YVES BOT
FŐTANÁCSNOK INDÍTVÁNYA
Az ismertetés napja: 2018. január 24.(1)
C‑175/17. és C‑180/17. sz. ügyek
X
kontra
Belastingdienst/Toeslagen,
valamint
X és Y
kontra
Staatssecretaris van Veiligheid en Justitie
(az Afdeling bestuursrechtspraak van de Raad van State [az államtanács közigazgatási perekkel foglalkozó csoportja, Hollandia] által benyújtott előzetes döntéshozatal iránti kérelem)
„Előzetes döntéshozatal – Közös menekültügyi és kiegészítő védelem nyújtására vonatkozó politika – 2005/85/EK irányelv – 39. cikk – 2008/115/EK irányelv – 13. cikk – 2013/32/EU irányelv – 46. cikk – Az Európai Unió Alapjogi Chartája – 4. és 18. cikk, valamint a 19. cikk (2) bekezdése és 47. cikk – Hatékony jogorvoslathoz való jog – A visszaküldés tilalma – Menedékjog iránti kérelmet elutasító és kiutasítást elrendelő határozat – Menekültügyekben fellebbezést lehetővé tevő nemzeti szabályozás – Az elsőfokú eljárásra korlátozódó automatikus felfüggesztő hatály – Kivétel, ha az első fokon hatályon kívül helyezett határozat joghatásai fennmaradnak”
I. Bevezetés
1. A jelen előzetes döntéshozatal iránti kérelmek lényegüket tekintve fedik egymást. Következésképpen e két ügy együttesen kerül elbírálásra, ami lehetőséget biztosít a Bíróság számára, hogy ismét hozzájáruljon a hatékony jogorvoslathoz való jog menekültügyekben történő érvényesüléséhez.
2. A jelen ügyben az a kérdés, hogy a hatékony jogorvoslathoz való jogot biztosító uniós jogot úgy kell‑e értelmezni, hogy a nemzeti jogoknak elő kell írniuk, hogy a menedékjog iránti kérelmet elutasító és kiutasítást elrendelő határozatokkal szembeni fellebbezési eljárásoknak automatikus felfüggesztő hatállyal kell bírniuk, amennyiben az érintett személy arra hivatkozik, hogy a visszaküldés tilalma elve megsértésének kockázata áll fenn. A jelen ügyekben a Bíróságnak a 2005/85/EK irányelv(2) 39. cikkének, a 2008/115/EK irányelv(3) 13. cikkének és a 2013/32/EU irányelv(4) 46. cikkének rendelkezéseit kell értelmeznie az Európai Unió Alapjogi Chartája(5) 4. és 18. cikkével, 19. cikkének (2) bekezdésével, valamint 47. cikkével összefüggésben.
3. A jelen elemzésem eredményeképpen azt javaslom a Bíróságnak, hogy állapítsa meg, hogy sem a 2005/85 irányelv, sem a 2008/115 irányelv, sem a 2013/32 irányelv, sem pedig a Charta rendelkezései nem írják elő a tagállamoknak, hogy automatikus felfüggesztő hatályt rendeljenek azon fellebbezéshez, amelyet a menedékjog iránti kérelmet elutasító és kiutasítást elrendelő határozattal szemben indított eljárás keretében nyújtanak be, még akkor sem, ha az ezen intézkedéssel érintett személy a visszaküldés tilalma elve megsértésének kockázatára hivatkozik. Az e rendelkezésekből eredő hatékony jogorvoslathoz való joggal azonban ellentétes, ha a menedékjog iránti kérelmet elutasító és a kiutasítást elrendelő határozat joghatásai annak első fokon történő hatályon kívül helyezése ellenére fennmaradnak, és a hatékony jogorvoslathoz való jog megköveteli, hogy ilyen esetben a fellebbezés automatikus felfüggesztő hatállyal bírjon.
II. Jogi háttér
A. A nemzetközi jog
1. A Genfi Egyezmény
4. A Genfi Egyezménynek(6) „A kiutasítás vagy visszaküldés („refoulement”) tilalma” címet viselő 33. cikke (1) bekezdésében a következőképpen rendelkezik:
„Egyetlen Szerződő Állam sem utasítja ki vagy küldi vissza („refouler”) a menekültet azon ország területének határára, ahol élete vagy szabadsága faji, vallási okokból, nemzeti hovatartozása miatt, vagy abból az okból van veszélyeztetve, hogy bizonyos társadalmi csoporthoz tartozik, vagy bizonyos politikai véleményt vall.”
2. Az emberi jogok és alapvető szabadságok védelméről szóló egyezmény
5. Az emberi jogok és alapvető szabadságok védelméről szóló egyezménynek(7) a „Kínzás tilalma” címet viselő 3. cikke a következőképpen rendelkezik:
„Senkit sem lehet kínzásnak, embertelen vagy megalázó bánásmódnak vagy büntetésnek alávetni.”
6. E jogszabály „A hatékony jogorvoslathoz való jog” címet viselő 13. cikke kimondja:
„Bárkinek, akinek a jelen Egyezményben meghatározott jogait és szabadságait megsértették, joga van ahhoz, hogy a hazai hatóság előtt a jogsérelem hatékony orvoslását kérje az esetben is, ha e jogokat hivatalos minőségben eljáró személyek sértették meg.”
B. Az uniós jog
1. A 2005/85 irányelv
7. A 2005/85 irányelv „Hatály” című 3. cikkének (1) bekezdése ekképp rendelkezik:
„Ezen irányelvet a tagállamok területén, ideértve a határon vagy a tranzitzónákban benyújtott menedékjog iránti kérelem elbírálására [helyesen: Ezen irányelvet azon menedékjog iránti kérelem elbírálására, amelyet a tagállamok területén – ideértve a határt vagy a tranzitzónákat – nyújtottak be,] és a menekültstátusz visszavonására kell alkalmazni.”
8. Ezen irányelvnek „A hatékony jogorvoslathoz való jog” címet viselő 39. cikke értelmében:
„(1) A tagállamok biztosítják a menedékkérők részére a bíróság vagy törvényszék előtti [helyesen: bíróság előtti] hatékony jogorvoslathoz való jogot az alábbiakkal szemben:
a) a menedékjog iránti kérelem ügyében hozott határozat tárgyában […]
[…]
e) a menekültstátusz visszavonását kimondó határozat a 38. cikk értelmében.
