A TÖRVÉNYSZÉK ÍTÉLETE (kibővített nyolcadik tanács)

2024. január 24.(*)

„Gazdasági és monetáris unió – Bankunió – A hitelintézetekre és bizonyos befektetési vállalkozásokra vonatkozó Egységes Szanálási Mechanizmus (ESZM) – Egységes Szanálási Alap (ESZA) – Az ESZT határozata a 2021. évi előzetes hozzájárulások kiszámításáról – Indokolási kötelezettség – A meghallgatáshoz való jog – A jogbiztonság elve – A hatékony bírói jogvédelemhez való jog – Jogellenességi kifogás – Az ítélet időbeli hatályának korlátozása”

A T‑347/21. sz. ügyben,

a Hypo Vorarlberg Bank AG (székhelye: Bregenz [Ausztria], képviselik: G. Eisenberger, A. Brenneis és J. Holzmann ügyvédek)

felperes

az Egységes Szanálási Testület (ESZT) (képviselik: J. Kerlin, D. Ceran és C. Flynn, meghatalmazotti minőségben, segítőik: B. Meyring, T. Klupsch és S. Ianc ügyvédek)

alperes ellen,

támogatják:

az Európai Parlament (képviselik: J. Etienne, M. Menegatti és G. Bartram, meghatalmazotti minőségben),

valamint

az Európai Unió Tanácsa (képviselik: J. Bauerschmidt, J. Haunold és A. Westerhof Löfflerová, meghatalmazotti minőségben)

beavatkozó felek,

A TÖRVÉNYSZÉK (kibővített nyolcadik tanács),

tagjai: A. Kornezov elnök, G. De Baere, D. Petrlík (előadó), Kecsmár K. és S. Kingston bírák,

hivatalvezető: S. Jund tanácsos,

tekintettel az eljárás írásbeli szakaszára,

tekintettel a 2023. március 2‑i tárgyalásra,

meghozta a következő

Ítéletet

1        Az EUMSZ 263. cikken alapuló keresetében a felperes, a Hypo Vorarlberg Bank AG az Egységes Szanálási Testületnek (ESZT) az Egységes Szanálási Alapba fizetendő 2021. évi előzetes hozzájárulások kiszámításáról szóló, 2021. április 14‑i SRB/ES/2021/22 határozatának (a továbbiakban: megtámadott határozat) őt érintő részében történő megsemmisítését kéri.

[omissis]

III. A felek kérelmei

18      A felperes lényegében azt kéri, hogy a Törvényszék:

–        semmisítse meg a megtámadott határozatot, beleértve annak mellékleteit is, amennyiben őt érinti;

–        az ESZT‑t kötelezze a költségek viselésére.

19      Az ESZT azt kéri, hogy a Törvényszék:

–        a keresetet mint megalapozatlant utasítsa el;

–        a felperest kötelezze a költségek viselésére;

–        másodlagosan – a megtámadott határozat megsemmisítése esetén – tartsa fenn e határozat joghatásait amíg annak felváltására nem kerül sor, de legalább az ítélet jogerőre emelkedésétől számított hat hónapos időszakra.

20      Az Európai Parlament azt kéri, hogy a Törvényszék:

–        utasítsa el a keresetet annyiban, amennyiben az a 2014/59 irányelv és a 806/2014 rendelet jogellenességére vonatkozó kifogáson alapul;

–        kötelezze a felperest a költségek viselésére.

21      Az Európai Unió Tanácsa azt kéri, hogy a Törvényszék:

–        utasítsa el a keresetet;

–        kötelezze a felperest a költségek viselésére.

IV.    A jogkérdésről

[omissis]

A.      A megtámadott határozat jogszerűségére vonatkozó jogalapokról

1.      A második, a lényeges eljárási szabályoknak a megtámadott határozat elégtelen indokolása miatti megsértésére alapított jogalapról

145    A felperes arra hivatkozik, hogy a megtámadott határozat nem felel meg az EUMSZ 296. cikk második bekezdéséből, valamint a Charta 41. cikkének (1) bekezdéséből és (2) bekezdésének c) pontjából eredő indokolási kötelezettség követelményeinek.

146    A második jogalap lényegében öt részre oszlik.

a)      Előzetes észrevételek

147    Az EUMSZ 296. cikk második bekezdése úgy rendelkezik, hogy a jogi aktusoknak indokolást kell tartalmazniuk. Hasonlóképpen, a Charta 41. cikkében rögzített megfelelő ügyintézéshez való jog előírja az Unió intézményei, szervei és hivatalai számára, hogy döntéseiket indokolják.

