Language of document : ECLI:EU:T:2021:312

A TÖRVÉNYSZÉK ÍTÉLETE (harmadik tanács)

2021. június 2.(*)

„Európai uniós védjegy – Felszólalási eljárás – A Hispano Suiza európai uniós szóvédjegy bejelentése – HISPANO SUIZA korábbi európai uniós szóvédjegy – Viszonylagos kizáró ok – Összetéveszthetőség – A 207/2009/EK rendelet 8. cikke (1) bekezdésének b) pontja (jelenleg az (EU) 2017/1001 rendelet 8. cikke (1) bekezdésének b) pontja)”

A T‑177/20. sz. ügyben,

Erwin Leo Himmel (lakóhelye: Walchwil [Svájc], képviseli: A. Gomoll ügyvéd)

felperesnek

az Európai Unió Szellemi Tulajdoni Hivatala (EUIPO) (képviseli: M. Fischer, meghatalmazotti minőségben)

alperes ellen,

a másik fél az EUIPO fellebbezési tanácsa előtti eljárásban:

Gonzalo Andres Ramirez Monfort (lakóhelye: Barcelona [Spanyolország]),

az EUIPO első fellebbezési tanácsának az E. L. Himmel és G. A. Ramirez Monfort közötti felszólalási eljárással kapcsolatban 2020. január 21‑én hozott határozata (R 67/2019‑1. sz. ügy) ellen benyújtott keresete tárgyában,

A TÖRVÉNYSZÉK (harmadik tanács),

tagjai: A. M. Collins elnök, Csehi Z. és G. Steinfatt (előadó) bírák,

hivatalvezető: E. Coulon,

tekintettel a Törvényszék Hivatalához 2020. március 30‑án benyújtott keresetlevélre,

tekintettel a Törvényszék Hivatalához 2020. július 21‑én benyújtott válaszbeadványra,

tekintettel arra, hogy a felperes és az alperes az eljárás írásbeli szakaszának befejezéséről való értesítést követő háromhetes határidőn belül nem kérte tárgyalás tartását, és mivel ennek nyomán a Törvényszék – a Törvényszék eljárási szabályzata 106. cikkének (3) bekezdése alapján – úgy határozott, hogy a keresetről az eljárás szóbeli szakaszának mellőzésével határoz,

meghozta a következő

Ítéletet

 A jogvita előzményei

1        2017. február 18‑án az Európai Unió Szellemi Tulajdoni Hivatala (EUIPO) előtti eljárásban részt vevő másik fél, Gonzalo Andres Ramirez Monfort az európai uniós védjegyről szóló, módosított 2009. február 26‑i 207/2009/EK tanácsi rendelet (HL 2009. L 78., 1. o.; helyesbítés: HL 2017. L 142., 104. o.; helyébe lépett az európai uniós védjegyről szóló, 2017. június 14‑i (EU) 2017/1001 európai parlamenti és tanácsi rendelet [HL 2017. L 154., 1. o.]) alapján európai uniós védjegybejelentést nyújtott be az EUIPO-hoz.

2        A lajstromoztatni kívánt védjegy a Hispano Suiza szómegjelölés volt.

3        A bejelentést a védjegyekkel ellátható termékek és szolgáltatások nemzetközi osztályozására vonatkozó, felülvizsgált és módosított, 1957. június 15‑i Nizzai Megállapodás szerinti 12. osztályba tartozó áruk vonatkozásában tették, a következő leírással: „Gépkocsik”.

4        A védjegybejelentést az Európai Uniós Védjegyértesítő 2017. február 24‑i 2017/038. számában tették közzé.

5        2017. május‑17‑én a felperes, Erwin Leo Himmel a 207/2009 rendelet 41. cikke (jelenleg a 2017/1001 rendelet 46. cikke) alapján a fenti 3. pontban említett áruk vonatkozásában felszólalást nyújtott be a bejelentett védjegy lajstromozásával szemben.

6        A felszólalás a 2016. augusztus 1‑jén 9184003. számon lajstromozott korábbi HISPANO SUIZA európai uniós szóvédjegyen alapult, amely a 14. és 25. osztályba tartozó árukat jelölt, és az egyes osztályok tekintetében többek között az alábbi leírásnak felelt meg:

–        – 14. osztály: „Órák és más időmérő eszközök”;

–        – 25. osztály: „Ruházati cikkek, cipők, fejfedők”.

7        A felszólalás alátámasztására a felszólaló a 207/2009 rendelet 8. cikke (1) bekezdésének b) pontjában (jelenleg a 2017/1001 rendelet 8. cikke (1) bekezdésének b) pontja) foglalt okra hivatkozott.

8        2018. november 12‑i határozatával a felszólalási osztály elutasította a felszólalást azzal az indokkal, hogy a vitatott áruk és a korábbi védjeggyel jelölt áruk hasonlóságának hiányában nem állhat fenn a 207/2009 rendelet 8. cikke (1) bekezdésének b) pontja értelmében vett összetéveszthetőség.

9        2019. január 10‑én a felperes a 2017/1001 rendelet 66–68. cikke alapján fellebbezést nyújtott be az EUIPO‑hoz a felszólalási osztály határozata ellen.

10      2020. január 21‑i határozatával (a továbbiakban: megtámadott határozat) az EUIPO első fellebbezési tanácsa elutasította a fellebbezést.

11      A fellebbezési tanács rámutatott arra, hogy amint azt a felszólalási osztály kifejtette, az olyan járművek, mint a gépkocsik, semmiképpen sem tekinthetők órákhoz, kronográfokhoz, ruházati cikkekhez, cipőkhöz és fejfedőkhöz hasonlónak (a megtámadott határozat 18. pontja). Megállapította, hogy az előbbi áruk, amelyek szállítóeszköznek minősülnek, minden tekintetben különböznek a többi árutól, amelyek időmérő eszközök, illetve a test betakarására és védelmére szánt cikkek (a megtámadott határozat 19. pontja). E két árukategória egyértelműen különbözik a jellegüket, rendeltetésüket és felhasználásukat tekintve (a megtámadott határozat 20. pontja). Nem versengő árukról van szó, mivel nyilvánvalóan eltérő szükségleteket elégítenek ki, sem pedig kiegészítő árukról, mivel többek között egy gépjármű vezetése nem elengedhetetlen azon személy számára, akinek fel kell öltöznie vagy szeretné tudni az időt (a megtámadott határozat 21. pontja). Ezenkívül a felperes nem hivatkozott arra, hogy az ütköző áruk jellegüket, rendeltetésüket vagy felhasználásukat tekintve hasonlók, és arra sem, hogy versengő vagy kiegészítő áruk lennének (a megtámadott határozat 22. pontja).

