AZ EURÓPAI UNIÓ KÖZSZOLGÁLATI TÖRVÉNYSZÉKÉNEK ÍTÉLETE (harmadik tanács)
2014. március 12.(*)
„Közszolgálat – Díjazás – Családi támogatások – Eltartott gyermek után járó támogatás – Jogalap nélküli kifizetések visszatérítése – Az adminisztráció megtévesztésének szándéka – Bizonyítás – A jogalap nélküli kifizetések visszatérítésére irányuló kérelem benyújtására nyitva álló ötéves határidőnek az adminisztrációval szembeni érvényesíthetetlensége – Jogellenességi kifogás – Pert megelőző eljárás – Az összhang szabálya – Első alkalommal a keresetben felhozott jogellenességi kifogás – Elfogadhatóság”
A F‑128/12. sz. ügyben,
az EAK‑Szerződésre annak 106a. cikke alapján alkalmazandó EUMSZ 270. cikk alapján,
CR (az Európai Parlament korábbi tisztviselője, lakóhelye: M. [Franciaország], képviselik: A. Salerno és B. Cortese ügyvédek)
felperesnek
az Európai Parlament (képviselik: V. Montebello‑Demogeot és E. Taneva, meghatalmazotti minőségben)
alperes ellen,
támogatja:
az Európai Unió Tanácsa (képviselik: M. Bauer és A. Bisch, meghatalmazotti minőségben)
beavatkozó,
benyújtott keresete tárgyában,
A KÖZSZOLGÁLATI TÖRVÉNYSZÉK
(harmadik tanács),
tagjai: S. Van Raepenbusch elnök, R. Barents és K. Bradley (előadó) bírák,
hivatalvezető: J. Tomac tanácsos,
tekintettel az írásbeli szakaszra és a 2013. december 12‑i tárgyalásra,
meghozta a következő
Ítéletet
1 A Törvényszék Hivatalához 2012. október 29‑én CR benyújtotta a jelen keresetet, melyben az Európai Parlament azon határozatának megsemmisítését kéri, mely az eltartott gyermek után járó támogatás címén jogalap nélkül kifizetett összegek visszatérítését az ötéves elévülési időn túl rendelte el.
Jogi háttér
2 Az Európai Unió tisztviselői személyzeti szabályzatának (a továbbiakban: személyzeti szabályzat) 67. cikke a következőképpen rendelkezik:
„(1) A családi támogatások az alábbiakból állnak:
[…]
b) eltartott gyermek után járó támogatás;
[…]
(2) Az e cikkben meghatározott családi támogatásokban részesülő tisztviselők kötelesek az egyéb forrásból származó, hasonló [helyesen: azonos] jellegű támogatásokat bejelenteni; ez utóbbi támogatásokat le kell vonni a [személyzeti szabályzat] VII. melléklet[ének] 1., 2. és 3. cikke szerint folyósított támogatásokból.
[…]”
3 A személyzeti szabályzat 85. cikke értelmében:
„Minden túlfizetett összeget vissza kell téríteni, ha az átvevő tudatában volt annak, hogy a kifizetésnek nem volt jogos indoka, vagy amennyiben a túlfizetés ténye nyilvánvalóan olyan, hogy azt nem lehetett figyelmen kívül hagyni. [helyesen: Minden jogalap nélkül kifizetett összeget vissza kell téríteni, ha az átvevő a jogalap hiányáról tudott, vagy ha e hiány annyira nyilvánvaló volt, hogy azt az átvevőnek fel kellett volna ismernie.]
Az összeget a befizetése utáni legfeljebb öt éven belül kell visszaigényelni. Ha a kinevezésre jogosult hatóság azt állapítja meg, hogy a kedvezményezett az érintett összeg megszerzése érdekében szándékosan vezette félre az adminisztrációt, a visszaigénylésre vonatkozó felhívást az említett időszak elteltével sem érvénytelenítik. [helyesen: Az összeget a kifizetését követő öt éven belül kell visszatéríttetni. A kinevezésre jogosult hatóságot e határidő nem köti, ha e hatóság bizonyítja, hogy az érintett szándékosan megtévesztette az adminisztrációt az adott összeg megszerzése érdekében.”
A jogvita alapját képező tényállás
4 A felperes, AD 12 besorolási fokozatba tartozó tisztviselő 1983. július 1‑jén lépett a Parlament szolgálatába, és ezen időpont óta különböző hivatali státuszokat töltött be. Többek között 2004. január 1‑je és 2008 májusa között a jogi szolgálathoz volt beosztva, ahol 2005. február 1‑je és 2008. április 30. között a személyzeti szabályzaton alapuló jogokkal kapcsolatos munkát végző egység tagja volt.
5 Négygyermekes családapaként a felperes 1991 októberétől a személyzeti szabályzat 67. cikke (1) bekezdésének b) pontjában előírt, eltartott gyermek után járó támogatásban részesült.
6 A Parlament személyzeti főigazgatósága „Adminisztratív Irányítási Igazgatóságán” az „Egyéni jogosultságok és bérek” egység vezetője 2011. október 13‑i feljegyzésében jelezte a felperes felé, hogy a Parlament rendelkezésére álló adatok alapján feltételezhető, hogy jogosult volt a francia hatóságok által nyújtott, eltartott gyermek utáni támogatásra, és kérte, hogy nyújtson be a helyzetére vonatkozó igazolást a lakóhelye szerinti Caisse d’allocations familiales‑tól (családtámogatási pénztár, a továbbiakban: CAF), azaz akár a folyósításról, akár a folyósítás megtagadásáról szóló igazolást. A feljegyzés ezt követően jelezte, hogy amennyiben ezt az igazolást nem nyújtja be 2011. október 31‑ig, először is az addig folyósított, eltartott gyermek után járó támogatás összegét csökkentik a felperes által a CAF‑től feltételezhetően kapott támogatás összegével, és másodszor az adminisztráció a felperes aktáját részletesen felülvizsgálja, valamint adott esetben a jogalap nélkül kifizetett valamennyi összeg visszatérítését elvégzi.
7 A 2011. október 13‑i feljegyzés kézhezvételét követően a felperes kapcsolatba lépett a CAF‑lal a Parlament által kért igazolás beszerzése végett, és a Parlament adminisztrációt tájékoztatta arról, hogy úgy véli, azt nem tudja a meghatározott határidőn belül beszerezni.
8 Az „Egyéni jogosultságok és bérek” egység vezetője 2011. november 11‑i levelében arról tájékoztatta a felperest, hogy tekintettel arra, hogy az előírt határidőn belül nem nyújtotta be a kért igazolást, az eltartott gyermek után járó, a Parlament által folyósított támogatás összegét hivatalból csökkentik 2011 decemberétől azon összeggel, amelyet a felperes a CAF‑tól kaphatott. A feljegyzés hozzátette, hogy ezt a csökkentést a felperes második gyermekének 1996. januári születésének – a CAF által folyósított támogatásra feljogosító eseménynek – időpontjára visszaható hatállyal alkalmazzák.
