C–257/17. sz. ügy

C
és
A

kontra

Staatssecretaris van Veiligheid en Justitie

(a Raad van State [Hollandia] által benyújtott előzetes döntéshozatal iránti kérelem)

„Előzetes döntéshozatal – A Bíróság hatásköre – 2003/86/EK irányelv – Családegyesítési jog – 15. cikk – Az önálló tartózkodási engedély megadásának megtagadása – Sikeres beilleszkedési vizsga kötelezettségét előíró nemzeti szabályozás”

Összefoglaló – A Bíróság ítélete (harmadik tanács), 2018. november 7.

1.        Előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdések – A Bíróság hatásköre – A nemzeti jog által olyan helyzetekben is közvetlenül és feltétel nélkül alkalmazandóvá tett uniós jogi rendelkezések, amely helyzetek nem tartoznak e rendelkezések hatálya alá – Bennfoglaltság – Olyan uniós jogi rendelkezések, amelyek bizonyos helyzeteket kizárnak a hatályuk alól – Hatás hiánya

(EUMSZ 267. cikk; 2003/86 tanácsi irányelv, 3. cikk, (3) bekezdés, és 15. cikk)

2.        Határellenőrzések, menekültügy és bevándorlás – Bevándorlási politika – Családegyesítési jog – 2003/86 irányelv – Családtagok beutazása és tartózkodása – Önálló tartózkodási jog öt év tartózkodás után – Nemzeti szabályozás, amely lehetővé teszi az önálló tartózkodási engedély iránti kérelem elutasítását a beilleszkedési vizsga sikeres teljesítése igazolásának hiánya esetén – Megengedhetőség – Feltétel – Arányosság

(2003/86 tanácsi irányelv, 15. cikk, (1) és (4) bekezdés)

3.        Határellenőrzések, menekültügy és bevándorlás – Bevándorlási politika – Családegyesítési jog – 2003/86 irányelv – Családtagok beutazása és tartózkodása – Önálló tartózkodási jog öt év tartózkodás után – Tartózkodási engedély kiállítása – Nemzeti szabályozás, amely csak az önálló tartózkodási engedély megadása iránti kérelem benyújtásának időpontjától teszi lehetővé a kiállítást – Megengedhetőség

(2003/86 tanácsi irányelv, 15. cikk, (1) és (4) bekezdés)

1.      Az EUMSZ 267. cikk alapján a Bíróság hatáskörrel rendelkezik a családegyesítési jogról szóló, 2003. szeptember 22‑i 2003/86/EK tanácsi irányelv 15. cikkének értelmezésére az alapeljárásban szóban forgókhoz hasonló helyzetekben, amelyekben a kérdést előterjesztő bíróságnak egy önálló tartózkodási engedélynek olyan uniós polgár harmadik ország állampolgárságával rendelkező családtagja számára történő megadásáról kell határozatot hoznia, amely uniós polgár nem gyakorolta a szabad mozgáshoz való jogát, amennyiben e rendelkezésnek az ilyen helyzetekre való közvetlen és feltétlen alkalmazandóságát a nemzeti jog előírta.

Ilyen helyzetekben ugyanis fennáll bizonyos, ahhoz fűződő uniós érdek, hogy a jövőbeli eltérő értelmezések elkerülése érdekében az uniós jogból átvett rendelkezéseket egységesen értelmezzék (lásd ebben az értelemben: 2012. október 18‑i Nolan ítélet, C‑583/10, EU:C:2012:638, 46. pont; 2018. március 22‑i Jacob és Lassus ítélet, C‑327/16 és C‑421/16, EU:C:2018:210, 34. pont).

Ezt a következtetést nem kérdőjelezheti meg az a körülmény, hogy a 2003/86 irányelv 3. cikkének (3) bekezdése kifejezetten kizárja ezen irányelv hatálya alól az alapeljárásokban szóban forgókhoz hasonló helyzeteket.