12      Egyébiránt a fellebbezési tanács elutasította a felperes azon érvelését, amely szerint először is létezik olyan „kereskedelmi gyakorlat”, amely a gépjárműgyártók számára abban áll, hogy kiterjesszék a jól ismert védjegyük használatát más árukra, például ruházati cikkekre, órákra és más kiegészítőkre, másodszor, a nagyközönségnek tudomása van erről a gyakorlatról, harmadszor, a nagyközönség tehát azt feltételezi, hogy ugyanazon védjegynek az ütköző áruk tekintetében történő használata azt jelzi, hogy azok ugyanazon vállalkozástól származnak, és negyedszer, ezen árukat következésképpen „hasonlónak” észleli (a megtámadott határozat 23. és 26. pontja). A fellebbezési tanács szerint a felperes ily módon megkísérli helyettesíteni az ítélkezési gyakorlat által megállapított – nevezetesen a jellegre, a rendeltetésre, a felhasználásra, az esetleges versenyre és a kiegészítő jellegű kapcsolatra vonatkozó – kritériumokat a hasonlóság új kritériumával, nevezetesen a „kereskedelmi gyakorlatokkal” (a megtámadott határozat 24. pontja). Márpedig a felperes nem vitatta, hogy ezen előbbi kritériumok alkalmazásával egyrészről a gépkocsik, másrészről a korábbi védjeggyel jelölt áruk semmilyen hasonlóságot nem mutatnak (a megtámadott határozat 25. pontja).

13      A fellebbezési tanács szerint a kereskedelmi gyakorlatok csak a védjegyek és az általuk jelölt áruk közötti „kapcsolat” fennállásának megállapítása szempontjából lehetnek relevánsak a 2017/1001 rendelet 8. cikkének (5) bekezdésében foglalt kizáró ok keretében, amelyre a felperes a fellebbezési tanács előtt nem hivatkozott (a megtámadott határozat 27. pontja).

14      A fellebbezési tanács ebből azt a következtetést vonta le, hogy a vitatott védjegy gépkocsik tekintetében történő használata nem eredményez a 14. és 25. osztályba tartozó áruk vonatkozásában lajstromozott korábbi védjeggyel való összetéveszthetőséget vagy gondolati képzettársítást (asszociáció), és így megállapította, hogy a felszólalás „nyilvánvalóan megalapozatlan”.

 A felek kérelmei

15      A felperes azt kéri, hogy a Törvényszék:

–        helyezze hatályon kívül a megtámadott határozatot;

–        az EUIPO‑t kötelezze a költségek viselésére.

16      Az EUIPO azt kéri, hogy a Törvényszék:

–        utasítsa el a keresetet;

–        a felperest kötelezze a költségek viselésére.

 A jogkérdésről

17      Keresetének alátámasztására a felperes egyetlen jogalapra hivatkozik, amely egyrészt a 2017/1001 rendelet 46. cikke (1) bekezdése a) pontjának és 8. cikke (1) bekezdése b) pontjának együttes megsértésén, másrészt az indokolási kötelezettség megsértésén alapul.

18      Elöljáróban meg kell állapítani, hogy a szóban forgó védjegybejelentés benyújtásának időpontjára – 2017. február 18‑ra – tekintettel, amely az alkalmazandó anyagi jog meghatározása céljából irányadó, a jelen jogvita tényállására a 207/2009 rendelet anyagi jogi rendelkezései vonatkoznak (lásd ebben az értelemben: 2014. május 8‑i Bimbo kontra OHIM ítélet, C‑591/12 P, EU:C:2014:305, 12. pont; 2020. június 18‑i Primart kontra EUIPO ítélet, C‑702/18 P, EU:C:2020:489, 2. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat). Másfelől az eljárási szabályokat általában azok hatálybalépésétől kezdve kell alkalmazni (lásd: 2012. december 11‑i Bizottság kontra Spanyolország ítélet, C‑610/10, EU:C:2012:781, 45. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat). Következésképpen a jelen ügyben az anyagi jogi szabályokat illetően a fellebbezési tanács által a megtámadott határozatban, valamint a felperes és az EUIPO által felhozott érvelésben a 2017/1001 rendelet 8. cikkének (1)–(5) bekezdésére való hivatkozásokat úgy kell érteni, hogy azok a 207/2009 rendelet rendelkezéseivel tartalmilag megegyező rendelkezésekre vonatkoznak. Ami az eljárási szabályokat illeti, mivel a felszólalást 2017. május 17‑én nyújtották be, a felperes által a 2017/1001 rendelet 46. cikke (1) bekezdésének a) pontjára – amely többek között a felszólalás benyújtásának határidejére vonatkozik – való hivatkozásokat úgy kell érteni, hogy azok a 207/2009 rendeletnek a felszólalás időpontjában hatályos, tartalmilag megegyező 41. cikke (1) bekezdésének a) pontjára vonatkoznak.

19      A felperes lényegében arra hivatkozik, hogy a fellebbezési tanács tévesen állapította meg az ütköző áruk hasonlóságának hiányát. A fellebbezési tanács ugyanis a jelen ügy körülményeire tekintettel nem vette figyelembe az összehasonlításuk szempontjából releváns valamennyi tényezőt, és nem tért ki az ezen áruk közötti hasonlóság fennállásának az alátámasztása érdekében a felperes által előterjesztett valamennyi releváns érvre sem.

20      A felperes elsősorban azt állítja, hogy az ítélkezési gyakorlat által az áruk vagy szolgáltatások hasonlóságának értékelése céljából kialakított tényezők listája nem kimerítő jellegű.

21      Az 1998. szeptember 29‑i Canon ítélet (C‑39/97, EU:C:1998:442) 23. pontjából kitűnik, hogy az ütköző áruk vagy szolgáltatások hasonlóságának értékelésénél figyelembe kell venni valamennyi releváns tényezőt. E tényezők körébe tartozik többek között az áruk vagy szolgáltatások jellege, rendeltetése, felhasználása, valamint helyettesítő vagy egymást kiegészítő volta (a továbbiakban: Canon‑kritériumok). A „többek között” kifejezés azt mutatja, hogy e tényezők felsorolása tisztán jelzésértékű, mivel azokhoz hozzáadódhatnak vagy azokat helyettesíthetik más releváns tényezők, mint a jelen ügyben is. Az áruk és szolgáltatások hasonlósága nem függ azon kritériumok meghatározott számától, amelyeket előre meg lehet határozni, és minden esetben alkalmazni lehet.

22      Az állandó ítélkezési gyakorlat szerint a Canon‑kritériumokon kívül más tényezőket is figyelembe kell venni, mint például az értékesítési csatornákat, az érintett vásárlóközönséget és az áruk szokásos eredetét, valamint a gyártók azonosságát. Az áruk hasonlóságának értékelésénél az összehasonlítást azon releváns tényezők azonosítására kell összpontosítani, amelyek különösen az összehasonlítandó árukat jellemzik, figyelembe véve közelebbről az adott áru kereskedelmi realitásait. Egy adott tényező relevanciája tehát az érintett összehasonlítandó termékektől függ. A jelen ügyben meghatározó tényezők az áruk szokásos eredete és a gépjárműgyártók között az Európai Unión belül megszilárdult bizonyos piaci gyakorlat. Márpedig a fellebbezési tanács a Canon‑kritériumokon kívül semmilyen más tényezőt nem vett figyelembe, és annak kijelentésére szorítkozott, hogy a felperes által hivatkozott, kereskedelmi gyakorlatra vonatkozó tényező új tényező, és nem szerepel az 1998. szeptember 29‑i Canon ítéletben (C‑39/97, EU:C:1998:442), így az elfogadhatatlan.

