A BÍRÓSÁG ÍTÉLETE (második tanács)
2016. július 7.(*)
„Előzetes döntéshozatal – Joghatósági kikötés – Polgári ügyekben folytatott igazságügyi együttműködés – Joghatóság és a határozatok elismerése a polgári és kereskedelmi ügyekben – 44/2001/EK rendelet – 23. cikk – Az általános értékesítési feltételekben foglalt kikötés – A feleknek az említett feltételekhez való hozzájárulása – Az ilyen kikötés érvényessége és pontossága”
A C‑222/15. sz. ügyben,
az EUMSZ 267. cikk alapján benyújtott előzetes döntéshozatal iránti kérelem tárgyában, amelyet a Pécsi Törvényszék (Magyarország) a Bírósághoz 2015. május 15‑én érkezett, 2015. május 4‑i határozatával terjesztett elő az előtte
a Hőszig Kft.
és
az Alstom Power Thermal Services
között folyamatban lévő eljárásban,
A BÍRÓSÁG (második tanács),
tagjai: M. Ilešič tanácselnök, C. Toader (előadó), A. Rosas, A. Prechal és E. Jarašiūnas bírák,
főtanácsnok: M. Szpunar,
hivatalvezető: V. Tourrès tanácsos,
tekintettel az írásbeli szakaszra és a 2016. január 21‑i tárgyalásra,
figyelembe véve a következők által előterjesztett észrevételeket:
– az Alstom Power Thermal Services képviseletében Békési S. M. ügyvéd,
– a magyar kormány képviseletében Fehér M. Z. és Koós G., meghatalmazotti minőségben,
– az Európai Bizottság képviseletében Tokár A. és M. Wilderspin, meghatalmazotti minőségben,
a főtanácsnok indítványának a 2016. április 7‑i tárgyaláson történt meghallgatását követően,
meghozta a következő
Ítéletet
1 Az előzetes döntéshozatal iránti kérelem a szerződéses kötelezettségekre alkalmazandó jogról szóló, 2008. június 17‑i 593/2008/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet (Róma I.) (HL 2008. L 177., 6. o.; helyesbítés: HL 2009. L 309., 87. o.) 10. cikke (2) bekezdésének, valamint a polgári és kereskedelmi ügyekben a joghatóságról, valamint a határozatok elismeréséről és végrehajtásáról szóló, 2000. december 22‑i 44/2001/EK tanácsi rendelet (HL 2001. L 12., 1. o.; magyar nyelvű különkiadás 19. fejezet, 4. kötet, 42. o.; helyesbítések: HL 2006. L 242., 6. o., HL 2011 L 124., 47. o.; a továbbiakban: Brüsszel I. rendelet) 23. cikke (1) bekezdésének értelmezésére vonatkozik.
2 E kérdést a Hőszig Kft. és a – Technos et Compagnie (a továbbiakban: Technos) jogutódjaként eljáró – Alstom Power Thermal Services (a továbbiakban: Alstom) között a felek által kötött szerződés végrehajtása tárgyában folyamatban lévő jogvita keretében terjesztették elő, amely során a felek a joghatósági kikötés alapján vitatják a kérdést előterjesztő bíróságnak az említett jogvita elbírálására vonatkozó joghatóságát.
Jogi háttér
A Róma I. rendelet
3 A Róma I. rendelet 1. cikke határozza meg e rendelet tárgyi hatályát. E cikk (2) bekezdése kimondja, hogy e hatály bizonyos tárgykörökre, köztük az e bekezdés e) pontjában szereplő „választottbírósági megállapodások[ra] és joghatósági kikötésekre[re]” nem terjed ki.
4 E rendelet 3. cikkének (1) bekezdése így rendelkezik:
„A szerződésre a felek által választott jog az irányadó. A jogválasztásnak kifejezettnek kell lennie vagy annak a szerződés rendelkezéseiből vagy az eset körülményeiből kellő bizonyossággal megállapíthatónak kell lennie. Választásukkal a felek a szerződés egészére vagy annak csak egy részére alkalmazandó jogot határozhatják meg.”
5 Az említett rendelet 4. cikkének (1) bekezdése a következőket írja elő:
„Ha a szerződésre alkalmazandó jogról nem született megállapodás a 3. cikknek megfelelően és az 5–8. cikk sérelme nélkül, a szerződésekre alkalmazandó jogot a következőképpen kell meghatározni:
[...]
b) szolgáltatási szerződésre azon ország joga irányadó, ahol a szolgáltatást nyújtó fél szokásos tartózkodási helye található;
[...]”