(2) A tagállamok meghatározzák a kérelmező által az (1) bekezdés szerinti hatékony jogorvoslathoz fűződő jog gyakorlásához szükséges határidőket és egyéb szabályokat.
(3) A tagállamok adott esetben nemzetközi kötelezettségeiknek megfelelően jogszabályokat alkotnak, amelyek tárgya:
a) az a kérdés, hogy az (1) bekezdés szerinti jogorvoslat azt eredményezi‑e a menedékkérő számára, hogy a tagállamban maradhat, amíg ügye folyamatban van; és
b) a lehetséges jogorvoslat vagy védintézkedések abban az esetben, ha az (1) bekezdés szerinti jogorvoslat nem azt eredményezte a menedékkérő számára, hogy az érintett tagállamban maradhat, amíg ügye folyamatban van. A tagállamok hivatalból is biztosíthatják a jogorvoslatot; […]
[…]”
2. A 2008/115 irányelv
9. A 2008/115 irányelv „Jogorvoslatok” című 13. cikke a következőképpen rendelkezik:
„(1) Az érintett harmadik országbeli állampolgár számára biztosítani kell a hatékony jogorvoslathoz való jogot, hogy illetékes bíróság vagy közigazgatósági hatóság, vagy pártatlan és a függetlenség biztosítékával rendelkező tagokból álló illetékes szerv előtt fellebbezéssel élhessen a kiutasításhoz kapcsolódó, a 12. cikk (1) bekezdésében említett határozatok ellen, vagy kérhesse azok felülvizsgálatát.
(2) Az (1) bekezdésben említett hatóságnak vagy szervnek hatáskörében áll felülvizsgálni a kiutasításhoz kapcsolódó, a 12. cikk (1) bekezdésében említett határozatokat, beleértve a határozatok végrehajtásának ideiglenes felfüggesztését, kivéve, ha a nemzeti jog értelmében az ideiglenes felfüggesztés már érvényben van.
[…]”
3. A 2013/32 irányelv
10. A 2013/32 irányelvnek „A hatékony jogorvoslathoz való jog” címet viselő 46. cikke értelmében:
„(1) A tagállamok biztosítják a kérelmezők részére a bíróság előtti hatékony jogorvoslathoz való jogot az alábbiakkal szemben:
a) a nemzetközi védelem iránti kérelem ügyében hozott határozat tárgyában, beleértve, ha a határozat:
i. a menekült jogállás és/vagy kiegészítő védelmi jogállás tekintetében megalapozatlannak ítéli a kérelmet,
[…]
(3) Az (1) bekezdésnek való megfelelés érdekében a tagállamok biztosítják, hogy a hatékony jogorvoslat mind a tények, mind a jogi szempontok teljes körű és ex nunc megvizsgálását tartalmazza – ideértve adott esetben a nemzetközi védelem iránti igényeknek [a harmadik országbeli állampolgárok és hontalan személyek nemzetközi védelemre jogosultként való elismerésére, az egységes menekült‑ vagy kiegészítő védelmet biztosító jogállásra, valamint a nyújtott védelem tartalmára vonatkozó szabályokról szóló, 2011. december 13‑i 2011/95/EU európai parlamenti és tanácsi irányelv(8)] szerinti vizsgálatát is –, legalább az elsőfokú bíróság előtti fellebbezési [helyesen: jogorvoslati] eljárásokban.
[…]
(5) A (6) bekezdés sérelme nélkül a tagállamok lehetővé teszik a kérelmező számára, hogy a területén [helyesen: területükön] maradjon mindaddig, amíg le nem jár a kérelmező hatékony jogorvoslathoz való jogának gyakorlására adott határidő, és amennyiben a kérelmező a határidőn belül élt ezen jogával, a jogorvoslati kérelem elbírálásáig.
(6) Egy olyan határozat esetében, amely:
a) egy kérelmet a 32. cikk (2) bekezdésével összhangban nyilvánvalóan megalapozatlannak vagy a 31. cikk (8) bekezdésével összhangban elvégzett vizsgálatot követően megalapozatlannak minősít, kivéve azon eseteket, mikor e határozatok a 31. cikk (8) bekezdésének h) pontjában említett körülményeken alapulnak;
b) egy kérelmet a 33. cikk (2) bekezdésének a), b) vagy d) pontjával összhangban megalapozatlannak [helyesen: elfogadhatatlannak] minősít;
c) az eljárásnak a 28. cikk szerinti megszüntetését követően elutasítja a kérelmező ügyének újbóli megnyitását; vagy
d) nem vizsgálja meg vagy nem teljeskörűen vizsgálja meg a kérelmet a 39. cikkel összhangban,
a bíróság – az érintett kérelmező kérésére vagy hivatalból – döntést hozhat arról, hogy a kérelmező a tagállam területén maradhat‑e, ha a határozat célja a kérelmezőnek a tagállam területén maradáshoz való jogának megszüntetése, és amennyiben ilyen esetekben a nemzeti jogszabályok nem írják elő, hogy a kérelmezőnek jogában áll a tagállamban maradni a jogorvoslati kérelem elbírálásáig.
[…]”
C. A holland jog
11. A holland jog szerint a Staatssecretaris van Veiligheid en Justitie (biztonsági és igazságügyi államtitkár, Hollandia) menekültügyben hozott határozata ellen a rechtbankhoz (bíróság, Hollandia) benyújtott elsőfokú jogorvoslatnak automatikus felfüggesztő hatálya van. Amennyiben a rechtbank (bíróság) menedékjog iránti kérelmet elutasító és kiutasítást elrendelő határozatot helyben hagyó ítélete ellen fellebbezés benyújtására van lehetőség, a fellebbezési eljárás nem bír automatikus felfüggesztő hatállyal. Ugyanakkor az Afdeling bestuursrechtspraak van de Raad van State (az államtanács közigazgatási perekkel foglalkozó csoportja, Hollandia) voorzieningenrechtere (ideiglenes intézkedésről határozó bíró) előtt kérelmezhető ideiglenes intézkedés elrendelése többek között a kiutasítás elkerülése érdekében, a fellebbezési eljárás alatt. Az ilyen ideiglenes intézkedés iránti kérelem nem bír automatikus felfüggesztő hatállyal. Az ügy érdemében mind az elsőfokú eljárás, mind pedig a fellebbezés során a bíróság teljes körű felülvizsgálati jogkörrel rendelkezik.
