A BÍRÓSÁG ÍTÉLETE (első tanács)
2024. április 25.(*)
„Előzetes döntéshozatal – Európai uniós polgárság – EUMSZ 20. cikk – A szabad mozgáshoz való jogát korábban még soha nem gyakorló uniós polgár – Ezen uniós polgár családtagjának tartózkodása – A nemzetbiztonság veszélyeztetése – Nemzeti szakhatóság állásfoglalása – Indokolás – Iratbetekintés”
A C‑420/22. és C‑528/22. sz. egyesített ügyekben,
az EUMSZ 267. cikk alapján benyújtott előzetes döntéshozatal iránti kérelmek tárgyában, amelyeket a Szegedi Törvényszék (Magyarország) a Bírósághoz 2022. június 24‑én, illetve augusztus 8‑án érkezett, 2022. június 16‑i és augusztus 8‑i határozataival terjesztett elő az
NW (C‑420/22),
PQ (C‑528/22)
és
az Országos Idegenrendészeti Főigazgatóság,
a Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszter
között folyamatban lévő eljárásokban,
A BÍRÓSÁG (első tanács),
tagjai: A. Arabadjiev tanácselnök, L. Bay Larsen, a Bíróság elnökhelyettese (előadó), P. G. Xuereb, A. Kumin és I. Ziemele bírák,
főtanácsnok: J. Richard de la Tour,
hivatalvezető: M. Siekierzyńska tanácsos,
tekintettel az írásbeli szakaszra és a 2023. július 5‑i tárgyalásra,
figyelembe véve a következők által előterjesztett észrevételeket:
– NW képviseletében Pohárnok B. ügyvéd,
– PQ képviseletében Németh A. és Pohárnok B. ügyvédek,
– a magyar kormány képviseletében Fehér M. Z. és Kissné Berta R., meghatalmazotti minőségben,
– a francia kormány képviseletében R. Bénard, A. Daniel és J. Illouz, meghatalmazotti minőségben,
– az Európai Bizottság képviseletében A. Katsimerou, E. Montaguti és Tokár A., meghatalmazotti minőségben,
a főtanácsnok indítványának a 2023. november 23‑i tárgyaláson történt meghallgatását követően,
meghozta a következő
Ítéletet
1 Az előzetes döntéshozatal iránti kérelmek az EUMSZ 20. cikk, a harmadik országok huzamos tartózkodási engedéllyel rendelkező állampolgárainak jogállásáról szóló, 2003. november 25‑i 2003/109/EK tanácsi irányelv (HL 2004. L 16., 44. o.; magyar nyelvű különkiadás 19. fejezet, 6. kötet, 272. o.) 9. cikke (3) bekezdésének és 10. cikke (1) bekezdésének, valamint az Európai Unió Alapjogi Chartája (a továbbiakban: Charta) 7. és 24. cikkének, 51. cikke (1) bekezdésének és 52. cikke (1) bekezdésének értelmezésére vonatkoznak.
2 E kérelmeket az egyfelől két harmadik országbeli állampolgár, NW és PQ, másfelől az Országos Idegenrendészeti Főigazgatóság (Magyarország) (a továbbiakban: idegenrendészeti főigazgatóság) és a Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszter (Magyarország) között NW huzamos tartózkodási kártyájának visszavonása, illetve Magyarország területének elhagyására való kötelezése, valamint PQ nemzeti letelepedési engedély iránti kérelmének elutasítása tárgyában folyamatban lévő jogviták keretében terjesztették elő.
Jogi háttér
Az uniós jog
3 A 2003/109 irányelv 4. cikkének (1) bekezdése a következőképpen rendelkezik:
„A tagállamok harmadik országok olyan állampolgárainak adják meg a »huzamos tartózkodási engedéllyel rendelkező« jogállást, akik közvetlenül a jogállásra irányuló kérelem benyújtását megelőzően jogszerűen és folyamatosan öt éven át a tagállam területén tartózkodtak.”
4 Ezen irányelv 5. cikke értelmében:
„(1) A tagállamok megkövetelik a harmadik országok állampolgáraitól annak bizonyítását, hogy maguk és eltartott családtagjaik számára rendelkeznek a következőkkel:
a) stabil és rendszeres jövedelemforrások, amelyek elegendők önmaguk és családtagjaik eltartására anélkül, hogy az érintett tagállam szociális segélyezési rendszerére szorulnának. A tagállamok e forrásokat jellegük és rendszerességük szerint értékelik, valamint figyelembe vehetik a minimálbéreknek és ‑nyugdíjaknak a »huzamos tartózkodási engedéllyel rendelkező« jogállás kérelmezése előtti szintjét is;
b) az érintett tagállam saját állampolgárainak egészségbiztosításához hasonló teljes körű egészségbiztosítás.
(2) A tagállamok megkövetelhetik a harmadik országok állampolgáraitól, hogy a nemzeti jognak megfelelően feleljenek meg a társadalomba való beilleszkedésre vonatkozó követelményeknek.”
5 Az említett irányelv 7. cikkének (1) bekezdése a következőképpen rendelkezik:
„A »huzamos tartózkodási engedéllyel rendelkező« jogállás megszerzéséhez az érintett harmadik országbeli állampolgár kérelmet nyújt be azon tagállam illetékes hatóságaihoz, amelyben tartózkodási hellyel rendelkezik. A kérelemhez csatolni kell a nemzeti jog által meghatározott okmányokat, amelyek bizonyítják, hogy az adott személy megfelel a 4. és 5. cikkben megállapított feltételeknek, valamint – szükség esetén – egy érvényes úti okmányt vagy annak hiteles másolatát.
Az első albekezdésben említett bizonyító jellegű okmányok magukban foglalhatják a megfelelő szálláslehetőséget igazoló okmányokat is.”
6 Ugyanezen irányelv 9. cikkének (3) bekezdése kimondja:
„A tagállamok rendelkezhetnek úgy, hogy a huzamos tartózkodási engedéllyel rendelkező személy többé nem jogosult fenntartani a »huzamos tartózkodási engedéllyel rendelkező« jogállását abban az esetben, ha veszélyt jelent a közrendre […], de az ilyen veszély nem jelent okot […] kiutasításra.”
7 A 2003/109 irányelv 10. cikke (1) bekezdésének szövege a következő:
„A »huzamos tartózkodási engedéllyel rendelkező« jogállás iránti kérelmet elutasító vagy a jogállást visszavonó bármely döntést meg kell indokolni. A harmadik ország érintett állampolgárát e döntésről a vonatkozó nemzeti jogszabályok szerinti értesítési eljárásokkal összhangban tájékoztatni kell. Az értesítés tartalmazza a rendelkezésre álló lehetséges jogorvoslati eljárásokat és az érintett számára a cselekvésre rendelkezésre álló határidőt.”
8 Ezen irányelv 13. cikke a következőket mondja ki:
„A tagállamok állandó vagy korlátlan érvényességű tartózkodási engedélyt bocsáthatnak ki olyan feltételekkel, amelyek kedvezőbbek az ezen irányelvben megállapítottaknál. E tartózkodási engedélyek nem jogosítanak fel a más tagállamban való tartózkodásra, az ezen irányelv III. fejezetében megállapítottak szerint.”
A magyar jog
9 A szabad mozgás és tartózkodás jogával rendelkező személyek beutazásáról és tartózkodásáról szóló, 2007. január 5‑i 2007. évi I. törvény (a Magyar Közlöny 2007. évi 1. száma) 94. §‑ának (2)–(5) bekezdése a következőket mondja ki:
„(2) Azon harmadik országbeli állampolgár, aki […] magyar állampolgár családtagja részére […] kiállított tartózkodási kártyával vagy állandó tartózkodási kártyával rendelkezik, a tartózkodási kártya vagy állandó tartózkodási kártya érvényességének lejártáig kérelmére […] nemzeti letelepedési engedélyt kap, kivéve, ha:
[…]
c) a letelepedésével kapcsolatosan [a harmadik országbeli állampolgárok beutazásáról és tartózkodásáról szóló, 2007. január 5‑i 2007. évi II. törvény (a Magyar Közlöny 2007. évi 1. száma)] 33. § (1) bekezdés c) pontjában és (2) bekezdésében foglalt kizáró okok állnak fenn,
[…]
(3) A (2) bekezdés c) pontja tekintetében [a harmadik országbeli állampolgárok beutazásáról és tartózkodásáról szóló 2007. évi II. törvény] letelepedési engedély kiadására vonatkozó szabályai szerint meg kell keresni a kijelölt szakhatóságokat szakhatósági vélemény kérése céljából.
(4) A magyar állampolgár családtagjaként érvényes tartózkodási kártyával vagy állandó tartózkodási kártyával rendelkező harmadik országbeli állampolgár tartózkodási kártyáját vagy állandó tartózkodási kártyáját vissza kell vonni
[…]
b) ha a harmadik országbeli állampolgár tartózkodása veszélyezteti Magyarország közrendjét, köz‑ vagy nemzetbiztonsági érdekét.
(5) A (4) bekezdés b) pontjában meghatározott szakkérdésben [a harmadik országbeli állampolgárok beutazásáról és tartózkodásáról szóló 2007. évi II. törvény] letelepedési engedély kiadására vonatkozó szabályai szerint meg kell keresni a kijelölt szakhatóságokat szakhatósági vélemény kérése céljából.”
10 A harmadik országbeli állampolgárok beutazásáról és tartózkodásáról szóló 2007. évi II. törvény 33. cikkének (1) és (2) bekezdése a következőképpen rendelkezik:
„(1) Az a harmadik országbeli állampolgár kaphat ideiglenes letelepedési engedélyt, nemzeti letelepedési engedélyt vagy EK letelepedési engedélyt,
[…]
c) akivel szemben az e törvényben meghatározott kizáró ok nem áll fenn.
(2) Nem kaphat ideiglenes letelepedési engedélyt, nemzeti letelepedési engedélyt vagy EK letelepedési engedélyt az a harmadik országbeli állampolgár,
[…]
b) akinek a letelepedése veszélyezteti Magyarország közbiztonságát vagy nemzetbiztonságát.”
11 E törvény 87/B. §‑ának (4) bekezdése a következőket mondja ki:
„A szakhatóság állásfoglalása a szakkérdés tekintetében kötelező az eljáró idegenrendészeti hatóságra nézve.”
12 A minősített adat védelméről szóló, 2009. december 29‑i 2009. évi CLV. törvény (a Magyar Közlöny 2009. évi 194. száma) 11. §‑a a következőképpen rendelkezik:
„(1) Az érintett a minősítő által kiadott megismerési engedély alapján, személyi biztonsági tanúsítvány nélkül jogosult megismerni nemzeti minősítésű személyes adatát. Az érintett köteles a nemzeti minősített adat megismerése előtt írásban titoktartási nyilatkozatot tenni és a nemzeti minősített adat védelmére vonatkozó szabályokat betartani.
(2) A megismerési engedély kiadásáról az érintett kérelmére a minősítő 15 napon belül határoz. A megismerési engedély kiadását a minősítő megtagadja, ha az adat megismerése a minősítés alapjául szolgáló közérdek sérelméhez vezet. A megismerési engedély megtagadását a minősítőnek indokolnia kell.