9 2011. december 9‑i feljegyzésében az Adminisztratív Irányítási Igazgatóság igazgatója (a továbbiakban: igazgató) arról tájékoztatta a felperest, hogy a felperes aktájának átvizsgálása nyomán arra a következtetésre jutottak, hogy a felperes a CAF által „1999 szeptemberétől, a második gyermek[e] születését követően” folyósított családi támogatás kedvezményezettje volt. Az igazgató szerint a felperes „a családi támogatásnak a más forrásból származó, azonos jellegű összegek levonása nélkül történő megszerzése érdekében szándékosan megtévesztette az adminisztrációt”, minthogy elmulasztotta bejelenteni az adminisztrációnak a számára folyósított nemzeti támogatásokat, illetve nem tüntette fel adatait az utóbbi két évre vonatkozó éves tájékoztató lapon. Ebből következően, tekintettel arra, hogy a személyzeti szabályzat 85. cikke második bekezdésének második mondatában foglalt feltételek teljesülnek, az igazgató arról tájékoztatta a felperest, hogy mint kinevezésre jogosult hatóság kezdeményezi a felperes által jogalap nélkül kapott összeg visszatéríttetését, de nem csak a legutolsó öt év tekintetében, hanem 1999 szeptemberétől, mégpedig a felperes 2012 januárja és 2014 januárja között folyósítandó illetménye egy részének visszatartásával (a továbbiakban: vitatott határozat).
10 2012. január 5‑i levelében a CAF válaszolt a felperes tájékoztatáskérésére, és az 1998. április 1. és 2011. december 31. közötti időszakra kimutatást küldött számára az általa folyósított ellátásokról, amelyek között szerepelt egy 1999 szeptemberétől folyósított, úgynevezett családi támogatás is. Emellett a CAF tájékoztatta a felperest, hogy 1996 januárjáról nem lehet igazolást kiállítani.
11 2012. március 7‑én a felperes a személyzeti szabályzat 90. cikke (2) bekezdése alapján panaszt nyújtott be a vitatott határozattal szemben, kizárólag az ötéves időszakon túlmenően jogalap nélkül folyósított összegek visszatéríttetésének elrendelését kifogásolva. A felperes ugyanis nem kifogásolta az utóbbi öt évben jogalap nélkül kapott összegek visszatéríttetését.
12 2012. július 2‑i határozatában a Parlament főtitkára mint kinevezésre jogosult hatóság elutasította a panaszt, és tájékoztatta a felperest, hogy a hatáskörrel rendelkező szolgálat a CAF 2012. január 5‑i levelében közölt információk alapján újraszámolta a visszafizetendő összeget.
Az eljárás és a felek kérelmei
13 A Közszolgálati Törvényszék hivatalához 2013. március 1‑jén érkezett beadványával az Európai Unió Tanácsa kérte, hogy a Parlament kereseti kérelmeinek támogatása végett a jelen eljárásba beavatkozhasson. A Közszolgálati Törvényszék harmadik tanácsának elnöke 2013. május 8‑án hozott végzésében helyt adott e kérelemnek, valamint a felperes, illetve a Parlament által benyújtott, a keresetlevélhez és az ellenkérelemhez csatolt mellékletek bizalmas kezelése iránti kérelmeknek.
14 A felperes azt kéri, hogy a Közszolgálati Törvényszék:
– semmisítse meg a vitatott határozatot, amennyiben az a személyzeti szabályzat 85. cikke (2) bekezdésének második mondata alapján elrendeli a felperes által nem csupán az utóbbi öt évben jogalap nélkül kapott összegek, hanem az 1999 szeptembere óta jogalap nélkül kapott valamennyi összeg visszatéríttetését;
– amennyiben szükséges, semmisítse meg a felperes panaszát elutasító 2012. július 2‑i határozatot;
– az alperest kötelezze a költségek viselésére.
15 A Parlament azt kéri, hogy a Közszolgálati Törvényszék:
– utasítsa el a keresetet;
– a felperest kötelezze a költségek viselésére.
16 A Tanács azt kéri, hogy a Közszolgálati Törvényszék:
– a személyzeti szabályzat 85. cikke (2) bekezdésének második mondatával szemben előterjesztett jogellenességi kifogást nyilvánítsa nyilvánvalóan megalapozatlannak;
– utasítsa el a keresetet mint megalapozatlant.
A jogkérdésről
A panaszt elutasító határozat megsemmisítésére irányuló kérelemről
17 Az állandó ítélkezési gyakorlat szerint a formailag valamely panaszt elutasító határozat ellen irányuló megsemmisítés iránti kérelem, amennyiben e határozat önálló tartalommal nem rendelkezik, magában foglalja azon aktusnak a Közszolgálati Törvényszék előtti megtámadását, amellyel szemben a panaszt benyújtották (lásd ebben az értelemben a Bíróság 293/87. sz., Vainker kontra Parlament ügyben 1989. január 17‑én hozott ítéletének [EBHT 1989., 23. o.] 8. pontját).
18 A jelen ügyben az ügy irataiból az tűnik ki, hogy a felperes panaszának elutasításáról szóló, 2012. július 2‑i határozat helybenhagyja a vitatott határozatot az azt alátámasztó indokok részletesebb kifejtésével. Márpedig ilyen esetben a sérelmet okozó eredeti aktus jogszerűségének vizsgálata során a panaszt elutasító határozatban szereplő indokolást kell figyelembe venni, mivel ezen indokolás szerepe az, hogy egybevágjon az említett jogi aktussal (a Közszolgálati Törvényszék F‑50/11. sz., Buxton kontra Parlament ügyben 2012. április 18‑án hozott ítéletének 21. pontja és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat). Következésképpen, mivel a panaszt elutasító határozat ellen irányuló megsemmisítés iránti kérelem nem rendelkezik önálló tartalommal, úgy kell tekinteni, hogy az formailag a vitatott és a panaszt elutasító határozatban pontosított határozat ellen irányul (lásd ebben az értelemben az Elsőfokú Bíróság T‑258/01. sz., Eveillard kontra Bizottság ügyben 2004. június 10‑én hozott ítéletének 32. pontját).
A vitatott határozat megsemmisítésére irányuló kérelemről
19 Úgy kell tekinteni, hogy a kereset a vitatott határozat megsemmisítésére irányuló kérelem alátámasztásaként lényegében két jogalapra hivatkozik, először is a személyzeti szabályzat 85. cikke második bekezdése második mondatának megsértésére, másodszor, kifogás útján, a személyzeti szabályzat 85. cikke második bekezdése második mondatának jogellenességére.
20 A Közszolgálati Törvényszék előbb a személyzeti szabályzat 85. cikke második bekezdése második mondatának kifogás útján hivatkozott jogellenességére vonatkozó, második jogalapot vizsgálja, mivel amennyiben ez a jogellenességi kifogás megállja a helyét, az első jogalapot a továbbiakban szükségtelen vizsgálni.
