A TÖRVÉNYSZÉK ÍTÉLETE (első tanács)

2019. április 10.(*)

„Közös kül‑ és biztonságpolitika – A terrorizmus elleni küzdelem érdekében személyekkel, csoportokkal és szervezetekkel szemben hozott különleges korlátozó intézkedések – A pénzeszközök befagyasztása – Harmadik állam hatóságának azon lehetősége, hogy a 2001/931/KKBP közös álláspont értelmében vett hatáskörrel rendelkező hatóságnak minősüljön – A pénzeszközök befagyasztására vonatkozó határozatok ténybeli alapja – Indokolási kötelezettség – A Tanács jogi aktusainak hitelesítése”

A T‑643/16. sz. ügyben,

az Al‑Gama’a al – Islamiyya Egypt (képviseli: L. Glock ügyvéd)

felperesnek

az Európai Unió Tanácsa (képviselik kezdetben: G. Étienne és H. Marcos Fraile, később: H. Marcos Fraile, B. Driessen és V. Piessevaux, végül: H. Marcos Fraile, B. Driessen és A. Sikora‑Kalėda, meghatalmazotti minőségben)

alperes ellen,

támogatja:

az Európai Bizottság (képviselik kezdetben: J. Norris‑Usher, Havas L., R. Tricot és L. Baumgart, később: R. Tricot, C. Zadra és A. Tizzano, meghatalmazotti minőségben)

beavatkozó fél,

először is a terrorizmus elleni küzdelemre vonatkozó különös intézkedések alkalmazásáról szóló 2001/931/KKBP közös álláspont 2., 3. és 4. cikkének hatálya alá tartozó személyek, csoportok és szervezetek jegyzékének naprakésszé tételéről, valamint a (KKBP) 2015/2430 határozat hatályon kívül helyezéséről szóló, 2016. július 12‑i (KKBP) 2016/1136 tanácsi határozat (HL 2016. L 188., 21. o.) és a terrorizmus elleni küzdelem érdekében egyes személyekkel és szervezetekkel szemben hozott különleges korlátozó intézkedésekről szóló 2580/2001/EK rendelet 2. cikke (3) bekezdésének végrehajtásáról, valamint az (EU) 2015/2425 végrehajtási rendelet hatályon kívül helyezéséről szóló, 2016. július 12‑i (EU) 2016/1127 tanácsi végrehajtási rendelet (HL 2016. L 188., 1. o.), másodszor a terrorizmus elleni küzdelemre vonatkozó különös intézkedések alkalmazásáról szóló 2001/931/KKBP közös álláspont 2., 3. és 4. cikkének hatálya alá tartozó személyek, csoportok és szervezetek jegyzékének naprakésszé tételéről, valamint a 2016/1136 határozat hatályon kívül helyezéséről szóló, 2017. január 27‑i (KKBP) 2017/154 tanácsi határozat (HL 2017. L 23., 21. o.) és a terrorizmus elleni küzdelem érdekében egyes személyekkel és szervezetekkel szemben hozott különleges korlátozó intézkedésekről szóló 2580/2001/EK rendelet 2. cikke (3) bekezdésének végrehajtásáról és a 2016/1127 végrehajtási rendelet hatályon kívül helyezéséről szóló, 2017. január 27‑i (EU) 2017/150 tanácsi végrehajtási rendelet (HL 2017. L 23., 3. o.), harmadszor a terrorizmus elleni küzdelemre vonatkozó különös intézkedések alkalmazásáról szóló 2001/931/KKBP közös álláspont 2., 3. és 4. cikkének hatálya alá tartozó személyek, csoportok és szervezetek jegyzékének naprakésszé tételéről, valamint a 2017/154 határozat hatályon kívül helyezéséről szóló, 2017. augusztus 4‑i (KKBP) 2017/1426 tanácsi határozat (HL 2017. L 204., 95. o.) és a terrorizmus elleni küzdelem érdekében egyes személyekkel és szervezetekkel szemben hozott különleges korlátozó intézkedésekről szóló 2580/2001/EK rendelet 2. cikke (3) bekezdésének végrehajtásáról, valamint a 2017/150 végrehajtási rendelet hatályon kívül helyezéséről szóló, 2017. augusztus 4‑i (EU) 2017/1420 tanácsi végrehajtási rendelet (HL 2017. L 204., 3. o.), negyedszer a terrorizmus elleni küzdelemre vonatkozó különös intézkedések alkalmazásáról szóló 2001/931/KKBP közös álláspont 2., 3. és 4. cikkének hatálya alá tartozó személyek, csoportok és szervezetek jegyzékének naprakésszé tételéről, valamint a 2017/1426 határozat hatályon kívül helyezéséről szóló, 2018. március 21‑i (KKBP) 2018/475 tanácsi határozat (HL 2018. L 79., 26. o.) és a terrorizmus elleni küzdelem érdekében egyes személyekkel és szervezetekkel szemben hozott különleges korlátozó intézkedésekről szóló 2580/2001/EK rendelet 2. cikke (3) bekezdésének végrehajtásáról, valamint a 2017/1420 végrehajtási rendelet hatályon kívül helyezéséről szóló, 2018. március 21‑i (EU) 2018/468 tanácsi végrehajtási rendelet (HL 2018. L 79., 7. o.), ötödször a terrorizmus elleni küzdelemre vonatkozó különös intézkedések alkalmazásáról szóló 2001/931/KKBP közös álláspont 2., 3. és 4. cikkének hatálya alá tartozó személyek, csoportok és szervezetek jegyzékének naprakésszé tételéről, valamint a 2018/475 határozat hatályon kívül helyezéséről szóló, 2018. július 30‑i (KKBP) 2018/1084 tanácsi határozat (HL 2018. L 194., 144. o.) és a terrorizmus elleni küzdelem érdekében egyes személyekkel és szervezetekkel szemben hozott különleges korlátozó intézkedésekről szóló 2580/2001/EK rendelet 2. cikke (3) bekezdésének végrehajtásáról, valamint a 2018/468 végrehajtási rendelet hatályon kívül helyezéséről szóló, 2018. július 30‑i (EU) 2018/1071 tanácsi végrehajtási rendelet (HL 2018. L 194., 23. o.) felperest érintő részében való megsemmisítése iránt az EUMSZ 263. cikk alapján benyújtott kérelme tárgyában,

A TÖRVÉNYSZÉK (első tanács),

tagjai: I. Pelikánová elnök, P. Nihoul (előadó) és J. Svenningsen bírák,

hivatalvezető: L. Ramette tanácsos,

tekintettel az eljárás írásbeli szakaszára és a 2018. november 6‑i tárgyalásra,

meghozta a következő

Ítéletet

 A jogvita előzményei és a jelen kereset benyújtását követő tények

 Az Egyesült Nemzetek Biztonsági Tanácsának 1373. (2001) sz. határozata

1        2001. szeptember 28‑án az Egyesült Nemzetek Biztonsági Tanácsa elfogadta a terrorizmus leküzdése, különösen a terrorizmus finanszírozása elleni küzdelem érdekében kialakított széles körű stratégiák megállapításáról szóló 1373 (2001) sz. határozatát. E határozat 1. pontjának c) alpontja többek között azt írja elő, hogy valamennyi államnak haladéktalanul be kell fagyasztania azon személyek – továbbá az ilyen személyek tulajdonában vagy ellenőrzése alatt álló szervezetek, az ilyen személyek és szervezetek nevében vagy irányítása alatt eljáró személyek és szervezetek – pénzeszközeit, egyéb vagyoni értékeit vagy gazdasági erőforrásait, akik terrorcselekményeket követnek el, vagy kísérelnek meg elkövetni, illetve ilyen cselekmények elkövetésének részesei vagy elősegítői.

2        Az említett határozat nem rendelkezik azon személyek, szervezetek és csoportok listájáról, akikre, illetve amelyekre e korlátozó intézkedéseket alkalmazni kell.

 Az Európai Unió joga

3        Mivel az Európai Unió Tanácsa úgy ítélte meg, hogy az 1373. (2001) sz. határozat végrehajtásához szükséges az Európai Unió fellépése, 2001. december 27‑én elfogadta a terrorizmus elleni küzdelemre vonatkozó különös intézkedések alkalmazásáról szóló 2001/931/KKBP közös álláspontot (HL 2001. L 344., 93. o.; magyar nyelvű különkiadás 18. fejezet, 1. kötet, 217. o.; helyesbítés: HL 2014. L 200., 23. o.). Konkrétan a 2001/931 közös álláspont 2. cikke előírja a terrorcselekményekben részt vevő és az említett közös álláspont mellékletében felsorolt személyek, csoportok és szervezetek pénzeszközeinek, egyéb vagyoni értékeinek, illetve gazdasági erőforrásainak a befagyasztását.

4        Ugyanezen a napon, a 2001/931 közös álláspontban ismertetett intézkedések uniós szintű végrehajtása érdekében a Tanács elfogadta a terrorizmus elleni küzdelem érdekében egyes személyekkel és szervezetekkel szemben hozott különleges korlátozó intézkedésekről szóló 2580/2001/EK rendeletet (HL 2001. L 344., 70. o.; magyar nyelvű különkiadás 18. fejezet, 1. kötet, 207. o.; helyesbítés: HL 2014. L 200., 23. o.), valamint a 2580/2001 rendelet 2. cikkének (3) bekezdésében előírt lista létrehozásáról szóló 2001/927/EK határozatot (HL 2001. L 344., 83. o.).

5        2002. május 2‑án az „Al Gama’a al‑Islamiyya” néven is ismert „Gama’a al‑Islamiyya” („iszlám csoport” – „GI”) nevet a Tanács felvette a 2001/931 közös álláspont naprakésszé tételéről szóló 2002/340/KKBP közös állásponthoz (HL 2002. L 116., 75. o.) mellékelt, és a 2580/2001 rendelet 2. cikke (3) bekezdésének végrehajtásáról és a 2001/927 határozat hatályon kívül helyezéséről szóló 2002/334/EK határozatba (HL 2002. L 116., 33. o.) foglalt listákra.

6        E listákat a 2001/931 közös álláspont 1. cikkének (6) bekezdése és a 2580/2001 rendelet 2. cikkének (3) bekezdése alapján naprakésszé tették.

7        A Tanács 2015. december 21‑én a 2001/931 közös álláspont 2., 3. és 4. cikkének hatálya alá tartozó személyek, csoportok és szervezetek jegyzékének naprakésszé tételéről, valamint a (KKBP) 2015/1334 határozat hatályon kívül helyezéséről szóló (KKBP) 2015/2430 határozatával (HL 2015. L 334., 18. o.) és a 2580/2001 rendelet 2. cikke (3) bekezdésének végrehajtásáról, valamint az (EU) 2015/1325 végrehajtási rendelet hatályon kívül helyezéséről szóló (EU) 2015/2425 végrehajtási rendelettel (HL 2015. L 334., 1. o.) a Tanács fenntartotta a felperes nevét az említett listákon.

8        2015. december 22‑én a Tanács a 2580/2001 rendelet 2. cikke (3) bekezdésében meghatározott listán szereplő személyek, csoportok és szervezetek számára szóló értesítést (HL 2015. C 430., 5. o.) tett közzé az Európai Unió Hivatalos Lapjában. Ez az értesítés arról tájékoztatta e személyeket, csoportokat és szervezeteket, hogy a Tanács továbbra is fenntartja a nevüket a pénzeszközök befagyasztására vonatkozó listákon, és hogy a nevük ilyen fenntartásának indokolása iránti kérelmet nyújthatnak be a Tanácshoz.

9        2016. május 20‑án a felperes ügyvédje – miközben kétségbe vonta, hogy a pénzeszközök befagyasztására vonatkozó listák valójában az ügyfelére vonatkoznak – kérte a Tanácsot, hogy közölje vele azokat az indokokat, amelyek alapján ügyfele nevét eredetileg felvették az említett listákra, majd a 2015/2425 végrehajtási rendelettel fenntartották e listákon.

10      2016. május 26‑án a Tanács tizenegy indokot közölt vele, és tudatta, hogy:

„Mellékelve megküldjük azokat az indokokat, amelyek alapján ügyfele felkerül a 2580/2001 rendelet 2. cikke (3) bekezdésének végrehajtásáról […] szóló 2015/2425 [végrehajtási] rendeletben szereplő listára, és amelyek alapján neve továbbra is szerepel e listán.”

 A megtámadott jogi aktusok

 A 2016. júliusi jogi aktusok

11      2016. július 12‑én a Tanács elfogadta egyrészt 2001/931 közös álláspont 2., 3. és 4. cikkének hatálya alá tartozó személyek, csoportok és szervezetek jegyzékének naprakésszé tételéről, valamint a 2015/2430 határozat hatályon kívül helyezéséről szóló (KKBP) 2016/1136 határozatot (HL 2016. L 188., 21. o.), másrészt a 2580/2001 rendelet 2. cikke (3) bekezdésének végrehajtásáról, valamint a 2015/2425 végrehajtási rendelet hatályon kívül helyezéséről szóló (EU) 2016/1127 végrehajtási rendeletet (HL 2016. L 188., 1. o.) (a továbbiakban együttesen: 2016. júliusi jogi aktusok). A felperes neve továbbra is szerepelt az e jogi aktusokhoz csatolt listákon (a továbbiakban: 2016. júliusi vitatott listák).

