VERICA TRSTENJAK
FŐTANÁCSNOK INDÍTVÁNYA
Az ismertetés napja: 2012. november 28.(1)
C‑645/11. sz. ügy
Land Berlin
kontra
Ellen Mirjam Sapir,
Michael J. Busse,
Mirjam M Birgansky,
Gideon Rumney,
Benjamin Ben‑Zadok,
Hedda Brown és társai
(A Bundesgerichtshof [Németország] által benyújtott előzetes döntéshozatal iránti kérelem)
„44/2001/EK rendelet – 1. cikk (1) bekezdése – 6. cikk 1. pontja – A »polgári és kereskedelmi ügyek« fogalma – Állami szerv által jogalap nélkül teljesített kifizetés – A kifizetés bírósági eljárásban történő visszakövetelése – A keresetek tárgya közötti összefüggés mint joghatósági ok – A keresetek közötti szoros kapcsolat – Harmadik országban lakóhellyel rendelkező alperes”
Tartalomjegyzék
I – Bevezetés
II – Jogi háttér
A – Az uniós jog
B – A nemzeti jog
1. Gesetz zur Regelung offener Vermögensfragen (a rendezetlen vagyoni kérdések rendezéséről szóló törvény, Vermögensgesetz [vagyontörvény])
2. Gesetz über den Vorrang für Investitionen bei Rückübertragungsansprüchen nach dem Vermögensgesetz (a befektetések által a Vermögensgesetz szerinti visszaszolgáltatási igények felmerülése esetén élvezett elsőbbségről szóló törvény, Investitionsvorranggesetz [a befektetések által élvezett elsőbbségről szóló törvény])
III – Az alapeljárás
IV – Az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdések
V – A Bíróság előtti eljárás
VI – A felek érvei
A – Az előzetes döntéshozatalra előterjesztett első kérdésről
B – Az előzetes döntéshozatalra előterjesztett második kérdésről
C – Az előzetes döntéshozatalra előterjesztett harmadik kérdésről
VII – Jogi értékelés
A – Az előzetes döntéshozatalra előterjesztett első kérdésről
1. A „polgári és kereskedelmi ügyek” fogalma önálló értelmezésének szükségességéről
2. A Brüsszeli Egyezmény 1. cikkéhez kapcsolódó ítélkezési gyakorlatnak a 44/2001 rendelet 1. cikkének értelmezése szempontjából betöltött releváns szerepéről
3. A Brüsszeli Egyezmény 1. cikkéhez kapcsolódó ítélkezési gyakorlat a 44/2001 rendelet 1. cikkének értelmezése szempontjából
a) Az LTU‑ügyben hozott ítélet
b) A Rüffer‑ügyben hozott ítélet
c) A Sonntag‑ügyben hozott ítélet
d) A Baten‑ügyben hozott ítélet
e) A Préservatrice Foncière TIARD ügyben hozott ítélet
f) A Brüsszeli Egyezmény 1. cikkéhez kapcsolódó ítélkezési gyakorlat összefoglaló értékelése
4. A Brüsszeli Egyezmény 1. cikkével kapcsolatban kialakított ítélkezési gyakorlat irányvonalának követése a 44/2001 rendelet hatálybalépését követően
a) Az Apostolides‑ügyben hozott ítélet
b) A Realchemie Nederland ügyben hozott ítélet
5. Az ítélkezési gyakorlat szerinti szempontok alkalmazása az alapeljárás tényállására
a) A peres felek közötti jogviszony jellege
b) A jogvita tárgya
6. Közbenső következtetés
B – Az előzetes döntéshozatalra előterjesztett második kérdésről
1. A Bíróságnak a Brüsszeli Egyezmény 6. cikkének 1. pontja, illetve a 44/2001 rendelet 6. cikkének 1. pontja értelmében vett „szoros kapcsolat” fogalmához kapcsolódó ítélkezési gyakorlata
a) A „szoros kapcsolat” követelményének önálló és megszorító értelmezése
b) Kellőképpen szoros összefüggés és az egymásnak ellentmondó határozatok meghozatalának veszélye
c) A keresetek tárgya közötti összefüggés joghatósági oka kiszámíthatóságának kritériuma alperesi szempontból
2. Az ítélkezési gyakorlat szerinti kritériumok alkalmazása az alapeljárás tényállására
a) Kellőképpen szoros összefüggés és az egymásnak ellentmondó határozatok meghozatalának veszélye
b) A keresetek tárgya közötti összefüggés joghatósági oka kiszámíthatóságának kritériuma alperesi szempontból
3. Közbenső következtetés
C – Az előzetes döntéshozatalra előterjesztett harmadik kérdésről
1. A 44/2001 rendelet 6. cikke 1. pontjának értelmezése
a) A 44/2001 rendelet 6. cikke 1. pontjának szövege
b) A 44/2001 rendelet 6. cikke 1. pontjának rendszertani helyzete
c) A 44/2001 rendelet 6. cikke 1. pontjának értelme és célja
2. A 44/2001 rendelet 6. cikke 1. pontjának harmadik országokkal összefüggő esetekre történő alkalmazása analógia alapján?
3. Közbenső következtetés
VIII – Végkövetkeztetések
I – Bevezetés
1. A Bundesgerichtshof (szövetségi legfelsőbb bíróság) 2011. november 18‑i jelen előzetes döntéshozatal iránti kérelmének történelmi gyökere az úgynevezett Harmadik Birodalomba nyúlik vissza. Ebben az időszakban számos német volt üldöztetésnek kitéve, és – gyakran külföldre történő emigrálása előtt – messze értéke aluli áron volt kénytelen túladni vagyonán. A vagyontárgyakat részben magánszemélyek szerezték meg(2), részben pedig végül állami szervek tulajdonába kerültek.
2. A német alapeljárásban, amelynek keretében a jelen előzetes döntéshozatal iránti kérelmet előterjesztették, az alperesi oldalon egy ilyen üldöztetéssel kapcsolatos intézkedés áldozatának (többségükben külföldön lakó) jogutódai és a Land Berlin (Berlin tartomány) mint felperes állnak egymással szemben. Anyagi jogi szempontból a jogvita többek között a jogutódokat megillető kárpótlás mértékére vonatkozó kérdéseket vet fel.
3. A Németországi Szövetségi Köztársaság nemzeti joga összetett eljárást tartalmaz az üldöztetetéssel kapcsolatos ilyen típusú igazságtalanságok jóvátételére. Az eljárás részben közigazgatási hatóság, részben a hatáskörrel és illetékességgel rendelkező rendes bíróság előtt zajlik, és a konkrét eset körülményeitől függően a vagyontárgyak visszaszolgáltatására, az eladásukból származó bevétel károsultak részére történő megfizetésére, vagy még további kárpótlásra irányul.
4. Az előzetes döntéshozatal iránti kérelem tárgyát mindazonáltal nem az anyagi jogi problémák, hanem a felhívott bíróság joghatóságára és a polgári és kereskedelmi ügyekben a joghatóságról, valamint a határozatok elismeréséről és végrehajtásáról szóló, 2000. december 22‑i 44/2001/EK tanácsi rendelet(3) tárgyi hatályára vonatkozó alapvető kérdések képezik.
5. Konkrétan arról van szó, hogy mely ügyek tekintendők a 44/2001 rendelet 1. cikkének (1) bekezdése értelmében vett polgári és kereskedelmi ügyeknek. Az előzetes döntéshozatal iránti kérelem ezenkívül a 44/2001 rendelet 6. cikke 1. pontja hatályának kérdésével is foglalkozik. E rendelkezés értelmében több személy együttes perlése esetén „bármely alperes lakóhelyének bírósága előtt” indítható kereset, feltéve, hogy a keresetek közötti „szoros kapcsolat[ra]” tekintettel célszerű azokat együttesen tárgyalni és róluk együtt határozni. A kérdést előterjesztő bíróság e rendelkezés értelmezésével és annak olyan esetekre való alkalmazhatóságával kapcsolatos kérdéseket vet fel, amelyekben nem mindegyik alperes rendelkezik lakóhellyel az Európai Unió valamely tagállamában.
II – Jogi háttér
A – Az uniós jog
6. A 44/2001 rendelet (9), (11), (12), (15) és (19) preambulumbekezdése a következőképpen rendelkezik:
„(9) Valamely tagállamban lakóhellyel nem rendelkező alperes általában az ügyben eljáró bíróság tagállamában hatályos nemzeti joghatósági szabályok hatálya alá tartozik, az e rendelet hatálya alá nem tartozó tagállamban lakóhellyel rendelkező alperes pedig továbbra is a Brüsszeli Egyezmény hatálya alá tartozik.
(11) A joghatósági szabályoknak nagymértékben kiszámíthatóknak kell lenniük, és azt az elvet kell követniük, hogy a joghatóságot általában az alperes lakóhelye alapozza meg, és a joghatóságnak ezen az alapon mindenkor megállapíthatónak kell lennie, kivéve egyes pontosan meghatározott eseteket, amelyekben a per tárgya vagy a felek szerződéses szabadsága eltérő joghatósági okot kíván meg. […]
(12) Az alperes lakóhelyén kívül a bíróság és a per közötti szoros kapcsolaton alapuló vagylagos joghatósági okokat is meg kell állapítani az igazságszolgáltatás megbízható működésének előmozdítása érdekében.
