Language of document : ECLI:EU:C:2020:42

A BÍRÓSÁG VÉGZÉSE (harmadik tanács)

2020. január 29.(*)

„Előzetes döntéshozatal – Okafogyottság”

A C‑522/18. sz. ügyben,

az EUMSZ 267. cikk alapján benyújtott előzetes döntéshozatal iránti kérelem tárgyában, amelyet a Sąd Najwyższy (legfelsőbb bíróság, Lengyelország) a Bírósághoz 2018. augusztus 9‑én érkezett, 2018. augusztus 2‑i határozatával terjesztett elő a

és

a Zakład Ubezpieczeń Społecznych Oddział w Jaśle

között,

a Prokuratura Krajowa

részvételével folyamatban lévő eljárásban,

A BÍRÓSÁG (harmadik tanács),

tagjai: A. Prechal tanácselnök (előadó), L. S. Rossi, J. Malenovský, F. Biltgen és N. Wahl bírák,

főtanácsnok: E. Tanchev,

hivatalvezető: A. Calot Escobar,

tekintettel az írásbeli szakaszra,

figyelembe véve a következők által előterjesztett észrevételeket:

–        a lengyel kormány képviseletében B. Majczyna, meghatalmazotti minőségben,

–        a belga kormány képviseletében M. Jacobs, L. Van den Broeck és C. Pochet, meghatalmazotti minőségben,

–        a dán kormány képviseletében J. Nymann‑Lindegren és M. Wolff, meghatalmazotti minőségben,

–        a lett kormány képviseletében I. Kucina és V. Soņeca, meghatalmazotti minőségben,

–        a holland kormány képviseletében M. K. Bulterman és C. S. Schillemans, meghatalmazotti minőségben,

–        az Európai Bizottság képviseletében A. Stobiecka‑Kuik, D. Martin és H. Krämer, meghatalmazotti minőségben,

–        az EFTA Felügyeleti Hatóság képviseletében C. Zatschler, J. S. Watson, I. O. Vilhjálmsdóttir és C. Howdle, meghatalmazotti minőségben,

a főtanácsnok meghallgatását követően,

meghozta a következő

Végzést

1        A jelen előzetes döntéshozatal iránti kérelem az EUSZ 2. cikknek, az EUSZ 4. cikk (3) bekezdése harmadik albekezdésének és az EUSZ 19. cikk (1) bekezdése második albekezdésének, az EUMSZ 267. cikknek, az Európai Unió Alapjogi Chartája (a továbbiakban: Charta) 21. és 47. cikkének, valamint a foglalkoztatás és a munkavégzés során alkalmazott egyenlő bánásmód általános kereteinek létrehozásáról szóló, 2000. november 27‑i 2000/78/EK tanácsi irányelvnek (HL 2000. L 303., 16. o., magyar nyelvű különkiadás 5. fejezet, 4. kötet, 79. o.) az értelmezésére vonatkozik.

2        E kérelmet a DŚ és a Zakład Ubezpieczeń Społecznych Oddział w Jaśle (társadalombiztosítási intézet, jasłoi ügynökség, Lengyelország; a továbbiakban: társadalombiztosítási intézet) között DŚ lengyel társadalombiztosítási rendszerbe való tartozása tárgyában folyamatban lévő jogvita keretében terjesztették elő.

 Jogi háttér

3        A 2002. november 23‑i ustawa o Sądzie Najwyższym (a legfelsőbb bíróságról szóló törvény) (a továbbiakban: a legfelsőbb bíróságról szóló 2002. évi törvény) 30. cikke 70 évben állapította meg a Sąd Najwyższy (legfelsőbb bíróság) bíráinak nyugdíjkorhatárát.

4        2017. december 20‑án a Lengyel Köztársaság elnöke (a továbbiakban: köztársasági elnök) aláírta a 2017. december 8‑i ustawa o Sądzie Najwyższymot (a legfelsőbb bíróságról szóló új törvény; Dz. U., 2018, 5. tétel), amely 2018. április 3‑án lépett hatályba. Ezt a törvényt a későbbiekben több alkalommal módosították.

5        A legfelsőbb bíróságról szóló új törvény 37. cikke értelmében:

„1. §      A [Sąd Najwyższy (legfelsőbb bíróság)] bírái a 65. életévük betöltésének napján nyugállományba kerülnek, kivéve ha a [65. életév] betöltése előtt legkorábban tizenkét hónappal, legkésőbb pedig hat hónappal olyan nyilatkozatot tesznek, amelyben kifejezésre juttatják, hogy továbbra is el kívánják látni feladataikat, továbbá ha a valamely bírói álláshelyre pályázó személyekre irányadó feltételeknek megfelelően kiállított olyan igazolást mutatnak be, amely tanúsítja, hogy egészségi állapotuknál fogva alkalmasak a bírói tisztség további betöltésére, és ha a [köztársasági elnök] engedélyezi, hogy a [Sąd Najwyższyn (legfelsőbb bíróság)] továbbra is ellássák hivatali feladataikat.