23      A felperes előadja, hogy az ütköző áruk hasonlóságának értékelése a jelen ügyben nem korlátozódhat kizárólag a Canon‑kritériumokra, ellenkező esetben figyelmen kívül hagynák az áruk hasonlóságának értékelése szempontjából releváns elemeket, mint például egyrészt a gépjárműgyártók többségének Unión belüli azon bevett gyakorlatát, hogy nagy mennyiségben termelnek és értékesítenek ruházati cikkeket, másrészt pedig azt, hogy a fogyasztók ismerik ezt a gyakorlatot, és ahhoz hozzászoktak. Ráadásul ez a piaci gyakorlat a jelen esetben bizonyos kognitív magatartáshoz, lelkiállapothoz vezet.

24      Ezenkívül az adott kereskedelmi ágazatban folytatott bizonyos piaci gyakorlatot általában meghatározó tényezőnek tekintik, amint azt az EUIPO ötödik fellebbezési tanácsának 2017. június 8‑án hozott határozata (R 1447/2016‑5. sz. ügy, 54. pont), az EUIPO ötödik fellebbezési tanácsának 2017. november 16‑án hozott határozata (R 968/2015‑5. sz. ügy, 49. pont) és az EUIPO második fellebbezési tanácsának 2017. december 15‑én hozott határozata (R 1527/2017‑2. sz. ügy, 26. pont) szemlélteti.

25      Másodsorban a felperes arra hivatkozik, hogy ha a fellebbezési tanács az ütköző áruk hasonlóságát a fogyasztók által ismert azon kereskedelmi gyakorlatra vonatkozó kritérium alapján értékelte volna, amely szerint az uniós gépjárműgyártók nem csupán a gépkocsikat, valamint az autóalkatrészeket és felszereléseket, hanem ruházati cikkek és kiegészítők széles skáláját is kínálják, azt a következtetést kellett volna levonnia, hogy ezen áruk hasonlók. A gépkocsikon is használt védjeggyel ellátott ruházati cikkek és kiegészítők tényleges és potenciális vásárlói általában azt akarják kifejezni, hogy egy adott gyártótól származó gépkocsival rendelkeznek, vagy hogy érdeklődnek e gyártó gépkocsijai iránt, vagy azokat csodálják, és így összekapcsolják ezeket a különböző árukategóriákat. Ezenkívül, ha ugyanazt a védjegyet egyaránt használják gépkocsik, valamint órák és más időmérő eszközök, ruházati cikkek, cipők és fejfedők tekintetében is, az érintett vásárlóközönség meg van győződve arról, hogy ezen áruk mindegyikét egyetlen vállalkozás, vagy legalábbis gazdaságilag egymással kapcsolatban álló vállalkozások kizárólagos ellenőrzése mellett gyártják és forgalmazzák, jóllehet azok nem versengők, és nem is kiegészítő jellegűek.

26      Harmadsorban, a felperes azt állítja, hogy a fellebbezési tanács azért is tévesen állapította meg, hogy ezen áruk nem hasonlók, mert nem vette figyelembe azt a tényt, hogy az ütköző áruk ugyanazon gyártóktól származnak, és ugyanazon értékesítési csatornákon keresztül értékesítik őket. E tekintetben a felperes először is azt állítja, hogy a tényleges gyártási hely nem annyira meghatározó, mint az a kérdés, hogy az érintett vásárlóközönség figyelembe veszi‑e az áruk gyártását vagy szállítását irányító vagy ellenőrző jogalany kilétét, és megjegyzi, hogy a felszólalási osztály megállapította, hogy napjainkban a gépárműgyártók védjegyeikkel olyan árukat is kínálnak, mint a 14. és 25. osztályba tartozó áruk. A felszólalási osztály azt is elismerte, hogy a gépkocsikat, a ruházati cikkeket és az órákat gyakran ugyanazon gyártók, nevezetesen a gépárműgyártók felelősségére állítják elő és szállítják. Másodszor a felperes előadja, hogy a keresetlevélhez mellékelt internetes honlapok nyomtatott oldalaiból kitűnik, hogy a gépjárműgyártók által kínált ruházati cikkek és kiegészítők elérhetők a gépjárműgyártók honlapjain, amelyek gyakran részletes információkat tartalmaznak a kínált járművekről is. Ezenkívül számos gyártó kínálja ruháit a szokásos gépjárműkereskedői közvetítésével.

27      Következésképpen a szóban forgó áruk hasonlósága abból a tényből is következik, hogy azok ugyanazon gyártótól származnak, és ugyanazon értékesítési csatornákon keresztül kínálják vagy értékesítik őket. A bejelentett védjegy gépkocsik tekintetében történő használata tehát a 14. és 25. osztályba tartozó áruk vonatkozásában lajstromozott korábbi védjeggyel való összetéveszthetőséget és asszociációt eredményezhet.

28      Az EUIPO vitatja a felperes érveit.

29      Az EUIPO elsősorban arra hivatkozik, hogy még ha az ítélkezési gyakorlat nem is sorolja fel kimerítően a releváns tényezőket, meghatároz bizonyos számú olyan tényezőt, nevezetesen a Canon‑kritériumokat, amelyeket szisztematikusan figyelembe kell venni az érintett áruk vagy szolgáltatások hasonlóságának értékelésénél. Az egyes esetek sajátosságaitól függően a „kiegészítő” tényezők, mint például az értékesítési csatornák, az érintett vásárlóközönség vagy az áruk vagy szolgáltatások szokásos eredete szintén relevánsnak bizonyulhatnak.

30      Márpedig a felperes nem vitatja, hogy a Canon‑kritériumok alkalmazása nem vezet semmiféle hasonlósághoz egyrészt a gépkocsik, másrészt az órák, időmérő eszközök, ruházati cikkek, cipők és fejfedők között.

