ELEANOR SHARPSTON
FŐTANÁCSNOK INDÍTVÁNYA
Az ismertetés napja: 2018. június 21.(1)
C‑61/17–C‑62/17. és C‑72/17. sz. egyesített ügyek
Miriam Bichat (C‑61/17)
Daniela Chlubna (C‑62/17)
Isabelle Walkner (C‑72/17)
kontra
Aviation Passage Service Berlin GmbH & Co. KG
(a Landesarbeitsgericht Berlin [berlini munkaügyi fellebbviteli bíróság, Németország] által benyújtott előzetes döntéshozatal iránti kérelem)
„Előzetes döntéshozatal – Szociálpolitika – Csoportos létszámcsökkentés – 98/59/EK irányelv – A 2. cikk (4) bekezdése – A munkáltatót ellenőrző vállalkozás fogalma – A munkavállalókkal folytatott konzultációra irányuló eljárások – Bizonyítási teher”
1. A jelen előzetes döntéshozatal iránti kérelem révén a Bíróságnak iránymutatást kell adnia a csoportos létszámcsökkentésre vonatkozó tagállami jogszabályok közelítéséről szóló 98/59/EK irányelv(2) értelmezésével, különösen pedig azzal kapcsolatban, hogy az irányelv 2. cikke (4) bekezdésének alkalmazásában a „munkáltatót ellenőrző vállalkozás” fogalmát kizárólag a jogi kapcsolat alapján kell‑e értelmezni vagy ahhoz a tényleges kapcsolat is elegendő.
Jogi háttér
Az uniós jog
A Charta
2. Az Európai Unió Alapjogi Chartájának(3) 16. cikke szerint:
„A vállalkozás szabadságát, az uniós joggal és a nemzeti jogszabályokkal és gyakorlattal összhangban, el kell ismerni.”
A 98/59 irányelv
3. A 98/59 irányelv (2) és (11) preambulumbekezdése szerint:
„(2) mivel fontos a munkavállalók védelmének biztosítása a csoportos létszámcsökkentések esetén, figyelembe véve eközben [az Európai Unión] belüli kiegyensúlyozott gazdasági és szociális [helyesen: társadalmi] fejlődés szükségességét;
[…]
(11) mivel szükséges annak biztosítása, hogy a munkáltató tájékoztatásra, konzultációra és az értesítésre vonatkozó kötelezettségei attól függetlenül fennállnak, hogy a csoportos létszámcsökkentésekről szóló döntést a munkáltató vagy a munkáltatót ellenőrző vállalkozás hozza‑e meg”.
4. Az irányelv 2. cikke a „Tájékoztatás és konzultáció” címet viselő II. szakaszban foglalt egyetlen cikk. E cikk a jelen ügy szempontjából releváns részében a következőképpen rendelkezik:
„(1) Ha egy munkáltató csoportos létszámcsökkentéseket tervez, megállapodás kötése céljából megfelelő időben konzultációkat kezdeményez a munkavállalók képviselőivel.
(2) A konzultációk kiterjednek legalább a csoportos létszámcsökkentések elkerülésének vagy az érintett munkavállaló‑létszám csökkentésének módjaira és eszközeire, valamint a következmények enyhítésére olyan kísérő szociális intézkedések alkalmazása révén, amelyek – többek között – az elbocsátott munkavállalók áthelyezéséhez vagy átképzéséhez nyújtott támogatásra vonatkoznak.
[…]
(3) Annak érdekében, hogy a munkavállalók képviselői konstruktív javaslatokat tehessenek, a munkáltatók a konzultációk során megfelelő időben:
a) megadnak nekik minden, a tárgyra vonatkozó információt; továbbá
b) írásban feltétlenül közlik velük:
i. a tervezett elbocsátások okait;
ii. az elbocsátani kívánt munkavállalók számát és munkavállalói kategóriákat;
iii. a rendszerint alkalmazott munkavállalók számát és a munkavállalói kategóriákat;
iv. azt az időszakot, amely során a tervezett elbocsátásokat végre kívánják hajtani;
v. az elbocsátani kívánt munkavállalók kiválasztására javasolt ismérveket, amennyiben a nemzeti jogszabályok és/vagy a gyakorlat e jogot a munkáltatóra ruházzák;
vi. a nemzeti jogszabályokból és/vagy gyakorlatból következő végkielégítéstől eltérő, esetleges egyéb végkielégítés kiszámításának módszerét.
[…]
(4) Az (1), (2) és (3) bekezdésben foglalt kötelezettségek attól függetlenül fennállnak, hogy a csoportos létszámcsökkentésre vonatkozó döntést a munkáltató vagy a munkáltatót ellenőrző vállalkozás hozza‑e meg.
Az ebben az irányelvben foglalt tájékoztatási, konzultációs és értesítési kötelezettségek állítólagos megszegésének megítélésében nem vehető figyelembe a munkáltatónak az a védekezése, hogy a csoportos létszámcsökkentéshez vezető döntést meghozó vállalkozás nem adta meg a szükséges információt a munkáltatónak.”
5. Az irányelv 6. cikke értelmében:
„A tagállamok biztosítják, hogy az irányelv szerinti kötelezettségek kikényszerítésére bírósági és/vagy igazgatási eljárások álljanak a munkavállalók képviselőinek és/vagy a munkavállalóknak a rendelkezésére.”
A nemzeti jog
6. A Kündigungsschutzgesetz (az elbocsátással szembeni védelemről szóló törvény; a továbbiakban: KSchG) 17. §‑át a 98/59 irányelv nemzeti jogba történő átültetése érdekében iktatták be. E rendelkezés a jelen eljárás szempontjából releváns részében a következőképpen szól:
„[…]
(2) Ha egy munkáltató csoportos létszámcsökkentéseket tervez, amelyet köteles bejelenteni [a szövetségi munkaügyi hivatalnak] […], a releváns információt megfelelő időben a munkavállalók képviselőinek rendelkezésére bocsátja, különösen pedig írásban közli velük:
1. a tervezett elbocsátások okait;
2. az elbocsátani kívánt munkavállalói kategóriák számát;
3. a rendszerint alkalmazott munkavállalók számát és a munkavállalói kategóriákat;
4. azt az időszakot, amely során a tervezett elbocsátásokat végre kívánják hajtani;
5. az elbocsátani kívánt munkavállalók kiválasztására javasolt ismérveket;
6. a végkielégítés kiszámításának módját.
A munkáltató és a munkavállalók képviselői között folytatott konzultációk kiterjednek legalább a csoportos létszámcsökkentések elkerülésének vagy az érintett munkavállaló‑létszám csökkentésének módjaira és eszközeire, valamint a következmények enyhítésére.
[…]
Az (1)–(3) bekezdésben foglalt tájékoztatási, konzultációs és közlési kötelezettségek attól függetlenül fennállnak, hogy a csoportos létszámcsökkentésre vonatkozó döntést a munkáltató vagy a munkáltatót ellenőrző vállalkozás hozza‑e meg. A munkáltató nem védekezhet azzal, hogy a csoportos létszámcsökkentéshez vezető döntést meghozó vállalkozás nem adta meg a szükséges információt a munkáltatónak.
[…]”
A tényállás, az eljárás és az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdések
A C‑61/17. sz. ügy
7. Miriam Bichat, a C‑61/17. sz. ügy felperese az Aviation Passage Service Berlin GmbH & Co. KG‑nek (a továbbiakban: APSB), vagyis a kérdést előterjesztő bíróság előtt folyamatban levő eljárás alperesének, valamint az alperes jogelőd cégeinek munkavállalója volt a Berlin‑Tegel repülőtéren.(4)
8. Az APSB pontos tulajdonosi háttere ténybeli és jogi szempontból sem teljesen egyértelmű. A kérdést előterjesztő bíróság pontosítja, hogy olyan vállalkozásról van szó, amely jogi szempontból a GlobalGround Berlin GmbH & Co. KG (a továbbiakban: GGB) nevű vállalkozás ellenőrzése alatt áll. Ez a jogviszony azonban nem jelenti azt, hogy a nemzeti jog értelmében a GGB és az APSB azonos vállalkozáscsoportba tartoznának. A kérdést előterjesztő bíróság azt is rögzíti, hogy a tényállást illetően meggyőződött arról, hogy az alapeljárás szempontjából releváns események időpontjában a GGB nem volt olyan helyzetben, hogy ellenőrzést gyakorolhasson az APSB döntéshozatali folyamatai felett.