1a. §      Az engedély megadása előtt a [köztársasági elnök] kikéri a nemzeti igazságszolgáltatási tanács állásfoglalását. A nemzeti igazságszolgáltatási tanács az attól a naptól számított 30 napos határidőn belül küldi meg az állásfoglalását a [köztársasági elnöknek], amikor az elnök felhívta e tanácsot az állásfoglalásra. Ha a nemzeti igazságszolgáltatási tanács a második mondatban megállapított határidőn belül nem küldi meg az állásfoglalását, azt kedvezőnek kell tekinteni.

[…]

3. §      A [köztársasági elnök] a nemzeti igazságszolgáltatási tanács 1a. § szerinti állásfoglalása beérkezésének napjától, vagy annak a határidőnek a lejártától számított három hónapos határidőn belül engedélyezheti a [Sąd Najwyższy (legfelsőbb bíróság)] bírája számára a feladatainak további ellátását, amelyen belül ezt az állásfoglalást közölni kell. Ha az első mondatban megállapított határidőn belül nem kerül sor az engedély megadására, a bírót a 65. életéve betöltésének napjától nyugállományban lévőnek kell tekinteni. […]

4. §      Az 1. § szerinti engedély megadása három évre szól, amely időtartam egy alkalommal meghosszabbítható. […]”

6        A legfelsőbb bíróságról szóló új törvény 111. cikke a következőket írja elő:

„1. §      A [Sąd Najwyższy (legfelsőbb bíróság)] azon bírái, akik a jelen törvény hatálybalépésének időpontjában betöltötték a 65. életévüket, vagy akik az e hatálybalépéstől számított három hónapos határidőn belül betöltik azt, az e három hónapos határidő lejártát követő naptól nyugállományba kerülnek, kivéve ha a jelen törvény hatálybalépésétől számított egy hónapos határidőn belül előterjesztik a 37. cikk 1. §‑a szerinti nyilatkozatot és igazolást, továbbá ha a [köztársasági elnök] engedélyezi számukra, hogy a [Sąd Najwyższy (legfelsőbb bíróság)] bírájaként továbbra is ellássák feladataikat. A 37. cikk 2–4. §‑ában foglalt rendelkezések megfelelően alkalmazandók.

1a. §      A [Sąd Najwyższy (legfelsőbb bíróság)] azon bírái, akik a jelen törvény hatálybalépésétől számított három hónapos határidő lejártát követően és az e hatálybalépéstől számított tizenkét hónapos határidő lejártát megelőzően betöltik a 65. életévüket, tizenkét hónappal e hatálybalépést követően nyugállományba kerülnek, kivéve ha e határidőn belül előterjesztik a 37. cikk 1. §‑a szerinti nyilatkozatot és igazolást, továbbá ha a [köztársasági elnök] engedélyezi számukra, hogy a [Sąd Najwyższy (legfelsőbb bíróság)] bírájaként továbbra is ellássák feladataikat. A 37. cikk 1a–4. §‑ában foglalt rendelkezések megfelelően alkalmazandók.”

7        Ezt az 1a. §‑t a legfelsőbb bíróságról szóló új törvény 111. cikkébe azért iktatták be, hogy figyelembe vegyék a Sąd Najwyższy (legfelsőbb bíróság) egyik bírájának helyzetét, akinek az eredetileg előírt átmeneti szabályok miatt nem lett volna lehetősége arra, hogy a jogszabályban előírt határidőn belül olyan nyilatkozatot tegyen, amely jelzi, hogy az új nyugdíjkorhatáron túl is el kívánja látni feladatait.