31      Másodsorban az EUIPO vitatja a gépjárműágazat sajátos kereskedelmi gyakorlatának felperes által hivatkozott relevanciáját. A kereskedelmi gyakorlatok bizonyos relevanciával bírhatnak a 207/2009 rendelet 8. cikkének (5) bekezdése szerinti kapcsolat értékelése szempontjából. Mindazonáltal nem minősülnek releváns, és még kevésbé döntő tényezőnek az áruk hasonlóságának az ugyanezen rendelet 8. cikke (1) bekezdésének b) pontja alapján történő értékelése keretében. A kapcsolat fogalma ugyanis, amelynek létrehozásában szerepet játszhatnak a kereskedelmi gyakorlatok, szélesebb körű, mint az áruk vagy szolgáltatások hasonlóságának a 207/2009 rendelet 8. cikke (1) bekezdésének b) pontja értelmében vett fogalma. Az EUIPO e tekintetben megjegyzi, hogy az EUIPO ötödik fellebbezési tanácsának 2017. június 8‑i határozata (R 1447/2016‑5. sz. ügy), amelyre a felperes hivatkozik, nem az áruk 207/2009 rendelet 8. cikke (1) bekezdésének b) pontja szerinti hasonlóságára vonatkozik, hanem az ugyanezen rendelet 8. cikkének (5) bekezdése alapján fennálló kapcsolat megállapítására. Tekintettel arra, hogy a jelen ügyben a felperes nem hivatkozott a 207/2009 rendelet 8. cikke (5) bekezdésének megsértésére, el kell utasítani azt az érvet, amelyet a kereskedelmi gyakorlatok – mint a jelen ügy szempontjából döntő tényező – feltételezett jelentőségére alapít.

32      Harmadsorban, ami először is az áruk szokásos eredetére vonatkozó kiegészítő kritériumot illeti, az EUIPO úgy véli, hogy megszorító megközelítést kell alkalmazni annak érdekében, hogy elkerüljék annak gyengülését. A jelen esetben, ha az ugyanazon nagyvállalattól vagy társaságtól származó áruk vagy szolgáltatások valamennyi típusát azonos eredetűnek tekintjük, e kritérium értelmét veszti. Az EUIPO úgy véli, hogy bár nem szokatlan az, hogy a gépjárműgyártók valamely gépjárműre vonatkozó védjegyet számos más árun is feltüntessenek, a vásárlóközönség tudatában van annak, hogy általában más vállalkozások által gyártott származékos és kiegészítő árukkal összefüggésben végzett tevékenységről van szó, azzal a szándékkal, hogy az elsődleges árut, azaz a gépkocsikat, nem pedig a védjegytulajdonos gépjárműgyártó fő kereskedelmi tevékenységét népszerűsítse. A vásárlóközönség teljes mértékben tisztában van azzal, hogy a ruházati cikkek és órák piaca alapvetően eltér a gépkocsik piacától, következésképpen általában nem számít arra, hogy az ütköző árukat ugyanaz a vállalkozás gyártja és kínálja.

33      Másodszor, az EUIPO úgy véli, hogy az ütköző áruknak valójában mindegyike megcélozhatja a végső fogyasztókat. Az órák vagy a ruházati cikkek olykor ugyanazon értékesítési csatornákon is osztozhatnak, mint a gépkocsik, amennyiben azokat kínálhatják gépjárműkereskedők honlapjain vagy – mint származékos árukat – fizikailag gépjármű‑kereskedésekben. Mindazonáltal ezen esetleges kapcsolat nem jelenti azt, hogy az olyan áruk, mint a ruházati cikkek vagy az órák, homogén csoportot alkotnak a gépkocsikkal, sem azt, hogy azokat általában a gépkocsik mellett kínálják és értékesítik. Mindenesetre még a viszonylag bizonytalan kiegészítő tényezőkre – mint az érintett vásárlóközönség vagy az értékesítési csatornák – vonatkozó esetleges kapcsolatok sem nyomhatnak többet a latban, mint a hasonlóságnak az áruk jellegén, rendeltetésén és felhasználásán vagy más Canon‑kritériumon alapuló hiánya.

34      Az EUIPO szerint ebből az következik, hogy mivel nem teljesül a 207/2009 rendelet 8. cikke (1) bekezdésének b) pontjában foglalt egyik feltétel, nevezetesen az áruk hasonlósága, a fellebbezési tanács helyesen utasította el a fellebbezést, mint nyilvánvalóan megalapozatlant.

35      Elöljáróban meg kell jegyezni, hogy noha a felperes keresete alátámasztására nemcsak a 207/2009 rendelet 8. cikke (1) bekezdésének b) pontjára, hanem a 207/2009 rendelet 41. cikke (1) bekezdésének a) pontjára is hivatkozik, nem terjeszt elő semmilyen konkrét érvet ez utóbbi rendelkezésre vonatkozóan, amely egyébként lényegében bizonyos, a bejelentett megjelölés védjegyként való lajstromozásával szembeni felszólalás benyújtására vonatkozó szabályokat ír elő. Meg kell tehát állapítani, hogy a felperes a jelen jogalapot kizárólag a 207/2009 rendelet 8. cikke (1) bekezdése b) pontjának megsértésére alapította.

36      E rendelkezés értelmében a korábbi védjegy jogosultjának felszólalása alapján a megjelölés nem részesülhet védjegyoltalomban, ha azt azon a területen, ahol a korábbi védjegy oltalom alatt áll, a fogyasztók összetéveszthetik a korábbi védjeggyel való azonossága vagy hasonlósága, valamint az érintett áruk, illetve szolgáltatások azonossága vagy hasonlósága miatt. Az összetéveszthetőség magában foglalja azt az esetet is, ha a fogyasztók a megjelölést asszociáció útján kapcsolhatják a korábbi védjegyhez.

37      Az asszociáció fogalma nem alternatívája az összetéveszthetőség fogalmának, hanem ez utóbbi fogalom terjedelmének pontosítására szolgál. Magának a 207/2009 rendelet 8. cikke (1) bekezdése b) pontjának szövege tehát kizárja, hogy az asszociáció fogalmát alkalmazni lehessen, ha az érintett vásárlóközönség tudatában nem áll fenn az összetéveszthetőség (lásd: 2014. szeptember 11‑i Continental Wind Partners kontra OHIM – Continental Reifen Deutschland [CONTINENTAL WIND PARTNERS] ítélet, T‑185/13, nem tették közzé, EU:T:2014:769, 75. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

38      Az állandó ítélkezési gyakorlat szerint a 207/2009 rendelet 8. cikke (1) bekezdésének b) pontja értelmében vett összetéveszthetőséget okozhat az, ha a vásárlóközönség azt hiheti, hogy a szóban forgó áruk vagy szolgáltatások ugyanattól a vállalkozástól, vagy gazdaságilag egymással kapcsolatban álló vállalkozásoktól származnak. Azt, hogy a vásárlóközönség szemszögéből fennáll-e az összetévesztés veszélye, az adott ügy minden releváns elemét figyelembe véve, átfogóan kell értékelni, amely elemek között szerepel különösen az ütköző megjelölések közötti és a szóban forgó megjelölt áruk és szolgáltatások közötti hasonlóság mértéke, valamint a korábbi védjegy jóhírnevének erőssége és benne rejlő vagy használattal megszerzett megkülönböztető képességének mértéke (2011. március 24‑i Ferrero kontra OHIM ítélet, C‑552/09 P, EU:C:2011:177, 64. pont; 2014. május 8‑i Bimbo kontra OHIM ítélet, C‑591/12 P, EU:C:2014:305, 20. pont; lásd továbbá: 2003. július 9‑i Laboratorios RTB kontra OHIM – Giorgio Beverly Hills [GIORGIO BEVERLY HILLS] ítélet, T‑162/01, EU:T:2003:199, 30–32. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

