AZ EURÓPAI UNIÓ KÖZSZOLGÁLATI TÖRVÉNYSZÉKÉNEK ÍTÉLETE (első tanács)

2010. május 11.(*)

„Közszolgálat – Tisztviselők – A Közszolgálati Törvényszék hatásköre – Elfogadhatóság – Sérelmet okozó aktus – Szerződésen kívüli felelősség – Információk kiszivárogtatása a sajtóban – Az ártatlanság vélelmének elve – Nem vagyoni kár – Fegyelmi eljárás megindítását elrendelő határozat – Nyilvánvaló mérlegelési hiba – Segítségnyújtási kötelezettség – A személyzeti szabályzat 24. cikke”

Az F‑30/08. sz. ügyben,

az EK 236. cikk és az EA 152. cikk alapján

Fotios Nanopoulos, az Európai Bizottság volt tisztviselője (lakóhelye: Itzig [Luxemburg], képviseli kezdetben: V. Christianos ügyvéd, később: V. Christianos, D. Gouloussis és V. Vlassi ügyvédek)

felperesnek

az Európai Bizottság (képviselik kezdetben: J. Currall és K. Herrmann, meghatalmazotti minőségben, később: J. Currall és K. Herrmann, meghatalmazotti minőségben, segítőik: E. Bourtzalas és I. Antypas ügyvédek)

alperes ellen

benyújtott keresete tárgyában,

A KÖZSZOLGÁLATI TÖRVÉNYSZÉK (első tanács),

tagjai: S. Gervasoni elnök (előadó), H. Kreppel és M. I. Rofes i Pujol bírák,

hivatalvezető: R. Schiano tanácsos,

tekintettel az írásbeli szakaszra és a 2009. november 18‑i tárgyalásra,

meghozta a következő

Ítéletet

1        A Közszolgálati Törvényszék Hivatalához 2008. február 28‑án benyújtott keresetlevelében F. Nanopoulos azt kéri, hogy a Közszolgálati Törvényszék kötelezze az Európai Közösségek Bizottságát arra, hogy az őt állítólagosan ért nem vagyoni kár megtérítéseként fizessen neki 850 000 eurót azon jogsértések miatt, amelyeket a helyzetének és a szakmai előmenetelének kezelésében követett el.

 Jogi háttér

2        Az Európai Unió tisztviselői személyzeti szabályzatának (a továbbiakban: személyzeti szabályzat) 24. cikke értelmében:

„A Közösségek segítséget nyújtanak minden tisztviselőnek, különösen olyan személy elleni eljárásban, aki a tisztviselő vagy családtagjai sérelmére, a tisztviselő beosztása vagy feladatainak ellátása miatt fenyegetést, becsületsértést, rágalmazást, illetve bármely személy vagy vagyon elleni támadást követett el.

A Közösségek egyetemlegesen megtérítik a tisztviselőnek az ilyen esetben elszenvedett kárt, amennyiben azt nem a tisztviselő szándékos vagy súlyosan gondatlan magatartása okozta és az elkövetőtől nem tudott kártérítést kapni.”

3        A személyzeti szabályzatnak a felperessel szembeni fegyelmi eljárás megindítása idején hatályos 87. cikke a következőképpen rendelkezett:

„A kinevezésre jogosult hatóság a tisztviselő közvetlen felettesének javaslatára vagy saját kezdeményezésére jogosult írásbeli figyelmeztetést vagy megrovást adni anélkül, hogy a fegyelmi tanáccsal konzultálna. Az érintett tisztviselőt előzetesen meg kell hallgatni.

A kinevezésre jogosult hatóság a többi fegyelmi intézkedést a IX. mellékletben előírt fegyelmi eljárás lefolytatását követően hozza meg. A kinevezésre jogosult hatóság az eljárást az érintett tisztviselő meghallgatását követően rendeli el.”

4        A személyzeti szabályzat fegyelmi eljárásra vonatkozó IX. melléklete 1. cikkének a jelen eljárásbeli tényállásra alkalmazandó verziója szerint:

„A kinevezésre jogosult hatóság értékelést terjeszt a fegyelmi tanács elé, amelyben világosan kifejti a tisztviselő terhére írt cselekményeket és adott esetben az elkövetés körülményeit.

Az értékelést továbbítani kell a fegyelmi tanács elnökének, aki tájékoztatja arról a fegyelmi tanács tagjait és az eljárás alá vont tisztviselőt.”

5        A személyzeti szabályzat IX. melléklete 4. cikke első bekezdésének a jelen eljárásbeli tényállásra alkalmazandó verziója alapján:

„Az eljárás alá vont tisztviselőnek a fegyelmi eljárást kezdeményező jelentés kézhezvételétől számított legalább 15 nap áll rendelkezésére, hogy védekezését előkészítse.”

6        A Bizottság 2002. február 19‑én elfogadta az igazgatási vizsgálatok és a fegyelmi eljárások lefolytatásának módjáról szóló határozatot (az Informations Administratives [Közigazgatási Tájékoztató] 2002. április 25‑i 33‑2002. száma, a továbbiakban: 2002. február 19‑i határozat).

7        A 2002. február 19‑i határozat preambulumbekezdései értelmében:

„(1)      Fokozni kell az igazgatási vizsgálatok és a fegyelmi eljárások hatékonyságát és gyorsaságát, figyelembe véve az egyes ügyek tényállása bemutatásának összetettségét és követelményeit.

(2)      Elfogulatlan, koherens és magas színvonalú igazgatási vizsgálatok lefolytatása céljából és a fegyelmi eljárásoknak a kinevezésre jogosult hatóság számára történő előkészítése érdekében létre kell hozni a Bizottság Vizsgálati és Fegyelmi Hivatalát.

(3)      Meg kell állapítani az igazgatási vizsgálatok megindítására és lefolytatására vonatkozó eljárási szabályokat.

[…]

(5)      Biztosítani kell az egyensúlyt az igazgatási eljárások hatékonysága és az érintett tisztviselő védelemhez való joga között.

(6)      A fegyelmi ügyeket illetően erősíteni kell a megelőzés szerepét, és fokozni kell az átláthatóságot.”

8        A 2002. február 19‑i határozat 1. cikke létrehozza a Vizsgálati és Fegyelmi Hivatalt (a továbbiakban: IDOC).

9        Ugyanezen határozat 2. cikkében többek között az szerepel, hogy az IDOC a személyzeti és igazgatási főigazgatónak a főtitkárral egyetértésben előterjesztett kérelmére lefolytatja az igazgatási vizsgálatokat, illetve a kinevezésre jogosult hatóság számára előkészíti a fegyelmi eljárásokat.

10      A 2002. február 19‑i határozat 5. cikke a vizsgálatok megindítására és lefolytatására vonatkozik. Az (1) bekezdésében az szerepel, hogy a főigazgatók és a szolgálatvezetők kérhetik a személyzeti és igazgatási főigazgatótól, hogy a főtitkárral egyetértésben indítsa meg az igazgatási vizsgálatot. E cikk (5) bekezdése alapján az esetlegesen érintett tisztviselőt haladéktalanul tájékoztatni kell az igazgatási vizsgálat megindításáról, illetve e tisztviselőnek joga van arra, hogy a vizsgálat végén, a jelentés véglegesítése előtt előadja az abban szereplő megállapításokkal kapcsolatos észrevételeit, amennyiben e megállapítások őt érintő tényekre vonatkoznak.

11      A 2002. február 19‑i határozat 6. cikke szerint azokban az esetekben, amelyekben a vizsgálat során teljes titoktartásra van szükség, a főtitkár a személyzeti és igazgatási főigazgatóval egyetértésben felfüggesztheti azon kötelezettség tiszteletben tartását, hogy a tisztviselőt fel kell hívni álláspontja előterjesztésére.

12      Az említett határozatnak „A tisztviselő jogai” című 7. cikke a következőképpen rendelkezik:

„(1)      A személyzeti szabályzat 87. cikke alapján a kinevezésre jogosult hatóság jelentésben tájékoztatja az érintett tisztviselőt a terhére tett előzetes megállapításokról, és a jelentéssel kapcsolatban meghallgatja őt.

(2)      A személyzeti szabályzat 87. cikkében szereplő meghallgatás célja annak lehetővé tétele, hogy a kinevezésre jogosult hatóság az érintett tisztviselő által a meghallgatáson adott magyarázatok alapján értékelhesse azon ténybeli körülmények súlyosságát, amelyek felmerültek vele szemben, valamint eldöntse, hogy kell‑e vele szemben fegyelmi intézkedést hozni, illetve annak meghozatala előtt a fegyelmi tanácshoz kell‑e fordulni.

[…]”

13      Az Európai Parlament és a Tanács 2000. december 18‑án elfogadta a személyes adatok közösségi intézmények és szervek által történő feldolgozása [helyesen: kezelése] tekintetében az egyének védelméről, valamint az ilyen adatok szabad áramlásáról szóló 45/2001/EK rendeletet (HL L 8., 1. o.; magyar nyelvű különkiadás 13. fejezet, 26. kötet, 102. o.). E rendelet (7) preambulumbekezdése szerint a védelem körébe tartozó személyek azok, akiknek személyes adatait a közösségi intézmények vagy szervek bármilyen összefüggésben feldolgozzák [helyesen: kezelik], például azért, mert az érintett személyeket ezek az intézmények vagy szervek foglalkoztatják.

14      A 45/2001 rendelet „Fogalommeghatározások” című 2. cikke a következőképpen rendelkezik:

„E rendelet alkalmazásában:

a)      »személyes adat«: az azonosított vagy azonosítható természetes személyre – a továbbiakban »érintett«‑re – vonatkozó bármely információ; az azonosítható személy olyan személy, aki közvetlen vagy közvetett módon azonosítható, különösen egy azonosító számra vagy a személy fizikai, fiziológiai, mentális, gazdasági, kulturális vagy társadalmi önazonosságára vonatkozó egy vagy több tényezőre történő utalás révén;

b)      »személyes adatok feldolgozása« [helyesen: kezelése]: (a továbbiakban: »feldolgozás« [helyesen: kezelés]) a személyes adatokon automatikus vagy nem automatikus módon végzett bármely művelet vagy műveletek összessége, mint például a gyűjtés, rögzítés, rendszerezés, tárolás, átalakítás vagy megváltoztatás, visszakeresés, lekérdezés, felhasználás, közlés, továbbítás, terjesztés vagy egyéb módon történő hozzáférhetővé tétel révén, összehangolás vagy összekapcsolás, zárolás, törlés, illetve megsemmisítés;

[…]”

15      A 45/2001 rendeletnek „Az adatok minősége” című 4. cikke értelmében:

„(1)      A személyes adatok:

a)      feldolgozását [helyesen: kezelését] tisztességesen és törvényesen kell végezni;

[…]

(2)      Az adatkezelő feladata gondoskodni arról, hogy az (1) bekezdés rendelkezései teljesüljenek.”

16      A 45/2001 rendeletnek „Az adatfeldolgozás [helyesen: adatkezelés] jogszerűsége” című 5. cikke értelmében:

„A személyes adatok csak abban az esetben dolgozhatók fel [helyesen: kezelhetők], ha:

a)      az adatfeldolgozás [helyesen: adatkezelés] az Európai Közösségeket létrehozó szerződések, vagy az azok alapján elfogadott más jogszabályok értelmében közérdekből elvégzendő feladat végrehajtásához vagy a közösségi intézményre vagy szervre, illetve az adatokról tudomást szerző harmadik személyre ruházott hivatali hatáskör jogszerű gyakorlásához szükséges; vagy

[…]

d)      az érintett ahhoz egyértelmű hozzájárulását adta; vagy

e)      feldolgozásuk [helyesen: kezelésük] az érintett létfontosságú érdekei védelméhez szükséges.”

 A jogvita alapját képező tényállás

17      A felperest 1983. január 1‑jén kinevezték a Bizottság tisztviselőjévé. 1983 novemberétől 2003 januárjáig igazgató volt az Eurostatnál. 2003 januárjától 2006. március 1‑jei nyugdíjazásáig vezető tanácsadó volt a Személyzeti és Igazgatási Főigazgatóságon.

18      2002. október 25‑én H.‑M. Tillack, a német Stern folyóirat újságírója német nyelven megfogalmazott e‑mailt küldött M. B.‑nek, az Eurostat tisztviselőjének, amelynek tárgya a „Greek connection?” kérdés volt. Ebben az e‑mailben H.‑M. Tillack azt írta, hogy az Eurostat nevük elhallgatását kérő tisztviselői azzal vádolják a felperest, hogy igazgatói feladatainak ellátása során, különösen közbeszerzési szerződések odaítélésekor, görög vállalkozásokat részesít előnyben. Az e‑mail felhívta az Eurostatot, hogy válaszoljon 18, e vádakkal kapcsolatos kérdésre. H.‑M. Tillack különösen annak kifejtését kérte az Eurostattól, hogy hogyan fog reagálni e vádakra, illetve hogy mi az oka annak, hogy 1995‑ben, 1996‑ban, 1997‑ben és 1998‑ban a Supcom program közbeszerzési szerződéseinek odaítélésekor túlsúlyban voltak a görög cégek.

19      Ugyanezen a napon M. B. továbbította ezt az e‑mailt és a 18 kérdés angol fordítását az Eurostat főigazgatójának, a felperesnek, valamint az Eurostat egy másik igazgatójának.

20      2002. október 30‑i, az Eurostat főigazgatójának címzett bizalmas feljegyzésében a felperes cáfolta a kérdésekben szereplő állításokat, és hangsúlyozta azok alaptalan és rágalmazó jellegét, illetve kérte a Bizottságot, hogy fedje fel a feltett kérdésekkel kapcsolatos valamennyi körülményt és a „névtelen rágalmazók” kilétét. E feljegyzéshez csatolta a feltett 18 kérdésre adott válaszait.

21      2002. október 28‑án és 29‑én belső értekezleteket tartottak az Eurostatnál annak érdekében, hogy előkészítsék a Bizottság által a H.‑S. Tillack kérdéseire adandó választ. A Bizottság szerint ezen értekezletek egyikén az Eurostat főigazgatója azt kérte, hogy folytassanak le belső ellenőrzési vizsgálatot a felperes által vezetett A. Igazgatóságon a Supcom program keretében 1995 és 1998 között odaítélt közbeszerzési szerződésekkel kapcsolatban. Az ellenkérelemhez mellékelt 2002. október 31‑i keltezésű iratból kitűnik, hogy az Eurostat belső ellenőrzési csoportját ezen a napon „minijelentés” elkészítésével bízták meg.

22      2002. november 7‑én H.‑M. Tillack újabb e‑mailt küldött M. B.‑nek, amelyben azt írta, hogy ha az Eurostat november 11‑ig nem válaszol a kérdéseire, akkor az ez utóbbi időpontig befejezendő cikkében csak a felperes által neki küldött tagadó levelet fogja tudni idézni, és kénytelen lesz azt írni, hogy az Eurostat nem cáfolta az előző e‑mailjében szereplő állítások egyikét sem. H.‑M. Tillack e 2002. november 7‑i e‑mailjében négy további kérdést is feltett, amelyek annak gyanúját hangsúlyozták, hogy a felperes előnyben részesítette a keresztfia, A. által alapított vállalkozást.

23      Szintén 2002. november 7‑én a Bizottság arról tájékoztatta a felperest, hogy a mobilitási politikája keretében az Eurostat főigazgatója melletti vezető tanácsadói beosztásba tervezi újrabeosztani.

24      2002. november 11‑i bizalmas feljegyzésében a felperes azt írta az Eurostat főigazgatójának, hogy A. valóban a keresztfia, de a vállalkozása ‑ amellyel semmilyen pénzügyi kapcsolatban nem áll ‑ sem a felperes által vezetett igazgatósággal, sem általában az Eurostattal nem kötött szerződést. E feljegyzés arra is kitért, hogy A. egyetemi szakértőként dolgozott a „STAT‑Object” nevű kutatási projektben, de az ahhoz kapcsolódó eljárások keretében a felperes semmilyen befolyást nem gyakorolt A. előnyben részesítésére. A feljegyzés végén a felperes azt kérte a Bizottságtól, hogy a személyzeti szabályzat 24. cikke alapján haladéktalanul nyújtson neki segítséget.

25      Egy másik 2002. november 11‑i bizalmas feljegyzésben, amelyhez mellékelte H.‑M. Tillack 2002. október 25‑i és november 7‑i kérdéseit, a felperes a személyzeti szabályzat 24. cikke alapján a Személyzeti és Igazgatási Főigazgatóság főigazgatójától is kérte a Bizottság segítségét. E feljegyzésben azt hangsúlyozta, hogy az ellene felhozott állításokat tartalmazó cikk közzététele milyen károkat okozhat a szakmai és a társadalmi életében.

26      2002. november 11‑én a Bizottság elküldte H.‑M. Tillacknak az általa feltett kérdésekre adott válaszait.

27      A Bizottság szerint a jelen ítélet 21. pontjában szereplő belső ellenőrzési vizsgálatot 2002. október 31. és december 11. között folytatták le C. D., az Eurostat belső ellenőrzési egységének vezetője irányításával. Az ügy irataiból kitűnik, hogy a belső ellenőrzési vizsgálat az után is folyt, hogy a Bizottság elküldte H.‑M. Tillacknak a kérdéseire adott válaszait.

28      2002. november 13‑án a Stern folyóirat internetes oldala közzétette H.‑M. Tillack „Görög keres görögöt?” című, német nyelvű cikkét. E cikkben többek között a következők szerepeltek:

„Az Európai Statisztikai Hivatalnál, az Eurostatnál nem sikerül helyreállítani a rendet. Botrányok sorozatát követően – amelyek téves statisztikai adatokkal kezdődtek, és csalásra utaló vádakkal, illetve korrupció gyanújába keveredett tisztviselőkkel folytatódtak – az Eurostatnak újból kellemetlen kérdésekkel kell szembenéznie. Több olyan szerződésről lehet szó, amelyeket illetően [Fotios] Nanopoulos, az Eurostat görög igazgatója vezetésével görög cégeket részesítettek előnyben.

Nem csökken az Eurostat vezetésére, első helyen Yves Franchet főigazgatóra nehezedő nyomás. Amint azt Franz‑Hermann Brüner, az Európai Csaláselleni Hivatal (OLAF) vezetője megjegyezte, az OLAF már »egy sor ügyben« folytat vizsgálatot az Eurostatnál. Az »Action & Defence« nevű európai szakszervezet röpcédulán felteszi az ijesztő kérdést: az Eurostatot korrupciós hálózat irányítja?

[…]

»Rágalom«

Valójában egyes országok különösen jól járnak a közbeszerzési szerződések odaítélése terén; a görög cégek például gyakran jobban boldogulnak német versenytársaiknál. […]”

29      2002. november 14‑én a Le Quotidien című luxemburgi újság megjelentette az „Újabb zűrzavar az Eurostatnál” című cikket. E cikk arról számolt be, hogy a felperest „felmentették hivatalából”, és vezető tanácsadónak nevezték ki az Eurostat főigazgatója mellé. A cikkben az alábbiak is szerepeltek:

„Forrásaink szerint az OLAF, vagyis az Európai Csaláselleni Hivatal tisztviselői megállapították, hogy az A. Igazgatóság, amely többek között az információtechnológiai ipart tanulmányozza, sok szerződést kötött görög cégekkel, és jóval kevesebbet más nemzetiségű cégekkel.

A Stern német folyóirat kérdésére [Fotios] Nanopoulos határozottan cáfolta, hogy a görögöket »szándékosan előnyben részesítették«.”

30      2002. november 15‑i levelében a Bizottság a fent említett újságcikkben szereplő téves és rágalmazó információk okán válaszlehetőséget kért a Le Quotidien luxemburgi újságtól. E levélben a Bizottság egyrészt kifejtette, hogy teljesen téves és rágalomnak minősül az az állítás, hogy F. Nanopoulost felmentették hivatalából. A Bizottság szerint ugyanis egyszerűen arról van szó, hogy F. Nanopoulosra is vonatkozik az a mobilitási határozat, amely 14 olyan igazgatót érint, akik öt évnél hosszabb ideje töltik be állásukat, mindezt az e kérdésekről a Bizottság által 2000 decemberében hozott olyan határozatoknak megfelelően, amelyek alkalmazására első ízben a főigazgatók mobilitása keretében került sor. Ennek megfelelően F. Nanopoulos objektív és átlátható körülmények alapján kapott vezető tanácsadói beosztást a Személyzeti és Igazgatási Főigazgatóságon. Másrészt a Bizottság kijelentette, hogy az újság azon állításai, amelyek szerint az OLAF megállapította, hogy a közbeszerzési szerződések odaítélése során előnyben részesítették a görög cégeket, nem támaszthatók alá bizonyítékokkal, és alaptalanul kérdőjelezik meg F. Nanopoulos becsületességét. Harmadrészt a Bizottság emlékeztetett arra, hogy a nemzeti vállalkozások előnyben részesítésével kapcsolatos állításokat illetően bizonyos mértékben már válaszolt H.‑M. Tillacknak, a Stern újságírójának. Márpedig e válasz alapján nem lehet arra a következtetésre jutni, hogy az Eurostat A. Igazgatósága előnyben részesítette a görög cégeket a Supcom projektekbe tartozó közbeszerzési szerződések odaítélése során.

31      2002. november 20‑án a L’Investigateur megjelentette az „Újabb üzelmek és tisztességtelen eljárások az EU‑ban[, avagy F.] Nanopoulos aranytojást tojó tyúkja” című cikket.