A személyzeti szabályzat 85. cikke második bekezdése második mondatának kifogás útján hivatkozott jogellenességére vonatkozó, második jogalapról
21 A felperes úgy véli, hogy meg kell semmisíteni a vitatott határozatot, mivel az a személyzeti szabályzat 85. cikke második bekezdésének második mondatára alapul, amely rendelkezés maga is jogellenes. A felperes szerint ugyanis ez a rendelkezés sérti a jogbiztonság és az arányosság elvét, minthogy nem ír elő elévülési időt az adminisztráció intézkedése tekintetében, ha valamely tisztviselő szándékosan megtévesztette az adott szervet.
– A jogellenességi kifogás elfogadhatóságáról
22 Először is meg kell állapítani, hogy a személyzeti szabályzat 85. cikke második bekezdése második mondatának jogellenességére vonatkozó kifogásra semmilyen módon nem hivatkoztak a pert megelőző eljárásban.
23 Kétségtelen, hogy sem az alperes, sem a beavatkozó nem élt elfogadhatatlansági kifogással a felperes kérelme ellen. Ellenkezőleg, amikor a Közszolgálati Törvényszék a tárgyalás során meghallgatta e feleket a jogellenességi kifogás elfogadhatóságáról a panasz és az azt követő kereset közötti összhangra vonatkozó szabály fényében, mindketten egyetértettek azzal, hogy meg kell különböztetni a jogellenességi kifogást, amelyre nem alkalmazható az összhang szabálya, más jogalapoktól, amelyekre – amint arra az Európai Unió Törvényszéke a T‑476/11. P. sz., Bizottság kontra Moschonaki ügyben 2013. október 25‑én hozott ítéletében (70–80. és 82. pont) felhívta a figyelmet – az összhang szabályát alkalmazni kell, és ebből kifolyólag nem kérték a Közszolgálati Törvényszéktől, hogy nyilvánítsa elfogadhatatlannak a felhozott jogellenességi kifogást.
24 Ugyanakkor a panasz és a kereset közti összhang – amelytől a kereset elfogadhatósága függ – az uniós bíróság által hivatalból vizsgálandó eljárásgátló okot képez (a Közszolgálati Törvényszék F‑54/11. sz., BG kontra Ombudsman ügyben 2012. július 17‑én hozott ítéletének 57. pontja és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat, az ítélettel szemben T‑406/12. P. ügyszám alatt fellebbezés van folyamatban az Európai Unió Törvényszéke előtt).
25 E tekintetben emlékeztetni kell arra, hogy a személyzeti szabályzat 91. cikkének (2) bekezdése úgy rendelkezik, hogy nem fogadható el az uniós bírósághoz benyújtott kereset, ha a kinevezésre jogosult hatósághoz előzetesen nem fordultak panasszal.
26 Az ítélkezési gyakorlat azt a következtetést vonja le a személyzeti szabályzat 91. cikkének (2) bekezdéséből, hogy az e rendelkezés értelmében vett panasznak és az azt követő keresetlevélnek összhangban kell állnia.. Az összhang e szabálya elfogadhatatlanság terhe mellett megköveteli, hogy az uniós bíróság előtt felhozott kifogást már a pert megelőző eljárásban felhozzák annak érdekében, hogy a kinevezésre jogosult hatóság megismerhesse az érintett által a megtámadott határozattal szemben megfogalmazott kritikákat. Az összhang ezen szabályát maga a pert megelőző eljárás célja indokolja, annak szerepe ugyanis az, hogy lehetőséget biztosítson a tisztviselők és az adminisztráció között felmerült nézeteltérések egyezség útján való megoldására (a fent hivatkozott Bizottság kontra Moschonaki ügyben hozott ítélet 71. és 72. pontja, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).
27 Emellett az ítélkezési gyakorlat pontosítja, hogy a kereset és a panasz közötti összhang szabályának alkalmazása és annak az uniós bíróság általi felülvizsgálata révén biztosítani kell két elv egyidejű tiszteletben tartását: egyrészről az Európai Unió Alapjogi Chartájának 47. cikkében kifejezett, általános uniós jogelvet képező hatékony bírói jogvédelem elvét, amely lehetővé teszi az érdekelt számára, hogy a kinevezésre jogosult hatóság sérelmet okozó határozatát érvényesen vitassa, és másrészről a jogbiztonság elvét, hogy a kinevezésre jogosult hatóságnak a panasz benyújtásától fogva módjában álljon megismerni az érdekelt megtámadott határozattal szemben megfogalmazott kifogásait (a fent hivatkozott Bizottság kontra Moschonaki ügyben hozott ítélet 82. pontja).
28 Végül az ítélkezési gyakorlat az összhang szabályát alkalmazta egy jogellenességi kifogást emelő keresetre, és megerősítette, hogy ahhoz, hogy e kifogás elfogadható legyen, arra a panaszban hivatkozni kell (a Közszolgálati Törvényszék F‑136/06. sz., Reali kontra Bizottság ügyben 2008. december 11‑én hozott ítéletének 44–51. pontja, amelyet az Európai Unió Törvényszéke T‑65/09. P. sz., Reali kontra Bizottság ügyben 2010. október 27‑én hozott ítéletének 46–49. pontjában megerősített).
29 A Közszolgálati Törvényszék mindazonáltal úgy véli, hogy a fent hivatkozott Reali kontra Bizottság ügyben 2010. október 27‑én hozott ítélet óta a Charta 47. cikkének értelmében vett hatékony bírói jogvédelemmel kapcsolatos ítélkezési gyakorlat (lásd például a Bíróság C‑199/11. sz., Otis és társai ügyben 2012. november 6‑án hozott ítéletének 54–63. pontját, és a C‑40/12. P. sz., Gascogne Sack Deutschland (korábban Sachsa Verpackung) kontra Bizottság ügyben 2013. november 26‑án hozott ítélet 75. és 76. pontját; az Európai Unió Törvényszéke T‑234/07. sz., Koninklijke Grolsch kontra Bizottság ügyben 2011. szeptember 15‑én hozott ítéletének 39. és 40. pontját) úgy alakult, hogy indokolt felülvizsgálni annak lehetőségét, hogy az összhang szabályát akkor is alkalmazzák, ha a jogellenességi kifogást első alkalommal a keresetben vetik fel.
30 Különösen a fent hivatkozott Koninklijke Grolsch kontra Bizottság ügyben hozott ítéletében az Európai Unió Törvényszéke – miután megállapította, hogy az uniós jog egyik rendelkezése sem írja elő a versenyszabályok megsértése kapcsán megfogalmazott kifogásközlés címzettje számára, hogy a közigazgatási eljárás során annak terhe mellett válaszoljon az abban szereplő különböző ténybeli és jogi elemekre, hogy azt a bírósági eljárás szakaszában utólag többé nem teheti meg – elutasította az Európai Bizottság azon érvelését, amely azon az alapon vitatta egy jogalap elfogadhatóságát, hogy arra nem hivatkoztak egyértelműen és pontosan a közigazgatási eljárásban (37. és 39. pont). A Törvényszék ugyanis úgy ítélte meg, hogy az adott körülmények között az ilyen érv korlátozza a felperesnek az igazságszolgáltatáshoz való hozzáférését, és különösen azt a jogát, hogy a bíróság hallgassa meg. Márpedig, amint arra az Európai Unió Törvényszéke felhívta a figyelmet, a hatékony jogorvoslathoz és a pártatlan bírósághoz való jogot a Charta 47. cikke biztosítja (40. pont).