12      A 2016. július 13‑i levélben a Tanács közölte a felperes ügyvédjével azokat az indokokat, amelyek a felperes nevének a 2016. júliusi vitatott listákon való fenntartását igazolták, tájékoztatva őt arról, hogy a 2580/2001 rendelet 2. cikkének (3) bekezdése és a 2001/931 közös álláspont 1. cikkének (6) bekezdése keretében lehetősége van e listák felülvizsgálatának kérelmezésére. E levélben továbbá a következőket jelezte:

„A Tanács úgy látta, hogy az ügyiratban nem szerepel olyan új irat, amely álláspontja megváltoztatását indokolná. Ennek következtében úgy véli, hogy az Önök részére a 2016. május 26‑i levelében korábban közölt indokok továbbra is érvényesek.”

13      A 2016. júliusi jogi aktusok indokolásából kiderül, hogy a felperes nevének a vitatott listákra történő felvétele négy nemzeti határozaton alapult.

14      Az első nemzeti határozat a Secretary of State for the Home Departmentnek (belügyminisztérium, Egyesült Királyság, a továbbiakban: Home Secretary) a UK Terrorism Act 2000 (az Egyesült Királyság 2000. évi terrorizmusról szóló törvénye) módosításáról, és a terrorcselekményekben részt vevő szervezetnek tekintett felperes betiltásáról szóló, 2001. március 29‑i 1261. sz. határozata (a továbbiakban: a Home Secretary határozata) volt.

15      A második nemzeti határozat a United States Secretary of State‑nek (az Egyesült Államok külügyminisztere) a felperest az Immigration and Nationality Act (az Egyesült Államok bevándorlásról és állampolgárságról szóló törvénye) alapján „külföldi terrorista szervezetnek” minősítő 1997. október 8‑i határozata (a továbbiakban: 1997. évi amerikai határozat) volt.

16      A harmadik nemzeti határozatot az Egyesült Államok külügyminisztere 2001. október 31‑én fogadta el az Executive Order n^o 13224 (13224. sz. elnöki rendelet) alapján (a továbbiakban: 2001. évi amerikai határozat).

17      A negyedik nemzeti határozat 1995. január 23‑án kelt, és az Executive Order n^o 12947 (12947. sz. elnöki rendelet) alapján fogadták el (a továbbiakban: 1995. évi amerikai határozat).

18      A 2016. júliusi jogi aktusok indokolásának fő részében a Tanács először megállapította, hogy e nemzeti határozatok mindegyike a 2001/931 közös álláspont 1. cikkének (4) bekezdése értelmében vett hatáskörrel rendelkező hatóság által hozott határozatnak minősül, és hogy ezek a határozatok még mindig hatályban vannak. Ezután utalt arra, hogy megvizsgálta, rendelkezésére álltak‑e olyan tényezők, amelyek a felperes nevének a 2016. júliusi vitatott listákról való törlése mellett szóltak, de nem talált ilyet. Végül jelezte, hogy úgy gondolja, a felperes nevének a pénzeszközök befagyasztására vonatkozó listákra való felvételét igazoló indokok továbbra is fennállnak, és arra a következtetésre jutott, hogy ezt a nevet a 2016. júliusi vitatott listákon fenn kell tartani.

19      Ezenkívül a 2016. júliusi jogi aktusokra vonatkozó indokolás „Az Egyesült Királyság illetékes hatóságának határozatára” vonatkozó A. mellékletet, és „Az Egyesült Államok illetékes hatóságainak határozataira” vonatkozó B. mellékletet is tartalmazott. E mellékletek mindegyike tartalmazta azon nemzeti jogszabályok leírását, amelyek alapján a nemzeti hatóságok a határozatokat elfogadták, a terrorizmus fogalmai e jogszabályokban szereplő meghatározásainak bemutatását, az említett határozatok felülvizsgálati eljárásainak bemutatását, azon cselekmények ismertetését, amelyeket az érintett hatóságok alapul vettek, és azt a megállapítást, hogy ezek a tények a 2001/931 közös álláspont 1. cikkének (3) bekezdése értelmében terrorcselekményeknek minősülnek.

20      A 2016. júliusi jogi aktusokra vonatkozó indokolás A. mellékletének 16. pontjában a Tanács kifejtette, hogy 2013 novemberében a Home Secretary a rendelkezésre álló bizonyítékok alapján arra a következtetésre jutott, hogy „a csoport új módon vesz részt a terrorizmusban, és ennek következtében a betiltást fenn kell tartani”.

21      A 2016. júliusi jogi aktusokra vonatkozó indokolás B. mellékletének 10. pontjában a Tanács kifejtette, hogy az Egyesült Államokban a felperes külföldi terrorszervezetté történő minősítésének legutóbbi felülvizsgálata 2010. december 15‑én zárult le, és az amerikai kormány arra a következtetésre jutott, hogy fenn kell tartani ezt a minősítést. Emellett a B. melléklet 18. pontjában „az Egyesült Államok külügyminisztériumának a Gama’a al‑Islamiyyára vonatkozó 2010. és 2003. évi közigazgatási iratanyagára (»administrative records«) hivatkozott”.

 A 2017. januári jogi aktusok

22      2017. január 27‑én a Tanács elfogadta a 2001/931 közös álláspont 2., 3. és 4. cikkének hatálya alá tartozó személyek, csoportok és szervezetek jegyzékének a naprakésszé tételéről, valamint a 2016/1136 határozat hatályon kívül helyezéséről szóló (KKBP) 2017/154 határozatot (HL 2017. L 23., 21. o.) és a 2580/2001 rendelet 2. cikke (3) bekezdésének végrehajtásáról, valamint a 2016/1127 végrehajtási rendelet hatályon kívül helyezéséről szóló (EU) 2017/150 végrehajtási rendeletet (HL 2017. L 23., 3. o.) (a továbbiakban együttesen: 2017. januári jogi aktusok). A felperes neve továbbra is szerepelt az e jogi aktusokhoz csatolt listákon (a továbbiakban: 2017. januári vitatott listák).

23      A 2017. január 30‑i levélben a Tanács közölte a felperes ügyvédjével azokat az indokokat, amelyek a felperes nevének a 2017. januári listákon való fenntartását igazolták, tájékoztatva őt arról, hogy a 2580/2001 rendelet 2. cikkének (3) bekezdése és a 2001/931 közös álláspont 1. cikkének (6) bekezdése keretében lehetősége van e listák felülvizsgálatának kérelmezésére.

24      Ez az indokolás megegyezett a 2016. júliusi jogi aktusokra vonatkozó indokolással.

25      A felperes nem reagált erre a levélre.

 A 2017. augusztusi jogi aktusok

26      2017. augusztus 4‑én a Tanács elfogadta a 2001/931 közös álláspont 2., 3. és 4. cikkének hatálya alá tartozó személyek, csoportok és szervezetek jegyzékének naprakésszé tételéről, valamint a 2017/154 határozat hatályon kívül helyezéséről szóló (KKBP) 2017/1426 határozatot (HL 2017. L 204., 95. o.), és a 2580/2001 rendelet 2. cikke (3) bekezdésének végrehajtásáról, valamint a 2017/150 végrehajtási rendelet hatályon kívül helyezéséről szóló (EU) 2017/1420 végrehajtási rendeletet (HL 2017. L 204., 3. o.) (a továbbiakban együttesen: 2017. augusztusi jogi aktusok). A felperes neve továbbra is szerepelt az e jogi aktusokhoz csatolt listákon (a továbbiakban: 2017. augusztusi vitatott listák).

27      A 2017. augusztus 7‑i levélben a Tanács közölte a felperes ügyvédjével azokat az indokokat, amelyek a felperes nevének a 2017. augusztusi vitatott listákon való fenntartását igazolták, tájékoztatva őt arról, hogy a 2580/2001 rendelet 2. cikkének (3) bekezdése és a 2001/931 közös álláspont 1. cikkének (6) bekezdése keretében lehetősége van e listák felülvizsgálatának kérelmezésére

28      Ez az indokolás megegyezett a 2016. júliusi és a 2017. januári jogi aktusokra vonatkozó indokolással.

29      A felperes nem reagált erre a levélre.

 A 2018. márciusi jogi aktusok

30      2018. március 21‑én a Tanács elfogadta a 2001/931 közös álláspont 2., 3. és 4. cikkének hatálya alá tartozó személyek, csoportok és szervezetek jegyzékének naprakésszé tételéről, valamint a 2017/1426 határozat hatályon kívül helyezéséről szóló (KKBP) 2018/475 határozatot (HL 2018. L 79., 26. o.) és a 2580/2001 rendelet 2. cikke (3) bekezdésének végrehajtásáról, valamint a 2017/1420 végrehajtási rendelet hatályon kívül helyezéséről szóló (EU) 2018/468 végrehajtási rendeletet (HL 2018. L 79., 7. o.) (a továbbiakban együttesen: 2018. márciusi jogi aktusok). A felperes neve továbbra is szerepelt az e jogi aktusokhoz csatolt listákon (a továbbiakban: 2018. márciusi vitatott listák).

31      A 2018. március 22‑i levélben a Tanács közölte a felperes ügyvédjével azokat az indokokat, amelyek a felperes nevének a 2018. márciusi vitatott listákon való fenntartását igazolták, tájékoztatva őt arról, hogy a 2580/2001 rendelet 2. cikkének (3) bekezdése és a 2001/931 közös álláspont 1. cikkének (6) bekezdése keretében lehetősége van e listák felülvizsgálatának kérelmezésére.

32      Ez az indokolás megegyezett a 2016. júliusi jogi aktusokra, valamint a 2017. januári és augusztusi jogi aktusokra vonatkozó indokolással.

33      A felperes nem reagált erre a levélre.

 A 2018. júliusi jogi aktusok

34      2018. július 30‑án a Tanács elfogadta a 2001/931 közös álláspont 2., 3. és 4. cikkének hatálya alá tartozó személyek, csoportok és szervezetek jegyzékének naprakésszé tételéről, valamint a 2018/475 határozat hatályon kívül helyezéséről szóló (KKBP) 2018/1084 határozatot (HL 2018. L 194., 144. o.) és a 2580/2001 rendelet 2. cikke (3) bekezdésének végrehajtásáról, valamint a 2018/468 végrehajtási rendelet hatályon kívül helyezéséről szóló (EU) 2018/1071 végrehajtási rendeletet (HL 2018. L 194., 23. o.) (a továbbiakban együttesen: 2018. júliusi jogi aktusok). A felperes neve továbbra is szerepelt az e jogi aktusokhoz csatolt listákon (a továbbiakban: 2018. júliusi vitatott listák).

35      A 2018. július 31‑i levélben a Tanács közölte a felperes ügyvédjével azokat az indokokat, amelyek a felperes nevének a 2018. júliusi vitatott listákon való fenntartását igazolták, tájékoztatva őt arról, hogy a 2580/2001 rendelet 2. cikkének (3) bekezdése és a 2001/931 közös álláspont 1. cikkének (6) bekezdése keretében lehetősége van e listák felülvizsgálatának kérelmezésére.

36      Ez az indokolás – néhány formális eltéréstől és a B. melléklet 16. pontjában „a bírói jogvédelemhez való jog” helyett „a hatékony bírói jogvédelemhez való jogra” történő hivatkozástól eltekintve –megegyezett a 2016. júliusi jogi aktusokra, a 2017. januári és augusztusi jogi aktusokra, valamint a 2018. márciusi jogi aktusokra vonatkozó indokolással.

37      A felperes nem reagált erre a levélre.

 Az eljárás és a felek kérelmei

38      A Törvényszék Hivatalához 2016. szeptember 11‑én benyújtott keresetlevélben a felperes előterjesztette a jelen keresetet, amelyben kérte a 2016. júliusi jogi aktusok őt érintő részében történő megsemmisítését.

39      Az ügyet 2016. október 18‑án a Törvényszék ötödik tanácsának osztották ki.

40      A Törvényszék ötödik tanácsának elnöke a 2016. december 2‑i határozatában úgy döntött, hogy a Törvényszék eljárási szabályzata 69. cikkének d) pontja alapján felfüggeszti az eljárást a C‑599/14 P, Tanács kontra LTTE ügyben, és a C‑79/15 P, Tanács kontra Hamász ügyben az eljárást befejező határozat Bíróság általi meghozataláig.

41      A Törvényszék Hivatalához 2016. december 21‑én érkezett beadványával az Európai Bizottság kérte, hogy a Tanács kérelmeinek támogatása végett beavatkozhasson.

42      A Törvényszék Hivatalához 2017. március 27‑én benyújtott külön irattal a felperes az eljárási szabályzat 86. cikke alapján kiigazította a keresetlevelet oly módon, hogy az a 2017. januári jogi aktusoknak az őt érintő részében való megsemmisítésére is kiterjedjen.

43      A 2017. augusztus 16‑i levélben a feleket felhívták arra, hogy terjesszék elő észrevételeiket a 2017. július 26‑i Tanács kontra LTTE ítéletből (C‑599/14 P, EU:C:2017:583) és a 2017. július 26‑i Tanács kontra Hamász ítéletből (C‑79/15 P, EU:C:2017:584) a jelen ügy tekintetében levonandó következtetéseikkel kapcsolatban.

44      2017. szeptember 3‑án a felperes válaszolt erre a felhívásra.

45      2017. szeptember 18‑án a Tanács ellenkérelmet terjesztett elő, amely többek között tartalmazta a 2017. március 27‑i kiigazítási beadványra adott válaszát és a fenti 43. pontban említett észrevételeket.

46      A Törvényszék ötödik tanácsának elnöke a 2017. szeptember 26‑i határozatával a Bizottság számára megengedte a beavatkozást.

47      A Törvényszék Hivatalához 2017. október 3‑án benyújtott külön irattal a felperes az eljárási szabályzat 86. cikke alapján a 2017. augusztusi jogi aktusok figyelembevétele érdekében kiigazította a keresetlevelet.

48      2017. október 12‑én a Tanács a Törvényszék felhívására válaszolt a 2017. október 3‑i kiigazítási beadványra.

