos kártérítési kérelmét.

121    Másodsorban, a teljesítés alatt álló négy szerződés, vagyis a Kamyaran & Shaked, a Mahyar, a 6 Trans Khouzestan és a GIS Tehran projektek megszűnéséből eredő, a felperes által 771 577 euróra értékelt kárt illetően elegendő annyit megállapítani, hogy a felperes nyilvánvalóan nem bizonyítja az okozati összefüggést az állítólagos magatartás és a kár között.

122    A felperes ugyanis annak kijelentésére szorítkozik, hogy egyrészt mivel kereskedelmi partnerei megtagadták az általa szolgáltatandó berendezések leszállítását, 2010 és 2014 között kénytelen volt leállítani négy iráni projekt teljesítését, másrészt pedig hogy a vitatott jogi aktusok elfogadása volt az egyetlen olyan meghatározó tényező, amely a szerződések felmondását eredményezte.

123    E kettős állítás alátámasztására a felperes pusztán utal a keresetlevél A.6. mellékletére, amely „[a] Kamyaran, a Trans, a Mahyar és a GIS Tehran projektek dokumentumainak másolatait” tartalmazza. A válaszban a C.5, C.6 és C.7. mellékletben csatol e négy közül három projekt haszonkulcsának számítását és az azokra vonatkozó költségvetési kimutatást tartalmazó három dokumentumot.

124    Meg kell állapítani, hogy sem a keresetlevélben – néhány sorra szorítkozóan – és a válaszban kifejtett érvek, sem az e beadványok mellékleteiben csatolt dokumentumok nem tekinthetők olyannak, mint amelyek akár a legcsekélyebb bizonyítékot szolgáltatnák az állítólagos magatartás és a kár közötti okozati összefüggés fennállására.

125    Sem a keresetlevél, sem a válasz nem tartalmaz ugyanis olyan elemet, amely alkalmas lenne annak bizonyítására, hogy a vitatott intézkedések képezték – amint azt a felperes állítja – a keresetlevélben hivatkozott négy projekt leállításának meghatározó okát. Ugyanígy azzal kapcsolatban, hogy kereskedelmi partnerei állítólagosan megtagadták az említett projektek végrehajtása céljából szükséges berendezések szállítását, a felperes egyáltalán semmilyen bizonyítékot nem szolgáltat ennek megtagadására.

126    A válaszban is legjobb esetben annyit pontosít, hogy az állítólagos kárt nem okozhatták az amerikai intézkedések, mivel egyrészt semmilyen kapcsolatban nem állt amerikai társaságokkal, illetve nem szállított az Egyesült Államokba, másrészt pedig a berendezések területén a világ legnagyobb szállítója három európai társaság, a Schneider, az ABB és a Siemens.

127    Mindazonáltal az ilyen állítások semmiképpen sem tekinthetők olyannak, mint amelyek bizonyítják azt, hogy az állítólagos magatartás képezi a jelen kár, vagyis a négy teljesítés alatt álló iráni szerződés megszűnésének meghatározó okát.

128    A fenti megfontolásokból következik, hogy mivel a felperes nem bizonyította az okozati összefüggés fennállását, a négy szerződés megszűnéséből eredő kár megtérítésére irányuló kérelmet mint megalapozatlant kell elutasítani.

129    Harmadsorban, az új iráni szerződések elvesztéséből eredő kártérítési elemet illetően a felperes előadja, hogy mivel megfosztották beszerzési forrásaitól és személyzetétől, nem volt képes új szerződéseket szerezni ebben az országban a vitatott időszak során. Úgy kell tekinteni, hogy „vitatott időszak” alatt a felperes a nevének 2010. július 26‑án történt első felvétele (lásd a fenti 10. pontot) és az említett név vitatott listákról való 2013. december 19‑i törlése (lásd a fenti 23. pontot) közötti időszakot érti (a továbbiakban: vitatott időszak). Az ily módon elszenvedett kár összegét 2 838 897 euróra értékeli. Elöljáróban ismét meg kell jegyezni, hogy a felperes nem bizonyítja az állítólagos magatartás és a kár közötti okozati összefüggés fennállását.

130    E tekintetben ugyanis pusztán azt állítja, hogy az iráni villamosenergia‑ágazatban történt beruházások statisztikáira és az említett ágazatban fennálló piaci részesedésére – amely a vitatott intézkedéseket megelőző nyolcéves időszak során elért 10,69%‑ról a vitatott időszak során 2,70%‑ra csökkent – figyelemmel „nyilvánvaló, hogy a szankciók a felperes piaci részesedésének igen jelentős csökkenését eredményezték”.

131    Márpedig mindenekelőtt a könyvvizsgálói jelentés 9. sz. táblázatában szereplő adatokból kitűnik, hogy a villamosenergia‑ágazatban történt iráni beruházások, miután 2007–2008‑ban 786 000 000 euróra, 2008–2009‑ben pedig 1 070 785 714 euróra nőttek, a 2009–2010. pénzügyi évben körülbelül 16,6%‑kal, majd a 2010–2011. pénzügyi évben körülbelül 10%‑kal, a 2011–2012. pénzügyi évben körülbelül 33,44%‑kal, végül a 2012–2013. pénzügyi évben 52,7%‑kal csökkentek. Ily módon ezek az adatok lehetővé teszik annak megállapítását, hogy a 2009–2010. pénzügyi évtől, vagyis a vitatott jogi aktusok elfogadását megelőzően a villamosenergia‑ágazatban történt iráni beruházások jelentős csökkenésnek indultak.

132    Másrészt a könyvvizsgálói jelentés 10. sz. táblázatából kitűnik, hogy kétségtelen, hogy a felperes egyáltalán nem kötött új szerződést a 2012–2013. és 2013–2014. pénzügyi évben. Ugyanakkor ugyanezen táblázatból kitűnik, hogy a 2011–2012. pénzügyi évben, vagyis egy évvel a vitatott jogi aktusok elfogadását követően a felperesnek az általa 2010–2011‑ben kötött szerződések összegének kétszeresét is meghaladó összegben sikerült szerződéseket kötnie.

133    Ennélfogva a könyvvizsgálói jelentés 9. és 10. sz. táblázatában szereplő adatok nem teszik lehetővé az állítólagos magatartás és a szóban forgó kár közötti okozati összefüggés fennállásának bizonyítását.

134    Ezt követően azt is hangsúlyozni kell, hogy mivel a vitatott intézkedések csak az Unióban voltak alkalmazandók, azok önmagukban nem tiltották meg a felperes számára, hogy pályázóként jelentkezzen Iránban új szerződések megszerzése céljából. Márpedig a felperes nem terjeszt elő azt alátámasztó bizonyítékokat, hogy legalábbis pályázott ilyen szerződések megszerzése céljából, és hogy ajánlatát – állításának megfelelően – különösen technikai és szakértői kapacitásainak elégtelensége miatt utasították el. Végeredményben még csak azt sem állítja, hogy bármilyen szerződés megszerzése céljából pályázatot nyújtott be Iránban, csak arra hivatkozik, hogy 2012 és 2014 között nem kötött semmilyen szerződést.