(15) A harmonikus jogalkalmazás érdekében a párhuzamos eljárások lehetőségét el kell kerülni, és biztosítani kell, hogy ne hozzanak egymással összeegyeztethetetlen határozatot két tagállamban. […]
(19) „Biztosítani kell a Brüsszeli Egyezmény és e rendelet közötti folytonosságot, ennek érdekében átmeneti rendelkezéseket kell megállapítani. Ugyanez a folytonossági követelmény vonatkozik a Brüsszeli Egyezménynek az Európai Közösségek Bírósága általi értelmezésére is. […]”
7. A 44/2001 rendelet 1. cikkének (1) bekezdése a következőképpen rendelkezik:
„E rendeletet polgári és kereskedelmi ügyekben kell alkalmazni a bíróság jellegére való tekintet nélkül. E rendelet nem terjed ki különösen az adó‑, vám‑ vagy közigazgatási ügyekre.”
8. A 44/2001 rendelet 4. cikkének (1) bekezdése a következőképpen rendelkezik:
„Ha az alperes nem rendelkezik lakóhellyel valamely tagállamban, valamennyi tagállam bíróságainak joghatóságát a 22. és 23. cikk alapján az adott tagállam joga határozza meg.”
9. Az 44/2001 rendelet 6. cikke a következőképpen rendelkezik:
„Valamely tagállamban lakóhellyel rendelkező személy perelhető továbbá:
1. amennyiben több személy együttes perlése esetén az adott személy az alperesek egyike, bármely alperes lakóhelyének bírósága előtt, feltéve, hogy a keresetek között olyan szoros kapcsolat áll fenn, hogy az elkülönített eljárásokban hozott, egymásnak ellentmondó határozatok elkerülése érdekében célszerű azokat együttesen tárgyalni és róluk együtt határozni;
[…]
3. az ugyanazon a szerződésen vagy ugyanazon a tényálláson alapuló viszontkeresetnél, amelyen az eredeti kereset alapul, azon bíróság előtt, amely az eredeti kereset tárgyában eljár;
[…]”
10. Az 44/2001 rendelet 22. cikke a következőképpen rendelkezik:
„A lakóhelyre való tekintet nélkül a következő bíróságok kizárólagos joghatósággal rendelkeznek:
1. olyan eljárásokra, amelynek tárgya ingatlanon fennálló dologi jog vagy ingatlan bérlete, illetve haszonbérlete, annak a tagállamnak a bíróságai, ahol az ingatlan található.
[…]
2. olyan eljárásra, amelynek tárgya társaság vagy más jogi személy, illetve természetes vagy jogi személyek társulásának érvénytelensége vagy megszűnése, létesítő okiratának érvényessége vagy ezek szervei határozatának érvényessége, annak a tagállamnak a bírósága, ahol a társaság, jogi személy vagy társulás székhelye található. […];
3. olyan eljárásra, amelynek tárgya közhitelű nyilvántartásba történő bejegyzés érvényessége, annak a tagállamnak a bíróságai, ahol a nyilvántartást vezetik;
4. olyan eljárásra, amelynek tárgya szabadalom, védjegy, formatervezési minta vagy hasonló, letétbe helyezést vagy lajstromozást igénylő jogok lajstromozása vagy érvényessége, annak a tagállamnak a bíróságai, ahol a letétbe helyezést vagy lajstromozást kérelmezték, vagy az megtörtént, illetve közösségi jogi aktus vagy nemzetközi egyezmény alapján megtörténtnek tekintendő.
[…]
5. a határozat végrehajtását érintő eljárásban annak a tagállamnak a bíróságai, ahol a határozatot végrehajtották, vagy ahol azt végre kell hajtani.”
11. Az 44/2001 rendelet 23. cikkének (1) bekezdése a következőképpen rendelkezik:
„Ha a felek, akik közül egy vagy több valamely tagállamban lakóhellyel rendelkezik, egy bizonyos jogviszonnyal kapcsolatban felmerült vagy a jövőben felmerülő jogviták eldöntésére valamely tagállam bíróságának vagy bíróságainak joghatóságát kötik ki, a megállapodás szerinti bíróság vagy bíróságok rendelkeznek joghatósággal. […]”
B – A nemzeti jog
1. Gesetz zur Regelung offener Vermögensfragen (a rendezetlen vagyoni kérdések rendezéséről szóló törvény, Vermögensgesetz [vagyontörvény])(4)
12. A Vermögensgesetz 1. §‑ának (1) bekezdése az alábbiak szerint határozza meg e törvény hatályát:
„E törvény […] a kártalanítás nélkül kisajátított és állami tulajdonba került vagyonnal kapcsolatos vagyonjogi igényeket […] szabályozza.”
13. A Vermögensgesetz 1. §‑ának (6) bekezdése a következőképpen rendelkezik:
„E törvény megfelelően alkalmazandó azon polgárok és egyesületek vagyonjogi igényeire, akiket, illetve amelyeket az 1933. január 30‑tól 1945. május 8‑ig terjedő időszakban faji, politikai, vallási vagy világnézeti okokból üldöztek, és ezért vagyonukat kényszereladás, kisajátítás folytán vagy más módon elvesztették. […]”
14. A Vermögensgesetz 3. §‑ának (1) bekezdése a vagyon visszaszolgáltatásával kapcsolatban a következőképpen rendelkezik:
„Az 1. § értelmében vett intézkedések hatálya alá tartozó és állami tulajdonba került vagy harmadik személyek részére értékesített vagyontárgyakat kérelemre vissza kell szolgáltatni a jogosultaknak, feltéve, hogy ez […] nem kizárt. […]”
2. Gesetz über den Vorrang für Investitionen bei Rückübertragungsansprüchen nach dem Vermögensgesetz (a befektetések által a Vermögensgesetz szerinti visszaszolgáltatási igények felmerülése esetén élvezett elsőbbségről szóló törvény, Investitionsvorranggesetz [a befektetések által élvezett elsőbbségről szóló törvény])(5)
15. Az Investitionsvorranggesetz 1. §‑a értelmében:
„Azok a földterületek […], amelyek a Vermögensgesetz szerinti visszaszolgáltatási igények tárgyát képezik vagy képezhetik, az alábbi rendelkezésekkel összhangban egészben vagy részben különleges befektetési célokra használhatók fel. A jogosult ebben az esetben e törvénnyel összhangban kárpótlásban részesül.”
16. Az Investitionsvorranggesetz 16. §‑ának (1) bekezdése a következőképpen rendelkezik:
„Ha a vagyontárgy nem szolgáltatható vissza […], jogosultságának megállapítását vagy bizonyítását követően valamennyi jogosult az általa követelendő vagyontárgyakra a szerződésből eredően eső pénzszolgáltatás mértékének megfelelő pénzösszeg megfizetését követelheti […]. Ezen igényről […] az Amt vagy Landesamt zur Regelung offener Vermögensfragen [a rendezetlen vagyoni kérdések rendezéséért felelős hivatal vagy tartományi hivatal] határozatával kell dönteni. Bevétel hiányában, [vagy] ha ez nem éri el azt a forgalmi értéket, amellyel a vagyontárgy a befektetés által élvezett elsőbbségről szóló határozat végrehajthatóvá válásának időpontjában rendelkezik, […] a jogosult egy éven belül […] bírósági úton követelheti a forgalmi érték megfizetését […].”
III – Az alapeljárás
17. Julius Busse egy berlini földterülettel rendelkezett. A Harmadik Birodalomban nemzetiszocialista rendszerbeli üldöztetése miatt földterületét harmadik személy részére kellett értékesítenie. A földterületet később a Német Demokratikus Köztársaság sajátította ki, és azt további állami földterületekkel vonták össze. Az így létrejött összterület Németország újraegyesítését követően részben a Land Berlin, részben a Németországi Szövetségi Köztársaság tulajdonába került. Ezek 1997. december 19‑én egy befektető részére értékesítették azt.
18. Az alapeljárás 1–10‑ed rendű alperesei Julius Busse jogutódjai. A 3‑ad, 6‑od, 7‑ed és 9‑ed rendű alperes Izraelben, az 5‑öd rendű alperes az Egyesült Királyságban, a 10‑ed rendű alperes pedig Spanyolországban rendelkezik lakóhellyel.
19. Jóllehet az 1–10‑ed rendű alperesek részére a nemzeti jog szerint nem kellett visszaszolgáltatni a földterületet, meg kellett fizetni részükre az összterület eladásából származó bevétel arányos részét, legalább azonban a megfelelő forgalmi érték pénzbeli összegét. E fizetési kötelezettségről a hatáskörrel és illetékességgel rendelkező hatóság közigazgatási aktust hozott.
20. E hatóság arra utasította a Land Berlint, az alapeljárás felperesét, hogy Julius Busse földterületének az összterülethez viszonyított arányában adja át az alapeljárás 1–10‑ed rendű alpereseinek az eladásból származó bevétel megfelelő részét. E kifizetés során az alapeljárás felperese hibát vétett. Az alapeljárás 1–10‑ed rendű alpereseinek képviseletével megbízott ügyvédnek, az alapeljárás 11‑ed rendű alperesének ugyanis tévedésből nem csupán a vételár arányos részét, hanem a teljes vételárat átutalta, amelyet az ügyvéd aztán felosztott az 1–10‑ed rendű alperesek között.