6 Ugyanezen rendelet „Hozzájárulás és anyagi érvényesség” című 10. cikkének szövege a következő:
„(1) A szerződés vagy valamely szerződési feltétel meglétét és érvényességét azon jog határozza meg, amely a szerződés vagy szerződési feltétel érvényessége esetében e rendelet alapján irányadó lenne.
(2) A fél hivatkozhat azonban a szokásos tartózkodási helye szerinti ország jogára annak megállapítása érdekében, hogy hozzájárulását nem adta meg, ha a körülményekből az tűnik ki, hogy nem lenne észszerű magatartása következményeinek az (1) bekezdésben meghatározott jognak megfelelően történő meghatározása.”
A Brüsszel I. rendelet
7 A Brüsszel I. rendelet (11) és (14) preambulumbekezdése értelmében:
„(11) A joghatósági szabályoknak nagymértékben kiszámíthatóknak kell lenniük, és azt az elvet kell követniük, hogy a joghatóságot általában az alperes lakóhelye alapozza meg, és a joghatóságnak ezen az alapon mindenkor megállapíthatónak kell lennie, kivéve egyes pontosan meghatározott eseteket, amelyekben a per tárgya vagy a felek szerződéses szabadsága eltérő joghatósági okot kíván meg. […]
[...]
(14) A felek szerződéses szabadságát – a biztosítási, fogyasztói és munkaszerződések kivételével, amelyeknél a joghatósággal rendelkező bíróság meghatározása tekintetében csak korlátozott szerződéses szabadság engedhető meg – az e rendeletben megállapított kizárólagos joghatósági okok figyelembevételével tiszteletben kell tartani.”
8 E rendelet 5. cikke a következőképpen rendelkezik:
„Valamely tagállamban lakóhellyel rendelkező személy más tagállamban perelhető:
1. a) ha az eljárás tárgya egy szerződés vagy egy szerződéses igény, akkor a vitatott kötelezettség teljesítésének helye szerinti bíróság előtt;
[...]”
9 Az említett rendelet „Joghatóság” című II. fejezetének „Megállapodás a joghatóságról” című 7. szakaszában található 23. cikkének szövege a következő:
„(1) Ha a felek, akik közül egy vagy több valamely tagállamban lakóhellyel rendelkezik, egy bizonyos jogviszonnyal kapcsolatban felmerült vagy a jövőben felmerülő jogviták elbírálására valamely tagállam bíróságának vagy bíróságainak joghatóságát kötik ki, a megállapodás szerinti bíróság vagy bíróságok rendelkeznek joghatósággal. Az ilyen joghatóság a felek eltérő megállapodásának hiányában kizárólagos. Az ilyen joghatóságot kikötő megállapodást meg lehet kötni
a) írásban vagy szóban, amelyet írásban megerősítettek; vagy
b) a felek között korábban kialakított gyakorlatnak megfelelő formában; vagy
c) nemzetközi kereskedelemben annak a szokásos gyakorlatnak megfelelő formában, amelyet a feleknek ismerniük kell, vagy ismerniük kellett volna, és amelyet az ilyen kereskedelemben az érintett ügylet szerződésével azonos típusú szerződések szerződő felei széles körben ismernek, és rendszeresen betartanak [helyesen: amelyet a felek ismernek, vagy ismerniük kell, és amelyet az érintett kereskedelmi ágazatban tevékenykedő, ugyanilyen típusú szerződéseket kötő szerződő felek az ilyen típusú kereskedelemben széles körben ismernek, és rendszeresen betartanak].
(2) A megállapodás tartós rögzítését biztosító, elektronikus módon történő bármely közlés az »írásos« formával egyenértékű.
[...]”
Az alapeljárás és az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdések
10 A franciaországi székhelyű jogi személy Technos több, már meglévő franciaországi erőműben végzendő bizonyos munkában kívánt részt venni. E célból arra hívta fel a Hősziget, hogy különböző ajánlatokat tegyen számára annak érdekében, hogy alvállalkozóként részt vegyen e munkákban. Ennek megfelelően a Technos 2009. augusztus 18‑án elektronikus úton megküldte a Hőszignek az adott esetben általa legyártandó fémszerkezetek listáját, a műszaki feltételek leírását, valamint a Technos (2008. decemberi) általános beszerzési feltételeit (a továbbiakban: általános feltételek).
