A TÖRVÉNYSZÉK ÍTÉLETE (harmadik tanács)
2018. december 14.(*)
[A 2019. január 22‑i végzéssel kijavított szöveg]
„Közszolgálat – Tisztviselők – A személyzeti szabályzat 2014. évi reformja – Személyes okokkal indokolt szabadság – Ideiglenes alkalmazottként történő egyidejű alkalmazás – A nyugdíjjogosultság‑számítás bizonyos részletszabályaira vonatkozó átmeneti intézkedések – Előzetes határozathozatal iránti kérelem – Sérelmet okozó aktus – Az átmeneti intézkedések célja – Személyi hatály – Szolgálatba lépés”
A T‑128/17. sz. ügyben,
Isabel Torné, az Európai Bizottság tisztviselője (lakóhelye: Algés [Portugália], képviselik: S. Orlandi és T. Martin ügyvédek)
felperesnek,
támogatják:
az Energiaszabályozók Együttműködési Ügynöksége (ACER) (képviseli kezdetben: S. Manessi, később: P. Martinet, meghatalmazotti minőségben, segítőik: S. Orlandi és T. Martin ügyvédek),
az Európai Határ‑ és Partvédelmi Ügynökség (Frontex) (képviselik: H. Caniard és S. Drew, meghatalmazotti minőségben, segítőik: S. Orlandi és T. Martin ügyvédek),
a Szabadságon, a Biztonságon és a Jog Érvényesülésén Alapuló Térség Nagy méretű IT‑rendszereinek Üzemeltetési Igazgatását Végző Európai Ügynökség (eu‑LISA) (képviseli: M. Chiodi, meghatalmazotti minőségben, segítői: D. Waelbroeck és A. Duron ügyvédek),
az Európai Tengerbiztonsági Ügynökség (EMSA) (képviseli: S. Dunlop, meghatalmazotti minőségben, segítői: S. Orlandi és T. Martin ügyvédek),
az Európai Bankfelügyeleti Hatóság (EBA) (képviselik: S. Giordano és J. Overett Somnier, meghatalmazotti minőségben),
az Európai Értékpapírpiaci Felügyeleti Hatóság (ESMA) (képviselik: A. Lorenzet és N. Vasse, meghatalmazotti minőségben, segítőik: S. Orlandi és T. Martin ügyvédek)
és
az Európai Menekültügyi Támogatási Hivatal (EASO) (képviseli kezdetben: W. Stevens, később: M. Vitsa, meghatalmazotti minőségben, segítőjük: A. Duron ügyvéd)
beavatkozó felek,
az Európai Bizottság (képviselik kezdetben: G. Berscheid és A.‑C. Simon, később: M. Berscheid és L. Radu Bouyon, végül: M. Berscheid és B. Mongin, meghatalmazotti minőségben)
alperes ellen
a felperes 2015. december 16‑i, az Európai Unió tisztviselőinek személyzeti szabályzata XIII. melléklete szerinti, a szolgálatba lépésének a nyugdíjjogosultság‑számítás bizonyos részletszabályaira vonatkozó átmeneti intézkedések értelmében vett időpontját meghatározó előzetes határozathozatal iránti kérelmét elutasító bizottsági határozat megsemmisítése iránt az EUMSZ 270. cikk alapján benyújtott kérelme tárgyában,
A TÖRVÉNYSZÉK (harmadik tanács),
tagjai: S. Frimodt Nielsen elnök, I. S. Forrester és E. Perillo (előadó) bírák,
hivatalvezető: L. Ramette,
tekintettel az eljárás írásbeli szakaszára és a 2018. október 16‑i tárgyalásra,
meghozta a következő
Ítéletet
A jogvita előzményei
1 A felperest, Isabel Tornét 2006. április 16‑án nevezték ki tisztviselőnek az Európai Bizottsághoz – a későbbi AD 6‑nak megfelelő – A 6 besorolási fokozatba.
2 2012. február 1‑jén az Európai Unió tisztviselőinek személyzeti szabályzata (a továbbiakban: személyzeti szabályzat) 40. cikke rendelkezési alapján a felperes számára, aki akkor az AD 8 besorolási fokozat 1‑es fizetési fokozatába tartozott, személyes okokkal indokolt fizetés nélküli szabadságot biztosítottak.
3 Ugyanaznap a felperest azonban az Európai Határ– és Partvédelmi Ügynökség (Frontex) az Európai Unió egyéb alkalmazottaira vonatkozó alkalmazási feltételei (a továbbiakban: az egyéb alkalmazottakra vonatkozó alkalmazási feltételek) akkor hatályos 2. cikkének a) pontja alapján felvette őt az AD csoport 12‑es besorolási és 2‑es fizetési fokozatába besorolt ideiglenes alkalmazottként, „Humánerőforrás és Szolgáltatások” egység egységvezetői feladatainak ellátása céljából.
4 Közel két évvel később az uniós jogalkotó módosította a személyzeti szabályzatot és az egyéb alkalmazottakra vonatkozó alkalmazási feltételeket (a továbbiakban: a 2014. évi reform). A személyzeti szabályzat – az egyéb alkalmazottakra vonatkozó alkalmazási feltételek 39. cikke (1) bekezdésének második albekezdésében szereplő utaló szabálynak köszönhetően az ideiglenes alkalmazottakra is alkalmazandó – 77. cikkének második bekezdése a nyugdíjjogosultság‑szerzés új éves százalékarányát határozta meg, amellyel a korábbi 1,9%‑os mérték a kedvezőtlenebb 1,8%‑os mértékre csökkent. Az egyéb alkalmazottakra vonatkozó alkalmazási feltételek ugyanezen 39. cikkének (1) bekezdésében található ezt követő ötödik albekezdés ezenkívül kimondja, hogy a nyugdíjkorhatár 63-ról 66‑ra változik.
5 A személyzeti szabályzat régi és új rendelkezései közötti átmeneti szabályozást is előírtak. Így a személyzeti szabályzatnak „[az] Unió tisztviselőire alkalmazandó átmeneti intézkedésekre” vonatkozó XIII. melléklete a 21. cikkének második albekezdésében elsőként azt írja elő, hogy „azok a tisztviselők, 2004. május 1. és 2013. december 31. közötti időszakban léptek szolgálatba” az új 77. cikk hatálybalépésétől függetlenül továbbra is évenként 1,9%‑os mértékben szereznek nyugdíjjogosultságot.
6 Ezenkívül a személyzeti szabályzat XIII. melléklete 22. cikke (1) bekezdésének negyedik albekezdése értelmében „[a]zok a tisztviselők azonban, akik 2014. május 1‑jén 45 évesek vagy idősebbek és 2004. május 1‑je és 2013. december 31‑e között léptek szolgálatba, továbbra is 63 éves korukban jogosultak öregségi nyugdíjra”.
7 Egyébiránt, amint azt [a személyzeti szabályzat] és [az egyéb alkalmazottakra vonatkozó alkalmazási feltételek] módosításáról szóló, 2013. október 22‑i 1023/2013/EU, Euratom európai parlamenti és tanácsi rendelet (HL 2013. L 287., 15. o.) (34) preambulumbekezdése is pontosítja, figyelemmel az ideiglenes alkalmazottak magas számára az ügynökségeknél, valamint a következetes személyzeti politika meghatározása iránti igényre, az egyéb alkalmazottakra vonatkozó alkalmazási feltételek 2. cikkének f) pontja az ideiglenes alkalmazottak körében egy új kategóriát alakított ki (a továbbiakban: az ügynökségek alkalmazottai), valamint speciális szabályokat állapított meg ezen új kategória tekintetében.
