Ideiglenes változat

A TÖRVÉNYSZÉK ÍTÉLETE (kibővített nyolcadik tanács)

2023. december 20.(*)

„Gazdasági és monetáris unió – Bankunió – A hitelintézetekre és bizonyos befektetési vállalkozásokra vonatkozó Egységes Szanálási Mechanizmus (ESZM) – Egységes Szanálási Alap (ESZA) – Az ESZT 2021. évi előzetes hozzájárulások kiszámításáról szóló határozata – Indokolási kötelezettség – A megfelelő ügyintézés elve – A hatékony bírói jogvédelem elve – Jogellenességi kifogás – Az ítélet időbeli hatályának korlátozása”

A T‑383/21. sz. ügyben,

a La Banque postale (székhelye: Párizs [Franciaország], képviselik: A. Gosset‑Grainville és M. Trabucchi ügyvédek)

felperes

az Egységes Szanálási Testület (ESZT) (képviselik: J. Kerlin, C. De Falco és C. Flynn, meghatalmazotti minőségben, segítőik: H.‑G. Kamann, F. Louis, P. Gey és V. Del Pozo Espinosa de los Monteros ügyvédek)

alperes ellen,

támogatják:

az Európai Parlament (képviselik: J. Etienne, O. Denkov és M. Menegatti, meghatalmazotti minőségben)

és

az Európai Unió Tanácsa (képviselik: E. d’Ursel, A. Westerhof Löfflerová és J. Bauerschmidt, meghatalmazotti minőségben),

valamint

az Európai Bizottság (képviselik: D. Triantafyllou, A. Nijenhuis és A. Steiblytė, meghatalmazotti minőségben)

beavatkozó felek,

A TÖRVÉNYSZÉK (kibővített nyolcadik tanács),

tagjai: A. Kornezov elnök, G. De Baere, D. Petrlík (előadó), Kecsmár K. és S. Kingston bírák,

hivatalvezető: S. Jund tanácsos,

tekintettel az eljárás írásbeli szakaszára,

tekintettel a 2023. március 10‑i tárgyalásra,

meghozta a következő

Ítéletet

1        Az EUMSZ 263. cikken alapuló keresetében a felperes, a La Banque postale az Egységes Szanálási Testületnek (ESZT) az Egységes Szanálási Alapba fizetendő 2021. évi előzetes hozzájárulások kiszámításáról szóló, 2021. április 14‑i SRB/ES/2021/22 határozatának (a továbbiakban: megtámadott határozat) őt érintő részében történő megsemmisítését kéri.

I.      A jogvita előzményei

2        A felperes franciaországi székhelyű hitelintézet.

3        A megtámadott határozattal az ESZT a hitelintézeteknek és bizonyos befektetési vállalkozásoknak az Egységes Szanálási Mechanizmus keretében történő szanálására vonatkozó egységes szabályok és egységes eljárás kialakításáról, valamint az Egységes Szanálási Alap létrehozásáról és az 1093/2010/EU rendelet módosításáról szóló, 2014. július 15‑i 806/2014/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet (HL 2014. L 225., 1. o.; helyesbítés: HL 2014. L 372., 9. o.) 70. cikke (2) bekezdésének megfelelően meghatározta az e rendelet 2. cikke és 67. cikkének (4) bekezdése együttesen értelmezett rendelkezéseinek hatálya alá tartozó intézmények (a továbbiakban: intézmények), köztük a felperes Egységes Szanálási Alaphoz (ESZA) való előzetes hozzájárulásait (a továbbiakban: előzetes hozzájárulások) a 2021. évre vonatkozóan (a továbbiakban: 2021. évi hozzájárulási időszak).

4        Az Autorité de contrôle prudentiel et de résolution (prudenciális és szanálási hatóság, ACPR, Franciaország) mint a 806/2014 rendelet 3. cikke (1) bekezdésének 3. pontja értelmében vett nemzeti szanálási hatóság 2021. április 28‑i beszedési értesítésében felszólította a felperest, hogy fizesse meg a 2021. évi hozzájárulási időszakra vonatkozó, az ESZT által meghatározott előzetes hozzájárulását.

II.    A megtámadott határozat

5        A megtámadott határozat főszövegből, valamint három mellékletből áll.

6        A megtámadott határozat főszövege ismerteti a 2021. évi hozzájárulási időszakra vonatkozó előzetes hozzájárulások meghatározásának folyamatát, amely valamennyi intézményre irányadó.

7        Közelebbről, az említett határozat 5. szakaszában az ESZT a 2021. évi hozzájárulási időszak tekintetében meghatározta a 806/2014 rendelet egységes alkalmazási feltételeinek az Egységes Szanálási Alaphoz való előzetes hozzájárulás tekintetében történő meghatározásáról szóló, 2014. december 19‑i (EU) 2015/81 tanácsi végrehajtási rendelet (HL 2015. L 15., 1. o.) 4. cikkében említett éves célszintet (a továbbiakban: éves célszint).

8        Az ESZT kifejtette, hogy ezt az éves célszintet a 2014/59/EU európai parlamenti és tanácsi irányelvnek a szanálásfinanszírozási rendszerhez való előzetes hozzájárulás tekintetében történő kiegészítéséről szóló, 2014. október 21‑i (EU) 2015/63 felhatalmazáson alapuló bizottsági rendelet (HL 2015. L 11., 44. o.; helyesbítés: HL 2017. L 156., 38. o.) 16. cikkének megfelelően a betétbiztosítási rendszerek által közölt adatok alapján kapott, az összes intézmény biztosított betéteinek 2020. évi, negyedévente számított átlagos összege (a továbbiakban: 2020. évi biztosított betétek átlagos összege) 1,35%‑ának egynyolcadában állapította meg.

9        A megtámadott határozat 6. szakaszában az ESZT ismertette a 2021. évi hozzájárulási időszakra vonatkozó előzetes hozzájárulások kiszámítása során követendő módszert. E tekintetben az említett határozat (59) preambulumbekezdésében rögzítette, hogy ezen időszak tekintetében az előzetes hozzájárulások 13,33%‑át „nemzeti alapon”, vagyis az érintett részt vevő tagállam területén engedélyezett intézmények által közölt adatok (a továbbiakban: nemzeti alap) alapján számították ki, a hitelintézetek és befektetési vállalkozások helyreállítását és szanálását célzó keretrendszer létrehozásáról és a 82/891/EGK tanácsi irányelv, a 2001/24/EK, 2002/47/EK, 2004/25/EK, 2005/56/EK, 2007/36/EK, 2011/35/EU, 2012/30/EU és 2013/36/EU irányelv, valamint az 1093/2010/EU és a 648/2012/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet módosításáról szóló, 2014. május 15‑i 2014/59/EU európai parlamenti és tanácsi irányelv (HL 2014. L 173., 190. o.; helyesbítések: HL 2019. L 165., 129. o.; HL 2021. L 104., 56. o.) 103. cikkének, valamint a 2015/63 felhatalmazáson alapuló rendelet 4. cikkének megfelelően. Az előzetes hozzájárulások fennmaradó részét (azaz 86,67%‑ot) a „bankunió alapján”, azaz az Egységes Szanálási Mechanizmusban (ESZM) részt vevő összes tagállam (a továbbiakban: részt vevő tagállamok) területén engedélyezett valamennyi intézmény által közölt adatok (a továbbiakban: uniós alap) alapján számították ki, a 806/2014 rendelet 69. és 70. cikkének, valamint a 2015/81 végrehajtási rendelet 4. cikkének megfelelően.

10      Ezt követően az ESZT a következő főbb szakaszoknak megfelelően kiszámította az intézmények, köztük a felperes előzetes hozzájárulását.

11      Az első szakaszban az ESZT a 806/2014 rendelet 70. cikke (2) bekezdése második albekezdése a) pontjának megfelelően kiszámította az egyes intézmények alapvető éves hozzájárulását, amelyet az adott intézmény biztosított betétekkel csökkentett (szavatolótőke nélküli) kötelezettségei összegének és az összes részt vevő tagállam területén engedélyezett valamennyi intézmény biztosított betétekkel csökkentett (szavatolótőke nélküli) összes kötelezettségeinek az aránya alapján állapított meg. A 2015/63 felhatalmazáson alapuló rendelet 5. cikke (1) bekezdésének megfelelően az ESZT bizonyos típusú kötelezettségeket levont az intézmény e hozzájárulás meghatározása során figyelembe veendő összes kötelezettségeiből.

12      Az előzetes hozzájárulás kiszámításának második szakaszában az ESZT a 806/2014 rendelet 70. cikke (2) bekezdése második albekezdése b) pontjának megfelelően elvégezte az alapvető éves hozzájárulásnak az érintett intézmény kockázati profilja alapján történő kiigazítását. Ezt a kockázati profilt a 2015/63 felhatalmazáson alapuló rendelet 6. cikkében említett négy kockázati pillér alapján értékelte, amelyek kockázati mutatókból állnak. Annak érdekében, hogy az intézményeket kockázati szintjük szerint osztályozza, az ESZT először is – a 2021. évi hozzájárulási időszak tekintetében alkalmazott minden egyes kockázati mutató esetében – meghatározta azokat az osztályokat, amelyekbe az intézményeket az I. melléklet „2. lépés” című részének 3. pontja szerint besorolták. Az ugyanazon osztályhoz tartozó intézményekhez egy adott kockázati mutató tekintetében közös értéket rendeltek hozzá, az úgynevezett „diszkretizált értéket”. Az egyes kockázati mutatókra vonatkozó diszkretizált értékek kombinálásával az ESZT kiszámította az érintett intézmény „kockázatkiigazítási szorzóját” (a továbbiakban: kockázatkiigazítási szorzó). Az ESZT ezen intézmény alapvető éves hozzájárulását az intézmény kockázatkiigazítási szorzójával megszorozva megkapta az említett intézmény „kockázati profiljának megfelelően kiigazított alapvető éves hozzájárulását”.

13      Ezt követően az ESZT összeadta az összes, a kockázati profilnak megfelelően kiigazított alapvető éves hozzájárulást annak érdekében, hogy megkapja az éves célszint azon részének kiszámításához használt „közös nevezőt”, amelyet az egyes intézmények kötelesek megfizetni.

14      Végül az ESZT úgy számította ki az egyes intézmények előzetes hozzájárulását, hogy az éves célszintet felosztotta valamennyi intézmény között az egyrészt a kockázati profilnak megfelelően kiigazított alapvető éves hozzájárulás, másrészt pedig a közös nevező között fennálló arány alapján.

15      A megtámadott határozat I. melléklete egy egyéni adatlapot tartalmaz az előzetes hozzájárulások fizetésére kötelezett minden egyes intézmény, köztük a felperes vonatkozásában, amely adatlap tartalmazza az egyes intézmények előzetes hozzájárulása kiszámításának eredményeit (a továbbiakban: egyéni adatlap). Ezen adatlapok mindegyike tartalmazza az érintett intézmény alapvető éves hozzájárulásának összegét, valamint kockázatkiigazítási szorzójának értékét, mind uniós, mind pedig nemzeti alapon, minden egyes kockázati mutató esetében feltüntetve annak az osztálynak a számát, amelybe az említett intézményt besorolták. Ezenkívül az egyéni adatlap tartalmazza az összes érintett intézmény előzetes hozzájárulásának kiszámításához felhasznált adatokat, amelyeket az ESZT az összes érintett intézmény egyedi adatainak összeadásával vagy kombinálásával határozott meg. Végül ez az adatlap tartalmazza az érintett intézmény által a bejelentési formanyomtatványon bejelentett és az előzetes hozzájárulásának kiszámítása során felhasznált adatokat.

16      A megtámadott határozat II. melléklete minden egyes tagállam tekintetében tartalmazza az előzetes hozzájárulások kiszámítására vonatkozó statisztikai adatokat, összefoglalt és összesített formában. E melléklet minden egyes tagállam tekintetében megjelöli többek között az érintett intézmények által fizetendő előzetes hozzájárulások teljes összegét. Egyébiránt az említett melléklet minden egyes kockázati mutató tekintetében felsorolja az osztályok számát, az egyes osztályokba tartozó intézmények számát, valamint ezen osztályok minimális és maximális értékeit. A nemzeti alapra vonatkozó osztályok esetében ezeket az értékeket – titoktartási okokból – véletlenszerű összeggel csökkentették vagy növelték, fenntartva az intézmények eredeti besorolását.

17      A megtámadott határozatnak „Az Egységes Szanálási Alaphoz való 2021. évi előzetes hozzájárulásokra vonatkozó konzultáció keretében benyújtott észrevételek értékelése” című III. melléklete megvizsgálja az ESZT által 2021. március 5. és 19. között a megtámadott határozat elfogadása céljából folytatott konzultációs eljárás során az intézmények által benyújtott észrevételeket.

III. A felek kérelmei

18      A felperes azt kéri, hogy a Törvényszék:

–        semmisítse meg a megtámadott határozatot annyiban, amennyiben az őt érinti;

–        az ESZT‑t kötelezze a költségek viselésére.

19      Az ESZT azt kéri, hogy a Törvényszék:

–        utasítsa el a keresetet;

–        a felperest kötelezze a költségek viselésére;

–        másodlagosan, arra az esetre, ha a kereset hatodik, hetedik vagy nyolcadik jogalapjának helyt adna, kizárólag a megtámadott határozatnak a visszavonhatatlan fizetési kötelezettségvállalásokra (a továbbiakban: vfk‑k) vonatkozó 11. szakaszát semmisítse meg;

–        másodlagosan – a megtámadott határozat megsemmisítése esetén – tartsa fenn az említett határozat joghatásait, amíg annak felváltására nem kerül sor, de legalább az ítélet jogerőre emelkedésétől számított hat hónapos időszakra.

20      Az Európai Parlament azt kéri, hogy a Törvényszék:

–        utasítsa el a keresetet annyiban, amennyiben az a 806/2014 rendelet jogellenességére vonatkozó kifogásokon alapul;

–        a felperest kötelezze a költségek viselésére.

21      Az Európai Unió Tanácsa azt kéri, hogy a Törvényszék utasítsa el a keresetet.

22      Az Európai Bizottság azt kéri, hogy a Törvényszék:

–        utasítsa el a keresetet;

–        a felperest kötelezze a költségek viselésére.

IV.    A jogkérdésről

23      Keresetének alátámasztása érdekében a felperes nyolc jogalapra hivatkozik, amelyek közül az első az egyenlő bánásmód elvének megsértésén, a második az arányosság elvének megsértésén, a harmadik a jogbiztonság elvének megsértésén, a negyedik a megfelelő ügyintézés elvének megsértésén, az ötödik a hatékony bírói jogvédelem elvének megsértésén, a hatodik a megtámadott határozat indokolására vonatkozó kötelezettségnek a vfk‑k igénybevétele tekintetében történő megsértésén, a hetedik a vfk‑k igénybevételének az előzetes hozzájárulások összegének 15%‑ára történő korlátozását és a biztosíték készpénzre történő korlátozását illetően az ESZT által elkövetett nyilvánvaló értékelési hibákon, a nyolcadik pedig a vfk‑k igénybevételének korlátozását illetően elkövetett téves jogalkalmazáson alapul.

24      A tárgyaláson a felperes jelezte, hogy visszavonja a hatodik jogalapot.

A.      Az elfogadhatatlansági kifogásokról

25      Az első öt jogalap a 806/2014 rendelet, a 2015/63 felhatalmazáson alapuló rendelet és a 2015/81 végrehajtási rendelet több rendelkezésének jogellenességére vonatkozó kifogásokat tartalmaz.

26      A Bizottság úgy véli, hogy az első három jogalapot alátámasztó jogellenességi kifogásokat mint elfogadhatatlanokat el kell utasítani.

27      Az ESZT a jelen ügyben nem hozott fel elfogadhatatlansági kifogást.

28      Márpedig, mivel a Bizottság mint beavatkozó fél csak annyiban jogosult elfogadhatatlansági kifogásra hivatkozni, amennyiben az ilyen elfogadhatatlansági kifogásra az általa támogatott fél hivatkozik (lásd ebben az értelemben és analógia útján: 1993. március 24‑i CIRFS és társai kontra Bizottság ítélet, C‑313/90, EU:C:1993:111, 20–22. pont; 1998. június 17‑i Svenska Journalistförbundet kontra Tanács ítélet, T‑174/95, EU:T:1998:127, 77. és 78. pont; 2013. március 7‑i Cindu Chemicals és társai kontra ECHA ítélet, T‑95/10, EU:T:2013:108, 32. pont), ami a jelen ügyben nem áll fenn, az általa felhozott elfogadhatatlansági kifogások elfogadhatatlanok.

29      Mindazonáltal hivatalból meg kell vizsgálni a felperes által felhozott jogellenességi kifogások elfogadhatóságát, mivel az említett elfogadhatatlansági kifogások eljárásgátló jellegűek.

30      E kifogások szerint a Bizottság úgy véli, hogy a felperes nem bizonyította a megtámadott határozat és a vitatott rendelkezések közötti összefüggés fennállását, és nem fűződik érdeke a vitatott rendelkezések jogellenességének megállapításához.

31      E tekintetben egyrészt az ítélkezési gyakorlatból kitűnik, hogy az alapkeresetben valamely harmadik jogi aktus jogszerűségének vitatása során az EUMSZ 277. cikk alapján járulékosan felhozott jogellenességi kifogás csak akkor fogadható el, ha összefüggés áll fenn ezen aktus és azon jogi norma között, amelynek állítólagos jogellenességére hivatkoznak (2019. április 30‑i Wattiau kontra Parlament ítélet, T‑737/17, EU:T:2019:273, 56. pont; 2021. június 16‑i Krajowa Izba Gospodarcza Chłodnictwa i Klimatyzacji kontra Bizottság ítélet, T‑126/19, EU:T:2021:360, 33. pont).

32      A jelen ügyben a megtámadott határozatból az következik, hogy e határozat minden olyan rendelkezést alkalmaz, amelynek jogellenességére a felperes hivatkozik, akár azért, mert e rendelkezések képezik a felperestől követelt előzetes hozzájárulások alapját, mint a 806/2014 rendelet 70. cikkének (1) és (2) bekezdése esetében, akár azért, mert meghatározzák e hozzájárulások kiszámításának paramétereit, mint a 2015/63 felhatalmazáson alapuló rendelet 6. és 7. cikke, valamint I. melléklete esetében. Következésképpen a Bizottság állításával ellentétben közvetlen jogi kapcsolat áll fenn a megtámadott határozat és a vitatott rendelkezések között.

33      Másrészt valamely természetes vagy jogi személy által indított megsemmisítés iránti kereset kétségkívül csupán abban az esetben elfogadható, amennyiben e személynek érdeke fűződik a megtámadott jogi aktus megsemmisítéséhez. Ez az érdek feltételezi, hogy e jogi aktus megsemmisítése önmagában jogi következményekkel járhat, és a kereset ezért – eredményét tekintve – az azt indító fél javára szolgálhat. A felperesnek az eljáráshoz fűződő, létrejött és fennálló érdekkel kell rendelkeznie. Ez az érdek nem vonatkozhat jövőbeli vagy hipotetikus helyzetre (lásd: 2021. május 5‑i Pharmaceutical Works Polpharma kontra EMA ítélet, T‑611/18, EU:T:2021:241, 139. és 141. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

34      Ugyanakkor a jelen ügyben a jogellenességi kifogásokkal érintett valamennyi rendelkezés vagy a 2021. év tekintetében a felperestől követelt előzetes hozzájárulások alapját képezi, vagy e hozzájárulások kiszámításának paramétereit határozza meg, így a felperesnek létrejött és fennálló érdeke fűződik ahhoz, hogy megállapítsák azok jogellenességét. Abban az esetben ugyanis, ha a felperes pernyertes lenne, e hozzájárulásoknak nem lenne jogalapja. Következésképpen a Bizottság állításával ellentétben a felperesnek érdeke fűződik e rendelkezések jogellenességének megállapíttatásához.

35      Következésképpen a Bizottság elfogadhatatlansági kifogásait el kell utasítani.

B.      A 806/2014 rendelet, a 2015/63 felhatalmazáson alapuló rendelet és a 2015/81 végrehajtási rendelet jogellenességére vonatkozó kifogásokról

1.      Az egyenlő bánásmód elvének megsértésére alapított első jogalapról

36      Első jogalapjával a felperes azt állítja, hogy a 806/2014 rendelet 70. cikkének (1) bekezdése és (2) bekezdése második albekezdésének a) és b) pontja, továbbá a 2015/63 felhatalmazáson alapuló rendelet 6. és 7. cikke, valamint I. melléklete sérti az egyenlő bánásmód elvét. Az e jogalap alátámasztására irányuló érvelés négy részből áll, amelyek közül az első a bankunió intézményeinek helyzete közötti különbségek figyelmen kívül hagyásán, a második a biztosított betéteknek az alapvető éves hozzájárulás számítási alapjából való kizárásának indokolatlan jellegén, a harmadik a leírható, illetve átalakítható kötelezettségek levonása elmaradásának indokolatlan jellegén, a negyedik pedig az alapvető éves hozzájárulás kockázati profilnak megfelelően történő kiigazítására vonatkozó kritériumok nem megfelelő jellegén alapul.

37      Előzetesen pontosítani kell, hogy e részek egyike sem értelmezhető úgy, hogy a felperes valójában arra hivatkozik, hogy a fent említett rendelkezések a fenti 36. pontban hivatkozott okokból értékelési hibában szenvednek. A tárgyaláson a Törvényszék kérdésére válaszolva a felperes ugyanis megerősítette, hogy az első jogalap egészével csupán az egyenlő bánásmód elvének megsértésére, nem pedig értékelési hibára hivatkozik.

38      Ami egyébiránt az egyenlő bánásmód elvének megsértését illeti, emlékeztetni kell arra, hogy ez az elv mint az uniós jog alapelve azt követeli meg, hogy az összehasonlítható helyzeteket ne kezeljék eltérően, és az eltérő helyzeteket ne kezeljék ugyanúgy, amennyiben az ilyen bánásmód objektíve nem igazolható (2021. február 3‑i Fussl Modestraße Mayr ítélet, C‑555/19, EU:C:2021:89, 95. pont).

39      Mivel a felperes az egyenlő bánásmód elvének megsértésére hivatkozott, neki kell pontosan megjelölnie azokat a hasonló helyzeteket, amelyekről úgy véli, hogy azokat eltérően kezelték, illetve azokat az eltérő helyzeteket, amelyekről úgy véli, hogy azokat ugyanúgy kezelték (2013. április 12‑i Du Pont de Nemours [France] és társai kontra Bizottság ítélet, T‑31/07, nem tették közzé, EU:T:2013:167, 311. pont).

40      Az állandó ítélkezési gyakorlat szerint az ilyen helyzetek hasonló jellegét az azokat jellemző tényezők összességére tekintettel kell értékelni. E tényezőket – többek között – a szóban forgó különbségtételt létrehozó uniós aktus tárgyának és céljának fényében kell meghatározni és értékelni. Ezen túlmenően tekintetbe kell venni azon szabályozási terület elveit és céljait, amelyhez a szóban forgó aktus tartozik (lásd: 2021. február 3‑i Fussl Modestraße Mayr ítélet, C‑555/19, EU:C:2021:89, 99. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

41      Ami a 806/2014 rendelet és a 2015/63 felhatalmazáson alapuló rendelet tárgyát és célját illeti, emlékeztetni kell arra, hogy e jogi aktusok a 2014/59 irányelvhez hasonlóan az ESZM területéhez tartoznak, amelynek létrehozása a 806/2014 rendelet (12) preambulumbekezdésének megfelelően arra irányul, hogy semleges megközelítést biztosítson a csődközeli állapotban lévő intézmények kezelését illetően, fokozza a részt vevő tagállamokban levő intézmények stabilitását, és megelőzze az esetleges válságok tovagyűrűzését az e mechanizmusban részt nem vevő tagállamokba annak érdekében, hogy megkönnyítse a belső piac mint egész működését.

