AZ EURÓPAI UNIÓ KÖZSZOLGÁLATI TÖRVÉNYSZÉKÉNEK ÍTÉLETE (első tanács)
2013. december 12.(*)
„Közszolgálat – Akkreditált parlamenti asszisztensek – A szerződés annak lejárta előtt való megszüntetése – Segítségnyújtás iránti kérelem – Lelki zaklatás”
Az F‑129/12. sz. ügyben,
az Euratom‑Szerződésre annak 106a. cikke alapján alkalmazandó EUMSZ 270. cikk alapján
CH, az Európai Parlamenthez akkreditált parlamenti asszisztens (lakóhelye: Brüsszel [Belgium], képviselik: L. Levi, C. Bernard‑Glanz és A. Tymen ügyvédek)
felperesnek
az Európai Parlament (képviselik: S. Alves és E. Taneva, meghatalmazotti minőségben)
alperes ellen
benyújtott keresete tárgyában,
A KÖZSZOLGÁLATI TÖRVÉNYSZÉK
(első tanács)
tagjai: H. Kreppel elnök, E. Perillo és R. Barents (előadó) bírák,
hivatalvezető: J. Tomac tanácsos,
tekintettel az írásbeli szakaszra és a 2013. július 9‑i tárgyalásra,
meghozta a következő
Ítéletet
1 A Közszolgálati Törvényszékhez 2012. október 31‑én érkezett keresetlevelével CH felperes az akkreditált parlamenti asszisztensi szerződését megszüntető 2012. január 19‑i európai parlamenti határozat megsemmisítését, a segítségnyújtás iránti kérelmét elutasító 2012. március 15‑i európai parlamenti határozat megsemmisítését, továbbá szükség esetén az e határozatok ellen benyújtott panaszait elutasító határozatok megsemmisítését, valamint azt kérte, hogy a Parlamentet kötelezzék kártérítés jogcímén 120 000 euró részére történő megfizetésére.
Jogi háttér
2 A jelen ügy jogi hátterét az Európai Unió tisztviselői személyzeti szabályzatának (a továbbiakban: személyzeti szabályzat) 12a. és 24. cikke, és az egyéb alkalmazottakra vonatkozó alkalmazási feltételek 2. cikkének c) pontja, 127. és 130. cikke, továbbá 139. cikke (1) bekezdésének d) pontja alkotja.
3 Az Európai Unió Alapjogi Chartájának „Tisztességes és igazságos munkafeltételek” című 31. cikke előírja:
„Minden munkavállalónak joga van az egészségét, biztonságát és méltóságát tiszteletben tartó munkafeltételekhez.”
4 A Charta „A megfelelő ügyintézéshez való jog” című 41. cikke kimondja:
„(1) Mindenkinek joga van ahhoz, hogy ügyeit az Unió intézményei, szervei és hivatalai részrehajlás nélkül, tisztességes módon és ésszerű határidőn belül intézzék.
(2) Ez a jog magában foglalja:
a) mindenkinek a jogát arra, hogy az őt hátrányosan érintő egyedi intézkedések meghozatala előtt meghallgassák,
[…]”
5 A Parlament belső szabályzata 9. cikke (2) bekezdésének a tényállás megvalósulásának időpontjában hatályos szövege szerint:
„A képviselők magatartását kölcsönös tiszteletnek kell jellemeznie, az Európai Unió alapvető dokumentumaiban meghatározott értékeken és elveken kell nyugodnia, meg kell őriznie a Parlament méltóságát, és nem akadályozhatja a parlamenti munka zökkenőmentes végzését, sem pedig a nyugalmat a Parlament épületeiben. […]”
6 A Parlament elnökségének 2009. március 9‑i határozatával elfogadott és legutóbb a Parlament elnökségének 2010. december 13‑i határozatával módosított, az egyéb alkalmazottakra vonatkozó alkalmazási feltételek VII. címére vonatkozó végrehajtási intézkedések 20. cikkének (2) bekezdése (a továbbiakban: végrehajtási intézkedések) előírja:
„Amennyiben az asszisztens és az a képviselő vagy képviselői csoportosulás, akit, illetve amelyet munkájával segít, a szerződés lejárata előtt szünteti meg a szerződést, az asszisztens vagy a kapcsolattartó képviselő levélben tájékoztatja erről a főtitkárság illetékes szervezeti egységeit, meghatározva azon indokot vagy indokokat, amelyek miatt a szerződés korai megszüntetését kérik.
A kérelem vizsgálatát követően a munkaszerződés megkötésére jogosult hatóság az egyéb alkalmazottakra vonatkozó alkalmazási feltételek 139. cikke (1) bekezdése d) pontjának megfelelően, az előirányzott felmondási idő betartásával, vagy a jelen végrehajtási rendelkezések 139. cikke (3) bekezdésének megfelelően, az abban meghatározott feltételekkel összhangban megszünteti a szerződést.”
A jogvita alapjául szolgáló tényállás
7 A felperest mint M. B. parlamenti képviselő parlamenti asszisztensét a 2004/2009‑es parlamenti ciklus végén lejáró szerződéssel 2004. október 1‑jén vették alkalmazásba. M. B. mandátuma 2007‑ben lejárt, ezt követően a felperest mint parlamenti asszisztenst egy másik képviselő, P. alkalmazta 2007. december 1‑jétől az említett parlamenti ciklus végéig, azaz 2009‑ig. 2009. augusztus 1‑jei hatállyal a felperest mint akkreditált parlamenti asszisztenst alkalmazták a Parlamentnél az egyéb alkalmazottakra vonatkozó alkalmazási feltételek 5a. cikke alapján, hogy P. munkáját segítse a 2009–2014‑es parlamenti ciklus végéig. Szerződése a II. csoport 14‑es besorolási fokozatába való besorolásról rendelkezett.
8 E szerződést 2010. szeptember 1‑jei hatállyal egy új szerződés váltotta fel, amelynek alapján az alperest átsorolták a II. csoport 11‑es besorolási fokozatába.
9 2011. szeptember 27‑től a felperes betegszabadságra került, amelyet 2012. április 19‑ig meghosszabbítottak.