148    Valamely uniós intézmény, szerv vagy hivatal határozatának indokolása különös jelentőséggel bír, mivel lehetővé teszi az érintett számára, hogy az ügy teljes ismeretében határozzon arról, hogy e határozattal szemben keresetet kíván‑e indítani, valamint a hatáskörrel rendelkező bíróság számára azt, hogy gyakorolja felülvizsgálati jogkörét, az tehát a Charta 47. cikkében biztosított bíróság előtti jogorvoslat hatékonyságának az egyik feltételét képezi (lásd: 2021. július 15‑i Bizottság kontra Landesbank Baden‑Württemberg és ESZT ítélet, C‑584/20 P és C‑621/20 P, EU:C:2021:601, 103. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

149    Az ilyen indokolásnak a szóban forgó jogi aktus jellegéhez és elfogadásának körülményeihez kell igazodnia. E tekintetben nem követelmény, hogy az indokolás az összes releváns ténybeli és jogi elemet tartalmazza, minthogy azt a kérdést, hogy egy jogi aktus indokolása megfelel‑e a követelményeknek, nemcsak szövegére, hanem körülményeire, valamint az adott tárgyra vonatkozó jogszabályok összességére is figyelemmel, különösen pedig azon érdek szerint kell vizsgálni, hogy a jogi aktus által érintett személyek magyarázathoz jussanak. Következésképpen valamely sérelmet okozó aktus indokolása akkor megfelelő, ha az érdekelt előtt ismert összefüggésben került sor az elfogadására, amely lehetővé teszi a vele szemben hozott intézkedés tartalmának megértését (lásd ebben az értelemben: 2021. július 15‑i Bizottság kontra Landesbank Baden‑Württemberg és ESZT ítélet, C‑584/20 P és C‑621/20 P, EU:C:2021:601, 104. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

150    Annak vizsgálata érdekében, hogy ez az indokolás elegendő‑e az előzetes hozzájárulásokat megállapító határozatot illetően, először is emlékeztetni kell arra, hogy a Bíróság ítélkezési gyakorlatából nem lehet azt a következtetést levonni, hogy valamely uniós intézmény, szerv vagy hivatal minden olyan határozata indokolásának, amely valamely magánjogi gazdasági szereplőt pénzösszeg megfizetésére kötelez, szükségképpen tartalmaznia kell mindazon információk összességét, amelyek lehetővé teszik címzettje számára, hogy ellenőrizze e pénzösszeg kiszámításának pontosságát (lásd: 2021. július 15‑i Bizottság kontra Landesbank Baden‑Württemberg és ESZT ítélet, C‑584/20 P és C‑621/20 P, EU:C:2021:601, 105. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

151    Másodszor az Unió intézményei, szervei és hivatalai az uniós jog általános, különösen az EUMSZ 339. cikkben konkretizált elvét képező, az üzleti titok védelmének elve alapján főszabály szerint kötelesek arra, hogy valamely magánjogi gazdasági szereplő versenytársai számára ne fedjék fel az e gazdasági szereplő által szolgáltatott bizalmas információkat (lásd: 2021. július 15‑i Bizottság kontra Landesbank Baden‑Württemberg és ESZT ítélet, C‑584/20 P és C‑621/20 P, EU:C:2021:601, 109. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

152    Harmadszor, annak megállapítása, hogy az ESZT előzetes hozzájárulásokat megállapító határozata indokolásának szükségszerűen lehetővé kell tennie a hitelintézetek számára, hogy ellenőrizzék az előzetes hozzájárulásuk kiszámításának pontosságát, szükségképpen azt jelentené, hogy az uniós jogalkotó számára megtiltanák e hozzájárulás olyan adatokat magában foglaló számítási módjának a megállapítását, amelyeknek a bizalmas jellegét az uniós jog védi, következésképpen pedig túlzott mértékben csökkentené azt a széles mérlegelési jogkört, amellyel e jogalkotónak e célból rendelkeznie kell, többek között annak megakadályozása révén, hogy olyan módszert válasszon, amely biztosíthatja az ESZA finanszírozásának a pénzügyi ágazat változásaihoz – különösen a részt vevő tagállam területén engedélyezett egyes intézmények pénzügyi helyzetének az összehasonlító figyelembevétele révén – való dinamikus kiigazítását (2021. július 15‑i Bizottság kontra Landesbank Baden‑Württemberg és ESZT ítélet, C‑584/20 P és C‑621/20 P, EU:C:2021:601, 118. pont).

153    Negyedszer, bár a fentiekből az következik, hogy az ESZT‑t terhelő indokolási kötelezettséget az ESZA finanszírozási rendszerének logikája és az uniós jogalkotó által megállapított számítási mód miatt egyensúlyba kell hozni az ESZT azon kötelezettségével, hogy tiszteletben tartsa az érintett intézmények üzleti titkait, megállapítható, hogy ez utóbbi kötelezettséget nem lehet oly mértékben kiterjesztően értelmezni, hogy az indokolási kötelezettséget megfossza annak lényegétől (2021. július 15‑i Bizottság kontra Landesbank Baden‑Württemberg és ESZT ítélet, C‑584/20 P és C‑621/20 P, EU:C:2021:601, 120. pont).

