Language of document : ECLI:EU:C:2016:783

MANUEL CAMPOS SÁNCHEZ‑BORDONA

FŐTANÁCSNOK INDÍTVÁNYA

Az ismertetés napja: 2016. október 19.(1)

C‑453/16. PPU. sz. ügy

Openbaar Ministerie

kontra

Halil Ibrahim Özçelik

(a Rechtbank Amsterdam [amszterdami elsőfokú bíróság, Hollandia] által benyújtott előzetes döntéshozatal iránti kérelem)

„Büntetőügyekben folytatott rendőrségi és igazságügyi együttműködés – 2002/584/IB kerethatározat – Európai elfogatóparancs – A 8. cikk (1) bekezdésének c) pontja – Az európai elfogatóparancsot megelőző »elfogatóparancs vagy más […] bírósági határozat« fogalma”





1.        A 2002/584/IB kerethatározat(2) által létrehozott szabályozást illetően a Bíróság nemrégiben kiemelte annak elengedhetetlen követelményét, hogy bármely európai elfogatóparancs vagy európai átadás előzetes feltétele nemzeti elfogatóparancs vagy hasonló végrehajtható bírósági határozatnak ez előbbiektől külön megléte.

2.        Teljesül‑e a kerethatározat 8. cikke (1) bekezdésének c) pontjából következő ezen feltétel a Bíróság értelmezése szerint, ha a nemzeti EP‑t(3) a kibocsátó állam rendőrsége hozta meg és ezen ország ügyészsége hagyta jóvá? Röviden ezt a kérdést terjeszti a Rechtbank Amsterdam (amszterdami elsőfokú bíróság) – mint az EEP‑t(4) végrehajtó hatóság – előzetes döntéshozatal céljából a Bíróság elé.

I –    Jogi háttér

A –    Az uniós jog

1.      Az EU‑Szerződés

3.        Az EUSZ 6. cikk értelmében:

„(1)      Az Unió elismeri az Európai Unió Alapjogi Chartájá[ban] […] foglalt jogokat, szabadságokat és elveket; e Charta ugyanolyan jogi kötőerővel bír, mint a Szerződések.

A Charta rendelkezései semmilyen módon nem terjesztik ki az Uniónak a Szerződésekben meghatározott hatásköreit.

A Chartában foglalt jogokat, szabadságokat és elveket a Charta VII. címében foglalt, az értelmezést és alkalmazást szabályozó általános rendelkezéseknek megfelelően kell értelmezni, kellően figyelembe véve a Chartában említett azon magyarázatokat, amelyek meghatározzák az egyes rendelkezések eredetét.

(2)      Az Unió csatlakozik az emberi jogok és az alapvető szabadságok védelméről szóló, [Rómában 1950. november 4‑én aláírt egyezményhez (a továbbiakban: EJEE)]. Ez a csatlakozás nem érinti az Uniónak a Szerződésekben meghatározott hatásköreit.

(3)      Az alapvető jogok, ahogyan azokat az [EJEE] biztosítja, továbbá ahogyan azok a tagállamok közös alkotmányos hagyományaiból következnek, az uniós jogrend részét képezik mint annak általános elvei.”

2.      A Charta

4.        „A hatékony jogorvoslathoz és a tisztességes eljáráshoz való jog” címet viselő 47. cikk értelmében:

„Mindenkinek, akinek az Unió joga által biztosított jogait és szabadságait megsértették, az e cikkben megállapított feltételek mellett joga van a bíróság előtti hatékony jogorvoslathoz.

Mindenkinek joga van arra, hogy ügyét a törvény által megelőzően létrehozott független és pártatlan bíróság tisztességesen, nyilvánosan és észszerű időn belül tárgyalja. Mindenkinek biztosítani kell a lehetőséget tanácsadás, védelem és képviselet igénybevételéhez.

[…]”

3.      Kerethatározat

5.        Az (5) preambulumbekezdés így szól:

„Az Uniónak abból a kitűzött céljából, hogy a szabadság, a biztonság és a jog érvényesülésének térségévé váljon, következik a tagállamok közötti kiadatás eltörlése és annak az igazságügyi hatóságok közötti átadási rendszerrel való felváltása. […]”

6.        A (6) preambulumbekezdés szerint:

„Az e kerethatározatban előírt európai elfogatóparancs az első konkrét megvalósulása a büntetőjog területén a kölcsönös elismerés elvének, amelyre az Európai Tanács az igazságügyi együttműködés »sarokköveként« utalt.”

7.        A (10) preambulumbekezdés értelmében:

„Az európai elfogatóparancs szabályozása a tagállamok közötti nagyfokú bizalomra épül. Végrehajtása csak abban az esetben függeszthető fel, ha a tagállamok egyike súlyosan és tartósan megsérti az Európai Unióról szóló szerződés 6. cikkének (1) bekezdésében rögzített alapelveket, és ezt a Tanács a Szerződés 7. cikkének (1) bekezdése szerint, a 7. cikkének (2) bekezdésében rögzített következményekkel megállapítja.”

8.        „Az európai elfogatóparancs meghatározása és végrehajtásának kötelezettsége” című 1. cikk szerint:

„(1)      Az európai elfogatóparancs egy tagállamban kibocsátott igazságügyi hatósági határozat, amely azt a célt szolgálja, hogy egy másik tagállam a büntetőeljárás lefolytatása, szabadságvesztés‑büntetés, illetve szabadságelvonással járó intézkedés végrehajtása végett a keresett személyt elfogja és átadja.

(2)      A tagállamok minden európai elfogatóparancsot a kölcsönös elismerés elve alapján és e kerethatározat rendelkezéseinek megfelelően hajtanak végre.

(3)      E kerethatározat nem érinti az Európai Unióról szóló szerződés 6. cikkében biztosított alapvető jogok és alapvető jogelvek tiszteletben tartásának a kötelezettségét.”

9.        „Az illetékes igazságügyi hatóságok meghatározása” címet viselő 6. cikk előírja:

„(1)      Kibocsátó igazságügyi hatóság a kibocsátó tagállamnak az az igazságügyi hatósága, amely ezen állam joga szerint az európai elfogatóparancs kibocsátására illetékes.

(2)      Végrehajtó igazságügyi hatóság a végrehajtó tagállamnak az az igazságügyi hatósága, amely ezen állam joga szerint az európai elfogatóparancs végrehajtására illetékes.

(3)      A tagállamok mindegyike tájékoztatja a Tanács Főtitkárságát a joga szerinti illetékes igazságügyi hatóságról.”