32      A cikkben a következők szerepeltek:

„A L’Investigateur három éve hívja fel a figyelmet a kirchbergi székhelyű vezető európai statisztikai szervezetnél [az Eurostatnál] tapasztalható nyilvánvaló csalásokra, üzelmekre és nepotizmusra. Az [OLAF] vizsgálata nyomán a nepotizmussal kapcsolatos egyik kényes ügyet végre átadták az igazságszolgáltatásnak, nevezetesen az elkövetés helye szerint hatáskörrel rendelkező luxemburgi igazságszolgáltatásnak, amely még távolról sem tett pontot a végül a Santer‑Bizottság bukásához vezető Perry és Perrylux ügy keretében 1999‑ben elé került óriási csalássorozat végére, ami rossz jel az átláthatóság és az igazság kiderítése szempontjából.

Az újabb bírósági ügy az Eurostat egyik igazgatójának cselekedeteit érinti, akit kirúgtak, mert túlságosan kedvezett a honfitársai cégeinek. Őt korábban már kizárták versenyvizsga-bizottságokból, mert közölte a vizsgakérdéseket az egyik görög tisztviselő feleségével. Mindezt [az Eurostat két korábbi vezetője] szeme láttára és tudtával, akik mindketten közeli barátai a jelenleg európai képviselő, korábban a Santer(!)‑kormány szocialista minisztere Robert Goebbelsnek. [Fotios] Nanopoulos természetesen tagadja az őt és az Eurostatnál üzelmeket folytatókat érintő ezen vádakat, illetve a Cresson‑taktikát követve újságírói manipulációra és az európaellenes körök homályos mesterkedéseire figyelmeztet. Az ilyen típusú igazgatók láttán nem csoda, ha valóban európaellenessé válunk, annál is inkább, mivel a Prodi‑Bizottság – elődje elveihez híven – ezt az ügyet az olyannyira emészthetetlen európai körítéssel eteti meg velünk.

Nanopoulost sietve »vezető tanácsadónak« nevezték ki egy másik igazgatóságra […]. Ez a szokásos eljárás a vezető tisztviselők hivatalukból való eltávolítására és arra, hogy a védelemhez való jog tiszteletben tartása mellett lehetővé tegyék a vizsgálatot. […]

A Bizottság a botrány eltussolására azt állítja, hogy az igazgatók e rotációját már régóta tervbe vették, ami igaz lehet elvi szinten és általában, de nem ebben a konkrét ügyben. […]

Lehetséges tehát, hogy Nanopoulost hivatalból korkedvezménnyel nyugdíjazzák, aminek következtében megmenekül a felelősségre vonástól. […]”

33      Egy 2002. december 11‑i megbeszélésen bemutatták a belső ellenőrzési jelentés tervezetét az Eurostat főigazgatójának, aki úgy ítélte meg, hogy még gondolkodnia kell a szóba jöhető intézkedéseken (a vizsgálat folytatása kontradiktórius eljárás keretében, esetlegesen az OLAF‑hoz fordulás), és ekkor még nem foglalt állást a tervezet sorsáról.

34      2002. december 20‑i levelében a Bizottság tájékoztatta a felperest arról, hogy mit kíván tenni a 2002. november 11‑i, segítségnyújtás iránti kérelme nyomán. A Bizottság azt írta, hogy egyfelől részletes választ küldött H.‑M. Tillacknak a fent említett kérdéssorokra, amely tisztázza őt, másrészt saját kezdeményezésére válaszlehetőséget kért és – 2002. november 18‑án – kapott a Le Quotidien luxemburgi újságtól egy olyan cikk megjelenése nyomán, amelyben H.‑M. Tillack állításaihoz hasonló, a felperes jóhírnevét megkérdőjelező állítások szerepeltek.

35      Szintén 2002. december 20‑án a Bizottság határozatot hozott a felperes vezető tanácsadóként a Személyzeti és Igazgatási Főigazgatóságra való újrabeosztásáról, amely határozat 2003. január 16‑án lépett hatályba. A felperest az igazgatási reform keretébe tartozó különleges feladatokkal bízták meg, többek között a reformfolyamatnak a bővítés következményeit figyelembe vevő „monitoringjával” kapcsolatos „benchmarchinggal” és statisztikai elemzéssel.

36      2003. május 21‑én hivatalba lépett az Eurostat új főigazgatója. Ugyanezen a napon C. D. elküldte a felperesnek a belső ellenőrzési jelentés tervezetének másolatát.

37      2003. június 12‑i levelében C. D. hivatalosan kérte a felperest, hogy nyújtsa be az e jelentéstervezettel kapcsolatos esetleges észrevételeit.

38      A felperes 2003. június 24‑én e‑mailben küldte el észrevételeit az adminisztrációnak.

39      2003. június 27‑én délelőtt C. D. és a jelentéstervezetet előkészítő belső ellenőrzési csoport munkamegbeszélés keretében megvitatta, hogy a felperes megjegyzései relevánsak‑e, és tervbe vették, hogy választervezetet készítenek e megjegyzésekre. C. D. azonban nem várta meg a csoportja által elkészített választervezetet, hanem 12.01‑kor e‑mailben arról tájékoztatta a főigazgatót, hogy a felperesnek a belső ellenőrzési jelentéstervezettel kapcsolatos megjegyzései kevéssé relevánsak. 14.23‑kor a belső ellenőrzési csoport e‑mailben elküldte C. D‑nek a felperes megjegyzéseire adandó válasz tervezetét. E tervezetet azonban nem véglegesítették, és nem is küldték el az Eurostat főigazgatójának. Ezenkívül a felperes sem volt címzettje e választervezetnek, amelyről csak a Bizottság jelen ügybeli ellenkérelméből szerzett tudomást.

40      2003. július 8‑i levelében C. D. elküldte az Eurostat új igazgatójának a belső ellenőrzési jelentést és a felperes megjegyzéseit. E levélben kifejtette, hogy a felperesnek 2003. május 21‑én elküldött belső ellenőrzési jelentéstervezet új címe „A Supcom program (1995–1998) egyes vonatkozásainak az Eurostathoz egy újságíró által 2002 novemberében intézett kérdések nyomán való vizsgálata” lett, illetve hogy e vizsgálat olyan információkon alapul, amelyek a tényállás vizsgálata idején ismertek voltak, valamint a múltbeli és az aktuális munkaterhelése miatt nem állt módjában a vizsgálatot alaposabban elvégezni. E jelentés általános következtetésként a következőket tartalmazta:

„Az elvégzett vizsgálat hátterét speciálisan a [H.‑M. Tillack] újságíró által felvetett pontok képezték, és a vizsgálat kizárólag költségvetési adatokra, valamint az érintett [i]gazgatóság által szolgáltatott iratokra támaszkodott.

Általában véve meg kell állapítani, hogy az elvégzett munka alapján levonható következtetések nem tennék lehetővé az F. Nanopoulosnak és az Eurostatnak az említett külső támadással szembe[n]i védekezése alátámasztását.”

41      2003. július 8‑i, a Személyzeti és Igazgatási Főigazgatóságra az iktatóbélyegző szerint 2003. július 9‑én érkezett levelében az Eurostat főigazgatója elküldte a belső ellenőrzési jelentést H. Reichenbachnak, a fent említett főigazgatóság főigazgatójának annak érdekében, hogy ez utóbbi meghozhassa az általa a felperessel szemben célravezetőnek gondolt intézkedéseket.

42      Szintén 2003. július 9‑én a Bizottság alelnöke elrendelte a felperessel szembeni fegyelmi eljárás megindítását amiatt, hogy egyrészt eltűrte vagy megengedte, hogy a közbeszerzések során az értékelési eljárás ne legyen átlátható, mivel a ténylegesen alkalmazott értékelési módszerek nem feleltek meg a beszerzésekkel és közbeszerzésekkel foglalkozó tanácsadó bizottság jelentéseiben bemutatott értékelési módszereknek, másrészt eltűrte vagy megengedte, hogy a Planistat nevű vállalkozással kötött szerződés esetében a személyéhez közel álló, de az ajánlattevő által eredetileg nem javasolt szakértő részt vegyen a közbeszerzéssel összefüggésben nem lévő vizsgálat elvégzésére irányuló projektben, aminek során már azelőtt „kifizetési jóváhagyást” adtak ki, hogy a vizsgálat közbenső jelentését véglegesítették volna. A Bizottság e határozatot egyrészt a Bizottság belső ellenőrzési szolgálata 2003. július 7‑i közbenső jelentésére, másrészt az Eurostat belső ellenőrzési szolgálata 2003. július 8‑i jelentésére alapította.

43      A Financial Times nevű újság 2003. július 10‑én angol nyelvű cikket közölt „Prodi fellép az Eurostatnál kirobbant botrány felszámolása érdekében” címmel, amely tudósított az Eurostatnál kirobbant nagyszabású pénzügyi botrányról, és beszámolt az annak teljes felderítésére a Bizottság által hozott különböző intézkedésekről. A cikk megemlítette a felperes nevét, és azt állította, hogy az Eurostat főigazgatójához és főigazgató-helyetteséhez hasonlóan fegyelmi eljárás indult ellene.

44      2003. július 11‑én a Le Monde‑ban a Financial Times fent említett cikkével megegyező tartalmú cikk jelent meg.

45      2003 júliusa folyamán a görög sajtó is a felperessel szembeni vádaktól volt hangos.

46      2003. július 15‑i levelében a felperes a személyzeti szabályzat 24. cikke alapján a Bizottság segítségét kérte a Személyzeti és Igazgatási Főigazgatóság főigazgatójától arra hivatkozva, hogy a Financial Times cikke megalapozatlanul sértette a jóhírnevét. A felperes különösen azt hangsúlyozta, hogy e cikk tévesen hozta összefüggésbe az „Eurostatnál kirobbant pénzügyi botrányt” és az e hivatal abba belekeveredett két másik vezető tisztviselőjét, illetve az őt érintő eljárást. A felperes szerint ezenfelül a cikk tartalma bizonyította, hogy a Bizottság szolgálataitól információk szivárognak ki, annak ellenére, hogy a Bizottság köteles biztosítani a folyamatban lévő fegyelmi eljárás bizalmas jellegét. Többek között azt kérte a Bizottságtól, hogy adjon ki sajtóközleményt arról, hogy ő semmilyen módon nem érintett az „Eurostatnál kirobbant pénzügyi botrányban”.

47      2003. július 21‑i levelében a felperes újból segítségnyújtás iránti kérelmet terjesztett elő, amelynek lényegében ugyanaz volt a tárgya, mint a július 15‑i kérelemnek, ám ezúttal nem csupán a Financial Times cikkével, hanem a Le Monde cikkével kapcsolatban is.

48      2003. július 22‑én a Bizottság a belső ellenőrzési jelentést átadta az OLAF‑nak, amely 2003. július 23‑án úgy döntött, hogy a felperessel szemben belső vizsgálatot indít az irányítása alatt állt igazgatóságon lefolytatott közbeszerzési eljárásokat érintő azon gyanúja miatt, hogy bizonyos vállalkozásokat előnyben részesítettek.

49      2003. szeptember 9‑én a felperes levelet küldött a Bizottság elnökének, amelyben különösen a vele szemben hozott, a fegyelmi eljárás megindítását elrendelő határozat alapjául szolgáló belső ellenőrzési jelentés elkészítésének körülményeit kifogásolta.

50      A Közszolgálati Törvényszék által a tárgyaláson feltett kérdésre válaszolva a felperes azt állította – és ezt a Bizottság nem cáfolta –, hogy a fent említett 2003. szeptember 9‑i levél válasz nélkül maradt.

51      2003. szeptember 22‑én a Bizottság felfüggesztette a fegyelmi eljárást az OLAF belső vizsgálatának lefolytatásáig.

52      A felperesnek címzett 2003. október 1‑jei levelében a Bizottság úgy döntött, hogy egyrészt nem ad helyt a felperes 2003. július 15‑i és 21‑i segítségnyújtás iránti újabb kérelmeinek, másrészt az esetleges fellépéssel és a segítségnyújtás iránti kérelmekkel kapcsolatos végleges álláspontja kialakításával megvárja az Eurostatnál folyó vizsgálatok eredményét.

53      2004. október 5‑i levelében az OLAF arról tájékoztatta a felperest, hogy határozatott hozott a vele szemben indított belső vizsgálat lezárásáról és a vizsgálatot lezáró jelentésnek a Bizottság főtitkára részére való továbbításáról. E jelentésben az szerepelt, hogy az OLAF megszünteti a vizsgálatot, mivel semmilyen, a felperesnek betudható szabálytalanságot nem lehetett megállapítani.

54      A felperesnek címzett 2004. október 26‑i levelében a Bizottság alelnöke az OLAF által lefolytatott belső vizsgálat eredményének ismeretében úgy határozott, hogy meg kell szüntetni a fegyelmi eljárást, és arról tájékoztatta az érintettet, hogy kérelmére e határozat a személyi aktájához csatolható.

55      2004. október 27‑én a Bizottság angol nyelvű sajtóközleményt tett közzé a Tájékoztatási Főigazgatósága Midday Express című internetes oldalán, amelyben a következők szerepeltek:

„A Bizottság úgy határozott, hogy megszünteti a [felperessel], az Eurostat volt igazgatójával szemben indított fegyelmi eljárást. Az OLAF által lefolytatott alapos vizsgálat semmilyen olyan körülményt nem tárt fel, amely igazolná az eredetileg 2003. július 9‑én indított fegyelmi eljárás folytatását. A Bizottság szükségesnek tartja hangsúlyozni, hogy az eljárás megszüntetése felmenti a vizsgálat keretében megvizsgált állítólagos szabálytalanságok gyanúja alól [a felperest], aki a Bizottság nagy tapasztalattal rendelkező, hosszú idő óta kiváló hírnévnek örvendő tisztviselője.”

56      2005. október 12‑i levelében a Bizottság elnöke arról tájékoztatta a felperest, hogy a szolgálat érdekében való nyugdíjazásáról szóló határozatot kíván hozni a személyzeti szabályzat 50. cikkében szereplő feltételeknek megfelelően.

57      2006. január 17‑i határozatában a kinevezésre jogosult hatóság – azzal az indokkal, hogy a Bizottság szolgálatainál nem áll rendelkezésre megfelelő állás – a szolgálat érdekében nyugdíjazta a felperest 2006. március 1‑jei hatállyal, a személyzeti szabályzat 50. cikkének rendelkezései szerinti juttatás folyósítása mellett.

58      2007. február 1‑jén a felperes kérelmet terjesztett elő a személyzeti szabályzat 90. cikkének (1) bekezdése alapján, amelyben 1 millió eurós kártérítést követelt.

59      2007. június 7‑i levelében a Bizottság elutasította ezt a kérelmet.

60      A felperes ezenfelül az OLAF vizsgálatot lezáró jelentésének közlését is kérte. A Bizottság 2007. június 13‑án helyt adott e kérelemnek, és közvetlenül a felperesnek átadta az említett jelentés másolatát.

61      2007. augusztus 28‑án a felperes panaszt nyújtott be a személyzeti szabályzat 90. cikke (2) bekezdésének alapján.

62      2007. december 19‑i határozatában a Bizottság elutasította ezt a panaszt.

 Az eljárás és a felek kérelmei

63      A felperes azt kéri, hogy a Közszolgálati Törvényszék:

–        kötelezze a Bizottságot az őt ért nem vagyoni kár címén – beleértve az egészségében okozott kárt is – 850 000 euró megfizetésére;

–        kötelezze a Bizottságot a költségek viselésére;

–        hallgassa meg tanúként G.‑J. Koopmant, P. Portalt és C. D.‑t;

–        hívja fel a Bizottságot arra, hogy nyújtsa be egyrészt az OLAF jelentését teljes egészében, másrészt minden olyan dokumentumot, amely bizonyítja, hogy az Eurostat belső ellenőrzési szolgálata 2002 novembere és 2003 májusa között vizsgálatot folytatott.

64      A Bizottság azt kéri, hogy a Közszolgálati Törvényszék:

–        utasítsa el a keresetet;

–        kötelezze a felperest a költségek viselésére.

65      Válaszában a felperes közölte, hogy eláll az egészségében okozott kár megtérítése iránti kérelemről.

66      A Közszolgálati Törvényszék pervezető intézkedésben kérte a Bizottságtól, hogy nyújtsa be az általa 2003. július 9‑én közzétett sajtóközleményt (a továbbiakban: 2003. július 9‑i sajtóközlemény). E sajtóközleményben többek között az szerepel, hogy egyrészt a Bizottság a már birtokában lévő jelentések alapján úgy ítéli meg, hogy súlyosan megsértették a pénzügyi szabályzatot, másrészt az Eurostat három tisztviselőjével szemben fegyelmi eljárás indult, harmadrészt a Planistattal kötött szerződéseket a folyamatban lévő vizsgálatok időtartamára felfüggesztették.

67      A Bizottság a tárgyaláson a Közszolgálati Törvényszék kérdésére válaszolva megerősítette, hogy a felperes volt az egyike azon három tisztviselőnek, akikkel szemben a 2003. július 9‑i sajtóközlemény szerint fegyelmi eljárás indult.

 A jogvita jellegéről és a Közszolgálati Törvényszék hatásköréről

1.     A felek érvei

68      A felperes azt írja, hogy az EK 288. cikk második bekezdésének (jelenleg, módosítást követően, az EUMSZ 340. cikk második bekezdése) rendelkezései alapján kéri a Bizottság marasztalását amiatt, hogy az több olyan szabályt is megsértett, amely számára – mint uniós polgár és mint a Bizottságnak az Eurostatnál dolgozó tisztviselője számára – jogokat biztosít.

69      A Bizottság azzal érvel, hogy a kereset alapja szerződésen kívüli felelősség megállapítására irányuló indítvány, amelyet – mivel a jogvita egy alkalmazott és az őt foglalkoztató intézmény között áll fenn – nem az EK 288. cikk második bekezdésének (jelenleg, módosítást követően, az EUMSZ 340. cikk második bekezdése) rendelkezései, hanem kizárólag az EK 236. cikknek (jelenleg, módosítást követően, EUMSZ 270. cikk), illetve a személyzeti szabályzat 90. és 91. cikkének rendelkezései alapján lehet előterjeszteni.

2.     A Közszolgálati Törvényszék álláspontja

70      Az EK 225. cikk (jelenleg, módosítást követően, EUMSZ 256. cikk), az EK 235. cikk (jelenleg, módosítást követően, EUMSZ 268. cikk) és az EK 288. cikk második bekezdése (jelenleg, módosítást követően, az EUMSZ 340. cikk második bekezdése) rendelkezéseiből kitűnik, hogy az Unió szerződésen kívüli felelősségének a valamely intézménye által vagy valamely alkalmazottja által feladatai teljesítése során okozott károkért történő megállapítása iránti kereseteket első fokon, rendes bíróságként az Európai Unió Törvényszéke bírálja el.

71      Ezzel szemben az EK 236. cikk (jelenleg, módosítást követően, EUMSZ 270. cikk) és a Bíróság alapokmánya I. mellékletének 1. cikke alapján a Közszolgálati Törvényszék rendelkezik hatáskörrel az alkalmazottak és az Unió közötti jogviták első fokon történő elbírálására. Ennek megfelelően a Közszolgálati Törvényszék elbírálja a tisztviselő és az őt alkalmazó vagy korábban alkalmazó intézmény közötti kártérítési jogvitákat, ha a kár az érintett és az intézmény közötti munkaviszonyra vezethető vissza (lásd különösen, analógia útján, a Bíróság 9/75. sz., Meyer‑Burckhardt kontra Bizottság ügyben 1975. október 22‑én hozott ítéletének [EBHT 1975., 1171. o.] 7. pontját; az Elsőfokú Bíróság T‑187/01. sz., Mellone kontra Bizottság ügyben 2002. június 12‑én hozott ítéletének [EBHT 2002., I‑A‑81. o. és II‑389. o.] 74. és 75. pontját; T‑371/02., Barbé kontra Parlament ügyben 2003. július 15‑én hozott végzésének [EBHT 2003., I‑A‑183. o. és II‑919. o.] 36. és 38. pontját, valamint T‑45/01. sz., Sanders és társai kontra Bizottság ügyben 2004. október 5‑én hozott ítéletének [EBHT 2004., II‑3315. o.] 54. és 57. pontját).

72      A jelen ügyben a felperes egyszerre hivatkozik magánszemélyi és tisztviselői minőségére, és a Bizottság felelősségének az EK 288. cikke (jelenleg, módosítást követően, EUMSZ 340. cikk) alapján történő megállapítását kéri a 2002 októberétől 2006 januárjáig terjedő időszak alatti, vele szemben tanúsított felróható magatartás miatt.

73      Mindazonáltal az ügy irataiból és a felek által a tárgyaláson kifejtett egybehangzó véleményekből nyilvánvalóan kitűnik, hogy a jelen jogvita az EK 236. cikk (jelenleg, módosítást követően, EUMSZ 270. cikk), illetve a személyzeti szabályzat 90. és 91. cikke keretébe helyezhető, mivel az állítólagos kár kizárólag a felperes és a Bizottság közötti munkaviszonyra vezethető vissza. A felperes ezenfelül kifejtette a tárgyaláson, hogy a keresetlevelében az EK 288. cikkre (jelenleg, módosítást követően, EUMSZ 340. cikk) tett hivatkozás csak arra szolgált, hogy emlékeztessen azokra az ügy érdemét érintő körülményekre, amelyektől – szerinte – az adminisztráció szerződésen kívüli felelőssége függ.