31 Noha igaz, hogy a jelen ítélet 27. és 28. pontjában említett ítélkezési gyakorlat a közszolgálattól eltérő területeken alakult ki, a fent hivatkozott Koninklijke Grolsch kontra Bizottság ügyben hozott ítélet azzal foglalkozik, hogy összeegyeztethető‑e a Charta 47. cikkével az igazságszolgáltatáshoz való hozzáférés olyan korlátozása, amelyet a jogalkotó kifejezetten nem írt elő. Olyan helyzetről van tehát szó, amely hasonlóságokat mutat az összhang szabályának jogellenességi kifogásra történő alkalmazásával, amely szabály, jóllehet a személyzeti szabályzat 91. cikkének (1) bekezdésén alapul, az ítélkezési gyakorlatból ered.
32 Márpedig a Közszolgálati Törvényszék úgy véli, hogy a pert megelőző eljárás céljára, a jogellenességi kifogás természetére, illetve a hatékony bírói jogvédelem elvére vonatkozó megfontolásokkal ellentétes, hogy az először a keresetben felvetett jogellenességi kifogást pusztán azzal az indokkal nyilvánítsák elfogadhatatlannak, hogy azt nem az említett keresetet megelőző panaszban terjesztették elő.
33 Először is, ami a pert megelőző eljárás célját illeti, az állandó ítélkezési gyakorlatból az következik, hogy az említett eljárásnak nincs létjogosultsága, ha olyan határozatot sérelmeznek, amelyet a kinevezésre jogosult hatóság nem tud megváltoztatni (a Bíróság 7/77.sz., Ritter von Wüllerstorff und Urbair kontra Bizottság ügyben 1978. március 16‑án hozott ítéletének 7. pontja, és a 144/82. sz., Detti kontra Bíróság ügyben 1983. július 14‑én hozott ítéletének 16. pontja; a Törvényszék T‑386/00. sz., Gonçalves kontra Parlament ügyben 2002. január 23‑án hozott ítéletének 34. pontja). Az ítélkezési gyakorlat emellett azt is megállapította, hogy nem szükséges panaszt emelni a versenyvizsga‑bizottság határozatával (a Közszolgálati Törvényszék F‑66/11. sz., Cristina kontra Bizottság ügyben 2012. június 20‑án hozott ítéletének 34. pontja) vagy az értékelő jelentéssel (a Bíróság 6/79. és 97/79. sz., Grassi kontra Tanács ügyben 1980. július 3‑án hozott ítéletének 15. pontja) szemben.
34 Ugyanígy, az a kötelezettség, hogy a jogellenességi kifogást az elfogadhatatlanság terhe mellett a panaszban kell felvetni, nem felel meg a pert megelőző eljárás jelen ítélet 24. pontjában említett céljának.
35 Figyelembe véve ugyanis az uniós intézményi aktusok jogszerűsége vélelmének elvét, amelynek értelmében az uniós szabályozás teljes egészében hatályban marad, amíg a hatáskörrel rendelkező bíróság meg nem állapítja jogellenességét (a Bíróság 101/78. sz. Granaria‑ügyben 1979. február 13‑án hozott ítéletének 4. pontja; a 63/87. sz., Bizottság kontra Görögország ügyben 1988. június 7‑én hozott ítéletének 10. pontja, valamint a C‑475/01. sz., Bizottság kontra Görögország ügyben 2004. október 5‑én hozott ítéletének 18. pontja; a Törvényszék 13/97. sz., Losch kontra Bíróság ügyben 1998. szeptember 30‑án hozott ítéletének 99. pontja; a T‑154/96. sz., Chvatal és társai kontra Bíróság ügyben 1998. szeptember 30‑án hozott ítéletének 112. pontja; a T‑120/99. sz., Kik kontra BPHH (Kik‑)ügyben 2001. július 12‑én hozott ítéletének 55. pontja, valamint a T‑218/06. sz., Neurim Pharmaceuticals (1991) kontra BPHH – Eurim‑Pharm Arzneimittel (Neurim PHARMACEUTICALS) ügyben 2008. szeptember 17‑én hozott ítéletének 52. pontja), a kinevezésre jogosult hatóság nem mellőzhet egy hatályban lévő általános aktust, amely véleménye szerint ellentétes egy magasabb rendű jogi rendelkezéssel, kizárólag azon az alapon, hogy lehetővé tegye a jogvita peren kívüli rendezését (lásd ebben az értelemben a Közszolgálati Törvényszék F‑64/10. sz., Mantzouratos kontra Parlament ügyben 2011. június 7‑én hozott ítéletének 22. pontját).
36 Ezt a választási lehetőséget eleve ki kell zárni, ha az érintett, kinevezésre jogosult hatóság mérlegelést nem engedő hatáskörben jár el, amint ez a helyzet, ha a személyzeti szabályzat 85. cikkének alkalmazási feltételei teljesülnek, és az adminisztrációnak vissza kell téríttetnie a valamely alkalmazottja által jogalap nélkül felvett összegeket. A kötött hatáskör gyakorlása során a kinevezésre jogosult hatóság nem vonhatja vissza, és nem változtathatja meg az alkalmazott által vitatott határozatott, még akkor sem, ha saját maga is megalapozottnak ítéli a megtámadott határozat alapját képező rendelkezéssel szemben emelt jogellenességi kifogást.
37 Másfelől, az a tény, hogy egy jogellenességi kifogásra első alkalommal a keresetben hivatkoznak, nem érinti a jogbiztonság elvét, minthogy még akkor is, ha a kinevezésre jogosult hatóság a panasz szakaszában ismerte volna a jogellenességi kifogást, ezt a körülményt nem használhatta volna fel az alkalmazottjával fennálló vita egyezségen alapuló rendezésére.