10 2011. október 26‑án a felperes kezelőorvosa, dr. A. G. igazolást állított ki, amelyben a szorongásos depresszió állapotát, a lelki aggodalom állapotának ismétlődését és étkezési zavarokat állapított meg, hivatkozással a felperes azon nyilatkozatára, amely szerint a munkahelyén lelki zaklatás áldozatává vált. A 2011. november 20‑i, dr. A. G.‑hez címzett jelentésben dr. Y. G. neuropszichiáter megállapította a szorongásos‑depressziós zavar állandó jelenlétét. Dr. J. de M., a brüsszeli (Belgium) Brugmann Egyetemi Központi Kórház Orvos‑pszichológiai Szaktanácsadó Egységének felelőse 2011. november 22–én az idegkimerülés tünetegyüttesét állapította meg, és kinyilvánította, hogy a felperes szorongásos‑depressziós zavarainak eredete „munkahelyi lelki zaklatás átélésében” keresendő.
11 A felperes 2011. november 28‑án tájékoztatta a munkahelyi zaklatással és annak megelőzésével foglalkozó tanácsadó bizottságot (a továbbiakban: lelki zaklatással foglalkozó tanácsadó bizottság) a helyzetéről és P. vele szemben tanúsított magatartásáról. A felperes 2011. december 6‑án az említett bizottság valamennyi tagjánál érdeklődött a lelki zaklatással kapcsolatos panasz benyújtásakor követendő eljárásról. A felperes 2011. december 12‑i elektronikus levelében továbbította a tanácsadó bizottság valamennyi tagjának, valamint a Parlament főtitkárának az ugyanazon napon P‑nek megküldött elektronikus levelét, amelyben leírta az utóbbi részéről őt ért lelki zaklatás következtében kialakult egészségi állapotát. A felperes 2011. december 21‑i elektronikus levelében az említett bizottság elnökétől találkozót kért.
12 A felperes 2011. december 22‑én, tanácsadóin keresztül, a személyzeti szabályzat 24. cikke szerinti segítségnyújtás iránti kérelmet nyújtott be, amelyben azt állította, hogy P. részéről lelki zaklatás érte, és távoltartás alkalmazását, valamint közigazgatási vizsgálat indítását kérte.
13 P. 2012. január 6‑án a Parlament Főtitkára Személyzeti Főigazgatósága Humánerőforrás–fejlesztési Igazgatóságához tartozó, munkaerő‑felvétellel és áthelyezéssel foglalkozó egységnek küldött írásos kérelmében a felperes szerződésének megszüntetését kérte. P. 2012. január 18‑án e kérelmet megerősítette.
14 A 2012. január 19‑i határozattal felperes szerződését 2012. március 19‑i hatállyal megszüntették a bizalmi viszony megsértése miatt (a továbbiakban: elbocsátó határozat). A felperest a felmondási idő tartamára mentesítették a munkavégzés alól. Az említett határozatot kísérő levélben az illetékes egységvezető tájékoztatta a felperest P. 2012. január 18‑i, szerződése megszüntetésére irányuló kérelmének átvételéről. P. úgy vélte, hogy a felperes, elsősorban, nem rendelkezett a szükséges képességekkel a parlamenti bizottságok munkája területén, amelyeknek ő tagja, és másodsorban, a felperes vele szemben, valamint más képviselőkkel és asszisztensekkel szemben tanúsított magatartása olykor elfogadhatatlan volt. Ezen indokok alapján P. nem bízott többé az őt asszisztensként segítő felperes munkájában.
15 A felperes tanácsadói a 2012. január 23‑i levelükkel másolatot kértek a P. által készített elbocsátó határozatról. E kérelmet követően a Parlament illetékes egysége 2012. február 2‑i levelével rendelkezésükre bocsátotta a felperes és P. közötti bizalomvesztést szemléltető, nem kimerítő példák listáját.
16 A felperes tanácsadói 2012. február 7‑i levelükkel emlékeztettek arra, hogy a felperes által benyújtott segítségnyújtás iránti kérelem válasz nélkül maradt.
17 Dr. Y. G. a 2012. március 4‑én dr. A. G.‑nek küldött levelében a felperes szorongásos‑depressziós zavarának súlyosbodását állapította meg, egyrészt abból az okból, hogy a Parlament nem ismerte el a lelki zaklatást, másrészt az elbocsátó határozat miatt.
18 A Parlament illetékes főigazgatója a 2012. március 15‑i levelével a felperes által benyújtott segítségnyújtás iránti kérelem tekintetében kinyilvánította, hogy a személyzeti szabályzat 24. cikkének alkalmazhatóságáról nem kíván állást foglalni, figyelemmel arra, hogy a felperes szerződésének megszüntetése és betegség miatti hosszan tartó távolléte okán e kérelem okafogyottá vált (a továbbiakban: segítségnyújtás iránti kérelmet elutasító határozat).
19 2012. március 30‑án a felperes a személyzeti szabályzat 90. cikkének (2) bekezdése alapján panaszt nyújtott be az elbocsátó határozat ellen. A felperes 2012. június 22‑én ugyanezen jogcímen a segítségnyújtás iránti kérelmet elutasító határozat ellen is panaszt nyújtott be.
20 A Parlament főtitkára a 2012. július 20‑i határozatával részben helyt adott az elbocsátó határozat elleni panasznak, amennyiben úgy döntött, hogy 2012. június 20‑ig meghosszabbította a felperes szerződésének lejárati idejét a 2012. április 19‑ig igazolt betegszabadság miatt, az egyéb alkalmazottakra vonatkozó alkalmazási feltételek 139. cikke (1) bekezdése d) pontjának utolsó mondatában foglaltaknak megfelelően.
21 A Parlament főtitkára a 2012. október 8‑i határozatával a segítségnyújtás iránti kérelmet elutasító határozat elleni panaszt elutasította.
A felek kérelmei
22 A felperes azt kéri, hogy a Törvényszék:
– semmisítse meg az elbocsátási határozatot;
– semmisítse meg a segítségnyújtás iránti kérelmet elutasító határozatot;
– amennyiben szükséges, semmisítse meg a Parlament főtitkárának 2012. július 20‑i határozatát, amellyel az elbocsátó határozat elleni 2012. március 30‑i panaszát elutasították, továbbá a Parlament főtitkárának 2012. október 8‑i határozatát, amellyel a 2012. június 22‑i, segítségnyújtás iránti kérelmet elutasító határozat elleni panaszát elutasították;
– kötelezze a Parlamentet, hogy kártérítés címén részére 120 000 eurót fizessen meg;
– kötelezze a Parlamentet valamennyi költség megtérítésére.