9. 2014. szeptember 9‑én és 22‑én a GGB arról tájékoztatta az APSB‑t, hogy az APSB‑nek korlátoznia kell a Tegel repülőtéren végzett működését, és hogy üzleti tevékenységének egy része egy cégcsoporton kívüli vállalkozáshoz kerül át. Ennek következtében az e tevékenységekre vonatkozó, az APSB‑vel kötött szerződések megszűnnek. Az említett vállalkozás az APSB személyzetének egyetlen tagját sem veszi át.
10. Emellett 2014. szeptember 22‑én az APSB közgyűlést tartott, amelyen a GGB egyedüli, szavazati joggal rendelkező tagként úgy határozott, hogy az APSB‑nek többek között a Tegel repülőtéren végzett tevékenysége 2015. március 31‑től teljes mértékben megszűnik.
11. 2015. január 2‑án az APSB tájékoztatta az üzemi tanácsot arról, hogy csoportos létszámcsökkentést tervez amiatt, hogy a GGB a szerződéseinek 2014 szeptemberében történő megszüntetéséről értesítette. Hozzátette, hogy a GGB nem tájékoztatta az elbocsátások indokáról, azonban feltételezte, hogy az elbocsátásokra a folyamatosan nagy veszteség miatt került sor, amely veszteséget lehetetlen volt csökkenteni. Az említett veszteség a magas bérekből és bérköltségekből, valamint a munkabeosztásra vonatkozó korlátozó jellegű megállapodásokból adódott.
12. 2015. január 14‑én a munkavállalók képviselői választ adtak, amelyben elégedetlenségüket fejezték ki amiatt, hogy a kapott tájékoztatás indokolatlanul homályos volt, és felvilágosítást kértek.
13. 2015. január 20‑án az APSB a tevékenységének megszüntetéséről operatív döntést hozott, és 2015. január 28‑án az e döntésből következő csoportos létszámcsökkentést bejelentette az Agentur für Arbeitnál (munkaügyi hivatal). A tervek szerint e létszámcsökkentésnek legkésőbb 2015. március 31‑ig meg kellett történnie.
14. Még 2015. január 20‑án az APSB találkozót tartott a munkavállalók képviselőivel; ezen a találkozón a létszámcsökkentés okaként lényegében a 2015. január 2‑án megjelöltekkel azonos okokat adott elő. Közelebbről megjegyezte, hogy nem kapott pontos indoklást arra vonatkozóan, hogy a GBB miért határozott a szerződések megszüntetéséről.
15. 2015. január 27‑én a munkavállalók képviselői bejelentették, hogy megtámadják az elbocsátásokat arra hivatkozással, hogy az állítólagos veszteség nem következett be valójában, és a GGB és az APSB könyveit meghamisították.
16. A csoportos létszámcsökkentéssel szemben több keresetet terjesztettek az Arbeitsgericht, Berlin (berlini munkaügyi bíróság, Németország) elé; ezek mindegyike sikeres volt. Ennek következtében új felmondóleveleket kézbesítettek és az elbocsátásokra végül 2016. január 31‑én került sor.
17. A felperes az Arbeitsgericht, Berlin (berlini munkaügyi bíróság) előtt keresetet indított többek között arra hivatkozással, hogy elbocsátása sérti a KSchG 17. §‑át, mivel az elbocsátást kellően nem indokolták. Az Arbeitsgericht, Berlin (berlini munkaügyi bíróság) 2016. január 12‑i ítéletével elutasította M. Bichat keresetét, és megállapította, hogy az elbocsátás érvényes. A felperes fellebbezést nyújtott be a Landesarbeitsgericht Berlinnél (berlini munkaügyi fellebbviteli bíróság, Németország).
18. A kérdést előterjesztő bíróság – mivel úgy véli, hogy a 98/59 irányelv csoportos létszámcsökkentésre vonatkozó rendelkezéseinek, különösen pedig a „munkáltatót ellenőrző vállalkozás” fogalmának értelmezése szükséges ahhoz, hogy az alapeljárásban határozatot hozhasson – úgy határozott, hogy előzetes döntéshozatal céljából az alábbi kérdéseket terjeszti a Bíróság elé:
„1) A [98/59 irányelv] 2. cikke (4) bekezdésének első albekezdése szerinti ellenőrző vállalkozás csak olyan vállalkozás lehet, amelynek befolyását részesedés és szavazati jogok biztosítják, vagy elegendő a szerződésben, illetve a gyakorlatban (például természetes személyek utasítási lehetőségével) biztosított befolyás is?
2) Amennyiben az első kérdésre azt a választ kell adni, hogy nem szükséges a részesedés és szavazati jogok által biztosított befolyás:
Akkor is a [98/59 irányelv] 2. cikke (4) bekezdésének első albekezdése szerinti »csoportos létszámcsökkentésre vonatkozó döntésről« van szó, ha az ellenőrző vállalkozás olyan utasításokat ad a munkáltatónak, amelyek gazdasági szempontból szükségessé teszik a munkáltatónál a csoportos létszámcsökkentéseket?
3) A második kérdésre adandó igenlő válasz esetén:
A [98/59 irányelv] 2. cikke (3) bekezdésének a) pontjával, valamint b) pontjának i. alpontjával és (1) bekezdésével összefüggésben értelmezett (4) bekezdésének második albekezdése előírja‑e, hogy az ellenőrző vállalkozás döntéseinek azon üzemgazdasági vagy egyéb okairól is tájékoztatni kell a munkavállalók képviselőit, amelyek a munkáltató csoportos létszámcsökkentésre irányuló terveihez vezettek?
4) Összeegyeztethető‑e a [98/59 irányelv] 2. cikke (3) bekezdésének a) pontjával, valamint b) pontjának i. alpontjával és (1) bekezdésével összefüggésben értelmezett (4) bekezdésével, ha az ellenőrzés szempontjainak bemutatásán túlmutató előterjesztési és bizonyítási kötelezettség terheli a bíróság előtti eljárásban elbocsátásuk érvénytelenségének megállapítása érdekében az elbocsátó munkáltató és a munkavállalók képviselői közötti szabályos konzultációs eljárás lefolytatásának hiányára hivatkozó, csoportos létszámcsökkentés keretében elbocsátott munkavállalókat?
5) A negyedik kérdésre adott igenlő válasz esetén:
Ebben az esetben milyen további előterjesztési és bizonyítási kötelezettséggel terhelhetők a munkavállalók a hivatkozott rendelkezések szerint?”
A C‑62/17. és C‑72/17. sz. ügyek
19. A tényállás és a felmerülő jogi problémák, valamint az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdések lényegében azonosak a C‑61/17. sz. ügyben szereplő tényállással, az abban felmerülő problémákkal és feltett kérdésekkel.
A C‑61/17., C‑62/17. és C‑72/17. sz. egyesített ügyek
20. A Bíróság elnöke 2017. március 9‑i határozatával az írásbeli és a szóbeli szakasz lefolytatása, valamint ítélethozatal céljából egyesítette a C‑61/17., a C‑62/17 és a C‑72/17. sz. ügyet.
21. Írásbeli észrevételeket D. Chlubna (a C‑62/17. sz. ügy felperese) és I. Walkner (a C‑72/17. sz. ügy felperese), az APSB, a német kormány és az Európai Bizottság terjesztett elő. Ugyanezek a felek a 2018. április 12‑i tárgyaláson szóbeli észrevételeket terjesztettek elő, és válaszoltak a Bíróság által feltett kérdésekre.
Értékelés
Előzetes megjegyzések
Az ügyek háttere
22. A szóban forgó ügyek pontos tényállásának részletei nem teljesen egyértelműek. E Bíróság – a tényállás egyes részeinek pontosabb meghatározására kísérletet téve – az előzetes döntéshozatalra utaló határozatban szereplő egyes kérdéseket illetően felvilágosítás kérést intézett a kérdést előterjesztő bírósághoz; a felvilágosítás kérésre a kérdést előterjesztő bíróság megfelelően válaszolt. A fenti 8. pontban rögzítettem azt az információt, amelyet a Bíróság az APBS tulajdonosi hátterével és ellenőrzésével kapcsolatban kapott, és amely nem tűnik vitathatónak.
