C‑309/06. sz. ügy

Marks & Spencer plc

kontra

Commissioners of Customs & Excise

(a House of Lords [Egyesült Királyság] által benyújtott előzetes döntéshozatal iránti kérelem)

„Adózás – Hatodik HÉA‑irányelv – Az előzetesen felszámított adó visszatérítésével járó adómentesség – Téves adóztatás az általános adókulcs szerint – A nulla százalékos adókulcshoz való jog – Visszatérítéshez való jog – Közvetlen hatály – A közösségi jog általános elvei – Jogalap nélküli gazdagodás”

Az ítélet összefoglalása

1.        Adórendelkezések – Jogszabályok harmonizálása – Forgalmi adók – Közös hozzáadottértékadó‑rendszer – A tagállamok lehetősége az előzetesen felszámított adó visszatérítésével járó adómentességek fenntartására

(77/388 tanácsi irányelv, 28. cikk, (2) bekezdés)

2.        Adórendelkezések – Jogszabályok harmonizálása – Forgalmi adók – Közös hozzáadottértékadó‑rendszer – A tagállamok lehetősége az előzetesen felszámított adó visszatérítésével járó adómentességek fenntartására

(77/388 tanácsi irányelv, 28. cikk, (2) bekezdés)

3.        Adórendelkezések – Jogszabályok harmonizálása – Forgalmi adók – Közös hozzáadottértékadó‑rendszer – A tagállamok lehetősége az előzetesen felszámított adó visszatérítésével járó adómentességek fenntartására

(77/388 tanácsi irányelv, 28. cikk, (2) bekezdés)

1.        Amennyiben valamely tagállam a tagállamok forgalmi adóra vonatkozó jogszabályainak összehangolásáról szóló 77/388 hatodik irányelv 28. cikkének (2) bekezdése alapján – e rendelkezésnek a 92/77 irányelv általi módosítása előtt és után egyaránt – a nemzeti jogszabályaiban bizonyos meghatározott termékértékesítések, illetve szolgáltatásnyújtások tekintetében fenntartotta az előzetesen felszámított adó visszatérítésével járó adómentességet, az ilyen termékértékesítéseket vagy szolgáltatásnyújtásokat végző gazdasági szereplő nem hivatkozhat semmilyen, a közösségi jog alapján közvetlenül érvényesíthető, ahhoz való jogra, hogy e termékértékesítések vagy szolgáltatásnyújtások a nulla százalékos hozzáadottértékadó‑kulcs alá tartozzanak.

Az előzetesen felszámított adó visszatérítésével járó mentességek tagállamok általi alkalmazásának lehetővé tételével a hatodik irányelv 28. cikkének (2) bekezdése a hozzáadottérték‑adó általános mértékét szabályozó rendelkezésektől való eltérést irányoz elő. Helyénvaló tehát megjegyezni, hogy ezen ún. „nulla százalékos adókulcs szerinti adóztatás” elnevezésű adómentességeket a közösségi jog teszi lehetővé. A közösségi jog azonban nem kötelezi a tagállamokat az ilyen adómentességek fenntartására. Ahogyan ugyanis e rendelkezés eredeti megfogalmazásából kitűnik, az 1975. december 31‑én hatályban lévő adómentességeket „fenn lehet tartani”, ami azt jelenti, hogy kizárólag az adott tagállam mérlegelésétől függ, hogy valamely, különösen a hatályon kívül helyezett 67/228 második irányelv 17. cikkének utolsó francia bekezdésében foglalt feltételeknek megfelelő jogszabályt fenntart‑e, vagy sem, amely feltételek szerint az előzetesen felszámított adó visszatérítésével járó mentességeket kizárólag jól meghatározott szociális érdekből és a végső fogyasztó javára lehetett megállapítani.

(vö. 22–23., 28. pont és a rendelkező rész 1. pontja)

2.        Abban az esetben, ha valamely tagállam a tagállamok forgalmi adóra vonatkozó jogszabályainak összehangolásáról szóló 77/388 hatodik irányelv 28. cikkének (2) bekezdése alapján – e rendelkezésnek a 92/77 irányelv általi módosítása előtt és után egyaránt – a nemzeti jogszabályaiban bizonyos meghatározott termékértékesítések, illetve szolgáltatásnyújtások tekintetében fenntartotta az előzetesen felszámított adó visszatérítésével járó adómentességet, azonban a nemzeti jogszabályait tévesen értelmezte, aminek következtében a nemzeti jog értelmében az előzetesen felszámított adó visszatérítésével járó mentesség alá eső bizonyos termékértékesítéseket vagy szolgáltatásnyújtásokat az általános adókulcs alapján adóztatott, alkalmazni kell a közösségi jog általános elveit, ideértve az adósemlegesség elvét is, jogot biztosítva ezáltal az e termékértékesítéseket vagy szolgáltatásnyújtásokat végző gazdasági szereplő számára az e termékértékesítések, illetve szolgáltatásnyújtások után tévesen kivetett összegek visszaigénylésére.