74      A keresetet tehát hivatalból úgy kell tekinteni, mint amelyet valójában az EK 236. cikk (jelenleg, módosítást követően, EUMSZ 270. cikk), illetve a személyzeti szabályzat 90. és 91. cikke alapján nyújtottak be (a fent hivatkozott Mellone kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 74. és 75. pontja, illetve a fent hivatkozott Sanders kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 42. pontja).

 Az elfogadhatóságról

1.     A felek érvei

75      A Bizottság először is azzal érvel, hogy a kereset elfogadhatatlan, mivel a felperes nem vitatta a személyzeti szabályzat 90. cikke (2) bekezdésének rendelkezéseiben szereplő határidőn belül a személyzeti szabályzat 24. cikke alapján benyújtott, segítségnyújtás iránti kérelmeit elutasító határozatokat.

76      A Bizottság másodszor azt állítja, hogy a kártérítési kereset is elfogadhatatlan annyiban, amennyiben nem ésszerű időn belül nyújtották be. Arra hivatkozik, hogy a közösségi bíróságok kimondták: bár a személyzeti szabályzatban nem szerepel elévülési határidő az intézmények alkalmazottaikkal szembeni szerződésen kívüli felelősségét illetően, a kártérítési keresetet ésszerű időn belül kell benyújtani. Ezen ésszerű idő meghatározásához a Bíróság alapokmányának ötéves elévülési határidőt megállapító 46. cikkét kell analógia útján alkalmazni. Márpedig a jelen ügyben, mivel a felperes által a kártérítési keresete alapjául felhozott tények több mint öt éve történtek, a kereset elfogadhatatlan.

77      A Bizottság harmadszor azt állítja, hogy nem elfogadható a fegyelmi eljárás megindítását elrendelő 2003. július 9‑i határozat jogszerűségének a felperes általi vitatása, mivel olyan előkészítő aktusról van szó, amellyel szemben nem lehet keresetet benyújtani. Ezenkívül a felperesnek nem fűződik érdeke ezen aktus jogszerűségének vitatásához, mivel az eljárást a 2004. október 26‑i határozattal megszüntették.

78      A Bizottság negyedszer úgy véli, nem elfogadható, hogy a felperes a kártérítési kérelme alátámasztására az újrabeosztásról szóló 2002. december 20‑i határozat és a szolgálat érdekében való nyugdíjazásról szóló 2006. január 17‑i határozat jogsértő jellegére hivatkozik, mivel azokkal szemben nem nyújtott be megsemmisítés iránti keresetet a jogorvoslatra nyitva álló határidőn belül.

79      A felperes a maga részéről azzal érvel, hogy a keresete teljes mértékben elfogadható. Az ugyanis nem a segítségnyújtást megtagadó határozatok ellen irányul, hanem a Bizottság magatartása miatt őt ért kár megtérítése iránti kérelemnek tekintendő.

80      A felperes a tárgyaláson kifejtette, hogy még ha feltételezzük is, hogy a keresetlevelében a Bizottság határozati jellegű aktusait vitatja, ezen aktusok és az adminisztráció általa kifogásolt, határozati jelleget nélkülöző cselekedetei oszthatatlan és folytonos egészet képeznek. Ilyen esetben a felelősség megállapítása iránti kereset elfogadhatósága nem függhet attól, hogy benyújtottak‑e panaszt és keresetet az egyes aktusok mindegyikével szemben.

81      Ezenkívül a felperes azt állítja, hogy a tisztviselő által az intézményével szemben benyújtott kártérítési keresetre alkalmazandó elévülési határidő a Bíróság alapokmánya 46. cikkében megállapított ötéves határidő kell legyen. A jelen ügyben e határidő még nem telt el, mivel csak 2004. október 27‑től, a bizottsági sajtóközleménynek a Midday Expressben való megjelenésétől kezdett el telni. A határidő semmiképpen sem telt el, még akkor sem, ha a Bizottság által 2002 októberében elkövetett első jogsértéseket vesszük figyelembe, mivel a kártérítési kérelmet 2007. február 1‑jén nyújtotta be.

82      A felperes szerint az ésszerű idő fogalma, illetve az, hogy az elévülési határidőt a bíróság és nem a jogalkotó határozza meg, ellentétes a jogbiztonság elvével. A jelen ügyben mindenesetre ő tiszteletben tartotta az ítélkezési gyakorlatban megállapított ésszerű határidőt, mivel a kártérítési kérelmet 27 hónappal az őt ért kárt kiváltó utolsó eseményt követően nyújtotta be.

2.     A Közszolgálati Törvényszék álláspontja

 A személyzeti szabályzat 90. és 91. cikkének rendelkezései szerinti, pert megelőző eljárás tiszteletben tartásának elmaradására alapított elfogadhatatlansági kifogásról

83      Az állandó ítélkezési gyakorlat szerint a jogorvoslati lehetőségeknek a személyzeti szabályzat 90. és 91. cikke által létrehozott rendszerében a kártérítési kereset a megsemmisítés iránti keresethez képest önálló jogorvoslati lehetőség, amely csak akkor elfogadható, ha arra a személyzeti szabályzat rendelkezéseinek megfelelő, pert megelőző eljárást követően kerül sor. Ez az eljárás eltér attól függően, hogy a kárt, amelynek megtérítésére a kereset irányul, a személyzeti szabályzat 90. cikkének (2) bekezdése szerinti sérelmet okozó aktus okozta, vagy az adminisztráció határozati jelleget nélkülöző magatartása. Az első esetben az érdekelt feladata, hogy a megszabott határidőn belül a kinevezésre jogosult hatósághoz forduljon a szóban forgó aktus elleni panaszával. Ezzel szemben a második esetben a közigazgatási eljárásnak a személyzeti szabályzat 90. cikkének (1) bekezdése szerinti kártérítési kérelemmel kell kezdődnie. Csupán e kérelem kifejezett vagy hallgatólagos elutasítása minősül sérelmet okozó aktusnak, amellyel szemben panasszal lehet élni, és csak e panasz kifejezett vagy hallgatólagos elutasítását követően lehet kártérítési keresetet indítani a Közszolgálati Törvényszék előtt (az Elsőfokú Bíróság T‑5/90. sz., Marcato kontra Bizottság ügyben 1991. szeptember 25‑én hozott ítéletének [EBHT 1991., II‑731. o.] 49. és 50. pontja, valamint T‑500/93. sz., Y kontra Bíróság ügyben 1996. június 28‑án hozott ítéletének [EBHT‑KSZ 1996., I‑A‑335. o. és II‑977. o.] 64. pontja).

84      A felperes azt kérte a Közszolgálati Törvényszéktől, hogy a kereset elfogadhatóságának értékelésekor ne vegye figyelembe a határozati jellegű aktus és a határozati jelleget nélkülöző cselekedet között az ítélkezési gyakorlatban tett különbségtételt, mivel az nem lehet irányadó a jelen jogvitában. Szerinte azok a különböző aktusok és cselekedetek, amelyek miatt kártérítést kér, oszthatatlan egészet alkotnak, és joggal vitathatja az ezen oszthatatlan egészet alkotó valamennyi aktust és cselekedetet az azok közül utoljára megvalósult időpontjától számított, a kártérítési kérelme alátámasztása szempontjából ésszerű határidőn belül, anélkül hogy vele szemben hivatkozni lehetne a személyzeti szabályzat 90. cikkében megállapított, az általa felhozott határozati jellegű aktusok közlésétől számított három hónapos határidőre.

85      Ezen érvelést azonban nem lehet elfogadni.

86      Igaz ugyan, hogy az ítélkezési gyakorlat egyes esetekben elismeri, hogy a felperesnek egymással összefüggésben álló több aktust eredményező összetett eljárás keretében nem kell annyi panaszt benyújtania, mint amennyi, neki esetlegesen sérelmet okozó aktussal jár az eljárás. Éppen ellenkezőleg, az lett elismerve, hogy az ezen összetett eljárás részét képező különböző aktusok közötti összefüggésre tekintettel a felperes az utolsó aktussal szemben benyújtott kereset alátámasztására hivatkozhat a korábbi aktusok szabálytalanságára (lásd ebben az értelemben a Bíróság 12/64. és 29/64. sz., Ley kontra Bizottság egyesített ügyekben 1965. március 31‑én hozott ítéletét [EBHT 1965., 143. o.] és C‑448/93. P. sz., Bizottság kontra Noonan ügyben 1995. augusztus 11‑én hozott ítéletének [EBHT 1995., I‑2321. o.] 17. pontját, valamint az Elsőfokú Bíróság T‑182/94. sz., Marx Esser és Del Almo Martinez kontra Parlament ügyben 1996. szeptember 24‑én hozott ítéletének [EBHT‑KSZ 1996., I‑A‑411. o. és II‑1197. o.] 37. pontját).

87      Ezen ítélkezési gyakorlat azonban csak az egymáshoz szorosan kapcsolódó, sérelmet okozó aktusokra vonatkozik. Ezenfelül azon elv alóli kivételről van szó, amely szerint valamely aktust csak a nyitva álló jogorvoslati határidőn belül lehet vitatni, és azt – mint minden kivételt – megszorító módon kell értelmezni.

88      Márpedig a jelen ügyben a felperes által hivatkozott aktusok és cselekedetek, tekintettel jelentős különbözőségükre és hatályukra (a segítségnyújtási kötelezettségre, a fegyelmi eljárás megindítására, személyes adatok kiszivárogtatására, a besorolási fokozattal járó feladatok meghatározásának hiányára vonatkozó aktusok), nem tekinthetők összetett eljárás keretében felmerült aktusoknak és cselekedeteknek. Ezenkívül ellentétes lenne a jogbiztonság követelményével, ha elfogadnánk, hogy ezen aktusokat a rendes jogorvoslati határidőn túl is lehet vitatni. Továbbá, mivel minden egyes hivatkozott aktust külön jogorvoslati kérelemmel kell megtámadni, mindegyikük esetében alkalmazni kell a 83. pontban említett elveket a felperes által benyújtott kártérítési kereset elfogadhatóságának értékelésekor.

89      A jelen ügyben a felperes – mielőtt a Közszolgálati Törvényszék elé terjesztette volna a jelen keresetet – 2007. február 1‑jén kártérítési kérelmet nyújtott be a személyzeti szabályzat 90. cikkének (1) bekezdése alapján, majd 2007. augusztus 28‑án panaszt nyújtott be a személyzeti szabályzat 90. cikke (2) bekezdésének első albekezdése alapján a kártérítési kérelmét elutasító 2007. június 7‑i határozattal szemben. A felperes tehát a Közszolgálati Törvényszékhez benyújtott keresetét megelőzően igénybe vette az adminisztráció határozati jelleget nélkülöző magatartásából eredő kár megtérítése iránti kérelemre alkalmazandó, pert megelőző eljárást.

90      Annak megítélése érdekében tehát, hogy a felperes által követett pert megelőző eljárás szabályszerű volt‑e, meg kell vizsgálni, hogy a megtéríteni kért kár az adminisztráció határozati jelleget nélkülöző magatartásából ered‑e. E tekintetben a felperes négy típusú szabálytalanságra hivatkozik: a Bizottság segítségnyújtási kötelezettségének különböző megsértései, az újrabeosztásról szóló határozat jogellenessége, a fegyelmi eljárás megindítását elrendelő határozat jogellenessége és a Bizottság egyéb cselekedetei.

91      Meg kell állapítani, hogy a fentiekkel ellentétben a felperes nem nyújtott be kártérítési kérelmet a nyugdíjazásról szóló 2006. január 17‑i határozat jogellenességére alapítva. Tehát az e kérelemmel szemben a Bizottság által felhozott, a személyzeti szabályzat 90. és 91. cikkének rendelkezései szerinti, pert megelőző eljárás megsértésére alapított elfogadhatatlansági kifogás hatástalan.

 A Bizottság segítségnyújtási kötelezettségének megsértésére alapított kártérítési kérelemről

92      A felperes a Bizottságot a személyzeti szabályzat 24. cikke alapján terhelő segítségnyújtási kötelezettség megsértéseiből eredő kára megtérítését kéri. Kérelme alátámasztására azt hozza fel, hogy először is jogellenesek a Bizottság által a segítségnyújtás iránti kérelmei nyomán hozott kifejezett határozatok, másodszor a Bizottság felróhatóan késedelmesen alakította ki a vonatkozó álláspontját, harmadszor a Bizottság az őt gyanúba keverő újságcikkek megjelenését követően jogellenesen önként sem nyújtott segítséget.

93      A segítségnyújtási kötelezettséggel kapcsolatos határozatokat illetően az uniós bíróságok állandó ítélkezési gyakorlata az, hogy e határozatok sérelmet okozó aktusoknak minősülnek (lásd különösen a segítségnyújtást megtagadó kifejezett határozatokat illetően az Elsőfokú Bíróság T‑249/04. sz., Combescot kontra Bizottság ügyben 2007. szeptember 12‑én hozott ítéletének [EBHT‑KSZ 2007., I‑A‑2‑181. o. és II‑A‑2‑1219. o.] 32. pontját; a segítségnyújtást megtagadó hallgatólagos határozatokat illetően az Elsőfokú Bíróság T‑223/95. sz., Ronchi kontra Bizottság ügyben 1997. november 6‑án hozott ítéletének [EBHT‑KSZ 1997., I‑A‑321. o. és II‑879. o.] 25–31. pontját; a segítségnyújtásról szóló, elégtelennek ítélt határozatokat illetően az Elsőfokú Bíróság T‑59/92. sz., Caronna kontra Bizottság ügyben 1993. október 26‑án hozott ítéletének [EBHT 1993., II‑1129. o.] 100. pontját).

94      A jelen ügyben a Bizottság a jogvita tárgyát képező időszakban különböző kifejezett határozatokat hozott a felperesnek nyújtandó segítségre vonatkozó kötelezettségével kapcsolatban.

95      A Bizottság 2002. december 20‑i levelében tájékoztatta a felperest arról, hogy mit kíván tenni a 2002. november 11‑én, azt követően benyújtott segítségnyújtás iránti kérelme nyomán, hogy H.‑M. Tillack, egy német folyóirat újságírója két kérdéssort küldött a Bizottságnak, amelyben megkérdőjelezte a felperes becsületességét és a szakmai jóhírnevét. A Bizottság azt írta, hogy egyfelől részletes választ küldött H.‑M. Tillacknak a fent említett kérdéssorokra, amely tisztázza őt, másrészt saját kezdeményezésére válaszlehetőséget kért és – 2002. november 18‑án – kapott a Le Quotidien luxemburgi újságtól egy olyan cikk megjelenése nyomán, amelyben H.‑M. Tillack állításaihoz hasonló, a felperes jóhírnevét megkérdőjelező állítások szerepeltek.

96      A Bizottság 2003. október 1‑jei levelében úgy döntött, hogy egyrészt nem ad helyt a felperes által 2003. július 15‑én és 21‑én, a nevét említő és őt az Eurostatnál kirobbant pénzügyi botrányba belekeverő újságcikkek különböző európai újságokban történt megjelenését követően előterjesztett, segítségnyújtás iránti újabb kérelmeknek, másrészt az esetleges fellépéssel megvárja az Eurostatnál folyó vizsgálatok eredményét.

97      A Bizottság úgy határozott, hogy a 2004. október 27‑én a Midday Expressben megjelentetett sajtóközleményben, a segítségnyújtási kötelezettségének eleget téve, nyilvánosságra hozza azon határozatát, hogy a felperes terhére rótt szabálytalanságokra vonatkozó OLAF‑vizsgálat eredményének ismeretében megszünteti a vele szemben indított fegyelmi eljárást (lásd analógia útján a 108/86. sz., G. d. M. kontra Tanács és EGSZB ügyben 1987. október 7‑én hozott ítélet [EBHT 1987., 3933. o.] 6. pontját és a fent hivatkozott Caronna kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 93–96. pontját).

98      Tény, hogy a felperes e különböző határozatokkal szemben nem nyújtott be a személyzeti szabályzat 90. és 91. cikkében szereplő határidőn belül megsemmisítés iránti keresetet, legyen szó akár a segítségnyújtást megtagadó hallgatólagos vagy kifejezett határozatokról, akár a segítségnyújtásról hozott, általa elégtelennek vélt határozatokról. Mivel – a fent említetteknek megfelelően – sérelmet okozó aktusokról van szó, nem elfogadható a felperesnek az ezen aktusokkal okozott kára megtérítése iránti kérelme (a Bíróság 346/87. sz., Bossi kontra Bizottság ügyben 1989. február 14‑én hozott ítéletének [EBHT 1989., 303. o.] 32. pontja és az Elsőfokú Bíróság T‑20/92. sz., Moat kontra Bizottság ügyben 1993. július 13‑án hozott ítéletének [EBHT 1993., II‑799. o.] 46. pontja).

99      Ezzel szemben a Bizottságnak a segítségnyújtási kötelezettségéről szóló határozata meghozatalával és közlésével kapcsolatos állítólagos késedelmét illetően emlékeztetni kell arra, hogy a közösségi bíróság úgy tekinti, hogy a késedelem főszabály szerint nem minősül sérelmet okozó aktusnak (lásd különösen az értékelő jelentés késedelmes elkészítése terén az Elsőfokú Bíróság T‑79/92. sz., Ditterich kontra Bizottság 1994. december 1‑jén hozott ítéletének [EBHT‑KSZ 1994., I‑A‑289. o. és II‑907. o.] 66. pontját és T‑285/04. sz., Andrieu kontra Bizottság ügyben 2006. július 13‑án hozott ítéletének [EBHT‑KSZ 2006., I‑A‑2‑161. o. ás II‑A‑2‑775. o.] 135. pontját). Ebből következően elfogadható, hogy a felperes az említett késedelemre hivatkozik a kártérítési kérelme alátámasztására, elfogadható, mivel a jelen ügyben e kérelem vonatkozásában tiszteletben tartotta a személyzeti szabályzat 90. és 91. cikkében szereplő, két szakaszból álló, pert megelőző eljárás.

100    Ezenkívül, mivel a Bizottság rövid időn belül való fellépésére vonatkozó kötelezettség állítólagos megsértésére alapított, említett kártérítési kérelem nincs közvetlen kapcsolatban a Bizottság által a személyzeti szabályzat 24. cikke alapján meghozott kifejezett határozatok tartalmával, az a körülmény, hogy a felperes nem vitatta határidőn belül e határozatokat, nem teszi az említetett kártérítési kérelmet elfogadhatatlanná (a Bíróság 79/71. sz., Heinemann kontra Bizottság ügyben 1972. július 13‑án hozott ítéletének [EBHT 1972., 579. o.] 6. és 7. pontja; az Elsőfokú Bíróság T‑27/90. sz., Latham kontra Bizottság ügyben 1991. január 24‑én hozott ítéletének [EBHT 1991., II‑35. o.] 36–38. pontja, valamint T‑246/04. és T‑71/05. sz., Wunenburger kontra Bizottság egyesített ügyekben 2007. február 6‑án hozott ítéletének [EBHT‑KSZ 2007., I‑A‑2‑21. o. és II‑A‑2‑131. o.] 46–50. pontja).

101    Végül a Bizottság önkéntes segítségnyújtásának hiányát illetően emlékeztetni kell arra, hogy a közösségi bíróságok kimondták, főszabály szerint a személyzeti szabályzat 24. cikkére való hivatkozásra lehetőséget látó tisztviselőnek segítségnyújtás iránti kérelmet kell benyújtania az őt alkalmazó intézményhez, és csak bizonyos rendkívüli körülmények tehetik kötelezővé a közösségi intézmény számára, hogy e tisztviselő előzetes kérelme nélkül, a saját kezdeményezésére nyújtson valamely meghatározott segítséget. Ilyen körülmények hiányában nem minősül sérelmet okozó aktusnak, ha az intézmény nem nyújt önként segítséget a tisztviselőinek és egyéb alkalmazottainak (a Bíróság 229/84. sz., Sommerlatte kontra Bizottság ügyben 1986. június 12‑én hozott ítéletének [EBHT 1986., 1805. o.] 20. pontja; az Elsőfokú Bíróság T‑90/07. P. és T‑99/07. P. sz., Belgium és Bizottság kontra Genette egyesített ügyekben 2008. december 18‑án hozott ítéletének [EBHT 2008., II‑3859. o.] 100–102. pontja és a Közszolgálati Törvényszék F‑91/05. sz., Frankin és társai kontra Bizottság ügyben 2006. május 31‑én hozott végzésének [EBHT‑KSZ 2006., I‑A‑1‑25. o. és II‑A‑1‑83. o.] 24. pontja).

102    A jelen ügyben sem a felperes, sem az alperes nem hivatkozik olyan rendkívüli körülményre, amely indokolná, hogy a Bizottság önként cselekedjen a felperes különböző újságcikkekben történt meggyanúsítása nyomán. Ebből következően az, hogy a Bizottság önként nem nyújtott segítséget az újságcikkek megjelenését követően, határozati jelleget nélkülöző cselekedet, amelynek a felperes által a jelen kártérítési keresetben való vitatása elfogadható.

 Az újrabeosztásról szóló határozat jogellenességére alapított kártérítési kérelemről

103    A felperes azon kárának megtérítését kéri, amely őt az újrabeosztásáról szóló határozat miatt szakmai visszalépés formájában állítólag érte.