154    Mindazonáltal az indokolási kötelezettségnek és az üzleti titok védelme elvének az egyensúlyba hozása keretében nem tekinthető úgy, hogy az olyan határozat indokolása, amely a magánjogi gazdasági szereplőt valamely pénzösszeg megfizetésére kötelezi, anélkül hogy számára olyan információk összességét szolgáltatná, amelyek lehetővé teszik e pénzösszeg kiszámításának pontos ellenőrzését, szükségszerűen minden esetben sérti az indokolási kötelezettség lényegét (2021. július 15‑i Bizottság kontra Landesbank Baden‑Württemberg és ESZT ítélet, C‑584/20 P és C‑621/20 P, EU:C:2021:601, 121. pont).

155    Ami az ESZT előzetes hozzájárulásokat megállapító határozatát illeti, az indokolási kötelezettséget teljesítettnek kell tekinteni, amennyiben az e határozattal érintett személyek – miközben nem közlik velük az üzleti titok körébe tartozó adatokat – rendelkeznek az ESZT által alkalmazott számítási módszerrel, valamint elegendő információval ahhoz, hogy lényegében megértsék, hogy az ESZA‑hoz való előzetes hozzájárulásuk kiszámítása során az összes többi érintett intézmény helyzetéhez képest miként vették figyelembe egyéni helyzetüket (lásd ebben az értelemben: 2021. július 15‑i Bizottság kontra Landesbank Baden‑Württemberg és ESZT ítélet, C‑584/20 P és C‑621/20 P, EU:C:2021:601, 122. pont).

156    Ilyen esetben ugyanis e személyek ellenőrizhetik, hogy az előzetes hozzájárulásukat önkényesen, a valós gazdasági helyzetük figyelmen kívül hagyásával, vagy a pénzügyi ágazat többi részére vonatkozó, nem hiteles adatok felhasználásával határozták‑e meg. Az említett személyek ennélfogva megérthetik az előzetes hozzájárulásukat megállapító határozat indokait, és értékelhetik, hogy célszerűnek tűnik‑e keresetet indítani e határozattal szemben, így túlzás lenne megkövetelni az ESZT‑től, hogy minden egyes olyan számadatot közöljön, amelyen az egyes érintett intézmények hozzájárulásának a kiszámítása alapul (2021. július 15‑i Bizottság kontra Landesbank Baden‑Württemberg és ESZT ítélet, C‑584/20 P és C‑621/20 P, EU:C:2021:601, 123. pont).

157    A fentiekből következik, hogy az ESZT különösen nem köteles arra, hogy olyan adatokat szolgáltasson valamely intézmény számára, amelyek lehetővé tennék számára, hogy teljeskörűen ellenőrizze a kockázatkiigazítási szorzó értékének pontosságát, mivel ezen ellenőrzés azt feltételezi, hogy rendelkezik az üzleti titok hatálya alá tartozó, minden más érintett intézmény gazdasági helyzetére vonatkozó adatokkal (lásd ebben az értelemben: 2021. július 15‑i Bizottság kontra Landesbank Baden‑Württemberg és ESZT ítélet, C‑584/20 P és C‑621/20 P, EU:C:2021:601, 135. pont).

158    Ezzel szemben az ESZT feladata, hogy az érintett intézményekre vonatkozó, e hozzájárulás kiszámításához felhasznált információkat összesített és anonimizált formában közzétegye, vagy átadja ezen intézményeknek, amennyiben ezek az információk az üzleti titok sérelme nélkül közölhetők (lásd ebben az értelemben: 2021. július 15‑i Bizottság kontra Landesbank Baden‑Württemberg és ESZT ítélet, C‑584/20 P és C‑621/20 P, EU:C:2021:601, 166. pont).

159    Azon információk között, amelyeket így az intézményekkel közölni kell, szerepelnek többek között az egyes osztályok olyan határértékei és az azokhoz kapcsolódó kockázatmutatók olyan határértékei, amelyek alapján az intézmények előzetes hozzájárulását azok kockázati profiljához igazították (lásd ebben az értelemben: 2021. július 15‑i Bizottság kontra Landesbank Baden‑Württemberg és ESZT ítélet, C‑584/20 P és C‑621/20 P, EU:C:2021:601, 167. pont).