21. A Land Berlin az alapeljárásban az 1–10‑ed rendű alperesektől az általa körülbelül 2,5 millió euróban meghatározott többlet visszafizetését követeli. A Land Berlin ezen alperesek mindegyikét és a 11‑ed rendű alperest is – akinek az összeg továbbutalásával összefüggésben jogellenes károkozást ró a terhére – beperelte Németországban a Landgericht Berlin (berlini területi bíróság) előtt. Az alapeljárás alperesei arra hivatkoztak, hogy a Landgericht Berlin egy részük, mégpedig a 3‑ad, 5–7‑ed, 9‑ed és 10‑ed rendű alperesek tekintetében nem rendelkezik joghatósággal. Egyébként pedig az eladásból származó bevétel meghatározott hányadát meghaladó kifizetést követelhetnek, mert az eladásból származó bevétel nem éri el a terület forgalmi értékét (a továbbiakban: további kárpótlási igények).
22. A Landgericht a keresetet részítélet útján a 3‑ad, 5–7‑ed, 9‑ed és 10‑ed rendű alperesekkel szemben mint elfogadhatatlant elutasította. A felperes fellebbezését szintén elutasították. A felperes felülvizsgálati kérelmével azt szeretné elérni, hogy a Landgericht ezen alperesekkel szemben is hozzon érdemi határozatot követelései tárgyában.
23. A fellebbviteli bíróság úgy véli, hogy a német bíróságok nem rendelkeznek joghatósággal az alapeljárás 3‑ad, 5–7‑ed, 9‑ed és 10‑ed rendű alpereseivel szembeni keresetek tekintetében, mert a 44/2001 rendelet nem alkalmazható. A jogvita esetében ugyanis nem polgári jogi, hanem közjogi jogvitáról van szó, amelyre a szóban forgó rendelet annak 1. cikkének (1) bekezdése szerint nem vonatkozik. A kifizetés ugyanis nem értékelhető elszigetelten. Ellenkezőleg, azt is figyelembe kell venni, hogy arra az alperesek kérelmének megalapozottságát megállapító határozat alapján került sor.
IV – Az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdések
24. Erre tekintettel előzetes döntéshozatal céljából a következő kérdéseket terjesztik a Bíróság elé:
1. A jogalap nélkül teljesített kifizetés visszakövetelése akkor is a 44/2001 rendelet 1. cikkének (1) bekezdése értelmében vett polgári ügynek minősül‑e, ha valamely hatóság a szövetségi tartományok egyikét arra utasítja, hogy kárpótlás céljából fizesse ki a károsultaknak a földterületre vonatkozó adásvételi szerződésből származó bevétel egy részét, a tartomány azonban ehelyett tévedésből a teljes vételárat átutalja a károsultaknak?
2. Akkor is fennáll‑e a keresetek között a 44/2001 rendelet 6. cikkének 1. pontja szerint szükséges szoros kapcsolat, ha az alperesek további kárpótlási igényekre hivatkoznak, amelyek tárgyában csak egységes határozat hozható?
3. Azokra az alperesekre is alkalmazható‑e a 44/2001 rendelet 6. cikkének 1. pontja, akiknek lakóhelye nem az Európai Unióban van? Ha igen: akkor is így van‑e ez, ha az ítélet elismerése az alperes lakóhelye szerinti államban a kibocsátó állammal kötött kétoldalú egyezmény alapján joghatóság hiányában megtagadható?
V – A Bíróság előtti eljárás
25. A 2011. november 18‑i előzetes döntéshozatalra utaló határozat 2011. december 16‑án érkezett a Bíróság Hivatalához.
26. Írásbeli észrevételeket a német és a portugál kormány, valamint az Európai Bizottság nyújtott be a Bíróság alapokmányának 23. cikkében előírt határidőn belül.
27. Mivel az eljárás egyik résztvevője sem nyújtott be tárgyalás tartása iránti kérelmet, így a 2012. szeptember 25‑i általános értekezletet követően sor kerülhetett a jelen főtanácsnoki indítvány kidolgozására.
VI – A felek érvei
28. A felek lényegében egyetértenek az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdésekre adandó válaszokban.
29. Mindannyian úgy vélik, hogy a jogalap nélkül teljesített kifizetés alapjogvitában történő visszakövetelése a 44/2001 rendelet 1. cikkének (1) bekezdése értelmében vett „polgári ügynek” minősül. A felek véleménye szerint akkor is fennáll a keresetek között a 44/2001 rendelet 6. cikke szerint szükséges szoros kapcsolat, ha az alperesek további kárpótlási igényekre hivatkoznak, amelyek tárgyában csak egységes határozat hozható. Ezenkívül valamennyien úgy vélik, hogy a 44/2001 rendelet 6. cikkének 1. pontja nem alkalmazható azokra az alperesekre, akiknek lakóhelye nem az Európai Unióban van.
A – Az előzetes döntéshozatalra előterjesztett első kérdésről
30. A felek rámutatnak arra, hogy a „polgári és kereskedelmi ügyek” fogalmát önálló módon kell meghatározni a Bíróság ítélkezési gyakorlatában kialakított értelmezési módszerek alkalmazásával. Az bír döntő jelentőséggel, hogy közhatalom gyakorlásáról van‑e szó vagy sem.
31. A német kormány úgy véli, hogy a visszatérítés iránti igény a polgári ügy fogalma alá tartozik, ha valamely tartománynak a hatóságilag megállapított igény alapján csak a földterület eladásából származó bevétel egy részét kellett volna kifizetnie, ehelyett azonban tévedésből a teljes vételárat átutalta, amennyiben a kifizetés alapjául szolgáló igény a tartomány magánjogi tulajdonosi helyzetéhez kapcsolódik.
32. A portugál kormány a jogvita természete és tárgya tekintetében arra hivatkozik, hogy az egyszerűen csak a jogalap nélkül teljesített kifizetés visszakövetelésére irányul. A felperes e tekintetben nem különbözik a magánjogi jogalanyoktól.
33. A Bizottság hangsúlyozza, hogy a vélelmezett többletet a polgári bíróságok előtt kell visszakövetelni, és a felperest e tekintetben nem illetik meg különleges jogok. Ellenkezőleg, a felperes az összehasonlítható helyzetben lévő magánszemélyhez hasonlóan jár el.
B – Az előzetes döntéshozatalra előterjesztett második kérdésről
34. A német kormány véleménye szerint a jogalap nélküli gazdagodás címén támasztott felperesi igény fennállása szempontjából az bír döntő jelentőséggel, hogy az alperesek oldalán létezik‑e jogalap a kifizetésre. Ilyen jogalap további kárpótlási igények formájában csak a Vermögensgesetz‑ből és az Investitionsvorranggesetz‑ből fakadhat, ami valamennyi alperes vonatkozásában azonos jogi helyzet alapján ítélendő meg, és valamennyiük vonatkozásában csak egységes határozat útján bírálható el. Mind a kereset, mind az azzal szembeni védekezés, tehát a további kárpótlási igények vélelmezett fennállása, ugyanazon a jogalapon nyugszik. A 44/2001 rendelet 6. cikkének 1. pontja értelmében vett, szükséges „szoros kapcsolat” következésképpen fennáll.
35. A portugál kormány is úgy véli, hogy a követelés és az azzal szemben támasztott további kárpótlási igények olyan szorosan kapcsolódnak egymáshoz, hogy az egymásnak ellentmondó határozatok elkerülése érdekében célszerű azokról együtt határozni. Az, hogy a keresetek különböző jogalapokon nyugszanak, nem zárhatja ki a 44/2001 rendelet 6. cikke 1. pontjának alkalmazását.
36. A Bizottság először azt állapítja meg, hogy az alapeljárásban a további kárpótlási igények tekintetében nem indítottak viszontkeresetet, és ennélfogva nem alkalmazható a 44/2001 rendelet 6. cikkének 3. pontja. Amennyiben a további kárpótlási igényeket csak védekezésként érvényesítik a jogalap nélküli gazdagodás címén támasztott felperesi igénnyel szemben, ez nem szünteti meg a 44/2001 rendelet 6. cikkének 1. pontja szerint a keresetek között szükséges szoros kapcsolatot, amely a különböző, tehát a jogalap nélküli gazdagodással és a jogellenes károkozással összefüggő jogalapok ellenére fennáll, mivel azok ugyanazt a ténybeli és jogi helyzetet érintik.
C – Az előzetes döntéshozatalra előterjesztett harmadik kérdésről
37. A német kormány véleménye szerint a 44/2001 rendelet 6. cikke 1. pontjának szövegéből az derül ki, hogy a rendelkezés kizárólag olyan alperesekre alkalmazható, akik valamely tagállamban rendelkeznek lakóhellyel. A szabályozási rendszer kizárja az olyan értelmezést, amely túlmutat az említett rendelkezés szövegén. E szabályozás kivétel jellege sokkal inkább megszorító értelmezést kíván meg. A 44/2001 rendelet 4. cikkének (1) bekezdése egyébként különleges szabályozást tartalmaz azon alperesekre nézve, akik nem valamely tagállamban rendelkeznek lakóhellyel.