 Az alapeljárás és az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdések

8        2015. október 14‑én a társadalombiztosítási intézet határozatot hozott DŚ lengyel társadalombiztosítási rendszerbe való tartozása tárgyában. E határozatot a Sąd Apelacyjny, Wydział Pracy i Ubezpieczeń Społecznych w Rzeszowie (rzeszówi fellebbviteli bíróság, munkaügyi és társadalombiztosítási kollégium, Lengyelország) 2018. március 23‑i ítéletével hatályon kívül helyezte. E bíróság úgy ítélte meg, hogy az említett határozatban a társadalombiztosítási intézet elmulasztotta figyelembe venni azt, hogy a Lengyel Köztársaságtól eltérő tagállam nyugdíjbiztosítójának azon határozatát, amely megállapította, hogy az érdekelt nem tartozik e másik tagállam társadalombiztosítási rendszerének hatálya alá, és amely többek között hatóságok közötti, a szociális biztonsági rendszerekről szóló 883/2004/EK rendelet végrehajtására vonatkozó részletes szabályok megállapításáról szóló, 2009. szeptember 16‑i 987/2009/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet (HL 2009. L 284., 1. o.) 16. cikke szerinti megállapodás alapját képezte, időközben hatályon kívül helyezte az említett másik tagállam egyik bírósága.

9        A Sąd Najwyższy (legfelsőbb bíróság) rendes ítélkező testülete, amelyhez a társadalombiztosítási intézet ezen ítélettel szemben fellebbezést nyújtott be, úgy határozott, hogy ugyanezen bíróság kibővített tanácsa elé terjeszti az annak meghatározására irányuló jogkérdést, hogy a másik tagállambeli bíróság által hozott hatályon kívül helyező határozat figyelmen kívül hagyása a kodeks postępowania cywilnego (polgári perrendtartás) 386. cikke 4. §‑ának és 477.14a. cikkének együttes rendelkezései értelmében „az ügy érdemi vizsgálata hiányának” minősül‑e.

10      E kérdés vizsgálatának kezdeti szakaszában a Sąd Najwyższy (legfelsőbb bíróság) említett kibővített tanácsa megemlítette, hogy a legfelsőbb bíróságról szóló új törvény rendelkezései érintik két tagja feladatai ellátásának időtartamát.

11      E tekintetben a kérdést előterjesztő bíróság megállapítja, hogy a két érintett bíró egyike, aki a legfelsőbb bíróságról szóló új törvény hatálybalépése előtt töltötte be 65. életévét, 2018 májusában nyilatkozatot nyújtott be, amelyben kifejezte azon szándékát, hogy 70 éves koráig, azaz a legfelsőbb bíróságról szóló 2002. évi törvény alapján alkalmazandó nyugdíjkorhatárig szolgálatban maradjon. Bár ez a nyilatkozat nem az, amely a legfelsőbb bíróságról szóló új törvény 37. cikkében és 111. cikkének 1 §‑ában szerepel, a köztársasági elnök megindította az említett bíró e rendelkezésekben előírt, álláshelyén való fenntartásának adott esetben való engedélyezésére irányuló eljárást. Az előzetes döntéshozatalra irányuló határozat meghozatalának időpontjában ez az eljárás még folyamatban volt.

12      Ami a második bírót illeti, a kérdést előterjesztő bíróság jelzi, hogy ő a legfelsőbb bíróságról szóló új törvény hatálybalépését követően töltötte be a 65. életévét, és olyan bíróról van szó, akinek kifejezetten az esetére fogadták el e törvény 111. cikkének 1a. §‑át. Megjegyzi, hogy e rendelkezés következtében e bírót 2019. április 3‑án nyugdíjazzák, kivéve ha ezen időpontot megelőzően nem nyújt be olyan nyilatkozatot, amelyben kifejezi azon szándékát, hogy szolgálatban maradjon, és a köztársasági elnök szintén ezen időpontot megelőzően hozzájárulását adja ahhoz, hogy az érintett személy álláshelyén maradjon.

13      Ebben az összefüggésben a kérdést előterjesztő bíróságnak kétségei vannak azzal kapcsolatban, hogy a legfelsőbb bíróságról szóló új törvény 37. cikkének, valamint 111. cikke 1. és 1a. §‑ának rendelkezései (a továbbiakban: vitatott nemzeti rendelkezések) megfelelnek‑e az uniós jog jelen végzés 1. pontjában említett különböző rendelkezéseinek. E tekintetben az említett bíróság pontosabban azon a véleményen van, hogy a Sąd Najwyższy (legfelsőbb bíróság) hivatalban lévő bírái nyugdíjkorhatárának csökkentése sérti egyrészt a bírák elmozdíthatatlanságának elvét, másrészt pedig a foglalkoztatás területén az életkoron alapuló hátrányos megkülönböztetés tilalmát. Ezenkívül az a tény, hogy a Sąd Najwyższy (legfelsőbb bíróság) bíráinak az újonnan megállapított rendes nyugdíjkorhatáron túl hivatalban maradása minden lehetőségét a köztársasági elnök diszkrecionális döntésétől tették függővé, összeegyeztethetetlen a bírák függetlenségének elvével, tekintettel azokra a külső nyomásokra, amelyek ebből eredhetnek.