38 Másodsorban a jogellenességi kifogás természetét illetően az állandó ítélkezési gyakorlat szerint az EUMSZ 277. cikk egy alapelv kifejeződése, mely járulékos módon bármely fél számára biztosítja az általa keresettel megtámadható aktus megsemmisítése érdekében, a vitatott határozat jogi alapját képező korábbi intézményi jogi aktusok érvényessége megtámadásának jogát, ha az érintett fél nem rendelkezik azzal a joggal, hogy közvetlen keresetet nyújtson be az említett jogi aktusok ellen, amelyeknek következményei őt terhelik anélkül, hogy lehetősége lett volna annak megsemmisítését kérnie (a Bíróság 92/78. sz., Simmenthal kontra Bizottság ügyben 1979. március 6‑án hozott ítéletének 39. pontja, valamint 262/80. sz., Andersen és társai kontra Parlament ügyben 1984. január 19‑én hozott ítéletének 6. pontja). Az EUMSZ 277. cikknek tehát az a célja, hogy védje a jogalanyokat a jogellenes normatív jogi aktusok alkalmazásával szemben, mivel az alkalmazhatatlanságot megállapító ítélet hatálya a jogvitában részt vevő felekre korlátozódik, és ez az ítélet nem érinti magát a jogi aktust, amely megtámadhatatlanná vált (a Törvényszék T‑173/04. sz., Carius kontra Bizottság ügyben 2006. október 25‑én hozott ítéletének 45. pontja és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).
39 Márpedig, még ha azon kötelezettség, hogy a jogellenességi kifogást elfogadhatatlanság terhe mellett a panaszban kell felvetni, arányban is állna a pert megelőző eljárás céljával, a Közszolgálati Törvényszék úgy véli, hogy a jogellenességi kifogás természetéből adódóan összeegyezteti a jogszerűség elvét a jogbiztonság elvével.
40 Végül az EUMSZ 277. cikk megfogalmazásából kitűnik, hogy az általános hatályú aktus jogorvoslati határidőn túli vitatása csak az uniós bíróság előtt zajló jogvita alkalmával megengedett valamely fél számára. E kifogás tehát nem fejtheti ki teljes mértékben hatásait a közigazgatási panasszal kapcsolatos eljárásban.
41 Harmadszor és utolsó sorban a Közszolgálati Törvényszék emlékeztet arra, hogy a hatékony bírói jogvédelem elve az uniós jog egyik alapelve, amely jelenleg a Charta 47. cikkének második bekezdésében jut kifejeződésre, és amely szerint „[m]indenkinek joga van arra, hogy ügyét a törvény által létrehozott független és pártatlan bíróság […] tárgyalja”. E bekezdés megfelel az emberi jogok és alapvető szabadságok védelméről szóló, 1950. november 4‑én Rómában aláírt európai egyezmény (a továbbiakban: EJEE) 6. cikke (1) bekezdésének (a Bíróság C‑334/12. RX‑II. sz., Arango Jaramillo és társai kontra EBB [felülvizsgálat] ügyben 2013. február 28‑án hozott ítéletének 40. és 42. pontja).
42 Az Emberi Jogok Európai Bíróságának (a továbbiakban: EJEB) az EJEE 6. cikke (1) bekezdésének értelmezésére vonatkozó ítélkezési gyakorlatából – amelyre a Charta 52. cikke (3) bekezdésének megfelelően utalni kell – ugyanis kitűnik, hogy a bírósághoz forduláshoz való jog nem abszolút jogosultság. E jog gyakorlása ismer korlátokat, többek között a kereset elfogadhatóságának feltételeire vonatkozóan. Noha az érdekelteknek számítaniuk kell arra, hogy az elfogadhatóság feltételeit meghatározó szabályok érvényesülni fognak, azok alkalmazása nem akadályozhatja meg a jogalanyokat abban, hogy igénybe vegyék a rendelkezésre álló jogorvoslati utat (lásd ebben az értelemben az EJEB 2011. december 6‑i Anastasakis kontra Görögország ítéletet, 41959/08. sz. kereset, az Ítéletek és Határozatok Tárában még nem tették közzé, 24. §‑át; a fent hivatkozott Arango Jaramillo és társai kontra EBB (felülvizsgálat) ügyben hozott ítélet 43. pontját; valamint a Bíróság C‑73/10. P. sz., Internationale Fruchtimport Gesellschaft Weichert kontra Európai Bizottság ügyben 2010. november 16‑án hozott végzésének 53. pontját).
43 Az Emberi Jogok Európai Bírósága különösen kifejtette, hogy a bírósághoz fordulás jogának a kereset elfogadhatóságával kapcsolatos feltételekkel összefüggő korlátozásai nem szűkíthetik a jogalanyok számára nyitva álló hozzáférést oly módon vagy olyan mértékben, hogy az a bírósághoz való joguk lényegét érintse. E korlátozások csak akkor egyeztethetők össze az EJEE 6. cikkének (1) bekezdésével, ha jogszerű cél elérésére irányulnak, és ésszerű arányosság áll fenn az alkalmazott eszközök és az elérni kívánt cél között (lásd az EJEB 2006. május 24‑i Liakopoulou kontra Görögország ítéletet, 20627/04. sz. kereset [az Ítéletek és Határozatok Tárában nem tették közzé] 17. §; a 2008. április 24‑i Kemp és társai kontra Luxemburg ítéletet, 17140/05. sz. kereset, [az Ítéletek és Határozatok Tárában nem tették közzé], 47. §, valamint a 2014. január 9‑i Viard kontra Franciaország ítéletet, 71658/10. sz. kereset, 29. §). A bírósághoz fordulás jogát fenyegeti, ha szabályozása többé nem a jogbiztonság és a gondos igazságszolgáltatás célját szolgálja, olyan akadályt képezve, amely meggátolja azt, hogy a hatáskörrel rendelkező bíróság érdemben döntsön a jogalanyok jogvitáit illetően (lásd Mengozzi főtanácsnok állásfoglalását a fent hivatkozott Arango Jaramillo és társai kontra EBB ügyben hozott ítélet felülvizsgálata tárgyában, 58–60. pont; az EJEB 2009. február 24‑i, L’Erablière kontra Belgium ítéletet [az Ítéletek és Határozatok Tárában nem tették közzé], 49230/07.sz. kereset, 35. §).
44 Márpedig az először a keresetben hivatkozott jogellenességi kifogás elfogadhatatlansággal való szankcionálása a hatékony bírói jogvédelem elvének olyan korlátozását jelenti, amely nem áll arányban az összhang szabálya által kitűzött céllal, azaz, hogy lehetővé tegye az érintett tisztviselő és az adminisztráció közötti jogvita egyezségen alapuló rendezését (lásd ebben az értelemben az EJEB fent hivatkozott Liakopoulou kontra Görögország ítéletének 20. §‑át).