38. A portugál kormány úgy véli, hogy a 44/2001 rendelet 6. cikkének 1. pontja nem alkalmazható arra az alperesi pertársra, aki az Unión kívül rendelkezik lakóhellyel, és e tekintetben a Réunion européenne és társai ügyben hozott ítéletre(6) hivatkozik, amely szerint „a [Brüsszeli] Egyezmény 6. cikkének 1. pontja alapján a valamely részes államban székhellyel rendelkező alperes nem vonható egy másik részes állam azon bírósága elé, amely olyan alperesi pertárssal szembeni jogvitát bírál el, amelynek egyik részes állam területén sincs székhelye, azzal az indokkal, hogy a jogvita oszthatatlan jellegű, és nem pusztán összefügg”.
39. A Bizottság kifejti, hogy a 44/2001 rendelet 3. cikkének (1) bekezdésében és 4. cikkének (1) bekezdésében foglalt rendelkezésekből az következik, hogy a nem valamely tagállamban lakóhellyel rendelkező személyek nem perelhetők az említett rendelet 6. cikkének 1. pontja alapján.
VII – Jogi értékelés
A – Az előzetes döntéshozatalra előterjesztett első kérdésről
40. Előzetes döntéshozatalra előterjesztett első kérdésével a kérdést előterjesztő bíróság lényegében azt szeretné megtudni, hogy a szövetségi tartományok valamelyike által jogalap nélkül teljesített kifizetés visszakövetelése az alapeljárás körülményei között akkor is a 44/2001 rendelet 1. cikkének (1) bekezdése értelmében vett polgári ügynek minősül‑e, ha valamely hatóság a szövetségi tartományok egyikét arra utasította, hogy kárpótlás céljából fizesse ki a károsultaknak a földterületre vonatkozó adásvételi szerződésből származó bevétel egy részét, a tartomány azonban ehelyett tévedésből a teljes vételárat átutalja a károsultaknak, majd a többlet összegét bírósági úton követeli vissza.
41. E kérdés megválaszolásához először azt kell tisztázni, hogy mi értendő a 44/2001 rendelet értelmében vett „polgári és kereskedelmi ügyek” alatt. Ezzel összefüggésben át kell tekinteni a Bíróság e követelményhez kapcsolódó ítélkezési gyakorlatát, és az abból nyert ismereteket alkalmazni kell az alapeljárás tényállására.
1. A „polgári és kereskedelmi ügyek” fogalma önálló értelmezésének szükségességéről
42. A „polgári és kereskedelmi ügyek” fogalmát különösen a szintén a 44/2001 rendelet 1. cikkében említett „közigazgatási ügyektől” való elhatárolás érdekében az uniós jog szerint önállóan kell értelmezni. Nem a konkrétan érdekelt államok egyikének joga az irányadó, hanem a szabályozás célkitűzései és rendszere, valamint a nemzeti jogrendszerek összességéből következő alapelvek(7).
43. E tekintetben figyelembe kell venni, hogy a tagállamok nemzeti jogrendszereinek eltérő kialakítására és sokaságára tekintettel a magánjog és a közjog elhatárolása szempontjából az általános jogelvek összes tagállam tekintetében történő kidolgozása egyre nehezebb(8).
44. A „polgári és kereskedelmi ügyek” fogalmához kapcsolódó jelentéstartalom megragadására lehetőséget kínál mindazonáltal a Bíróságnak a Brüsszeli Egyezmény 1. cikkéhez kapcsolódó, már létező ítélkezési gyakorlata.
2. A Brüsszeli Egyezmény 1. cikkéhez kapcsolódó ítélkezési gyakorlatnak a 44/2001 rendelet 1. cikkének értelmezése szempontjából betöltött releváns szerepéről
45. A 44/2001 rendelet (19) preambulumbekezdése szerint az uniós jogalkotó „a Brüsszeli Egyezmény[(9)] és [a 44/2001] rendelet közötti folytonosság[ból]” indul ki. Ez azt jelenti, hogy amennyiben a fogalmak azonosak, a Brüsszeli Egyezményhez kapcsolódó megfelelő ítélkezési gyakorlat felhasználható a 44/2001 rendelet értelmezéséhez(10).
46. Mivel a „polgári és kereskedelmi ügyek” fogalma a Brüsszeli Egyezmény 1. cikkén alapul, a Bíróság e rendelkezéshez kapcsolódó ítélkezési gyakorlatát értékelni kell, elemezni kell annak továbbvitelét a 44/2001 rendeletre tekintettel, és alkalmazni kell azt a jelen ügyre.
3. A Brüsszeli Egyezmény 1. cikkéhez kapcsolódó ítélkezési gyakorlat a 44/2001 rendelet 1. cikkének értelmezése szempontjából
a) Az LTU‑ügyben hozott ítélet(11)
47. Az LTU‑ügyben hozott ítélet 5. pontja alapvető megállapítást tartalmaz a polgári és kereskedelmi ügyek fogalmával kapcsolatban; az említett ítélet tárgyát a légi navigációs szolgálatok igénybevételéért fizetendő útvonaldíjak képezték, amelyeket valamely nemzetközi légi felügyeleti szervezet szedett be a légitársaságoktól. A szervezet e díjak iránti követelését belga kereskedelmi bíróság előtt peresítette, majd az ítéletet Németországban kívánta végrehajthatónak nyilváníttatni.
48. A Bíróság ezzel kapcsolatban a következőket fejtette ki: „[A] hatóság által a közhatalom gyakorlásával összefüggésben kezdeményezett, a hatóság és valamely magánszemély közötti jogvitában hozott határozat nem tartozik az Egyezmény hatálya alá.”
49. Döntő jelentőséggel tehát itt, mintegy a polgári és kereskedelmi ügy hiányának megállapításához és ennélfogva a Brüsszeli Egyezmény alkalmazhatóságának kizárásához kapcsolódó negatív elhatárolási szempontként, a „közhatalom [valamelyik fél általi] gyakorlásával [való] összefüggés[…]” fennállása bírt.
50. Az LTU‑ügyben hozott ítélet nem határozta ugyan meg elvont és általános módon az összefüggés fogalmát, a Bíróság megállapította mindazonáltal, hogy a közhatalom gyakorlásával való összefüggés fennállása azért feltételezendő az alapeljárásban, mert „[a] jogvita tárgyát […] olyan díjak behajtása képezi, amelyeket magánszemélynek kell fizetnie közjogi – állami vagy nemzetközi – szerv részére e szerv szolgáltatásainak és berendezéseinek igénybevételéért […]. Ez annál inkább így van, ha a díjak mértékét, kiszámításuk módját és a beszedési eljárás szabályait egyoldalúan állapítják meg a felhasználókkal szemben […].”(12)
51. A Bíróság ezzel a konkrét ügyben szabályozási példa útján tartalommal töltötte meg, és az eredeti közhatalmi tevékenységekhez kapcsolta az összefüggés először rendkívül tág(13) és tisztázatlan jelentésű fogalmát(14).
b) A Rüffer‑ügyben hozott ítélet(15)
52. A Rüffer‑ügyben hozott ítélet e tekintetben kapcsolódik az LTU‑ügyben hozott ítélet értékeléseihez. Az alapeljárás alapjául a Hollandia által holland belvizeken elsüllyedt hajó német tulajdonosával szemben a mentési költségek megtérítése iránt indított visszkereset szolgált(16).
53. A Bíróság e keresetet, mivel az általában közhatalmi tevékenységnek tekintett folyami rendőrségi intézkedés következményeiről volt szó, nem sorolta a polgári és kereskedelmi ügy fogalma alá(17). A költségek megtérítése iránti kereset alapjául végső soron olyan követelés szolgál, amely közhatalmi cselekményre vezethető vissza; és e körülmény elegendő ahhoz, hogy ezen igény érvényesítését kizártnak tekintsék a Brüsszeli Egyezmény hatálya alól(18).
c) A Sonntag‑ügyben hozott ítélet(19)
54. A Sonntag‑ügyben hozott ítélet alapjául a büntetőügyhöz csatlakozó polgári jogi igény kielégítésére irányuló eljárás keretében egy német állami iskola tanárával szemben felügyeleti kötelezettségének – iskolai kirándulás során az egyik tanuló halálos balesetét előidéző – megsértése miatt Olaszországban érvényesített kártérítési igény szolgált.
55. A Bíróság ezen ügyben is csatlakozik az LTU‑ügyben és a Rüffer‑ügyben hozott ítéletek értékeléseihez, a konkrét esetben azonban nem tekinti fennállónak a kellő mértékű összefüggést a közhatalom gyakorlásával.
56. A Bíróság véleménye szerint ugyanis csak akkor nem terjed ki az ügyre az Egyezmény hatálya, ha az alperesi helyzetben lévő károkozó hatóságnak tekintendő, amely közhatalmat gyakorolva járt el. Még ha a közalkalmazott az állam javára jár is el, nem mindig gyakorol közhatalmat. A legtöbb szerződő ország jogrendszerében az állami iskola tanárának a tanulók iskolai kirándulás alatt rábízott felügyelete keretében ellátott tevékenysége éppenhogy nem minősül a közhatalom gyakorlásának, mivel a tanár nem rendelkezik különösebb hatáskörrel a magánszemélyek közötti viszonyokban. Még ha az érintett tanár származása szerinti szerződő ország nemzeti joga közhatalmi tevékenységnek tekinti is e tanár tanulói feletti felügyeletét, ez nem bír jelentőséggel az eredeti jogvitának a Brüsszeli Egyezmény szempontjából történő minősítése körében(20).