(3) A megismerési engedély megtagadása esetén az érintett a határozatot közigazgatási perben megtámadhatja. […]”
13 E törvény 12. §‑nak (1) bekezdése kimondja:
„A minősített adat kezelője az érintett személyes adataihoz való hozzáférési jogának biztosítását megtagadhatja, ha a minősítés alapjául szolgáló közérdeket e jog gyakorlása veszélyeztetné.”
Az alapeljárások és az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdések
A C‑420/22. sz. ügy
14 NW harmadik országbeli állampolgár 2004‑ben házasságot kötött egy magyar állampolgárral. E házasságból 2005‑ben egy magyar állampolgárságú gyermek született. NW a feleségével együtt neveli gyermekét.
15 Miután NW már legalább öt éven át jogszerűen Magyarország területén tartózkodott, családi helyzetére tekintettel a magyar hatóságok 2022. október 31‑ig érvényes állandó tartózkodási kártyát állítottak ki a számára.
16 Az Alkotmányvédelmi Hivatal (Magyarország) 2021. január 12‑i, indokolás nélküli állásfoglalásában megállapította, hogy NW magyarországi tartózkodása sérti e tagállam nemzetbiztonsági érdekeit. E szakhatóság a fenti állásfoglalásának alapjául szolgáló adatokat minősített adattá minősítette. Az említett állásfoglalást a belügyminiszter mint másodfokú szakhatóság 2021. április 13‑án helybenhagyta.
17 2021. január 22‑i határozatával az elsőfokú idegenrendészeti hatóság NW huzamos tartózkodási kártyáját visszavonta, és arra kötelezte, hogy Magyarország területét hagyja el, azzal az indokkal, hogy az e területen való tartózkodása veszélyezteti e tagállam nemzetbiztonságát.
18 E határozatot az idegenrendészeti főigazgatóság 2021. május 10‑én helyben hagyta azzal az indokkal, hogy a belügyminiszter megállapította, hogy NW Magyarország területén való tartózkodása sérti Magyarország nemzetbiztonsági érdekeit. Határozatában az idegenrendészeti főigazgatóság kiemelte, hogy a magyar szabályozás alapján nem térhet el a belügyminisztérium véleményétől, és ezért köteles NW huzamos tartózkodási kártyáját visszavonni anélkül, hogy NW személyi körülményeit figyelembe venné.
19 NW keresetet indított az idegenrendészeti főigazgatóság 2021. május 10‑i határozatával szemben a Szegedi Törvényszék (Magyarország) előtt, amely a kérdést előterjesztő bíróság.
20 E bíróság megállapítja, hogy e határozat kizárólag a szakhatóságok, nevezetesen az Alkotmányvédelmi Hivatal és a belügyminiszter által kibocsátott kötelező erejű és indokolást nem tartalmazó állásfoglalásokon alapul, amely állásfoglalások olyan minősített adatokon alapulnak, amelyekhez sem NW, sem a tartózkodás tárgyában határozó hatóságok nem fértek hozzá. Az utóbbi hatóságok így nem vizsgálták meg az említett határozat szükségességét és arányosságát.
21 E bíróság rámutat arra, hogy a Kúria (Magyarország) ítélkezési gyakorlatából kitűnik, hogy olyan helyzetben, mint amely az alapügy tárgyát is képezi, az érintett személy eljárási jogai azáltal biztosítottak, hogy a tartózkodásra vonatkozó döntés jogszerűségének megítélése céljából az illetékes bíróság hatáskörrel rendelkezik arra, hogy betekintsen a szakhatósági állásfoglalás alapjául szolgáló minősített adatokba. E bíróságnak tehát a felperes kérelmére meg kell vizsgálnia, hogy az érintett állásfoglalás alapjául szolgáló tények és adatok alátámasztják‑e ezt a határozatot, anélkül azonban, hogy az általa megismert minősített adatokat az ítéletébe belefoglalhatná.
22 Ezenkívül, a magyar szabályozás értelmében sem az érintett személynek, sem képviselőjének nincs konkrét lehetősége arra, hogy kifejtse véleményét e hatóságok indokolás nélküli állásfoglalásáról. Bár a fentiek kétségkívül jogosultak arra, hogy kérelmet nyújtsanak be az említett személyre vonatkozó minősített adatok megismerése iránt, a kérdést előterjesztő bíróság rámutat, hogy az adatok minősítéséhez fűződő közérdek védelme főszabály szerint elsőbbséget élvez az érintett személy magánérdekével szemben, mivel a minősítési ok fennállása lényegében elegendő indok az érintett személy megismerési engedély iránti kérelmének elutasításához.
23 Mindenesetre, még ha az ilyen kérelemnek helyt is adnak, sem az érintett személy, sem annak képviselője nem használhatja fel közigazgatási vagy bírósági eljárásokban azokat a minősített adatokat, amelyekhez hozzáférést biztosítottak számukra, mivel a gyakorlatban nem engedélyezik számukra, hogy az ezen adatok lényegét tartalmazó beadványt készítsenek. A tartózkodás tárgyában hozott határozat elleni keresetet elbíráló bíróság a magyar jogszabályok alapján e tekintetben semmilyen hatáskörrel nem rendelkezik.
24 E körülmények között a Szegedi Törvényszék úgy határozott, hogy az eljárást felfüggeszti, és előzetes döntéshozatal céljából a következő kérdéseket terjeszti a Bíróság elé:
„1) Úgy kell‑e értelmezni a [2003/109 irányelv] 10. cikkének (1) bekezdését [a Charta] 47. cikkével – és adott esetben a Charta 7. és 24. cikkével – összefüggésben, hogy az megköveteli, hogy a nemzetbiztonsági és/vagy közrendi, közbiztonsági okkal összefüggő indokon alapuló[,] korábban kiállított huzamos tartózkodást biztosító engedély visszavonásáról rendelkező határozatot hozó tagállami hatóságnak, a titkosítást megállapító szakhatóságnak gondoskodnia kell arról, hogy az érintett harmadik országbeli állampolgár és jogi képviselője számára mindenképpen biztosított legyen az ilyen indokon alapuló határozat alapjául szolgáló titkosított/minősített adatok, információk legalább lényegének megismerése és a döntéssel kapcsolatos eljárásban való felhasználás joga, amennyiben a hatáskörrel rendelkező hatóság arra hivatkozik, hogy a közlés a nemzetbiztonsági okkal ellentétes lenne?
2) Igenlő válasz esetén, pontosan mit kell érteni az ilyen döntés alapjául szolgáló titkosított indokok »lényege« alatt a Charta 41. és 47. cikkére figyelemmel?
3) Úgy kell‑e értelmezni a 2003/109 irányelv 10. cikkének (1) bekezdését, figyelemmel a Charta 47. cikkére, hogy a titkosított/minősített adatokkal kapcsolatos indokon alapuló szakhatósági állásfoglalás és ezen alapuló érdemi idegenrendészeti határozat jogszerűségét felülvizsgáló tagállami bíróságnak hatáskörrel kell rendelkeznie a titkosítás jogszerűségének (szükségességének és arányosságának) felülvizsgálatára, és arra, hogy jogszerűtlen titkosítás esetén saját döntésével lehetővé tegye a közigazgatási hatóságok állásfoglalása/határozata alapjául szolgáló adatok teljes körének megismerését és felhasználását az érintett és képviselője számára, jogszerű titkosítás esetén pedig saját döntésével biztosítsa a titkosított adatok legalább lényegének megismerhetőségét és felhasználhatóságát az érintett számára az őt érintő idegenrendészeti eljárásban?
4) Úgy kell‑e értelmezni a 2003/109 irányelv 9. cikkének (3) bekezdését, 10. cikkének (1) bekezdését a Charta 7. cikkével, 24. cikkével, 51. cikkének (1) bekezdésével és 52. cikkének (1) bekezdésével összefüggésben, hogy azzal ellentétes az olyan tagállami szabályozás, amely alapján a korábban kiállított huzamos tartózkodást biztosító engedély visszavonásáról rendelkező idegenrendészeti határozat meghozatalára olyan indokolás nélküli határozat alapján kerül sor, amely
a) kizárólag a nemzetbiztonság, közbiztonság, közrend veszélyeztetését/sértését megállapító, ugyancsak indokolás nélküli, attól eltérést nem engedő[,] kötelező erejű szakhatósági állásfoglalásra történő automatikus hivatkozáson alapul[,] és
b) amelynek meghozatalára, így a nemzetbiztonsági, közbiztonsági, közrendi ok egyedi ügyben való fennállásának alapos vizsgálat[ár]a, az egyéni körülményeket, a szükségesség és az arányosság követelményét figyelmen kívül hagyó határozattal került sor?”
25 A kérdést előterjesztő bíróság 2022. augusztus 8‑án meghozott, a Bírósághoz ugyanazon a napon érkezett végzésével kiegészítette az előzetes döntéshozatal iránti kérelmet.
26 A kérdést előterjesztő bíróság kifejtette, hogy e kérelemben abból az előfeltevésből indult ki, hogy NW a 2003/109 irányelv hatálya alá tartozik. Mivel azonban NW és kiskorú gyermeke között függőségi viszony áll fenn, ha a Bíróság úgy ítélné meg, hogy ez az előfeltevés téves, meg kell határozni, hogy NW‑t megilleti‑e az EUMSZ 20. cikk szerinti származékos tartózkodási jog.
27 A kérdést előterjesztő bíróság ezért a Bíróság elé előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdéseket a következő kérdéssel egészítette ki:
„a) Úgy kell‑e értelmezni az [EUMSZ 20. cikket] [a Charta] 7. és 24. cikkeivel összefüggésben, hogy azzal ellentétes az a tagállami gyakorlat, amelyben anélkül fogadnak el az állampolgársága szerinti tagállamban élő uniós családtagok (kiskorú gyermek, házastárs) harmadik országbeli állampolgár családtagja részére korábban kiállított tartózkodási jogot biztosító engedély visszavonásáról rendelkező határozatot, hogy előzetesen megvizsgálnák az EUMSZ 20. cikke szerinti származékos tartózkodási jog fennállását az érintett harmadik országbeli családtag vonatkozásában?
b) Úgy kell‑e értelmezni az EUMSZ 20. cikkét a Charta 7. cikkével, 24. cikkével, 51. cikk (1) bekezdésével és 52. cikk (1) bekezdésével összefüggésben, hogy amennyiben az EUMSZ 20. cikkből eredő származékos tartózkodási jog fennáll, úgy az uniós jog hatálya azt eredményezi, hogy az állandó tartózkodási kártya visszavonásáról rendelkező idegenrendészeti határozat meghozatala, az ennek alapjául szolgáló nemzetbiztonsági, közrendi, közbiztonsági kivételek alkalmazása, illetve ilyen okok igazolható fennállása esetén a tartózkodási jog korlátozásának igazolása alapjául szolgáló szükségességi és arányossági vizsgálat alkalmazása során a tagállami hatóságoknak és bíróságoknak szintén az uniós jogot kell alkalmazni?
c) Ha [az alapeljárás] felperes[e] az EUMSZ 20. cikk hatálya alá tartozik, úgy a [kérdést előterjesztő] bíróság kéri, hogy [a Bíróság] [az] 1–4. kérdés[t] az EUMSZ 20. cikke fényében is válaszolja meg.”