42      Az ESZM tevékenységei finanszírozásának biztosítása érdekében a 2014/59 irányelv, a 806/2014 rendelet és a 2015/63 felhatalmazáson alapuló rendelet bevezette az előzetes hozzájárulásokat, amelyek sajátos jellege abban áll – amint az ezen irányelv (105)–(107) preambulumbekezdéséből és e rendelet (41) preambulumbekezdéséből kitűnik –, hogy a pénzügyi szektor egy biztosítási logika alapján megfelelő pénzügyi források nyújtását biztosítja az ESZM‑nek ahhoz, hogy feladatait elláthassa, továbbá arra ösztönzi az intézményeket, hogy kevésbé kockázatos modellben működjenek (lásd ebben az értelemben: 2021. július 15‑i Bizottság kontra Landesbank Baden‑Württemberg és ESZT ítélet, C‑584/20 P és C‑621/20 P, EU:C:2021:601, 113. pont).

43      E megfontolásokra tekintettel kell megvizsgálni azon rendelkezések jogszerűségét, amelyek jogellenességére a felperes hivatkozik.

44      E rendelkezések között szerepel mindenekelőtt a 806/2014 rendelet 70. cikkének (1) bekezdése és (2) bekezdése második albekezdésének a) és b) pontja, amely az összes részt vevő tagállam területén engedélyezett intézmények között felosztandó éves célszint meghatározását írja elő.

45      Egyébiránt a felperes vitatja a 2015/63 felhatalmazáson alapuló rendelet 6. és 7. cikkének jogszerűségét, amely cikkek pontosítják az előzetes hozzájárulásoknak az intézmények kockázati profiljához való igazítására vonatkozó, a 2014/59 irányelv 103. cikkének (7) bekezdésében rögzített kritériumokat. Konkrétabban, e felhatalmazáson alapuló rendelet 6. cikke felsorolja azokat a kockázati pilléreket és kockázati mutatókat, amelyeket az ESZT‑nek az intézmények kockázati profiljának értékelése céljából figyelembe kell vennie, míg az említett felhatalmazáson alapuló rendelet 7. cikke rögzíti az egyes kockázati pillérek és kockázati mutatók relatív súlyát, amelyet az ESZT‑nek az egyes intézmények kockázati profiljának értékelése során alkalmaznia kell.

46      Végül a felperes a 2015/63 felhatalmazáson alapuló rendelet I. mellékletének jogellenességére hivatkozik, amely melléklet az ESZT által az előzetes hozzájárulások összegének meghatározása érdekében alkalmazott számítási módszer különböző lépéseit részletezi, és meghatározza az ESZT által alkalmazandó matematikai képleteket.

a)      A bankunió intézményeinek helyzete közötti különbségek figyelmen kívül hagyására és a biztosított betéteknek az alapvető éves hozzájárulás számítási alapjából való kizárásának indokolatlan jellegére alapított első és második részről

47      Az első jogalap első része két kifogásra oszlik, amelyek közül az első a részt vevő tagállamok bankszektorai közötti különbségek figyelmen kívül hagyásán, a második pedig az egységes felügyeleti mechanizmus (EFM) keretében alkalmazott értékelési szempontok figyelmen kívül hagyásával összefüggő következetlenségen alapul.

48      Az első jogalap második részében a felperes lényegében azt állítja, hogy a 806/2014 rendelet 70. cikke (2) bekezdése második albekezdésének a) pontja sérti az egyenlő bánásmód elvét, mivel a biztosított betéteknek az alapvető éves hozzájárulás kiszámítása céljából figyelembe vett kötelezettségek közül történő kizárását írja elő.

49      Az ESZT, a Parlament, a Tanács és a Bizottság vitatja ezt az érvelést.

1)      Az első résznek a részt vevő tagállamok bankszektorainak helyzete közötti különbségek figyelmen kívül hagyására alapított első kifogásáról, valamint a biztosított betéteknek az alapvető éves hozzájárulás számítási alapjából való kizárásának indokolatlan jellegére vonatkozó második részről

50      Elsősorban az első rész első kifogása keretében a felperes azt állítja, hogy az előzetes hozzájárulásoknak a bankunió különböző intézményei közötti, a 806/2014 rendelet 70. cikkének (1) és (2) bekezdése, valamint a 2015/63 felhatalmazáson alapuló rendelet 6. és 7. cikke, valamint I. melléklete alapján történő felosztását olyan szempontok alapján alkalmazzák, amelyek számítási módja nem veszi figyelembe a részt vevő tagállamok bankszektorainak helyzete közötti különbségeket. E rendelkezések különösen nem vették figyelembe a felpereshez hasonló franciaországi székhelyű intézmények (a továbbiakban: francia intézmények) sajátos jellemzőit és egyedi profilját. Így, noha ezek az intézmények eltérő helyzetben vannak, mint a más részt vevő tagállamokban székhellyel rendelkező intézmények (a továbbiakban: más tagállambeli intézmények), az említett hozzájárulások összegének kiszámítását illetően azonos bánásmódban részesülnek.

51      E tekintetben a felperes arra hivatkozik, hogy a francia intézmények abban különböznek a más tagállambeli intézményektől, hogy noha összes kötelezettségeik általában jelentős összegűek, viszonylag alacsony összegű biztosított betéttel rendelkeznek.

52      A felperes azt állítja, hogy rendelkezik ezzel a jellemzővel, annak alátámasztása érdekében, hogy őt magát is érinti az egyenlő bánásmód elvének megsértése. Ezen elv megsértése abból ered, hogy a biztosított betéteinek alacsony összege nem teszi lehetővé számára az alapvető éves hozzájárulásának csökkentését, és így a teljes előzetes hozzájárulásának kiszámítása során „mesterségesen” növeli e hozzájárulás relatív súlyát.

53      A felperes érvét ily módon úgy kell értelmezni, hogy lényegében azt állítja, hogy hátrányba kerül a magas összegű biztosított betétekkel rendelkező, többek között más tagállamokban letelepedett intézményekhez képest, mivel ez utóbbiak az előzetes hozzájárulás kiszámításához felhasznált kötelezettségek jelentősebb csökkentésében részesülhetnek, így a felperest e más intézményekhez képest valójában eltérően kellene kezelni.

54      Ez az érv egybeesik az első jogalap második része keretében felhozott érvekkel, amelyek azon alapulnak, hogy indokolatlan a biztosított betéteknek az alapvető éves hozzájárulás számítási alapjából való kizárása. Következésképpen ezeket együtt kell megvizsgálni.

55      E tekintetben mindenekelőtt meg kell állapítani, hogy a biztosított betéteknek a 806/2014 rendelet 70. cikke (2) bekezdése második albekezdésének a) pontjában előírt, az alapvető éves hozzájárulás számítási alapjából való kizárása azonos módon alkalmazandó a hatálya alá tartozó valamennyi intézményre, beleértve tehát a francia intézményeket, köztük a felperest, valamint a más tagállambeli intézményeket is, függetlenül a biztosított betéteik összegétől.

56      Ezt követően, ami azt illeti, hogy a francia intézmények, köztük a felperes, az említett kizárás alkalmazása szempontjából hasonló helyzetben vannak‑e, mint a más tagállambeli intézmények, emlékeztetni kell arra, hogy a 2014/59 irányelv és a 806/2014 rendelet többek között annak biztosítására irányul, hogy – a fenti 42. pontban jelzetteknek megfelelően – a pénzügyi szektor egy biztosítási logika alapján megfelelő pénzügyi források nyújtását biztosítsa az ESZM‑nek ahhoz, hogy feladatait elláthassa. Az előzetes hozzájárulások fizetésére vonatkozó kötelezettségének ellentételezéseként valamennyi intézmény részesül e hozzájárulások előnyeiből a pénzügyi rendszer ESZA által biztosított stabilitásán keresztül. Ez az előny az intézmények által tartott biztosított betétek összegétől és attól függetlenül áll fenn, hogy milyen mértékben zárhatják ki ezt az összeget az alapvető éves hozzájárulásuk számítási alapjából.

57      E körülmények között önmagában az a tény, hogy az intézmények különböző összegű biztosított betétekkel rendelkeznek, nem jár azzal a következménnyel, hogy a 2014/59 irányelv és a 806/2014 rendelet tárgyára és céljára tekintettel eltérő helyzetbe kerülnek.

58      Végül az a körülmény, hogy e szempontok alkalmazása a felperes és a többi intézmény esetében eltérő összegű előzetes hozzájárulásokhoz vezet, pusztán annak a ténynek az eredménye, hogy különböző összegű biztosított betétekkel rendelkeznek.

59      Márpedig, még ha feltételezzük is, hogy a francia intézmények, köztük a felperes, alacsonyabb összegű biztosított betétekkel rendelkeznek, mint a más tagállambeli intézmények, e körülmény nem elegendő az egyenlő bánásmód elve megsértésének megállapításához.

60      E tekintetben az ítélkezési gyakorlatból kitűnik, hogy az uniós jogalkotó által egy adott szakpolitikai területen elfogadott szabályozás az egyéni helyzetükre vagy a rájuk vonatkozó nemzeti szabályokra tekintettel eltérő hatást gyakorolhat az egyes gazdasági szereplőkre, ez a következmény nem tekinthető az egyenlő bánásmód elve megsértésének, amennyiben az említett szabályozás objektív és az e szabályozás által elérni kívánt célokhoz illeszkedő szempontokon alapul (lásd ebben az értelemben és analógia útján: 2013. szeptember 19‑i Panellinios Syndesmos Viomichanion Metapoiisis Kapnou ítélet, C‑373/11, EU:C:2013:567, 34. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

61      A jelen ügyben egyrészt meg kell állapítani, hogy a biztosított betéteknek az alapvető éves hozzájárulás számítási alapjából való kizárása objektív szempontokon alapul. E tekintetben a 806/2014 rendelet 3. cikke (1) bekezdésének 11. pontjából – amely a betétbiztosítási rendszerekről szóló, 2014. április 16‑i 2014/49/EU európai parlamenti és tanácsi irányelv (HL 2014. L 173., 149. o.; helyesbítések: HL 2014. L 212., 47. o.; HL 2014. L 309., 47. o.) 2. cikke (1) bekezdésének 5. pontjára hivatkozik – az következik, hogy a „biztosított betétek” 806/2014 rendelet értelmében vett fogalma e betéteknek az alapvető éves hozzájárulás számítási alapjából való kizárása szempontjából megfelel a „biztosított betétek” betétbiztosítási rendszer keretében érvényesülő fogalmának. Márpedig ez utóbbi fogalom a 2014/49 irányelv 2. cikkének 3. és 4. pontjában, valamint 6. cikkében előírt, objektív jellegű szempontok alapján került meghatározásra.

62      Másrészt meg kell állapítani, hogy e kizárás a 806/2014 rendelet 70. cikke (2) bekezdése második albekezdésének a) pontja által elérni kívánt célokhoz illeszkedő szempontokon alapul. Amint azt az ESZT kifejtette ugyanis, az említett kizárásnak többek között az a célja, hogy elkerülje a biztosított betétek kétszeres figyelembevételét. E tekintetben emlékeztetni kell arra, hogy az intézmények az említett betétek alapján a 2014/49 irányelv értelmében kötelesek befizetést teljesíteni azon betétbiztosítási rendszerbe, amelyhez tartoznak. Márpedig ha – a felperes kérésének megfelelően – a biztosított betéteket nem zárnák ki az előzetes hozzájárulások számítási alapjából, az intézményeknek ugyanezen biztosított betétek miatt a betétbiztosítási rendszerek finanszírozását lehetővé tevő befizetésekkel párhuzamosan kellene előzetes hozzájárulásokat fizetniük.

63      E körülmények között úgy tekinthető, hogy az uniós jogalkotó által a 806/2014 rendelet 70. cikke (2) bekezdése második albekezdésének a) pontjában hozott azon döntés, hogy az intézményeknek az alapvető éves hozzájárulás kiszámítása céljából figyelembe veendő összes kötelességei köréből kizárja a biztosított betéteket, objektív és az e rendelkezés által követett célokhoz illeszkedő szempontokon alapul.

64      Következésképpen el kell utasítani a felperes által az első jogalap első része első kifogásának alátámasztására felhozott első érvet, valamint e jogalap második részét.

65      Másodsorban a felperes azzal érvel, hogy a fenti 50. pontban említett rendelkezésekben előírt számítási módszer azzal a következménnyel jár, hogy a francia intézmények előzetes hozzájárulásai jelentősen magasabbak, mint a más tagállambeli intézmények hozzájárulásai, és 2016 óta jelentősen emelkedtek.

66      E tekintetben először is a felperes nem vitatja, hogy ezen előzetes hozzájárulások kiszámítására vonatkozó szempontok ugyanúgy alkalmazandók a francia intézményekre, amelyek közé tartozik, valamint a más tagállambeli intézményekre.

67      A felperes továbbá nem fejti ki, hogy a fenti 65. pontban hivatkozott körülmény milyen hatással van annak vizsgálatára, hogy a felperes más tagállambeli intézményekhez képest eltérő helyzetben van‑e.

68      Végül a francia intézmények előzetes hozzájárulásainak magas összege mindenesetre több tényezővel magyarázható, amelyeket a felperes nem vitatott.

69      Először is, az ESZT kifejtette – anélkül, hogy ezt bárki vitatta volna –, hogy a francia intézményeknek az összes kötelezettségeken belüli aránya általában jelentősebb, mint a más tagállambeli intézményeké, és az előzetes hozzájárulások számítása szempontjából releváns időszakban e kötelezettségek több mint egyharmadának felelt meg.

70      E körülmény jelentős hatással van az érintett intézmények alapvető éves hozzájárulásainak összegére, és következésképpen az előzetes hozzájárulásaik összegére. A 2014/59 irányelv 103. cikke (2) bekezdésének és a 806/2014 rendelet 70. cikke (1) bekezdésének megfelelően ugyanis az egyes intézmények alapvető éves hozzájárulását az adott intézmény biztosított betétekkel csökkentett (szavatolótőke nélküli) kötelezettségei összegének és az összes részt vevő tagállam területén engedélyezett valamennyi intézmény biztosított betétekkel csökkentett (szavatolótőke nélküli) összes kötelezettségeinek az aránya alapján kell megállapítani. E rendelkezések alkalmazása így azt eredményezi, hogy a francia intézmények éves hozzájárulásai gyakran magasabbak, mint a más tagállambeli intézmények éves hozzájárulásai.

71      Márpedig a felperes nem vitatta a 2014/59 irányelv 103. cikke (2) bekezdésének és a 806/2014 rendelet 70. cikke (1) bekezdésének jogszerűségét, amelyek értelmében az uniós jogalkotó úgy döntött, hogy az előzetes hozzájárulások kiszámítását az intézmények kötelezettségeinek összegére alapozza.

72      Másodszor, a felperes nem vitatta az ESZT azon állítását sem, amely szerint a francia intézmények mérlegének és kötelezettségeinek mérete 2016 és 2021 között nőtt, ami ezen intézmények alapvető éves hozzájárulásának, következésképpen pedig a felperes által fizetendő előzetes hozzájárulásoknak a növekedését eredményezte.

73      Harmadszor, az ESZT kifejtette – anélkül, hogy ezt bárki vitatta volna –, hogy a francia intézmények előzetes hozzájárulásainak emelkedését felgyorsította az e hozzájárulások kiszámítására vonatkozó, a 2015/81 végrehajtási rendelet 8. cikkének (1) bekezdésében előírt fokozatos bevezetési mechanizmus (a továbbiakban: fokozatos bevezetési mechanizmus). E mechanizmus szerint, amely egyébként valamennyi érintett intézményre alkalmazandó, az intézmények előzetes hozzájárulásainak egyre nagyobb részét uniós alapon számítják ki, nem pedig nemzeti alapon, és ez a rész a 2021. évi hozzájárulási időszakra vonatkozó előzetes hozzájárulások kiszámítása esetében 86,67%‑ot tesz ki.

74      E tekintetben az ESZT kifejtette, hogy ez a körülmény azt jelenti, hogy a francia intézmények kockázati profilját egyre inkább a más tagállambeli intézmények kockázati profiljára való hivatkozással mérik. Így a francia intézmények összes kötelezettségeinek a más tagállambeli intézmények összes kötelezettségeihez viszonyított arányára tekintettel, amint az a fenti 69. pontban megállapításra került, a fokozatos bevezetési mechanizmus – az ESZT ugyanezen, nem vitatott pontosításai szerint – magyarázza, hogy a francia intézmények, köztük a felperes előzetes hozzájárulásainak összege 2016 és 2021 között miért nőtt nagyobb mértékben, mint a más tagállambeli intézmények előzetes hozzájárulásainak összege.

75      Következésképpen a felpereshez hasonló francia intézmények előzetes hozzájárulásának növekedése objektív tényezők összességével – többek között a kötelezettségeik egyre nagyobb összegével – magyarázható, nem pedig a velük szemben alkalmazott egyenlőtlen bánásmóddal.

76      E körülmények között a felperes nem bizonyította, hogy a fenti 50. pontban említett rendelkezések sértik az egyenlő bánásmód elvét.

77      Harmadsorban, nem lehet helyt adni a felperes azon érvének sem, amely szerint lényegében a fokozatos bevezetési mechanizmus ahhoz vezet, hogy nem veszik figyelembe az egyes banki szektorok sajátos jellemzőit, és a banki szektorok közötti torzítás alakul ki a francia szektor kárára.

78      Ez az érv ugyanis magának a fokozatos bevezetési mechanizmus létezésének a megkérdőjelezésére irányul, anélkül hogy a felperes az e mechanizmust előíró rendelkezés, azaz a 2015/81 végrehajtási rendelet 8. cikke (1) bekezdésének jogellenességére hivatkozna.

79      Mindenesetre e rendelkezés valamennyi intézményre, köztük a felperesre is vonatkozik. Következésképpen a fokozatos bevezetési mechanizmus azonos módon alkalmazandó a francia intézményekre, köztük a felperesre, és a más tagállambeli intézményekre. Ezenkívül, ha a felperes kifogását úgy kellene értelmezni, hogy a felperes arra hivatkozik, hogy a francia intézmények a fokozatos bevezetési mechanizmus keretében nincsenek a más tagállambeli intézményekkel összehasonlítható helyzetben, meg kell állapítani, hogy a felperes nem terjesztett a Törvényszék elé egyetlen olyan konkrét bizonyítékot sem, amely alátámasztaná, hogy az előbbiek e mechanizmus keretében ténylegesen eltérő helyzetben vannak, mint az utóbbiak.

80      Negyedsorban a felperes azt állítja, hogy azonkívül, hogy nem jelent ugyanolyan kockázatot, mint a más tagállambeli intézmények, kevéssé valószínű, hogy részesülhetne az ESZA‑ban, tekintettel a rá alkalmazandó, a szavatolótőkére és a leírható, illetve átalakítható kötelezettségekre vonatkozó minimumkövetelményre (a továbbiakban: MREL), továbbá a hitelezői feltőkésítési eszköz jelentős nagyságrendben, az ESZA bármely beavatkozása előtt történő alkalmazásának szükségességére.

81      Mindenekelőtt emlékeztetni kell arra, hogy a 806/2014 rendelet 3. cikke (1) bekezdése 40. pontjának megfelelően a szavatolótőke a részvényesek vagy más befektetők által az intézmény rendelkezésére bocsátott eszközöknek, valamint az intézmény által elért és fel nem osztott nyereségnek felel meg.

82      Ezt követően, a 806/2014 rendelet 3. cikkének 49. pontja szerint a „leírható vagy átalakítható kötelezettségek” azon kötelezettségek, valamint bizonyos kategóriákba tartozó tőkeinstrumentumoknak nem minősülő azon tőkeinstrumentumok, amelyek nincsenek kizárva a hitelezői feltőkésítési eszköz alkalmazási köréből.

83      Ezenkívül a 806/2014 rendelet 12. cikke (16) bekezdése első albekezdésének a)–f) pontja előírja, hogy az ugyanezen rendelkezés (1) bekezdése értelmében az MREL‑nek való megfelelés céljából kibocsátott leírható, illetve átalakítható kötelezettségnek olyan instrumentumnak kell lennie, amelyet kibocsátottak és ellenértékét teljes egészében befizették, nem lehető szó olyan kötelezettségről, amellyel az intézménynek tartoznak vagy amelyre maga az intézmény nyújt biztosítékot vagy garanciát, az instrumentum megvásárlását az intézmény sem közvetlenül, sem közvetve nem finanszírozhatta, a kötelezettség hátralévő futamideje legalább egy év kell legyen, a kötelezettség nem eredhet származtatott ügyletből, vagy olyan betétből, amely a nemzeti kielégítési sorrendben elsőbbséget élvez.

84      Végül emlékeztetni kell arra, hogy – amint az a 806/2014 rendelet (73) preambulumbekezdéséből és 27. cikkéből kitűnik – a hitelezői feltőkésítési eszköz minimalizálja a csődközeli helyzetbe került szervezetek szanálásának az adófizető által viselt költségeit, annak biztosítása révén, hogy a csődhelyzetben lévő szervezet részvényesei és hitelezői viseljék a megfelelő veszteségeket, valamint a szervezet csődje miatt keletkezett költségek megfelelő részét. Hasonlóképpen, a 806/2014 rendelet (83) preambulumbekezdéséből kitűnik, hogy a hitelezői feltőkésítési eszköz hatékonyságának biztosítása érdekében e rendelet 12. cikke előírja, hogy az intézményeknek elegendő szavatolótőkével és leírható, illetve átalakítható kötelezettségekkel kell rendelkezniük a veszteségek fedezésére és a csődhelyzetben lévő intézmények feltőkésítésére.

85      Mindemellett a felperes nem vitatja, hogy a 806/2014 rendelet és a 2015/63 felhatalmazáson alapuló rendelet őt az MREL‑lel és a hitelezői feltőkésítési eszköz végrehajtásával kapcsolatos követelmények figyelembevételét illetően ugyanúgy kezeli, mint a többi érintett intézményt.

86      Amennyiben e körülmények között a felperes érvelését úgy kellene értelmezni, hogy a felperes valójában azt állítja, hogy hátrányos helyzetbe került amiatt, hogy a 806/2014 rendelet és a 2015/63 felhatalmazáson alapuló rendelet az előzetes hozzájárulások összegének kiszámítása céljára nem vette kellőképpen figyelembe az MREL‑lel és a hitelezői feltőkésítési eszköz végrehajtásával kapcsolatos követelményeket, a következőket kell megállapítani.

87      Mindenekelőtt a felperes nem terjesztett a Törvényszék elé egyetlen olyan konkrét bizonyítékot sem, amely az ESZT azon állításának vitatására irányulna, amely szerint a felpereshez hasonló, jelentős kötelezettségekkel rendelkező intézmények esetében a legvalószínűbb, hogy részesülnek a 806/2014 rendelet által előírt szanálási mechanizmusok előnyeiből, a rájuk vonatkozó, az MREL‑lel kapcsolatos vagy más prudenciális követelmények ellenére. E tekintetben a 2015/63 felhatalmazáson alapuló rendelet (5) preambulumbekezdése egyébiránt hangsúlyozza, hogy minél nagyobb egy intézmény, annál valószínűbb, hogy válsághelyzet esetén a szanálási hatóság közérdeknek tartja az adott intézmény szanálását és a szanálási eszközök hatékony alkalmazásának biztosítása érdekében az ESZA használatát.

88      A 2015/63 felhatalmazáson alapuló rendelet 6. cikke (2) bekezdésének a) pontja továbbá egy, többek között az MREL‑lel kapcsolatos követelményeken alapuló kockázati mutatót ír elő az intézmények kockázati profiljának az előzetes hozzájárulásuk összegének kiszámítása céljából történő értékelése keretében. Márpedig a felperes nem állította, hogy e kockázati mutató súlya az előzetes hozzájárulások kiszámítása keretében elégtelen lenne.

89      E tekintetben hozzá kell tenni, hogy bár a 2015/63 felhatalmazáson alapuló rendelet 20. cikke kétségkívül lehetővé teszi az ESZT számára, hogy az előzetes hozzájárulás kiszámítása során átmeneti jelleggel ne vegye figyelembe az említett kockázati mutatót, a felperes nem vitatta e rendelkezés érvényességét.

90      Végül a 806/2014 rendelet 22. és 27. cikkéből kitűnik, hogy az e rendelet szerinti szanálás elfogadása keretében a hitelezői feltőkésítési eszközt az ESZA igénybevétele előtt minden intézmény esetében egyformán alkalmazni kell. Ráadásul a hitelezői feltőkésítési eszköz alkalmazásának lehetősége nem zárja ki az ESZA esetleges igénybevételét. E körülmények között a felperes nem bizonyította, hogy a francia intézmények az MREL‑jük és a hitelezői feltőkésítési eszköz alkalmazásának számukra fennálló lehetősége miatt a más tagállambeli intézményekhez képest eltérő helyzetben vannak.