10.      Az európai elfogatóparancs tartalmára és formájára vonatkozó 8. cikk (1) bekezdése alapján:

„(1)      Az európai elfogatóparancs, a mellékletben szereplő formanyomtatványnak megfelelően az alábbi információkat tartalmazza:

[…]

c)      annak tanúsítása, hogy az 1. és 2. cikk szerinti végrehajtható ítélet, elfogatóparancs vagy más, azonos joghatállyal bíró végrehajtható bírósági határozat áll rendelkezésre;

[…]”.

11.      A más nemzetközi szerződésekhez való viszonyt illetően a 31. cikk (1) bekezdésének a) pontja megállapítja:

„(1)      2004. január 1‑jétől – a tagállamok és harmadik államok viszonylatában történő alkalmazásuk sérelme nélkül – ez a kerethatározat lép a tagállamok közötti viszonylatban a kiadatás terén alkalmazandó alábbi egyezmények megfelelő rendelkezéseinek helyébe:

a)      az 1957. december 13‑i európai kiadatási egyezmény, ennek 1975. október 15‑i kiegészítő jegyzőkönyve, 1978. március 17‑i második kiegészítő jegyzőkönyve, valamint a terrorizmus visszaszorításáról szóló, 1977. január 27‑i európai egyezménynek a kiadatással kapcsolatos rendelkezései;

[…]”.

B –    A magyar szabályozás

12.      A magyar igazságügyi minisztérium által a kérdést előterjesztő bíróságnak 2016. július 14‑én nyújtott információk, valamint az ezen ország kormánya által szolgáltatott adatok szerint az ügyészség független a végrehajtó hatalomtól, amelynek vezetőjét az Országgyűlés választja 9 évre.

13.      A magyar büntetőeljárásról szóló törvény 28. §‑ának (3) és (4) bekezdése(5) értelmében az ügyészségre hárul az a feladat, hogy az illetékes hatóságok (többek között a rendőrség) számára elrendelje a „nyomozás” megindítását, amelynek törvényességét felügyelnie kell. Az ügyészség azonban önállóan is végezhet ilyen nyomozást.(6) Különösen feladatát képezi „a büntetőeljárás során elrendelt, a személyes szabadság elvonásával vagy korlátozásával járó kényszerintézkedések törvényes végrehajtásának ellenőrzése.”(7)

14.      Ebben az összefüggésben az ügyész a rendőrség által elrendelt „őrizetbe vételre” vonatkozó intézkedés jóváhagyására, módosítására vagy elutasítására jogosult. A büntetőeljárásról szóló törvény 28. §‑a (4) bekezdésének c) pontja lehetővé teszi számára, hogy „a nyomozó hatóság határozatát megváltoztassa vagy hatályon kívül helyezze”.

15.      A büntetőeljárásról szóló törvény 126. §‑a megállapítja annak lehetőségét, hogy valamely személy „őrizetbe” vehető, azaz személyi szabadsága átmenetileg elvonható, szabadságvesztéssel büntetendő bűncselekmény megalapozott gyanúja esetén, ha „előzetes letartóztatásának” elrendelése valószínűsíthető. Az „őrizetbe vételt” a bíróság, az ügyész vagy a nyomozó hatóság rendelheti el, és legfeljebb hetvenkét óráig tarthat, amelynek elteltével a terheltet – ha a bíróság az előzetes letartóztatását nem rendelte el – szabadon kell bocsátani.

16.      A büntetőeljárásról szóló törvény 129. és azt követő paragrafusai értelmében a bíróság kizárólagos hatáskörébe tartozik az „előzetes letartóztatás” elrendelése (ez „a terhelt személyi szabadságának bírói elvonását jelenti a jogerős ügydöntő határozat meghozatala előtt”),(8) amely az ügyész vádiratának benyújtása előtt vagy azt követően is elrendelhető.

II – Az alapeljárás és az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdések

17.      A Halil Ibrahim Özçelik török állampolgár ellen indított büntetőeljárás során a Veszprémi Járásbíróság (Magyarország) 2016. június 21‑én EEP‑t bocsátott ki, amelyben Magyarországon elkövetett és e tagállamban büntetendő két bűncselekmény elkövetése miatt e személy átadását kérte.(9)

18.      H. I. Özçelik jelenleg a zwaagi fogdában (Hollandia) tartózkodik, és a Rechtbank Amsterdam (amszterdami elsőfokú bíróság) ítéletére vár.

19.      A Veszprémi Járásbíróság által kibocsátott EEP mellékletét képező formanyomtatvány 1. pontjának b) alpontja ennek alapjaként az ajkai rendőrkapitányság (Magyarország) által kibocsátott és az ajkai ügyészség 2016. június 14‑i határozatával megerősített 19060/93/2014.bü. sz. (belső) EP‑re hivatkozik.

20.      2016. július 8‑án a Rechtbank Amsterdam (amszterdami elsőfokú bíróság) felvilágosítást kért a magyar hatóságoktól az ügyészség szerepével kapcsolatban, különösen a végrehajtó hatalomtól való függetlenségéről, a rendőrség által kibocsátott elfogatóparancsok jóváhagyásáról, és az e célból alkalmazott feltételek, valamint a jóváhagyás hatásairól. Arra is választ kért, hogy a rendőrség által kiadott elfogatóparancs megerősítését végző személy később eljárhat‑e ugyanabban az ügyben az ügyészség képviselőjeként.

21.      A magyar hatóságok a 2016. július 14‑i válaszukban kiemelték az ügyészség függetlenségét a végrehajtó hatalommal szemben, amelynek feladata annak felügyelete, hogy a rendőrség a fogvatartott jogainak tiszteletben tartásával járjon el; a büntetőjogi nyomozás felügyeletével megbízott hatóságként módosíthatja vagy hatályon kívül helyezheti a rendőrség által hozott határozatot, ideértve az elfogatóparancsokat, ha úgy ítéli meg, hogy az összeegyeztethetetlen a törvénnyel vagy a nyomozás céljával; és kitértek annak lehetőségére, hogy az ügyészségnek a rendőrség által kibocsátott belső EP‑t jóváhagyó valamely tagja ezt követően az ügyészség képviselőjeként járhat el ugyanabban a büntetőeljárásban.

22.      Ezen információkat figyelembe véve a Rechtbank Amsterdamnak (amszterdami elsőfokú bíróság) kétségei támadtak azzal kapcsolatban, hogy a rendőrség által kibocsátott és később a magyar ügyészség valamely tagja által jóváhagyott nemzeti EP a kerethatározat 8. cikke (1) bekezdésének c) pontja szerinti „bírósági határozatnak” minősülhet‑e. Ezért az eljárás felfüggesztéséről határozott, és a következő kérdéseket terjesztette előzetes döntéshozatalra a Bíróság elé:

„1)      A 2002/584/IB kerethatározat 8. cikke (1) bekezdésének eleje és c) pontja szerinti »bírósági határozat« olyan önálló uniós jogi fogalom‑e, amelyet önállóan és egységesen kell értelmezni?