45 E tekintetben a Közszolgálati Törvényszék emlékeztet arra, hogy az ítélkezési gyakorlat értelmében minden tisztviselőnek az általános gondosság keretében ismernie kell a személyzeti szabályzatot (a Törvényszék T‑34/96. sz. és T‑163/96. sz., Connolly kontra Bizottság ügyben 1999. május 19‑én hozott ítéletének 168. pontja és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat) és különösen az illetményére irányadó szabályokat (lásd a Közszolgálati Törvényszék F‑72/12 és F‑10/13. sz., Roulet kontra Bizottság ügyben 2013. november 21‑én hozott ítéletének 48. pontját és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlatot). Ezzel szemben, a jogellenességi kifogás arra indíthatja a Közszolgálati Törvényszéket, hogy a jogszabályokban előírt szabályokon esetlegesen túlmenő általános elvek vagy magasabb rendű jogi normák fényében értékelje azon szabályok jogszerűségét, amelyeket a tisztviselőnek ismernie kell. Tekintettel magának a jogellenességi kifogásnak a természetére, valamint arra a meggondolásra, amely az érdekeltet arra indítja, hogy ilyen jogellenességet feltárjon, és arra hivatkozzon, a panaszt benyújtó tisztviselőtől vagy alkalmazottól, aki nem feltétlenül rendelkezik megfelelő jogi ismeretekkel, nem lehet elvárni, hogy – a későbbi elfogadhatatlanság terhe mellett – ilyen kifogást terjesszen elő a pert megelőző szakaszban. Az elfogadhatatlanság ilyen megállapítása ekképpen az érintett alkalmazott számára aránytalan és indokolatlan szankciónak minősülne.
46 A fentiek összességére tekintettel a felhozott jogellenességi kifogást elfogadhatónak kell nyilvánítani.
– A jogellenességi kifogásnak a jogbiztonság elve megsértésére alapított első részéről
47 A felperes lényegében azt állítja, hogy az adminisztrációnak a személyzeti szabályzat 85. cikke második bekezdése második mondatának keretében hozott intézkedésére vonatkozó elévülési idő hiánya lehetővé teszi a kinevezésre jogosult hatóság számára, hogy határozatlan ideig késlekedjen hatásköreinek gyakorlásával a jogalap nélkül fizetett összeg visszakövetelése tárgyában. Ebből eredően ez a rendelkezés ellentétes a jogbiztonság elvével, és alkalmazását mellőzni kell a jelen ügyben az ötéves elévülést előnyben részesítve.
48 A Közszolgálati Törvényszék először is arra emlékeztet, hogy az elévülés azáltal, hogy megakadályozza, hogy az idő folyása során megszilárdult helyzetek bármeddig megkérdőjelezhetők legyenek, elősegíti a jogbiztonságot, de egyben lehetővé teheti olyan helyzetek megszilárdulását is, amelyek – legalábbis eredetileg – jogellenesek voltak. Az tehát, hogy mikor kell alkalmazni, a jogbiztonság és a jogszerűség követelményeinek az adott korban a társadalmat meghatározó történelmi és szociális körülmények alapján történő mérlegelésétől függ. Ebből következőleg kizárólag a jogalkotó döntésének van alávetve. Az uniós jogalkotó elévülési szabályokat bevezető és elévülési időket meghatározó döntése ezért nem tartozhat az uniós bíróság általi felülvizsgálat alá (a Törvényszék T‑22/02. és T‑23/02. sz., Sumitomo Chemical és Sumika Fine Chemicals kontra Bizottság ügyben 2005. október 6‑án hozott ítéletének 82. és 83. pontja).
49 Annak előírása tehát, hogy a jogalap nélkül fizetett összeg visszatéríttetésekor, amennyiben az adminisztráció bizonyítani tudja, hogy az érintett szándékosan tévesztette meg, az adminisztrációt nem köti az öt éves elévülési idő, önmagában nem jogsértő a jogbiztonság elve tekintetében (lásd ebben az értelemben a fent hivatkozott Sumitomo Chemical et Sumika Fine Chemicals kontra Bizottság ítélet 83. pontját).
50 Egyébiránt jogilag teljesen megalapozatlan a felperes azon érve, mely szerint elévülési idő hiányában az adminisztráció a végtelenségig halogathatná az igénye érvényesítését. Amint ugyanis az állandó ítélkezési gyakorlatból kitűnik, a jogbiztonság alapvető követelménye még az uniós jogalkotó által megállapított elévülési idő hiányában is kizárja, hogy az adminisztráció határozatlan ideig késlekedhessen jogkörei gyakorlásával (lásd az állami támogatások visszatéríttetését illetően a Bíróság C‑408/04. P. sz., Bizottság kontra Salzgitter ügyben 2008. április 22‑én hozott ítéletének 100. pontját). Hasonló helyzetben az érintett adminisztrációnak a tényekről történő tudomásszerzést követően ésszerű időn belül kell eljárnia (lásd a jogalap nélkül kifizetett háztartási támogatás visszatéríttetését illetően a Törvényszék T‑205/01. sz., Ronsse kontra Bizottság ügyben 2002. november 5‑én hozott ítéletének 52. pontját; lásd továbbá a fegyelmi eljárás megindítását illetően a Törvényszék T‑307/01. sz., François kontra Bizottság ügyben 2004. június 10‑én hozott ítéletének 48. és 49. pontját; a Közszolgálati Törvényszék F‑12/10. sz., Kerstens kontra Bizottság ügyben 2012. március 8‑án hozott ítéletének 124. és 125. pontját).
51 Következésképpen a jogellenességi kifogás első részét el kell utasítani mint megalapozatlant, anélkül hogy szükség lenne arra, hogy a Közszolgálati Törvényszék megvizsgálja azon kérdést, hogy a jelen ügyben az adminisztráció ésszerű határidőn belül járt‑e el, mivel a felperes nem hozott fel e tekintetben kifogást az adminisztrációval szemben.
– A jogellenességi kifogás második, az arányosság elvének megsértésére alapított részéről.
52 A felperes úgy véli, hogy az ötéves elévülési időnek az adminisztrációt – a személyzeti szabályzat 85. cikke (2) bekezdésének második mondata szerint – nem kötő volta megsérti az arányosság elvét.
53 A felperes többek között úgy érvel, hogy a versenyjoggal kapcsolatos ítélkezési gyakorlat három és öt év közötti elévülési időket ismer el. Ezzel szemben a Bíróság kimondta, hogy az arányosság elvével ellentétes a harminc éves elévülési időnek az Unió pénzügyi érdekei védelmének keretében a jogosulatlanul kapott export‑visszatérítések visszafizetésével kapcsolatos jogvitákban való alkalmazása.
54 Ezenfelül a felperes előadja, hogy az Európai Közösségek általános költségvetésére alkalmazandó költségvetési rendeletről szóló, 2002. június 25‑i 1605/2002/EK, Euratom tanácsi rendeletnek (HL L 248., 2002.9.16., 1. o.) az e rendelet módosításáról szóló, 2006. december 13‑i 1995/2006/EK, Euratom tanácsi rendelettel (HL L 390., 1. o.) beillesztett 73a. cikke ötéves elévülési időről rendelkezik „a[z Uniónak] harmadik országokkal [helyesen: személyekkel] szembeni, valamint harmadik feleknek [helyesen: személyeknek] a[z Unióval] szembeni jogosultságai” esetében.
55 A jelen ügyben a jogalap nélküli kifizetések visszatérítése több mint tizenkét éves időszakra vonatkozik, ami a felperest hosszan tartó jogi bizonytalanságnak, illetve annak a kockázatnak tenné ki, hogy esetleg már nem tudná bizonyítani magatartásának szabályosságát.