91      Ötödsorban, a felperes azt állítja, hogy a Tanácsban a 2014. december 9‑i ülésen politikai megállapodás jött létre, amely szerint a „francia és a német hozzájárulásoknak” az átmeneti időszak során azonos szinten kell lenniük.

92      Ezen ülésnek a Tanács internetes oldalán közzétett jegyzőkönyvéből azonban nem tűnik ki, hogy ilyen megállapodás jött volna létre.

93      A felperes érvét tehát el kell utasítani.

94      Hatodsorban a felperes úgy véli, hogy vele szemben egyenlőtlen bánásmódot alkalmaztak, mivel nem vehette igénybe az előzetes hozzájárulások kiszámításának a kis és közepes méretű intézményekre alkalmazandó rendszerét.

95      A 2015/63 felhatalmazáson alapuló rendelet 10. cikke és a 2015/81 végrehajtási rendelet 8. cikkének (5) bekezdése a kis és közepes méretű intézményekre vonatkozó különös rendszereket ír elő, amelyekből egyrészt az következik, hogy a kis intézmények előzetes hozzájárulását – főszabály szerint, a különleges körülmények esetétől eltekintve – átalányösszeg alkotja, másrészt pedig, hogy a közepes méretű intézmények előzetes hozzájárulása részben átalányjellegű, részben pedig az összes többi intézményre alkalmazandó szabályok szerint számítható ki. Ugyanakkor a fenti 87. pontban kifejtett megfontolásokra tekintettel a felpereshez hasonló, igen magas összegű kötelezettségekkel rendelkező, nagy méretű intézmények az ESZA igénybevételét illetően nem mutatnak a kis és közepes méretű intézményekével egyenértékű, illetve annál alacsonyabb kockázati profilt. Következésképpen e két kategória az előzetes hozzájárulások kiszámítása szempontjából nincs összehasonlítható helyzetben.

96      Ennek következtében a fenti megfontolások összességére tekintettel a felperes nem bizonyította, hogy a 806/2014 rendelet 70. cikkének (1) bekezdése és (2) bekezdése második albekezdésének a) és b) pontja, továbbá a 2015/63 felhatalmazáson alapuló rendelet 6. és 7. cikke, valamint I. melléklete sérti az egyenlő bánásmód elvét.

97      Következésképpen az első jogalap első részének első kifogását és második részét mint megalapozatlant el kell utasítani.

2)      Az első résznek az EFM keretében alkalmazott értékelési szempontok figyelmen kívül hagyásával összefüggő következetlenségre alapított második kifogásáról

98      A felperes azt állítja, hogy az EFM és az ESZM közötti folytonosságra és erős kapcsolatra tekintettel következetlen a valamely intézmény által az ESZM keretében jelentett kockázat anélkül történő értékelése, hogy figyelembe vennék az EFM keretében alkalmazott értékelési szempontokat, amelyek lehetővé teszik annak biztosítását, hogy azok az intézmények, amelyek esetében a legnagyobb a valószínűsége az ESZA igénybevételének, járuljanak hozzá a legnagyobb mértékben annak finanszírozásához. Az EFM keretében alkalmazott értékelési szempontok figyelmen kívül hagyása így azon intézmények szankcionálásához vezet, amelyek esetében a legkevésbé valószínű az ESZA igénybevétele, figyelembe véve többek között az EFM keretében elismert stabilitásukat.

99      E tekintetben mindenekelőtt meg kell állapítani, hogy a fenti 38. és 39. pontban hivatkozott ítélkezési gyakorlatból eredő követelmények ellenére a felperes nem fejti ki kellő egyértelműséggel, hogy a fenti 98. pontban említett szempontokkal való összhang állítólagos követelménye mennyiben releváns annak megállapítása szempontjából, hogy a felperes vonatkozásában megsértették‑e az egyenlő bánásmód elvét.

100    Amennyiben e körülmények között a felperes érvelését úgy kell értelmezni, hogy valójában azt állítja, hogy őt ugyanúgy kezelik, mint az EFM keretében alkalmazott értékelési szempontok alapján magasabb kockázati profillal rendelkező más intézményeket, jóllehet e szempontok szerint kisebb a valószínűsége, hogy igénybe veszi az ESZA‑t, a következőket kell megállapítani.

101    Kétségtelen, hogy – amint az a 806/2014 rendelet (11), (13), (15) és (52) preambulumbekezdéséből kitűnik – az ESZM keretében megállapított szabályok és az EFM keretében elfogadott szabályok kiegészítik egymást.

102    Közelebbről, az ESZM keretében alkalmazott egyes értékelési szempontok hasonlóak az EFM keretében alkalmazott, többek között a hitelintézetekre és befektetési vállalkozásokra vonatkozó prudenciális követelményekről és a 648/2012/EU rendelet módosításáról szóló, 2013. június 26‑i 575/2013/EU európai parlamenti és tanácsi rendeletben (HL 2013. L 176., 1. o.; helyesbítések: HL 2013. L 208., 68. o.; HL 2013. L 321., 6. o.; HL 2017. L 20., 2. o.) előírt értékelési szempontokhoz.

103    Így az ESZM‑re vonatkozó szabályozásban szereplő több szempont olyan fogalmakat használ, amelyek megfelelnek az EFM keretében elfogadott szabályozás szerinti szempontoknak, sőt azokat az utóbbira való kifejezett hivatkozás révén határozza meg. Ez a helyzet többek között a „szavatolótőke”, a „tőkeáttételi mutató” vagy az „elsődleges alapvető tőkemegfelelési mutató” fogalma esetében, amelyek meghatározóak a 2015/63 felhatalmazáson alapuló rendelet 6. cikke (2) bekezdésének a)–c) pontjában felsorolt kockázati mutatók alkalmazása szempontjából, és amelyeket e felhatalmazáson alapuló rendelet 3. cikke az 575/2013 rendeletre hivatkozással határoz meg.

104    Ugyanakkor ezen egymást kiegészítő jelleg ellenére meg kell állapítani, hogy – amint arra az ESZT hivatkozik, anélkül hogy ezt bárki vitatná – az ESZM‑re vonatkozó szabályozás által az intézmények szanálását illetően követett célok eltérnek az EFM‑re vonatkozó szabályozás által a felügyeleti követelményeket illetően követett céloktól.

105    Így egyrészt az intézmények szanálására vonatkozó uniós szabályozás célja az előzetes hozzájárulások tekintetében annak biztosítása, hogy – amint az a fenti 42. pontból kitűnik – a pénzügyi szektor egy biztosítási logika alapján megfelelő pénzügyi források nyújtását biztosítsa az ESZM‑nek ahhoz, hogy feladatait elláthassa, valamint hogy arra ösztönözze az intézményeket, hogy kevésbé kockázatos modellben működjenek.

106    Másrészt a prudenciális követelményekre vonatkozó uniós szabályozásnak az 575/2013 rendelet (32) preambulumbekezdése szerint az a célja, hogy ösztönözze a közérdeket szolgáló, gazdaságilag hasznos banki tevékenységeket, valamint hogy elejét vegye a valós hozzáadott értékkel nem rendelkező, fenntarthatatlan pénzügyi spekulációnak, azonban e rendelet (42) preambulumbekezdése értelmében az is, hogy jobb kockázatmérési és ‑kezelési módszereket használjanak, és azokat a szabályozói tőkekövetelményeknek való megfelelés céljaira is alkalmazzák.

107    Ebből közelebbről az következik, hogy az ESZM‑re vonatkozó szabályozás alkalmazása során végzett kockázatértékelés és az EFM keretében végzett kockázatértékelés eltérő célokat követ. Így a kockázatértékelést az EFM II. pillére keretében az EFM által meghatározott prudenciális követelményeknek való megfelelés érdekében végzik annak biztosítása céljából, hogy egy adott intézmény elegendő szavatolótőkével rendelkezzen bármely olyan konkrét kockázat kezeléséhez, amely nem tartozik az EFM – az intézmény jelentette kockázat átfogó értékelésének megfelelő – I. pillérének körébe. Az ilyen értékelés eredménye azon prudenciális követelmények meghatározására irányul, amelyeket egy adott intézmény számára elő kell írni a csődközeli állapot elkerülése érdekében.

108    Ezzel szemben a 806/2014 rendelet 70. cikke (2) bekezdése második albekezdésének b) pontjában és a 2015/63 felhatalmazáson alapuló rendelet 5–9. cikkében előírt, az alapvető éves hozzájárulás kockázati profilnak megfelelően történő kiigazítása keretében végzett kockázatértékelésre az előzetes hozzájárulások valamennyi érintett intézmény közötti felosztása érdekében kerül sor. Ezen értékelés eredménye nemcsak egy adott intézmény csődközeli állapotba kerülésének kockázatát, hanem tágabb értelemben az ESZA valamely csődközeli állapotban lévő intézmény általi igénybevételének kockázatát is vizsgálja.

109    Ezenkívül az ESZM‑re vonatkozó szabályozás sajátos logikát követ abban az értelemben, hogy egy adott intézmény kockázati profilját az összes többi érintett intézmény kockázati profiljára tekintettel is értékelik.

110    Figyelembe véve az EFM‑re és az ESZM‑re vonatkozó szabályozás konkrét tárgyát és céljait, valamint az ESZM összehasonlító logikáját, nem állapítható meg az egyenlő bánásmód elvének megsértése pusztán annak alapján, hogy az ESZM‑nek az előzetes hozzájárulások kiszámítására vonatkozó jogi kerete nem veszi át az EFM keretében előírt kockázatértékelési szempontokat.

111    Következésképpen az első jogalap első részének második kifogását mint megalapozatlant, és ezzel együtt e részt teljes egészében el kell utasítani.

b)      Az MREL szerinti prudenciális követelményeknek megfelelő leírható, illetve átalakítható kötelezettségek levonása elmaradásának indokolatlan jellegére alapított harmadik részről

112    A felperes azt állítja, hogy a 806/2014 rendelet 70. cikkének (1) és (2) bekezdése, valamint a 2015/63 felhatalmazáson alapuló rendelet 6. és 7. cikke, továbbá I. melléklete sérti az egyenlő bánásmód elvét, mivel sem a 806/2014 rendelet 70. cikke (2) bekezdése második albekezdésének a) pontja, sem pedig a 2015/63 felhatalmazáson alapuló rendelet 5. cikkének (1) bekezdése nem írja elő a leírható, illetve átalakítható kötelezettségeknek az alapvető éves hozzájárulás kiszámításához figyelembe vett kötelezettségekből történő levonását. E szabályozásnak ilyen levonást kellett volna előírnia, mivel a leírható, illetve átalakítható kötelezettségek „kvázi‑sajáttőkének” minősülnek, amelyeket az MREL szerinti prudenciális követelményeknek való megfelelés érdekében hoznak létre, és amelyek veszteségviselésre, valamint a hitelezői feltőkésítési eszköz kialakítására szolgálnak.

113    Az ESZT, a Parlament, a Tanács és a Bizottság vitatja ezt az érvelést.

114    A felperes által a tárgyaláson szolgáltatott pontosításokra tekintettel meg kell állapítani, hogy a felperes elsősorban lényegében azt állítja, hogy az egyenlő bánásmód elvének megsértése abból ered, hogy a leírható, illetve átalakítható kötelezettségek a szavatolótőkével összehasonlítható helyzetben vannak, azonban azokat e tőkétől eltérően kezelik, mivel a 806/2014 rendelet 70. cikke (2) bekezdése második albekezdésének a) pontja alapján nincsenek kizárva az alapvető éves hozzájárulás kiszámításához figyelembe veendő kötelezettségek köréből.

115    E tekintetben emlékeztetni kell arra, hogy a 806/2014 rendelet 70. cikke (2) bekezdése második albekezdésének a) pontja értelmében a szavatolótőke ki van zárva az alapvető éves hozzájárulás kiszámításához figyelembe veendő kötelezettségek köréből. Ezzel szemben sem a 806/2014 rendelet 70. cikkének (1) bekezdése, sem a 2015/63 felhatalmazáson alapuló rendelet 5. cikkének (1) bekezdése, amelyek bizonyos kötelezettségeknek az alapvető éves hozzájárulás kiszámításából történő kizárását írják elő, nem zárták ki a leírható, illetve átalakítható kötelezettségeket az említett kötelezettségek köréből.

116    A fenti 40. pontban hivatkozott ítélkezési gyakorlatra tekintettel meg kell vizsgálni, hogy a 806/2014 rendelet tárgyára és céljára tekintettel a leírható, illetve átalakítható kötelezettségek a szavatolótőkével összehasonlítható helyzetben vannak‑e, amely folytán azokat ki kell zárni az alapvető éves hozzájárulás kiszámításából.

117    E tekintetben meg kell állapítani, hogy a 806/2014 rendelet 17. cikke (1) bekezdésének és a 2014/59 irányelv 48. cikke (1) bekezdésének megfelelően a hitelezői feltőkésítési eszköznek szanálási eljárás keretében valamely intézményre történő alkalmazása esetén a nemzeti szanálási hatóságok a követelések leírására és átalakítására vonatkozó hatáskört először a szavatolótőke tekintetében gyakorolják, majd – „akkor és csak akkor, ha” a rendelkezésre álló szavatolótőke nem volt képes a veszteségek fedezésére – a leírható, illetve átalakítható kötelezettségek tekintetében.

118    Ezenkívül a 806/2014 rendelet 21. cikkének (1) és (7a) bekezdése értelmében az ESZT a leírható, illetve átalakítható kötelezettségek leírására vagy átalakítására vonatkozó hatáskört szanálási intézkedéstől függetlenül csak azon leírható, illetve átalakítható kötelezettségek vonatkozásában gyakorolja, amelyek – az 575/2013 rendelet 72c. cikkének (1) bekezdésében említett, a kötelezettségek hátralévő futamidejére vonatkozó feltétel kivételével – megfelelnek a 806/2014 rendelet 12g. cikke (2) bekezdésének a) pontjában foglalt sajátos és korlátozó jellegű feltételeknek. E rendelkezések azt mutatják, hogy az ESZT arra való lehetőségét, hogy szanálási intézkedéstől függetlenül elvégezze a leírható, illetve átalakítható kötelezettségek leírását vagy átalakítását, sajátos és korlátozó jellegű feltételek határolják körül, ellentétben azzal, ami a szavatolótőkére vonatkozik.

119    Végül, a 806/2014 rendelet 27. cikkének (5) bekezdése kimondja, hogy kivételes körülmények között, a hitelezői feltőkésítési eszköz alkalmazása esetén bizonyos leírható, illetve átalakítható kötelezettségeket részben vagy egészben ki lehet zárni a leírási és átalakítási hatáskörök alkalmazásából. Márpedig a szavatolótőkét illetően ilyen lehetőség nem áll fenn.

120    Ennélfogva a felperes állításával ellentétben a leírható, illetve átalakítható kötelezettségek nem rendelkeznek az intézmények veszteségeinek viselésére való ugyanolyan képességgel, mint a szavatolótőke.

121    E körülmények között meg kell állapítani, hogy a fenti 39. pontban hivatkozott ítélkezési gyakorlatból eredő követelmények ellenére a felperes nem bizonyította, hogy a leírható, illetve átalakítható kötelezettségek a veszteségek viselésére és a hitelezői feltőkésítési eszköz kialakítására való képességüket illetően a szavatolótőkével összehasonlítható helyzetben vannak.

122    Másodsorban a felperes azt kifogásolja, hogy a 2015/63 felhatalmazáson alapuló rendelet 5. cikkének (1) bekezdése nem írja elő a leírható, illetve átalakítható kötelezettségeknek az alapvető éves hozzájárulás meghatározásának alapjául szolgáló kötelezettségekből történő levonását.

123    E tekintetben meg kell állapítani, hogy e rendelkezés a szavatolótőkének az alapvető éves hozzájárulás meghatározásának alapjául szolgáló kötelezettségekből történő levonását sem rögzíti, mivel ezt a kizárást a 806/2014 rendelet 70. cikke (2) bekezdése második albekezdésének a) pontja írja elő.

124    Ezenkívül az ítélkezési gyakorlatból kitűnik, hogy az egyenlő bánásmód elvének figyelembevétele nem indokolhatja a leírható, illetve átalakítható kötelezettségeknek az alapvető éves hozzájárulás meghatározásának alapjául szolgáló kötelezettségekből történő levonását, mivel a 2015/63 felhatalmazáson alapuló rendelet olyan helyzeteket különböztetett meg, amelyek a szóban forgó kötelezettségek által jelentett kockázatokhoz közvetlenül kapcsolódó jelentős sajátosságokat mutatnak (lásd ebben az értelemben: 2019. december 3‑i Iccrea Banca ítélet, C‑414/18, EU:C:2019:1036, 95. pont).

125    A fentiekből következik, hogy az, hogy a 2015/63 felhatalmazáson alapuló rendelet 5. cikkének (1) bekezdése nem írta elő a leírható, illetve átalakítható kötelezettségeknek az alapvető éves hozzájárulás meghatározásának alapjául szolgáló kötelezettségekből történő levonását, nem minősül az egyenlő bánásmód elve megsértésének.

126    Következésképpen az első jogalap harmadik részét mint megalapozatlant el kell utasítani.

c)      Az arra alapított negyedik részről, hogy az előzetes hozzájárulások a kockázatkiigazítási szorzó kiszámításának kritériumai miatt nem reprezentatívak a ténylegesen viselt kockázatot illetően

127    Az első jogalap negyedik részében a felperes arra hivatkozik, hogy a 806/2014 rendelet 70. cikkének (1) és (2) bekezdése, valamint a 2015/63 felhatalmazáson alapuló rendelet 6. és 7. cikke, továbbá I. melléklete sérti az egyenlő bánásmód elvét, mivel az előzetes hozzájárulások a kockázatkiigazítási szorzó kiszámításának kritériumai miatt nem reprezentatívak a ténylegesen viselt kockázatot illetően. E tekintetben a felperes három kifogást hoz fel, amelyek közül az elsőt az egyes intézmények átfogó eredendő kockázati profiljának figyelmen kívül hagyására, a másodikat a kockázati tényezőknek a felügyeleti hatóság által az EFM keretében előírt bármely követelményre tekintettel történő értékelésének hiányára, a harmadikat pedig az egyes intézmények minden egyes egyedi sajátossága átfogó figyelembevételének lehetetlenségére alapítja.

1)      Az egyes intézmények átfogó eredendő kockázati profiljának figyelmen kívül hagyására alapított első kifogásról

128    A felperes azt állítja, hogy a 2015/63 felhatalmazáson alapuló rendelet „6. és azt követő cikkeiben” meghatározott kritériumok egyedileg vizsgált kockázati tényezők figyelembevételén, nem pedig az egyes intézmények átfogó eredendő kockázati profiljának figyelembevételén alapulnak.

129    Az ESZT, a Parlament, a Tanács és a Bizottság vitatja ezt az érvelést.

130    Mindenekelőtt meg kell állapítani, hogy a felperes a fenti 39. pontban hivatkozott ítélkezési gyakorlatot figyelmen kívül hagyva nem azonosította pontosan azokat az összehasonlítható helyzeteket, amelyeket álláspontja szerint eltérően kezeltek, illetve azokat a különböző helyzeteket, amelyeket álláspontja szerint az uniós jogalkotó az alapvető éves hozzájárulás kockázati profilnak megfelelően történő kiigazítására vonatkozó kritériumok meghatározását illetően azonos módon kezelt.

131    Nem vitatott továbbá, hogy a kockázatkiigazítási szorzó kiszámításának kritériumai, amelyek az alapvető éves hozzájárulás kockázati kritériumnak megfelelően történő kiigazítását eredményezik, a felpereshez hasonló valamennyi érintett intézményre alkalmazandók, kivéve a 2015/63 felhatalmazáson alapuló rendelet 10. cikke alapján átalányjellegű hozzájárulás fizetésére jogosult intézményeket, valamint az e felhatalmazáson alapuló rendelet 11. cikkében említett intézményeket. E körülmények között a felperest nem kezelik eltérően az említett kritériumokat illetően.

132    Ezenkívül a felperes nem állította, és még kevésbé sem bizonyította, hogy az egyenlő bánásmód elvének megsértése abból eredne, hogy a kockázatkiigazítási szorzó kiszámítása fent említett kritériumainak alkalmazását illetően őt nem lehet ugyanúgy kezelni, mint a többi intézményt.

133    Egyébiránt, még ha feltételezzük is, hogy a felperes kifogását úgy kell értelmezni, hogy a felperes arra hivatkozik, hogy nincs a többi intézménnyel összehasonlítható helyzetben, és eltérően kell kezelni, meg kell állapítani, hogy a felperes nem terjesztett a Törvényszék elé egyetlen olyan konkrét bizonyítékot sem, amely alátámasztaná, hogy ilyen helyzetben van.

134    Végül és mindenesetre a felperes érvelése téves előfeltevéseken alapul. Elsősorban a felperes tévesen állítja, hogy a 2015/63 felhatalmazáson alapuló rendeletben meghatározott kritériumok nem veszik figyelembe az intézmények átfogó eredendő kockázati profilját. A 2015/63 felhatalmazáson alapuló rendelet 6. cikkében említett négy kockázati pillér közül ugyanis több – különösen a pénzügyi rendszer vagy a gazdaság stabilitása szempontjából fennálló intézményi jelentőségre vonatkozó pillér – lehetővé tesz ilyen átfogó elemzést.

135    Másodsorban el kell utasítani a felperesnek a 2015/63 felhatalmazáson alapuló rendelet „6. és azt követő cikkeiben” előírt kritériumokkal szembeni, azon alapuló kifogásait, hogy e kritériumok a kis méretű regionális bankokat veszik figyelembe, ami a nagy méretű intézményekkel szembeni negatív előítélethez vezet amiatt, hogy e regionális bankok jelentős összegű biztosított betéttel rendelkeznek, ellentétben a felpereshez hasonló nagy méretű intézményekkel, amelyek tevékenységei azonban nem kockázatosabbak.

136    Egyrészt ugyanis a fenti 51–63. pontból kitűnik, hogy a felperes nem bizonyította, hogy a biztosított betéteknek az előzetes hozzájárulás kiszámítása céljából történő kizárása sérti az egyenlő bánásmód elvét. Másrészt a fenti 94. és 96. pontban kifejtett megfontolásokra tekintettel a felpereshez hasonló, igen magas összegű kötelezettségekkel rendelkező, nagy méretű intézmények nem mutatnak a kis és közepes méretű intézményekével egyenértékű, illetve annál alacsonyabb kockázati profilt. Következésképpen e két kategória az előzetes hozzájárulások kiszámítása céljából az ESZT által elvégzendő értékelés szempontjából nincs összehasonlítható helyzetben.

137    Ennélfogva a jelen kifogást mint megalapozatlant el kell utasítani.

2)      A kockázati tényezőknek az EFM keretében a felügyeleti hatóság által előírt követelményekre tekintettel történő értékelésének hiányára alapított második kifogásról

138    A felperes azt állítja, hogy az alapvető éves hozzájárulás kockázati profilnak megfelelően történő kiigazításának módszere azt eredményezi, hogy a kockázati tényezőket a felügyeleti hatóság által az EFM keretében előírt követelményektől függetlenül értékelik. Márpedig az EFM körébe tartozó szempontok szerint a francia intézmények a bankunióban a legkevésbé kockázatosak, noha a 2015/63 felhatalmazáson alapuló rendeletben meghatározott értékelési szempontok alapján a legkockázatosabbnak tűnnek.

139    Az ESZT és a Tanács vitatja ezt az érvelést.

140    A jelen kifogás és az első jogalap első részének a fenti 100–110. pontban elutasított második kifogása lényegében átfedik egymást.

141    A jelen kifogást tehát ugyanezen indokok alapján el kell utasítani.

3)      Az arra alapított, harmadik kifogásról, hogy lehetetlen az egyes intézmények minden egyes egyedi sajátosságának átfogó figyelembevétele

142    A felperes úgy véli, hogy a 806/2014 rendelet 70. cikkének (1) és (2) bekezdése, valamint a 2015/63 felhatalmazáson alapuló rendelet 6. és 7. cikke, továbbá I. melléklete sérti az egyenlő bánásmód elvét, mivel egy, az összes intézményre egységesen és az éves célszintnek megfelelő összegnek közöttük egyenlő és arányos módon történő felosztása érdekében alkalmazott eljárás keretében nem lehetséges átfogóan figyelembe venni az egyes intézmények minden egyes egyedi sajátosságát.