III. Az alapeljárás és az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdések
12. Annak ellenére, hogy e két előzetes döntéshozatal iránti kérelem lényegét tekintve azonos, ténybeli hátterük nem ugyanaz, és a kérdést előterjesztő bíróság által eltérő módon kerültek megfogalmazásra. Ezért az indítvány jelen szakaszában azokat külön szükséges vizsgálni, annak ellenére, hogy az elemzés mindkét ügyre egyaránt vonatkozik.
A. Az X ügyben (C‑175/17)
13. X, iraki állampolgár 2008. február 11‑én a kérelmének benyújtásának időpontjáig, azaz 2007. október 3‑ig menedékjog címén visszaható hatályú ideiglenes tartózkodási engedélyt kapott, csoportos védelmi politika alapján.(9) 2011. január 19‑én a Minister voor Immigratie, Integratie en Asiel (bevándorlási, integrációs és menekültügyi miniszter, Hollandia) – amelynek jogutódja a biztonsági és igazságügyi államtitkár –, 2008. november 22‑re visszaható hatállyal visszavonta az alapügy felperesétől e tartózkodási engedélyt, azzal az indokkal, hogy megszüntette a Közép‑Irakból származó személyek csoportos védelmi politikáját. Ezen 2011. január 19‑i határozat az érintett kiutasítását elrendelő határozatot is tartalmazott, amelynek értelmében Hollandia területét a jogorvoslati határidő elteltét megelőzően el kell hagynia. X e határozattal szemben fellebbezést nyújtott be a rechtbank Den Haaghoz (hágai bíróság, Hollandia), amely azt az indokolás hiányossága miatt hatályon kívül helyezte.
14. 2011. július 1‑jén a bevándorlási, integrációs és menekültügyi miniszter ismételten visszavonta az alapügy felperesének tartózkodási engedélyét, és elutasította a menekültstátusz megadása, illetve kiegészítő védelem iránti kérelmét. X e határozatot fellebbezéssel támadta meg. 2012. június 5‑én kelt ítéletével a rechtbank Den Haag (hágai bíróság) ismét helyt adott a keresetnek, és a 2011. július 1‑jei határozatot hatályon kívül helyezte, fenntartva annak joghatásait a holland jog rendelkezéseinek megfelelően, amely lehetővé teszi a közigazgatási bíró számára, hogy a hatályon kívül helyezett határozat joghatásait részben vagy egészben fenntartsa.
15. X fellebbezést nyújtott be a 2012. június 5‑i ítélettel szemben, amelyben nem kérte az ideiglenes intézkedésről határozó bíróságtól annak megállapítását, hogy a fellebbezés tárgyában történő határozathozatalig nem utasítható ki. 2013. február 25‑i, jogerőssé vált határozatával az Afdeling bestuursrechtspraak van de Raad van State (az államtanács közigazgatási perekkel foglalkozó csoportja) X fellebbezését megalapozatlannak minősítette, akit ezért 2008. november 22‑től nem illet meg a Hollandia területén való tartózkodás joga.
16. Ezen, az érintett tartózkodási jogával kapcsolatos eljárásokkal párhuzamosan az érintett 2009. április 11‑én és június 5‑én a bérleti költségekhez és az egészségügyi ellátások költségeihez nyújtandó támogatás folyósítása iránti kérelmet terjesztett elő. 2011. december 29‑i határozatával a Belastingdienst/Toeslagen (az adóhivatal ellátási igazgatósága, Hollandia) a 2012‑es év tekintetében az érintett e költségeihez előlegként támogatást nyújtott. Ugyanakkor 2013. április 12‑én kelt határozatával az adóhivatal ellátási igazgatósága a korábban megállapított előleg összegét 0 euróban határozta meg, tekintettel arra, hogy X‑et 2008. november 22. óta nem illeti meg a Hollandiában való tartózkodás joga. 2014. március 28‑án kelt döntésével az adóhivatal ellátási igazgatósága az e bérleti költségekhez és egészségügyi ellátások költségeihez nyújtandó támogatáselőleg összegét végérvényesen 0 euró összegben állapította meg.
17. A rechtbank Amsterdam (amszterdami bíróság) 2015. október 27‑én kelt ítéletével – amely ellen fellebbezést nyújtottak be a kérdést előterjesztő bírósághoz, az Afdeling bestuursrechtspraak van de Raad van Statéhoz (az államtanács közigazgatási perekkel foglalkozó csoportja) – megállapította, hogy az alapügy felperese a 2012‑es év tekintetében nem jogosult a bérleti költségekhez és az egészségügyi ellátások költségeihez nyújtandó támogatásra, mivel csak a 2011. július 1‑je és 2012. június 5‑e közötti időszakban tartózkodott jogszerűen Hollandia területén, és emiatt e támogatási összeget vissza kell térítenie. A rechtbank Amsterdam (amszterdami bíróság) szerint ugyanis e jogszerű tartózkodási időszak a bérleti költségekhez és az egészségügyi ellátások költségeihez nyújtandó támogatás folyósítása iránti kérelme tekintetében nem releváns. Az említett bíróság e tekintetben hangsúlyozza, hogy a holland jog azt írja elő, hogy az ilyen, eljárási okokból jogszerűnek tekintett tartózkodási időszaknak közvetlenül kell követnie az olyan jogszerű tartózkodási időszakot, amelyet ideiglenes vagy állandó tartózkodási engedély alapozott meg. Az alapügyben az ilyen utólagos tartózkodásról nincs szó, mivel X 2008. november 22‑e és 2011. július 1‑je között nem jogszerűen tartózkodott itt, tekintettel arra, hogy a tartózkodási engedélyét visszaható hatállyal vonták vissza.
18. Az alapügy e második eljárásra vonatkozik, amelyet X kezdeményezett a kérdést előterjesztő bíróság előtt a rechtbank Amsterdam (amszterdami bíróság) ítéletével szemben, amely hatályában fenntartotta a kérdéses támogatások visszatérítése iránti kötelezettséget. A kérdést előterjesztő bíróság álláspontja szerint X a kapott támogatást a rechtbank Amsterdam (amszterdami bíróság) előtt a tartózkodási engedélye tárgyában folyamatban lévő perben történő ítélethozatalig nem köteles visszatéríteni, ugyanis e jogorvoslati eljárás automatikus felfüggesztő hatálya miatt tartózkodása jogszerűnek minősül, és X‑et az említett támogatásra jogosulttá teszi. A bíróság megállapította, hogy amennyiben az e visszatérítéssel szembeni fellebbezési eljárásnak is automatikus felfüggesztő hatálya kellene, hogy legyen, az azt jelentené, hogy a nemzeti jog rendszerében a fellebbezési eljárás alatt az érdekelt továbbra is jogosult lenne e támogatásokra.