14      Egyébiránt, és amennyiben az uniós jog előző pontban hivatkozott megsértései bebizonyosodnak, a kérdést előterjesztő bíróság azt kívánja megtudni, hogy megalapozottan mellőzheti‑e a vitatott nemzeti rendelkezések alkalmazását.

15      A Bíróság általi felvilágosításra lenne szükség annak érdekében, hogy a kérdést előterjesztő bíróság el tudja dönteni azokat az előzetes kérdéseket, amelyek az őt alkotó bírák arra való alkalmasságával kapcsolatban merülnek fel, hogy a jelen végzés 1. pontjában említett uniós jogi rendelkezésekből eredő követelmények tiszteletben tartása mellett továbbra is elláthassák igazságszolgáltatási feladataikat, és határozzanak az alapügyről vagy bármely más olyan ügyről, amelyben ők járnak el.

16      E körülmények között a Sąd Najwyższy (legfelsőbb bíróság) úgy határozott, hogy felfüggeszti az eljárást, és előzetes döntéshozatal céljából a következő kérdéseket terjeszti a Bíróság elé:

„1)      Úgy kell‑e értelmezni az EUSZ 4. cikk (3) bekezdésének harmadik mondatával összefüggésben értelmezett EUSZ 19. cikk (1) bekezdésének második mondatát, az EUSZ 2. cikket és az EUMSZ 267. cikk harmadik bekezdését, valamint az Európai Unió Alapjogi Chartájának 47. cikkét, hogy a hatékony bírói jogvédelem és a jogállamiság elvének részét képező elmozdíthatatlanság megsértésére kerül sor minden olyan esetben, amikor a nemzeti jogalkotó a tagállam végső fokon eljáró bírósága bíráinak nyugdíjkorhatárát leszállítja (például 70 évről 65 évre), és szolgálatban lévő bírák esetében az új alacsonyabb nyugdíjkorhatárt alkalmazza anélkül, hogy lehetőséget biztosítana arra, hogy az előrehozott nyugdíj igénybevételéről az érintett bíró maga döntsön?

2)      Úgy kell‑e értelmezni az EUSZ 4. cikk (3) bekezdésének harmadik mondatával összefüggésben értelmezett EUSZ 19. cikk (1) bekezdésének második mondatát, az EUSZ 2. cikket és az EUMSZ 267. cikk harmadik bekezdését, valamint az Európai Unió Alapjogi Chartájának 47. cikkét, hogy sérül a jogállamiság elve és a hatékony bírói jogvédelem uniós ügyekben való biztosítására szolgáló függetlenség szabálya, ha a nemzeti jogalkotó a bírák elmozdíthatatlansága elvének megsértésével 70 évről 65 évre szállítja le azt az általános korhatárt, ameddig a tagállam végső fokon eljáró bíróságának bírája betöltheti a bírói tisztséget, a tisztség további betöltését a végrehajtó hatalom körébe tartozó szerv mérlegelésen alapuló beleegyezésétől téve függővé?

3)      Úgy kell‑e értelmezni a [2000/78] tanácsi irányelv 6. cikkének (1) bekezdésével összhangban értelmezett 2. cikkét, hogy az életkoron alapuló hátrányos megkülönböztetésnek minősül a tagállam végső fokon eljáró bírósága bírái nyugdíjkorhatárának leszállítása, valamint az, hogy a bírói tisztség e bíróság korábbi, az új alacsonyabb nyugdíjkorhatárt elérő bírája általi további betöltésének lehetősége egy, a végrehajtó hatalom körébe tartozó szerv beleegyezésétől függ?

4)      Úgy kell‑e értelmezni a [2000/78] irányelvnek az Európai Unió Alapjogi Chartájának 21. és 47. cikkével összefüggésben értelmezett 2., 9. és 11. cikkét, hogy a tagállam végső fokon eljáró bírósága bíráit érő, életkoron alapuló, a nyugdíjkorhatár eddigi 70 évről 65 évre történő leszállítása formájában megvalósuló hátrányos megkülönböztetés esetében, e bíróság – valamely ügyben az ilyen hátrányosan megkülönböztető nemzeti jogszabályok által érintett olyan bíró részvételével eljárva, aki nem kívánt az új nyugdíjkorhatár lehetőségével élni – az ítélkező testülettel kapcsolatos előzetes kérdés elbírálása során köteles megtagadni a [2000/78] irányelvvel, illetve az Európai Unió Alapjogi Chartájának 21. cikkével ellentétes nemzeti rendelkezések alkalmazását, és köteles továbbra is ilyen bíró részvételével eljárni, ha ez a bíró uniós jogból eredő jogai hatékony bírói jogvédelmének egyetlen hatékony módja?