23. Az alapeljárás egyes vonatkozásai azonban a felperesek APSB tulajdonosi hátterére és ellenőrzésére vonatkozóan tett előadásától függenek. A kérdést előterjesztő bíróság láthatólag kellően komolyan vette ezeket az aggályokat ahhoz, hogy a Bíróság elé terjessze azokat a kérdéseket, amelyekről e Bíróságnak határoznia kell. Ez különösen az első kérdésben szereplő, tényleges tulajdonosi háttérrel kapcsolatos problémákra vonatkozik. Ezeket az állításokat az alábbi 24–28. pontban foglalom össze. Mindazonáltal hangsúlyoznom kell, hogy a hivatkozott pontokban rögzített kérdések nem minősülnek bizonyított tényeknek.(5)
24. A felperesek azzal érvelnek, hogy a – jelenleg vagy az alapügy releváns tényállásának megvalósulása idején az APSB felett jogi értelemben ellenőrzést gyakorló – GGB‑t 2008‑ban a „WISAG” néven működő cégcsoport vásárolta meg.(6) Az említett cégcsoport tevékenysége repülőtéri szolgáltatások nyújtását, köztük az APSB által végzett típusú földi kiszolgálást is magában foglalta.
25. Az APSB kizárólag kereskedelmi tevékenységet végzett, amely elsődlegesen az utaskiszolgáláshoz kapcsolódott; adminisztratív szinten vagy – más szóval – piaci tevékenységet nem végzett. Ez utóbbival a GGB foglalkozott.
26. 2013‑ban a GGB tevékenységének egészét vagy annak közel egyharmadát a WISAG Contracting GMBH & Co. KG‑ra ruházták át; a felek között az átruházás valódi terjedelme vitatott. Mindenesetre a GGB legkésőbb az év végéig az összes munkavállalójának munkaviszonyát megszüntette. Ezzel egy időben a GGB jelentős, 2014 végére 7,9 millió euró összegű hiányban tetőző pénzügyi nehézségekkel küzdött. Rendes körülmények között a GGB fizetésképtelensége a tevékenységeinek megszűnéséhez vezetett volna; ehelyett azonban a WISA csoport által központilag biztosított cash‑flow forrásokból finanszírozták azt.
27. A felpereseknek az APSB általi elbocsátása idején ez a vállalkozás – bár jogilag nem – gyakorlatilag a WISAG csoport részét képezte.
28. Emellett a felperesek azzal érvelnek, hogy az APSB által a kereskedelmi tevékenységének megszűnéséig teljesített egyes szerződéseket a WISAG csoporton belül más cégekre ruházták át.
29. A fentiekben pusztán a felpereseknek az alapeljárás tárgyát képező ügyek további tényeire vonatkozóan tett előadását foglaltam össze. A főbb kérdések bemutatására szorítkoztam. Ezen előadások arra utalnak, hogy az APSB szerződéseinek megszüntetésére – ezzel együtt pedig a felperesekhez hasonló munkavállalók elbocsátására – vonatkozó döntés(eke)t a WISA cégcsoporton belül magasabb szinten elhelyezkedő vállalkozás hozta meg. Ebből az következik, hogy kizárólag az említett vállalkozás ismeri a szóban forgó döntés(ek) okait, amelyeket a 98/59 irányelv 2. cikke (4) bekezdésének a felperesek által követett értelmezésével összhangban közölni kellett az APSB‑vel, amelynek viszont azt a munkavállalóival kellett közölnie annak érdekében, hogy teljesítse az említett irányelvben rögzített konzultációs kötelezettségeket.
Az elfogadhatóságról
30. A német kormány azzal érvel, hogy a kérdést előterjesztő bíróság első kérdése nem elfogadható. Ennek két oka van. Először is az ügy tényállásából egyértelműen kiderül, hogy a 98/59 irányelv értelmében vett ellenőrzést a GGB gyakorolja, mivel ez a vállalkozás az APSB egyetlen olyan tagja, amely az APSB‑ben kellő befolyással és szavazati jogokkal rendelkezik. A kérdés ezért szükségtelen és hipotetikus. Másodszor, az ügy tényállása nem eléggé egyértelmű ahhoz, hogy a Bíróság határozatot hozhasson. Közelebbről, semmi nem utal arra, hogy a WISAG olyan döntést hozott volna, amely közvetlenül vagy közvetve hátrányosan érinthette volna az APSB üzleti tevékenységét.
31. A Bíróság állandó ítélkezési gyakorlata szerint „a nemzeti bíróság által saját felelősségére meghatározott jogszabályi és ténybeli háttér alapján – amelynek helytállóságát a Bíróság nem vizsgálhatja – az uniós jog értelmezésére vonatkozóan előterjesztett kérdések releváns voltát vélelmezni kell. A nemzeti bíróságok által előterjesztett előzetes döntéshozatal iránti kérelem Bíróság általi elutasítása csak abban az esetben lehetséges, amennyiben nyilvánvaló, hogy az uniós jog kért értelmezése nem függ össze az alapeljárás tényállásával vagy tárgyával, illetve ha a szóban forgó probléma hipotetikus jellegű, vagy a Bíróság nem rendelkezik azon ténybeli és jogi elemek ismeretével, amelyek szükségesek ahhoz, hogy a neki feltett kérdésekre hasznos választ adjon”(7).
32. Az ítélkezési gyakorlat alapján számomra úgy tűnik, hogy a német kormány észrevételei nem relevánsak. Igaz, hogy a tényállásnak az előzetes döntéshozatalra utaló határozatban rögzített bemutatása – még a kérdést előterjesztő bíróság által a Bíróság felvilágosítás kérésére adott válaszokkal kiegészítve – sem egyértelmű. Ez azonban nem akadályozta meg a német kormányt és a Bizottságot sem abban, hogy részletes észrevételeket terjesszenek a Bíróság elé, és nem lehet azt mondani, hogy a tényállás bemutatása annyira dúskálna az információkban, hogy az megakadályozná az eredményes válaszadást. A kérdést előterjesztő bíróság kérdésének középpontjában az áll, hogy a GGB APSB‑ben fennálló tulajdonjoga és szavazati joga kellő mértékű volt‑e ahhoz, hogy az irányelv 2. cikkének (4) bekezdése értelmében vett „ellenőrzésnek” minősüljön, és semmi nem utal arra, hogy az hipotetikus jellegű lenne. A helyzet eltérő lehetne, ha a GGB az APSB‑t megfelelően és kellő időben tájékoztatta volna ahhoz, hogy a konzultációkat le lehessen folytatni, azonban látható, hogy nyilvánvalóan nem ez volt a helyzet.(8) Amennyiben ugyanis a GGB így tett volna, valószínűleg a 98/59 irányelv alapján nem indult volna kereset. Ennek megfelelően a német kormány érvelését el kell utasítani.
33. A német kormány azzal is érvel, hogy a negyedik kérdés hipotetikus és azt nem szükséges megválaszolni. A német jog nem a kérdést előterjesztő bíróság szerinti módon alkalmazandó, így a jelen ügyben a bizonyítási teherrel kapcsolatos kérdések nem merülnek fel.
34. Amint azt az Online Games ügyre vonatkozó indítványomban(9) megjegyeztem, e Bíróság a nemzeti jognak valamely tagállami kormány által előadott értelmezését nem fogadhatja el a kérdést előterjesztő bíróság által követett értelmezéssel szemben annak érdekében, hogy ezt követően az előzetes döntéshozatal céljából előterjesztett kérdés elfogadhatatlanságát megállapítsa. A jelen ügyben láthatóan mégis pontosan ezt kérik a Bíróságtól. Amennyiben valamely tagállam bíróságának kétségei támadnak az uniós jognak olyan helyzetre történő alkalmazását illetően, amelyre egyébként nemzeti szabályok az irányadók, a fent hivatkozott ítélkezési gyakorlatban(10) foglalt valamennyi okból feltételezni kell e kételyek jelentős voltát. Ennek megfelelően a német kormány érvelését el kell utasítani.