135    Végül, a felperes nem jelöli meg, hogy az elektromos berendezések milyen beszerzési forrásaitól, és személyzetének az ilyen típusú szerződések teljesítéséhez szükséges szakmai tapasztalattal rendelkező mely tagjaitól fosztották meg a vitatott jogi aktusok elfogadásának eredményeként.

136    A fenti megfontolásokra figyelemmel a felperes nem bizonyítja, hogy a vitatott intézkedések elfogadása magyarázza piaci részesedésének csökkenését az iráni villamosenergia‑ágazatban. Mind az említett ágazatot a beruházások csökkenése miatt érintő nehézségek, mind pedig az arra vonatkozó bizonyítékok hiánya, hogy a felperes pályázott szerződésekre az említett ágazatban, alkalmas arra, hogy magyarázatot szolgáltasson a piaci részesedés ilyen csökkenésére.

137    Ennélfogva – mivel a felperes nem bizonyította az okozati összefüggés fennállását – az új szerződések Iránban bekövetkező elvesztéséből eredő kár megtérítésére irányuló kérelmet mint megalapozatlant kell elutasítani.

138    A fenti megfontolások összességére figyelemmel a pénzügyi és működési károk megtérítése iránti kérelmet mint megalapozatlant kell elutasítani.

ii)    A kereskedelmi vagy strukturális károkról

139    A felperes – ami lényegében azon kereskedelmi vagy strukturális károkat illeti, amelyek megtérítését kéri – előadja először, hogy a vitatott listákra való felvétele a bankjaival és privilegizált partnereivel fenntartott kapcsolatainak megszakadását vonta maga után. Másodszor, a vitatott listákra való felvétele – a „többlépcsős szankciók” elkerülése érdekében – a csoport strukturális csökkentését tette szükségessé, hat másik iránti társaságban fennálló – három esetben többségi – részesedéseinek kényszerértékesítése révén.

140    A Bizottság által támogatott Tanács az állítólagosan Iránban elszenvedett kereskedelmi és strukturális károk megtérítésére irányuló kérelem elutasítását kéri.

141    Elsősorban, a Tejarat bankkal és hat privilegizált partnerrel – egyrészt az Omicron társasággal, másrészt öt másik társasággal – fenntartott kereskedelmi kapcsolatoknak a vitatott jogi aktusok által kiváltott megszakadását illetően a felperes kétségtelenül elismeri, hogy az e különböző partnerségek megszűnése által a tevékenységére gyakorolt hatást a nettó számviteli eredménye csökkenésének a pénzügyi és működési károk kategóriája kapcsán korábban hivatkozott számítása már tartalmazza. Ugyanakkor a jelen esetben hivatkozott kár kapcsán azon károkra is utal, amelyek a szankciók megszüntetését követően merültek fel és amelyek lényegében e privilegizált partnerségek helyreállításának kilátásait érintik. E privilegizált partnerségek elvesztése, függetlenül a vitatott időszak során el nem ért előnytől, a felperes által 1 026 974 euróra értékelt kárt okozott neki.

142    Egy, a Törvényszék által először a harmadik pervezető intézkedése keretében, másodszor pedig a tárgyalás során feltett kérdésre válaszolva a felperes jelezte, hogy lemond kártérítési kérelméről a Tejarat bankkal fenntartott kapcsolatainak megszakadásához kapcsolódó kár tekintetében, amit rögzítettek a tárgyalás jegyzőkönyvében. Ennélfogva a kereskedelmi kapcsolatok megszakadásából eredő kár a felperes által hivatkozott hat privilegizált partnerségre korlátozódik.

143    Ami e tekintetben először az Omicron társasággal fenntartott kapcsolatok megszakadását illeti – és a felperes e tekintetben jelzi, hogy 2003 óta ő volt e társaság kizárólagos forgalmazója, és az a vitatott jogi aktusok elfogadását követően kizárólagos forgalmazási jogokat biztosított egy másik iráni társaság részére –, a felperes az elszenvedett kárt 526 974 euróra értékeli: ez az összeg az általa három év alatt elért éves haszonkulcsnak felel meg, vagyis a 798 449 euróra értékelt rendszeres éves átlagos értékesítésre alkalmazott 22%‑os kulcsnak.

144    Ami a kár bizonyítását illeti, meg kell állapítani, hogy a jelen ügyben a felperes egy jövőbeli elmaradt haszon kompenzációját kéri, amelyet három évre vetítve számít ki.

145    Márpedig meg kell állapítani, hogy a felperes egyáltalán nem bizonyítja a szóban forgó szerződéses kapcsolat megszakadása következtében el nem ért előnyt. A legjobb esetben is csak a 798 449 euróra értékelt rendszeres éves átlagos értékesítésre alkalmazott 22%‑os nettó haszonkulcs alkalmazására hivatkozik.

146    Márpedig egyrészt sem a keresetlevélből, sem a könyvvizsgálói jelentésből, sem pedig a felperes által benyújtott információkból nem tűnik ki, hogy milyen módon számították ki a felperes által hivatkozott „798 449 eurós rendszeres éves átlagos értékesítés” értékét. Ugyanakkor ez az érték képezi az állítólagos kárral kapcsolatos számításának alapját. Másrészt a felperes semmilyen annak alátámasztására alkalmas bizonyítékot nem terjesztett elő, hogy állításának megfelelően ténylegesen nettó 22%‑os haszonkulcsot ért el. A legjobb esetben is csak azt állítja, hogy e haszonkulcsot – amint az a keresetlevél 86. pontjában található lábjegyzetből kitűnik – „a legjelentősebb értékesítés alapján, 30%‑os költség figyelembevételével […] számították ki”, anélkül, hogy meg lehetne állapítani, hogy a felperes mely dokumentumokra támaszkodik a szóban forgó kár tényleges jellegének bizonyítása céljából.

147    A fenti megfontolásokra figyelemmel meg kell állapítani, hogy az Omicron társasággal fenntartott kereskedelmi kapcsolatok megszakadását illetően a felperes nem bizonyította a kár tényleges és biztos jellegét.

148    Ennélfogva – anélkül, hogy meg kellene vizsgálni, hogy bizonyították‑e az okozati összefüggés fennállását – az Omicron társasággal fenntartott kereskedelmi kapcsolatok megszakadásával kapcsolatos kárra vonatkozó kártérítési kérelmet mint megalapozatlant kell elutasítani.

149    Másodszor, az öt másik társasággal fennálló privilegizált partnerségeket illetően a felperes társaságonként 100 000 euróra becsüli e kereskedelmi kapcsolatok helyreállításának költségeit.