2)      Az első kérdésre adandó igenlő válasz esetén mit jelent ez a fogalom?

3)      A korábban a rendőrség által kibocsátott nemzeti elfogatóparancsnak az ügyészség valamely tagja által történő jóváhagyása, vagyis a jelen ügyben szóban forgó jóváhagyás ilyen »bírósági határozatnak« minősül‑e?”

23.      Az alapügyben eljáró bíróság értékelése szerint (amelyet az előzetes döntéshozatalra utaló végzés a 4.3 pont egymást követő címeiben részletez):

–        Jóllehet a 2002/584/IB kerethatározat 8. cikke (1) bekezdésének c) pontja nem tartalmaz semmilyen kifejezett utalást a tagállamok jogára e fogalom jelentését és tartalmát illetően, nem egyértelmű, hogy az uniós jog olyan fogalmáról van‑e szó, amelyet az egész Unióban önállóan és egységesen kell értelmezni.

–        A kerethatározat 8. cikke (1) bekezdése c) pontjának német változatában „justizielle Entscheidung”, angol változatában pedig „judicial decision” szerepel. Tehát szélesebb fogalmat alkalmaznak, mint a „rechterlijke beslissing” („bírósági határozat”), ez azt jelentheti, hogy a „bírósági határozat” az ügyészségi határozatra is vonatkozik. Ugyanazon uniós jogi rendelkezés egy vagy több nyelvi változata nem lehet azonban az értelmezésének kizárólagos alapja.

–        A Bíróság 2016. június 1‑jei Bob‑Dogi ítéletének(10) 52–57. pontjai úgy értelmezhetők, hogy „nem írnak elő semmilyen olyan érdemi követelményt, amelynek az EP‑t kibocsátó hatóság hatásköreinek és helyzetének, illetve az általa e célból követett eljárásnak meg kell felelnie, hanem azt a kiindulópontot rögzítik, amely szerint a nemzeti elfogatóparancs említéséből az következik, hogy az említett elfogatóparancs kibocsátására irányuló eljárás során alkalmazták az eljárási garanciákat, és védelemben részesítették azon személy alapvető jogait, akinek átadását kérik”.

–        Mivel egyes tagállamok jogrendjében, így többek között a holland jogrendben az ügyész részt vesz a büntető igazságszolgáltatásban, és elrendelheti a gyanúsítottak letartóztatását, illetve a körülményektől függően meghosszabbíthatja a szabadságelvonással járó intézkedést, a Bob‑Dogi ítélet(11) 52–57. pontjának olvasata „a »bírósági határozat« fogalmának olyan értelmezését is eredményezheti, hogy az a bíró vagy ügyész által hozott határozatot jelöli”.

–        A kerethatározat 1. cikke (1) bekezdésében foglalt „igazságügyi hatósági határozat” és ugyanezen kerethatározat 6. cikkének értelmében vett „igazságügyi hatóság” fogalmak értelmezése nem egyértelmű, ezért Rechtbank Amsterdamnak (amszterdami elsőfokú bíróság) kétségei vannak afelől, hogy támaszkodhat‑e ezekre, az EUMSZ 267. cikk szerinti bíróság fogalmára, vagy az Emberi Jogok Európai Bíróságának az EJEE 5. cikkére vonatkozó ítélkezési gyakorlatára.

III – A Bíróság előtti eljárás

24.      Az előzetes döntéshozatali kérelem 2016. augusztus 16‑án érkezett a Bíróságra azzal a kéréssel, hogy azt sürgősségi előzetes döntéshozatali eljárásban bírálják el (EUMSZ 267. cikk negyedik bekezdése). A kérdést előterjesztő bíróság azzal a ténnyel indokolta kérelmét, hogy H. I. Özçelik fogva tartásban van, és e helyzetének fenntartása az ügy érdemi elbírálásától függ.

25.      A Bíróság a 2016. szeptember 1‑jei hivatali értekezleten úgy határozott, hogy az ügyet sürgősségi előzetes döntéshozatali eljárás keretében bírálja el.

26.      Írásbeli észrevételeket terjesztett elő a magyar és a holland kormány, valamint az Európai Bizottság.

27.      A 2016. október 5‑én tartott tárgyaláson ismét felhívták a Bíróság alapokmányának 23. cikke szerinti érdekelteket, konkrétan a magyar kormányt, hogy adjon választ a számára feltett kérdésekre.

28.      A holland, a német és a magyar kormány képviselői, a Bizottság az említett tárgyaláson előadták észrevételeiket.

IV – Elemzés

A –    Az előzetes döntéshozatalra előterjesztett első és második kérdésről

29.      A jelen indítvánnyal egyidejűleg a Poltorak‑ügyben(12) ismertetett indítvány 26–31. pontjában magyarázatot adok azon okokra, amelyek a kerethatározatban alkalmazott „igazságügyi hatóság” és „igazságügyi hatósági határozat” fogalmai önálló jellegének védelméhez vezetnek. A jelen indítványnak az okok megismétlésével való felesleges elhúzását elkerülendő, minden további nélkül hivatkozom ezekre.

30.      Az említett indítvány 32. és azt követő pontjaiban mind a két kifejezés tekintetében a Bíróság által szokásosan használt hermeneutikai követelmények szerinti értelmezést javaslom, amely az első kifejezést (igazságügyi hatóság) emeli ki „az igazságügyi hatósági határozat jellege és az ezt elfogadó igazságügyi hatóság minősége közötti szoros kapcsolatra tekintettel”(13).

31.      Mivel az alapügyben eljáró bíróság kétségei a kerethatározatban foglalt „igazságügyi hatósági határozat” fogalmának önállóságával és jelentésével kapcsolatosak, elegendőnek tartom a Poltorak‑ügyre vonatkozó párhuzamos indítványban e tekintetben kifejtett véleményemet fenntartani.

B –    Az előzetes döntéshozatalra előterjesztett harmadik kérdésről

32.      A Poltorak‑ügyben előterjesztett előzetes döntéshozatali kérelemtől eltérően azonban a jelen ügyben az alapügyben eljáró bíróság kérdései nem az EEP kibocsátására illetékes hatóságra, hanem az előzetes nemzeti EP kibocsátására illetékes hatóságra vonatkoznak.