19. A kérdést előterjesztő bíróság rámutat arra, hogy a nemzeti jog értelmében az alapügy tárgyát képező visszatérítési kötelezettség attól a kérdéstől függ, hogy az X által a menedékjog iránti kérelmének elutasítását helybenhagyó első fokú ítélettel szemben kezdeményezett fellebbezési eljárásnak automatikus felfüggesztő hatálya van‑e, vagy sem. A bíróság egyértelművé teszi, hogy azon eljárás, amelynek során X tartózkodási engedélyét visszavonták, a 2005/85 irányelv 3. cikke értelmében menedékjog iránti kérelemmel kapcsolatos határozat alapjául szolgált, és e határozat a 2008/115 irányelv szerinti kiutasításról szóló határozatot is tartalmaz.
20. A kérdést előterjesztő bíróság – noha elismeri, hogy sem a nemzeti jog, sem az Emberi Jogok Európai Bíróságának az EJEE 3. és 13. cikkével kapcsolatos ítélkezési gyakorlata nem követeli meg, hogy a menedékjog iránti kérelem elutasítását helyben hagyó és kiutasítást elrendelő elsőfokú ítéletekkel szemben benyújtott fellebbezés automatikus felfüggesztő hatállyal bírjon – arra keresi a választ a két vizsgálat tárgyát képező ügyben, hogy az uniós jog, különösen a 2005/85 irányelv 39. cikke, a 2008/115 irányelv 13. cikke és a 2013/32 irányelv 46. cikke – a Charta 4. és 18. cikkének, 19. cikkének (2) bekezdése, valamint 47. cikkének fényében értelmezve – előír‑e ilyen automatikus felfüggesztő hatályt.
21. A nemzetközi védelem iránti kérelem elutasításával kapcsolatban a kérdést előterjesztő bíróság a Bíróság 2011. július 28‑i Samba Diouf(10) ítéletére hivatkozással úgy véli, hogy a 2005/85 irányelv 39. cikke csupán azt írja elő, hogy a fellebbezési eljárás lehetőségét biztosítani kell. Mindazonáltal álláspontja szerint ez nem zárja ki, hogy azok az okok, amelyek miatt az elsőfokú eljárásnak automatikus felfüggesztő hatálya van, indokolttá tegyék, hogy egy tagállam amellett döntsön, hogy lehetővé tesz olyan fellebbezést, amely szintén ilyen automatikus felfüggesztő hatállyal bír, amennyiben a fellebbezés elbírálásáig nem állapítható meg, hogy a kérelmező a származási országba való visszatérése esetén nincs kitéve semmilyen, a Charta 4. cikkében meghatározott veszélynek.
22. A kiutasítással kapcsolatban a kérdést előterjesztő bíróság álláspontja az, hogy a 2008/115 irányelv 13. cikke nem bír automatikus felfüggesztő hatállyal. A Bíróság 2014. december 18‑i Abdida ítéletében(11) és 2015. december 17‑i Tall ítéletében(12) mindazonáltal megállapította, hogy a jogorvoslatnak automatikus felfüggesztő hatállyal kell bírnia, amennyiben azt olyan kiutasítással szembeni határozattal szemben gyakorolják, amelynek végrehajtása esetén az érintettet komolyan fenyegeti az a veszély, hogy halálra ítélik, kínozzák, vagy más embertelen bánásmódnak vagy büntetésnek vetik alá, biztosítva ezáltal a Charta 19. cikkének (2) bekezdésében és 47. cikkében foglalt követelmények betartását. A kérdést előterjesztő bíróság úgy véli, hogy attól, hogy a fellebbezési eljárást nem követelik meg, még nem lehet kizárni, hogy az automatikus felfüggesztő hatállyal bírjon, amennyiben a nemzeti jog azt előírja.
23. E körülmények között az Afdeling bestuursrechtspraak van de Raad van State (az államtanács közigazgatási perekkel foglalkozó csoportja) felfüggesztette az eljárást, és előzetes döntéshozatal céljából a következő kérdéseket terjesztette a Bíróság elé:
„1) Úgy kell‑e értelmezni a 2008/115 irányelv […] 13. cikkét a [Charta] 4. [és] 18. cikkével, [valamint] 19. cikkének (2) bekezdésével és 47. [cikkével] összefüggésben, hogy amennyiben a nemzeti jog [ezen irányelv] 3. cikkének 4. pontja szerinti kiutasítási határozatot tartalmazó határozattal szembeni eljárásokban fellebbezést tesz lehetővé, annak az uniós jog alapján automatikusan felfüggesztő hatállyal kell bírnia, ha a harmadik országbeli állampolgár arra hivatkozik, hogy a kiutasítási határozat végrehajtása a visszaküldés tilalma elve megsértésének komoly veszélyét rejti magában? Más szóval: az érintett harmadik országbeli állampolgár erre irányuló külön kérelme nélkül is mellőzni kell‑e ilyen esetben az érintett harmadik országbeli állampolgár kiutasítását a fellebbezési határidő lejártáig vagy – fellebbezés esetén – az e fellebbezés tárgyában történő határozathozatalig?
2) Úgy kell‑e értelmezni a 2005/85/EK irányelv 39. cikkét a [Charta] 4. [és] 18. cikkével, [valamint] 19. cikkének (2) bekezdésével és 47. [cikkével] összefüggésben, hogy amennyiben a nemzeti jog [ezen irányelv] 2. cikke szerinti menedékjog iránti kérelem elutasítása tárgyában folyamatban lévő eljárásokban fellebbezést tesz lehetővé, annak az uniós jog alapján automatikusan felfüggesztő hatállyal kell bírnia? Más szóval: az érintett menedékkérő erre irányuló külön kérelme nélkül is mellőzni kell‑e ilyen esetben az érintett menedékkérő kiutasítását a fellebbezési határidő lejártáig vagy – fellebbezés esetén – az e fellebbezés tárgyában történő határozathozatalig?”