39      Az összetéveszthetőség ezen átfogó értékelése magában foglalja a számításba vett tényezők bizonyos kölcsönös függőségét, és különösen az ütköző megjelölések, illetve a szóban forgó áruk vagy szolgáltatások hasonlóságát. Így a szóban forgó áruk vagy szolgáltatások közötti hasonlóság csekély fokát ellensúlyozhatja az ütköző megjelölések közötti hasonlóság magasabb foka, és fordítva (lásd: 2008. december 18‑i Les Éditions Albert René kontra OHIM ítélet, C‑16/06 P, EU:C:2008:739, 46. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

40      Mindazonáltal a 207/2009 rendelet 8. cikke (1) bekezdése b) pontjának alkalmazásában az összetéveszthetőség előfeltétele, hogy az ütköző védjegyek azonosak vagy hasonlók legyenek, és hogy az általuk jelölt áruk vagy szolgáltatások azonosak vagy hasonlók legyenek. E feltételeknek együttesen kell teljesülniük (lásd: 2009. január 22‑i Commercy kontra OHIM – easyGroup IP Licensing [easyHotel] ítélet, T‑316/07, EU:T:2009:14, 42. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

41      Így még abban az esetben is, ha fennáll egy különösen erőteljes megkülönböztető képességgel rendelkező védjeggyel való azonosság, szükséges bizonyítani a megjelölt áruk vagy szolgáltatások közötti hasonlóságot (2007. március 9‑i Alecansan kontra OHIM végzés, C‑196/06 P, nem tették közzé, EU:C:2007:159, 24. pont). Ellentétben például a 207/2009 rendelet 8. cikkének (5) bekezdésében foglaltakkal, amely rendelkezés kifejezetten azokra az esetekre vonatkozik, amikor az áruk vagy szolgáltatások nem hasonlók, e rendelet 8. cikke (1) bekezdésének b) pontja előírja, hogy az összetéveszthetőség előfeltétele, hogy a megjelölt áruk vagy szolgáltatások azonosak vagy hasonlók legyenek (2009. május 7‑i Waterford Wedgwood kontra Assembled Investments [Proprietary] és OHIM ítélet, C‑398/07 P, nem tették közzé, EU:C:2009:288, 34. pont).

42      A jelen ügyben a fellebbezési tanács kizárólag az ütköző áruk összehasonlítása alapján állapította meg azt, hogy nem áll fenn az összetévesztés semmiféle veszélye az érintett vásárlóközönség szempontjából, anélkül hogy megvizsgálta volna a fenti 38. pontban felidézett többi feltételt, többek között a megjelölések közötti hasonlóságot, és anélkül, hogy elvégezte volna az összetéveszthetőség fennállásának valamennyi releváns tényezőt figyelembe vevő átfogó értékelését. Ugyanakkor az említett áruk hasonlósága, még ha az kis mértékű is, azt a kötelezettséget rója a fellebbezési tanácsra, hogy vizsgálja meg, hogy a megjelölések közötti esetleges nagyobb mértékű hasonlóság, sőt akár e megjelölések azonossága, nem olyan jellegű‑e, amely a fogyasztók képzetében az áruk származását illetően összetéveszthetőségre adhat alapot (2007. július 11‑i El Corte Inglés kontra OHIM – Bolaños Sabri [PiraÑAM diseño original Juan Bolaños] ítélet, T‑443/05, EU:T:2007:219, 40. pont).

43      Meg kell tehát vizsgálni, hogy a fellebbezési tanács helyesen állapította‑e meg az ütköző védjegyekkel jelölt áruk hasonlóságának hiányát.

 A „kereskedelmi gyakorlatra” vonatkozó kritérium relevanciájáról

44      Az 1998. szeptember 29‑i Canon ítélet (C‑39/97, EU:C:1998:442) 23. pontjából eredő ítélkezési gyakorlat szerint az ütköző védjegyekkel jelölt áruk vagy szolgáltatások összehasonlítása érdekében figyelembe kell venni az ezen áruk vagy szolgáltatások kapcsolatát jellemző összes releváns tényezőt. E tényezők körébe tartozik különösen az áruk vagy szolgáltatások jellege, rendeltetése, használata, valamint egymást helyettesítő vagy egymást kiegészítő volta. Más tényezők is figyelembe vehetők, így az érintett áruk vagy szolgáltatások értékesítési csatornái, vagy pedig az a körülmény, hogy az említett árukat vagy szolgáltatásokat gyakran ugyanazokon a szakosodott értékesítési pontokon értékesítik, ami megkönnyíti az érintett fogyasztó számára a közöttük fennálló szoros kapcsolat észlelését, és erősítheti azt a benyomást, hogy ezen áruk előállításáért vagy szolgáltatások nyújtásáért ugyanazon vállalkozás felel (2016. január 21‑i Hesse kontra OHIM ítélet, C‑50/15 P, EU:C:2016:34, 21–23. pont; 2015. június 10‑i AgriCapital kontra OHIM – agri.capital [AGRI.CAPITAL] ítélet, T‑514/13, EU:T:2015:372, 29. pont; lásd továbbá: 2015. október 2‑i The Tea Board kontra OHIM – Delta Lingerie [Darjeeling] ítélet, T‑627/13, nem tették közzé, EU:T:2015:740, 37. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

45      Az a megfogalmazás, amely szerint „figyelembe kell venni az áruk vagy szolgáltatások kapcsolatát jellemző összes releváns tényezőt”, és hogy „[e] tényezők körébe tartozik különösen az áruk vagy szolgáltatások jellege, rendeltetése, használata, valamint egymást helyettesítő vagy egymást kiegészítő volta”, egyértelműen jelzi – amint azt a felperes helyesen állítja –, hogy a kritériumok e listája nem kimerítő jellegű. E listát az 1998. szeptember 29‑i Canon ítélet (C‑39/97, EU:C:1998:442) kihirdetését követően kiegészítették más kritériumok hozzáadásával (2016. július 21‑i Ogrodnik kontra EUIPO – Aviário Tropical [Tropical] ítélet, T‑804/14, nem tették közzé, EU:T:2016:431, 58. pont), mint amilyen az érintett áruk szokásos eredete (2017. szeptember 26‑i Banca Monte dei Paschi di Siena et Banca Widiba kontra EUIPO – ING‑DIBa [WIDIBA] ítélet, T‑83/16, nem tették közzé, EU:T:2017:662, 64. pont; 2018. november 13‑i Camomilla kontra EUIPO – CMT [CAMOMILLA] ítélet, T‑44/17, nem tették közzé, EU:T:2018:775, 76. és 91. pont), és az áruknak a fenti 44. pontban említett értékesítési csatornái. Ezenkívül megállapításra került, hogy az a körülmény, hogy az ütköző áruk népszerűsítését ugyanazon szakfolyóiratok biztosítják, szintén olyan tényező, amely megkönnyíti az érintett fogyasztó számára az áruk között fennálló szoros kapcsolat észlelését, és erősítheti azt a benyomást, hogy az előállításukért ugyanazon vállalkozás felel (2014. február 13‑i Demon International kontra OHIM – Big Line [DEMON] ítélet, T‑380/12, nem tették közzé, EU:T:2014:76, 42. pont).