23 A Parlament azt kéri, hogy a Törvényszék:
– utasítsa el a keresetet mint megalapozatlant;
– kötelezze a felperest az összes költség megtérítésére.
A jogkérdésről
A panaszokat elutasító határozatok megsemmisítésére irányuló kérelmekről
24 Az állandó ítélkezési gyakorlat szerint a formálisan valamely panaszt elutasító határozat ellen irányuló megsemmisítés iránti kereseti kérelem, amennyiben e határozat önálló tartalommal nem rendelkezik, magában foglalja azon aktusnak a Közszolgálati Törvényszék előtti megtámadását, amellyel szemben a panaszt benyújtották (lásd ebben az értelemben a Bíróság 293/87. sz., Vainker kontra Parlament ügyben 1989. január 17‑én hozott ítéletének [EBHT 1989., 23. o.] 8. pontját és a Közszolgálati Törvényszék F‑104/07. sz., Hoppenbrouwers kontra Bizottság ügyben 2009. július 9‑én hozott ítéletének 31. pontját). Erre tekintettel a 2012. július 20‑i, az elbocsátó határozat elleni 2012. március 30‑i panaszt elutasító, valamint a 2012. október 8‑i, a segítségnyújtás iránti kérelmet elutasító határozat elleni 2012. június 22‑i panaszt elutasító határozatok nem rendelkeznek önálló tartalommal, ezért a megsemmisítés iránti kérelmeket úgy kell tekinteni, mint amelyek csak az elbocsátó határozat és a segítségnyújtás iránti kérelmet elutasító határozat ellen irányulnak.
Az elbocsátó határozat és a segítségnyújtás iránti kérelmet elutasító határozat megsemmisítése iránti kérelmekről
A felek érvei
– A felperes érvei
25 A felperes szerint közvetlen kapcsolat állt fenn a szóban forgó zaklatás, a zaklató, valamint az elbocsátó határozat között, mivel e döntést a zaklatás elkövetője, P. kérelme alapján hozták meg. A felperes megjegyzi, hogy a zaklatást megvalósító tényeket pontosan és alaposan leírta, és amennyire lehetséges volt, dokumentálta a segítségnyújtás iránti kérelmében és a panaszaiban, így P. nem hivatkozhat arra, hogy nem tudott e helyzetről. A felperes P. magatartását illetően arra hivatkozik, hogy P. állandó elégedetlenséget tanúsított, amely a felperes munkavégzésének és készségeinek rendszeres becsmérlésében mutatkozott meg, továbbá folytonosan, sértőn és nem építő módon kritizálta őt a jelenlétében vagy harmadik személyek előtt, továbbá állandóan megkérdőjelezte a munkáját. A felperes szerint nemcsak a munkája minőségét kérdőjelezték meg, de személyes kvalitásait és méltóságát is.
26 Ezt követően a felperes konkrét példákat hozott fel P. vele szemben tanúsított, általa helytelennek tekintett magatartására, különösen a harmadik személyek előtt tett becsmérlő kijelentésekre. A felperes a Közszolgálati Törvényszék F‑2/09. sz., Menghi kontra ENISA ügyben 2010. február 24‑én hozott ítéletére tekintettel arra hivatkozik, hogy az elbocsátó határozat meghozatala hatáskörrel való visszaélést valósított meg, ezért azt meg kell semmisíteni. E határozatot ugyanis nem abból a célból fogadták el, hogy lehetővé tegyék P. számára, hogy megváljon az asszisztenstől, akiben nem bízik, hanem azért, hogy P. „megszabaduljon” attól az asszisztenstől, akinek a segítségnyújtás iránti kérelme rá nézve sérelmes lehet. A felperes megjegyzi, hogy a munkaszerződés megkötésére jogosult hatóságnak, amelyhez az elbocsátás iránti kérelmet benyújtották, kell értékelnie a P. által előadott érvek érvényességét. A munkaszerződés megkötésére jogosult hatóság nincs arra korlátozva, hogy a képviselő összes, asszisztensével szemben felvetett kérelmét jóváhagyja, annál inkább, hogy az utóbbi segítségnyújtás iránti kérelmet nyújtott be. Az elbocsátó határozat elleni panaszt elutasító határozatot illetően a felperes rámutat arra, hogy a Parlament nem pusztán elutasította a nyilvánvalóan hatáskörrel való visszaéléshez kapcsolódó határozat megsemmisítését, hanem indokolási kötelezettségének sem tett eleget, amikor a felperes által helytállóan előterjesztett körülményeket figyelmen kívül hagyva nem nyilvánított véleményt a hatáskörrel való visszaélés kérdésében. A felperes rámutat továbbá arra, hogy az elbocsátó határozat hatályban tartása, ebből következően, a Parlament számára lehetőséget nyújt arra, hogy azzal indokolja a segítségnyújtás iránti kérelem elutasítását, hogy az elbocsátás miatt az okafogyottá vált. Végezetül, az elbocsátó határozatot ugyancsak meg kell semmisíteni, tekintettel arra, hogy az sérti a személyzeti szabályzat 12a. cikkét és az e rendelkezés által a zaklatást bejelentő alkalmazottaknak biztosított garanciát.
27 A nyilvánvaló értékelési hiba tekintetében a felperes kétségbe vonja az elbocsátó határozat alátámasztása érdekében hivatkozott indokokat, és a Parlament elutasító döntését, hogy e tévedést elismerje. A felperes emlékeztet arra, hogy a közel kétévnyi közös munkát követően P. úgy döntött, hogy megtartja őt a szolgálatában az első szerződésében foglalt feltételek szerint. Az elbocsátó határozat alátámasztása érdekében hivatkozott azon érv tekintetében, hogy elfogadhatatlan magatartást tanúsított kollégái irányában, a felperes megjegyzi, hogy semmilyen ezt bizonyító tényre nem hivatkoztak ezen állítással összefüggésben.