49      2017. november 8‑án a felperes benyújtotta a válaszát.

50      A Bizottság 2017. november 9‑én beavatkozási beadványt nyújtott be.

51      2017. november 28‑án a Tanács a Törvényszék felhívására előterjesztette észrevételeit a Bizottság beavatkozási beadványára.

52      2018. január 15‑én a Tanács viszonválaszt nyújtott be.

53      Az eljárási szabályzat 27. cikkének (2) bekezdése alapján a Törvényszék elnöke 2018. április 13‑án az ügyet más ügyekkel való összefüggései miatt az első tanácsba beosztott új előadó bírónak osztotta ki.

54      A Törvényszék Hivatalához 2018. május 13‑án benyújtott külön irattal a felperes az eljárási szabályzat 86. cikke alapján a 2018. márciusi jogi aktusok figyelembevétele érdekében kiigazította a keresetlevelet.

55      A 2018. június 4‑i és 19‑i beadványban a Tanács és a Bizottság a Törvényszék felhívására válaszolt a 2018. május 13‑i kiigazítási beadványra.

56      A Törvényszék Hivatalához 2018. szeptember 14‑én benyújtott külön irattal a felperes az eljárási szabályzat 86. cikke alapján a 2018. július jogi aktusok figyelembevétele érdekében kiigazította a keresetlevelet.

57      A 2018. szeptember 27‑i és október 17‑i beadványban a Tanács és a Bizottság a Törvényszék felhívására válaszolt a 2018. szeptember 14‑i kiigazítási beadványra.

58      Az előadó bíró javaslatára a Törvényszék első tanácsa az eljárás szóbeli szakaszának a megnyitásáról határozott.

59      A Törvényszék a 2018. november 6‑i tárgyaláson meghallgatta a felek szóbeli előadásait és a Törvényszék által feltett kérdésekre adott válaszait.

60      A felperes keresetében azt kéri, hogy a Törvényszék:

–        semmisítse meg a 2016. júliusi, 2017. januári és augusztusi, valamint a 2018. márciusi és júliusi jogi aktusokat (a továbbiakban együttesen: megtámadott jogi aktusok) a felperesre vonatkozó részében;

–        kötelezze a Tanácsot az összes költség viselésére.

61      A Bizottság által támogatott Tanács azt kéri, hogy a Törvényszék:

–        utasítsa el a keresetet mint megalapozatlant;

–        kötelezze a felperest a költségek viselésére.

 A jogkérdésről

62      A felperes nyolc jogalapra hivatkozik, amelyek a következőkre vonatkoznak:

–        a 2001/931 közös álláspont 1. cikke (5) bekezdésének megsértésére;

–        a 2001/931 közös álláspont 1. cikke (4) bekezdésének megsértésére;

–        a tények valóságtartalmával kapcsolatos téves jogalkalmazásra;

–        a felperes „terrorista csoport” jellegét illető mérlegelési hibára;

–        a 2001/931 közös álláspont 1. cikke (6) bekezdésének megsértésére;

–        az indokolási kötelezettség megsértésére;

–        a védelemhez való jog és a hatékony bírói jogvédelemhez való jog megsértésére;

–        az indokolás hitelesítésének hiányára.

63      A Törvényszék az első, második és harmadik jogalap, a hatodik jogalapnak azon része, amelyben a felperes azt kifogásolja, hogy a Tanács a megtámadott jogi aktusokban nem jelölte meg a 2001/931 közös álláspont 1. cikkének (4) bekezdése szerinti komoly bizonyítékokat és jeleket, továbbá a nyolcadik jogalap megvizsgálását tartja célszerűnek.

64      A hatodik jogalap vizsgálatára a második jogalap vizsgálatát követően kerül sor.

 A 2001/931 közös álláspont 1. cikke (5) bekezdésének megsértésén alapuló első jogalapról

65      A felperes úgy véli, hogy a Tanács megsértette a 2001/931 közös álláspont 1. cikkének (5) bekezdését, mivel a 2016. júliusi, a 2017. januári és augusztusi, valamint a 2018. márciusi és júliusi vitatott listákon (a továbbiakban: vitatott listák) feltüntetett megnevezésében nem jelölte meg a székhelyét, nevezetesen Egyiptomot. Ezzel kapcsolatban arra hivatkozik, hogy időközben megváltozott a megnevezése a Tanács jogi aktusaiban, és hogy számos csoportnak az övéhez hasonló a megnevezése. E megnevezések csak néhány betűvel térnek el, és a jelentésük minden esetben: „iszlám csoport”. Azt állítja, hogy e pontosítás hiányában minden esetben bizonytalan helyzetbe kerül azzal kapcsolatban, hogy szerepel‑e a vitatott listákon.

66      A Tanács – a Bizottság támogatásával – vitatja e jogalap megalapozottságát.

67      Előzetesen meg kell jegyezni, hogy a kereset tárgya a megtámadott jogi aktusokra korlátozódik, így e jogalapot csak annyiban lehet megvizsgálni, amennyiben azokra vonatkozik.

68      E tekintetben meg kell jegyezni, hogy a 2001/931 közös álláspont 1. cikkének (5) bekezdése a következőképpen rendelkezik:

„A Tanács törekszik annak biztosítására, hogy a mellékletben felsorolt természetes vagy jogi személyek, csoportok vagy szervezetek nevét olyan, megfelelően részletes adatokkal egészítse ki, hogy lehetséges legyen az adott emberek és jogi személyek, szervezetek vagy szervek tényleges azonosítása, ily módon elősegítve az azonos vagy hasonló névvel rendelkezők mentesítését.”

69      A jelen ügyben a Tanács valamennyi megtámadott jogi aktusban a következőképpen nevezte meg a felperest: „»Gama'a al‑Islamiyya« (más néven »Al Gama'a al‑Islamiyya«) (»Iszlám csoport« – »GI«)”.

70      Amint arra a felperes rámutat, ez a megnevezés nem tartalmaz utalást a szervezet székhelyére.

71      A fenti 68. pontban hivatkozott rendelkezés azonban nem írja elő ezen adat feltüntetését, mivel csak annyit követel meg, hogy a Tanács által használt megnevezésnek kellően pontosnak kell lennie az azonos vagy hasonló névvel rendelkező szervezetekkel való összetévesztés elkerüléséhez.

72      A jelen ügyben a felperesnek a megtámadott jogi aktusokban feltüntetett, és a fenti 69. pontban szereplő megnevezése kellően egyedi, mivel részlegesen minden esetben eltér azon csoportok és szervezetek nevétől, amelyek megnevezése – azaz „Al‑Jamâ’h al‑Islâmiyah”, „Jemaah Islamiyah”, „Al Jama'ah Al‑Islamiyah”, „Jamaat al Islamiya” és „Jamaa Islamiya” –a felperes véleménye szerint összetéveszthető a sajátjával.

73      Még ha feltételezzük is, hogy fennáll az összetévesztés veszélye, amint azt a Tanács megjegyzi, ez a kockázat nem lehetett hátrányos a felperesre nézve, mivel megismerhette a megtámadott jogi aktusokat, és – amint azt a Tanács 2016. július 13‑i, 2017. január 30‑i, 2017. augusztus 7‑i, valamint 2018. március 22‑i és 2018. július 31‑i levelei (lásd a fenti 12., 23., 27., 31. és 35. pontot), illetve a megsemmisítési kérelemmel kapcsolatos eljárási iratok bizonyítják – tudatában volt annak, hogy ezek a jogi aktusok rá vonatkoznak.

74      E feltételek mellett az első jogalapot mint megalapozatlant el kell utasítani.

 A 2001/931 közös álláspont 1. cikke (4) bekezdésének megsértésén alapuló második jogalapról

75      A felperes azt kifogásolja, hogy a Tanács megsértette a 2001/931 közös álláspont 1. cikkének (4) bekezdését azáltal, hogy a Home Secretary határozatát és az 1995., 1997. és 2001. évi amerikai határozatokat (a továbbiakban együttesen: amerikai határozatok) az e rendelkezés értelmében vett, hatáskörrel rendelkező hatóság által hozott határozatoknak minősítette.

76      Valamely személy vagy szervezet nevének a pénzeszközök befagyasztására vonatkozó listán való fenntartása lényegében az eredeti felvétel meghosszabbításának minősül, és ezért előfeltételezi azt, hogy az érintett személynek vagy szervezetnek a terrorista tevékenységekben való részvételére vonatkozó, a Tanács által eredetileg, az ezen eredeti felvételt megalapozó nemzeti határozat alapján megállapított veszély továbbra is fennáll (2017. július 26‑i Tanács kontra LTTE ítélet, C‑599/14 P, EU:C:2017:583, 61. pont; 2017. július 26‑i Tanács kontra Hamász ítélet, C‑79/15 P, EU:C:2017:584, 39. pont).

77      A jogalap tehát hatásos.

78      Meg kell vizsgálni a csak az amerikai hatóságok határozataival kapcsolatos kifogásokat, ezt követően pedig az amerikai hatóságokra és az Egyesült Királyság hatóságaira vonatkozó közös kifogásokat.

 A csak az amerikai hatóságok határozataival kapcsolatos kifogásokról

79      Elsődlegesen a felperes úgy véli, hogy a Tanács a megtámadott jogi aktusokat nem alapozhatta az amerikai hatóságok határozataira, mivel az Egyesült Államok harmadik államnak minősül, és ezen államok hatóságai főszabály szerint nem minősülnek a 2001/931 közös álláspont 1. cikkének (4) bekezdése értelmében vett „illetékes [helyesen: hatáskörrel rendelkező hatóságnak”.

80      A felperes ezzel kapcsolatban arra hivatkozik, hogy a 2001/931 közös álláspont 1. cikkének (4) bekezdésével létrehozott rendszer a nemzeti hatóságok iránti bizalmon alapul, amely bizalom alapja a Tanács és az Unió tagállamai közötti lojális együttműködés, a Szerződésekben foglalt közös értékeken való osztozás és a közös normák, köztük az emberi jogok és alapvető szabadságok védelméről szóló, 1950. november 4‑én Rómában aláírt egyezmény és az Európai Unió Alapjogi Chartája elfogadása. Harmadik országok hatóságai nem élvezhetik ezt a bizalmat.

81      Ebben a tekintetben rá kell mutatni arra, hogy a Bíróság szerint a 2001/931 közös álláspont 1. cikkének (4) bekezdésében használt „hatáskörrel rendelkező hatóság” fogalma nem korlátozódik a tagállamok hatóságaira, hanem főszabály szerint harmadik államok hatóságait is magában foglalhatja (2017. július 26‑i Tanács kontra LTTE ítélet, C‑599/14 P, EU:C:2017:583, 22. pont).

82      A Bíróság által elfogadott értelmezést igazolja egyrészt a 2001/931 közös álláspont 1. cikke (4) bekezdésének szövege, amely nem korlátozza a „hatáskörrel rendelkező hatóságok” fogalmát a tagállamok hatóságaira, másrészt a közös álláspont célkitűzése, mely közös álláspontot az Egyesült Nemzetek Biztonsági Tanácsa 1373. (2001) sz., azon határozatának a végrehajtása érdekében fogadtak el, mely a terrorizmus elleni küzdelemnek az összes állam rendszerszintű és szoros együttműködése által való világszintű megerősítését célozza (2017. július 26‑i Tanács kontra LTTE ítélet, C‑599/14 P, EU:C:2017:583, 23. pont).

83      Másodlagosan, arra az esetre, ha a Törvényszék azt állapítaná meg, hogy valamely harmadik állam hatósága a 2001/931 közös álláspont 1. cikkének (4) bekezdése szerinti hatáskörrel rendelkező hatóságnak minősülhet, a felperes úgy érvel, hogy a Tanács által elfogadott jogi aktusok érvényessége a Tanács által többek között annak érdekében elvégzendő vizsgálatoktól is függ, hogy az amerikai szabályozásnak a védelemhez való jog tiszteletben tartására vonatkozó elvvel és a hatékony bírói jogvédelemhez való joggal való összeegyeztethetőségéről megbizonyosodjon.

84      Márpedig a jelen esetben a Tanács a megtámadott jogi aktusok indokolásában lényegében a felülvizsgálati eljárások ismertetésére, és annak megjegyzésére szorítkozott, hogy fennáll a jogorvoslati lehetőség, nem vizsgálta azonban meg, hogy a védelemhez való jog és a hatékony bírói jogvédelemhez való jog biztosított volt‑e.

85      Ebben a tekintetben meg kell állapítani, hogy a Bíróság szerint, amikor a Tanács valamely harmadik állam határozatát veszi alapul, előzetesen meg kell vizsgálnia, hogy e határozatot a védelemhez való jog és a hatékony bírói jogvédelemhez való jog tiszteletben tartása mellett fogadták‑e el (lásd ebben értelemben: 2017. július 26‑i Tanács kontra LTTE ítélet, C‑599/14 P, EU:C:2017:583, 31. pont).

86      A saját jogi aktusainak indokolásában a Tanácsnak meg kell adnia az annak megállapítását lehetővé tévő információkat, hogy ezt a vizsgálatot elvégezte (lásd ebben az értelemben: 2017. július 26‑i Tanács kontra LTTE ítélet, C‑599/14 P, EU:C:2017:583, 31. pont).

87      Ennek érdekében a Tanácsnak az indokolásban ismertetnie kell azokat az okokat, amelyek miatt úgy véli, hogy a harmadik állam általa alapul vett határozata a védelemhez való jog elve és a hatékony bírói jogvédelemhez való jog tiszteletben tartása mellett került elfogadásra (2017. július 26‑i Tanács kontra LTTE ítélet, C‑599/14 P, EU:C:2017:583, 33. pont).