5)      Úgy kell‑e értelmezni az EUSZ 4. cikk (3) bekezdésének harmadik mondatával összefüggésben értelmezett EUSZ 19. cikk (1) bekezdésének második mondatát és az EUSZ 2. cikket, az EUMSZ 267. cikket, valamint az Európai Unió Alapjogi Chartájának 47. cikkét, hogy a jogállamiságot az Európai Unió olyan alapvető értékének kell tekinteni, hogy a bíróságok, illetve e bíróságok eljáró bíráinak függetlensége tekintetében a bírák nyugdíjkorhatárát az 1. és 2. kérdésben leírt módon leszállító nemzeti rendelkezéseknek ezen értéknek, vagy az abból eredő hatékony bíró jogvédelemnek való megfelelésével kapcsolatos kétségek esetében a nemzeti bíróságnak jogosultnak kell lennie arra, hogy a bírák elmozdíthatatlanságának elvét sértő nemzeti rendelkezés alkalmazását az e rendelkezések hatálya alá tartozó valamennyi bíró tekintetében hivatalból felfüggeszthesse?”

17      2018. október 17‑én a kérdést előterjesztő bíróság megküldött a Bíróságnak egy 2018. október 16‑i végzést, amelyben az említett nemzeti bíróság elfogadhatatlannak nyilvánította az alapeljárás fellebbezésének a társadalombiztosítási intézet által időközben elvégzett visszavonását. Az említett végzés megállapításaiból kitűnik, hogy e határozatot a nemzeti eljárásjog azon rendelkezései alapján fogadták el, amelyekből az következik, hogy a társadalombiztosítási intézethez hasonló szervezet által egy munkajogi vagy társadalombiztosítási ügyben benyújtott fellebbezés visszavonását elfogadhatatlannak kell nyilvánítani, ha – mint a jelen ügyben is – egyrészt sérti a munkavállaló vagy a biztosított jogos érdekeit, másrészt pedig arra az erkölcsök és a közérdek megsértésével kerül sor, továbbá valamely előjoggal való visszaélést valósít meg. E megállapítások szerint, mivel az azt követően történt, hogy a Bírósághoz előzetes döntéshozatal iránti kérelemmel fordultak, az említett visszavonásra ezenkívül az EUSZ 4. cikk (3) bekezdéséből eredő lojális együttműködés kötelezettségének megsértésével került sor. E végzés következményeként a kérdést előterjesztő bíróság tájékoztatta a Bíróságot, hogy fenntartja az előzetes döntéshozatal iránti kérelmét a jelen ügyben.

 A 2018. november 21i törvény meghozatala

18      2019. január 1‑jén hatályba lépett a 2018. november 21‑i ustawa o zmianie ustawy o Sądzie Najwyższymet (a legfelsőbb bíróságról szóló törvény módosításáról szóló törvény, Dz. U. 2018, 2507. tétel, a továbbiakban: 2018. november 21‑i törvény).

19      A 2018. november 21‑i törvény 1. cikkéből kitűnik, hogy a legfelsőbb bíróságról szóló új törvény 37. cikkének 1a–4. §‑át, valamint 111. cikkének 1. és 1a. §‑át hatályon kívül helyezték, és ezen törvény 37. cikkének 1. §‑a a következőképpen módosult: „a Sąd Najwyższy (legfelsőbb bíróság) bírái 65. életévük betöltésekor nyugállományba kerülnek”. E törvényben azonban pontosították, hogy ez utóbbi rendelkezés kizárólag a Sąd Najwyższy (legfelsőbb bíróság) azon bíráira alkalmazandó, akik ilyen minőségben 2019. január 1‑jét követően léptek hivatalba. A Sąd Najwyższy (legfelsőbb bíróság) ezen időpontot megelőzően hivatalban lévő bírái pedig ismét azon rendelkezés hatálya alá tartoznak, amely a legfelsőbb bíróságról szóló új törvény hatálybalépése előtt volt alkalmazandó, vagyis a legfelsőbb bíróságról szóló 2002. évi törvény 30. cikke alá, amely a Sąd Najwyższy (legfelsőbb bíróság) bíráinak nyugdíjkorhatárát 70 évben határozza meg.