150    E vonatkozásban elöljáróban – a kár bizonyítását illetően – elegendő rámutatni, hogy a felperes semmilyen, az öt érintett társasággal a vitatott jogi aktusok elfogadását megelőzően meglévő kapcsolatok fennállását és jellegét alátámasztó bizonyítékot nem terjeszt elő. Ezenkívül ismét meg kell állapítani, hogy a felperes egy jövőbeli hipotetikus kiadásra hivatkozik, amelynek értékelése egyértelműen önkényes és átalányjellegű. Ennélfogva a fenti 141. pontban említett öt társasággal fennálló kereskedelmi kapcsolatok megszakadásából eredő állítólagos kár nem tényleges, és nem is biztos.

151    A fentiekből az következik, hogy a felperes és az Omicron társaság, valamint öt másik privilegizált partnere közötti kapcsolatok megszakadásából eredő kár megtérítése iránti igényt mint megalapozatlant kell elutasítani.

152    Másodsorban a felperes azzal érvel, hogy a „többlépcsős szankciók” elkerülése érdekében át kellett ruháznia több iráni társaságban fennálló részesedését. Jelzi, hogy mivel nem lehet megbecsülni az e kényszerértékesítésekből, valamint a kapacitáscsökkentéséből eredő veszteség összegét, az említett részesedések helyreállítási költségeinek számszerűsítésére szorítkozik. E vonatkozásban az előzetes könyvvizsgálat költségeit és a jogi költségeket a többségi részesedések esetében 30 000 euróra, a kisebbségi részesedések esetében 5000 euróra, vagyis összesen 105 000 euróra becsüli. A válasz mellékletében csatolja az e társaságok irányítási szolgáltatásaira vonatkozó, egy ugyanolyan méretű csoport újbóli kialakításával kapcsolatos becslést.

153    A kár bizonyítását illetően ismét meg kell állapítani, hogy a jelen esetben hivatkozott kár tisztán hipotetikus és jövőbeli. A felperes ugyanis a többségi és a kisebbségi részesedések helyreállításával kapcsolatban viselendő előzetes könyvvizsgálat költsége és jogi költségek címén követelt két összegtípus igazolására alkalmas semmilyen bizonyítékot nem terjeszt elő. Egyébként e tekintetben egyértelműen meg kell állapítani, hogy a felperes a keresetlevél 11. pontjában maga is elismeri, hogy nem képes egyrészt a szóban forgó kényszerértékesítésekből eredő pénzügyi veszteség, másrészt a kapacitáscsökkenés megbecslésére. Márpedig az állítólagosan elszenvedett kár értékelése céljából alapvető fontosságú azon társasági részesedések értékének megállapítása, amelyeket állítása szerint átruházni kényszerült. Ez önmagában még annak feltételezése esetén sem lehet elegendő a kár fennállásának bizonyítására, hogy a felperes a „többlépcsős szankciók” elkerülése érdekében döntött úgy, hogy átruházza részesedéseit több iráni társaságban. Végeredményben a felperes egyáltalán nem fejti ki az okot, amely miatt nem volt képes az általa hivatkozott kár értékelésére.

154    Ami az okozati összefüggést illeti, rá kell mutatni, hogy a felperes egyáltalán nem terjeszt elő bizonyítékot arra, hogy a több iráni társaságban fennálló részesedéseinek átruházása a vitatott jogi aktusok elfogadásához kapcsolódó bármilyen intézkedés eredménye lenne. Ezenkívül nem fejti ki, hogy melyek voltak a részesedésével működő vállalkozások azon képességei és technológiái, amelyek „többlépcsős szankciók” kockázatát vonhatták volna maguk után. A könyvvizsgálói jelentés 22. – a felperes által a keresetlevél 91. pontjában hivatkozott – oldalán található 16. sz. táblázatban szereplő szövegből a legjobb esetben is az tűnik ki, hogy az átruházott részesedéseket eredetileg vagy azért szerezték meg, hogy a felperes kínálatát kiterjesszék az e kínálatot kiegészítő termékre és szolgáltatásokra, vagy pedig azért, hogy befolyást gyakoroljanak azokban a vállalkozásokban, amelyek piaci lehetőségeket eredményezhetnek. Mindazonáltal, noha befektetési döntéseinek ezen általános ismertetése a vállalkozás viszonylag aktuális gazdasági stratégiai döntéseit tükrözi, ezek nem teszik lehetővé annak megértését, hogy a felperes állítása szerint milyen okokból kellett átruháznia az érintett iráni vállalkozásokban fennálló részesedéseit.

155    A fenti megfontolásokra figyelemmel – a kár, valamint az okozati összefüggés bizonyításának hiányában – a felperes több iráni társaságban fennálló részesedésének a „többlépcsős szankciók” elkerülése érdekében történt kényszerértékesítéséből eredő kár megtérítése iránti kérelmet mint megalapozatlant kell elutasítani.

156    A fenti értékelések összességéből következik, hogy az állítólagosan Iránban elszenvedett vagyoni károk megtérítése iránti kérelmet mint megalapozatlant kell elutasítani.

iii) Az állítólagosan Európában elszenvedett vagyoni károkról és az okozati összefüggés fennállásáról

157    Az állítólagosan Európában elszenvedett vagyoni károkat illetően a felperes előadja, hogy a vitatott intézkedések előírását követően károkat szenvedett el mindenekelőtt a francia jog szerint működő Codefa Connectique S. A. S. társaságban (a továbbiakban: Codefa) fennálló közvetlen részesedésével összefüggésben, ezután a SED nevű osztrák társaságra bízott eszközeinek elvesztése kapcsán, végül pedig több olyan kutatási és fejlesztési projekt befagyasztása vonatkozásában, amelyeket 2007 óta több európai társasággal együttműködve indított.

158    A Tanács kifogásolja a felperesnek az Európában állítólagosan elszenvedett vagyoni károkkal kapcsolatos érvelését.

159    Elsősorban az azon kár megtérítése iránti kérelmet illetően, amelyet a felperes franciaországi leányvállalatában, a Codefában fennálló részesedésének átruházása kapcsán szenvedett el, a felperes ezt 244 109 euróra értékeli az átruházási ügylet összege alapján, amelyhez 30 000 eurós ügyleti költség járul. A válaszban pontosítja, hogy ez az átruházás tudta lehetővé tenni az egyéb részvényesek számára, hogy korlátozzák a Codefával kapcsolatos kárukat. E tekintetben a válasz mellékleteként csatol egy – állítólagosan az átruházást megelőző könyvvizsgálatra vonatkozó – költségszámlát.