A C‑528/22. sz. ügy
28 A harmadik ország állampolgárságával rendelkező PQ 2005 júniusában érkezett legálisan Magyarországra hivatásos labdarúgó játékosként, és azóta is jogszerűen tartózkodik e tagállamban. 2011 óta magyar állampolgárságú élettársával él. Ezen élettársi kapcsolatból 2012‑ben és 2021‑ben két magyar állampolgárságú gyermek született.
29 PQ az élettársával közösen gyakorolja a gyermekeik feletti szülői felügyeleti jogot. Ez utóbbiakkal állandó jelleggel együtt él, és az idő nagy részében tényleges felügyeletet gyakorol felettük. Gyermekei szoros érzelmi kapcsolatban és függőségi viszonyban állnak PQ‑val, aki születésük óta folyamatosan gondozza őket.
30 2020. szeptember 9‑i indokolás nélküli állásfoglalásában az Alkotmányvédelmi Hivatal megállapította, hogy PQ magyarországi tartózkodása sérti e tagállam nemzetbiztonsági érdekeit. E szakhatóság a fenti állásfoglalásának alapjául szolgáló adatokat nemzeti minősített adattá minősítette. Az említett állásfoglalást a belügyminiszter mint másodfokú szakhatóság 2021. február 12‑én helybenhagyta.
31 2020. október 27‑i határozatával az elsőfokú idegenrendészeti hatóság elutasította a PQ által benyújtott, nemzeti letelepedési engedély iránti kérelmet.
32 E határozatot az idegenrendészeti igazgatóság 2021. március 25‑én helybenhagyta azzal az indokkal, hogy a belügyminiszter megállapította, hogy PQ Magyarország területén való tartózkodása sérti Magyarország nemzetbiztonsági érdekeit. Határozatában az idegenrendészeti főigazgatóság kiemelte, hogy a magyar szabályozás alapján nem térhet el a belügyminisztérium állásfoglalásától, és ezért köteles PQ kérelmét elutasítani anélkül, hogy a személyi körülményeit figyelembe venné.
33 PQ keresetet indított az idegenrendészeti főigazgatóság 2021. március 25‑i határozatával szemben a Szegedi Törvényszék előtt, amely a kérdést előterjesztő bíróság.
34 E bíróság a jelen ítélet 20–23. pontjában szereplőkhöz hasonló megfontolásokat fejt ki.
35 E körülmények között a Szegedi Törvényszék úgy határozott, hogy az eljárást felfüggeszti, és előzetes döntéshozatal céljából a következő kérdéseket terjeszti a Bíróság elé:
„1) a) Úgy kell‑e értelmezni az [EUMSZ 20. cikket] [a Charta] 7. és 24. cikkeivel összefüggésben, hogy azzal ellentétes az a tagállami gyakorlat, amelyben anélkül fogadnak el az állampolgársága szerinti tagállamban élő uniós családtagok (kiskorú gyermek, élettárs) harmadik országbeli állampolgár családtagja részére korábban kiállított[,] tartózkodási jogot biztosító engedély visszavonásáról vagy tartózkodási jog meghosszabbítására vonatkozó kérelem (jelen ügyben nemzeti letelepedés[i] engedély iránti kérelem) elutasításáról rendelkező határozatot, hogy előzetesen megvizsgálnák az EUMSZ 20. cikke szerinti származékos tartózkodási jog fennállását az érintett harmadik országbeli családtag vonatkozásában?
b) Úgy kell‑e értelmezni az EUMSZ 20. cikkét a Charta 7. cikkével, 24. cikkével, 51. cikk (1) bekezdésével és 52. cikk (1) bekezdésével összefüggésben, hogy amennyiben az EUMSZ 20. cikkből eredő származékos tartózkodási jog fennáll, úgy az uniós jog hatálya azt eredményezi, hogy a tartózkodási jog meghosszabbítására vonatkozó kérelemről (jelen ügyben nemzeti letelepedés[i] engedély iránti kérelem) rendelkező idegenrendészeti határozat meghozatala, az ennek alapjául szolgáló nemzetbiztonsági, közrendi, közbiztonsági kivételek alkalmazása, illetve ilyen okok igazolható fennállása esetén a tartózkodási jog korlátozásának igazolása alapjául szolgáló szükségességi és arányossági vizsgálat alkalmazása során a tagállami hatóságoknak és bíróságoknak szintén az uniós jogot kell alkalmazni?
2) Úgy kell‑e értelmezni az EUMSZ 20. cikkét a Charta 47. cikkével – és adott esetben a Charta 7. és 24. cikkével – összefüggésben, hogy az megköveteli, hogy a nemzetbiztonsági és/vagy közrendi, közbiztonsági okkal összefüggő indokon alapuló[,] korábban kiállított huzamos tartózkodást biztosító engedély visszavonásáról vagy tartózkodási jog meghosszabbítására vonatkozó kérelemről rendelkező határozatot hozó tagállami hatóságnak, a titkosítást megállapító szakhatóságnak gondoskodnia kell arról, hogy az érintett harmadik országbeli állampolgár és jogi képviselője számára mindenképpen biztosított legyen az ilyen indokon alapuló határozat alapjául szolgáló titkosított/minősített adatok, információk legalább lényegének megismerése és a döntéssel kapcsolatos eljárásban való felhasználás joga, amennyiben a hatáskörrel rendelkező hatóság arra hivatkozik, hogy a közlés a nemzetbiztonsági okkal ellentétes lenne?
3) Igenlő válasz esetén, pontosan mit kell érteni az ilyen döntés alapjául szolgáló titkosított indokok »lényege« alatt a Charta 41. és 47. cikkeire figyelemmel?
4) Úgy kell‑e értelmezni az EUMSZ 20. cikkét, figyelemmel a Charta 47. cikkére, hogy a titkosított/minősített adatokkal kapcsolatos indokon alapuló szakhatósági állásfoglalás és az ezen alapuló érdemi idegenrendészeti határozat jogszerűségét felülvizsgáló tagállami bíróságnak hatáskörrel kell rendelkeznie a titkosítás jogszerűségének (szükségességének és arányosságának) felülvizsgálatára, és arra, hogy jogszerűtlen titkosítás esetén saját döntésével lehetővé tegye a közigazgatási hatóságok állásfoglalása/határozata alapjául szolgáló adatok teljes körének megismerését és felhasználását az érintett és képviselője számára, jogszerű titkosítás esetén pedig saját döntésével biztosítsa a titkosított adatok legalább lényegének megismerhetőségét és felhasználhatóságát az érintett számára az őt érintő idegenrendészeti eljárásban?
5) Úgy kell‑e értelmezni az EUMSZ 20. cikkét [a Charta] 7. cikkével, 24. cikkével, 51. cikkének (1) bekezdésével és 52. cikkének (1) bekezdésével összefüggésben, hogy azzal ellentétes az olyan tagállami szabályozás, amely alapján a korábban kiállított huzamos tartózkodást biztosító engedély visszavonásáról vagy tartózkodási jog meghosszabbítására vonatkozó kérelemről rendelkező idegenrendészeti határozat meghozatalára olyan indokolás nélküli határozat alapján kerül sor, amely
a) kizárólag a nemzetbiztonság, közbiztonság, közrend veszélyeztetését/sértését megállapító, ugyancsak indokolás nélküli, attól eltérést nem engedő kötelező erejű szakhatósági állásfoglalásra történő automatikus hivatkozáson alapul, és
b) amelynek meghozatalára, így a nemzetbiztonsági, közbiztonsági, közrendi ok egyedi ügyben való fennállásának alapos vizsgálat[ár]a, az egyéni körülményeket, a szükségesség és az arányosság követelményét figyelmen kívül hagyó határozattal került sor?”
36 A közöttük lévő összefüggésre tekintettel a C‑420/22. és a C‑528/22. sz. ügyeket az ítélethozatal céljából egyesíteni kell.
A Bíróság hatásköréről és az előzetes döntéshozatal iránti kérelmek elfogadhatóságáról
37 A magyar kormány – anélkül, hogy formálisan kétségbe vonná a Bíróság hatáskörét vagy az előzetes döntéshozatal iránti kérelmek elfogadhatóságát – azt állítja, hogy a 2003/109 irányelv nem alkalmazandó a C‑420/22. sz. ügy alapeljárására, és hogy az EUMSZ 20. cikk egyik alapeljárásra sem alkalmazandó, ami azt jelenti, hogy a Charta sem alkalmazandó e jogvitákra.
38 Először is, ami a 2003/109 irányelvnek a C‑420/22. sz. ügy alapeljárására való alkalmazhatóságát illeti, e kormány arra hivatkozik, hogy NW olyan nemzeti szabályozás alapján rendelkezett tartózkodási engedéllyel, amelynek nem célja ezen irányelv átültetése, és amely anélkül írja elő ezen engedély megadását, hogy az említett irányelvben meghatározott valamennyi feltétel teljesülne.
39 E tekintetben meg kell állapítani, hogy a kérdést előterjesztő bíróság az érintett előzetes döntéshozatalra utaló határozatban kétségkívül abból az előfeltevésből indult ki, hogy ezen irányelv alkalmazandó e jogvitára. Mindazonáltal a jelen ítélet 25. pontjában említett 2022. augusztus 8‑i végzésben a kérdést előterjesztő bíróság úgy vélte, hogy ez az előfeltevés téves lehet, és arra kérte a Bíróságot, hogy amennyiben úgy ítéli meg, hogy valóban ez a helyzet, az EUMSZ 20. cikk alapján válaszoljon az előterjesztett kérdésekre.
40 Ezen összefüggésben emlékeztetni kell arra, hogy a Bíróság megállapította, hogy a 2003/109 irányelvvel bevezetett rendszer világosan jelzi, hogy a huzamos tartózkodási engedéllyel rendelkező személy ezen irányelv alapján biztosított jogállásának a megszerzése különös eljárás tárgyát képezi, és az ezen irányelv II. fejezetében meghatározott feltételek teljesítésének kötelezettségétől függ (lásd ebben az értelemben: 2014. július 17‑i Tahir ítélet, C‑469/13, EU:C:2014:2094, 27. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).
41 A 2003/109 irányelv 4. cikkének (1) bekezdése értelmében a tagállamok harmadik országok olyan állampolgárainak adják meg a huzamos tartózkodási engedéllyel rendelkező jogállást, akik az utóbbi öt évben jogszerűen és folyamatosan a tagállam területén tartózkodtak. E jogállás megszerzése azonban nem automatikus. Ezen irányelv 7. cikke (1) bekezdésének megfelelően ugyanis az érintett harmadik országbeli állampolgárnak e célból kérelmet kell benyújtania a tartózkodása szerinti tagállam illetékes hatóságaihoz, amely kérelemhez csatolni kell az azt igazoló iratokat, hogy a kérelmező megfelel az említett irányelv 4. és 5. cikkében felsorolt feltételeknek (2022. január 20‑i Landeshauptmann von Wien [A „huzamos tartózkodási engedéllyel rendelkező” jogállás elvesztése] ítélet, C‑432/20, EU:C:2022:39, 24. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).
42 Ennélfogva a 2003/109 irányelv 9. és 10. cikkében foglalt, a „huzamos tartózkodási engedéllyel rendelkező” jogállás visszavonására vonatkozó előírások csak akkor alkalmazandók az állandó tartózkodási engedély visszavonásáról rendelkező határozatokra, ha e jogállást az érintett harmadik országbeli állampolgár ezen irányelv alapján szerezte meg.