46      E körülmények között a fellebbezési tanács a megtámadott határozat 24. és 27. pontjában tévesen alkalmazta a jogot, amikor elvi okokból kizárta az ütköző áruk hasonlóságának a felperes által előterjesztett – kereskedelmi gyakorlatra vonatkozó – kritériumra tekintettel történő értékelését. Nem kizárt ugyanis, hogy a fellebbezési tanács által a megtámadott határozat 17. pontjában meghatározottaktól eltérő kritériumok, nevezetesen a Canon‑kritériumokon, az értékesítési csatornákon és az értékesítési helyek azonosságán kívüli kritériumok is relevánsak lehetnek általában véve az áruk vagy szolgáltatások, valamint konkrétan az ütköző áruk hasonlóságának értékelése keretében.

47      Kétségtelen, hogy a fellebbezési tanács a megtámadott határozat 17. pontjában emlékeztetett az áruk hasonlóságának értékelése szempontjából releváns kritériumokra, pontosítva, hogy más tényezőket is figyelembe lehet venni. A fellebbezési tanács azonban elmulasztotta értékelni az ütköző áruk hasonlóságát e más tényezőkre tekintettel. Ami közelebbről a felperes által hivatkozott kereskedelmi gyakorlatot illeti, a fellebbezési tanács a megtámadott határozat 24. pontjában kifejtette, hogy a felperes érvelése nem fogadható el, mivel a felperes megkísérli helyettesíteni az ítélkezési gyakorlat által megállapított – nevezetesen a jellegre, a rendeltetésre, a felhasználásra, a versenyre és a kiegészítő jellegű kapcsolatra vonatkozó – kritériumokat a hasonlóság új kritériumával, nevezetesen a kereskedelmi gyakorlatokkal. A fellebbezési tanács szerint, mivel ez utóbbi kritériumok tekintetében nem áll fenn hasonlóság, a felperesnek a kereskedelmi gyakorlatra alapított érvét el kell utasítani (a megtámadott határozat 25. és 26. pontja). A fellebbezési tanács szerint a kereskedelmi gyakorlatok csak a védjegyek közötti kapcsolat fennállásának megállapítása szempontjából lehetnek relevánsak a 207/2009 rendelet 8. cikkének (5) bekezdésében foglalt kizáró ok keretében (a megtámadott határozat 27. pontja).

48      A megtámadott határozat 24–27. pontja nem értelmezhető úgy, hogy a fellebbezési tanács megítélése szerint a Canon‑kritériumok alkalmazásából eredő elemzését nem kérdőjelezheti meg kizárólag a kereskedelmi gyakorlatra vonatkozó tényező. Az ilyen megfontolás ugyanis ellentétes lenne a 2016. január 21‑i Hesse kontra OHIM ítélet (C‑50/15 P, EU:C:2016:34) 21. és 23. pontjából következő megállapítással, amely szerint nem kizárt, hogy egy releváns kritérium önmagában is alkalmas arra, hogy megalapozza az áruk vagy szolgáltatások közötti hasonlóság fennállását azon körülmény ellenére, hogy a többi kritérium alkalmazása inkább az ilyen hasonlóság hiányát jelzi. Mindenesetre egy olyan további kritériumnak, mint a kereskedelmi gyakorlat, az 1998. szeptember 29‑i Canon‑ítéletből (C‑39/97, EU:C:1998:442) eredő tényezők alapján már elvégzett elemzésre gyakorolt hatását nem lehet értékelni e kritérium gondosan elvégzett vizsgálatát megelőzően. Márpedig a fellebbezési tanács nem végzett ilyen vizsgálatot.

49      Ezenkívül a megtámadott határozat 27. pontjának szövegében semmi nem enged arra következtetni, hogy a fellebbezési tanács a jelen ügy körülményeire kívánta volna korlátozni azt a megállapítást, amely szerint „[a] kereskedelmi gyakorlatok csak a védjegyek (és az általuk jelölt áruk) közötti »kapcsolat« fennállásának megállapítása szempontjából, vagyis a [207/2009 rendelet] 8. cikkének (5) bekezdésében foglalt kizáró ok keretében lehetnek relevánsak.” Így ez a megcáfolhatatlan módon megfogalmazott megállapítás egyértelműen azt fejezi ki, hogy a fellebbezési tanács szerint a kereskedelmi gyakorlatok semmiképpen sem lehetnek relevánsak az áruk hasonlóságának a 207/2009 rendelet 8. cikke (1) bekezdésének b) pontja alapján történő vizsgálata szempontjából. Hangsúlyozni kell, hogy az EUIPO válaszbeadványában megerősítette, hogy értelmezése szerint a kereskedelmi gyakorlatok nem minősülnek releváns tényezőnek az áruk hasonlóságának a 207/2009 rendelet 8. cikke (1) bekezdésének b) pontja alapján történő értékelése keretében.

50      Kétségtelen, hogy a felperes tévesen hivatkozik az EUIPO fellebbezési tanácsainak három határozatára annak alátámasztása érdekében, hogy az EUIPO döntéshozatali gyakorlata már relevánsként ismerte el e kritériumot az áruk hasonlóságának a 207/2009 rendelet 8. cikke (1) bekezdése b) pontjának alkalmazása keretében történő értékelése szempontjából (lásd a fenti 24. pontot). Egyrészt, amint arra az EUIPO helyesen hivatkozik, az EUIPO ötödik fellebbezési tanácsának 2017. június 8‑i határozatát (R 1447/2016‑5. sz. ügy) nem a 207/2009 rendelet 8. cikke (1) bekezdésének b) pontja alapján fogadták el, hanem e cikk (5) bekezdése alapján. Másrészt az EUIPO ötödik fellebbezési tanácsának 2017. november 16‑i határozatában (R 968/2015‑5. sz. ügy, 49. pont) és második fellebbezési tanácsának 2017. december 15‑i határozatában (R 1527/2017‑2. sz. ügy, 26. pont) a kereskedelmi gyakorlat figyelembevétele az összetéveszthetőség fennállásának átfogó értékelése keretébe, nem pedig az áruk hasonlóságának vizsgálata keretébe illeszkedett.