104    Az állandó ítélkezési gyakorlat szerint bár az újrabeosztásról szóló határozat nem érinti a tisztviselő anyagi érdekeit vagy rangját, a szóban forgó munkakör jellegétől és a körülményektől függően sértheti a felperes nem vagyoni érdekeit és jövőbeli kilátásait, mivel előfordulhat, hogy ugyanolyan besorolású munkakörök közül egyesek az ellátandó feladatok jellege miatt nagyobb eséllyel eredményeznek előléptetést, mint mások. E határozat szükségszerűen hatással van az érintett tisztviselő hivatali státuszára annyiban, amennyiben módosítja a feladatai ellátásának helyét és feltételeit, valamint e feladatok jellegét. E körülmények között előzetesen nem lehet úgy tekinteni, hogy az ilyen intézkedés nem okozhat sérelmet a címzettjének (lásd ebben az értelemben különösen a Bíróság 35/72. sz., Kley kontra Bizottság ügyben 1973. június 27‑én hozott ítéletének [EBHT 1973., 679. o.] 4. pontját; 33/79. és 75/79. sz., Kuhner kontra Bizottság egyesített ügyekben 1980. május 28‑án hozott ítéletének [EBHT 1980., 1677. o.] 13. pontját; 60/80. sz., Kindermann kontra Bizottság ügyben 1981. május 21‑én hozott ítéletének [EBHT 1981., 1329. o.] 8. pontját; C‑294/95. sz., Ojha kontra Bizottság ügyben 1996. november 12‑én hozott ítéletének [EBHT 1996., I‑5863. o.] 58. pontját; az Elsőfokú Bíróság T‑36/93. sz., Ojha kontra Bizottság ügyben 1995. július 6‑án hozott ítéletének [EBHT‑KSZ 1995., I‑A‑161. o. és II‑497. o.] 42. pontját és T‑73/96. sz., Forcat Icardo kontra Bizottság ügyben 1997. június 19‑én hozott ítéletének [EBHT‑KSZ 1997., I‑A‑159. o. és II‑485. o.] 16. pontját).

105    A Bizottság elnöke 2002. december 20‑án határozatot hozott a felperes újrabeosztásáról. A felperest, aki addig az Eurostat A. Igazgatóságának igazgatója volt, vezető tanácsadónak osztották be a Személyzeti és Igazgatási Főigazgatóságra, és az igazgatási reform keretébe tartozó különleges feladatokkal bízták meg, többek között az igazgatási struktúrák terén a reformfolyamatnak a bővítés következményeit figyelembe vevő „monitoringjával” kapcsolatos „benchmarchinggal” és statisztikai elemzéssel.

106    Ez az újrabeosztásról szóló határozat – tekintettel arra a változásra, amellyel a feladatok ellátásának körülményeire és a feladatok jellegére járt – hatással volt a felperes jogi helyzetére, következésképpen sérelmet okozó aktusnak minősül.

107    Mivel a felperes nem vitatta e határozatot a személyzeti szabályzat 90. és 91. cikkében szereplő határidőn belül, az ezen aktussal okozott kár megtérítése iránti ezt követően benyújtott kérelme nem elfogadható, amint arra a közösségi bíróság következetesen emlékeztet (lásd különösen a fent hivatkozott Moat kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 46. pontját és az Elsőfokú Bíróság T‑78/96. és T‑170/96. sz., W kontra Bizottság egyesített ügyekben 1998. május 28‑án hozott ítéletének [EBHT‑KSZ 1998., I‑A‑239. o. és II‑745. o.] 158. pontját).

 A fegyelmi eljárás megindítását elrendelő határozat jogellenességére alapított kártérítési kérelemről

108    Az állandó ítélkezési gyakorlat szerint a kinevezésre jogosult hatóság azon döntése, hogy megindítja a fegyelmi eljárást, csupán előkészítő eljárási szakasz. Ez a határozat nem határozza meg előre az adminisztráció végleges álláspontját, és ezért a személyzeti szabályzat 91. cikke értelmében nem tekinthető sérelmet okozó jogi aktusnak. Ez a határozat ezért csak közvetetten, a tisztviselőnek sérelmet okozó jogerős fegyelmi határozat ellen benyújtott kereset formájában támadható meg (az Elsőfokú Bíróság T‑166/02. sz., Pessoa e Costa kontra Bizottság ügyben 2003. március 13‑án hozott ítéletének [EBHT‑KSZ 2003., I‑A‑89. o. és II‑471. o.] 37. pontja és T‑48/05. sz., Franchet és Byk kontra Bizottság ügyben 2008. július 8‑án hozott ítéletének [EBHT 2008., II‑1585. o.] 340. pontja).

109    Ha a tisztviselő a személyzeti szabályzat 90. és 91. cikkében írt határidőkön belül nem indította meg a neki állítólagosan sérelmet okozó jogi aktus megsemmisítése iránti keresetet, nem orvosolhatja e mulasztást – a maga számára új keresetindítási határidőt kialakítva – az e jogi aktussal okozott kár megtérítése iránti kérelemmel. Ugyanez a helyzet, ha a mulasztás nem magával a sérelmet okozó aktussal kapcsolatos, hanem annak előkészítő aktusával, amelyet eredményesen támadhatott volna meg közvetett módon, az említett aktussal szembeni keresettel (az Elsőfokú Bíróság T‑547/93. sz., Lopes kontra Bíróság ügyben 1996. február 29‑én hozott ítéletének [EBHT‑KSZ 1996., I‑A‑63. o. és II‑185. o.] 174. és 175. pontja).

110    Ezenfelül az Elsőfokú Bíróság kimondta, hogy a kinevezésre jogosult hatóság fegyelmi eljárást megszüntető határozata nem minősül a személyzeti szabályzat 90. és 91. cikke értelmében vett, a fegyelmi eljárás alá vont tisztviselőnek sérelmet okozó aktusnak, mivel az ilyen határozat rendelkező része nem módosíthatja e tisztviselő jogi helyzetét (az Elsőfokú Bíróság T‑8/92. sz., Di Rocco kontra EGSZB ügyben 1992. december 18‑án hozott végzésének [EBHT 1992., II‑2653. o.] 27. pontja).

111    Az előző három pontban hivatkozott ítélkezési gyakorlatból az következik, hogy a fegyelmi eljárás megindítását elrendelő határozatból eredő kár megtérítésére alkalmazandó, pert megelőző eljárás az adminisztráció által hozott végleges határozat jellegétől függ.

112    Ha a megindított fegyelmi eljárást sérelmet okozó határozattal fejezik be, a tisztviselő csak a közvetlenül az eljárás végén hozott, sérelmet okozó határozatnak a személyzeti szabályzat 90., illetve 91. cikkében szereplő panaszbenyújtási, illetve keresetindítási határidőn belül történő vitatása alátámasztására hivatkozhat az említett eljárás megindítását elrendelő határozat jogellenességére.

113    Ezzel szemben, amikor az adminisztráció a fegyelmi eljárást megszüntető határozatot hoz, mivel e határozat nem sérelmet okozó aktus, a felperesnek a fegyelmi eljárás megindítását elrendelő határozatból eredő kár megtérítéséhez előzetesen tiszteletben kell tartania a személyzeti szabályzat 90. és 91. cikkében szereplő, két szakaszból álló, pert megelőző eljárást.

114    A jelen ügyben az iratokból kitűnik, hogy a Bizottság 2004. október 26‑i határozatában megszüntette a felperessel szemben indított fegyelmi eljárást. Márpedig nem kétséges, hogy e határozat nem minősül sérelmet okozó aktusnak, amelyet közvetlenül vitatni lehetne. Ezenkívül a felperes – amint arról a jelen ítélet 89. pontjában már szó volt – tiszteletben tartotta a két szakaszból álló, pert megelőző eljárást. Ennélfogva elfogadható a felperes által a jelen keresetben szereplő, a fegyelmi eljárás megindítását elrendelő határozat jogellenességéből eredő kárának megtérítése iránt benyújtott kérelem.

 A kártérítési kérelem alátámasztására felhozott többi szabálytalanságról

115    A felperes a következőkből eredő kára megtérítését kéri: először is a H.‑M. Tillack által küldött, fent említett kérdéssorok nyomán az Eurostatnál lefolytatott belső ellenőrzés során a Bizottság által elkövetett szabálytalanságok, másodszor rá vonatkozó bizalmas információk kiszivárogtatása a Bizottság szolgálataitól, végül pontosan körülírt, a képességeinek megfelelő feladatok meghatározásának elmaradása az újrabeosztását követően. Mivel ezek határozati jelleget nélkülöző cselekedetek, elfogadható, hogy a felperes kártérítési keresetben rájuk hivatkozik, mivel a velük kapcsolatban követett, pert megelőző eljárás szabályos volt.

 A kártérítési kérelem ésszerű határidőn belül való benyújtásának elmaradására alapított elfogadhatatlansági kifogásról

116    Emlékeztetni kell arra, hogy az állandó ítélkezési gyakorlat szerint azon tisztviselőknek és egyéb alkalmazottaknak, akik kártérítést szeretnének kapni az Uniótól az Uniónak betudható kár miatt, az erre irányuló kérelmet az általuk kifogásolt helyzetről való tudomásszerzéstől számított ésszerű határidőn belül kell előterjeszteniük, még akkor is, ha a személyzeti szabályzat 90. cikkének (1) bekezdése semmilyen határidőt nem állapít meg a kérelem benyújtására (az Elsőfokú Bíróság T‑144/02. sz., Eagle és társai kontra Bizottság ügyben 2004. október 5‑én hozott ítéletének [EBHT 2004., II‑3381. o.] 65. és 66. pontja; a Közszolgálati Törvényszék F‑87/07. sz., Marcuccio kontra Bizottság ügyben 2008. november 4‑én hozott végzésének [EKHT‑KSZ 2008., I‑A‑1‑351. o. és II‑A‑1‑1915. o., a végzéssel szemben T‑16/09. P. ügyszám alatt fellebbezés van folyamatban az Európai Unió Törvényszéke előtt] 27. pontja).

117    Az ésszerű határidő tiszteletben tartása ugyanis követelmény minden olyan esetben, amikor erre vonatkozó írott norma hiányában a jogbiztonság vagy a bizalomvédelem elve kizárja, hogy az uniós intézmények és a természetes vagy jogi személyek időbeli korlát nélkül cselekedjenek, és így veszélyeztessék többek között a kialakult jogi helyzetek stabilitását. Az Unió fizetési kötelezettsége megállapításának lehetőségét magában hordozó, felelősség megállapítása iránti keresetek esetében a kártérítési igény benyújtására nyitva álló ésszerű határidő betartása a közpénzek védelme érdekében is fontos; a szerződésen kívüli felelősség megállapítása iránti keresetek tekintetében e jelentőség sajátos megjelenési formája a Bíróság alapokmányának 46. cikkében meghatározott ötéves elévülési idő (a fent hivatkozott Sanders és társai kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 59. pontja). Valamely határidő ésszerű jellegét az egyes ügyek sajátos körülményeinek figyelembevételével kell megállapítani, különös tekintettel a jogvitának az érintett szempontjából felmerülő tétjére, az ügy bonyolultságára és az érintett felek magatartására (a fent hivatkozott Eagle és társai kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 66. pontja).

118    A közösségi bíróság szerint e határidő alkalmazásához az kell, hogy a tisztviselő az általa kifogásolt helyzetről való tudomásszerzéstől számított ésszerű határidőn belül forduljon kártérítési kérelemmel az intézményhez (a fent hivatkozott Eagle és társai kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 65. és 66. pontja; a Közszolgálati Törvényszék F‑125/05. sz., Tsarnavas kontra Bizottság ügyben 2007. február 1‑jén hozott ítéletének [EBHT‑KSZ 2007., I‑A‑1‑43. o. és II‑A‑1‑231. o.] 69. pontja).

119    Amint az a 89. pontban szerepel, a felperes 2007. február 1‑jén kérelmet, illetve 2007. augusztus 28‑án panaszt terjesztett elő a személyzeti szabályzat 90. cikke (1) bekezdésének, illetve (2) bekezdésének rendelkezései alapján. A Bizottságnak a felperes keresetében felhozott, határozati jelleget nélkülöző cselekedetei közül a legrégebbiek 2002 novemberében történtek, és azokról az érintett 2002 decemberében szerzett tudomást. A felperes az általa kifogásolt többi határozati jelleget nélkülöző cselekedetről 2003 és 2004 során szerzett tudomást. Ennek megfelelően a jelen ügy körülményei között – a jogvita tétjét és a több évig húzódó ügy bonyolultságát figyelembe véve – az öt évnél rövidebb időn belül benyújtott kártérítési kérelmet összességében ésszerű határidőn belül benyújtott kérelemnek kell tekinteni.

120    Ebből következően a Bizottság által felhozott elfogadhatatlansági kifogásnak nem lehet helyt adni.

 A fegyelmi eljárás megindítását elrendelő határozatra vonatkozóan felhozott többi elfogadhatatlansági kifogásról

121    A Bizottság azt állítja, hogy nem elfogadható a fegyelmi eljárás megindítását elrendelő 2003. július 9‑i határozat jogszerűségének a felperes általi vitatása, mivel olyan előkészítő aktusról van szó, amellyel szemben nem lehet keresetet benyújtani. Ezenkívül a felperesnek nem fűződik érdeke ezen aktus jogszerűségének vitatásához, mivel az eljárást a 2004. október 26‑i határozattal megszüntették.

122    Az elsőként felhozott elfogadhatatlansági kifogás hatástalan, mivel a felperes nem a 2003. július 9‑i határozat megsemmisítése iránti keresetet, hanem a többek között ezen aktusból eredő kárának megtérítése iránti keresetet nyújtott be. A jelen ügyben tehát – amint az a 107–113. pontban szerepel – elfogadható a felperes kártérítési keresetben ezen előkészítő aktus jogellenességére való hivatkozása.

123    A fegyelmi eljárás megindítását elrendelő határozattal kapcsolatban másodikként felhozott elfogadhatatlansági kifogás szintén nem lehet sikeres. A fegyelmi eljárás 2004. októberi megszüntetése ugyanis visszamenőlegesen nem szünteti meg a jóhírnév sérelmét, amely a felperest érhette különösen azon időszak teljes tartama alatt, amelynek során az említett eljárás folyamatban volt. Következesképpen a felperesnek érdeke fűződik ahhoz, hogy a jelen keresetben a fegyelmi eljárás megindítását elrendelő 2003. július 9‑i határozat jogellenességére hivatkozzon.

 A Bizottság szerződésen kívüli felelősségének megállapításáról

1.     A Bizottság szerződésen kívüli felelőssége megállapításának feltételeiről

 A felek érvei

124    A felperes azt állítja, hogy a Bizottság szerződésen kívüli felelősségének megállapításához az intézmény magatartásának jogellenességét, az elszenvedett kár ténylegességét, illetve a felrótt magatartás és a hivatkozott kár közötti okozati összefüggés fennállását kell bizonyítani.

125    Az első feltételt illetően a felperes emlékeztet arra, hogy az ítélkezési gyakorlat azt követeli meg, hogy megállapítható legyen a magánszemélyek számára jogosultságot keletkeztető valamely jogi szabály kellően súlyos megsértése. A kellően súlyos jogsértésre vonatkozó követelmény teljesültnek tekinthetőségével kapcsolatban az a meghatározó kritérium, hogy a közösségi intézmény a mérlegelési jogkörének korlátait nyilvánvalóan és súlyosan túllépte‑e. Ha ez az intézmény csak meglehetősen csekély, illetve semmilyen mérlegelési jogkörrel nem rendelkezik, a hatályos jog puszta megsértése elegendő lehet a kellően súlyos jogsértés megállapításához.

126    A Bizottság szintén azzal érvel, hogy a szerződésen kívüli felelőssége megállapításához a felperesnek bizonyítania kell az intézménynek felrótt magatartás jogellenességét, a kár ténylegességét, illetve az e magatartás és a hivatkozott kár közötti okozati összefüggés fennállását.

127    A Bizottság a kártérítési kereset megalapozottságának megítélését lehetővé tevő három feltétel közül az elsőt illetően kifejti, hogy az ítélkezési gyakorlat azt követeli meg, hogy megállapítható legyen a magánszemélyek számára jogosultságot keletkeztető valamely jogi szabály kellően súlyos megsértése. Ha az érintett intézmény széles mérlegelési jogkörrel rendelkezik, a kellően súlyos jogsértésre vonatkozó követelmény teljesültnek tekinthetőségével kapcsolatban az a meghatározó kritérium, hogy ezen intézmény mérlegelési jogkörének korlátait nyilvánvalóan és súlyosan túllépi. A közösségi jog egyszerű megsértése csak akkor elegendő a kellően súlyos jogsértés megállapításához, ha ez az intézmény csak meglehetősen csekély, illetve semmilyen mérlegelési jogkörrel nem rendelkezik (a Bíróság C‑352/98. P. sz., Bergaderm és Goupil kontra Bizottság ügyben 2000. július 4‑én hozott ítéletének [EBHT 2000., I‑5291. o.] 43. és 44. pontja, és C‑312/00. P. sz., Bizottság kontra Camar és Tico ügyben 2002. december 10‑én hozott ítéletének [EBHT 2002., I‑11355. o.] 54. pontja; az Elsőfokú Bíróság T‑198/95., T‑171/96., T‑230/97., T‑174/98. és T‑225/99. sz., Comafrica és Dole Fresh Fruit Europe kontra Bizottság egyesített ügyekben 2001. július 12‑én hozott ítéletének [EBHT 2001., II‑1975. o.] 134–136. pontja).

 A Közszolgálati Törvényszék álláspontja

128    Az állandó ítélkezési gyakorlat szerint az EK 236. cikk (jelenleg, módosítást követően, EUMSZ 270. cikk) alapján benyújtott kártérítési kereset megalapozottsága a következő feltételek együttes teljesülésétől függ: az intézménynek felrótt magatartás jogellenessége, a kár ténylegessége, illetve a felrótt magatartás és a hivatkozott kár közötti okozati összefüggés fennállása (a Bíróság C‑136/92. P. sz., Bizottság kontra Brazelli Lualdi és társai ügyben 1994. június 1‑jén hozott ítéletének [EBHT 1994., I‑1981. o.] 42. pontja és C‑348/06. P. sz., Bizottság kontra Girardot ügyben 2008. február 21‑én hozott ítéletének [EBHT 2008., I‑833. o.] 52. pontja). Mind a három feltételnek meg kell valósulnia. Bármelyikük hiánya elegendő a kártérítési kereset elutasításához.

129    A Bizottság azzal érvel, hogy e három feltétel közül az elsőt illetően az ítélkezési gyakorlat azt követeli meg, hogy megállapítható legyen a magánszemélyek számára jogosultságot keletkeztető valamely jogi szabály kellően súlyos megsértése.

130    Meg kell állapítani azonban, hogy a Bíróság kizárólag olyan jogviták elbírálása során követte ezt az érvelést, amelyekben az intézmények szerződésen kívüli felelősségének megállapítását az EK 288. cikk (jelenleg, módosítást követően, EUMSZ 340. cikk), és nem az EK 236. cikk (jelenleg, módosítást követően, EUMSZ 270. cikk) rendelkezései alapján kérték.

131    Az állandó ítélkezési gyakorlat szerint ugyanis, az intézmények szerződésen kívüli felelősségét, ha annak megállapítását az EK 236. cikk (jelenleg, módosítást követően, EUMSZ 340. cikk) alapján kérik, kizárólag sérelmet okozó aktus (vagy határozati jelleget nélkülöző cselekedet) jogellenessége miatt lehet megállapítani, méghozzá úgy, hogy nem kell vizsgálni azt, hogy szó van‑e a magánszemélyek számára jogosultságot keletkeztető valamely jogi szabály kellően súlyos megsértéséről (lásd különösen a fent hivatkozott Bizottság kontra Girardot ügyben hozott ítélet 52. és 53. pontját).

132    Ezen ítélkezési gyakorlat nem zárja ki, hogy a bíróság értékelje az adminisztrációnak az érintett területre vonatkozó mérlegelési jogköre terjedelmét; éppen ellenkezőleg, ez lényegi ismérv a szóban forgó határozat vagy cselekedet jogszerűségének vizsgálata során, mivel a bíróság által gyakorolt jogszerűségi felülvizsgálat és annak terjedelme attól függ, hogy az alkalmazandó jog és a gondos ügyintézésből fakadó követelmények alapján az adminisztráció milyen széles mérlegelési jogkörrel rendelkezik.

133    Következésképpen a 127. pontban szereplő ítélkezési gyakorlat, amelyre a Bizottság beadványaiban hivatkozik, nem alkalmazandó azon jogviták esetében, amelyek az EK 236. cikk (jelenleg, módosítást követően, EUMSZ 270. cikk) rendelkezésein alapulnak. Ennélfogva a jelen ügyben a Közszolgálati Törvényszéknek annak vizsgálatakor, hogy teljesül‑e az adminisztráció szerződésen kívüli felelősségének magállapítására vonatkozó első feltétel, csak azt kell értékelnie, hogy a Bizottságnak felrótt cselekedetek – az adminisztrációnak a Közszolgálati Törvényszék elé terjesztett jogvita tárgyát illetően fennálló mérlegelési jogköre fényében – közszolgálati kötelességszegésnek minősülnek‑e (lásd különösen ebben az értelemben az Elsőfokú Bíróság T‑339/03. sz., Clotuche kontra Bizottság ügyben 2007. február 7‑én hozott ítéletének [EBHT‑KSZ 2007., I‑A‑2‑29. o. és II‑A‑2‑179. o.] 219. és 220. pontját, valamint T‑250/04. sz., Combescot kontra Bizottság ügyben 2007. szeptember 12‑én hozott ítéletének [EBHT‑KSZ 2007., I‑A‑2‑191. o. és II‑A‑2‑1251. o.] 86. pontját).