28 A segítségnyújtás iránti kérelmet elutasító határozat vonatkozásában a felperes idézi a Közszolgálati Törvényszék F‑95/09. sz., Skareby kontra Bizottság ügyben 2011. február 8‑án hozott ítéletét, és hangsúlyozza azt, hogy az elbocsátó határozat ipso facto nem eredményezi a segítségnyújtás iránti kérelem okafogyottságát. Még akkor is, ha elismeri, hogy a távoltartáshoz már nem fűződik érdeke az elbocsátás miatt, hangsúlyozza azt, hogy a személyzeti szabályzat akkreditált parlamenti asszisztensekre alkalmazandó 24. cikke szerint nem lehetett volna megtagadni tőle a segítséget, ennek következtében a vizsgálat megindítását.
– A Parlament érvei
29 A Parlament bevezetésképpen néhány észrevételt tett az akkreditált parlamenti asszisztensek jogállása tekintetében. A Parlament mindenekelőtt hangsúlyozza, hogy az ideiglenes alkalmazotti szerződéseknek az egyéb alkalmazottakra vonatkozó alkalmazási feltételek 2. cikkének c) pontja szerinti megszüntetésével kapcsolatos ítélkezési gyakorlatot analógia útján az akkreditált parlamenti asszisztensek elbocsátására is lehet alkalmazni, mivel a kölcsönös bizalom mindkét ilyen típusú szerződés közös lényegi eleme. E tekintetben a Parlament hivatkozik az Elsőfokú Bíróság T‑406/04. sz., Bonnet kontra Bíróság ügyben 2006. október 17‑én hozott ítéletére és a Közszolgálati Törvényszék F‑116/07., F‑13/08. és F‑31/08. sz., 2010. július 7‑én hozott ítéletére. Az egyéb alkalmazottakra vonatkozó alkalmazási feltételek 139. cikke (1) bekezdésének d) pontjára és a végrehajtási intézkedések 20. cikkének (2) bekezdésére alapított, a szerződés megszüntetésére irányuló eljárással összefüggésben a Parlament kifejti, ha a munkaszerződés megkötésére jogosult illetékes hatóság a képviselőtől olyan kérelmet kap, amelyben az akkreditált parlamenti asszisztens szerződésének lejárat előtti megszüntetését kérik a bizalmi viszony megsértése miatt, a hatóság nem tehet mást, mint tudomásul veszi e viszony sérelmét, és az elbocsátás iránti kérelemnek helyt ad. A munkaszerződés megkötésére jogosult hatóság ugyanis semmilyen mérlegelési mozgástérrel nem rendelkezett e kérelem végrehajtását illetően. Az említett kérelemnek a végrehajtási intézkedések 20. cikke (2) bekezdésének második albekezdése által előírt, a munkaszerződés megkötésére jogosult hatóság általi vizsgálata tekintetében a Parlament rámutat arra, hogy csak adminisztratív eljárásról volt szó az elbocsátás előkészítése, valamint az eljárásnak a felmondási határidők tiszteletben tartásával történő lefolytatása tekintetében, az egyéb alkalmazottakra vonatkozó alkalmazási feltételek 139. cikke (1) bekezdésének d) pontja által előírtak szerint. A Parlament szerint ennek következtében a munkaszerződés megkötésére jogosult hatóság semmilyen mérlegelési mozgástérrel nem rendelkezett az akkreditált parlamenti asszisztens elbocsátásra irányuló, bizalomvesztésére alapított kérelem végrehajtását illetően. A munkaszerződés megkötésére jogosult hatóság hatásköre abban állt, hogy P. kérelmének megfelelően a felperes szerződésének megszüntetesse, azon az alapon, hogy a P. és a felperes közötti szakmai kapcsolat folytatásához elengedhetetlenül szükséges bizalomvesztés bekövetkezett.
30 A hatáskörrel való visszaélést és a lelki zaklatást illetően a Parlament megjegyzi, hogy a felperes állításai és vádjai semmi olyan bizonyító tényt nem tartalmaztak, amelyek azon állítás hitelességét alátámasztották volna, amely szerint a lelki zaklatás következményeként elfogadott elbocsátó határozat meghozatala hatáskörrel való visszaélést valósított meg, így azt, mint megalapozatlant, el kell utasítani. A Parlament utal arra, hogy az a körülmény, hogy a keresetlevélhez mellékelt orvosi jelentések szerint a felperes szorongásos‑depressziós zavarainak eredete „munkahelyi lelki zaklatás átélésében” keresendő, ilyen zaklatás létezését nem támasztják alá, ugyanis e jelentéseket a felperes munkahelyi körülményeivel kapcsolatos szubjektív leírására alapították. A Parlament megjegyzi azt is, hogy P. első alkalommal 2011. november 28. és december 5. között vette fel a kapcsolatot az illetékes egységgel a felperes elbocsátásával kapcsolatos eljárás lefolytatása érdekében, tehát jóval a segítségnyújtás iránti kérelem benyújtása előtt. Ebből a Parlament szerint az következik, hogy a munkaszerződés megkötésére jogosult hatóság nem azért hozta meg az elbocsátó határozatot, hogy „megszabaduljon” a felperestől a segítségnyújtás iránti kérelem benyújtását követően. Végezetül, a Parlament vitatja az elbocsátó határozat elleni panaszt elutasító határozat indokolásának állítólagos hiányát.
31 A nyilvánvaló értékelési hibát illetően a Parlament kiemeli, hogy a felperes – akinek a feladata nevezetesen az Európai Hálózat‑ és Információbiztonsági Ügynökségről (ENISA) szóló aktához kapcsolódó módosítások benyújtása vagy be nem nyújtása célszerűségének mérlegelése volt – nem támasztotta alá, hogy a javasolt módosítások „nem benyújthatatlanok”. Következésképpen, a felperes nem bizonyította, hogy a munkaszerződés megkötésére jogosult hatóság elkövetett volna ilyen hibát. Az elbocsátó határozatban továbbá a Parlament nem rótta fel a felperesnek azt, hogy a Gazdasági és Monetáris Bizottság munkáját nem kísérte volna figyelemmel. E tekintetben a Parlament kiemeli, hogy a felperes, aki a II. csoportba tartozott, elsődlegesen szerkesztési és tanácsadói feladatokat látott el. A munkaszerződés megkötésére jogosult hatóság azonban a 2012. február 2‑i levelében jelezte, hogy a felperes, bár „teljesen alkalmas a titkári feladatok ellátására, nem rendelkezik a szükséges politikai belátással, hogy hatékonyan tudja segíteni P. munkáját a parlamenti bizottságok munkájának követése tekintetében”.
