A TÖRVÉNYSZÉK ÍTÉLETE (kibővített ötödik tanács)
2018. november 22.(*)(i)
„Közszolgálat – Tisztviselők – Felvétel – Álláshirdetés – Bizottsági mediátor – A hatáskörrel rendelkező, kinevezésre jogosult hatóság – Hatáskör‑átruházás – Eljárás – A személyzeti bizottsággal folytatott konzultáció – Felelősség”
A T‑688/16. sz. ügyben,
Mercedes Janssen‑Cases, az Európai Bizottság tisztviselője (lakóhelye: Brüsszel [Belgium], képviselik kezdetben: J.‑N. Louis és N. de Montigny, később: J.‑N. Louis ügyvédek)
felperesnek
az Európai Bizottság (képviselik kezdetben: C. Berardis‑Kayser és G. Berscheid, később: G. Berscheid és L. Radu Bouyon, meghatalmazotti minőségben)
alperes ellen
egyrészt a W bizottsági mediátorként történő kinevezéséről szóló 2016. június 15‑i bizottsági határozat és a felperest a kiválasztási eljárás eredményéről tájékoztató 2016. június 16‑i bizottsági feljegyzés megsemmisítése, másrészt a felperes által állítólagosan elszenvedett kár megtérítése iránt az EUMSZ 270. cikk alapján benyújtott kérelme tárgyában,
A TÖRVÉNYSZÉK (kibővített ötödik tanács),
tagjai: M. van der Woude elnök, D. Gratsias (előadó), I. Labucka, A. Dittrich és I. Ulloa Rubio bírák,
hivatalvezető: M. Marescaux tanácsos,
tekintettel az eljárás írásbeli szakaszára és a 2018. július 11‑i tárgyalásra,
meghozta a következő
Ítéletet
A jogvita előzményei
1 1977‑ben az Európai Közösségek Bizottsága mediátori szolgálat létrehozásáról határozott. E szolgálat feladata, hogy bürokráciamentes javaslatot tegyen a munkahelyi problémák rendezésére annak érdekében, hogy minél alacsonyabbra szorítsák a pert megelőző és a peres eljárások igénybevételét. E feladat hatékony ellátása arra késztette a Bizottságot, hogy „hivatalos” formába öntse a szóban forgó szolgálat működését. A Bizottság ezért elfogadta a megerősített mediátori szolgálatról szóló, 2002. március 4‑i C(2002) 601 határozatot (a továbbiakban: a megerősített mediátori szolgálatról szóló határozat). E határozat 6. cikkének (3) bekezdése értelmében „[a] Bizottság elnöke a személyzetért és az igazgatásért felelős főigazgató javaslata alapján, a személyzeti bizottsággal folytatott konzultációt követően jelöli ki a mediátort”.
2 A Bizottság elnökének 2012. március 8‑i határozatával a felperest, Mercedes Janssen‑Casest nevezték ki a helyettes mediátori tisztségre, amely a Bizottság Főtitkársága mellett létrehozott mediátori szolgálat részét képezte.
3 A helyettes mediátori feladatain túl a felperes 2013. február 28‑tól megbízott mediátorként járt el, majd a 2013. december 16‑i határozat alapján ugyanezen álláshelyet az Európai Unió tisztviselőinek személyzeti szabályzata (a továbbiakban: személyzeti szabályzat) 7. cikkének (2) bekezdése értelmében ideiglenes beosztásban töltötte be 2013. március 1‑jére visszamenőleges hatállyal.
4 A Bizottság 2013. október 16‑i határozata értelmében a „mediátor” főtanácsadói tisztség az AD 13/AD 14 besorolási fokozatú egységvezetői tisztséggé vált.
5 A Bizottság 2014. február 10‑én közzétette a mediátor/a mediátori szolgálat egységvezetője álláshelyre (AD 13/AD 14 besorolási fokozat) vonatkozó COM/2014/366. sz. álláshirdetést. A felperes 2014. február 27‑én benyújtotta a pályázatát a szóban forgó álláshelyre.
6 A Bizottság központi személyzeti bizottsága a Bizottság Humánerőforrásügyi és Biztonsági Főigazgatóságának (DG) főigazgatójához intézett 2014. május 7‑i feljegyzésében kérte, hogy küldjék meg számára a kiválasztott pályázók önéletrajzát, valamint a kiválasztási bizottság által alkalmazott értékelési keretet. A központi személyzeti bizottság annak érdekében kérte ezeket az információkat, hogy kiadhassa a kiválasztási eljárás egyik szakaszát képező, a megerősített mediátori szolgálatról szóló határozat 6. cikkének (3) bekezdésében előírt véleményt.
