A BÍRÓSÁG ÍTÉLETE (második tanács)

2011. december 8.(*)

„Fellebbezés – Verseny – Kartellek – A rézből készült vízvezetékcsövek piaca – Bírságok – A piac mérete, a jogsértés időtartama és az együttműködés mint figyelembe vehető tényezők – Hatékony bírósági jogorvoslat”

A C‑389/10. P. sz. ügyben,

a KME Germany AG, korábban KM Europa Metal AG (székhelye: Osnabrück [Németország]),

a KME France SAS, korábban Tréfimétaux SA (székhelye: Courbevoie [Franciaország]),

a KME Italy SpA, korábban Europa Metalli SpA (székhelye: Firenze [Olaszország])

(képviselik őket: M. Siragusa avvocato, A. Winckler ügyvéd, G. C. Rizza avvocato, T. Graf advokat és M. Piergiovanni avvocato)

fellebbezőknek

az Európai Unió Bírósága alapokmányának 56. cikke alapján 2010. július 28‑án benyújtott fellebbezése tárgyában,

a másik fél az eljárásban:

az Európai Bizottság (képviselik: E. Gippini Fournier és S. Noë, meghatalmazotti minőségben, segítőjük: C. Thomas solicitor, kézbesítési cím: Luxembourg)

alperes az elsőfokú eljárásban,

A BÍRÓSÁG (második tanács),

tagjai: J. N. Cunha Rodrigues tanácselnök, U. Lõhmus, A. Rosas (előadó), A. Ó Caoimh és A. Arabadjiev bírák,

főtanácsnok: E. Sharpston,

hivatalvezető: L. Hewlett főtanácsos,

tekintettel az írásbeli szakaszra és a 2011. május 12‑i tárgyalásra,

tekintettel a főtanácsnok meghallgatását követően hozott határozatra, miszerint az ügy elbírálására a főtanácsnok indítványa nélkül kerül sor,

meghozta a következő

Ítéletet

1        Fellebbezésükben a KME Germany AG, korábban KM Europa Metal AG (a továbbiakban: KME Germany), a KME France SAS, korábban Tréfimétaux SA (a továbbiakban: KME France) és a KME Italy SpA, korábban Europa Metalli SpA (a továbbiakban: KME Italy) (a továbbiakban együtt: KME‑csoport) az Európai Unió Törvényszéke T‑25/05. sz., KME Germany és társai kontra Bizottság ügyben 2010. május 19‑én hozott ítéletének (a továbbiakban: megtámadott ítélet) hatályon kívül helyezését kérik, amelyben a Törvényszék elutasította az [EK 81.] cikk és az EGT‑Megállapodás 53. cikke alkalmazására vonatkozó eljárásban (COMP/E‑1/38.069 – „rézből készült vízvezetékcsövek”‑ügy) 2004. szeptember 3‑án hozott C (2004) 2826 bizottsági határozat (a továbbiakban: vitatott határozat) 2. cikkének g)–i) pontja értelmében velük szemben kiszabott bírságok összegének csökkentése iránti kérelmüket.

 Jogi háttér

2        A Szerződés [81.] és [82.] cikkének végrehajtásáról szóló első, 1962. február 6‑i 17. tanácsi rendelet (HL 1962. 13., 204. o.; magyar nyelvű különkiadás 8. fejezet, 1. kötet, 3. o.) 15. cikkének (2) bekezdése kimondta:

„A Bizottság határozattal 1000‑től 1 000 000 elszámolási egységig terjedő, vagy annál nagyobb összegű bírságot szabhat ki a vállalkozásokra vagy a vállalkozások társulásaira, de a bírság mértéke nem haladhatja meg a jogsértésben részt vevő egyes vállalkozások megelőző éves üzleti forgalmának 10%‑át, ha a vállalkozások szándékosan vagy gondatlanságból:

a)      megsértik az [EK 81.] cikk (1) bekezdését vagy az [EK 82.] cikket; vagy

b)      megszegik a 8. cikk (1) bekezdése szerint fennálló valamely kötelezettséget.

A bírság összegének megállapításakor a jogsértés súlyát és időtartamát is figyelembe kell venni.”

3        A 17. rendeletet a 2004. május 1‑jétől alkalmazandó, a Szerződés 81. és 82. cikkében meghatározott versenyszabályok végrehajtásáról szóló, 2002. december 16‑i 1/2003/EK tanácsi rendelet (HL 2003. L 1., 1. o., magyar nyelvű különkiadás 8. fejezet, 2. kötet, 205. o.) hatályon kívül helyezte, és annak helyébe lépett.

4        Az 1/2003 rendelet 23. cikkének (2) és (3) bekezdése a következőképpen rendelkezik:

„(2)      A Bizottság határozattal bírságot szabhat ki a vállalkozásokra vagy vállalkozások társulásaira, amennyiben azok akár szándékosan, akár gondatlanságból:

a)      megsértik a Szerződés 81. vagy 82. cikkét; […]

[...]

A jogsértésben részt vevő vállalkozások és vállalkozások társulásai tekintetében a bírság egyenként nem haladhatja meg az előző üzleti év teljes forgalmának 10%‑át.

[...]

(3)      A bírság mértékének meghatározásakor tekintetbe kell venni mind a jogsértés súlyát, mind annak időtartamát.”

5        E rendelet 31. cikke a következőképpen rendelkezik:

„A Bíróság korlátlan jogkörrel rendelkezik az olyan határozatok felülvizsgálatára, amelyekben a Bizottság bírságot vagy kényszerítő bírságot határozott meg. A Bíróság törölheti, csökkentheti vagy növelheti a kiszabott bírság vagy kényszerítő bírság összegét.”

6        „A 17. rendelet 15. cikkének (2) bekezdése és az ESZAK‑Szerződés 65. cikkének (5) bekezdése alapján kiszabott bírság megállapításának módszeréről szóló iránymutatás” című bizottsági közlemény (HL 1998. C 9., 3. o.; magyar nyelvű különkiadás 8. fejezet, 1. kötet, 171. o.; a továbbiakban: iránymutatás), amely a vitatott határozat elfogadásának időpontjában alkalmazandó volt, a preambulumában kimondja:

„Az […] [iránymutatásban] felvázolt elveknek biztosítaniuk kell, hogy a Bizottság határozatai a vállalkozások és a Bíróság előtt átláthatóak és pártatlanok legyenek, ugyanakkor fenn kell tartaniuk a vonatkozó jogszabályok alapján a bírságok kiszabása tekintetében az összforgalom 10%‑ának korlátain belül a Bizottságra ruházott mérlegelési jogkört. E mérlegelésnek azonban egységes és megkülönböztetéstől mentes, a versenyszabályok megsértésének büntetése terén kitűzött célokkal összhangban álló politikát kell követnie.

A bírság összegének meghatározásánál alkalmazandó új módszer – amelyik egy, a súlyosbító, illetve az enyhítő körülmények figyelembevételével megfelelően növelt, illetve csökkentett alapösszegből indul ki – a következő szabályokat követi.”

7        Az iránymutatás 1. pontja szerint „[a]z alapösszeget a jogsértés súlyosságával és időtartamával összhangban határozzák meg, amelyek a 17. rendelet 15. cikkének (2) bekezdésében említett kizárólagos feltételek”.

8        A súlyosságot illetően az iránymutatás 1. A. pontja kimondja, hogy a jogsértés súlyosságának megállapításánál figyelembe kell venni a jogsértés jellegét, a piacra gyakorolt tényleges hatását, ha ez a hatás mérhető, valamint az érintett földrajzi piac méretét. A jogsértéseket három kategóriába sorolják: enyhe jogsértések, súlyos jogsértések és különösen súlyos jogsértések.

9        Az iránymutatás szerint a különösen súlyos jogsértések közé tartoznak többek között az olyan horizontális korlátozások, mint az „árkartell” és a piacfelosztó kvóták alkalmazása. A valószínű bírság alapösszege „20 millió [euró] felett” van. Az iránymutatás kifejti ezen alapösszeg differenciálásának szükségességét figyelembe véve az elkövetett jogsértés jellegét, azt, hogy a jogsértők milyen tényleges gazdasági lehetőségekkel rendelkeznek ahhoz, hogy más piaci szereplőknek, különösen a fogyasztóknak jelentős kárt okozzanak, a bírság elrettentő hatását, továbbá a vállalkozások olyan jogi és gazdasági ismereteit, valamint infrastruktúráját, amely lehetővé teszi számukra annak felismerését, hogy jogsértő magatartást folytatnak. Az iránymutatás kifejti továbbá, hogy ha a jogsértésben több vállalkozás is érintett, szükségessé válhat annak figyelembevétele, hogy az egyes vállalkozások jogsértő magatartása milyen súlyú, és ebből következően milyen tényleges hatást gyakorol a versenyre, különösen, ha az azonos típusú jogsértést elkövető vállalkozások mérete között jelentős különbség áll fenn.

10      A jogsértések időtartamát illetően az iránymutatás különbséget tesz az általában egy évnél rövidebb, rövid időtartamú jogsértések, az általában egy–öt évig tartó közepes időtartamú jogsértések és az általában öt évnél hosszabb, hosszú időtartamú jogsértések között. Ez utóbbiakat illetően az iránymutatás rendelkezik a bírság kiegészítő összegéről, azaz a jogsértés súlya alapján meghatározott összeg évi 10%‑kal növelhető. Az iránymutatás rendelkezik a hosszú időtartamú jogsértésekért kiszabott bírság növelésének megszigorításáról is annak érdekében, hogy a fogyasztókra hosszú időn át káros hatást gyakorló korlátozásokat hathatós szankciókkal sújtsák, és jobban ösztönözzék a jogsértés bejelentését, illetve a Bizottsággal folytatott együttműködést.

11      Az iránymutatás 2. pontja értelmében a bírság alapösszege növelhető súlyosító körülmények, úgymint különösen az ugyanazon vállalkozás(ok) által elkövetett azonos típusú, ismétlődő jogsértések esetén. A említett iránymutatás 3. pontja szerint ezen alapösszeg csökkenthető olyan enyhítő körülmények esetén, mint a jogsértés kizárólag passzív módon vagy a vezetőt követő szerepben történő elkövetése, a megállapodások nem teljesítése vagy a vállalkozás hatékony együttműködése az eljárás során, a kartellügyekben a bírság kiszabásának mellőzéséről vagy a bírság összegének csökkentéséről szóló bizottsági közlemény (HL 1996. C 207., 4. o.; a továbbiakban: engedékenységi közlemény) alkalmazási körén kívül.

12      Az iránymutatás helyébe 2006. szeptember 1‑jén az 1/2003/EK rendelet 23. cikke (2) bekezdésének a) pontja alapján kiszabott bírságok megállapításáról szóló iránymutatás (HL 2006. C 210., 2. o.) lépett.

13      Az engedékenységi közlemény meghatározza azon feltételeket, amelyek teljesülése esetén a kartellügyben folytatott vizsgálat során a Bizottsággal együttműködő vállalkozások mentesülhetnek az általuk egyébként megfizetendő bírság alól, illetve bírságcsökkentésben részesülhetnek. E közlemény B. címe szerint a bírság összegének legalább 75%‑os csökkentésében, illetve teljes bírságmentességben részesülhet különösen azon vállalkozás, amely a Bizottság előtt felfedi a kartellt, mielőtt ez utóbbi vizsgálatot kezdett volna, és anélkül, hogy a Bizottság kellő információkkal rendelkezne a felfedett kartell fennállásának bizonyításához, illetve azon vállalkozás, amely elsőként szolgáltat döntő bizonyítékokat a kartell fennállásának bizonyításához. Az említett közlemény D. címe szerint a vállalkozás a bírság összegének 10–50%‑os csökkentésében részesülhet különösen akkor, ha a kifogásközlés küldését megelőzően a Bizottság számára olyan információkat, dokumentumokat és egyéb bizonyítékokat szolgáltatott, amelyek hozzájárulnak az elkövetett jogsértés fennállásának megerősítéséhez.