11 A Hőszig által ezen információk alapján tett árajánlatot követően a felek egymás távollétében több, az erőművekbe beépítésre kerülő, Magyarországon legyártandó fémszerkezetek elkészítésére vonatkozó vállalkozási szerződést kötöttek. A felek nem vitatják, hogy e szerződések közül a legkorábbi 2010. december 16‑án jött létre (a továbbiakban: első szerződés).
12 Az említett felek között további szerződéskötésre, illetve szerződésmódosításra is sor került a beruházással összefüggésben. Az első szerződésnek az „Alkalmazott dokumentumok” címszó alatti felsorolásában az alábbiak kerültek megjelölésre:
„(1) Jelen megrendelés
(2) T91000001 /1200 rev. C. számú műszaki specifikáció
(3) Technos általános beszerzési feltételei (2008. december)
A dokumentumok a fenti sorrendben érvényesek.”
13 Ennek az angol nyelven írt szerződésnek az utolsó oldalán az is meghatározásra került, hogy „[a m]egrendelés felsorolja a teljesítéshez szükséges összes elsőrangú dokumentumot és információt. Önöknek kell meggyőződniük arról, hogy birtokában vannak‑e ezen megfelelő jelzésű dokumentumoknak, valamint azoknak, amelyeket ez előbbiek igényelnek. Ellenkező esetben ne mulasszák írásban elkérni tőlünk a hiányzó dokumentumokat”.
14 Az említett szerződés utolsó bekezdése ezenkívül azt írta elő, hogy „a szállító kijelenti, hogy megismerte és elfogadja a jelen Megrendelés feltételeit a mellékelt, hatályos Általános beszerzési feltételeket és az esetleges megállapodás vagy keretszerződés feltételeit”.
15 Az általános feltételek 23.1. pontja értelmében:
„[A] Megrendelésre és annak értelmezésére nézve a francia jog az irányadó. Az áruk nemzetközi adásvételi szerződéseiről szóló 1980. április 11‑i ENSZ egyezmény nem alkalmazható.
A Megrendelés érvényességéből, korlátozásából, teljesítéséből vagy megszüntetéséből származó vagy azokkal összefüggő, és a felek által békés úton nem rendezhető jogviták felett a párizsi bíróságok rendelkeznek kizárólagos és végső illetékességgel, ideértve a gyorsított eljárásokat, a felfüggesztő határozatokat és a megelőző intézkedéseket is.”
16 A felek között a szerződések teljesítését illetően jogvita alakult ki, amelyet követően a Hőszig 2013. október 31‑én peres eljárást kezdeményezett a kérdést előterjesztő bíróság mint a teljesítés helye szerinti hatáskörrel rendelkező bíróság előtt.
17 A Hőszig keresetének alátámasztása érdekében lényegében arra hivatkozik, hogy a francia jog választása a Róma I. rendelet 10. cikkének (2) bekezdése értelmében nyilvánvalóan nem lett volna részéről észszerű magatartás a következmények vonatkozásában, mivel a szerződések tárgyát az általa gyártott termék képezi, azok teljesítési helye magyarországi telephelye volt, és a teljes gyártási folyamat a megrendelőnek történő átadásig ebben az országban zajlott.
18 Így a Hőszig arra hivatkozik, hogy az általános feltételek és a felek által kötött különböző szerződések viszonyát a magyar jog tükrében kell vizsgálni. Márpedig e jogszabályokra támaszkodva úgy véli, hogy az általános feltételek nem képezik e szerződések szerves részét. Következésképpen az alkalmazandó jog meghatározása ezekben az általános feltételekben szerinte nem releváns, és a Róma I. rendelet 4. cikke (1) bekezdésének b) pontja értelmében a magyar jogot kell alkalmazni.
19 Ezt követően a Hőszig a joghatóságot illetően úgy érvel, hogy mivel az általános feltételek nem képezik részét a szerződésegyüttesnek, a magyar bíróságok joghatóságát a Brüsszel I. rendelet 5. cikke (1) bekezdésének a) pontja alapján kell megállapítani.
20 A Hőszig végül arra hivatkozik, hogy még ha feltételezzük is, hogy az általános feltételek a felek által kötött szerződések szerves részét képezik, az abban szereplő joghatósági kikötés nem felel meg a Brüsszel I. rendelet 23. cikkének (1) bekezdésében foglalt követelményeknek, mivel e kikötés „párizsi bíróságokat” említ. Márpedig, mivel Párizs városa (Franciaország) nem állam, e kifejezés nem egy konkrét bíróságot jelöl, hanem az e város területén található bíróságok összességét.