7 A 2014. június 20‑i feljegyzésében a központi személyzeti bizottság arra kérte a Bizottság elnökét, hogy ne hagyja jóvá a Humánerőforrásügyi és Biztonsági Főigazgatóság főigazgatója által a mediátori álláshelyre kijelölni javasolt személyt, mivel az előbbi bizottságnak a kért információk közlésének hiányában nem áll módjában kibocsátani a véleményét.
8 A Humánerőforrásügyi és Biztonsági Főigazgatóság főigazgatójának címzett 2014. október 17‑i feljegyzésében a központi személyzeti bizottság kedvezőtlen véleményt adott az említett főigazgató által javasolt pályázóról.
9 A 2015. július 22‑i feljegyzésben a Humánerőforrásügyi és Biztonsági Főigazgatóság tájékoztatta a felperest a Bizottság elnökének azon határozatáról, hogy a kiválasztási eljárást a mediátori álláshelyre való kinevezés nélkül fejezi be.
10 2015. szeptember 16‑án a Bizottság úgy határozott, hogy a mediátori tisztséget főtanácsadói álláshellyé alakítja (AD 14/AD 15 besorolási fokozat), majd a személyzeti szabályzat 29. cikke (1) bekezdése a) pontjának i. és iii. pontjával összhangban jóváhagyta és közzétette az említett álláshelyre vonatkozó álláshirdetést. E határozat szerint az ezen álláshely betöltését lehetővé tevő határozat elfogadásának alapját a megerősített mediátori szolgálatra vonatkozó határozat 6. cikkének (3) bekezdése képezi. A Bizottság a mediátori álláshely betöltése érdekében 2015. október 7‑én közzétette az AD 14/AD 15 besorolási fokozatú főtanácsadói álláshelyre vonatkozó COM/2015/1801. sz. álláshirdetést. Az említett hirdetés kifejtette, hogy a Bizottság elnöke a Humánerőforrásügyi és Biztonsági Főigazgatóság főigazgatójának javaslata alapján, a központi személyzeti bizottsággal folytatott konzultációt követően nevezi ki a mediátort.
11 A felperes 2015. október 16‑án benyújtotta a pályázatát a mediátori álláshelyre, és azon három pályázó közé került, akiket az előválogató bizottság és a kinevezésekkel foglalkozó tanácsadó bizottság előtti vizsgákon, illetve felvételi beszélgetéseken való részvételre kiválasztottak. Mivel az ekkor a Humánerőforrásügyi és Biztonsági Főigazgatóság foglalkozás‑egészségügyi szolgálatának vezetőjeként dolgozó W volt az egyetlen olyan pályázó, aki az előírt valamennyi képesítéssel rendelkezett, a kinevezésekkel foglalkozó tanácsadó bizottság 2016. február 25‑én kedvező véleményt fogadott el a mediátori álláshelyre való kiválasztásáról.
12 A központi személyzeti bizottság a Bizottság személyzeti ügyekért is felelős alelnökéhez, K. Georgievához intézett 2016. május 13‑i feljegyzésében válaszolta meg a Bizottság Humánerőforrásügyi és Biztonsági Főigazgatóságának főigazgatója által a W mediátori álláshelyre való kinevezésével kapcsolatban 2016. április 20‑án megfogalmazott, vélemény iránti kérelmet. A központi személyzeti bizottság e tekintetben kifogásolta, hogy a vélemény iránti kérelem csak a javasolt pályázóra vonatkozott, és nem tartalmazott a sikertelen pályázókra vonatkozó információkat, így e bizottságnak nem volt módjában hasznos véleményt kibocsátani.
13 A 2016. június 15‑i határozatával a Bizottság W‑t jelölte ki a mediátori álláshelyre, és a 2016. június 16‑i feljegyzésében tájékoztatta a felperest a kiválasztási eljárás eredményéről (a továbbiakban együtt: megtámadott határozatok).
14 A felperes 2016. szeptember 15‑én a személyzeti szabályzat 90. cikkének (2) bekezdése alapján panaszt nyújtott be a megtámadott határozatok ellen. A 2017. január 5‑i határozatában a Bizottság elutasította az említett panaszt.
Az eljárás és a felek kérelmei
15 A Törvényszék Hivatalához 2016. szeptember 28‑án a személyzeti szabályzat 91. cikkének (4) bekezdésével összhangban benyújtott keresetlevelével a felperes előterjesztette a jelen keresetet.
16 A Törvényszék Hivatalához ugyanezen a napon benyújtott külön beadványában a felperes arra irányuló kérelmet terjesztett elő, hogy függesszék fel a W mediátori álláshelyre való kinevezéséről szóló határozat végrehajtását.
