Language of document : ECLI:EU:C:2022:307

C804/21. PPU. sz. ügy

C

és

CD

kontra

Syyttäjä

(a Korkein oikeus [Finnország] által benyújtott előzetes döntéshozatal iránti kérelem)

 A Bíróság ítélete (második tanács), 2022. április 28.

„Előzetes döntéshozatal – Sürgősségi előzetes döntéshozatali eljárás – Büntetőügyekben folytatott igazságügyi együttműködés – Európai elfogatóparancs – 2002/584/IB kerethatározat – A 23. cikk (3) bekezdése – A végrehajtó igazságügyi hatóság közreműködéséhez fűződő követelmény – A 6. cikk (2) bekezdése – Rendőrség – Kizártság – Vis maior – Fogalom – Az átadás jogi akadályai – A keresett személy által indított jogi eljárások – Nemzetközi védelem iránti kérelem – Kizártság – A 23. cikk (5) bekezdése – Az átadás határidejének lejárta – Következmények – Szabadon bocsátás – A szökés megakadályozásához szükséges egyéb intézkedések elfogadására vonatkozó kötelezettség”

1.        Büntetőügyekben folytatott igazságügyi együttműködés – Az európai elfogatóparancsról és a tagállamok közötti átadási eljárásokról szóló kerethatározat – A keresett személy átadásának határideje – Új átadási időpont megállapítása a személy határidőn belül történő átadásának vis maior miatti lehetetlensége esetén – A vis maior fogalma – Szigorú értelmezés – A keresett személy által a végrehajtó tagállam joga alapján indított jogi eljárásokból eredő, átadással kapcsolatos jogi akadályok – A vis maior hiánya – Következmények – Az átadási határidők felfüggesztésének hiánya

(A 2009/299 kerethatározattal módosított 2002/584 tanácsi kerethatározat, 23. cikk, (3) bekezdés)

(lásd: 44–49., 51., 58. pont és a rendelkező rész 1. pontja)

2.        Büntetőügyekben folytatott igazságügyi együttműködés – Az európai elfogatóparancsról és a tagállamok közötti átadási eljárásokról szóló kerethatározat – A végrehajtó igazságügyi hatóság közreműködésére vonatkozóan a kerethatározat 23. cikkének (3) bekezdésében előírt követelmény – A végrehajtó tagállam rendőrségének közreműködése – Megengedhetetlenség – Következmények – Az európai elfogatóparanccsal érintett személy átadása határidejének lejárta – Az említett személy szabadon bocsátása – A végrehajtó tagállam kötelezettsége az európai elfogatóparancs végrehajtására irányuló eljárás folytatására – Az említett tagállam illetékes hatósága, amely köteles az e személy szökésének megakadályozása érdekében szükségesnek bizonyuló minden intézkedést megtenni, a szabadságelvonással járó intézkedések kivételével

(A 2009/299 kerethatározattal módosított 2002/584 tanácsi kerethatározat, (8) és (9) preambulumbekezdés, 6. és 7. cikk, 15. cikk, (1) bekezdés, valamint 23. cikk)

(lásd: 61–63., 66–69., 71–76. pont és a rendelkező rész 2. pontja)

Összefoglalás

2015 májusában egy román igazságügyi hatóság szabadságvesztés‑büntetés végrehajtása céljából európai elfogatóparancsot bocsátott ki C‑vel és CD‑vel, két román állampolgárral (a továbbiakban: érintettek) szemben. 2020‑ban az érintetteket ezen európai elfogatóparancsok alapján Finnországban elfogták és őrizetbe vették. 2021 áprilisában a Korkein oikeus (legfelsőbb bíróság, Finnország) elrendelte a román hatóságok részére történő átadásukat, és a Keskusrikospoliisi (nemzeti nyomozóiroda, Finnország) az első átadási időpontot 2021. május 7‑re tűzte ki. Az átadásra nem került sor, mivel az érintettek fellebbezést nyújtottak be ugyanezen bírósághoz. 2021. május 31‑én e fellebbezés elutasítását megelőzően a legfelsőbb bíróság ugyanis ideiglenesen megtiltotta az átadásról szóló határozatok végrehajtását. A második átadási időpontot 2021. június 11‑re tűzték ki, de azt ismét elhalasztották, mivel az egyeztetett ütemezést betartva nem lehetett megszervezni a megfelelő légi szállítást. A 2021 júniusára kitűzött harmadik átadási időpont alkalmával sem volt lehetséges az átadás, mivel az érintettek nemzetközi védelem iránti kérelmet nyújtottak be Finnországban.

Az érintettek ekkor a Helsingin käräjäoikeushoz (helsinki körzeti bíróság, Finnország) fordultak a szabadon bocsátásuk és az átadásuknak a nemzetközi védelem iránti kérelmeik miatti elhalasztása iránt. E bíróság elfogadhatatlannak nyilvánította a kereseteket. Ebben az összefüggésben a helsinki körzeti bíróság e határozataival szemben benyújtott fellebbezéseket elbíráló legfelsőbb bíróság egyrészt a vis maior fogalmával kapcsolatban tesz fel kérdést, amely a 2002/584 kerethatározat(1) 23. cikkének (3) bekezdése szerint lehetővé teszi az európai elfogatóparanccsal érintett személy átadásának elhalasztását. A kérdést előterjesztő bíróság a finn jog szerinti jogi akadályokkal szembesülve különösen azt kérdezi, hogy az e rendelkezés értelmében vett vis maiornak minősülhetnek‑e az olyan jogi akadályok, mint az átadásról szóló határozatok végrehajtásának a bírósági eljárás időtartamára elrendelt tilalma vagy a nemzetközi védelem iránti kérelem benyújtása. Másrészt a kérdést előterjesztő bíróság – a nemzeti nyomozóirodának az átadás végrehajtásában betöltött központi szerepére tekintettel – a vis maior fennállásának értékelésére vonatkozó eljárási szabályokkal kapcsolatban tesz fel kérdést.

