Ideiglenes változat
A TÖRVÉNYSZÉK ÍTÉLETE (kibővített tizedik tanács)
2024. május 29.(*)
„Közszolgálat – Tisztviselők – Fegyelmi eljárás – Fegyelmi szankció – Megrovás – A közszolgálat méltóságával ellentétes cselekmények – A személyzeti szabályzat 12. és 21. cikke – A jogi aktus kibocsátójának hatásköre – Indokolási kötelezettség – A megfelelő ügyintézés elve – Pártatlanság – Az Alapjogi Charta 41. cikke”
A T‑766/22. sz. ügyben,
Maria Canel Ferreiro (lakóhelye: Overijse [Belgium], képviseli: N. Maes ügyvéd)
felperes
az Európai Unió Tanácsa (képviselik: M. Bauer és I. Demoulin, meghatalmazotti minőségben)
alperes ellen,
A TÖRVÉNYSZÉK (kibővített tizedik tanács),
tagjai: O. Porchia elnök, M. Jaeger, L. Madise (előadó), P. Nihoul és S. Verschuur bírák,
hivatalvezető: V. Di Bucci,
tekintettel az eljárás írásbeli szakaszára,
tekintettel arra, hogy a felek az eljárás írásbeli szakaszának befejezéséről való értesítést követő háromhetes határidőn belül nem kérték tárgyalás tartását, és mivel ennek nyomán a Törvényszék az eljárási szabályzata 106. cikkének (3) bekezdése alapján úgy határozott, hogy a keresetről az eljárás szóbeli szakaszának mellőzésével határoz,
meghozta a következő
Ítéletet
1 Az EUMSZ 270. cikkre alapított keresetével a felperes, Maria Canel Ferreiro először is az „EN‑2101 igazgatási vizsgálat” (a továbbiakban: igazgatási vizsgálat), valamint az említett igazgatási vizsgálatról szóló, az Európai Unió Tanácsa 2021. május 28‑i jelentésének (a továbbiakban: vizsgálati jelentés), másodszor, a Tanács felperesre megrovás fegyelmi szankciót kiszabó 2021. november 25‑i határozatának (a továbbiakban: megtámadott határozat), és harmadszor, a felperes 2022. szeptember 1‑jei panaszát elutasító határozat (a továbbiakban: a panasz elutasításáról szóló határozat) megsemmisítését kéri.
A jogvita előzményei
2 A felperest 2006‑ban vették fel tisztviselőként az Európai Bizottsághoz. 2013. szeptember 1‑jén áthelyezték a Tanácshoz, ahol a jogi szolgálathoz osztották be.
3 2019. április 1‑jétől 2021. június 15‑ig a felperes asszisztensi munkakört töltött be vizsgáló tisztviselőként a Tanács egészségügyi és szociális szolgálat költségvetési és pénzügyi egységén.
4 2021. február 19‑én A., a felperes közvetlen felettese megküldött C.‑nek, a Tanács Főtitkársága szervezetfejlesztési és szolgáltatási főigazgatójának egy vezetői feljegyzéstervezetet, amelyben többek között kiemelte a felperes kommunikációs nehézségeit és a munkatársaival és feletteseivel való munkakapcsolataiban ezekből jelentkező feszültségeket. Ugyanezen a napon a feljegyzéstervezetet észrevételek tétele céljából megküldték a felperesnek.
5 2021. február 23‑án a felperes e‑mailt küldött A.‑nak, amelyben megkérdőjelezte a vezetői feljegyzéstervezetben szereplő megjegyzései helytállóságát, és úgy vélte, hogy ez bizonyítéka a zaklatásnak A. részéről, amelynek állítólagosan a felperes áldozata volt. Az említett e‑mailről másolatot kapott C. és B., a Szervezetfejlesztési és Szolgáltatási Főigazgatóság Humánerőforrás Igazgatóságának igazgatója.
6 2021. március 3‑án a felperes megküldte A.‑nak a vezetői feljegyzéstervezetre vonatkozó észrevételeit.
7 2021. március 13‑án, miután A. felszólította a felperest, hogy vonja vissza a 2021. február 23‑i e‑mailben szereplő zaklatási vádakat, a felperes újabb e‑mailt küldött neki, amelyben kétségbe vonta a vezetői feljegyzésében tett kijelentéseinek valóságtartalmát és vezetői képességeit.
8 2021. március 23‑án C. kinevezésre jogosult hatósági minőségében meghatalmazta az Igazgatás Jogi Tanácsadóinak egységét, hogy igazgatási vizsgálatot folytasson le a felperessel kapcsolatban annak megállapítása céljából, hogy:
– a 2020‑as éves szabadságának igénybevétele során elmulasztotta‑e a személyzeti szabályzatból eredő, különösen az Európai Unió tisztviselői személyzeti szabályzatának (a továbbiakban: személyzeti szabályzat) 12. és 60. cikkében foglalt, valamint a Tanács főtitkára által 2014. január 1‑jén elfogadott, a személyzeti szabályzat rendelkezéseinek a Tanács Főtitkárságán aktív foglalkoztatásban álló tisztviselők szabadsága tekintetében történő alkalmazására vonatkozó szabályok megállapításáról szóló, 1/2014. sz. határozatból eredő kötelezettségeit;
– a 2021‑ben e‑mailes kommunikáción keresztül A.‑val szemben tanúsított magatartásával megsértette‑e a személyzeti szabályzatból, különösen annak 12. cikkéből eredő kötelezettségeit.
9 2021. március 24‑én a felperest tájékoztatták az igazgatási vizsgálat megindításáról.
10 2021. április 8‑án a vizsgálók meghallgatták a felperest.
11 2021. április 26‑án a vizsgálók két írásbeli kérdést küldtek a felperesnek, és arra kérték, hogy nyilatkozzon a 2021. február 23‑i és a 2021. március 13‑i e‑mailjéből vett két – A.‑nak címzett, zaklatási vádakat tartalmazó – mondatra vonatkozóan. Ugyanezen a napon a felperes e‑mailben előadta, hogy e tekintetben már kifejtette az álláspontját, és nem fűzött hozzá semmit a korábbi magyarázataihoz.