134    Mindenesetre – még ha el is kellene fogadni a Bizottság 127. pontban ismertetett érvelését – meg kell állapítani, hogy a felperes által felhozott egyes jogsértések bármelyike, megalapozottsága esetén, a magánszemélyek számára jogosultságot keletkeztető következő jogi normák egyike kellően súlyos megsértésének minősülne:

–        a személyzeti szabályzat 24. cikke;

–        a 2002. február 19‑i határozat;

–        a 45/2001 rendelet;

–        az ártatlanság vélelmének elve;

–        a gondos ügyintézés elve, különösen az elfogulatlan bánásmódhoz való jog.

2.     A Bizottság magatartásának jogellenességéről

 A Bizottságnak a segítségnyújtási kötelezettségével kapcsolatos, önkéntes fellépése elmaradásáról és felróható késedelméről

 A felek érvei

135    A felperes azt állítja, hogy a Bizottságnak a személyzeti szabályzat 24. cikke rendelkezéseinek megfelelően segítséget kell nyújtania azoknak a tisztviselőknek, akiket a sajtóban támadás ér. E kötelezettség alapján az adminisztrációnak rövid időn belül fel kell lépnie annak érdekében, hogy a tisztviselőt ért sérelem ne váljon helyrehozhatatlanná. Márpedig a jelen ügyben a Bizottság késve cselekedett, ráadásul közben a felelősségét megalapozó hibát vétett. Először is saját kezdeményezésre kellett volna cselekednie, mihelyt a tisztviselője becsületességét és szakmai jóhírnevét megkérdőjelező újságcikk megjelent, és nem kellett volna megvárnia, hogy ez utóbbi hivatalosan is hozzá forduljon. Másodszor különösen gyorsan kellett volna cselekednie, mivel az elé terjesztett segítségnyújtási kérelmek indoka rágalmazó újságcikkek megjelenése volt. Márpedig a Bizottság nem kellőképpen és késve cselekedett az első segítségnyújtási kérelem alkalmával. Ezenfelül az e segítségnyújtási kérelemre adott választ csak több évvel a kérelem benyújtását követően érkezett meg a felpereshez. A másik két benyújtott kérelmet pedig a Bizottság az előterjesztésüket követően több mint három hónappal utasította el. Harmadszor a 2004. október 27‑én közzétett sajtóközlemény – amelyben lakonikusan annyi szerepelt, hogy a felperessel szemben indított fegyelmi eljárást megszüntették – elkésett, és nem volt elegendő az érintett becsületét és szakmai jóhírnevét ért sérelem helyrehozásához.

136    A Bizottság azzal érvel, hogy kellő időben és megfelelő módon válaszolt a felperes által a személyzeti szabályzat 24. cikke alapján előterjesztett segítségnyújtás iránti kérelmekre. Először is önként és gyorsan válaszolt H.‑M. Tillacknak a felperest azzal vádoló kérdéssoraira, hogy az Eurostatnál odaítélt közbeszerzési szerződésekkel kapcsolatban bizonyos vállalkozásokat előnyben részesítettek. Másodszor – a Stern folyóirat internetes oldalán és a Le Quotidien újságban való megjelenésüket követően – azonnal reagált a bizonyos vállalkozások előnyben részesítésével és a felperes „fegyelmi okokból történt áthelyezésével” kapcsolatos állításokat megismétlő újságcikkekre. Egyébiránt az utóbbi újságban válaszlehetőséget kapott, és így nyilvánosan cáfolni tudta az említett állításokat. Ezenkívül a Bizottság emlékeztet arra, hogy az ítélkezési gyakorlat alapján nem arra köteles, hogy cselekedjen minden olyan újságcikk megjelenését követően, amelyben valamelyik tisztviselőjét vagy egyéb alkalmazottját rágalmazó állítások szerepelnek, hanem csak arra, hogy megfelelő segítséget nyújtson neki. Márpedig a jelen ügyben a felperesnek arra adott felhatalmazás, hogy hasonló támadás esetén felhasználja a Le Quotidien újságban megjelentetett válaszban kifejtett bizottsági álláspontot, kellő segítségnek minősül. Harmadszor a Bizottság úgy véli, hogy a felperes által 2003 júliusában előterjesztett segítségnyújtási kérelmek elutasításával megfelelő módon válaszolt rájuk. Egy olyan sajtóközlemény ugyanis, amely a felperes ügyét elhatárolja az Eurostat OLAF‑vizsgálat alá vont két másik igazgatója ügyétől, azzal a veszéllyel járt volna, hogy még jobban megbélyegzi a szóban forgó két tisztviselőt, és rontja a Bizottságról kialakult képet. Negyedszer a Bizottság önként sajtóközleményt tett közzé a Midday Expressben 2004. október 27‑én, amelyben nyilvánosságra hozta a felperessel szemben indított fegyelmi eljárás megszüntetését.

137    Ezenfelül a tárgyaláson a Bizottság kifejtette, hogy nem lehet úgy tekinteni, hogy késve cselekedett, mivel a segítségnyújtási kérelmekre a személyzeti szabályzat 90. cikke (1) bekezdésének rendelkezései szerinti négy hónapos határidőn belül válaszolt.

 A Közszolgálati Törvényszék álláspontja

138    Amint az a fentebb, a jelen ítélet 98. pontjában szerepel, nem elfogadható a felperes részéről a Bizottság által a segítségnyújtási kérelmeire adott válaszként hozott határozatok tartalmát ért bírálat. Ehelyütt tehát csak a felperes azon állításainak vizsgálatára kerül sor, amelyek az adminisztráció határozati jelleget nélkülöző cselekedeteire, különösen az e kérelmekről való késedelmes döntésre vonatkoznak.

139    Az állandó ítélkezési gyakorlat értelmében az adminisztráció széles mérlegelési jogkörrel rendelkezik a személyzeti szabályzat 24. cikkével kapcsolatos intézkedések és eszközök kiválasztása terén. Mindazonáltal a tisztviselő feladatai ellátásával kapcsolatos szakmai becsületét érintő súlyos és megalapozatlan vádak esetén cáfolnia kell e vádakat, és meg kell hoznia minden intézkedést az érintett sérelmet szenvedett jóhírnevének helyreállítása érdekében (lásd különösen a fent hivatkozott Caronna kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 64., 65. és 92. pontját és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlatot). Az adminisztrációnak különösen annyit meg kell tennie, hogy kellő eréllyel cselekszik, és az ügy körülményei által megkövetelt gyorsasággal és gondossággal válaszol (az Elsőfokú Bíróság T‑5/92. sz., Tallarico kontra Parlament ügyben 1993. április 21‑én hozott ítéletének [EBHT 1993., II‑477. o.] 31. pontja; T‑294/94. sz., Dimitriadis kontra Számvevőszék ügyben 1996. február 28‑án hozott ítéletének [EBHT‑KSZ 1996., I‑A‑51. o. és II‑151. o.] 39. és 45. pontja, valamint T‑183/95. sz., Carraro kontra Bizottság ügyben 1998. március 17‑én hozott ítéletének [EBHT‑KSZ 1998., I‑A‑123. o. és II‑329. o.] 33. pontja).

140    A valamely tisztviselő által amiatt előterjesztett segítségnyújtási kérelmek, hogy a sajtóban megrágalmazták, vagy megsértették a becsületét és a szakmai jóhírnevét, főszabály szerint különösen gyors választ igényelnek az adminisztráció részéről annak érdekében, hogy maga a válasz kellő hatást érjen el, illetve lehetővé tegye a tisztviselő számára, hogy adott esetben elkerülje az abból fakadó elévülési veszélyeket, hogy egyes nemzeti bíróságok előtti eljárásokban rövidek a sajtóvétségekkel kapcsolatos keresetindítási határidők.

141    Ezenkívül a közösségi bíróság kimondta, hogy az adminisztráció késedelme, ha nem állnak fenn különleges körülmények, a felelősségét megalapozó közszolgálati kötelességszegésnek minősül (az értékelő jelentés késedelmes elkészítésével kapcsolatban lásd különösen a Bíróság 173/82., 157/83. és 186/84. sz., Castille kontra Bizottság egyesített ügyekben 1986. február 6‑án hozott ítéletét [EBHT 1986., 497. o.] és a fent hivatkozott Latham kontra Bizottság ügyben hozott ítéletének 49. és 50. pontját; a téves információk helyesbítését illetően lásd a fent hivatkozott Heinemann kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 12. pontját).

142    A Bizottság cselekedeteit e megfontolások fényében kell értékelni.

143    Általában véve a Bizottság azt állította a tárgyaláson, hogy nem cselekedett késve, mivel a felperes különböző segítségnyújtási kérelmeiről szóló határozatok meghozatalára és közlésére a személyzeti szabályzat 90. cikkének (1) bekezdésében szereplő négy hónapos határidőn belül került sor.

144    E tekintetben a Közszolgálati Törvényszék úgy ítéli meg, hogy a személyzeti szabályzat 90. cikke (1) bekezdése rendelkezéseinek kizárólagos célja annak kimondása, hogy amennyiben valamely kérelemre az adminisztráció nem válaszol négy hónapon belül, az hallgatólagos elutasító határozatnak minősül, amelyet a személyzeti szabályzat 90. cikke (2) bekezdésének rendelkezései szerinti, pert megelőző eljárás tiszteletben tartását követően meg lehet támadni a Közszolgálati Törvényszék előtt (lásd különösen a fent hivatkozott Ronchi kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 31. pontját). Ezzel szemben az adminisztráció késedelem miatti szerződésen kívüli felelősségét illetően e rendelkezések nem értelmezhetők akként, hogy az adminisztráció általában véve négy hónapos határidővel rendelkezik a cselekvésre, függetlenül az ügy körülményeitől. Ezen értelmezés ellentétes lenne azzal az ítélkezési gyakorlattal, amely szerint írott normában szereplő kötelező határidő hiányában az adminisztrációnak ésszerű időn belül kell döntenie, amelyet esetről esetre, az adott ügy körülményeitől függően kell értékelni (lásd különösen, analógia útján az Elsőfokú Bíróság T‑307/01. sz., François kontra Bizottság ügyben 2004. június 10‑én hozott ítéletének [EBHT 2004., II‑1669. o.] 48. és 49. pontját; a Közszolgálati Törvényszék F‑1/06. sz., Fernández Ortiz kontra Bizottság ügyben 2007. február 14‑én hozott ítéletének [EBHT‑KSZ 2007., I‑A‑1‑53. o. és II‑A‑1‑293. o.] 41., 42. és 44. pontját).

145    Következésképpen önmagában azon körülmény alapján, hogy a Bizottság négy hónapon belül válaszolt a segítségnyújtási kérelmekre, nem állapítható meg, hogy a megkövetelt gyorsasággal és gondossággal cselekedett. Minden egyes felhozott esetet illetően meg kell tehát vizsgálni, hogy az adminisztráció ésszerű időn belül cselekedett‑e.

–       A Bizottság önkéntes fellépésének elmaradásáról

146    Amint az a jelen ítélet 101. pontjában szerepel, az adminisztrációnak főszabály szerint nem kell saját kezdeményezésére meghatározott segítséget nyújtania valamely tisztviselőjének, kivéve, ha rendkívüli körülmények állnak fenn (a fent hivatkozott Sommerlatte kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 21. és 22. pontja; a fent hivatkozott Belgium és Bizottság kontra Genette ügyben hozott ítélet 101. és 102. pontja; a fent hivatkozott Frankin és társai kontra Bizottság ügyben hozott végzés 24. pontja). Márpedig a jelen ügyben nem állapítható meg ilyen körülmények fennállása, és arra nem is hivatkoztak, így a Bizottság nem követett el hibát azzal, hogy nem reagált önként arra, hogy a felperest különböző európai újságokban megvádolták.

147    Ezzel együtt meg kell jegyezni, hogy a felperes állításával ellentétben a Bizottság – miután H.‑M. Tillack elküldte neki a felperes szakmai jóhírnevét megkérdőjelező kérdéseket – önként és gyorsan cselekedett, még azelőtt, hogy a felperes 2002. november 11‑én benyújtotta volna az első segítségnyújtási kérelmét a bizonyos vállalkozások előnyben részesítésére vonatkozóan megfogalmazott állítások cáfolata iránt. Az Eurostatnál ugyanis 2002. október 28‑án és 29‑én értekezletet tartottak a Bizottság által H.‑M. Tillack kérdéseire adandó válaszok előkészítésére, amelyek közlésére 2002. november 11‑én került sor.

–       A Bizottságnak a 2002. november 11‑i segítségnyújtási kérelemre való reakciójáról

148    A felperes az után terjesztett elő segítségnyújtási kérelmet, hogy H.‑M. Tillack 2002. október 25‑én és november 7‑én olyan kérdéssorokat küldött a Bizottságnak, amelyek többek között arra engedtek következtetni, hogy a felperes az Eurostat közbeszerzéseinél előnyben részesítette a görög cégeket. 2002. november 13‑án megjelent H.‑M. Tillack újságcikke a Stern folyóirat internetes oldalán, amely tartalmazta a fent említett, bizonyos vállalkozások előnyben részesítésére vonatkozó állítások többségét, valamint közvetlenül megkérdőjelezte a felperes becsületességét és szakmai jóhírnevét. 2002. november 14‑én és 20‑án ugyanilyen jellegű állításokat tartalmazó és a felperes „felmentéséről” tudósító újságcikkek jelentek meg a Le Quotidienben és a L’Investigateurben.

149    A Bizottság 2002. november 11‑én válaszolt H.‑M. Tillack kérdéseire. Ezenfelül 2002. november 15‑i levelében válaszlehetőséget kért a Le Quotidien újságtól, amely ezt 2002. november 18‑án biztosította. Tekintettel arra, hogy a Bizottság pár napon belül lépéseket tett, a Közszolgálati Törvényszék úgy ítéli meg, hogy a jelen ügyben a megkövetelt gyorsasággal cselekedett.

150    Bár sajnálatos, hogy a Bizottság nem tett meg minden olyan intézkedést, amelyet a helyzet megkövetelt, nevezetesen nem reagált a Stern folyóirat internetes oldalán és a L’investigateurben megjelent cikkekre, ez a segítségnyújtást megtagadó hallgatólagos határozatként értékelendő (lásd ebben az értelemben a fent hivatkozott Ronchi kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 25–31. pontját) mulasztást – amint az a jelen ítélet 83. pontjában szerepel – már nem lehet a jelen kártérítési keresetben kifogásolni, mivel vele szemben a felperes nem nyújtott be megsemmisítés iránti keresetet a személyzeti szabályzat 90. és 91. cikkében szereplő határidőn belül.

151    Ezzel szemben az adminisztráció nem a kellő gondossággal járt el, amikor csak a 2002. december 20‑i levelében tájékoztatta a felperest arról, hogy a segítségnyújtási kérelme nyomán milyen lépéseket kíván tenni. A jelen ügy körülményei között ugyanis a Bizottság azzal, hogy több mint egy hónap elteltével válaszolt az előterjesztett segítségnyújtási kérelemre, késve jelezte a felperesnek, hogy az addig meghozott intézkedéseken felül nem kíván továbbiakat tenni, holott ezen álláspont jelentős körülménynek minősült a felperes számára ahhoz, hogy az ügy teljes ismeretében tudjon cselekedni, adott esetben a fent említett sajtóorgánumokkal szemben.

152    E felróható késedelem alapján megállapítható az adminisztráció felelőssége.

–       A Bizottságnak a 2003. július 15‑i és 21‑i segítségnyújtási kérelmekre való reakciójáról

153    A felperes 2003. július 15‑én és 21‑én segítségnyújtási kérelmet terjesztett elő azt követően, hogy egyrészt 2003. július 10‑én, illetve 11‑én a Financial Timesban, illetve a Le Monde‑ban az Eurostatnál kirobbant súlyos pénzügyi botrányról tudósító újságcikk jelent meg, másrészt ezzel összefüggésben fegyelmi eljárást indítottak ellene, valamint az Eurostat egy másik igazgatója és főigazgatója ellen.

154    A Bizottság csak 2003. október 1‑jén foglalt állást e kérelmekkel kapcsolatban. Tekintettel a tisztviselőt fenyegető rágalmazás, valamint becsület- és szakmai jóhírnévsértés veszélye miatt előterjesztett segítségnyújtási kérelmek jellegére, a Közszolgálati Törvényszék úgy ítéli meg, hogy az adminisztráció azzal, hogy több mint két hónap elteltével határozott e kérelmekről, nem az e téren megkövetelt gondossággal járt el (lásd a jelen ítélet 140. pontját), és a felelősségét megalapozó hibát követett el.

–       A 2004. október 27‑i sajtóközleményről

155    Tény, hogy a Bizottság a felperessel szemben indított fegyelmi eljárást megszüntető határozat meghozatalát követő napon erről tudósító sajtóközleményt tett közzé. A jelen ügy körülményei között tehát ezt a felperest tisztázó tájékoztatási intézkedést késedelem nélkül hozták meg. Bár sajnálatos, hogy a Bizottság úgy határozott, nem tesz ennél messzemenőbb intézkedéseket, ezt a nem kellő segítségnyújtási határozatot a jelen keresetben nem lehet vitatni, amint az a jelen ítélet 93. és 98. pontjában szerepel.

156    A fentiekből az következik, hogy a Bizottság azzal, hogy késve tájékoztatta a felperest az első segítségnyújtási kérelmével kapcsolatos lépéseiről, illetve nem a kellő időben válaszolt a 2003 júliusában előterjesztett segítségnyújtási kérelmeire, a felelősségét megalapozó hibát követett el (lásd analógia útján a fent hivatkozott Caronna kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 99. pontját és a Ronchi kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 52. pontját).

 A bizalmas információk kiszivárogtatásáról

 A felek érvei

157    A felperes azt állítja, hogy két alkalommal szivárogtak ki rá vonatkozó bizalmas információk. Először 2002 novemberében az Eurostat főigazgatója mellé történő újrabeosztására vonatkozó határozat tervezetével kapcsolatban. Újságcikkek számoltak be ugyanis arról, hogy vezető tanácsadónak osztották be az Eurostat főigazgatója mellé, holott valójában a Személyzeti és Igazgatási Főigazgatóságra nevezték ki vezető tanácsadónak. A felperes szerint a második információkiszivárogtatásra 2003 júliusában a fegyelmi eljárás megindítását elrendelő határozattal kapcsolatban került sor. A nemzetközi sajtóban megjelent újságcikkek alaptalanul keltették azt a benyomást, hogy a felperes belekeveredett a Planistat vállalkozással kapcsolatos pénzügyi botrányba. Ezen információkat csak a Bizottság szolgálatai szivárogtathatták ki. Egyébiránt e kiszivárogtatások, tekintettel a nyilvánosságra hozott adatok személyes jellegére, sértik a 45/2001 rendelet 2. cikkének b) pontját.

158    A Bizottság azzal érvel, hogy először is a felperes nem bizonyította, hogy az általa benyújtott újságcikkekben szereplő információk a Bizottság szolgálataitól szivárogtak ki. Az említett cikkek ugyanis egyetlen alkalommal sem fedték fel forrásaikat. Másodszor úgy ítéli meg, hogy az állítólagos kiszivárogtatás egyébként sem minősül a közösségi jog olyan súlyos megsértésének, amely megalapozná az adminisztráció felelősségét. Harmadszor az első állítólagos információkiszivárogtatást illetően a Bizottság úgy véli, hogy a nyilvánosságra hozott információk nem sértették a felperes jóhírnevét.

 A Közszolgálati Törvényszék álláspontja

159    A felperes a beadványaiban és a tárgyaláson csak arra hivatkozott, hogy a Bizottság szolgálataitól két alkalommal, 2002 novemberében és 2003 júliusában szabálytalanul személyes adatok szivárogtak ki. Ezzel szemben a kártérítési kérelme alátámasztására arra nem hivatkozott, hogy rá vonatkozó személyes információk a Bizottság sajtóközleményének közzétételekor is kiszivároghattak.

160    Előzetesen emlékeztetni kell arra, hogy az Elsőfokú Bíróság már kimondta, hogy a személyes információk szabálytalan kiszivárgása a 45/2001 rendelettel ellentétes személyesadat-kezelésnek minősül (lásd ebben az értelemben az Elsőfokú Bíróság T‑259/03. sz., Nikolaou kontra Bizottság ügyben 2007. szeptember 12‑én hozott ítéletének [az EBHT‑ban nem tették közzé] 208. pontját).

161    Ezenkívül a Közszolgálati Törvényszék emlékeztet arra, hogy kártérítési kereset esetén a felperesnek kell bizonyítania, hogy teljesülnek az érintett intézmény szerződésen kívüli felelősségének megállapításához szükséges feltételek. Ennek megfelelően a jelen ügyben a felperesnek főszabály szerint bizonyítania kell, hogy a sajtóban megjelent, rá vonatkozó információk az adminisztrációnak betudható kiszivárogtatásból származnak (lásd ebben az értelemben a fent hivatkozott Nikolaou kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 141. pontját, valamint a fent hivatkozott Franchet és Byk kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 182. pontját). E szabály alól azonban létezik kivétel, abban az esetben, ha a káreseményt több különböző tényező is okozhatta, és a közösségi intézmény nem szolgáltatott olyan bizonyítékot, amely lehetővé tenné annak megállapítását, hogy ezen esemény mely tényező következménye, annak ellenére, hogy ő volt a legalkalmasabb helyzetben arra, hogy e tekintetben bizonyítékot szolgáltasson, így a fennálló bizonytalanságot a terhére kell figyelembe venni (a fent hivatkozott Franchet és Byk ügyben hozott ítélet 183. pontja).