21 Az Alstom joghatósági kifogást emelt a kérdést előterjesztő bírósággal szemben. Ennek alátámasztása érdekében az általános feltételekre hivatkozik, amelyek szerinte a szerződések szerves részét képezik. Következésképpen szerinte a kérdést előterjesztő bíróságnak az általános feltételek 23.1. pontja értelmében nincs joghatósága a jogvita elbírálására.
22 Az Alstom álláspontja szerint a Róma I. rendelet 10. cikkének (2) bekezdése megadja a Hőszig számára a lehetőséget annak bizonyítására, hogy – e célból a szokásos tartózkodási helye szerinti ország jogára való hivatkozással – nem járult hozzá a szerződéshez vagy annak valamelyik rendelkezéséhez, ha a körülményekből az következik, hogy az alkalmazandó joggal kapcsolatos hozzájárulásának kifejezését nem észszerű főszabály szerint az említett rendelet alapján meghatározni. Márpedig a jelen esetben teljesen észszerű lenne a Hőszig „magatartása következményeit” a Róma I. rendelet 10. cikkének (2) bekezdése értelmében a francia jog alapján „meghatározni”, mivel franciaországi erőműben végzendő munkák tárgyában Franciaországban kiírt közbeszerzési eljárás nyertesének alvállalkozója volt.
23 Ezenkívül az általános feltételek 23.1. pontjában szereplő joghatósági kikötés mindenben megfelelt a Brüsszel I. rendelet 23. cikkének (1) bekezdésében foglaltaknak, mivel Párizs városának bíróságai valamely tagállam, azaz a Francia Köztársaság bíróságait jelentik. A Hőszig megszorító értelmezése figyelmen kívül hagyja e rendelet (14) preambulumbekezdését, amelynek megfelelően a felek szerződéses szabadságát tiszteletben kell tartani.
24 A kérdést előterjesztő bíróság úgy véli, hogy az Alstom által felhozott joghatósági kifogást illetően meg kell győződni arról, hogy az általános feltételek a felek között létrejött szerződésegyüttes szerves részét képezik‑e. E tekintetben szerinte meg kell határozni, hogy mely, a Róma I. rendelet 10. cikkének (2) bekezdése szerinti „körülményeket” kell figyelembe venni annak értékeléséhez, hogy a Hőszig milyen mértékben járult hozzá az általános feltételek alkalmazhatóságához.
25 Amennyiben e bíróság a Hőszig szokásos tartózkodási helye szerinti ország joga alapján azt állapítaná meg, hogy ezen általános feltételek e szerződésegyüttes szerves részét képezik, meg kell határozni, hogy az ezen általános feltételek 23.1. pontjában szereplő joghatósági kikötés megfelel‑e a Brüsszel I. rendelet 23. cikkének (1) bekezdése szerinti követelményeknek.
26 E körülmények között a Pécsi Törvényszék felfüggesztette az eljárást, és előzetes döntéshozatal céljából a következő kérdéseket terjesztette a Bíróság elé:
„1) [A Róma I. rendelet kapcsán:]
– A [Róma I. rendelet] 10. cikk[e] (2) bekezdésének azon kitétele, hogy a »körülményekből az tűnik ki«[,] a tagállami bíróság által értelmezhető‑e akként, hogy a »figyelembe veendő körülményeket« a hozzájárulás meg nem adásának észszerűsége szempontjából a fél szokásos tartózkodási helye szerinti ország joga alapján[,] a szerződéskötés körülményeire, a szerződés tárgyára, a szerződés teljesítésére vonatkozóan kell vizsgálni?
– Úgy kell‑e értelmezni [az első franciabekezdésben] foglaltaknak a [Róma I. rendelet] 10. cikk[ének] (2) bekezdésére vonatkozó [»]következményeit[«], hogy amennyiben a[z említett] fél [szokásos tartózkodási helye szerinti országának joga] alapján a […] körülményekből az tűnik ki, hogy nem volt a fél [»]magatartása észszerű következménye[«] az említett cikk (1) bekezdése szerinti irányadó joghoz való hozzájárulás megadása, akkor a bíróságnak a szerződési feltétel meglétét és érvényességét [e] fél szokásos tartózkodási helye szerinti ország[ának] joga alapján kell megállapítani[a]?