143    Az ESZT és a Tanács vitatja ezt az érvelést.

144    Mindenekelőtt meg kell állapítani, hogy kifogásának megfogalmazásával a felperes maga is elismeri, hogy a kifogásolt előzetes hozzájárulások számítási módszere valamennyi intézményre egyformán alkalmazandó.

145    Továbbá, ha a felperes kifogását úgy kellene értelmezni, hogy a felperes arra hivatkozik, hogy nincs a többi intézménnyel összehasonlítható helyzetben, és eltérően kell kezelni, meg kell állapítani, hogy a felperes nem terjesztett a Törvényszék elé egyetlen olyan konkrét bizonyítékot sem, amely alátámasztaná, hogy ilyen helyzetben van.

146    Végül és mindenesetre a felperes érvelése valójában annak állításához vezet, hogy az alapvető éves hozzájárulás kockázati profilnak megfelelően történő kiigazítására vonatkozó kritériumok nem megfelelőek. Márpedig a felperes nem terjesztett a Törvényszék elé egyetlen olyan részletes bizonyítékot sem, amely e kritériumok nem megfelelő jellegének konkrét bizonyítására irányulna, hanem csupán alá nem támasztott állításokat fogalmazott meg.

147    Következésképpen a harmadik kifogást, és ezzel együtt az első jogalap negyedik részét, valamint e jogalap egészét el kell utasítani.

2.      Az arányosság elvének megsértésére alapított második jogalapról

148    A felperes azt állítja, hogy a 806/2014 rendelet 70. cikkének (1) bekezdése és (2) bekezdése második albekezdésének a) és b) pontja, továbbá a 2015/63 felhatalmazáson alapuló rendelet 6. és 7. cikke, valamint I. melléklete az előzetes hozzájárulások kiszámításának olyan szabályait állapítja meg, amelyek sértik az arányosság elvét.

149    Az ESZT, a Parlament, a Tanács és a Bizottság vitatja ezt az érvelést.

150    Az arányosság elve, amely az uniós jog általános jogelvei közé tartozik, megköveteli, hogy az uniós intézmények aktusai alkalmasak legyenek az érintett szabályozással kitűzött jogszerű célok megvalósítására, és ne menjenek túl az azok eléréséhez szükséges mértéken, így amennyiben több alkalmas intézkedés kínálkozik, a kevésbé kényszerítő intézkedéshez kell folyamodni, és az okozott hátrányok a kitűzött célokhoz képest nem lehetnek aránytalanul nagyok (2016. május 4‑i Philip Morris Brands és társai ítélet, C‑547/14, EU:C:2016:325, 165. pont; 2021. január 20‑i ABLV Bank kontra ESZT ítélet, T‑758/18, EU:T:2021:28, 142. pont; lásd még ebben az értelemben: 2010. június 8‑i Vodafone és társai ítélet, C‑58/08, EU:C:2010:321, 51. pont).

151    A fenti 150. pontban említett feltételek bírósági felülvizsgálatát illetően emlékeztetni kell arra, hogy az előzetes hozzájárulások számítási módjának meghatározása során az uniós jogalkotó széles mérlegelési jogkörrel rendelkezik, mivel olyan területről van szó, amely a jogalkotó részéről politikai, gazdasági és szociális jellegű választást követel meg, és amelyen belül összetett értékelést kell elvégeznie (lásd ebben az értelemben: 2021. július 15‑i Bizottság kontra Landesbank Baden‑Württemberg és ESZT ítélet, C‑584/20 P és C‑621/20 P, EU:C:2021:601, 117. és 118. pont).

152    Hasonlóképpen, az EUMSZ 290. cikk értelmében vett felhatalmazáson alapuló jogkör keretében a Bizottság széles körű mérlegelési jogkörrel rendelkezik a ráruházott hatáskörök gyakorlása során, különösen amennyiben összetett értékelést és mérlegelést kell végeznie (lásd ebben az értelemben: 2017. május 11‑i Dyson kontra Bizottság ítélet, C‑44/16 P, EU:C:2017:357, 53. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

153    Ez vonatkozik többek között a 2015/63 felhatalmazáson alapuló rendeletre is, amellyel a Bizottság a 2014/59 irányelv 103. cikkének (7) bekezdése alapján pontosította az előzetes hozzájárulások kockázati profilhoz való hozzáigazítására vonatkozó szabályokat.

154    Amint az ugyanis a 2015/63 felhatalmazáson alapuló rendelet elfogadásához kapcsolódó dokumentumokból, különösen a „JRC technical work supporting Commission second level legislation on risk based contributions to the (single) resolution fund” (A JRC szakmai tanulmánya a[z egységes] szanálási alaphoz való kockázatalapú hozzájárulásokra vonatkozó másodlagos jogi bizottsági jogszabályok alátámasztására, a továbbiakban: a JRC szakmai tanulmánya) és a „Commission Staff Working Document: estimates of the application of the proposed methodology for the calculation of contributions to resolution financing arrangements” (Bizottsági szolgálati munkadokumentum: a szanálásfinanszírozási rendszerekhez való hozzájárulások kiszámítására javasolt módszer alkalmazására vonatkozó becslések) dokumentumból kitűnik, az ilyen szabályok kidolgozása a Bizottság részéről összetett értékelésekkel és mérlegelésekkel járt, mivel a Bizottságnak meg kellett vizsgálnia azokat a különböző szempontokat, amelyek alapján a banki és pénzügyi szektorban a különböző típusú kockázatokat azonosítják.

155    E körülmények között és az ítélkezési gyakorlatnak (lásd ebben az értelemben: 2016. május 4‑i Lengyelország kontra Parlament és Tanács ítélet, C‑358/14, EU:C:2016:323, 79., 96. és 97. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat; 2022. december 21‑i Firearms United Network és társai kontra Bizottság ítélet, T‑187/21, nem tették közzé, fellebbezés alatt, EU:T:2022:848, 122. és 123. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat) megfelelően az arányosság elve tiszteletben tartása Törvényszék általi ellenőrzésének annak vizsgálatára kell korlátozódnia, hogy az uniós jogalkotó és a Bizottság által hozott intézkedések nyilvánvalóan nem megfelelőek‑e az elérni kívánt célra tekintettel, nem haladják‑e meg nyilvánvalóan az e cél eléréséhez szükséges mértéket, illetve nem járnak‑e az említett célra tekintettel nyilvánvalóan aránytalan hátrányokkal.

156    A felperes e tekintetben lényegében három érvre hivatkozik.

157    Elsősorban a felperes azon érvét kell megvizsgálni, amely szerint a 806/2014 rendelet 70. cikkének (1) bekezdése és (2) bekezdése második albekezdésének a) és b) pontja, valamint a 2015/63 felhatalmazáson alapuló rendelet 6. és 7. cikke, továbbá I. melléklete sérti az arányosság elvét, mivel az egyes intézmények előzetes hozzájárulásának kiszámítása más intézmények helyzetétől függ, anélkül azonban, hogy tiszteletben tartanák a kiegyensúlyozott, kockázatnak megfelelő felosztás célkitűzését. Közelebbről, az intézmények közötti e kölcsönös függőség miatt aránytalan teher hárul a francia bankszektorra.

158    Ami mindenekelőtt az előzetes hozzájárulások számítási módjának megfelelő jellegét illeti, egyrészt emlékeztetni kell arra, hogy a Bíróság már elismerte, hogy az uniós jogalkotó széles mérlegelési jogköre keretében választhatta az előzetes hozzájárulások olyan számítási módját, amely a részt vevő tagállamokban engedélyezett egyes intézmények pénzügyi helyzetének összehasonlító figyelembevételén alapul (lásd ebben az értelemben: 2021. július 15‑i Bizottság kontra Landesbank Baden‑Württemberg és ESZT ítélet, C‑584/20 P és C‑621/20 P, EU:C:2021:601, 118. pont).

159    Másrészt a felperes nem hivatkozott egyetlen olyan körülményre sem, amely alkalmas lenne az e megállapítást alátámasztó indokoknak vagy az ESZT azon állításának a megkérdőjelezésére, amely szerint e számítási módnak az a célja, hogy az intézményeket a kevésbé kockázatos modellben történő működésre, és különösen arra ösztönözze, hogy a többi intézmény helyzetéhez képest javítsák helyzetüket.

160    E körülmények között a felperes nem állíthatja, hogy az előzetes hozzájárulásoknak az egyes intézmények pénzügyi helyzetének összehasonlító figyelembevétele alapján történő kiszámítása a fenti 159. pontban említett cél elérésére nyilvánvalóan alkalmatlan intézkedésnek minősül.

161    Ami a fenti 159. pontban említett módszer szükségességét illeti, a felperes azzal érvel, hogy az előzetes hozzájárulásokat ki lehetett volna számítani egy olyan más módszerrel is, amely kizárólag az érintett intézmény saját adatain alapul. Ugyanakkor, még ha feltételezzük is, hogy egy ilyen módszer alacsonyabb előzetes hozzájáruláshoz vezetne, és így kevésbé megterhelő lenne az intézményekre nézve, nem bizonyított, hogy lehetővé tenné a fenti 159. pontban megfogalmazott cél ugyanolyan hatékony elérését, mint az uniós jogalkotó és a Bizottság által alkalmazott összehasonlító számítási módszer.

162    A felperes érveinek tartalmára tekintettel tehát nem bizonyított, hogy a számítási mód nyilvánvalóan meghaladja a fenti 159. pontban említett cél eléréséhez szükséges mértéket.

163    Végül, a felperes nem bizonyította, hogy az előzetes hozzájárulásoknak az egyes intézmények pénzügyi helyzetének összehasonlító figyelembevétele alapján történő kiszámítása a fenti 159. pontban bemutatott, elérni kívánt célra tekintettel nyilvánvalóan aránytalan hátrányokkal járna.

164    Másodsorban a felperes azt állítja, hogy az intézmények kockázati profiljának az előzetes hozzájárulások kiszámítása céljából történő értékelése olyan szempontokon alapul, amelyek nincsenek összefüggésben az EFM keretében alkalmazott szempontokkal. Az összefüggés e hiánya miatt a felperesre olyan előzetes hozzájárulás vonatkozik, amelynek összege mesterségesen magas és aránytalan.

165    Először is, ami az intézmények kockázati profiljának értékelésére vonatkozó, a 2014/59 irányelv – egyébiránt a 806/2014 rendelet 70. cikke (2) bekezdése második albekezdésének b) pontjában is hivatkozott – 103. cikkének (7) bekezdésében, valamint a 2015/63 felhatalmazáson alapuló rendelet 6. és 7. cikkében, továbbá I. mellékletében megállapított szempontok megfelelő jellegét illeti, azok tartalmából, valamint a 2014/59 irányelv (107) preambulumbekezdéséből, a 806/2014 rendelet (109) preambulumbekezdéséből és a 2015/63 felhatalmazáson alapuló rendelet (5) preambulumbekezdéséből kitűnik, hogy e szempontok annak biztosítására irányulnak, hogy a kockázatosabb modellben működő intézményeknek magasabb előzetes hozzájárulást kelljen fizetniük, mint azoknak, amelyek kevésbé kockázatos modellben működnek.

166    Márpedig a felperes nem terjesztett a Törvényszék elé egyetlen olyan konkrét bizonyítékot sem, amely megkérdőjelezné azt, hogy az említett szempontok lehetővé teszik e cél elérését. E tekintetben csupán egy alá nem támasztott állítást fogalmazott meg, amely szerint az EFM keretében a kockázatértékelés céljára alkalmazott szempontok alkalmasabbak annak biztosítására, hogy a magas kockázatot jelentő intézmények járuljanak hozzá a legnagyobb mértékben az ESZA‑hoz. Márpedig a fenti 104–111. pontban kifejtett megfontolásokra tekintettel ennek az érvnek nem lehet helyt adni, mivel az ESZM‑re és az EFM‑re vonatkozó szabályozás céljai eltérnek.

167    E körülmények között el kell utasítani a felperes annak bizonyítására irányuló érveit, hogy a fenti 165. pontban említett rendelkezések, amelyek az előzetes hozzájárulások intézmények kockázati profiljához való hozzáigazításának kritériumait írják elő, az említett pontban felidézett célra tekintettel nyilvánvalóan nem megfelelőek.

168    Másodszor, ami a fenti 165. pontban említett rendelkezésekből eredő szempontok figyelembevételének szükségességét illeti, a felperes azt állítja, hogy az EFM keretében alkalmazott szempontoknak az előzetes hozzájárulások kiszámítása céljára történő esetleges figyelembevétele kevesebb terhet jelenthet az érintett intézmények számára.

169    Ugyanakkor, amint arra a Bíróság a 2021. július 15‑i Bizottság kontra Landesbank Baden‑Württemberg és ESZT ítéletben (C‑584/20 P és C‑621/20 P, EU:C:2021:601, 113. pont) rámutatott, a fenti 165. pontban említett rendelkezésekben előírt szempontok az éves célszint összegének az összes érintett intézmény közötti felosztására irányulnak. Így, noha az e rendelkezésekből eredő szempontokhoz képest alternatív, olyan szempontok, mint amelyeket az EFM keretében alkalmaznak, kevesebb terhet jelentenének egyes intézmények számára, ugyanakkor több terhet rónának más intézményekre. Ennek ellenére a felperes nem fejtette ki, hogy az említett alternatív szempontok alkalmazása miként jelentene kevesebb terhet valamennyi érintett intézmény számára.

170    Ezenkívül, még ha feltételezzük is, hogy az ilyen szempontok alacsonyabb előzetes hozzájárulást eredményeznek az intézmények számára, a felperes nem fejti ki, hogy e szempontok alkalmazása miként tenné lehetővé a fenti 165. pontban megfogalmazott cél ugyanolyan hatékony módon történő elérését, mint az említett pontban említett rendelkezésekből eredő szempontok alkalmazása, annak ellenére, hogy – amint az a fenti 104–111. pontból következik – az EFM, közelebbről pedig a felügyeleti követelményekre vonatkozó uniós szabályozás által követett célok eltérnek az intézmények szanálására vonatkozó szabályozás céljaitól.

171    E körülmények között a felperes nem bizonyította, hogy a fenti 165. pontban említett rendelkezésekkel bevezetett szempontok mennyiben haladják meg nyilvánvalóan az ugyanezen pontban említett cél eléréséhez szükséges mértéket.

172    Harmadszor, a felperes azt sem bizonyította, hogy az előzetes hozzájárulásoknak az intézmények kockázati profiljához való hozzáigazítása a fenti 165. pontban említett rendelkezésekkel bevezetett szempontokra tekintettel a fent említett pontban leírt célhoz képest nyilvánvalóan aránytalan hátrányokkal járna.

173    Harmadsorban a felperes arra hivatkozik, hogy megsértették az arányosság elvét, mivel az előzetes hozzájárulások összegét szinte kizárólag az alapvető éves hozzájárulás határozza meg. Álláspontja szerint az előzetes hozzájárulások fő paramétere inkább a mérleg nagysága, mint a kockázatkiigazítási szorzó, amely – mivel 0,8–1,5 között alakul – korlátozott hatással bír. Ez a mechanizmus azt jelenti, hogy a nagy méretű intézmények alapvető éves hozzájárulását túlértékelik, még akkor is, ha az EFM keretében alacsony kockázati profillal rendelkeznek.

174    E tekintetben a 806/2014 rendelet 70. cikke (2) bekezdése második albekezdése a) pontjának és az 2015/63 felhatalmazáson alapuló rendelet (5) preambulumbekezdésének együttesen értelmezett rendelkezéseiből kitűnik, hogy az alapvető éves hozzájárulást az érintett intézmény biztosított betétekkel csökkentett (szavatolótőke nélküli) kötelezettségei összegének és az összes részt vevő tagállam területén engedélyezett valamennyi intézmény biztosított betétekkel csökkentett (szavatolótőke nélküli) összes kötelezettségeinek az aránya alapján kell megállapítani, így ez a hozzájárulás az intézmény méretén alapul.

175    Ami az intézmények mérete figyelembevételének az alapvető éves hozzájárulás kiszámítása szempontjából fennálló megfelelő jellegét illeti, a fenti 87. pontban kifejtett megfontolásokra tekintettel emlékeztetni kell arra, hogy a jelentős kötelezettségekkel rendelkező – tehát nagy méretű – intézmények esetében a legvalószínűbb valamely szanálási eszköz alkalmazása, és így az, hogy az ESZA általi finanszírozásban részesülnek.

176    Márpedig az uniós jogalkotó és a Bizottság az intézmények kötelezettségeinek jelentőségére – és ebből következően azok méretére – vonatkozó szempont alapján kívánta biztosítani a fenti 42. pontban felidézett célokat, amelyek egyrészt abban állnak, hogy az ESZM számára megfelelő pénzügyi forrásokat biztosítsanak a szanálási eszközök hatékony alkalmazásához, másrészt pedig arra, hogy az intézményeket arra ösztönözzék, hogy kevésbé kockázatos modellben működjenek, többek között a kötelezettségeik csökkentése révén.

177    Ennek alapján a felperes nem bizonyította, hogy az uniós jogalkotó és a Bizottság azzal, hogy az alapvető éves hozzájárulás kiszámítását az intézmények méretére alapozta, a fenti 176. pontban említett célok elérésére nyilvánvalóan alkalmatlan intézkedést javasolt volna.

178    A méretre vonatkozó szempont szükségességét illetően a felperes lényegében azt állítja, hogy ha az előzetes hozzájárulások kiszámítása inkább a kockázatkiigazítási szorzón, mint az intézmények méretén alapulna, e hozzájárulások összege alacsonyabb lenne, mivel tükrözné az intézmények alacsony kockázati profilját.

179    Márpedig, ha a felperes érvelését úgy kellene értelmezni, hogy a felperes a kockázatkiigazítási szorzó 2015/63 felhatalmazáson alapuló rendelet 9. cikkének (3) bekezdésében előírtnál szélesebb – vagyis 1,5%‑ot meghaladó értékeket is magában foglaló – tartományának alkalmazását kéri, nem bizonyított, hogy az előzetes hozzájárulások ilyen tartomány alapján történő kiszámítása kevesebb terhet jelentene az intézmények számára. Ebben az esetben ugyanis a kockázatkiigazítási szorzót lehetne 1,5%‑nál magasabb értékben megállapítani, így e hozzájárulások összege növekedne.

180    Ezért nem állítható, hogy az említett hozzájárulások kiszámításának az uniós jogalkotó által előírt és a Bizottság által pontosított módszere azáltal, hogy az előzetes hozzájárulás kiszámítását inkább az intézmények méretére, mint a kockázatkiigazítási szorzóra alapozza, nyilvánvalóan meghaladja a fenti 176. pontban említett cél eléréséhez szükséges mértéket.

181    Így a felperes nem bizonyította, hogy az intézmények méretének az előzetes hozzájárulások kiszámítása céljából történő figyelembevétele az elérni kívánt célokra tekintettel nyilvánvalóan aránytalan hátrányokkal járna.

182    A fentiekre figyelemmel a második jogalapot mint megalapozatlant el kell utasítani.

3.      A jogbiztonság elvének megsértésére alapított harmadik jogalapról

183    Harmadik jogalapjával a felperes azt állítja, hogy a 806/2014 rendelet 69. cikkének (1) és (2) bekezdése, valamint 70. cikkének (1) és (2) bekezdése, a 2015/63 felhatalmazáson alapuló rendelet 4. cikkének (2) bekezdése, 6. és 7. cikke, valamint I. melléklete, továbbá a 2015/81 végrehajtási rendelet 4. cikke sérti a jogbiztonság elvét. Az e jogalap alátámasztására szolgáló érvelés három részre oszlik, amelyek közül az első azon alapul, hogy az intézmények nem ismerhetik meg előre az előzetes hozzájárulásuk összegét, a második rész bizonyos kockázati mutatók figyelmen kívül hagyásán, a harmadik pedig a biztosított betétek éves célszint meghatározására szolgáló „növekedési üteme” meghatározásának nem megfelelő szabályain. A jelen jogalap keretében a felperes egy negyedik, az EUMSZ 290. cikk megsértésére alapított részre is hivatkozott.

184    Előzetesen tisztázni kell a jelen jogellenességi kifogás terjedelmét.

185    E tekintetben meg kell állapítani, hogy még ha a felperes formálisan a fenti 183. pontban említett valamennyi rendelkezéssel szemben jogellenességi kifogást is hoz fel, az e kifogást alátámasztó érvelése kizárólag a 2015/63 felhatalmazáson alapuló rendelet 6. és 7. cikkének, valamint I. mellékletének a jogbiztonság elvével való összeegyeztethetőségére vonatkozik. Következésképpen a felperes nem terjeszt elő semmilyen érvelést kifejezetten a 806/2014 rendelet 69. cikke (1) és (2) bekezdésének, valamint 70. cikke (1) és (2) bekezdésének, a 2015/63 felhatalmazáson alapuló rendelet 4. cikke (2) bekezdésének, továbbá a 2015/81 végrehajtási rendelet 4. cikkének az említett elvre tekintettel fennálló jogszerűségére vonatkozóan. E körülmények között meg kell állapítani, hogy a jelen jogellenességi kifogás valójában kizárólag a 2015/63 felhatalmazáson alapuló rendelet 6. és 7. cikkére, valamint I. mellékletére vonatkozik.

a)      Az előzetes hozzájárulás mértéke előre történő megismerésének lehetetlenségére alapított első részről

186    A felperes lényegében azt állítja, hogy a 2015/63 felhatalmazáson alapuló rendelet 6. és 7. cikke, valamint I. melléklete sérti a jogbiztonság elvét, mivel nem ismerheti meg előre kellő időben a számára előírásra kerülő előzetes hozzájárulás összegét. Legelőször is, a számítási módszer egészében átláthatatlan. Az alapvető éves hozzájárulás kockázati profil alapján történő kiigazítása továbbá az e rendelkezésekben előírt szabályoktól függ, amelyek átláthatatlanok. Végül, a különböző osztályokba történő besorolására egyoldalúan és átláthatatlan módon került sor.

187    Ezenkívül az előzetes hozzájárulások meghatározása olyan adatok felhasználásán alapul, amelyeket nem hoztak nyilvánosságra. Végül az előzetes hozzájárulások összege a többi intézmény helyzetének alakulásától függ, ami a különböző intézmények egyéni hozzájárulásainak összegei közötti jelentős kölcsönös függőséghez vezet, ami pedig lehetetlenné teszi a pontos előzetes hozzájárulás előre történő kiszámítását.

188    Az ESZT, a Parlament, a Tanács és a Bizottság vitatja ezt az érvelést.

189    A jogbiztonság elve megköveteli egyfelől azt, hogy a jogszabályok egyértelműek és pontosak legyenek, másfelől pedig azt, hogy alkalmazásuk előre látható legyen a jogalanyok számára, különösen olyankor, amikor kedvezőtlen következményeik lehetnek. Az említett elv megköveteli különösen azt, hogy a szabályozás lehetővé tegye az érdekeltek számára az ennek alapján őket terhelő kötelezettség terjedelmének pontos ismeretét, és hogy ez utóbbiak egyértelműen megismerhessék jogaikat és kötelezettségeiket, és ezeknek megfelelően járjanak el (2021. április 29‑i Banco de Portugal és társai ítélet, C‑504/19, EU:C:2021:335, 51. pont; 2022. február 16‑i Lengyelország kontra Parlament és Tanács ítélet, C‑157/21, EU:C:2022:98, 319. pont).

190    Ugyanakkor ezek a követelmények nem értelmezhetők sem annak kizárásaként, hogy valamely uniós intézmény egy általa elfogadott norma keretében elvont jogi fogalmat használjon, sem pedig annak előírásaként, hogy az ilyen elvont szabályban fel kell sorolni azokat a különböző konkrét eseteket, ahol az alkalmazást nyerhet, mivel az említett intézmény nem tudja előre meghatározni az összes ilyen esetet (lásd analógia útján: 2017. július 20‑i Marco Tronchetti Provera és társai ítélet, C‑206/16, EU:C:2017:572, 39. és 40. pont; 2022. február 16‑i Lengyelország kontra Parlament és Tanács ítélet, C‑157/21, EU:C:2022:98, 320. pont).