162    A felperes által említett információkiszivárogtatások megtörténtét ezen elvek fényében kell megvizsgálni.

163    A felperes először is azt állítja, hogy személyes adatok szivárogtak ki, vagyis felhatalmazás nélkül nyilvánosságra hozták az Eurostat főigazgatója mellé vezető tanácsadóként való újrabeosztásáról szóló, időközben elvetett határozat tervezetét, mivel a Le Quotidien luxemburgi újság egyik cikkében 2002. november 14‑én megjelent ez az információ.

164    Meg kell azonban jegyezni, hogy 2002. november 13‑án a Bizottság sajtóközleményt tett közzé, amelyben beszámolt az Eurostat néhány igazgatójának újrabeosztásáról. Márpedig e sajtóközleményben hivatalosan is közölték – igaz, tévesen –, hogy a felperest az Eurostaton belül újrabeosztották. E körülmények között, tekintettel e hivatalos sajtóközlemény tartalmára, nem tűnik úgy, hogy a Le Quotidien luxemburgi újságban 2002. november 14‑én megjelent információk a Bizottság szolgálatainál történt bizalmasadat-kiszivárogtatásból származnak.

165    Mindenesetre, még ha feltételezzük is, hogy történt ilyen kiszivárogtatás, a felperes nem bizonyította, hogy ok-okozati kapcsolat áll fenn e kiszivárogtatás és az általa hivatkozott kár között. A jóhírnevét ért állítólagos sérelem ugyanis nem magának a kiszivárogtatásnak, hanem annak az eredménye, hogy egybeesett az újrabeosztásról szóló határozat meghozatala és hivatalos közlése, valamint a H.‑M. Tillack által írt, a felperest név szerint megvádoló újságcikk megjelenése.

166    A felperes másodszor azzal érvel, hogy a Bizottság szolgálatainál újabb szabálytalan személyesadat-kiszivárogtatás történt 2003 júliusában, mivel különböző újságcikkekben – például a Financial Timesban 2003. július 10‑én megjelent újságcikkben – szerepelt, hogy a Bizottság fegyelmi eljárást indított a felperessel szemben, aki belekeveredett a Planistat vállalkozással kapcsolatos pénzügyi botrányba.

167    A Bizottság 2003. július 9‑én sajtóközleményt tett közzé, amelyben többek között az szerepelt, hogy három tisztviselővel szemben fegyelmi eljárást indított, a folyamatban lévő vizsgálatok időtartamára felfüggesztette az Eurostat és a Planistat nevű gazdasági és statisztikai tanácsadó vállalkozás közötti szerződéseket, továbbá a szolgálatai által készített két jelentés alapján már megállapítható, hogy a pénzügyi szabályzatot súlyosan megsértették az Eurostatnál.

168    E sajtóközlemény szövege alapján azonban úgy tűnik, hogy abban sem a felperes neve, sem a fegyelmi eljárás alá vont egyik tisztviselőként való azonosítását lehetővé tevő más körülmény nem szerepel. E feltételek között az a tény, hogy a felperes neve szerepel a Financial Times cikkében, csak felhatalmazás nélküli kiszivárogtatás eredménye lehet. Ráadásul a kiszivárogtatás csak a Bizottság szolgálatainál történhetett, mivel az ügybe semmilyen más igazgatási szerv nem lett bevonva, illetve a felperesnek semmilyen érdeke nem fűződött az ilyen típusú információknak a sajtó részére történő kiszivárogtatásához.

169    Igaz ugyan, hogy a Bizottság azt állítja, a felperes formálisan nem bizonyította, hogy a nevét e szolgálatok hozták szabálytalanul nyilvánosságra. A jelen ítélet 161. pontjában hivatkozott ítélkezési gyakorlatban szereplő elvek alapján azonban ilyen típusú helyzetben, amikor bizonytalanság áll fenn, a bizonyítási terhet nem a felperes, hanem az alperes intézmény viseli.

170    Végül, bár a Bizottság azt állítja, hogy az újságírók a 2003. július 9‑i sajtóközlemény nyomán maguk is kikövetkeztethették a felperes nevét egyszerűen az interneten végzett keresésnek köszönhetően, ez az általános állítás nem teszi lehetővé, hogy úgy tekintsük, nem a Bizottság hozta szabálytalanul nyilvánosságra a felperes nevét. Meg kell jegyezni ugyanis, hogy a Financial Times cikke közvetlenül a 2003. július 9‑i sajtóközleményt követően jelent meg, és nagyon határozottan állította, hogy a felperessel szemben fegyelmi eljárás indult. Ezenfelül az ügy irataiból nem következik, hogy a Financial Times azon sajtóorgánumok egyike volt, amelyek majdnem egy évvel korábban átvették az azon vádakról szóló hírt, hogy a felperes előnyben részesített görög vállalkozásokat.

171    A Bizottság tehát azzal, hogy szabálytalanul nyilvánosságra hozta, hogy a felperes a fegyelmi eljárás alá vont tisztviselők egyike megsértette a 45/2001 rendelet rendelkezéseit. E jogsértés megalapozza a felelősségét.

 Az Eurostat belső ellenőrzési szolgálatának jelentéséről

 A felek érvei

172    A felperes azt állítja, hogy az Eurostat belső ellenőrzési szolgálata több hibát is vétett a jelentése elkészítése során. Először is erre az ellenőrzésre egyes ellenőrzési szabályok megsértésével került sor. Többek között az Eurostat főigazgatója nem bízta meg a belső ellenőrzési szolgálatot azzal, hogy a H.‑M. Tillack által feltett kérdések nyomán készítsen jelentést.

173    Másodszor a jelentés elfogult, és sérti az ártatlanság vélelmének elvét. Ugyanis C. D‑nek, a jelentés készítőjének előítéletei voltak a felperessel szemben, és a belső ellenőrzés kezdetétől rá nézve terhelő jelentést akart megfogalmazni. Ez az elfogultság abban is megnyilvánul, ahogyan C. D. reagált a felperes által az ellenőrzési jelentés tervezetére tett észrevételekre.

174    Harmadszor a Bizottság megsértette a jogos bizalom és gondos ügyintézés elvét azzal, hogy nem hallgatta meg a felperest a jelentés végleges verziójának elkészítése előtt, és nem vette figyelembe az általa 2003. június 24‑én e‑mailben előterjesztett írásbeli észrevételeket.

175    A Bizottság előzetesen emlékeztet arra, hogy az Eurostat belső ellenőrzési szolgálatának vitatott jelentése ellenőrzési jelentés, nem pedig közigazgatási vizsgálat nyomán készített jelentés. Következésképpen az adminisztrációnak nem volt kötelessége tiszteletben tartani az igazgatási vizsgálatokra vonatkozó szabályokat, például az igazgatási vizsgálatok és a fegyelmi eljárások lefolytatásáról szóló 2002. február 19‑i bizottsági határozatot.

176    Ezt követően a Bizottság azzal érvel, hogy az Eurostat belső ellenőrzési szolgálatának jelentését a hatályos szabályoknak megfelelően készítették el.

177    Először is a belső ellenőrzésre az Eurostat főigazgatója kifejezett megbízást adott, amint azt egyébként az „A Supcom program 1995–1998 keretében odaítélt közbeszerzési szerződésekre vonatkozó ellenőrzés lépéseinek és eseményeinek időrendje” című dokumentum is bizonyítja, amelyben az szerepel, hogy „Franchet úr azt kéri a belső ellenőrzéstől, hogy járjon utána bizonyos kérdéseknek”.

178    Másodszor, tiszteletben tartották a védelemhez való jogot, mivel az Eurostat belső ellenőrzési szolgálata 2002. június 17‑i chartája (a továbbiakban: ellenőrzési charta) rendelkezéseinek megfelelően a felperes megkapta a belső ellenőrzési jelentés tervezetét, és még arra is lehetősége volt, hogy azzal kapcsolatban észrevételt tegyen. A belső ellenőrzési szolgálat később meg is vizsgálta a felperes által tett megjegyzéseket. Az a körülmény, hogy a felperest a belső ellenőrzési jelentés véglegesítése előtt nem hallgatták meg, nem bizonyítja, hogy a Bizottság megsértette a védelemhez való jogot, mivel ezt semmilyen jogi aktus vagy szabályozás, illetve a közösségi jog egyetlen alapelve sem teszi kötelezővé.

179    Harmadszor a belső ellenőrzési jelentés nem elfogult, és nem sérti az ártatlanság vélelmének elvét. A jelentés szövegéből kitűnik ugyanis, hogy azt a teljes semlegesség jegyében készítették, és nem annak kiderítésére irányult, hogy a felperes jogellenesen járt‑e el, hanem egyszerűen arra, hogy általános értelemben értékelje az Eurostattal és annak tisztviselőjével szemben felhozott vádak jelentette kockázatokat.

 A Közszolgálati Törvényszék álláspontja

180    Először is a Közszolgálati Törvényszék úgy ítéli meg, hogy – tekintettel egyfelől az Eurostat belső ellenőrzési szolgálata jelentésében és annak tervezetében használt kifejezésekre, másfelől a követett eljárásra – az adminisztráció, állításának megfelelően, belső ellenőrzést és nem igazgatási vizsgálatot végzett. Egyébiránt az IDOC semmilyen módon nem vett részt az ellenőrzésben. Következésképpen a felperes nem hivatkozhat eredményesen a 2002. február 19‑i határozat rendelkezéseinek megsértésére a Bizottság felelősségének megalapozása céljából.

181    Másodszor a felperes azt állítja, hogy az Eurostat belső ellenőrzési szolgálatának jelentése szabálytalan, mivel az Eurostat főigazgatója nem kérte írásban a belső ellenőrzési szolgálattól az ellenőrzés lefolytatását.

182    Mindazonáltal sem az uniós jognak, sem az ellenőrzési chartának nincs olyan rendelkezése, amely kötelezővé tenné az Eurostat főigazgatója számára, hogy írásban kérje a belső ellenőrzési szolgálattól az adott ellenőrzés lefolytatását. Az ügy irataiból, különösen az „A Supcom program 1995–1998 keretében odaítélt közbeszerzési szerződésekre vonatkozó ellenőrzés lépéseinek és eseményeinek időrendje” című dokumentumból kitűnik, hogy a vitatott ellenőrzés kezdeményezője valóban az Eurostat főigazgatója. Y. Franchet, az Eurostat korábbi főigazgatója a válaszhoz csatolt írásbeli tanúvallomásában kijelenti, hogy emlékezete szerint kérte „C. D‑t, hogy nézzen utána, hogy a H.‑M. Tillack által feltett kérdéseknek van‑e komoly alapja”. Igaz ugyan, hogy a Bizottság a tárgyaláson nem tudott magyarázatot adni arra, hogy a több hónapra felfüggesztett ellenőrzést mely határozat alapján folytatták 2003. május 21‑én az ellenőrzési jelentés tervezetének a felperes részére való elküldésével. Az új főigazgató – akit éppen 2003. május 21‑én neveztek ki – legfontosabb feladata azonban az volt, hogy fényt derítsen az Eurostatnál tapasztalható működési rendellenességekre. Ennek megfelelően az ügy körülményei között úgy tűnik, hogy az ellenőrzés folytatására nem szabálytalanul, C. D. saját kezdeményezésére került sor. Következésképpen a kifogást el kell utasítani.

183    Harmadszor a felperes azzal érvel, hogy az Eurostat belső ellenőrzési szolgálata jelentésének elkészítése során megsértették az ártatlanság vélelmének elvét.

184    Emlékeztetni kell arra, hogy az ártatlanság vélelmének elve – ahogyan az különösen az emberi jogok és alapvető szabadságok védelméről szóló, Rómában 1950. november 4‑én kelt európai egyezmény (a továbbiakban: EJEE) 6. cikke (2) bekezdéséből következik – az alapvető jogok részét képezi, amelyeket a Bíróság ítélkezési gyakorlata és az EU 6. cikk (2) bekezdése szerint az unió jogrendje elismer (lásd különösen a Bíróság C‑199/92. P. sz., Hüls kontra Bizottság ügyben 1999. július 8‑án hozott ítéletének [EBHT 1999., I‑4287. o.] 149. és 150. pontját; az Elsőfokú Bíróság T‑193/04. sz., Tillack kontra Bizottság ügyben 2006. október 4‑én hozott ítéletének [EBHT 2006., II‑3995. o.] 121. pontját és a fent hivatkozott Franchet és Byk kontra Bizottság ügyben hozott ítéletének 209. pontját).

185    Az Emberi Jogok Európai Bíróságának ítélkezési gyakorlata szerint az EJEE 6. cikkének (2) bekezdése nemcsak a vád megalapozottságának a vizsgálatára irányadó, hanem a teljes büntetőeljárásra is vonatkozik, függetlenül az eljárás kimenetelétől. E rendelkezés mindenki számára biztosítja azt, hogy ne lehessen valamely jogsértés elkövetésében bűnösnek minősíteni és bűnösként kezelni addig, amíg a bűnösségét bíróság meg nem állapította. Következésképpen ez a rendelkezés megköveteli különösen azt, hogy a bíróság tagjai a feladatuk teljesítése során ne abból az előfeltevésből induljanak ki, hogy a gyanúsított a bűncselekményt elkövette. Az ártatlanság vélelmét sértik az olyan nyilatkozatok vagy határozatok, amelyek azt a véleményt tükrözik, hogy az adott személy bűnös, amelyek a közvéleményt arra ösztönzik, hogy az adott személyt bűnösnek tekintse, és amelyek a tényállásnak az ügyben eljáró bíró által történő értékelését előre megjósolják (lásd különösen az EJEB, 1995. február 10‑i Allenet de Ribemont kontra Franciaország ítéletet, A. sorozat 308. szám, 38–41. §. a 2000. október 10‑i Daktaras kontra Litvánia ítéletet, Ítéletek és Határozatok Tára 2000‑X, 44. §. és a 2006. szeptember 21‑i Pándy kontra Belgium ítéletet, 13583/02. sz. kereset, 41–42. §).

186    Tény azonban, hogy a jelen ügyben a felperessel szemben nem indult büntetőeljárás.

187    Ezenfelül az uniós bíróságok állandó ítélkezési gyakorlata értelmében az EJEE 6. cikkének megsértésére nem lehet eredményesen hivatkozni igazgatási vagy fegyelmi eljárásban, mivel az ilyen eljárást megindító intézményt nem lehet az említett 6. cikk értelmében vett „bíróságnak” minősíteni (lásd különösen a Bíróság C‑252/97. P. sz., N kontra Bizottság ügyben 1998. július 16‑án hozott végzésének [EBHT 1998., I‑4871. o.] 52. pontját; az Elsőfokú Bíróság T‑26/89. sz., de Compte kontra Parlament ügyben 1991. október 17‑én hozott ítéletének [EBHT 1991., II‑781. o.] 94. pontját és T‑273/94. sz., N kontra Bizottság ügyben 1997. május 15‑én hozott ítéletének [EBHT‑KSZ 1997., I‑A‑97. o. és II‑289. o.] 95. pontját; valamint a Közszolgálati Törvényszék F‑40/05. sz., Andreasen kontra Bizottság ügyben 2007. november 8‑án hozott ítéletének [EBHT‑KSZ 2007., I‑A‑1‑337. o. és II‑A‑1‑1859. o.

188    , az ítélettel szemben T‑17/08. P. ügyszám alatt fellebbezés van folyamatban az Európai Unió Törvényszéke előtt] 125–127. pontját).

189    E körülmények között az arra alapított jogalap, hogy a belső ellenőrzési eljárás során megsértették az ártatlanság vélelmének elvét – ahogyan az különösen az EJEE 6. cikkének (2) bekezdéséből következik –, hatástalan, mivel az Eurostat belső ellenőrzési szolgálata nem minősül az említett 6. cikk értelmében vett „bíróságnak”.

190    Ezzel együtt az elfogulatlanság elve alapján az adminisztrációnak az ellenőrzések lefolytatása során nem lehetnek előítéletei az ellenőrzés tárgyát illetően. Az adminisztráció ettől csak azt követően térhet el, hogy elvégezte a bizonyítást az észlelt működési rendellenességekre vonatkozóan (lásd analógia útján, a fegyelmi eljárás megindítását illetően, a fent hivatkozott Pessoa e Costa kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 56. pontját).

191    A jelen ügyben a felperes azt állítja, hogy C. D.‑nek az ellenőrzés kezdetétől előítéletei voltak az Eurostat belső ellenőrzési szolgálata jelentésébe foglalandó megállapítások tartalmát illetően.

192    Először is a Közszolgálati Törvényszék úgy ítéli meg, hogy az a körülmény, hogy kizárólag a H.‑M. Tillack német újságíró által feltett kérdések alapján határozták meg a belső ellenőrzés terjedelmét, vagy hogy a belső ellenőrzési jelentés részben megkérdőjelezte a Bizottság által H.‑M. Tillack kérdéseire adott válaszokat, nem elegendő annak megállapításához, hogy az Eurostat belső ellenőrzési szolgálata elfogult a felperessel szemben. Egyrészt – amint az a jelen ítélet 182. pontjában szerepel – az ellenőrzés terjedelme a főigazgató és nem C. D. kezdeményezésére igazodott a H.‑M. Tillack által feltett kérdésekhez. Másrészt, mivel a Bizottság által H.‑M. Tillacknak adott válaszok adott időpontban születtek, az azokban foglalt információk utólag, a belső ellenőrzési szolgálat által végzett további vizsgálódások nyomán változhattak vagy módosulhattak.

193    Másodszor az igaz, hogy C. D. egyrészt arról tájékoztatta az új főigazgatót, hogy nem tartja relevánsnak a felperes által az ellenőrzési jelentés tervezetével kapcsolatban tett megjegyzéseket, másrészt leállította az ellenőrzési csoport által a felperes megjegyzéseire készített válasz tervezetével kapcsolatos munkát. Mindazonáltal e cselekedetek – bár egyéni értékítéletre utalnak – nem bizonyítékai C. D. elfogultságának, amely a belső ellenőrzési szolgálat vezetőjeként őt megillető mérlegelési jogkör határain belül maradt. Következésképpen ezt a kifogást is el kell utasítani.

194    A jogos bizalom tiszteletben tartása elvének megsértésére alapított kifogást illetően emlékeztetni kell arra, hogy ezen elv az Unió alapelvei közé tartozik (a Bíróság 112/80. sz. Dürbeck‑ügyben 1981. május 5‑én hozott ítéletének [EBHT 1981., 1095. o.] 48. pontja). A jogos bizalom védelméhez való jog három feltétel együttes teljesülését feltételezi. Először is az uniós adminisztrációnak pontos, feltételhez nem kötött és egybehangzó, valamint hitelt érdemlő és megbízható forrásokból származó ígéreteket kell nyújtania az érdekelt számára (az Elsőfokú Bíróság T‑66/96. és T‑221/96. sz., Mellett kontra Bíróság egyesített ügyekben 1998. július 28‑án hozott ítéletének [EBHT‑KSZ 1998., I‑A‑449. o. és II‑1305. o.] 106. és 107. pontja). Másodszor ezen ígéreteknek jogos várakozást kell kelteniük abban a személyben, akihez azokat intézik (az Elsőfokú Bíróság T‑3/92. sz., Latham kontra Bizottság ügyben 1994. február 9‑én hozott ítéletének [EBHT‑KSZ 1994., I‑A‑23. o. és II‑83. o.] 58. pontja, T‑235/94. sz., Galtieri kontra Parlament ügyben 1996. február 27‑én hozott ítéletének [EBHT‑KSZ 1996., I‑A‑43. o. és II‑129. o.] 63. és 64. pontja és T‑56/96. sz., Maccaferri kontra Bizottság ügyben 1998. február 17‑én hozott ítéletének [EBHT‑KSZ 1998., I‑A‑57. o. és II‑133. o.] 54. pontja). Harmadszor az adott ígéreteknek összhangban kell lenniük a vonatkozó szabályokkal (a Bíróság 162/84. sz., Vlachou kontra Számvevőszék ügyben 1986. február 6‑án hozott ítéletének [EBHT 1986., 481. o.] 6. pontja; az Elsőfokú Bíróság T‑123/89. sz., Chomel kontra Bizottság ügyben 1990. március 27‑én hozott ítéletének [EBHT 1990., II‑131. o.] 28. pontja).

195    A gondos ügyintézés elve megköveteli, hogy a kinevezésre jogosult hatóság a tisztviselő helyzetéről való döntéskor tekintettel legyen a döntést befolyásoló összes körülményre, és ennek során ne csak a szolgálati érdeket vegye figyelembe, hanem az érintett tisztviselő érdekeit is (lásd ebben az értelemben az Elsőfokú Bíróság T‑11/03. sz., Afari kontra EKB ügyben 2004. március 16‑án hozott ítéletének [EBHT‑KSZ 2004., I‑A‑65. o. és II‑267. o.] 42. pontja; a Közszolgálati Törvényszék F‑28/06. sz., Sequeira Wandschneider kontra Bizottság ügyben 2007. december 13‑án hozott ítéletének [EBHT‑KSZ 2007., I‑A‑1‑431. o. és II‑A‑1‑2443. o.] 150. pontja).