17 2016. október 7‑én a személyzeti szabályzat 91. cikkének (4) bekezdése alapján felfüggesztették az eljárást a felperes által 2016. szeptember 15‑én benyújtott panasz kifejezett vagy hallgatólagos elutasításáról szóló határozat meghozataláig. Az eljárás az említett panasz kifejezett elutasítását követően, 2017. január 17‑én folytatódott.
18 A 2017. február 17‑i Janssen‑Cases kontra Bizottság végzésben (T‑688/16 R, nem tették közzé, EU:T:2017:107) a Törvényszék elnöke elutasította az arra irányuló kérelmet, hogy függesszék fel a W mediátori álláshelyre való kinevezéséről szóló határozat végrehajtását.
19 Az ötödik tanács javaslatára a Törvényszék az eljárási szabályzatának 28. cikkét alkalmazva úgy határozott, hogy az ügyet kibővített ítélkező testület elé utalja.
20 A felperes azt kéri, hogy a Törvényszék:
– semmisítse meg a megtámadott határozatokat;
– az elszenvedett vagyoni és nem vagyoni kár megtérítéseként kötelezze a Bizottságot 100 000 euró összeg megfizetésére;
– a Bizottságot kötelezze a költségek viselésére.
21 A Bizottság azt kéri, hogy a Törvényszék:
– utasítsa el a keresetet;
– a felperest kötelezze a költségek viselésére.
A jogkérdésről
A megtámadott határozatok megsemmisítése iránti kérelemről
Az elfogadhatóságról
22 A Bizottság szolgálatai részére a vezető tisztviselők kinevezéséhez nyújtott 2008. októberi iránymutatások szerint kizárólag a sikertelen pályázó vagy pályázók értesítése képez sérelmet okozó aktust. Ugyanakkor meg kell állapítani, hogy jóllehet ezen értesítést kell a szóban forgó pályázat formális elutasításának tekinteni, amelynek időpontjától a személyzeti szabályzat 90. cikkének értelmében vett panasz benyújtására nyitva álló határidő számítandó, ez nem változtat azon, hogy a kiválasztási eljárást valamely pályázó kiválasztásával befejező aktus – amely az álláshirdetésben említett egyetlen aktus, és amelynek e formális elutasítás az elkerülhetetlen következménye – szintén joghatásokat vált ki (lásd ebben az értelemben: 1983. június 30‑i Schloh kontra Tanács ítélet, 85/82, EU:C:1983:179, 40. pont).
23 Ebből következik, hogy a felperes által a keresetében előadott, megsemmisítésre irányuló kereseti kérelmek teljes egészükben elfogadhatóak.
Az ügy érdeméről
24 Keresetének alátámasztása érdekében a felperes az alábbiakra alapított négy jogalapra hivatkozik:
– a megerősített mediátori szolgálatról szóló határozat 6. cikke (3) bekezdésének a megsértése;
– az Európai Unió Alapjogi Chartája 27. cikkének a megsértése;
– a hatáskörrel és az eljárással való visszaélés;
– nyilvánvaló értékelési hiba, a helyes gazdálkodás, a gondos ügyintézés, a bizalomvédelem és az arányosság elvének, valamint az esélyegyenlőség elvének a megsértése.
25 A felperes által az első jogalap keretében kifejtett érvelés két részből áll. Az első részben a felperes azt állítja, hogy a biztosi testület nem rendelkezett hatáskörrel a W mediátori álláshelyre való kinevezéséről szóló határozat elfogadására, mivel e hatáskör a megerősített mediátori szolgálatról szóló határozat 6. cikkének (3) bekezdése értelmében a Bizottság elnökét illeti meg. A második rész e rendelkezésnek a személyzeti bizottsággal folytatott konzultáció szabálytalanságai miatti megsértésén alapul.
26 Az első jogalap első részének keretében a felperes konkrétabban azt állítja, hogy a megerősített mediátori szolgálatról szóló határozat 6. cikkének (3) bekezdése értelmében a bizottsági mediátor kinevezése a Bizottság elnökének a hatáskörébe tartozik, akit e konkrét tárgykörben a személyzeti szabályzat 2. cikkének (1) bekezdésével összhangban kinevezésre jogosult hatóságként jelöltek ki. A Bizottság elnökének e hatáskörét a vitatott kiválasztási eljárás alapjául szolgáló álláshirdetés is megemlíti. Márpedig a jelen ügyben a vitatott határozatokat a Bizottság, vagyis a megfelelő hatáskörrel nem rendelkező hatóság fogadta el, anélkül hogy előzetesen megszerezte volna az ehhez szükséges hatáskört.