43 Következésképpen, amennyiben harmadik ország állampolgára számára az említett irányelvben megállapítottaknál kedvezőbb feltételekkel adták meg az állandó vagy a korlátlan érvényességi idejű tartózkodási engedélyt, ahogyan azt az irányelv 13. cikke lehetővé teszi, e tartózkodási engedély visszavonását nem szabályozzák ugyanezen irányelv rendelkezései.
44 A jelen ügyben a kérdést előterjesztő bíróság által a Bíróság felvilágosításkérésére adott válaszból kitűnik egyrészt az, hogy a C‑420/22. sz. ügyben az alapeljárás tárgyát képező állandó tartózkodási engedélyt NW nem a 2003/109 irányelvet átültető magyar szabályozás, hanem egy másik magyar szabályozás alapján kapta meg, másrészt pedig az, hogy NW nem kérte az előbbi szabályozáson alapuló tartózkodási engedély kiállítását.
45 Ezért meg kell állapítani, hogy a C‑420/22. sz. ügy alapeljárásának tárgyát képező tartózkodási engedély visszavonása nem tartozik a 2003/109 irányelv hatálya alá.
46 Ezt a megállapítást egyébként NW‑nek a tárgyaláson tett azon állítása is megerősíti, amely szerint 2023. június 22‑én ezen irányelv alapján tartózkodási engedély iránti kérelmet nyújtott be, amelyről az illetékes hatóság még nem határozott.
47 Következésképpen a C‑420/22. sz. ügyben előterjesztett előzetes döntéshozatal iránti kérelem elfogadhatatlan annyiban, amennyiben a 2003/109 irányelvre vonatkozik.
48 Másodszor, ami az EUMSZ 20. cikknek az alapjogvitákra való alkalmazhatóságát illeti, a magyar kormány elsősorban azt állítja, hogy a C‑420/22. sz. ügyben a kérdést előterjesztő bíróság túllépte hatáskörét, amikor hivatalból e cikk megsértésére alapította érvelését. Ezt követően arra hivatkozik, hogy a C‑528/22. sz. ügyben nem áll fenn függőségi viszony PQ és magyar családtagjai között, noha az említett cikk alkalmazhatósága ilyen kapcsolat fennállásától függ. Végül e kormány mindkét ügyben azt állítja, hogy az EUMSZ 20. cikk alkalmazását mellőzni kell, mivel egyrészt nem Magyarország területének elhagyására kötelező határozatokról van szó, másrészt pedig sem NW, sem PQ nem hivatkozott e cikkre az illetékes magyar hatóságok előtt.
49 E tekintetben először is, mivel a Bíróságnak nem feladata annak vizsgálata, hogy az előzetes döntéshozatalra utaló határozatot a nemzeti jog bírósági szervezeti és eljárási szabályaival összhangban hozták‑e meg (lásd ebben az értelemben: 2018. december 10‑i Wightman és társai ítélet, C‑621/18, EU:C:2018:999, 30. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat), az a körülmény, hogy a kérdést előterjesztő bíróság túllépte a magyar szabályozás által ráruházott hatásköröket azzal, hogy hivatalból az EUMSZ 20. cikk megsértésére alapította érvelését, még ha bizonyítást is nyer, nem támasztja alá a C‑420/22. sz. ügyben előterjesztett előzetes döntéshozatal iránti kérelemnek az e cikk értelmezésére vonatkozó részében való elfogadhatatlanságát.
50 Továbbá az az állítás, amely szerint PQ és magyar családtagjai között nem áll fenn függőségi viszony, közvetlenül ellentmond a kérdést előterjesztő bíróság megállapításainak, amelyektől a Bíróság nem térhet el.
51 Ugyanis az EUMSZ 267. cikkben említett eljárás keretében, amely a nemzeti bíróságok és a Bíróság feladatainak világos szétválasztásán alapul, az alapügy konkrét tényállásának megállapítása és értékelése, valamint a nemzeti jog értelmezése és alkalmazása kizárólag a nemzeti bíróság hatáskörébe tartozik (2023. január 31‑i Puig Gordi és társai ítélet, C‑158/21, EU:C:2023:57, 61. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).
52 Végül a magyar kormány által felhozott többi érv elválaszthatatlanul kapcsolódik a C‑420/22. sz. ügyben előterjesztett kiegészítő kérdésre, valamint a C‑528/22. sz. ügyben előterjesztett első kérdésre adandó válaszokhoz.
53 Márpedig emlékeztetni kell arra, hogy a Bíróság állandó ítélkezési gyakorlata szerint a Bíróság és a nemzeti bíróságok között az EUMSZ 267. cikk alapján létrehozott együttműködés keretében az alapügyben eljáró és a meghozandó bírósági határozatért felelős nemzeti bíróság kizárólagos feladata, hogy az ügy sajátosságaira tekintettel megítélje mind az előzetes döntéshozatalra utaló határozat szükségességét az ügydöntő határozat meghozatalához, mind a Bíróság elé terjesztett kérdések relevanciáját. Következésképpen, ha a feltett kérdések az uniós jog értelmezésére vonatkoznak, a Bíróság főszabály szerint köteles határozatot hozni (2023. július 24‑i Lin ítélet, C‑107/23 PPU, EU:C:2023:606, 61. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).
54 Ennélfogva az uniós jogra vonatkozóan előterjesztett kérdések releváns voltát vélelmezni kell. A nemzeti bíróság által előterjesztett előzetes döntéshozatal iránti kérelmet a Bíróság csak akkor utasíthatja el, amennyiben nyilvánvaló, hogy az uniós jog értelmezése, amelyet a nemzeti bíróság kért, nem függ össze az alapeljárás tényállásával vagy tárgyával, illetve ha a szóban forgó probléma hipotetikus jellegű, vagy ha nem állnak a Bíróság rendelkezésére azok a ténybeli és jogi elemek, amelyek szükségesek ahhoz, hogy a feltett kérdésekre hasznos választ adjon (2023. július 24‑i Lin ítélet, C‑107/23 PPU, EU:C:2023:606, 62. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).
55 A relevancia e vélelmére tekintettel meg kell állapítani, hogy amennyiben – mint a jelen ügyben is – nem nyilvánvaló, hogy valamely uniós jogi rendelkezés értelmezése semmilyen összefüggésben nincs az alapügy tényállásával vagy tárgyával, az e rendelkezésnek az alapügyre való alkalmazhatatlanságára alapított kifogás nem az előzetes döntéshozatal iránti kérelem elfogadhatóságára vonatkozik, hanem az előterjesztett kérdés érdemét érinti (lásd ebben az értelemben: 2023. december 21‑i BMW Bank és társai ítélet, C‑38/21, C‑47/21 és C‑232/21, EU:C:2023:1014, 114. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).
56 A fenti megfontolások összességére tekintettel a Bíróság hatáskörrel rendelkezik az előzetes döntéshozatal iránti kérelmek tárgyában való határozathozatalra, és e kérelmek az EUMSZ 20. cikkre vonatkozó részükben elfogadhatók.
Az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdésekről
A C‑420/22. sz. ügyben előterjesztett kiegészítő kérdés első részéről és a C‑528/22. sz. ügyben előterjesztett első kérdés első részéről
57 A C‑420/22. sz. ügyben előterjesztett kiegészítő kérdés első részével és a C‑528/22. sz. ügyben előterjesztett első kérdés első részével, amelyeket együttesen indokolt vizsgálni, az előterjesztő bíróság lényegében arra vár választ, hogy az EUMSZ 20. cikket úgy kell‑e értelmezni, hogy azzal ellentétes, ha valamely tagállam hatóságai a tartózkodási engedélyt anélkül vonják vissza, vagy a tartózkodási engedély kiállítását anélkül tagadják meg olyan uniós polgárok harmadik ország állampolgárságával rendelkező családtagjától, akik e tagállam állampolgárai, és akik soha nem gyakorolták a szabad mozgáshoz való jogukat, hogy e hatóságok előzetesen megvizsgálták volna, hogy e harmadik országbeli állampolgár és ezen uniós polgárok között olyan függőségi viszony áll‑e fenn, amely ténylegesen arra kényszerítené az említett uniós polgárokat, hogy az Európai Unió területét elhagyják annak érdekében, hogy e családtagot elkísérjék.
58 A Bíróság állandó ítélkezési gyakorlatából kitűnik, hogy az EUMSZ 20. cikkel ellentétesek azok a nemzeti intézkedések, amelyek azzal a hatással járnak, hogy megfosztják az uniós polgárokat az uniós polgár jogállásuk révén biztosított jogok tényleges élvezetétől (lásd ebben az értelemben: 2023. április 27‑i M. D. [A Magyarországra való beutazás tilalma] ítélet, C‑528/21, EU:C:2023:341, 57. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).
59 Ezzel szemben az EUM‑Szerződés uniós polgárságra vonatkozó rendelkezései nem biztosítanak önálló jogot a harmadik országok állampolgárai számára. Az ilyen állampolgárokra ruházott esetleges jogok ugyanis nem ezen állampolgárok saját jogai, hanem az uniós polgárok által élvezett jogokból származtatott jogok. Az említett származékos jogok célja és igazolása azon a megfontoláson alapul, hogy e jogok el nem ismerése sértheti többek között az uniós polgárnak az Unió területén való szabad mozgását (2022. szeptember 7‑i Staatssecretaris van Justitie en Veiligheid [Az EUMSZ 20. cikk szerinti tartózkodási jog jellege] ítélet, C‑624/20, EU:C:2022:639, 51. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).
60 E tekintetben a Bíróság megállapította, hogy vannak egészen különleges helyzetek, amelyekben – noha a harmadik országok állampolgárainak tartózkodási jogára vonatkozó származékos jog nem alkalmazható, és az érintett uniós polgár nem élt a szabad mozgáshoz való jogával – meg kell adni a tartózkodási jogot a harmadik ország olyan állampolgára számára, aki az említett uniós polgár családtagja, mivel ellenkező esetben az uniós polgárság elveszítené hatékony érvényesülését, ha az ilyen jog megtagadásának következményeként e polgár valójában kénytelen lenne elhagyni az Unió területét, és ezzel megfosztanák őt az e jogállás révén biztosított jogok lényegének tényleges élvezetétől (2023. április 27‑i M. D. [A Magyarországra való beutazás tilalma] ítélet, C‑528/21, EU:C:2023:341, 58. pont; 2023. június 22‑i Staatssecretaris van Justitie en Veiligheid [Holland kiskorú gyermek thaiföldi anyja] ítélet, C‑459/20, EU:C:2023:499, 24. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).
61 A tartózkodási jognak a harmadik országbeli állampolgárral szembeni megtagadása azonban csak akkor akadályozhatja az uniós polgárság hatékony érvényesülését, ha a harmadik ország ezen állampolgára és ezen állampolgár uniós polgársággal rendelkező családtagja között olyan függőségi viszony áll fenn, amelynek következtében az uniós polgár arra kényszerül, hogy a szóban forgó harmadik országbeli állampolgárral tartson, és elhagyja az Unió területét (2023. április 27‑i M. D. [A Magyarországra való beutazás tilalma] ítélet, C‑528/21, EU:C:2023:341, 59. pont; 2023. június 22‑i Staatssecretaris van Justitie en Veiligheid [Holland kiskorú gyermek thaiföldi anyja] ítélet, C‑459/20, EU:C:2023:499, 26. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).