B. Az X és Y ügyben (C‑180/17)
24. X és Y orosz állampolgárok, menedékjog iránti kérelmeket terjesztettek elő azon az alapon, hogy homoszexuális beállítottságuk miatt őket az Orosz Föderációban üldöztetés veszélye fenyegeti. 2016. november 11‑i határozataival a biztonsági és igazságügyi államtitkár, annak ellenére, hogy a fenti érvek hitelességét elfogadta, elutasította az érintettek menedékjog iránti kérelmét azon az alapon, hogy az állítólagos veszélyek nem a homoszexuális beállítottságuknak tudhatók be, és ebből következően nem alapozzák meg a tartózkodási engedély menedékjog címén történő biztosítását. E határozatok kiutasítási határozatot is tartalmaznak, amelyek kötelezik az érintetteket, hogy az e határozatokkal szembeni jogorvoslati határidő lejártát megelőzően önkéntesen hagyják el Hollandia területét. A 2016. december 15‑i ítéletével a rechtbank Den Haag (hágai bíróság) megalapozatlannak nyilvánította az alapeljárás felperesei által a 2016. november 11‑i határozatokkal szemben indított kereseteket. Az érintettek a rechtbank Den Haag (hágai bíróság) határozataival szemben fellebbezést nyújtottak be az Afdeling bestuursrechtspraak van de Raad van Statéhoz (az államtanács közigazgatási perekkel foglalkozó csoportja), valamint ideiglenes intézkedés iránti kérelmeket is előterjesztettek, annak biztosítása érdekében, hogy a fellebbezésük elbírálásáig kiutasításukra ne kerülhessen sor.
25. 2017. január 11‑én az Afdeling bestuursrechtspraak van de Raad van State (az államtanács közigazgatási perekkel foglalkozó csoportja) voorzieningenrechtere (ideiglenes intézkedésekről határozó bíró) az ideiglenes intézkedés iránti kérelem tárgyában úgy határozott, hogy az érintettek az általuk előterjesztett fellebbezési kérelmek elbírálásáig nem utasíthatók ki. E határozatot az indokolta, hogy 2016. december 20‑i határozatában a Raad van State (államtanács) megvizsgálta azokat a hatásokat, amelyeket az Emberi Jogok Európai Bíróságának 2016. július 5‑i A. M. kontra Hollandia ítélete(13) gyakorolt a menekültügyi határozatok felfüggesztő hatályának holland rendszerére. A 2017. január 11‑i határozatot kifejezetten az vezérelte, hogy elkerülhető legyen a felperesek kiutasítása azt megelőzően, hogy a Bíróság döntést hozhatott volna az alapügy megoldása érdekében előterjesztendő előzetes döntéshozatali kérdések tárgyában.
26. A kérdést előterjesztő bíróság ezt követően lényegében megismétli az X ügyében (C‑175/17) előterjesztett előzetes döntéshozatal iránti kérelem indokolását, amely a jelen indítvány 19–21. pontjaiban részletesen ismertetésre került.
27. E körülmények között az Afdeling bestuursrechtspraak van de Raad van State (az államtanács közigazgatási perekkel foglalkozó csoportja) felfüggesztette az eljárást, és előzetes döntéshozatal céljából a következő kérdéseket terjesztette a Bíróság elé:
„1) Úgy kell‑e értelmezni a 2008/115/EK irányelv […] 13. cikkét a Charta 4. [és] 18. cikkével, [valamint] 19. cikkének (2) bekezdésével és 47. [cikkével] összefüggésben, hogy amennyiben a nemzeti jog [ezen irányelv] 3. cikkének 4. pontja szerinti kiutasítási határozatot tartalmazó határozattal szembeni eljárásokban fellebbezést tesz lehetővé, annak az uniós jog alapján automatikusan felfüggesztő hatállyal kell bírnia, ha a harmadik országbeli állampolgár arra hivatkozik, hogy a kiutasítási határozat végrehajtása a visszaküldés tilalma elve megsértésének komoly veszélyét rejti magában? Más szóval: az érintett harmadik országbeli állampolgár erre irányuló külön kérelme nélkül is mellőzni kell‑e ilyen esetben az érintett harmadik országbeli állampolgár kiutasítását a fellebbezési határidő lejártáig vagy – fellebbezés esetén – az e fellebbezés tárgyában történő határozathozatalig?
2) Úgy kell‑e értelmezni a [2013/32 irányelv] 46. cikkét a [Charta] 4. [és] 18. cikkével, [valamint] 19. cikkének (2) bekezdésével és 47. [cikkével] összefüggésben, hogy amennyiben a nemzeti jog a nemzetközi védelem megadása iránti kérelem elutasítása tárgyában folyamatban lévő eljárásokban fellebbezést tesz lehetővé, annak az uniós jog alapján automatikusan felfüggesztő hatállyal kell bírnia? Más szóval: a kérelmező erre irányuló külön kérelme nélkül is mellőzni kell‑e ilyen esetben a kérelmező kiutasítását a fellebbezési határidő lejártáig vagy – fellebbezés esetén – az e fellebbezés tárgyában történő határozathozatalig?
3) Az is jelentőséggel bír‑e a fenti értelemben vett automatikus felfüggesztő hatály fennállása szempontjából, hogy a 2013/32/EU irányelv 46. cikkének (6) bekezdésében szereplő indokok egyike alapján utasították‑e el az elsőfokú, majd az azt követő fellebbezési eljárás alapjául szolgáló nemzetközi védelem megadása iránti kérelmet?
Vagy a menekültügyi határozatok ezen irányelvben említett összes kategóriájára vonatkozik a követelmény?”
IV. Elemzés
A. Az elfogadhatóságról
28. Először is a Bíróságnak vissza kell utasítania az elfogadhatósággal kapcsolatos azon kérdéseket, amelyeket a belga kormány vet fel azon az alapon, hogy az értelmezendő rendelkezések nem alkalmazandók az alapügyben és a fellebbezési jog biztosítása kizárólagos tagállami hatáskörbe tartozik.
29. E tekintetben azt javasolom a Bíróságnak, hogy állapítsa meg, hogy az előzetes döntéshozatal iránti kérelmek a 2005/85 és 2008/115 irányelv rendelkezéseiben foglalt jogorvoslathoz való jog terjedelmére vonatkoznak, és ezen, a Charta rendelkezéseinek fényében értelmezett rendelkezések az alapügyekben előterjesztett kérelmek alapját képezik. Következésképpen a Bíróságnak meg kell állapítania, hogy ténylegesen hatáskörrel rendelkezik az ekképpen előterjesztett kérdések megválaszolására.(14)
B. Az ügy érdeméről
30. Az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdéseivel a kérdést előterjesztő bíróság alapvetően annak eldöntését kéri a Bíróságtól, hogy a nemzeti jog által a menedékjog iránti kérelmeket elutasító és kiutasítást elrendelő határozatokkal szemben biztosított fellebbezési jognak automatikus felfüggesztő hatállyal kell‑e bírnia, amennyiben az érintett a visszaküldés tilalmának elvére hivatkozik.