27 A második rész keretében a felperes arra hivatkozik, hogy mivel nem küldték meg a központi személyzeti bizottság számára az eredetileg kiválasztott valamennyi pályázatot, szabálytalan volt az említett bizottsággal folytatott, a megerősített mediátori szolgálatra vonatkozó határozat 6. cikkének (3) bekezdésében előírt konzultáció. A szóban forgó konzultáció célja ugyanis az, hogy megalapozott véleményt nyújtson a Humánerőforrásügyi és Biztonsági Főigazgatóság főigazgatója számára a különböző pályázók érdemeire, készségeire és profiljára vonatkozóan. Ugyanakkor ha csupán egyetlen pályázóról bocsátanak ki véleményt a Bizottság elnöke számára, az megfosztja e konzultációt a hatékony érvényesülésétől, így az a Humánerőforrásügyi és Biztonsági Főigazgatóság főigazgatója javaslatának puszta jóváhagyásává válna, amibe a központi személyzeti bizottság sosem egyezett volna bele.
28 Ami a megtámadott határozatok kibocsátója hatáskörének hiányára alapított kifogást illeti, a Bizottság azt állítja, hogy a megerősített mediátori szolgálatról szóló határozat 6. cikkének (3) bekezdése értelmében a Bizottság elnökére ruházta át a mediátor kinevezésére vonatkozó hatáskört. Ugyanakkor nincs akadálya annak, hogy a Bizottság saját maga gyakorolja e hatáskörét a jelen ügyhöz hasonló olyan különleges esetben, amikor a betöltendő álláshely besorolási fokozata miatt maga tölti be a kinevezésre jogosult hatóság szerepét a tisztviselők személyzeti szabályzata által a kinevezésre jogosult hatóságra, illetve az egyéb alkalmazottakra vonatkozó alkalmazási feltételek által a munkaszerződés‑kötési jogkörrel rendelkező hatóságra ruházott jogkörök gyakorlásáról szóló, 2013. június 4‑i C(2013) 3288 final határozattal összhangban. Ez utóbbi határozat maga után vonta a megerősített mediátori szolgálatról szóló határozat egyes pontjainak implicit módosítását. Mindenesetre a felperes nem bizonyította, hogy őt a megtámadott határozatoknak a biztosok testülete általi elfogadása miatt érte kár. Ezen túlmenően a megerősített mediátori szolgálatról szóló határozat 6. cikkének (3) bekezdése nem írja elő a Bizottsággal szemben, hogy az eredetileg kiválasztott valamennyi pályázat tekintetében konzultáljon a központi személyzeti bizottsággal. Ezzel szemben e rendelkezésből kitűnik, hogy a központi személyzeti bizottsággal kizárólag a Humánerőforrásügyi és Biztonsági Főigazgatóság főigazgatója által a Bizottság elnöke elé terjesztett javaslat tárgyában kell konzultálni, amibe az említett bizottság a jelek szerint maga egyezett bele.
29 Ami az első részt illeti, a megerősített mediátori szolgálatról szóló határozat 6. cikkének (3) bekezdéséből kitűnik, hogy a mediátort a Bizottság elnöke nevezi ki. E tekintetben a szóban forgó rendelkezést olyan aktusnak kell tekinteni, amellyel a Bizottság a személyzeti szabályzat 2. cikkének (1) bekezdése értelmében meghatározza az adott területen hatáskörrel rendelkező, kinevezésre jogosult hatóságot.
30 E tekintetben meg kell állapítani, hogy a Bizottság azon érve, amely szerint a megerősített mediátori szolgálatról szóló határozat 6. cikkének (3) bekezdése értelmében a Bizottság az elnökére „ruházta át” a mediátor kinevezésére vonatkozó hatáskört, és ezért a Bizottság, amennyiben azt szükségesnek tartja, maga is gyakorolhatja az említett hatáskört, nem állja meg a helyét.
31 A hatáskör átruházása ugyanis olyan aktus, amely a hatáskört átruházó hatóságot megfosztja az e hatáskörrel felruházott hatóság számára átadott hatáskörtől (lásd ebben az értelemben: 1958. június 13‑i Meroni kontra Főhatóság ítélet, 10/56, EU:C:1958:8, 77. és 78. pont). A hatáskör átruházása így a feladatok átadását valósítja meg, ami tiltja az átruházó hatóság számára az átruházott hatáskörre való hivatkozást, a határozat hatáskör hiányában meghozottként való minősítésének terhe mellett. Az átruházó hatóság csak akkor gyakorolhatja ismét a hatáskört, ha egy általa előzetesen elfogadott aktus értelmében az átruházott hatáskör visszaháramlik rá. Ugyanis hasonlóan ahhoz, ahogy a hatáskör átruházásához szükség van az érintett hatáskör átruházásáról szóló kifejezett aktus elfogadására (1958. június 13‑i Meroni kontra Főhatóság ítélet, 9/56, EU:C:1958:7, 42. o.), a jogbiztonság elve, amely a hatáskör átruházásának formális jellegét indokolja, megköveteli, hogy e hatáskör visszavonása is kifejezett aktus elfogadásával történjen.