57. A Sonntag‑ügyben hozott ítélet ezzel annyiban konkretizálja a „polgári ügy” fogalmát, amennyiben azt veszi alapul, hogy konkrétan közhatalmat gyakorolnak‑e, vagy hogy a kérdéses feladatok és hatáskörök végső soron megegyeznek‑e a magánszemélyek feladataival és hatásköreivel. Ez utóbbi esetben akkor is alkalmazandó a Brüsszeli Egyezmény, ha bizonytalan összefüggés fedezhető fel az állami tevékenységgel, ezt azonban nem különleges közhatalom gyakorlása jellemzi.
d) A Baten‑ügyben hozott ítélet(21)
58. Az ítélkezési gyakorlat ugyanezen irányvonalát követi a Baten‑ügyben hozott ítélet: az olyan visszkereseti igény, amellyel valamely állami szervezet a magánjogi alanynál behajtja az általa szociális támogatás címén az elvált házastárs és ezen alany gyermeke részére kifizetett összegeket, a Brüsszeli Egyezmény hatálya alá tartozik, amennyiben az ilyen igény támasztásának alapjára és feltételeire a közjog tartási kötelezettségre vonatkozó szabályai irányadók. Amikor azonban a visszkereseti igény olyan rendelkezéseken alapul, amellyel a jogalkotó saját előjogot biztosított a köztestületnek, az említett igény nem tekinthető a „polgári ügyekhez” tartozónak(22).
59. A „polgári és kereskedelmi ügy” mint ismérv vizsgálatának tehát a peres felek és a jogvita tárgya közötti jogviszonyok természetét jellemző tényezőkre tekintettel kell megtörténnie(23), minek körében elhatárolási szempontként az bír döntő jelentőséggel, hogy a köztestületnek biztosított saját előjogokról van‑e szó vagy sem.
e) A Préservatrice Foncière TIARD ügyben hozott ítélet(24)
60. A Préservatrice Foncière TIARD ügyben hozott ítélet is alátámasztja e megközelítést: az olyan keresetek, amelyekkel valamely szerződő állam a magánjogi alanynál olyan magánjogi kezességvállalási szerződés végrehajtását érvényesíti, amelyet az adott állam által megkövetelt, és meghatározott biztosíték szolgáltatását valamely más személy számára való lehetővé tétele érdekében kötöttek, a „polgári és kereskedelmi ügyek” fogalma alá tartoznak, amennyiben a hitelező és a kezes közötti jogviszony nem felel meg az állam túlzott hatáskörgyakorlásának a magánszemélyek között fennálló jogviszonyokra alkalmazandó szabályok vonatkozásában(25).
f) A Brüsszeli Egyezmény 1. cikkéhez kapcsolódó ítélkezési gyakorlat összefoglaló értékelése
61. A Brüsszeli Egyezmény 1. cikke értelmében vett „polgári és kereskedelmi ügyek” fogalmával kapcsolatos ítélkezési gyakorlat fejlődését szemügyre véve megállapítható, hogy a Bíróság a Brüsszeli Egyezmény hatályát elsősorban a felek közötti jogviszonyok jellege vagy a jogvita tárgya alapján állapítja meg(26). Az LTU‑ügyben kialakított ítélkezési gyakorlat(27) értelmében vett, „a közhatalom gyakorlásával [való] összefüggés[…]” fennállását, ami a „polgári és kereskedelmi ügy” hiányát, és ezáltal a Brüsszeli Egyezmény alkalmazhatóságának kizárását eredményezi, a Bíróság e tekintetben csak szigorú feltételek mellett állapítja meg, minek körében nem elégszik meg az állami tevékenységgel való pusztán bizonytalan összefüggés különleges közhatalmi jelleg nélküli fennállásával(28).
62. A kulcspont e tekintetben az, hogy az adott ügyben szóban forgó, az állami szerv által ellátott, illetve gyakorolt feladatok és hatáskörök funkcionálisan különböznek‑e a magánszemélyek feladataitól és hatásköreitől, tehát hogy az állam különleges jogokat gyakorol‑e(29). Ha ez az eset áll fenn – mint például a Rüffer‑ügyben hozott ítélet szerinti folyami rendőrségi intézkedések esetében –, a Brüsszeli Egyezmény nem alkalmazható. Ha nem ez az eset áll fenn – mint például a Sonntag‑ügyben hozott ítéletben az állami iskola tanárának vélelmezett felügyeletikötelezettség‑szegése esetében, ami a tisztán magánjogi jogviszonyok esetében alkalmazottakkal azonos kritériumok szerint ítélendő meg –, továbbra is alkalmazandó a Brüsszeli Egyezmény, és az ügyet „polgári és kereskedelmi ügynek” kell tekinteni.
4. A Brüsszeli Egyezmény 1. cikkével kapcsolatban kialakított ítélkezési gyakorlat irányvonalának követése a 44/2001 rendelet hatálybalépését követően
63. A 44/2001 rendelet hatálybalépését követően a Brüsszeli Egyezmény 1. cikkével kapcsolatban kialakított és fent ismertetett ítélkezési gyakorlatot minden további nélkül alkalmazták a szóban forgó rendelet 1. cikkére is.
a) Az Apostolides‑ügyben hozott ítélet(30)
64. Így a Bíróság például az Apostolides‑ügyben hozott ítéletben(31) a korábban a Brüsszeli Egyezménnyel kapcsolatban kidolgozott szempontokat összevonva a következőket fejti ki: „A »polgári és kereskedelmi ügyek« önálló fogalomként való értelmezése azt eredményezi, hogy bizonyos bírósági határozatok kizártak a 44/2001 rendelet tárgyi hatálya alól, olyan tényezők miatt, amelyek a peres felek közötti jogviszony jellegére vagy a jogvita tárgyára vezethetők vissza […]. A Bíróság azt is kimondta, hogy bár egyes olyan jogviták, amelyekben hatóság áll szemben magánszeméllyel, az említett fogalom tárgyi hatálya alá tartozhatnak, ez nem vonatkozik arra az esetre, amikor a hatóság közhatalmat gyakorol […]. Ugyanis a peres felek valamelyikének közhatalmi jogosítványainak megnyilvánulása a magánszemélyek közötti viszonyokban alkalmazandó szabályokkal kapcsolatos hatalmi túlkapások miatt kizárja azt, hogy az ilyen jogvita a 44/2001 rendelet 1. cikkének (1) bekezdése értelmében vett polgári és kereskedelmi ügyek területére tartozzon […].”
b) A Realchemie Nederland ügyben hozott ítélet(32)
65. A Realchemie Nederland ügyben hozott ítéletben(33) a Bíróság azon gyakorlati szempontból jelentős eset tekintetében konkretizálta a „polgári és kereskedelmi ügy” fogalmát, amelyben német bíróság rendbírságot szab ki valamely polgári és kereskedelmi tárgyban hozott bírósági határozat betartása érdekében. Konkrétan szabadalmi jogi tilalom rendbírság kiszabásának és későbbi megállapításának terhe melletti elrendeléséről, és ennek hollandiai végrehajthatóságáról volt szó.
66. Jóllehet az említett rendbírságot hivatalból szabják ki, és az végső soron nem a jogosultat, hanem a kincstárat illeti meg, a 44/2001 rendeletet az olyan bírósági határozat elismerésére és végrehajtására is alkalmazni kell, amely rendbírság fizetésére való kötelezést tartalmaz, mivel az alapeljárás, amelyhez kapcsolódik, e rendelet értelmében polgári és kereskedelmi ügynek minősül(34). A Bíróság e tekintetben leszögezi, hogy „[a] német végrehajtási eljárás […] sajátos vonatkozásait […] a végrehajtási jog természetét illetően nem lehet meghatározónak tekinteni. Ezen jog természete ugyanis azon alanyi jogok természetétől függ, amelyek megsértésével a végrehajtást elrendelték, azaz a jelen esetben a Bayer CropScience‑nek a szabadalmával oltalmazott találmányának kizárólagos használatára vonatkozó jogát, amely kétségtelenül a 44/2001 rendelet 1. cikke értelmében vett polgári és kereskedelmi ügyek közé tartozik”(35).
67. A Bíróság ezzel egyértelművé tette, hogy döntő jelentőséggel a szóban forgó jogviszony, illetve a jogvita tárgya bír, és az ezek jellegét érintetlenül hagyó, tisztán eljárásjogi sajátosságoknak a 44/2001 rendelet 1. cikke szempontjából nincs jelentőségük. Ha a „kereset célja a magánjogok oltalma, és az nem feltételezi a peres felek valamelyikének közhatalmi jogosítványainak megnyilvánulását[,] […] a [felek] közötti jogviszonyt »magánjogi jogviszonynak« kell minősíteni, az tehát a 44/2001 rendelet értelmében vett »polgári és kereskedelmi ügyek« fogalmához tartozik”(36).
68. Az ily módon összefoglalt elhatárolási szempontokat immár a jelen ügy alapeljárásának tényállására kell alkalmazni, és meg kell vizsgálni, hogy az „polgári és kereskedelmi ügynek” tekintendő‑e a Bíróság állandó ítélkezési gyakorlatának fényében.