62 Az EUMSZ 20. cikk értelmében a harmadik ország állampolgárát mint uniós polgár családtagját megillető tartózkodási jog tehát azzal igazolható, hogy az ilyen tartózkodás szükséges ahhoz, hogy ezen uniós polgár ténylegesen élhessen az e jogállás révén biztosított jogok lényegével, amíg az említett állampolgárhoz fűződő függőségi viszony fennáll (2023. június 22‑i Staatssecretaris van Justitie en Veiligheid [Holland kiskorú gyermek thaiföldi anyja] ítélet, C‑459/20, EU:C:2023:499, 33. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).
63 Amint az a Bíróság ítélkezési gyakorlatából következik, a tartózkodási jognak az EUMSZ 20. cikk alapján történő elismerését a harmadik ország szóban forgó állampolgára és az utóbbi uniós polgár családtagja közötti függőségi viszony szorosságára tekintettel kell vizsgálni, és ennek során az ügy összes körülményét figyelembe kell venni (2023. szeptember 7‑i Staatssecretaris van Justitie en Veiligheid [Az EUMSZ 20. cikk szerinti tartózkodási jog jellege] ítélet, C‑624/20, EU:C:2022:639, 38. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).
64 Ebben az összefüggésben először is hangsúlyozni kell, hogy a fentiekből az következik, hogy a jelen ítélet 60. pontjában említett igen sajátos helyzetekben az EUMSZ 20. cikk nem egyszerűen csak megakadályozza a harmadik országbeli állampolgár kiutasítását, hanem azt is előírja, hogy tartózkodási jogot kell biztosítani számára.
65 Ebből következik, hogy e cikkre nemcsak a harmadik országbeli állampolgárt az érintett tagállam területének elhagyására kötelező határozatokkal szemben lehet hivatkozni, hanem a tartózkodási engedélyt harmadik országbeli állampolgártól visszavonó vagy ilyen állampolgár részére történő kiállítását megtagadó határozatokkal szemben is (lásd ebben az értelemben: 2016. szeptember 13‑i Rendón Marín ítélet, C‑165/14, EU:C:2016:675, 78. pont; 2017. május 10‑i Chavez‑Vilchez és társai ítélet, C‑133/15, EU:C:2017:354, 65. pont; 2023. június 22‑i Staatssecretaris van Justitie en Veiligheid [Holland kiskorú gyermek thaiföldi anyja] ítélet, C‑459/20, EU:C:2023:499, 22. pont).
66 Amennyiben azonban valamely harmadik ország állampolgára csak akkor tarthat igényt az EUMSZ 20. cikk szerinti származékos tartózkodási jogra, ha ilyen tartózkodási jog hiányában mind ezen állampolgár, mind pedig az uniós polgár családtagja a közöttük fennálló függőségi viszony miatt kénytelen lenne elhagyni az Unió területét, e tartózkodási jog megadása csak akkor képzelhető el, ha az uniós polgár harmadik ország állampolgárságával rendelkező családtagja nem teljesíti a más rendelkezések alapján, különösen az alkalmazandó nemzeti szabályozás rendelkezései értelmében az azon tagállamban való tartózkodáshoz előírt feltételeket, amelyiknek ezen uniós polgár az állampolgára (lásd ebben az értelemben: 2022. május 5‑i Subdelegación del Gobierno en Toledo [Családtag tartózkodása – Nem elegendő források] ítélet, C‑451/19 és C‑532/19, EU:C:2022:354, 47. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).
67 Következésképpen, noha az a körülmény, hogy az ügy tárgyát olyan határozat képezi, amely nem jár közvetlenül azzal a joghatással, hogy a szóban forgó harmadik országbeli állampolgárt az érintett tagállam területének elhagyására kötelezi, nem elegendő az EUMSZ 20. cikk alkalmazásának kizárásához, e cikkre nem lehet érvényesen hivatkozni, ha e harmadik országbeli állampolgár az e tagállamban alkalmazandó másik rendelkezés alapján tartózkodási jogot kaphat.
68 Másodszor, ami a hatáskörrel rendelkező nemzeti hatóságok által az olyan határozatok elfogadását megelőzően lefolytatandó vizsgálatot illeti, mint amelyek az alapügy tárgyát képezik, noha kétségtelen, hogy a tagállamok feladata azon származékos tartózkodási jog végrehajtási szabályainak meghatározása, amelyet a jelen ítélet 60. pontjában említett igen sajátos helyzetekben az EUMSZ 20. cikk értelmében el kell ismerni a harmadik országbeli állampolgár számára, ezen eljárási szabályok nem veszélyeztethetik a fenti cikk hatékony érvényesülését (lásd ebben az értelemben: 2020. február 27‑i Subdelegación del Gobierno en Ciudad Real [Uniós polgár házastársa] ítélet, C‑836/18, EU:C:2020:119, 51. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).
69 A Bíróság e tekintetben megállapította, hogy a nemzeti hatóságokat nem terheli kötelezettség a tekintetben, hogy szisztematikusan és saját kezdeményezésükre megvizsgálják, hogy fennáll‑e az EUMSZ 20. cikk értelmében vett függőségi viszony, mivel az érintett személynek kell olyan bizonyítékot szolgáltatnia, amely alapján mérlegelhető, hogy az EUMSZ 20. cikk alkalmazásának feltételei teljesülnek‑e (lásd ebben az értelemben: 2020. február 27‑i Subdelegación del Gobierno en Ciudad Real [Uniós polgár házastársa] ítélet, C‑836/18, EU:C:2020:119, 52. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).
70 Mindazonáltal az EUMSZ 20. cikk hatékony érvényesülésének biztosítása érdekében az uniós polgár harmadik ország állampolgárságával rendelkező családtagjának tartózkodási jogáról határozni hivatott nemzeti hatóságok feladata, hogy többek között azon tényezők alapján, amelyeket az érintett harmadik országbeli állampolgárnak és az érintett uniós polgárnak szabadon be kell tudnia nyújtani, továbbá adott esetben a szükséges kutatások folytatásával megvizsgálja, hogy e két személy között fennáll‑e a jelen ítélet 60. pontjában leírt függőségi viszony (lásd ebben az értelemben: 2020. február 27‑i Subdelegación del Gobierno en Ciudad Real [Uniós polgár házastársa] ítélet, C‑836/18, EU:C:2020:119, 53. pont; 2023. április 27‑i M. D. [A Magyarországra való beutazás tilalma] ítélet, C‑528/21, EU:C:2023:341, 65. pont).
71 Ennélfogva meg kell állapítani, hogy – amint arra a főtanácsnok az indítványának 77. pontjában rámutatott – a nemzeti hatóságoknak, amennyiben az alkalmazandó nemzeti szabályozás alapján tartózkodási engedély olyan harmadik országbeli állampolgártól való visszavonását vagy olyan harmadik országbeli állampolgár részére történő kiállításának megtagadását tervezik, akinek uniós polgárral fennálló családi kapcsolata ismert a számukra, adott esetben az ehhez szükséges adatok összegyűjtésével meg kell győződniük arról, hogy az általuk meghozandó határozat nem jár azzal a joghatással, hogy ezen uniós polgár ténylegesen köteles elhagyni az Unió területét.
72 E célból a fenti hatóságoknak különösen azt kell megvizsgálniuk, hogy az érintett személyek között adott esetben fennáll‑e a jelen ítélet 60. pontjában leírt függőségi viszony.
73 A jelen ítélet 70. pontjában felidézett elvre tekintettel, amennyiben az említett hatóságok információkkal rendelkeznek az érintett harmadik országbeli állampolgár és valamely uniós polgár közötti családi kapcsolatok fennállásáról, az a körülmény, hogy ezen harmadik országbeli állampolgár nem kifejezetten az EUMSZ 20. cikken alapuló, tartózkodási engedély iránti kérelmet nyújtott be, és nem hivatkozott kifejezetten e cikkre ugyanezen hatóságok előtt, nem mentesítheti e hatóságokat az említett vizsgálat elvégzése alól.
74 A fenti megfontolások összességére tekintettel a C‑420/22. sz. ügyben előterjesztett kiegészítő kérdés első részére és a C‑528/22. sz. ügyben előterjesztett első kérdés első részére azt a választ kell adni, hogy az EUMSZ 20. cikket úgy kell értelmezni, hogy azzal ellentétes, ha valamely tagállam hatóságai a tartózkodási engedélyt anélkül vonják vissza, vagy a tartózkodási engedély kiállítását anélkül tagadják meg olyan uniós polgárok harmadik ország állampolgárságával rendelkező családtagjától, akik e tagállam állampolgárai, és akik soha nem gyakorolták a szabad mozgáshoz való jogukat, hogy e hatóságok előzetesen megvizsgálták volna, hogy e harmadik országbeli állampolgár és ezen uniós polgárok között olyan függőségi viszony áll‑e fenn, amely ténylegesen arra kényszerítené az említett uniós polgárokat, hogy az Unió területét elhagyják annak érdekében, hogy e családtagot elkísérjék, amennyiben egyrészt az említett harmadik országbeli állampolgár nem kaphat tartózkodási jogot az említett tagállamban alkalmazandó más rendelkezés alapján, másrészt pedig e hatóságok információkkal rendelkeznek a fent említett harmadik országbeli állampolgár és a fent említett uniós polgárok közötti családi kapcsolatok fennállásáról.
A C‑420/22. sz. ügyben előterjesztett kiegészítő kérdés második részéről és negyedik kérdésről, valamint a C‑528/22. sz. ügyben előterjesztett első kérdés második részéről és ötödik kérdésről
75 A C‑420/22. sz. ügyben előterjesztett kiegészítő kérdés második részével és negyedik kérdéssel, valamint a C‑528/22. sz. ügyben előterjesztett első kérdés második részével és ötödik kérdéssel, amelyeket együttesen kell vizsgálni, az előterjesztő bíróság lényegében arra vár választ, hogy az EUMSZ 20. cikket úgy kell‑e értelmezni, hogy azzal ellentétes a nemzeti hatóságokat arra kötelező nemzeti szabályozás, hogy kizárólag a nemzetbiztonsági szakhatóság által kibocsátott, indokolást nem tartalmazó, kötelező erejű állásfoglalás alapján, nemzetbiztonsági ok miatt visszavonják olyan harmadik országbeli állampolgár tartózkodási engedélyét vagy megtagadják tartózkodási engedély ilyen harmadik országbeli állampolgár részére történő kiállítását, aki e cikk alapján származékos tartózkodási joggal rendelkezhet, anélkül hogy szigorúan megvizsgálnák az összes egyéni körülményt, illetve e visszavonó vagy elutasító határozat arányosságát.
76 Először is a Bíróság állandó ítélkezési gyakorlatából kitűnik, hogy a tagállamok bizonyos feltételek mellett eltérhetnek a jelen ítélet 60. pontjában említett, az uniós polgár családtagját az EUMSZ 20. cikk alapján megillető származékos tartózkodási jogtól a közrend fenntartásának vagy a közbiztonság védelmének a biztosítása érdekében. Ez lehet a helyzet akkor, ha e harmadik országbeli állampolgár valódi, közvetlen és kellően súlyos veszélyt jelent a közrendre, a közbiztonságra vagy a nemzetbiztonságra (2023. április 27‑i M. D. [A Magyarországra való beutazás tilalma] ítélet, C‑528/21, EU:C:2023:341, 67. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).