8 Következésképpen a felperes és a Frontex ügynökség között létrejött szerződés az egyéb alkalmazottakra vonatkozó alkalmazási feltételeknek a szóban forgó alkalmazási feltételek hatálya alá tartozó személyzetre alkalmazandó átmeneti rendelkezésekre vonatkozó mellékletének 6. cikke értelmében 2014. január 1‑jétől ipso iure ezen alkalmazási feltételek 2. cikkének f) pontja szerinti ideiglenes alkalmazotti szerződéssé vált.
9 [A 2019. január 22‑i végzéssel kijavítva] A felperes 2019. január 22‑én kilépett a Frontextől, hogy ugyanaznap az egyéb alkalmazottakra vonatkozó alkalmazási feltételek 2. cikkének f) pontja alapján kötött munkaszerződéssel az Európai Tengerbiztonsági Ügynökséghez (EMSA) lépjen be mint a „Corporate Services” osztály vezetője. Az említett szerződés 3. cikke előírta, hogy továbbra is az AD 12‑es besorolási fokozat 3‑as fizetési osztályába sorolják be, és a besorolási fokozatban eltöltött szolgálati időt 2012. február 1‑jétől, a fizetési fokozatban eltöltött szolgálati időt pedig 2014. február 1‑jétől számítják. E szerződés 4. cikke előírta, hogy e szerződés ugyanaznap szűnik meg, mint amelyet a felperes és a Frontex között létrejött szerződés előírt, méghozzá 2017. január 31‑én. A kérdéses szerződés 5. cikke e szerződést az ügynökségek alkalmazottaira alkalmazandó feltételek mellett meghosszabbította, és ez lehetővé tette a felperes számára, hogy tovább folytassa tevékenységét az EMSA‑nál.
10 Egyébiránt ki kell emelni, hogy az egyéb alkalmazottakra vonatkozó alkalmazási feltételeknek az említett alkalmazási feltételek hatálya alá tartozó személyzetre alkalmazandó átmeneti rendelkezésekre vonatkozó melléklete 1. cikkének (1) bekezdése többek között azt írta elő, hogy a személyzeti szabályzat XIII. mellékletének a fenti 5. és 6. pontban említett 21. és 22. cikke, vagyis az éves nyugdíjjogosultság mértékének továbbvitele (21. cikk) és a nyugdíjkorhatár további alkalmazása (22. cikk) analógia útján a 2013. december 31‑én „alkalmazásban álló” alkalmazottakra vonatkoztak.
A pert megelőző eljárás
11 2015. december 16‑án a felperes a személyzeti szabályzat 90. cikkének (1) bekezdése szerinti kérelemmel fordult a Bizottság „Személyi Juttatásokat Kezelő és Kifizető Hivatalának” (PMO) igazgatójához, amelyben azt kérte, hogy a munkaszerződés megkötésére jogosult hatóság előzetes határozatban állapítsa meg a nyugdíjjogosultsága számításának bizonyos tényezőit (a továbbiakban: 2015. december 16‑i határozat). Kérelme lényegében arra irányult, hogy erősítsék meg számára, hogy a 2014. évi reform hatálybalépését követően az EMSA‑hoz való áthelyezése ellenére is jogosult évente 1,9%‑os nyugdíjjogosultság szerzésére és a 2014. január 1‑je előtt hatályos, azaz a 63 éves nyugdíjkorhatárra.
12 A 2015. december 16‑i kérelmet először 2016. április 16‑án hallgatólagosan elutasították, amely elutasítást a PMO „Nyugdíj” egységének vezetője által küldött feljegyzés formájában megerősítette a 2016. április 29‑i kifejezett elutasítás is (a továbbiakban: 2016. április 29‑i feljegyzés vagy megtámadott határozat).
13 A 2016. április 29‑i feljegyzésben a PMO „Nyugdíj” egységének vezetője lényegében azt tudatta a felperessel, hogy az a határozat, amelynek elfogadását kéri, igazgatási szempontból csak „a szolgálatának utolsó napján, és azon jogviszony alapulvételével hozható meg, amellyel a szolgálat megszűnésekor rendelkezett”.
14 A 2016. április 29‑i feljegyzés mindazonáltal pontosította, hogy „a személyzeti szabályzat új szabályai alkalmazandók, amennyiben az alkalmazott pályafutása nem folyamatos”, és „ez azzal jár, hogy az EMSA‑val kötött munkaszerződés utáni munkavégzési időszak tekintetében a személyzeti szabályzat azon szabályai alkalmazandók, amelyek az [említett] szerződés kezdetekor hatályosak voltak”, továbbá „[e]zen időszakra vonatkozóan a nyugdíjjogosultságokat 66 éves [nyugdíj]korhatár és 1,80%‑os jogosultságszerzési mérték alapján határozzák meg”.
15 Végül a 2016. április 29‑i feljegyzés azt is kiemelte, hogy a felperes „továbbra is rendelkezik a Bizottság tisztviselőjeként őt megillető jogosultságokkal, mivel e jogállást [ezen intézmény] nem szüntette meg”.
16 2016. július 18‑án a felperes a személyzeti szabályzat 90. cikkének (2) bekezdése alapján panaszt nyújtott be a 2015. december 16‑i határozat ellen. A munkaszerződés megkötésére jogosult hatóság 2016. november 16‑i határozatával a panaszt mint elfogadhatatlant elutasította, lényegében arra hivatkozva, hogy a 2016. április 29‑i feljegyzés nem minősült határozatnak, hanem csak a személyzeti szabályzat aktuális szabályain alapuló tájékoztatás volt.
Az eljárás és a felek kérelmei
17 A felperes a Törvényszék Hivatalához 2017. február 27‑én benyújtott keresetlevelével megindította a jelen keresetet.
18 A Törvényszék Hivatalához ugyanazon a napon benyújtott külön beadványban a felperes a Törvényszék eljárási szabályzata 69. cikkének c) pontja alapján az eljárás felfüggesztését kérte addig, amíg a T‑769/16. sz. Picard kontra Bizottság ügyet eldöntő határozat jogerőre nem emelkedik. 2017. április 5‑i határozatában a harmadik tanács elnöke a Bizottság meghallgatását követően helyt adott e kérelemnek.
19 A Törvényszék Hivatalához 2017. március 21‑én érkezett külön beadványában a Bizottság a Törvényszék eljárási szabályzata 130. cikkének (1) bekezdése szerinti elfogadhatatlansági kifogást emelt.
20 A Törvényszék Hivatalához 2017. június 15‑én benyújtott beadványokban az Energiaszabályozók Együttműködési Ügynöksége (ACER), a Frontex, a Szabadságon, a Biztonságon és a Jog Érvényesülésén Alapuló Térség Nagy méretű IT‑rendszereinek Üzemeltetési Igazgatását Végző Európai Ügynökség (eu‑LISA), az EMSA, az Európai Bankhatóság (EBH), az Európai Értékpapírpiaci Hatóság (ESMA) és az Európai Menekültügyi Támogatási Hivatal (EASO) kérte, hogy a felperes kérelmének támogatása végett beavatkozhasson a jelen eljárásba.