5. Az ítélkezési gyakorlat szerinti szempontok alkalmazása az alapeljárás tényállására
69. Az előzetes döntéshozatalra előterjesztett első kérdés megválaszolásához mindezek alapján a peres felek közötti jogviszony jellegét, a jogvita tárgyát, és különösen azt a kérdést kell megvizsgálni, hogy az alapeljárás felperese, a Land Berlin a közhatalom gyakorlásával összefüggésben kezdeményezte‑e a jogvitát.
a) A peres felek közötti jogviszony jellege
70. Először az alperesek és a felperes közötti jogviszonnyal kell foglalkozni, amelynek keretében sor került a jogvita tárgyát képező jogalap nélküli – jelenleg visszakövetelt – túlfizetés teljesítésére.
71. Amint azt a kérdést előterjesztő bíróság(37) kifejti, a jelen indítvány 12. és 13. pontjában ismertetett, a német Vermögensgesetz és Investitionsvorranggesetz szerinti kárpótlási szabályok valamennyi kárpótlási igénnyel terhelt földterület tulajdonosára vonatkoznak, függetlenül attól, hogy az államról vagy magántulajdonosokról van‑e szó.
72. Az érintett tulajdonosok ugyan rendszerint állami szervek – mint a jelen ügyben a felperes –, olykor azonban magántulajdonosok is, például a földterületek vagy vállalkozások úgynevezett Harmadik Birodalomban kikényszerített eladásának haszonélvezői. Mindkét csoportra ugyanazok a szabályok vonatkoznak. Az állami szervek e tekintetben nem élveznek előjogokat, és különleges jogállással sem rendelkeznek. Ez a károsultak fizetési igényeinek teljesítése során elkövetett hibák orvoslására is vonatkozik, például akkor, ha – mint a jelen esetben – túl magas összeget fizettek ki. A károsulttól a polgári bíróságok előtt kell követelni a többlet összegének visszafizetését. Ez alól a Land Berlinhez hasonló állami tulajdonosok esetében sincs kivétel. Azok e tekintetben sem élveznek tehát különleges jogokat, hanem azokat az azonos helyzetben lévő magántulajdonosokkal azonos módon kezelik.
73. Erre tekintettel, amint azt lényegében a német(38) és a portugál kormány(39), valamint a Bizottság(40) is megjegyzi, abból kell kiindulni, hogy a peres felek közötti szóban forgó, alapul szolgáló jogviszony jellegénél fogva nem rendelkezik olyan jellemzőkkel, amelyek olyan különleges előjogokat biztosítanának az állami szervek számára, amelyek megkülönböztetik őket az összehasonlítható helyzetben lévő esetlegesen érintett magánszemélyektől.
74. Az alapeljárásban szóban forgó jogviszonyok jellegüknél fogva tehát a „polgári és kereskedelmi ügyként” történő besorolásra utalnak. Ezen, amint azt a német kormány helyesen megállapítja(41), az a körülmény sem változtat, hogy a téves túlfizetés alapjául szolgáló eredeti fizetési kötelezettség egykor közigazgatási eljárás tárgyát képezte. E tekintetben ugyanis tisztán eljárásjogi kérdésről van szó, amely döntően nem befolyásolja az eladásból származó bevétel jogutódok részére történő megfizetése alapvető kötelezettségének természetét, és ezáltal a peres felek közötti jogviszony jellegét, annál inkább, mivel ilyen eljárásban, amint arra a kérdést előterjesztő bíróság kifejezetten rámutat, magánszemélyek is állhatnak egymással szemben.
b) A jogvita tárgya
75. Véleményem szerint sem a felperes peresített követelése, sem a követelés peresítésének módja nem mutat olyan sajátosságokat, amelyekben közhatalmi cselekmények különleges jellemzői tükröződnének.
76. Ellenkezőleg: amint azt a portugál kormány helyesen megjegyzi(42), a jelen ügyben nem másról, mint tévedésből, jogalap nélkül teljesített túlfizetésről van szó, amelynek kiadását a jogalap nélküli gazdagodás elvei szerint kérik.
77. Ennélfogva semmiképpen sem valamely tipikusan a közhatalmi cselekmények során előforduló hibáról, hanem téves kifizetésről van szó, amely a magánjogi ügyletek során is bármikor előfordulhat. Az, hogy a túlfizetés teljesítését a konkrét ügyben közigazgatási eljárás előzte meg, nem bír jelentőséggel, és az különösen nem ruházza fel a jogalap nélküli gazdagodás címén támasztott igényt különleges közhatalmi jelleggel.
78. Az előzőekben említett közigazgatási eljárással való felbonthatatlan kapcsolatból már csak azért sem lehet kiindulni, mert ezen eljárás tárgyát kizárólag a valójában fizetendő összeg kifizetése, nem pedig a jelen ügyben szóban forgó többlet képezte.
6. Közbenső következtetés
79. A jogviszonyok jellegére és az alapeljárás jogvitájának tárgyára, valamint arra tekintettel, hogy a jogvita nem függ össze különleges közhatalom gyakorlásával, hanem a felperes Land az összehasonlítható helyzetben lévő magánszemélyekre vonatkozóakkal azonos jogszabályi rendelkezések hatálya alá tartozik, a jelen ügyben a 44/2001 rendelet 1. cikke értelmében vett „polgári és kereskedelmi ügyből” kell kiindulni.
80. Az előzetes döntéshozatalra előterjesztett első kérdésre tehát azt a választ kell adni, hogy a szövetségi tartományok valamelyike által jogalap nélkül teljesített kifizetés visszakövetelése az alapeljárás körülményei között akkor is a 44/2001 rendelet 1. cikkének (1) bekezdése értelmében vett polgári ügynek minősül, ha valamely hatóság a szövetségi tartományok egyikét arra utasította, hogy kárpótlás céljából fizesse ki a károsultaknak a földterületre vonatkozó adásvételi szerződésből származó bevétel egy részét, a tartomány azonban ehelyett tévedésből a teljes vételárat átutalja a károsultaknak, majd a többlet összegét bírósági úton követeli vissza.
B – Az előzetes döntéshozatalra előterjesztett második kérdésről
81. A kérdést előterjesztő bíróság második kérdése elsősorban az alapeljárás 5‑öd és 10‑ed rendű alperesére vonatkozik, akik az Egyesült Királyságban, illetve Spanyolországban rendelkeznek lakóhellyel, az alapeljárás felperese azonban Berlinben perelte be őket.
82. A kérdést előterjesztő bíróság abból indul ki, hogy a német bíróságok joghatóságát ezen alperesek vonatkozásában csak a 44/2001 rendelet 6. cikkének 1. pontja alapozhatja meg(43). A kérdést előterjesztő bíróság e körülmények között ennek a keresetek tárgya közötti összefüggés joghatósági okát szabályozó rendelkezésnek az értelmezését kéri(44).
83. E rendelkezés értelmében „bármely alperes lakóhelyének bírósága előtt”(45) indítható kereset „valamely tagállamban lakóhellyel rendelkező [másik] személ[lyel]” szemben is, „feltéve, hogy a keresetek között olyan szoros kapcsolat áll fenn, hogy az elkülönített eljárásokban hozott, egymásnak ellentmondó határozatok elkerülése érdekében célszerű azokat együttesen tárgyalni és róluk együtt határozni”.
84. Előzetes döntéshozatalra előterjesztett második kérdésével a kérdést előterjesztő bíróság a „szoros kapcsolat” ismérvét kérdőjelezi meg.
85. Azt szeretné megtudni, hogy akkor is fennáll‑e a 44/2001 rendelet 6. cikkének 1. pontja szerint szükséges szoros kapcsolat, ha az alperesek további kárpótlási igényekre hivatkoznak, amelyek tárgyában csak egységes határozat hozható.
86. Ezen igények esetében konkrétan az alperesek azon érvéről van szó, hogy az eladásból származó bevétel meghatározott hányadát meghaladó kifizetést követelhetnek, mert az eladásból származó bevétel nem éri el a terület forgalmi értékét, és e további kárpótlási igények kizárják a jogalap nélküli gazdagodás címén támasztott felperesi igényt.
87. E tekintetben két dolgot kell elöljáróban leszögezni: egyrészt az alapeljárásban a további kárpótlási igényeket nem viszontkereset útján érvényesítették, és ennélfogva a 44/2001 rendelet 6. cikkének 3. pontja, amely kifejezetten a viszontkereset esetét érinti, nem releváns. Másrészt úgy tűnik, hogy a kérdést előterjesztő bíróságnak, amint azt a Bizottság helyesen megjegyzi(46), általánosságban nincsenek kétségei a keresetek közötti – a 44/2001 rendelet 6. cikkének 1. pontja értelmében vett – szoros kapcsolat fennállását illetően, hanem konkrétan azt kérdezi, hogy a hivatkozott további kárpótlási igények ismét feloldhatják‑e a keresetek között a priori fennálló – az említett rendelkezés értelmében vett – szoros kapcsolatot.