160    Először, ami a kár bizonyítását illeti, kétségtelen, hogy a felperes beszámol azokról a pénzügyi nehézségekről, amelyekkel a Codefa szembesül, és amelyeket állítólag a vitatott jogi aktusok okoztak, és amelyek igazolták a felperes azon döntését, hogy átruházza az említett társaságban fennálló részesedéseit. Ezen átruházás következtében szenvedte el a felperes azt a veszteséget szenvedett el, amelynek megtérítését kéri. Ugyanakkor egyrészt meg kell állapítani, hogy bár a felperes azt állítja, hogy 232 490 eurót fektetett be e társaság részvényeinek megvásárlása céljából, a keresetlevél szövegéből kitűnik, hogy 2010 óta nem fizetett meg 155 000 euró összeget e vásárlás után az eladó részére. Másrészt a felperes által a válasz mellékletében az általa megtéríteni kért 30 000 euró összegű ügyleti költség igazolása érdekében benyújtott költségszámlát illetően meg kell állapítani – amint azt a felperes maga is elismerte a tárgyaláson, és amint azt a jegyzőkönyvben rögzítették –, hogy ez a keltezés nélküli dokumentum a könyvvizsgáló azon költségeire vonatkozik, amelyeket „a Codefa Connectique társaságba való befektetés lehetőségének” felmérése céljából fizettek ki: e befektetés az utóbbinak a felperes által 2009‑ben, vagyis a vitatott intézkedések elfogadása előtti megszerzésében konkretizálódott. Ily módon a felperes által hivatkozott ügyleti költségek semmiképpen sem a Codefában fennálló részesedések 2010. novemberben történt átruházására vonatkoznak – amely átruházással kapcsolatban a felperes kártérítést követel –, hanem annak 2009‑ben történt megvásárlására. Ennélfogva anélkül, hogy dönteni kellene a fent említett melléklet elfogadhatóságáról, amennyiben azt csak a válasz szakaszában csatolták az iratokhoz, e mellékletet mint a jelen kár szempontjából irreleváns tényezőt kell elutasítani. A fenti megfontolásokból kitűnik, hogy a felperes nem bizonyította az állítólagos kárt.

161    Másodszor és mindenesetre, a felperes nem bizonyítja az okozati összefüggést sem. Meg kell ugyanis állapítani, hogy legalábbis a keresetlevél 94. és 97. pontjában – amelyben az annak megállapítását lehetővé tévő különféle tényeket jelöli meg, hogy a Codefát érintő nehézségek a vitatott jogi aktusok elfogadásából erednek – a felperes a könyvvizsgálói jelentés 24. és 25. oldalának, valamint a keresetlevél A.19. mellékletének értelmezésére utal. E megállapítás céljából az említett jelentés 24. és 25. oldalán található lábjegyzetekben több bizonyítékra hivatkozik. Az utóbbi bizonyítékokat azonban nem csatolja az említett jelentéshez. Ezenkívül a felperes nem jelöli meg, hogy ezeket benyújtotta‑e a jelen eljárás során. Következésképpen a felperes nem bizonyította az okozati összefüggést az állítólagos kár és a kifogásolt magatartást között.

162    A teljesség kedvéért meg kell jegyezni, hogy bár – amint az a keresetlevélhez csatolt mellékletek jegyzékében szereplő címből kitűnik – az A.19. melléklet „[a] CODEFA társaságra vonatkozó dokumentumok másolataiból” áll, meg kell állapítani, hogy a felperes nem hivatkozik egyik említett dokumentumra sem, noha azokat a keresetlevél mellékleteinek iratanyagában összesen 114 oldalon átveszi.

163    Márpedig először is – amint arra a Törvényszék a fenti 116. pontban emlékeztetett – nem a Törvényszéknek kell a mellékletekben megkeresnie és azonosítania azokat a jogalapokat és érveket, amelyek a kereset alapját képezhetik. Ez még inkább így van abban az esetben, ha a melléklet olyan aktához hasonlít, amely egy adott tárgyra vagy személyre vonatkozó és számos oldalon átvett több iratból áll. Ilyen esetben, ha a közlő fél nem utal pontosan az említett mellékleteknek az érvelése megalapozottságának bizonyítása céljából általa kiemelni szándékozott elemeire és részeire, akkor – a fenti 116. pontban említett ítélkezési gyakorlatra figyelemmel – jelentősen csökken az ilyen mellékletek bizonyító és kisegítő ereje.

164    A jelen ügyben nyilvánvalóan ez a helyzet a keresetlevél A.19. melléklete esetében, amely – amint azt a felperes jelzi – „[a] CODEFA társaságra vonatkozó [azon] dokumentumok másolataiból” áll, amelyeket a felperes a keresetlevél mellékletekkel kapcsolatos iratanyagának 390–503. oldalán, vagyis összesen 114 oldal terjedelemben átvesz. A keresetlevélben az A.19. melléklet e 114 oldalán szereplő elemekre mutató pontos hivatkozás hiányában úgy kell tekinteni, hogy a felperes a jelen ügyben nem bizonyította a szóban forgó érvelésének megalapozottságát.

165    Másodszor, még annak feltételezése esetén is, hogy a Törvényszék az ilyen elemeknek a keresetlevél A.19. mellékletében történő megkeresése és azonosítása nélkül az említett mellékletben csatolt, a keresetlevél mellékleteinek 390. oldalán átvett első dokumentum, a Société générale bank által 2010. szeptember 2‑án a Codefa részére küldött tértivevényes ajánlott levél elemzésére szorítkozik, annak címe – „60 napos előzetes számlalezárási értesítés C. T.C hitelkeret felmondása. Számlaszám: […]” – és szövege láthatóan az említett bank és az említett társaság közötti kapcsolatoknak a felperes által a keresetlevél 95. pontjában hivatkozott megszakadására vonatkozik. Ugyanakkor meg kell állapítani, hogy az említett levél szövegéből semmilyen módon nem tűnik ki, hogy a Codefa Société générale banknál nyitott bankszámlájának lezárása, valamint a Codefa részére e banknál rendelkezésre álló 80 000 eurós folyószámlahitel engedélyezésének megszüntetése a vitatott jogi aktusok elfogadásának eredménye.

166    A fenti megfontolásokból következik, hogy a felperes nem bizonyította a kár és az okozati összefüggés fennállását, így a leányvállalatában, a Codefában fennálló részesedésének állítólagos kényszer‑átruházásából eredő kár megtérítésére irányuló kérelmet mint megalapozatlant kell elutasítani.

167    Másodsorban, különböző európai országokból származó, a felperes tevékenységének folytatásához nélkülözhetetlen berendezések és termékek vásárlása céljából a felperes által az osztrák SED társaság részére biztosított 2 828 370,44 eurós előleg visszafizettetésének lehetetlensége miatt a felperes által elszenvedett kár megtérítése iránti kérelmet illetően a felperes a nyújtott előleg összegét úgy értékeli, hogy az a három évre felszámított 3%‑os leszámítolási kamatláb alkalmazása révén 262 266 euróval összesen 3 090 636 euróra nőtt.

168    Először is, a kár bizonyítását illetően a keresetlevél E.2.2.1. címének első, „Eszközveszteségek Ausztriában” című bekezdéséből, valamint a keresetlevél 98. pontjából kitűnik, hogy a felperes – aki a könyvvizsgálói jelentés 25. és 26. oldalán található releváns szakaszok szinte teljes átmásolására szorítkozott – azt állítja, hogy a vitatott listákra való felvételének időpontjában az általa a SED társaság részére biztosított előleg összege 2 828 370,44 euró volt.