31. Előzetesen emlékeztetni kell arra, hogy a 2005/85 irányelvvel bevezetett eljárások minimumszabályokat képeznek, és hogy a tagállamok több tekintetben mérlegelési mozgástérrel rendelkeznek e rendelkezések végrehajtásakor, többek között a nemzeti jog sajátosságainak figyelembevétele mellett. Továbbá, ezen irányelv célja a Genfi Egyezmény és az alapvető jogok teljes tiszteletben tartását lehetővé tévő garanciák egységes keretének a létrehozása, amelynek a hatékony jogorvoslathoz való jog a részét képezi.(15)
32. Ezzel összefüggésben azonban kiemelendő, hogy az uniós jog egyetlen rendelkezése sem követeli meg, hogy a menedékjog iránti kérelmet elutasító és/vagy kiutasítást elrendelő határozatokkal szemben kétfokú bírósági eljárás álljon rendelkezésre. Az uniós jog ugyanis kizárólag azt írja elő, hogy az ilyen intézkedésekkel érintett személyek számára biztosítani kell a menedékjog iránti kérelmük elutasításával szemben a jogorvoslathoz való jogot, amely kizárólag a velük szemben hozott közigazgatási határozatokkal szembeni első fokú jogorvoslatra kiterjedően értendő.
33. A Bíróságnak már alkalma nyílt a 2011. július 28‑i Samba Diouf(16) ítéletében megállapítani, hogy a hatékony bírói jogvédelem elvével kapcsolatos követelmények kizárólag a bírósághoz való fordulás jogát foglalják magukban.(17) Ezen ítélkezési gyakorlat értelmében tehát a hatékony bírói jogvédelem elve kizárólag a bírósághoz való fordulás jogát biztosítja, nem pedig a többfokú bírósági eljárást.(18)
34. Még akkor is, ha ezen ítélkezési gyakorlat formálisan csak a 2005/85 irányelv 39. cikkében foglalt rendelkezésekkel foglalkozik, az ugyanakkor alkalmazható a 2008/115 irányelv 13. cikkében foglalt rendelkezésekre is, amelyek lényegében hasonló módon biztosítják a hatékony bírói jogvédelmet a kiutasítási intézkedéssel érintett személyek számára, függetlenül attól, hogy ezen intézkedés a menedékjog iránti kérelem elutasításán alapul‑e, vagy sem.
35. Következésképpen meg kell állapítani, hogy az uniós jog vonatkozó szabályozásának hiányában egy másodfokú bírósági eljárás bevezetése és annak előírása, hogy az automatikus felfüggesztő hatállyal bír, kizárólag a tagállamok eljárási autonómiájának körébe tartozó kérdés, amelyek bizonyos mérlegelési mozgástérrel rendelkeznek, mint ahogyan az az értelmezni kért rendelkezések szövegéből is következik.
36. A 2005/85 irányelv 39. cikkének (3) bekezdése ugyanis lehetővé teszi a tagállamok számára, hogy a nemzetközi kötelezettségeikből eredően a menedékkérők azon jogosultságával kapcsolatos jogszabályt alkossanak, hogy a területükön maradhassanak mindaddig, amíg a kérelmük első fokon történő elutasításával szemben e cikk (1) bekezdésének megfelelően kezdeményezett bíróság előtti jogorvoslati eljárás befejeződik. Így a menedékkérő csak a kérelmének első fokon történő elutasításáig jogosult az érintett tagállam területén maradni.(19)
37. A 2008/115 irányelv 13. cikkének (2) bekezdése pedig úgy rendelkezik, hogy a jogorvoslat elbírálására hatáskörrel rendelkező hatóság vagy szerv ideiglenesen felfüggesztheti a kiutasítási határozat végrehajtását, kivéve ha a nemzeti jog értelmében az ideiglenes felfüggesztés már érvényben van. Ennélfogva tehát e rendelkezés nem teszi kötelezővé a tagállamok számára, hogy az e cikk (1) bekezdése szerinti jogorvoslati eljárást automatikus felfüggesztő hatállyal ruházzák fel.(20)
38. Ami a 2013/32 irányelv 46. cikkének (5) bekezdését illeti, az előírja, hogy a tagállamok lehetővé teszik a menedékkérő számára, hogy a területükön maradjon mindaddig, amíg le nem jár a számára a kérelmét elutasító határozattal szembeni hatékony jogorvoslathoz való jogának gyakorlására előírt határidő, és amennyiben a kérelmező e határidőn belül élt e jogával, a jogorvoslati kérelem elbírálásáig.(21)Az érintettel szemben csak akkor nem hajtható végre a kiutasítás,ha a tagállam nemzeti joga fellebbezési vagy felülvizsgálati eljárást tesz lehetővé, és e jogcímen engedélyezi a kérelmezőnek, hogy a tagállam területén maradhasson.(22)
39. Ezenfelül, míg az Unión belüli nemzetközi védelemre vonatkozó közös eljárások létrehozásáról, valamint a 2013/32/EU irányelv hatályon kívül helyezéséről szóló, 2016. július 13‑i európai parlamenti és tanácsi rendelettervezetből(23) az következik, hogy a hatékony jogorvoslathoz való jognak magában kell foglalnia az automatikus felfüggesztő hatályt, az viszont kizárt, hogy e hatály a fellebbezési eljárásokra is alkalmazandó legyen.(24) E rendelettervezet 54. cikkének (5) bekezdése ugyanis előírja, hogy a kérelmező, aki ismételt fellebbezést terjeszt elő az első vagy az ismételt fellebbezés határozata ellen, nem jogosult a tagállam területén maradni, kivéve ha egy bíróság a kérelmező kérelmére vagy hivatalból másképp dönt.
40. Így a másodfokú bírósági eljáráshoz való jog kizárólag a nemzeti jog által előírt eljárástól függ, és így még kevésbé tekinthető úgy, hogy e fellebbezési jognak szükségképpen automatikus felfüggesztő hatállyal kell bírnia.