88      Az ítélkezési gyakorlat szerint az indokolásban e vizsgálattal kapcsolatban feltüntetendő megjegyzések akár rövidek is lehetnek (lásd ebben az értelemben: 2017. július 26‑i Tanács kontra LTTE ítélet, (C‑599/14 P, EU:C:2017:583, 33. pont).

89      A fenti 85–88. pontban felidézett ítélkezési gyakorlat fényében kell megvizsgálni a felperes által egyrészt a hatékony bírói jogvédelemhez való joggal, másrészt a védelemhez való jog tiszteletben tartására vonatkozó elvvel kapcsolatban hivatkozott érveket.

90      A Törvényszék célszerűnek tartja e második kérdéssel kezdeni.

91      Ezzel összefüggésben a felperes úgy érvel, hogy a megtámadott jogi aktusok indokolásában a Tanács nem adta meg azokat az információkat, hogy a vizsgálat végén miért jutott arra az álláspontra, hogy az Egyesült Államokban valamely szervezet terrorista szervezetnek való minősítésével kapcsolatos közigazgatási eljárásban a védelemhez való jog tiszteletben tartását biztosították.

92      Végeredményben az amerikai szabályozás nem követeli meg, hogy a hatóságok által e tárgyban elfogadott határozatokat közöljék vagy indokolják. A felperes szerint, noha az Egyesült Államok bevándorlásról és állampolgárságról szóló törvényének 219. cikke – amelyen az 1997. évi amerikai határozat alapul – kötelezettséget tartalmaz a listára vételre vonatkozó határozatnak a szövetségi közlönyben történő közzétételére, ez nem vonatkozik a 13224. sz. elnöki rendeletre, amelyen a 2001. évi amerikai határozat alapul, és amely egyáltalán nem ír elő ilyen jellegű intézkedést.

93      Ebben a tekintetben emlékeztetni kell arra, hogy az ítélkezési gyakorlat szerint a védelemhez való jog tiszteletben tartására vonatkozó elv megköveteli, hogy a határozatoknak azon címzettjeit, akiknek érdekeit a határozat érezhetően érinti, olyan helyzetbe kell hozni, hogy a szóban forgó határozatok megalapozása érdekében velük szemben felhozott bizonyítékokkal kapcsolatos álláspontjukat megfelelően ismertethessék (lásd ebben az értelemben: 2013. szeptember 26‑i Texdata Software ítélet, C‑418/11, EU:C:2013:588, 83. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

94      Azon intézkedések esetében, amelyek személyek vagy szervezetek nevének pénzeszközök befagyasztására vonatkozó listára való felvételére irányulnak, ez az elv azt jelenti, hogy az intézkedések indokait a személyekkel vagy a szervezetekkel az intézkedések elfogadásával egyidejűleg vagy közvetlenül azt követően közölni kell (lásd ebben az értelemben: 2011. december 21‑i Franciaország kontra People’s Mojahedin Organization of Iran ítélet, C‑27/09 P, EU:C:2011:853, 61. o.).

95      A Tanács a megtámadott jogi aktusok indokolása B. mellékletének 16. pontjában a következőket fejtette ki:

„„A felülvizsgálati eljárásokra és az ismertetett, rendelkezésre álló jogorvoslati lehetőségekre figyelemmel a Tanács úgy véli, hogy az Egyesült Államok jogszabályai biztosítják a védelemhez való jog védelmét […]”

96      A Tanács által a megtámadott jogi aktusok indokolásában szolgáltatott információk ezt követően az egyes vizsgált amerikai határozatok esetében különbözőek.

97      Egyrészt a 12947. sz. és a 13224. sz. elnöki rendeletek esetében, amelyek az 1995. évi és a 2001. évi amerikai határozatok alapjául szolgálnak, a Tanács által adott általános leírásban egyáltalán nincs szó az amerikai hatóságoknak az indokolás érintettekkel való közlésére vagy akár a határozatok közzétételére vonatkozó kötelezettségéről.

98      Ebből következik, hogy e két határozat esetében nem biztosított a védelemhez való jog elvének tiszteletben tartása, és ebből következően a fenti 85–88. pontokban felidézett ítélkezési gyakorlat alapján azok nem szolgálhatnak a megtámadott jogi aktusok alapjául.

99      Másrészt, ami az 1997. évi amerikai határozatot illeti, a megtámadott jogi aktusok B. mellékletének 10. és 11. pontjából kétségtelenül kitűnik, hogy az Egyesült Államok bevándorlásról és állampolgárságról szóló törvénye alapján a külföldi terrorista szervezetnek való minősítéseket, illetve az e minősítések visszavonását követő határozatokat közzé kell tenni a szövetségi közlönyben. Ugyanakkor a Tanács semmilyen információt nem ad arról, hogy a jelen esetben a közzétett 1997. évi amerikai határozat tartalmazott‑e bármilyen indokolást. Egyébiránt a megtámadott jogi aktusok indokolásából az sem tűnik ki, hogy az említett határozat rendelkező részén kívül bármilyen indokolást, valamely formában, a felperes rendelkezésére bocsátottak‑e.

100    E körülmények között meg kell vizsgálni, hogy az az információ, hogy valamely határozatot egy harmadik állam hivatalos lapjában közzétettek, elegendő‑e annak megállapításához, hogy a Tanács a fenti 85–88. pontban hivatkozott ítélkezési gyakorlatnak megfelelően eleget tett az annak megvizsgálására vonatkozó kötelezettségének, hogy a védelemhez való jogot tiszteletben tartották‑e abban a harmadik államban, ahonnan a megtámadott jogi aktusok alapjául szolgáló határozatok származnak.

101    Ennek érdekében arra az ügyre kell hivatkozni, amely a 2017. július 26‑i Tanács kontra LTTE ítélet (C‑599/14 P, EU:C:2017:583) és a 2014. október 16‑i LTTE kontra Tanács ítélet (T‑208/11 és T‑508/11, EU:T:2014:885) alapjául szolgált. Ebben az ügyben a Tanács – az egyik érintett jogi aktus indokolásában – jelezte, hogy a szóban forgó harmadik állam hatóságainak határozatait ezen állam hivatalos lapjában közzétették, anélkül hogy további tájékoztatást nyújtott volna (2014. október 16‑i LTTE kontra Tanács ítélet (T‑208/11 és T‑508/11, EU:T:2014:885, 145. pont).

102    A 2017. július 26‑i Tanács kontra LTTE ítéletben (C‑599/14 P, EU:C:2017:583, 36. és 37. pont) a Bíróság a Tanács rendeletének indokolásában szereplő harmadik állami hatóságok határozataira vonatkozó megjegyzések összességét figyelembe véve azt mondta ki, hogy azok nem elegendőek annak megállapításához, hogy ez az intézmény elvégezte‑e a szükséges vizsgálatot a védelemhez való jog elvének ezen államban való tiszteletben tartása tekintetében.

103    A jelen ügyben az azonos indokokra tekintettel ugyanezt a következtetést kell levonni a megtámadott jogi aktusok indokolásában szereplő egyetlen megjegyzés vonatkozásában, amely szerint az 1997. évi amerikai határozatot az Egyesült Államokban a szövetségi közlönyben közzétették.

104    Ezen okok miatt, anélkül hogy a hatékony bírói jogvédelemhez való jog tiszteletben tartása kérdésének vizsgálatára szükség volna, meg kell állapítani, hogy a jelen esetben az amerikai határozatokra vonatkozó indokolás elégtelen, ezért az utóbbiak nem szolgálhatnak a megtámadott jogi aktusok alapjául.

105    Mivel a 2001/931 közös álláspont 1. cikkének (4) bekezdése nem követeli meg, hogy a Tanács jogi aktusai a hatáskörrel rendelkező hatóság több határozatán alapuljanak, a megtámadott jogi aktusok a felperes nevének a vitatott listákra való felvételét illetően hivatkozhattak egyedül a Home Secretary határozatára is, ezért a kereset további vizsgálatát a megtámadott jogi aktusokra kell korlátozni, amennyiben azok eredetileg ez utóbbi határozaton alapulnak.

 Az Egyesült Királyság hatóságainak határozataira és az amerikai hatóságok határozataira egyaránt vonatkozó kifogások

106    A felperes úgy érvel, hogy az amerikai hatóságok határozatai és az Egyesült Királyság hatóságainak határozatai, amelyeken a megtámadott jogi aktusok alapulnak, három ok miatt nem minősülnek a 2001/931 közös álláspont 1. cikkének (4) bekezdése szerinti „hatáskörrel rendelkező hatóság határozatának”.

107    A fenti 105. ponttal összhangban az alábbiakban kerül sor ezen okok vizsgálatára, amennyiben azok érintik a Home Secretary határozatát.

–       Az igazságügyi hatóság előnyben részesítésére vonatkozó kötelezettségről

108    A felperes azt állítja, hogy a 2001/931 közös álláspont 1. cikkének (4) bekezdése szerint a Tanács csak akkor vehet alapul közigazgatási határozatokat, ha az igazságügyi hatóságnak egyáltalán nincs hatásköre a terrorizmus elleni küzdelem tárgyában. Márpedig a jelen esetben ez nem áll fenn, mivel az Egyesült Királyságban az igazságügyi hatóságok ezen a területen hatáskörrel rendelkeznek. A Tanács tehát nem vehette volna figyelembe a Home Secretary határozatát a megtámadott jogi aktusokban.

109    A Tanács, a Bizottság által támogatva, vitatja ezen érvelés megalapozottságát.

110    Ebben a tekintetben rá kell mutatni, hogy az ítélkezési gyakorlat szerint valamely határozat közigazgatási és nem bírósági jellege nem meghatározó a 2001/931 közös álláspont 1. cikke (4) bekezdésének alkalmazása szempontjából, amennyiben e rendelkezésnek maga a szövege kifejezetten előírja, hogy nem igazságügyi hatóság is minősülhet az e rendelkezés értelmében vett hatáskörrel rendelkező hatóságnak (2008. október 23‑i People’s Mojahedin Organization of Iran kontra Tanács ítélet, T‑256/07, EU:T:2008:461, 144. és 145. pont; 2014. október 16‑i LTTE kontra Tanács ítélet, T‑208/11 és T‑508/11, EU:T:2014:885, 105. pont).

111    Noha a 2001/931 közös álláspont 1. cikke (4) bekezdésének második albekezdése az igazságügyi hatóságoktól származó határozatokat részesíti előnyben, egyáltalán nem zárja ki a közigazgatási hatóságoktól származó határozatok figyelembevételét, amikor egyrészt e hatóságok a nemzeti jogban ténylegesen hatáskörrel rendelkeznek a terrorizmusban részt vevő csoportokkal szembeni korlátozó határozatok elfogadására, másrészt pedig amikor e hatóságok – jóllehet csak közigazgatási hatóságok – mindazonáltal az igazságügyi hatóságokkal „egyenértékűeknek” tekinthetők (2014. október 16‑i LTTE kontra Tanács ítélet, T‑208/11 és T‑508/11, EU:T:2014:885, 107. pont).

112    Az ítélkezési gyakorlat szerint a közigazgatási hatóságokat a bírósági hatóságokkal egyenértékűnek lehet tekinteni, ha a határozataikkal szemben bírósági jogorvoslattal lehet élni (2008. október 23‑i People’s Mojahedin Organization of Iran kontra Tanács ítélet, T‑256/07, EU:T:2008:461, 145. pont).

113    Következésképpen az a tény, hogy az érintett állam bíróságai a terrorizmus üldözése tárgyában hatáskörrel rendelkeznek, nem gátolja meg azt, hogy a terrorizmus tárgyában korlátozó intézkedések elfogadásáért felelős nemzeti közigazgatási hatóság határozatait a Tanács figyelembe vegye (lásd ebben az értelemben: 2014. október 16‑i LTTE kontra Tanács ítélet, T‑208/11 és T‑508/11, EU:T:2014:885, 108. pont).

114    A jelen esetben a Tanács által közölt információkból kitűnik, hogy a Home Secretary határozatai ellen jogorvoslattal lehet élni a Proscribed Organisations Appeal Commissionnél (a betiltott szervezetekkel kapcsolatos fellebbezési bizottság, Egyesült Királyság), amely a bírósági felülvizsgálatra vonatkozó elvek alapján fog dönteni, és a betiltott szervezetekkel kapcsolatos fellebbezési bizottság határozataival szemben jogkérdésben bármely fél jogorvoslattal élhet a fellebbviteli bíróságon, ha ettől a bizottságtól, vagy ennek hiányában a fellebbviteli bíróságtól erre engedélyt kap (lásd ebben az értelemben: 2006. december 12‑i Organisation des Modjahedines du peuple d’Iran kontra Tanács ítélet, T‑228/02, EU:T:2006:384, 2. pont).

115    E körülmények között úgy tűnik, hogy a Home Secretary határozataival szemben bírósági jogorvoslattal lehet élni, ezért a fenti 111. és 112. pontban kifejtett ítélkezési gyakorlat alapján ezt a közigazgatási hatóságot az igazságügyi hatóságokkal egyenértékűnek, tehát – amint azt a Tanács állítja – a 2001/931 közös álláspont 1. cikkének (4) bekezdése értelmében vett hatáskörrel rendelkező hatóságnak lehet tekinteni, összhangban az ítélkezési gyakorlattal, amely mindezt már több alkalommal kimondta (2008. október 23‑i People’s Mojahedin Organization of Iran kontra Tanács ítélet, T‑256/07, EU:T:2008:461, 144. pont; 2014. október 16‑i LTTE kontra Tanács ítélet, T‑208/11 és T‑508/11, EU:T:2014:885, 120–123. pont).