21 2017. július 18‑i határozatával a harmadik tanács elnöke, a főbb felek meghallgatását követően az eljárási szabályzat 70. cikke (2) bekezdésének megfelelően elrendelte az eljárás folytatását.
22 A Törvényszék Hivatalához 2017. szeptember 1‑jén benyújtott iratában a felperes megtette észrevételeit a Bizottság által előterjesztett elfogadhatatlansági kifogással kapcsolatban (lásd a fenti 19. pontot).
23 A Törvényszék 2017. október 5‑i végzésében úgy határozott, hogy az elfogadhatatlansági kifogásról az eljárást befejező határozatban dönt.
24 2017. november 20‑án a Bizottság ellenkérelmet terjesztett elő. A felperes 2017. december 6‑i levelében lemondott arról, hogy választ nyújtson be.
25 A harmadik tanács elnöke 2017. december 13‑i végzésével megengedte az ACER, a Frontex, az eu‑LISA, az EMSA, az EBH, az ESMA és az EASO számára a felperes kérelmeinek támogatása végett történő beavatkozást.
26 A beavatkozó felek 2018. január 26‑án és 27‑én benyújtották beavatkozási beadványaikat. A felperes 2018. február 12‑i levelében lemondott az észrevétel benyújtásáról, és a Bizottság 2018. február 15‑én benyújtotta az említett beadványokhoz fűzött észrevételeit.
27 A felperes 2018. február 26‑i levelével az eljárási szabályzat 106. cikkének (2) bekezdése értelmében indokolással ellátott kérelmet nyújtott be, amelyben a tárgyaláson történő meghallgatását kérte. A Törvényszék elfogadta e kérelmet és megnyitotta az eljárás szóbeli szakaszát.
28 A Törvényszék Hivatalához 2018. október 10‑én benyújtott levelében az ABE tájékoztatta a Törvényszéket, hogy eláll a beavatkozástól.
29 A Törvényszék pervezető intézkedés keretében felhívta a Bizottságot, hogy válaszoljon az írásbeli kérelemre. A Bizottság e felhívásnak az előírt határidőn belül eleget tett.
30 A felperes azt kéri, hogy a Törvényszék:
– semmisítse meg megtámadott határozatot;
– a Bizottságot kötelezze a költségek viselésére;
31 A Bizottság azt kéri, hogy a Törvényszék:
– a keresetet mint nyilvánvalóan elfogadhatatlant utasítsa el;
– másodlagosan a keresetet mint megalapozatlant utasítsa el;
– kötelezze a felperest az eljárás költségeinek viselésére;
32 A beavatkozó felek azt kérik, hogy a Törvényszék:
– semmisítse meg megtámadott határozatot;
– a Bizottságot kötelezze a költségek viselésére;
A jogkérdésről
Az elfogadhatóságról
A felek érvei
33 A Bizottság azt állítja, hogy a jelen kereset sérelmet okozó aktus hiányában nyilvánvalóan elfogadhatatlan.
34 Elöljáróban a Bizottság arra emlékeztet, hogy az érintett intézményt semmilyen, a személyzeti szabályzatban szereplő rendelkezés sem kötelezi kifejezetten arra, hogy előzetesen meghatározza az azt a tényleges nyugdíjazása előtt kérő tisztviselő nyugdíjjogosultság‑összegének számítására vonatkozó egyes tényezőket. Ellenkezőleg, a személyzeti szabályzat e téren egyáltalán nem rögzít semmilyen bizonyossági elvet a nyugdíjjogosultságoknak a nyugdíjazás előtti meghatározását illetően. Így a személyzeti szabályzat VIII. mellékletének 40. cikke azt írja elő, hogy a tisztviselő nyugdíjjogosultságának megállapítására a nyugdíjra való jogosultság megállapításának idején kerül sor.
35 Ennélfogva a Bizottság először is megállapítja, hogy a jelen ügyben a 2016. április 29‑i feljegyzés nem határozatnak, azaz sérelmet okozó aktusnak, hanem csak a személyzeti szabályzat szabályai alapján nyújtott egyszerű tájékoztatásnak minősül.
36 Másodszor a Bizottság arra hivatkozik, hogy a 2015. december 16‑i kérelem benyújtásának időpontjában az adminisztráció nem ismerte a felperes jövőbeni nyugdíjjogosultságai számításának összes tényezőjét, és egyébként még mindig nem ismeri azokat. Szerinte a felperes szolgálatba lépésének napjára, valamint a 2014. évi reform hatálybalépése előtti életkorára vonatkozó tájékoztatás legfeljebb a nyugdíjjogosultsága értékének megbecslését teszi lehetővé.
37 A Bizottság úgy véli, hogy a felperesre alkalmazandó jogszabályi környezet – amely tartalmazza az időközben esetlegesen meghozott átmeneti szabályokat is – csak az ő nyugdíjba vonulásakor ismerhető meg véglegesen bizonyossággal, és a felperes teljes pályafutása kizárólag e körülmények között vehető figyelembe véglegesen az öregségi nyugdíj összegének kiszámítása érdekében.
38 A Bizottság szerint a nyugdíjjogosultság‑szerzés éves százalékaránya esetleg még változhat az idők során és a felperes szerezhet még eltérő nyugdíjjogosultságokat a pályafutásától függően, amint azt például a személyzeti szabályzat 77. cikkének harmadik bekezdése kirendelés esetében előírja. A nyugdíjkorhatárt pedig – a személyzeti szabályzat 83a. cikkének (3) bekezdése értelmében – éppen az uniós nyugdíjrendszer egyensúlyának biztosítása érdekében ötévente értékelik biztosításmatematikai szempontból. Ennélfogva nem zárható ki, hogy e tényező a felperes nyugdíjba vonulása előtt változhat.
39 Harmadszor, a Bizottság előadja, hogy a kereset annak feltételezése esetén is elfogadhatatlan, hogy a felperes nyugdíjjogosultság‑számításának bizonyos tényezői már a 2015. december 16‑i kérelem benyújtásakor ismertek voltak, mivel az „alakulóban lévő” nyugdíjjogosultságok tartalmát „végleges” határozat csupán a felperes nyugdíjba vonulásakor rögzítheti.
40 Az ilyen megoldás végül összhangban van az 1992. február 12‑i Pfloeschner kontra Bizottság ítélettel (T‑6/91, EU:T:1992:13, 26. és 27. pont).
41 A tárgyalás során a Bizottság egyébiránt e téren kiemelte, hogy az 1979. február 1‑jei Deshormes kontra Bizottság ítélet (17/78, EU:C:1979:24, 10. pont), amelyben a Bíróság megállapította, hogy a nyugdíjjogosultság‑számítás valamely tényezőjének előzetes meghatározása sérelmet okozó aktusnak minősül, olyan különös körülményekre vonatkozott, amelyek a jelen ügyben nem bírnak relevanciával.
42 A felperes ellenben a beavatkozó felek támogatásával úgy véli, hogy a személyzeti szabályzat 90. cikkének (1) bekezdése alapján benyújtott 2015. december 16‑i kérelemre adott válasz annyiban sérelmet okozó aktus, amennyiben az egy olyan, a személyzeti szabályzat szerinti intézkedés meghozatala mellőzésének minősül, amelyet e szabályzat 90. cikkének (2) bekezdése ír elő. A felperes álláspontja szerint továbbá a 2016. április 29‑i feljegyzés sérelmet okozó aktusnak minősül, mivel az a tartalmánál fogva megfosztja őt a szóban forgó átmeneti rendelkezések alkalmazásától.