14      Az engedékenységi közlemény helyébe 2002. február 14‑én a kartellügyek esetében a bírságok alóli mentességről és a bírságok csökkentéséről szóló bizottsági közlemény (HL 2002. C 45., 3. o.; magyar nyelvű különkiadás 8. fejezet, 2. kötet, 155. o.) lépett. A Bizottság a jelen ügyben azonban az engedékenységi közleményt alkalmazta, mivel a vállalkozások e közleményt vették figyelembe akkor, amikor a Bizottsággal együttműködtek.

 A jogvita előzményei

15      A fellebbezők több más, rézből és rézötvözetből készült félkész termékeket gyártó vállalkozással együtt a rézből készült vízvezetékek piacán az árakban való megállapodásra, a piacok egymás közötti felosztására és bizalmas információk cseréjére irányuló kartellben vettek részt.

16      Ellenőrzések és vizsgálatok után a Bizottság 2004. szeptember 3‑án elfogadta a vitatott határozatot, amelynek összefoglalóját az Európai Unió Hivatalos Lapjának 2006. július 13‑i számában (HL L 192., 21. o.) tették közzé.

17      A kérdéses jogsértés súlyának értékelése során a Bizottság figyelembe vette a jogsértés jellegét, a piacra gyakorolt tényleges hatását, az érintett földrajzi piac kiterjedését és az említett piac méretét. Úgy érvelt, hogy a jelen ügyben szóban forgó, a piacok felosztására és az árak rögzítésére irányuló magatartások jellegüknél fogva különösen súlyos jogsértésnek minősülnek, és úgy vélte, hogy a kartell által érintett földrajzi piac megfelel az Európai Gazdasági Térség (EGT) területének. A Bizottság figyelembe vette azon tényt is, hogy a rézből készült vízvezetékcsövek piaca igen jelentős ipari ágazatot képez. A piacra gyakorolt tényleges hatást illetően a Bizottság kiemelte, hogy elegendő bizonyíték áll rendelkezésre annak bizonyításához, hogy a kartell összességében hatást gyakorolt az érintett piacra. A Bizottság ez alapján megállapította, hogy az érintett vállalkozások különösen súlyos jogsértést követtek el.

18      A Bizottság a vitatott határozatban négy csoportot határozott meg, amelyek szerinte a vállalkozásoknak a kérdéses jogsértésben való viszonylagos jelentőségét mutatják. A Bizottság a KME‑csoportot az érintett piac fő szereplőjének tekintette, és az első kategóriába sorolta.

19      A piaci részesedéseket az egyes jogsértő vállalkozások által a sima, rézből készült vízvezetékcsövek és a műanyag szigetelésű, rézből készült vízvezetékcsövek együttes piacán a rézből készült vízvezetékcsövek értékesítésével elért forgalom alapján határozták meg. A Bizottság következésképpen a bírságok kiindulási összegét a KME‑csoport esetében 70 millió euróban állapította meg.

20      Figyelemmel azon tényre, hogy 1995 júniusáig a KME France és a KME Italy együttesen a KME Germanytől különálló vállalkozást képezett, a KME‑csoporttal szemben összesen 70 millió euróban megállapított bírságok kiindulási összege a következőképpen oszlik meg: azaz a KME‑csoport esetében 35 millió euró, a KME Germany esetében 17,5 millió euró, a KME Italy és a KME France esetében pedig egyetemlegesen 17,5 millió euró.

21      A vitatott határozatból kitűnik, hogy a Bizottság a bírságok kiindulási összegeit a jogsértés teljes évei esetében 10%‑kal, valamennyi további hat hónaptól egy évig tartó időszak esetében pedig 5%‑kal növelte. Így a következőket állapította meg:

–        a kartellben öt éven és hét hónapon keresztül részt vevő KME‑csoport esetében a bírság 35 millió eurós kiindulási összegét 55%‑kal kell növelni,

–        a kartellben hét éven és két hónapon keresztül részt vevő KME Germany esetében a bírság 17,5 millió eurós kiindulási összegét 70%‑kal kell növelni, továbbá

–        a kartellben öt éven és tíz hónapon keresztül részt vevő KME France és KME Italy esetében a bírság 17,5 millió eurós kiindulási összegét 55%‑kal kell növelni.

22      Ahogyan a vitatott határozat (719) preambulumbekezdéséből kitűnik, a jogsértésben való részvétel időtartama miatti növelés kiszámítását követően a fellebbezőkkel szemben kiszabott bírságok alapösszegei a következők:

–        a KME‑csoport esetében: 54,25 millió euró,

–        a KME Germany esetében: 29,75 millió euró, továbbá

–        a KME France és a KME Italy esetében (egyetemlegesen): 27,13 millió euró.

23      Ahogyan a vitatott határozat (758) és (759) preambulumbekezdéséből kitűnik, a Bizottság enyhítő körülmények címén figyelembe vette azon tényt, hogy a KME‑csoport, valamint az Outokumpu Oyj és az Outokumpu Copper Products Oy által alkotott csoport (a továbbiakban együtt: Outokumpu‑csoport) az engedékenységi közlemény hatálya alá nem eső együttműködésük keretében információkkal szolgált a számára. Ennélfogva a Bizottság az Outokumpu‑csoportra kiszabott bírság alapösszegét 40,17 millió euróval csökkentette, amely azon bírságnak felel meg, amelyet a jogsértés 1989 szeptemberétől 1997 júliusáig tartó időszakára szabtak volna ki rá, amely időszak megállapítását az általa a Bizottságnak szolgáltatott információk tették lehetővé. Ami a KME‑csoportot illeti, ahogyan a vitatott határozat (760) és (761) preambulumbekezdéséből kitűnik, a rá kiszabott bírság alapösszegét 7,93 millió euróval csökkentették az együttműködése miatt, amely lehetővé tette a Bizottság számára annak bizonyítását, hogy a kérdéses jogsértés kiterjedt a műanyag szigetelésű, rézből készült vízvezetékcsövekre is.

24      A 17. rendelet 15. cikke (2) bekezdésének és az 1/2003 rendelet 23. cikke (2) bekezdésének megfelelően a Bizottság a vitatott határozat címzett vállalkozásaira kiszabott bírságok összegét a következőképpen állapította meg:

–        a KME‑csoport esetében: 32,75 millió euró,

–        a KME Germany esetében: 17,96 millió euró, továbbá

–        a KME France és a KME Italy esetében (egyetemlegesen): 16,37 millió euró.

 A Törvényszék előtti eljárás és a megtámadott ítélet

25      A fellebbezők hét jogalapra hivatkoztak, amelyek mindegyike a velük szemben kiszabott bírság összegének megállapításával kapcsolatos. E jogalapok a kartell piacra gyakorolt tényleges hatásának – a bírság kiindulási összegének megállapítása során való – nem megfelelő figyelembevételén, a kartell által érintett ágazat méretének téves megállapításán, a KME‑csoport rézből készült vízvezetékcsövek piacán való jelentőségének téves megállapításán, a bírság kiindulási összegének a kartell időtartama miatti téves növelésén, bizonyos enyhítő körülmények figyelmen kívül hagyásán, az engedékenységi közlemény téves alkalmazásán, illetve a KME‑csoport bizonytalan pénzügyi helyzetének figyelmen kívül hagyásán alapultak.

26      A Törvényszék e jogalapok mindegyikét és a keresetet is teljes egészében elutasította.

27      A Törvényszék elutasította a Bizottságnak a bírságok összegének növelésére irányuló viszontkeresetét is.

 A felek kérelmei és a Bíróság előtti eljárás

28      A KME‑csoport azt kéri, hogy a Bíróság:

–        a megtámadott ítéletet helyezze hatályon kívül,

–        a lehetséges mértékben és a Bírósághoz benyújtott tények alapján a vitatott határozatot részben semmisítse meg, és csökkentse a vele szemben kiszabott bírság összegét,

–        a Bizottságot kötelezze a jelen eljárás, valamint a Törvényszék előtti eljárás költségeinek viselésére, illetve

–        másodlagosan a megtámadott ítéletet helyezze hatályon kívül, és az ügyet utalja vissza a Törvényszék elé.

29      A Bizottság azt kéri, hogy a Bíróság:

–        a fellebbezést utasítsa el, és

–        a KME‑csoportot kötelezze a költségek viselésére.

30      A Bíróság általános értekezletén úgy határozott, hogy a jelen ügyet a főtanácsnok indítványa nélkül bírálják el, és az ugyanazon kartellre vonatkozó C‑386/10. P. sz., Chalkor kontra Bizottság üggyel egy napon tárgyalják. Mivel azonban a fellebbezők több olyan jogalapra hivatkoztak, amelyek hasonlóak az általuk a C‑272/09. P. sz., KME Germany és társai kontra Bizottság ügy keretében felhozottakkal, amely ügyet korábban tárgyalták, és amelyben szintén a Bizottság az alperes, és amely az ipari rézcsövek piacán fennálló párhuzamos kartellt szankcionáló első határozatra vonatkozik, felhívták a feleket Sharpston főtanácsnok ezen ügyben 2011. február 10‑én ismertetett indítványának a tárgyaláson való figyelembevételére.

 A fellebbezésről

31      A KME‑csoport hat, a jogsértés piacra gyakorolt hatásával kapcsolatos több téves jogalkalmazásra, a forgalomnak és a jogsértés időtartamának figyelembevételével kapcsolatos több téves jogalkalmazásra, az iránymutatásnak, valamint a méltányosság és az egyenlő bánásmód elvének bizonyos enyhítő körülmények figyelmen kívül hagyása miatti megsértésére, az iránymutatás és az indokolási kötelezettség megsértésére, végül pedig a hatékony bírósági jogorvoslathoz való jog megsértésére alapított jogalapra hivatkozik.

 A jogsértés piacra gyakorolt hatásával kapcsolatos több téves jogalkalmazásra alapított, első jogalapról

 A felek érvei

32      A fellebbezők előadják, hogy első jogalapjuk a megtámadott ítélet 81–92. pontjára vonatkozik. E pontokat megelőzi a felek érveinek összefoglalása és a Törvényszék álláspontja a fellebbezők által annak érdekében előadott egyes érvek, illetve benyújtott két új gazdasági jelentés elfogadhatóságával kapcsolatosan, hogy bizonyítsák a jogsértés piacra gyakorolt tényleges hatásának hiányát, és a Törvényszék a megtámadott ítélet 77. pontjában megállapította az említett érvek és jelentések elfogadhatóságát.

33      A megtámadott ítélet 81–92. pontjának szövege a következő:

„81      Ezt követően a jogsértés súlyának értékelésével kapcsolatban azt is meg kell jegyezni, hogy még ha a Bizottság nem is bizonyította volna, hogy a kartell tényleges hatást gyakorolt a piacra, ez nem befolyásolta volna a jogsértés »különösen súlyosnak« való minősítését, tehát a bírság összegét.

82      E tekintetben meg kell állapítani, hogy a versenyszabályok megsértésére vonatkozó, a 17. és az 1/2003 rendelettel létrehozott és az ítélkezési gyakorlatban értelmezett szankciórendszerből kitűnik, hogy a kartellek jellegüknél fogva a legszigorúbb bírságokkal büntetendők. A piacra gyakorolt esetleges tényleges hatásuk, és különösen azon kérdés, hogy a versenykorlátozás mennyivel hozott létre magasabb piaci árat ahhoz képest, amely a kartell hiányában érvényesült volna, nem döntő kritérium a bírságok szintjének megállapítása tekintetében (lásd ebben az értelemben a Bíróság 100/80–103/80. sz., Musique Diffusion française és társai kontra Bizottság egyesített ügyekben 1983. június 7‑én hozott ítéletének [EBHT 1983., 1825. o.] 120. és 129. pontját, valamint C‑286/98. P. sz., Stora Kopparbergs Bergslags kontra Bizottság ügyben 2000. november 16‑án hozott ítéletének [EBHT 2000., I‑9925. o.] 68–77. pontját; lásd továbbá a Mischo főtanácsnok által a Bíróság C‑283/98. P. sz., Mo och Domsjö kontra Bizottság ügyben 2000. november 16‑án hozott ítéletéhez [EBHT 2000., I‑9855. o.] kapcsolódóan ismertetett indítvány [EBHT 2000., I‑9855., I‑9858. o.] 95–101. pontját).

