A BÍRÓSÁG ÍTÉLETE
2001. szeptember 20.(*)
„Az EK‑Szerződés 6., 8. és 8a. cikke (jelenleg, módosítást követően EK 12., EK 17. és EK 18. cikk) – 93/96/EGK tanácsi irányelv – Diákok tartózkodási joga – Nemzeti jogszabály, amely csak a saját állampolgároknak, az 1612/68/EGK rendelet kedvezményezettjeinek, valamint a hontalanoknak és a menekülteknek biztosít minimális létfenntartási támogatást (ún. »minimex«) – Külföldi diák, aki tanulmányainak első éveiben maga gondoskodott létfenntartásáról”
A C‑184/99. sz. ügyben,
a Bírósághoz a Tribunal du travail de Nivelles (Belgium) által az EK 234. cikk alapján benyújtott, az e bíróság előtt
Rudy Grzelczyk
és
a Centre public d’aide sociale d’Ottignies‑Louvain‑la‑Neuve
között folyamatban lévő eljárásban az EK‑Szerződés 6., 8. és 8a. cikke (jelenleg, módosítást követően EK 12., EK 17. és EK 18. cikk), valamint az 1993. október 29‑i 93/96/EGK tanácsi irányelv (HL L 317., 59. o.; magyar nyelvű különkiadás 6. fejezet, 2. kötet, 250. o.) értelmezésére vonatkozó előzetes döntéshozatal iránti kérelem tárgyában,
A BÍRÓSÁG,
tagjai: G. C. Rodríguez Iglesias elnök, C. Gulmann, M. Wathelet és V. Skouris tanácselnökök, D. A. O. Edward (előadó), P. Jann, L. Sevón, R. Schintgen és F. Macken bírák,
főtanácsnok: S. Alber,
hivatalvezető: D. Louterman‑Hubeau osztályvezető,
figyelembe véve a következők által előterjesztett írásbeli észrevételeket:
– a Centre public d’aide sociale d’Ottignies‑Louvain‑la‑Neuve képviseletében B. Liétar, avocat,
– a belga kormány képviseletében A. Snoecx, meghatalmazotti minőségben, segítői: C. Doutrelepont és M. Uyttendaele avocats,
– a dán kormány képviseletében J. Molde, meghatalmazotti minőségben,
– a francia kormány képviseletében K. Rispal‑Bellanger és C. Bergeot, meghatalmazotti minőségben,
– a portugál kormány képviseletében L. Fernandes és A. C. Pedroso, meghatalmazotti minőségben,
– az Egyesült Királyság Kormánya képviseletében R. Magrill, meghatalmazotti minőségben, segítői: P. Sales és J. Coppel barristers,
– az Európai Unió Tanácsa képviseletében E. Karlsson és F. Anton, meghatalmazotti minőségben,
– az Európai Közösségek Bizottsága képviseletében P. van Nuffel, meghatalmazotti minőségben,
tekintettel a tárgyalásra készített jelentésre,
a belga kormány (képviseli: C. Doutrelepont), a francia kormány (képviseli: C. Bergeot), az Egyesült Királyság Kormánya (képviseli: K. Parker QC), a Tanács (képviseli: E. Karlsson), valamint a Bizottság (képviselik: M. Wolfcarius és D. Martin, meghatalmazotti minőségben) szóbeli észrevételeinek a 2000. június 20‑i tárgyaláson történt meghallgatását követően,
a főtanácsnok indítványának a 2000. szeptember 28‑i tárgyaláson történt meghallgatását követően,
meghozta a következő
Ítéletet
1 A Tribunal du travail de Nivelles (nivelles‑i munkaügyi bíróság) 1999. május 7‑i végzésével, amely 1999. május 19‑én érkezett a Bírósághoz, az EK‑Szerződés 234. cikke alapján előzetes döntéshozatal céljából két, az EK‑Szerződés 6., 8. és 8a. cikkének (jelenleg, módosítást követően EK 12., EK 17. és EK 18. cikk), valamint a diákok tartózkodási jogáról szóló, 1993. október 29‑i 93/96/EGK tanácsi irányelvnek (HL L 317., 59. o.; magyar nyelvű különkiadás 6. fejezet, 2. kötet, 250. o.) az értelmezésére irányuló kérdést terjesztett a Bíróság elé.
2 Ezek a kérdések R. Grzelczyk és a centre public d’aide sociale d’Ottignies‑Louvain‑la‑Neuve (Ottignies‑Louvain‑la‑Neuve állami szociális segélyközpontja, a továbbiakban: CPAS) közötti jogvitában merültek fel, amelynek tárgya a CPAS‑nak a minimális létfenntartási támogatás (a továbbiakban: minimex) kifizetését megszüntető határozata.
A közösségi szabályozás
3 A Szerződés 6. cikkének első albekezdése a következőképpen rendelkezik:
„E szerződés alkalmazási körében és az abban foglalt különös rendelkezések sérelme nélkül, tilos az állampolgárság alapján történő bármely megkülönböztetés.”