32 Ezért, még ha a kinevezésre jogosult hatóság meghatározásának a személyzeti szabályzat 2. cikkének (1) bekezdésében előírt mechanizmusát hatáskör átruházásának vagy ilyen átruházással egy tekintet alá eső cselekménynek kellene is minősíteni, a Bizottság ezen „átruházás” hatáskört megszüntető hatását figyelmen kívül hagyva állítja, hogy az elnöke helyett saját maga is hatáskörrel rendelkezik a mediátor kinevezésére, ha ezt látja célszerűnek.
33 Mindazonáltal rá kell mutatni arra, hogy a fenti 28. pontban említett, a személyzeti szabályzat 2. cikkének (1) bekezdése alapján elfogadott C(2013) 3288 final határozat szerint a személyzeti szabályzat 29. cikke (1) bekezdése a) pontjának i. és iii. alpontja alkalmazásában valamely főtanácsadó kinevezésére kinevezésre jogosult hatóságként a biztosi testület rendelkezik hatáskörrel.
34 Márpedig a fenti 10. pontban kifejtetteknek megfelelően a 2015. szeptember 16‑i határozattal a Bizottság úgy határozott, hogy a mediátori tisztséget főtanácsadói álláshellyé alakítja át (AD 14/AD 15 besorolási fokozat).
35 A megerősített mediátori szolgálatról szóló határozat elfogadását követő fejleményekre tekintettel a bizottsági mediátor kinevezésére hatáskörrel rendelkező, kinevezésre jogosult hatóság a biztosok testülete. Ebben az összefüggésben a 2015. szeptember 16‑i határozatnak a megerősített mediátori szolgálatról szóló határozat 6. cikke (3) bekezdésére való hivatkozását úgy kell értelmezni, hogy az nem a mediátor kinevezésére hatáskörrel rendelkező testületre, hanem azon formai követelményekre vonatkozik, amelyeket e testületnek, nevezetesen a Bizottságnak tiszteletben kell tartania a mediátor kinevezéséhez vezető eljárás keretében, különösen ami a személyzeti bizottsággal való konzultációt illeti. Ugyanígy kell értelmezni az álláshirdetés ez irányú hivatkozását is.
36 Következésképpen a W mediátori álláshelyre való kinevezéséről szóló 2016. június 15‑i határozat elfogadására hatáskörrel rendelkező, kinevezésre jogosult hatóság a Bizottság volt, amely e határozatot – amint az a Bizottság 2173. ülésének jegyzőkönyvéből kitűnik – az elnök javaslatára fogadta el. Következésképpen az első jogalap első részét el kell utasítani.
37 Ami az első jogalap második részét illeti, emlékeztetni kell arra, hogy a megerősített mediátori szolgálatról szóló határozat 6. cikkének (3) bekezdése szerint a döntéshozó szerv a „személyzeti bizottsággal folytatott konzultációt követően” nevezi ki a mediátort.
38 E tekintetben a fenti 35. és 36. pontban kifejtetteknek megfelelően, jóllehet a Bizottság volt a W mediátori álláshelyre való kinevezéséről szóló határozat elfogadására hatáskörrel rendelkező, kinevezésre jogosult hatóság, ettől függetlenül alkalmaznia kellett a megerősített mediátori szolgálatról szóló határozat 6. cikkének (3) bekezdésében megállapított további eljárási követelményeket. A Bizottság egyébiránt nem tagadja, hogy ezen utóbbi rendelkezés alapján a döntéshozó szerv köteles konzultálni a személyzeti bizottsággal.
39 Amint arra a Bizottság maga is hivatkozott, a megerősített mediátori szolgálatról szóló határozat 6. cikkének (3) bekezdését úgy kell értelmezni, hogy az eljárást befejező végleges határozatot hozó szervnek kell konzultálnia a személyzeti bizottsággal. Ezenkívül, bár e konzultáció csupán a meghallgatáshoz való jogot foglalja magában, amely nem biztosít a személyzeti bizottság számára a döntéshozó szervvel való közös határozathozatalhoz való jogot, e konzultációnak olyan jellegűnek kell lennie, hogy befolyást gyakorolhasson az elfogadott aktus tartalmára (lásd ebben az értelemben: 2001. március 6‑i Dunnett és társai kontra EBB ítélet, T‑192/99, EU:T:2001:72, 89. és 90. pont), amely utóbbival széles mérlegelési mozgástér jár együtt (1987. február 12‑i Bonino kontra Bizottság ítélet, 233/85, EU:C:1987:82, 5. pont).