83      Hozzá kell fűzni, hogy az iránymutatás szerint azok a megállapodások vagy összehangolt magatartások, amelyek különösen – mint a jelen ügyben is – az árak rögzítését és az ügyfelek felosztását célozzák, pusztán a jellegük alapján »különösen súlyosnak« minősíthetők, anélkül hogy e magatartások sajátos hatását vagy földrajzi kiterjedését meg kellene határozni. E következtetést alátámasztja az a tény, hogy míg a »súlyos« jogsértések leírása kifejezetten hivatkozik a piacra és a közös piac kiterjedt területeire gyakorolt hatásra, a »különösen súlyos« jogsértések leírása nem említ semmilyen követelményt sem a piacra gyakorolt tényleges hatásra, sem pedig adott földrajzi területre gyakorolt hatásokra vonatkozóan (a Törvényszék T‑38/02. sz., Groupe Danone kontra Bizottság ügyben 2005. október 25‑én hozott ítéletének [EBHT 2005., II‑4407. o.] 150. pontja).

84      A teljesség kedvéért a Törvényszék úgy véli, hogy a Bizottság a kartell érintett piacra gyakorolt tényleges hatását jogilag megfelelő módon bizonyította.

85      Ezzel összefüggésben hangsúlyozni kell, hogy a felperesek azon feltevését, miszerint a Bizottság – amennyiben a bírság összegének megállapítása érdekében a kartell tényleges hatására hivatkozik – köteles tudományosan bizonyítani a piacra gyakorolt kézzelfogható gazdasági hatás fennállását, valamint a hatás és a jogsértés közötti okozati összefüggést, az ítélkezési gyakorlat elutasította.

86      A Törvényszék ugyanis már többször megállapította, hogy a kartell piacra gyakorolt tényleges hatását kellően bizonyítottnak kell tekinteni, amennyiben a Bizottság olyan konkrét és megbízható ténykörülményekkel szolgál, amelyek megfelelő valószínűséggel támasztják alá azt, hogy a kartell hatást gyakorolt a piacra (a Törvényszék T‑241/01. sz., Scandinavian Airlines System kontra Bizottság ügyben [2005. július 18‑án] hozott ítéletének [EBHT 2005., II‑2917. o.] 122. pontja; T‑59/02. sz., Archer Daniels Midland kontra Bizottság ügyben 2006. szeptember 27‑én hozott ítéletének [EBHT 2006., II‑3627. o.] 159–161. pontja; T‑43/02. sz., Jungbunzlauer kontra Bizottság ügyben 2006. szeptember 27‑én hozott ítéletének [EBHT 2006., II‑3435. o.] 153–155. pontja; T‑329/01. sz., Archer Daniels Midland kontra Bizottság ügyben 2006. szeptember 27‑én hozott ítéletének [EBHT 2006., II‑3255. o.] 176–178. pontja és T‑322/01. sz., Roquette Frères kontra Bizottság ügyben 2006. szeptember 27‑én hozott ítéletének [EBHT 2006., II‑3137. o.] 73–75. pontja).

87      E tekintetben emlékeztetni kell arra, hogy a Bizottság a kartell piacra gyakorolt hatása fennállásának megállapításakor elsősorban azon tényekre támaszkodott, hogy az értékesítési mennyiségekre és az árszintekre vonatkozó információcsere‑rendszert vezettek be, a kartell találkozói keretében olyan dokumentumokat fogalmaztak meg, amelyek a kartell bizonyos időszakaiban végrehajtott áremelésekre utalnak, és azt mutatják, hogy a kartell az érintett vállalkozások számára lehetővé tette az árakra vonatkozó célkitűzéseik elérését, továbbá a kérdéses jogsértésben résztvevők mindegyike jelentős piaci részesedéssel rendelkezett, és az említett résztvevők piaci részesedései viszonylag állandók maradtak a kérdéses jogsértés teljes időszaka alatt […].

88      A felperesek úgy érvelnek, hogy a kartell végrehajtása korlátozott volt, és a Bizottság által előadott többi elem nem alkalmas annak bizonyítására, hogy a kérdéses jogsértés tényleges hatást gyakorolt a piacra.

89      Márpedig az ítélkezési gyakorlatból kitűnik, hogy a Bizottság a fenti 87. pontban felsorolt ténykörülmények alapján jogosan következtethet arra, hogy a kérdéses jogsértés tényleges hatást gyakorolt a piacra (lásd ebben az értelemben a [fent hivatkozott] Jungbunzlauer kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 159. pontját; a Roquette Frères kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 78. pontját; a T‑59/02. sz., Archer Daniels Midland kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 165. pontját; a T‑329/01. sz., Archer Daniels Midland kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 181. pontját, és a T‑259/02–T‑264/02. és T‑271/02. sz., Raiffeisen Zentralbank Österreich és társai kontra Bizottság egyesített ügyekben 2006. december 14‑én hozott ítéletének [EBHT 2006., II‑5169. o.] 285–287. pontját).

90      Továbbá nem kifogásolható, hogy a Bizottság a [vitatott] határozatban megállapította, hogy az eredeti jelentés nem teszi lehetővé a kartell piacra gyakorolt tényleges hatásaira vonatkozó megállapításainak megcáfolását. Az eredeti jelentés ugyanis kizárólag a felperesekre vonatkozó számszerű adatokat dolgozza fel. Márpedig az ítélkezési gyakorlatból kitűnik, hogy valamely vállalkozás állítólagos tényleges magatartása nem releváns a kartell piacra gyakorolt hatásának értékelésénél, mivel kizárólag a jogsértésből származó hatások összességét kell figyelembe venni (a Bíróság C‑49/92. P. sz., Bizottság kontra Anic Partecipazioni ügyben 1999. július 8‑án hozott ítéletének [EBHT 1999., I‑4125. o.] 150. és 152. pontja; a Törvényszék T‑7/89. sz., Hercules Chemicals kontra Bizottság ügyben 1991. december 17‑én hozott ítéletének [EBHT 1991., II‑1711. o.] 342. pontja, és T‑224/00. sz., Archer Daniels Midland és Archer Daniels Midland Ingredients kontra Bizottság ügyben 2003. július 9‑én hozott ítéletének [EBHT 2003., II‑2597. o.] 167. pontja).

91      Ennélfogva a fenti megfontolások összességére tekintettel a jelen jogalapot mint megalapozatlant el kell utasítani.

92      Továbbá a Törvényszék korlátlan felülvizsgálati jogköre keretében és a fenti megfontolások fényében úgy véli, hogy nem indokolt megkérdőjelezni a felperesekre kiszabott, a [vitatott] határozat (693) preambulumbekezdésében a Bizottság által a jogsértés súlya alapján megállapított bírság kiindulási összegét.”

34      A fellebbezők előadják, hogy a Törvényszék nem logikusan és nem megfelelően indokolta a megtámadott ítéletet, és tévesen alkalmazta a jogot, amikor megállapította, hogy a Bizottság a velük szemben kiszabott bírság kiindulási összegének a jogsértés súlya alapján való megállapításakor figyelembe vehette a kartell érintett piacra gyakorolt hatását anélkül, hogy köteles lett volna bizonyítani, hogy a megállapodások ténylegesen ilyen hatással jártak, és mindenesetre tévesen alkalmazta a jogot akkor, amikor e hatásra egyszerű mutatókból következtetett. Továbbá a Törvényszék annak megállapításakor, hogy a Bizottság jogilag megkövetelt módon bizonyította, hogy a megállapodások hatást gyakoroltak a piacra, nyilvánvalóan elferdítette a KME‑csoport által elé terjesztett tényeket és gazdasági jellegű bizonyítékokat.

35      A Bizottság először is úgy érvel, hogy az első jogalap hatástalan. E jogalap ugyanis figyelmen kívül hagyja azon tényt, hogy a megtámadott ítélet (92) preambulumbekezdésében a Törvényszék korlátlan felülvizsgálati jogkörében eljárva helybenhagyta a KME‑csoporttal szemben kiszabott bírságnak a jogsértés súlya alapján a vitatott határozat (693) preambulumbekezdésében megállapított kiindulási összegét.

36      A Bizottság ezt követően előadja, hogy a Törvényszék jogosan állapította meg, hogy a jogsértés piacra gyakorolt hatására vonatkozó megállapítások nem döntőek, és e hatás vizsgálatakor a Törvényszék mindenesetre a releváns jogi szempontokat alkalmazta. A Bizottság végül kiemeli, hogy az első jogalap elfogadhatatlan, mivel a tények és bizonyítékok értékelésére vonatkozik, és a Törvényszék különösen a megtámadott ítélet 90. pontjában megfelelően megindokolta következtetéseit, amely pontban a Törvényszék hangsúlyozza, hogy kizárólag a jogsértés hatásainak összességét kell figyelembe venni, ami magyarázatot ad arra, hogy miért nem veszi figyelembe a fellebbezők által benyújtott, rájuk vonatkozó ekonometriai jelentéseket.

 A Bíróság álláspontja

37      A fellebbezők nem a Törvényszék azon következtetéseit vitatják, amelyek a jogsértésnek az iránymutatás értelmében vett „különösen súlyos jogsértések” közé sorolására vonatkoznak, hanem azokat, amelyek a kartell piacra gyakorolt tényleges hatására mint a bírság alapösszegének meghatározásakor figyelembe vett elemre vonatkoznak.

38      Az iránymutatás 1. A. pontja szerint a jogsértés súlyosságának megállapításánál csak akkor kell figyelembe venni a jogsértés piacra gyakorolt tényleges hatását, ha ez a hatás mérhető.

39      A kartell piacra gyakorolt tényleges hatásának meghatározása ugyanis feltételezi a kartellből eredő piaci helyzet azon helyzettel való összehasonlítását, amelyet a szabad verseny eredményezett volna. Ezen összehasonlítás a piacra hatást gyakorolható változók sokfélesége miatt szükségszerűen feltételezéseket foglal magában.

40      A vitatott határozat (629) preambulumbekezdésében a Bizottság hangsúlyozta, lehetetlen meghatározni, hogy – kartell hiányában – az árak a jogsértés időszakában hogyan alakultak volna. A fellebbezők által előadott érvek megcáfolását követően a Bizottság olyan ténykörülményekre hivatkozott, amelyek e határozat (673) preambulumbekezdésében lehetővé tették számára annak megállapítását, hogy a versenyellenes rendszer összességében hatásokat gyakorolt a piacra, még ha lehetetlen is azokat pontosan felmérni.

41      A vitatott határozatból így kitűnik, hogy a jelen ügyben a Bizottság úgy vélte, a bírság kiszámításánál nem lehet figyelembe venni e fakultatív tényezőt, azaz a jogsértés piacra gyakorolt tényleges hatását, mivel az nem mérhető. E következtetést a megtámadott ítélet nem kérdőjelezte meg.