116    A fenti megfontolásokból az következik, hogy a megtámadott jogi aktusokat nem lehet amiatt megsemmisíteni, hogy az indokolásukban a Tanács a közigazgatási hatóságnak minősülő Home Secretary határozatára hivatkozott.

–       Arról a tényről, hogy a Home Secretary határozata a terrorista szervezetekre vonatkozó listákból áll

117    A felperes úgy érvel, hogy a megtámadott jogi aktusokkal érintett, hatáskörrel rendelkező hatóságok, köztük a Home Secretary tevékenysége a gyakorlatban a terrorista szervezetek listáinak összeállításából áll annak érdekében, hogy velük szemben korlátozó szabályozást írjanak elő. Ez a listakészítési tevékenység a felperes szerint nem minősül bűnüldözési hatáskörnek, amelyet egyenértékűnek lehetne tekinteni a „nyomozás vagy vádemelés [helyesen büntetőeljárás] megindításával” vagy akár „kiszabott ítélettel”, hogy azon hatásköröket idézzük, amelyekkel a 2001/931 közös álláspont 1. cikke (4) bekezdésének szövege szerint a hatáskörrel rendelkező hatóságnak rendelkeznie kell.

118    A Tanács, a Bizottság által támogatva, vitatja ezen érvelés megalapozottságát.

119    Ebben a tekintetben meg kell jegyezni, hogy az ítélkezési gyakorlat szerint a 2001/931 közös álláspont nem követeli meg, hogy a hatáskörrel rendelkező hatóság határozata stricto sensu büntetőeljárás részét képezze, feltéve hogy a 2001/931 közös álláspont által az 1373. (2001) sz. biztonsági tanácsi határozat végrehajtása során követett célkitűzésekre tekintettel a kérdéses nemzeti eljárás tárgya a tágabb értelemben vett terrorizmus elleni küzdelem (2014. október 16‑i LTTE kontra Tanács ítélet, T‑208/11 és T‑508/11, EU:T:2014:885, 113. pont).

120    A Bíróság ebben a tekintetben megállapította, hogy az érintett személyek védelmét nem kérdőjelezi meg, ha a nemzeti hatóság által hozott határozat nem büntetőjogi szankciók kiszabására irányuló eljárás keretébe illeszkedik, hanem olyan eljárás keretébe, amelynek tárgyát megelőző jellegű intézkedések jelentik (2012. november 15‑i Al‑Aqsa kontra Tanács és Hollandia kontra Al‑Aqsa ítélet, C‑539/10 P és C‑550/10 P, EU:C:2012:711, 70. pont).

121    A jelen esetben a Home Secretary határozata a terroristának tekintett szervezetekkel szemben tiltó intézkedéseket állapít meg, ennélfogva az az ítélkezési gyakorlatban kimondott követelménynek megfelelően a terrorizmus elleni küzdelemmel összefüggő, a felperessel szemben elsődlegesen megelőző vagy megtorló jellegű intézkedések kiszabására irányuló nemzeti eljárás részét képezi (lásd ebben az értelemben: 2014. október 16‑i LTTE kontra Tanács ítélet, T‑208/11 és T‑508/11, EU:T:2014:885, 115. pont).

122    Ami azt a körülményt illeti, hogy a szóban forgó hatóság tevékenysége a terrorizmusban részt vevő személyek vagy szervezetek listájának elkészítését eredményezi, hangsúlyozni kell, hogy ez önmagában nem jelenti azt, hogy ez a hatóság az e listákra való felvételük előtt ne értékelte volna egyénileg az egyes személyeket vagy szervezeteket, és azt sem, hogy ez az értékelés szükségszerűen önkényes vagy megalapozatlan lenne (lásd ebben az értelemben: 2014. október 16‑i LTTE kontra Tanács ítélet, T‑208/11 és T‑508/11, EU:T:2014:885, 118. pont).

123    Ily módon nem annyira az a körülmény lényeges, hogy a szóban forgó hatóság tevékenysége a terrorizmusban részt vevő személyek vagy szervezetek listájának elkészítését eredményezze, hanem inkább az a kérdés, hogy ezt a tevékenységet megfelelő garanciákkal gyakorolják‑e ahhoz, hogy arra a Tanács a saját listára vételi határozata megalapozása céljából támaszkodhasson (lásd ebben az értelemben: 2014. október 16‑i LTTE kontra Tanács ítélet, T‑208/11 és T‑508/11, EU:T:2014:885, 118. pont).

124    Következésképpen a felperes tévesen állítja, hogy annak elfogadása, hogy a listára vételi jogkör a hatáskörrel rendelkező hatóság meghatározó jellemzője lehet, főszabály szerint ellentmond a 2001/931 közös álláspontnak.

125    Ezt az álláspontot a felperes által előterjesztett többi érv sem teszi kétségessé.

126    Először is a felperes azt állítja, hogy a 2001/931 közös álláspont 1. cikkének (4) bekezdése szerint a Tanács csak az Egyesült Nemzetek Biztonsági Tanácsa által összeállított listákat veheti figyelembe.

127    Ezt az érvet nem lehet elfogadni, hiszen a 2001/931 közös álláspont 1. cikke (4) bekezdése első albekezdése utolsó mondatának tárgya kizárólag az, hogy a Tanács számára lehetőséget biztosítson, hogy azon megjelölések mellett, amelyeket a hatáskörrel rendelkező nemzeti hatóságok határozatai alapján tehet, további megjelöléseket tegyen.

128    Másodszor a felperes hangsúlyozza, hogy az Unió listája, amennyiben az átveszi a hatáskörrel rendelkező hatóságok által javasolt listákat, nem lesz több, mint a listák listája, amelyen ily módon az adott esetben harmadik államok hatóságai által elfogadott nemzeti közigazgatási intézkedések hatálya anélkül kerül kiterjesztésre, hogy az érintett személyeket erről tájékoztatnák, és anélkül, hogy abban a helyzetben volnának, hogy hatékonyan védekezhessenek.

129    Ebben a tekintetben meg kell állapítani, amint azt a felperes állítja, hogy a Tanács, azon személyek vagy szervezetek meghatározása során, akik, illetve amelyek pénzeszközeit be kell fagyasztani, a hatáskörrel rendelkező hatóságok megállapításait veszi alapul.

130    A 2001/931 közös álláspont keretében az együttműködés sajátos formája jött létre a tagállami hatóságok, és az Unió intézményei között, ami a Tanács számára azzal a kötelezettséggel járt, hogy amennyire lehetséges, bízzon meg a hatáskörrel rendelkező nemzeti hatóságok értékelésében (lásd ebben az értelemben: 2008. október 23‑i People’s Mojahedin Organization of Iran kontra Tanács ítélet, T‑256/07, EU:T:2008:461, 133. pont; 2008. december 4‑i People’s Mojahedin Organization of Iran kontra Tanács ítélet, T‑284/08, EU:T:2008:550, 53. pont).

131    Főszabály szerint a Tanácsnak nem feladata, hogy az érintett személy alapvető jogainak a tagállami hatóságok általi tiszteletben tartásáról döntsön, hiszen ez a jogkör a hatáskörrel rendelkező nemzeti bíróságokhoz tartozik (lásd ebben az értelemben: 2007. július 11‑i Sison kontra Tanács ítélet, T‑47/03, nem tették közzé, EU:T:2007:207, 168. pont).

132    A Törvényszéknek csak kivételes esetben – amikor a felperes az alapvető jogok tagállami hatóságok általi tiszteletben tartását konkrét tények alapján vitatja – kell megvizsgálnia, hogy e jogokat valóban tiszteletben tartották‑e (lásd analógia útján: 2018. július 25‑i Minister for Justice and Equality [Az igazságszolgáltatási rendszer hiányosságai] ítélet, C‑216/18 PPU, EU:C:2018:586, 36. pont).

133    A harmadik államok hatóságainak részvétele esetén azonban a Tanács – amint az a fenti 85. és 86. pontban megállapításra került – köteles hivatalból meggyőződni arról, hogy ezeket a garanciákat ténylegesen alkalmazták, és köteles ebben a tekintetben a határozatát megindokolni.

–       A Home Secretary határozatát megalapozó komoly és hitelt érdemlő bizonyítékok és jelek hiányáról

134    A felperes úgy véli, hogy a Tanácsnak – mivel közigazgatási határozatot, és nem bírósági határozatot vett alapul – bizonyítania kellett volna, hogy ez a határozat „komoly és hitelt érdemlő bizonyítékok[on] vagy jelek[en] alap[ul]”, amint azt a 2001/931 közös álláspont 1. cikkének (4) bekezdése előírja.

135    Mivel nem a 2001/931 közös álláspont 1. cikkének (4) bekezdése értelmében vett „hatáskörrel rendelkező hatóság által elfogadott határozatnak” minősülésre vonatkozik, amely a jelen jogalap tárgya, ezen érvelés vizsgálatára az e rendelkezés értelmében vett komoly és hitelt érdemlő bizonyítékokra és jelekre vonatkozó részét illetően a második és a hatodik jogalap keretében kerül sor.

136    A fenti megfontolások összességére figyelemmel, és a fenti 134. pontban említett érvelés vizsgálatától függően a második jogalapot el kell utasítani mint megalapozatlant.

 A második és a hatodik jogalapnak a 2001/931 közös álláspont 1. cikkének (4) bekezdése értelmében vett komoly és hitelt érdemlő bizonyítékokra és jelekre vonatkozó részéről

137    A második és a hatodik jogalap keretében a felperes azt állítja, hogy a Tanácsnak a megtámadott jogi aktusok indokolásában meg kellett volna jelölnie azokat a „komoly és hitelt érdemlő bizonyítékokat és jeleket”, amelyek a hatáskörrel rendelkező hatóságok határozatait megalapozzák. Kétségtelen, hogy tartalmaznak tényeket. Azonban ezek túl általánosak és elvontak.

138    Amint az a fenti 134. pontból kitűnik, a második jogalap keretében a felperes továbbá azt állítja, hogy a Tanács nem szolgáltat bizonyítékot a megtámadott jogi aktusokban említett tényekre vonatkozóan.

139    A fenti 105. pontban foglalt döntésre tekintettel ezt a jogalapot csak annyiban kell megvizsgálni, amennyiben az a Home Secretary határozatára vonatkozik.

140    Ebben a tekintetben rá kell mutatni arra, hogy a 2001/931 közös álláspont 1. cikke (4) bekezdésének első albekezdése szerint a pénzeszközök befagyasztására vonatkozó listák az idevágó ügyiratok pontos információi, illetve anyagai alapján kerülnek összeállításra, amelyek értelmében a hatáskörrel rendelkező hatóság határozatot hozott az érintett személyekről és szervezetekről, függetlenül attól, hogy a határozat terrorcselekményre irányuló nyomozás vagy büntetőeljárás megindítására, „komoly és hitelt érdemlő bizonyítékok vagy jelek alapján” ilyen cselekmény elkövetésének kísérletére, abban való részvételre vagy annak elősegítésére, vagy ilyen bűntettek miatt kiszabott ítéletekre vonatkozik‑e.

141    E rendelkezés általános rendszeréből következik, hogy az a Tanáccsal szembeni követelmény, hogy mielőtt a hatáskörrel rendelkező hatóságok által hozott határozatok alapján a személyek vagy szervezetek nevét felvenné a pénzeszközök befagyasztására vonatkozó listára, vizsgálja meg, hogy ezeket a határozatokat „komoly és hitelt érdemlő bizonyítékok vagy jelek alapján” hozták‑e meg, csak a nyomozást vagy büntetőeljárást megindító határozatokra vonatkozik, és nem a kiszabott ítéletekre.

142    A határozatok két típusa közötti ilyen különbségtétel az intézmények és tagállamok közötti lojális együttműködés elvének alkalmazásából ered; ezen elv keretében fogadják el a terrorizmus elleni küzdelemre vonatkozó korlátozó intézkedéseket, és ezen elv értelmében a terrorista személyek és szervezetek pénzeszközök befagyasztására vonatkozó listára való felvétele során a Tanácsnak a nemzeti hatóságok által elfogadott határozatokat kell alapul vennie anélkül, hogy e határozatok felülvizsgálatára kötelessége, vagy akár lehetősége lenne.

143    Az így meghatározott lojális együttműködés elve a kiszabott ítéleteket tartalmazó nemzeti határozatokra vonatkozik, ebből következőn a személyek vagy szervezetek pénzeszközök befagyasztására vonatkozó listára való felvétele előtt a Tanácsnak csak azt kell megvizsgálnia, hogy ezek a határozatok komoly és hitelt érdemlő bizonyítékokon vagy jeleken alapulnak‑e, és ebben a tekintetben meg kell bíznia a nemzeti hatóság értékelésében.

144    Ami a nyomozást vagy büntetőeljárást megindító nemzeti határozatokat illeti, azok elfogadására a jellegüknél fogva valamely, még be nem fejeződött eljárás kezdetén, vagy annak folyamán kerül sor. E küzdelem hatékony jellegének biztosítása érdekében hasznosnak tűnt, hogy a korlátozó intézkedések elfogadása érdekében ezeket a határozatokat a Tanács még akkor is alapul vehesse, ha azok pusztán előkészítő jellegűek, az ezen eljárások által érintett személyek védelmének biztosítása érdekében ugyanakkor meghatározásra került, hogy ez a felhasználás annak a Tanács általi vizsgálatától függ, hogy a határozatokat komoly és hitelt érdemlő bizonyítékok vagy jelek alapján hozták‑e meg.

145    A jelen esetben a Home Secretary határozata végleges abban az értelemben, hogy azt nem kell nyomozásnak követnie. Továbbá a határozat célja a felperes betiltása az Egyesült Királyságban, ami büntetőjogi következményekkel jár azon személyek számára, akik ezzel a szervezettel közeli vagy távoli kapcsolatban állnak.

