A TÖRVÉNYSZÉK ÍTÉLETE (nyolcadik tanács)
2017. április 6.(*)
„Állami támogatások – Tengeri közlekedés – Közszolgáltatásért járó ellentételezés – Tőkeemelés – A támogatásokat a belső piaccal összeegyeztethetetlennek nyilvánító és a visszatéríttetésüket elrendelő határozat – A felperes felszámolás alá kerülése – Perképesség – Az eljáráshoz fűződő érdek fennmaradása – Okafogyottság hiánya – A támogatás fogalma – Általános gazdasági érdekű szolgáltatás – A magánbefektető kritériuma – Nyilvánvaló mérlegelési hiba – Téves jogalkalmazás – Jogellenességi kifogás – Indokolási kötelezettség – Védelemhez való jog – 2011/21/EU határozat – A nehéz helyzetben lévő vállalkozások megmentéséhez és szerkezetátalakításához nyújtott állami támogatásokról szóló iránymutatás – A közszolgáltatásért járó ellentételezés formájában nyújtott állami támogatásokról szóló uniós keretszabály – Altmark ítélet”
A T‑220/14. sz. ügyben,
a Saremar – Sardegna Regionale Marittima SpA (székhelye: Cagliari [Olaszország], képviselik: G. M. Roberti, G. Bellitti és I. Perego ügyvédek)
felperesnek
az Európai Bizottság (képviselik: G. Conte, D. Grespan, és A. Bouchagiar, meghatalmazotti minőségben)
alperes ellen,
támogatja:
a Compagnia Italiana di Navigazione SpA (székhelye: Nápoly [Olaszország], képviselik kezdetben: F. Sciaudone, R. Sciaudone, D. Fioretti és A. Neri, később: M. Merola, B. Carnevale és M. Toniolo ügyvédek)
beavatkozó fél,
a Szardínia Autonóm Régió által a Saremar javára végrehajtott SA.32014 (2011/C), SA.32015 (2011/C) és SA.32016 (2011/C) támogatási intézkedésekről szóló, 2014. január 22‑i C(2013) 9101 final bizottsági határozat annyiban történő megsemmisítése iránt benyújtott, az EUMSZ 263. cikkre alapított kérelme tárgyában, amennyiben e határozat állami támogatásoknak minősített egy közszolgáltatás ellentételezésére irányuló intézkedést és egy tőkeemelést, továbbá ezeket az intézkedéseket a belső piaccal összeegyeztethetetlennek nyilvánította, és elrendelte azok visszatéríttetését,
A TÖRVÉNYSZÉK (nyolcadik tanács),
tagjai: D. Gratsias elnök (előadó), M. Kancheva és N. Półtorak bírák,
hivatalvezető: J. Palacio González főtanácsos,
tekintettel az eljárás írásbeli szakaszára és a 2016. július 20‑i tárgyalásra,
meghozta a következő
Ítéletet(1)
[omissis]
A jogkérdésről
1. A Saremar perképességéről
43 Elöljáróban, a felek által 2016. július 11‑én és 29‑én a Törvényszékhez benyújtott magyarázatokból és dokumentumokból kitűnik, hogy a Saremar – mivel nem volt képes visszatéríteni a vitatott támogatások már kifizetett részét – azt kérte, hogy a felszámolása érdekében indítsanak vele szemben fizetésképtelenségi egyezség megkötésére irányuló eljárást, amely kérelmet a Tribunale di Cagliari (cagliari bíróság, Olaszország) 2015. július 22‑én helybenhagyta. A Saremar 2016. március 31. óta valamennyi tevékenységét megszüntette, és a felszámolás előrehaladott szakaszában van, mivel valamennyi elsőbbségi hitelezőjének követeléseit kielégítették, továbbá maga e társaság szerint azt tervezik, hogy az ezt követő hónapokban sor kerül a biztosítékkal nem rendelkező hitelezők közötti első jelentősebb felosztásra is.