42      A Törvényszék a megtámadott ítélet 86. és 89. pontjában emlékeztetett a kartell piacra gyakorolt tényleges hatása bizonyításának követelményeire vonatkozó ítélkezési gyakorlatra. Ezen ítélet 87. és 90. pontjában egyébként megvizsgálta, hogy a Bizottság jogilag megkövetelt módon bizonyította‑e a kartellnek az érintett piacra gyakorolt tényleges hatását. E vizsgálatot azonban a teljesség kedvéért végezte el, ahogyan erre az említett ítélet 84. pontja is utal, azt követően, hogy az ítélet 82. pontjában helyesen emlékeztetett arra, hogy a kartellek piacra gyakorolt tényleges hatása nem döntő kritérium a bírságok mértékének meghatározásakor. Ebből következik, hogy a fellebbezők által a Törvényszék érvelésének e része ellen felhozott jogalap hatástalan.

43      Mindenesetre a Törvényszéknek a jogsértés piacra gyakorolt hatásának bizonyítására vonatkozó érvelése megfelel a fellebbezők által előadott, a megtámadott ítélet 58–62. pontjában összefoglalt azon érvnek, miszerint a Bizottság a vitatott határozatban nem szolgált ilyen bizonyítékkal. A Törvényszék megállapította olyan elemek létét, amelyek lehetővé teszik e hatás fennállásának bizonyítását, azonban nem kérdőjelezte meg e hatás pontos felmérésének lehetetlenségét.

44      A Törvényszék tehát nem került ellentmondásba magával akkor, amikor egyrészről emlékeztetett azon elvre, miszerint a bírságok összegének meghatározásakor a jogsértés piacra gyakorolt tényleges hatása nem döntő kritérium, másrészről pedig, amikor megvizsgálta e hatás fennállásának bizonyítását.

45      Következésképpen a fellebbezők a Törvényszék által elvégzett vizsgálatból – ahogyan az első jogalapjuk szövegéből kitűnik – tévesen vonják le azon következtetést, hogy a jogsértés piacra gyakorolt tényleges hatását figyelembe kellett venni a velük szemben kiszabott bírság kiindulási összegének kiszámításakor. Ezen érv téves feltevésen alapul.

46      Ami a fellebbezők által a Törvényszék elé terjesztett gazdasági bizonyítékok ez utóbbi általi elferdítésére vonatkozó kifogást illeti, a fellebbezők nem arra hivatkoznak, hogy a Törvényszék a gazdasági jelentéseket szövegükkel nyilvánvalóan ellentétesen értelmezte volna (lásd ebben az értelemben a C‑260/09. P. sz., Activision Blizzard Germany kontra Bizottság ügyben 2011. február 10‑én hozott ítélet [az EBHT‑ban még nem tették közzé] 57. pontját), hanem arra, hogy a Törvényszék tévesen értékelte e jelentések tartalmát. A fellebbezők mindenesetre nem jelölik meg pontosan e jelentések azon részeit, amelyek világos és pontos értelmét a Törvényszék figyelmen kívül hagyta volna. Ebből következik, hogy ezen érv elfogadhatatlan.

47      Ezen elemekből következik, hogy az első jogalapot el kell utasítani.

 A forgalom figyelembevételével kapcsolatos több téves jogalkalmazásra alapított, második jogalapról

 A felek érvei

48      A második jogalap lényegében a megtámadott ítélet következőképpen megszövegezett 97–101. pontjára vonatkozik:

„97      Már most meg kell állapítani, hogy semmiféle ésszerű érv nem követeli meg, hogy az érintett piac forgalmát bizonyos gyártási költségek kizárásával számítsák ki. Ahogy azt a Bizottság helyesen jegyezte meg, minden ipari ágazatban léteznek a végtermékkel járó költségek, amelyeket a gyártó nem képes ellenőrzése alá vonni, egész tevékenységének mégis olyan alapvető elemét képezik, amelyek ebből következően a bírság kiindulási összegének megállapításakor nem zárhatók ki a forgalmából (lásd ebben az értelemben a Törvényszék T‑25/95., T‑26/95., T‑30/95–T‑32/95., T‑34/95–T‑39/95., T‑42/95–T‑46/95., T‑48/95., T‑50/95‑T‑65/95., T‑68/95–T‑71/95., T‑87/95., T‑88/95., T‑103/95. és T‑104/95. sz., Cimenteries CBR és társai kontra Bizottság egyesített ügyekben 2000. március 15‑én hozott ítéletének [EBHT 2000., II‑491. o.] 5030. és 5031. pontját). Az a tény, hogy a réz ára a vízvezetékcsövek végső árának jelentős részét teszi ki, vagy, hogy a réz árának ingadozásaival járó kockázatok sokkal nagyobbak, mint más nyersanyagok tekintetében, nem cáfolja meg e következtetést.

98      Ami a felperesek annak bizonyítására vonatkozó különböző kifogásait illeti, miszerint a bírságok elrettentő jellegével kapcsolatos célkitűzésre és az egyenlő bánásmód elvére tekintettel az érintett piac forgalma kritériumának alkalmazása helyett célszerűbb lenne a bírságok összegét az érintett ágazat jövedelmezősége vagy az ezzel összefüggő hozzáadott érték függvényében meghatározni, meg kell állapítani, hogy e kifogások irrelevánsak.

99      E tekintetben először is meg kell állapítani, hogy mivel a Bizottság a jogsértés súlyát számos tényező alapján határozza meg, amelyek tekintetében mérlegelési jogkörrel rendelkezik (a Törvényszék T‑101/05. és T‑111/05. sz., BASF kontra Bizottság egyesített ügyekben 2007. december 12‑én hozott ítéletének [EBHT 2007., II‑4949. o.] 65. pontja), és mivel e tekintetben nem létezik kötelezően figyelembe veendő szempontok kötött vagy kimerítő listája (a Bíróság C‑407/04. P. sz., Dalmine kontra Bizottság ügyben 2007. január 25‑én hozott ítéletének [EBHT 2007., I‑829. o.] 129. pontja), nem a Bíróság, hanem a Bizottság feladata, hogy mérlegelési mozgástere keretében, továbbá az egyenlő bánásmód elvéből, valamint a 17. és az 1/2003 rendeletből fakadó korlátok között kiválassza azon tényezőket és számadatokat, amelyeket az EK 81. cikkben meghatározott tilalmak tiszteletben tartását biztosító politikájának végrehajtása során figyelembe vesz.

100      Vitathatatlan továbbá, hogy valamely vállalkozás vagy piac forgalma mint a jogsértés súlyának értékelési tényezője szükségszerűen hozzávetőleges és tökéletlen. E tényező ugyanis nem tesz különbséget sem a jelentős hozzáadott értékű és az alacsony hozzáadott értékű ágazatok, sem pedig a jövedelmező és a kevésbé jövedelmező vállalkozások között. Mindazonáltal hozzávetőleges jellege ellenére, a forgalmat jelenleg mind a jogalkotó, mind pedig a Bizottság és a Bíróság is a versenyjog területén az érintett vállalkozások méretének és gazdasági erejének felmérése tekintetében megfelelő kritériumként ismeri el (lásd különösen a [fent hivatkozott] Musique Diffusion française és társai kontra Bizottság egyesített ügyekben hozott ítélet 121. pontját; a 17. rendelet 15. cikkének (2) bekezdését; a vállalkozások közötti összefonódások ellenőrzéséről szóló, 2004. január 20‑i 139/2004/EK tanácsi rendelet [HL 2004. L 24., 1. o.; magyar nyelvű különkiadás 8. fejezet, 3. kötet, 40. o.] (10) preambulumbekezdését, valamint 14. és 15. cikkét).

101      A fentiek összességére tekintettel meg kell állapítani, hogy a Bizottság az érintett ágazat méretének meghatározásakor jogszerűen vette figyelembe a réz árát.”

49      A fellebbezők szerint a Törvényszék megsértette az uniós jogot, és nem megfelelően indokolta a megtámadott ítéletet, amikor jóváhagyta azt, hogy a Bizottság akkor, amikor a velük szemben kiszabott bírság súlyelemének meghatározása érdekében a jogsértés által érintett piac méretének meghatározásakor a piac olyan értékére hivatkozott, amely tévesen foglalta magában a „kartellpiactól” elkülönülő, az értékesítési láncban feljebb lévő piacon elért értékesítésekből származó jövedelmet, noha a kartell tagjai nem illeszkednek vertikálisan az értékesítési láncban feljebb lévő piacba.

50      A fellebbezők kifejtik, hogy a rézfeldolgozó ipar sajátos tulajdonságokkal rendelkezik. Közelebbről az ügyfél határozza meg a London Metal Exchange‑en a fém vásárlásának időpontját, ennélfogva az árát. Még ha ezen árat a csőgyártó a feldolgozási haszonréssel számlázza is az ügyfélnek, ezen árnak a vállalkozás forgalma kiszámításakor való figyelembevétele esetén figyelmen kívül hagynánk a piac gazdasági valóságát, amelyet különösen az jellemez, hogy a nyersanyag jelentős részét teszi ki a gyártási költségnek, és e nyersanyag ára igen jelentősen ingadozik. A Törvényszék e tényeket megállapította.

51      A fellebbezők szerint a Törvényszék megsértette az arányosság elvét, amikor nem állapította meg, hogy a Bizottságnak figyelembe kell vennie a Törvényszék ítélkezési gyakorlatát és a Bizottság határozathozatali gyakorlatát, amelyek szerint a Bizottság a bírság kiindulási összegének kiszámításakor és/vagy a forgalom 10%‑os felső határának alkalmazásakor köteles figyelembe venni az érintett piac jellemzőit.

52      Úgy érvelnek továbbá, hogy a Törvényszék azáltal, hogy nem tett különbséget a fellebbezők és azon többi vállalkozás között, amelyek forgalmát a nyersanyag ára nem annyira befolyásolja, megsértette a hátrányos megkülönböztetés tilalmának elvét, amely szerint a különböző helyzeteket eltérően kell kezelni.

53      A fellebbezők végül vitatják a Törvényszék által hivatkozott, a Bizottság mérlegelési mozgásterén alapuló ítélkezési gyakorlatot. Úgy vélik, hogy a Törvényszék nem vizsgálta meg, hogy a Bizottság által a kartell súlyának megállapításakor alkalmazott kritériumok relevánsak és megfelelőek‑e.

54      A Bizottság úgy érvel, hogy a Törvényszék a megtámadott ítélet 97. pontjában helyesen jegyezte meg, hogy minden ipari ágazatban léteznek a végtermékkel járó költségek, amelyeket a gyártó nem képes ellenőrzése alá vonni, egész tevékenységének mégis olyan alapvető elemét képezik, amelyek ebből következően a bírság kiindulási összegének megállapításakor nem zárhatók ki a forgalmából.

55      Előadja továbbá, hogy – amennyiben a fellebbezők arra kérik a Bíróságot, hogy az ipari csövek ágazatának egységes vagy nem egységes jellegét a Törvényszéktől eltérően értékelje – a jogalap elfogadhatatlan.

56      A Bizottság szerint a Törvényszék objektív értékelést végzett, amikor a forgalmat vette figyelembe olyan vitatott adatok helyett, amelyeket az „ellenőrzés alá nem vonható” költségek levonása eredményezett volna. E következtetés megfelel az arányosság elvének.

57      A Bizottság végül vitatja a fellebbezőknek az érintett piac árainak megállapításával kapcsolatos módszerre vonatkozó állításait. Téves lenne megkülönböztetni a kartell által érintett piactól elkülönülő, az értékesítési láncban feljebb lévő piacot. Csak egyetlen piac létezik, a rézcsövek piaca, és a réz csak a költségek egyike.

 A Bíróság álláspontja

58      Az állandó ítélkezési gyakorlatból következik, hogy a jogsértés súlyának értékelésekor számos olyan elemet kell figyelembe venni, amelyek jellege és jelentősége az érintett jogsértés típusa és sajátos körülményei szerint változik. Ezen elemek között szerepelhet esettől függően a jogsértés tárgyát képező termékek mennyisége és értéke, valamint a vállalkozás mérete és gazdasági ereje, ennélfogva azon hatás, amelyet a vállalkozás a piacra gyakorolhatott (lásd ebben az értelemben a fent hivatkozott Musique Diffusion française és társai kontra Bizottság egyesített ügyekben hozott ítélet 120. pontját).