146    E körülmények között a Home Secretary határozata nem minősül nyomozást vagy büntetőeljárást megindító határozatnak, és azt kiszabott ítéletnek kell tekinteni, ezért a 2001/931 közös álláspont 1. cikkének (4) bekezdése alapján a Tanácsnak a megtámadott jogi aktusok indokolásában nem kellett megjelölnie az e hatóság határozatát megalapozó komoly bizonyítékok és jeleket.

147    E tekintetben nem releváns az a tény, hogy a Home Secretary közigazgatási hatóságnak minősül, mivel – amint az a jelen ítélet 114. és 115. pontjából következik – a határozataival szemben bírósági jogorvoslattal lehet élni, következésképpen az igazságügyi hatósággal egyenértékűnek kell tekinteni.

148    Következésképpen nem róható fel a Tanácsnak, hogy a megtámadott jogi aktusok indokolásában nem jelölte meg azokat a „komoly és hitelt érdemlő bizonyítékokat és jeleket”, amelyek a Home Secretary határozatát megalapozták.

149    E tényeket, mivel nem szükséges megjelölni őket, nem kell azokat bizonyítani sem.

150    Ezért a második és a hatodik jogalapnak a 2001/931 közös álláspont 1. cikkének (4) bekezdése értelmében vett komoly és hitelt érdemlő bizonyítékokra és jelekre vonatkozó részét el kell utasítani.

 A tények valóságtartalmával kapcsolatos tévedésekre alapított harmadik jogalapról

151    A felperes arra hivatkozással kifogásolja a Tanács által a megtámadott jogi aktusok indokolásában feltüntetett tényeket, hogy azokat a Tanács túl homályosan adta elő, nem megalapozottak, és nem elég frissek a nevének a vitatott listákon történő fenntartásának indokolásához.

152    E harmadik jogalapot csak azon tényekre vonatkozó részében kell megvizsgálni, amelyekre a Tanács a felperes nevének a vitatott listákon való fenntartását alapította. A megtámadott jogi aktusokban ugyanis – amint az előző jogalap vizsgálatából kitűnik – nem kell feltüntetni a Home Secretary határozatának alapját képező tényeket.

153    A felperes nevének a vitatott listákon való fenntartását illetően a Tanács a megtámadott jogi aktusok indokolásának 7. pontjában előadta, hogy a jelen ügyben a hatáskörrel rendelkező hatóságoknak az eredeti felvételt megalapozó határozatai még mindig hatályosak.

154    Az ítélkezési gyakorlatból következik, hogy amikor az eredeti felvételt megalapozó nemzeti határozat és az e felvétel fenntartására irányuló jogi aktusok elfogadása között jelentős idő telik el, a Tanács az érintett személynek vagy szervezetnek a terrorista tevékenységekben való részvételére vonatkozó veszély fennmaradásának megállapítása érdekében nem szorítkozhat annak megállapítására, hogy az említett határozat továbbra is hatályban van, hanem köteles a helyzetet naprakészen értékelni, figyelembe véve az újabb ténybeli elemeket, és bizonyítva, hogy az említett veszély továbbra is fennáll (lásd ebben az értelemben: 2017. július 26‑i Tanács kontra LTTE ítélet, C‑599/14 P, EU:C:2017:583, 54. és 55. pont; 2017. július 26‑i Tanács kontra Hamász ítélet, C‑79/15 P, EU:C:2017:584, 32. és 33. pont).

155    A fenti 154. pontban hivatkozott ítélkezési gyakorlatból következik az is, hogy a valamely személy vagy szervezet nevének a pénzeszközök befagyasztására vonatkozó listán való fenntartását megalapozó újabb ténybeli elemek a hatáskörrel rendelkező hatóságok által elfogadott nemzeti határozatokon kívül egyéb forrásokból is származhatnak (lásd ebben az értelemben: 2017. július 26‑i Tanács kontra LTTE ítélet, C‑599/14 P, EU:C:2017:583, 72. pont; 2017. július 26‑i Tanács kontra Hamász ítélet, C‑79/15 P, EU:C:2017:584, 50. pont).

156    A jelen ügyben a Home Secretary eredeti határozatának elfogadására 2001‑ben, míg a megtámadott jogi aktusok elfogadására 2016 júliusa és 2018 júliusa között került sor.

157    Tekintettel a Home Secretary eredeti határozata és a megtámadott jogi aktusok között eltelt idő hosszúságára, amely tizenöt–tizenhét évre tehető, a Tanács a fenti 154. pontban felidézett ítélkezési gyakorlat értelmében nem elégedhetett volna meg annak megállapításával, hogy a Home Secretary határozatát hatályban tartották, anélkül hogy utalt volna azokra az újabb bizonyítékokra, amelyek alátámasztják, hogy továbbra is fennállt a felperes terrorista tevékenységekben való részvételének kockázata.

158    E bizonyítékokra vonatkozóan az Egyesült Királyságban 2013‑ban lefolytatott felülvizsgálati eljárással kapcsolatban a megtámadott jogi aktusok indokolása A. mellékletének 16. pontjában a Tanács először is rámutatott, hogy:

„2013 novemberében a Home Secretary a rendelkezésére álló bizonyítékok alapján megállapította, hogy a csoport új módon vesz részt a terrorizmusban, mivel fegyverekkel rendelkezik, és kész erőszakot alkalmazni az iszlám állammal kapcsolatos célkitűzése megvalósítása érdekében […]”

159    A felperes szerint ez a tény túl pontatlan ahhoz, hogy indokolja a nevének a vitatott listákon való fenntartását.

160    Ebben a tekintetben meg kell jegyezni, hogy a pénzeszközök befagyasztására vonatkozó későbbi határozatok esetében a Bíróság álláspontja szerint az uniós bíróság ellenőrizni köteles egyfelől az EUMSZ 296. cikkben előírt indokolási kötelezettség tiszteletben tartását, és másfelől azt, hogy ezek az indokok megalapozottak‑e (2017. július 26‑i Tanács kontra LTTE ítélet, C‑599/14 P, EU:C:2017:583, 70. pont; 2017. július 26‑i Tanács kontra Hamász ítélet, C‑79/15 P, EU:C:2017:584, 48. pont).

161    Az indokolási kötelezettségre vonatkozóan emlékeztetni kell arra, hogy az állandó ítélkezési gyakorlat szerint az EUMSZ 296. cikk által megkövetelt indokolásnak világosan és egyértelműen kell tartalmaznia a jogi aktust kibocsátó intézmény érvelését, oly módon, hogy az lehetővé tegye az érdekelt számára a meghozott intézkedések indokainak megismerését, az illetékes bíróság számára pedig a felülvizsgálati jogköre gyakorlását (lásd: 2012. november 15‑i Tanács kontra Bamba ítélet, C‑417/11 P, EU:C:2012:718, 50. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat.

162    Az indokolásnak nem kell tartalmaznia az összes releváns ténybeli és jogi elemet, minthogy az indokolás megfelelőségét nemcsak a szövegére, hanem a körülményeire, valamint az adott tárgyra vonatkozó jogszabályok összességére figyelemmel is meg kell vizsgálni (2012. november 15‑i Tanács kontra Bamba ítélet, C‑417/11 P, EU:C:2012:718, 53. pont; 2009. október 14‑i Bank Melli Iran kontra Tanács ítélet, T‑390/08, EU:T:2009:401, 82. pont).

163    Így különösen, a sérelmet okozó aktus indokolása megfelelő, ha az érintett előtt ismert olyan összefüggésben hozzák meg, amely lehetővé teszi számára a vele szemben hozott intézkedés jelentőségének megértését (2012. november 15‑i Tanács kontra Bamba ítélet, C‑417/11 P, EU:C:2012:718, 54. pont; 2009. október 14‑i Bank Melli Iran kontra Tanács ítélet, T‑390/08, EU:T:2009:401, 82. pont).

164    A jelen ügyben meg kell állapítani, hogy a Tanács nem tett eleget a fentiekben meghatározott indokolási kötelezettségének, amikor a megtámadott jogi aktusok indokolása A. mellékletének 16. pontjában megállapította, hogy „[a felperes] fegyverekkel rendelkezik, és kész erőszakot alkalmazni az iszlám állammal kapcsolatos célkitűzése megvalósítása érdekében […]”.

165    Egyfelől ugyanis a Tanács egy ilyen nyilatkozatban a fegyverek birtoklásának általánosságban történő megállapítására szorítkozik anélkül, hogy ezt térben és időben elhelyezné. Másfelől a felperesnek olyan szándékot tulajdonít, amelyet egyetlen meghatározott vagy meghatározható tény sem támaszt alá.

166    Ilyen körülmények között e tényre vonatkozóan a felperes még a körülmények révén sem képes azonosítani, hogy vele szemben milyen kifogás merült fel, míg a Törvényszék ugyanezen okból nem tudja gyakorolni a Bíróság által megkövetelt felülvizsgálatot.

167    Ezáltal e tény indokolása nem tesz eleget a fenti 160–163. pontban felidézett ítélkezési gyakorlatban előírt feltételeknek.

168    Másodszor, a megtámadott jogi aktusok indokolása B. mellékletének 18. pontjában a Tanács felsorolta azokat a tényeket, amelyek a külügyminisztérium Gama’a al‑Islamiyyára vonatkozó 2010. és 2003. évi közigazgatási iratanyagából (»administrative records«) származnak, és ugyanezen melléklet 10. pontjában megjelölte, hogy a felperes külföldi terrorszervezetté minősítésének legutóbbi felülvizsgálata 2010. december 15‑én zárult le.

169    E tények a következők:

–        „[a felperes] magára vállalta az egyiptomi elnök, Hoszni Mubarak elleni 1995 júniusában megkísérelt merényletet”;

–        „1997‑ben [a felperes] turistákkal szemben támadást hajtott végre Luxorban (Egyiptom), ami 58 áldozatot követelt”;

–        „egy 2006‑os közleményben a [Federal Bureau of Investigation (FBI, Szövetségi Nyomozóiroda, Amerikai Egyesült Államok)] figyelmeztette a hatóságokat, hogy Rahman, a [felperes] egyik vezetője felhívást tett közzé, hogy megtorló merényleteket hajtsanak végre, ha elhunyna a börtönben. A közlemény idézte Rahman legutóbbi végakaratát és végrendeletét, amely terjesztésére az al‑Kaida 1998‑as konferenciáján került sor”.

170    Amint az a fenti 154. és 155. pontban felidézett ítélkezési gyakorlatból kitűnik, e tényekkel indokolható a felperes nevének a pénzeszközök befagyasztására vonatkozó listán történő fenntartása, és nincs jelentősége annak, hogy milyen forrásból származnak, mivel a Tanács számára az a fontos, hogy elegendően friss tények álljanak rendelkezésére az állásfoglalása kialakításához.

171    E tények közül az első kettő megelőzte a Home Secretarynek a felperes eredeti felvételét megalapozó határozatát. Ennélfogva e tények nem vehetők figyelembe e felvétel fenntartásának indokolásakor.

172    Ami a harmadik tényt illeti, a felperes arra hivatkozik, hogy azt túlságosan homályosan fogalmazták meg, és különösen a Rahmannak nevezett személy személyazonossága nem egyértelmű. Hozzáteszi, hogy e személy nyilatkozatait nem lehet a szervezetének betudni, és hogy e tény a megtámadott jogi aktusokban említett már tényekhez hasonlóan túl régi.

173    E tekintetben emlékeztetni kell arra, hogy a Tanácstól elvárt indokolás mértékét a megtámadott jogi aktus meghozatalának körülményei és a felperesnek az e körülmények megismerésére fennálló lehetősége szempontjából kell értékelni. A jelen ügyben közismert, hogy Omar Abdel Rahman volt a felperes egyik vezetője, akit 1993‑ban amerikai területen elkövetett támadások következtében az Egyesült Államokban bebörtönöztek, ahol 2017‑es haláláig fogva tartották.

174    Ezen ismert körülményre tekintettel meg kell állapítani, hogy ezt a tényt az indokolási kötelezettség teljesítéséhez kellően pontosan ismertették.

175    Különösen a Rahmannak nevezett személyt lehetett könnyen azonosítani, és a pozíciója alapján nem volt észszerűtlen, hogy nyilatkozatait a felperesnek tulajdonították.

176    Az említett tény azonban önmagában nem elegendő annak indoklásához, hogy a felperes nevét fenntartották a vitatott listákon.

177    1998‑ban tartották ugyanis azt a sajtókonferenciát, amelyen Rahman végakaratát ismertették, az tehát megelőzte a Home Secretary határozatát, amelynek elfogadására 2001‑ben került sor. Az FBI közleményét 2006‑ban tették közzé, vagyis tíz évvel a megtámadott jogi aktusok elfogadása előtt.

178    A fenti elemzést vitatja a Tanács, amely szerint a Törvényszék nem gyakorolhatja a fenti 160. pontban ismertetett felülvizsgálatot a megtámadott jogi aktusok indokolásában említett tények vonatkozásában, mivel ezek a tények a hatáskörrel rendelkező nemzeti hatóságok azon határozataiból származnak, amelyeket az e hatóságok által a felperes eredeti felvételével kapcsolatban hozott határozatok felülvizsgálata keretében fogadtak el.

179    A Tanács szerint az e felülvizsgálat kapcsán hozott határozatokat a 2001/931 közös álláspont 1. cikkének (4) bekezdésében foglalt határozatoknak kell tekinteni, így az e határozatok alapjául szolgáló tények indokoltságát és valóságtartalmát még a velük kapcsolatos kétségek felmerülése esetén sem kell a Törvényszéknek felülvizsgálnia.