33.      A holland végrehajtó bíróság kétségei annak kapcsán merülnek fel, hogy jelen esetben H. I. Özçelik ellen a nemzeti EP‑t kibocsátó magyar hatóság az ajkai rendőrkapitányság volt, amelynek határozatát a magyar ügyészség 2016. június 14‑én erősítette meg vagy hagyta jóvá.

34.      Innentől kezdve fontos kiemelni, hogy a belső EP‑vel szemben, a H. I. Özçelik elleni EEP‑t 2016. június 21‑én egy magyar bíróság (a Veszprémi Járásbíróság) bocsátotta ki, amelynek a kerethatározat értelmében vett „igazságügyi hatóság” jellegét senki nem tagadja vagy vitatja. Véleményem szerint e tény olyan jelentős hatást gyakorolhat az előzetes döntéshozatal iránti kérelemre adandó válaszra, amelyre később kitérek.

35.      Előfeltevésként abból indulok ki, hogy a nemzeti EP‑nek az ügyészség által történő jóváhagyása vagy megerősítése, amelyet eddig csak a rendőrség írt alá, az ügyészséget a szóban forgó elfogatóparancs döntéshozójává (vagy ha úgy tetszik, együttes döntéshozójává) teszi. Az ügyészség a büntetőeljáráson belül fennálló jogkörei keretében a megelőző rendőrségi határozatot sajátjának tekinti és az általa elfogadott bármely más határozatra jellemző jogerővel ruházza fel. Úgy értelmezhető tehát, hogy H. I. Özçelik elleni büntetőeljárás során a nemzeti EP valódi „kibocsátója” a magyar ügyészség.

36.      Ezen előfeltevés elfogadásának legalább két következménye van. Az első szerint a jelen előzetes döntéshozatali eljárásban nem szükséges arról dönteni, hogy az említett kerethatározat 1. cikkének és 6. cikke (1) bekezdésének értelmében véve a tagállamok ügyészségei elvi szinten rendelkeznek‑e az EEP‑k elbírálásához szükséges legitimációval (ha valamelyik tagállam azokat az igazságügyi hatóságokról szóló jegyzékben megemlíti, amelyet a Tanácsnak kell megküldeni a kerethatározat 6. cikkének (3) bekezdése alapján). Hangsúlyozom, hogy az alapeljárásban nem az ügyészség, hanem egy járásbíróság küldte meg az EEP‑t a Rechtbank Amsterdam (amszterdami elsőfokú bíróság) számára.

37.      Az említett előfeltevés második következménye, hogy a kérdések kizárólag annak tisztázására irányulnak, hogy a magyar ügyészség által kibocsátott (pontosabban: megerősített vagy jóváhagyott) nemzeti EP‑k megfelelnek‑e a kerethatározat 8. cikke (1) bekezdésének c) pontjában alkalmazott valamelyik jogi kategóriának, nevezetesen, „a végrehajtható ítélet, elfogatóparancs vagy más, azonos joghatállyal bíró végrehajtható bírósági határozat” kategóriájának.

38.      Az igazságügyi hatósági határozat jellege és az azt kibocsátó igazságügyi hatóság minősége közötti – korábban általam hivatkozott – szoros kapcsolat értelmében azonban az e kérdésekre történő válaszadás során az ügyészség által előadott, a kerethatározatban való igazságügyi hatóságnak való esetleg minősítésével kapcsolatos néhány előzetes megfontolást figyelembe kell venni. Meghatározásából e szabályozó aktus alapján néhány olyan jellemzőre lehet következtetni, amelyek az ügyészségnek a magyar büntetőeljárásban fennálló jogállásával és feladataival összevetve lehetővé teszik a magyar ügyész által jóváhagyott belső EP „igazságügyi hatósági határozat” jellegének, valamint arra való alkalmasságának meghatározását, hogy a kerethatározat 8. cikk (1) bekezdésének c) pontja alá tartozzon.

39.      Az eredeti kerethatározat‑tervezet(14) 3. cikke tartalmazta (az EEP‑t kibocsátó és átvevő) igazságügyi hatóság fogalommeghatározását, amely mind a két esetben kifejezetten kiterjedt – a bírák mellett – az ügyészségre is.(15)

40.      A tervezet indokolása hozzátette, hogy az „igazságügyi hatóság” kifejezés megfelelt az 1957. évi Európai Kiadatási Egyezmény fogalmának, amely pedig ilyennek tekintette a „tulajdonképpeni igazságügyi hatóságokat és az ügyészséget is, a rendőri hatóságokat kivéve”.(16)

41.      A kerethatározat azonban nem támogatta a tervezet 3. cikke által kijelölt irányt, és a véglegesen elfogadott szöveg 1. és 6. cikkéből eltűnt az ügyészségre történő hivatkozás. Nem könnyű értelmezni ezen „eltűnés” jelentőségét: vajon ki akarták zárni az ügyészséget, vagy adottnak tekintették, hogy a külön hivatkozás hiánya ellenére azok a tagállamok igazságügyi hatóságainak részét képezik az EEP tekintetében?(17)

42.      Az e kérdéssel kapcsolatos bizonytalanság mind a mai napig fennmaradt,(18) anélkül, hogy – amennyiben nem tévedek – a tagállamok bármely bírósága a Bíróság elé utalta volna a kérdést. Számos hermeneutikai probléma áll fenn ugyanis a kérdés megválaszolása kapcsán.

43.      A kerethatározat elfogadását követően e kerethatározat 6. cikkének (3) bekezdése alapján néhány tagállam tájékoztatta a Tanács Főtitkárságát, hogy az EEP‑k kibocsátására vagy végrehajtására a belső joguk szerint illetékes hatóságok közé tartoznak a megfelelő ügyészségeik. E közlemények szigorúan véve jogi szempontból nem határozzák meg előre és nem is kötik feltételhez, hogy az egyes tagállamok eljárását a kerethatározat tartalmához igazítsák. A rendelkezés felhatalmazást ad arra, hogy az államok az igazságügyi hatóságaik közül kijelöljék vagy kiválasszák az EEP‑k kibocsátására vagy befogadására illetékes hatóságokat, nem teszi azonban lehetővé számukra az igazságügyi hatóság fogalmának olyan szervekre történő kiterjesztését, amelyek nem rendelkeznek e jogállással.

44.      Márpedig Magyarország nem tartozik azon tagállamok közé, amelyek az ügyészségeiknek EEP‑k kibocsátására vagy fogadására alkalmas igazságügyi hatósági minőséget tulajdonítanak. A kerethatározat 6. cikkének (3) bekezdése kapcsán a Tanácsnak ezen ország által 2004. április 26‑án küldött hivatalos értesítés szerint „[…] kibocsátó igazságügyi hatóság: büntetőeljárás lefolytatása céljából a hatáskörrel és illetékességgel rendelkező bíróság; szabadságvesztés‑büntetés, vagy szabadságelvonással járó intézkedés végrehajtása céljából [az európai elfogatóparancs kibocsátására] hatáskörrel és illetékességgel rendelkező büntetés‑végrehajtási bíró”(19).