40 Ebben az összefüggésben a szóban forgó konzultáció hatékonysága csak akkor biztosítható, ha e konzultáció tárgya megegyezik a végleges határozatot hozó szerv értékelésének tárgyával. Ezért a személyzeti bizottsággal folytatott konzultációnak ugyanazon pályázókra kell vonatkoznia, mint amely pályázók tekintetében a szóban forgó szervnek az értékelését gyakorolnia kell. Teljesen megfosztaná ugyanis e konzultációt a hatékonyságától az, ha a személyzeti bizottság véleményét csupán egyetlen pályázó tekintetében kérnék ki, holott a döntéshozó szervnek több pályázót is értékelnie kell, mielőtt választana közöttük.
41 A jelen esetben először is a kinevezésekkel foglalkozó tanácsadó bizottság 2016. február 25‑i véleményéből kitűnik, hogy három pályázatot vizsgált meg, és úgy határozott, hogy W pályázatának elfogadását javasolja a vitatott álláshelyre (lásd: fenti 11. pont). A véleményben kifejtettek szerint emellett az említett bizottság megküldte a biztosok testületének a három pályázó értékelő lapjait és önéletrajzait.
42 Másodszor, emlékeztetni kell arra, hogy a kinevezésről szóló végleges határozatot meghozó kinevezésre jogosult hatóságnak abban a helyzetben kell lennie, hogy megismerhesse és saját maga értékelhesse azokat az információkat, amelyek a kiválasztási eljárás egyes szakaszaiban a konzultációba bevont különböző igazgatási szinteket, köztük a kinevezéssel foglalkozó tanácsadó bizottságot az eléjük terjesztett vélemények elfogadására vezették (lásd ebben az értelemben: 2014. október 15‑i Számvevőszék kontra BF ítélet, T‑663/13 P, EU:T:2014:883, 25. pont).
43 Ebben az összefüggésben a W kinevezéséről szóló 2016. június 15‑i határozat alapjául szolgáló 2173. bizottsági ülés jegyzőkönyve a kinevezésekkel foglalkozó tanácsadó bizottság 2016. február 25‑i véleményével összhangban rámutat arra, hogy a biztosi testület az általa a vitatott álláshely tekintetében megvizsgált három pályázó pályázati anyagának tárgyában járt el. Ugyanezen jegyzőkönyv szerint a Bizottság figyelembe vette különösen a kinevezésekkel foglalkozó tanácsadó bizottság 2016. február 25‑i véleményét, és elvégezte a pályázók érdemeinek az álláshely jellemzőire tekintettel történő összehasonlító vizsgálatát. E tekintetben a szóban forgó jegyzőkönyv rámutat arra, hogy a Bizottság megvizsgálta a készségeiket, a teljesítményüket és a feladatok teljesítése során tanúsított magatartásukat, majd W‑t választotta ki az álláshelyre.
44 Ugyanakkor, harmadszor, a központi személyzeti bizottságnak a Bizottság személyzeti ügyekért is felelős alelnökéhez intézett 2016. május 13‑i feljegyzéséből kitűnik, hogy a Humánerőforrásügyi és Biztonsági Főigazgatóság főigazgatója 2016. április 20‑án, azaz a kinevezésekkel foglalkozó tanácsadó bizottság javaslatának a biztosi testület elé terjesztését követően kérte csak meg az említett bizottság véleményét, és e vélemény iránti kérelem kizárólag arra a pályázóra vonatkozott, akinek a kinevezését a biztosi testület javasolta, nem pedig az utóbbi testületnek megküldött három pályázatra.
45 A Bizottság nem vitatja, hogy kizárólag a W pályázatára vonatkozó információkat küldték meg véleményezésre a központi személyzeti bizottságnak. Következésképpen a biztosi testület olyan tárgyban gyakorolta a mérlegelési mozgásterét, amely nem egyezett meg a központi személyzeti bizottsággal folytatott konzultáció tárgyával (lásd: fenti 12. pont).
46 E körülmények között meg kell állapítani, hogy nem tartották tiszteletben a személyzeti bizottsággal folytatott konzultáció hatékony érvényesülését biztosító minimális követelményeket, amelyek előírása szerint e bizottság számára lehetőséget kell biztosítani a pályázókról való véleménynyilvánításra, amely véleményt a döntéshozó szerv a végső határozatának meghozatalakor értékeli.
47 Ebből következik, hogy a felperes által az első jogalap második részének keretében állítottaknak megfelelően a W bizottsági mediátori álláshelyre való kinevezéséről szóló 2016. június 15‑i határozatot a személyzeti bizottsággal folytatott konzultáció tekintetében a megerősített mediátori szolgálatról szóló határozat 6. cikke (3) bekezdésének a megsértésével fogadták el, és ezért azt meg kell semmisíteni, anélkül hogy szükség lenne a kereset alátámasztása érdekében hivatkozott többi jogalap vizsgálatára.