180    Ez az érv nélkülözi a ténybeli és jogi alapot.

181    Először is, a megtámadott jogi aktusok indokolása A. mellékletének 16. pontjában átvett tényekre vonatkozóan mindenekelőtt meg kell állapítani, hogy a Tanács a Törvényszék által feltett kérdések keretében kifejtette, hogy 2013 novemberében a betiltások felülvizsgálatáért felelős tárcaközi csoport felülvizsgálta a Home Secretary határozatát. Ugyanakkor a tárgyaláson hivatalosan elismerte, hogy e felülvizsgálat alapján az Egyesült Királyság hatóságai nem fogadtak el olyan külön jogi aktust, amelyet bemutathatnának a Törvényszéknek. Nem létezik tehát olyan határozat, amelyet a 2001/931 közös álláspont 1. cikke (4) bekezdésének értelmében vett hatáskörrel rendelkező hatóság határozatának lehetne tekinteni.

182    Egyebekben a megtámadott jogi aktusok indokolása B. mellékletének 18. pontjában említett tényeket illetően meg kell jegyezni, hogy nem állapították meg egyértelműen, pontosan milyen kapcsolat állt fenn e tények és az Egyesült Államokban hozott felülvizsgálati határozat között. E 18. pontban ugyanis csak az „administrative recordsban” megállapított tényekre történt utalás, anélkül hogy e tények állapotát az ugyanezen melléklet 10. pontjában említett felülvizsgálat fényében pontosították volna, valamint ezen iratok egyikének dátuma nem áll összhangban az említett felülvizsgálat időpontjával.

183    Ezenkívül emlékeztetni kell arra, hogy a megtámadott jogi aktusokban a Tanács által idézett amerikai határozatok nem szolgálhatnak e jogi aktusok alapjául, mivel ez az intézmény az indokolásban nem győződött meg arról, hogy a védelemhez való jog tiszteletben tartásával kapcsolatos követelmények a Bíróság ítélkezési gyakorlatának megfelelően teljesültek‑e.

184    E különböző tényezőkből az következik, hogy a Tanács nem tud olyan nemzeti felülvizsgálati határozatra hivatkozni, amely megfelel a 2001/931 közös álláspont 1. cikkének (4) bekezdésében foglalt feltételeknek.

185    Másodszor, még ha a hatáskörrel rendelkező hatóságoknak az eredeti felvétel alapjául szolgáló határozataira vonatkozó felülvizsgálat tárgyában olyan határozatokat fogadtak volna is el, amelyek megfelelnek a 2001/931 közös álláspont 1. cikkének (4) bekezdésében foglalt feltételeknek, akkor is meg kellene állapítani, hogy e határozatok semmiképpen sem az említett rendelkezés szerinti eredeti felvételt alapoznak meg, hanem az ugyanezen közös álláspont 1. cikkének (6) bekezdése értelmében vett, a listán való fenntartásról szóló határozatot.

186    Márpedig a Bíróság úgy ítélte meg, hogy az érintett személy vagy szervezet a listán való fenntartásról szóló határozattal szemben indított eljárás keretében az összes olyan információt vitathatja, amelyekre a Tanács hivatkozik annak bizonyításaképpen, hogy a személy vagy a szervezet terrorista tevékenységekben való részvételének a veszélye továbbra is fennáll, függetlenül attól, hogy ezen információk hatáskörrel rendelkező hatóság nemzeti határozatából vagy más forrásból származnak (2017. július 26‑i Tanács kontra LTTE ítélet, C‑599/14 P, EU:C:2017:583, 71.pont; 2017. július 26‑i Tanács kontra Hamász ítélet, C‑79/15 P, EU:C:2017:584, 49. pont).

187    Az a körülmény, hogy a megtámadott jogi aktusok indokolása A. mellékletének 16. pontjában és B. mellékletének 18. pontjában említett tények a nemzeti hatóságok újabb, a 2001/931 közös álláspont 1. cikkének (4) bekezdésében foglalt feltételeknek megfelelő határozatai alapjául szolgálnak, nem szünteti meg tehát a felperes azon jogát, hogy vitassa az indokoltságukat és valóságtartalmukat, továbbá nem mentesíti a Törvényszéket azon kötelezettsége alól, hogy e határozatokat a Bíróságnak a fenti 160. pontban felidézett ítélkezési gyakorlatának megfelelően felülvizsgálja.

188    Így, a fenti 161–177. pontban a felperes nevének a pénzeszközök befagyasztására vonatkozó listákon való fenntartása érdekében a Tanács által hivatkozott tények indokoltságát és valóságtartalmát még akkor is meg kell vizsgálni, ha egy nemzeti felülvizsgálati határozatból származnak.

189    E vizsgálat alapján a jelen ügyben meg kell állapítani, hogy a megtámadott jogi aktusok indokolásában a Tanács által említett tények nem alkalmasak a felperes nevének a vitatott listákon való fenntartásának indokolására.

190    A harmadik jogalapot ezért megalapozottnak kell tekinteni.

191    A Törvényszék ugyanakkor célszerűnek látja a nyolcadik jogalap vizsgálatával folytatni az elemzést.

 A megtámadott jogi aktusok indokolása hitelesítésének hiányán alapuló nyolcadik jogalapról

192    A keresetlevélben a felperes megjegyzi, hogy a megtámadott jogi aktusoknak a Tanács által a 2016. május 26‑i és július 13‑i, a 2017. január 30‑i és augusztus 7‑i, valamint a 2018. március 22‑i és július 31‑i levelében a felperes ügyvédje részére megküldött indokolásait nem írta alá ezen intézmény elnöke, és ezért nem hitelesítették az intézménynek a 2009. december 1‑jei 2009/937/EU határozatban (HL 2009. L 325., 35. pont; helyesbítések: HL 2010. L 55., 83. o.; HL 2010. L 175., 38. o.; HL 2015. L 64., 46. o.) elfogadott eljárási szabályzata 15. cikkében foglalt előírásnak megfelelően.

193    A felperes azt állítja, hogy ilyen hitelesítés hiányában nem lehet biztos abban, hogy a részére megküldött indokolások teljes mértékben megfelelnek a Tanács által elfogadottaknak, és hogy teljes egészében tartalmazzák azokat, az elfogadásukat követő bármiféle változtatás nélkül.

194    Ezzel kapcsolatban a felperes megjegyzi, hogy a 2016. május 26‑i levélben vele közölt indokolások mind 2016. május 24‑i keltezésűek, ami azt jelenti, hogy módosították őket, a keltezésüket illetően mindenképpen, mivel különböző időpontokban fogadták el őket, így nem lehetséges azt megállapítani, hogy ez a módosítás volt‑e az egyetlen olyan, amely ezen indokolásokat érintette.

195    Előzetesen meg kell állapítani, hogy a jogalap teljesen csak a megtámadott jogi aktusok indokolása tekintetében fejt ki joghatást. Ennélfogva nem lehet megfelelően figyelembe venni a 2016. május 26‑i levélben közölt indokolásokat, amelyek e jogi aktusoknál korábbi jogi aktusokra vonatkoznak.

196    Az ügy érdemét illetően emlékeztetni kell arra, hogy az EUMSZ 297. cikk (2) bekezdésének első albekezdése a következőképpen szól:

„A rendelet, irányelv, valamint külön címzetti kört nem tartalmazó határozat formájában elfogadott nem jogalkotási aktusokat az azokat elfogadó intézmény elnöke írja alá.”

197    Ezenkívül a Tanács eljárási szabályzatának 15. cikke előírja:

„A Tanács által […] elfogadott jogi aktusok […] szövegét az elfogadásuk időpontjában hivatalban lévő elnök és a főtitkár írja alá. A főtitkár aláírási jogát átruházhatja a Főtitkárság főigazgatóira.”

198    A felperes által hivatkozott 1994. június 15‑i Bizottság kontra BASF és társai ítéletben (C‑137/92 P, EU:C:1994:247, 75. pont) a Bíróság egy Bizottság által elfogadott határozattal kapcsolatban megállapította, hogy az ezen intézmény eljárási szabályzatában előírt hitelesítést nem lehetett egyszerű, archiválást biztosító, alaki követelményként vizsgálni, hanem annak célja a jogbiztonság garantálása volt a testület által elfogadott szöveg hivatalos nyelveken történő rögzítése révén.

199    A Bíróság szerint a Bizottság eljárási szabályzatában előírt hitelesítés vitás esetben lehetővé teszi annak ellenőrzését, hogy a közölt vagy közzétett szövegek teljes mértékben megegyeznek‑e az intézmény által elfogadott szöveggel, és ugyanígy a kibocsátójának akaratával (1994. június 15‑i Bizottság kontra BASF és társai ítélet, C‑137/92 P, EU:C:1994:247, 75. pont).

200    A Bíróság szerint következésképpen a Bizottság eljárási szabályzatában megkövetelt hitelesítés olyan, az EUMSZ 263. cikk értelmében vett lényeges eljárási szabálynak minősül, amelynek megsértése megsemmisítés iránti keresetnek adhat helyt (1994. június 15‑i Bizottság kontra BASF és társai ítélet, C‑137/92 P, EU:C:1994:247, 76. pont).

201    Az 1994. június 15‑i Bizottság kontra BASF és társai ítéletben (C‑137/92 P, EU:C:1994:247, 75. és 76. pont) a Bizottság jogi aktusai kapcsán említett e szabályokat a Tanács jogi aktusaira is alkalmazni kell.

202    Ugyanis éppúgy, mint a Bizottság jogi aktusaival kapcsolatosan, a jogbiztonság elve megköveteli, hogy a harmadik feleknek lehetősége legyen annak ellenőrzésére, hogy a Tanács közzétett vagy közölt jogi aktusai megfelelnek az általa elfogadottaknak.

203    Ugyanez a helyzet akkor is, ha a Bizottsággal ellentétben a Tanács nem alkot testületet. Az 1994. június 15‑i Bizottság kontra BASF és társai ítéletben (C‑137/92 P, EU:C:1994:247) ugyanis a Bíróság a jogi aktusok hitelesítésére irányuló kötelezettség indoklását többek között a jogbiztonság biztosításának szükségességére alapította, amely vitás esetben lehetővé teszi annak ellenőrzését, hogy a közölt vagy közzétett szövegek teljes mértékben megfelelnek‑e az intézmény által elfogadott szövegnek. Márpedig a jogbiztonság egy olyan általános jogelv, amelyet jellegüktől függetlenül valamennyi intézményre alkalmazni kell, különösen akkor, ha – mint a jelen esetben is – olyan jogi aktusokat fogadnak el, amelyeknek célja, hogy hatást gyakoroljanak a jogi vagy a természetes személyek jogi helyzetére.

204    Ráadásul, a Bizottság jogi aktusaihoz hasonlóan a Tanács jogi aktusaira az EUMSZ 215. cikk értelmében többek között olyan többségi szabályok vonatkoznak, amelyek tiszteletben tartásának ellenőrzését lehetővé kell tenni.

205    A jelen ügyben kétségtelen, hogy a megtámadott jogi aktusok indokolásain, amelyeket megküldtek a felperesnek, nem szerepeltek aláírások, viszont önmagukban olyan gépírásos dokumentumok, amelyeknek hiányzik a fejléce, és nem tartalmaznak semmilyen utalást – akár egy dátumot – sem, amely alapján ezen iratokat a Tanácstól származó jogi aktusokként lehetne azonosítani, és meg lehetne határozni az elfogadásuk időpontját.

206    A védekezésében a Tanács kifejtette, hogy a felperessel közölt indokolások az Állandó Képviselők Bizottságának (Coreper) azelőtt megküldött feljegyzések kivonatai, mielőtt a megtámadott jogi aktusokat az alkalmazandó eljárás szerint a Tanács jóváhagyta. A Tanács emellett benyújtotta a B 25. mellékletet, amely a következőket tartalmazta:

–        A 10272/16. sz. feljegyzést, amelyet 2016. június 17‑én nyújtottak be a Corepernek, és amelyhez mellékelték a 2016. júliusi jogi aktusokra vonatkozó indokolást;

–        a Coreper 2016. június 21‑i és 22‑i 2591. ülésének előzetes napirendjét; a Coreper 2016. június 21‑i előzetes napirendjének 25. pontjában az I. pontban szerepeltek a 2016. júliusi jogi aktusok tervezetei, hivatkozással a 10272/16. sz. feljegyzésre és egyéb dokumentumokra;

–        a Tanács 2016. július 12‑i 3480. ülésének napirendjének A. pontja vonatkozásában; a napirend 21. pontjában szerepeltek a 2016. júliusi jogi aktusok tervezetei, hivatkozással a 10272/16. sz. feljegyzésre és egyéb, a Coreper napirendjében szereplő dokumentumokra, valamint további dokumentumokra.

207    2018. június 29‑én a Törvényszék pervezető intézkedés keretében kérte a Tanácsot, hogy nyújtsa be az EUMSZ 297. cikk (2) bekezdése első albekezdésének és eljárási szabályzata 15. cikkének megfelelően aláírt megtámadott jogi aktusokat.

208    2018. július 20‑án a Tanács megküldte a Törvényszéknek a vitatott jogi aktusokat, amelyeket dátummal, valamint az elnökének és főtitkárának aláírásával láttak el, azonban e jogi aktusok nem tartalmazzák az elfogadásukat alátámasztó indokolásokat.

209    Végül, a Tanács a tárgyaláson elismerte, hogy a megtámadott jogi aktusok indokolását az elnöke és a főtitkára nem írta alá.

210    Ezért úgy tűnik, hogy a megtámadott jogi aktusok elfogadásakor megsértettek egy lényeges eljárási szabályt, következésképpen a megtámadott jogi aktusokat meg kell semmisíteni.

