Language of document :

Az Administrativen sad Gabrovo (Bulgária) által 2022. március 31-én benyújtott előzetes döntéshozatal iránti kérelem – IL kontra Regionalna direktsia „Avtomobilna administratsia” Pleven

(C-227/22. sz. ügy)

Az eljárás nyelve: bolgár

A kérdést előterjesztő bíróság

Administrativen sad Gabrovo

Az alapeljárás felei

Felülvizsgálati kérelmet előterjesztő fél: IL

Ellenérdekű fél: Regionalna direktsia „Avtomobilna administratsia” Pleven

Az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdés

Lehetővé teszik-e a 2006/126 irányelv1 rendelkezései a tagállamok számára, hogy arra kötelezzék a С, CE, C1, C1E, D, DE, D1 és D1E kategóriájú járművek vezetőit, hogy a vezetői engedély érvényességi idejénél rövidebb időközönként vessék alá magukat a fizikai és szellemi alkalmasságuk megállapítására irányuló orvosi vizsgálatnak, és hogy ezzel összefüggésben (a vezetői engedélyen kívül) az említett járművezetők alkalmasságát igazoló külön dokumentumot is megköveteljenek? Vagy az említett kategóriákban kiállított érvényes vezetői engedéllyel való rendelkezés a járművezető fizikai és szellemi alkalmasságát is igazolja egyúttal, mivel ez az alkalmasság már az engedély első ízben történő kiállításakor, illetve megújításakor megállapítást nyert?

____________

1 A vezetői engedélyekről szóló, 2006. december 20 i 2006/126/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv (HL 2006. L 403., 18. o.).