45.      Bár a jelen ügy kapcsán nagy lehet a kísértés a tagállamok ügyészségeinek az EEP‑k kibocsátására irányuló hitelesítéssel kapcsolatos kétségeket illetően egy általános válasz adására, úgy vélem, hogy a jelen előzetes döntéshozatali eljárás erre nem megfelelő alkalom, mivel – ahogy azt már hangsúlyoztam – az EEP‑t a Rechtbank Amsterdam (amszterdami elsőfokú bíróság) részére egy magyar bíróság küldte meg, amely a Magyar Köztársaság által a kerethatározat 6. cikkének (3) bekezdésével kapcsolatban a Tanácsnak küldött hivatalos értesítésnek megfelelően járt el, anélkül, hogy a magyar ügyészség azt megtehetné.

46.      Térjünk tehát vissza a kiindulóponthoz, azaz az EEP‑t megelőző nemzeti határozathoz. A kerethatározat rendszerében e nemzeti határozat kétségtelenül kevésbé jelentős, mint maga az EEP. Ugyanis csak a 8. cikkben szerepel, amely azt az információt határozza meg, amelyet a mellékletben szereplő formanyomtatványban feltüntetve az EEP‑nek tartalmaznia kell. A Bíróság a 2016. június 1‑jei Bob‑Dogi‑ítéletben(20) kiemelte, hogy a nemzeti EP‑nek meg kell előznie az EEP‑t, de a kerethatározat ez utóbbira fordít kiemelt figyelmet. Az előbbi a másodiknak csak előzetes, bár elengedhetetlen feltétele.

47.      A büntetőeljárásra alkalmazandó szabályozást illetően, annak bármelyik szakaszát (azaz akár a nyomozati és vizsgálati szakaszt, akár a bírósági ítélethozatali szakaszt) tekintve a Bíróság megállapította, hogy „[…] a büntetőeljárás, azaz akár szabadságvesztés‑büntetés vagy szabadságelvonással járó intézkedés végrehajtása érdekében folyó eljárás, […] akár érdemi büntetőeljárás […], a kerethatározat és az uniós jog hatályán kívül maradnak”(21).

48.      Logikus tehát, hogy ilyen szabályozás megkülönböztetéséhez az egyes tagállamok jogszabályait kell alkalmazni, azzal a feltétellel, hogy e területen a vonatkozó jogszabályi rendelkezések tiszteletben tartják az alapvető jogokat, ahogy azokat az EJEE biztosítja, ideértve az Egyezmény 5. és 13. cikkében, illetve a Charta 6. és 47. cikkében megállapított szabadsághoz való jogot és a hatékony jogorvoslathoz való jogot.

49.      Az ügyészség beavatkozása a büntetőeljárások nyomozati vagy esetleg vizsgálati szakaszába az egyes tagállamok jogrendjétől függ. Az uniós jog felvállalja ezt az elvet, és valójában a bűnügyi együttműködés EUMSZ 82. cikk által hivatkozott más kiemelt területén a 2014/41/EU irányelv(22) 2. cikke nem vonakodott az ügyészséget az európai nyomozási határozat kibocsátására jogosult hatóságok közé kifejezetten besorolni.(23)

50.      Az ügyészség olyan hatóságként történő elfogadása, amely „bírósági határozatot” hozhat abból a célból, hogy egy másik tagállamban (a továbbiakban: kibocsátó állam) bizonyítékszerzési céllal egy vagy több konkrét nyomozási cselekményt elvégezzenek, szükség esetén bizonyítja az uniós jogalkotó azon elképzelését, amely az ügyészség büntetőeljárások terén fennálló releváns feladatával kapcsolatos. Emlékezni kell arra, hogy az európai nyomozási határozat egy további olyan eszköz, amelyet az ítéletek és bírósági határozatok kölcsönös elismerése elvének keretében fogadtak el és közismerten a büntetőügyekben folytatott uniós igazságügyi együttműködés sarokkövének minősül az 1999. október 15. és 16‑i tamperei Európai Tanács óta.

51.      Kétségtelen, hogy nem hasonlítható össze minden további nélkül az ügyészség egyik területen való eljárása (amely a személyek fogva tartása miatt érintett szabadságra vonatkozik) és egy másik területen végzett cselekménye (a bizonyítékszerzés). Másképpen fogalmazva, a 2014/41/EU irányelvben igazságügyi hatóságként történő elfogadása a nyomozási határozatok tekintetében, szükségképpen nem határozza meg előre, hogy ennek a kerethatározatra is ki kell terjednie az EEP‑k tekintetében. E jogszabályi információ azonban komoly segítséget jelent azon joggyakorlat javára, amely az „igazságügyi hatóságok” fogalmának tág értelmezését támogatja – ez alapján az ügyészség ilyennek tekinthető – az EUMSZ 82. cikk által hivatkozott bűnügyi együttműködés különböző módjaiban (ideértve az EEP‑vel kapcsolatos együttműködést).

52.      Ezen érvelés célja az ügyészség egyik megkülönböztető jellemzőjének hangsúlyozása, nevezetesen azon lehetőségéé – ha az egyes tagállamokban az alkotmányos vagy törvényi szabályozás erről így rendelkeznek –, hogy részt vehet az igazságszolgáltatás igazgatásában az állam olyan eszközeként, amely büntetőeljárást indít, és ennek keretében akár őrizetbe vételt vagy letartóztatást is elrendelhet, vagy ezzel egyenértékű határozatokat hozhat legalább átmenetileg és korlátozott időtartamig, mielőtt a fogvatartottakat a szabadságukról vagy elzárásukról döntő bíróság elé állítják.

53.      A Bíróság szintén e tekintetben az ügyészségnek a büntetőeljárásokban betöltött feladatát emelte ki, és végül „az adott nemzeti jogrendszerben a büntető igazságszolgáltatásban részt vevő hatóságnak”(24) minősítette (ezen eljárásokon belül néhány határozatával kapcsolatban).

54.      Az Emberi Jogok Európai Bírósága elfogadta, hogy az ügyészség tagjai úgy tekinthetők, mint olyan „[bírók, vagy] a törvény által bírói hatáskörrel felruházott [más] tisztségviselők”, akik elé kell állítani e cikk 1. c) bekezdésének rendelkezésével összhangban letartóztatott vagy őrizetbe vett minden személyt, az EJEE 5. cikkének (3) bekezdése alapján.