32 A segítségnyújtás iránti kérelmet elutasító határozat tekintetében a Parlament elsődlegesen rámutat arra, hogy a személyzeti szabályzat 12a. és 24. cikke nem alkalmazható a képviselőkre. Ezt követően a Parlament hangsúlyozza, hogy a közigazgatási vizsgálat indítása iránti kérelem elutasításának kettős alapja volt: egyrészt, a kérelem okafogyottá vált a felperes elbocsátását követően, másrészt, a személyzeti szabályzat 24. cikkét a képviselőkre nem lehet alkalmazni. Ennek következtében a Parlament úgy véli, hogy a munkaszerződés megkötésére jogosult hatóság nem adhatott helyt a segítségnyújtás iránti kérelemnek. A Parlament szerint ennélfogva a személyzeti szabályzat 24. cikkére alapított jogalapot el kell utasítani. A Parlament utal arra, hogy a felperes újrabeosztása teljes mértékben kizárt volt, mivel az egyéb alkalmazottakra vonatkozó alkalmazási feltételek 5a. cikkének megfelelően a képviselők maguk kérik fel az adminisztrációt az általuk kiválasztott asszisztens felvételére.
A Közszolgálati Törvényszék álláspontja
– A felperes szerződésének megszüntetéséről
33 A Charta 41. cikke (2) bekezdésének d) pontja szerint mindenkinek joga van ahhoz, hogy az őt hátrányosan érintő egyedi intézkedések meghozatala előtt meghallgassák.
34 Nem vitatott, hogy a jelen ügyben az elbocsátó határozatot olyan egyedi intézkedésnek kell tekinteni, amely a felperest hátrányosan érinti.
35 Márpedig az iratokból kitűnik, hogy a munkaszerződés megkötésére jogosult hatóság nem hallgatta meg a felperest a szerződése megszüntetését megelőzően. A Parlament ezt a tárgyalás során erre irányuló kérdésre kifejezetten megerősítette.
36 A Parlament szerint az ideiglenes alkalmazotti szerződéseknek az egyéb alkalmazottakra vonatkozó alkalmazási feltételek 2. cikkének c) pontja alapján történő megszüntetésével kapcsolatos, analógia útján az akkreditált parlamenti asszisztensek elbocsátására is alkalmazható ítélkezési gyakorlat alapján az állapítható meg, hogy a munkaszerződés megkötésére jogosult hatóság nem köteles meghallgatni az akkreditált parlamenti asszisztenst a szerződést megszüntető határozat meghozatala előtt.
37 Ammenyiben a Parlament a Közszolgálati Törvényszék és az Európai Unió Törvényszékének azon ítélkezési gyakorlatára kíván hivatkozni, amely szerint, ha az elbocsátó határozat meghozatalának a bizalomvesztés az indoka, akkor az érintettnek nem állnak rendelkezésére olyan eljárási garanciák, mint a közigazgatási eljárás során a meghallgatáshoz való jog, akkor meg kell jegyezni, hogy a Lisszaboni Szerződés 2009. december 1‑jei hatálybalépése óta figyelembe kell venni a Charta rendelkezéseit, amelyek ugyanolyan jogi kötőerővel bírnak, mint a Szerződések.
38 Mindazonáltal, ha a meghallgatáshoz való jog megsértése a jelen ügyben az elbocsátó határozat megsemmisítéséhez vezethet, szükséges azt is megvizsgálni, hogy e szabálytalanság hiányában az eljárás vezethetett volna‑e más eredményre. A Közszolgálati Törvényszék a jelen ítélet 48. pontjában fogja megvizsgálni ezt a kérdést.
39 Ezt követően meg kell vizsgálni a Parlament által felhozott érvet, amely szerint, ha a munkaszerződés megkötésére jogosult illetékes hatóság a képviselőtől olyan kérelmet kap, amelyben az akkreditált parlamenti asszisztens szerződésének lejárat előtti megszüntetését kérik a bizalmi viszony megsértése miatt, a hatóság nem tehet mást, mint tudomásul veszi e viszony sérelmét és az elbocsátás iránti kérelemnek helyt ad, mivel a hatóság semmilyen mérlegelési mozgástérrel nem rendelkezett e kérelem végrehajtását illetően.
40 E tekintetben meg kell jegyezni, hogy a végrehajtási intézkedések 20. cikkének (2) bekezdése szerint a szerződés megszüntetését kérő képviselő köteles „részletesen meghatározni az indokot vagy indokokat”, és a második albekezdés szerint, a munkaszerződés megkötésére jogosult hatóság „a kérelem vizsgálatát követően” szünteti meg a szerződést. Ebből következően e rendelkezés alapján a munkaszerződés megkötésére jogosult hatóság legalább a megszüntetés iránti kérelem jogszerűségét köteles megvizsgálni. Ellenkező esetben a kötelezettségnek, amely szerint a képviselő köteles „meghatározni az indokot vagy indokokat”, továbbá a munkaszerződés megkötésére jogosult hatóság kérelem vizsgálatára vonatkozó kötelezettségének nem lenne semmilyen értelme.
41 Ennélfogva, anélkül hogy szükséges lenne a végrehajtási intézkedések 20. cikkének (2) bekezdése értelmében a vizsgálat terjedelméről határozni, meg kell állapítani, hogy e cikk megfogalmazása megköveteli, hogy a munkaszerződés megkötésére jogosult hatóság ellenőrizze, hogy az e tekintetben esetleg előterjesztett indok a lényegénél fogva nem sérti‑e az alapvető jogokat (lásd ebben az értelemben a Bonnet kontra Bíróság ügyben hozott ítélet fent hivatkozott 52. pontját), és az Unió és az alkalmazottai közötti foglalkoztatási viszonyt annak fényében értelmező rendelkezéseket. E tekintetben fel kell hívni a figyelmet a Parlament tárgyaláson tett kijelentésére, amely szerint az említett cikk által előírt vizsgálat keretében ténylegesen megvizsgálta, hogy a szerződés megszüntetése iránti kérelem tiszteletben tartja‑e az alapvető jogokat.