44 Márpedig az alkalmazandó nemzeti jogszabályoktól és eljárástól függően a felszámolás alá kerülő társaság elveszítheti a perképességét, legalábbis a saját neve alatt. Végeredményben maga a felperes jelzi, hogy az olasz jogszabályok szerint ez előfordulhat. Kétségtelen, hogy a tárgyaláson és a 2016. július 29‑i levelében a Bizottság csupán azt állította, hogy a felperes felszámolás alá kerülése kétségbe vonja az eljáráshoz fűződő érdekét, viszont azt nem állította, hogy e felszámolás kétségbe vonná a felperes perképességét. Ugyanakkor, mivel a felperes perképességének esetleges megszűnése tárgytalanná tenné az eljáráshoz fűződő érdekének kérdését, meg kell vizsgálni, hogy az eljárás során fennmaradt‑e a felperes perképessége.
45 E tekintetben, jóllehet – mint azt a Bíróság is megállapította – az EUMSZ 263. cikk negyedik bekezdésében használt „jogi személy” fogalom nem feltétlenül esik egybe a tagállamok különböző jogrendszereiben irányadó fogalmakkal, az ítélkezési gyakorlatból mégis az következik, hogy e fogalom főszabály szerint magában foglalja a valamely tagállam vagy harmadik ország jogszabályai alapján létrejött jogi személyiség, valamint az e jogszabályok által elismert perképesség fennállását (lásd ebben az értelemben: 1959. március 20‑i Nold kontra Főhatóság ítélet, 18/57, EU:C:1959:6; 1982. október 28‑i Groupement des Agences de voyages kontra Bizottság ítélet, 135/81, EU:C:1982:371, 10. pont; 2007. január 18‑i PKK és KNK kontra Tanács ítélet, C‑229/05 P, EU:C:2007:32, 114. pont; 2009. november 24‑i Landtag Schleswig‑Holstein kontra Bizottság végzés, C‑281/08 P, nem tették közzé, EU:C:2009:728, 22. pont). Így az olyan jogalany által előterjesztett kereset, amely a konkrét nemzeti jogszabályok értelmében nem rendelkezik perképességgel, csak rendkívüli körülmények esetén, így különösen akkor elfogadható, ha ez a hatékony bírói jogvédelem biztosításának követelményei folytán szükséges (lásd ebben az értelemben: 2007. január 18‑i PKK és KNK kontra Tanács ítélet, C‑229/05 P, EU:C:2007:32, 109–114. pont). Másfelől e perképességnek az eljárás során fenn kell maradnia (lásd ebben az értelemben: 2007. szeptember 20‑i Salvat père & fils és társai kontra Bizottság ítélet, T‑136/05, EU:T:2007:295, 25–27. pont; 2012. március 21‑i Marine Harvest Norway és Alsaker Fjordbruk kontra Tanács ítélet, T‑113/06, nem tették közzé, EU:T:2012:135, 27–29. pont). A jogi személyiség fennállását és a perképességet a releváns nemzeti jogszabályokra tekintettel kell vizsgálni (1984. november 27‑i Bensider és társai kontra Bizottság ítélet, 50/84, EU:C:1984:365, 7. pont; 2008. április 3‑i Landtag Schleswig‑Holstein kontra Bizottság ítélet, T‑236/06, EU:T:2008:91, 22. pont).
46 A jelen ügyben a Saremar 2016. július 29‑i leveléből kitűnik, hogy a Corte suprema di cassazione (semmítőszék, Olaszország) ítélkezési gyakorlata értelmében az olyan társaságnak, amellyel szemben fizetésképtelenségi egyezség megkötésére irányuló eljárás van folyamatban, fennmarad az a joga, hogy a saját neve alatt bírósághoz forduljon, továbbá hogy a vagyonának védelme érdekében perekben vegyen részt. Végeredményben a felperes e levélhez mellékelte a felszámolóinak 2016. július 26‑án kelt levelét, amely tanúsítja, hogy a jelen kereset keretében a felperes jogi képviselőinek megbízása továbbra is érvényes. Következésképpen meg állapítani, hogy a Saremarnak a felszámolás alá kerülése ellenére sem szűnt meg az eljárás során a perképessége.