169    A könyvvizsgálói jelentés 25. oldalán a fenti 168. pontban említett összeget illetően lábjegyzet hivatkozik „a SED‑követelések elismerésére és a Fulmen által tett követelésekkel kapcsolatos nyilatkozatokra”. E dokumentumokat ugyanakkor nem csatolták az említett jelentéshez, és a felperes nem jelöli meg, hogy ezeket benyújtotta‑e a jelen eljárás során.

170    Vitathatatlanul nem lehet kizárni, hogy ezen elemek szerepelhetnek a keresetlevél A.4. mellékletében, amelyre a felperes általános jelleggel hivatkozik egy, a keresetlevél E.2.2.1. címében szereplő lábjegyzetben.

171    Amint azonban arra a fenti 116. pontban a Törvényszék emlékeztetett, nem a Törvényszéknek kell a mellékletekben megkeresnie és azonosítania azokat a jogalapokat és érveket, amelyek a kereset alapját képezhetik. Márpedig a keresetlevélnek az ahhoz csatolt mellékletek jegyzékében „A SED társaságra vonatkozó dokumentumok” címen szereplő A.4. melléklete a keresetlevél mellékletekkel kapcsolatos iratanyagának 36–71. oldalán átvett több dokumentumból áll. A keresetlevélben az említett mellékletben szereplő azon elemekre és szakaszokra mutató pontos hivatkozás hiányában, amelyeket a felperes ki kíván emelni érvelése megalapozottságának alátámasztása érdekében, figyelemmel többek között a fenti 116. pontban hivatkozott ítélkezési gyakorlatra, úgy kell tekinteni, hogy a felperes a jelen ügyben nem bizonyította a szóban forgó érvelésének megalapozottságát.

172    A fenti megfontolásokra figyelemmel meg kell állapítani, hogy a felperes nem bizonyította a SED társaság felé fennálló követelésének tényleges jellegét, ennélfogva nem bizonyította a kárt.

173    Másodszor és mindenesetre, ami az okozati összefüggés bizonyítását illeti, meg kell állapítani, hogy – a felperes állításával ellentétben – az ügy irataiból nem tűnik ki, hogy az állítólagos kárt kiváltó tényállás, vagyis a SED társaság részére nyújtott előleg visszafizettetésének lehetetlensége a felperes neve vitatott listákra való felvételének eredménye. Amint azt ugyanis maga a felperes a keresetlevél E.2.2.1. címének első bekezdésében kiemeli, „[a] felperessel szembeni szankciók megszüntetését megelőzően a SED társaság bejelentette fizetésképtelenségét és a felperes által előlegként fizetett összeg a SED felszámolásának eredményeként behajthatatlanná vált”. Ennélfogva a felperes egyáltalán nem bizonyította a felrótt magatartás és az állítólagos kár közötti okozati összefüggés fennállását.

174    A fenti megfontolásokra figyelemmel a felperes nem bizonyította a kár és az okozati összefüggés fennállását, így az osztrák SED társaság részére nyújtott előleg visszafizettetésének lehetetlenségéből eredő kár megtérítésére irányuló kérelmet mint megalapozatlant kell elutasítani.

175    Harmadsorban, a felperes által 2007 óta több európai társasággal együttműködve indított kutatási és fejlesztési tevékenységek befagyasztásával kapcsolatos, a keresetlevélben általa 2 179 125 euróra értékelt állítólagos kár tekintetében a következőket kell megállapítani. A harmadik pervezető intézkedés keretében a Törvényszék felhívta a felperest arra, hogy fejtse ki, milyen mértékben jelentette ki egyrészt a válasz 117. pontjában azt, hogy fenn kívánja tartani a keresetlevél 60–101. pontjában előadott érveit, tudva azt, hogy az utóbbi 99. és 101. pontja a kutatási és fejlesztési tevékenységeinek befagyasztásából eredő kárra vonatkozik, holott a válasz 116. pontjában kifejezetten kiemelte, hogy „úgy döntött, nem emeli be az ezek befagyasztásából eredő kárt azon károk körébe, amelyekkel kapcsolatban kártérítést igényel”. Mivel a felperes e kérdésre adott válasza nem volt egyértelmű, a Törvényszék feltette ugyanezt a kérdést a tárgyalás során. A felperes ekkor elismerte, hogy a válasz 117. pontjában szereplő, a keresetlevél pontjaira való hivatkozás hibás. Ily módon jelezte, hogy az említett pontot úgy kell érteni, hogy „fenntartja tehát a [k]eresetlevél 60[–]98. pontjában”, nem pedig „a [k]eresetlevél 60[–]101. pontjában előadott érveit”, amit a tárgyalás jegyzőkönyvében rögzítettek. Ennélfogva úgy kell tekinteni, hogy a felperes úgy döntött, lemond arról, hogy a kutatási és fejlesztési tevékenységeinek befagyasztásából eredő kárának megtérítését követelje.

176    A fenti értékelések összességéből az következik, hogy az állítólagosan Európában elszenvedett vagyoni károk megtérítése iránti kérelmet mint megalapozatlant kell elutasítani.

177    A fenti 156. és 176. pontban levont következtetésekre tekintettel az állítólagosan elszenvedett vagyoni kár megtérítésére irányuló kérelmet mint megalapozatlant kell elutasítani.

b)      Az állítólagos nem vagyoni kárról és az okozati összefüggés fennállásáról

178    A felperes előadja, hogy a vitatott jogi aktusok elfogadása és nevének a vitatott listákon való fenntartása jelentős nem vagyoni kárt okozott számára, amelynek összegét méltányosságból és jóhiszeműen meghatározva 100 000 euróra értékeli, mivel ezek kihatottak személyhez fűződő jogaira és különösen jóhírnevére.

179    A második pervezető intézkedés keretében a 2017. május 30‑i Safa Nicu Sepahan kontra Tanács ítéletnek (C‑45/15 P, EU:C:2017:402) a jelen ügyre gyakorolt következményeket illetően feltett kérdésre válaszolva a felperes úgy véli, hogy a jelen ügyben a súlyosító körülményekre – különösen a Tanács részéről elkövetett hatáskörrel való visszaélésre – figyelemmel nem vagyoni kárának teljes megtérítése az említett ítéletben megállapítottnál magasabb összeget igényel.

180    A Bizottság által támogatott Tanács az állítólagos nem vagyoni kár megtérítésére irányuló kérelem elutasítását kéri.