4 A Szerződés 8. cikke értelmében:
„(1) Létrejön az uniós polgárság. Uniós polgár mindenki, aki valamely tagállam állampolgára.
(2) Az uniós polgárokat megilletik az e szerződés által rájuk ruházott jogok, és terhelik az e szerződésben előírt kötelezettségek.”
5 A Szerződés 8a. cikkének megfogalmazása szerint:
„(1) Az e szerződésben és a végrehajtására hozott intézkedésekben megállapított korlátozásokkal és feltételekkel minden uniós polgárnak joga van a tagállamok területén való szabad mozgáshoz és tartózkodáshoz.
(2) Az (1) bekezdésben említett jogok gyakorlásának megkönnyítése érdekében a Tanács rendelkezéseket fogadhat el; amennyiben e szerződés másként nem rendelkezik, a Tanács a Bizottság javaslata alapján és az Európai Parlament hozzájárulásának elnyerését követően egyhangúlag határoz.”
6 A tartózkodási jogról szóló, 1990. június 28‑i 90/364/EGK tanácsi irányelv (HL L 180., 26. o.; magyar nyelvű különkiadás 20. fejezet, 1. kötet, 3. o.) és a kereső tevékenységük folytatásával felhagyó munkavállalók és önálló vállalkozók tartózkodási jogáról szóló, 1990. június 28‑i 90/365/EGK tanácsi irányelv (HL L 180., 28. o.; magyar nyelvű különkiadás 20. fejezet, 1. kötet, 5. o.) negyedik preambulumbekezdése, valamint a 93/96 irányelv – amely lényegében a diákok tartózkodási jogáról szóló, 1990. június 28‑i 90/366/EGK tanácsi irányelv (HL L 180., 30. o.) helyébe lépett, amelyet a Bíróság megsemmisített (a C‑295/90. sz., Parlament kontra Tanács ügyben 1992. július 7‑én hozott ítélet [EBHT 1992., I‑4193. o.]) – hatodik preambulumbekezdése megállapítja, hogy a tartózkodási jog kedvezményezettjei nem válhatnak indokolatlan teherré a fogadó tagállam költségvetése számára.
7 A 93/96 irányelv 1. cikke értelmében:
„A tartózkodási jog gyakorlásának megkönnyítését szolgáló feltételek rögzítése és annak érdekében, hogy a szakképzésben való részvétel jogát megkülönböztetés-mentesen biztosítani lehessen egy tagállam azon állampolgára számára, aki felvételt nyert egy másik tagállamban folyó szakképzésbe, a tagállamok kötelesek elismerni azon diák, továbbá házastársa és eltartott gyermekeik tartózkodási jogát, aki(k) a közösségi jog egyéb rendelkezései szerint nem élvezi(k) ezt a jogot, amennyiben a diák nyilatkozattal, vagy más, a diák által választható, de azzal legalább egyenértékű alternatív módon az illetékes nemzeti hatóságokat biztosítja arról, hogy kielégítő anyagi fedezettel rendelkezik ahhoz, hogy ne váljanak teherré a fogadó tagállam szociális támogatási rendszere számára tartózkodási idejük alatt, feltéve, hogy a diák beiratkozott valamely elismert oktatási intézménybe, azzal az elsődleges céllal, hogy ott szakképzésben vegyen részt, továbbá, hogy a fogadó tagállamban teljes körű egészségbiztosítással rendelkezik.”
A nemzeti szabályozás
8 A minimális létfenntartási támogatáshoz való jogról szóló, 1974. augusztus 7‑i belga törvény (Moniteur belge, 1974. szeptember 18., 11 363. o.) 1. §‑a értelmében:
„(1) Minden nagykorú belga állampolgár, akinek tényleges lakóhelye Belgiumban található, és nem rendelkezik elegendő anyagi forrással, valamint nem képes azt saját erejéből vagy más módon megszerezni, minimális létfenntartási támogatásra jogosult.
A király határozza meg, hogy mi minősül tényleges lakóhelynek.
Ugyanez a jog illeti meg a házassággal nagykorúsított, valamint az egy vagy több gyermekről gondoskodó nőtlen, illetve hajadon személyeket.
(2) A király a Miniszterek Tanácsa által kibocsátott rendelettel az általa meghatározott feltételek mellett kiterjesztheti a jelen törvény hatályát a kiskorúak egyéb kategóriáira, valamint belga állampolgársággal nem rendelkező személyekre is.”
9 Az 1987. március 27‑i királyi rendelet 1. §‑a (Moniteur belge, 1987. április 7., 5086. o.) értelmében, amely kiterjeszti az 1974. augusztus 7‑i törvény hatályát olyan személyekre is, akik nem rendelkeznek belga állampolgársággal:
„A minimális létfenntartási támogatáshoz való jogról szóló, 1974. augusztus 7‑i belga törvény hatályát ki kell terjeszteni a következő személyekre:
(1) akikre a munkavállalók Közösségen belüli szabad mozgásáról szóló, 1968. október 15‑i 1612/68/EGK tanácsi rendelet alkalmazandó;
(2) a hontalanokra, akik a hontalanok jogállásáról szóló, 1954. szeptember 28‑án New Yorkban aláírt és az 1960. május 12‑i törvénnyel megerősített Egyezmény hatálya alá tartoznak;
(3) akik a külföldiek beutazásáról, tartózkodásáról, letelepedéséről és kitoloncolásáról szóló, 1980. december 15‑i törvény 49. §‑a értelmében menekültnek minősülnek.”