2. A Bizottság által felhozott okafogyottsági kifogásról
47 A Bizottság azt állítja, hogy a Saremar folyamatban lévő felszámolása folytán e társaság eljáráshoz fűződő érdeke az eljárás során megszűnt. E tekintetben a Bizottság előadja, hogy a Saremar felszámolás alá kerülése előrehaladott állapotban van, és még a jelen ítélet kihirdetése előtt befejeződhet. Másfelől, mint azt a felperes maga is elismerte, még akkor sem kezdhetne újra gazdasági tevékenységbe, ha a megtámadott határozatot megsemmisítenék, ő maga pedig ennélfogva mentesülne a támogatások visszatérítésének kötelezettsége alól. Végül a Saremar hitelezőinek ahhoz fűződő érdeke, hogy a vitatott támogatások összegét kizárják e társaság passzíváiból, elkülönül e társaság ahhoz fűződő érdekétől, hogy tovább folytassa a gazdasági tevékenységét. A Bizottság azt a következtetést vonja le, hogy az eljáráshoz fűződő érdek ilyen hiánya alapján a Törvényszéknek meg kell állapítania, hogy a jelen ügyben az eljárás okafogyottá vált.
48 A fenti érvekre válaszolva a Saremar a maga részéről azt állítja, hogy a megtámadott határozat megsemmisítése az ő vonatkozásában joghatásokat váltana ki, amennyiben azzal a következménnyel járna, hogy több mint 11 millió euróval csökkentené a csődegyezségi passzívákat, ami lehetővé tenné a hitelezői valamennyi követelésének kielégítését.
49 Az állandó ítélkezési gyakorlat szerint az eljáráshoz fűződő érdek minden bírósági jogorvoslat lényeges és elsődleges feltételének minősül (lásd: 2015. szeptember 17‑i Mory és társai kontra Bizottság ítélet, C‑33/14 P, EU:C:2015:609, 58. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).
50 E tekintetben az EUMSZ 263. cikkből kitűnik, hogy határozott különbség áll fenn egyrészt az uniós intézmények és a tagállamok megsemmisítés iránti kereset benyújtásához fűződő, e cikk második bekezdése szerinti joga, másrészt pedig a természetes és jogi személyek e cikk negyedik bekezdése szerinti ilyen joga között. Így az állandó ítélkezési gyakorlat szerint az uniós intézmények és a tagállamok tekintetében e keresetindítási jog gyakorlása sem e hatóságok kereshetőségi jogának, sem pedig az eljáráshoz fűződő érdekének igazolásától nem függ (lásd ebben az értelemben: 2011. március 24‑i Freistaat Sachsen és Land Sachsen‑Anhalt kontra Bizottság ítélet, T‑443/08 és T‑455/08, EU:T:2011:117, 64. pont; 2013. február 19‑i Provincie Groningen és társai kontra Bizottság végzés, T‑15/12 és T‑16/12, nem tették közzé, EU:T:2013:74, 42. és 44. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).
51 Ezzel szemben a természetes és jogi személyeket megillető, az EUMSZ 263. cikk negyedik bekezdése szerinti keresetindítási jog egyrészt attól a feltételtől függ, hogy e személyeknek elismerjék a kereshetőségi jogát, vagyis e rendelkezés szövege szerint attól a feltételtől, hogy a keresetük olyan aktus ellen irányuljon, amelynek ők a címzettjei, vagy olyan aktus ellen, amely közvetlenül és személyükben érinti őket, vagy akár olyan rendeleti jellegű aktus ellen, amely közvetlenül érinti őket, és nem tartalmaz végrehajtási intézkedéseket. Másrészt e keresetindítási joghoz az is szükséges, hogy a kereset benyújtásakor fennálljon az eljáráshoz fűződő érdekük, ami a kereshetőségi jogtól elkülönülő elfogadhatósági feltételt képez. Az eljáráshoz fűződő ezen érdeknek – a kereset tárgyához hasonlóan – a bírósági határozat kihirdetéséig fenn kell maradnia, ellenkező esetben a kereset okafogyottá válik (lásd: 2015. szeptember 17‑i Mory és társai kontra Bizottság ítélet, C‑33/14 P, EU:C:2015:609, 57. és 59–62. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).