48 Mivel a felperest az eljárás befejezéséről és annak számára kedvezőtlen eredményéről tájékoztató, szintén megtámadott 2016. június 16‑i feljegyzés (lásd: fenti 13. és 22. pont) kifejezetten egy másik pályázó kiválasztásán alapul, és a szóban forgó választást tartalmazó határozat sérti a megerősített mediátori szolgálatról szóló határozat 6. cikkének (3) bekezdését, és az előbbi megsemmisítését vonja maga után, e feljegyzést szintén meg kell semmisíteni.
A kártérítési kérelemről
49 A felperes azt állítja, hogy az általa helyettes mediátorként, kinevezett mediátorként vagy ideiglenes mediátorként kezelt ügyek számára tekintettel a megtámadott határozatok sértik a jóhírnevét, valamint a szakmai hitelességét. E határozatok ezenfelül megfosztják őt az AD 14 besorolási fokozatba való továbblépés lehetőségétől. Ráadásul figyelembe véve azt, hogy az említett feladatokat több mint három éven keresztül aggodalom és bizonytalanság között látta el, a Bizottság magatartásából eredő vagyoni és nem vagyoni kárának megtérítéseként 100 000 euró összegű kártérítést tart megfelelőnek.
50 A Bizottság a maga részéről továbbra is hangsúlyozza, hogy ezen aktusok jogszerűek, ezért a kártérítési kereset alátámasztása érdekében nem lehet olyan jogellenességre hivatkozni, amely szorosan kapcsolódna a megtámadott határozatok megsemmisítése iránti kérelemhez.
51 Az intézmények és tisztviselőik közötti viszonyra vonatkozó jogvitákban a kártérítéshez való jog megállapításához több feltétel teljesülése szükséges: az intézménynek felrótt magatartás jogellenessége, a kár tényleges fennállása, valamint a magatartás és a hivatkozott kár közötti okozati összefüggés (2011. július 12‑i Bizottság kontra Q ítélet, T‑80/09 P, EU:T:2011:347, 42. pont).
52 Először is, a felperes azt állítja, hogy okozati összefüggés áll fenn a megtámadott határozatok és az állítólagos nem vagyoni kár között az e határozatok által keltett azon benyomás miatt, hogy a sikeres pályázó alkalmasabb, mint a felperes.
53 Ugyanakkor az, hogy egy másik pályázót választottak ki a szóban forgóhoz hasonló álláshelyre, önmagában nem olyan jellegű, hogy sérelmet okozzon a végül sikertelen pályázóknak. Ugyanis, még ha ez a választás azt is jelenti, hogy egy másik pályázót ez alkalommal kiválóbbnak ítéltek meg, ez nem vonja maga után a többi pályázó érdemeinek negatív megítélését, annál is kevésbé, hogy e pályázók – köztük a felperes – nevét felvették azon személyek listájára, akiket a kinevezésekkel foglalkozó tanácsadó bizottság megvizsgált.
54 Mindenesetre, bár igaz, hogy keresetének alátámasztása érdekében a felperes a negyedik jogalappal olyan jogalapra hivatkozik, amely az érdemeinek a W érdemeihez viszonyított értékelésére vonatkozik, ez nem változtat azon, hogy a W mediátori álláshelyre való kinevezéséről szóló 2016. június 15‑i határozatot a jelen ítélet a felperes által az első jogalap keretében hivatkozott indok alapján megsemmisítette. Ebben az összefüggésben az érdemek jelen esetben lefolytatott összehasonlító értékelését tartalmazó aktust az EUMSZ 264. cikk első bekezdésével összhangban meg kell semmisíteni, és a Bizottság az EUMSZ 266. cikkel összhangban köteles megtenni a jelen ítélet végrehajtásához szükséges intézkedéseket.
55 Ebből az következik, hogy a felperes által hivatkozott állítólagos nem vagyoni kár jelenleg semmiképpen sem biztos.
56 Másodszor, a felperes azt állítja, hogy a pályázatának elutasítása jogellenesen megfosztotta őt annak lehetőségétől, hogy továbblépjen az AD 14 besorolási fokozatba.
57 E tekintetben ugyanakkor elegendő rámutatni arra, hogy nincs biztosíték arra nézve, hogy a megállapított jogellenesség hiányában a felperest választották volna ki a vitatott álláshelyre, vagy hogy a felperes ezt követően továbblépett volna az AD 14 besorolási fokozatba. E kár tehát mindenesetre nem mutat közvetlen okozati összefüggést a megállapított jogellenességgel.