Az alapeljárás és az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdések
10 A francia állampolgárságú R. Grzelczyk 1995‑ben kezdte meg testnevelési egyetemi tanulmányait a Louvain‑la‑Neuve‑i katolikus egyetemen, és ekkor kezdődött belgiumi tartózkodása is. Tanulmányai első három évében saját maga állta megélhetési, lakhatási és tanulmányi költségeit, mivel különféle kisebb fizetett tevékenységeket végzett, és fizetési kedvezményekben részesült.
11 Tanulmányai negyedik és egyben utolsó évének megkezdésekor minimex iránti kérelmet nyújtott be a CPAS‑hoz. Jelentésében a CPAS rámutat, hogy R. Grzelczyk tanulmányainak finanszírozása érdekében sokat dolgozott, de szakdolgozata elkészítése és szakmai gyakorlata elvégzése az előző évekhez képest sokkal nehezebbé tette számára az utolsó egyetemi év elvégzését. Ebből az okból 1998. október 16‑i határozatával a CPAS az „egyedülállók” számára járó összeg alapulvételével számított minimexben részesítette R. Grzelczyket az 1989. október 5‑től 1999. június 30‑ig terjedő időszakra.
12 A CPAS kérte a minimex R. Grzelczyk számára kifizetett összegének a belga állam által történő megtérítését. Mivel az illetékes szövetségi miniszter megtagadta a megtérítést azzal az indokkal, hogy a minimex nyújtásához megkívánt jogi feltételek, különösen az állampolgárság feltétele nem teljesült, 1999. január 29‑i határozatával a CPAS 1999. január 1‑jétől kezdődően megvonta a minimexet R. Grzelczyktől a következő indokolással: „Az érdekelt diákként beiratkozott EGK polgár”.
13 R. Grzelczyk a Tribunal du travail de Nivelles előtt megtámadta ezt a határozatot. Ez utóbbi bíróság rámutatott, hogy a Bíróság ítélkezési gyakorlata értelmében a minimex szociális kedvezménynek minősül a munkavállalók Közösségen belüli szabad mozgásáról szóló, 1968. október 15‑i 1612/68/EGK tanácsi rendelet (HL L 257., 2. o.; magyar nyelvű különkiadás 5. fejezet, 1. kötet, 15. o.) 7. cikkének (2) bekezdése alapján, és hogy a belga jog értelmében a minimexhez való jogosultságot kiterjesztették az e rendelet hatálya alá tartozó személyekre. Ugyanakkor a bíróság emlékeztet arra, hogy a CPAS szerint R. Grzelczyk nem felel meg a minimex személyi hatálya kiterjesztéséhez szükséges összes feltételnek, mivel diák minősége nem teszi lehetővé, hogy munkavállalónak tekintsék, és belgiumi tartózkodása nem a munkavállalók szabad mozgása elvének végrehajtásából következik. Emellett az említett bíróság – hivatkozva a C‑85/96. sz. Martínez Sala‑ügyben 1998. május 12‑én hozott ítéletre (EBHT 1998., I‑2691. o.) – arra is választ vár, hogy az európai polgárság és a hátrányos megkülönböztetés tilalmának elvével nem ellentétes‑e az alapeljárásban szóban forgó nemzeti jogszabályok alkalmazása.
14 E körülmények között a Tribunal du travail de Nivelles, tekintettel arra a szükséghelyzetre, amelybe R. Grzelczyk került, egyrészt elismerte ez utóbbi jogát egy havi 20 000 BEF átalányösszegben maghatározott szociális támogatásra az 1999. január 1‑jétől június 30‑ig terjedő időszakra, másrészt felfüggesztette az eljárást, és előzetes döntéshozatal céljából a következő kérdéseket terjesztette a Bíróság elé:
„1) Ellentétes‑e a közösségi joggal – különösen az európai polgárságnak és a hátrányos megkülönböztetés tilalmának az Európai Közösséget létrehozó szerződés 6. és 8. cikkében kimondott elvével –, hogy egy nem járulékalapú rendszer olyan szociális ellátásához való jogot, mint amilyet a minimális létfenntartási támogatáshoz való jogról szóló, 1974. augusztus 7‑i belga törvény létrehozott, kizárólag olyan tagállami állampolgárok tekintetében ismerjenek el, akikre az 1968. október 15‑i 1612/68/EGK rendelet alkalmazandó, és nem az Unió összes polgára tekintetében?