52 Az eljáráshoz fűződő érdek fennállása tehát olyan eljárásgátló jellegű kérdés, amelyet a Törvényszéknek hivatalból vizsgálnia kell, vagy a kereset benyújtásának szakaszában, a kereset elfogadhatóságáról való meggyőződés érdekében, vagy pedig az eljárás folyamán, annak ellenőrzése érdekében, hogy e keresetről még határozni kell‑e, vagy sem (lásd ebben az értelemben: 2011. március 24‑i Internationaler Hilfsfonds kontra Bizottság végzés, T‑36/10, EU:T:2011:124, 46. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).
53 Ez az érdek feltételezi, hogy a megtámadott aktus megsemmisítése önmagában jogi következményekkel járhat, és a kereset ezért – eredményét tekintve – az azt indító fél javára szolgálhat (2007. június 7‑i Wunenburger kontra Bizottság ítélet, C‑362/05 P, EU:C:2007:322, 42. pont; 2015. szeptember 17‑i Mory és társai kontra Bizottság ítélet, C‑33/14 P, EU:C:2015:609, 55. pont). Másfelől a felperes eljáráshoz fűződő érdekének létrejöttnek és fennállónak kell lennie, továbbá az nem vonatkozhat jövőbeli és hipotetikus helyzetre (lásd: 2015. szeptember 17‑i Mory és társai kontra Bizottság ítélet, C‑33/14 P, EU:C:2015:609, 56. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).
54 Elöljáróban meg kell állapítani, hogy a jelen kereset mind a felperes kereshetőségi jogát illetően, mind pedig a kereset benyújtásának szakaszában az eljáráshoz fűződő érdekének fennállása szempontjából teljesíti a fenti 51–53. pontban felidézett elfogadhatósági feltételeket, amit a Bizottság lényegében nem vitat.
55 Különösen, az eljáráshoz fűződő érdeket illetően meg kell állapítani, hogy a kereset benyújtásának időpontjában a megtámadott határozat sérelmet okozott a felperesnek, amennyiben a Bizottság a felperesnek nyújtott támogatásokat összeegyeztethetetlennek és jogellenesnek minősítette, és elrendelte azok visszatéríttetését. A megtámadott határozat ugyanis önmagában e ténynél fogva módosította e társaság jogi helyzetét, amely e határozat elfogadásától kezdve már nem volt jogosult arra, hogy e támogatásokban részesüljön, és főszabály szerint számítania kellett arra, hogy azokat vissza kell térítenie (lásd: 2011. december 21‑i ACEA kontra Bizottság ítélet, C‑319/09 P, nem tették közzé, EU:C:2011:857, 68. és 69. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).
56 Meg kell állapítani, hogy a Saremar felszámolás alá kerülése nem járt azzal a hatással, hogy az eljárás során kétségbe vonja a Saremar eljáráshoz fűződő, a fenti 55. pontban meghatározott érdekét.
57 Mindenekelőtt ugyanis meg kell állapítani, hogy a megtámadott határozatot nem helyezték hatályon kívül, illetve nem vonták vissza, vagyis a jelen keresetnek továbbra is fennmarad a tárgya (lásd ebben az értelemben: 2007. június 7‑i Wunenburger kontra Bizottság ítélet, C‑362/05 P, EU:C:2007:322, 48. pont).
58 Továbbá a megtámadott határozat joghatásai önmagában a Saremar felszámolás alá kerülése folytán nem váltak hatálytalanná.