A Törvényszék álláspontja
43 Elsőként emlékeztetni kell arra, hogy az állandó ítélkezési gyakorlat értelmében „csak azok a kötelező joghatásokat kiváltó jogi aktusok tekinthetők sérelmet okozó aktusoknak, amelyek az érdekeltek jogi helyzetének jelentős módosításával az érdekeltek jogi helyzetét közvetlenül és azonnal érintik” (lásd: 2015. október 13‑i Bizottság kontra Verile és Gjergji ítélet, T‑104/14 P, EU:T:2015:776, 28. pont és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).
44 A jelen ügyben nem vitatott, hogy a PMO „Nyugdíj” egységének vezetője a 2015. december 16‑i kérelem vonatkozásában a 2016. április 29‑i feljegyzésben világosan állást foglalt a felperes jövőbeli nyugdíjjogosultságai összegének számítási tényezőivel, azaz egyrészt az említett jogosultságok megszerzésére vonatkozó mértékkel másrészt a felperes nyugdíjkorhatárával kapcsolatban. Egyebekben a Bizottság szerint e módosításokról a felperes munkáltatóváltására tekintettel döntöttek, mivel e váltásra a 2014. évi reform hatálybalépése után került sor (lásd a fenti 13. pontot). A Bizottság tehát úgy véli, hogy a PMO éppen az említett munkáltatóváltásra, vagyis a felperes munkaviszonyának lényeges módosítására tekintettel változtatta meg a felperes nyugdíjjogosultság‑számításának bizonyos tényezőit.
45 Márpedig meg kell állapítani, hogy az ilyen állásfoglalás a tartalmánál fogva nem tekinthető olyannak, mint ami egyszerű tájékoztatást tartalmaz a nyugdíjjogosultságokról és azoknak a 2014. évi reform utáni számítási módjáról.
46 A PMO „Nyugdíj” egységének vezetője ugyanis a 2016. április 29‑i feljegyzésben kifejti a felperesnek, hogy az EMSA‑val való új, 2015. június 1‑jei szerződéskötés miatt a 2014. évi reform keretében előírt átmeneti szabályozás alkalmazása érdekében éppen ezt az időpontot kellett volna az ő „szolgálatba lépésének” tekinteni. Ebből konkrétan az következik egyrészt, hogy e feljegyzés értelmében a felperes nyugdíjkorhatára innentől kezdve a hatályos jog szerint (63 helyett) 66 év, másrészt a nyugdíjjogosultság‑szerzés éves százalékaránya ugyanezen naptól 1,9%‑ról 1,8%‑ra csökken.
47 E tekintetben a 2016. április 29‑i feljegyzés arra is rámutat, hogy a felperes szolgálatba lépése idejének a 2014. évi reform keretében előírt átmeneti szabályozás szerinti meghatározása „azzal jár, hogy az EMSA‑val való szerződéskötést követő [tehát a 2015. június 1‑jével kezdődő] munkavégzés időszakára a személyzeti szabályzatnak a [felperesre alkalmazandó] szabályai” éppen az általa az EMSA‑val kötött „szerződés kezdetétől” hatályos szabályok (lásd a fenti 13. pontot).
48 Ennélfogva a 2016. április 29‑i feljegyzés olyan joghatásokat fejt ki, amelyek a felperes helyzetét igazgatási szempontból azonnal és véglegesen érintik, mivel a Bizottság e határozattal kizárja őt a személyzeti szabályzat XIII. mellékletének 21. és 22. cikke által bevezetett átmeneti szabályozás alkalmazási köréből azáltal, hogy a 2014. évi reform szerint módosított éves nyugdíjjogosultság‑szerzési százalékarányt és nyugdíjkorhatárt alkalmaz rá. Következésképpen az a körülmény, hogy az ilyen határozat csak a jövőben hajtható végre és így időben később fejt ki hatást, e tekintetben nem bír jelentőséggel (lásd ebben az értelemben: 1979. február 1‑jei Deshormes kontra Bizottság ítélet, 17/78, EU:C:1979:24, 10. pont).
49 Így éppen a 2016. április 29‑i feljegyzés, amely a felperes szolgálatba lépésének idejét határozza meg, az, amely sérelmet okoz számára, nem pedig annak a felperes nyugdíjának a jövőbeni nyugdíjjogosultság‑számítás keretében, a végleges nyugdíjba vonulás idején történő megállapításkor történő végrehajtása.
50 Ezenkívül a 1992. február 12‑i Pfloeschner kontra Bizottság ítéletben (T‑6/91, EU:T:1992:13, 27. pont) vizsgált helyzettől eltérően a munkaszerződés megkötésére jogosult hatóságnak, amelyhez a 2015. december 16‑i kérelmet benyújtották, a felperes munkaviszonyának változása miatt határozatot kellett hoznia, amelyben meghatározza, hogy a felperes jogosult‑e a személyzeti szabályzat XIII. mellékletének 21. és 22. cikkében előírt átmeneti rendelkezések alkalmazására, mivel ez a munkaszerződés megkötésére jogosult hatóság rendelkezett a felperes igazgatási helyzetére vonatkozó biztos és változatlan tényezőkkel.
51 Következésképpen a felperes szolgálatba lépésének ideje – amelyet a PMO az alkalmazandó átmeneti rendelkezések általa történő értelmezése alapján egyértelműen meg kívánt határozni –, valamint az ilyen meghatározás következményei azon igazgatási feltételekre, amelyek megegyeztek a felperesnek az ezen időpontot megelőzően az uniós nyugdíjrendszer biztosítottjaként fennálló helyzetével, azonnal és közvetlenül befolyásolhatják a felperes jogi helyzetét (lásd ebben az értelemben: 1979. február 1‑jei Deshormes kontra Bizottság ítélet, 17/78, EU:C:1979:24, 10–17. pont).
52 Ebből következően a fenti 43. pontban hivatkozott ítélkezési gyakorlattal összhangban a Bizottság által a 2015. december 16‑i kérelemre adott válasz a személyzeti szabályzat 90. cikkének (2) bekezdése szerinti sérelmet okozó aktusnak minősül.
53 Ennélfogva a Bizottság által hivatkozott elfogadhatatlansági kifogást el kell utasítani.
Az ügy érdeméről
A felek érvei
54 A felperes a beavatkozók támogatásával lényegében úgy érvel, hogy a Bizottság azon elmélete, amely szerint a munkáltatóváltása miatt nem alkalmazhatók rá a személyzeti szabályzat XIII. mellékletének 21. és 22. cikkében a nyugdíjjogosultságok megszerzése és a jogszabály szerinti nyugdíjkorhatár terén előírt átmeneti rendelkezésekben rögzített feltételek, nem csak e rendelkezésekkel, de az ügynökségek alkalmazottai foglalkoztatása és előmenetele folyamatosságának elvével, a jogbiztonság elvével, a visszaható hatály tilalmának elvével és az egyenlő bánásmód elvével is ellentétes. A felperes szerint az ilyen elmélet ellentétes még az EMSA‑val kötött szerződés rendelkezéseivel és az EMSA 2015. március 25‑i, az említett ideiglenes alkalmazottak felvételére vonatkozó általános végrehajtási rendelkezéseivel is.