41. Továbbá a 2005/85 és a 2008/115 irányelvnek sem a megfogalmazása, sem a szerkezete nem enged arra következtetni, hogy az uniós jogalkotó célja annak előírása volt, hogy amennyiben egy tagállam az ilyen döntésekkel szemben másodfokú bírósági eljárás lehetőségét biztosítja, úgy az szükségképpen automatikus felfüggesztő hatállyal kell, hogy bírjon,(25) a hatékony jogorvoslathoz való jog követelményének történő megfelelés érdekében.(26)
42. Következésképpen a tagállamok jogosultak kétfokú bírósági eljárást előírni, vagy nem előírni, akár felfüggesztő hatállyal, akár anélkül.
43. Mindazonáltal e lehetőségük gyakorlása során a tagállamoknak tiszteletben kell tartaniuk az egyenértékűség és a tényleges érvényesülés elvét,(27) valamint a Charta által biztosított alapvető jogokat.(28)
44. Kétségtelen, hogy a Bíróság ítélkezési gyakorlatából az következik, hogy a kiutasítással szembeni jogorvoslatnak mindenképpen felfüggesztő hatállyal kell bírnia, amennyiben e határozat az érintettet a Charta – Genfi Egyezmény 33. cikkével összefüggésben értelmezett – 19. cikkének (2) bekezdését sértő bánásmód tényleges veszélyének teszi ki. Nem vitatott ugyanis, hogy a jogorvoslatnak, amennyiben olyan határozat ellen irányul, amelynek végrehajtásával az érintett harmadik országbeli állampolgárt komolyan fenyegeti az a veszély, hogy halálra ítélik, kínozzák, vagy más embertelen bánásmódnak vagy büntetésnek vetik alá, mindenképpen felfüggesztő hatályúnak kell lennie, biztosítva ezáltal a Charta 19. cikkének (2) bekezdésében és 47. cikkében előírt követelmények betartását.(29)
45. Mindazonáltal ezen ítélkezési gyakorlat, amely az Emberi Jogok Európai Bíróságának az EJEE 3. és 13. cikkével kapcsolatos ítélkezési gyakorlatán alapul,(30) csak a 2008/115 irányelv alapján elfogadott, kiutasítást elrendelő határozatokra alkalmazandó, a 2005/85 irányelv alapján elfogadott, menedékjog iránti kérelmet elutasító határozatokra nem, még akkor sem, ha azok kiutasítást elrendelő határozatot is tartalmaznak.
46. Továbbá az Emberi Jogok Európai Bíróságának az EJEE 3. és 13. cikkével kapcsolatos ítélkezési gyakorlatából következik, hogy a részes államok nem kötelesek nemzeti jogukban kétfokú bírósági eljárást előírni. Jóllehet az Emberi Jogok Európai Bírósága a kérdést előterjesztő bíróság által hivatkozott, 2016. július 5‑i A. M. kontra Hollandia ügyben hozott ítéletében(31) kifejthette, hogy a holland jog szerinti fellebbezési eljárás nem felelt meg a hatékony jogorvoslathoz való jognak, és ezért az EJEE 35. cikkének (1) bekezdésében meghatározott nemzeti jogorvoslati lehetőségek kimerítése iránti kötelezettség körében nem lehet figyelembe venni, ugyanakkor nem jelenti az EJEE 3. és 13. cikkében előírt hatékony jogorvoslathoz való jog megsértését az, hogy a nemzeti jog által előírt másodfokú bírósági eljárás nem rendelkezik automatikus felfüggesztő hatállyal, tekintettel arra, hogy rendelkezésre áll olyan elsőfokú jogorvoslat, amely automatikus felfüggesztő hatállyal bír.(32)
47. Ezen ítélkezési gyakorlat úgy sem értelmezhető, mint amely ipso iure felfüggesztő hatályt követel meg nemcsak a bírósági eljárás egy fokán. Így nem állapítható meg, hogy az automatikus felfüggesztő hatály léte kiterjed valamennyi, a menedékjog iránti kérelmet elutasító és kiutasítási intézkedést tartalmazó határozattal szemben a nemzeti jogban rendelkezésre álló bírósági jogorvoslatra, még abban az esetben sem, ha a fellebbviteli bíróság előtt a felperes a Charta és az EJEE által tilalmazott bánásmódoknak való kitettség valós veszélyének fennállására hivatkozik.
48. Továbbá, a Bíróság és az Európai Emberi Jogi Bíróság ítélkezési gyakorlatából következően a hatékony jogorvoslathoz való jog érvényesülését az érintett tagállam közigazgatási és igazságügyi rendszerének összességére tekintettel kell értékelni,(33) és a fellebbezés automatikus felfüggesztő hatályának hiánya önmagában nem eredményezi a bírói jogvédelem nemzeti jog által előírt rendszerének elégtelenségét a hatékony jogorvoslathoz való jog érvényesülése tekintetében.
49. Következésképpen a hatékony jogorvoslathoz való jog az uniós jog és az EJEB ítélkezési gyakorlata szerint sem követeli meg kétfokú bírósági eljárás létezését. A hatékony jogorvoslathoz való joggal kapcsolatos követelmények teljesítése érdekében elegendő, hogy az e jogokból eredő kötelezettségeket a nemzeti jog által meghatározott jogorvoslati rendszernek legalább az egyik fokán tiszteletben tartják.
50. A jelen ügyben úgy tűnk, hogy e feltétel ténylegesen teljesül, mivel a holland jog szerint a rechtbank (bíróság) előtti jogorvoslatnak ex lege felfüggesztő hatálya van, és a holland jog azt is lehetővé teszi, hogy a felperes a fellebbezésében ideiglenes intézkedés iránti kérelmet is előterjesszen, annak érdekében, hogy a menedékjog iránti kérelmének elutasításával egyidejűleg vele szemben hozott kiutasítást elrendelő határozat a fellebbezés elbírálásáig ne legyen végrehajtható.
51. E megállapítások mindazonáltal csak azzal a feltétellel érvényesek, ha az első fokú eljárás felfüggesztő hatályát nem rontja le az eljáró bíróság azon lehetősége, hogy a vitatott határozatot joghatásainak fenntartásával helyezheti hatályon kívül, és így az érintett kiutasítására sor kerülhet annak ellenére, hogy a pert megnyerte. Ezen eljárási sajátosság figyelmen kívül hagyása esetén, miszerint a felfüggesztő hatályú döntés elleni fellebbezés nem bír felfüggesztő hatállyal, a felperes ugyanolyan érthetetlen helyzetben találná magát, mint amilyennel X szembesült.