12 A tanúk nyilatkozatainak beszerzését követően a vizsgálók 2021. május 5‑én megküldték a felperesnek a vizsgálati jelentéstervezet „Tények és körülmények” részét. Miután a felperes részéről az előírt határidőn belül észrevétel nem érkezett, a vizsgálók 2021. május 25‑i feljegyzésben tájékoztatták a felperest, hogy a végleges jelentést döntéshozatal céljából megküldik a kinevezésre jogosult hatóságnak.
13 A vizsgálók 2021. május 28‑i belső feljegyzésben megküldték C.‑nek a vizsgálati jelentést, amelyben egyrészt arra a következtetésre jutottak, hogy a felperes a személyzeti szabályzat egyetlen rendelkezését sem sértette meg a 2020‑as éves szabadságának igénybevétele során, másrészt pedig arra, hogy „tekintettel a szóban forgó cselekményekre, és különösen [a felperes] 2021‑ben [A.]‑val szemben elektronikus levélben történő kommunikációjára, [a felperes] megsértette – legalábbis – a személyzeti szabályzat 12. és 21. cikkét”.
14 2021. június 10‑én a felperest tájékoztatták arról, hogy C. titkárságán betekinthet az igazgatási vizsgálat vizsgálati jelentésben és annak mellékleteiben foglalt megállapításaiba. 2021. június 21‑én a felperes betekintett ezekbe a dokumentumokba, és megismerte az ügyiratban szereplő összes iratot.
15 2021. október 19‑én a kinevezésre jogosult hatóság fegyelmi eljárást indított a felperes ellen a fegyelmi tanáccsal való konzultáció nélkül.
16 A kinevezésre jogosult hatóság 2021. november 25‑én elfogadta a megtámadott határozatot, amelyet 2022. február 8‑án közöltek a felperessel.
17 A felperes 2022. május 2‑án a személyzeti szabályzat 90. cikkének (2) bekezdése alapján panaszt nyújtott be a megtámadott határozat ellen.
18 2022. szeptember 1‑jén a kinevezésre jogosult hatóság elfogadta a panasz elutasításáról szóló határozatot.
A felek kérelmei
19 A felperes azt kéri, hogy a Törvényszék:
– semmisítse meg a megtámadott határozatot;
– semmisítse meg a panasz elutasításáról szóló határozatot;
– „semmisítse meg az igazgatási vizsgálatot és a vizsgálati jelentést”;
– a Tanácsot kötelezze a költségek viselésére.
20 A Tanács azt kéri, hogy a Törvényszék:
– utasítsa el a keresetet mint részben elfogadhatatlant és részben megalapozatlant;
– a felperest kötelezze a költségek viselésére.
A jogkérdésről
Az igazgatási vizsgálat és a vizsgálati jelentés ellen irányuló harmadik kereseti kérelem elfogadhatóságáról
21 A Tanács szerint az igazgatási vizsgálat és a vizsgálati jelentés ellen irányuló megsemmisítés iránti kérelem elfogadhatatlan.
22 Emlékeztetni kell arra, hogy csak azok az intézkedések okoznak sérelmet a felperesnek, amelyek az érdekeit közvetlenül és azonnal érintő, jogi helyzetét lényegesen megváltoztató, kötelező joghatásokat váltanak ki. Olyan aktusok vagy határozatok esetén, amelyek kidolgozása több szakaszban, különösen belső eljárás során történik, főszabály szerint csak azon intézkedések minősülnek megtámadható aktusoknak, amelyek az eljárás lezárásaként rögzítik az intézmény végleges álláspontját, a végső határozat előkészítésére irányuló közbenső intézkedések azonban nem minősülnek ilyennek. A határozat előkészítő aktusai nem okoznak sérelmet a felperesnek, aki kizárólag az eljárást befejező határozattal szembeni jogorvoslatban hivatkozhat a végleges határozatot megelőző és azzal szorosan összefüggő aktusok jogellenességére (lásd ebben az értelemben: 2022. február 2‑i LU kontra Európai Beruházási Bank ítélet, T‑536/20, nem tették közzé, EU:T:2022:40, 37–39. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).
23 A jelen ügyben az igazgatási vizsgálat célja annak ellenőrzése volt, hogy fennáll‑e a személyzeti szabályzat alapján a tisztviselőket terhelő valamely kötelezettségek megsértése. A vizsgálatot lezáró jelentés e tekintetben csak ajánlást tartalmaz a kinevezésre jogosult hatóságnak a vizsgálatból levonandó következtetésekre vonatkozóan. Ennélfogva mind az igazgatási vizsgálat, mind a vizsgálati jelentés olyan közbenső intézkedések, amelyek nem foglalnak állást előre a kinevezésre jogosult hatóság által elfogadott végleges álláspontról, amint az egyébként kitűnik a Tanács Főtitkárságán az igazgatási vizsgálatok lefolytatásáról és eljárásáról, valamint a fegyelmi tanácsról szóló 73/2006 határozat 6. cikkének (1) bekezdéséből, amelyet a személyzeti szabályzat 86. cikkében előírt fegyelmi rendszer és a személyzeti szabályzat IX. mellékletében meghatározott szabályok és eljárások alapján fogadtak el. Következésképpen sem az igazgatási vizsgálat, sem a vizsgálati jelentés nem tekinthető a felperesnek sérelmet okozó aktusnak.
24 A fentiekre tekintettel az igazgatási vizsgálat és a vizsgálati jelentés ellen irányuló harmadik kereseti kérelmet mint elfogadhatatlant el kell utasítani.
A megtámadott határozat és a panasz elutasításáról szóló határozat megsemmisítésére irányuló első és második kereseti kérelemről
Előzetes megfontolások
25 A megsemmisítés iránti kérelmének alátámasztására a felperes négy jogalapra hivatkozik.
26 Az első, két részből álló jogalap keretében a felperes egyrészt arra hivatkozik, hogy a vizsgálók túllépték a kinevezésre jogosult hatóság által részükre adott meghatalmazást, másrészt pedig arra, hogy nem tárgyilagosan és pártatlanul jártak el vele szemben.