181    E tekintetben a Tanács úgy véli, hogy mindenekelőtt a felperes egyáltalán nem hivatkozik a gazdasági tevékenységére gyakorolt hátrányos hatásokra azokon kívül, amelyekre már kiterjed a vagyoni kár kapcsán előterjesztett kártérítési kérelmeinek hatálya. A vitatott intézkedések által a felperes jóhírnevére gyakorolt negatív hatásokat – amennyiben őt az atomfegyverek elterjedését szolgáló program résztvevőjeként bélyegezték meg – kellően ellensúlyozta a vitatott intézkedések megsemmisítése és e megsemmisítés esetében mind az Európai Unió Hivatalos Lapjában való közzététel, mind pedig a TF1 francia televíziós csatorna „sept à huit” című heti magazinműsorában sugárzott riport révén biztosított nyilvánosság. Mivel a felperes elismeri, hogy gazdasági tevékenysége a vitatott intézkedések megszüntetését követően folytatódott, ez azt bizonyítja, hogy a felperes jóhírnevét nem érte olyan kár, amely fennmaradt a vitatott jogi aktusok megsemmisítését követően, így e megsemmisítés kellő jóvátételt képez.

182    Ezt követően, a felperes aktuális kereskedelmi érdekeinek körén túllépő nem vagyoni kárt illetően a felperes sem a kár tényleges és biztos jellegének, sem az említett kár és a vitatott jogi aktusok közötti közvetlen kapcsolat fennállásának alátámasztására alkalmas semmilyen érvet, illetve bizonyítékot nem terjesztett elő.

183    Végül az állítólagos kár terjedelmét illetően a felperes nem pontosítja, hogy mely szempontokra, illetve körülményekre támaszkodik az általa igényelt kártérítés kiszámításához, sem pedig azt, hogy minek a kompenzációját célozza ez az összeg. Márpedig figyelembe kell venni, hogy a 2017. május 30‑i Safa Nicu Sepahan kontra Tanács ítélet (C‑45/15 P, EU:C:2017:402) alapjául szolgáló ügy felperesétől eltérően a jelen ügyben a felperes továbbra is az amerikai intézkedések hatálya alatt áll.

184    Először is rá kell mutatni, hogy a vitatott intézkedések jelentős hátrányos következményekkel és az érintett személyek jogaira és szabadságaira jelentős hatással járnak (lásd ebben az értelemben: 2013. május 28‑i Abdulrahim kontra Tanács és Bizottság ítélet, C‑239/12 P, EU:C:2013:331, 70. pont). E tekintetben amikor valamely szervezetet az atomfegyverek elterjedéséhez állítólagosan nyújtott segítsége miatt korlátozó intézkedések érintenek, akkor nyilvánosan olyan magatartáshoz társítják, amely a nemzetközi béke és biztonság számára súlyos fenyegetésnek minősül, ami ebből kifolyólag hatással van a jóhírnevére, következésképpen pedig nem vagyoni kárt okoz számára (2014. november 25‑i Safa Nicu Sepahan kontra Tanács ítélet, T‑384/11, EU:T:2014:986, 80. pont).

185    Egyrészt ugyanis az érintett szervezet jóhírnevének a vitatott intézkedésekhez hasonló korlátozó intézkedésekkel előidézett sérelme nem az érintett szervezet gazdasági és kereskedelmi képességeire, hanem a nemzetközi közösség által kifogásolhatónak tekintett tevékenységekben való részvétel iránti szándékára vonatkozik. Ezért a hatások az érintett szervezet tekintetében meghaladják az aktuális kereskedelmi érdekeinek körét (lásd ebben az értelemben: 2014. november 25‑i Safa Nicu Sepahan kontra Tanács ítélet, T‑384/11, EU:T:2014:986, 82. pont).

186    Másrészt a kérdéses jogsértés annál is inkább súlyos, mivel az nem valamely személyes vélemény kifejezéséből, hanem valamely uniós intézmény olyan hivatalos állásfoglalásából ered, amelyet közzétettek az Európai Unió Hivatalos Lapjában, és amelyhez kötelező jogkövetkezmények társulnak (2014. november 25‑i Safa Nicu Sepahan kontra Tanács ítélet, T‑384/11, EU:T:2014:986, 83. pont).

187    A fentiekre tekintettel meg kell állapítani, hogy a jelen ügyben a vitatott jogi aktusok elfogadása és a felperes nevének vitatott listákon való fenntartása olyan nem vagyoni kárt okozott számára, amely elkülönül a kereskedelmi kapcsolatainak érintettségéből eredő vagyoni kártól. Következésképpen el kell ismerni a felperes számára az e kár megtérítéséhez való jogot (lásd ebben az értelemben: 2014. november 25‑i Safa Nicu Sepahan kontra Tanács ítélet, T‑384/11, EU:T:2014:986, 85. pont).

188    Az állítólagosan elszenvedett nem vagyoni kár tényleges jellegét illetően emlékeztetni kell arra, hogy konkrétabban az ilyen kár vonatkozásában, bár a bizonyítékok előterjesztése vagy a bizonyítékfelkínálás nem minősül szükségszerűen az ilyen kár elismerése feltételének, a felperesnek bizonyítania kell, hogy az érintett intézménnyel szemben kifogásolt magatartás a számára ilyen kárt okozott (lásd: 2014. október 16‑i Evropaïki Dynamiki kontra Bizottság ítélet, T‑297/12, nem tették közzé, EU:T:2014:888, 31. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat; lásd továbbá ebben az értelemben: 1999. január 28‑i BAI kontra Bizottság ítélet, T‑230/95, EU:T:1999:11, 39. pont).

189    Ezenfelül bár a 2013. május 28‑i Abdulrahim kontra Tanács és Bizottság ítéletben (C‑239/12 P, EU:C:2013:331) a Bíróság megállapította, hogy a jogellenes korlátozó intézkedések megsemmisítése az elszenvedett nem vagyoni kár jóvátételének formáját képezheti, ebből nem következik, hogy a jóvátételnek ez a formája minden esetben szükségszerűen elegendő az ilyen kár teljes egészében történő jóvátételének biztosításához, és e tekintetben bármely döntést az adott ügy körülményeinek értékelése alapján kell meghozni (2017. május 30‑i Safa Nicu Sepahan kontra Tanács ítélet,C‑45/15 P, EU:C:2017:402, 49. pont).

190    A jelen ügyben vitathatatlan, hogy a vitatott jogi aktusok megsemmisítése a 2012. március 21‑i Fulmen és Mahmoudian kontra Tanács ítélet (T‑439/10 és T‑440/10, EU:T:2012:142) eredményeként – amely megállapította, hogy a felperesnek az atomfegyverek elterjedésével való összekapcsolása nem igazolható, és ennélfogva jogellenes – az általa elszenvedett, a jelen ügyben megtéríteni kért nem vagyoni kár jóvátételének formáját képezheti. Ugyanakkor a jelen ügy körülményei között e megsemmisítés nem képezheti az említett kár teljes jóvátételét.

191    Amint az ugyanis a fenti 184. pontban felidézett ítélkezési gyakorlatból kitűnik, a vitatott jogi aktusok elfogadása és ennek alapján a felperesnek az atomfegyverek elterjedésében való részvételére vonatkozó állítás hatást gyakorolt a felperes jóhírnevére és ezáltal harmadik személyek vele szemben tanúsított magatartására (lásd ebben az értelemben: 2014. november 25‑i Safa Nicu Sepahan kontra Tanács ítélet, T‑384/11, EU:T:2014:986, 88. pont).