A 98/59 irányelv: áttekintés
35. Az állandó ítélkezési gyakorlat szerint „valamely uniós jogi rendelkezés értelmezéséhez nemcsak annak kifejezéseit, hanem szövegkörnyezetét, és annak a szabályozásnak a célkitűzéseit is figyelembe kell venni, amelynek az részét képezi”(11). Ez az észrevétel a jelen ügyben különösen helyénvaló.
36. A kérdést előterjesztő bíróság kérdéseinek részletes vizsgálatát megelőzően ezért a 98/59 irányelvet ebből a szemszögből kezdem el megközelíteni.
37. Az irányelv lényegét a 2. cikkének (1) bekezdése rögzíti. E rendelkezés értelmében a csoportos létszámcsökkentéseket tervező munkáltatónak megállapodás kötése céljából megfelelő időben konzultációkat kell kezdeményeznie a munkavállalók képviselőivel. A 2. cikk (2) bekezdése értelmében e konzultációk célja, hogy kiterjedjenek i. lehetőség szerint a csoportos létszámcsökkentések elkerülésének vagy – amennyiben ez nem lehetséges – az érintett munkavállaló‑létszám csökkentésének, valamint ii. a következmények enyhítésének módjaira és eszközeire. Gyakorlati meghatározást a 2. cikk (3) bekezdése ír elő; e rendelkezés értelmében a munkáltatók – „annak érdekében, hogy a munkavállalók képviselői konstruktív javaslatokat tehessenek” – a konzultációk során megfelelő időben megadnak nekik minden, a tárgyra vonatkozó információt, ennek keretében pedig írásban megjelöli számukra a tervezett elbocsátások okait is.
38. Ezeket a rendelkezéseket az uniós jogban először a 75/129/EGK irányelv(12) vezette be. A „korábbi szabályozás hézagai[nak] [betöltése], és […] a vállalatcsoporthoz tartozó munkáltatók kötelezettségei[nek] [pontosítása]”(13) érdekében a 92/56/EGK irányelv(14) beiktatta a 98/59 irányelv jelenlegi 2. cikkének (4) bekezdését. E rendelkezés rögzíti, hogy a 2. cikk első bekezdésben foglalt kötelezettségek attól függetlenül fennállnak, hogy a csoportos létszámcsökkentésre vonatkozó döntést a munkáltató vagy a „munkáltatót ellenőrző vállalkozás” hozza‑e meg. A jelen előzetes döntéshozatal iránti kérelem különösen ezzel a rendelkezéssel foglalkozik.
39. Első látásra a „munkáltatót ellenőrző vállalkozás” fogalma társasági jogi fogalmakra és ebben az összefüggésben a „cégcsoport” fogalmára emlékeztethet. Azonban számos körülményre kell figyelemmel lenni. Először is az irányelv valójában a „cég” kifejezést nem használja, hanem ehelyett „vállalkozást” említ. Ez utóbbi kifejezés jelentősen tágabb körben alkalmazható. Másodszor, a „cégcsoport” kifejezésnek nem létezik közös uniós meghatározása: ez kizárólag nemzeti jogi kérdés.(15) Harmadszor, a 98/59 irányelv 2. cikkének (4) bekezdése számos és különféle tényállás esetén alkalmazható. Ezt azzal összefüggésben kell megvizsgálni, amit a Bíróság „olyan gazdasági környezet[ként] [mutatott be], amelyet a vállalatcsoportok növekvő száma jellemez”(16). A legegyszerűbb esetben egyetlen tagállamban üzleti tevékenységet folytató vállalkozás szerepel és egyetlen, ugyanabban a tagállamban bejegyzett vagy üzleti tevékenységet folytató olyan vállalkozás van, amely az előző vállalkozást valamely alapon „ellenőrzőnek” tekinthető. Az említett ellenőrző vállalkozás azonban másik tagállamban vagy akár teljes mértékben az Európai Unió területén kívül is lehet, és nem mindig határozható meg könnyen, hogy mely vállalkozás gyakorol „ellenőrzést”.
40. Érdemes szem előtt tartani, hogy a „csoporton” belüli viszonyok jellege jelentősen eltérő lehet. Egyes esetekben az ellenőrzést kizárólag felülről gyakorolják, míg az alacsonyabb szinteken elhelyezkedő vállalkozások legfeljebb igen szűk mozgástérrel rendelkeznek. Más cégcsoportoknál ennek az ellenkezője lehet érvényes, vagyis a legfelsőbb szinten elhelyezkedő szervezet „pusztán” a holdingtársaság szerepét tölti be és az irányítással kapcsolatos döntéseket alacsonyabb szintre delegálja. Előfordulhat, hogy ezeket a döntéseket közvetítő vállalkozás hozza meg; annak nem kell a munkavállalókat alkalmazó vállalkozással azonosnak lennie. Egyes esetekben az ellenőrző vállalkozás és a munkáltató viszonya lehet párbeszédre épülő és építő jellegű, amelynek keretében a főbb döntéseket kizárólag az alapul szolgáló okok teljes körű megvitatását és kifejtését követően hozzák meg. Más esetekben előfordulhat, hogy a munkáltatónak az ellenőrző vállalkozás utasításai alapján kell eljárnia és az utasítások okait illetően indoklást és magyarázatot sem kap. Még cégcsoportos struktúrában is előfordulhat, hogy a csoportos létszámcsökkentésre vonatkozó döntést meghozó cég nem holdingtársaság, hanem pusztán a munkáltató. Ebben a kontextusban tehát technikai értelemben véve az „ellenőrzés” lényegtelenné válik. Összefoglalva, nincs semmilyen olyan jogi (vagy akár pénzügyi) értelemben vett ellenőrzést biztosító részesedés, amely a 2. cikk (4) bekezdése alkalmazásának minden lehetséges esetét lefedné. Az „ellenőrzés” tehát számos formát ölthet, és a kérdést előterjesztő bíróság által feltett kérdésekből az következik, hogy kizárólag e fogalom jogi vonatkozásainak alapulvétele manipulációhoz és akár visszaéléshez is vezethet.
41. Külön hozzá kell tennem, hogy az irányelv nem határozza meg a „munkáltatót ellenőrző vállalkozás” fogalmának jelentését. Az uniós jog egységes alkalmazása és – ehhez hasonlóan – az egyenlőség elve is megköveteli, hogy a meg nem határozott és a jelentésének és hatályának meghatározása érdekében a tagállami jogokra kifejezett utalást nem tartalmazó uniós jogi rendelkezést az egész Európai Unióban önállóan és egységesen kell értelmezni, figyelembe véve a rendelkezés összefüggéseit és a kérdéses szabályozás célját.(17) Bár a 98/59 irányelv 5. cikke lehetővé teszi a tagállamok számára – többek között – azt, hogy a munkavállalókra nézve kedvezőbb nemzeti rendelkezéseket vezessenek be, amint azt a Bizottság helyesen megjegyzi, az irányelvben használt uniós jogi rendelkezések önálló és egységes meghatározása a tagállamokat továbbra is köti.(18)
Az első kérdésről: a 98/59 irányelv 2. cikke (4) bekezdésének alkalmazásában előírt ellenőrzést biztosító részesedés jellege
42. Első kérdésével a kérdést előterjesztő bíróság lényegében arra kíván választ kapni, hogy az irányelv 2. cikke (4) bekezdésének alkalmazásában a munkáltató és a munkáltatót ellenőrző vállalkozás viszonyának jogi jellegűnek kell‑e lennie, vagy a tényleges érdekeltség is elegendő.