59      Noha a Bíróság ebből arra következtetett, hogy a bírság meghatározásakor figyelembe lehet venni nem csupán a vállalkozás teljes forgalmát, amely információval szolgál a vállalkozás méretéről és gazdasági erejéről, hanem e forgalomnak a jogsértés tárgyát képező termékek értékesítéséből származó részét is, amely tehát a jogsértés mértékéről nyújt tájékoztatást, a Bíróság elismerte, hogy a vállalkozás teljes forgalma a vállalkozás méretéről csak hozzávetőleges és tökéletlen módon ad tájékoztatást (a fent hivatkozott Musique Diffusion française és társai kontra Bizottság egyesített ügyekben hozott ítélet 120. pontja; a C‑185/95. P. sz., Baustahlgewebe kontra Bizottság ügyben 1998. december 17‑én hozott ítélet [EBHT 1998., I‑8417. o.] 139. pontja; a C‑189/02. P., C‑202/02. P., C‑205/02. P–C‑208/02. P. és C‑213/02. P. sz., Dansk Rørindustri és társai kontra Bizottság egyesített ügyekben 2005. június 28‑án hozott ítélet [EBHT 2005., I‑5425. o.] 243. pontja; a C‑397/03. P. sz., Archer Daniels Midland és Archer Daniels Midland Ingredients kontra Bizottság ügyben 2006. május 18‑án hozott ítélet [EBHT 2006., I‑4429. o.] 100. pontja, valamint a C‑510/06. P. sz., Archer Daniels Midland kontra Bizottság ügyben 2009. március 19‑én hozott ítéletének [EBHT 2009., I‑1843. o.] 74. pontja).

60      A Bíróság továbbá többször is hangsúlyozta, hogy e forgalmak egyikének sem szabad aránytalan jelentőséget tulajdonítani a jogsértés súlyával kapcsolatban értékelendő egyéb tényezőkhöz képest (a fent hivatkozott Musique Diffusion française és társai kontra Bizottság egyesített ügyekben hozott ítélet 121. pontja; a fent hivatkozott Dansk Rørindustri és társai kontra Bizottság egyesített ügyekben hozott ítélet 243. pontja; a fent hivatkozott Archer Daniels Midland és Archer Daniels Midland Ingredients kontra Bizottság ügyben 2006. május 18‑án hozott ítélet 100. pontja, valamint a fent hivatkozott Archer Daniels Midland kontra Bizottság ügyben 2009. március 19‑én hozott ítélet 74. pontja).

61      A Törvényszék ennélfogva nem alkalmazta tévesen a jogot, és különösen nem sértette meg sem az arányosság elvét, sem pedig a hátrányos megkülönböztetés tilalmának elvét akkor, amikor a megtámadott ítélet 100. pontjában emlékeztetett arra, hogy a forgalom – ha mégoly hozzávetőleges és tökéletlen is – az érintett vállalkozások méretének és gazdasági erejének értékeléséhez megfelelő kritérium marad.

62      Továbbá a Törvényszék akkor sem alkalmazta tévesen a jogot, amikor a megtámadott ítélet 97. pontjában kimondta, hogy semmiféle ésszerű érv nem követeli meg, hogy az érintett piac forgalmát bizonyos gyártási költségek kizárásával számítsák ki. Ahogyan a Bíróság a szintén a fellebbezők és a Bizottság közötti jogvitában a mai napon hozott ítéletben (C‑272/09. P.) kimondta, amennyiben egyes esetekben figyelembe vennénk a bruttó forgalmat, más esetekben azonban nem, a nettó forgalom és a bruttó forgalom arányán alapuló küszöböt kellene meghatározni, amelyet nehéz lenne alkalmazni, és amely számtalan megoldhatatlan jogvitát eredményezne, ideértve a hátrányos megkülönböztetésre való hivatkozásokat is.

63      Azon kifogást illetően, hogy a Törvényszék nem vizsgálta meg, hogy a Bizottság által a kartell súlyának megállapításakor alkalmazott kritériumok relevánsak és megfelelőek voltak‑e, emlékeztetni kell arra, hogy versenyügyben hozott határozat ellen benyújtott kereset keretében a felperesnek kell megfogalmaznia erre vonatkozó jogalapokat, és nem a Törvényszéknek kell hivatalból megvizsgálnia a Bizottság által a bírság összegének meghatározásakor figyelembe vett elemek súlyozását.

64      A megtámadott ítéletben a Törvényszék eleget tett az általa elvégzendő felülvizsgálatnak. A fellebbezők által hivatkozott jogalapot megválaszolta, és nem alkalmazta tévesen a jogot, amikor a megtámadott ítélet 101. pontjában megállapította, hogy a Bizottság az érintett piac méretének meghatározásakor helyesen vette figyelembe a réz árát.

65      A második jogalap ennélfogva nem megalapozott.

 A jogsértés időtartamának figyelembevételével kapcsolatos több téves jogalkalmazásra alapított, harmadik jogalapról

 A felek érvei

66      A fellebbezők előadják, hogy a harmadik jogalap a megtámadott ítélet 111–117. pontjára vonatkozik. Úgy érvelnek, hogy a Törvényszék megsértette az uniós jogot, és ezen ítéletet homályosan, nem logikusan és nem megfelelően indokolta meg, amikor helybenhagyta a vitatott határozat azon részét, amelyben a Bizottság tévesen alkalmazta az iránymutatást, továbbá megsértette az arányosság és az egyenlő bánásmód elvét, amikor előírta a velük szemben kiszabott bírság kiindulási összegének a jogsértés időtartama alapján való maximális százalékmértékű növelését.

67      A fellebbezők szerint az iránymutatás 1. B. pontjából kitűnik, hogy a bírságnak a jogsértés időtartama alapján való növelésének célja az, hogy „a fogyasztókra hosszú időn át káros hatást gyakorló korlátozásokat hathatós szankciókkal sújtsák”. Az ítélkezési gyakorlatból kitűnik továbbá, hogy a jogsértés időtartama és annak káros hatása között összefüggésnek kell lennie. Márpedig a Törvényszék nem vizsgálta meg, hogy a Bizottság a jogsértés súlyának értékelésekor valóban megfelelő jelentőséget tulajdonított‑e azon ténynek, hogy a kartell intenzitása és hatékonysága idővel változott. A Törvényszék ennélfogva a megtámadott ítélet 116. pontjában tévesen vélte úgy, hogy a bírság kiindulási összegének 125%‑os növelése nem nyilvánvalóan aránytalan.

68      Továbbá, annak eredményeképpen, hogy a Törvényszék nem ismerte el azon tényt, hogy a KME‑csoport nagyon hasonló helyzetben volt, mint a T‑18/05. sz., IMI és társai kontra Bizottság ügyben 2010. május 19‑én hozott ítélet (az EBHT‑ban még nem tették közzé) alapjául szolgáló ügyben felperes vállalkozások, és mivel megtagadta a bírság kiindulási összegének újbóli meghatározását annak ellenére, hogy azt ezen ítéletben megtette, a KME‑csoport és e vállalkozások jogellenes eltérő bánásmódban részesültek.

69      A Bizottság úgy érvel, hogy a fellebbezők nem cáfolták meg a Törvényszéknek a megtámadott ítélet 111–115. pontjában szereplő következtetéseit. Hozzáteszi, hogy maga az 1/2003 rendelet 23. cikkének (3) bekezdése különbséget tesz a jogsértés súlya és időtartama között, és a jogsértés időtartama vonatkozásában való egyenlő bánásmód figyelembevétele nem a jogsértés súlyára vonatkozó elemeknek, úgymint a kartell intenzitásának és hatásainak vizsgálatát, hanem ezen időtartam vizsgálatát teszi szükségessé.

70      A fent hivatkozott IMI és társai kontra Bizottság ügyben hozott ítélet alapjául szolgáló ügy felperes vállalkozásait illetően a Bizottság emlékeztet arra, hogy a Törvényszék tizenhat hónap vonatkozásában megsemmisítette az e vállalkozásokkal szemben hozott, jogsértést megállapító határozatot. Az említett vállalkozások tehát a fellebbezőktől eltérő helyzetben voltak.

71      A Bizottság végül hangsúlyozza, hogy a kartell által okozott kár figyelembevétele érdekében az 1/2003/EK rendelet 23. cikke (2) bekezdésének a) pontja alapján kiszabott bírságok megállapításáról szóló iránymutatás előírja a kartell minden egyes évét illetően a bírság 100%‑os növelését. A jelen ügyben a minden egyes évre vonatkozóan alkalmazott további 10%‑os növelés valójában igen csekély, és nyilvánvalóan nem aránytalan.

 A Bíróság álláspontja

72      Harmadik jogalapjukkal a fellebbezők egyszerre vitatják a bírságnak a jogsértés időtartamának figyelembevétele érdekében való növelése elvét és ezen elvnek az esetükben való alkalmazása eredményét, azaz a bírság 70 millió euróban megállapított kiindulási összegének 125%‑os növelését a 12 évig és 9 hónapig tartó jogsértés időtartamának figyelembevétele érdekében, amely a részvétel minden egyes évét illetően 10%‑os növelésnek felel meg. A vitatott határozat (719) preambulumbekezdésében szereplő és a jelen ítélet 22. pontjában is megjelenő számok szerint a KME‑csoport esetében az alapösszeg így 111,13 millió euróra nőtt.

73      Az eredménnyel kapcsolatos kifogás azonban azon a téves feltevésen alapul, hogy a növelés mértéke 125%‑os volt, miközben az csak 58,75%‑ot tett ki (111,13/70 = 1,5875).

74      Ami a bírságnak a jogsértés időtartamának figyelembevétele érdekében való növelése elvét illeti, nem szükséges anyagi jogi szempontból közvetlen kapcsolatot bizonyítani ezen időtartam és a versenyszabályok által érintett uniós célkitűzésekben okozott nagyobb kár között.

75      Az EK 81. cikk (1) bekezdésének alkalmazásában ugyanis a megállapodás tényleges hatásait felesleges figyelembe venni, amennyiben kitűnik, hogy a megállapodás célja a verseny korlátozása, megakadályozása vagy torzítása (lásd ebben az értelemben az 56/64. és 58/64. sz., Consten és Grundig kontra Bizottság egyesített ügyekben 1966. július 13‑án hozott ítéletet [EBHT 1966., 429. o.]). Különösen erről van szó – amint a jelen ügyben is – a versenyt nyilvánvalóan korlátozó megállapodások, úgymint az árak rögzítése és a piac felosztása esetén. Mivel a kartell a megkötésének időpontjában rögzíti a piac állapotát, a kartell hosszú időtartama megmerevítheti a piac szerkezetét, mivel a kartell résztvevői kevésbé vannak ösztönözve az innovációra és a fejlesztésre. Minél hosszabb ideig tart a kartell, annál nehezebb és hosszadalmasabb a szabad versenyhez való visszatérés.

76      Még ha a kartell intenzitása és hatékonysága idővel változik is, az említett kartell továbbra is fennáll, ennélfogva tovább merevíti a piac szerkezetét.

77      A megállapodás végrehajtása teljes hiányának esetét illetően emlékeztetni kell arra, hogy az iránymutatás 3. pontja kimondja, hogy a bírság alapösszegének csökkentését eredményező enyhítő körülménynek minősülhet a jogsértő megállapodások nem teljesítése, illetve a jogsértő magatartásról való lemondás a gyakorlatban. Nem tűnik ki azonban, hogy a jelen ügyben erről volt szó, mivel a fellebbezők nem a kartell általuk való végrehajtását, hanem kizárólag e végrehajtás változó intenzitásának és a kartell fogyasztókra gyakorolt tényleges objektív hatásának figyelmen kívül hagyását vitatták.