192    Márpedig e hatásokat – amelyek csaknem három és fél évig tartottak és a felperest érő nem vagyoni kár alapjául szolgálnak – a jelen ügyben a vitatott jogi aktusok jogellenességének utólagos megállapítása nem ellensúlyozhatja teljes mértékben, az alábbi okok miatt.

193    Először is a korlátozó intézkedések valamely szervezettel szembeni elfogadása több figyelmet kelt és több reakciót vált ki – különösen az Unión kívül –, mint a későbbi megsemmisítésük (lásd ebben az értelemben: 2014. november 25‑i Safa Nicu Sepahan kontra Tanács ítélet, T‑384/11, EU:T:2014:986, 88. pont).

194    Másodszor, a Tanács által a felperessel szemben megfogalmazott állítás különösen súlyos, mivel az atomfegyverek elterjedésével, azaz olyan tevékenységgel kapcsolja össze, amely a Tanács szerint veszélyt jelent a nemzetközi békére és biztonságra (lásd ebben az értelemben: 2014. november 25‑i Safa Nicu Sepahan kontra Tanács ítélet, T‑384/11, EU:T:2014:986, 89. pont).

195    Harmadszor, amint az a fenti 22. pontból kitűnik, ezt az állítást semmilyen releváns információ vagy bizonyíték nem támasztotta alá (lásd ebben az értelemben: 2014. november 25‑i Safa Nicu Sepahan kontra Tanács ítélet, T‑384/11, EU:T:2014:986, 90. pont).

196    Negyedszer és mindenesetre, noha a felperes nevének a Hivatalos Lapban közzétett felvételét a Tanács minden pillanatban visszavonhatta, vagy legalábbis módosíthatta, illetve kiegészíthette volna, annak érdekében, hogy orvosolja annak esetleges jogellenességét, azt a felperes – többek között a vele szemben hivatkozott állításokkal kapcsolatos bizonyítékok hiányában megfogalmazott – tiltakozásai ellenére csaknem három éven keresztül fenntartotta. E tekintetben az ügy iratai nem tartalmaznak azt sugalmazó információkat, hogy a Tanács saját kezdeményezésére vagy a felperes tiltakozásaira válaszul bármikor vagy bármilyen alapon ellenőrizte volna az említett állítás megalapozottságát az abból a felperes számára eredő káros következmények korlátozása érdekében (lásd ebben az értelemben: 2014. november 25‑i Safa Nicu Sepahan kontra Tanács ítélet, T‑384/11, EU:T:2014:986, 91. pont).

197    Ez az ellenőrzés a jelen ügyben a 2012. március 21‑i Fulmen és Mahmoudian kontra Tanács ítélet (T‑439/10 és T‑440/10, EU:T:2012:142) meghozatalát követően különösen indokolt volt, figyelemmel az említett ítéletben megállapított jogellenesség súlyára, az állandó ítélkezési gyakorlat alapján. Noha ugyanis ezen ítélet legalább részben jóvátételt jelenthetett a felperes által elszenvedett nem vagyoni kárra, az semmiképpen sem válthatott ki ilyen értelmű hatást a meghozatalát követő körülbelül egy év, kilenc hónapos időszak vonatkozásában, amely során a felperes neve továbbra is szerepelt a listán.

198    Anélkül, hogy a Törvényszék bármilyen mértékben megkérdőjelezné az érintett intézmény jogát ahhoz, hogy fellebbezést nyújtson be a Törvényszék eljárás befejező határozatával szemben, illetve megkérdőjelezné az ilyen határozat joghatásainak elhalasztását, amint az az Európai Unió Bírósága alapokmánya 60. cikkének második bekezdéséből következik, meg kell állapítani, hogy egy jogon alapuló unióban, a Törvényszék által megállapított jogellenes magatartás tekintetében az érintett intézményeknek kell felülvizsgálniuk – adott esetben a fellebbezés benyújtásával párhuzamosan – a Törvényszék által szankcionált értékeléseket. E követelmény nem annak előírására irányul, hogy az érintett intézmény azonnal hajtsa végre a Törvényszék ítéletét, hanem arra – amint az a 2014. november 25‑i Safa Nicu Sepahan kontra Tanács ítélet, T‑384/11, EU:T:2014:986) 91. pontjából kitűnik –, hogy a Törvényszék által levont következtetésekre figyelemmel vizsgálja meg, hogy a megtámadott jogi aktusokat hátrányos következményeik módosítása céljából nem lehet, sőt kell‑e visszavonni, felváltani vagy módosítani.

199    Az ily módon a 2012. március 21‑i Fulmen és Mahmoudian kontra Tanács ítélet (T‑439/10 és T‑440/10, EU:T:2012:142) meghozatalát követően a felperes nevének a listán való fenntartásával okozott nem vagyoni kár ugyanis – amint azt a felperes kifejezetten kiemeli a keresetlevélben – elkülönül az említett ítélet meghozatalát megelőzően bekövetkezett kártól. Ily módon az említett ítéletben, amint azt a felperes előadta, a Törvényszék formálisan megállapította a felperes neve felvételének a vele szemben megfogalmazott állítást alátámasztó bizonyítékok hiánya miatti jogellenességét, az állandó ítélkezési gyakorlatnak megfelelően.

200    A jelen ügyben tehát a Törvényszék által a 2012. március 21‑i Fulmen és Mahmoudian kontra Tanács ítéletben (T‑439/10 és T‑440/10, EU:T:2012:142) megfogalmazott értékelések és következtetések fényében a Tanácsnak megvizsgálhatta volna, hogy a felperes nevének változatlan formában, vagyis a vele szemben megfogalmazott állítást alátámasztó bármely bizonyíték hiányában történő fenntartása igazolt volt‑e, anélkül, hogy az általa az említett ítélet meghozatalának időpontjára elszenvedett kár súlyosbítását kockáztatta volna.

201    E következtetés nem módosítható a 2013. november 28‑i Tanács kontra Fulmen és Mahmoudian ítélet (C‑280/12 P, EU:C:2013:775) fényében. Mivel ugyanis az említett ítéletben a Bíróság kizárólag a Tanács által a 2012. március 21‑i Fulmen és Mahmoudian kontra Tanács ítélettel (T‑439/10 és T‑440/10, EU:T:2012:142) szemben benyújtott fellebbezést vizsgálta meg és utasította el, nem hozhatott határozatot az utóbbi ítéletet követően a felperes nevének a vitatott listákon való fenntartása által okozott nem vagyoni kár jóvátételéről.

202    A fenti megfontolásokra, illetve mindenesetre a fenti 196–200. pontban szereplő megfontolásokra figyelemmel meg kell állapítani, hogy a felperes neve felvételének a 2012. március 21‑i Fulmen és Mahmoudian kontra Tanács ítélettel (T‑439/10 és T‑440/10, EU:T:2012:142) történt megsemmisítése nem jelentette a felperes által elszenvedett nem vagyoni kár teljes jóvátételét.