43. Az irányelvben rögzített eljárás a konzultációra vonatkozik. Az irányelvnek nem célja szabályozni a vállalkozáscsoport megszervezésének módját vagy korlátozni az ilyen vállalatcsoport szabadságát abban, hogy az igényei szerint neki legmegfelelőbbnek tűnő módon szervezze tevékenységét.(19) A konzultáció célja, hogy lehetőség szerint összességében el lehessen kerülni az előirányzott csoportos létszámcsökkentéseket. Amennyiben erre nincs mód – és számos esetben feltételezhetően ez a helyzet –, az elbocsátások számát az adott körülmények között lehetséges mértékben csökkenteni vagy a következményeket mérsékelni kell. A részvétel kötelezettsége minden esetben a munkáltatót terheli; a kötelezettség nem az ellenőrző vállalkozást terheli, bár egyértelmű, hogy a konzultációk folytatásának kötelezettsége olyan helyzetekben is felmerülhet, amelyekben a csoportos létszámcsökkentések kilátásba helyezése nem közvetlenül a munkáltatótól függ. E célból a munkáltató „megállapodás kötése céljából megfelelő időben” konzultációkat kezdeményez, a munkavállalók képviselőit pedig olyan helyzetbe kell hozni, hogy „konstruktív javaslatokat tehessenek”.(20)
44. A konzultációs folyamatnak minden szempontból jelentőségteljesnek kell lennie. Nem lehet pusztán szimbolikus. A „konzultáció” fogalmának ugyanis az a lényege, hogy egyeztetés és tárgyalás révén mindkét fél olyan építő jellegű megoldásra jusson, amelyet ellenkező esetben nem érnének el. A munkáltatónak ezért gondoskodnia kell arról, hogy a szóban forgó konzultációk méltó célt kövessenek. A munkáltató kötelezettsége ilyen konzultációkat folytatni; nem hivatkozhat arra, hogy a döntést meghozó vállalkozás elmulasztotta a szükséges tájékoztatást megadni, és viseli e mulasztás következményeit.(21) Következésképpen lényeges, hogy a munkáltató a megfelelő forrásból kapjon tájékoztatást.
45. A 98/59 irányelv hallgat a 2. cikk (4) bekezdése értelmében vett „ellenőrzés” kérdését illetően. Ebben az összefüggésben elsőként az a kérdés merül fel, hogy az „ellenőrzés” olyan vállalkozásra vonatkozik‑e, amely a nemzeti jog alapján a „holdingtársaság” fogalmába tartozik. A tárgyaláson minden fél elfogadta ennek lehetőségét. E tekintetben párhuzam vonható az „ellenőrző vállalkozás” 2009/38 irányelv 3. cikkében szereplő meghatározásával. E rendelkezés (1) bekezdése e fogalmat a tulajdonviszonyokból, a pénzügyi részesedésből, illetve az irányítás szabályaiból eredően meghatározó befolyás alapján határozza meg. Ezt követően a (2) bekezdés olyan vélelmeket rögzít, amelyek – bár kifejezetten nem így vannak megfogalmazva – lényegében leányvállalkozás és annak anyavállalata közötti viszonyt tükröznek.(22)
46. Egyetértek ugyanakkor a Bizottsággal abban, hogy ez a meghatározás túlzottan szűk ahhoz, hogy az a 98/59 irányelvben előirányzott összes körülményre alkalmazható legyen. Tükrözi a 2009/38 irányelv elfogadásának kontextusát, jelesül olyan üzemi tanácsoknak (az irányelvben „közösségi szintű vállalkozásokként” és „közösségi szintű vállalkozáscsoport[ok]ként” meghatározott) nagyvállalkozásokban történő létrehozását, amelyeket a munkavállalókat általánosan érintő kérdések széles köréről kell tájékoztatni és ezekben a kérdésekben velük konzultációt folytatni.(23) A 98/59 irányelv 3. cikkének (2) bekezdésében rögzített, társasági jogon alapuló teszt azt tükrözi, hogy abban a vonatkozásban az ellenőrző vállalkozás az esetek többségében a legfőbb holdingtársaság.
47. A jelen ügyben azonban nem – vagy nem szükségszerűen – ez a helyzet. A 98/59 irányelv 2. cikke (4) bekezdésének alkalmazásában az ellenőrzés kérdése nem abban áll, hogy „melyik vállalkozás a munkáltató legfőbb holdingtársasága?”, hanem abban, hogy „mely vállalkozás képes megadni azt a tájékoztatást, amely szükséges ahhoz, hogy az irányelvben előírtaknak megfelelően a konzultációkat érdemben lehessen folytatni?”. Ebben az összefüggésben a társasági jogi alapú vizsgálat mellett a jogbiztonság szólhat. Számomra úgy tűnik, hogy az minden más tekintetben túl szűk körű és nem tükrözi a 98/59 irányelv teljes rendszerét. Emellett fogalmilag az ilyen megközelítés nem képes figyelembe venni a társasági jogban tagállami szinten fennálló eltéréseket és azt, hogy a „munkáltatót ellenőrző vállalkozás” kifejezést az egész Európai Unióban önállóan kell értelmezni.(24)
48. Álláspontom szerint ebből az következik, hogy a jogi értelemben fennálló viszony nem feltétlenül meghatározó; a ténylegesen fennálló viszony is bírhat jelentőséggel.
49. Milyen jellegű tehát ez a viszony? Álláspontom szerint az ellenőrző vállalkozásnak az előirányzott csoportos létszámcsökkentések végrehajtásának módját illetően befolyást kell gyakorolnia a munkáltató felett. E befolyásnak nem kell „uralkodónak” lennie abban az értelemben, hogy az ellenőrző vállalkozásnak a munkáltatóhoz képest a szervezeti hierarchiában magasabb szinten kell elhelyezkednie, mivel semmi nem írja elő azt, hogy az esetlegesen csoportos létszámcsökkentéseket eredményező döntéseket a szervezet magasabb szintjén hozzák meg. Más szóval az „ellenőrzésnek” nem kell hierarchikus ellenőrzésnek lennie. Ez azt is feltételezi, hogy az ellenőrzést gyakorló vállalkozás megadja azt a tájékoztatást, amely lehetővé teszi, hogy a munkáltató konzultációt folytasson, mivel ha ezt a munkáltató elmulasztja, megszegi az irányelv alapján őt terhelő kötelezettségeket.
50. Összefoglalva, álláspontom szerint a 2. cikk (4) bekezdése értelmében „ellenőrzést” gyakorló vállalkozás – a Bíróság Akavan ítéletében kialakított ítélkezési gyakorlatát alkalmazva – elsősorban az a vállalkozás, amely a szóban forgó ügy körülményei között olyan stratégiai vagy üzleti döntést hoz, amely a munkáltató számára csoportos létszámcsökkentések megfontolását vagy tervbe vételét teszi szükségessé.(25)
51. Mivel azonban a tárgyaláson ebben láthatólag minden fél egyetértett, e meghatározásból ki kell zárni azokat a viszonyokat, amelyekben a felek nem függetlenek egymástól. A „munkáltatót ellenőrző vállalkozás” fogalma tehát nem foglalhat magában a munkáltatótól nem független vállalkozást, például olyan szállítót vagy vevőt, amelynek magatartása a munkáltató üzleti tevékenységét gazdaságilag érintheti, és amely szélsőséges esetben arra kényszerítheti a munkáltatót, hogy csoportos létszámcsökkentéseket fontoljon meg és – szükség esetén – hajtson végre. Az ilyen szervezetnek nem lenne érdeke vagy oka arra, hogy a szükséges tájékoztatást megadják a munkáltató részére.
52. Más szóval olyan viszonynak kell fennállnia az ellenőrzést gyakorló vállalkozás és a munkáltató között, amely az előbbinek okot ad arra, hogy konzultációs célból megadja a szükséges tájékoztatást.
53. E tekintetben meggyőződésem szerint el kell utasítani a német kormány észrevételeinek azon részét, amely szerint az ilyen viszony lényegben az úgynevezett „jogilag rögzített ellenőrzésen” alapul. Megértem, hogy fennállhat ilyen jellegű ellenőrzés például olyan szerződéses kötelezettségvállalás esetén, amely lehetővé teszi, hogy a munkáltató az ellenőrzést gyakorló vállalkozástól a szükséges tájékoztatás megadását kérje. A gyakorlatban azonban az ilyen megállapodás létezése viszonylag valószínűtlennek tűnik. Ahogyan Németország észrevételeit értelmezem, jogi szempontból az ilyen ellenőrzés inkább a két szervezet között fennálló viszonyból következhet. Ebben a kontextusban a munkáltató jogosult lenne arra, hogy az ellenőrzést gyakorló vállalkozást a szükséges tájékoztatás megadására kényszerítse. E tekintetben megjegyzem, hogy ilyen viszony még társasági jogon alapuló ellenőrzési struktúrában sem létezik. Az ellenőrzés a hierarchiában lefelé irányulóan létezik, és annak keretében a holdingtársaság a leányvállalkozásainak az ügyeik vitelére vonatkozóan utasításokat adhat. Ennek ellenkezője azonban nem igaz: a leányvállalkozás kérhet, de nem kényszeríthet. Az említett körülmények között a német kormány érveléséből nem tudok használható iránymutatásra szert tenni.