2) Másodlagosan, a Szerződés 6. és 8a. cikkét, valamint a diákok tartózkodási jogáról szóló, 1993. október 29‑i 93/96 irányelvet úgy kell‑e értelmezni, hogy azok alapján lehetséges a tartózkodási jog megadását követően a diák későbbi kizárása egy nem járulékalapú szociális ellátási rendszer olyan támogatásaihoz való jogból, mint amilyen a fogadó országot terhelő, a minimális létfenntartási támogatáshoz való jog, és igenlő válasz esetén, hogy a kizárás általános és végleges jellegű?”
Előzetes megjegyzések
15 Az alapeljárásban részt vevő felek, az észrevételeket benyújtó tagállamok és a Bizottság írásbeli és szóbeli észrevételeik egy jelentős részét annak a kérdésnek szentelték, hogy azon körülmény miatt, hogy tanulmányai első három éve során különféle fizetett tevékenységeket végzett, R. Grzelczyk – mint munkavállaló a közösségi jog értelmében – az 1987. március 27‑i királyi rendelet hatálya alá tartozik‑e.
16 Az előzetes döntéshozatalra utaló végzésből ugyanakkor kiderül, hogy a nemzeti bíróság elfogadta a CPAS elemzését, amely szerint R. Grzelczyk nem felel meg azoknak a feltételeknek, amelyek alapján a közösségi jog értelmében munkavállalónak lehetne minősíteni. Ezen a jogi és ténybeli alapon vizsgálja a nemzeti bíróság az ügyben alkalmazandó belga jogszabályok összeegyeztethetőségét a közösségi joggal, különösen a Szerződés 6., 8. és 8a. cikkével.
17 E körülmények között a Bíróságra tartozik, hogy a nemzeti bíróság kérdéseire válaszoljon, úgy ahogyan ez utóbbi a kérdéseket feltette és az általa meghatározott keretek között.
18 A kérdést előterjesztő bíróságra tartozik, különösen a főtanácsnok indítványának fényében, annak mérlegelése, hogy az alapeljárásban felmerült tények és körülmények alapján R. Grzelczyket a közösségi jog értelmében munkavállalónak kell‑e minősíteni, vagy sem.
Az első kérdésről
19 Első kérdésével a kérdést előterjesztő bíróság lényegében arra vár választ, hogy a Szerződés 6. és 8. cikkével ellentétes‑e, hogy egy nem járulékalapú rendszer olyan szociális ellátásában való részesülés, mint a minimex, az olyan tagállami állampolgárok esetén, akik nem annak a fogadó tagállamnak az állampolgárai, amelynek területén jogszerűen tartózkodnak, attól a feltételtől függ, hogy ez utóbbiak az 1612/68 rendelet hatálya alá tartoznak‑e, míg a fogadó tagállam állampolgáraival szemben ilyen feltételt nem alkalmaznak.
A Bíróság elé terjesztett észrevételek
20 A CPAS érvelése szerint a közösségi jog jelenlegi állapotában nem lehetséges úgy tekinteni, hogy az Európai Unió valamennyi polgára igényt tarthat egy nem járulékalapú rendszer olyan szociális ellátásaira, mint a minimex. A Szerződés 8a. cikkének (1) bekezdéséből ugyanis egyértelműen következik, hogy e rendelkezésnek nincs közvetlen hatálya, és végrehajtása során mindig tiszteletben kell tartani a Szerződésben meghatározott és a másodlagos jog által részletezett korlátozásokat. Márpedig ez utóbbiak közé tartoznak különösen a 90/364, 90/365 és 93/96 irányelvek, amelyek a szabad mozgás gyakorlásához megkövetelik annak bizonyítását, hogy az érintett személy elegendő anyagi forrással és társadalombiztosítással rendelkezik.
21 A belga és a dán kormány érvelése szerint az Európai Unióról szóló szerződés és az Amszterdami Szerződés hatálybalépése nem módosítja ezt az értelmezést. Szerintük az uniós polgárság nem jelenti azt, hogy a polgárok új és szélesebb jogokat szereznek, mint amelyek az EK‑Szerződés és a másodlagos jog alapján megilletik őket. Így szerintük az uniós polgárság elvének nincs önálló tartalma, hanem kizárólag az említett Szerződés egyéb rendelkezéseihez kapcsolódik.
22 A francia kormány úgy ítéli meg, hogy a szociális kedvezmények területén az egyenlő bánásmód elvének az Unió valamennyi polgárára történő kiterjesztésének – amely jelenleg kizárólag a munkavállalók és családtagjaik számára van fenntartva – gondolata, az Unió valamely tagállamban letelepedett polgárai és ugyanennek az államnak az állampolgárai közötti teljes egyenlőség létrejöttéhez vezetne, ami az állampolgársághoz kapcsolódó jogokkal nehezen összeegyeztethetőnek tűnik.