88. Mindazonáltal mindkét szempontot – a kereseteket és az azokkal szemben előadott védekezéseket – átfogóan kell vizsgálni annak eldönthetősége érdekében, hogy az alapeljárás szerinti eljárásjogi helyzet kielégíti‑e a 44/2001 rendelet 6. cikkének 1. pontja szerinti követelményeket.
89. Elsőként tehát azt kell megvizsgálni, hogy mely feltételek mellett kell kiindulni abból, hogy a keresetek között olyan szoros kapcsolat áll fenn, hogy a rendelkezés értelmében célszerű azokat együttesen tárgyalni, és róluk együtt határozni. Ehhez el kell végezni a Bíróságnak a 44/2001 rendelet 6. cikkének 1. pontjához és a Brüsszeli Egyezmény e rendelkezés előzményének tekintendő rendelkezéséhez kapcsolódó ítélkezési gyakorlatának elemzését. A második lépésben ezt követően az ebből nyert eredményeket alkalmazni kell az alapeljárásra az abban hivatkozott további kárpótlási igények relevanciájának különös értékelése mellett.
1. A Bíróságnak a Brüsszeli Egyezmény 6. cikkének 1. pontja, illetve a 44/2001 rendelet 6. cikkének 1. pontja értelmében vett „szoros kapcsolat” fogalmához kapcsolódó ítélkezési gyakorlata
90. A Bíróság e témához kapcsolódó ítélkezési gyakorlatának lényeges vonásait részletesen taglaltam a Painer‑ügyben ismertetett indítványomban(47), és a jelen indítványban a legjelentősebb pontokra és magára a Painer‑ügyben hozott ítéletre(48) szeretnék szorítkozni.
a) A „szoros kapcsolat” követelményének önálló és megszorító értelmezése
91. A Bíróság lényegében a „szoros kapcsolat” fogalmának egyrészt önálló(49), másrészt megszorító értelmezését követeli meg, mivel különös joghatósági szabályról van szó, amely eltérést enged az alperes lakóhelyének tagállama szerinti bíróság joghatóságát kimondó, a 44/2001 rendelet 2. cikkében foglalt elvtől; nem lehetséges az említett rendelet által kifejezetten szabályozott eseteken túlmenő értelmezés(50).
92. A Painer‑ügyben hozott ítélet szerint a 44/2001 rendelet 6. cikkének 1. pontja esetében a nemzeti bíróságnak kell az ügy irataiban szereplő valamennyi körülményre tekintettel az elé terjesztett különböző kérelmek közötti összefüggés fennállását, vagyis elkülönített eljárások esetén az egymásnak ellentmondó határozatok meghozatalának veszélyét mérlegelni(51).
b) Kellőképpen szoros összefüggés és az egymásnak ellentmondó határozatok meghozatalának veszélye
93. A Bíróság hangsúlyozza, hogy a 44/2001 rendelet 6. cikkének 1. pontjában foglalt joghatósági szabály alapjául egyrészt a rendelet (12) és (15) preambulumbekezdésében megfogalmazott, az igazságszolgáltatás megbízható működésének előmozdítására, a párhuzamos eljárások lehetőségének elkerülésére, és ezáltal az elkülönített eljárásokban hozott, egymásnak ellentmondó határozatok elkerülésére irányuló törekvés szolgál. Másrészt azonban ez a szabály nem alkalmazható oly módon, hogy lehetővé tegye a felperes számára, hogy csupán azért indítson eljárást több alperes ellen, hogy az egyik alperest kivonja a lakóhelye szerinti bíróság joghatósága alól(52).
94. A Bíróság az összefüggés kritériumával kapcsolatban kimondta továbbá, hogy ahhoz, hogy a határozatokat a 44/2001 rendelet 6. cikkének 1. pontja értelmében egymásnak ellentmondónak lehessen tekinteni, nem elegendő az, hogy eltérés van közöttük a jogvita megoldását illetően, ezenfelül az is szükséges, hogy ez az eltérés ugyanazon ténybeli és jogi helyzetben álljon fenn(53).
c) A keresetek tárgya közötti összefüggés joghatósági oka kiszámíthatóságának kritériuma alperesi szempontból
95. A Bíróság a Painer‑ügyben hozott ítéletben hivatkozott továbbá a 44/2001 rendelet (11) preambulumbekezdésére. E preambulumbekezdés értelmében a joghatósági szabályoknak nagymértékben kiszámíthatóknak kell lenniük, és azt az elvet kell követniük, hogy a joghatóságot általában az alperes lakóhelye alapozza meg, kivéve egyes pontosan meghatározott eseteket, amelyek eltérő joghatósági okot kívánnak meg(54).
96. Önmagában az a tény, hogy a különböző alperesekkel szemben benyújtott keresetek jogalapja eltérő, nem képezi akadályát a 44/2001 6. cikke 1. pontja alkalmazásának, feltéve azonban, hogy az alperesek számára előrelátható annak kockázata, hogy bármely alperes lakóhelyének bírósága előtt perelhetők(55). Ez annál is inkább igaz abban az esetben, ha a különböző alperesekkel szemben benyújtott keresetek olyan nemzeti szabályozásokon alapulnak, amelyek lényegében azonosak(56).
2. Az ítélkezési gyakorlat szerinti kritériumok alkalmazása az alapeljárás tényállására
a) Kellőképpen szoros összefüggés és az egymásnak ellentmondó határozatok meghozatalának veszélye
97. A jelen ügyben mind a szóban forgó keresetek, amelyek alapját jogalap nélküli gazdagodás címén támasztott igény, illetve a 11‑ed rendű alperes esetében jogellenes károkozásból fakadó igény képezi, mind az azokkal szemben hivatkozott további kárpótlási igények alapjául ugyanaz a ténybeli és jogi helyzet szolgál.
98. Azt az állami szervekkel szemben érvényesített, a Vermögensgesetz szerinti igény és azon vitatott összeg átutalása jellemzi, amelyben az 1–10‑ed rendű alperesek részesültek, és amelynek beszedésénél a 11‑ed rendű alperes a többi alperes ügyvédjeként járt el, és amelyet jelenleg a polgári bíróság előtt követelnek vissza.
99. Az, hogy a felperes a 11‑ed rendű alperessel szemben ennek során nem jogalap nélküli gazdagodásra, hanem jogellenes károkozásra hivatkozik, nem változtat e megítélésen. A Bíróság leszögezte ugyanis, hogy a keresetek közötti – a 44/2001 rendelet 6. cikkének 1. pontja értelmében vett – kapcsolat fennállásához nem szükséges, hogy az igények jogalapjai azonosak legyenek(57). A különböző keresetek tárgyát képező igények a konkrét ügyben végső soron ugyanazon érdekre, mégpedig a tévesen kiutalt többlet összegének visszafizetésére irányulnak.
100. A keresetek alapját képező azonos ténybeli és jogi helyzetbe zökkenőmentesen illeszkednek a hivatkozott további kárpótlási igények. Azok valamennyi alperes szempontjából ugyanolyan jelentőséggel bírnak a velük szemben érvényesített igények vonatkozásában. Amint azt ugyanis a német kormány helyesen kifejti(58), a fizetés olyan jogalapjaként, amelyre az alperesek hivatkozni tudnak, kizárólag a Vermögensgesetz és az Investitionsvorranggesetz szerinti igény jöhet szóba, ami valamennyi alperes vonatkozásában azonos ténybeli és jogi helyzet alapján ítélendő meg.
101. Amint azt a kérdést előterjesztő bíróság hangsúlyozza(59), erről „értelemszerűen valamennyi alperes tekintetében csak egységesen [lehet] határoz[ni]”. Ezzel attól függetlenül egyet kell érteni, hogy az alperesek esetében egyetemleges felelősségről, vagy – amiből a kérdést előterjesztő bíróság kiindulni tűnik(60) – részleges felelősségről van‑e szó. A keresetek sikere szempontjából a további kárpótlási igények fennállása vagy fenn nem állása ugyanis közös előkérdést képez. Ha erről nem egységesen határoznak, az egymásnak ellentmondó határozatok veszélye áll fenn. Az egymásnak ellentmondó határozatok azonban elfogadhatatlan módon megosztanák a fent bemutatott egységes ténybeli és jogi helyzetet.
b) A keresetek tárgya közötti összefüggés joghatósági oka kiszámíthatóságának kritériuma alperesi szempontból
102. Amint azt a német kormány(61) helyesen megjegyzi, az alperesek számára az egységes tényállás alapján kiszámítható volt, hogy a Németországi Szövetségi Köztársaságban perelhetők.
103. A Németországtól eltérő tagállamokban lakó – közös ügyvédi képviselettel rendelkező és a kárpótlási eljárást együtt vivő – alpereseknek is tudniuk kellett ugyanis, hogy a jogutódok körébe Németországban lakó személyek is tartoztak, és az e személyekkel szemben indított keresetek az alperes lakóhelyének bíróságához benyújtott keresetekként alkalmasint a többiekkel szemben is megalapozhatják a 44/2001 rendelet 6. cikkének 1. pontja szerinti joghatóságot. Ennyiben jelentősen különbözik a jelen ügy az alperesek számára nem kiszámítható, mert különböző tényállásokon alapuló „összehangolt párhuzamos tényállástól”(62).