54. Az ellenőrzést gyakorló vállalkozásnak a tájékoztatás megadására való ösztönzése formájában kell azonban léteznie olyan köteléknek, amely lehetővé teszi a konzultáció megfelelő lefolytatását. Az ilyen ösztönzés megnyilvánulhat a tájékoztatás elmulasztása esetén a munkáltatóban fennálló részesedést érintő pénzügyi hatásban. Az ilyen hatás bekövetkezésének oka lehet például az, hogy a nemzeti szintű szabályok értelmében a megfelelő konzultáció nélkül elrendelt csoportos létszámcsökkentés semmis, vagy a munkáltatót e mulasztás miatt pénzügyi szankció sújtja. Az ebből eredő pénzügyi veszteség ilyen körülmények között továbbgyűrűzik az ellenőrzést gyakorló vállalkozáshoz amiatt, hogy az a munkáltatóban érdekeltséggel rendelkezik.
55. Álláspontom szerint ez azt jelenti, hogy a két szervezet akár (jogi szempontból) társasági struktúra, akár (gyakorlati szempontból) szerződéses vagy tényleges kapcsolat formájában azonos üzleti érdekekkel rendelkezik, amely közös tulajdoni érdekeltségben nyilvánul meg. Ezen érdekeltségnek nem kell tulajdonjog formáját öltenie. Az érdekeltség lehet közvetlen vagy közvetett, és annak nem kell kizárólagosnak lennie. Az érdekeltségben fennálló részleges tulajdonjog is elegendő. A bizonyítékok vizsgálatára és azokra vonatkozó megállapítások tételére hatáskörrel rendelkező nemzeti bíróság feladata annak eldöntése, hogy az adott ügyben az ilyen érdekeltség elegendő‑e ahhoz, hogy a 98/59 irányelv 2. cikkének (4) bekezdése értelmében vett ellenőrzést valósítson meg.
56. Mielőtt befejezném a kérdést előterjesztő bíróság által feltett első kérdés elemzését, röviden megemlítem az ASPB által felhozott egyik érvet. Az ASPB úgy érvel, hogy minden, az érintett tagállam társasági joga értelmében vett, ellenőrzést biztosító érdekeltség fogalmán alapuló viszonytól eltérő viszony sérti a Charta 16. cikkét. Számomra úgy tűnik, hogy ez az érv teljes mértékben megalapozatlan. A 16. cikk tükrözi a Bíróság kereskedelmi és gazdasági tevékenység gyakorlásának szabadságával kapcsolatos ítélkezési gyakorlatát, valamint az EUMSZ 119. cikk (1) és (3) bekezdését, amely elismeri a szabad versenyt.(26) Mindenesetre e cikkre vonatkozik a Charta 52. cikkének (1) bekezdése, amely abban meghatározott feltételek mellett az elismert jogok és szabadságok korlátozását teszi lehetővé különösen akkor, ha a korlátozást jogszabály írja elő. A jelen ügyben semmi nem utal arra, hogy a 98/59 irányelv általam javasolt értelmezése sértené a 16. cikkben biztosított jogokat és szabadságokat, és e kérdést nem vizsgálom tovább.
57. Mindezek alapján úgy vélem, hogy az első kérdésre azt a választ kell adni, hogy a 98/59 irányelv 2. cikkének (4) bekezdését akként kell értelmezni, hogy az ellenőrző vállalkozás e rendelkezés értelmében vett fogalmát arra a vállalkozásra (ha van ilyen) kell vonatkoztatni, amely olyan stratégiai vagy üzleti döntést hoz, amely a munkáltató számára csoportos létszámcsökkentések megfontolását vagy tervbe vételét teszi szükségessé. Az említett vállalkozásnak a munkáltató felett nem csak jogi értelemben, hanem ténylegesen is ellenőrzést kell gyakorolnia. Az ilyen típusú vállalkozások körébe azonban nem tartoznak bele az olyan vállalkozások, amelyek nem függetlenek a munkáltatótól, például az olyan szállítók vagy vevők, amelyek magatartása érintheti a munkáltató üzleti tevékenységét. Ezzel szemben a munkáltató és az annak tényleges ellenőrzését gyakorló vállalkozás a közös tulajdoni részesedésben tükröződő szerződéses vagy tényleges kapcsolat formájában azonos üzleti érdekekkel rendelkeznek. Ezen érdekeltségnek nem kell tulajdonjog formáját öltenie. Az érdekeltség lehet közvetlen vagy közvetett, és annak nem kell kizárólagosnak lennie. Az érdekeltségben fennálló részleges tulajdonjog is elegendő. A bizonyítékok vizsgálatára és azokra vonatkozó megállapítások tételére hatáskörrel rendelkező nemzeti bíróság feladata annak eldöntése, hogy az adott ügyben az ilyen érdekeltség elegendő‑e ahhoz, hogy a 2. cikk (4) bekezdésének értelmében vett ellenőrzést valósítson meg.
A második kérdésről: a „csoportos létszámcsökkentésre vonatkozó döntés” fogalma
58. Második kérdésével a kérdést előterjesztő bíróság a 98/59 irányelv 2. cikkének (4) bekezdésében szereplő „csoportos létszámcsökkentésre vonatkozó döntés” kifejezés jelentésével kapcsolatban kér iránymutatást. Ha jól értem a helyzetet, ez a kérdés alapvető fontosságú a jelen ügyben, mert arra az időpontra vonatkozik, amikor az ellenőrző vállalkozásnak a szóban forgó rendelkezés alkalmazásában tájékoztatást kell adnia a munkáltató részére.
59. Első olvasatban az irányelv – azzal, hogy a 2. cikk (4) bekezdésében csoportos létszámcsökkentésre vonatkozó döntésre utal – azt a benyomást keltheti, hogy az e rendelkezésben rögzített követelmények a döntés tényleges meghozatalát követően alkalmazandók. Közelebbről megvizsgálva azonban egyértelmű, hogy ez az értelmezés nem lehet helyes. Amint arra a Bizottság helyesen rámutat, a 2. cikk (4) bekezdése a 2. cikk (1), (2) és (3) bekezdésében rögzített kötelezettségekre utal. Ezek közül az első olyan helyzetre vonatkozik, amelyben a munkáltató „csoportos létszámcsökkentéseket tervez”, amelynek időpontjában köteles a munkavállalók képviselőivel konzultációkba kezdeni. A (3) bekezdés értelmében a munkáltató „a konzultációk során megfelelő időben” olyan tájékoztatást ad, amely lehetővé teszi, hogy a munkavállalók képviselői konstruktív javaslatokat tegyenek. Ezt a megközelítést a Bíróság azon ítélkezési gyakorlata is megerősíti, amelynek értelmében a munkavállalók szerződésének felmondására vonatkozó döntés meghozatala előtt a konzultációs eljárást le kell zárni.(27)
60. A konzultációk megindításának időpontját illetően ugyanezen ítélkezési gyakorlat egyértelművé teszi, hogy az nem függ attól, hogy a munkáltatónak módjában áll‑e közölni az irányelv 2. cikke (3) bekezdése első albekezdésének b) pontjában szereplő összes információt a munkavállalók képviselőivel, mivel ezen információkat közölni lehet a konzultáció során is, nem szükségszerűen annak megkezdésekor. Hasonlóképpen, azonban a munkáltató elviselhetetlen és minden valószínűség szerint irreális megterhelésének veszélyével járna, ha arra köteleznék, hogy a csoportos létszámcsökkentés bekövetkezésének már pusztán elméleti lehetősége esetén is tárgyalásokba kezdjen. A Bíróság ezért megállapította, hogy ez az időpont nem következik be az olyan stratégiai döntés meghozataláig vagy a tevékenység olyan megváltoztatásáig, amely a munkáltató számára csoportos létszámcsökkentés megfontolását vagy tervbe vételét teszi szükségessé.(28)
61. A munkáltató feladata annak eldöntése, hogy a 98/59 irányelv 2. cikke (1) bekezdésének alkalmazásában a konzultációt mikor kell megkezdeni. A munkáltatónak ezt a döntést a fentiekben rögzített elvekkel összhangban kell meghoznia. Amennyiben a munkáltató a 2. cikk (4) bekezdésének alkalmazásában másik vállalkozás ellenőrzése alatt áll, megfelelően figyelembe kell venni az ellenőrző vállalkozástól kapott minden olyan tájékoztatást és utasítást, amely kihathat a csoportos létszámcsökkentések esetleges tervbe vételére. Hasonlóképpen, az ellenőrzést gyakorló vállalkozás – annak ellenére, hogy nem vonatkozik rá a konzultáció jogszabályban rögzített kötelezettsége – köteles a munkáltatónak megadni a szükséges tájékoztatást legkésőbb akkor, amikor a munkáltatónak a konzultációs kötelezettségeit teljesíteni kell. Ilyen közlés hiányában az irányelv okafogyottá válik. Álláspontom szerint a munkáltatónak meg kell kezdenie a konzultációs folyamatot minden olyan esetben, amikor az ellenőrzést gyakorló vállalkozás olyan követelményeket ír elő a munkáltatóval szemben, amelyek gazdasági szempontból szükségessé teszik a munkáltató számára, hogy csoportos létszámcsökkentést hajtson végre.