– A [Róma I. rendelet] 10. cikk[ének] (2) bekezdésében foglaltaknak az adott tagállam bírósága tulajdoníthat‑e olyan értelmet, mely szerint – az eset összes körülményeinek figyelembevételével – a bíróság diszkrecionális jogköre annak megállapítása, hogy [e] körülmények alapján a 10. cikk (1) bekezdés[e] szerint irányadó joghoz való hozzájárulás megadása nem volt [»]ésszerű következménye[«] a fél [»]magatartásának[«]?
– Ha az érintett fél – a[z 593/2008/EK rendelet] 10. cikk[ének] (2) bekezdése szerint – a szokásos tartózkodási helye szerinti ország jogára hivatkozik a hozzájárulás meg nem adás[ának] megállapítása érdekében, akkor a tagállami bíróságnak a fél szokásos tartózkodási helye szerinti ország jogát abból a szempontból kell‑e figyelembe vennie, hogy az [említett] ország joga szerint a hivatkozott »körülmények« miatt egy kikötött joghoz való hozzájárulás a fél részéről nem volt észszerű magatartás?
– Ebben az esetben ellentétes‑e az uniós joggal az olyan tagállami bírósági értelmezés, amely a »körülményeket« a hozzájárulás meg nem adásának észszerűsége szempontjából a szerződéskötés körülményeire[,] a szerződés tárgyára, a szerződés teljesítésére vonatkozóan vizsgálja?
2) [A Brüsszel I. rendelet kapcsán:]
– Ellentétes‑e a [Brüsszel I. rendelet] 23. cikkének (1) bekezdésében foglaltakkal a tagállami bíróságnak olyan értelmezése, amely megköveteli a pontos bíróság megjelölését, vagy – figyelemmel [az] e [r]endelet (14) preambulumbekezdésében megfogalmazott követelményre – elegendő, ha a megfogalmazásból egyértelműen kiderül a felek akarata, szándéka?
– Összeegyeztethető‑e a [Brüsszel I. rendelet] 23. cikkének (1) bekezdésében foglalt követelménnyel a tagállami bíróság olyan értelmezése, hogy az a joghatósági kikötés, mellyel a felek az egyik fél általános beszerzési feltételeiben a megrendelés érvényességéből, teljesítéséből, vagy megszüntetéséből származó, vagy azokkal összefüggő, és a felek által békés úton nem rendezhető jogviták elbírálására kizárólagos és végső illetékességgel egy adott tagállam valamely városának bíróságait – nevezetesen a párizsi bíróságokat – kötötték ki[,] kellően pontos, mert ezen megfogalmazásból – figyelemmel [az] e [r]endelet (14) preambulumbekezdésében megfogalmazott követelményre – a feleknek a kikötött tagállamra vonatkozó akarata, szándéka egyértelműen kiderül?”
Az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdésekről
A második kérdésről
27 A kérdést előterjesztő bíróság második kérdésével, amelyet első helyen kell vizsgálni, lényegében arra keres választ, hogy úgy kell‑e értelmezni a Brüsszel I. rendelet 23. cikkének (1) bekezdését, hogy az olyan joghatósági kikötés, mint amilyenről az alapügyben szó van, amely egyrészt a megrendelőnek a felek között létrejött szerződésekben említett és azok megkötésekor a másik félnek átadott általános beszerzési feltételeiben szerepel, másrészt joghatósággal rendelkező bíróságként valamely tagállam egyik városának bíróságait jelöli ki, megfelel‑e az e rendelkezésben a felek hozzájárulására és az ilyen kikötés tartalmi pontosságára vonatkozóan előírt követelményeknek.
28 Először is emlékeztetni kell arra, hogy noha valamely joghatósági kikötés annak meghatározását célzó értelmezése, hogy mely jogviták tartoznak a hatálya alá, azon nemzeti bíróság feladata, amely előtt a joghatósági kikötésre hivatkoznak (2015. május 21‑i CDC Hydrogen Peroxide ítélet, C‑352/13, EU:C:2015:335, 67. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat), ugyanakkor a Brüsszel I. rendelet 23. cikke (1) bekezdésének szövege értelmében a tagállami bíróságnak vagy bíróságoknak a szerződési partnerek által, joghatóságot kikötő megállapodás útján kijelölt joghatósága főszabály szerint kizárólagos (lásd ebben az értelemben: 2015. május 21‑i El Majdoub ítélet, C‑322/14, EU:C:2015:334, 24. pont).