56 A Közszolgálati Törvényszék először is úgy találja, hogy el kell utasítani a felperes azon érvét, mely szerint a Bíróság ítélkezési gyakorlata alapján a 30 éves elévülési idő önmagában összeegyeztethetetlen az arányosság elvével, valamint hogy következésképpen az elévülési idő teljes hiánya jogellenes kell legyen.
57 A Bíróság a felperes által érvelése alátámasztására hivatkozott C‑201/10. és C‑202/10. sz., Ze Fu Fleischhandel és Vion Trading egyesített ügyekben 2011. május 5‑én hozott ítélete az Európai Közösségek pénzügyi érdekeinek védelméről szóló, 1995. december 18‑i 2988/95/EK, Euratom tanácsi rendelet (HL L 312., 1. o., magyar nyelvű különkiadás, 1. fejezet, 1. kötet, 340. o.) értelmezésére irányult, mely rendelet a gazdasági szereplők által elkövetett szabálytalanságok esetében alkalmazandó ellenőrzésekre, igazgatási intézkedésekre és igazgatási szankciókra vonatkozik (a Törvényszék T‑282/04. sz., Olaszország kontra Bizottság ügyben 2006. november 22‑én hozott ítéletének 83. pontja), és ennélfogva nem bír jelentőséggel az uniós intézmények és alkalmazottaik közötti kapcsolatok szempontjából.
58 A fent hivatkozott Ze Fu Fleischhandel és Vion Trading ítélet egyébként sem alkalmas a felperes érvelésének alátámasztására. Ezen ítélet 41. és 43. pontjában ugyanis a Bíróság kimondta, hogy „nem kizárt, hogy egy polgári jogi rendelkezésen alapuló harmincéves elévülési szabály szükségesnek és arányosnak tűnhet […], tekintettel az említett szabállyal követett és a nemzeti jogalkotó által meghatározott célra”, azonban a jelen ügyben ezen idő túllépte a szükséges mértéket, „e szempontból tekintve az Unió pénzügyi érdekeinek védelmére irányuló célt, amellyel kapcsolatban az uniós jogalkotó úgy ítélte meg, hogy egy négyéves, vagy akár hároméves elévülési időszak már önmagában is elegendő idő”.
59 A jogalap nélküli kifizetések visszatéríttetésére meghatározott ötéves elévülési idő adminisztrációval szembeni érvényesíthetetlensége a személyzeti szabályzat 85. cikke (2) bekezdésének második mondata értelmében tehát nem ellentétes önmagában az arányosság elvével. Meg kell ugyanakkor vizsgálni, hogy a személyzeti szabályzat 85. cikke által követett cél fényében a jogalkotó a jelen ügyben megsértette‑e az arányosság elvét.
60 A Közszolgálati Törvényszék mindenekelőtt arra emlékeztet, hogy az ítélkezési gyakorlat értelmében az arányosság elve alapján valamely uniós szabályozás jogszerűsége annak a feltételnek van alárendelve, hogy az általa bevezetett intézkedések alkalmasak legyenek a szóban forgó szabályozás által kitűzött, jogos cél megvalósítására, és ne haladják meg az annak eléréséhez szükséges mértéket, valamint hogy amennyiben több megfelelő intézkedés kínálkozik, főszabály szerint a kevésbé kényszerítő intézkedéshez kell folyamodni (a Közszolgálati Törvényszék F‑36/10. sz., Rapone kontra Bizottság ügyben 2012. március 28‑án hozott ítéletének 50. pontja).
61 A személyzeti szabályzat 85. cikke által követett cél egyértelműen az Unió pénzügyi érdekeinek védelme az uniós intézmények és alkalmazottaik – tehát olyan személyek, akiket ezen intézményekhez köt a személyzeti szabályzat 11. cikkében előírt különleges hűségre vonaktozó kötelezettség – közötti jogviszonyok sajátos összefüggésében, amely többek között azt követeli meg, hogy a tisztviselő magatartásának meghatározásakor „kizárólag az Unió érdekeit tartja szem előtt”, és feladatait „az Unióhoz való hűségre vonatkozó kötelezettsége betartásával végzi”.
62 Meg kell állapítani, hogy a személyzeti szabályzat 85. cikke (2) bekezdésének második mondata értelmében az adminisztráció köteles a jogalap nélkül kifizetett összegek teljességét visszatéríttetni abban a különleges helyzetben, ha bizonyítani tudja, hogy az érintett alkalmazott a fent említett különleges hűségre vonatkozó kötelezettség megsértésével szándékosan megtévesztette.
63 Ebben az összefüggésben a Közszolgálati Törvényszék úgy véli, hogy az ötéves elévülési időnek az adminisztrációval szembeni érvényesíthetetlensége nem haladja meg a célkitűzés megvalósításához szükséges mértéket.
64 Egyébiránt a személyzeti szabályzat 85. cikke (2) bekezdésének második mondatában meghatározott esetben a jogalap nélkül kifizetett összegek visszatérítésére vonatkozó ötéves elévülési időnek az adminisztrációval szembeni érvényesíthetetlensége összhangban van a költségvetési rendelet 73a. cikkével, mely öt éves elévülési határidőt ír elő „[a] konkrét rendeletek […] sérelme nélkül”. A személyzeti szabályzat 85. cikke (2) bekezdésének második mondata ugyanis pontosan egy „konkrét rendelet”, mely azon sajátos helyzetre vonatkozik, amelyben az alkalmazott szándékosan téveszti meg az adminisztrációját.
65 Ennélfogva el kell utasítani, mint megalapozatlant, a jogellenességi kifogás második részét, és ebből következően a jogellenességi kifogás egészét is.
A személyzeti szabályzat 85. cikke (2) bekezdése második mondatának megsértésére alapított jogalapról
66 A felperes kifejti, hogy a személyzeti szabályzat 85. cikke (2) bekezdése második mondata alkalmazásának az a feltétele, hogy az adminisztráció bizonyítsa az érintett alkalmazott megtévesztésre irányuló szándékát, és úgy véli, hogy a jelen ügyben a kinevezésre jogosult hatóság e bizonyíték szolgáltatása nélkül alkalmazta az említett rendelkezést. A felperes szerint közelebbről a vitatott határozat „egyszerű megállapításokon” alapul, melyek – a személyzeti szabályzat 85. cikke (2) bekezdése második mondatának szükségszerűen „nagyon megszorító” értelmezése fényében – nem elegendők az adminisztráció megtévesztésére irányuló szándék bizonyításához.
67 A Közszolgálati Törvényszék mindenekelőtt emlékeztet arra, hogy a személyzeti szabályzat 85. cikke második bekezdésének értelmében az összeget a kifizetésének napjától számított legfeljebb öt éven belül lehet visszatéríttetni. Azonban ez az ötéves elévülési idő nem köti a kinevezésre jogosult hatóságot, amennyiben utóbbi bizonyítani tudja, hogy az érintett az adott összeg megszerzése érdekében szándékosan tévesztette meg az adminisztrációt.