23 A portugál kormány a maga részéről rámutat arra, hogy az Európai Unióról szóló szerződés hatálybalépése óta a tagállamok állampolgárait többé nem úgy tekintik a közösségi jogban, mint gazdasági tényezőket egy alapvetően gazdasági jellegű közösségben. E kormány szerint az uniós polgárság bevezetésének az a következménye, hogy a közösségi jog által előírt korlátozásokat és feltételeket, amelyektől a tagállamok területén való szabad mozgás és letelepedés jogának gyakorlása függ, nem lehet többé úgy értelmezni, mint amelyek az EK‑Szerződés alapján fennálló pusztán gazdasági természetű jogra irányulnak, hanem úgy kell értelmezni, mint amelyek csak a közrendi, a közbiztonsági és a közegészségügyi okon alapuló kivételekre vonatkoznak. Ezenkívül, ha az Európai Unióról szóló szerződés hatálybalépésétől kezdődően a tagállamok állampolgárai megszerezték az uniós polgárságot, és többé nem tekintik őket pusztán gazdasági tényezőknek, abból az következik, hogy a 1612/68 rendelet alkalmazását szintén ki kell terjeszteni az Unió minden polgárára, függetlenül attól, hogy e rendelet értelmében munkavállalónak minősülnek‑e, vagy sem.
24 A fent hivatkozott Martínez Sala‑ügyben hozott ítéletre hivatkozva az Egyesült Királyság Kormánya úgy érvelt, hogy az R. Grzelczyket állampolgársága miatt érő hátrányos megkülönböztetés ellenére az EK‑Szerződés 6. cikkét nem lehet alkalmazni helyzetére, mivel minden ellene irányuló esetleges hátrányos megkülönböztetés kívül esik az említett Szerződés hatályán. Az említett rendelkezésnek sem önmagában, sem a Szerződés 8. cikkével összefüggésben értelmezve nem lehet az a hatása, hogy érvényteleníti az 1612/68 rendelet hatályának korlátait.
25 A belga kormány hozzáteszi, hogy az alapeljárásban a felperes annak ellenére követeli a minimexet, hogy az ilyen típusú finanszírozás a Szerződés 6. cikkének, akárcsak az EK‑Szerződés 126. cikkének (jelenleg EK 149. cikk) és az EK‑Szerződés 127. cikkének (jelenleg, módosítást követően EK 150. cikk) hatályán kívül esik. Az ilyen finanszírozás ugyanis olyan szociálpolitikai eszköz lenne, amely nem kötődik szorosan a szakmai oktatáshoz, és amely a közösségi jog jelenlegi állapotában nem tartozik a Közösség hatáskörébe.
26 A Bizottság álláspontja szerint a Szerződés 6. és 8. cikkét úgy kell értelmezni, hogy azok biztosítják az Unió polgárai számára a jogot ahhoz, hogy a Szerződés tárgyi hatályán belül ne szenvedjenek el valamely tagállam által okozott állampolgárságon alapuló hátrányos megkülönböztetést, feltéve hogy az Unió polgárának helyzete ténylegesen kötődik az érintett tagállamhoz.
A Bíróság álláspontja
27 Annak érdekében, hogy az alapeljárásban felmerült jogi problémát megfelelő összefüggésbe helyezzük, emlékeztetni kell arra, hogy a 249/83. sz. Hoeckx‑ügyben 1985. március 25‑én hozott ítéletben (EBHT 1985., 973. o.) – amelyben egy munkanélküli holland állampolgár, miután visszatért Belgiumba, ismét kérelmezte a minimexet – a Bíróság úgy határozott, hogy az olyan szociális ellátás, amely általános jelleggel biztosítja a létfenntartáshoz szükséges minimális anyagi eszközöket, amint azt az 1974. augusztus 7‑i belga törvény előírja, az 1612/68 rendelet értelmében szociális kedvezménynek minősül.
28 A fent hivatkozott Hoeckx–ügyben hozott ítélet alapjául szolgáló tények bekövetkezésének idején minden közösségi polgár jogosult volt a minimexre, a Belga Királyságon kívüli tagállamok állampolgárainak azonban eleget kellett tenniük annak a kiegészítő feltételnek, hogy a minimex nyújtásának napját megelőző öt éven keresztül ténylegesen a tagállam területén tartózkodtak (lásd az 1976. január 8‑i királyi rendelet 1. §‑át, Moniteur belge, 1976. január 13., 311. o.). Az 1976. január 8‑i királyi rendeletet hatályon kívül helyező 1987. március 27‑i királyi rendelet a többi tagállam állampolgárai tekintetében a minimexhez való jogot az 1612/68 rendelet alapján jogosult személyekre korlátozta. A tartózkodási feltételt, amelyet időközben módosítottak, a Bizottság által a Belga Királyság ellen indított tagállami kötelezettségszegés megállapítása iránti kereset (lásd a C‑326/90. sz., Bizottság kontra Belgium ügyben 1992. november 10‑én hozott ítéletet ?EBHT 1992., I‑5517. o.?) következményeképpen eltörölték.
29 Az iratokból kiderül, hogy egy belga állampolgárságú diák, aki az 1612/68 rendelet értelmében nem minősül munkavállalónak, és körülményei megegyeznek R. Grzelczyk körülményeivel, megfelelne a minimex nyújtáshoz szükséges feltételeknek. A minimex nyújtásának egyetlen akadálya az a tény, hogy R. Grzelczyk nem rendelkezik belga állampolgársággal, ezért egyértelmű, hogy egyedül az állampolgárságon alapuló hátrányos megkülönböztetésről van szó.