(lásd: 32., 36., 44. pont és a rendelkező rész 1. pontja)

2.      A 2003/86 irányelv 15. cikkének (1) és (4) bekezdésével nem ellentétes az a nemzeti szabályozás, amely lehetővé teszi a valamely tagállam területén családegyesítési célból több mint öt éve jogszerűen tartózkodó harmadik országbeli állampolgár által benyújtott önálló tartózkodási engedély iránti kérelem azon az alapon történő elutasítását, hogy nem igazolta az e tagállam nyelvére és társadalmára vonatkozó beilleszkedési vizsga sikeres teljesítését, amennyiben az e vizsga sikeres teljesítésére irányuló kötelezettség konkrét, részletes szabályai nem terjednek túl azon, ami a harmadik országbeli állampolgárok beilleszkedésének elősegítésére irányuló célkitűzés eléréséhez szükséges.

E két rendelkezés együttes olvasatából következik, hogy noha az önálló tartózkodási engedély megadása – főszabály szerint – a valamely tagállam területén családegyesítési célból való ötéves tartózkodás végén jogosultságot képez, az uniós jogalkotó megengedte a tagállamoknak, hogy ezen engedély megadását bizonyos, általuk meghatározandó feltételektől tegyék függővé.

Ugyanakkor, mivel az önálló tartózkodási jognak az ezen irányelv 15. cikkének (1) bekezdésében említett időszak végén történő megadása képezi az általános szabályt, a tagállamok csak oly módon élhetnek az említett irányelv 15. cikkének (4) bekezdésében számukra biztosított mérlegelési mozgástérrel, hogy az ne veszélyeztesse e cikk célját, amely – az ugyanezen irányelv (15) preambulumbekezdésében hangsúlyozottaknak megfelelően – annak lehetővé tétele a családegyesítő családtagjai számára, hogy tőle független jogállást szerezhessenek, továbbá hogy ne veszélyeztesse az említett cikk hatékony érvényesülését (lásd analógia útján: 2015. július 9‑i K és A ítélet, C‑153/14, EU:C:2015:453, 50. pont).

Ennélfogva azok a további feltételek, amelyekhez valamely tagállam az önálló tartózkodási engedély megadását köti, nem lehetnek olyannyira megterhelőek, hogy nehezen leküzdhető akadályt képezzenek, és a gyakorlatban meggátolják, hogy a 2003/86 irányelv 15. cikkének (1) bekezdésében említett harmadik országbeli állampolgárok ilyen engedélyt szerezzenek rendesen az e rendelkezésben említett időszak határidő végén (lásd analógia útján: 2015. július 9‑i K és A ítélet, C‑153/14, EU:C:2015:453, 59. pont).

Ez különösen azt feltételezi, hogy a beilleszkedési vizsga sikeres teljesítéséhez megkövetelt ismeretek alapfokú szintnek feleljenek meg, hogy a nemzeti szabályozás által előírt feltétel ne eredményezze az önálló tartózkodási engedély olyan harmadik országbeli állampolgárok számára történő megadásának megakadályozását, akik bizonyították azon szándékukat és az annak érdekében tett erőfeszítéseket, hogy sikeresen teljesítsék ezt a vizsgát, hogy megfelelően figyelembe vegyék a sajátos egyedi körülményeket, valamint hogy az említett vizsgával kapcsolatos díjak ne legyenek túlzóak (lásd ebben az értelemben: 2015. július 9‑i K és A ítélet, C‑153/14, EU:C:2015:453, 54–70. pont).

E tekintetben különösen azt kell hangsúlyozni, hogy a családegyesítő érintett családtagjainak életkorához, iskolázottsági szintjéhez, anyagi helyzetéhez vagy egészségi állapotához hasonló körülményeknek képeseknek kell lenniük arra, hogy azokra tekintettel a hatáskörrel rendelkező hatóságok ne tegyék függővé az önálló tartózkodási engedély megadását a beilleszkedési vizsga sikeres teljesítésétől, amennyiben e körülmények alapján bebizonyosodik, hogy e családtagok nem képesek megjelenni ezen a vizsgán, vagy nem tudják azt teljesíteni (lásd ebben az értelemben: 2015. július 9‑i K és A ítélet, C‑153/14, EU:C:2015:453, 58. pont).

(lásd: 48., 51., 52., 63–65. pont, és a rendelkező rész 2. pontja)

3.      A 2003/86 irányelv 15. cikkének (1) és (4) bekezdésével nem ellentétes az a nemzeti szabályozás, amely előírja, hogy az önálló tartózkodási engedélyt csak az erre vonatkozó kérelem benyújtásának időpontját követően lehet megadni.

(lásd: 71. pont, és a rendelkező rész 3. pontja)