58 Egyébiránt, amennyiben a szóban forgó állítások úgy is értelmezhetőek, hogy nem a megtámadott határozatokból eredő kár megtérítésére irányulnak, hanem a Bizottságnak a COM/2015/1801. sz. álláshirdetés elfogadása előtt tanúsított magatartására, rá kell mutatni arra, hogy ezek az állítások a pert megelőző eljárás kimerítésének hiányában elfogadhatatlanok. A tárgyaláson feltett, erre irányuló kérdésre válaszul a felperes előadta, hogy e magatartás szorosan kapcsolódik a megtámadott határozatokhoz. Márpedig meg kell állapítani, hogy a szóban forgó magatartás a természeténél fogva elválik a W mediátori álláshelyre való kinevezéséről szóló 2016. június 15‑i határozatban eszközölt választástól. Következésképpen a felperes panaszának az e magatartásra vonatkozó 192–194. pontját a személyzeti szabályzat 90. cikke értelmében vett kérelemként kell vizsgálni. Márpedig az e kérelmet elutasító 2017. január 5‑i határozat (lásd: a fenti 14. pont) nyomán nem nyújtottak be panaszt.
59 Mindenesetre kétségtelen, hogy a személyzeti szabályzat 7. cikkének (2) bekezdése szerint az ideiglenes kinevezés időtartama nem haladja meg az egy évet, kivéve, ha a kinevezés olyan tisztviselő helyettesítésére irányul, akit szolgálati érdekből egy másik beosztásba rendeltek ki, katonai szolgálatra hívtak be, illetve aki elhúzódó betegszabadságon van. Az is igaz, hogy a felperes a mediátori álláshelyet 2013. március 1. és 2016. október 1. között töltötte be ideiglenes jelleggel anélkül, hogy az ideiglenesség indokai olyan jellegűek lettek volna, hogy igazolták volna az egy éven túli meghosszabbítását.
60 Ugyanakkor a személyzeti szabályzat 7. cikkének (2) bekezdéséből kitűnik, hogy az ideiglenes beosztásba helyezés negyedik hónapjának kezdetétől a tisztviselőt kiegészítő juttatás illeti meg, ami kizárja a pénzügyi kárral való okozati összefüggést.
61 Végül a felperes bizonytalan helyzetéből fakadó nem vagyoni kár tekintetében meg kell jegyezni, hogy a COM/2014/366. sz. álláshirdetéssel megindított kiválasztási eljárást a pályázók kiválasztása nélkül fejezték be, ami a felperesre nézve kedvező volt, mivel ekkor a pályázók közül nem őt javasolták, és a felperes továbbra is elláthatta a mediátori feladatait. Ezenkívül az, hogy a felperes a COM/2015/1801. sz. álláshirdetéssel megindított eljárással egyidejűleg látta el a feladatait, minden olyan helyzet velejárója, ahol a versenyvizsga lebonyolításának célja egy álláshely betöltése. E helyzettel emellett a részt vevő valamennyi pályázó tekintetében együtt jár az ilyen pályázati eljárást jellemző bizonytalanság.
62 Ebben az összefüggésben az, hogy a felperes kollégái nem értették, hogy a Bizottság miért nem fejezte be kellő időben a mediátori álláshely betöltésére irányuló eljárást, még ha bizonyítást is nyerne, nem alkalmas a felperesről alkotott kép csorbítására.
63 Ebből következik, hogy a kártérítési kérelmet el kell utasítani.
A költségekről
64 Az eljárási szabályzat 134. cikkének (1) bekezdése alapján a Törvényszék a pervesztes felet kötelezi a költségek viselésére, ha a pernyertes fél ezt kérte. Mivel a Bizottság a kérelmei alapvető része tekintetében pervesztes lett, a felperes kérelmének megfelelően kötelezni kell a költségek viselésére, ideértve az ideiglenes intézkedés iránti eljárás költségeit is.
A fenti indokok alapján
A TÖRVÉNYSZÉK (kibővített ötödik tanács)
a következőképpen határozott:
1) A Törvényszék megsemmisíti a W bizottsági mediátorként történő kinevezéséről szóló 2016. június 15‑i európai bizottsági határozatot, valamint a Mercedes Janssen‑Casest az ezen álláshelyre vonatkozó kiválasztási eljárás eredményéről tájékoztató 2016. június 16‑i bizottsági feljegyzést.
2) A Törvényszék a keresetet az ezt meghaladó részében elutasítja.
3) A Törvényszék a Bizottságot kötelezi a költségek viselésére, ideértve az ideiglenes intézkedés iránti eljárás költségeit is.
Van der Woude | Gratsias | Labucka |
Kihirdetve Luxembourgban, a 2018. november 22‑i nyilvános ülésen.
Aláírások
i A jelen szöveg 22. és 32. pontjában az első elektronikus közzétételt követően nyelvi módosítás történt.