77 A tartózkodási jog ezen indokon alapuló megtagadása azonban csak az adott ügy releváns körülményei összességének konkrét értékeléséből eredhet, amelynek során figyelembe kell venni az arányosság elvét, az alapvető jogokat, amelyek tiszteletben tartását a Bíróság biztosítja, valamint adott esetben az érintett harmadik országbeli állampolgár gyermekének mindenek felett álló érdekét (lásd ebben az értelemben: 2022. május 5‑i Subdelegación del Gobierno en Toledo [Családtag tartózkodása – Nem elegendő források] ítélet, C‑451/19 és C‑532/19, EU:C:2022:354, 53. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).
78 Bár az uniós jog nem határozza meg, hogy melyik hatóságnak kell elvégeznie ezt az értékelést, amely az EUMSZ 20. cikk alapján lefolytatandó vizsgálat szerves részét képezi, a tartózkodási engedély olyan harmadik országbeli állampolgártól való visszavonásáról vagy olyan harmadik országbeli állampolgár részére történő kiállításának megtagadásáról szóló határozatot, aki e cikk értelmében származékos tartózkodási joggal rendelkezhet, csak ezen értékelés elvégzését követően lehet elfogadni.
79 Másodszor, mivel az uniós jog nem tartalmaz olyan szabályt, amely pontosan meghatározná az EUMSZ 20. cikk alapján lefolytatandó vizsgálat konkrét részletszabályait, azok a tagállamok eljárási autonómiájának elve alapján az egyes tagállamok belső jogrendjébe tartoznak, feltéve azonban, hogy azok nem kedvezőtlenebbek, mint amelyek a hasonló nemzeti jogi helyzeteket szabályozzák (az egyenértékűség elve), és nem teszik gyakorlatilag lehetetlenné vagy rendkívül nehézzé az uniós jogrend által biztosított jogok gyakorlását (a tényleges érvényesülés elve) (lásd analógia útján: 2022. szeptember 22‑i Országos Idegenrendészeti Főigazgatóság és társai ítélet, C‑159/21, EU:C:2022:708, 43. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).
80 E tekintetben emlékeztetni kell arra is, hogy a tagállamok az uniós jog végrehajtása során kötelesek biztosítani mind a megfelelő ügyintézés általános elvéből eredő követelmények, mind pedig a Charta 47. cikkének első bekezdésében foglalt hatékony jogorvoslathoz való jog tiszteletben tartását (lásd ebben az értelemben: 2022. szeptember 22‑i Országos Idegenrendészeti Főigazgatóság és társai ítélet, C‑159/21, EU:C:2022:708, 35. és 44. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).
81 Márpedig a Bíróság állandó ítélkezési gyakorlatából az következik, hogy a Charta 47. cikkének első bekezdésében biztosított bírósági felülvizsgálat hatékonysága megköveteli, hogy az érintett – akár magának a határozatnak a szövege, akár ezen indokok kérésére történő közlése alapján – megismerhesse a rá vonatkozóan hozott határozat alapjául szolgáló indokokat, az illetékes bíróság azon hatáskörének sérelme nélkül, hogy a szóban forgó hatóságtól megkövetelje azok közlését, annak érdekében, hogy lehetővé tegye számára jogai lehető legjobb feltételek mellett történő védelmét, és az ügy teljes ismeretében annak eldöntését, hogy hasznos‑e az illetékes bírósághoz fordulni, valamint annak érdekében, hogy az utóbbinak teljes mértékben lehetővé tegye a szóban forgó nemzeti határozat jogszerűségére vonatkozó felülvizsgálat gyakorlását (2020. november 24‑i Minister van Buitenlandse Zaken ítélet, C‑225/19. és C‑226/19. sz. egyesített ügyek, EU:C:2020:951, 43. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).
82 A fenti megfontolásokból és különösen az EUMSZ 20. cikk alkalmazása szempontjából releváns körülmények összességének figyelembevételére vonatkozó követelménnyel, valamint az ezen alkalmazással kapcsolatos határozatok indokolására vonatkozó kötelezettséggel kapcsolatos megfontolásokból az következik, hogy a tartózkodás területén hatáskörrel rendelkező nemzeti hatóság nem szorítkozhat érvényesen az e követelménynek meg nem felelő, más nemzeti hatóság által hozott, indokolás nélküli határozat végrehajtására, és nem hozhat kizárólag ennek alapján a tartózkodási engedély olyan harmadik országbeli állampolgártól való visszavonásáról vagy olyan harmadik országbeli állampolgár részére történő kiállításának megtagadásáról szóló határozatot, aki e cikk alapján származékos tartózkodási joggal rendelkezhet (lásd analógia útján: 2022. szeptember 22‑i Országos Idegenrendészeti Főigazgatóság és társai ítélet, C‑159/21, EU:C:2022:708, 79. pont).
83 E megállapítás egyáltalán nem zárja ki, hogy az illetékes hatóság által a jelen ítélet 77. pontjában említett értékelés elvégzéséhez felhasznált információk egy részét a nemzetbiztonsági szakhatóság saját kezdeményezésre vagy az említett hatóság kérésére szolgáltathassa (lásd analógia útján: 2022. szeptember 22‑i Országos Idegenrendészeti Főigazgatóság és társai ítélet, C‑159/21, EU:C:2022:708, 82. pont).
84 Hasonlóképpen, az említett megállapítás nem tiltja meg, hogy valamely tagállam a nemzetbiztonsági szakhatóságot olyan állásfoglalás kibocsátására vonatkozó jogkörrel ruházza fel, amely kötelező jelleggel előírja az ilyen tartózkodási engedély visszavonását vagy kiállításának megtagadását, amennyiben e hatóság eleget tesz az indokolási kötelezettségnek, és csak azt követően fogadhat el ilyen állásfoglalást, hogy a jelen ítélet 77. pontjában említett valamennyi releváns körülményt megfelelően figyelembe vette.
85 Következésképpen a C‑420/22. sz. ügyben előterjesztett kiegészítő kérdés második részére és negyedik kérdésre, valamint a C‑528/22. sz. ügyben előterjesztett első kérdés második részére és ötödik kérdésre azt a választ kell adni, hogy a Charta 47. cikkével összefüggésben értelmezett EUMSZ 20. cikket úgy kell értelmezni, hogy azzal ellentétes a nemzeti hatóságokat arra kötelező nemzeti szabályozás, hogy kizárólag a nemzetbiztonsági szakhatóság által kibocsátott, indokolást nem tartalmazó, kötelező erejű állásfoglalás alapján, nemzetbiztonsági ok miatt visszavonják olyan harmadik országbeli állampolgár tartózkodási engedélyét vagy megtagadják tartózkodási engedély ilyen állampolgár részére történő kiállítását, aki e cikk alapján származékos tartózkodási joggal rendelkezhet, anélkül hogy szigorúan megvizsgálnák az összes egyéni körülményt, illetve e visszavonó vagy elutasító határozat arányosságát.
A C‑420/22. sz. ügyben előterjesztett első és második kérdésről, valamint a C‑528/22. sz. ügyben előterjesztett második és harmadik kérdésről
86 A C‑420/22. sz. ügyben előterjesztett első és második kérdéssel, valamint a C‑528/22. sz. ügyben előterjesztett második és harmadik kérdéssel, amelyeket együttesen kell vizsgálni, az előterjesztő bíróság lényegében arra vár választ, hogy a megfelelő ügyintézés általános elvét és a Charta 47. cikkét az EUMSZ 20. cikkel összefüggésben úgy kell‑e értelmezni, hogy azokkal ellentétes az azt előíró nemzeti szabályozás, hogy abban az esetben, ha az olyan harmadik országbeli állampolgárral szemben elfogadott, tartózkodási jogot visszavonó vagy megtagadó határozat, aki az említett EUMSZ 20. cikk alapján származékos tartózkodási joggal rendelkezhet, olyan információkon alapul, amelyeknek a hozzáférhetővé tétele veszélyeztetné a szóban forgó tagállam nemzetbiztonságát, e harmadik országbeli állampolgár vagy a képviselője csupán az e célból kért engedély megszerzését követően férhet hozzá ezen információkhoz, az említett személyekkel még az ilyen határozatokat alátámasztó indokok lényegét sem közlik, és közigazgatási vagy bírósági eljárásokban egyébként sem használhatják fel azokat az információkat, amelyekhez hozzáférhettek.
87 Először is meg kell állapítani, hogy mivel az uniós jog nem tartalmaz az EUMSZ 20. cikk szerinti tartózkodási joggal kapcsolatos eljárásra vonatkozó iratbetekintés részletszabályait meghatározó különös szabályt, az e célból létrehozott eljárások konkrét részletszabályai az egyes tagállamok jogrendjébe tartoznak, a jelen ítélet 79. és 80. pontjában felidézett elvekből és jogból eredő korlátok között.
88 Ebből különösen az következik, hogy az érintett személy védelemhez való jogának tiszteletben tartását mind a közigazgatási eljárás, mind pedig az esetleges bírósági eljárás során biztosítani kell (lásd ebben az értelemben: 2022. szeptember 22‑i Országos Idegenrendészeti Főigazgatóság és társai ítélet, C‑159/21, EU:C:2022:708, 44. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).
89 E tekintetben, ami először is a közigazgatási eljárást illeti, a Bíróság állandó ítélkezési gyakorlatából kitűnik, hogy a védelemhez való jog tiszteletben tartása magában foglalja, hogy a tagállamok közigazgatási szerveinek – amennyiben az uniós jog hatálya alá tartozó intézkedéseket fogadnak el – lehetővé kell tenniük azon határozatok címzettjei számára, amelyek e címzettek érdekeit érzékelhetően érintik, hogy megfelelően kifejthessék álláspontjukat azon elemekkel kapcsolatban, amelyekre a közigazgatási szerv a határozatát alapítja (2022. szeptember 22‑i Országos Idegenrendészeti Főigazgatóság és társai ítélet, C‑159/21, EU:C:2022:708, 45. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).
90 E követelménynek többek között az a célja, hogy az EUMSZ 20. cikk alkalmazására vonatkozó eljárás keretében a hatáskörrel rendelkező hatóság számára lehetővé tegye, hogy eleget tegyen a jelen ítélet 85. pontjában említett kötelezettségének azáltal, hogy az ügy teljes ismeretében elvégzi a releváns körülmények összességének egyéni értékelését, amihez szükség van arra, hogy a határozat címzettje kijavíthasson valamilyen hibát, vagy személyes helyzetére vonatkozó olyan információkra hivatkozhasson, amelyek a határozat meghozatala, meghozatalának elmaradása vagy meghatározott tartalma mellett szólnak (lásd analógia útján: 2022. szeptember 22‑i Országos Idegenrendészeti Főigazgatóság és társai ítélet, C‑159/21, EU:C:2022:708, 46. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).