27 A második jogalap a panasz elutasításáról szóló határozat meghozatalának jogellenességén alapul.
28 A harmadik jogalappal a felperes a védelemhez való jogának megsértésére hivatkozik.
29 A felperes egy negyedik jogalapot is felhoz, amely a személyzeti szabályzat 12. és 21. cikkének megsértésére vonatkozó bizonyíték hiányán alapul. A felperes által a negyedik jogalap keretében felhozott érvek lényegében négy részre oszthatók. Így a felperes arra hivatkozik, hogy:
– először is, a megtámadott határozat nem tartalmaz semmilyen indokolást a személyzeti szabályzat 21. cikkének megsértését megalapozó tényekre vonatkozóan;
– másodszor, a személyzeti szabályzat 21. cikkének megsértése egyáltalán nem nyert bizonyítást;
– harmadszor, a megtámadott határozat nem tartalmaz olyan indokolást, amelyből kiderül, hogy mi volt a személyzeti szabályzat 12. cikkével ellentétes „becsmérlő közlés”;
– negyedszer, a személyzeti szabályzat 12. cikkének megsértése egyáltalán nem nyert bizonyítást.
30 A jelen ügyben meg kell állapítani, hogy a felperes által felhozott második jogalap konkrétan a panaszeljárást érintő olyan jogellenességekre vonatkozik, mint a panasz elutasításáról szóló határozat meghozatalára vonatkozó hatáskör hiánya, valamint a pártatlanság elvének megsértése, mivel a panasz elutasításáról szóló határozatot a megtámadott határozat kibocsátója fogadta el.
31 Márpedig az ítélkezési gyakorlatból kitűnik, hogy a felperesnek lehetősége kell legyen arra, hogy a panaszának elutasításáról szóló határozat jogszerűségének uniós bírósági felülvizsgálatát kérje, amikor a panaszeljárásra vonatkozó konkrét jogalapra hivatkozik. Ha ugyanis ilyen esetben a felperes csak az eredeti határozat megtámadására lenne jogosult, az kizárná a pert megelőző eljárásra vonatkozó bármifajta panasz lehetőségét, és így megfosztaná a panaszost egy olyan eljárás igénybevételétől, amelynek az a célja, hogy lehetővé tegye és elősegítse a tisztviselők és az adminisztráció közötti esetleges jogviták egyezség útján történő rendezését, és hogy arra kötelezze a tisztviselőt alkalmazó hatóságot, hogy a szabályok betartásával a tisztviselő esetleges kifogásai alapján felülvizsgálja a határozatát (lásd ebben az értelemben: 2015. június 19‑i Z kontra Bíróság ítélet, T‑88/13 P, EU:T:2015:393, 143–146. pont).
32 Ilyen körülmények között a Törvényszék úgy véli, hogy először a második jogalapot kell megvizsgálni, mielőtt a megtámadott határozat ellen irányuló jogalapokról határozna. Ha ez a jogalap ugyanis megalapozottnak bizonyul, és a Törvényszék megsemmisíti a panasz elutasításáról szóló határozatot, a hatóság feladata, hogy a panaszt újra megvizsgálja ügyelve a pert megelőző eljárás szabályszerűségére. Ilyen esetben a megtámadott határozat ellen irányuló kereseti kérelmeket időelőttiségük miatt mint elfogadhatatlanokat el kell utasítani, mivel e határozat csak akkor lehet bíróság által felülvizsgálható, ha szabályszerű pert megelőző eljárás keretében előzetesen ismételten megvizsgálták (lásd ebben az értelemben: 2017. május 16‑i CW kontra Parlament ítélet, T‑742/16 RENV, nem tették közzé, EU:T:2017:338, 59–61. pont).
33 Az első, harmadik és negyedik jogalap mind a megtámadott határozat, mind a panasz elutasításáról szóló határozat ellen irányul. A megsemmisítés iránti kérelmek vizsgálata keretében, amennyiben azok e jogalapokon alapulnak, abból az elvből kell kiindulni, amely szerint a kereset, még ha formailag a panasz elutasítása ellen irányul is, a bíróság szempontjából olyannak tekintendő, mint amelyet a panasszal támadott, sérelmet okozó aktus ellen nyújtottak be, kivéve ha a panasz elutasításának hatálya eltér azon aktus hatályától, amellyel szemben a panaszt benyújtották (lásd ebben az értelemben: 2020. július 8‑i WH kontra EUIPO ítélet, T‑138/19, EU:T:2020:316, 33. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat). A panasz elutasítása a tartalma alapján nem minősülhet a felperes által vitatott aktust megerősítő jellegűnek, különösen, amikor a hatóság a felperes helyzetét új jogi és ténybeli körülmények alapján vizsgálja felül, vagy ha az az eredeti határozatot megváltoztatja vagy kiegészíti. Ezekben az esetekben a panaszt elutasító határozat tartozik a bíróság felülvizsgálata alá, amely azt figyelembe veszi a vitatott aktus jogszerűségének értékelése során, sőt, azt a vitatott aktus helyébe lépő sérelmet okozó aktusnak is tekintheti (lásd: 2019. október 10‑i Colombani kontra Európai Külügyi Szolgálat ítélet, T‑372/18, nem tették közzé, EU:T:2019:734, 19. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat; 2020. július 8‑i WH kontra EUIPO ítélet, T‑138/19, nem tették közzé, EU:T:2020:316, 35. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).
34 A jelen ügyben a panasz elutasításáról szóló határozat érdemben megerősíti a megtámadott határozatot, anélkül, hogy annak értelmét vagy hatályát megváltoztatná, vagy a felperes helyzetét új jogi vagy ténybeli körülmények tekintetében vizsgálná felül.
35 Ennélfogva a megtámadott határozat jogszerűségét a panasz elutasításáról szóló határozatban szereplő indokolást figyelembe véve kell vizsgálni (lásd ebben az értelemben: 2022. július 6‑i MZ kontra Bizottság ítélet, T‑631/20, EU:T:2022:426, 21. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).
A panasz elutasításáról szóló határozat elfogadását érintő jogellenességre vonatkozó második jogalapról
36 A második jogalap két részből áll. Az első rész a panasz elutasításáról szóló határozat kibocsátója hatáskörének hiányára, a második rész pedig az Európai Unió Alapjogi Chartája (a továbbiakban: Charta) 41. cikke (1) bekezdésének megsértésére vonatkozik.