51      Márpedig a kereskedelmi gyakorlatra vonatkozó kritériumot – kifejezett említés nélkül is – már figyelembe vették az ütköző áruk vagy szolgáltatások hasonlóságának értékelésénél. Ezért például azt a tényt, hogy az ütköző árukat és szolgáltatásokat gyakran együtt értékesítik, figyelembe vették annak megállapításához, hogy hasonlóság áll fenn az említett áruk és szolgáltatások között (2015. június 4‑i Yoo Holdings kontra OHIM – Eckes‑Granini Group [YOO] ítélet, T‑562/14, nem tették közzé, EU:T:2015:363, 27. pont). Azt is hangsúlyozták, hogy fontos annak értékelése, hogy a fogyasztók szokásosnak tekintik‑e azt, hogy az ütköző árukat ugyanazon védjeggyel értékesítik, ami rendszerint azt jelenti, hogy ezen áruk gyártóinak vagy forgalmazóinak nagy része azonos (2015. július 9‑i Nanu‑Nana Joachim Hoepp kontra OHIM – Vincci Hoteles [NANU] ítélet, T‑89/11, nem tették közzé, EU:T:2015:479, 35. pont; 2018. október 10‑i Cuervo y Sobrinos 1882 kontra EUIPO – A. Salgado Nespereira [Cuervo y Sobrinos LA HABANA 1882] ítélet, T‑374/17, nem tették közzé, EU:T:2018:669, 41. pont; lásd továbbá: 2020. február 13‑i Delta‑Sport kontra EUIPO – Delta Enterprise (DELTA SPORT) ítélet, T‑387/18, nem tették közzé, EU:T:2020:65, 59. és 60. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

52      Mindemellett ellentétben azzal, amire a megtámadott határozat 27. pontja, valamint az EUIPO fenti 31. pontban ismertetett érvei utalhatnak, az a körülmény, hogy valamely kritériumot a 207/2009 rendelet 8. cikke (5) bekezdésének alkalmazása keretében relevánsnak tekintenek, önmagában nem jelenti azt, hogy az nem releváns ugyanezen cikk (1) bekezdése b) pontjának alkalmazása keretében (lásd ebben az értelemben: 2015. február 12‑i Compagnie des montres Longines, Francillon kontra OHIM – Cheng [B] ítélet, T‑505/12, EU:T:2015:95, 47. és 48. pont).

53      Ugyanígy el kell utasítani az EUIPO azon érveit is, amelyek szerint egyrészt az ítélkezési gyakorlatból az következik, hogy a Canon‑kritériumokat szisztematikusan figyelembe kell venni az áruk vagy szolgáltatások hasonlóságának értékelésénél, míg kiegészítő kritériumok az egyes esetek sajátosságai függvényében lehetnek relevánsak, másrészt ez utóbbi kritériumok „bizonytalanok”, és így semmiképpen sem nyomhatnak többet a latban, mint a hasonlóság Canon‑kritériumokon alapuló hiánya. A 2016. január 21‑i Hesse kontra OHIM ítéletből (C‑50/15 P, EU:C:2016:34, 23. pont) ugyanis kitűnik, hogy először is az ítélkezési gyakorlat által kialakított minden egyes kritérium, függetlenül attól, hogy az eredeti kritériumok vagy a további kritériumok valamelyikéről van‑e szó, csak egy kritérium a többi közül, másodszor, a kritériumok önállóak, és harmadszor, ezen kritériumok egyike önmagában is alkalmas arra, hogy megalapozza az ütköző áruk vagy szolgáltatások közötti hasonlóságot (lásd a fenti 48. pontot). Ráadásul, bár az EUIPO‑nak figyelembe kell vennie az érintett áruk kapcsolatát jellemző összes releváns tényezőt, figyelmen kívül hagyhatja azokat a tényezőket, amelyek nem relevánsak az említett áruk közötti kapcsolat szempontjából (lásd: 2011. november 23‑i Pukka Luggage kontra OHIM – Azpiroz Arruti [PUKKA] ítélet, T‑483/10, nem tették közzé, EU:T:2011:692, 28. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

54      Hozzá kell tenni, hogy az EUIPO‑nak az európai uniós védjegyek vizsgálatára vonatkozó iránymutatásaiból az is kitűnik, hogy az olyan bevett kereskedelmi célú használat, amely abban áll, hogy a gyártók tevékenységüket kiterjesztik szomszédos piacokra, különös jelentőséggel bír annak megállapítása szempontjából, hogy eltérő jellegű áruk vagy szolgáltatások eredete azonos‑e. Ezen irányelvek szerint ilyen helyzetekben azt kell meghatározni, hogy e kiterjesztés gyakori‑e az ágazatban.

55      Ebből következik, hogy egy bizonyos kereskedelmi gyakorlat fennállása releváns kritérium lehet az áruk vagy szolgáltatások hasonlóságának a 207/2009 rendelet 8. cikke (1) bekezdésének b) pontja keretében történő vizsgálata céljából.

56      Következésképpen a fellebbezési tanács az ütköző áruk hasonlóságának vizsgálata keretében tévesen zárta ki elvi szinten a kereskedelmi gyakorlatra alapított kritérium relevanciáját. Mivel a fellebbezési tanács tévedése miatt nem vizsgálta meg konkrétan e kritérium relevanciáját és adott esetben hatását, az ütköző áruk hasonlóságának értékelése során, a Törvényszék maga nem dönthet e kérdésről (2011. július 5‑i Edwin kontra OHIM ítélet, C‑263/09 P, EU:C:2011:452, 72. pont; 2018. július 12‑i Lotte kontra EUIPO – Nestlé Unternehmungen Deutschland [Egy koala ábrázolása] ítélet, T‑41/17, nem tették közzé, EU:T:2018:438, 54. és 55. pont; 2019. december 5‑i Idea Groupe kontra EUIPO – The Logistical Approach [Idealogistic Verhoeven Greatest care in getting it there] ítélet, T‑29/19, nem tették közzé, EU:T:2019:841, 91. pont).

 A gyártók és az értékesítési csatornák azonosságára vonatkozó kritériumokról

57      A felperes a fellebbezési tanács előtt azt állította, hogy az ütköző áruk a szokásos eredetre, valamint a gyártók és az értékesítési csatornák azonosságára vonatkozó kritériumok alapján is hasonlók. Márpedig noha e két kritériumot mind az ítélkezési gyakorlat (lásd többek között a fenti 45. pontban hivatkozott ítélkezési gyakorlatot), mind maga a fellebbezési tanács a megtámadott határozat 17. pontjában relevánsnak ismerte el az áruk vagy szolgáltatások hasonlóságának a 207/2009 rendelet 8. cikke (1) bekezdésének b) pontja alapján történő értékelése szempontjából, a fellebbezési tanács a jelen ügyben nem vizsgálta meg e két kritériumot, és egyébként sem fejtette ki azokat az okokat, amelyek miatt azok nem játszhatnak szerepet ezen értékelés keretében, amint arra a felperes helyesen hivatkozik (lásd a fenti 19. pontot).