42 Ebből következik, hogy a munkaszerződés megkötésére jogosult hatóságnak ténylegesen meg kellett vizsgálnia, hogy fennállt‑e a kapcsolat P. 2012. január 6‑i, a felperes szerződésének megszüntetésére irányuló kérelme, és azon tény között, hogy a felperes 2011. december 22‑én a személyzeti szabályzat 24. cikkének megfelelően segítségnyújtás iránti kérelmet nyújtott be P. állítólagos vele szembeni zaklatására tekintettel, közigazgatási vizsgálat indítása céljából.
43 E tekintetben a Parlament arra hivatkozott, hogy ennek lehetőségét kizárta az a tény, hogy P. az illetékes szervezeti egységekkel 2011. november 28. és december 5. között – azaz jóval azelőtt, hogy a felperes benyújtotta a segítségnyújtás iránti kérelmét – felvette a kapcsolatot annak érdekében, hogy bizonyos információkat szerezzen a felperes szerződése vonatkozásában. Meg kell állapítani azonban, hogy a Parlament ezzel kapcsolatban semmilyen bizonyítékkal nem szolgált.
44 Nem vitatott továbbá, hogy 2012. január 6‑án – azon a napon, amikor P. a felperes szerződésének megszüntetését kérte – a munkaszerződés megkötésére jogosult hatóságnak tudomása volt a felperes által szolgáltatott orvosi igazolásokról, amelyekből egyértelműen megállapítható, hogy a felperes problémáit, amelyek miatt az orvosokkal való konzultációt követően 2011. szeptember 27. óta betegszabadságra kényszerült, a munkahelyén elszenvedett zaklatás idézte elő. Ugyancsak nem vitatott, hogy 2011. december 12‑én a felperes elektronikus levelet küldött P‑nek, amelyben „a mindennapos, P. részéről történt zaklatás áldozataként” kimerültségére hivatkozott, és ugyanezen a napon a felperes ezen elektronikus levél másolatát a Parlament főtitkárának, továbbá a „lelki zaklatással foglalkozó tanácsadó bizottságnak” is megküldte. Végezetül meg kell állapítani, hogy 2011. december 19‑én P. elektronikus levelet küldött az illetékes szervezeti egységnek, amelyben azt állította, hogy a felperes 2011. december 12‑i elektronikus levele, véleménye szerint, „rendkívül sértő”. Ugyanebben a levélben P. információkat kért az akkreditált parlamenti asszisztensek szerződéseinek megszüntetése módjáról.
45 A Közszolgálati Törvényszék úgy véli, hogy az előzőekben felvetett tényeket együttesen értékelve a munkaszerződés megkötésére jogosult hatóságnak a vizsgálata keretében – a végrehajtási intézkedések 20. cikkének (2) bekezdése alapján – meg kellett volna vizsgálnia, hogy a felperes szerződésének megszüntetésére irányuló kérelem és a felperes 2011. december 22‑én benyújtott segítségnyújtás iránti kérelme között volt‑e összefüggés, vagy sem. Elismerve e vizsgálat nehéz és kényes természetét, a munkaszerződés megkötésére jogosult hatóság tevékenységének a jelen ügyben teljes mértékben garantálnia kellett volna a Charta 31. cikkének (1) bekezdésében foglaltak tiszteletben tartását, amely szerint minden munkavállalónak joga van az egészségét, biztonságát és méltóságát tiszteletben tartó munkafeltételekhez.
46 Márpedig meg kell állapítani, hogy a Parlament tárgyaláson tett kijelentései szerint, miután a munkaszerződés megkötésére jogosult hatóság 2012. január 6‑án megkapta P.‑nek a felperes szerződés megszüntetésére irányuló kérelmét, azt nem vizsgálta meg, és megvárta a januárt 18‑i megerősítést. A Közszolgálati Törvényszék úgy ítéli meg, hogy a munkaszerződés megkötésére jogosult hatóságnak a végrehajtási intézkedések 20. cikkének (2) bekezdése alapján a megszüntetés iránti kérelem tekintetében fennálló vizsgálati kötelezettsége elmulasztásának tényét megerősíti az a körülmény, hogy a felperes szerződését másnap, 2012. január 19‑én a kérelemnek megfelelően megszüntették, és ekkor a munkaszerződés megkötésére jogosult hatóság tökéletesen tisztában volt azzal, hogy a felperes betegszabadságon volt.
47 Ebből teljesen nyilvánvalóan következik, hogy P. kérelmét követően a munkaszerződés megkötésére jogosult hatóság a minimális mértékű ellenőrzést sem végezte el annak érdekében, hogy az egyéb alkalmazottakra vonatkozó alkalmazási feltételek 139. cikke (1) bekezdése d) pontjának utolsó mondatában foglalt rendelkezések tiszteletben tartását biztosítsa, amelyek szerint a két hónapos felmondási időt, amihez a felperesnek joga volt, 2012. április 19‑ig fel kellett volna függeszteni. A Közszolgálati Törvényszék megállapítja azt is, hogy a munkaszerződés megkötésére jogosult hatóság csak a 2012. március 30‑i panaszra adott 2012. július 20‑i válaszában javította ki ezt a hibát.
48 Végül meg kell vizsgálni azt, hogy ha a felperest meghallgatták volna az elbocsátó határozat meghozatala előtt, az más eredményre vezetett volna‑e. E tekintetben a Közszolgálati Törvényszék úgy véli, hogy ha a felperest meghallgatták volna, a munkaszerződés megkötésére jogosult hatóság további információkat szerezhetett volna annak érdekében, hogy a felperes szerződésének megszüntetésére irányuló kérelem és a felperes segítségnyújtás iránti kérelme közötti összefüggést vagy annak hiányát vizsgálja, továbbá annak érdekében, ahogyan erre a Közszolgálati Bíróság a jelen ítélet 45. pontjában felhívta a figyelmet, a Charta 31. cikkének (1) bekezdésében foglaltakat is teljes mértékben garantálja.
49 Ebből következően a munkaszerződés megkötésére jogosult hatóság az elbocsátó határozat elfogadásával a jelen ügy körülményei között megszegte a Charta 31. cikkének (1) bekezdése és 41. cikkének (2) bekezdése, valamint a végrehajtási intézkedések 20. cikkének (2) bekezdése alapján fennálló kötelezettségeit. Az említett határozatot következésképpen meg kell semmisíteni.