196    A jelen ügyben egyetlen uniós jogi rendelkezés vagy elv sem teszi kötelezővé az adminisztráció számára a tisztviselő meghallgatását a rá vonatkozó belső ellenőrzési jelentés véglegesítése előtt. Az ellenőrzési charta 4.2.4. pontja egyszerűen annyit tartalmaz, hogy a belső ellenőrzési szolgálatnak lehetővé kell tennie az ellenőrzés alá vont személy számára, hogy előterjessze a jelentés tervezetére vonatkozó észrevételeit. Márpedig C. D. 2003. június 12‑i leveléből és a felperes 2003. június 24‑i észrevételeiből az derül ki, hogy e kötelezettségnek eleget tettek. Ezenkívül a felperes nem bizonyította, hogy az adminisztráció pontos, feltételhez nem kötött és egybehangzó ígéretet adott neki arra, hogy a belső ellenőrzési jelentés véglegesítése előtt meghallgatja. Ennek megfelelően, mivel nem teljesül a jogos bizalom elvére való hivatkozáshoz szükséges feltételek egyike, az ezen elv megsértésére alapított jogalapot semmiképpen nem lehet elfogadni.

197    Végül az a körülmény, hogy a felperes nem kapott formális meghallgatási lehetőséget a belső ellenőrzési szolgálat jelentésének véglegesítése előtt, nem bizonyítja a gondos ügyintézés elvének megsértését. Az adminisztráció ugyanis figyelembe vehette a felperes érdekeit, mivel tény, hogy előterjeszthette a jelentés tervezetére vonatkozó észrevételeit.

 A fegyelmi eljárás megindítását elrendelő határozatról

 A felperes érvei

198    A felperes először is azt állítja, hogy szabálytalan a Bizottság által a vele szembeni fegyelmi eljárás megindítása érdekében követett eljárás. A Bizottság ugyanis ezen eljárás megindításához a 2002. február 19‑i határozat rendelkezéseivel ellentétesen nem az IDOC által lefolytatott igazgatási vizsgálatot vett alapul, hanem egyszerűen az Eurostat belső ellenőrzési szolgálatának jelentését és a Bizottság belső ellenőrzési szolgálatának közbenső jelentését. Ezenfelül a 2002. február 19‑i határozatban biztosított eljárási garanciákat – mint például a jelentés véglegesítési előtti meghallgatáshoz való jogot – sem tartották tiszteletben. Egyébiránt az adminisztráció megsértette a védelemhez való jog tiszteletben tartásának elvét azzal, hogy nem hallgatta meg a felperest a vele szembeni fegyelmi eljárás megindítása előtt.

199    A felperes másodszor azzal érvel, hogy a Bizottság nyilvánvaló mérlegelési hibát követett el, és megsértette a gondos ügyintézés elvét azzal, hogy vele szemben fegyelmi eljárás megindítását rendelte el. Egyfelől az Eurostat belső ellenőrzési szolgálatának jelentése és a Bizottság belső ellenőrzési szolgálatának közbenső jelentése, amelyekre a Bizottság támaszkodott, jogszerűen nem tehette volna lehetővé a számára az említett eljárás megindítását, mivel nem a kellő komolysággal készültek, a tartalmuk nincs bizonyítékkal alátámasztva, nem tartják tiszteletben a védelemhez való jogot és nagyszámú téves vagy pontatlan információt tartalmaznak. Másfelől a nyilvánvaló mérlegelési hiba a fegyelmi eljárás megindítását elrendelő határozat – amelyet két napon belül fogadtak el – elsietett jellegéből is fakad.

200    A Bizottság azzal érvel, hogy a fegyelmi eljárás megindítását elrendelő 2003. július 9‑i határozatot az alkalmazandó közösségi szabályokat szigorúan tiszteletben tartva hozták meg.

201    Először is úgy véli, hogy egyetlen jogi aktus vagy szabályozás rendelkezése sem teszi kötelezővé a számára azt, hogy a valamely tisztviselővel szembeni fegyelmi eljárás megindítása előtt igazgatási vizsgálatot folytasson le. Ha elegendő olyan információval rendelkezik, amely fegyelmi vétségre utal, szabadon megindíthatja a fegyelmi eljárást. Emlékeztet arra, hogy e tekintetben a tudomására jutott körülményektől függően széles mérlegelési jogkörrel rendelkezik. Márpedig a jelen ügyben a fent említett jelentésekre tekintettel elrendelhette a vitatott fegyelmi eljárás megindítását, anélkül hogy nyilvánvaló mérlegelési hibát követett volna el.

202    A Bizottság másodszor azt állítja, hogy a közösségi jog egyetlen rendelkezése sem teszi kötelezővé a számára, hogy meghallgassa a tisztviselőt, mielőtt elrendeli a vele szembeni fegyelmi eljárás megindítását. Egyrészt a személyzeti szabályzat 87. cikkében csak annyi szerepel, hogy a tisztviselőt meg kell hallgatni, mielőtt a kinevezésre jogosult hatóság írásbeli figyelmeztetést vagy megrovást adna neki, vagy azelőtt, hogy e hatóság konzultálna a fegyelmi tanáccsal. Másrészt a meghallgatáshoz való jog alapelve csak akkor teszi kötelezővé a Bizottság számára a tisztviselő meghallgatását, ha vele szemben számára sérelmet okozó határozatot lehet hozni. Márpedig, mivel a fegyelmi eljárás megindítását elrendelő határozat nem sérelmet okozó határozat, ezen alapelv nem alkalmazható a jelen ügyben. Harmadrészt, mivel a fegyelmi eljárás nem bírósági eljárás, az EJEE 6. cikkének rendelkezéseit nem lehet eredményesen felhozni annak alátámasztására, hogy a felperest meg kellett volna hallgatni a fegyelmi eljárás megindítása előtt.

203    Harmadszor a Bizottság azzal érvel, hogy a vitatott fegyelmi eljárás megindításával nem követett el nyilvánvaló mérlegelési hibát, mivel az Eurostat belső ellenőrzési jelentése és a Bizottság belső ellenőrzési szolgálatának közbenső jelentése – amelyek nem sértették meg az ártatlanság vélelmének elvét – alapján joggal lehetett azt gondolni, hogy a felperes fegyelmi vétséget követett el.

 A Közszolgálati Törvényszék álláspontja

204    A felperes először is azt állítja, hogy a fegyelmi eljárás megindítását elrendelő határozat eljárási szabályt sért, mivel a Bizottság előzetesen nem folytatott le igazgatási vizsgálatot, és nem tartotta tiszteletben az igazgatási vizsgálatokról szóló 2002. február 19‑i határozat rendelkezéseit.

205    Mindazonáltal sem a személyzeti szabályzat 87. cikke, sem a IX. melléklete nem írja elő, hogy az adminisztrációnak a fegyelmi eljárás megindítása előtt igazgatási vizsgálatot kell lefolytatnia.

206    Igaz ugyan, hogy az IDOC‑ot létrehozó 2002. február 19‑i határozat olyan szabályokat állapít meg, amelyeket tiszteletben kell tartani a fegyelmi eljárást előkészítő igazgatási vizsgálat lefolytatása során. E határozat egyetlen rendelkezése sem teszi azonban kifejezetten kötelezővé az adminisztráció számára, hogy igazgatási vizsgálatot folytasson le a fegyelmi eljárás megindítása előtt. Éppen ellenkezőleg, e határozat 5. cikkéből az következik, hogy az igazgatási vizsgálat megindítása csak az esetlegesen a tisztviselő terhére róható tények pontosabb felderítését szolgáló lehetőség a személyzeti és igazgatási főigazgató számára.

207    Ezenfelül, mivel a fegyelmi eljárás megindítását elrendelő határozat nem minősül sérelmet okozó aktusnak, a felperes nem hivatkozhat eredményesen a védelemhez való jog tiszteletben tartásának elvére annak kifogásolása végett, hogy a kinevezésre jogosult hatóság nem hallgatta meg őt a vele szembeni fegyelmi eljárás megindítása előtt (a fent hivatkozott Pessoa e Costa kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 59. pontja, valamint a fent hivatkozott Franchet és Byk kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 367. pontja).

208    Ennélfogva az, hogy a fegyelmi vizsgálat megindítását megelőzően nem folytattak le igazgatási vizsgálatot, nem minősül olyan eljárási szabálysértésnek vagy a védelemhez való jog tiszteletben tartása elve olyan megsértésének, amely megalapozhatja az adminisztráció felelősségét.

209    Másodszor a nyilvánvaló mérlegelési hibára alapított kifogást illetően emlékeztetni kell arra, hogy a tisztviselő elleni fegyelmi eljárás megindításáról szóló határozat célja, hogy lehetővé tegye a kinevezésre jogosult hatóság számára az érintett tisztviselő terhére rótt tények valóságtartalmának és súlyának vizsgálatát, valamint a személyzeti szabályzat 87. cikkének megfelelően a tisztviselő meghallgatását e tárgyban, annak érdekében, hogy véleményt alkothasson egyrészt abban a kérdésben, hogy van e lehetőség akár a fegyelmi eljárás megszüntetésére, akár pedig a tisztviselővel szemben fegyelmi intézkedés alkalmazására, másrészt pedig, adott esetben, abban a kérdésben, hogy ezen intézkedés alkalmazása előtt szükséges‑e, vagy sem, hogy a személyzeti szabályzat IX. mellékletében előírt eljárás szerint a tisztviselőt fegyelmi tanács elé állítsák (a fent hivatkozott Pessoa e Costa kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 36. pontja és az Elsőfokú Bíróság T‑203/03. sz., Rasmussen kontra Bizottság ügyben 2005. október 5‑én hozott ítéletének [EBHT‑KSZ 2005., I‑A‑279. o. és II‑1287. o.] 41. pontja).

210    E határozat szükségszerűen azzal jár, hogy az adminisztrációnak kényes döntést kell hoznia, tekintettel a döntésből esetlegesen fakadó súlyos és visszavonhatatlan következményekre. Az intézmény e tekintetben széles mérlegelési jogkörrel rendelkezik, és a bíróság felülvizsgálata az adminisztráció által az eljárás megindításához figyelembe vett tények helytállóságára, a felrótt tények értékelésére vonatkozó nyilvánvaló hiba fennállására és a hatáskörrel való visszaélés fennállására korlátozódik (lásd analógia útján, a fegyelmi intézkedésekre vonatkozóan különösen az Elsőfokú Bíróság T‑203/98. sz., Tzikis kontra Bizottság ügyben 2000. május 17‑én hozott ítéletének [EBHT‑KSZ 2000., I‑A‑91. o. és II‑393. o.] 50. pontját és a fent hivatkozott N kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 125. pontját; az OLAF‑hoz fordulást illetően a Közszolgálati Törvényszék F‑23/05. sz., Giraudy kontra Bizottság ügyben 2007. május 2‑án hozott ítéletének [EBHT‑KSZ 2007., I‑A‑1‑121. o. és II‑A‑1‑657. o.] 98. és 99. pontját).

211    Mindazonáltal az érintett tisztviselő jogainak védelme érdekében a kinevezésre jogosult hatóságnak a fegyelmi eljárás megindítása előtt pontos és releváns információkkal kell rendelkeznie (lásd ebben az értelemben a fent hivatkozott Franchet és Byk kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 352. pontját és a Közszolgálati Törvényszék F‑124/05. és F‑96/06. sz., A és G kontra Bizottság egyesített ügyekben hozott ítéletének 366. pontját).

212    A jelen ügyben a 2003. július 9‑i határozat szövegéből kiderül, hogy a Bizottság amiatt rendelte el a felperessel szembeni fegyelmi eljárás megindítását, hogy egyrészt eltűrte vagy megengedte, hogy a közbeszerzések során az értékelési eljárás ne legyen átlátható, mivel a ténylegesen alkalmazott értékelési módszerek nem feleltek meg a beszerzésekkel és közbeszerzésekkel foglalkozó tanácsadó bizottság jelentéseiben bemutatott értékelési módszereknek, másrészt eltűrte vagy megengedte, hogy a Planistat nevű vállalkozással kötött szerződés esetében a személyéhez közel álló, de az ajánlattevő által eredetileg nem javasolt szakértő vegyen részt a közbeszerzéssel összefüggésben nem lévő vizsgálat elvégzésére irányuló projektben, amelynek során már azelőtt „kifizetési jóváhagyást” adtak ki, hogy a vizsgálat közbenső jelentését véglegesítették volna. A Bizottság e határozatot egyrészt a Bizottság belső ellenőrzési szolgálata 2003. július 7‑i közbenső jelentésére, másrészt az Eurostat belső ellenőrzési szolgálata 2003. július 8‑i jelentésére alapította.

213    Először is felmerül a kérdés, hogy önmagukban a belső ellenőrzési jelentések olyan kellően pontos és releváns információnak minősülnek‑e, amelyet az adminisztráció figyelembe vehetett a tisztviselővel szembeni fegyelmi eljárás megindításához.

214    Az ellenőrzési charta 1.3. pontjában többek között a következő szerepel:

„[…] a belső ellenőrzés célja nem a csalások felderítése.

Még ha az eljárásokat lelkiismeretesen ellenőrzik is, az ellenőrzés nem garantálhatja valamennyi csalás felderítését.

Az ellenőrök azonban azonosíthatnak olyan kockázatokat, amelyek csalásra utalhatnak. Ha az elvégzett ellenőrzés nem csökkenti az azonosított kockázatokat vagy veszélyeket, folytatnia a kell a vizsgálódást annak megállapítása érdekében, hogy történt‑e csalás, és adott esetben erről értesítenie kell az OLAF‑ot; kizárólag e szervnek van hatásköre a csalás felderítésére irányuló vizsgálat lefolytatására.”

215    A Bizottság a maga részéről az ellenkérelmében a következőkre emlékezetet:

„A belső ellenőrzés[i jelentés] célja, hogy segítse a főigazgatót és a felsővezető beosztású tisztviselőket a kockázatoknak a tárgyi eszközök biztosítása érdekében történő kezelésében, valamint a szabályok tiszteletben tartásának és az információk helytállóságának ellenőrzésében […]. Következésképpen az Eurostat által lefolytatott belső ellenőrzés nem teszi lehetővé annak megállapítását, hogy csalás történt, sem annak bizonyítását, hogy a csalásra vonatkozó egyes állítások megalapozottak. Ez csak igazgatási vizsgálat vagy fegyelmi eljárás eredménye lehet. A belső ellenőrzés célja tehát jelentősen különbözik az igazgatási vizsgálat vagy a fegyelmi eljárás céljától, mivel ez utóbbiak meghatározott személyek esetleges kötelezettségeit érintik vagy érinthetik […]”

216    A jelen ügyben tény, hogy a Bizottság kizárólag belső ellenőrzési jelentésekre alapította a felperessel szembeni fegyelmi eljárás megindítását. Márpedig a belső ellenőrzési jelentések – jellegükre és a fent említett jellemzőikre tekintettel – főszabály szerint nem minősülhetnek a fegyelmi eljárás megindítását lehető tévő, kellően pontos és releváns információnak.

217    Mindazonáltal nem zárható ki, hogy a belső ellenőrzési jelentés adott esetben a fegyelmi eljárás megindításának alapjául szolgáljon, még ha nem is ez a célja. Amennyiben tehát az adminisztráció ilyen jelentésre hivatkozik, esetről esetre meg kell vizsgálni, hogy az említett típusú dokumentumban található információk kellően pontosak és relevánsak‑e a fegyelmi eljárás megindításának megalapozásához.

218    A jelen ügyben meg kell állapítani, hogy a Bizottság belső ellenőrzési szolgálatának közbenső jelentése semmilyen megállapítást nem tesz a felperes terhére rótt első kifogásra vonatkozóan. A második kifogást illetően az említett jelentés annak megállapítására korlátozódik, hogy az Eurostat belső ellenőrzési szolgálata arra derített fényt, hogy történhettek nepotista megnyilvánulások. Ennek megfelelően e jelentés nem elemzi, és külön nem is vizsgálja a felperes terhére rótt cselekményeket, hanem arra szorítkozik, hogy egyrészt közvetve és óvatosan megismétli a felperes terhére szóló azon megállapításokat, amelyeket az Eurostat belső ellenőrzési szolgálata az általa készített jelentéstervezetben tehetett, másrészt emlékeztet a médiában arra vonatkozóan megjelent találgatásokra, hogy az Eurostat egyik igazgatóságán feltételezhetően előnyben részesítették a görög vállalkozásokat.

219    Ennélfogva e jelentés – tekintettel a tartalmára – nem minősülhetett olyan kellően pontos és releváns információnak, amely alapján a Bizottság elrendelhette a fegyelmi eljárás megindítását.

220    Az Eurostat belső ellenőrzési szolgálatának 2003. július 8‑i jelentését illetően először is meg kell állapítani, hogy azt a felperes által vezetett igazgatóság által odaítélt közbeszerzési szerződések körülményeire vonatkozó újságírói kérdésekre válaszként és az említett újságírói állításokkal kapcsolatos tényekre korlátozódó vizsgálat alapján készítették el. Ennek megfelelően a jelentés bevezetőjében az szerepel, hogy az elvégzett vizsgálat „nem terjedt ki a Supcom program keretében odaítélt szerződések részletes és egyedi vizsgálatára, hanem [az újságíró] által kifogásolt körülményekre – vagyis a költségvetési források nemzetek szerinti eloszlására, az ajánlatok értékelésének módjára és az odaítélési eljárás átláthatóságára – korlátozódott”. A felperes a belső ellenőrzési jelentésre vonatkozó, a Bizottság által nem vitatott tartalmú kritikai elemzésében (a továbbiakban: kritikai elemzés) e tekintetben kifejtette, hogy „a belső ellenőrzés során nem alkalmazták sem a nemzetközi ellenőrzési szabványokat, sem az ellenőrzési charta szabályait”, továbbá hogy „a belső ellenőrzés megállapításai a jelentésben kifejtett számos pont tekintetében egyáltalán nincsenek összhangban”, valamint hogy „[a felperes] megjegyzéseit tartalmazó levél alapján elvárható lett volna, hogy a belső ellenőrzési jelentésben pontos és […] érdemére vonatkozó ténybeli információkat vegyenek figyelembe”.

221    Másodszor az Eurostat belső ellenőrzési szolgálatának jelentése többek között a következő megállapításokkal zárul:

–        a vállalkozások által a Supcom programmal kapcsolatos közbeszerzési szerződések elnyerése érdekében benyújtott ajánlatok értékelésének eljárása nem minden esetben volt átlátható és a belső szabályoknak megfelelő;

–        a Planistat vállalkozással kötött 665100003. számú szerződést illetően szabálytalanságok történtek, különösen a felkért szakértővel kapcsolatban, aki a felperes unokaöccse.

222    Bár a fentieknek megfelelően az Eurostat belső ellenőrzési szolgálatának jelentése feltár olyan működési rendellenességeket, amelyek az ajánlatoknak a felperes által vezetett igazgatóság által a Supcom programmal kapcsolatos szerződések odaítélése során alkalmazott értékelési eljárására vonatkoznak, e jelentésből azonban egyáltalán nem következik, hogy a megállapított szabálytalanságok az érintettre vezethetők vissza, vagy az érintett azokban részt vett, sem az, hogy a megállapított működési rendellenességek csak a felperes igazgatóságán voltak tapasztalhatóak, amint azt egyébiránt az ellenőrzési csoport a felperes észrevételeire adandó válasz tervezetében megjegyezte.

223    Ezenfelül azon tényt illetően, hogy a felperes keresztfiát az Eurostat és a Planistat vállalkozás közötti szerződés keretében alkalmazták, egyáltalán nem következik a belső ellenőrzési szolgálat jelentéséből, hogy a felperes bármilyen szerepet játszott e helyzet kialakulásában.

224    Egyébiránt hangsúlyozni kell, hogy a felperes konkrét észrevételeket tett az Eurostat belső ellenőrzési szolgálata által készített jelentés tervezetében a terhére rótt cselekmények cáfolása érdekében.

225    Márpedig az ügy irataiból az derül ki, hogy az Eurostat belső ellenőrzési szolgálata végül egyáltalán nem vette figyelembe a felperes megjegyzéseit. Ugyanis, bár a belső ellenőrzési szolgálat először azt tervezte, hogy írásban válaszol a felperes észrevételeire, e tervet végül elvetették, anélkül hogy az adminisztráció magyarázatot adott volna álláspontjának megváltozására. Ezenkívül a C. D. által az Eurostat új főigazgatójának küldött 2003. július 8‑i levélből kiderül, hogy az Eurostat belső ellenőrzési szolgálatának 2003. július 8‑i jelentése megfelel a belső ellenőrzési szolgálat által készített jelentéstervezetnek, és hogy e szolgálat végül érdemben nem vizsgálta a felperes által benyújtott észrevételeket. A fent említett levélben ugyanis a következő szerepel:

„[…] 2003. május 27‑én elküldtem Önnek [a …] Supcom program 1995–1999 keretében odaítélt szerződésekről szóló ellenőrzési jelentés tervezetét.

Elküldöm Önnek a tárgyban szereplő vizsgálat végleges anyagát, amely a tények vizsgálata idején rendelkezésemre álló információkon alapul; a korábbi és a jelenlegi munkaterhem miatt e vizsgálatot nem áll módomban alaposabban elvégezni.”

226    A felperes kritikai elemzésében azt is megállapítja, hogy az általa az ellenőrzési jelentés tervezetére vonatkozóan benyújtott megjegyzéseket – tartalmukra és konkrétságukra tekintettel – az ellenőröknek fel kellett volna használniuk, és e megjegyzések miatt módosulnia kellett volna a belső ellenőrzési jelentésnek. Ezenkívül az OLAF jelentéséből kiderül, hogy az említett ellenőrök az OLAF vizsgálata során maguk is elismerték, hogy az ellenőrzési jelentés „nem kontradiktórius jellegű”.