78      Továbbá különösen a gyártott termék árának kialakulását befolyásoló változók sokféleségére tekintettel nehéznek bizonyulhat a fogyasztónak okozott tényleges kár számszerűsítése.

79      Mindenesetre az uniós jogalkotó a jogsértés időtartamát olyan elemként említi, amelyet mint olyat figyelembe kell venni a bírságok összegének megállapításakor.

80      E körülményekre tekintettel a Törvényszék a megtámadott ítélet 117. pontjában helyesen utasította el mint megalapozatlant a bírság összegének a kartell időtartama címén való növelésére vonatkozó jogalapot.

81      Ami a fent hivatkozott IMI és társai kontra Bizottság ügyben hozott ítélet alapjául szolgáló ügyben felperes vállalkozásokat illeti, ahogyan ezen ítélet 96. pontjából kitűnik, a Törvényszék megállapította, hogy a jogsértés valamivel több mint tizenhat hónapot kitevő időszakban megszakadt. E vállalkozások helyzete ennélfogva jóval eltért a fellebbezőkétől, akik sosem állították a jogsértés megszakadását, hanem kizárólag a jogsértés intenzitásának változására hivatkoztak. Ebből következik, hogy a Törvényszék nem sértette meg a hátrányos megkülönböztetés tilalmának elvét, amikor a fellebbezőket és az említett vállalkozásokat eltérően kezelte.

82      E körülmények összességéből következik, hogy a harmadik jogalap nem megalapozott.

 Az iránymutatásnak, valamint a méltányosság és az egyenlő bánásmód elvének bizonyos enyhítő körülmények figyelmen kívül hagyása miatti megsértésére alapított, negyedik jogalapról

 A felek érvei

83      A fellebbezők előadják, hogy negyedik jogalapjuk a megtámadott ítélet 125–142. pontjára vonatkozik. Úgy érvelnek, hogy a Törvényszék megsértette az uniós jogot, amikor a kereset ötödik jogalapját elvetette, és a vitatott határozat vonatkozó részét helybenhagyta, amely részben a Bizottság az iránymutatást, valamint a méltányosság és az egyenlő bánásmód elvét megsértve megtagadta tőlük a bírságnak először is a megállapodások korlátozott végrehajtása, másodszor a rézből készült vízvezetékcsövek ágazatát sújtó válság, harmadszor pedig az engedékenységi közlemény alkalmazási körén kívüli együttműködésük miatti csökkentését.

84      A fellebbezők először is úgy érvelnek, hogy a Törvényszék tévesen alkalmazta a jogot, amikor a megtámadott ítéletben teljesen figyelmen kívül hagyta azon körülményt, hogy tartózkodtak a megállapodások végrehajtásától, és versenymagatartást tanúsítottak. E tekintetben vitatják az ezen ítélet 127. pontjában említett és a Törvényszék által annak megállapítása érdekében alkalmazott kritériumot, hogy a fellebbezők teljesítik‑e az enyhítő körülmény alkalmazásához szükséges feltételeket, azaz hogy egyértelműen és olyan nagy mértékben megszegték‑e a kartell végrehajtására irányuló kötelezettségeket, hogy ezáltal megzavarták annak működését. A fellebbezők szerint e kritérium szigorúbb, mint a részvétel abbahagyása időpontjának meghatározásához alkalmazott kritérium, azaz hogy a jogellenes összehangolt magatartástól nyíltan el kell határolódni, ami nem logikus.

85      Másodszor úgy érvelnek, hogy a Törvényszék megsértette a hátrányos megkülönböztetés tilalmának elvét, mivel enyhítő körülményként figyelembe kellett volna vennie, hogy a vízvezetékcsövek ágazata nehéz helyzetben volt.

86      A fellebbezők harmadszor úgy érvelnek, hogy a Törvényszék megsértette az uniós jogot, amikor helybenhagyta a vitatott határozat azon részét, amelyben a Bizottság megtagadta tőlük a bírságnak az engedékenységi közlemény alkalmazási körén kívüli együttműködésük miatti csökkentését. A fellebbezők szerint bírságcsökkentésben vagy részleges bírságmentességben kellett volna részesülniük, mivel bizonyítékkal szolgáltak a jogsértés időtartamára vonatkozóan, ellentétben az Outokumpu‑csoporttal, amely csak a kartell teljes időtartamára vonatkozó információval szolgált.

87      A Bizottság úgy véli, hogy a Törvényszék helyesen alkalmazta az ítélkezési gyakorlatot, miszerint a kartell nem teljesítése címén a bírság csökkenthető.

88      Emlékeztet továbbá arra, hogy más kartellekre vonatkozó határozatok nem alapozhatják meg a hátrányos megkülönböztetés tilalma elvének megsértésére alapított jogalapot. Mindenesetre az ágazat a kartellt követően volt nehéz időszakban.

89      Végül az együttműködést illetően a Bizottság előadja, hogy amennyiben a KME‑csoport arra kéri a Bíróságot, hogy a Törvényszék értékelését a sajátjával helyettesítse, a negyedik jogalap elfogadhatatlan.

90      E jogalap ezenkívül megalapozatlan is. A Bizottság úgy érvel, hogy a Törvényszék a KME‑csoport által előadott valamennyi jogi érvet megválaszolva egyértelmű és logikus magyarázatot adott az azon esetekre vonatkozó értékelését illetően, amelyekben részleges mentességet lehet nyújtani.

91      Az Outokumpu‑csoport azért részesült bírságcsökkentésben, mert az általa közölt információ lehetővé tette a Bizottság számára a vizsgálat lefolytatását és bizonyítékok gyűjtését. A fellebbezők bizonyítékok szolgáltatásával megkönnyítették a Bizottság feladatát, de ez minden. Ellentétben a fellebbezők által a fellebbezésükben állítottakkal, a fellebbezők nem részesülhettek volna a kartellügyek esetében a bírságok alóli mentességről és a bírságok csökkentéséről szóló bizottsági közlemény szerinti részleges mentességben sem, mivel e mentesség „a Bizottság előtt korábban ismeretlen tényekre” vonatkozóan szolgáltatott bizonyítékokkal kapcsolatos, amiről a kartell teljes időtartamát illetően nem volt szó.

92      A Bizottság végül hangsúlyozza, hogy a részleges mentességnek a fellebbezők által hivatkozott esetben való alkalmazása ellentétes lenne az engedékenységi közlemény D. címével, amely már rendelkezik a bírság csökkentéséről akkor, ha a vállalkozás olyan információkkal, dokumentumokkal vagy más bizonyítékokkal szolgál a Bizottság számára, amelyek megerősítik az elkövetett jogsértés fennállását.

 A Bíróság álláspontja

93      Az első érv a megtámadott ítélet 127. pontjára vonatkozik, amelyben a Törvényszék azon ítélkezési gyakorlatra hivatkozott, amely szerint az iránymutatás 3. pontjának második francia bekezdésében foglalt enyhítő körülményben a jogsértő vállalkozások akkor részesülhetnek, ha bizonyítják, hogy versenymagatartást tanúsítottak, illetve legalábbis egyértelműen és olyan nagy mértékben megszegték a kartell végrehajtására irányuló kötelezettségeket, hogy ezáltal megzavarták annak működését, és hogy nem keltették azt a látszatot, hogy csatlakoznak a megállapodáshoz, és ebből kifolyólag nem ösztönözték a többi vállalkozást a kérdéses kartell megvalósítására (az Elsőfokú Bíróság T‑50/00. sz., Dalmine kontra Bizottság ügyben 2004. július 8‑án hozott ítéletének [EBHT 2004., II‑2395. o.] 292. pontja és T‑26/02. sz., Daiichi Pharmaceutical kontra Bizottság ügyben 2006. március 15‑én hozott ítéletének [EBHT 2006. II‑713. o.] 113. pontja).

94      Különösen a fent hivatkozott Raiffeisen Zentralbank Österreich és társai kontra Bizottság egyesített ügyekben hozott ítélet 491. pontjában a Törvényszék kifejtette ezen ítélkezési gyakorlatot, emlékeztetve arra, hogy azon vállalkozás, amely a versenytársaival való összehangolás ellenére többé‑kevésbé független üzletpolitikát folytat a piacon, lehet, hogy egyszerűen csak a saját előnyére próbálja felhasználni a kartellt. Amennyiben ilyen esetben enyhítő körülményeket ismernének el, a vállalkozások nagyon könnyen csökkenthetnék a súlyos bírság megfizetésének kockázatát, mivel hasznot húzhatnának a jogellenes kartellből, ezt követően pedig bírságcsökkentésben részesülhetnének azon az alapon, hogy csak korlátozott szerepet játszottak a jogsértés végrehajtásában, miközben fellépésük más vállalkozásokat arra ösztönzött, hogy a versenyt súlyosabban sértő módon járjanak el (lásd továbbá az Elsőfokú Bíróság T‑44/00. sz., Mannesmannröhren‑Werke kontra Bizottság ügyben 2004. július 8‑án hozott ítéletének [EBHT 2004., II‑2223. o.] 277–279. pontját).

95      A fellebbezők állításával ellentétben azon vállalkozás, amely felhagy a kartellben való részvétellel, nincs ugyanabban a helyzetben, mint azon vállalkozás, amely csatlakozik kartellhez, azt azonban nem hajtja végre, illetve felhagy annak végrehajtásával. Ez utóbbi esetben ugyanis a vállalkozás továbbra is sérti a versenyt a találkozókon való esetleges részvétele, és a Törvényszék által említett azon tény révén, hogy a kartellben való részvétele arra ösztönözhet más vállalkozásokat, hogy a versenyt sértő magatartást tanúsítsanak.

96      A Törvényszék ennélfogva nem alkalmazta tévesen a jogot, amikor megszorítóan értelmezte az iránymutatás 3. pontjának második francia bekezdésében említett enyhítő körülmény alkalmazásához szükséges feltételeket. Márpedig, ahogyan a Törvényszék a megtámadott ítélet 128. pontjában kiemelte, a fellebbezők nem állították, hogy teljesítik e feltételeket. Az első érv ennélfogva nem megalapozott.

97      A második érvet illetően elegendő arra emlékeztetni, hogy a kartellek általában akkor születnek, amikor valamely gazdasági ágazat nehézségekkel küzd, és e nehézségek főszabály szerint nem minősülhetnek enyhítő körülménynek.

98      Továbbá azon bírságok mértéke összehasonlításának nehézsége, amelyeket különböző piacokon tevékenykedő, különböző megállapodásokban részt vevő vállalkozásokkal szemben, időben néha egymástól igen különböző időpontokban szabtak ki, a versenypolitika hatékony végrehajtásához szükséges feltételekből adódhat (a C‑196/99. P. sz., Aristrain kontra Bizottság ügyben 2003. október 2‑án hozott ítélet [EBHT 2003., I‑11005. o.] 81. pontja). A Törvényszék ennélfogva nem sértette meg a hátrányos megkülönböztetés tilalmának elvét, amikor a megtámadott ítélet 129. pontjában megállapította, hogy azért, mert a Bizottság korábbi ügyekben enyhítő körülményként figyelembe vette az ágazat gazdasági helyzetét, nem kell szükségképpen e gyakorlatot folytatnia.

99      Ami a harmadik érvet illeti, a fellebbezők vitatják a megtámadott ítéletet, azonban nem pontosítják, és nem indokolják meg, hogy a Törvényszék miért alkalmazta tévesen a jogot az ezen ítélet 136–140. pontjában kifejtett érvelés során, és nem fejtik ki, hogy a Bizottság előtt már ismert tényekre vonatkozó bizonyítékok előterjesztése miért igazolná jobban enyhítő körülmények alkalmazását, mint a Bizottság számára új információ ezt megelőző benyújtása. Ebből következik, hogy ezen érv elfogadhatatlan, mivel túl pontatlan.