55.      Ugyanis számos ítéletben, amelyek sora az 1979. december 4‑i ítélettel(25) kezdődik, és amelyek között szerepel a 2010. március 29‑én a nagytanács által hozott ítélet,(26) az Emberi Jogok Európai Bírósága úgy értelmezte az „illetékes bíróság” és a „bíró, vagy a törvény által bírói hatáskörrel felruházott más tisztségviselő” kifejezéseket (mind a kettő az EJEE szabadsághoz és biztonsághoz való jogról szóló 5. cikkében található), hogy azok lehetővé teszik, hogy az ügyészség tagjai a hatályuk alá tartozzanak, ha az említett fogalmak szerves részét képező garanciákat biztosítják (ez utóbbi kérdésre később visszatérek).

56.      Végezetül, a nemzeti jogot illetően meg kell jegyezni, hogy a Magyar Köztársaságban az ügyészek elrendelhetik valamely személy letartóztatását („őrizetbe vétel” formájában), ha fennállnak azok a büntetőeljárásról szóló törvényben előírt körülmények, amelyekre korábban hivatkoztam.(27) Ugyancsak megerősíthetik vagy visszavonhatják a hasonló parancsokat, amelyeket korábban a rendőri hatóságok bocsátottak ki. Álláspontom szerint mindkét esetben meghatározó, hogy az ügyészség által kibocsátott, jóváhagyott vagy megerősített szabadságelvonásokat a törvény rövidebb időtartamra korlátozza,(28) mivel az őrizetbe vett személyeket 72 órán belül bíróság elé kell állítani vagy szabadlábra kell helyezni. A bíróság az egyetlen olyan hatóság, amely hatásköre alapján a tárgyalást megelőzően elrendelheti a fogvatartott „előzetes letartóztatását”.

57.      Ilyen szabályozási feltétel mellett, amelyek – úgy tűnik, hogy – tiszteletben tartják az EJEE 5. cikkét, a magyar ügyészség olyan hatóságként jár el, amely a végrehajtó hatalomtól való függetlenségével, a bíróságtól eltérő helyzetben vesz részt az igazságszolgáltatásban a büntetőeljárás megindításával (azaz az állam büntető hatalmának alkalmazását kéri), és a személyek szabadságát érintő, korlátozott időtartamú, átmeneti intézkedéseket hozhat, a bíróság későbbi és nélkülözhetetlen határozatának feltételével.

58.      A Bíróság által a kerethatározat 8. cikke (1) bekezdésének c) pontjára adott értelmezés szerint az e rendelkezésben foglalt három határozattípust (vagyis a végrehajtható ítéletet, elfogatóparancsot vagy más, azonos joghatállyal bíró végrehajtható bírósági határozatot) a későbbi EEP‑től eltérő, a „nemzeti igazságügyi hatósági határozat” jellemző foglalja össze.(29) Érdekes módon annak megállapítására következtetett, hogy az EEP kibocsátását megelőzően valamelyik nemzeti, igazságügyi hatóságnak olyan „határozatot kell hoznia, mint amilyen az európai elfogatóparancshoz kapcsolódó nemzeti elfogatóparancs kibocsátása”(30).

59.      Márpedig úgy vélem, hogy a kerethatározat 8. cikke (1) bekezdése c) pontjának ilyen olvasata végeredményben azt erősíti, hogy az ügyészség által kibocsátott vagy jóváhagyott nemzeti elfogatóparancsoknak az e rendelkezés szerinti „bírósági határozat” jelleget tulajdonítanak, amely elősegíti az EEP bíróság általi későbbi kibocsátását.

60.      A Bob‑Dogi‑ítéletben a szó szerinti hermeneutikai elemen kívül a Bíróság különös figyelmet fordított arra a tényre, hogy a megelőző nemzeti EP‑k nélkül sérülhetnek „az eljárási garanciák és alapvető jogok, amelyek védelmét a kibocsátó tagállamnak kell biztosítani”, mivel megfosztják az érdekeltet ezek „első szinten biztosított védelmétől”, azaz a pusztán belső védelemtől.(31)

61.      Úgy vélem, hogy ez az aggodalom nem megalapozott a jelen ügyben, tekintettel arra, hogy a magyar büntetőeljárási törvény minden esetben biztosítja a fogvatartott azon jogát, hogy 72 órán belül bíróság elé állítják, ha a belső EP‑t a rendőri hatóság adta ki és az ügyészség hagyta azt jóvá. Az EJEE 5. cikke szerinti eljárásjogi követelményeket, konkrétan az őrizetbe vétel törvényességének bírósági ellenőrzését, így tartják tiszteletben.

62.      Az ügyészség olyan „igazságügyi hatóságnak” való minősítése, amely a kerethatározat alapján szabadság átmeneti elvonását (egy belső EP‑ről van tehát szó) rendelheti el vagy erősítheti meg a már említett szigorú feltételek mellett, nem azt jelenti, hogy az EUMSZ 267. cikk alkalmazására jogosult bírósággal egyenértékűnek tekinthető.(32) Ezenkívül nem minden „igazságügyi” jellegű szervnek kell szigorúan véve „bíróságinak” lennie, azoknak a szerveknek, amelyek előzetes döntéshozatal iránti kérelmet terjeszthetnek elő vagy erre kötelezettek, az előttük felmerülő jogvitákat meg kell oldaniuk, amelyhez a Bíróság segítségét kérik. Az ügyészség nem minősül ilyen szervnek, ennek ellenére a kerethatározat alapján „igazságügyi hatósági” jelleg tulajdonítható neki, ha a nemzeti jog lehetővé teszi számára a belső EP kibocsátását. Ez utóbbiak elfogatóparancsnak vagy azonos joghatállyal bíró végrehajtható bírósági határozatnak minősülhetnek a kerethatározat 8. cikke (1) bekezdésének c) pontja értelmében.

63.      Az a körülmény sem akadályozza az ügyészségnek a belső EP‑k kibocsátására jogosult „igazságügyi hatóságként” való elismerését a kerethatározat szempontjából, hogy az ügyészség egyéni tagja, aki azt kibocsátotta (vagy a rendőrség által kibocsátott parancsot jóváhagyta) ugyanaz a személy, aki később a fogvatartott elleni büntetőeljárásban az ügyészséget képviseli. Az Emberi Jogok Európai Bíróságának az 1979. december 4‑i és 2010. március 29‑i ítéletekben szereplő intézkedéseit, amelyekre már hivatkoztam,(33) az EJEE 5. cikke (1) bekezdésének c) pontjával(34) összefüggésben kell értelmezni, azaz azon eset szempontjából, amelyben az ügyészség alternatívát jelent a bírósághoz képest a fogvatartott szabadságelvonásának fenntartására vonatkozó döntési eljárás során. A jelen ügyben azonban nem ez a helyzet, mivel ahogy azt már elemeztem, a magyar büntetőeljárási törvény szerint a fogvatartottakat (rendőrségi elfogatóparancs alapján, amelyet később az ügyészség jóváhagyott) bíróság elé állítják, vagy szabadlábra helyezik. Nincs akadálya annak, hogy ilyen körülmények mellett az ügyészség képviselője az eljárás további szakaszaiban folytassa tevékenységét.