29 Ezt követően, ezen rendelet célkitűzéseire és általános rendszerére tekintettel, valamint azért, hogy biztosítsák ezen eszköz egységes alkalmazását, a rendelet 23. cikkében meghatározott „egy bíróság joghatóságának kikötéséről szóló megállapodás” fogalmát nem az érintett államok valamelyikének a belső jogrendjére való egyszerű utalásként, hanem önálló fogalomként kell értelmezni (2013. február 7‑i Refcomp‑ítélet, C‑543/10, EU:C:2013:62, 21. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).
30 Végül, mivel a Brüsszel I. rendelet a tagállamok közötti kapcsolatokban az új tagállamoknak az alábbi egyezményhez való csatlakozásáról szóló későbbi egyezményekkel módosított, a polgári és kereskedelmi ügyekben a joghatóságról és a határozatok végrehajtásáról szóló, 1968. szeptember 27‑i egyezmény (HL 1972. L 299., 32. o.; a továbbiakban: Brüsszeli Egyezmény) helyébe lépő, a Bíróság által ezen egyezmény rendelkezéseire vonatkozóan adott értelmezés e rendelet rendelkezéseire is érvényes, amennyiben e jogi aktusok rendelkezései egyenértékűnek tekinthetők (2014. október 23‑i flyLAL‑Lithuanian Airlines ítélet, C‑302/13, EU:C:2014:2319, 25. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).
31 Az említett egyezmény 17. cikkének első bekezdését illetően – amelynek helyébe a Brüsszel I. rendelet 23. cikke lépett – a Bíróság kimondta, hogy a joghatósági kikötésre, amely eljárási célra irányul, ugyanezen egyezmény rendelkezései vonatkoznak, amelynek célja az, hogy a joghatóságra vonatkozóan egyforma szabályokat állítson fel (1997. július 3‑i Benincasa‑ítélet, C‑269/95, EU:C:1997:337, 25. pont).
32 A Bíróságnak alkalma nyílt annak pontosítására is, hogy e rendelkezés célja az, hogy maga írja elő azon formai követelményeket, amelyeknek a joghatósági kikötéseknek meg kell felelniük a jogbiztonság biztosítása és a felek hozzájárulásáról való megbizonyosodás érdekében (lásd ebben az értelemben: 1999. március 16‑i Castelletti‑ítélet, C‑159/97, EU:C:1999:142, 34. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).
33 A Brüsszel I. rendelet 23. cikkének (1) bekezdése szerinti követelményeket illetően fontos emlékeztetni arra, hogy e rendelkezés lényegében a formai követelményeket határozza meg, és egyetlen tartalmi követelményt említ az ilyen kikötés tárgyára vonatkozóan, mégpedig hogy annak egy bizonyos jogviszonyra kell vonatkoznia (lásd ebben az értelemben: 2016. április 20‑i Profit Investment SIM ítélet, C‑366/13, EU:C:2016:282, 23. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).
34 A jelen esetben a tartalmi követelmény teljesül, mivel az előzetes döntéshozatalra utaló határozatból kitűnik, hogy az alapeljárás felei különböző vállalkozási szerződéseket kötöttek egymással.
35 A formai követelményeket illetően emlékeztetni kell arra, hogy egyrészt az említett 23. cikk (1) bekezdésének szövege értelmében a joghatósági kikötést ahhoz, hogy érvényes legyen, írásban kell kötni, vagy írásbeli megerősítés mellett szóbeli úton, vagy a felek között korábban kialakított gyakorlatnak megfelelő formában, vagy a nemzetközi kereskedelemben annak a szokásos gyakorlatnak megfelelő formában, amelyet a felek ismernek, vagy amelyet ismerniük kell. E cikk (2) bekezdése értelmében „a megállapodás tartós rögzítését biztosító, elektronikus módon történő bármely közlés” az „írásos formával egyenértékű” (lásd ebben az értelemben: 2015. május 21‑i El Majdoub ítélet, C‑322/14, EU:C:2015:334, 24. pont).
36 Másrészt a Brüsszel I. rendelet 23. cikke (1) bekezdésének egyik célja az érdekeltek tényleges egyetértése (lásd ebben az értelemben: 2015. május 21‑i El Majdoub ítélet, C‑322/14, EU:C:2015:334, 30. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat). Ezt azon törekvés indokolja, hogy a gyengébb szerződő fél védelme érdekében elkerüljék a kizárólag az egyik fél által szerződésbe illesztett joghatósági kikötések elfedését (lásd ebben az értelemben: 1999. március 16‑i Castelletti‑ítélet, C‑159/97, EU:C:1999:142, 19. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).