– A segítségnyújtás iránti kérelem elutasításáról
50 Mindenekelőtt a Parlament azon érvelését kell megvizsgálni, amely szerint a személyzeti szabályzat 12a. cikke nem alkalmazható ezen intézmény tagjaira, és emiatt nem tudott helyt adni a felperes által benyújtott segítségnyújtás iránti kérelemnek.
51 Ezt az érvet el kell utasítani. Igaz ugyan, hogy a személyzeti szabályzat 12a. cikkének (1) bekezdése csak a tisztviselőkre alkalmazható, azonban ugyancsak igaz, hogy e rendelkezés második bekezdése „lelki zaklatás áldozatává vált tisztviselőre” utal, anélkül hogy bármilyen pontosítással szolgálna a zaklatás eredetére nézve. Ebből következően e rendelkezés első bekezdése önmagában nem tiltja a Parlament fellépését, amikor a zaklatás feltételezett elkövetője ezen intézmény tagja.
52 Ezt követően meg kell vizsgálni a Parlament érvelését, amely szerint a 2011. december 22‑én benyújtott segítségnyújtás iránti kérelem a felperes szerződésének megszüntetése folytán okafogyottá vált.
53 A Közszolgálati Törvényszék úgy véli, hogy ez az érv érthetetlen. Ha ugyanis a szerződés megszüntetése előtt a felperes P. részéről valóban zaklatás áldozatává vált, e tényeket bekövetkezettnek kell tekinteni, és azokat a szerződés megszüntetése nem teszi meg nem történtté. Feltételezve, hogy a Parlament ezen érv alatt azt érti, hogy a segítségnyújtási kötelezettsége megszűnik az érintett tisztviselő tisztségének megszűnése pillanatában, egy ilyen értelmezés nyilvánvalóan összeférhetetlen az említett kötelezettség céljával és terjedelmével. A Charta 31. cikke (1) bekezdésének fényében ugyanis, amely szerint „minden munkavállalónak joga van az egészségét, biztonságát és méltóságát tiszteletben tartó munkafeltételekhez”, szükséges kiemelni, hogy a segítségnyújtási kötelezettség értelme nemcsak a szervezeti egység érdeke, hanem amint e cikk megfogalmazásából következik, az érdekelté is. Ez még inkább igaz, amikor a segítségnyújtás iránti kérelem olyan tisztviselőtől származik, aki azt állítja, hogy lelki zaklatás áldozatává vált, amelynek következményei tisztsége megszűnését követően is tartanak. Egyébiránt a Parlament a tárgyaláson kijelentette, hogy nem jól fogalmazták meg azt az érvet, amely szerint a segítségnyújtás iránti kérelem okafogyottá vált azon egyetlen okból, hogy a felperes szerződését megszüntették.
54 A Parlament arra is hivatkozik, hogy a jelen ügyben a személyzeti szabályzat 24. cikkét azért nem lehetett alkalmazni, mert a feltételezett zaklató képviselő volt.
55 E tekintetben meg kell állapítani, hogy ez az érv a személyzeti szabályzat 24. cikkének nyilvánvalóan téves értelmezésén nyugszik. Annak célja ugyanis – megfogalmazása szerint – a tisztviselők védelme harmadik személyek ténykedésével szemben. A jelen esetben a feltételezett zaklató egy képviselő, aki nem tartozik a Parlament személyi állományához, és akit a feltételezett áldozathoz képest magatartása folytán harmadik személynek kell tekinteni.
56 A Parlament továbbá arra hivatkozik, hogy a személyzeti szabályzat 24. cikkét P. esetében nem lehetett alkalmazni, mivel a Parlament semmilyen kényszerítő eszközzel nem rendelkezik a tagjaival szemben.
57 Ez az érv ugyancsak e cikk nyilvánvalóan téves értelmezéséről tanúskodik. Mivel az a tisztviselők harmadik személyek ténykedésével szembeni védelméről rendelkezik, és mert az intézmények, elviekben, nem rendelkeznek kényszerítő eszközökkel harmadik személyekkel szemben, a személyzeti szabályzat segítségnyújtási kötelezettséget ír elő, lehetővé téve az adminisztrációnak, hogy segítséget nyújtson a tisztviselőnek azon tagállam jogi eszközeihez fűződő védelem felkutatásában, ahol a kifogásolt események bekövetkeztek.
58 Végezetül, anélkül hogy állást kellene foglalni a Parlament által a tárgyaláson felvetett érvről, amely szerint a felperessel szemben P.‑t képviselői minősége miatt nem lehetett harmadik személynek tekinteni, emlékeztetni kell arra, hogy a Parlament belső szabályzata 9. cikke (2) bekezdésének a tényállás megvalósulásának időpontjában alkalmazandó szövege szerint „a képviselők magatartását kölcsönös tiszteletnek kell jellemeznie, az […] Unió alapvető dokumentumaiban meghatározott értékeken és elveken kell nyugodnia, [és] meg kell őriznie a Parlament méltóságát […]”. Ennek következtében semmi sem akadályozta volna mag a Parlamentet abban, hogy a fent hivatkozott rendelkezésre hivatkozással felhívja P.‑t a közigazgatási vizsgálat során történő együttműködésre, annak érdekében, hogy megvizsgálják P. feltételezett zaklató magatartását, amelynek a felperes, állítása szerint, az áldozata volt.
59 A teljesség érdekében a Közszolgálati Törvényszék kiemeli, hogy a Parlament által adott, a személyzeti szabályzat 12a. és 24. cikkének az akkreditált parlamenti asszisztensek szerződéseire vonatkozó szabályozáshoz való viszonyára vonatkozó értelmezés, amely szerint a munkaszerződés megkötésére jogosult hatóság közigazgatási vizsgálatot sem indíthatott a lelki zaklatással kapcsolatos ügy kivizsgálása érdekében, amelynek a feltételezett elkövetője egy képviselő volt, és segítséget sem nyújthatott az akkreditált parlamenti képviselőnek a képviselő ilyen ténykedésével szemben, olyan következménnyel járna, hogy megfosztaná az említett cikkeket minden pozitív hatásuktól, és a jelen esetben kizárná az ellenőrzés minden formáját, sőt, még az elbocsátó határozatok és a segítségnyújtás iránti kérelmeket elutasító határozatok törvényességét is gyengítené. A Közszolgálati Törvényszék úgy ítéli meg, hogy az ilyen értelmezés nyilvánvalóan ellentétes a Charta 31. cikkének (1) bekezdésével, ami kifejezetten megállapítja, hogy minden munkavállalónak joga van az egészségét, biztonságát és méltóságát tiszteletben tartó munkafeltételekhez.