– A panasz elutasításáról szóló határozat kibocsátója hatáskörének hiányára vonatkozó második jogalap első részéről
37 A felperes arra hivatkozik, hogy C., a Tanács főtitkárságának szervezetfejlesztési és szolgáltatási főigazgatója nem rendelkezett hatáskörrel a panasz elutasításáról szóló határozat elfogadására. E tekintetben egyrészt előadja, hogy a Tanács főtitkárának a személyzeti szabályzat és az egyéb alkalmazottakra vonatkozó szabályozás alkalmazása tekintetében a döntéshozatali és aláírási hatáskörök átruházásáról szóló 16/2017. sz. határozata 1. cikkének f) pontjából kitűnik, hogy a személyzeti szabályzat 90. cikkének (2) bekezdése alapján hozott határozatokat kizárták a főtitkár által az adminisztráció – a továbbiakban a Tanács szervezetfejlesztési és szolgáltatási főigazgatójának nevezett – főigazgatójára ruházott döntéshozatali hatáskörök átruházása alól.
38 Másrészt a felperes azt állítja, hogy nem bizonyított, hogy a panasza benyújtásának időpontjában, azaz 2022. május 2‑án hatályban volt a Tanács főtitkárának 23/22. sz. határozata, amely a főtitkári álláshely megüresedése esetén a folyamatosság biztosítása érdekében módosította a 16/2017. sz. határozatot, és amely a Tanács szervezetfejlesztési és szolgáltatási főigazgatójára ruházta többek között a személyzeti szabályzat 90. cikkének (2) bekezdése szerinti határozatok elfogadására vonatkozó hatáskört.
39 A Tanács vitatja a felperes érveit.
40 Emlékeztetni kell arra, hogy a személyzeti szabályzat 2. cikkének (1) bekezdése értelmében minden intézmény meghatározza, hogy szervezetén belül ki gyakorolja az e személyzeti szabályzat által a kinevezésre jogosult hatóságra ruházott hatáskört.
41 E rendelkezés alapján a Tanács elfogadta a Tanács Főtitkársága kinevezésre jogosult hatóságának és munkaszerződések kötésére jogosult hatóságának meghatározásáról és a 2013/811/EU határozat hatályon kívül helyezéséről szóló 2017. február 6‑i (EU) 2017/262 határozatot (HL 2017. L 39., 4. o.). A 2017/262 határozat 1. cikkének c) pontjából kitűnik, hogy a személyzeti szabályzat által a kinevezésre jogosult hatóságra ruházott hatásköröket a főtitkár gyakorolja, aki ugyanezen határozat 1. cikkének (2) bekezdése értelmében jogosult azokat részben vagy egészben a szervezetfejlesztési és szolgáltatási igazgatóra ruházni.
42 A 16/2017. sz. határozattal a főtitkár tehát a 2017/262. sz. határozat alapján ráruházott döntéshozatali hatásköröket a szervezetfejlesztési és szolgáltatási igazgatóra delegálta, kivéve, többek között, a személyzeti szabályzat 90. cikke (2) bekezdésének alkalmazását (a 16/2017. sz. határozat 1. cikkének f) pontja).
43 A Tanács főtitkára, D. azonban a megbízatásának megszűnésére figyelemmel elfogadta a 23/22. sz. határozatot, amely módosította a 16/2017. sz. határozatot az 1a. cikkel való kiegészítéssel, amely a következőképpen rendelkezik: „[a] főtitkári álláshely megüresedése esetén az [EUMSZ] 240. cikk (2) bekezdésével összhangban kinevezett főtitkár hivatalba lépéséig a megüresedést követően, a 2017/262 [sz.] határozattal a főtitkárra ruházott valamennyi hatáskört a szervezetfejlesztési és szolgáltatási főigazgató gyakorolja, az 1[.] cikk (1) bekezdés g) pontjában előírt hatáskörök kivételével […]”. Pontosítani kell, hogy a 16/2017. sz. határozat említett 1. cikke (1) bekezdésének g) pontjában előírt, a szervezetfejlesztési és szolgáltatási főigazgatóra átruházott hatáskörök köréből kizárt hatáskörök azon döntések meghozatalára vonatkoztak, amelyek „az adminisztrációs főigazgatóságtól eltérő más főigazgatóságokon belül a 2. cikkben foglalt szolgálati érdekből történő újrabeosztással és áthelyezéssel” voltak összefüggésben.
44 Így a 23/22. sz. határozat módosította a főtitkár által a szervezetfejlesztési és szolgáltatási igazgatóra átruházott döntéshozatali hatáskörök terjedelmét azáltal, hogy a főtitkári álláshely megüresedésének kivételes helyzetében a főtitkár szinte valamennyi hatáskörét, így a személyzeti szabályzat 90. cikkének (2) bekezdése szerinti határozatok elfogadását is átruházta az igazgatóra.
45 A 2. cikkének megfelelően a 23/22. sz. határozatnak az aláírása napján kellett hatályba lépnie.
46 A felperes azt állítja, hogy a 23/22. sz. határozat 2. cikke szerinti hatálybalépése feltételét jelentő aláírásának időpontja nem nyert bizonyítást. Úgy véli, hogy az sem bizonyított, hogy az alkalmazásának feltétele, nevezetesen a főtitkári álláshely megüresedése bekövetkezett.
47 Ami a 23/22. sz. határozat aláírásának időpontját illeti, meg kell jegyezni, hogy a Tanács a viszonválaszban benyújtotta a 23/22. sz. határozat aláírt változatát az ütemtervvel együtt, amely bizonyítja, hogy az említett határozatot a Tanács főtitkára 2022. április 29‑én ténylegesen aláírta.
48 Ami a Tanács főtitkári álláshelyének megüresedését illeti, az Állandó Képviselők Bizottsága (Coreper) 2022. április 5‑i feljegyzésének második pontjából kitűnik, hogy D.‑nek, a Tanács főtitkárának a lemondása 2022. április 30‑án lépett hatályba. Egyébiránt a Tanács új főtitkára csak 2022. november 1‑jén lépett hivatalba.
49 Emlékeztetni kell arra, hogy a felperes 2022. május 2‑án nyújtotta be a panaszát, és a kinevezésre jogosult hatóság 2022. szeptember 1‑jén utasította el azt.