191    Következésképpen valamely uniós jogi aktus rendelkezése az egyértelműség hiánya miatt csak akkor sérti a jogbiztonság elvét, ha annyira félreérthető, hogy a jogalanyok emiatt nem tudják megfelelő bizonyossággal eloszlatni a rendelkezés hatályát vagy jelentését illető esetleges kétségeket (lásd ebben az értelemben: 2005. április 14‑i Belgium kontra Bizottság ítélet, C‑110/03, EU:C:2005:223, 31. pont; 2007. május 22‑i Mebrom kontra Bizottság ítélet, T‑216/05, EU:T:2007:148, 108. pont).

192    Hasonlóképpen az, hogy egy jogi aktus mérlegelési jogkörrel ruházza fel a végrehajtásáért felelős hatóságokat, önmagában nem ütközik az előreláthatóság követelményébe, feltéve hogy a mérlegelési jogkör terjedelmét és gyakorlásának módját az adott jogszerű célra tekintettel kellő pontossággal határozzák meg ahhoz, hogy megfelelő védelmet biztosítson az önkényes eljárással szemben (lásd: 2022. február 16‑i Lengyelország kontra Parlament és Tanács ítélet, C‑157/21, EU:C:2022:98, 321. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

193    A fenti 191. és 192. pontban hivatkozott ítélkezési gyakorlatnak megfelelően ezért a jelen ügyben azt kell megvizsgálni, hogy az alkalmazandó szabályozás annyira félreérthető‑e, hogy az intézmények emiatt nem tudják megfelelő bizonyossággal eloszlatni a 2015/63 felhatalmazáson alapuló rendelet 6. és 7. cikkének, valamint I. mellékletének – amelyek jogellenességére a felperes hivatkozik – hatályát vagy jelentését illető esetleges kétségeket.

194    Elsősorban, ami a számítási módszer egészének állítólagos átláthatatlanságát illeti, a felperesnek kell azonosítania az általa vitatott jogi szabályokban az egyértelműség hiányát, a pontatlanságot vagy az előreláthatóság hiányát. Márpedig a felperes ezeket nem azonosította, csupán általános és alá nem támasztott állításokat fogalmazott meg.

195    Mindenesetre az ítélkezési gyakorlatból kitűnik, hogy az alkalmazandó szabályozásnak nem kell szükségszerűen lehetővé tennie az intézmények számára, hogy ellenőrizzék az előzetes hozzájárulásuk kiszámításának pontosságát, mivel az ilyen követelmény szükségképpen azt jelentené, hogy az uniós jogalkotó és a Bizottság számára megtiltanák e hozzájárulás olyan adatokat magában foglaló számítási módjának a megállapítását, amelyeknek a bizalmas jellegét az uniós jog védi, következésképpen pedig túlzott mértékben csökkentené azt a széles mérlegelési jogkört, amellyel e jogalkotónak és a Bizottságnak e célból rendelkeznie kell, többek között annak megakadályozása révén, hogy olyan módszert válasszon, amely biztosíthatja az ESZA finanszírozásának a pénzügyi ágazat változásaihoz – különösen az ESZA‑ban részt vevő tagállam területén engedélyezett egyes intézmények pénzügyi helyzetének az összehasonlító figyelembevétele révén – való dinamikus kiigazítását (lásd ebben az értelemben és analógia útján: 2021. július 15‑i Bizottság kontra Landesbank Baden‑Württemberg és ESZT ítélet, C‑584/20 P és C‑621/20 P, EU:C:2021:601, 118. pont).

196    Így elegendő, hogy az előzetes hozzájárulást megállapító határozattal érintett személyek – miközben nem közlik velük az üzleti titok körébe tartozó adatokat – rendelkeznek az ESZT által alkalmazott számítási módszerrel, valamint elegendő információval ahhoz, hogy lényegében megértsék, hogy az előzetes hozzájárulásuk kiszámítása során az összes többi érintett intézmény helyzetéhez képest miként vették figyelembe egyéni helyzetüket (lásd ebben az értelemben: 2021. július 15‑i Bizottság kontra Landesbank Baden‑Württemberg és ESZT ítélet, C‑584/20 P és C‑621/20 P, EU:C:2021:601, 122. pont).

197    Azon információk között, amelyeket így az intézményekkel közölni kell, szerepelnek többek között az egyes osztályok olyan határértékei és az azokhoz kapcsolódó kockázati mutatók olyan határértékei, amelyek alapján az intézmények előzetes hozzájárulását azok kockázati profiljához igazították (lásd ebben az értelemben: 2021. július 15‑i Bizottság kontra Landesbank Baden‑Württemberg és ESZT ítélet, C‑584/20 P és C‑621/20 P, EU:C:2021:601, 167. pont).

198    Ezenkívül a 2015/63 felhatalmazáson alapuló rendelet egyáltalán nem zárja ki annak lehetőségét, hogy az ESZT összesített és anonimizált formában ahhoz elegendő információt hozzon nyilvánosságra, hogy lehetővé tegye valamely intézmény számára annak megértését, hogy az előzetes hozzájárulásának kiszámítása során az összes többi érintett intézmény helyzetéhez képest miként vették figyelembe egyéni helyzetét (2021. július 15‑i Bizottság kontra Landesbank Baden‑Württemberg és ESZT ítélet, C‑584/20 P és C‑621/20 P, EU:C:2021:601, 139. pont).

199    E körülmények között az első kifogást el kell utasítani.

200    Másodsorban, ami az intézmények alapvető éves hozzájárulásának a kockázati profilnak megfelelően történő kiigazítását illeti, meg kell állapítani, hogy a felperes annak állítására szorítkozik, hogy a 2015/63 felhatalmazáson alapuló rendelet 6. és 7. cikke „terjedelme miatt átláthatatlan”, tehát általános jelleggel annak előadására, hogy az e rendelkezésekben használt fogalmak nem egyértelműek, ami a jogbiztonság elvének megsértéséhez vezet.

201    Ugyanakkor a felperes nem terjesztett semmilyen konkrét bizonyítékot a Törvényszék elé a 2015/63 felhatalmazáson alapuló rendelet 6. és 7. cikke jogszerűségének az egyértelműségük vagy előreláthatóságuk állítólagos hiánya vagy állítólagos pontatlanságuk alapján történő vitatása érdekében.

202    E körülmények között a második kifogásnak nem lehet helyt adni.

203    Harmadsorban, ami a felperes azon érvét illeti, amely szerint az alábbi 204. pontban ismertetett osztályba sorolási módszert – különösen a különböző osztályokba való besorolást – egyoldalúan és átláthatatlan módon alkalmazzák, a következőket kell megállapítani.

204    A 2015/63 felhatalmazáson alapuló rendelet I. mellékletének „2. lépés” című része alapján az ESZT‑nek először az intézmények különböző kockázati mutatókra és almutatókra tekintettel történő összehasonlítása érdekében ki kell számítania az osztályok számát. Másodszor, az ESZT‑nek be kell sorolnia az intézményeket az egyes osztályokba. Harmadszor, az ESZT‑nek az adott osztályban lévő valamennyi intézményhez hozzá kell rendelnie ugyanazt a – „diszkretizált mutatónak” nevezett – értéket, amelyet az intézmények kockázatkiigazítási szorzója kiszámításának hátralevő része során figyelembe kell vennie.

205    Egyébiránt a 2015/63 felhatalmazáson alapuló rendelet I. melléklete részletezi többek között az osztályba sorolási módszer különböző lépéseit, és meghatározza az ESZT által alkalmazandó matematikai képleteket.

206    Márpedig a felperes nem terjesztett a Törvényszék elé egyetlen olyan konkrét bizonyítékot sem, amely e különböző lépések vagy képletek egyértelműsége, pontossága vagy előreláthatósága hiányának azonosítására irányulna.

207    Mindenesetre a fenti 195–197. pontban kifejtett megfontolásokra tekintettel a Bizottság nem volt köteles előírni, hogy az intézmények rendelkezésére kell bocsátani azon adatokat, amelyek lehetővé teszik számukra az osztályba sorolási módszer alkalmazása pontosságának teljes körű ellenőrzését.

208    Ezenkívül a 2015/63 felhatalmazáson alapuló rendelet egyáltalán nem akadályozza az ESZT‑t abban, hogy a fenti 196. és 197. pontban említett követelményeknek való megfelelés céljából nyilvánosságra hozza az egyes osztályok határértékeit és az azokhoz kapcsolódó mutatókat annak érdekében, hogy az érintett intézmény meggyőződhessen többek között arról, hogy a mutatók e felhatalmazáson alapuló rendelet I. mellékletében meghatározott diszkretizációja során hozzá rendelt osztályozás ténylegesen megfelel gazdasági helyzetének, hogy e diszkretizációt az e felhatalmazáson alapuló rendeletben meghatározott módszernek megfelelően, hiteles adatok alapján végezték el, és hogy a 806/2014 rendelet, valamint az említett felhatalmazáson alapuló rendelet alapján figyelembe veendő kockázati tényezők összességét valóban figyelembe vették.

209    Negyedsorban, a felperes a jelen jogellenességi kifogás alátámasztása érdekében nem hivatkozhat arra, hogy az ESZT által a megtámadott határozat elfogadását megelőzően az intézmények rendelkezésére bocsátott számítási eszköz nem tette lehetővé az intézményeknek a különböző osztályokba való besorolása érdekében az ESZT által végzett elemzések ellenőrzését. Ezt a számítási eszközt ugyanis az alkalmazandó szabályozás, közelebbről a 2015/63 felhatalmazáson alapuló rendelet nem írja elő. Következésképpen ez a kifogás az ESZT eljárásának jogszerűségére, nem pedig e felhatalmazáson alapuló rendelet jogszerűségére vonatkozik.

210    Még ha feltételezzük is, hogy az említett kifogást úgy kell értelmezni, hogy azzal a felperes a megtámadott határozat jogszerűségét vitatja, elegendő rámutatni arra, hogy a felperes nem fejti ki, hogy annak ellenére, hogy az alkalmazandó szabályozás nem kötelezi az ESZT‑t arra, hogy a fenti 209. pontban említett számítási eszközt az intézmények rendelkezésére bocsássa, és hogy ez utóbbi átadása megelőzte e határozat elfogadását, az említett eszközben szereplő, állítólagosan elégtelen adatok hogyan érintenék az említett határozat érvényességét. Mindenesetre a fenti 195. és 196. pontban hivatkozott ítélkezési gyakorlatból az következik, hogy az ESZT nem köteles az üzleti titok hatálya alá tartozó, minden más érintett intézmény gazdasági helyzetére vonatkozó adatokat hozzáférhetővé tenni.

211    Ötödsorban, a felperes hangsúlyozza, hogy az, hogy az adott évre vonatkozó előzetes hozzájárulásokat megállapító határozatokban közzéteszik a bizalmas adatok bizonyos összesítéseit, nem elegendő, mivel az ESZT még mindig nem tesz közzé más, a számítások megfelelő megértéséhez és előre látásához szükséges nem bizalmas információkat.

212    Márpedig a felperes ezzel az érveléssel sem az alkalmazandó szabályozásnak a fenti 186. pontban említett azon rendelkezéseit kérdőjelezi meg, amelyeknek a jogbiztonság elvére tekintettel fennálló jogellenességére hivatkozik.

213    A felperes ugyanis annak kifogásolására szorítkozik, hogy az ESZT az e hozzájárulásokat megállapító határozatok elfogadását megelőzően nem tett közzé az előzetes hozzájárulások kiszámításához szükséges bizonyos nem bizalmas információkat. Következésképpen e kifogás nem az alkalmazandó szabályozás jogszerűségére, hanem annak az ESZT általi alkalmazásának módjára vonatkozik.

214    Még ha feltételezzük is, hogy az említett kifogást úgy kell értelmezni, hogy azzal a felperes a megtámadott határozat jogszerűségét vitatja, a felperes nem fejti ki kellő egyértelműséggel, hogy az ESZT‑nek a fenti 195. és 196. pontban hivatkozott ítélkezési gyakorlatból következő követelményeknek való megfelelés érdekében milyen konkrét információkat kellett közzétennie, amit pedig nem tett meg. E tekintetben egyébiránt ugyanezen ítélkezési gyakorlatból következik, hogy túlzás lenne megkövetelni az ESZT‑től, hogy minden egyes olyan számadatot közöljön, amelyen az egyes érintett intézmények hozzájárulásának a kiszámítása alapul (lásd: 2021. július 15‑i Bizottság kontra Landesbank Baden‑Württemberg és ESZT ítélet, C‑584/20 P és C‑621/20 P, EU:C:2021:601, 123. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

215    Hatodsorban, ami azt illeti, hogy valamely intézmény előzetes hozzájárulásainak kiszámítása a többi intézmény helyzetére vonatkozó bizalmas adatoktól függ, ami fokozza a számítási módszer kiszámíthatatlanságát, meg kell állapítani, hogy a felperes erre vonatkozó érvelése egyáltalán nem került kifejtésre.

216    Mindenesetre ez az érvelés ellentétes a 2021. július 15‑i Bizottság kontra Landesbank Baden‑Württemberg és ESZT ítéletből (C‑584/20 P és C‑621/20 P, EU:C:2021:601) eredő tanulságokkal, amelyek kétségkívül az indokolási kötelezettség tiszteletben tartására vonatkoznak, de ugyanúgy érvényesek a jogbiztonság elvének tiszteletben tartására is.

217    A 2021. július 15‑i Bizottság kontra Landesbank Baden‑Württemberg és ESZT ítéletben (C‑584/20 P és C‑621/20 P, EU:C:2021:601) a Bíróság elismerte, hogy az előzetes hozzájárulások számítási módszerének elve maga – amint a 2014/59 irányelvből és a 806/2014 rendeletből kitűnik – más intézmények üzleti titok alá tartozó adatainak ESZT általi felhasználásával járhat (lásd ebben az értelemben: 2021. július 15‑i Bizottság kontra Landesbank Baden‑Württemberg és ESZT ítélet, C‑584/20 P és C‑621/20 P, EU:C:2021:601, 114. pont).

218    E körülmények között egyrészt a felperes nem hivatkozhat pusztán arra a körülményre, amely szerint amiatt, hogy a többi intézmény adatait nem hozták a tudomására, nem tudja előre kiszámítani az általa fizetendő előzetes hozzájárulást.

219    Másrészt, amint az a fenti 198. pontban megállapításra került, a 2015/63 felhatalmazáson alapuló rendelet egyáltalán nem zárja ki annak lehetőségét, hogy az ESZT összesített és anonimizált formában ahhoz elegendő információt hozzon nyilvánosságra, hogy lehetővé tegye valamely intézmény számára annak megértését, hogy az előzetes hozzájárulásának kiszámítása során az összes többi érintett intézmény helyzetéhez képest miként vették figyelembe egyéni helyzetét.

220    Következésképpen a harmadik jogalap első részét el kell utasítani.

b)      Az egyes kockázati mutatók alkalmazását illetően az előreláthatóság hiányára alapított második részről

221    A felperes azt állítja, hogy a 2021. évi hozzájárulási időszakra vonatkozó előzetes hozzájárulások kiszámításához nem alkalmaztak bizonyos kockázati mutatókat, tudniillik a „nettó stabil forrásellátottsági rátát”, az MREL‑t, valamint az „összetettséget” és a „szanálhatóságot”. E kockázati mutatók figyelmen kívül hagyása, valamint alkalmazásukat illetően az előreláthatóság hiánya ellentétes a jogbiztonság elvével, mivel a felperes nem láthatja előre azok alkalmazását.

222    Ezenkívül az a tény, hogy a 2015/63 felhatalmazáson alapuló rendelet az átmeneti rendelkezéseiben lehetőséget biztosít az ESZT számára arra, hogy ne alkalmazzon bizonyos kockázati mutatókat, ugyanakkor lehetővé teszi számára, hogy az alapvető éves hozzájárulást a kockázati profilnak megfelelően kiigazítsa, jogbizonytalanság forrása.

223    Az ESZT és a Bizottság vitatja ezt az érvelést.

224    A fenti 189–192. pontban hivatkozott ítélkezési gyakorlatnak megfelelően a jelen ügyben meg kell vizsgálni, hogy az alkalmazandó szabályozás annyira félreérthető‑e, hogy az intézmények emiatt nem tudják megfelelő bizonyossággal eloszlatni a bizonyos kockázati mutatók, így a „nettó stabil forrásellátottsági ráta”, az MREL, valamint az „összetettség” és a „szanálhatóság” alkalmazását illető esetleges kétségeket.

225    Azon feltételeket, amelyek fennállása esetén az ESZT átmeneti jelleggel eltekinthet az ilyen kockázati mutatók alkalmazásától, a 2015/63 felhatalmazáson alapuló rendelet 20. cikkének (1) bekezdése határozza meg, amely szerint, „[ha] a [jelen felhatalmazáson alapuló rendelet] II. melléklet[é]ben említett specifikus mutatóhoz szükséges információ a referenciaévre vonatkozóan nem szerepel [e felhatalmazáson alapuló rendelet] 14. cikk[é]ben említett alkalmazandó felügyeleti jelentéstételi követelményben, akkor az adott kockázati mutató nem alkalmazandó addig, amíg az említett felügyeleti jelentéstételi követelmény alkalmazandó nem lesz”.

226    A 2015/63 felhatalmazáson alapuló rendelet 20. cikkének (1) bekezdése ily módon két olyan feltételt ír elő, amelyek fennállása esetén az ESZT átmeneti jelleggel nem alkalmaz valamely kockázati mutatót, tudniillik elsősorban azt, hogy az ilyen mutatóhoz szükséges információ nem szerepel az e felhatalmazáson alapuló rendelet 14. cikkében említett felügyeleti jelentéstételi követelményben, másodsorban pedig, hogy e mutató említésre kerül az említett felhatalmazáson alapuló rendelet II. mellékletében, amelynek címe „A szanálási hatóságoknak benyújtandó adatok”, és amely tizenöt adatkategóriát tartalmaz. Márpedig a felperes nem állította, és még kevésbé sem bizonyította, hogy e feltételek annyira félreérthetőek lennének, hogy az intézmények emiatt nem tudják megfelelő bizonyossággal eloszlatni a bizonyos kockázati mutatók alkalmazását illető esetleges kétségeket.

227    E körülmények között el kell utasítani a felperes annak bizonyítására irányuló érveit, hogy a 806/2014 rendelet vagy a 2015/63 felhatalmazáson alapuló rendelet a jogbiztonság elvének a kockázati mutatók alkalmazásával kapcsolatos előreláthatóság hiánya miatti állítólagos megsértése miatt jogellenes.

228    Ennélfogva a harmadik jogalap második részét el kell utasítani.

c)      A „biztosított betétek növekedési üteme” meghatározásának szabályaira alapított harmadik részről

229    A felperes úgy véli, hogy a bankunió biztosított betétei összegének 1%‑ával egyenlő végső célszint elérésére irányuló cél azt jelenti, hogy az ESZT minden évben értékeli ezen „biztosított betétek növekedési ütemét”, amely átláthatatlan módon került meghatározásra, és amelynek alakulását az intézmények nehezen láthatják előre.

230    Az ESZT vitatja ezt az érvelést.

231    Meg kell állapítani, hogy a felperes nem terjesztett a Törvényszék elé egyetlen olyan konkrét bizonyítékot sem, amely annak bizonyítására irányulna, hogy a fenti 183. pontban említett rendelkezések annyira félreérthetőek, hogy az intézmények emiatt nem tudják megfelelő bizonyossággal eloszlatni a végső célszint vagy az éves célszint meghatározását illető esetleges kétségeket.

232    Ezenkívül érvelésének egy részével a felperes valójában a megtámadott határozat indokolásának hiányát vitatja az éves célszint meghatározását illetően. E kifogás nem a fenti 183. pontban említett rendelkezések jogszerűségére vonatkozik, és azt a Törvényszék az alábbi 271–308. pontban fogja megvizsgálni.

233    Ennélfogva a harmadik jogalap harmadik részét el kell utasítani annyiban, amennyiben a felperes e rendelkezések jogszerűségét vitatja.

d)      Az EUMSZ 290. cikknek a 2015/63 felhatalmazáson alapuló rendeletben meghatározott számítási kritériumok általi megsértésére alapított negyedik részről

234    A harmadik jogalap keretében a felperes továbbá úgy ítélte meg, hogy az, hogy az alapvető számítási kritériumokat a 2015/63 felhatalmazáson alapuló rendelet, nem pedig a 806/2014 rendelet határozta meg, az EUMSZ 290. cikk megsértését vonja maga után. A tárgyaláson a felperes pontosította, hogy ezzel az érvvel azt állítja, hogy a 2014/59 irányelv csak a kockázatok fő kategóriáit határozta meg, amelyeket négy kockázati pillérbe csoportosított, de nem foglalt állást magukról a kritériumokról, amelyeket a Bizottság határozott meg a 2015/63 felhatalmazáson alapuló rendeletben.

235    A Parlament vitatja a harmadik jogalap e részének megalapozottságát, és megkérdőjelezi annak elfogadhatóságát, mivel arra a keresetlevélben nem hivatkoztak kellően egyértelműen és pontosan.

236    E tekintetben az ítélkezési gyakorlatból következik, hogy ahhoz, hogy a kereset elfogadható legyen, a lényegi tény‑ és jogkérdéseknek, amelyeken a kereset alapul, ha csak röviden is, de magának a keresetlevélnek a megfogalmazásából koherens és érthető módon ki kell tűnniük a jogbiztonság és a megfelelő igazságszolgáltatás biztosítása érdekében. Így elfogadhatatlannak kell tekinteni minden olyan jogalapot, amelyet nem megfelelően fogalmaztak meg a keresetlevélben. Hasonló követelmények érvényesülnek a jogalap alátámasztására felhozott kifogás tekintetében. Az eljárásgátló okokra alapított ezen elfogadhatatlansági kifogást az uniós bíróságnak hivatalból vizsgálnia kell (lásd: 2021. június 30‑i Olaszország kontra Bizottság ítélet, T‑265/19, nem tették közzé, EU:T:2021:392, 33. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat; 2021. július 7‑i Bateni kontra Tanács ítélet, T‑455/17, EU:T:2021:411, 135. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

237    A jelen ügyben a keresetlevél a 125. pontjában annak jelzésére szorítkozott, hogy „a [2015/63] felhatalmazáson alapuló rendeletben meghatározott számítási kritériumok lényegi strukturáló és determináló szerepe annak megállapításához vezet, hogy e kritériumok per definitionem alapvetőek a 806/2014 rendelet szempontjából, ami az EUMSZ 290. cikk megsértését vonja maga után”, a 139. pontjában pedig annak megállapítására, hogy „az a tény, hogy alapvető számítási kritériumokat a felhatalmazáson alapuló rendelet, nem pedig a [806/2014 rendelet] keretében fogadtak el, ellentétes az EUMSZ 290. cikk [(1) bekezdésével]”.

238    Ezeket az állításokat a keresetlevélben semmilyen érvelés nem kísérte. Így a felperes többek között nem jelölte meg a 2015/63 felhatalmazáson alapuló rendelet azon rendelkezéseit, amelyek véleménye szerint az EUMSZ 290. cikk (1) bekezdése második albekezdésének második mondata értelmében vett alapvető elemeket tartalmaznak, amelyeknek a 2014/59 irányelvben kellett volna szerepelniük. Hasonlóképpen, a felperes nem jelölte meg pontosan, hogy az említett rendelkezések mely konkrét elemei „alapvető” jellegűek, és erre vonatkozóan nem is terjesztett elő érveket.

239    Végül a jelen rész egyértelműségének hiányát súlyosbítja, hogy arra egy eltérő jogi szabály, nevezetesen a jogbiztonság elvének megsértésére alapított jogalap keretében hivatkoztak.

240    Következésképpen meg kell állapítani, hogy a lényegi tény‑ és jogkérdések, amelyeken az EUMSZ 290. cikk megsértésére alapított kifogás alapul, nem tűnnek ki – legalább röviden – magából a keresetlevél szövegéből. Ez a kifogás tehát nem felel meg a fenti 236. pontban említett követelményeknek.

241    E körülmények között a felperes által a tárgyaláson előadott érvelés nem tekinthető a keresetlevél 125. és 139. pontjában megfogalmazott kifogás kiterjesztésének, mivel erre a kifogásra nem hivatkozott érvényesen.