A sürgősségi előzetes döntéshozatali eljárás keretében a Bíróság az első kérdésre nemleges választ ad, és kimondja, hogy a „vis maior” fogalma nem terjed ki az európai elfogatóparanccsal érintett személy által a végrehajtó tagállam joga alapján indított jogi eljárásokból eredő jogi akadályokra, amennyiben az átadásról szóló végleges határozatot a végrehajtó igazságügyi hatóság elfogadtal.(2) Egyébiránt a Bíróság pontosítja, hogy a végrehajtó igazságügyi hatóság közreműködésére vonatkozóan a 23. cikk (3) bekezdésében előírt követelményt nem teljesíti az a végrehajtó tagállam, amely a vis maior fennállásának, illetve az európai elfogatóparanccsal érintett személy fogva tartásának fenntartásához szükséges feltételek betartásának vizsgálatát, és az esetleges új átadási időpont meghatározását a rendőrségre bízza, még akkor sem, ha e személynek joga van arra, hogy bármikor a végrehajtó igazságügyi hatósághoz forduljon annak érdekében, hogy a fent említett kérdésekben döntsön.

A Bíróság álláspontja

Először is a Bíróság emlékeztet arra, hogy a „vis maior” fogalma olyan rendkívüli és előreláthatatlan, az arra hivatkozón kívül álló körülményekre vonatkozik, amelyek következményeit a legnagyobb gondosság mellett sem lehet elkerülni E tekintetben nem tekinthető előre nem látható körülménynek az, hogy az európai elfogatóparanccsal érintett személy a végrehajtó tagállam nemzeti jogában előírt eljárások keretében jogi eljárásokat indít annak érdekében, hogy vitassa a kibocsátó tagállam hatóságainak történő átadását, ami késleltetheti ezt az átadást. Következésképpen az átadásnak az ilyen jogi eljárásokból eredő jogi akadályai nem minősülhetnek a 2002/584 kerethatározat 23. cikkének (3) bekezdése értelmében vett vis maiornak. Amennyiben az e személy átadásáról szóló végleges határozatot a végrehajtó igazságügyi hatóság elfogadta, az ugyanezen kerethatározat 23. cikkében előírt átadási határidők nem tekinthetők felfüggesztettnek a végrehajtó tagállamban kezdeményezett és folyamatban lévő eljárások miatt, éppen ezért e tagállam hatóságai továbbra is kötelesek e személyt a kibocsátó tagállam hatóságainak az említett határidőkön belül átadni.

Másodszor a Bíróság emlékeztet arra, hogy valamely tagállam rendőrsége nem tartozhat a 2002/584 kerethatározat 6. cikke értelmében vett „igazságügyi hatóság” fogalmába. Így a végrehajtó igazságügyi hatóságnak az ugyanezen kerethatározat 23. cikkének (3) bekezdésében előírt, a vis maior fennállásának értékelésében és az esetleges új átadási időpont meghatározásában való közreműködése nem bízható a rendőrségre. Függetlenül ugyanis a vis maior tényleges fennállásától, az ilyen szervnek e kétfajta határozathozatalban való közreműködése nem felel meg az e rendelkezésben előírt alaki követelményeknek. Következésképpen a végrehajtó igazságügyi hatóság közreműködésének elmaradása esetén a kerethatározat 23. cikkének (2)–(4) bekezdésében előírt átadási határidők vis maior címén nem hosszabbíthatók meg. Ilyen helyzetben ezeket a határidőket lejártnak kell tekinteni, ami azt jelenti, hogy az érintett személyt szabadon kell bocsátani. Ilyen esetben a végrehajtó tagállamot terhelő ezen kötelezettség alól nincs kivétel. Ugyanakkor a 2002/584 kerethatározat 23. cikkében megállapított határidők lejárta önmagában nem mentesíti a végrehajtó tagállamot azon kötelezettsége alól, hogy folytassa az európai elfogatóparancs végrehajtására irányuló eljárást és átadja a keresett személyt, mivel az érintett hatóságoknak e célból új átadási időpontban kell megállapodniuk. Így az érintett személy szabadon bocsátása esetén a végrehajtó tagállam illetékes hatósága köteles a szökés megakadályozása érdekében szükségesnek bizonyuló minden intézkedést megtenni, a szabadságelvonással járó intézkedések kivételével.

Közelebbről a 2002/584 kerethatározat 23. cikke az európai elfogatóparancs útján keresett személyek azt követően történő átadásának határidejét szabályozza, hogy a végrehajtó igazságügyi hatóság végleges határozatot hozott e személyek átadásáról. Ha az átadást vis maior akadályozza, ez a határidő a 23. cikk (3) bekezdése alapján meghosszabbítható. Ha a keresett személyt nem adják át a kerethatározatban megállapított határidőn belül, őt a 23. cikk (5) bekezdése értelmében szabadon kell bocsátani.


1      A 2009. február 26‑i 2009/299/IB tanácsi kerethatározattal (HL 2009. L 81., 24. o.) módosított, az európai elfogatóparancsról és a tagállamok közötti átadási eljárásokról szóló, 2002. június 13‑i 2002/584/IB tanácsi kerethatározat (HL 2002. L 190., 1. o.; magyar nyelvű különkiadás 19. fejezet, 6. kötet, 34. o.).


2      Az átadásról szóló ezen végleges határozatot a 2002/584 kerethatározatnak az abban előírt határidők és feltételek tiszteletben tartásának szükségességét előíró 15. cikke (1) bekezdése értelmében a végrehajtó igazságügyi hatóság hozza meg.