20      Egyébiránt a 2018. november 21‑i törvény 2. cikkének 1. §‑a úgy rendelkezik, hogy „[a] jelen törvény hatálybalépésének napjától a [Sąd Najwyższy (legfelsőbb bíróság)] minden bíráját […], akit [a legfelsőbb bíróságról szóló új törvény] 37. cikkének 1–4. §‑a, illetve 111. cikkének 1. vagy 1a. §‑a alapján nyugdíjaztak, vissza kell helyezni [az utóbbi törvény] hatálybalépésének időpontjában általa gyakorolt feladatkörbe. Úgy kell tekinteni, hogy a [Sąd Najwyższy (legfelsőbb bíróság)] bírái feladatainak ellátása megszakítás nélkül folytatódott.”

 Az okafogyottságról

21      A kérdést előterjesztő bíróság igenlő választ adott a Bíróság azon kérdésére, hogy a 2018. november 21‑i törvény hatálybalépésére tekintettel úgy véli‑e, hogy az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdésekre adandó válasz továbbra is szükséges ahhoz, hogy az alapügyben ítéletet hozhasson.

22      E tekintetben az említett bíróság többek között az említett kérdéseknek az Unió jogközösségként való fenntartása tekintetében fennálló alapvető jelentőségére, valamint arra a körülményre hivatkozott, hogy e kérdéseket akkor tették fel, amikor a vitatott nemzeti rendelkezések még érvényesek voltak, továbbá arra a tényre, hogy 2018. november 21‑i törvény, amelyet a 2018. december 17‑i Bizottság kontra Lengyelország végzés (C‑619/18 R, EU:C:2018:1021) végrehajtása érdekében fogadtak el, amely végzéssel a Bíróság az említett nemzeti rendelkezések ideiglenes felfüggesztését rendelte el, nem végleges, és arra, hogy a szóban nemzeti rendelkezések hatályát nem ex tunc hatállyal szüntették meg. E körülmények között az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdésekre adandó válasz továbbra szükséges volna a Sąd Najwyższy (legfelsőbb bíróság) vitatott nemzeti rendelkezések által érintett bírái jogállásának pontosításához. Míg ugyanis a 2018. november 21‑i törvény azon az előfeltevésen alapul, hogy e bírák közül egyesek a vitatott nemzeti rendelkezések alapján nyugdíjba vonulnak, és jelenleg a Sąd Najwyższyhoz (legfelsőbb bíróság) visszatérnek, az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdések azon a feltételezésen alapulnak, hogy az érintett bírák soha nem léptek nyugdíjba, mivel az említett nemzeti rendelkezéseket mellőzni kell oly módon, hogy a kérdést előterjesztő bíróság a jelenlegi formációjában, és általánosabban a Sąd Najwyższy (legfelsőbb bíróság) minden olyan bírája, aki kinyilvánította szándékát feladatai ellátásának a 65. életév betöltését követően való folytatására, továbbra is határozatokat hozhasson.

23      A kérdést előterjesztő bíróság ugyanakkor pontosítja, hogy habár a jelen végzés 12. pontjában említett bírót már nem fenyegeti az a veszély, hogy nem teljesíti a bírói függetlenségre vonatkozó feltételeket, valójában azon bírák tekintetében szükséges továbbra is választ adni az előterjesztett kérdésekre, akik a 65. életévüket a 2018. november 21‑i törvény hatálybalépése előtt töltötték be, tehát különösen a jelen végzés 11. pontjában említett bíró kapcsán.

24      Először is a feltett kérdések jelentőségét illetően meg kell állapítani, hogy az kétségkívül nem vitatható. Ezenfelül e jelentőséget a Bíróság elnöke 2018. november 13‑i Zakład Ubezpieczeń Społecznych végzésének (C‑522/18, nem tették közzé, EU:C:2018:909) 15. pontjában már hangsúlyozták, amely végzésben az elnök úgy határozott, hogy a jelen ügy gyorsított eljárásban kerül elbírálásra.

25      Egyébiránt meg kell jegyezni, hogy a 2019. június 24‑i Bizottság kontra Lengyelország (a legfelsőbb bíróság függetlensége) ítéletében (C‑619/18, EU:C:2019:531), amelyet az előzetes döntéshozatal iránti kérelemnek a jelen ügyben történő előterjesztését követően hirdettek ki, a Bíróság kimondta, hogy a Lengyel Köztársaság – mivel egyrészt előírta a Sąd Najwyższy (legfelsőbb bíróság) bíráinak nyugdíjkorhatárát csökkentésében álló intézkedésnek a Sąd Najwyższyre (legfelsőbb bíróság) 2018. április 3‑ig kinevezett bírákra való alkalmazását, és másrészt a szóban forgó bíróság bírái aktív szolgálatának az új nyugdíjkorhatáron túli meghosszabbítására vonatkozóan a köztársasági elnök számára diszkrecionális jogkört biztosított – nem teljesítette az EUSZ 19. cikk (1) bekezdése második albekezdésének rendelkezéseiből eredő kötelezettségeit.