Az adómentességek vagy a hatodik irányelv által előírt minimális adómértéknél alacsonyabb kedvezményes hozzáadottértékadó‑mértékek ugyanis csak akkor tarthatók fenn, ha fenntartásuk nem sérti különösen az említett rendszer szerves részét képező adósemlegesség elvét. A közös hozzáadottértékadó‑rendszert szabályozó elvek, köztük az adósemlegesség elve, még a hatodik irányelv 28. cikkének (2) bekezdésében foglalt esetben is alkalmazandók, és az adóalany adott esetben hivatkozhat rájuk az ezen elveket sértő nemzeti rendelkezéssel, illetve annak alkalmazásával szemben. E tekintetben a valamely tagállamban a közösségi jog szabályainak megsértésével beszedett adók visszatérítéséhez való jog közvetlenül a közösségi jog által a jogalanyok számára biztosított jogokból ered, és azokat kiegészíti. Ezen elvet alkalmazni kell a hatodik irányelv 28. cikkének (2) bekezdése értelmében lehetővé tett nemzeti jogszabály megsértésével beszedett adókra is.

(vö. 33–36. pont és a rendelkező rész 2. pontja)

3.        Noha az egyenlő bánásmód és az adósemlegesség elvét főszabály szerint alkalmazni kell olyan helyzetben, amikor valamely tagállam tévesen vetett ki adót bizonyos, olyan adómentesség alá eső termékértékesítésekre vagy szolgáltatásnyújtásokra, amelyet az említett tagállam a tagállamok forgalmi adóra vonatkozó jogszabályainak összehangolásáról szóló 77/388 hatodik irányelv 28. cikkének (2) bekezdése alapján a nemzeti jogszabályaiban fenntartott, és amikor az érintett gazdasági szereplő a jogalap nélkül megfizetett összegek visszatérítését kéri, nem jelenti az említett elvek megsértését pusztán az a tény, hogy a visszatérítés megtagadását az érintett adóalany jogalap nélküli gazdagodásával indokolták.

Ugyanakkor az adósemlegesség elvével ellentétes az, ha a jogalap nélküli gazdagodás fogalmára kizárólag a „payment tradershez” (azon adóalanyok, akik esetében az adott elszámolási időszakban beszedett áthárított adó meghaladja az előzetesen felszámított adót) hasonló adóalanyokkal szemben hivatkoznak, a „repayment tradershez” (azon adóalanyok, akik az előbbiekkel ellentétes helyzetben vannak) hasonló adóalanyokkal szemben azonban nem, amennyiben ezen adóalanyok hasonló árukat forgalmaztak, amit a nemzeti bíróságnak kell megvizsgálnia.

Ezenkívül az egyenlő bánásmód általános elvével – amelyet az adózás területén az olyan gazdasági szereplőket érintő hátrányos megkülönböztetések is sérthetnek, akik nincsenek szükségképpen versenyhelyzetben, más szempontokból mégis hasonló helyzetben vannak – ellentétes a „payment traders” és a „repayment traders” közötti, objektíve nem indokolt hátrányos megkülönböztetés.

E megállapítást nem érinti, ha bizonyítást nyer, hogy nem érte pénzügyi veszteség vagy hátrány azt a gazdasági szereplőt, akivel szemben a jogalap nélkül beszedett hozzáadottérték‑adó visszatérítését megtagadták.

Végül a nemzeti bíróság feladata, hogy az alkalmazandó nemzeti jog időbeli hatályára vonatkozó szabályok alapján a fent említett egyenlőség elvének megsértéséből a múltra nézve maga vonja le az esetleges következtetéseket, a közösségi jog és különösen az egyenlő bánásmód elve, valamint azon elv tiszteletben tartásával, amelynek értelmében ügyelnie kell arra, hogy az általa elrendelt jogorvoslati intézkedések ne legyenek ellentétesek a közösségi joggal.

(vö. 54., 57., 64. pont és a rendelkező rész 3–5. pontja)