52. Az X (C‑175/17) ügyben ugyanis az elsőfokú bíróság a nemzeti jog alkalmazásával és a hatályon kívül helyezés kimondása ellenére fenntartotta az érintett menedékjog iránti kérelmét elutasító azon határozat joghatásait, amely elrendelte a kiutasítását. E körülmények között nem tekinthető úgy, hogy a jelen vizsgálat tárgyát képező rendelkezések, valamint a Bíróság és az Emberi Jogok Európai Bírósága ítélkezési gyakorlata által előírt hatékony jogorvoslathoz való jog követelménye az alapügyben teljesül.
53. Egy hatályon kívül helyezett határozat joghatásainak fenntartása ugyanis a felperes által előterjesztett jogorvoslati kérelmet megfosztja annak hatékonyságától, még akkor is, ha e kérelemnek a bíróság helyt ad. Ez azt jelenti, hogy a felperes nem rendelkezik hatékony jogorvoslathoz való joggal. Következésképpen, amennyiben a hatályon kívül helyezett határozat joghatásai fennmaradnak, akkor a fellebbezésnek automatikus felfüggesztő hatállyal kell bírnia ahhoz, hogy a nemzeti eljárásjog rendszere megfeleljen a hatékony bírói jogorvoslathoz való jog követelményének.
54. Így az X (C‑175/17) ügyhöz hasonló körülmények között a hatékony jogorvoslathoz való joggal kapcsolatos követelmények tiszteletben tartásának kiemelt jelentőséget kell tulajdonítani annak érdekében, hogy ha a felperes által megtámadott határozat első fokon hatályon kívül helyezésre kerül, védelemben részesüljön a kiutasítással szemben, ha fellebbezést nyújt be, éppen annak érdekében, hogy a hatályon kívül helyezett határozat végrehajtására ne kerülhessen sor.
55. Végül a jelen indítvány által javasolt értelmezés összhangban áll a vizsgálat tárgyát képező irányelvekben megfogalmazott, a nemzetközi védelem iránti kérelmek feldolgozásának gyorsaságával(34) és a hatékony visszatérési és hazatelepülési politikával(35) kapcsolatos követelményekkel, tekintettel arra, hogy az ezzel ellentétes értelmezés lehetővé tenné, hogy azon személyek, akiknek menedékjog iránti kérelmét elutasították és/vagy akiket kiutasítottak, több jogorvoslati eljárást is kezdeményezzenek ezen intézkedések végrehajtásának megakadályozása érdekében, ez pedig még inkább lassítaná az olyan személyek kiutasításával kapcsolatos eljárásokat, akiknek a tartózkodási engedély iránti kérelme elutasításra került.
56. A fentiek értelmében azt javasoljuk a Bíróságnak, hogy állapítsa meg, hogy a 2005/85 irányelv 39. cikkének, a 2008/115 irányelv 13. cikkének és a 2013/32 irányelv 46. cikkének rendelkezéseit a Charta 4. és 18. cikkével, valamint 19. cikkének (2) bekezdésével és 47. cikkével összefüggésben nem lehet akként értelmezni, hogy az uniós jog megköveteli, hogy a fellebbezés automatikus felfüggesztő hatállyal bírjon, amennyiben a nemzeti jog ezt a kiutasítást elrendelő határozatot tartalmazó határozatokkal szemben kezdeményezett jogorvoslati eljárásokban előírja, akkor sem, ha az érintett harmadik országbeli állampolgár arra hivatkozik, hogy a kiutasítási határozat végrehajtása a visszaküldés tilalma elve megsértésének komoly veszélyét rejti magában. Az e rendelkezésekből eredő, hatékony jogorvoslathoz való joggal azonban ellentétes az, ha a menedékjog iránti kérelmet elutasító és kiutasítást elrendelő határozat joghatásai ezen intézkedések első fokon történő hatályon kívül helyezése ellenére fennmaradnak, és ilyen esetekben e jog megköveteli, hogy a fellebbezés automatikus felfüggesztő hatállyal bírjon.
57. A vizsgálat tárgyát képező két előzetes döntéshozatal iránti kérelemben feltett első kérdésekre adott válaszra tekintettel a kérdést előterjesztő bíróság által az X és Y (C‑180/17) ügyben a Bíróságnak feltett harmadik kérdés vizsgálata nem szükséges.
V. Végkövetkeztetés
58. A fenti megfontolások alapján azt javasoljuk a Bíróságnak, hogy az Afdeling bestuursrechtspraak van de Raad van State (az államtanács közigazgatási perekkel foglalkozó csoportja, Hollandia) által előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdésekre a következő választ adja:
A menekültstátusz megadására és visszavonására vonatkozó tagállami eljárások minimumszabályairól szóló, 2005. december 1‑jei 2005/85/EK tanácsi irányelv 39. cikkének, a harmadik országok illegálisan [helyesen: jogellenesen] tartózkodó állampolgárainak visszatérésével kapcsolatban a tagállamokban használt közös normákról és eljárásokról szóló, 2008. december 16‑i 2008/115/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv 13. cikkének, és a nemzetközi védelem megadására és visszavonására vonatkozó közös eljárásokról szóló, 2013. június 26‑i 2013/32/EU európai parlamenti és tanácsi irányelv 46. cikkének, valamint az Európai Unió Alapjogi Chartája 4. és 18. cikkének, 19. cikke (2) bekezdésének, valamint 47. cikkének együttes rendelkezéseit nem lehet akként értelmezni, hogy az uniós jog megköveteli, hogy a fellebbezés automatikus felfüggesztő hatállyal bírjon, amennyiben a nemzeti jog ezt a kiutasítást elrendelő határozatot tartalmazó határozatokkal szemben kezdeményezett jogorvoslati eljárásokban előírja, akkor sem, ha az érintett harmadik országbeli állampolgár arra hivatkozik, hogy a kiutasítási határozat végrehajtása a visszaküldés tilalma elve megsértésének komoly veszélyét rejti magában. Az e rendelkezések által előírt hatékony jogorvoslathoz való joggal azonban ellentétes az, ha a menedékjog iránti kérelmet elutasító és kiutasítást elrendelő határozat joghatásai ezen intézkedések első fokon történő hatályon kívül helyezése ellenére fennmaradnak, és ilyen esetekben e jog megköveteli, hogy a fellebbezés automatikus felfüggesztő hatállyal bírjon.