58      Bár a megtámadott határozat 17. pontja a „szokványos” hivatkozást tartalmazza az áruk hasonlóságának értékelése során figyelembe veendő releváns tényezőkre vonatkozó ítélkezési gyakorlatra, meg kell állapítani, hogy e határozat 24. pontjában, azaz a szabályoknak a jelen ügyre történő alkalmazása keretében csak öt Canon‑kritériumra hivatkozik, anélkül hogy említené a felperes által kifejezetten hivatkozott kritériumokat. Többek között a megtámadott határozat 23. és 24. pontjából kitűnik, hogy a fellebbezési tanács a felperes által előtte előadott érveket kizárólag azon kérdés szempontjából értékelte, hogy a felperes által hivatkozott kereskedelmi gyakorlatot olyan releváns tényezőnek lehet‑e tekinteni, amelyet az ütköző áruk hasonlóságának értékelése keretében figyelembe kell venni.

59      Azt a körülményt, hogy a fellebbezési tanács a megtámadott határozat elfogadásához vezető elemzés során nem vette figyelembe a szokásos eredetre, valamint a gyártók és az értékesítési csatornák azonosságára vonatkozó kritériumot, megerősíti a megtámadott határozat 7. pontja is, amely összefoglalja a felperes által a fellebbezése alátámasztására előadott érveket. Ez az összefoglaló ugyanis nem említi a felperes ez utóbbi kritériumokra vonatkozó érveit.

60      Ezenkívül a megtámadott határozat 19–21. pontjában a fellebbezési tanács értékelte az ütköző áruk hasonlóságát, de kizárólag a Canon‑kritériumok tekintetében, a felperes pedig ezen értékelés eredményét nem vitatta. E körülmények között, és az EUIPO ilyen irányú érveinek hiányában a megtámadott határozat nem értelmezhető úgy, hogy a fellebbezési tanács jóvá kívánta volna hagyni a felszólalási osztály határozatát a felperes által kifejezetten előterjesztett, szóban forgó két kritériumra, vagyis az áruk szokásos eredetére, valamint a gyártók és az értékesítési csatornák azonosságára tekintettel, de elemzését ezzel egyidejűleg kizárólag olyan kritériumokra tekintettel kívánta volna elvégezni, amelyekre a hozzá benyújtott fellebbezésben nem hivatkoztak, anélkül, hogy saját konkrét értékelést végzett volna éppen azon kritériumokra tekintettel, amelyeken a felperes érvelése alapul. Ugyanis, bár a fellebbezési tanács a megtámadott határozat 18. pontjában utalt arra a végső megállapításra, amelyre a felszólalási osztály határozatában jutott, nem hivatkozott e határozat egyetlen konkrét pontjára vagy részletére sem, ami arra engedett volna következtetni, hogy az ismétlések elkerülése érdekében a felszólalási osztály megállapításait bele kívánta volna foglalni a saját határozatába.

61      Válaszbeadványának 19. pontjában az EUIPO azt állítja, hogy a Canon‑kritériumokhoz képest kiegészítő tényezők, mint például az értékesítési csatornákra vonatkozó tényező, „viszonylag bizonytalanok”, és nem nyomhatnak többet a latban, mint az a tény, hogy a jelen ügyben egyetlen Canon‑kritérium sem teljesül. Márpedig egyrészt, amint arra a fenti 45. pontban emlékeztettünk, az 1998. szeptember 29‑i Canon ítéletben (C‑39/97, EU:C:1998:442) kifejezetten említett kritériumok listája nem kimerítő jellegű. Másrészt az ezen ítéletből eredő ítélkezési gyakorlat során kialakított minden kritérium önálló, és így az említett kritériumok bármelyike önmagában is megalapozhatja az ütköző áruk vagy szolgáltatások közötti hasonlóságot (fenti 53. pont).

62      Következésképpen meg kell állapítani, hogy a fellebbezési tanács azzal, hogy nem jelölte meg azokat az indokokat, amelyek miatt nem vette figyelembe az áruk szokásos eredetére, valamint a gyártók és az értékesítési csatornák azonosságára vonatkozó kritériumokat, nem fejtette ki mindazokat a tényeket és jogi megfontolásokat, amelyek alapvető jelentőséggel bírnak annak megállapításához, hogy az áruk nem hasonlók, és ezért a megtámadott határozat sérti az indokolási kötelezettséget (lásd ebben az értelemben: 2016. július 21‑i Tropical ítélet, T‑804/14, nem tették közzé, EU:T:2016:431, 178. pont).

63      Az EUIPO a Törvényszék előtt különböző érveket hoz fel, amelyek szerint e kritériumok alkalmazása a jelen ügyben nem vezet az ütköző áruk hasonlóságának megállapításához (lásd a fenti 32. és 33. pontot).

64      E tekintetben meg kell jegyezni, hogy ilyen értékelés nem szerepel a megtámadott határozatban. Márpedig egyrészt a Törvényszéknek nem feladata, hogy a megtámadott határozat jogszerűségi felülvizsgálata keretében olyan értékelést fogalmazzon meg, amellyel kapcsolatban a fellebbezési tanács még nem foglalt állást (2011. július 5‑i Edwin kontra OHIM ítélet, C‑263/09 P, EU:C:2011:452, 72. pont), másrészt a Törvényszék előtt az EUIPO nem támaszthatja alá a megtámadott határozatot az abban figyelembe nem vett bizonyítékokkal (lásd: 2017. szeptember 8‑i Aldi kontra EUIPO – Rouard [GOURMET] ítélet, T‑572/15, nem tették közzé, EU:T:2017:591, 36. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

65      Ez az érvelés tehát elfogadhatatlan (2019. szeptember 24‑i Volvo Trademark kontra EUIPO – Paalupaikka [V V‑WHEELS] ítélet, T‑356/18, EU:T:2019:690, 49. pont).

66      A téves jogalkalmazásnak és az indokolási kötelezettség megsértésének a fenti 56., illetve 62. pontban történő megállapítása azzal a következménnyel jár, hogy az egyetlen jogalap megalapozott.

67      Ebből következik, hogy a megtámadott határozatot hatályon kívül kell helyezni.

 A költségekről

68      A Törvényszék eljárási szabályzata 134. cikkének (1) bekezdése alapján a Törvényszék a pervesztes felet kötelezi a költségek viselésére, ha a pernyertes fél ezt kérte. Mivel az EUIPO pervesztes lett, a felperes kérelmének megfelelően kötelezni kell a saját költségein felül a felperes részéről felmerült költségek viselésére.

A fenti indokok alapján

A TÖRVÉNYSZÉK (harmadik tanács)

a következőképpen határozott:

1)      A Törvényszék az Európai Unió Szellemi Tulajdoni Hivatala (EUIPO) első fellebbezési tanácsának 2020. január 21i határozatát (R 67/20191. sz. ügy) hatályon kívül helyezi.

2)      A Törvényszék az EUIPOt kötelezi a költségek viselésére.

Collins

Csehi

Steinfatt

Kihirdetve Luxembourgban, a 2021. június 2‑i nyilvános ülésen.

Aláírások


*      Az eljárás nyelve: angol.