3. Közbenső következtetés
104. Mindezek alapján az előzetes döntéshozatalra előterjesztett második kérdésre azt a választ kell adni, hogy akkor is fennáll a keresetek között a 44/2001 rendelet 6. cikkének 1. pontja szerint szükséges szoros kapcsolat, ha az alperesek az alapeljáráshoz hasonló körülmények között további kárpótlási igényekre hivatkoznak a felperessel szemben, amelyek tárgyában csak egységes határozat hozható.
C – Az előzetes döntéshozatalra előterjesztett harmadik kérdésről
105. Az előzetes döntéshozatalra előterjesztett harmadik kérdés az izraeli lakóhellyel rendelkező alperesekre vonatkozik. A kérdést előterjesztő bíróság először azt szeretné megtudni, hogy azokra az alperesekre is alkalmazható‑e a 44/2001 rendelet 6. cikkének 1. pontja, akiknek lakóhelye nem az Európai Unióban van.
1. A 44/2001 rendelet 6. cikke 1. pontjának értelmezése
106. E rendelkezés a Bíróság által kialakított értelmezési módszerek szerint(63) a szövege alapján, szabályozási összefüggéseire, valamint értelmére és céljára figyelemmel értelmezendő.
a) A 44/2001 rendelet 6. cikke 1. pontjának szövege
107. A 44/2001 rendelet 6. cikkének 1. pontja tekintetében megkívánt megszorító értelmezés(64) esetén már a szövegből kiderül, hogy a keresetek tárgya közötti összefüggés joghatósági oka csak „[v]alamely tagállamban lakóhellyel rendelkező személy” vonatkozásában lehet releváns.
108. Ebből az következik, hogy az Izraelben, tehát nem valamely tagállamban lakóhellyel rendelkező alperesek e tekintetben nem tartoznak a 44/2001 rendelet 6. cikke 1. pontjának hatálya alá.
b) A 44/2001 rendelet 6. cikke 1. pontjának rendszertani helyzete
109. Amint azt a német kormány helyesen kifejti(65), a 44/2001 rendelet szabályozási összefüggéseire tekintettel tilos e rendelet 6. cikke 1. pontjának a rendelkezés szövegén túlmutató értelmezése.
110. Egyrészt figyelemmel kell lenni arra, hogy a 44/2001 rendelet 6. cikkének 1. pontja esetében az alperes lakóhelye szerinti joghatósági ok elve alóli kivételről van szó, és hogy, miként a Painer‑ügyben hozott ítéletben(66), ismét kifejezetten hangsúlyozták, hogy nem lehetséges az említett rendelet által kifejezetten szabályozott eseteken túlmenő értelmezés.
111. Másrészt rá kell mutatni arra, hogy a 44/2001 rendelet 4. cikkének (1) bekezdése kifejezett szabályozást tartalmaz éppen azon alperesek vonatkozásában, akik nem valamely tagállamban rendelkeznek lakóhellyel. Ha ugyanis az alperes nem rendelkezik lakóhellyel valamely tagállamban, valamennyi tagállam bíróságainak joghatóságát a 44/2001 rendelet 22. és 23. cikke alapján az adott tagállam joga határozza meg. A jelen ügyben azonban sem a 44/2001 rendelet 22. cikke, amely az alperes lakóhelyére való tekintet nélkül szabályoz bizonyos kizárólagos joghatóságokat, sem az említett rendelet 23. cikke, amelynek tárgyát a joghatóságról szóló megállapodások képezik, nem releváns, mire tekintettel a 44/2001 rendelet kifejezett értékelését követően továbbra is az állapítható meg, hogy a német bíróságok joghatóságát kizárólag e tagállam joga alapozhatja meg, az e tekintetben kimerítő szabályozást tartalmazó 44/2001 rendelet azonban nem.
112. Ez összhangban áll a szóban forgó rendelet (9) preambulumbekezdésével is, amelynek értelmében a valamely tagállamban lakóhellyel nem rendelkező alperes általában az ügyben eljáró bíróság tagállamában hatályos nemzeti joghatósági szabályok hatálya alá tartozik. Ebből az következik, hogy a 44/2001 rendelet ilyen alperesre, kivételektől eltekintve, nem alkalmazható.
c) A 44/2001 rendelet 6. cikke 1. pontjának értelme és célja
113. A teleologikus megfontolások sem vezetnek más eredményre.
114. A 44/2001 rendelet 6. cikke 1. pontjának irányadó értelme és célja ugyanis a preambulum szerint de lege lata a harmonikus jogalkalmazás érdekében a párhuzamos eljárások lehetőségének elkerülése és annak biztosítása, hogy ne hozzanak egymással összeegyeztethetetlen határozatot két tagállamban.
115. Ebből az következik, hogy a rendelkezés jelenlegi szerkezete nincs harmadik országokkal összefüggő esetekre szabva.
116. De lege ferenda ez talán egyszer megváltozhat, miután már a 44/2001 rendelet átdolgozásáról szóló, 2010. december 14‑i bizottsági javaslat(67) is általánosságban „a rendelet joghatósági szabályai[nak] a harmadik országbeli alperesekre” történő kiterjesztése mellett szállt síkra. Hogy mindazonáltal konkrétan milyen formát ölt majd a szóban forgó rendelet 6. cikkének 1. pontja az átdolgozást követően, még nem előrelátható, annál inkább, mivel az említett bizottsági javaslat e tekintetben lényegében szerkesztési módosításokra szorítkozott(68).
2. A 44/2001 rendelet 6. cikke 1. pontjának harmadik országokkal összefüggő esetekre történő alkalmazása analógia alapján?
117. A német szakirodalom mindazonáltal fontolóra veszi a 44/2001 rendelet 6. cikke 1. pontjának analógia alapján történő alkalmazását, ha egy vagy több alperes nem valamely tagállamban rendelkezik lakóhellyel, amennyiben legalább egy további alperes valamely tagállamban rendelkezik lakóhellyel(69). Ezt azzal indokolják, hogy máskülönben a valamely harmadik országban lakóhellyel rendelkező személyek elfogadhatatlan előnyre tennének szert, ami nem képezi a 44/2001 rendelet célját.
118. Ezen érv azonban már csak azért sem meggyőző(70), mert a szóban forgó rendeletben nincs szabályozási hézag, és ezért nincs helye az analógiának.
119. A 44/2001 rendelet ugyanis a harmadik országokban lakóhellyel rendelkező személyekkel kapcsolatos problémát kimerítően rendezte 4., 22. és 23. cikkében azáltal, hogy a rendeletben nem szabályozott esetek tekintetében a nemzeti jogra utal. A tagállamoknak tehát lehetőségük van arra, hogy ezen a szóban forgó rendelet által nem szabályozott területen saját joghatósági szabályaikat alkalmazzák a valamely harmadik országban lakóhellyel rendelkező személyek tekintetében. A rendelet hatályának kiterjesztése mindazonáltal továbbra is tilos.
3. Közbenső következtetés
120. Mindezek alapján a harmadik kérdésre azt a választ kell adni, hogy a 44/2001 rendelet 6. cikkének 1. pontja nem alkalmazható azokra az alperesekre, akiknek lakóhelye nem az Európai Unióban van.
121. Miután e kérdésre nemleges választ kellett adni, megválaszolatlanul maradhat az e kérdésre adandó igenlő válasz esetére feltett azon további részkérdés, hogy miként alakul a jogi helyzet, ha az ítélet elismerése az alperes lakóhelye szerinti államban a kibocsátó állammal kötött kétoldalú egyezmény alapján joghatóság hiányában megtagadható.
122. Óvatosságból mindazonáltal arra az esetre, ha a Bíróság igenlő választ adna az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdés első részére, rá kell mutatni arra, hogy a harmadik országbeli elismeréssel kapcsolatos problémák aligha gyakorolhatnak hatást a 44/2001 rendelet értelmezésére, és azok mindenképpen a felperes kockázatának körébe(71) tartoznak.
VIII – Végkövetkeztetések
123. Az előző megállapításokat figyelembe véve azt javasolom a Bíróságnak, hogy a következő választ adja a Bundesgerichtshof által előterjesztett kérdésekre:
1) A szövetségi tartományok valamelyike által jogalap nélkül teljesített kifizetés visszakövetelése az alapeljárás körülményei között akkor is a polgári és kereskedelmi ügyekben a joghatóságról, valamint a határozatok elismeréséről és végrehajtásáról szóló, 2000. december 22‑i 44/2001/EK tanácsi rendelet 1. cikkének (1) bekezdése értelmében vett polgári ügynek minősül, ha valamely hatóság a szövetségi tartományok egyikét arra utasította, hogy kárpótlás céljából fizesse ki a károsultaknak a földterületre vonatkozó adásvételi szerződésből származó bevétel egy részét, a tartomány azonban ehelyett tévedésből a teljes vételárat átutalja a károsultaknak, majd a többlet összegét bírósági úton követeli vissza.
2) Akkor is fennáll a keresetek között a 44/2001 rendelet 6. cikkének 1. pontja szerint szükséges szoros kapcsolat, ha az alperesek az alapeljáráshoz hasonló körülmények között további kárpótlási igényekre hivatkoznak a felperessel szemben, amelyek tárgyában csak egységes határozat hozható.
3) A 44/2001 rendelet 6. cikkének 1. pontja nem alkalmazható azokra az alperesekre, akiknek lakóhelye nem az Európai Unióban van.