62. Álláspontom szerint ezért a második kérdésre azt a választ kell adni, hogy a munkáltató köteles a 98/59 irányelv alapján a konzultációs folyamatot megkezdeni, amikor tudomást szerez olyan stratégiai döntés meghozataláról vagy a tevékenység olyan megváltoztatásáról, amely a munkáltató számára csoportos létszámcsökkentés megfontolását vagy tervbe vételét teszi szükségessé. Az irányelv 2. cikkének (4) bekezdése értelmében vett, „munkáltatót ellenőrző vállalkozás” megléte esetén a munkáltatónak meg kell kezdenie a konzultációs eljárást – amennyiben ezt még nem tette meg –, ha e vállalkozás olyan követelményeket ír elő a munkáltatóval szemben, amelyek gazdasági szempontból szükségessé teszik a munkáltató számára, hogy csoportos létszámcsökkentést hajtson végre.
A harmadik kérdésről: a közlési kötelezettség terjedelme
63. Harmadik kérdésével a kérdést előterjesztő bíróság lényegében a 98/59 irányelv 2. cikkének (3) bekezdése értelmében vett közlési kötelezettség terjedelmével kapcsolatban kér iránymutatást.
64. Ismételten fontos felidézni e kötelezettség felmerülésének hátterét. Először is (a 2. cikk (1) bekezdése révén) a csoportos létszámcsökkentéseket tervező munkáltató „megállapodás kötése céljából” konzultációkat kezdeményez. Másodszor (a 2. cikk (2) bekezdésben foglaltaknak megfelelően) a szóban forgó konzultációk kiterjednek legalább a csoportos létszámcsökkentések elkerülésének, az érintett munkavállaló‑létszám csökkentésének, valamint a következmények enyhítésének módjaira és eszközeire (annyiban és amennyiben csoportos létszámcsökkentés történt). Harmadszor, a 2. cikk (3) bekezdése előírja, hogy a közlendő információnak lehetővé kell tennie, hogy „a munkavállalók képviselői konstruktív javaslatokat tehessenek”. A 2. cikk (4) bekezdése értelmében, amennyiben a csoportos létszámcsökkentésre vonatkozó döntést a munkáltatót ellenőrző vállalkozás hozza meg, az információkat a munkáltatóval megfelelő időben közölni kell annak érdekében, hogy a munkáltató eleget tehessen az irányelv alapján őt terhelő kötelezettségeknek.
65. Az előírt kötelezettségek köre tehát széles. Egyértelmű, hogy e kötelezettségek sikeres teljesítéséhez a munkáltatónak nagymértékben jóhiszeműnek kell lennie. E kötelezettségek teljesítéséhez – amint azt a kérdést előterjesztő bíróság kérdésként felteszi – a munkáltató köteles‑e feltárni azokat a gazdasági vagy egyéb okokat, amelyek alapján az ellenőrző vállalkozás meghozta azt a döntést, amelynek eredményeként a munkáltató csoportos létszámcsökkentéseket tervez?
66. Erre valószínűleg „igen” a válasz számos, még ha nem is a legtöbb esetben. Előfordulhat, hogy a fenti 60. pontban említett stratégiai döntés vagy tevékenység megváltoztatásának alapjául szolgáló okok ismerete nélkül lényegében lehetetlen a munkavállalók képviselői számára, hogy a konzultációk során konstruktív javaslatokat tegyenek.
67. Ezt az általános kijelentést azonban egy tekintetben korlátoznám. Az információközlési kötelezettség célja, hogy a munkavállalók képviselői konstruktív javaslatokat tehessenek. Nem szükséges olyan anyagot közölni, amely e célt nem szolgálja. Mivel e korlátozás hatása esetenként eltérő, álláspontom szerint e tekintetben nem lehet általános iránymutatást adni. Minden esetben a bizonyítékok megvizsgálására és arra vonatkozó következtetések levonására hatáskörrel rendelkező nemzeti bíróság feladata, hogy döntsön a szóban forgó elveknek az előtte folyamatban levő eljárásra történő alkalmazásáról.
68. Álláspontom szerint ezért a harmadik kérdésre azt a választ kell adni, hogy a 98/59 irányelv 2. cikkének (3) bekezdését akként kell értelmezni, hogy amennyiben a 2. cikk (4) bekezdése értelmében vett csoportos létszámcsökkentésre vonatkozó döntést a munkáltatót ellenőrző vállalkozás hozza meg, a munkáltatónak fel kell tárnia azokat a gazdasági vagy egyéb okokat, amelyek alapján az ellenőrző vállalkozás meghozta azt a döntést, amelynek eredményeként a munkáltató csoportos létszámcsökkentéseket tervez. A közlési kötelezettség azonban nem vonatkozik arra az esetre, ha a szóban forgó anyag nem az annak lehetővé tételére irányuló célt szolgálja, hogy a tervezett csoportos létszámcsökkentésekkel kapcsolatban a munkáltatók képviselői konstruktív javaslatokat tehessenek. A tényállás megállapítására hatáskörrel rendelkező bíróság feladata, hogy döntsön a szóban forgó elveknek az adott eljárásra történő alkalmazásáról.
A negyedik és az ötödik kérdésről: a bizonyítási teher
69. A negyedik és ötödik kérdésével – amelyeket a legcélszerűbb együttesen vizsgálni – a kérdést előterjesztő bíróság lényegében a 98/59 irányelv 2. cikkén alapuló követelések esetében a bizonyítási teherrel kapcsolatban kér iránymutatást.