203    Másodsorban meg kell vizsgálni, hogy a felperes állításának megfelelően bizonyos további tényezők is hozzájárulhattak‑e az általa elszenvedett nem vagyoni kár súlyosabbá válásához, és hogy azokat ennélfogva figyelembe kell‑e venni a felperes által elszenvedett kár megtérítésének értékelése kapcsán.

204    Mindenekelőtt nem lehet helyt adni annak az érvnek, amely szerint a felperes által elszenvedett nem vagyoni kár állítólagosan amiatt hosszabbodott meg és vált súlyosabbá, hogy a Tanács egyrészt kimerítette az EUM‑Szerződés értelmében rendelkezésére álló jogorvoslati lehetőségeket, többek között a 2012. március 21‑i Fulmen és Mahmoudian kontra Tanács ítélettel (T‑439/10 és T‑440/10, EU:T:2012:142) szemben benyújtott fellebbezés révén, másrészt pedig, hogy a Tanács első alkalommal a Bíróság előtt hozott fel bizonyos jogalapokat vagy érveket az említett fellebbezés alátámasztása érdekében, beleértve azt is, hogy a vitatott jogi aktusokat alátámasztó olyan bizalmas körülményekre hivatkozott, amelyeket azonban nem közölt. Ugyanúgy és ugyanazon okokból, amelyek miatt a fenti 72–78. pontban a Törvényszék megállapította, hogy e körülmények nem minősülhetnek a Tanács által elkövetett jogellenességet súlyosító körülménynek, azok főszabály szerint nem eredményezhetnek olyan nem vagyoni kárt sem, amely alapján beállhat az Unió szerződésen kívüli felelőssége.

205    Ezt követően, a TF1 francia televíziós csatorna „sept à huit” című heti magazinműsorában sugárzott riportot illetően, annak tartalma – a felperes állításával ellentétben – korántsem a felperes által elszenvedett súlyos nem vagyoni kárról számol be, éppen ellenkezőleg, ez az interneten elérhető adás a felperes jóhírnevének helyreállításához járul hozzá. Biztosítja ugyanis a vitatott jogi aktusok uniós bíróság általi megsemmisítésének nyilvánosságát. Ugyanakkor a Tanács által a felperessel szemben rögzített különösen súlyos állítást illetően ezen adás sugárzása a Tanács állításával ellentétben nem tekinthető olyannak, mint amely kompenzálja a vitatott intézkedések által a felperes jóhírnevére gyakorolt hátrányos hatásokat.

206    Végül, ami az amerikai intézkedésekből eredő állítólagos nem vagyoni kárt illeti, amelyért az Unió lenne felelős, mivel az említett intézkedéseket a vitatott jogi aktusok alapján fogadták el, ennek az érvelésnek nem lehet helyt adni. Meg kell ugyanis állapítani, hogy a keresetlevél mellékletében csatolt amerikai intézkedések egyáltalán nem hivatkoznak a vitatott jogi aktusokra, ahogy egyébként semmilyen olyan fellépésre sem, amelyet az Unió a felperessel szemben foganatosított. Ennélfogva az Unió, illetve az Egyesült Államok által elfogadott korlátozó intézkedések önálló joghatásokkal rendelkeznek. Ily módon még annak feltételezése esetén is, hogy az amerikai intézkedések kárt okozhattak a felperesnek, ezen intézkedéseknek a vitatott jogi aktusokhoz képest fennálló önállóságára figyelemmel nem állapítható meg az Unió felelőssége az azok által a felperesnek okozott esetleges nem vagyoni kárért. Ugyanakkor az amerikai intézkedések ugyanezen önállóságára figyelemmel a Tanács tévesen tekinti úgy, hogy a felperes által elszenvedett nem vagyoni kár összegének értékelésénél figyelembe kell venni azt, hogy a felperes a vitatott jogi aktusok megsemmisítését követően továbbra is az amerikai intézkedések hatálya alatt áll.

207    A fentiekre tekintettel a Törvényszék a felperest érő nem vagyoni kárt méltányosságból és jóhiszeműen értékelve úgy véli, hogy 50 000 euró összeg megítélése megfelelő kártérítésnek minősül.

208    Következésképpen helyt kell adni a jelen kártérítési keresetnek és ennek alapján 50 000 euró kártérítést kell megítélni a felperes javára az általa elszenvedett nem vagyon kár címén. A vagyoni kár megtérítése iránti keresetét ezzel szemben el kell utasítani.

IV.    A költségekről

209    A Törvényszék eljárási szabályzata 134. cikkének (2) bekezdése alapján több pervesztes fél esetén a Törvényszék határoz a költségek megosztásáról.

210    A jelen ügyben a Tanács pervesztes lett a felperes nem vagyoni kárának megtérítése iránti kérelmét illetően, míg a felperes pervesztes lett a vagyoni kár megtérítése iránti kérelmét illetően. E körülmények között úgy kell határozni, hogy a felek maguk viselik saját költségeiket.

211    Az eljárás szabályzat 138. cikkének (1) bekezdése alapján az eljárásba beavatkozó intézmények maguk viselik saját költségeiket. Következésképpen a Bizottság maga viseli saját költségeit.

A fenti indokok alapján

A TÖRVÉNYSZÉK (első tanács)

a következőképpen határozott:

1)      A Törvényszék kötelezi az Európai Unió Tanácsát, hogy az elszenvedett nem vagyoni kár címén fizessen meg a Fulmennek 50 000 euró összegű kártérítést.

2)      A Törvényszék a keresetet az ezt meghaladó részében elutasítja.

3)      A Fulmen, a Tanács és az Európai Bizottság maga viseli saját költségeit.

Kihirdetve Luxembourgban, a 2019. július 2‑i nyilvános ülésen.

Aláírások

Tartalomjegyzék

I. A jogvita előzményei

II. Az eljárás és a felek kérelmei

III. A jogkérdésről

A. A Törvényszék hatásköréről

B. Az ügy érdeméről

1. Az állítólagos jogellenességről

2. Az állítólagos kárról, valamint a felrótt magatartás jogellenessége és az e kár közötti okozati összefüggésről

a) Az állítólagos vagyoni kárról és az okozati összefüggés fennállásáról

1) A könyvvizsgálói jelentés bizonyító erejének vizsgálatáról

2) Az állítólagosan Iránban elszenvedett vagyoni károkról és az okozati összefüggés fennállásáról

i) A pénzügyi és működési károkról

ii) A kereskedelmi vagy strukturális károkról

iii) Az állítólagosan Európában elszenvedett vagyoni károkról és az okozati összefüggés fennállásáról

b) Az állítólagos nem vagyoni kárról és az okozati összefüggés fennállásáról

IV. A költségekről

*      Az eljárás nyelve: francia.