60 Ebből következik, hogy a segítségnyújtás iránti kérelmet elutasító határozatot meg kell semmisíteni.
61 Az elbocsátó határozat és a segítségnyújtás iránti kérelmet elutasító határozat megsemmisítése folytán a többi jogalapot már nem kell vizsgálni.
A kártérítés iránti kérelmekről
A felek érvei
62 A felperes azt kéri, hogy kötelezzék a Parlamentet méltányossági alapon összesen 120 000 euró megtérítésére, az orvosi, vagyoni és nem vagyoni károk miatt, amelyek a felperest az elbocsátó határozat és a segítségnyújtás iránti kérelmet elutasító határozat miatt érték.
63 A Parlament e kérelem elutasítását kéri.
A Közszolgálati Törvényszék álláspontja
64 Előzetesen meg kell jegyezni, hogy beadványaira és érveire tekintettel a felperest, aki orvosi, pénzügyi és lelki károk megtérítését kéri, úgy kell tekinteni, mint aki nem vagyoni kár pénzbeli megtérítését kéri az egészségének, méltóságának és szakmai hírnevének sérelmét eredményező, jelen ügy tárgyát képező határozatok miatt. E tekintetben szükséges emlékeztetni arra, hogy az állandó ítélkezési gyakorlat szerint a jogellenes aktus megsemmisítése önmagában megfelelő és főszabályként elégséges jóvátételét jelenti minden olyan nem vagyoni kárnak, amelyet ezen aktus okozhatott (a Bíróság 44/85., 77/85., 294/85. és 295/85. sz., Hochbaum és Rawes kontra Bizottság egyesített ügyekben 1987. július 9‑én hozott ítéletének 22. pontja; az Elsőfokú Bíróság T‑116/03. sz., Montalto kontra Tanács ügyben 2004. november 9‑én hozott ítéletének 127. pontja; a Közszolgálati Törvényszék F‑6/07. sz., Suvikas kontra Tanács ügyben 2008. május 8‑án hozott ítéletének 151. pontja), feltéve hogy a felperes nem bizonyítja, hogy őt a megsemmisítést megalapozó jogsértéstől független és a megsemmisítéssel teljes mértékben nem helyrehozható nem vagyoni kár érte (lásd ebben az értelemben a Bíróság C‑343/87. sz., Culin kontra Bizottság ügyben 1990. február 7‑én hozott ítéletének 27. és 28. pontját; az Elsőfokú Bíróság T‑10/02. sz., Girardot kontra Bizottság ügyben 2006. június 6‑án hozott ítéletének 131. pontját).
65 A Közszolgálati Törvényszék emlékeztet arra, hogy nem vitatott, hogy az igazságtalanság érzése és a gyötrelmek, amelyeket valakinek az okoz, hogy pert megelőző eljárást, majd peres eljárást kell lefolytatnia jogai elismertetése érdekében, kárt keletkeztetnek, önmagában azon körülmény miatt, hogy az adminisztráció jogsértéseket követett el. Tudatában annak, hogy e károk helyrehozhatók, és azokat nem kompenzálja az elégtétel, amelyet a megtámadott határozatok megsemmisítése eredményez (lásd ebben az értelemben a Közszolgálati Törvényszék 2013. július 11‑én F‑9/12. sz., CC kontra Parlament ügyben hozott ítéletének 128. pontját), a Közszolgálati Törvényszék, figyelemmel a fölöttébb bírálható körülményekre, amelyek során az elbocsátó határozatot és a segítségnyújtás iránti kérelmet elutasító határozatok meghozták, úgy döntött, hogy a felperest ért nem vagyoni kárt és az ügy valamennyi körülményét igazságosan értékelve, az említett károk miatti kártérítés összegét, méltányossági alapon, 50 000 euróban állapítja meg.
66 A fentiekből összességében az következik, hogy a Parlamentet kötelezni kell arra, hogy 50 000 eurót a felperes részére fizessen meg.
A költségekről
67 Az eljárási szabályzat 87. cikkének 1. §‑a alapján, figyelemmel az e szabályzat II. címének 8. fejezetében foglalt egyéb rendelkezésekre, a Közszolgálati Törvényszék a pervesztes felet kötelezi a költségek viselésére, ha a pernyertes fél ezt kérte. Ugyanezen cikk 2. §‑a értelmében a Közszolgálati Törvényszék dönthet úgy, hogy ha az a méltányosság alapján indokolt, a pervesztes felet csak a költségek egy részének viselésére kötelezi, vagy e címen nem kötelezi a költségek viselésére.
68 A jelen ítéletben kifejtett indokolásból kitűnik, hogy a Parlament lett a pervesztes fél. Továbbá a felperes a kérelmében kifejezetten kérte, hogy a Közszolgálati Törvényszék a Parlamentet kötelezze a költségek viselésére. Mivel a jelen ügy körülményei nem indokolják az eljárási szabályzat 87. cikke 2. §‑ának alkalmazását, a Parlamentnek viselnie kell saját költségeit, valamint köteles viselni a felperesnél felmerült költségeket.
A fenti indokok alapján
A KÖZSZOLGÁLATI TÖRVÉNYSZÉK
(első tanács)
a következőképpen határozott:
1) A Közszolgálati Törvényszék a CH akkreditált parlamenti asszisztensi szerződését megszüntető 2012. január 19‑i európai parlamenti határozatot megsemmisíti.
2) A Közszolgálati Törvényszék a CH 2011. december 22‑i segítségnyújtás iránti kérelmét elutasító 2012. március 15‑i európai parlamenti határozatot megsemmisíti.
3) A Közszolgálati Törvényszék kötelezi az Európai Parlamentet, hogy 50 000 eurót fizessen CH‑nak.
4) Az Európai Parlament viseli saját költségeit és a CH részéről felmerült költségeket.
Kihirdetve Luxembourgban, a 2013. december 12‑i nyilvános ülésen.