55 Egyébiránt az ügynökségek ideiglenes alkalmazottainak az egyéb alkalmazottakra vonatkozó alkalmazási feltételek 2. cikke f) pontjának hatálya alá tartozó új kategóriáját, az uniós jogalkotó éppen annak érdekében hozta létre, hogy kielégítse a meglévő különböző európai ügynökségek különös szükségleteit, többek között hogy vonzóvá tegye az üres álláshelyek ún. „ügynökségközi” piacán kínált állásokat, amivel elősegíti az érintettek mobilitását és egyúttal biztosítja a mobilitás során ezen alkalmazottak foglalkoztatásának és előmenetelének folyamatosságát.
56 Végül a felperes és a beavatkozók a tárgyaláson hangsúlyozták, hogy az Unió által foglalkoztatott tisztviselők, ideiglenes alkalmazottak és szerződéses alkalmazottak mind ugyanabba az egységes uniós nyugdíjrendszerbe tartoznak. A személyzeti szabályzat XIII. melléklete átmeneti rendelkezéseinek hatálya szerinte egyértelműen meghatározott. Az az említett rendszerben biztosított és 2014. január 1. előtt járulékot fizető személyekre vonatkozik. E biztosításra ennélfogva tehát az intézmény‑, szerv‑ vagy ügynökségváltás semmilyen hatással nem jár.
57 A Bizottság vitatja ezt az érvelést. Noha elfogadja, hogy az egyéb alkalmazottakra vonatkozó alkalmazási feltételek 2. cikkének f) pontja új ideiglenes alkalmazotti kategóriát hozott létre többek között azzal a céllal, hogy ösztönözze az ügynökségek közötti mobilitást, az ügynökségek alkalmazottai szerinte azonban az ideiglenes alkalmazottakon belül nem alkotnak önálló kategóriát. Ezen alkalmazottak ezzel szemben – akárcsak az unió egyéb alkalmazottainak összes kategóriája – a különös kivételektől eltekintve az egyéb alkalmazottakra vonatkozó alkalmazási feltételek általános rendelkezéseinek hatálya alá tartoznak. Ennélfogva a jelenlegi jogi helyzetben az előmenetel folyamatosságának elve a nyugdíjjogosultságok területére korlátozódik, és nem terjed ki automatikusan a nyugdíjra való jogosultság feltételeire vagy a nyugdíj számítására. Az ilyen kiterjesztést mindenesetre kifejezetten rögzíteni kell.
58 A Bizottság szerint a 2004. évi reform az igazgatási költségek csökkentésének az uniós jogalkotó által különösen követett célkitűzésének tiszteletben tartása érdekében nem szüntette meg az „ügynökségközi” piac összes korlátozását. Így az 1023/2013 rendelet nem tartalmaz olyan kifejezett rendelkezést, amely az ügynökségek alkalmazottai részére a nyugdíjjogosultságok számítása szempontjából előírná az előmenetel folyamatosságának elvét.
59 A Bizottság ennélfogva azt állítja, hogy az egyéb alkalmazottakra vonatkozó alkalmazási feltételek melléklete 1. cikkének, valamint a személyzeti szabályzat XIII. melléklete 21. és 22. cikkének teleologikus értelmezésére hivatkozva sem ő, sem az ügynökségek, sem pedig az érintett alkalmazottak nem térhetnek el sem szerződéssel, sem közigazgatási aktussal a 2014. évi reform célkitűzésétől. Az ilyen értelmezés valójában csökkentené, sőt, részben fel is borítaná az uniós jogalkotó által kívánt költségvetési megtakarításokat azáltal, hogy késlelteti a személyzeti szabályzat 77. cikke új rendelkezéseinek alkalmazását.
60 A tárgyaláson a Bizottság kifejtette, hogy a nyugdíjjogosultságokat illetően a személyzeti szabályzat sem írja elő a folyamatosság elvét. Az 1023/2013 rendelet (29) preambulumbekezdése általános jelleggel hivatkozik az új szabályok átmeneti rendelkezések segítségével történő fokozatos alkalmazására. E tekintetben egyébként a nyugdíjjogosultságokat illetően a személyzeti szabályzat XIII. mellékletének 21. és 22. cikke, amely a „szolgálatba lépés” feltételét vezette be, pontos és nem hiányos.
61 Ezenkívül a személyzeti szabályzat XIII. mellékletének 21. és 22. cikkét, mivel egyszerre minősül átmeneti intézkedésnek és pénzügyi rendelkezésnek, szigorúan kell értelmezni, mivel kivételt képez a személyzeti szabályzat 77. cikke azonnali alkalmazásának elve alól és pénzügyi előny nyújtását szabályozza.
62 E vonatkozásban a Bizottság azt is előadta a tárgyaláson, hogy a személyzeti szabályzat XIII. mellékletének 28. cikke, amely azt írja elő, hogy az olyan alkalmazott által szerzett nyugdíjjogosultságokat aki 2014. január 1‑jén szerződéses jogviszonyban állt, biztosításmatematikailag ki kell igazítani, ha ezt az alkalmazottat ezen időpontot követően tisztviselőnek nevezik ki, azt bizonyítja, hogy olyan különös rendelkezések hiányában, mint az említett cikk rendelkezései, az átmeneti rendelkezéseket általánosan kell alkalmazni.
63 Márpedig a felperes különös esetében a Bizottság úgy véli elsőként, hogy az európai intézmények – többek között a személyügyi igazgatás terén élvezett – közigazgatási önállóságának az EUMSZ 335. cikkben lefektetett elvével összhangban a felperes csak 2015. december 16‑ától minősíthető az EMSA alkalmazottjaként uniós alkalmazottnak, és nem egy korábbi időponttól (2014. január 21‑i Van Asbroeck kontra Parlament ítélet, F‑102/12, EU:F:2014:4, 29. pont). Máshogy kifejezve, mivel az uniós ügynökségek jogi személyiséggel rendelkeznek, az alkalmazottaik munkáltatója nem lehet egyszerre az ügynökség és az Unió.
64 Következésképpen a Bizottság úgy véli, hogy tekintettel a jelen ügyben alkalmazandó jogi háttérre, a felperes által elhatározott munkáltatóváltás a korábbi munkaviszonyának lényeges megváltoztatásával és – ebből következően – előmenetele megszakadásával jár. E tekintetben az egyéb alkalmazottakra vonatkozó alkalmazási feltételek 55. cikke, amely lehetővé teszi, hogy az érintett alkalmazott megtartsa a besorolási és fizetési fokozatba való besorolását és szolgálati idejét, különbözik a személyzeti szabályzat 32. cikkének harmadik bekezdésétől, amely azt írja elő, hogy az ugyanazon intézmény által tisztviselővé kinevezett ideiglenes alkalmazott megtartja a szolgálati idejét a fizetési fokozatba történő besorolás szempontjából, „amelynél az előmenetel bizonyos fokú folyamatossága logikusnak és természetesnek bizonyul”.
65 A Bizottság szerint az előmenetel folyamatosságának korlátozott elve, amelyet elismer az egyéb alkalmazottakra vonatkozó alkalmazási feltételek 55. cikke, csupán kivétel a főszabály alól, amelynek értelmében az intézményt vagy ügynökséget váltó ideiglenes alkalmazottak számára nem érvényesül az előmenetel folyamatossága.