242    Következésképpen a harmadik jogalap negyedik részét mint elfogadhatatlant el kell utasítani.

4.      A negyedik és ötödik, a megfelelő ügyintézés elvének és a hatékony bírói jogvédelem elvének megsértésére alapított jogalapról, amennyiben azok jogellenességi kifogást tartalmaznak

243    A felperes úgy véli, hogy mind a 2015/63 felhatalmazáson alapuló rendelet 4. cikkének (2) bekezdése, 6. és 7. cikke, valamint I. melléklete, mind pedig a megtámadott határozat, amely e rendelkezéseken alapul, sérti a megfelelő ügyintézés elvét, amely magában foglalja az indokolási kötelezettséget, valamint a hatékony bírói jogvédelem elvét. A felperes szerint az intézmények nem férhetnek hozzá mindazon adatokhoz, amelyek elengedhetetlenek ahhoz, hogy lehetővé tegyék számukra a megtámadott határozat megértését és ellenőrzését. Különösen a „biztosított betétek kiigazítási mértékének” kiszámítására vonatkozó részletes szabályok nem ismertek az intézmények számára, ami megakadályozza őket abban, hogy meggyőződjenek az e tekintetben végzett számítások érvényességéről.

244    Az ESZT vitatja ezt az érvelést.

245    Elsősorban emlékeztetni kell arra, hogy azokban az esetekben, amikor – mint a jelen ügyben is – az uniós intézmények vagy szervek mérlegelési jogkörrel rendelkeznek, a megfelelő ügyintézés elve megköveteli az uniós jogrend által a közigazgatási eljárásokban nyújtott garanciák tiszteletben tartását, amelyek között szerepel többek között a hatáskörrel rendelkező intézmény vagy szerv azon kötelezettsége, hogy gondosan és pártatlanul megvizsgálja az adott ügy összes releváns körülményét (1991. november 21‑i Technische Universität München ítélet, C‑269/90, EU:C:1991:438, 14. pont; 2003. szeptember 30‑i Atlantic Container Line és társai kontra Bizottság ítélet, T‑191/98, T‑212/98–T‑214/98, EU:T:2003:245, 404. pont; 2019. április 9‑i Qualcomm és Qualcomm Europe kontra Bizottság ítélet, T‑371/17, nem tették közzé, EU:T:2019:232, 200. pont).

246    Másodsorban az állandó ítélkezési gyakorlat szerint az Európai Unió Alapjogi Chartája (a továbbiakban: Charta) 47. cikkében biztosított bírósági felülvizsgálat hatékonysága megköveteli, hogy az érintett – akár magának a határozatnak a szövege, akár ezen indokok kérésére történő közlése alapján – megismerhesse a rá vonatkozóan hozott határozat alapjául szolgáló indokokat, az illetékes bíróság azon hatáskörének sérelme nélkül, hogy a szóban forgó hatóságtól megkövetelje az említett indokok közlését, annak érdekében, hogy lehetővé tegye az érintett számára jogai lehető legjobb feltételek mellett történő védelmét, és az ügy teljes ismeretében annak eldöntését, hogy hasznos‑e az illetékes bírósághoz fordulni, valamint ahhoz, hogy utóbbinak teljes mértékben lehetővé tegye a szóban forgó határozat jogszerűségére vonatkozó felülvizsgálat gyakorlását (lásd: 2018. április 26‑i Donnellan ítélet, C‑34/17, EU:C:2018:282, 55. pont; 2020. november 24‑i Minister van Buitenlandse Zaken ítélet, C‑225/19 és C‑226/19, EU:C:2020:951, 43. pont).

247    Ezenkívül a Charta 47. cikkében szereplő védelemhez való jog részét képező kontradiktórius eljárás elvére tekintettel az eljárásban részt vevő feleknek joguk kell, hogy legyen arra, hogy a bíróságnak benyújtott minden iratot és észrevételt megismerhessenek annak érdekében, hogy a bíróság döntését befolyásolhassák, és ezen iratokat és észrevételeket megvitathassák. A hatékony bírói jogorvoslathoz való alapvető jog ugyanis nem teszi lehetővé, hogy valamely bírósági határozat olyan tényeken vagy iratokon alapuljon, amelyekről maguk a felek vagy a felek valamelyike nem szerezhetett tudomást, és amelyekről ezáltal álláspontjukat sem adhatták elő (lásd: 2013. június 4‑i ZZ ítélet, C‑300/11, EU:C:2013:363, 55. és 56. pont; 2014. október 23‑i Unitrading ítélet, C‑437/13, EU:C:2014:2318, 21. pont).

248    Ugyanakkor bizonyos kivételes esetekben az uniós hatóság a bizalmas adatok védelmével kapcsolatos okokra hivatkozva megtagadhatja az érintettel szemben hozott határozat alapjául szolgáló pontos és teljes körű indokoknak az érintettel való közlését. Ilyen esetben a jog olyan technikáit és szabályait kell alkalmazni, amelyek lehetővé teszik egyrészről az e határozat elfogadásához figyelembe vett bizalmas adatok védelmére vonatkozó jogszerű megfontolások, másfelől pedig azon szükséglet összehangolását, hogy a jogalanynak kellően biztosítsák eljárási jogai – mint a meghallgatáshoz való jog és a kontradiktórius eljárás elve – tiszteletben tartását (lásd ebben az értelemben: 2021. július 15‑i Bizottság kontra Landesbank Baden‑Württemberg és ESZT ítélet, C‑584/20 P és C‑621/20 P, EU:C:2021:601, 115–120. pont; lásd még ebben az értelemben és analógia útján: 2013. július 18‑i Bizottság és társai kontra Kadi ítélet, C‑584/10 P, C‑593/10 P és C‑595/10 P, EU:C:2013:518, 125. pont).

249    Az előzetes hozzájárulások sajátos jellegére tekintettel ezt az összehangolást e hozzájárulások kiszámítása esetében is el kell végezni. Ugyanis, amint az a 2014/59 irányelv (105)–(107) preambulumbekezdéséből és a 806/2014 rendelet (41) preambulumbekezdéséből kitűnik, az említett hozzájárulások célja annak biztosítása, hogy a pénzügyi szektor egy biztosítási logika alapján megfelelő pénzügyi forrásokat nyújtson az ESZM‑nek ahhoz, hogy feladatait elláthassa, miközben ösztönzi a kevésbé kockázatos működési modellek érintett intézmények általi elfogadását. Így e hozzájárulások kiszámítása nem az adóalap alapján alkalmazott mérték alkalmazásán alapul, hanem annak a 2014/59 irányelv 102. és 103. cikke és a 806/2014 rendelet 69. és 70. cikke alapján a 2016. január 1‑étől induló, nyolc évig tartó kezdeti időszak (a továbbiakban: kezdeti időszak) vége előtt beszedett ugyanezen hozzájárulások összege által elérendő végső célszint (a továbbiakban: végső célszint), majd az összes részt vevő tagállam területén engedélyezett intézmények között felosztandó éves célszint meghatározásán kell alapulnia (lásd ebben az értelemben: 2021. július 15‑i Bizottság kontra Landesbank Baden‑Württemberg és ESZT ítélet, C‑584/20 P és C‑621/20 P, EU:C:2021:601, 113. pont).

250    Mivel a végső célszintet úgy határozták meg, mint amelynek el kell érnie ezen intézmények összessége biztosított betétei összegének legalább 1%‑át, és mivel az egyes intézmények alapvető éves hozzájárulását az intézmény biztosított betétekkel csökkentett (szavatolótőke nélküli) kötelezettségei összegének és az összes részt vevő tagállam területén engedélyezett valamennyi intézmény aggregált, biztosított betétekkel csökkentett (szavatolótőke nélküli) kötelezettségei összegének az aránya alapján kell meghatározni, megállapítható, hogy az előzetes hozzájárulások számítási módszerének elve maga – amint a 2014/59 irányelvből és a 806/2014 rendeletből kitűnik –, az üzleti titok alá tartozó adatok ESZT általi felhasználásával jár (lásd: 2021. július 15‑i Bizottság kontra Landesbank Baden‑Württemberg és ESZT ítélet, C‑584/20 P és C‑621/20 P, EU:C:2021:601, 114. pont).

251    Márpedig az Unió intézményei és szervei az üzleti titok védelmének elve alapján, amely az uniós jog általános elvét képezi, és amelyet többek között az EUMSZ 339. cikk rögzít, főszabály szerint kötelesek arra, hogy valamely magánjogi gazdasági szereplő versenytársai számára ne fedjék fel az e gazdasági szereplő által szolgáltatott bizalmas információkat (lásd ebben az értelemben: 2021. július 15‑i Bizottság kontra Landesbank Baden‑Württemberg és ESZT ítélet, C‑584/20 P és C‑621/20 P, EU:C:2021:601, 109. és 114. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

252    E körülmények között a Bizottságnak és az Európai Unió Tanácsának a feladata volt, hogy az előzetes hozzájárulások kiszámítása rendszerének a 2015/63 felhatalmazáson alapuló rendelettel és a 2015/81 végrehajtási rendelettel történő létrehozása során az üzleti titok tiszteletben tartását összeegyeztessék a hatékony bírói jogvédelem elvével oly módon, hogy az e titok körébe tartozó adatokat ne lehessen közölni az érintettekkel, és azok többek között ne szerepelhessenek az előzetes hozzájárulások összegét megállapító határozatok indokolásában.

253    Az előzetes hozzájárulások kiszámítása rendszerének e jellemzője ugyanakkor nem akadályozza, hogy az uniós bíróság hatékony bírósági felülvizsgálatot gyakoroljon.

254    Egyrészt ugyanis azon rendelkezésekben, amelyek jogellenességére a felperes hivatkozik, semmi nem zárja ki, hogy az ESZT az előzetes hozzájárulásokat megállapító határozatának elfogadása során a 806/2014 rendelet 88. cikke (1) bekezdése első albekezdésének megfelelően összefoglaló vagy összegzett formában, amely alapján az érintett intézmények nem azonosíthatók, a tevékenysége keretében megszerzett bizalmas információkat közöljön (lásd ebben az értelemben: 2021. július 15‑i Bizottság kontra Landesbank Baden‑Württemberg és ESZT ítélet, C‑584/20 P és C‑621/20 P, EU:C:2021:601, 136. pont).

255    Másrészt, amennyiben valamely határozat indokolását bizalmas adatok védelmének biztosítása érdekében korlátozni kell, e határozat kibocsátójának feladata, hogy az uniós bíróságokhoz benyújtott, az ezen adatokat megkérdőjelező kereset esetén e bíróságok előtt a jogvita tárgyát képező vizsgálatban tisztázza magát (lásd ebben az értelemben: 2008. július 1‑jei Chronopost és La Poste kontra UFEX és társai ítélet, C‑341/06 P és C‑342/06 P, EU:C:2008:375, 110. pont; 2021. július 15‑i Bizottság kontra Landesbank Baden‑Württemberg és ESZT ítélet, C‑584/20 P és C‑621/20 P, EU:C:2021:601, 145. pont).

256    Adott esetben a Charta 47. cikkében foglalt követelményeknek megfelelő hatékony jogorvoslat gyakorlása érdekében az uniós bíróságok az ESZT‑től olyan adatok benyújtását kérhetik, amelyek igazolhatják azon számításokat, amelyeknek a pontosságát vitatják előttük, és e bíróságok szükség esetén biztosítják ezen adatok bizalmasságát (lásd: 2021. július 15‑i Bizottság kontra Landesbank Baden‑Württemberg és ESZT ítélet, C‑584/20 P és C‑621/20 P, EU:C:2021:601, 146. pont).

257    Ezenkívül az uniós bíróság feladata, hogy az ESZT által szolgáltatott jogi és ténybeli bizonyítékok összességének vizsgálata révén ellenőrizze az utóbbi által az előzetes hozzájárulások kiszámításához felhasznált adatok közlésének megtagadása érdekében hivatkozott okok megalapozottságát (lásd ebben az értelemben és analógia útján: 2013. július 18‑i Bizottság és társai kontra Kadi ítélet, C‑584/10 P, C‑593/10 P és C‑595/10 P, EU:C:2013:518, 126. pont).

258    Ha kiderül, hogy az ESZT által hivatkozott okokkal valóban ellentétes az uniós bíróság előtt szolgáltatott információk vagy bizonyítékok közlése, megfelelő módon szükséges mérlegelni a hatékony bírói jogvédelemhez való jog, különösen pedig a kontradiktórius eljárás elvének tiszteletben tartásához fűződő követelményeket, valamint az üzleti titok védelméből eredő követelményeket (lásd ebben az értelemben és analógia útján: 2013. július 18‑i Bizottság és társai kontra Kadi ítélet, C‑584/10 P, C‑593/10 P és C‑595/10 P, EU:C:2013:518, 128. pont).

259    A fentiekből következik, hogy az előzetes hozzájárulásoknak – a 2015/63 felhatalmazáson alapuló rendelet 4. cikke (2) bekezdésének, 6. és 7. cikkének, valamint I. mellékletének megfelelően – az üzleti titok körébe tartozó adatok alapján történő kiszámítása, anélkül hogy az említett adatokat az érintettek rendelkezésére bocsátanák, önmagában nem jelenti azt, hogy e rendelkezések összeegyeztethetetlenek a megfelelő ügyintézés elvével és a hatékony bírói jogvédelem elvével.

260    Ezt a következtetést nem teszik kétségessé a felperes érvei.

261    E tekintetben először is a felperes nem hivatkozhat a 2019. november 28‑i Portigon kontra ESZT ítéletre (T‑365/16, EU:T:2019:824) és a 2020. szeptember 23‑i Landesbank Baden‑Württemberg kontra ESZT ítéletre (T‑411/17, EU:T:2020:435). Egyrészt ez utóbbi ítéletet a Bíróság a 2021. július 15‑i Bizottság kontra Landesbank Baden‑Württemberg és ESZT ítéletében (C‑584/20 P és C‑621/20 P, EU:C:2021:601) hatályon kívül helyezte, és a hatékony bírói jogvédelem elvével kapcsolatos megfontolásokat, amelyekre a felperes hivatkozik, hatályon kívül helyezték. Másrészt a 2019. november 28‑i Portigon kontra ESZT ítélet (T‑365/16, EU:T:2019:824) a felperes állításával ellentétben nem tartalmaz semmilyen, kifejezetten a hatékony bírói jogvédelem elvére vonatkozó elemzést.

262    Másodszor, a felperes nem vitathatja a 2015/63 felhatalmazáson alapuló rendelet jogszerűségét azzal az indokkal, hogy sem a 806/2014 rendelet, sem a 2014/59 irányelv nem írja elő az előzetes hozzájárulások olyan számítási módszerét, amelynek alapján először célszintet határoznak meg, majd elvégzik ugyanezen hozzájárulásoknak az intézmények közötti relatív felosztását.

263    E tekintetben elegendő emlékeztetni arra, hogy – amint az a fenti 254–258. pontban megállapításra került – a Bíróság elismerte az uniós jogalkotó arra való lehetőségét, hogy egy célszint meghatározásán, majd az összes intézmény között felosztandó éves célszint meghatározásán alapuló számítási módszert alkalmazzon, anélkül azonban, hogy sérülne az indokolási kötelezettség vagy a hatékony bírói jogvédelem elve (lásd ebben az értelemben: 2021. július 15‑i Bizottság kontra Landesbank Baden‑Württemberg és ESZT ítélet, C‑584/20 P és C‑621/20 P, EU:C:2021:601, 136., 145. és 146. pont).

264    E körülmények között a 2015/63 felhatalmazáson alapuló rendelet is bevezethetett ilyen módszert.

265    Harmadszor, a felperes úgy véli, hogy az intézmények nem férnek hozzá mindazon adatokhoz, amelyek elengedhetetlenek ahhoz, hogy lehetővé tegyék számukra a megtámadott határozat megértését és ellenőrzését.

266    E tekintetben egyrészt elegendő emlékeztetni arra, hogy a fenti 243. pontban hivatkozott rendelkezések egyáltalán nem akadályozzák az ESZT‑t abban, hogy a fenti 245–258. pontban említett követelményeknek való megfelelés érdekében hozzáférhetővé tegye az ahhoz szükséges információkat, hogy az érintett intézmények meggyőződhessenek többek között arról, hogy hozzáférnek mindazon adatokhoz, amelyek elengedhetetlenek a megtámadott határozat megértéséhez és ellenőrzéséhez.

267    Másrészt, amennyiben az említett kifogás a megtámadott határozat jogszerűségére vonatkozik, a felperes annak alátámasztására semmilyen érvelést nem terjesztett a Törvényszék elé.

268    E kifogásnak tehát nem lehet helyt adni.

269    Negyedszer, ami a felperes arra vonatkozó érvelését illeti, hogy a megtámadott határozat nem tartalmaz az éves célszint meghatározására szolgáló, a „biztosított betétek kiigazítási mértékének” megállapítására vonatkozó adatokat, ez az érvelés nem a fenti 243. pontban említett rendelkezéseket kérdőjelezi meg, amelyek jogellenességére a felperes a megfelelő ügyintézés elvére és a hatékony bírói jogvédelem elvére tekintettel hivatkozik, hanem a megtámadott határozat jogszerűségét. Ezért ennek vizsgálatára az alábbi 309–314. pontban kerül sor.

270    El kell tehát utasítani a negyedik és az ötödik jogalapot annyiban, amennyiben azokat a 2015/63 felhatalmazáson alapuló rendelet 4. cikke (2) bekezdésének, 6. és 7. cikkének, valamint I. mellékletének jogellenességére vonatkozó kifogás alátámasztására hozták fel.

C.      A megtámadott határozat jogszerűségére vonatkozó jogalapokról

1.      Az éves célszint meghatározásának indokolásáról

271    Amint az a fenti 232. pontban megállapításra került, a harmadik jogalap harmadik részével a felperes többek között valójában a megtámadott határozat indokolásának hiányát vitatja az éves célszint meghatározását illetően.

272    E tekintetben emlékeztetni kell arra, hogy a 806/2014 rendelet 69. cikke (1) bekezdésének megfelelően a kezdeti időszak végén az ESZA rendelkezésére álló pénzügyi eszközöknek el kell érniük a végső célszintet, amely a részt vevő valamennyi tagállam területén engedélyezett valamennyi intézmény biztosított betétei összegének legalább 1%‑át teszi ki.

273    A 806/2014 rendelet 69. cikkének (2) bekezdése szerint a kezdeti időszakban az előzetes hozzájárulásokat a lehető legegyenletesebben kell elosztani időben mindaddig, amíg el nem érik ezt a fenti 272. pontban említett végső célszintet, megfelelően figyelembe véve azonban az üzleti ciklus fázisát és a prociklikus hozzájárulásoknak az intézmények pénzügyi helyzetére gyakorolt lehetséges hatását.

274    A 806/2014 rendelet 70. cikkének (2) bekezdése pontosítja, hogy a részt vevő valamennyi tagállam területén engedélyezett intézmények összessége által fizetendő hozzájárulás nem haladhatja meg a végső célszint 12,5%‑át.

275    Ami az előzetes hozzájárulások kiszámításának módját illeti, a 2015/63 felhatalmazáson alapuló rendelet 4. cikkének (2) bekezdése előírja, hogy az ESZT azok összegét az éves célszint alapján, a végső célszint figyelembevételével, valamint a részt vevő tagállamok összességének területén engedélyezett valamennyi intézmény esetében az előző évi biztosított betétek negyedévente számított átlagos összege alapján határozza meg.

276    Hasonlóképpen, a 2015/81 végrehajtási rendelet 4. cikke szerint az ESZT az egyes intézményekre vonatkozó előzetes hozzájárulást a végső célszint alapján és a 2015/63 felhatalmazáson alapuló rendeletben rögzített módszertan szerint meghatározandó éves célszint alapján számítja ki.

277    A jelen ügyben, amint az a megtámadott határozat (48) preambulumbekezdéséből kitűnik, az ESZT a 2021. évi hozzájárulási időszakra az éves célszint összegét 11 287 677 212,56 euróban állapította meg.

278    A megtámadott határozat (36) és (37) preambulumbekezdésében az ESZT lényegében kifejtette, hogy az éves célszintet a biztosított betétek előző években való alakulására, a gazdasági helyzet valamennyi releváns változására, valamint az üzleti ciklus fázisával kapcsolatos mutatókra és a prociklikus hozzájárulásoknak az intézmények pénzügyi helyzetére gyakorolt hatásaira vonatkozó elemzés alapján kell meghatározni. Ezt követően az ESZT úgy ítélte meg, hogy az ezen elemzésen és az ESZA rendelkezésére álló pénzügyi eszközökön alapuló együtthatót (a továbbiakban: együttható) kell meghatározni. Az ESZT ezt az együtthatót a 2020‑ban biztosított betétek átlagos összegének egynyolcadára alkalmazta az éves célszint megállapítása érdekében.

279    Az ESZT a megtámadott határozat (38)–(47) preambulumbekezdésében ismertette az együttható meghatározása érdekében követett megközelítést.

280    A megtámadott határozat (38) preambulumbekezdésében az ESZT megállapította, hogy a biztosított betétek folyamatosan emelkedő tendenciát mutatnak a részt vevő tagállamok valamennyi intézménye tekintetében. E betétek negyedévente számított átlagos összege a 2020. évre vonatkozóan 6,689 billió eurónak felelt meg.

281    A megtámadott határozat (40) és (41) preambulumbekezdésében az ESZT ismertette a biztosított betétek előre jelzett alakulását a kezdeti időszak fennmaradó három évében, azaz a 2021–2023‑as időszakban. Az ESZT becslése szerint a biztosított betétek éves növekedési rátája a kezdeti időszak végéig 4% és 7% között lesz.

282    A megtámadott határozat (42)–(45) preambulumbekezdésében az ESZT értékelést ismertetett az üzleti ciklus fázisáról, valamint arról, hogy az előzetes hozzájárulások milyen potenciális prociklikus hatást gyakorolhatnak az intézmények pénzügyi helyzetére. E célból jelezte, hogy több mutatót is figyelembe vett, mint például a Bizottságnak a bruttó hazai termék növekedésére vonatkozó előrejelzését és az Európai Központi Bank (EKB) erre vonatkozó előrejelzéseit vagy a magánszektornak a bruttó hazai termék százalékában kifejezett hiteláramlását.

283    A megtámadott határozat (46) preambulumbekezdésében az ESZT arra a következtetésre jutott, hogy bár észszerűen várható, hogy a bankunión belül folytatódni fog a biztosított betétek növekedése, e növekedés üteme alacsonyabb lesz, mint a 2020. évi növekedés. E tekintetben az ESZT a megtámadott határozat (47) preambulumbekezdésében jelezte, hogy „elővigyázatos megközelítést” alkalmazott a biztosított betéteknek a következő években, 2023‑ig tartó növekedési ütemét illetően.

284    E megfontolásokra tekintettel az ESZT a megtámadott határozat (48) preambulumbekezdésében az együttható értékét 1,35%‑ban állapította meg. Ezt követően kiszámította az éves célszint összegét, a 2020‑ban biztosított betétek átlagos összegét megszorozva ezzel az együtthatóval, és e számítás eredményét elosztotta nyolccal, az említett határozat (48) preambulumbekezdésében szereplő következő matematikai képletnek megfelelően:

„Cél0 [az éves célszint összege] = Biztosított betétek összege2020 * 0,0135 * ⅛ = 11 287 677 212,56 EUR”.

285    A tárgyaláson az ESZT ugyanakkor jelezte, hogy a 2021. évi hozzájárulási időszak éves célszintjét a következőképpen határozta meg.

286    Először is, jövőre vonatkozó elemzés alapján az ESZT az összes részt vevő tagállam területén engedélyezett valamennyi intézmény biztosított betéteinek összegét, amelyet a kezdeti időszak végére jeleztek előre, körülbelül 7,5 billió euróban határozta meg. Ezen összeg megállapításához az ESZT figyelembe vette a 2020‑ban biztosított betétek átlagos összegét, azaz 6,689 billió eurót, a biztosított betétek 4%‑os éves növekedési rátáját, valamint a kezdeti időszak végéig fennmaradó hozzájárulási időszakok számát, azaz hármat.