50 Ebből következik, hogy a panasz elutasításáról szóló határozat elfogadásának időpontjában a 23/22. sz. határozat hatályban volt, és következésképpen a panasz elutasításáról szóló határozat – szervezetfejlesztési és szolgáltatási főigazgatói minőségében – C. hatáskörébe tartozott.
51 Ennélfogva a második jogalap első részét mint megalapozatlant el kell utasítani.
– A Charta 41. cikke (1) bekezdésének megsértésére vonatkozó második jogalap második részéről
52 A felperes arra hivatkozik, hogy még abban az esetben is, ha C. a formális továbbruházás alapján hatáskörrel is rendelkezett volna a panasz elutasításáról szóló határozat elfogadására, meg kellett volna tennie a szükséges intézkedéseket a Charta 41. cikkének (1) bekezdéséből eredő megfelelő ügyintézés és pártatlanság követelményeinek betartása érdekében, különösen a panasza kivizsgálásának egy másik főigazgatóra történő továbbruházásával. Az a tény, hogy C. részt vett a saját fegyelmi határozata ellen irányuló panasz elbírálásában, megfosztotta a felperest a személyzeti szabályzat 90. cikkének (2) bekezdése által biztosított, a vele szemben hozott határozat pártatlan felülbírálathoz való jogától.
53 A Tanács vitatja a felperes érveit.
54 Emlékeztetni kell arra, hogy a Charta 41. cikkének (1) bekezdése által biztosított, az Unió intézményei által történő részrehajlás nélküli ügyintézéshez való jog az uniós jog általános elve, és az ítélkezési gyakorlat szerint a megfelelő ügyintézés elve különösen a hatáskörrel rendelkező intézmény azon kötelezettségét foglalja magában, hogy gondosan és pártatlanul vizsgálja meg az adott ügy valamennyi releváns körülményét (lásd: 2022. október 19‑i JS kontra ESZT ítélet, T‑270/20, nem tették közzé, EU:T:2022:651, 145. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).
55 Márpedig a személyzeti szabályzat 90. cikkének (2) bekezdése előírja, hogy a személyzeti szabályzat hatálya alá tartozó bármely személy panaszt nyújthat be a kinevezésre jogosult hatósághoz az őt hátrányosan érintő intézkedés ellen; ez arra az esetre is vonatkozik, amikor az említett hatóság határozatot hozott, és arra az esetre is, amikor az elmulasztotta a személyzeti szabályzatban előírt intézkedés elfogadását.
56 Először is, a Tanácshoz hasonlóan, meg kell jegyezni, hogy a személyzeti szabályzat 90. cikkének (2) bekezdése semmiképpen sem írja elő, hogy az ezen aktus ellen benyújtott panasz elbírálására az őt hátrányosan érintő aktust elfogadó kinevezésre jogosult hatóságtól eltérő hatóság köteles. Ellenkezőleg az következik belőle, hogy az uniós jogalkotó olyan helyzetet irányzott elő, amelyben ugyanaz a hatóság hoz a tisztviselőt hátrányosan érintő határozatot, majd dönt az ellene előterjesztett panaszról.
57 Másrészt, ami magát a panaszeljárás természetét illeti, a Bíróság többek között megállapította, hogy az nem minősül fellebbezési eljárásnak, hanem arra szolgál, hogy a tisztviselőt alkalmazó hatóságot arra kötelezze, hogy a tisztviselő által felvetett esetleges kifogások fényében bírálja felül a határozatát (lásd ebben az értelemben: 1980. október 21‑i Vecchioli kontra Bizottság ítélet, 101/79, EU:C:1980:243, 31. pont). A Bíróság tehát úgy ítélte meg, hogy a felperest hátrányosan érintő határozat kibocsátója részt vehet az e határozat ellen benyújtott panaszról döntő testületi szerv tanácskozásán. Az 1980. október 21‑i Vecchioli kontra Bizottság ítélet (101/79, EU:C:1980:243) alapjául szolgáló ügyre vonatkozó indítványában Warner főtanácsnok hangsúlyozta továbbá, hogy a panasz nem olyan jellegű, mint a vitatott aktust kibocsátó hatóságnál magasabb szintű hatósághoz címzett fellebbezés. A főtanácsnok szerint a személyzeti szabályzat 90. cikkének (2) bekezdése azt a célt szolgálja, hogy lehetővé tegye a tisztviselők számára, hogy azt kérjék, hogy az őket hátrányosan érintő határozatot az általuk kifejtett szempontok fényében felülbírálják. Ugyancsak a főtanácsnok szerint nincs jelentősége annak e tekintetben, hogy a személyzeti szabályzat 2. cikkének megfelelően történt, hatáskörrel rendelkező hatóság kijelölése következtében az a hatóság, amelynek a kérdést újból meg kell vizsgálnia, azonos‑e azzal a hatósággal, amely a határozatot hozta, vagy sem (lásd ebben az értelemben: Warner főtanácsnok indítványa a Vecchioli kontra Bizottság ügyben, 101/79, EU:C:1980:243).
58 Egyébiránt, a Törvényszék a 2020. július 8‑i WH kontra EUIPO ítéletében (T‑138/19, nem tették közzé, EU:T:2020:316, 63. pont) kimondta, hogy az a személy, aki kinevezésre jogosult hatóságként egy tisztviselőt hátrányosan érintő határozatot hozott, nem volt köteles tartózkodni az említett tisztviselő által a szóban forgó határozat ellen benyújtott panasszal kapcsolatos döntéshozatali eljárásban való részvételtől.
59 A fentiekből következik, hogy még ha a panasz vizsgálatát a jelen esetben nem is testületi szerv végezte, tekintettel a panaszeljárás jellegére, nem állapítható meg a Charta 41. cikke (1) bekezdésének megsértése pusztán azért, mert a panasz elutasításáról szóló határozatot a Tanács belső szervezeti szabályzatának megfelelően ugyanaz a személy hozta, aki a panasz tárgyát képező határozatot is elfogadta. A felperes továbbá nem állított olyan egyéb körülmények fennállását, amelyek alkalmasak arra, hogy megkérdőjelezzék a panaszát elbíráló személy pártatlanságát.