66 Másodszor az ítélkezési gyakorlat is megerősíti a „szolgálat folyamatossága elvének” hiányát az ideiglenes alkalmazottak tekintetében, mivel egy ilyen elv főszabály szerint csak a tisztviselőkkel szemben létezik, méghozzá abban a személyzeti szabályzat alapján fennálló jogviszonyban, amely ez utóbbiak kinevezésével keletkezik. A személyzeti szabályzat 8. cikke különös jelleggel kimondja ugyanis, hogy a valamely más intézménybe áthelyezett tisztviselőt „úgy kell tekinteni, mint aki a teljes uniós szolgálati előmenetele során az utóbbi intézmény alkalmazásában állt”.
67 Így a Bizottság véleménye szerint, az ideiglenes alkalmazottakat illetően a 2015. szeptember 16‑i EMA kontra Drakeford ítéletben (T‑231/14 P, EU:T:2015:639) az uniós bíróság, messze nem mondta ki, hogy munkáltatóváltás esetén az előmenetel folyamatos, hanem csak azt állapította meg, hogy az ugyanazon ügynökséggel az egyéb alkalmazottakra vonatkozó alkalmazási feltételek 8. cikke értelmében – amely pontosan a határozott idejű szerződések visszaélésszerű alkalmazását hivatott megakadályozni – megkötött szerződések folyamatosan követték egymást egymás. Egyébiránt a 2015. április 29‑i Todorova Androva kontra Tanács ítéletből (F‑78/12, EU:F:2015:37, 51. és 53. pont) az következik, hogy ha az uniós jogalkotó azt nem írta elő kifejezetten, a tisztviselővé váló ideiglenes alkalmazott előmenetele igazgatási szempontból nem folyamatos. A 2008. április 1‑jei Maruko ítélet (C‑267/06, EU:C:2008:179) kizárólag azt erősíti meg, hogy az új szabály nem érinti a valamely szerződéssel véglegesen szerzett jogokat, és ezáltal tiszteletben tartja a díjazás és a nyugdíj közötti kapcsolat elvét. Végül a Bizottság hozzáteszi, hogy a 2012. december 5‑i Grazyte kontra Bizottság ítélet (F‑76/11, EU:F:2012:173) megerősíti, hogy a 2014. évi reform előtt a valamely ügynökségből egy másikba áthelyezett alkalmazottak nem élveznek védelmet, és bemutatja, hogy az ügynökségek alkalmazottaira vonatkozó különös rendelkezések nem elégségesek ahhoz, hogy „lényegi folytonosságot” hozzanak létre a különböző ügynökségekkel kötött szerződések között.
68 Végül ugyanezen okokból a Bizottság arra hivatkozik, hogy a nyugdíjjogosultság‑szerzés éves százalékarányával, valamint a nyugdíjkorhatárral kapcsolatos új szabályok alkalmazása nem sérti a felperes által az EMSA‑nál történő alkalmazását megelőzően szerzett jogokat, továbbá nem sérti a jogbiztonság és a visszaható hatály tilalmának elvét sem (2016. július 19‑i Stips kontra Bizottság ítélet, F‑131/15, EU:F:2016:154, 41. pont). Egyébiránt a felperesnek a Frontexnél és az EMSA‑nál történő alkalmazásai közötti lényegi folytonosság hiánya miatt a felperes semmilyen hátrányos megkülönböztetést nem szenved azon munkatársaihoz képest, akik nem váltottak ügynökséget.
A Törvényszék álláspontja
69 Hangsúlyozni kell, hogy a felperes, akit a 2006. április 16‑án a Bizottság tisztviselőjének neveztek ki, 2012. június 1‑jétől személyes okokkal indokolt szabadságot vesz igénybe. Ugyanezen a napon a Frontex ideiglenes alkalmazottként vette alkalmazásba, majd 2015‑ben, azaz a 2014. évi reform 2014. január 1‑jei hatálybalépése után az EMSA‑val kötött szerződést (lásd a fenti 9. pontot).
70 Egyébiránt a felek érveinek vizsgálatát megelőzően fel kell idézni az említett szabályzat 77. cikke új rendelkezéseinek – többek között a személyzeti szabályzat XIII. melléklete szerinti átmeneti szabályok fényében vizsgált – időbeli és személyi hatályát.
– A személyzeti szabályzat 77. cikkének a 2014. évi reform során bevezetett új rendelkezéseinek időbeli és személyi hatálya
71 Időbeli szempontból elöljáróban ki kell emelni, hogy főszabály szerint minden jogszabály‑módosítás főszabály szerint a felváltott szabályozás hatálya alatt létrejövő helyzetek jövőbeli hatására vonatkozik, hacsak a jogalkotó ettől kifejezetten nem tér el. Más a helyzet a korábbi szabályozás alapján létrejött és ténylegesen megvalósult helyzetekkel, mivel azok szerzett jogokat keletkeztettek (2015. október 13‑i Bizottság kontra Verile és Gjergji ítélet, T‑104/14 P, EU:T:2015:776, 152. pont).
72 Ennélfogva először is a személyzeti szabályzat új 77. cikkének időbeli hatályát illetően hangsúlyozni kell, hogy a felperes állításaival ellentétben (lásd a fenti 54. pontot) e cikk azonnali alkalmazása nem állhat ellentétben a jogbiztonság és a visszamenőleges hatály tilalmának elvével.
73 A személyzeti szabályzat új 77. cikke nem érinti ugyanis sem a 2014. január 1. – azaz a hatálybalépése előtti – szolgálati időkre tekintettel 1,9%‑os arányban megszerzett nyugdíjjogosultságokat, sem azon tisztviselők és alkalmazottak jogait, akiknek elismerték a 63 éves nyugdíjkorhatárra való jogosultságát, és akiknek nyugdíját 2014. január 1. előtt állapították meg (a személyzeti szabályzat XIII. mellékletének 24a. cikke). Az uniós jogalkotó által a 2014. évi reform keretében bevezetett új szabályok hatálya alá ugyanis csak az ezen reform hatálybalépése előtt még véglegesen ki nem alakult helyzetek tartozhatnak, mint például az ezen új szabályok alkalmazása idején teljesített szolgálathoz kapcsolódó nyugdíjjogosultságok, valamint a 2014. január 1‑je utáni nyugdíjazások azon tisztviselők és alkalmazottak esetén, akikre nem vonatkoznak átmeneti szabályok.
74 Másodszor, a személyzeti szabályzat új 77. cikkének személyi hatályát illetően ki kell emelni, hogy a 2014. évi reform keretében az uniós jogalkotó „átmeneti részletes szabályokat” határozott meg, „amelyek lehetővé teszik az új szabályok és intézkedések fokozatos alkalmazását, ugyanakkor nem sérülhetnek a személyzeti szabályzat e módosításainak hatálybalépését megelőzően alkalmazott személyzet szerzett jogai és jogos elvárásai”, ahogy azt az 1023/2013 rendelet (29) preambulumbekezdése is kimondja.
75 Így, a jelen esetben a nyugdíjjogosultságok számításának a személyzeti szabályzat XIII. melléklete 21. cikke és 22. cikkének (1) bekezdése szerinti, a jelen ügyben az egyéb alkalmazottakra vonatkozó alkalmazási feltételek melléklete 1. cikkének (1) bekezdése alapján analógia útján alkalmazandó részletszabályai kifejtik, hogy az a tisztviselő, aki 2004. május 1‑je és 2013. december 31‑e között lépett szolgálatba, az éves nyugdíjjogosultság‑szerzés tekintetében 1,9%‑os százalékarányra jogosult, és ha – mint a felperes – 2014. május 1‑jén 45 éves vagy idősebb, továbbra is 63 éves korában jogosult öregségi nyugdíjra.