287    Másodszor, a 806/2014 rendelet 69. cikke (1) bekezdésének megfelelően az ESZT e 7,5 billió euró 1%‑át számította ki annak érdekében, hogy megkapja a kezdeti időszak végéig elérendő végső célszint becsült összegét, vagyis körülbelül 75 milliárd eurót.

288    Harmadszor, az ESZT ez utóbbi összegből levonta az ESZA számára 2021‑ben már rendelkezésre álló pénzügyi forrásokat, azaz körülbelül 42 milliárd eurót, annak érdekében, hogy megkapja azt az összeget, amelyet a kezdeti időszak vége, azaz a 2021 és 2023 közötti időszak vége előtt fennmaradó hozzájárulási időszakokban még be kellett szedni. Ez az összeg körülbelül 33 milliárd eurót tett ki.

289    Negyedszer az ESZT az utóbbi összeget hárommal elosztotta, hogy azt egységesen felossza az említett három fennmaradó hozzájárulási időszak között. A 2021. évi hozzájárulási időszakra vonatkozó éves célszintet így a fenti 277. pontban említett összegben, azaz körülbelül 11,287 milliárd euróban határozták meg.

290    Az ESZT a tárgyaláson azt is állította, hogy nyilvánosságra hozott olyan információkat, amelyekre a fenti 286–289. pontban ismertetett módszer támaszkodott, és amelyek lehetővé tették volna a felperes számára, hogy megértse azt a módszert, amellyel az éves célszintet meghatározták. Közelebbről pontosította, hogy a honlapján 2021 májusában, vagyis a megtámadott határozat elfogadását követően, de a jelen kereset benyújtását megelőzően közzétette a „Fact Sheet 2021” című tájékoztatót (a továbbiakban: tájékoztató), amely tartalmazta a végső célszint becsült összegét. Ehhez hasonlóan az ESZT azt állította, hogy az ESZA‑n belül rendelkezésre álló pénzügyi eszközök összege az internetes oldalán, valamint más nyilvános forrásokból is elérhető volt, mégpedig jóval a megtámadott határozat elfogadását megelőzően.

291    Annak vizsgálata során, hogy az ESZT az éves célszint meghatározását illetően tiszteletben tartotta‑e az indokolási kötelezettségét, mindenekelőtt emlékeztetni kell arra, hogy az indokolás hiánya vagy elégtelensége olyan imperatív jogalapot képez, amelyet az uniós bíróság hivatalból figyelembe vehet, sőt köteles figyelembe venni (lásd: 2009. december 2‑i Bizottság kontra Írország és társai ítélet, C‑89/08 P, EU:C:2009:742, 34. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat). Következésképpen a Törvényszék a felperes által hivatkozottakon kívül más indokolási hiányosságokat is figyelembe vehet, sőt köteles figyelembe venni, különösen akkor, ha azokra az eljárás során derül fény.

292    Ennek érdekében a Törvényszék az eljárás szóbeli szakasza során meghallgatta a feleket az éves célszint meghatározását illetően a megtámadott határozat indokolásának valamennyi esetleges hiányosságairól. Közelebbről, az e tekintetben kifejezetten megkérdezett ESZT megerősítette az általa a 2021. évi hozzájárulási időszak éves célszintjének megállapítása érdekében ténylegesen követett módszert, amint azt a fenti 286–289. pont tartalmazza.

293    Ami ezt követően az indokolási kötelezettség tartalmát illeti, az ítélkezési gyakorlatból kitűnik, hogy valamely uniós intézmény, szerv vagy hivatal határozatának indokolása különös jelentőséggel bír, mivel lehetővé teszi az érintett számára, hogy az ügy teljes ismeretében határozzon arról, hogy e határozattal szemben keresetet kíván‑e indítani, valamint a hatáskörrel rendelkező bíróság számára azt, hogy gyakorolja felülvizsgálati jogkörét, az tehát a Charta 47. cikkében biztosított bíróság előtti jogorvoslat hatékonyságának az egyik feltételét képezi (lásd: 2021. július 15‑i Bizottság kontra Landesbank Baden‑Württemberg és ESZT ítélet, C‑584/20 P és C‑621/20 P, EU:C:2021:601, 103. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

294    Az ilyen indokolásnak a szóban forgó jogi aktus jellegéhez és elfogadásának körülményeihez kell igazodnia. E tekintetben nem követelmény, hogy az indokolás az összes releváns ténybeli és jogi elemet tartalmazza, minthogy azt a kérdést, hogy egy jogi aktus indokolása megfelel‑e a követelményeknek, nemcsak szövegére, hanem körülményeire, valamint az adott tárgyra vonatkozó jogszabályok összességére is figyelemmel, különösen pedig azon érdek szerint kell vizsgálni, hogy a jogi aktus által érintett személyek magyarázathoz jussanak. Következésképpen valamely sérelmet okozó aktus indokolása akkor megfelelő, ha az érdekelt előtt ismert összefüggésben került sor az elfogadására, amely lehetővé teszi a vele szemben hozott intézkedés tartalmának megértését (lásd ebben az értelemben: 2021. július 15‑i Bizottság kontra Landesbank Baden‑Württemberg és ESZT ítélet, C‑584/20 P és C‑621/20 P, EU:C:2021:601, 104. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

295    Egyébiránt annak érdekében, hogy az érdekeltek – jogaiknak a hatáskörrel rendelkező bíróság előtt történő védelme érdekében – megismerhessék e határozat tényleges indokait, és hogy e bíróság gyakorolhassa felülvizsgálati jogkörét, ezen indokolásnak többek között nem szabad ellentmondásokat tartalmaznia (lásd ebben az értelemben: 2008. július 10‑i Bertelsmann és Sony Corporation of America kontra Impala ítélet, C‑413/06 P, EU:C:2008:392, 169. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat; 2005. szeptember 22‑i Suproco kontra Bizottság ítélet, T‑101/03, EU:T:2005:336, 20. és 45–47. pont; 2015. december 16‑i Görögország kontra Bizottság ítélet, T‑241/13, EU:T:2015:982, 56. pont).

296    Hasonlóképpen, amikor a megtámadott határozat kibocsátója az uniós bíróság előtti eljárás során e határozat indokait illetően bizonyos magyarázatokkal szolgál, e magyarázatoknak összhangban kell lenniük az e határozatban kifejtett megfontolásokkal (lásd ebben az értelemben: 2005. szeptember 22‑i Suproco kontra Bizottság ítélet, T‑101/03, EU:T:2005:336, 45–47. pont; 2016. december 13‑i Printeos és társai kontra Bizottság ítélet, T‑95/15, EU:T:2016:722, 54. és 55. pont).

297    Ugyanis, amennyiben a megtámadott határozatban felhozott megfontolások nincsenek összhangban a bírósági eljárás során nyújtott ilyen magyarázatokkal, az érintett határozat indokolása nem teljesíti a fenti 293. és 294. pontban felidézett funkciókat. Közelebbről, az ilyen következetlenség megakadályozza egyrészt az érdekelteket abban, hogy a kereset benyújtása előtt megismerjék a megtámadott határozat valódi indokait, és előkészítsék velük szembeni védekezésüket, másrészt pedig az uniós bíróságot abban, hogy azonosítsa azokat az indokokat, amelyek e határozat valódi jogi alapjául szolgáltak, és megvizsgálja, hogy azok megfelelnek‑e az alkalmazandó szabályoknak.

298    Végül emlékeztetni kell arra, hogy amikor az ESZT az előzetes hozzájárulásokat megállapító határozatot fogad el, tájékoztatnia kell az érintett intézményeket e hozzájárulások kiszámításának módszeréről (lásd: 2021. július 15‑i Bizottság kontra Landesbank Baden‑Württemberg és ESZT ítélet, C‑584/20 P és C‑621/20 P, EU:C:2021:601, 122. pont).

299    Ugyanennek kell vonatkoznia az éves célszint meghatározásának módszerére is, mivel ez az összeg alapvető jelentőséggel bír az ilyen határozat rendszerében. Amint ugyanis az a 2015/81 végrehajtási rendelet 4. cikkéből kitűnik, az előzetes hozzájárulások kiszámításának módja az említett összegnek az összes érintett intézmény közötti felosztásából áll, így ugyanezen összeg növelése vagy csökkentése ezen intézmények mindegyike előzetes hozzájárulásának ennek megfelelő növelésével vagy csökkentésével jár.

300    A fentiekből következik, hogy amennyiben az ESZT a megtámadott határozat útján köteles magyarázattal szolgálni az intézmények számára az éves célszint meghatározásának módszerére vonatkozóan, e magyarázatoknak összhangban kell lenniük az ESZT által a bírósági eljárás során nyújtott, a ténylegesen alkalmazott módszerre vonatkozó magyarázatokkal.

301    Márpedig a jelen ügyben nem ez a helyzet.

302    Mindenekelőtt ugyanis meg kell állapítani, hogy a megtámadott határozat a (48) preambulumbekezdésében egy matematikai képletet mutatott be, amelyet az éves célszint összege meghatározásának alapjaként ismertetett. Márpedig úgy tűnik, hogy e képlet nem foglalja magában az ESZT által ténylegesen alkalmazott, a tárgyaláson kifejtett módszer elemeit. Amint ugyanis az a fenti 286–289. pontból kitűnik, az ESZT e módszer keretében úgy kapta meg az éves célszint összegét, hogy a végső célszintből levonta az ESZA‑n belül rendelkezésre álló pénzügyi eszközöket annak érdekében, hogy kiszámítsa azt az összeget, amelyet a kezdeti időszak végéig még kapnia kellett, és ez utóbbi összeget elosztotta hárommal. Márpedig a számítás e két szakasza nem jelenik meg az említett matematikai képletben.

303    Egyébiránt e megállapítást nem kérdőjelezheti meg az ESZT azon állítása, amely szerint 2021 májusában közzétette a tájékoztatót, amely a végső célszint esetleges összegeit, valamint internetes oldalán az ESZA rendelkezésére álló pénzügyi eszközök összegét feltüntető sávot tartalmazott. Függetlenül ugyanis attól a kérdéstől, hogy a felperesnek ténylegesen tudomása volt‑e ezekről az összegekről, ez utóbbiak önmagukban nem teszik lehetővé számára annak megértését, hogy a fenti 302. pontban említett két műveletet az ESZT ténylegesen alkalmazta, pontosítva ráadásul, hogy a megtámadott határozat (48) preambulumbekezdésében előírt matematikai képlet azokat még csak nem is említi.

304    Hasonló következetlenségek érintik az 1,35%‑os együttható meghatározásának módját is, pedig az elsődleges szerepet játszik a fenti 303. pontban említett matematikai képletben. Ez az együttható ugyanis értelmezhető úgy, hogy más paraméterek mellett a biztosított betéteknek a kezdeti időszak fennmaradó éveiben előrejelzett növekedésén alapul. Márpedig ez nincs összhangban az ESZT által a tárgyaláson szolgáltatott magyarázatokkal, amelyekből az következik, hogy ezt az együtthatót oly módon határozták meg, hogy az igazolni tudja az éves célszint összege kiszámításának eredményét, vagyis azt követően, hogy az ESZT ezt az összeget a fenti 286–289. pontban kifejtett négy lépés alapján kiszámította, és különösen úgy, hogy az ESZA‑n belül rendelkezésre álló pénzügyi eszközöknek a végső célszintből történő levonásából eredő összeget hárommal osztotta. Márpedig ez a művelet a megtámadott határozatból egyáltalán nem tűnik ki.

305    Ezenkívül emlékeztetni kell arra, hogy a tájékoztató szerint a végleges célszint becsült összege 70 és 75 milliárd euró között volt. Márpedig e sáv inkoherensnek bizonyul a biztosított betétek növekedési arányának 4% és 7% közötti, a megtámadott határozat (41) preambulumbekezdésében szereplő tartományával. Az ESZT ugyanis a tárgyaláson jelezte, hogy az éves célszint meghatározása céljából a biztosított betétek 4%‑os növekedési rátáját vette figyelembe – amely a második tartomány legalacsonyabb rátája –, és így kapta a 75 milliárd euróra becsült végső célszintet, amely az első tartomány legmagasabb értékét képezte. Úgy tűnik tehát, hogy e két tartomány között eltérés áll fenn. Egyrészt ugyanis a biztosított betétek alakulásának arányára vonatkozó tartomány a 4%‑os mértéket meghaladó értékeket is magában foglal, amelyek alkalmazása azonban a végső célszintnek az e célszintre vonatkozó tartományban szereplőknél magasabb becsült összegéhez vezetett volna. Másrészt a felperes számára lehetetlen megérteni azt az okot, amely miatt az ESZT az említett célszinthez tartozó tartományba 75 milliárd eurónál alacsonyabb összegeket is beszámított. Ennek eléréséhez ugyanis 4% alatti rátát kellett alkalmazni, amely azonban nem tartozik a biztosított betétek növekedési rátájára vonatkozó tartományba. E körülmények között a felperes nem tudta meghatározni, hogy az ESZT hogyan használta az e betétek alakulásának rátájára vonatkozó tartományt a becsült végső célszint kiszámításához.

306    Ebből következik, hogy ami az éves célszint meghatározását illeti, az ESZT által ténylegesen alkalmazott, a tárgyaláson kifejtett módszer nem felel meg a megtámadott határozatban leírt módszernek, így azokat a valós indokokat, amelyekre tekintettel e célszintet meghatározták, a megtámadott határozat alapján sem az intézmények, sem a Törvényszék nem tudta azonosítani.

307    A fentiekre tekintettel meg kell állapítani, hogy a megtámadott határozat indokolása az éves célszint meghatározását illetően hiányos.

308    A harmadik jogalap harmadik részének tehát helyt kell adni annyiban, amennyiben az az éves célszint meghatározását illetően a megtámadott határozat indokolásának hiányára vonatkozik. A jelen ügy jogi és gazdasági tétjére tekintettel azonban a megfelelő igazságszolgáltatás érdekében folytatni kell a kereset többi jogalapjának vizsgálatát.

2.      A negyedik és ötödik jogalap fennmaradó, a megfelelő ügyintézés elvének és a hatékony bírói jogvédelem elvének az ESZT által a megtámadott határozatban történő megsértésére alapított részéről

309    Amint az a fenti 269. pontból kitűnik, negyedik és ötödik jogalapjával a felperes a megfelelő ügyintézés elvének és a hatékony bírói jogvédelem elvének maga a megtámadott határozat általi megsértését is vitatja.

310    A felperes érvelése pontosabban arra vonatkozik, hogy a megtámadott határozat nem tartalmaz az éves célszint meghatározására szolgáló, a „biztosított betétek kiigazítási mértékének”, vagyis az együtthatónak a megállapítására vonatkozó adatokat.

311    Amint az a fenti 271–308. pontban szereplő vizsgálatból következik, az ESZT az éves célszint meghatározását illetően megsértette az indokolási kötelezettséget.

312    Ezenkívül a Charta 41. cikke (2) bekezdésének c) pontjából és a fenti 246. pontban hivatkozott ítélkezési gyakorlatból az következik, hogy valamely uniós szerv határozatának indokolása a megfelelő ügyintézés és a hatékony bírói jogvédelem elve hatékonyságának egyik feltételét képezi.

313    Ebből következik, hogy a megtámadott határozat indokolására vonatkozó kötelezettségnek az éves célszint meghatározását illetően történő megsértése a megfelelő ügyintézés elve és a hatékony bírói jogvédelem elve megsértésének is minősül.

314    Helyt kell tehát adni a negyedik és az ötödik jogalapnak, amennyiben azok a megfelelő ügyintézés és a hatékony bírói jogvédelem elvének az indokolási kötelezettség megsértéséből eredő megsértésére vonatkoznak.

3.      A hetedik és nyolcadik, nyilvánvaló értékelési hibákon és a vfk‑k igénybevételét illetően előírt korlátozásokból eredő téves jogalkalmazáson alapuló jogalapról

315    A hetedik jogalappal a felperes azt állítja, hogy az ESZT a vfk‑k igénybevétele mértékének és az azok ellenében elfogadandó biztosítékoknak az értékelése során több nyilvánvaló értékelési hibát követett el.

316    A nyolcadik jogalappal a felperes azt állítja, hogy az ESZT a vfk‑k igénybevétele mértékének és az azok ellenében elfogadandó biztosítékoknak a meghatározása során megsértette a 806/2014 rendelet 70. cikkének (3) bekezdését és a 2014/59 irányelv 103. cikkének (3) bekezdését.

317    Az ESZT vitatja ezt az érvelést.

318    Elöljáróban emlékeztetni kell arra, hogy az előzetes hozzájárulások a 806/2014 rendelet 70. cikke (3) bekezdésének megfelelően fizethetők készpénzben történő azonnali befizetéssel vagy vfk útján. Vfk alkalmazása esetén az intézmény megállapodást köt az ESZT‑vel, amely megállapodásban kötelezettséget vállal arra, hogy első felszólításra megfizeti a megfelelő összeget mint az előzetes hozzájárulás részét.

319    E tekintetben pontosítani kell, hogy a megtámadott határozatban az ESZT a vfk‑k igénybevételét a 2021. évi hozzájárulási időszak tekintetében fizetendő előzetes hozzájárulások összegének 15%‑ára, a vfk‑k tekintetben nyújtott biztosítékokat pedig kizárólag a készpénzre korlátozta.

320    Ezenkívül emlékeztetni kell arra, hogy a 806/2014 rendelet 70. cikkének (3) bekezdése előírja, hogy azon rendelkezésre álló pénzügyi eszközök, amelyeket a végső célszint elérése céljából figyelembe kell venni, magukban foglalhatják azokat a vfk‑kat is, amelyek harmadik felek jogaival nem terhelt, alacsony kockázatú eszközök biztosítékával teljeskörűen fedezettek, szabadon értékesíthetők, és az ESZT általi kizárólagos felhasználásra vannak kijelölve, azzal a pontosítással, hogy a vfk‑k aránya az egyes években nem haladhatja meg az előzetes hozzájárulások teljes összegének 30%‑át. Ezt a lehetőséget a 2014/59 irányelv 103. cikkének (3) bekezdése is biztosítja.

321    A 2015/63 felhatalmazáson alapuló rendelet 13. cikkének (3) bekezdése szerint az ESZT‑nek az adott hozzájárulási időszakra vonatkozó előzetes hozzájárulásokról szóló határozatában meg kell adnia a vfk‑k arányát, azzal, hogy az ESZT biztosítékként csak olyan típusú és feltételű biztosítékokat fogad el, amelyek lehetővé teszik a gyors lehívást, ideértve a hét végén hozott szanálási határozat esetét is.

322    A vfk‑k arányának meghatározása során az ESZT‑nek a 2015/81 végrehajtási rendelet 7. cikkének (1) bekezdésével összhangban biztosítania kell, hogy a vfk‑k igénybevétele semmilyen módon ne érintse az ESZA pénzügyi kapacitását vagy likviditását.

323    Végül a 2015/81 végrehajtási rendelet 8. cikkének (3) bekezdése kimondja, hogy a kezdeti időszakban az ESZT rendes körülmények között az intézmények kérésére engedélyezi a vfk‑k igénybevételét, és azok igénybevételét az azt kérő intézmények között egyenletesen allokálja. E rendelkezés azt is rögzíti, hogy az allokált vfk‑k összege nem lehet kevesebb az érintett intézmény összes fizetési kötelezettségének 15%‑ánál, valamint hogy az egyes intézmények éves hozzájárulásainak kiszámításánál az ESZT‑nek gondoskodnia kell arról, hogy a vfk‑k összege egyik évben se haladja meg e hozzájárulások teljes összegének 30%‑át.

324    A fent említett rendelkezésekből egyrészt az következik, hogy az azt kérő intézmény számára biztosított vfk egyedi mértéke legalább az intézmény összes fizetési kötelezettségének 15%‑át teszi ki, másrészt pedig, hogy az összes engedélyezett vfk összege nem haladhatja meg az adott hozzájárulási időszak egészére vonatkozó összes előzetes hozzájárulás összegének 30%‑ában meghatározott felső határt. Ez utóbbi, az uniós jogalkotó által meghatározott felső határ – amint azt a 2015/81 végrehajtási rendelet 7. cikkének (1) bekezdése is megerősíti – célja, hogy ne kerüljön veszélybe az ESZA likviditása és működési kapacitása.

325    Így az ESZT‑nek kell meghatároznia a vfk‑t kérő intézmény számára biztosított vfk pontos arányát, és ez az arány nem lehet alacsonyabb az intézmény összes fizetési kötelezettsége 15%‑ánál, biztosítva ugyanakkor, hogy ne lépjék túl a fenti 324. pontban említett, az összes engedélyezett vfk összegére vonatkozó felső határt. Ezenkívül, bár e rendelkezések nem tartalmaznak pontosításokat az elfogadandó biztosítékok jellegét illetően, az ESZT csak akkor fogadhat el vfk‑kat, ha azokat harmadik felek jogaival nem terhelt, alacsony kockázatú eszközökből álló biztosítékok fedezik, amelyek feltételei lehetővé teszik a gyors lehívást.

326    A vfk‑t kérő intézmény részére biztosított vfk pontos arányának meghatározása, valamint az elfogadható biztosítékok jellegének meghatározása tehát összetett gazdasági és technikai értékeléseket foglal magában, így az uniós bíróság általi felülvizsgálatnak annak vizsgálatára kell korlátozódnia, hogy az ESZT számára biztosított mérlegelési jogkör gyakorlása során nem követtek‑e nyilvánvaló hibát vagy hatáskörrel való visszaélést, illetve hogy az ESZT nem lépte‑e túl nyilvánvalóan e jogkör korlátait.

327    A felperes érveit ezen megfontolásokra tekintettel kell megvizsgálni.

328    Elsősorban, ami a vfk‑k igénybevételének az előzetes hozzájárulások összegének 15%‑ára való korlátozását illeti, a felperes úgy véli, hogy ez a korlátozás ellentétes a 806/2014 rendelet 70. cikke (3) bekezdésének szellemével, összefüggéseivel és céljaival, mivel az ESZT nem törekedett arra, hogy e 15%‑os határ felett teljes mértékben biztosítsa az intézmények számára a vfk‑k igénybevételének lehetőségét.

329    E tekintetben, amint az a fenti 320. pontban már megállapításra került, a 806/2014 rendelet 70. cikkének (3) bekezdése pontosítja, hogy a vfk‑k aránya nem haladhatja meg az évente befizetett összes előzetes hozzájárulások teljes összegének 30%‑át. Ezzel szemben e rendelkezés nem írja elő, hogy az ESZT‑nek a vfk‑k arányát az azokat kérő intézmény összes fizetési kötelezettségének 30%‑ában kell meghatároznia.

330    Ezenkívül a vfk‑t kérő intézmények számára biztosított vfk aránya ESZT általi meghatározásának az említett intézmények és az ESZA helyzetének konkrét értékelésén kell alapulnia, mivel az ESZT‑nek a 2015/81 végrehajtási rendelet (16) preambulumbekezdésével és 7. cikkének (1) bekezdésével összhangban azt is biztosítania kell, hogy a vfk‑k igénybevétele semmilyen módon ne érintse az ESZA pénzügyi kapacitását vagy likviditását.

331    Márpedig, amint az többek között a megtámadott határozat (150) preambulumbekezdéséből kitűnik, az ESZT az általa relevánsnak ítélt valamennyi körülmény, különösen a Covid19‑világjárványhoz kapcsolódó körülmények, valamint azon hosszú távú következmények konkrét vizsgálata alapján, amelyeket a vfk‑k magasabb összegű lehívása az intézmények helyzetére gyakorolna, úgy döntött, hogy a vfk‑k arányát nem határozza meg az előzetes hozzájárulások összegének 15%‑ánál magasabb szinten.

332    E körülmények között a felperes nem állíthatja, hogy a vfk‑k igénybevételének az azt kérő intézmény összes fizetési kötelezettségeinek 15%‑ára történő korlátozása ellentétes a 806/2014 rendelet 70. cikkének (3) bekezdésével.

333    Másodsorban, az ESZT által előírt azon követelményt illetően, amely szerint a vfk‑k biztosítékait készpénzben kell nyújtani, a felperes azt állítja, hogy sem a 2014/59 irányelv 103. cikkének (3) bekezdése, sem a 806/2014 rendelet 70. cikkének (3) bekezdése nem bízza az ESZT mérlegelésére az intézmények által nyújtható biztosíték típusának meghatározásáról való döntést. Az ESZT tehát túlmegy a hatáskörét keretek közé szorító jogszabályi előírásokon azáltal, hogy főszabály szerint és kvázi szabályozási jelleggel ilyen típusú biztosítékot ír elő.