211    Ezt az elemzést a Tanács vitatja.

212    Először is, a Tanács rámutat, hogy a jogi aktusokat az eljárási szabályzatban foglalt előírásnak megfelelően írták alá, és az aláírás csak az indokolásokról hiányzik. Mivel a jogi aktusok vonatkozásában tiszteletben tartották az eljárási szabályokat, e jogi aktusokat nem lehet megsemmisíteni.

213    E tekintetben meg kell említeni, hogy a Tanács által felhozott érvelés elfogadhatatlan különbséget tesz a jogi aktusok és azok indokolása között.

214    Az EUMSZ 296. cikkével összhangban a Tanács által elfogadott jogi aktusokat indokolással kell ellátni, mivel ez a rendelkezés az állandó ítélkezési gyakorlatnak megfelelően előírja, hogy az érintett intézménynek ki kell fejtenie az e jogi aktusok elfogadásához vezető indokokat oly módon, hogy az lehetővé tegye az érdekelt számára a meghozott intézkedések indokainak megismerését, az illetékes bíróság számára pedig a felülvizsgálati jogköre gyakorlását (lásd ebben az értelemben: 2012. november 15‑i Tanács kontra Bamba ítélet, C‑417/11 P, EU:C:2012:718, 50. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

215    Egy jogi aktus rendelkező részét megérteni és jelentőségét felmérni csak az indokai ismeretében lehet. Mivel a rendelkező rész és az indokolás elválaszthatatlan egységet alkot (1994. június 15‑i Bizottság kontra BASF és társai ítélet, C‑137/92 P, EU:C:1994:247, 67. pont; 2005. január 18‑i Confédération Nationale du Crédit Mutuel kontra Bizottság ítélet, T‑93/02, EU:T:2005:11, 124. pont) az intézmény feladata, hogy mindkettőt egyszerre fogadja el.

216    E megfontolásokra tekintettel egy jogi aktus hitelesítését megkövetelő rendelkezések alkalmazásában nem lehet különbséget tenni e jogi aktus indokolása és rendelkező része között. Amennyiben – mint a jelen az esetben – a jogi aktus és az indokolás külön dokumentumokban szerepel, mindkettőt hitelesíteni kell, amint azt az említett rendelkezések előírják, és az egyik dokumentumon szereplő aláírásból nem lehet megdönthető vagy megdönthetetlen módon vélelmezni, hogy a másik dokumentumot is hitelesítették.

217    Másodszor a Tanács arra hivatkozik, hogy a jelen ügyben a tényállás eltér attól, amely az 1994. június 15‑i Bizottság kontra BASF és társai ítélet (C‑137/92 P, EU:C:1994:247) alapjául szolgált, mivel a jelen esetben a megtámadott jogi aktusokat és azok indokolását teljes egészében az érintett intézmény fogadta el.

218    Ezzel összefüggésben meg kell megemlíteni, hogy az ítélkezési gyakorlat szerint egy lényeges eljárási szabály megsértése a jogi aktus hitelesítésének hiányában anélkül is megvalósul, hogy szükség lenne többek között annak megállapítására, hogy a jogi aktust egy másik hiba is érinti, vagy hogy a hitelesítés hiánya kárt okozott a rá hivatkozó személynek (2000. április 6‑i Bizottság kontra ICI ítélet, C‑286/95 P, EU:C:2000:188, 42. pont; 2000. április 6‑i Bizottság kontra Solvay ítélet, C‑287/95 P és C‑288/95 P, EU:C:2000:189, 46. pont).

219    A jelen ügyben, mivel az indokolást nem hitelesítették, nem tartottak tiszteletben egy lényeges eljárási szabályt, aminek a megtámadott jogi aktusok megsemmisítéséhez kell vezetnie, anélkül hogy szükség lenne annak vizsgálatára, hogy a felperessel közölt dokumentumok teljes mértékben megfelelnek‑e a Tanács által elfogadott dokumentumoknak.

220    Harmadszor, a Tanács azt állítja, hogy az ítélkezési gyakorlat előírja számára, hogy a 2001/931 közös álláspont keretein belül a jogi aktusok indokolását el kell választani maguktól a jogi aktusoktól. Így, ami a Tanács által elfogadott korlátozó intézkedéseket illeti, magának az ítélkezési gyakorlatnak a következménye a jelenlegi helyzet, amelyben a jogi aktusokat aláírták, az indokolásaikat azonban nem, miáltal e tárgyban semmi sem róható fel neki, és ennek következményeként a jogi aktusokat nem lehet semmisíteni.

221    E tekintetben meg kell jegyezni, hogy az EUMSZ 296. cikk második bekezdése alkalmazásában minden jogi aktust indokolni kell, és – amint az a fenti 215. pontban szerepel – a határozat rendelkező része és az indokolása elválaszthatatlan egységet képez.

222    Igaz, hogy azon körülményre tekintettel, hogy az érintett személyekkel és szervezetekkel szemben felhozott kifogások részletekbe menő közzététele közérdeken alapuló kényszerítő megfontolásokba ütközhetne és sérthetné e személyek és szervezetek jogos érdekeit, elfogadásra került, hogy a pénzeszközök befagyasztására vonatkozó határozatnak csak a rendelkező részét és általános indokolását kell a Hivatalos Lapban közzétenni, mivel elfogadott, hogy e határozat külön és konkrét indokolását más megfelelő módon kell formába önteni és az érintettek tudomására hozni (lásd ebben az értelemben:2006. december 12‑i Organisation des Modjahedines du peuple d’Iran kontra Tanács ítélet, T‑228/02, EU:T:2006:384, 147. pont).

223    Ez az elfogadás azonban csak a jogi aktusok közzétételére vonatkozik, nem pedig magukra a jogi aktusokra, és ennek következtében a Tanács eljárási szabályzatának 15. cikkében előírt aláírási kötelezettségre.

224    Negyedszer, a Tanács arra hivatkozik, hogy a működése során alkalmazott eljárás a jelen ügyben lehetővé tette, hogy az aláírástól eltérő módon lehessen ellenőrizni, hogy a felperes ügyvédjének megküldött indokolások megegyeznek‑e az általa elfogadott indokolásokkal.

225    A Tanács úgy véli, hogy ezt bebizonyította, amikor 2018. október 5‑én a Törvényszék által hozzá intézett kérdésekre válaszul a 2016. júliusi jogi aktusok elfogadása során általa követett eljárást felülvizsgálta, és e jogi aktusokra vonatkozóan számos dokumentumot bocsátott rendelkezésre, amelyből azt a következtetést vonta le, hogy a felperesnek átadott indokolások megegyeznek az általa jóváhagyott indokolásokkal.

226    A Tanács szerint ezen érvelésből következik, hogy az intézmények alkalmazhatják az aláírás valamely alternatíváját, ha azt hasznosnak vagy szükségesnek ítélik.

227    Ez az érv nem fogadható el.

228    Amikor a Szerződés és egy intézmény eljárási szabályzata megköveteli, hogy ezen intézmény egy sajátos helyzetben meghatározott eljárási szabályoknak feleljen meg, ez az intézmény nem helyettesítheti ezt a követelményt olyan gyakorlatokkal, amelyek a rá vonatkozó szabályokban nem szerepelnek. Mivel az intézmények a jogunió szolgálatában állnak, egyikük sem lépheti át a rájuk alkalmazandó szabályok határait.

229    Mindenesetre a Tanács nem bizonyította, hogy egy harmadik személy megbizonyosodhat arról, hogy a számára megküldött indokolások megegyeznek a Tanács által elfogadott indokolásokkal.

230    A fentiekre tekintettel a harmadik és a nyolcadik jogalapnak a felperest érintő részében helyt kell adni, anélkül hogy szükség lenne a negyedik, ötödik és hetedik jogalap, valamint a hatodik jogalapnak nem a 2001/931 közös álláspont 1. cikkének (4) bekezdése értelmében vett komoly és hitelt érdemlő bizonyítékokra és jelekre vonatkozó részeinek vizsgálatára.

 A költségekről

231    Az eljárási szabályzat 134. cikkének (1) bekezdése alapján a Törvényszék a pervesztes felet kötelezi a költségek viselésére, ha a pernyertes fél ezt kérte.

232    A Tanácsot, mivel pervesztes lett, a felperes kérelmének megfelelően kötelezni kell a saját költségeinek viselésén kívül a felperes részéről felmerült költségek viselésére.

233    Egyebekben az eljárási szabályzat 138. cikkének (1) bekezdése alapján az eljárásba beavatkozó intézmények maguk viselik saját költségeiket.

234    A Bizottság tehát maga viseli saját költségeit.

A fenti indokok alapján

A TÖRVÉNYSZÉK (első tanács)

a következőképpen határozott:

1)      A Törvényszék a terrorizmus elleni küzdelemre vonatkozó különös intézkedések alkalmazásáról szóló 2001/931/KKBP közös álláspont 2., 3. és 4. cikkének hatálya alá tartozó személyek, csoportok és szervezetek jegyzékének naprakésszé tételéről, valamint a (KKBP) 2015/2430 határozat hatályon kívül helyezéséről szóló, 2016. július 12‑i (KKBP) 2016/1136 tanácsi határozatot, a terrorizmus elleni küzdelem érdekében egyes személyekkel és szervezetekkel szemben hozott különleges korlátozó intézkedésekről szóló 2580/2001/EK rendelet 2. cikke (3) bekezdésének végrehajtásáról, valamint az (EU) 2015/2425 végrehajtási rendelet hatályon kívül helyezéséről szóló, 2016. július 12‑i (EU) 2016/1127 tanácsi végrehajtási rendeletet, a terrorizmus elleni küzdelemre vonatkozó különös intézkedések alkalmazásáról szóló 2001/931/KKBP közös álláspont 2., 3. és 4. cikkének hatálya alá tartozó személyek, csoportok és szervezetek jegyzékének naprakésszé tételéről, valamint a 2016/1136 határozat hatályon kívül helyezéséről szóló, 2017. január 27‑i (KKBP) 2017/154 tanácsi határozatot, a terrorizmus elleni küzdelem érdekében egyes személyekkel és szervezetekkel szemben hozott különleges korlátozó intézkedésekről szóló 2580/2001/EK rendelet 2. cikke (3) bekezdésének végrehajtásáról és a 2016/1127 végrehajtási rendelet hatályon kívül helyezéséről szóló, 2017. január 27‑i (EU) 2017/150 tanácsi végrehajtási rendeletet, a terrorizmus elleni küzdelemre vonatkozó különös intézkedések alkalmazásáról szóló 2001/931/KKBP közös álláspont 2., 3. és 4. cikkének hatálya alá tartozó személyek, csoportok és szervezetek jegyzékének naprakésszé tételéről, valamint a 2017/154 határozat hatályon kívül helyezéséről szóló, 2017. augusztus 4‑i (KKBP) 2017/1426 tanácsi határozatot, a terrorizmus elleni küzdelem érdekében egyes személyekkel és szervezetekkel szemben hozott különleges korlátozó intézkedésekről szóló 2580/2001/EK rendelet 2. cikke (3) bekezdésének végrehajtásáról, valamint a 2017/150 végrehajtási rendelet hatályon kívül helyezéséről szóló, 2017. augusztus 4‑i (EU) 2017/1420 tanácsi végrehajtási rendeletet, a terrorizmus elleni küzdelemre vonatkozó különös intézkedések alkalmazásáról szóló 2001/931/KKBP közös álláspont 2., 3. és 4. cikkének hatálya alá tartozó személyek, csoportok és szervezetek jegyzékének naprakésszé tételéről, valamint a 2017/1426 határozat hatályon kívül helyezéséről szóló, 2018. március 21‑i (KKBP) 2018/475 tanácsi határozatot, a terrorizmus elleni küzdelem érdekében egyes személyekkel és szervezetekkel szemben hozott különleges korlátozó intézkedésekről szóló 2580/2001/EK rendelet 2. cikke (3) bekezdésének végrehajtásáról, valamint a 2017/1420 végrehajtási rendelet hatályon kívül helyezéséről szóló, 2018. március 21‑i (EU) 2018/468 tanácsi végrehajtási rendeletet, a terrorizmus elleni küzdelemre vonatkozó különös intézkedések alkalmazásáról szóló 2001/931/KKBP közös álláspont 2., 3. és 4. cikkének hatálya alá tartozó személyek, csoportok és szervezetek jegyzékének naprakésszé tételéről, valamint a 2018/475 határozat hatályon kívül helyezéséről szóló, 2018. július 30‑i (KKBP) 2018/1084 tanácsi határozatot és a terrorizmus elleni küzdelem érdekében egyes személyekkel és szervezetekkel szemben hozott különleges korlátozó intézkedésekről szóló 2580/2001/EK rendelet 2. cikke (3) bekezdésének végrehajtásáról, valamint a 2018/468 végrehajtási rendelet hatályon kívül helyezéséről szóló, 2018. július 30‑i (EU) 2018/1071 tanácsi végrehajtási rendeletet a „»Gama'a al‑Islamiyya«[‑t] (más néven »Al‑Gama'a al‑Islamiyya«) (»Islamic Group« – »IG« [»Iszlám Csoport«])” érintő részében megsemmisíti”.

2)      Az Európai Unió Tanácsa viseli saját költségeit, valamint az Al‑Gama'a al‑Islamiyya Egypt (Gamaa Islamya Egypt) részéről felmerült költségeket.

3)      Az Európai Bizottság maga viseli saját költségeit.

Pelikánová Nihoul Svenningsen

Kihirdetve Luxembourgban, a 2019. április 10‑i nyilvános ülésen.

Aláírások

*      Az eljárás nyelve: francia.