– A „szolgálatba lépés” fogalmáról
76 Ezt illetően elsőként ki kell emelni, hogy sem a személyzeti szabályzat, sem az egyéb alkalmazottakra vonatkozó alkalmazási feltételek nem határozzák meg kifejezetten a fenti 74. és 73. pontban említett átmeneti rendelkezések szerinti szolgálatba lépés fogalmát, és ezt a tárgyalás folyamán egyébként a Bizottság is megerősítette.
77 A jelen ügyben alkalmazandó szabályozás azonban kellően világos és pontos támpontokat, sőt, feltételeket tartalmaz, amelyek alapján e szabályozás rendszertani értelmezése keretében meg lehet határozni a szolgálatba lépés fogalmát. Az egyéb alkalmazottakra vonatkozó alkalmazási feltételek melléklete 1. cikkének (1) bekezdéséből, amely az egyéb alkalmazottak tekintetében a személyzeti szabályzat XIII. mellékletében előírt szabályok analógia útján való alkalmazására utal, különösen kitűnik, hogy ezen átmeneti szabályok az Unió által foglalkoztatottak összességére ugyanazon feltételekkel alkalmazandók, függetlenül attól, hogy foglalkoztatási jogviszonyuk a személyzeti szabályzat alapján vagy szerződés alapján áll fenn.
78 Tekintve, hogy az uniós jogalkotó így kifejezetten egységes átmeneti szabályozást vezetett be az uniós tisztviselők és egyéb alkalmazottak részére, a szolgálatba lépés fogalmát ugyanazon érvek alapján kell értelmezni, mint a munkaviszonyt, függetlenül attól, hogy az a személyzeti szabályzat alapján vagy szerződés alapján áll‑e fenn, figyelembe véve a személyzeti szabályzat és az egyéb alkalmazottakra vonatkozó alkalmazási feltételek által az ezen egyes foglalkoztatotti kategóriák számára saját rendszert meghatározó szabályokat is.
79 Pontosabban, az ítélkezési gyakorlat értelmében a szolgálatba lépés fogalmának értelmezéséhez nemcsak annak szövegét kell figyelembe venni, hanem az összefüggéseit, valamint a személyzeti szabályzat és az egyéb alkalmazottakra vonatkozó alkalmazási feltételek célkitűzéseit is, amelynek a részét képezi (lásd ebben az értelemben: 2015. április 29‑i Todorova Androva kontra Tanács ítélet, F‑78/12, EU:F:2015:37, 49. pont).
80 Ebből következően a releváns átmeneti rendelkezések szigorú értelmezése, amelynek szükségességére a Bizottság e rendelkezések kivételes jellegére (2013. január 17‑i Bizottság kontra Spanyolország ítélet, C‑360/11, EU:C:2013:17, 18. pont) és azok költségvetési hatásaira (2005. június 30‑i Olesen kontra Bizottság ítélet, T‑190/03, EU:T:2005:264, 48. pont) tekintettel jogosan hivatkozott (lásd a fenti 61. pontot), nem irányulhat mindazonáltal az uniós jogalkotó által követett, valamint a személyzeti szabályzat és az egyéb alkalmazottakra vonatkozó alkalmazási feltételek által bevezetett célkitűzések ellen.
81 A jelen ügyben a szóban forgó átmeneti rendelkezések az uniós nyugdíjrendszer különös területére vonatkoznak.
82 Márpedig a személyzeti szabályzat V. címe 3. fejezetének, valamint e szabályzat VIII. mellékletének releváns rendelkezései szerinti uniós nyugdíjrendszer mind az uniós tisztviselőkre, mind pedig az Unió ideiglenes alkalmazottaira és szerződéses alkalmazottaira egyaránt vonatkozik, függetlenül attól, hogy a munkaviszonyuk a személyzeti szabályzat vagy szerződés alapján áll fenn.
83 [A 2019. január 22‑i végzéssel kijavítva] A személyzeti szabályzat „[n]yugdíjrendszer[t]” szabályozó VIII. mellékletének 2. cikke különösen azt írja elő, hogy „[az] öregségi nyugdíjat a tisztviselő nyugdíjszerző szolgálati éveinek összesített száma alapján kell folyósítani”. E tekintetben az említett melléklet ezt követő 3. cikke ezen túlmenően pontosítja, hogy szolgálati idő számításához „az intézmények egyike tisztviselőjeként […] eltöltött szolgálati időt”, valamint „[az egyéb alkalmazottakra vonatkozó alkalmazási] feltételeknek megfelelően bármely más minőségben eltöltött szolgálati időt” veszik figyelembe.
84 Egyébiránt a Bizottság a Törvényszék írásbeli kérdése nyomán megerősítette, hogy a felperes a jelen esetben szolgálatba lépésétől kezdve megszakítás nélkül fizetett járulékot az uniós nyugdíjrendszerbe, először tisztviselőként, majd mint a Frontex által 2012‑ben felvett ideiglenes alkalmazott, végül pedig mint az EMSA által 2015‑ben felvett ideiglenes alkalmazott.
85 Ebből az következik, hogy a felperes és a Bizottság között még mindig fennálló, személyzeti szabályzat szerinti munkaviszony és ebből kifolyólag az uniós nyugdíjrendszerben való biztosításának a személyes okokkal indokolt szabadsága idején való fennállása miatt az érintett ideiglenes alkalmazotti minőségében, először 2012‑ben a Frontexnél, majd 2015‑ben az EMSA‑nál történő foglalkoztatása az említett nyugdíjrendszerben való biztosítása szempontjából nem tekinthető új szolgálatba lépésnek, fenntartva természetesen a járulékösszegeknek például a személyes okokkal indokolt szabadsággal kapcsolatos igazgatási helyzetének változásából, vagy a személyes okokkal indokolt szabadságon lévő tisztviselőként betöltött besorolási fokozatnál ideiglenes alkalmazottként betöltött magasabb fokozatból adódó alapilletmény‑módosításokhoz kapcsolódó változásának lehetőségét.
86 E tekintetben a Bizottság ugyanis a fenti 84. pontban említett válaszában azt is kifejtette, hogy az egyéb alkalmazottakra vonatkozó alkalmazási feltételek 41. cikke értelmében az uniós nyugdíjrendszerbe történő járulékfizetés mértéke (amely az alapilletmény egy bizonyos százaléka) „ugyanaz, akár tisztviselőről vagy ideiglenes alkalmazottról van szó”. Ennélfogva a felperes különös esetében, noha – amint arra a Bizottság rámutat – „[a]lapilletménye számottevően változott, mivel az AD 8 besorolási fokozat 1‑es fizetési fokozatába besorolt tisztviselő volt, amikor személyes okokkal indokolt szabadságot vett igénybe annak érdekében, hogy a Frontex ügynökségnél az AD 12 besorolási fokozat 2‑es fizetési fokozatába besorolt ideiglenes alkalmazottként végezzen munkát, [majd] az EMSA ügynökség vette alkalmazásba az AD 12 besorolási fokozat 3‑as fizetési fokozatában”, attól még az említett nyugdíjrendszerben fennálló biztosítása és éppen ezen különböző alapilletmények alapján teljesített járulékfizetése soha sem szakadt meg.