37 Az eljáró bíróság elsősorban annak in limine litis vizsgálatára köteles, hogy a joghatósági kikötés ténylegesen a felek közötti egyetértés alapján jött‑e létre, aminek egyértelműen és pontosan meg kell nyilvánulnia, és a Brüsszel I. rendelet 23. cikkének (1) bekezdése által megkövetelt formák feladata annak biztosítása, hogy az egyetértés ténylegesen létrejött (1980. május 6‑i Porta‑Leasing ítélet, 784/79, EU:C:1980:123, 5. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat; 2015. május 21‑i El Majdoub‑ítélet, C‑322/14, EU:C:2015:334, 29. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).
38 Így, amint azt a főtanácsnok is kiemelte indítványának 33. és 34. pontjában, a Bíróság ítélkezési gyakorlatából következik, hogy a Brüsszel I. rendelet 23. cikkének (1) bekezdése szerinti felek közötti „megállapodás” levezethető abból a körülményből, hogy az e rendelet 23. cikkének (1) bekezdése által megkövetelt formai követelményeket betartották.
39 Az olyan helyzetet illetően, mint amilyenről az alapügyben szó van, amelyben a joghatósági kikötés az általános feltételekben szerepel, a Bíróságnak már volt alkalma kimondani, hogy az ilyen kikötés jogszerű abban az esetben, ha a mindkét fél által aláírt szerződés szövege kifejezetten utal az említett kikötést tartalmazó általános feltételekre (lásd ebben az értelemben: 1999. március 16‑i Castelletti‑ítélet, C‑159/97, EU:C:1999:142, 13. pont; 2016. április 20‑i Profit Investment SIM ítélet, C‑366/13, EU:C:2016:282, 26. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).
40 Ez azonban csak az olyan kifejezett hivatkozás esetére érvényes, amelyet ellenőrizhet az általános gondossággal eljáró fél, és ha bizonyított, hogy a joghatósági kikötést tartalmazó feltételeket ténylegesen közölték a másik szerződő féllel (lásd ebben az értelemben: 1976. december 14‑i Estasis Saloti di Colzani ítélet, 24/76, EU:C:1976:177, 12. pont).
41 A jelen esetben az előzetes döntéshozatalra utaló határozatból kitűnik, hogy a joghatósági kikötést a Technos általános beszerzési feltételei tartalmazták, amelyeket az ezen felek között létrejött szerződésekben említenek és e szerződések megkötésekor átadtak.
42 Ennélfogva a fentiekből az következik, hogy az olyan joghatósági kikötés, mint amilyen az alapügyben szerepel, megfelel a Brüsszel I. rendelet 23. cikkének (1) bekezdése szerinti formai követelményeknek.
43 A felek között felmerült vagy a jövőben felmerülő jogviták elbírálására valamely tagállam bíróságának vagy bíróságainak joghatóságát kijelölő joghatósági kikötés tartalmi pontosságát illetően a Bíróság a Brüsszeli Egyezmény 17. cikkével kapcsolatban korábban már kimondta, hogy e rendelkezés szövege nem értelmezhető úgy, hogy az ilyen kikötés olyan megfogalmazását követeli meg, hogy a joghatósággal rendelkező bíróság kizárólag annak szövege alapján megállapítható legyen. Elegendő ugyanis, ha e kikötés azon objektív tényezőket rögzíti, amelyek alapján a felek megállapodásuk értelmében kiválasztják a közöttük felmerült vagy a jövőben felmerülő jogviták ügyében eljáró bíróságot. E tényezők – amelyeknek kellően pontosaknak kell lenniük ahhoz, hogy az eljáró bíróság meg tudja állapítani, hogy rendelkezik‑e joghatósággal – szükség esetén az ügy különös körülményei alapján is meghatározhatók (2000. november 9‑i Coreck‑ítélet, C‑387/98, EU:C:2000:606, 15. pont).
44 Az ilyen – az üzleti élet gyakorlatából merítő – értelmezést az a körülmény igazolja, hogy a Brüsszel I. rendelet 23. cikke – amint azt a (11) és (13) preambulumbekezdés is megerősíti – a feleknek az e rendelet hatálya alá tartozó jogvitákban eljáró bíróságok joghatóságának megválasztására vonatkozó akaratszabadsága elismerésén alapul (lásd ebben az értelemben: 1978. november 9‑i Meeth‑ítélet, 23/78, EU:C:1978:198, 5. pont; 2015. május 21‑i El Majdoub ítélet, C‑322/14, EU:C:2015:334, 26. pont).