60 Ebből következik, hogy a második jogalap második részét el kell utasítani, következésképpen a második jogalapot egészében, valamint e jogalap alapján a panasz elutasításáról szóló határozat ellen irányuló megsemmisítés iránti kérelmeket is el kell utasítani.
Az indokolási kötelezettség megsértésével összefüggő negyedik jogalap első és harmadik részéről
61 A negyedik jogalap első és harmadik részében a felperes először is arra hivatkozik, hogy a megtámadott határozat – a vizsgálati jelentésben szereplő következtetésekre való hivatkozáson kívül – egyáltalán nem tartalmaz a személyzeti szabályzat 21. cikkének megsértésére vonatkozó indokolást, másodszor pedig arra, hogy az említett határozatból a személyzeti szabályzat 12. cikkének megsértését jelentő becsmérlő kommunikáció sem derül ki.
62 Anélkül, hogy közvetlenül válaszolna a felperesnek az indokolási kötelezettség megsértésére vonatkozó érveire, a Tanács arra hivatkozik, hogy a vizsgálati jelentés 36–38. pontjából kitűnik, hogy a felperes a 2021. február 23‑i és március 13‑i e‑mailekben sértő és agresszív kijelentéseket tett A.‑val szemben. Ez a magatartás egyrészt a személyzeti szabályzat 21. cikkének, másrészt pedig a személyzeti szabályzat 12. cikkének megsértését jelenti, mivel a felperes által a közvetlen felettesével szemben felhozott, bizonyítékkezdemény nélküli zaklatási vádak A. becsületét és szakmai jóhírnevét sértő, nagy fokú agresszivitás megnyilvánulásának minősültek.
63 Emlékeztetni kell arra, hogy az indokolási kötelezettség célja egyrészt, hogy az érdekeltnek az őt hátrányosan érintő határozat megalapozottságának megítélését lehetővé tévő, kellő tájékoztatást nyújtson, és hogy az érdekelt annak jogszerűségét vitató, uniós bíróság előtti keresetet indíthasson, másrészt pedig, hogy ez utóbbi számára lehetővé tegye az aktus jogszerűsége ellenőrzésének gyakorlását (lásd: 2019. szeptember 10‑i DK kontra Európai Külügyi Szolgálat ítélet, T‑217/18, nem tették közzé, EU:T:2019:571, 146. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat). Az indokolás megfelelő jellegét nem csak a megfogalmazására, hanem azon ténybeli és jogi háttérre tekintettel is vizsgálni kell, amelybe a megtámadott aktus elfogadása illeszkedik (lásd: 2019. szeptember 10‑i DK kontra Európai Külügyi Szolgálat ítélet, T‑217/18, nem tették közzé, EU:T:2019:571, 147. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).
64 A jelen ügyben a kinevezésre jogosult hatóság a megtámadott határozat első preambulumbekezdésében megállapítja, hogy „[a]z [igazgatási vizsgálat] következtetései szerint [a felperes] a cselekményeivel és különösen a 2021‑ben [A.]‑val szemben elektronikus levélben történő kommunikációjával megsértette – legalábbis – a személyzeti szabályzat 12. és 21. cikkét”.
65 E tekintetben meg kell állapítani, hogy a kinevezésre jogosult hatóság által a felperessel szemben megállapított tényállás csupán részben megismétli a vizsgálati jelentés 105. pontját, amely az említett jelentés „Végkövetkeztetések” részében szerepel. Ez a pont azonban csak egy rövid összefoglalása a vizsgálók megállapításainak, amelyek a vizsgálati jelentés korábbi részeiben szerepelnek. A szövegkörnyezetén kívül idézett, fent hivatkozott részlet nem alkalmas arra, hogy pontosan bemutassa a felperes terhére rótt tényeket.
66 Egyrészt, a „2021‑ben […] elektronikus levélben történő kommunikációra„ való általános hivatkozás, amelyet semmilyen magyarázat nem kísér a kommunikáció tartalmával összefüggésben, nem teszi érthetővé, hogy a kinevezésre jogosult hatóság a felperes A.‑val kapcsolatos mely kijelentéseit tekintette a személyzeti szabályzat 12. vagy 21. cikke megsértésének. Másrészt a „különösen” kifejezés használata azt sugallja, hogy a megtámadott határozat a felperest nemcsak a 2021‑ben A.‑val szemben elektronikus levélben történő kommunikáció, hanem más magatartások miatt is szankcionálja, anélkül, hogy e tekintetben további pontosítást tenne.
67 A kinevezésre jogosult hatóság a felperes terhére rótt tényállással kapcsolatban sem adott magyarázatot a panasz elutasításáról szóló határozatban, noha a panaszában a felperes egyrészt azt állította, hogy nem tudja, hogy melyik konkrét magatartás minősülhet a személyzeti szabályzat 21. cikke megsértésének, mivel A. soha nem kérdőjelezte meg a munkája minőségét, másrészt a személyzeti szabályzat 12. cikkét állítólagosan sértően megküldött e‑mailekkel kapcsolatos kérdései megválaszolatlanok maradtak. Azon kívül, hogy a panasz elutasításáról szóló határozat nem tér ki a felperesnek a személyzeti szabályzat 12. és 21. cikkének megsértésére vonatkozó indokolási kötelezettség megsértésével összefüggő panaszában szereplő érvekre a felperesnek tulajdonítható tényeket illetően, e határozat maga is a 7. pontjában a vizsgálati jelentés 105. pontjában foglaltak részleges megismétlésére szorítkozik.
68 Amint az a fenti 23. pontból kitűnik, a vizsgálati jelentés a kinevezésre jogosult hatóságnak szóló ajánlást fogalmaz meg az igazgatási vizsgálatból levonandó következtetésekkel kapcsolatban, és nem foglal állást előre a kinevezésre jogosult hatóság által elfogadott végleges álláspontról. A kinevezésre jogosult hatóság ugyanis köteles megvizsgálni a vizsgálati jelentést, és megtenni az általa megfelelőnek tartott intézkedéseket a döntését megindokolva. Mivel azonban a megtámadott határozat visszautal az említett vizsgálati jelentésre, amelyhez a felperes hozzáférhetett, meg kell vizsgálni, hogy a megtámadott határozat e vizsgálati jelentéssel együtt értelmezve tartalmaz‑e olyan indokolást, amely megfelel a fenti 63. pontban említett ítélkezési gyakorlat követelményeinek.