64.      Végezetül vissza kell térnem a kiindulóponthoz: a jelen ügyben az EEP‑t kibocsátó magyar bíróság ezt kétségtelenül azt követően tette, hogy saját követelményei szerint megvizsgálta és mérlegelte a kibocsátás lehetséges feltételeit, amely magában foglalta a belső EP előzetes fennállását. Logikusan tehát értékelnie kellett azokat a körülményeket, amelyekben a belső elfogatóparancs keletkezett, az ügyészség közreműködésével, ami a törvényessége és megfelelősége ellenőrzésének biztosítását eredményezi. Ha az ügyészség jóváhagyta a rendőrségi elfogatóparancsot, a Veszprémi Járásbíróság pedig beleegyezését adta az ügyészség eljárásához, ez végeredményben biztosítja az EEP kibocsátási eljárásához szükséges garanciák, különösen a Bíróság ítélkezési gyakorlata (2016. június 1‑jei Bob‑Dogi‑ítélet) által megkövetelt első védelmi szint fennállását.(35)

V –    Végkövetkeztetések

65.      A fent kifejtett megfontolások alapján azt javaslom, hogy a Bíróság a Rechtbank Amsterdam (amszterdami elsőfokú bíróság, Hollandia) által előterjesztett kérdéseket a következőképpen válaszolja meg:

„1)      A 2009. február 26‑i 2009/299/IB tanácsi kerethatározattal módosított, az európai elfogatóparancsról és a tagállamok közötti átadási eljárásokról szóló, 2002. június 13‑i 2002/584/IB tanácsi kerethatározat 8. cikke (1) bekezdésének c) pontjában szereplő »bírósági határozat« kifejezés önálló uniós jogi fogalom, és az Európai Unió egész területén egységesen kell értelmezni.

2)      Az a belső elfogatóparancs, amely a rendőri hatóságtól ered, és amelyet később az ügyészség a jelen ügyben fennálló feltételek mellett jóváhagyott, az említett kerethatározat 8. cikke (1) bekezdésének c) pontja értelmében vett »bírósági határozatnak« minősíthető, amely egy későbbi európai elfogatóparancs kibocsátásának alapjául szolgálhat.”


1      Eredeti nyelv: spanyol.


2 –      A személyek eljárási jogainak megerősítése, valamint a kölcsönös elismerés elvének az érintett személy megjelenése nélkül lefolytatott eljárásokat követően hozott határozatokra való alkalmazásának előmozdítása tekintetében a 2002/584/IB, a 2005/214/IB, a 2006/783/IB, a 2008/909/IB és a 2008/947/IB kerethatározat módosításáról szóló, 2009. február 26‑i 2009/299/IB tanácsi kerethatározat (HL 2009. L 81., 24. o.) által módosított, az európai elfogatóparancsról és a tagállamok közötti átadási eljárásokról szóló, 2002. június 13‑i tanácsi kerethatározat (HL 2002. L 190., 1. o.; magyar nyelvű különkiadás 19. fejezet, 6. kötet, 34. o.; a továbbiakban: kerethatározat).


3 –      Elfogatóparancs.


4 –      Európai elfogatóparancs.


5 –      A büntetőeljárásról szóló 1998. évi XIX. törvény.


6 –      A törvény 28. §‑ának (3) bekezdése szerint az ügyész a vádemelés feltételeinek megállapítása végett nyomozást végeztet vagy nyomoz. Ugyanezen rendelkezés (4) bekezdésének megfelelően, ha a nyomozó hatóság önállóan végez nyomozást vagy egyes nyomozási cselekményeket, az ügyész felügyel arra, hogy azt e törvény rendelkezéseit megtartva végezzék, az eljárásban részt vevő személyek a jogaikat érvényesíthessék.


7 – A büntetőeljárásról szóló törvény 28. §‑ának (6) bekezdése.


8 –      129. §, (1) bekezdés.


9 –      Az EEP mellékletét képező formanyomtatványban szereplő adatok szerint a magyar büntetőtörvénykönyv 342. §‑a (1) bekezdésének c) pontjában meghatározott közokirat‑hamisítás bűntettének elkövetésében való közreműködéssel (konkrétan valótlan adatok, tények és nyilatkozatok közjegyzői okiratba foglalásával) gyanúsítják.


10 –      C‑241/15, EU:C:2016:385.


11 –      2016. június 1‑jei ítélet (C‑241/15, EU:C:2016:385).


12 –      E Bíróság előtt folyamatban lévő ügy, C‑452/16 PPU.


13 –      A Poltorak‑ügyre vonatkozó indítvány 34. pontja (C‑452/16 PPU).


14 –      COM(2001) 522 végleges.


15 – „For the purposes of this Framework Decision, the following definitions shall apply: (a) »European arrest warrant« means a request, issued by a judicial authority of a Member State, and addressed to any other Member State, for assistance in searching, arresting, detaining and obtaining the surrender of a person, who has been subject to a judgement or a judicial decision, as provided for in Article 2; (b) »issuing judicial authority« means the judge or the public prosecutor of a Member State, who has issued a European arrest warrant; (c) »executing judicial authority« means the judge or the public prosecutor of a Member State in whose territory the requested person sojourns, who decides upon the execution of a European arrest warrant […].”


16 –      A javaslat 3. cikkéhez fűzött magyarázatban ez olvasható: „The procedure of the European arrest warrant is based on the principle of mutual recognition of court judgments. State‑to‑State relations are therefore substantially replaced by court‑to‑court relations between judicial authorities. The term »judicial authority« corresponds, as in the 1957 Convention (cf. Explanatory Report, Article 1), to the judicial authorities as such and the prosecution services, but not to the authorities of police force.The issuing judicial authority will be the judicial authority which has authority to issue the European arrest warrant in the procedural system of the Member State (Article 4).” Kiemelés tőlem.