30 A Szerződés alkalmazási körében az ilyen hátrányos megkülönböztetés a Szerződés 6. cikke alapján főszabály szerint tilos. A jelen ügyben e cikket hatályának vizsgálatához a Szerződés uniós polgárságra vonatkozó rendelkezéseivel összefüggésben kell értelmezni.
31 Az uniós polgári jogállásnak ugyanis az a rendeltetése, hogy a tagállamok állampolgárainak alapvető jogállása legyen, lehetővé téve az azonos helyzetben lévők számára, hogy állampolgárságuktól függetlenül, és az e tekintetben kifejezetten előírt kivételek sérelme nélkül ugyanabban a jogi bánásmódban részesüljenek.
32 A fent hivatkozott Martínez Sala‑ügyben hozott ítélet 63. pontjában a Bíróság úgy ítélte meg, hogy az Unió valamely polgára, aki jogszerűen tartózkodik a fogadó tagállam területén, a közösségi jog ratione materiae alkalmazási körébe eső minden helyzetben hivatkozhat a Szerződés 6. cikkére.
33 Az ilyen helyzetek közé tartoznak különösen a Szerződés által biztosított alapvető szabadságok gyakorlására vonatkozó és a Szerződés 8a. cikkében biztosított, a tagállamok területén történő szabad mozgás és tartózkodás gyakorlásához kapcsolódó helyzetek (lásd a C‑274/96. sz., Bickel és Franz ügyben 1998. november 24‑én hozott ítélet ?EBHT 1998., I‑7637. o.] 15. és 16. pontját).
34 Igaz, hogy a Bíróság a 197/86. sz. Brown‑ügyben 1988. június 21‑én hozott ítélet (EBHT 1988., 3205. o.) 18. pontjában megállapította, hogy a közösségi jog jelenlegi fejlődési szakaszában a diákoknak nyújtott megélhetési és képzési támogatás az EGK‑Szerződés 7. cikkének (jelenleg az EK‑Szerződés 6. cikke) értelmében főszabály szerint nem tartozik ugyanezen Szerződés hatálya alá.
35 Ugyanakkor a fent hivatkozott Brown‑ügyben hozott ítélet óta az Európai Unióról szóló szerződés beillesztette az uniós polgárságot az EK‑Szerződésbe, és a harmadik rész VIII. címét kibővítette az oktatásnak és a szakképzésnek szentelt 3. fejezettel. Az így módosított Szerződésben semmi sem enged arra következtetni, hogy az uniós polgár diákok, amikor tanulmányaik folytatása céljából egy másik tagállamba utaznak, nem rendelkeznek a Szerződés által az uniós polgárok számára biztosított jogokkal. Emellett a fent hivatkozott Brown‑ügyben hozott ítélet óta a Tanács is elfogadta a 93/96 irányelvet, amelynek értelmében, amennyiben bizonyos feltételeknek megfelelnek, a tagállamok kötelesek elismerni azon diákok tartózkodási jogát, akik valamely tagállam állampolgárai.
36 Az a tény, hogy másik országban folytat egyetemi tanulmányokat, mint amelynek az állampolgára, önmagában nem foszthat meg egy uniós polgárt attól a lehetőségtől, hogy hivatkozzon a Szerződés 6. cikkében kimondott, állampolgárság alapján történő bármely hátrányos megkülönböztetés tilalmára.
37 Amint arra a fenti 30. pontban rámutattunk, a jelen ügyben ezt a tilalmat a Szerződés 8a. cikkének (1) bekezdésével összefüggésben kell értelmezni, amely biztosítja „a tagállamok területén való szabad mozgáshoz és tartózkodáshoz való jogot az e szerződésben és a végrehajtására hozott intézkedésekben megállapított korlátozásokkal és feltételekkel”.
38 Ami a korlátozásokat és feltételeket illeti, a 93/96 irányelv 1. cikkéből következik, hogy a tagállamok megkövetelhetik az olyan diákoktól, akik más tagállam állampolgárai és területükön tartózkodási jogot kívánnak szerezni, hogy először is biztosítsák az illetékes nemzeti hatóságokat arról, hogy kielégítő anyagi fedezettel rendelkeznek ahhoz, hogy ne váljanak teherré a fogadó tagállam szociális támogatási rendszere számára tartózkodási idejük alatt, valamint arról, hogy beiratkoztak valamely elismert oktatási intézménybe, azzal az elsődleges céllal, hogy ott szakképzésben vegyenek részt, végül pedig, hogy a fogadó tagállamban teljes körű egészségbiztosítással rendelkeznek.
39 Az irányelv a tartózkodási jogot élvező diákok számára nem teremt jogosultságot a fogadó tagállam részéről nyújtandó szociális ösztöndíjra. A 93/96 irányelv 3. cikke értelmében az irányelv nem teremt jogosultságot a tartózkodási jogot élvező diákok számára a fogadó tagállam által nyújtott szociális ösztöndíjra. Ezzel szemben az említett irányelv egyetlen rendelkezése sem zárja ki kedvezményezettjeit a szociális ellátásokból.
