T‑314/06. sz. ügy

Whirlpool Europe Srl

kontra

az Európai Unió Tanácsa

„Dömping – Dél-Koreából származó egyes kombinált hűtő-fagyasztógépek behozatala – Az érintett termék meghatározása – Védelemhez való jog – Tanácsadó bizottság – Indokolási kötelezettség – Az érintett termék meghatározási módszerének kiválasztása – A 384/96/EK rendelet 15. cikkének (2) bekezdése és 20. cikkének (5) bekezdése (jelenleg az 1225/2009/EK rendelet 15. cikkének (2) bekezdése és 20. cikkének (5) bekezdése)”

Az ítélet összefoglalása

1.      Eljárás – Beavatkozás – A beavatkozó eljárási jogainak a beavatkozási kérelem benyújtásának időpontjától függő terjedelme

(A Törvényszék eljárási szabályzata, 115. cikk, 1. § és 116. cikk, 6. §)

2.      Uniós jog – Elvek – Védelemhez való jog – A közigazgatási eljárásokban való tiszteletben tartás – Antidömping

(384/96 tanácsi rendelet, 20. cikk és 1225/2009 tanácsi rendelet, 20. cikk)

3.      Közös kereskedelempolitika – A dömpingmagatartásokkal szembeni védekezés – Vizsgálat – A tagállamokkal a tanácsadó bizottság keretében folytatott konzultáció

(384/96 tanácsi rendelet, 15. cikk, (2) bekezdés és 1225/2009 tanácsi rendelet, 15. cikk, (2) bekezdés)

4.      Intézmények jogi aktusai – Indokolás – Kötelezettség – Terjedelem – Dömpingellenes vámokat bevezető rendeletek

(EUMSZ 296. cikk)

5.      Közös kereskedelempolitika – A dömpingmagatartásokkal szembeni védekezés – Vizsgálat – Az érintett termék meghatározása

(384/96 tanácsi rendelet, 1. cikk)

1.      A Törvényszék eljárási szabályzata 116. cikkének 6. §‑a értelmében, amennyiben a beavatkozó beavatkozási kérelmét a szabályzat 115. cikkének 1. §‑ában említett, a kereset benyújtására vonatkozó közleménynek a Hivatalos Lapban való közzététele napján kezdődő hathetes határidő lejárta után terjeszti elő, kizárólag arra jogosult, hogy a szóbeli szakaszban részt vegyen, a tárgyalásra készített jelentésről másolatot kapjon, és észrevételeit annak alapján a tárgyaláson előadja.

(vö. 59. pont)

2.      A védelemhez való jog tiszteletben tartása az uniós jog egyik alapelve, melynek értelmében a dömpingellenes rendelet elfogadását megelőzően vizsgálati eljárással érintett vállalkozásoknak a közigazgatási eljárás során lehetőséget kell adni arra, hogy hasznosan kifejthessék álláspontjukat a hivatkozott tényállás és körülmények valószerűségéről és jelentőségéről. E követelményt a 384/96 dömpingellenes alaprendelet 20. cikke (jelenleg az 1225/2009 rendelet 20. cikke) érvényesíti.

E tekintetben, ha a Bizottság megküldte a felperesnek a módosított végleges tájékoztatót, és határidőt biztosított számára észrevételei előterjesztésére, és ha a felperes ezen észrevételeket a megszabott határidőben előterjesztette, a Bizottság pedig a végleges rendeletre vonatkozó javaslatát több nappal azután terjesztette a Tanács elé, hogy a felperesnek a módosított végleges tájékoztatót megküldték, a felperes védelemhez való jogának megsértését nem lehet megállapítani. Ezenfelül az a körülmény, hogy a Tanács elé terjesztett végleges rendeletre vonatkozó javaslat tervezetét írásbeli eljárásban szétküldik a Bizottság szervezetén belül az intézményi tagok jóváhagyásának megszerzése céljából, nem veszélyezteti a felperes jogát arra, hogy érdemben véleményt nyilváníthasson, hiszen adott esetben a Bizottság felfüggesztheti az írásbeli eljárást, illetve módosíthatja a javaslata tervezetét az érintett felek észrevételeinek kézhezvételét követően.

(vö. 74–78. pont)

3.      A 384/96 dömpingellenes alaprendelet 15. cikkének (2) bekezdésében előírt határidő be nem tartása önmagában nem jelenti lényeges eljárási szabályok olyan megsértését, amely jogellenessé tenné a tanácsadó bizottság keretében a tagállamokkal lefolytatott konzultációs eljárást, s ebből eredően a terméknek a végleges dömpingellenes vámot kivető rendeletben szereplő meghatározását is.

A 384/96 rendeletet e tekintetben módosító 461/2004 rendelet (17) preambulumbekezdése szerint ugyanis a tanácsadó bizottság keretében a tagállamokkal közölt információnak azért „kellene” tíz munkanappal a tanácsadó bizottság elnöke által kitűzött ülésnap előtt megérkeznie, hogy „a tagállamoknak elegendő idő álljon rendelkezésére ennek az információnak a mérlegelésére”. E preambulumbekezdés megfogalmazásából, különösen a feltételes mód használatából („kellene”) kitűnik, hogy a kérdéses határidő betartása nem jelent olyan előírást, melynek megsértése a tagállamokkal a tanácsadó bizottság keretében lefolytatott konzultációt semmissé teszi, hanem épp ellenkezőleg, a 384/96 rendelet 15. cikkének (2) bekezdésében foglalt követelményeknek akkor is eleget tesznek, ha a tagállamoknak ténylegesen elegendő idő áll rendelkezésükre a tanácsadó bizottság elnöke által kiküldött információ mérlegelésére.