59 Először ugyanis a megtámadott határozat folytán a RAS továbbra sem jogosult arra, hogy folyósítsa a Saremar részére a vitatott tőkeemelés azon részét, amelyet ezen állami hatóság – mint az kitűnik a Saremar részvényeseinek 2012. július 11‑i közgyűléséről készült, a keresetlevélhez mellékelt jegyzőkönyvből – e műveletnek a Bizottság részére történő bejelentésénél fogva nem hajtott végre. Márpedig az iratanyag egyetlen eleme alapján sem zárható ki a lehetőség, hogy a megtámadott határozat megsemmisítése esetén a vitatott tőkeemelés e részét, amelyre ez esetben a Saremar jogosulttá válna, a Saremar vagyonába lehessen integrálni.
60 Másodszor, a vitatott támogatások azon részét illetően, amelyet a RAS már kifizetett a Saremarnak, az állandó ítélkezési gyakorlatból következik, hogy önmagában az a körülmény, hogy a vállalkozással szemben fizetésképtelenségi eljárás indul, különösen ha ez az eljárás a vállalkozás felszámolásához vezet, nem vonja kétségbe a támogatás visszatéríttetésének elvét. Ilyen esetben ugyanis az eredeti állapot helyreállítása és a jogellenes támogatásokból fakadó versenytorzulás kiküszöbölése főszabályként elérhető az érintett támogatások visszatérítésére vonatkozó kötelezettségnek a felszámolás alatt álló vállalkozás passzívái közötti feltüntetésével (lásd: 2009. július 1‑jei KG Holding és társai kontra Bizottság ítélet, T‑81/07–T‑83/07, EU:T:2009:237, 192. és 193. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat). Következésképpen a megtámadott határozat folytán a vitatott támogatásoknak legalábbis a Saremar passzívái között kell maradniuk, vagyis még ha feltételezzük is, hogy azokat nem lehet visszatéríteni a RAS‑nak, azok már akkor sem képezik a felperes vagyonának részét.
61 Következésképpen meg kell állapítani, hogy a Saremar felszámolás alá kerülése nem vonja kétségbe a fenti 55. pontban tett azon megállapítást, amely szerint a megtámadott határozat megsemmisítése a felperes javára szolgálhat, mivel a felperes jogi helyzete a vitatott támogatások tekintetében ezáltal szükségképpen módosulna. Ezenkívül e megsemmisítés olyan hatással is járna, hogy jelentősen javulna a Saremar gazdasági helyzete, mivel a vitatott támogatásokat újra a vagyonába lehetne integrálni. Végeredményben meg kell állapítani, hogy ezt az elemzést megerősíti a 2010. szeptember 13‑i Görögország és társai kontra Bizottság ítélet (T‑415/05, T‑416/05 és T‑423/05, EU:T:2010:386), amelyben a Törvényszék úgy ítélte meg, hogy a felszámolás alatt álló azon társaságoknak, amelyek visszatérítették az ezen ügyek tárgyát képező támogatásokat, fennmaradt az eljáráshoz fűződő érdeke, mivel megsemmisítés esetén a Görög Köztársaság köteles visszaszolgáltatni nekik a visszatérített összegeket, amelyek felszámolási mérlegük eszközei között jóváírhatók (2010. szeptember 13‑i Görögország és társai kontra Bizottság ítélet, T‑415/05, T‑416/05 és T‑423/05, EU:T:2010:386, 62. pont).
62 Hozzá kell tenni, hogy a Törvényszéket eddig nem tájékoztatták arról, hogy a Saremar felszámolási eljárása befejeződött volna.
63 Az eddigiek összességéből következik, hogy a Saremarnak a jelen kereset keretében továbbra is fennáll az eljáráshoz fűződő érdeke, következésképpen pedig határozatot kell hozni.
[omissis]
A fenti indokok alapján
A TÖRVÉNYSZÉK (nyolcadik tanács)
a következőképpen határozott:
1) A Törvényszék a keresetet elutasítja.
2) A Saremar – Sardegna Regionale Marittima SpA saját költségein kívül köteles viselni az Európai Bizottság és a Compagnia Italiana di Navigazione SpA részéről felmerült költségeket is.
Kihirdetve Luxembourgban, a 2017. április 6‑i nyilvános ülésen.
Aláírások