40 Ami az anyagi fedezetet illeti, a 93/96 irányelv 1. cikke nem ír elő meghatározott összegű fedezetet és azt sem, hogy annak létezését meghatározott dokumentumokkal igazolják. A cikk csupán egy nyilatkozatot, vagy más azzal legalább egyenértékű alternatív módot ír elő, amely lehetővé teszi a diák számára, hogy biztosítsa az illetékes nemzeti hatóságokat arról, hogy kielégítő anyagi fedezettel rendelkezik ahhoz, hogy ő maga vagy adott esetben házastársa és eltartott gyermeke tartózkodási idejük alatt ne váljanak teherré a fogadó tagállam szociális támogatási rendszere számára (a C‑424/98. sz., Bizottság kontra Olaszország ügyben 2000. május 25‑én hozott ítélet ?EBHT 2000., I‑4001. o.] 44. pontja).
41 Mivel a 93/96 irányelv elegendő követelménynek tartja az ilyen nyilatkozatot, eltér a 90/364 és a 90/365 irányelvtől, hiszen ezek tartalmazzák a jövedelem azon legkisebb összegének a megjelölését, amellyel e két utóbbi irányelv kedvezményezettjeinek rendelkezniük kell. Ezt a különbséget a 90/364 és a 90/365 irányelv kedvezményezettjei és a diákok tartózkodásának sajátosságai közötti eltérés magyarázza (lásd a fent hivatkozott Bizottság kontra Olaszország ügyben hozott ítélet 45. pontját).
42 Ez az értelmezés ugyanakkor nem zárja ki, hogy a fogadó tagállam úgy ítélje meg, hogy egy diák, aki szociális támogatásért folyamodott, már nem felel meg a tartózkodási jog megszerzéséhez szükséges feltételeknek, és a közösségi jog által e tekintetben meghatározott korlátok tiszteletben tartása mellett intézkedjen az állampolgár tartózkodási jogának visszavonása, vagy annak meg nem hosszabbítása iránt.
43 Az ilyen intézkedések azonban semmiképpen sem lehetnek automatikus következményei annak, hogy egy diák, aki egy másik tagállam állampolgára, a fogadó tagállam szociális támogatásáért folyamodott.
44 A tartózkodási jog addig marad fenn, amíg a jog kedvezményezettjei teljesítik az 1. cikkben megállapított feltételeket. Igaz, hogy a 93/96 irányelv 4. cikke úgy rendelkezik, hogy a tartózkodási jog addig marad fenn, amíg a jog kedvezményezettjei teljesítik az 1. cikkben megállapított feltételeket. Az irányelv hatodik preambulumbekezdése értelmében azonban a tartózkodási jog jogosultjai nem válhatnak „indokolatlan” teherré a fogadó tagállam költségvetése számára. A 93/96 irányelv, akárcsak a 90/364 és a 90/365 irányelv, elismeri tehát a fogadó állam állampolgárainak bizonyos pénzügyi szolidaritását a többi tagállam állampolgáraival, különösen, ha a tartózkodási jog kedvezményezettjének nehézségei ideiglenes jellegűek.
45 Emellett egy diák pénzügyi helyzete az idők során tőle független okokból is megváltozhat. Nyilatkozatának helytállósága tehát csak annak megtételekor értékelhető.
46 A fentiekből következik, hogy a Szerződés 6. és 8. cikkével ellentétes, hogy egy nem járulékalapú rendszer minimexhez hasonló szociális ellátásában való részesülés az olyan tagállami állampolgárok esetén, akik nem annak a fogadó tagállamnak az állampolgárai, amelynek területén jogszerűen tartózkodnak, attól a feltételtől függ, hogy ez utóbbiak az 1612/68 rendelet hatálya alá tartoznak‑e, míg a fogadó tagállam állampolgáraival szemben ilyen feltételt nem alkalmaznak.
A második kérdésről
47 Tekintettel az első kérdésre adott válaszra, és mivel a második kérdést csak másodlagosan tették fel, arra nem szükséges válaszolni.
Az ítélet időbeli hatályáról
48 Írásbeli észrevételeiben a belga kormány azt kéri a Bíróságtól, hogy amennyiben úgy dönt, hogy egy olyan személy, mint az alapeljárás felperese részesülhet a minimexben, akkor korlátozza a jelen ítélet időbeli hatályát.
49 E kérését azzal támasztotta alá, hogy ha a Bíróság ítéletének visszaható hatálya lenne, az olyan jogviszonyokat kérdőjelezne meg, amelyeket jóhiszeműen és a másodlagos joggal összhangban hoztak létre. E kormány különösen attól tart, hogy a diákoknak nyújtott szociális ellátások rendszere visszamenőleg felborul, a másodlagos jog rendszerének a közösségi jog olyan új értelmezéséből eredő módosítása következtében, amely szerint egy diák az alapeljáráshoz hasonló helyzetben hivatkozhat a Szerződés 6. és 8. cikkére. A belga kormány szerint a jogbiztonság elve megköveteli tehát az ítélet hatályának időbeli korlátozását.