100    E körülmények összességéből következik, hogy a negyedik jogalap részben elfogadhatatlan, részben pedig megalapozatlan.

 Az iránymutatás és az indokolási kötelezettség megsértésére alapított, ötödik jogalapról

 A felek érvei

101    A fellebbezők előadják, hogy ötödik jogalapjuk a megtámadott ítélet 163–174. pontjára vonatkozik. Úgy érvelnek, hogy a Törvényszék tévesen alkalmazta a jogot, továbbá nem logikusan és nem megfelelően indokolta a kereset hetedik jogalapjának elutasítását, és annak helybenhagyását, hogy a Bizottság megtagadta velük szemben azt, hogy a különösen az ipari rézcsövekre vonatkozó ügy keretében már velük szemben kiszabott pénzügyi teher miatt bekövetkezett fizetésképtelenségük miatt bírságcsökkentésben részesüljenek. Úgy érvelnek, hogy a Törvényszék nem a megfelelő kritériumot alkalmazta, mivel a vállalkozásnak kizárólag azt kell bizonyítania, hogy a súlyos szankció kiszabása igen súlyos gazdasági és pénzügyi kárt okozna számára. Előadják továbbá, hogy a Törvényszék tévesen értelmezte az iránymutatás 5. pontjának b) alpontjában szereplő kritérium második részét, és így megállapította, hogy semmilyen, az említett pont értelmében vett „sajátos társadalmi környezet” nem igazolja a bírság csökkentését. Végül úgy érvelnek, hogy a megtámadott ítélet nem orvosolta azt, hogy a Bizottság jogellenes hátrányos megkülönböztetésben részesítette őket az SGL Carbon AG‑val szemben a C‑308/04. P. sz., SGL Carbon kontra Bizottság ügyben 2006. június 29‑én hozott ítélet (EBHT 2006., I‑5977. o.) és a C‑328/05. P. sz., SGL Carbon kontra Bizottság ügyben 2007. május 10‑én hozott ítélet (EBHT 2007., I‑3921. o.) alapjául szolgáló ügyekben.

102    A Bizottság először is kiemeli, hogy a fellebbezők első érve nem vonatkozik a megtámadott ítéletben feltárt téves jogalkalmazásra, és a Törvényszék nem határozott a „fizetésképtelenség” kifejezés értelméről. Kiemeli továbbá, hogy nem terjesztették a Törvényszék elé a „sajátos társadalmi környezet” kérdését. Mindenesetre a fellebbezők állításai homályosak, továbbá a tényekre és a bizonyítékokra vonatkozó értékelésekkel kapcsolatosak, ami a fellebbezés keretében elfogadhatatlan. Végül a Törvényszék helyesen utasította el a fellebbezőknek a hátrányos megkülönböztetésre vonatkozó érvét azzal, hogy a Bizottság korábbi határozatokban követett gyakorlata nem szolgál a bírságok jogi kereteként. Mindenesetre az SGL Carbon AG helyzete különböző volt.

 A Bíróság álláspontja

103    A Törvényszék nem alkalmazta tévesen a jogot, amikor a megtámadott ítélet 165. pontjában emlékeztetett arra, hogy a Bizottság nem köteles figyelembe venni a vállalkozás veszteséges pénzügyi helyzetét, mivel az ilyen kötelezettség elismerése indokolatlan versenyelőnyhöz juttatná a piaci feltételekhez legkevésbé alkalmazkodó vállalkozásokat (lásd a 96/82–102/82., 104/82., 105/82., 108/82. és 110/82. sz., IAZ International Belgium és társai kontra Bizottság egyesített ügyekben 1983. november 8‑án hozott ítélet [EBHT 1983., 3369. o.] 54. és 55. pontját; a fent hivatkozott Dansk Rørindustri és társai kontra Bizottság egyesített ügyekben hozott ítélet 327. pontját; a fent hivatkozott SGL Carbon kontra Bizottság ügyben 2006. június 29‑én hozott ítélet 105. pontját, valamint a fent hivatkozott SGL Carbon kontra Bizottság ügyben 2007. május 10‑én hozott ítélet 100. pontját).

104    A Bizottság még kevésbé köteles figyelembe venni valamely más versenyjogi jogsértés miatt kiszabott pénzügyi szankció által okozott állítólagos fizetésképtelenséget, mivel elsősorban a vállalkozás felelős e helyzetért, amelyet jogellenes magatartásával idézett elő.

105    Egyébiránt, ahogyan arra a jelen ítélet 98. pontja emlékeztetett, azon bírságok mértéke összehasonlításának nehézsége, amelyeket különböző piacokon tevékenykedő, különböző megállapodásokban részt vevő vállalkozásokkal szemben, időben néha egymástól igen különböző időpontokban szabtak ki, a versenypolitika hatékony végrehajtásához szükséges feltételekből adódhat. A Törvényszék ennélfogva nem sértette meg a hátrányos megkülönböztetés tilalmának elvét, amikor a megtámadott ítélet 164. pontjában megállapította, hogy azért, mert a Bizottság korábbi ügyekben figyelembe vette valamely vállalkozás pénzügyi nehézségeit, valamely későbbi ügyben nem köteles ugyanezen értékelést követni.

106    Végül az ötödik jogalap egyebekben igen általános, mivel a fellebbezők annak állítására szorítkoznak, hogy a Törvényszék tévesen alkalmazta a jogot, azonban nem pontosítják, hogy az pontosan miben áll. Mindenesetre a Bíróság nem rendelkezik hatáskörrel arra, hogy felülvizsgálja a Törvényszék által a megtámadott ítélet 169. és 170. pontjában elvégzett ténybeli értékeléseket.

107    Ebből következik, hogy az ötödik jogalapot mint részben elfogadhatatlant, részben pedig megalapozatlant el kell utasítani.

 A hatékony bírósági jogorvoslathoz való jog megsértésére alapított, hatodik jogalapról

 A felek érvei

108    A fellebbezők előadják, hogy a Törvényszék megsértette az uniós jogot, valamint a teljes körű és hatékony bírósági jogorvoslathoz való alapvető jogukat, mivel nem vizsgálta meg figyelmesen és alaposan az érveiket, továbbá túlzottan és ésszerűtlenül a Bizottság mérlegelési jogkörére bízta magát. Közelebbről azt állítják, hogy a Törvényszék nem megfelelően vizsgálta meg a keresetnek a piac méretére vonatkozó, második jogalapját, a keresetnek a jogsértés időtartamára vonatkozó, negyedik jogalapját, valamint a keresetnek az enyhítő körülményekre vonatkozó, ötödik jogalapját. A fellebbezők szerint a Törvényszék azáltal, hogy megtagadta a keresetlevelükben előadott jogalapok és érvek alapos és figyelmes vizsgálatát, megsértette ahhoz fűződő alapvető jogukat, hogy a vitatott határozatot pártatlan és független bíróság teljes körűen, ténylegesen és méltányosan felülvizsgálja.

109    A fellebbezők kifejtik, hogy a „mérlegelési mozgástérnek” és az „értékelés bíróság általi átvételének” a doktrínáját most már nem szabadna alkalmazni, mivel az uniós jogot jelenleg a Bizottság által kiszabott bírságok hatalmas összege jellemzi, amely fejlődésre gyakran az uniós versenyjog de facto „büntetőjogiasulásaként” hivatkoznak.

110    Továbbá az EK 81. cikk (3) bekezdésében foglalt kivételnek az 1/2003 rendelettel bevezetett – a korábbi engedélyezési rendszert felváltó – közvetlen alkalmazhatósága fogalmilag teljesen kizárja a Bizottság mérlegelési mozgásterét a versenyszabályok alkalmazása során, tehát csak igen korlátozott mértékben írja elő az értékelésnek a bíróságok általi átvételét, amelyek e szabályoknak a Bizottság által konkrét esetekben való alkalmazását vizsgálják felül.

111    A fellebbezők továbbá úgy érvelnek, hogy a Bizottság mérlegelési mozgásterét nem igazolhatja az, hogy a Bizottság állítólag nagyobb szakértelemmel rendelkezik összetett tények vagy gazdasági kérdések értékeléséhez. E tekintetben kiemelik, hogy mind a Bíróság, mind pedig a Törvényszék sikeresen végezte el összetett ügyek különösen alapos bírósági felülvizsgálatát.

112    Ugyanígy az EUMSZ 261. cikkben és az 1/2003 rendelet 31. cikkében a Törvényszékre ruházott korlátlan felülvizsgálati jogkörre figyelemmel a Törvényszék semmilyen mérlegelési mozgásteret nem ismerhetne el a Bizottság számára, nem csupán a bírság összegének megfelelő és arányos jellegét, hanem a Bizottság által a számításainak elvégzése érdekében elfogadott munkamódszert illetően sem. A fellebbezők szerint a Törvényszéknek meg kell vizsgálnia, hogy a Bizottság az egyes konkrét esetekben hogyan értékelte a jogsértő magatartás súlyát és időtartamát, tehát helyettesítheti a Bizottság értékelését a sajátjával úgy, hogy törli, csökkenti vagy növeli a bírságot.

113    A fellebbezők szerint a Bizottságnak koherens és hátrányos megkülönböztetéstől mentes politikai irányvonalnak megfelelően kell eljárnia minden olyan esetben, amikor megállapítja a versenyszabályok megsértése miatt kiszabott szankció összegét. Ez magában foglalja, hogy ugyanolyan bánásmódban részesíti a különböző határozatokban megállapított különböző jogsértések keretében hasonló helyzetben lévő vállalkozásokat. Ennek hiányában a Bizottság mérlegelési mozgástere pusztán önkényes magatartássá válna, elfogadva azt, hogy a Bizottság az egyes egyedi esetekben kénye‑kedve szerint módosíthatja a bírságokra vonatkozó politikáját.

114    A fellebbezők továbbá emlékeztetnek arra, hogy az Emberi Jogok Európai Bírósága szerint a közigazgatási jog közigazgatási határozatok és bírságok révén való végrehajtása önmagában nem sérti az emberi jogok és alapvető szabadságok védelméről szóló, 1950. november 4‑én Rómában aláírt európai egyezmény (a továbbiakban: EJEE) 6. cikkének (1) bekezdését. E végrehajtást azonban elegendően erős eljárási garanciáknak kell szabályoznia, és hatékony bírósági felülvizsgálati rendszernek kell kísérnie, amely a közigazgatási határozatok felülvizsgálatához korlátlan felülvizsgálati jogkört biztosít. A „bíróság előtti hatékony jogorvoslathoz” való jog az Európai Unió Alapjogi Chartájának (a továbbiakban: Charta) 47. cikkébe is bekerült.

115    Előzetesen a Bizottság hangsúlyozza, hogy a fellebbezők a bírság csökkentésére irányuló keresetüket nem az 1/2003 rendelet 31. cikkében biztosított korlátlan felülvizsgálati jogkörre, hanem az EK 230. cikkre alapították.

116    A kereset második, negyedik és ötödik jogalapjára adott választ illetően a Bizottság úgy véli, hogy – a Bizottság által gyakorolt mérlegelési jogkörre való hivatkozások ellenére – a Törvényszék hatékonyan és alaposan felülvizsgálta a KME‑csoporttal szemben kiszabott bírság kiszámítását, és levonta saját megerősítő következtetéseit, miszerint e jogalapok nem megalapozottak.

117    Végül a Bizottság szerint a KME‑csoport a „büntetőjogi vádakra” és az EJEE 6. cikk (1) bekezdésére való hivatkozásra szorítkozik, azonban nem vizsgálja meg az ebből levonandó következtetéseket.

 A Bíróság álláspontja

118    A fellebbezők egyszerre vitatják azt, hogy a Törvényszék kijelentette, figyelembe kell vennie a Bizottság széles mérlegelési mozgásterét, és azt, ahogyan a Törvényszék a vitatott határozatot ténylegesen felülvizsgálta. E tekintetben mind az EJEE 6. cikkre, mind pedig a Chartára is hivatkoznak.