69 E tekintetben meg kell állapítani, hogy ami a 2021‑ben elektronikus levélben történő kommunikációt illeti, a Tanács az ellenkérelmében kifejti, hogy a vizsgálati jelentés 36–38. pontjából következik, hogy a felperesnek tulajdonított cselekmények a 2021. február 23‑i és március 13‑i e‑mailek elküldéséből álltak, amelyekben sértő és agresszív kijelentéseket tett A.‑val szemben, zaklatással vádolva utóbbit.
70 Meg kell állapítani, hogy a vizsgálati jelentés 36. pontjában a vizsgálók kifejtik, hogy „a [felperes] [A.]‑val történő kommunikációjának hangneme, tartalma, formája és jellege gyakran nem volt megfelelő”, és idéznek egy részletet a 2021. február 23‑i (14.31‑kor elküldött) és egy részletet a 2021. március 13‑i (11.49‑kor elküldött) e‑mailből.
71 Továbbá a vizsgálati jelentés 37. és 38. pontjában a vizsgálók megállapítják, hogy megítélésük szerint a felperes súlyos zaklatási vádakat fogalmazott meg A.‑val szemben, és hogy az ilyen vádak, még ha visszaélésszerűek is volnának, fegyelmi szankciókhoz vezethetnek a Tanács Főtitkárságán belüli munkahelyi lelki és szexuális zaklatásról szóló 15/2015 határozat 3. cikkének (4) bekezdésének megfelelően.
72 Ami a személyzeti szabályzat 12. cikkének megsértését illeti, a vizsgálati jelentés 91. pontjából kitűnik, hogy azt a módot, ahogyan a felperes 2021‑ben a közvetlen felettesével kommunikált, „udvariatlannak, zaklatásszerűnek és megalázónak”, valamint „az engedetlenséggel határosnak”, ezért az említett 12. cikk megsértésének tekintették.
73 Ami a személyzeti szabályzat 21. cikkének megsértését illeti, a vizsgálati jelentés 59. és 97. pontjának együttes értelmezéséből kiderül, hogy mivel e rendelkezés a tisztviselő számára a felettesei számára történő segítségnyújtási és tanácsadási kötelezettségét ír elő, „.elfogadhatatlannak tartották, hogy [a felperes] könnyelműen zaklatással vádolja [A.]‑t – anélkül, hogy bármilyen csekély bizonyítékkal alátámasztott, valódi bizonyítékkezdeményt terjesztene elő; és azt is, [hogy] [a felperes] az ilyen vádakat alku tárgyává tette, felajánlva, hogy visszavonja azokat, ha [A.] visszavon[ná] a vezetői feljegyzését”.
74 Mindazonáltal a felperesnek végig az A.‑val való munkája során folytatott nem megfelelő kommunikációjára vonatkozó e különböző megjegyzések ellenére a vizsgálati jelentésből nem derül ki egyértelműen, hogy a vizsgálók a személyzeti szabályzat 12. és 21. cikkének megsértésére vonatkozó következtetéseket mely, a 2021. február 23‑i és március 13‑i e‑mailekben konkrétan szereplő bizonyítékokra alapozták. Még ha a megtámadott határozat meghozatalára ezért nem is a felperes számára teljesen ismeretlen összefüggésben került sor, a felperes jogosan állítja, hogy a megtámadott határozat az említett vizsgálati jelentéssel együttesen értelmezve nem tartalmaz a fenti 63. pontban hivatkozott ítélkezési gyakorlat értelmében vett, a 2021‑ben A.‑val szemben történő elektronikus kommunikációjával kapcsolatos megfelelő indokolást.
75 Továbbá, amint az a fenti 66. pontból kitűnik, a megtámadott határozatban a „különösen” kifejezés használata azt sugallja, hogy e határozat a felperest nemcsak a 2021‑ben A.‑val szemben történő elektronikus kommunikáció, hanem más magatartások miatt is szankcionálja, anélkül, hogy e tekintetben további pontosításokat adna.
76 Meg kell jegyezni, hogy a vizsgálati jelentés „Végkövetkeztetések” részben szereplő 105. pontjából kitűnik, hogy „[t]ekintettel a szóban forgó cselekményekre, és különösen a [a felperes] 2021‑ben [A.]‑val szemben elektronikus levélben történő kommunikációjára, a vizsgálók arra a következtetésre jutnak, hogy [a felperes] megsértette – legalábbis – a személyzeti szabályzat 12. és 21. cikkét”. Így a megtámadott határozathoz hasonlóan a vizsgálati jelentés végkövetkeztetései is azt sugallják, hogy a felperesnek a személyzeti szabályzat említett rendelkezéseinek megsértése alapján felrótt magatartások nem csupán a felperesnek a 2021‑ben A.‑val szemben elektronikus levélben történő kommunikációját takarják, hanem számos más cselekményt is. Ugyanakkor a vizsgálati jelentés egészének értelmezése alapján nem egyértelmű, hogy az említett jelentés 105. pontjában említett e‑mailben történő kommunikáción kívül miben állnak a „szóban forgó cselekmények”, amelyeket a vizsgálati jelentés végkövetkeztetései szerint felróttak a felperesnek a személyzeti szabályzatból eredő kötelezettségeinek megsértése címén.
77 Meg kell jegyezni, hogy magának a vizsgálati jelentésnek a megfogalmazása szerint a vizsgálók a meghatalmazásuk alapján igazgatási vizsgálat lefolytatásával voltak megbízva annak megállapítása érdekében, hogy „az [A.]‑val szemben tanúsított magatartása során, a 2021‑ben elektronikus levélben történő kommunikáción keresztül [a felperes] megsértette‑e a személyzeti szabályzatból eredő kötelezettségeit” (a vizsgálati jelentés 1., 8. és 75. pontja). E tekintetben e vizsgálati jelentés 36. pontjában kiemelik, hogy „a meghatalmazás csak [A.] személyére, és kizárólag: i. 2021‑ben (nem 2020‑ban); és ii. az e‑mailben történő kommunikációra vonatkozik.” Ugyanakkor a jelentés többször utal a felperesnek a többi kollégával szembeni agresszív cselekményeire és megnyilvánulásaira, valamint a felperesnek az A.‑val szembeni, 2021‑es e‑maileken kívüli magatartásaira.