87 E körülmények között a felperes, függetlenül a személyes okokkal indokolt szabadságától és a későbbi, előbb az személyes okokkal indokolt szabadság kezdőnapjától a FRONTEX‑nél, majd az EMSA‑nál történő későbbi alkalmazásaitól, igazgatási szempontból és különösen az uniós nyugdíjrendszerben fennálló biztosítása tekintetében továbbra is a Bizottság tisztviselőjének minősült, ahol 2006‑ban „lépett szolgálatba”, és vált ily módon az Unió tisztviselőjévé. A személyzeti szabályzat 1a. cikke értelmében ugyanis „»az Unió tisztviselője« bármely olyan személy, akit az e személyzeti szabályzat rendelkezéseinek megfelelően az Unió valamely intézményének állományában létrehozott beosztásba az adott intézmény kinevezésre jogosult hatósága által kibocsátott kinevezési okirattal kineveztek”.
88 Ezenkívül ki kell emelni, hogy a személyzeti szabályzat és az egyéb alkalmazottakra vonatkozó alkalmazási feltételek általános keretében valamely személy uniós szolgálatba lépésének egybe kell esnie azzal a nappal, amellyel e személy – amennyiben a felperes helyzetéhez hasonlóan tisztviselőről van szó (lásd a fent idézett 1a. cikket) – kinevezés alapján elkezdi a számára kiosztott feladatok ellátását, addig az időpontig, amíg egy azonos szintű, ellentétes igazgatási aktus megállapítja azt a helyzetet, amit maga a személyzeti szabályzat a 4. fejezetében „szolgálati jogviszony megszűnésének” nevez.
89 A tisztviselőket illetően a szolgálati jogviszony ilyen megszüntetésének minősül például a lemondás (a személyzeti szabályzat 48. cikke), a szolgálat érdekében történő nyugdíjazás (a személyzeti szabályzat 50. cikke), a szakmai alkalmatlanság miatti felmentés (a személyzeti szabályzat 51. cikke), a nyugdíjazás (a személyzeti szabályzat 52. cikke) és a halál (a személyzeti szabályzat 47. cikke). A személyes okokkal indokolt szabadság ezzel szemben nem olyan igazgatási helyzet, amely megalapozná a „szolgálati jogviszony megszűnését”.
90 Mindezekre tekintettel, azt is feltételezve, hogy a felperes a személyes okokkal indokolt szabadságnak a még a Bizottság kinevezett tisztviselőjeként való igénybevételét követően újból „szolgálatba lépett” amikor az EMSA 2015. június 1‑jével – amikor a 2014. évi reform már hatályos volt – alkalmazta, ezen újabb „szolgálatba lépés” hatása csak a nyugdíjjogosultság‑szerzés százalékarányával (1,8%) és a nyugdíjkorhatárral (66 év) kapcsolatos új rendelkezések keretében és céljára tekintettel értékelendő, mivel a cél az, hogy a 2014. évi reform „hatálybalépését megelőzően [a nyugdíjjogosultsággal kapcsolatos] új szabályok[at] és intézkedések[et] [ugyanakkor a] szerzett jogok sérelme nélkül, és [az ügynökségeknél alkalmazott személyek] jogos elvárásai[t] figyelembe véve” alkalmazzák.
91 Így, jóllehet a szóban forgó átmeneti szabályok célja kétségtelenül az Unió igazgatási költségekhez kapcsolódó költségvetési kiadások korlátozása volt, e szabályok semmiképpen sem sérthetik azon – bármilyen kategóriába tartozó – foglalkoztatottak szerzett jogait és jogos elvárásait, akiket a 2014. évi reform hatálybalépését megelőzően „alkalmaztak” (lásd a fenti 74. pontot).
92 E vonatkozásban meg kell tehát állapítani, hogy a felperes, aki a Bizottság tisztviselőjeként való 2006‑os kinevezésétől kezdve megszakítás nélkül az Unió szolgálatában állt, az Unióval fennálló szolgálati jogviszonya idején a személyes okokkal indokolt szabadságtól függetlenül a személyzeti szabályzat 83. cikke szerint továbbra is kötelezően biztosított volt az uniós nyugdíjrendszerben, és e nyugdíjrendszerbe járulékot fizetett a neki először a Bizottság tisztviselőjeként, majd – a folytonosság megszakítása nélkül –2012. február 1‑jétől a FRONTEX‑nél történő első alkalmazásától, majd azt követően 2015. június 1‑jétől az EMSA‑nál történő alkalmazásától kezdve az Unió alkalmazottjaként járó havi illetmény alapján.
93 [A 2019. január 22‑i végzéssel kijavítva] E körülmények között következésképpen azt kell megállapítani, hogy a szóban forgó átmeneti intézkedések alkalmazása érdekében úgy kell tekinteni, hogy a felperes, aki 2004. május 1. és 2013. december 31. között „lépett az Unió szolgálatába”, és ez utóbbi időpont után is szolgálatban volt, jogosult az említett átmeneti rendelkezéseknek az egyrészt az 1,9%‑os mértékű nyugdíjjogosultság‑szerzésre, másrészt a 63 éves nyugdíjkorhatárra vonatkozóan meghatározott feltételeinek alkalmazására.
94 Ezen indokok összességére tekintettel helyt kell adni a személyzeti szabályzat XIII. melléklete 21. és 22. cikkének megsértésére vonatkozó jogalapoknak, és a megtámadott határozatot meg kell semmisíteni, anélkül hogy a többi jogalapot vizsgálni kellene.
A költségekről
95 Az eljárási szabályzat 134. cikkének (1) bekezdése alapján a Törvényszék a pervesztes felet kötelezi a költségek viselésére, ha a pernyertes fél ezt kérte.
96 A Bizottságot, mivel pervesztes lett, a felperes kérelmének megfelelően kötelezni kell a saját költségeinek viselésén kívül az ez utóbbi részéről felmerült költségek viselésére.
97 Az eljárási szabályzat 138. cikkének (1) bekezdése alapján, amelyet ugyanezen szabályzat 1. cikke (2) bekezdésének f) pontjával együttesen kell értelmezni, az eljárásba beavatkozó intézmények maguk viselik saját költségeiket. A beavatkozók tehát maguk viselik saját költségeiket.
A fenti indokok alapján
A TÖRVÉNYSZÉK (harmadik tanács)
a következőképpen határozott:
1) A Törvényszék megsemmisíti az Európai Bizottság által 2016. április 16‑án hozott és a „Személyi Juttatásokat Kezelő és Kifizető Hivatal” (PMO) 2016. április 29‑i feljegyzésével megerősített határozatot.
2) A Törvényszék a Bizottságot kötelezi a saját költségeinek és az Isabel Torné részéről felmerült költségek viselésére.
3) Az Energiaszabályozók Együttműködési Ügynöksége (ACER), az Európai Határ‑ és Partvédelmi Ügynökség (Frontex), a Szabadságon, a Biztonságon és a Jog Érvényesülésén Alapuló Térség Nagy méretű IT‑rendszereinek Üzemeltetési Igazgatását Végző Európai Ügynökség (eu‑LISA), az Európai Tengerbiztonsági Ügynökség (EMSA), az Európai Bankhatóság (EBH), az Európai Értékpapírpiaci Hatóság (ESMA) és az Európai Menekültügyi Támogatási Hivatal (EASO) maguk viselik saját költségeiket.
Frimodt Nielsen | Forrester | Perillo |
Kihirdetve Luxembourgban, a 2018. december 14‑i nyilvános ülésen.