50 Emlékeztetni kell arra, hogy a Bíróság valamely közösségi jogi rendelkezésre vonatkozó értelmezése arra korlátozódik, hogy tisztázza és pontosítsa annak jelentését és hatályát, úgy ahogyan azt annak hatálybalépésétől kezdődően értelmezni és alkalmazni kellett volna (lásd a C‑367/93. és C‑377/93. sz., Roders és társai egyesített ügyekben 1995. augusztus 11‑én hozott ítélet ?EBHT 1995., I‑2229. o.] 42. pontját és a C‑35/97. sz., Bizottság kontra Franciaország ügyben 1998. szeptember 24‑én hozott ítélet ?EBHT 1998., I‑5325. o.] 46. pontját).
51 A Bíróság a közösségi jogrend szerves részét képező jogbiztonság általános elvének alkalmazása útján kizárólag kivételesen korlátozhatja valamennyi érdekelt lehetőségét, hogy hivatkozzon a Bíróság által értelmezett rendelkezésre a jóhiszeműen létrejött jogviszonyok vitatása céljából (lásd különösen a C‑104/98. sz., Buchner és társai ügyben 2000. május 23‑án hozott ítélet ?EBHT 2000., I‑3625. o.] 39. pontját).
52 Ezenkívül az állandó ítélkezési gyakorlatból az következik, hogy az előzetes döntéshozatal iránti kérelem nyomán hozott ítélet alapján valamely tagállamot érintő pénzügyi következmények önmagukban nem indokolják az ítélet joghatásainak időbeli korlátozását (lásd különösen a fent hivatkozott Buchner és társai ügyben hozott ítélet 41. pontját).
53 A Bíróság ugyanis csakis pontosan meghatározott körülmények között folyamodott ehhez a megoldáshoz: egyrészt amikor az érvényesnek és hatályosnak tekintett szabályozás alapján jóhiszeműen létrehozott jogviszonyok nagy száma miatt súlyos gazdasági következmények veszélye állt fenn, másrészt amikor úgy tűnt, hogy a közösségi rendelkezések hatályára vonatkozó objektív és jelentős bizonytalanság a magánszemélyeket és a nemzeti hatóságokat a közösségi jogszabályoknak nem megfelelő magatartásra indította, és ehhez a bizonytalansághoz esetleg más tagállamok vagy a Bizottság magatartása is hozzájárult (lásd a fent hivatkozott Roders és társai ügyben hozott ítélet 43. pontját).
54 Az adott ügyben a belga kormány az ítélet időbeli hatályának korlátozása iránti kérelmét nem támasztotta alá olyan bizonyítékkal, amely arra utalna, hogy a Szerződésnek az uniós polgárságra vonatkozó 1993. november 1‑jén hatályba lépett rendelkezései tekintetében fennálló objektív és jelentős bizonytalanság indította nemzeti hatóságait a rendelkezéseknek nem megfelelő magatartásra.
55 Következésképpen a második kérdésre azt kell válaszolni, hogy a jelen ítélet joghatásait időben nem kell korlátozni. Ezért nincs helye az ítélet időbeli hatálya korlátozásának.
A költségekről
56 A Bíróságnál észrevételt előterjesztő belga, dán, francia, portugál kormány és az Egyesült Királyság Kormánya, valamint a Tanács és a Bizottság részéről felmerült költségek nem téríthetők meg. Mivel ez az eljárás az alapeljárásban résztvevő felek számára a nemzeti bíróság előtt folyamatban levő eljárás egy szakaszát képezi, ez a bíróság dönt a költségekről.
A fenti indokok alapján
A BÍRÓSÁG
a Tribunal du travail de Nivelles 1999. május 7‑i végzésével hozzá intézett kérdésekre válaszolva a következőképpen határozott:
A Szerződés 6. és 8. cikkével (jelenleg, módosítást követően, EK 12. és EK 17. cikk) ellentétes, hogy valamely, nem járulékalapú rendszer olyan szociális ellátásában való részesülés, mint amilyen az 1974. augusztus 7‑i belga törvény által létrehozott létminimum, az olyan tagállamok állampolgárai esetén, akik nem annak a fogadó tagállamnak az állampolgárai, amelynek területén az említett állampolgárok jogszerűen tartózkodnak, attól a feltételtől függ, hogy ez utóbbiak a munkavállalók Közösségen belüli szabad mozgásáról szóló, 1968. október 15‑i 1612/68/EGK tanácsi rendelet hatálya alá tartoznak‑e, míg a fogadó tagállam állampolgáraival szemben ilyen feltételt nem alkalmaznak.
Rodríguez Iglesias | Gulmann | Wathelet |
Kihirdetve Luxembourgban, a 2001. szeptember 20‑i nyilvános ülésen.
R. Grass | | G. C. Rodríguez Iglesias |