45 A jelen esetben a kérdést előterjesztő bíróság megállapításai szerint az alapügyben szóban forgó joghatósági kikötés értelmében a felek között felmerülő jogviták elbírálására „a párizsi bíróságok rendelkeznek kizárólagos és végső illetékességgel”.
46 Így e kikötés nem jelöli meg kifejezetten azt a tagállamot, amelynek bíróságai joghatósággal rendelkeznek, a kikötött bíróságok az egyik tagállam fővárosának bíróságai, amely tagállam a jelen esetben egyúttal éppen az a tagállam, amelynek jogát a felek a szerződésre alkalmazandóként kötötték ki, olyan módon, hogy kétségtelen, hogy az említett kikötés, amely olyan szerződésben szerepel, mint az alapügyben szóban forgó szerződés, kizárólagos joghatóságot kíván biztosítani az e tagállam bírósági rendszerébe tartozó bíróságok számára.
47 Ennélfogva a jelen helyzet olyan sajátos körülményeiből következik, mint amilyeneket a kérdést előterjesztő bíróság megállapított, hogy az olyan joghatósági kikötés, mint amilyenről az alapügyben szó van, megfelel a jelen ítélet 43. pontjában felidézett pontossági követelményeknek.
48 Egyébiránt, amint azt a főtanácsnok indítványának 44. pontjában kiemelte, hangsúlyozni kell, hogy a valamely tagállam egyik városának „bíróságait” megjelölő joghatósági kikötés azon bíróság pontos meghatározása érdekében, amely előtt az eljárást meg kell indítani, közvetetten, ámde szükségszerűen az említett tagállamban hatályos hatásköri és illetékességi szabályrendszerre utal.
49 A fenti megfontolásokra figyelemmel a második kérdésre azt a választ kell adni, hogy a Brüsszel I. rendelet 23. cikkének (1) bekezdését úgy kell értelmezni, hogy az olyan joghatósági kikötés, mint amilyenről az alapügyben van szó, amely egyrészt a megrendelőnek a felek között létrejött szerződésekben említett és azok megkötésekor a másik félnek átadott általános beszerzési feltételeiben szerepel, másrészt valamely tagállam egyik városa bíróságainak joghatóságát köti ki, megfelel az e rendelkezésben a felek hozzájárulására és e kikötés tartalmi pontosságára vonatkozóan előírt követelményeknek.
Az első kérdésről
50 A Róma I. rendelet az 1. cikke (2) bekezdésének e) pontja értelmében nem alkalmazható a joghatósági kikötésekre.
51 Ezenkívül, amint az a második kérdésre adott válaszból következik, a kérdést előterjesztő bíróság nem rendelkezik joghatósággal az alapeljárásban szóban forgó jogvita elbírálására. E bíróság tehát nem határozhat a Hőszig által a Róma I. rendelet 10. cikkének (2) bekezdésére hivatkozva vitatott kikötés érvényességéről, amelynek értelmében a szóban forgó szerződésekre a francia jog alkalmazandó.
52 Következésképpen a Róma I. rendelet 10. cikkével kapcsolatos kérdésre nem kell választ adni.
A költségekről
53 Mivel ez az eljárás az alapeljárásban részt vevő felek számára a kérdést előterjesztő bíróság előtt folyamatban lévő eljárás egy szakaszát képezi, ez a bíróság dönt a költségekről. Az észrevételeknek a Bíróság elé terjesztésével kapcsolatban felmerült költségek, az említett felek költségeinek kivételével, nem téríthetők meg.
A fenti indokok alapján a Bíróság (második tanács) a következőképpen határozott:
A polgári és kereskedelmi ügyekben a joghatóságról, valamint a határozatok elismeréséről és végrehajtásáról szóló, 2000. december 22‑i 44/2001/EK tanácsi rendelet 23. cikkének (1) bekezdését úgy kell értelmezni, hogy az olyan joghatósági kikötés, mint amilyenről az alapügyben van szó, amely egyrészt a megrendelőnek a felek között létrejött szerződésekben említett és azok megkötésekor a másik félnek átadott általános beszerzési feltételeiben szerepel, másrészt valamely tagállam egyik városa bíróságainak joghatóságát köti ki, megfelel az e rendelkezésben a felek hozzájárulására és e kikötés tartalmi pontosságára vonatkozóan előírt követelményeknek.
Aláírások