78 A vizsgálati jelentés 40. és 57. pontjában a vizsgálók példaként utalnak a felperes kritikáira, amelyek az egysége A. általi vezetésére vonatkoznak, és arra, ahogyan a felperes szemtől szemben kommunikált vele. Egyrészt előadják, hogy a felperes hozzáállása „nagyon gyorsan átfordult [A.]‑nak az egysége vezetésével kapcsolatos agresszív vádaskodásba, valamint a döntéseinek, utasításainak, kéréseinek és tanácsainak semmibe vételébe”, másrészt pedig azzal, hogy „[a felperes] nagyon erősen felemelte a hangját [A.]‑val szemben, és nem adott neki esélyt számos alkalommal, hogy higgadtan és nyugodtan kifejthesse álláspontját”, de „ezzel szemben előítéleteket fogalmazott meg vele, mint olyan vezetővel szemben, aki nem látja át a problémák lényegét, és hajlamos figyelmen kívül hagyni az egységét jellemző működési zavarok valódi okát”.
79 Egyébiránt a vizsgálati jelentés az 59. pontjában hivatkozik a 2019‑es és 2020‑as értékelésekre, és megállapítja, hogy „nem tűrhető, hogy [a felperes] »megvetéssel« reagál a 2019‑es és 2020‑as értékelésekre, és megengedi magának, hogy bizonyos ügyiratokon ne dolgozzon tovább (mert azok alkalmasabbak lennének más munkatársak számára), vagy hogy megtagadja a munkát (mert az utasítások nem egyértelműek)”.
80 Végül a vizsgálati jelentés 62. pontjában a vizsgálók megállapítják, hogy a felperes „rendkívül megnehezítette a kollégái munkáját”, és hogy az ügyirat „bőséges dokumentációt tartalmaz, amely bizonyítja, hogy 2020‑tól [a felperes] elárasztotta felettesei e‑mail postafiókjait (néha hosszú) üzenetekkel, amelyek szükségtelenül megnehezítették az ügyek intézését; vagy olyan üzenetekkel, amelyekben összeütközésbe került a különböző osztályok munkatársaival”.
81 A vizsgálati jelentés 59. és 60. pontjából kitűnik, hogy a vizsgálók úgy vélték, hogy „meghatalmazásuk alapján” értékelhetik többek között a fenti 79. pontban említett magatartásokat. A vizsgálati jelentés különböző pontjain a meghatalmazás terjedelmére vonatkozóan tett megállapítások az említett jelentés 39. és 88. pontjának fényében önmagukban persze magyarázhatók úgy, mint amelyek azt az álláspontot jelentik, hogy az a tény, hogy a meghatalmazás a felperesnek 2021‑ben A.‑val e‑mailben történő kommunikációjára korlátozódott, nem akadályozta a vizsgálókat abban, hogy a felperes egyéb cselekményeire és kommunikációjára is támaszkodjanak a szóban forgó e‑mailek tartalmának megfelelő értékelése érdekében. Ugyanakkor a fenti 76. pontban kifejtett ellentmondás egyrészt a meghatalmazás így meghatározott korlátai, másrészt a jelentés végkövetkeztetései között bizonytalanságot hagy e jelentés végkövetkeztetéseiben említett és a megtámadott határozatban utóbb szankcionált cselekmények meghatározását illetően. A megtámadott határozat ezért nem teszi lehetővé a szankcionált magatartások és az ügy körülményeiként figyelembe vett tények közötti egyértelmű különbségtételt.
82 Ami a személyzeti szabályzat 21. cikkének megsértését illeti, igaz, hogy a vizsgálati jelentés 97. pontja, az említett jelentés 59. és 64. pontjával együttesen értelmezve, a felperesnek a „hierarchiában másokkal” szembeni magatartására, illetve arra utal, hogy „megengedte magának, hogy a rendes munkakörülményeket megzavarja” azzal, hogy megtagadta többek között „bizonyos feladatok végrehajtását”, és azzal, hogy „seriff” szerepet tulajdonított magának, vagy azzal, hogy „megvetéssel” reagált a 2019‑es és 2020‑as értékelésekre. Ezek a tömör és általános megfogalmazások azonban nem teszik lehetővé annak pontos meghatározását, hogy mely magatartások és milyen okokból sérthették meg a személyzeti szabályzat 21. cikkét.
83 A fentiekre tekintettel meg kell állapítani, hogy mivel a megtámadott határozat megalapozottságának bírósági felülvizsgálatára csak akkor kerülhet sor, ha a tisztviselőnek a személyzeti szabályzatból eredő kötelezettségei megsértéseként felróható tényeket azonosítják, a felperesnek felrótt tények pontosításának hiánya nem teszi lehetővé a Törvényszék számára, hogy a megtámadott határozat megalapozottságának felülvizsgálatát elvégezze.
84 Következésképpen a negyedik jogalap első és harmadik részének helyt kell adni, és a megtámadott határozatot meg kell semmisíteni, anélkül, hogy szükséges lenne a felperes által e határozattal szemben felhozott egyéb jogalapok vizsgálata.
A költségekről
85 A Törvényszék eljárási szabályzata 134. cikkének (1) bekezdése alapján a Törvényszék a pervesztes felet kötelezi a költségek viselésére, ha a pernyertes fél ezt kérte. Mivel a Tanács lényegét tekintve pervesztes lett, a felperes kérelmének megfelelően kötelezni kell a költségek viselésére.
A fenti indokok alapján
A TÖRVÉNYSZÉK (kibővített tizedik tanács)
a következőképpen határozott:
1) A Törvényszék az Európai Unió Tanácsának 2021. november 25‑i, Maria Canel Ferreiróval szemben megrovást kiszabó határozatát megsemmisíti.
2) A Törvényszék a keresetet az ezt meghaladó részében elutasítja.
3) A Törvényszék a Tanácsot kötelezi a költségek viselésére.
Kihirdetve Luxembourgban, a 2024. május 29‑i nyilvános ülésen.
Aláírások