70. Az irányelv 6. cikke egyértelműen fogalmaz. E cikk értelmében a tagállamok biztosítják, hogy az irányelv szerinti kötelezettségek kikényszerítésére bírósági és/vagy igazgatási eljárások álljanak a munkavállalók képviselőinek és/vagy a munkavállalóknak a rendelkezésére. Egyes más uniós jogszabályoktól eltérően a 98/59 irányelv nem tartalmaz a bizonyítási teherre vonatkozó rendelkezéseket.(29) A Bíróság állandó ítélkezési gyakorlata szerint vonatkozó európai uniós szabályok hiányában minden tagállam belső jogrendjének feladata meghatározni a magánszemélyek számára az európai uniós jog által biztosított jogok védelmét szolgáló keresetekre vonatkozó részletes eljárási szabályokat. Ez vonatkozik a bizonyítással kapcsolatos szabályokra, köztük (adott esetben) a bizonyítási teher megosztásának szabályaira is.(30) A tagállamokat terheli a felelősség azért, hogy minden esetben biztosítsák e jogok hatékony védelmét. Ez a szabály áll az egyenértékűség és a hatékony érvényesülés elvének, valamint e jogok hatékony bírói jogvédelmének biztosítására vonatkozó uniós jogi követelmény középpontjában.(31) Ezek az elvek a 98/59 irányelv 6. cikkében öltenek testet. A munkavállalóknak és képviselőiknek olyan helyzetben kell lenniük, hogy az irányelv alapján őket megillető jogokat a nemzeti jog alapján fennálló egyenértékű jogaikkal azonos módon tudják érvényesíteni és a vonatkozó eljárási szabályok nem fogalmazhatók meg oly módon, hogy az gyakorlatilag lehetetlenné vagy túlzottan nehézkessé tegye az uniós jog által biztosított jogok gyakorlását.(32)
71. Mindezekre tekintettel e Bíróság a legáltalánosabb iránymutatásnál többet nem adhat. A bizonyítékok megvizsgálására és azokból következtetések levonására hatáskörrel rendelkező nemzeti bíróság feladata a fenti 70. pontban említett elvek érvényesülését biztosítani. Amennyiben a hazai jog által meghatározott, releváns szabályok nem tükrözik ezeket az elveket, e szabályokat hatályon kívül kell helyezni.(33) Ez a helyzet többek között akkor, ha az említett szabályok értelmében a csoportos létszámcsökkentéseket megtámadni kívánó munkavállalói képviselőknek olyan tényeket kell bizonyítaniuk, amelyek kapcsán gyakorlatilag nem várható el, hogy e képviselők e célból a szükséges információhoz hozzáférjenek.
72. Az ötödik kérdést illetően nincs mit hozzátennem.
73. Következésképpen álláspontom szerint a negyedik és az ötödik kérdésre azt a választ kell adni, hogy a 98/59 irányelv 6. cikkét akként kell értelmezni, hogy a munkavállalóknak és képviselőiknek olyan helyzetben kell lenniük, hogy az irányelv alapján őket megillető jogokat a nemzeti jog alapján fennálló, egyenértékű jogaikkal azonos módon tudják érvényesíteni. A vonatkozó eljárási szabályok nem fogalmazhatók meg oly módon, hogy az gyakorlatilag lehetetlenné vagy túlzottan nehézkessé tegye e jogok gyakorlását. A bizonyítékok megvizsgálására és azokból következtetések levonására hatáskörrel rendelkező nemzeti bíróság feladata biztosítani az egyenértékűség és a hatékony érvényesülés elvének, valamint e jogok hatékony bírói jogvédelmének biztosítására vonatkozó uniós jogi követelmény érvényesülését. Amennyiben a hazai jog által meghatározott, releváns szabályok nem tükrözik ezeket az elveket, e szabályokat hatályon kívül kell helyezni. Ez a helyzet többek között akkor, ha az említett szabályok értelmében a csoportos létszámcsökkentéseket megtámadni kívánó munkavállalói képviselőknek olyan kérdéseket kell bizonyítaniuk, amelyek kapcsán gyakorlatilag nem várható el, hogy e képviselők e célból a szükséges információhoz hozzáférjenek.
Következtetés
74. Mindezen megfontolások alapján úgy vélem, hogy a Landesarbeitsgericht, Berlin (berlini munkaügyi fellebbviteli bíróság, Németország) által előzetes döntéshozatal céljából előterjesztett kérdéseket a következőképpen kell megválaszolni:
1) A csoportos létszámcsökkentésre vonatkozó tagállami jogszabályok közelítéséről szóló 98/59/EK irányelv 2. cikkének (4) bekezdését akként kell értelmezni, hogy az ellenőrző vállalkozás e rendelkezés értelmében vett fogalmát arra a vállalkozásra (ha van ilyen) kell vonatkoztatni, amely olyan stratégiai vagy üzleti döntést hoz, amely a munkáltató számára csoportos létszámcsökkentések megfontolását vagy tervbe vételét teszi szükségessé. Az említett vállalkozásnak a munkáltató felett nem csak jogi értelemben, hanem ténylegesen is ellenőrzést kell gyakorolnia. Az ilyen típusú vállalkozások körébe azonban nem tartoznak bele az olyan vállalkozások, amelyek nem függetlenek a munkáltatótól, például az olyan szállítók vagy vevők, amelyek magatartása érintheti a munkáltató üzleti tevékenységét. Ezzel szemben a munkáltató és az annak tényleges ellenőrzését gyakorló vállalkozás a közös tulajdoni részesedésben tükröződő szerződéses vagy tényleges kapcsolat formájában azonos üzleti érdekekkel rendelkeznek. Ezen érdekeltségnek nem kell tulajdonjog formáját öltenie. Az érdekeltség lehet közvetlen vagy közvetett, és annak nem kell kizárólagosnak lennie. Az érdekeltségben fennálló részleges tulajdonjog is elegendő. A bizonyítékok vizsgálatára és azokra vonatkozó megállapítások tételére hatáskörrel rendelkező nemzeti bíróság feladata annak eldöntése is, hogy az adott ügyben az ilyen érdekeltség elegendő‑e ahhoz, hogy a 2. cikk (4) bekezdése értelmében vett ellenőrzést valósítson meg.
2) A munkáltató köteles a 98/59 irányelv alapján a konzultációs folyamatot megkezdeni, amikor tudomást szerez olyan stratégiai döntés meghozataláról vagy a tevékenység olyan megváltoztatásáról, amely a munkáltató számára csoportos létszámcsökkentés megfontolását vagy tervbe vételét teszi szükségessé. Az irányelv 2. cikkének (4) bekezdése értelmében vett, „munkáltatót ellenőrző vállalkozás” létezése esetén a munkáltatónak meg kell kezdenie a konzultációs eljárást – amennyiben ezt még nem tette meg –, ha e vállalkozás olyan követelményeket ír elő a munkáltatóval szemben, amelyek gazdasági szempontból szükségessé teszik a munkáltató számára, hogy csoportos létszámcsökkentést hajtson végre.
3) A 98/59 irányelv 2. cikkének (3) bekezdését akként kell értelmezni, hogy amennyiben a 2. cikk (4) bekezdése értelmében vett csoportos létszámcsökkentésre vonatkozó döntést a munkáltatót ellenőrző vállalkozás hozza meg, a munkáltatónak fel kell tárnia azokat a gazdasági vagy egyéb okokat, amelyek alapján az ellenőrző vállalkozás meghozta azt a döntést, amelynek eredményeként a munkáltató csoportos létszámcsökkentéseket tervez. A közlési kötelezettség azonban nem vonatkozik arra az esetre, ha a szóban forgó anyag nem az annak lehetővé tételére irányuló célt szolgálja, hogy a tervezett csoportos létszámcsökkentésekkel kapcsolatban a munkáltatók képviselői konstruktív javaslatokat tehessenek. A tényállás megállapítására hatáskörrel rendelkező bíróság feladata, hogy döntsön a szóban forgó elveknek az adott eljárásra történő alkalmazásáról.
(4) A 98/59 irányelv 6. cikkét akként kell értelmezni, hogy a munkavállalóknak és képviselőiknek olyan helyzetben kell lenniük, hogy az irányelv alapján őket megillető jogokat a nemzeti jog alapján fennálló, egyenértékű jogaikkal azonos módon tudják érvényesíteni. A vonatkozó eljárási szabályok nem fogalmazhatók meg oly módon, hogy az gyakorlatilag lehetetlenné vagy túlzottan nehézkessé tegye e jogok gyakorlását. A bizonyítékok megvizsgálására és azokból következtetések levonására hatáskörrel rendelkező nemzeti bíróság feladata biztosítani az egyenértékűség és a hatékony érvényesülés elvének, valamint e jogok hatékony bírói jogvédelmének biztosítására vonatkozó uniós jogi követelmény érvényesülését. Amennyiben a hazai jog által meghatározott, releváns szabályok nem tükrözik ezeket az elveket, e szabályokat hatályon kívül kell helyezni. Ez a helyzet többek között akkor, ha az említett szabályok értelmében a csoportos létszámcsökkentéseket megtámadni kívánó munkavállalói képviselőknek olyan tényeket kell bizonyítaniuk, amelyek kapcsán gyakorlatilag nem várható el, hogy e képviselők e célból a szükséges információhoz hozzáférjenek.