26      E pontosításokra figyelemmel azonban hangsúlyozni kell, hogy az a körülmény, hogy az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdések különös jelentőséggel bírnak, önmagában nem elegendő annak igazolásához, hogy a Bíróságnak azokra válaszolnia kelljen.

27      Másodszor e tekintetben ugyanis emlékeztetni kell arra, hogy az állandó ítélkezési gyakorlat alapján az EUMSZ 267. cikkel bevezetett eljárás a Bíróság és a nemzeti bíróságok közötti együttműködés eszköze, amelynek révén az előbbi az utóbbiak által eldöntendő jogviták megoldásához szükséges támpontokat nyújt az uniós jog értelmezése terén (2013. december 19‑i Fish Legal és Shirley ítélet, C‑279/12, EU:C:2013:853, 29. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat). Az előzetes döntéshozatali eljárás előfeltétele, hogy a kérdést előterjesztő bíróságnak az előtte folyamatban lévő jogvita keretében olyan határozatot kelljen hoznia, amely figyelembe veheti az előzetes döntéshozatal iránti kérelmet (lásd ebben az értelemben: 2013. június 27‑i Di Donna ítélet, C‑492/11, EU:C:2013:428, 26. pont; 2013. október 24‑i Stoilov i Ko ítélet, C‑180/12, EU:C:2013:693, 44. pont, valamint a 2016 március 3‑i Euro Bank végzés, C‑537/15, nem tették közzé, EU:C:2016:143, 32. pont és a hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

28      Ekképpen az előzetes döntéshozatalra utalás indoka nem tanácsadói vélemények megfogalmazása általános vagy hipotetikus kérdésekről, hanem egy jogvita tényleges megoldásának szükségessége (2018. december 10‑i Wightman és társai ítélet, C‑621/18, EU:C:2018:999, 28. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat). Amennyiben kiderül, hogy a feltett kérdés az alapügy eldöntéséhez nyilvánvalóan nem bír jelentőséggel, a Bíróságnak meg kell állapítania a kérelem okafogyottságát (2019. november 19‑i A. K. és társai [a legfelsőbb bíróság fegyelmi tanácsának függetlensége] ítélet, C‑585/18, C‑624/18 és C‑625/18, EU:C:2019:982, 70. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

29      A jelen esetben emlékeztetni kell arra, hogy a Sąd Najwyższy (legfelsőbb bíróság) által a jelen ügyben előterjesztett előzetes döntéshozatal iránti kérelem benyújtását követően született a Bíróság elnökhelyettesének 2018. október 19‑i Bizottság kontra Lengyelország végzése (C‑619/18 R, nem tették közzé, EU:C:2018:852) és a 2018. december 17‑i Bizottság kontra Lengyelország végzés (C‑619/18 R, EU:C:2018:1021), amelyek többek között arra kötelezték a Lengyel Köztársaságot, hogy egyrészt függessze fel a legfelsőbb bíróságról szóló új törvény 37. cikke 1–4. §‑a, valamint 111. cikke 1. és 1a. §‑a rendelkezéseinek, valamint minden, ezek végrehajtása érdekében hozott intézkedés alkalmazását, és másrészt tegyen meg minden ahhoz szükséges intézkedést, hogy biztosítsák, hogy a Sąd Najwyższy (legfelsőbb bíróság) említett rendelkezések által érintett bírái továbbra is elláthassák feladataikat abban az állásban, amellyel a legfelsőbb bíróságról szóló új törvény hatálybalépésének napján, 2018 április 3‑án rendelkeztek, ugyanazon jogállással, jogokkal és foglalkoztatási feltételekkel rendelkezve, amelyeket 2018. április 3‑ig élveztek.

30      Az említett végzések kihirdetését követően a köztársasági elnök 2018. december 17‑én aláírta a 2018. november 21‑i törvényt, amelyet kihirdettek a Dziennik Ustaw Rzeczypospolitej Polskiejben, mielőtt 2019. január 1‑jén hatályba lépett.