227    E körülmények között az Eurostat belső ellenőrzési szolgálatának jelentése, amelyet részleges és hiányos információk alapján készítettek, nem minősült az adminisztráció számára a fegyelmi eljárás megindítását lehetővé tevő, kellően pontos és releváns információnak.

228    Ezzel együtt meg kell jegyezni, hogy a belső ellenőrzési csoport a felperes észrevételeire adandó válasz tervezetében maga is elismerte, hogy az ellenőrzési jelentése alapján – annak tartalmára tekintettel – nem vethető fel a felperes személyes felelőssége. A felperes azon észrevételére ugyanis, hogy „még ha bizonyos statisztikai mutatók helytállóak is, azok nem bizonyíthatják, hogy bármilyen hibát elkövettem”, az ellenőrök azt javasolták válaszolni, hogy „ebben Önnek igaza van, ezért nem tesz említést a jelentés semmilyen szabály megsértéséről”.

229    Ezenkívül a Bizottság a tárgyaláson elismerte, hogy a felperessel szembeni fegyelmi eljárás sürgős megindítását semmi nem indokolta, bár e sürgősség adott esetben magyarázatul szolgálhatott volna az ellenőrzési jelentésben foglaltak alaposabb vizsgálatának elmaradására. Nem zárható ki tehát, hogy a felperessel szembeni fegyelmi eljárás 2003. július 9‑i megindítását részben az indokolta, hogy azzal párhuzamosan ugyanazon a napon fegyelmi eljárás indult az Eurostat más tisztviselőivel – közöttük annak főigazgatójával – szemben is.

230    Az adminisztráció jobban tette volna, ha a rendelkezésére álló, nem kellően pontos és releváns ellenőrzési jelentésekből származó információkra tekintettel a fegyelmi eljárás megindítása előtt az IDOC‑ot igazgatási vizsgálat lefolytatásával bízza meg, vagy az OLAF‑hoz fordul; ezt azonban elmulasztotta, mivel az ügyet csak a fegyelmi eljárás megindítását követően terjesztette az OLAF elé.

231    Következésképpen a Bizottság nyilvánvaló mérlegelési hibát követett el, és megsértette a gondos ügyintézés elvét azzal, hogy 2003. július 9‑én kizárólag az említett belső ellenőrzési jelentések alapján fegyelmi eljárást indított a felperessel szemben. Ez az aktus a felelősségét megalapozó hibának minősül.

 A felperes beosztásának és képességeinek megfelelő, konkrét feladatok meghatározásának elmaradásáról

 A felek érvei

232    A felperes azt állítja, hogy az őt a Személyzeti és Igazgatási Főigazgatóságra vezető tanácsadónak újrabeosztó határozatot követően a Bizottság nem határozott meg a számára konkrét és a képességeinek megfelelő feladatokat. Erre vonatkozóan panaszt tett a Bizottság elnökénél, de nem igazán járt sikerrel. Azon feladatoknak, amelyekre a Bizottság a panaszára adott válaszban hivatkozik, nem volt valódi tartalma, egyébiránt pedig soha nem találkozott a Bizottság alelnökével, aki mellé valójában beosztották. Egy kis irodát kapott eszközök és titkár nélkül. Azon körülményt illetően pedig, hogy a Bizottság engedélyezte számára külső tevékenység folytatását, a Bizottság nem bizonyította, hogy a felperest konkrét feladatok elvégzésével bízták meg.

233    A Bizottság először is azzal érvel, hogy a felperes újrabeosztásáról szóló határozat konkrét és a besorolási fokozatának megfelelő feladatokat tartalmazott. Másodszor a felperest a Személyzeti Igazgatási Főigazgatóságon való hivatalba lépésétől konkrét feladatok elvégzésével bízta meg. Harmadszor a felperes részt vett a rodoszi (Görögország) informális tanácsülést előkészítő munkálatokban, engedélyt kapott külső tevékenység folytatására, és 2003 novemberétől részt vett a tagállami tisztviselők nyugdíjrendszerének reformjával foglalkozó munkacsoportban. Az a körülmény, hogy a felperes nem találkozott a Bizottság alelnökével, nem bizonyítja, hogy a felperes semmilyen feladatot nem kapott, tekintettel arra, hogy vezető tanácsadó volt a Személyzeti és Igazgatási Főigazgatóságon, nem pedig az egyik biztos különtanácsadója.

 A Közszolgálati Törvényszék álláspontja

234    Meg kell különböztetni egyfelől magát az újrabeosztásról szóló határozatot, másfelől a Bizottság határozati jelleget nélkülöző azon cselekedeteit, amelyek hatása vagy célja az újrabeosztásról szóló határozatban a felperesre ruházott feladatok tartalmatlanná tétele volt. Ugyanis, tekintettel a jelen ítélet 106. és 107. pontjában az újrabeosztásról szóló határozatra vonatkozóan foglaltakra, kizárólag a Bizottság fent említett, határozati jelleget nélkülöző cselekményei alapozhatják meg az intézmény felelősségét.

235    A jelen ügyben az újrabeosztásról szóló határozat felsorolt a felperesre bízott feladatokat. Az ügy irataiból azonban nem derül ki, hogy a Bizottság ténylegesen a feladatok ellátását lehetővé tevő helyzetbe hozta a felperest, sem az, hogy e faladatoknak valós, a felperes képességeinek és tapasztalatának megfelelő tartalma volt.

236    Többek között a felperesnek a Bizottság elnökéhez írt 2003. szeptember 9‑i leveléből kiderül ugyanis, hogy panaszt tett arra, hogy a 2002 novemberében történt újrabeosztása óta nem voltak a besorolási fokozatának és a képességeinek megfelelő, tényleges feladatai. A Személyzeti és Igazgatási Főigazgatóság főigazgatója 2003. szeptember 22‑i feljegyzésében azt kérte a Bizottság alelnökének kabinetfőnökétől, hogy a korábbi megállapodásnak megfelelően bízzák meg a felperest feladatokkal. E levélre válaszként a kabinetfőnök 2003. szeptember 29‑i feljegyzésében arra szorítkozott, hogy felkérte a Személyzeti és Igazgatási Főigazgatóság igazgatóját, tegyen javaslatot olyan feladatokra, amelyekkel meg lehet bízni a felperest. E levélváltás megerősíti a felperes feltevését, legalábbis a 2003 januárjától októberéig terjedő időszakot illetően. Márpedig a Bizottság, amelynek képesnek kellene lennie ennek ellenkezőjét bizonyítani, nem terjesztett elő bizonyítékot arra vonatkozóan, hogy a felperest ténylegesen megbízták feladatokkal, különösen e levélváltást követően. Bár az adminisztráció azt állítja, hogy a felperes részt vett a rodoszi informális tanácsülésen, egyáltalán nem részletezi sem e megbízatás tényleges tartalmát, sem az elvégzett munka jellegét. Ugyanígy, bár a Bizottság azzal érvel, hogy a felperest kijelölték a közszféra nyugdíjrendszereinek reformjával foglalkozó munkacsoportban 2003. november 24‑től való részvételre, azt nem bizonyítja, hogy a felperes ténylegesen részt is vehetett e munkacsoportban, holott azt az érintett határozottan vitatja. Ezenkívül meg kell jegyezni, hogy e munkacsoport többségében fegyelmi eljárás alá vont tisztviselőkből állt, ami alapján kétséges, hogy a Bizottság mit várhatott az említett csoport munkájától.

237    Egyébiránt az a körülmény, hogy a felperes a jogvita tárgyát képező időszakra vonatkozóan engedélyt kapott külső tevékenység folytatására, nem bizonyítja, hogy ténylegesen a Bizottságon belüli besorolási fokozatának megfelelő feladatokat végzett.

238    E különböző körülményekre tekintettel úgy tűnik tehát, hogy a Bizottság 2003. január és 2006. február között – nem számítva azt a hat hónapos időszakot, amely alatt az érintett személyes okokkal indokolt szabadság keretében a görög kormány mellett látott el feladatokat –, szándékosan vagy tehetetlenségből nem tette lehetővé a felperes számára a besorolási fokozatának megfelelő, konkrét feladatok végzését. A Bizottság e magatartása szintén olyan felróható cselekedetnek minősül, amely megalapozza a felelősségét.

239    A fentiekből az következi, hogy a Bizottság több hibát is elkövetett a felperessel szemben, először is azzal, hogy késve tájékoztatta a 2002. november 11‑i segítségnyújtási kérelmével kapcsolatos lépéseiről, másodszor azzal, hogy késve válaszolt a 2003. július 15‑i és 21‑i segítségnyújtási kérelmeire, harmadszor azzal, hogy kellően pontos és releváns információk hiányában rendelte el a vele szembeni fegyelmi eljárás megindítását, negyedszer azzal, hogy 2003 júliusában rá vonatkozó személyes adatokat hagyott kiszivárogni, és ötödször azzal, hogy több éven keresztül nem határozott meg számára a besorolási fokozatának megfelelő, tényleges feladatokat.

 A kárról és az okozati összefüggésről

 A felek érvei

240    A felperes azt állítja, hogy a Bizottság jogsértéseket követett el, amelyek közvetlen összefüggésben vannak az őt állítólagosan ért kárral.

241    Legutóbbi beadványa szerint azzal érvel, hogy e jogsértések különösen jelentős, általa 850 000 euróra becsült nem vagyoni kárt okoztak. E kár címén különösen arra hivatkozik, hogy a Bizottság a felróható cselekedeteivel megsértette a becsületét és a szakmai jóhírnevét. Válaszában úgy nyilatkozott, hogy eláll az egészségi állapotának megromlásával összefüggő, nem vagyoni kárának megtérítése iránti kérelmétől.

242    A Bizottság azzal érvel, hogy a felperesnek bizonyítania kell, hogy a felhozott jogsértő cselekedetek közvetlen összefüggésben állnak az őt állítólagosan ért nem vagyoni kárral, továbbá valódi és biztosan bekövetkező hatással vannak a szakmai és a személyes helyzetére. Márpedig a jelen ügyben nem ez a helyzet. A Bizottság többek között úgy véli, hogy a felperes nem bizonyította, hogy elvesztette annak esélyét, hogy az Eurostat főigazgatójává nevezzék ki, mivel nem bizonyította, hogy álláshirdetést tettek volna közzé, sem azt, hogy arra pályázatot nyújtott volna be. Hasonlóképpen, nincs összefüggés a Bizottságnak felrótt cselekedetetek és azon körülmény között, hogy a sajtóban vádak és célozgatások jelentek meg a felperesre vonatkozóan.

 A Közszolgálati Törvényszék álláspontja

243    Előzetesen emlékeztetni kell arra, hogy a felperes a legutóbbi beadványában igényét kizárólag az egyrészt a szakmai jóhírnevének és becsületének sérelméből, másrészt azon, bizonytalansággal és nyugtalansággal járó helyzetből eredő nem vagyoni kára megtérítésére korlátozta, amellyel szembe kellett néznie, ide nem számítva a lelkiállapota megromlását.

244    Meg kell tehát vizsgálni, hogy a Bizottság által elkövetett közszolgálati kötelességszegések közvetlen összefüggésben vannak‑e a felperes által hivatkozott nem vagyoni kárral.

245    Először is az a késedelem, amellyel a Bizottság tájékoztatta a felperest a 2002. november 11‑i segítségnyújtási kérelmével kapcsolatos lépésekről, mivel semmilyen különleges körülménnyel nem igazolható, olyan közszolgálati kötelességszegésnek minősül, amely speciális nem vagyoni kárt okoz, tekintettel arra a bizonytalansággal és nyugtalansággal járó helyzetre, amellyel a tisztviselőnek szembe kellett néznie (lásd analógia útján a Bíróság 18/78. sz., V kontra Bizottság ügyben 1979. június 14‑én hozott ítéletének [EBHT 1979., 2093. o.] 16. és 19. pontját, valamint a fent hivatkozott Caronna kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 106. pontját). Ugyanez igaz azon késedelmet illetően is, amellyel a Bizottság határozott a felperes által 2003. július 15‑én és 21‑én előterjesztett segítségnyújtási kérelmekről. E nem vagyoni kár értékelése akkor megfelelő, ha összege méltányossági alapon 10 000 euróban kerül megállapításra (lásd analógia útján az értékelő jelentés késedelmes elkészítéséből eredő nem vagyoni kárt illetően az Elsőfokú Bíróság T‑274/04. sz., Rounis kontra Bizottság ügyben 2005. december 8‑án hozott ítéletének [EBHT‑KSZ 2005., I‑A‑407. o. és II‑1849. o.] 54. pontját).

246    Másodszor a fegyelmi eljárás megindításának annak ellenére történő elrendelése, hogy a Bizottság nem rendelkezett kellően pontos és releváns információkkal, olyan hibának minősül, amely nagyon jelentősen sértette a felperes becsületét és szakmai jóhírnevét. E határozat alapján ugyanis a nyilvánosság, valamint a felperes környezete és munkatársai azt hihették, hogy a felperes büntetendő cselekményt követett el. Márpedig az ügy irataiból – nevezetesen az OLAF jelentéséből – kiderül, hogy a felperessel szemben felhozott kifogások teljesen alaptalanok voltak.

247    Harmadszor a Bizottságnak betudható, 2003 júliusában történt személyesadat‑kiszivárogtatás közvetlen kiváltó oka a felperes szakmai jóhírnevét és becsületét ért sérelem jelentős súlyosbodásának. Ugyanis éppen a felperes nevének nyilvánosságra kerülése az, ami – a Bizottság 2003. július 9‑i sajtóközleményében szereplő információkkal összefüggésben – lehetővé tette a nyilvánosság, valamint a nemzetközi és a görög sajtó számára, hogy a fegyelmi eljárás alá vont tisztviselők egyikeként azonosítsa a felperest, illetve ami alapján arra lehetett következtetni, hogy a felperes pénzügyi botrányba keveredett.

248    Az előző két pontban említett sérelmeket csak nagyon kis mértékben orvosolta a 2004. október 27‑i sajtóközlemény, amely közzétételének jóval szerényebb hatása volt, mint a nemzetközi és a görög sajtóban megjelent újságcikkeknek (lásd a tisztviselő jóhírnevét alaptalanul ért sérelmet nem kellően orvosoló intézkedésekkel összefüggésben a fent hivatkozott Giraudy kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 206. pontját). E sajtóközlemény közzététele volt az egyetlen olyan intézkedés, amelyet a Bizottság a felperes becsületének helyreállítása érdekében hozott. Az intézmény egyetlen alkalommal sem kért bocsánatot a felperestől, és egyetlen alkalommal sem fejezte ki előtte sajnálatát, holott ezt a nyilvánosság előtt alaptalanul történt gyanúba keverés megkövetelte volna.

249    Ennek megfelelően, figyelembe véve a jelen ügy – beleértve a 2004. október 27‑i sajtóközlemény – fent említett különleges körülményeit, a Bizottság által okozott, a felperes becsületének és szakmai jóhírnevének sérelméből eredő nem vagyoni kár összegét méltányossági alapon 60 000 euróban kell megállapítani (lásd a jóhírnév súlyos sérelmével járó eseteket illetően a fent hivatkozott Franchet és Byk kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 411. pontját és a fent hivatkozott Giraudy kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 207. pontját).

250    Negyedszer a Bizottság azzal, hogy több éven keresztül nem bízta meg a felperest a besorolási fokozatának megfelelő tényleges feladatokkal, olyan közszolgálati kötelességszegést követett el, amelyből közvetlenül nem vagyoni kár származott. A jelen ügy körülményei között a Bizottságot arra kell kötelezni, hogy ezen a címen fizessen a felperesnek 20 000 eurót.

251    A fentiekből következően a Bizottságot arra kell kötelezni, hogy a felperest ért különböző nem vagyoni károk címén fizessen neki 90 000 eurót.

 A pervezető intézkedések és a bizonyításfelvétel iránti kérelemről

1.     A felek érvei

252    Először is a felperes azt kéri a Közszolgálati Törvényszéktől, hogy a tárgyaláson tanúként hallgassa meg egyrészt P. Portalt, a La Voix című napilap újságíróját, másrészt C. D.‑t annak érdekében, hogy részletezze az Eurostat belső ellenőrzési szolgálata 2003. július 8‑i jelentése elkészítésének körülményeit, harmadrészt G.‑J. Koopmant annak érdekében, hogy adjon felvilágosítást az újrabeosztásról szóló határozat meghozatalát illetően.

253    Másodszor a felperes azt kéri a Közszolgálati Törvényszéktől, hogy hívja fel a Bizottságot arra, hogy nyújtson be minden olyan dokumentumot, amely bizonyítja, hogy az Eurostat belső ellenőrzési szolgálata 2002 novembere és 2003 májusa között ténylegesen vizsgálatot folytatott a terhére rótt tényekre vonatkozóan.

254    Harmadszor a felperes azt kéri a Közszolgálati Törvényszéktől, hogy hívja fel a Bizottságot arra, hogy nyújtsa be az OLAF jelentését teljes egészében, az állítólagosan bizalmas részek kitakarása nélkül és a mellékletekkel együtt.

2.     A Közszolgálati Törvényszék álláspontja

255    A felperes válaszában azt kéri, hogy a Közszolgálati Törvényszék kötelezze a Bizottságot dokumentumok benyújtására, illetve hallgasson meg három tanút.

256    Az eljárási szabályzat 54. cikke 1. §‑ának megfelelően a pervezető intézkedések és a bizonyításfelvétel célja annak biztosítása, hogy az ügyek előkészítése, az eljárások lefolytatása és a jogviták megoldása a lehető legjobb feltételek mellett történjék. Az ugyanezen szabályzat 57. és 58. cikke szerinti bizonyítási eszközök arra irányulnak, hogy lehetővé tegyék a valamely fél által a jogalapjai alátámasztására állított tények valódiságának bizonyítását (lásd analógia útján az Elsőfokú Bíróság T‑175/97. sz., Bareyt és társai kontra Bizottság ügyben 2000. november 8‑án hozott ítéletének [EBHT‑KSZ 2000., I‑A‑229. o. és II‑1053. o.] 89. pontját).

257    Az eljárási szabályzat 55. cikke 2. §‑ának d) pontja alapján a felek felhívása az üggyel kapcsolatos dokumentumok vagy egyéb iratok benyújtására pervezető intézkedés, míg a tanúk meghallgatása az említett szabályzat 57. cikkének megfelelően bizonyítási eszköz.

258    A jogvitában részes fél által benyújtott, pervezető intézkedés, illetve bizonyításfelvétel iránti kérelmeknek a Közszolgálati Törvényszék általi elbírálását illetően egyedül a Közszolgálati Törvényszék dönthet az előtte folyamatban lévő üggyel kapcsolatban a rendelkezésére álló információk kiegészítésének esetleges szükségességéről (lásd analógia útján a tanúmeghallgatás iránti kérelmet illetően a Bíróság C‑260/05. P. sz., Sniace kontra Bizottság ügyben 2007. november 22‑én hozott ítéletének [EBHT 2007., I‑10005. o.] 77. és 78. pontját; lásd analógia útján a dokumentumok benyújtása iránti kérelmet illetően a Bíróság C‑182/99. P. sz., Salzgitter kontra Bizottság ügyben 2003. október 2‑án hozott ítéletének [EBHT 2003., I‑10761. o.] 41. és 44. pontját).

259    A jelen ügyben a Közszolgálati Törvényszék úgy ítéli meg, hogy az ügy iratai és a tárgyaláson elhangzottak alapján megfelelő információkkal rendelkezik, következésképpen megállapítja, hogy a kért pervezető intézkedések meghozatala és a kért bizonyítás felvétele nem szükséges.

 A költségekről

260    Az eljárási szabályzat 87. cikkének 1. §‑a értelmében, amennyiben az említett szabályzat II. címe 8. fejezetének többi rendelkezése alapján a Közszolgálati Törvényszék másként nem határoz, a pervesztes felet kötelezi a költségek viselésére, ha a pernyertes fél ezt kérte. Ugyanezen cikk 2. §‑a szerint, ha az a méltányosság alapján indokolt, a Törvényszék úgy határozhat, hogy a pervesztes felet csak a költségek egy részének viselésére kötelezi, vagy e címen nem kötelezi a költségek viselésére.

261    A fent kifejtett indokok alapján lényegében a Bizottság lett a pervesztes fél. Továbbá a felperes kifejezetten kérte, hogy a Közszolgálati Törvényszék a Bizottságot kötelezze a költségek viselésére. Mivel a jelen ügy körülményei nem indokolják az eljárási szabályzat 87. cikke 2. §‑ának alkalmazását, a Bizottságot kell kötelezni az eljárás költségeinek viselésére.

A fenti indokok alapján

A KÖZSZOLGÁLATI TÖRVÉNYSZÉK (első tanács)

a következőképpen határozott:

1)      A Közszolgálati Törvényszék kötelezi az Európai Bizottságot, hogy fizessen F. Nanopoulosnak 90 000 eurót.

2)      A Közszolgálati Törvényszék a keresetet az ezt meghaladó részében elutasítja.

3)      Az Európai Bizottság visel minden költséget.

Gervasoni Kreppel Rofes i Pujol

Kihirdetve Luxembourgban, a 2010. május 11‑i nyilvános ülésen.

W. Hakenberg       S. Gervasoni

hivatalvezető       elnök

* Az eljárás nyelve: görög.