17 –      Szilárd érvek léteznek az egyik és a másik álláspont támogatására is. Ezeket kiválóan tükrözik a Supreme Court of the United Kingdom (Egyesült Királyság legfelsőbb bírósága) által a [2012] UKSC 22. sz., Assange kontra The Swedish Prosecution Autorithy ügyben 2012. május 30‑án hozott ítéletben megfogalmazott csatlakozó vélemények és különvélemények. Éppen ellenkezőleg, nincs kétségem afelől, hogy a tervezetben szereplő rendőri hatóságok egyértelmű mellőzésével kapcsolatos hallgatást megerősítésként kell értelmezni.


18 –      Az Európai Parlament 2014. február 27‑én elfogadott egy határozatot a Bizottságnak szóló ajánlásokkal az európai elfogatóparancs felülvizsgálatáról (2013/2019(INL) eljárás), amelyben kifogásolta, hogy „a 2002/584/IB kerethatározat és az egyéb kölcsönös elismerési eszközök nem határozzák meg az »igazságügyi hatóság« fogalmát, ami a tagállamokban eltérő gyakorlatokat és ennek folytán bizonytalanságot, a kölcsönös bizalom megromlását és vitát eredményezett”. Az Európai Parlament felhívta a Bizottságot, hogy […] terjesszen elő „a mellékletben foglalt részletes ajánlásokat követő jogalkotási javaslatokat, amelyek az alábbiakról rendelkeznek: a) »az igazságügyi hatóság« fogalom eltérő értelmezéseinek áthidalása érdekében olyan eljárás létrehozása, amelynek keretében valamely kölcsönös elismerési eszközt a kiállító tagállamban szükség esetén bíró, bíróság, vizsgálóbíró vagy ügyész érvényesíthet”. Kiemelés tőlem.


19 –      Az Európai Unió Tanácsa, 8929/04. feljegyzés.


20 –      C‑241/15, EU:C:2016:385.


21 –      A 2013. május 30‑i Jeremy F‑ítélet (C‑168/13 PPU, EU:C:2013:358), 48. pont.


22 –      A büntetőügyekben kibocsátott európai nyomozási határozatról szóló, 2014. április 3‑i európai parlamenti és tanácsi irányelv (HL 2014. L 130., 1. o.). A 36. cikke értelmében, a tagállamok meghozzák azokat az intézkedéseket, amelyek szükségesek ahhoz, hogy ezen irányelvnek 2017. május 22‑ig megfeleljenek.


23 –      A büntetőügyekben kibocsátott európai nyomozási határozat (ENYH) a 2014/41 irányelv 1. cikke szerint, „[…] olyan bírósági határozat, amelyet valamely tagállam (a továbbiakban: a kibocsátó állam) igazságügyi hatósága ad ki vagy érvényesít abból a célból, hogy egy másik tagállamban (a továbbiakban: a végrehajtó állam) egy vagy több konkrét nyomozási cselekményt végezzenek el az ezen irányelvvel összhangban folytatott bizonyítékszerzés céljából”. Ugyanezen szabály 2. cikke c) pontjának i) alpontjában előírja, hogy: „Ezen irányelv alkalmazásában: […] kibocsátó hatóság […] az adott ügyben hatáskörrel rendelkező bíró, bíróság, nyomozási bíró vagy ügyész […].” Az eredeti szövegben nem szerepel kiemelés.


24 –      A 2016. június 29‑i Kossowski‑ítélet (C‑486/14, EU:C:2016:483), 39. pont. Ebben az ügyben a kołobrzegi kerületi ügyészség (Lengyelország) a büntetőeljárás jogerős megszüntetését rendelte el, a Hanseatisches Oberlandesgericht Hamburg (hamburgi tartományi legfelsőbb bíróság, Németország) által előterjesztett előzetes döntéshozatal iránti kérelem pedig a Benelux Gazdasági Unió államai, a Németországi Szövetségi Köztársaság és a Francia Köztársaság kormányai között a közös határaikon történő ellenőrzések fokozatos megszüntetéséről szóló 1985. június 14‑i Schengeni Megállapodás végrehajtásáról szóló, 1990. június 19‑én Schengenben (Luxemburg) aláírt és 1995. március 26‑án hatályba lépett egyezmény 54. és 55. cikkének, valamint a Charta 50. cikkének és 52. cikke (2) bekezdésének értelmezésére vonatkozik. Ugyanezen értelemben, az ügyészség „adott nemzeti jogrendszerben a büntető igazságszolgáltatásban részt vevő hatóságnak” való minősítése a 2003. február 11‑i Gözütok és Brügge ítéletben (C‑187/01 és C‑385/01, EU:C:2003:87) is szerepelt, 28. pont.


25 –      EJEB, 7710/76. sz. Schiesser kontra Svájc ügy (CE:ECHR:1979:1204JUD000771076).


26 –      EJEB, 3394/03. sz. Medvedyev és társai kontra Franciaország ügy (CE:ECHR:2010:0329JUD000339403).


27 – Lásd a jelen indítvány 15. és 16. pontját.


28 –      A büntetőeljárásról szóló törvény 126. cikke.


29 –      2016. június 1‑jei Bob‑Dogi‑ítélet (C‑241/15, EU:C:2016:385), 46., 49., 51., 52., 56. és 57. pont.


30       Ugyanott, 57. pont.


31       Ugyanott, 55. pont.


32 –      A kérdést előterjesztő bíróság helytállóan a Bíróság 1996. december 12‑i X‑ítéletére (C‑74/95 és C‑129/95, EU:C:1996:491) utal. A Bíróság ezen ítélet 19. pontjában Ruiz‑Jarabo Colomer főtanácsnok indítványára hivatkozott (6–9. pont) annak megállapításához, hogy „[…] a Procura della Repubblica feladata az alapeljárásban nem az, hogy teljesen függetlenül oldja meg a jogvitát, hanem szükség esetén a hatáskörrel rendelkező bíróság elé kell azt utalnia, amely a büntetőeljárást lefolytató szervként az eljárás részese”.


33 – Lásd: a jelen indítvány 55. pontja.


34 –      Az Emberi Jogok Európai Bírósága e rendelkezést értelmezve megállapítja, hogy „az igazságügyi hatóságnak a végrehajtó hatalom és a felek függetlenségéhez szükséges garanciákat kell nyújtani, ez kizárja az ügyészség nevében történő későbbi beavatkozását valamely büntetőeljárásba, és jogosult elrendelni az érintett személy meghallgatását követően a szabadon bocsátást, a letartóztatást és a fogva tartást, valamint felügyelnie kell az ilyen intézkedések törvényességét és indokoltságát […]” (EJEB 2010. március 29‑i Medvedyev és társai kontra Franciaország ítélet, CE:ECHR:2010:0329JUD000339403, 124. pont).


35 – Lásd: a jelen indítvány 60. pontja.