31      Márpedig, amint az a jelen végzés 19. és 20. pontjában szereplő pontosításokból kitűnik, a 2018. november 21‑i törvény hatályon kívül helyezte a vitatott nemzeti rendelkezéseket, amennyiben azok egyrészt előírták a Sąd Najwyższy (legfelsőbb bíróság) bíráinak 65 évben újonnan megállapított nyugdíjkorhatárát az ott 2018. április 3‑át megelőzően kinevezett, hivatalban lévő bírákra, másrészt pedig a köztársasági elnöknek az e bíróságnál betöltött aktív bírói tisztségnek az ekképpen újonnan megállapított nyugdíjkorhatáron túli meghosszabbítására vonatkozó mérlegelési jogkört biztosítottak. Az említett pontosításokból az is kitűnik, hogy a 2018. november 21‑i törvény értelmében a Sąd Najwyższy (legfelsőbb bíróság) valamennyi olyan bírája, akit a legfelsőbb bíróságról szóló új törvény ily módon hatályon kívül helyezett rendelkezései alapján nyugdíjaztak, visszahelyezendő abba a tisztségbe, amelyet ez utóbbi törvény hatálybalépésekor gyakorolt, és feladatait a szóban forgó bíróságon 70. életévének betöltéséig gyakorolja, azaz azon nyugdíjkorhatár eléréséig, amely a legfelsőbb bíróságról szóló új törvény előtt, a legfelsőbb bíróságról szóló 2002. évi törvény hatálya alatt érvényesült.

32      Ilyen körülmények között úgy tűnik, hogy már semmi sem akadályozza azt, hogy a jelen előzetes döntéshozatal iránti kérelmet a Bíróság elé terjesztő ítélkező testületet alkotó bírák a jövőben továbbra is elláthassák igazságszolgáltatási feladatukat a Sąd Najwyższynál (legfelsőbb bíróság), vagyis a kérdést előterjesztő bíróságnál 70 éves korig, anélkül hogy érintené őket a nyugdíjkorhatárt a 65 évre csökkentő intézkedés, vagy az a mechanizmus, amely a köztársasági elnököt felruházta azzal a diszkrecionális jogkörrel, hogy az aktív bírói szolgálatnak az általános nyugdíjkorhatáron túli meghosszabbításáról határozzon.

33      Ily módon a 2018. november 21‑i törvény hatálybalépése azzal a következménnyel járt, hogy megfosztotta tárgyuktól a Bírósághoz intézett, előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdéseket a kérdést előterjesztő bíróság által az előtte folyamatban lévő ügyben hozandó határozat szempontjából (lásd analógia útján: 2013. június 27‑i Di Donna ítélet, C‑492/11, EU:C:2013:428, 27–31. pont és a 2016. március 3‑i Euro Bank végzés, C‑537/15, nem tették közzé, EU:C:2016:143, 33–35. pont).

34      Az említett nézőpontból ugyanis e kérdéseket az alapozta meg, hogy szükséges egy előzetes eljárásjogi kérdés tisztázása a kérdést előterjesztő bíróság összetétele, valamint annak lehetősége vonatkozásában, hogy e bíróság a jelen végzés 11. és 12. pontjában említett két bíró részvételével az uniós jog alapján és tiszteletben tartásával továbbra is ülésezhessen az alapjogvita eldöntése érdekében. Márpedig, mivel az említett előzetes kérdés már nem vetődik fel az alapeljárás kontextusában, a kérdést előterjesztő bíróságnak az említett ügyben meghozandó határozata szempontjából már nem kell figyelembe vennie azt a választ, amelyet a Bíróság a feltett kérdésekre adhat (lásd analógia útján: 2013. október 24‑i Stoilov i Ko ítélet, C‑180/12, EU:C:2013:693, 44. pont).

35      A fenti megfontolások összességére tekintettel meg kell állapítani, hogy a Bíróságnak a jelen előzetes döntéshozatal iránti kérelemről nem kell határoznia.

 A költségekről

36      Mivel ez az eljárás az alapeljárásban részt vevő felek számára a kérdést előterjesztő bíróság előtt folyamatban lévő eljárás egy szakaszát képezi, ez a bíróság dönt a költségekről. Az észrevételeknek a Bíróság elé terjesztésével kapcsolatban felmerült költségek, az említett felek költségeinek kivételével, nem téríthetők meg.

A fenti indokok alapján a Bíróság (harmadik tanács) a következőképpen határozott:

A C522/18. sz. ügyben a Sąd Najwyższy (legfelsőbb bíróság, Lengyelország) 2018. augusztus 2i határozatával előterjesztett előzetes döntéshozatal iránti kérelemről már nem szükséges határozni.

Aláírások


*      Az eljárás nyelve: lengyel.