91 Mivel az említett követelmény szükségszerűen feltételezi, hogy e címzett számára – adott esetben képviselő útján – ténylegesen biztosítsák azon lehetőséget, hogy megismerje azokat az elemeket, amelyekre a hatóság a határozatát alapítani kívánja, a védelemhez való jog tiszteletben tartása a közigazgatási eljárás során feltételezi az iratanyagban lévő valamennyi információhoz való hozzáférés jogát (lásd analógia útján: 2022. szeptember 22‑i Országos Idegenrendészeti Főigazgatóság és társai ítélet, C‑159/21, EU:C:2022:708, 47. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).
92 Másodszor, ami a bírósági eljárást illeti, a védelemhez való jog tiszteletben tartása magában foglalja, hogy a felperes megismerhesse nemcsak a rá vonatkozó határozat indokolását, hanem az iratanyagnak a hatóság által alapul vett valamennyi elemét is, és így ténylegesen állást foglalhasson ezen elemekkel kapcsolatban (lásd ebben az értelemben: 2022. szeptember 22‑i Országos Idegenrendészeti Főigazgatóság és társai ítélet, C‑159/21, EU:C:2022:708, 48. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).
93 Ezenkívül a Charta 47. cikkében szereplő védelemhez való jog részét képező kontradiktórius eljárás elvére tekintettel az eljárásban részt vevő feleknek joguk kell, hogy legyen arra, hogy a bíróságnak benyújtott minden iratot és észrevételt megismerhessenek annak érdekében, hogy a bíróság döntését befolyásolhassák, és ezen iratokat és észrevételeket megvitathassák, ami feltételezi, hogy az uniós jog hatálya alá tartozó tartózkodás tárgyában hozott határozattal érintett személynek lehetőséggel kell rendelkeznie az iratanyagban lévő, az említett határozattal szemben benyújtott kereset tárgyában eljáró bíróság rendelkezésére álló információk megismerésére (lásd analógia útján: 2022. szeptember 22‑i Országos Idegenrendészeti Főigazgatóság és társai ítélet, C‑159/21, EU:C:2022:708, 49. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).
94 A fentiekre tekintettel emlékeztetni kell arra, hogy a védelemhez való jog nem abszolút jog, és az iratbetekintési jog – amely a védelemhez való jog velejárója – korlátozható egyrészt a megfelelő ügyintézés általános elve és az érintett személy hatékony jogorvoslathoz való joga, másrészt pedig az e személy iratanyagában lévő bizonyos elemek hozzáférhetővé tétele elmaradásának igazolásául hivatkozott érdekek közötti mérlegelés alapján, különösen ha ezek az érdekek összefüggésben vannak a nemzetbiztonsággal (lásd ebben az értelemben: 2022. szeptember 22‑i Országos Idegenrendészeti Főigazgatóság és társai ítélet, C‑159/21, EU:C:2022:708, 50. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).
95 E mérlegelés azonban – a Charta 47. cikkének szükséges tiszteletben tartására figyelemmel – nem foszthatja meg az érintett személy védelemhez való jogát a tényleges érvényesüléstől, és nem üresítheti ki e személynek az említett 47. cikkből eredő jogorvoslathoz való jogát, különösen azáltal, hogy nem közlik vele vagy adott esetben a képviselőjével legalább a rá vonatkozó határozat alapjául szolgáló indokok lényegét (lásd ebben az értelemben: 2022. szeptember 22‑i Országos Idegenrendészeti Főigazgatóság és társai ítélet, C‑159/21, EU:C:2022:708, 51. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).
96 Ezzel szemben az említett mérlegelés ahhoz vezethet, hogy az iratanyag bizonyos elemeit nem közlik az érintett személlyel, amennyiben ezen elemek hozzáférhetővé tétele közvetlen és egyedi módon sértheti az érintett tagállam nemzetbiztonságát, mivel különösen veszélyeztetheti a személyek életét, egészségét vagy szabadságát, vagy felfedheti a nemzetbiztonsági hatóságok által alkalmazott specifikus nyomozási módszereket, és így súlyosan akadályozhatja, vagy akár meggátolhatja e hatóságok feladatainak jövőbeli teljesítését (2022. szeptember 22‑i Országos Idegenrendészeti Főigazgatóság és társai ítélet, C‑159/21, EU:C:2022:708, 52. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).
97 Következésképpen, bár a tagállamoknak – különösen, ha azt a nemzetbiztonság megköveteli – lehetőségük van arra, hogy az EUMSZ 20. cikkel kapcsolatos eljárás keretében ne biztosítsanak közvetlen hozzáférést az érintett személy számára a teljes iratanyagához, a tényleges érvényesülés elvének, a megfelelő ügyintézés általános elvének és a hatékony jogorvoslathoz való jognak a megsértése nélkül nem hozhatják e személyt olyan helyzetbe, amelyben sem ő, sem a képviselője nem szerezhet megfelelően tudomást – adott esetben a nemzetbiztonság megóvására szolgáló különleges eljárás keretében – ezen iratanyag meghatározó elemeinek lényegéről (lásd analógia útján: 2022. szeptember 22‑i Országos Idegenrendészeti Főigazgatóság és társai ítélet, C‑159/21, EU:C:2022:708, 53. pont).
98 Ebben az összefüggésben meg kell állapítani egyrészt azt, hogy amennyiben az iratanyagban lévő információk hozzáférhetővé tételét nemzetbiztonsági okból korlátozták, az érintett személy védelemhez való jogának tiszteletben tartását nem biztosítja kellő mértékben az a lehetőség, hogy e személy számára bizonyos feltételek mellett engedélyezik az ezen információkhoz való hozzáférést, ezen engedélyhez azonban az ily módon szerzett információk közigazgatási vagy esetleges bírósági eljárásban való felhasználásának teljes tilalma társul (lásd analógia útján: 2022. szeptember 22‑i Országos Idegenrendészeti Főigazgatóság és társai ítélet, C‑159/21, EU:C:2022:708, 54. pont).
99 Másrészt, mivel az előzetes döntéshozatalra utaló határozatokból kitűnik, hogy az alapügyben szóban forgó szabályozás azon a megfontoláson alapul, hogy a hatáskörrel rendelkező bíróság iratbetekintési lehetősége kellőképpen biztosítja az érintett személy védelemhez való jogát, hangsúlyozni kell, hogy e lehetőség nem válthatja ki az érintett személynek vagy a képviselőjének az ezen iratanyagban lévő információkhoz való hozzáférését (lásd analógia útján: 2022. szeptember 22‑i Országos Idegenrendészeti Főigazgatóság és társai ítélet, C‑159/21, EU:C:2022:708, 57. pont).
100 A védelemhez való jognak a bírósági eljárásban való tiszteletben tartása ugyanis azt jelenti, hogy az érintett személy – adott esetben képviselő útján – érvényesítheti az érdekeit az ezen információkkal kapcsolatos álláspontjának kifejtése révén (lásd analógia útján: 2022. szeptember 22‑i Országos Idegenrendészeti Főigazgatóság és társai ítélet, C‑159/21, EU:C:2022:708, 58. pont).
101 A fenti megfontolások összességére tekintettel a C‑420/22. sz. ügyben előterjesztett első és második kérdésre, valamint a C‑528/22. sz. ügyben előterjesztett második és harmadik kérdésre azt a választ kell adni, hogy a megfelelő ügyintézés általános elvét és a Charta 47. cikkét az EUMSZ 20. cikkel összefüggésben úgy kell értelmezni, hogy azokkal ellentétes az azt előíró nemzeti szabályozás, hogy abban az esetben, ha az olyan harmadik országbeli állampolgárral szemben elfogadott, tartózkodási jogot visszavonó vagy megtagadó határozat, aki az említett EUMSZ 20. cikk alapján származékos tartózkodási joggal rendelkezhet, olyan információkon alapul, amelyeknek a hozzáférhetővé tétele veszélyeztetné a szóban forgó tagállam nemzetbiztonságát, e harmadik országbeli állampolgár vagy a képviselője csupán az e célból kért engedély megszerzését követően férhet hozzá ezen információkhoz, az említett személyekkel még az ilyen határozatokat alátámasztó indokok lényegét sem közlik, és közigazgatási vagy bírósági eljárásokban egyébként sem használhatják fel azokat az információkat, amelyekhez hozzáférhettek.
A C‑420/22. sz. ügyben előterjesztett harmadik kérdésről és a C‑528/22. sz. ügyben előterjesztett negyedik kérdésről
102 A C‑420/22. sz. ügyben előterjesztett harmadik kérdéssel és a C‑528/22. sz. ügyben előterjesztett negyedik kérdéssel, amelyeket együttesen kell vizsgálni, az előterjesztő bíróság lényegében arra vár választ, hogy a Charta 47. cikkét az EUMSZ 20. cikkel összefüggésben úgy kell‑e értelmezni, hogy az előírja, hogy az EUMSZ 20. cikk szerinti tartózkodásra vonatkozó, minősített adatokon alapuló határozat jogszerűségének felülvizsgálatát végző bíróságnak hatáskörrel kell rendelkeznie arra, hogy felülvizsgálja ezen adatok minősítésének jogszerűségét, valamint hogy az érintett személy számára engedélyezze ezen adatok teljes körének megismerését annak megállapítása esetén, hogy e minősítés jogellenes, illetve ugyanezen adatok lényegének megismerését annak megállapítása esetén, hogy az említett minősítés jogszerű.
103 Meg kell állapítani, hogy az adatok nemzeti szabályozás szerinti minősítésére és minősítésének megszüntetésére vonatkozó szabályok nem képezik uniós jogi aktus által harmonizált szabályok tárgyát.
104 Az uniós jog nem tartalmaz olyan rendelkezéseket sem, amelyek pontosan meghatároznák azokat a jogköröket, amelyekkel a hatáskörrel rendelkező nemzeti bíróságnak az EUMSZ 20. cikk szerinti tartózkodási jogról szóló határozattal szemben benyújtott kereset vizsgálata tekintetében rendelkeznie kell.
105 Ugyanakkor, amint az a jelen ítélet 79. és 80. pontjából következik, e jogköröket a nemzeti szabályozásnak különösen a Charta 47. cikkének tiszteletben tartásával kell meghatároznia.
106 Márpedig a Bíróság úgy ítélte meg, hogy sértené a hatékony bírósági jogorvoslathoz való alapvető jogot, ha valamely bírósági határozat olyan tényeken vagy iratokon alapulna, amelyekről maguk a felek vagy a felek valamelyike nem szerezhetett tudomást, és amelyekről ezáltal álláspontjukat sem adhatták elő (lásd ebben az értelemben: 2013. június 4‑i ZZ ítélet, C‑300/11, EU:C:2013:363, 56. pont).
107 Ugyanakkor a tagállamok annak érdekében, hogy kivételes esetekben, nemzetbiztonsági okokra hivatkozva elkerüljék, hogy az érintett személlyel közöljék a tartózkodásra vonatkozó határozat alapjául szolgáló pontos és teljes indokolást, az eljárásjog olyan technikáiról és szabályairól rendelkezhetnek, amelyek lehetővé teszik egyrészről az e határozat elfogadásához figyelembe vett információk jellegére és forrásaira vonatkozó jogszerű nemzetbiztonsági megfontolások, másfelől pedig azon szükséglet összehangolását, hogy a jogalanynak kellően biztosítsák eljárási jogai – így a meghallgatáshoz való jog és a kontradiktórius eljárás elvének – tiszteletben tartását (lásd ebben az értelemben: 2013. június 4‑i ZZ ítélet, C‑300/11, EU:C:2013:363, 57. pont).