334    E tekintetben, amint az a fenti 326. pontban megállapításra került, a fenti 320–323. pontban említett rendelkezésekből kitűnik, hogy az ESZT mérlegelési jogkörrel rendelkezik a vfk‑k igénybevételének részletes szabályait és az azok ellenében elfogadandó biztosítékok jellegét illetően.

335    Kétségtelen, hogy e hatáskört behatárolja az a követelmény, amely szerint e biztosítékoknak harmadik felek jogaival nem terhelt, alacsony kockázatú, valamint az ESZT általi kizárólagos felhasználásra kijelölt eszközöknek kell lenniük, amelyek semmilyen módon nem érintik az ESZA pénzügyi kapacitását vagy likviditását.

336    A felperes azonban nem terjesztett a Törvényszék elé egyetlen olyan bizonyítékot sem, amely alkalmas lenne annak alátámasztására, hogy e feltételeket illetően milyen más típusú eszközök jelentenek a készpénzhez hasonló biztosítékot.

337    E körülmények között a felperes nem állíthatja, hogy az ESZT megsértette a 2014/59 irányelv 103. cikkének (3) bekezdését és a 806/2014 rendelet 70. cikkének (3) bekezdését, amikor meghatározta a biztosíték típusát, amelyet az intézményeknek a vfk‑k tekintetében nyújtaniuk kell.

338    E következtetést nem teszi kétségessé az, hogy az ESZT e követelményt azzal indokolta, hogy a megtámadott határozat (152) preambulumbekezdésében a korábbi hozzájárulási időszakokban már megtett vfk‑kra hivatkozott, mivel e körülmény semmilyen hatással nincs az állítólagos téves jogalkalmazásra.

339    Harmadsorban a felperes arra hivatkozik, hogy a vfk‑k igénybevételének kerete átláthatatlan, mivel az ESZT elutasította bizonyos intézmények arra irányuló kérelmét, hogy közöljék velük vagy tegyék közzé az ESZT‑nek a 2021. évi hozzájárulási időszakra vonatkozóan a vfk‑kal kapcsolatos politika megállapításáról szóló, 2020. december 16‑i SRB/ES/2020/71 határozatát (a továbbiakban: vfk‑kkal kapcsolatos politikát megállapító határozat).

340    E tekintetben a felperes nem fejti ki kellőképpen, hogy e körülmény milyen hatással van a jelen jogalapok keretében hivatkozott téves jogalkalmazás vizsgálatára.

341    Ezenkívül, amennyiben a jelen kifogást úgy kell értelmezni, hogy azzal a felperes a megtámadott határozat indokolásának elégséges jellegét kérdőjelezi meg, meg kell állapítani, hogy ez a kifogás és a vfk‑k tekintetében a megtámadott határozat indokolásának hiányára alapított hatodik jogalap átfedésben van egymással. Márpedig a tárgyaláson a felperes visszavonta ezt a jogalapot, ami arra utal, hogy a vfk‑k tekintetében már nem vitatja a megtámadott határozat indokolását.

342    Mindenesetre az ESZT a Törvényszék 2022. november 9‑i bizonyításfelvételi intézkedésére válaszul benyújtotta a 2021. évi hozzájárulási időszakra vonatkozó előzetes hozzájárulások kiszámítása szempontjából releváns közbenső határozatokat. E határozatok között – amelyek nem bizalmas változatát ezt követően közölték a felperessel – szerepel többek között a vfk‑kal kapcsolatos politikát megállapító határozat. Ezenkívül a (145)–(155) preambulumbekezdésében maga a megtámadott határozat is tartalmaz a vfk‑kkal kapcsolatos indokolást.

343    Egyébiránt a felperes nem jelölt meg egyetlen olyan, a vfk‑kal kapcsolatos politikát megállapító határozatban szereplő elemet sem, amelyet maga a megtámadott határozat nem vett át.

344    Következésképpen semmi nem utal arra, hogy a vfk‑kal kapcsolatos politikát megállapító határozat közzétételének hiánya bármilyen hatással lett volna azon információk terjedelmére, amelyekkel a felperes a vfk‑k igénybevétele jogszerűségének ellenőrzése érdekében rendelkezett.

345    Negyedsorban, a felperes azt állítja, hogy az ESZT nyilvánvaló értékelési hibákat követett el azon likviditási és prociklikussággal kapcsolatos kockázatokat illetően, amelyeket a vfk‑knak az előzetes hozzájárulások 15%‑át meghaladó igénybevétele eredményez. Az ESZT értékelésével ellentétben ugyanis a vfk‑k igénybevételét azon prociklikus hatások enyhítése érdekében írták elő, amelyeket az előzetes hozzájárulások az összegük miatt okozhatnak. Így a 2020. évi makrogazdasági környezetre tekintettel a vfk‑k fokozott igénybevétele lehetővé tette e hozzájárulások intézmények betéteinek növekedéséből eredő növekedésének ellensúlyozását.

346    E tekintetben igaz, hogy amennyiben az ESZT a vfk‑t kérő egyes intézmények vfk‑jának arányát az adott intézmény összes fizetési kötelezettsége 15%‑ánál magasabb szinten határozza meg, e szint rövid távú könnyítést jelenthet a szóban forgó intézmények számára, amint azt a felperes állítja, mivel csökkenti az előzetes hozzájárulásuk azonnal készpénzben fizetendő részét.

347    Ugyanakkor, amint arra lényegében az ESZT rámutat – anélkül, hogy ezt bárki vitatta volna –, a 15%‑ot meghaladó szint esetében fennáll annak a kockázata, hogy az hosszú távon prociklikus hatást gyakorol az intézmények helyzetére. A 2015/81 végrehajtási rendelet 7. cikkének (2) bekezdése ugyanis előírja, hogy amennyiben egy szanálási intézkedéshez a 806/2014 rendelet 76.cikkével összhangban az ESZA igénybevételére kerül sor, az ESZT részben vagy egészben lehívja a vfk‑kat annak érdekében, hogy a megfelelő összegeket befizessék az ESZA‑ba. Ebből következik, hogy ilyen helyzetben a vfk‑kat igénybe vevő intézményeknek e vfk‑kat mobilizálniuk kell és a megfelelő összegeket be kell fizetniük, ami jelentős veszteségek kockázatával jár számukra, amely kockázat még jelentősebb lenne, ha a vfk‑k arányát magasabb szinten határoznák meg.

348    Ez annál is inkább így van, mivel a megtámadott határozatot a Covid19‑világjárványhoz kapcsolódó gazdasági bizonytalanság jellemezte sajátos körülmények között fogadták el. Ebben az összefüggésben a vfk‑k esetleges lehívása által az intézmények helyzetére gyakorolt hatások még súlyosabbak lehettek volna, amint arra lényegében az ESZT a megtámadott határozat (150), (152) és (153) preambulumbekezdésében rámutat.

349    E körülmények között az ESZT vélhette úgy, hogy a vfk‑k magasabb szintje hosszú távon prociklikus hatást gyakorolhat az intézményekre azáltal, hogy növeli a vfk‑nak megfelelő összegek esetleges szanálási intézkedés keretében történő befizetését követően bekövetkező veszteségeiket.

350    Következésképpen a felperes nem bizonyította, hogy az ESZT nyilvánvaló értékelési hibát vagy hatáskörrel való visszaélést követett el, vagy hogy nyilvánvalóan túllépte mérlegelési jogkörének korlátait, amikor a vfk‑k arányát a 2021. évi hozzájárulási időszakra vonatkozó előzetes hozzájárulások összegének 15%‑ában állapította meg.

351    Ezt a megállapítást nem teszik kétségessé a felperes által említett ítéletek, tudniillik a 2020. szeptember 9‑i Société générale kontra EKB ítélet (T‑143/18, nem tették közzé, EU:T:2020:389), a 2020. szeptember 9‑i Crédit agricole és társai kontra EKB ítélet (T‑144/18, nem tették közzé, EU:T:2020:390), a 2020. szeptember 9‑i Confédération nationale du Crédit mutuel és társai kontra EKB ítélet (T‑145/18, nem tették közzé, EU:T:2020:391), a 2020. szeptember 9‑i BPCE és társai kontra EKB ítélet (T‑146/18, nem tették közzé, EU:T:2020:392), a 2020. szeptember 9‑i Arkéa Direct Bank és társai kontra EKB ítélet (T‑149/18, nem tették közzé, EU:T:2020:393) és a 2020. szeptember 9‑i BNP Paribas kontra EKB ítélet (T‑150/18 és T‑345/18, EU:T:2020:394). Ezek az ítéletek az EKB azon határozataira vonatkoznak, amelyekben az EKB előírta, hogy az ESZA‑val vagy a betétbiztosítási rendszerekkel szembeni vfk‑k halmozott összegét le kell vonni a szavatolótőkéből. Ezekben az ítéletekben az uniós bíróság nem foglalt állást sem a vfk‑k szintjének ESZT általi meghatározásáról, sem pedig az azok ellenében elfogadandó biztosítékokról.

352    Ötödsorban a felperes azt állítja, hogy az ESZT nem fejtette ki, hogy mennyiben áll fenn likviditási kockázat a kizárólag készpénzben nyújtott és euróban denominált biztosítékok esetében. E tekintetben a vfk‑kra vonatkozó megállapodásminta az ESZA megfelelő likviditását biztosító mechanizmust ír elő, mivel egyrészt kimondja, hogy az ESZT‑nek lehetősége van arra, hogy a vfk‑knak megfelelő, biztosítékként nyújtott készpénzt rövid határidőn belül igénybe vegye, másrészt pedig azt, hogy e készpénzre vonatkozó teljes tulajdonjoggal az ESZT rendelkezik, valamint hogy az ESZT az érintett intézmény általi nemfizetés esetén szabadon rendelkezhet e készpénzzel.

353    Amennyiben a jelen kifogást is úgy kell értelmezni, hogy azzal a felperes a megtámadott határozat indokolásának elégséges jellegét kérdőjelezi meg a kizárólag készpénzben nyújtott és euróban denominált biztosítékok esetén fennálló likviditási kockázatot illetően, meg kell állapítani, hogy ez a kifogás és a vfk‑k tekintetében a megtámadott határozat indokolásának hiányára alapított hatodik jogalap átfedésben van egymással. Márpedig, amint az a fenti 341. pontban megállapításra került, a felperes a tárgyaláson visszavonta ezt a jogalapot.

354    Egyébiránt, amennyiben a felperes e kifogásra vonatkozó érvelését úgy kell értelmezni, hogy a felperes azt állítja, hogy az ESZT nyilvánvaló értékelési hibát követett el, amikor a vfk‑k arányát az előzetes hozzájárulások összegének 15%‑ára korlátozta, holott e biztosítékokat kizárólag készpénzben nyújtják, tehát a vfk‑kra vonatkozó megállapodásmintára tekintettel nem jelentenek likviditási kockázatot, a következőket kell megállapítani.

355    Egyrészt, noha nem vitatott, hogy a vfk‑kra vonatkozó, kizárólag készpénzben nyújtott biztosítékok alacsony kockázatú eszközök, mivel rövid időn belül likviddé tehetők, e körülmény nem kérdőjelezi meg a fenti 347–349. pontban kifejtett megfontolásokat, amelyek szerint az ESZT az érintett időszakot jellemző sajátos körülmények között és nyilvánvaló értékelési hiba elkövetése nélkül vélhette úgy, hogy a vfk‑k az előzetes hozzájárulások összegének 15%‑át meghaladó mértéke hosszú távon prociklikus hatást gyakorolhat az intézményekre.

356    Másrészt a felperes tévesen hivatkozik a vfk‑kra vonatkozó megállapodásmintára annak alátámasztása érdekében, hogy az ESZT‑nek engedélyeznie kellett volna a vfk‑k 15%‑nál nagyobb arányát, azzal az indokkal, hogy e megállapodásminta azt írja elő, hogy az ESZT az átutalt készpénz teljes tulajdonjogával rendelkezik, így e készpénz alacsony kockázatú eszköznek minősül.

357    Kétségtelen, hogy a vfk‑kra vonatkozó megállapodásminta 3.1. cikke előírja, hogy a fedezett kötelezettségek teljes és időben történő megfizetésének biztosítása érdekében az intézmény készpénzbiztosítékot nyújt az ESZT‑nek, és a vfk‑kal megegyező összegű készpénz teljes tulajdonjogát átruházza rá, 3.5. cikkében pedig, hogy az ESZT teljes tulajdonjoggal rendelkezik az átutalt készpénz felett, és azt szabadon felhasználhatja, azzal, hogy a fedezett kötelezettségek esedékességük időpontjában történő megfizetése esetén a készpénzbiztosítéknak megfelelő összeget köteles visszatéríteni.

358    Ugyanakkor a vfk‑kra vonatkozó megállapodásminta 2., 5. és 6. cikke meghatározza az eljárást, amelynek révén az ESZT felszólít a vfk‑k megfizetésére, valamint meghatározza az érintett intézményre gyakorolt következményeket.

359    A vfk‑kra vonatkozó megállapodásminta 2.1. és 2.2. cikke előírja, hogy az ESZT a vfk megfizetésére vonatkozó felszólítást küld az intézménynek. Ugyanezen megállapodásminta 5. cikke úgy rendelkezik, hogy a lehívott összeg beérkezését követően az ESZT visszatérít a lehívott és átutalt összeggel megegyező összegű készpénzbiztosítékot. A vfk‑kra vonatkozó megállapodásminta 6. cikke többek között kimondja, hogy amennyiben az intézmény első felszólításra nem teljesíti a fizetést, az ESZT jogosult arra, hogy a fedezett kötelezettségek teljesítése címén igénybe vegye a készpénzbiztosítékot, és e tekintetben többek között a fedezett, meg nem fizetett kötelezettségek összege és a készpénzbiztosíték visszafizetésére vonatkozó kötelezettsége közötti beszámítással élhet.

360    A vfk‑kra vonatkozó megállapodásminta rendelkezéseinek elemzéséből kitűnik, hogy még ha az ESZT teljes tulajdonjoggal is rendelkezik a vfk‑kat biztosító készpénz felett, azt csak különleges eljárás keretében tudja az ESZA javára mobilizálni.

361    E körülmények között az ESZT a 2015/81 végrehajtási rendelet 7. cikke (1) bekezdésének megfelelően vélhette úgy, hogy az ilyen vfk‑k az ESZA pénzügyi kapacitását és likviditási illetően nem nyújtanak ugyanolyan szintű biztosítékot, mint az azonnali készpénzfizetés.

362    Hatodsorban, noha a felperes azt állítja, hogy az ESZT nem említette a készpénztől eltérő típusú, olyan eszközök igénybevételének lehetőségét, amelyek mindazonáltal alacsony kockázatúnak és harmadik felek jogaival nem terheltnek tekinthetők, a felperes nem pontosította, hogy mely más típusú eszközök jelentenek a készpénzhez hasonló biztosítékot, miközben nem érintik az ESZA pénzügyi kapacitását vagy likviditását, így ezt az érvet el kell utasítani.

363    E körülmények között a felperes nem bizonyította, hogy az ESZT nyilvánvaló értékelési hibákat követett el vagy tévesen alkalmazta a jogot, amikor a vfk‑k igénybevételét a 2021. évi hozzájárulási időszak tekintetében fizetendő előzetes hozzájárulások összegének 15%‑ára, a vfk‑k tekintetében nyújtott biztosítékokat pedig kizárólag a készpénzre korlátozta.

364    Következésképpen a hetedik és a nyolcadik jogalapot el kell utasítani.

D.      Következtetés

365    Tekintettel a harmadik jogalap harmadik része, valamint a negyedik és az ötödik jogalap megalapozottságára, amennyiben azok közvetlenül a megtámadott határozat ellen irányulnak, a megtámadott határozatot a felperest érintő részében meg kell semmisíteni.

E.      Az ítélet időbeli hatályának korlátozásáról

366    Az ESZT azt kéri, hogy a Törvényszék a megtámadott határozat megsemmisítése esetén tartsa fenn e határozat joghatásait, amíg annak felváltására nem kerül sor, de legalább az ítélet jogerőre emelkedésétől számított hat hónapos időszakra.

367    A felperes a tárgyaláson rámutatott, hogy a megtámadott határozatnak az érdemi jogellenesség miatti esetleges megsemmisítése ahhoz kell, hogy vezessen, hogy az ESZT visszatéríti számára az előzetes hozzájárulása összegét. Ezenkívül az ilyen megsemmisítés semmilyen hatást nem gyakorolna sem az ESZT működésére, sem pedig az Unió pénzügyi stabilitására, mivel az ESZA létrehozása igen előrehaladott szakaszban van.

368    Emlékeztetni kell arra, hogy az EUMSZ 264. cikk második bekezdése értelmében az uniós bíróság, ha szükségesnek ítéli, megjelöli a semmisnek nyilvánított jogi aktus azon joghatásait, amelyek továbbra is fennmaradnak.

369    E tekintetben az ítélkezési gyakorlatból kitűnik, hogy a jogbiztonsággal kapcsolatos okokra tekintettel egy ilyen jogi aktus joghatásai fenntarthatók, különösen ha a megsemmisítésének azonnali hatásai súlyosan hátrányos következményeket idéznének elő, és ha a megtámadott jogi aktus jogszerűsége nem a célja vagy a tartalma miatt vitatott, hanem lényeges eljárási hiba miatt (lásd: 2021. július 15‑i Bizottság kontra Landesbank Baden‑Württemberg és ESZT ítélet, C‑584/20 P és C‑621/20 P, EU:C:2021:601, 175. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

370    A jelen esetben a megtámadott határozatot lényeges eljárási szabályok megsértésével hozták. Ezzel szemben a Törvényszék a jelen eljárásban nem állapított meg olyan hibát, amely e határozat érdemi jogszerűségét érintené.

371    Ezenkívül a Bíróság által a 2021. július 15‑i Bizottság kontra Landesbank Baden‑Württemberg és ESZT ítéletben (C‑584/20 P és C‑621/20 P, EU:C:2021:601, 177. pont) kimondottakhoz hasonlóan meg kell állapítani, hogy a megtámadott határozat megsemmisítésének anélkül történő kinyilvánítása, hogy joghatásai fennmaradnának mindaddig, amíg helyébe új jogi aktus nem lép, veszélyeztetheti a 2014/59 irányelv, a 806/2014 rendelet és a 2015/63 felhatalmazáson alapuló rendelet végrehajtását, amelyek az euróövezet stabilitásához hozzájáruló bankunió lényeges részét képezik.

372    E körülmények között a megtámadott határozat joghatásait a felperest érintő részben mindaddig fenn kell tartani, amíg az ESZT új, a felperes ESZA‑hoz való, 2021. évi hozzájárulási időszakra vonatkozó előzetes hozzájárulásának a megállapításáról szóló határozata a jelen ítélet kihirdetésétől számított hat hónapot meg nem haladó észszerű határidőn belül hatályba nem lép.

 A költségekről

373    A Törvényszék eljárási szabályzata 134. cikkének (1) bekezdése alapján a Törvényszék a pervesztes felet kötelezi a költségek viselésére, ha a pernyertes fél ezt kérte. Mivel az ESZT pervesztes lett, a felperes kérelmének megfelelően kötelezni kell őt a saját és a felperes költségeinek viselésére.

374    Az eljárási szabályzat 138. cikke (1) bekezdésének megfelelően a Parlament, a Tanács és a Bizottság maga viseli saját költségeit.

A fenti indokok alapján

A TÖRVÉNYSZÉK (kibővített nyolcadik tanács)

a következőképpen határozott:

1)      A Törvényszék az Egységes Szanálási Testületnek (ESZT) az Egységes Szanálási Alapba fizetendő 2021. évi előzetes hozzájárulások kiszámításáról szóló, 2021. április 14‑i SRB/ES/2021/22 határozatát a La Banque postale‑t érintő részében megsemmisíti.

2)      Az SRB/ES/2021/22 határozat joghatásait a La Banque postale‑t érintő részében mindaddig fenn kell tartani, amíg az ESZT új, ezen intézmény Egységes Szanálási Alaphoz való, a 2021. évi hozzájárulási időszakra vonatkozó előzetes hozzájárulásának a megállapításáról szóló határozata a jelen ítélet kihirdetésétől számított hat hónapot meg nem haladó észszerű határidőn belül hatályba nem lép.

3)      Az ESZT saját költségein felül viseli a La Banque postale részéről felmerült költségeket.

4)      Az Európai Parlament, az Európai Unió Tanácsa és az Európai Bizottság maga viseli saját költségeit.

Kornezov De Baere Petrlík

Kecsmár Kingston

Kihirdetve Luxembourgban, a 2023. december 20‑i nyilvános ülésen.

T. Henze

hivatalvezető elnök

Tartalomjegyzék

I. A jogvita előzményei

II. A megtámadott határozat

III. A felek kérelmei

IV. A jogkérdésről

A. Az elfogadhatatlansági kifogásokról

B. A 806/2014 rendelet, a 2015/63 felhatalmazáson alapuló rendelet és a 2015/81 végrehajtási rendelet jogellenességére vonatkozó kifogásokról

1. Az egyenlő bánásmód elvének megsértésére alapított első jogalapról

a) A bankunió intézményeinek helyzete közötti különbségek figyelmen kívül hagyására és a biztosított betéteknek az alapvető éves hozzájárulás számítási alapjából való kizárásának indokolatlan jellegére alapított első és második részről

1) Az első résznek a részt vevő tagállamok bankszektorainak helyzete közötti különbségek figyelmen kívül hagyására alapított első kifogásáról, valamint a biztosított betéteknek az alapvető éves hozzájárulás számítási alapjából való kizárásának indokolatlan jellegére vonatkozó második részről

2) Az első résznek az EFM keretében alkalmazott értékelési szempontok figyelmen kívül hagyásával összefüggő következetlenségre alapított második kifogásáról

b) Az MREL szerinti prudenciális követelményeknek megfelelő leírható, illetve átalakítható kötelezettségek levonása elmaradásának indokolatlan jellegére alapított harmadik részről

c) Az arra alapított negyedik részről, hogy az előzetes hozzájárulások a kockázatkiigazítási szorzó kiszámításának kritériumai miatt nem reprezentatívak a ténylegesen viselt kockázatot illetően

1) Az egyes intézmények átfogó eredendő kockázati profiljának figyelmen kívül hagyására alapított első kifogásról

2) A kockázati tényezőknek az EFM keretében a felügyeleti hatóság által előírt követelményekre tekintettel történő értékelésének hiányára alapított második kifogásról

3) Az arra alapított, harmadik kifogásról, hogy lehetetlen az egyes intézmények minden egyes egyedi sajátosságának átfogó figyelembevétele

2. Az arányosság elvének megsértésére alapított második jogalapról

3. A jogbiztonság elvének megsértésére alapított harmadik jogalapról

a) Az előzetes hozzájárulás mértéke előre történő megismerésének lehetetlenségére alapított első részről

b) Az egyes kockázati mutatók alkalmazását illetően az előreláthatóság hiányára alapított második részről

c) A „biztosított betétek növekedési üteme” meghatározásának szabályaira alapított harmadik részről

d) Az EUMSZ 290. cikknek a 2015/63 felhatalmazáson alapuló rendeletben meghatározott számítási kritériumok általi megsértésére alapított negyedik részről

4. A negyedik és ötödik, a megfelelő ügyintézés elvének és a hatékony bírói jogvédelem elvének megsértésére alapított jogalapról, amennyiben azok jogellenességi kifogást tartalmaznak

C. A megtámadott határozat jogszerűségére vonatkozó jogalapokról

1. Az éves célszint meghatározásának indokolásáról

2. A negyedik és ötödik jogalap fennmaradó, a megfelelő ügyintézés elvének és a hatékony bírói jogvédelem elvének az ESZT által a megtámadott határozatban történő megsértésére alapított részéről

3. A hetedik és nyolcadik, nyilvánvaló értékelési hibákon és a vfkk igénybevételét illetően előírt korlátozásokból eredő téves jogalkalmazáson alapuló jogalapról

D. Következtetés

E. Az ítélet időbeli hatályának korlátozásáról

A költségekről

*      Az eljárás nyelve: francia.