68 A személyzeti szabályzat 85. cikke (2) bekezdése második mondatának megfogalmazásából egyértelműen kitűnik, hogy az adminisztráció feladata az érintett alkalmazott megtévesztésre irányuló szándékát bizonyítani, amit egyébként a felek nem is vitatnak.
69 A jelen ügyben a felperes a vitatott határozat csupán annyiban való megsemmisítését kéri, amennyiben az a jogalap nélkül kifizetett összegek visszatérítését az említett öt évet megelőző időszak tekintetében is érinti. Először is meg kell tehát állapítani, hogy a felperes nem vitatja, hogy vagy tudott a családi juttatások folyósításának szabálytalanságáról, vagy az olyan nyilvánvaló volt, hogy azt fel kellett ismernie.
70 Másodszor meg kell állapítani, hogy a vitatott határozatban a kinevezésre jogosult hatóság megjegyezte, hogy a felperes elmulasztotta bejelenteni az adminisztrációnak, hogy a CAF‑től kap családi juttatásokat, annak ellenére, hogy a Parlamenten belül betöltött különböző funkciói okán különösen privilegizált helyzetben volt ahhoz, hogy tudja, hogy ezt meg kellett volna tennie. A kinevezésre jogosult hatóság megjegyzi továbbá, hogy a felperes nem válaszolt az adatainak naprakésszé tételére vonatkozó kérésre sem a 2009. és 2010. évi éves tájékoztató lapon.
71 Harmadszor a panaszt elutasító határozatban a kinevezésre jogosult hatóság megállapítja, hogy a felperes „több alkalommal is valótlan nyilatkozatokat tett, amikor kitöltötte az 1996 és 2005 közötti évekre vonatkozó éves tájékoztató lapokat, illetve […] a gyermek[ei] születésekor kapott tájékoztató lapokat”, és az 1996 és 1998 közötti évekre vonatkozó éves tájékoztató lapokat, melyekben mindig úgy nyilatkozott, hogy sem ő, sem a felesége nem részesül „a Közösségeket kívül” családi juttatásokban a gyermekeik jogán. Hasonlóképpen, az 1999 és 2005 közötti időszak tekintetében a felperes aláírásával erősítette meg, hogy nem kapott máshonnan juttatásokat, mivel nem jelölte meg az e juttatásokat említő választ. Továbbá, az éves tájékoztató lapon szereplő utasítások ellenére, egyszer sem csatolta nyilatkozataihoz a CAF igazolásait. Egyébiránt a kinevezésre jogosult hatóság megállapítja, hogy „második, harmadik és negyedik gyermek[ének] születésekor a [felperes] valótlan nyilatkozatokat tett, több alkalommal úgy nyilatkozva az eltartott gyermek után járó támogatás igényléséhez kitöltendő tájékoztató lapon, hogy máshonnan nem részesül ilyen jellegű juttatásban”. Végül a kinevezésre jogosult hatóság előadja egyfelől, hogy a felperes nem vitatta az utóbbi öt évben jogosulatlanul kapott összegek visszatéríttetését, és másfelől hogy a magas besorolási fokozatára, a jogi képzettségére, és azon tényre tekintettel, hogy a közszolgálat területén dolgozott, a felperes kivételesen jó helyzetben volt ahhoz, hogy tudatában legyen a személyzeti szabályzat 67. cikkének (2) bekezdéséből eredő, az eltartott gyermek után járó támogatással azonos jellegű juttatások bejelentésére vonatkozó kötelezettségnek.
72 Meg kell állapítani, hogy a kinevezésre jogosult hatóság nem „egyszerű megállapításokra” alapította a vitatott határozatot, amint azt a felperes állítja, hanem azon körülményre, hogy utóbbi számos alkalommal tett valótlan nyilatkozatokat az adminisztráció felé, és e valótlan nyilatkozatok egy magas besorolási fokozatban lévő, a közszolgálat terén jogi tapasztalattal rendelkező tisztviselőtől származtak, aki nem vitatja, hogy vagy tudott a folyósítás szabálytalanságáról, vagy arról tudomással kellett volna rendelkeznie.
73 A Közszolgálati Törvényszék úgy véli, hogy a fent említett elemek alkalmasak a felperes adminisztráció megtévesztésére irányuló szándékának jogilag megkövetelt módon történő bizonyítására, valamint hogy ekképpen a személyzeti szabályzat 85. cikke (2) bekezdésének második mondata alkalmazásának feltételei teljesülnek.
74 E következtetést nem érinti a felperes azon állítása, mely szerint második gyermekének születését követően felhívta telefonon a Parlament adminisztrációját, ahol azt az információt kapta, hogy nem szükséges a CAF által nyújtott juttatásokat bejelenteni. A felperes nemcsak hogy nem terjesztett elő semmilyen bizonyítékot ezen állítás alátámasztására, abból ráadásul nem is von le semmilyen következtetést vagy érvet.
75 Következésképpen a jelen jogalapot, mint minden jogi alapot nélkülözőt el kell utasítani.
76 Az előzőekben kifejtettek egészére tekintettel a keresetet – mint megalapozatlant – el kell utasítani.
A költségekről
77 Az eljárási szabályzat 87. cikkének 1. §‑a alapján, figyelemmel az e szabályzat II. címének 8. fejezetében foglalt egyéb rendelkezésekre, a Közszolgálati Törvényszék a pervesztes felet kötelezi a költségek viselésére, ha a pernyertes fél ezt kérte. Ugyanezen cikk 2. §‑a értelmében a Közszolgálati Törvényszék dönthet úgy, hogy ha az a méltányosság alapján indokolt, a pervesztes felet csak a költségek egy részének viselésére kötelezi, vagy e címen nem kötelezi a költségek viselésére.
78 A jelen ítéletben kifejtett indokolásból következik, hogy a felperes pervesztes lett. Ezenfelül a Parlament kifejezetten kérte, hogy a Közszolgálati Törvényszék kötelezze a felperest a költségek viselésére. Mivel a jelen ügy körülményei nem indokolják az eljárási szabályzat 87. cikke 2. §‑ának alkalmazását, a felperesnek magának kell viselnie saját költségeit, és kötelezni kell a Parlament részéről felmerült költségek viselésére.
79 Az eljárási szabályzat 89. cikke 4. §‑ának megfelelően a beavatkozó maga viseli saját költségeit.
A fenti indokok alapján
A KÖZSZOLGÁLATI TÖRVÉNYSZÉK (harmadik tanács)
a következőképpen határozott:
1) A Közszolgálati Törvényszék a keresetet elutasítja.
2) CR maga viseli saját költségeit, és az Európai Parlament részéről felmerült költségeket.
3) Az Európai Unió Tanácsa beavatkozóként maga viseli a saját költségeit.
Van Raepenbusch | Barents | Bradley |
Kihirdetve Luxembourgban, a 2014. március 12‑i nyilvános ülésen.
W. Hakenberg | | S. Van Raepenbusch |