119    A hatékony bírói jogvédelem elve az uniós jog egyik alapelve, amely jelenleg a Charta 47. cikkében jut kifejeződésre (lásd a C‑279/09. sz. DEB‑ügyben 2010. december 22‑én hozott ítélet [az EBHT‑ban még nem tették közzé] 30. és 31. pontját, a C‑457/09. sz. Chartry‑ügyben 2011. március 1‑jén hozott végzés [az EBHT‑ban még nem tették közzé] 25. pontját, valamint a C‑69/10. sz. Samba Diouf‑ügyben 2011. július 28‑án hozott ítélet [az EBHT‑ban még nem tették közzé] 49. pontját).

120    Az intézmények határozatainak bírósági felülvizsgálatára vonatkozó szabályokat az alapító szerződések fektették le. A jelenleg az EUMSZ 263. cikkben foglalt jogszerűségi vizsgálaton kívül előirányozták a rendeletekben előírt szankciókra vonatkozó korlátlan felülvizsgálatot is.

121    A jogszerűség vizsgálatát illetően a Bíróság kimondta, hogy noha összetett gazdasági értékeléseket igénylő területeken a Bizottság gazdasági kérdésekben mérlegelési mozgástérrel rendelkezik, ez nem jelenti azt, hogy az uniós bíróság nem vizsgálhatja felül gazdasági jellegű tényeknek a Bizottság általi értelmezését. Az uniós bíróságnak ugyanis nem csupán a hivatkozott bizonyítékok tárgyi valószerűségét, megbízhatóságát és koherenciáját kell vizsgálnia, hanem azt is ellenőriznie kell, hogy e bizonyítékok tartalmazzák‑e az adott összetett helyzet értékeléséhez figyelembe veendő összes releváns adatot, és alátámasztják‑e a belőlük levont következtetéseket (lásd a C‑12/03. P. sz., Bizottság kontra Tetra Laval ügyben 2005. február 15‑én hozott ítélet [EBHT 2005., I‑987. o.] 39. pontját, valamint a C‑525/04. P. sz., Spanyolország kontra Lenzing ügyben 2007. november 22‑én hozott ítélet [EBHT 2007., I‑9947. o.] 56. és 57. pontját).

122    Ami a versenyjogi jogsértések miatt kiszabott szankciót illeti, a 17. rendelet 15. cikke (2) bekezdésének második albekezdése kimondja, hogy a bírság összegének megállapításakor a jogsértés súlyát és időtartamát is figyelembe kell venni. Az 1/2003 rendelet 23. cikkének (3) bekezdésében ugyanezen szöveg szerepel.

123    A Bíróság kimondta, hogy a bírságok összegének meghatározása érdekében figyelembe kell venni a jogsértések időtartamát, és az összes olyan tényezőt, amely hatással lehet a jogsértések súlyának értékelésére, mint például az egyes vállalkozások magatartása, az összehangolt magatartások létrehozásában játszott szerepük, az e magatartásokból származó előnyük, a méretük és az érintett termékek értéke, valamint az, hogy az ilyen típusú jogsértések milyen kockázatot jelentenek az Európai Közösség számára (a fent hivatkozott Musique Diffusion française és társai kontra Bizottság egyesített ügyekben hozott ítélet 129. pontja, a fent hivatkozott Dansk Rørindustri és társai kontra Bizottság egyesített ügyekben hozott ítélet 242. pontja, valamint a C‑534/07. P. sz., Prym és Prym Consumer kontra Bizottság ügyben 2009. szeptember 3‑án hozott ítélet [EBHT 2009., I‑7415. o.] 96. pontja).

124    A Bíróság kifejtette továbbá, hogy figyelembe kell venni az olyan objektív tényezőket, mint a versenyellenes magatartások tartalma és időtartama, számuk és intenzitásuk, az érintett piac terjedelme és a gazdasági közrendet ért kár. Az elemzésnek figyelembe kell vennie továbbá a felelős vállalkozások viszonylagos jelentőségét és piaci részesedését, valamint az esetleges visszaesést is (a C‑204/00. P., C‑205/00. P., C‑211/00. P., C‑213/00. P., C‑217/00. P. és C‑219/00. P. sz., Aalborg Portland és társai kontra Bizottság egyesített ügyekben 2004. január 7‑én hozott ítélet [EBHT 2004., I‑123. o.] 91. pontja).

125    E számos tényező miatt a Bizottságnak alaposan meg kell vizsgálnia a jogsértés körülményeit.

126    Az átláthatóság érdekében a Bizottság iránymutatásokat fogadott el, amelyekben megjelöli, milyen címen veszi majd figyelembe a jogsértés adott körülményeit és a bírság összegére tekintettel ezekből levonható következtetéseket.

127    Az iránymutatások, amelyekkel kapcsolatban a Bíróság kimondta, hogy olyan, a gyakorlatban követendő magatartási szabályt tartalmaznak, amelytől a közigazgatás egyes esetekre nézve nem térhet el anélkül, hogy olyan magyarázatot ne adna erre, amely összeegyeztethető az egyenlő bánásmód elvével (a fent hivatkozott Archer Daniels Midland és Archer Daniels Midland Ingredients kontra Bizottság ügyben 2006. május 18‑án hozott ítélet 91. pontja), a Bizottság által a jogsértés vizsgálata során követett módszer, és azon kritériumok leírására korlátozódnak, amelyek figyelembevételét a Bizottság saját maga számára előírta a bírság összegének megállapításakor.

128    Emlékeztetni kell az uniós aktusok indokolására vonatkozó kötelezettségre. A jelen ügyben e kötelezettség igen különös jelentőséggel bír. A Bizottságnak meg kell indokolnia határozatát, és ki kell fejtenie különösen, hogy a figyelembe vett tényezőket hogyan súlyozta és értékelte (lásd ebben az értelemben a fent hivatkozott Prym és Prym Consumer kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 87. pontját). Az indokolás fennállását a bíróságnak hivatalból kell megvizsgálnia.

129    Továbbá az uniós bíróság feladata, hogy a hivatkozott jogalapok alátámasztása érdekében a felperes által előterjesztett bizonyítékok alapján elvégezze a jogszerűség vizsgálatát. E vizsgálat során a bíróság sem az iránymutatásban említett kritériumok alkalmazásakor figyelembe vett tényezők megválasztását, sem pedig e tényezők értékelését illetően nem hivatkozhat a Bizottság rendelkezésére álló mérlegelési mozgástérre annak érdekében, hogy lemondjon a mind jogi, mind pedig ténybeli szempontból alapos felülvizsgálat elvégzéséről.

130    A jogszerűség vizsgálatát kiegészítette a korlátlan felülvizsgálati jogkör, amelyet a 17. rendelet 17. cikke ruházott az uniós bíróságra, és amelyet az EUMSZ 261. cikknek megfelelően jelenleg az 1/2003 rendelet 31. cikke rögzít. E jogkör felruházza a bíróságot arra, hogy a szankció jogszerűségének egyszerű felülvizsgálatán túl a Bizottság értékelését a sajátjával helyettesítse, és következésképpen a kiszabott bírságot vagy kényszerítő bírságot törölje, csökkentse vagy növelje (lásd ebben az értelemben a C‑238/99. P., C‑244/99. P., C‑245/99. P., C‑247/99. P., C‑250/99. P., C‑252/99. P. és C‑254/99. P. sz., Limburgse Vinyl Maatschappij és társai kontra Bizottság egyesített ügyekben 2002. október 15‑én hozott ítélet [EBHT 2002., I‑8375. o.] 692. pontját).

131    Hangsúlyozni kell azonban, hogy a korlátlan felülvizsgálati jogkör gyakorlása nem egyezik meg a hivatalból való felülvizsgálattal, és emlékeztetni kell arra, hogy az uniós bíróságok előtti eljárás kontradiktórius. A közrenden alapuló jogalapok kivételével, amelyeket – úgymint a megtámadott határozat indokolásának hiányát – a bíróságnak hivatalból kell megvizsgálnia, a felperesnek kell felhoznia a megtámadott határozattal szembeni jogalapokat, és neki kell bizonyítékokat előterjesztenie e jogalapok alátámasztása érdekében.

132    Ezen eljárási követelmény nem mond ellent azon szabálynak, miszerint a versenyszabályok megsértése esetén a Bizottság feladata, hogy az általa megállapított jogsértéseket bizonyítsa, és megállapítsa, mely bizonyítékok alkalmasak arra, hogy jogilag megkövetelt módon bizonyítsák a jogsértést alkotó tényállás fennállását. A felperesnek pedig az a feladata a bírósági jogorvoslat keretében, hogy megjelölje a megtámadott határozat vitatott elemeit, e tekintetben kifogásokat fogalmazzon meg, és olyan bizonyítékokat terjesszen elő, amelyek a kifogásai megalapozottságának bizonyítására alkalmas komoly ténykörülményeknek minősülhetnek.

133    A Szerződésekben előírt felülvizsgálat tehát magában foglalja, hogy az uniós bíróság mind jogi, mind pedig ténybeli szempontból felülvizsgálatot gyakorol, és jogosult a bizonyítékokat értékelni, a megtámadott határozatot megsemmisíteni és a bírságok összegét módosítani. Ennélfogva nem tűnik úgy, hogy az EUMSZ 263. cikkben előírt – és az 1/2003 rendelet 31. cikkében foglalt, a bírság összegére vonatkozó korlátlan felülvizsgálati jogkörrel kiegészített – jogszerűségi vizsgálat sérti a Charta 47. cikkében szereplő hatékony bírói jogvédelem elvére vonatkozó követelményeket.

134    Ebből következik, hogy a hatodik jogalap annyiban, amennyiben a hatékony bírói jogvédelem elvére tekintettel a bírósági felülvizsgálat szabályaira vonatkozik, nem megalapozott.

135    A jelen jogalap annyiban, amennyiben arra vonatkozik, hogy a Törvényszék a kereset második, negyedik és ötödik jogalapja keretében hogyan végezte el a vitatott határozat felülvizsgálatát, átfedi a fellebbezés második, harmadik és negyedik jogalapját, tehát már a Bíróság általi vizsgálat tárgyát képezte.

136    E tekintetben ki kell emelni, hogy még ha a Törvényszék különösen a megtámadott ítélet 52–54., 99., 114., 136. és 150. pontjában többször is hivatkozott a Bizottság „mérlegelési jogkörére”, „jelentős mérlegelési mozgásterére”, illetve „széles mérlegelési mozgásterére”, e hivatkozások nem akadályozták meg a Törvényszéket abban, hogy jogi és ténybeli szempontból elvégezze a korlátlan és teljes felülvizsgálatot, amelyre köteles.

137    E körülmények összességéből következik, hogy a hatodik jogalap nem megalapozott.

138    Következésképpen a KME‑csoport által fellebbezésének alátámasztására hivatkozott jogalapok egyike sem fogadható el, ennélfogva a fellebbezést el kell utasítani.

 A költségekről

139    Az eljárási szabályzat 69. cikkének 2. §‑a alapján, amelyet ugyanezen szabályzat 118. cikke értelmében a fellebbezési eljárásban is alkalmazni kell, a Bíróság a pervesztes felet kötelezi a költségek viselésére, ha a pernyertes fél ezt kérte. Mivel a Bizottság kérte, hogy a Bíróság a KME‑csoportot kötelezze a költségek viselésére, és mivel az pervesztes lett, a jelen eljárás költségeinek viselésére kell kötelezni.

A fenti indokok alapján a Bíróság (második tanács) a következőképpen határozott:

1)      A Bíróság a fellebbezést elutasítja.

2)      A Bíróság a KME Germany AG‑t, a KME France SAS‑t és a KME Italy SpA‑t kötelezi a költségek viselésére.

Aláírások

* Az eljárás nyelve: angol.