E tekintetben, amennyiben nincs bizonyítva, hogy a tagállamok nem rendelkeztek elég idővel az érintett termék új ? a Bizottság által elfogadott ? meghatározására vonatkozó adatok hatékony megismeréséhez, és hogy ennek következtében a tanácsadó bizottság nem volt abban a helyzetben, hogy az ügy teljes ismeretében foglaljon állást, hanem éppen ellenkezőleg a vizsgálat során tartott különböző tanácsadó bizottsági üléseken a tagállamok képviselői részletesen megvitatták e termék meghatározásának kérdését, és a termékkört érintették többek között a végleges intézkedésekre vonatkozó iratokban is, melyeket a Bizottság küldött meg a tagállamoknak tíz munkanappal a tanácsadó bizottság ülését megelőzően, a 384/96 rendelet 15. cikkének (2) bekezdésében előírt határidő betartásának elmulasztása nem tekinthető akként, hogy befolyásolta a konzultációs eljárás eredményét, s ebből következően az érintett terméknek a végleges dömpingellenes vámot kivető rendeletben szereplő végleges meghatározását sem.

(vö. 91–96. pont)

4.      Mivel a végleges dömpingellenes vámot kivető rendelet valamely intézkedéscsomag rendszerébe illeszkedik, nem követelmény a rendelet indokolásával szemben sem az, hogy megjelölje a tárgyát jelentő különböző – gyakran számos és bonyolult – ténybeli és jogi tényezőt, sem az, hogy az intézmények állást foglaljanak valamennyi – az érdekeltek által hivatkozott – érvvel kapcsolatban. Ezzel ellentétben elegendő, ha a jogi aktust kibocsátó intézmény kifejti azokat a tényeket és jogi megfontolásokat, amelyek alapvető fontossággal bírnak a vitatott rendelet rendszerében.

Az igaz, hogy a dömpingellenes vámot kivető rendelet indokolását különösen az uniós intézmények által az érdekelt felekkel közölt információkra tekintettel, és az érdekelt felek által a vizsgálati eljárás során előadott észrevételekre tekintettel kell értékelni. Az intézmények azonban nem kötelesek kifejezetten megindokolni, hogy az érdekelt felek által előterjesztett különböző érveket miért nem vették figyelembe. Elegendő, hogy a rendelet tartalmazza az elemzésükben felmerülő fő elemek világos indokolását, feltéve hogy ez az indokolás képes megvilágítani, hogy milyen okok miatt vetették el a felek által a közigazgatási eljárás során hivatkozott releváns érveket.

Egyébiránt a vizsgálati eljárást követően hozott dömpingellenes vámot kivető rendeletet kizárólag azon ténybeli és jogi tényezők összessége vonatkozásában kell indokolni, amelyek az említett aktusban foglalt értékelés szempontjából relevánsak. A jogi aktus indokolásának nem az a célja, hogy kifejtse az intézmények álláspontjának a közigazgatási eljárás során történő változását, és így nem arra szolgál, hogy igazolja a végleges jogi aktusban szereplő döntésnek az érintett feleknek az ezen eljárás során észrevételeik megtételének biztosítása céljából kézbesített iratokban kifejtett ideiglenes állásponthoz viszonyított eltéréseit. E kötelezettség tehát nem azt követeli meg az intézményektől, hogy kifejtsék, mennyiben volt a közigazgatási eljárás bizonyos szakaszában ismertetett álláspontjuk esetlegesen megalapozatlan.

(vö. 114–116. pont)

5.      Valamely termék dömpingellenes vizsgálat keretében történő meghatározásának célja azon termékek listája elkészítésének elősegítése, amelyekre adott esetben a dömpingellenes vámokat kivetik. Ennek érdekében az intézmények több tényezőt is figyelembe vehetnek, mint például a termékek fizikai, technikai és kémiai jellemzőit, használatukat, helyettesíthetőségüket, a fogyasztó általi észlelésüket, a forgalmazási csatornákat, a gyártási folyamatokat, az előállítási költségeket, a minőséget.

E tekintetben nem lehet helyt adni azon állításnak, amely szerint a fizikai különbségek csak akkor igazolják a termékek közötti különbségtételt, ha azok a fogyasztók számára jelentőséggel bírnak. Ugyanis azon tényezők közül, amelyeket az uniós intézmények figyelembe vehetnek a termékek fizikai, technikai és kémiai jellemzői – habár nem szükségszerűen elsődlegesek – természetesen fontos helyet foglalnak el. Nem tekinthető úgy tehát, hogy a fizikai vagy technikai jellemzők különbségei csakis akkor relevánsnak, ha azok a fogyasztók szemléletében is megjelennek.

(vö. 138., 141. pont)