108 A Bíróság a Charta 47. cikkével összeegyeztethetőnek tekintette azt a rendszert, amelyben a hatáskörrel rendelkező bíróság tudomást szerezhet mind a szóban forgó határozat alapjául szolgáló valamennyi indokról, mind pedig az ahhoz kapcsolódó bizonyítékokról, továbbá azt is megvizsgálhatja, hogy ezen indokok és bizonyítékok teljes körű közlése ténylegesen ellentétes‑e a nemzetbiztonsághoz kapcsolódó, a nemzeti hatóság által hivatkozott okokkal (lásd ebben az értelemben: 2013. június 4‑i ZZ ítélet, C‑300/11, EU:C:2013:363, 58. és 59. pont).
109 Ezen indokok bírósági felülvizsgálatát illetően a Bíróság úgy ítélte meg, hogy a Charta 47. cikke tiszteletben tartásának biztosításához elegendő, ha a hatáskörrel rendelkező bíróság – abban az esetben, ha úgy ítéli meg, hogy az említett indokok nem érvényesek – lehetőséget biztosíthat a nemzeti hatóság számára arra, hogy közölje az érintettel a hiányzó indokokat és bizonyítékokat (lásd ebben az értelemben: 2013. június 4‑i ZZ ítélet, C‑300/11, EU:C:2013:363, 63. pont).
110 Ilyen esetben, ha a nemzeti hatóság úgy dönt, hogy nem közli az összes releváns indokot és bizonyítékot, a hatáskörrel rendelkező bíróságnak a Charta 47. cikkének való megfelelés érdekében a szóban forgó határozat jogszerűségét kizárólag azon indokok és bizonyítékok alapján kell megvizsgálnia, amelyeket közöltek vele (lásd ebben az értelemben: 2013. június 4‑i ZZ ítélet, C‑300/11, EU:C:2013:363, 63. pont).
111 Ezzel szemben arra az esetre vonatkozóan, amikor az illetékes bíróság úgy ítéli meg, hogy a nemzeti hatóság által hivatkozott indokokkal ellentétes ezen indokok és bizonyítékok teljes körű közlése, a Bíróság úgy ítélte meg, hogy az illetékes bíróság figyelembe veheti ezeket az indokokat és bizonyítékokat a releváns követelmények megfelelő mérlegelésével, és megállapította, hogy amennyiben e bíróság így kíván eljárni, ügyelnie kell arra, hogy a szóban forgó határozat alapjául szolgáló indokok lényegét oly módon közöljék az érintettel, amely kellően figyelembe veszi a bizonyítékok titkosságának szükségességét (lásd ebben az értelemben: 2013. június 4‑i ZZ ítélet, C‑300/11, EU:C:2013:363, 64–68. pont).
112 A Bíróság ugyanakkor azt is kifejtette, hogy e tájékoztatási kötelezettség megsértése esetén az említett bíróság köteles abból a nemzeti jog alapján levonni a megfelelő következtetéseket (lásd ebben az értelemben: 2013. június 4‑i ZZ ítélet, C‑300/11, EU:C:2013:363, 68. pont).
113 A fentiekből egyrészt az következik, hogy az indokok és bizonyítékok összessége vagy egy része közlésének lehetőségét az illetékes bíróságnak adott esetben, azok minősítésétől függetlenül meg kell vizsgálnia, másrészt pedig a tagállamok fenntarthatják a szóban forgó hatóságok számára az arra vonatkozó jogkört, hogy közöljék, vagy sem, ezen indokokat vagy bizonyítékokat, feltéve hogy az illetékes bíróság jogosult az e hatóságok által e tekintetben hozott végleges határozat alapján következtetéseket levonni.
114 Mindenesetre, amikor a nemzeti hatóság indokolatlanul akadályozza a szóban forgó határozat alapjául szolgáló adatok összességének vagy egy részének közlését, a fenti megoldás biztosíthatja a Charta 47. cikkének teljes körű tiszteletben tartását, mivel garantálja, hogy az e hatóságra háruló eljárási kötelezettségek utóbbi általi megsértése ne eredményezze azt, hogy a bírósági határozat olyan tényeken és dokumentumokon alapuljon, amelyekről a kérelmező nem szerezhetett tudomást, és amelyekről ezért nem tudott állást foglalni.
115 Következésképpen, amint arra a főtanácsnok az indítványának 130. pontjában rámutatott, nem állapítható meg, hogy e cikkből következik, hogy az EUMSZ 20. cikk alkalmazására vonatkozó határozat felülvizsgálatára hatáskörrel rendelkező bíróságnak szükségszerűen hatáskörrel kell rendelkeznie arra, hogy megszüntesse bizonyos adatok minősítését, és ezen adatokat maga közölje a kérelmezővel, mivel az ilyen minősítés megszüntetése és az ilyen közlés nem elengedhetetlen a hatékony bírói jogvédelemnek a vitatott határozat jogszerűségének értékelése során történő biztosításához.
116 Következésképpen a C‑420/22. sz. ügyben előterjesztett harmadik kérdésre és a C‑528/22. sz. ügyben előterjesztett negyedik kérdésre azt a választ kell adni, hogy a Charta 47. cikkét az EUMSZ 20. cikkel összefüggésben úgy kell értelmezni, hogy az nem írja elő, hogy az EUMSZ 20. cikk szerinti tartózkodásra vonatkozó, minősített adatokon alapuló határozat jogszerűségének felülvizsgálatát végző bíróságnak hatáskörrel kell rendelkeznie arra, hogy felülvizsgálja ezen adatok minősítésének jogszerűségét, valamint hogy az érintett személy számára engedélyezze ezen adatok teljes körének megismerését annak megállapítása esetén, hogy e minősítés jogellenes, illetve ugyanezen adatok lényegének megismerését annak megállapítása esetén, hogy az említett minősítés jogszerű. Mindazonáltal e bíróságnak az említett személy védelemhez való joga tiszteletben tartásának biztosítása érdekében adott esetben le kell vonnia a következtetéseket az illetékes hatóságok azon esetleges határozatából, amellyel megtagadják e határozat indokai egy részének vagy teljes körének, valamint az e határozathoz kapcsolódó bizonyítékoknak a közlését.
A költségekről
117 Mivel ez az eljárás az alapeljárásban részt vevő felek számára a kérdést előterjesztő bíróság előtt folyamatban lévő eljárás egy szakaszát képezi, ez a bíróság dönt a költségekről. Az észrevételeknek a Bíróság elé terjesztésével kapcsolatban felmerült költségek, az említett felek költségeinek kivételével, nem téríthetők meg.
A fenti indokok alapján a Bíróság (első tanács) a következőképpen határozott:
1) A Bíróság a C‑420/22. és C‑528/22. sz. ügyeket az ítélethozatal céljából egyesíti.
2) Az EUMSZ 20. cikket úgy kell értelmezni, hogy azzal ellentétes, ha valamely tagállam hatóságai a tartózkodási engedélyt anélkül vonják vissza, vagy a tartózkodási engedély kiállítását anélkül tagadják meg olyan uniós polgárok harmadik ország állampolgárságával rendelkező családtagjától, akik e tagállam állampolgárai, és akik soha nem gyakorolták a szabad mozgáshoz való jogukat, hogy e hatóságok előzetesen megvizsgálták volna, hogy e harmadik országbeli állampolgár és ezen uniós polgárok között olyan függőségi viszony áll‑e fenn, amely ténylegesen arra kényszerítené az említett uniós polgárokat, hogy az Európai Unió területét elhagyják annak érdekében, hogy e családtagot elkísérjék, amennyiben egyrészt az említett harmadik országbeli állampolgár nem kaphat tartózkodási jogot az említett tagállamban alkalmazandó más rendelkezés alapján, másrészt pedig e hatóságok információkkal rendelkeznek a fent említett harmadik országbeli állampolgár és a fent említett uniós polgárok közötti családi kapcsolatok fennállásáról.
3) Az Európai Unió Alapjogi Chartájának 47. cikkével összefüggésben értelmezett EUMSZ 20. cikket úgy kell értelmezni, hogy azzal ellentétes a nemzeti hatóságokat arra kötelező nemzeti szabályozás, hogy kizárólag a nemzetbiztonsági szakhatóság által kibocsátott, indokolást nem tartalmazó, kötelező erejű állásfoglalás alapján, nemzetbiztonsági ok miatt visszavonják olyan harmadik országbeli állampolgár tartózkodási engedélyét vagy megtagadják tartózkodási engedély olyan harmadik országbeli állampolgár részére történő kiállítását, aki e cikk alapján származékos tartózkodási joggal rendelkezhet, anélkül hogy szigorúan megvizsgálnák az összes egyéni körülményt, illetve e visszavonó vagy elutasító határozat arányosságát.
4) A megfelelő ügyintézés általános elvét és az Európai Unió Alapjogi Chartájának 47. cikkét az EUMSZ 20. cikkel összefüggésben úgy kell értelmezni, hogy azokkal ellentétes az azt előíró nemzeti szabályozás, hogy abban az esetben, ha az olyan harmadik országbeli állampolgárral szemben elfogadott, tartózkodási jogot visszavonó vagy megtagadó határozat, aki az említett EUMSZ 20. cikk alapján származékos tartózkodási joggal rendelkezhet, olyan információkon alapul, amelyeknek a hozzáférhetővé tétele veszélyeztetné a szóban forgó tagállam nemzetbiztonságát, e harmadik országbeli állampolgár vagy a képviselője csupán az e célból kért engedély megszerzését követően férhet hozzá ezen információkhoz, az említett személyekkel még az ilyen határozatokat alátámasztó indokok lényegét sem közlik, és közigazgatási vagy bírósági eljárásokban egyébként sem használhatják fel azokat az információkat, amelyekhez hozzáférhettek.
5) Az Európai Unió Alapjogi Chartájának 47. cikkét az EUMSZ 20. cikkel összefüggésben úgy kell értelmezni, hogy az nem írja elő, hogy az EUMSZ 20. cikk szerinti tartózkodásra vonatkozó, minősített adatokon alapuló határozat jogszerűségének felülvizsgálatát végző bíróságnak hatáskörrel kell rendelkeznie arra, hogy felülvizsgálja ezen adatok minősítésének jogszerűségét, valamint hogy az érintett személy számára engedélyezze ezen adatok teljes körének megismerését annak megállapítása esetén, hogy e minősítés jogellenes, illetve ugyanezen adatok lényegének megismerését annak megállapítása esetén, hogy az említett minősítés jogszerű. Mindazonáltal e bíróságnak az említett személy védelemhez való joga tiszteletben tartásának biztosítása érdekében adott esetben le kell vonnia a következtetéseket az illetékes hatóságok azon esetleges határozatából, amellyel megtagadják e határozat indokai egy részének vagy teljes körének, valamint az e határozathoz kapcsolódó bizonyítékoknak a közlését.
Arabadjiev | Bay Larsen | Xuereb |
Kihirdetve Luxembourgban, a 2024. április 25‑i nyilvános ülésen.
A. Calot Escobar | | A. Arabadjiev |
hivatalvezető | | tanácselnök |