160    E megfontolásokra tekintettel kell megvizsgálni a felperes által a második jogalap keretében kifejtett érveket.

b)      Az éves célszint meghatározásának indokolására vonatkozó első részről

161    A felperes szerint a megtámadott határozat nincs kellően megindokolva az éves célszint összegének meghatározását illetően. Nem egyértelmű többek között az, hogy az ESZT a Covid19‑világjárvány bankszektorra gyakorolt gazdasági hatásaira tekintettel a korábbi évekhez hasonlóan miért nem állapított meg alacsonyabb éves célszintet.

162    E tekintetben az ESZT sztereotip és általános állításokra, valamint az éves célszint meghatározása során figyelembe veendő mutatók felsorolására szorítkozott, anélkül hogy kifejtette volna, hogyan mérlegelte e mutatókat. Különösen nem fejtette ki, hogy milyen módon értékelte az előzetes hozzájárulásoknak az intézmények pénzügyi helyzetére gyakorolt esetleges prociklikus hatásait, és ezen értékelésnek az éves célszint meghatározására gyakorolt következményeit.

163    Következésképpen a megtámadott határozat nem teszi lehetővé a felperes számára annak értékelését, hogy az éves célszintnek a 2020‑ban biztosított betétek átlagos összegének 1%‑a helyett 1,35%‑uk nyolcadában való rögzítése megfelel‑e az alkalmazandó szabályozás azon követelményének, amely szerint az éves célszint nem haladhatja meg a végleges célszint egynyolcadát.

164    Az ESZT erre azt válaszolja, hogy a végső célszint számításának egyszerre jövőre mutató és kimerítő jellegére tekintettel szükségképpen bizonyos feltételezésekre és szakértelmére kell támaszkodnia ahhoz, hogy előrejelzéseket készítsen az ilyen szintnek az egyes hozzájárulási időszakokra történő meghatározása során. Egyébiránt a megtámadott határozat (43)–(48) preambulumbekezdéséből kitűnik, hogy az ESZT a gazdasági ciklus szakaszának elemzése során megfelelően figyelembe vette a Covid19‑világjárványt, valamint azokat a lehetséges prociklikus hatásokat, amelyeket az előzetes hozzájárulások gyakorolhatnak az intézmények pénzügyi helyzetére.

165    Ezenkívül a felperes figyelmen kívül hagyja a végső célszint dinamikus jellegét, amely abból ered, hogy a biztosított betéteknek a kezdeti időszak végén referenciaértékként használt összege jellegénél fogva csak 2023. december 31‑én válik ismertté, és ezen időpontot megelőzően csak előre látható. E tekintetben a megtámadott határozat a végső célszint pontos összegének kifejezett megjelölése nélkül is kellően indokolt. E határozatból ugyanis kitűnik, hogy 2021 áprilisától a biztosított betéteknek a kezdeti időszak végéig tovább kellett növekedniük. A felperes számára tehát egyértelműnek kell lennie, hogy az éves célszintnek a 2020‑ban biztosított betétek átlagos összegének 1%‑ában való meghatározása nem tette volna lehetővé a 806/2014 rendelet 69. cikkének (1) bekezdésében előírt azon követelmény betartását, hogy a kezdeti időszak végén a biztosított betétek legalább 1%‑ának megfelelő végleges célszintet érjenek el.

166    Elöljáróban emlékeztetni kell arra, hogy a 806/2014 rendelet 69. cikke (1) bekezdésének megfelelően a kezdeti időszak végén az ESZA rendelkezésére álló pénzügyi eszközöknek el kell érniük a végső célszintet, amely az ESZM‑ben részt vevő valamennyi tagállam területén engedélyezett valamennyi intézmény biztosított betétei összegének legalább 1%‑át teszi ki.

167    A 806/2014 rendelet 69. cikkének (2) bekezdése szerint a kezdeti időszakban az előzetes hozzájárulásokat a lehető legegyenletesebben kell elosztani időben mindaddig, amíg el nem érik ezt az alábbi 166. pontban említett végső célszintet, megfelelően figyelembe véve azonban az üzleti ciklus fázisát és a prociklikus hozzájárulásoknak az intézmények pénzügyi helyzetére gyakorolt lehetséges hatását.

168    A 806/2014 rendelet 70. cikkének (2) bekezdése pontosítja, hogy a részt vevő valamennyi tagállam területén engedélyezett intézmények összessége által fizetendő hozzájárulás nem haladhatja meg a végső célszint 12,5%‑át.

169    Ami az előzetes hozzájárulások kiszámításának módját illeti, a 2015/63 felhatalmazáson alapuló rendelet 4. cikkének (2) bekezdése előírja, hogy az ESZT azok összegét az éves célszint alapján, a végső célszint figyelembevételével, valamint a részt vevő tagállamok összességének területén engedélyezett valamennyi intézmény esetében az előző évi biztosított betétek negyedévente számított átlagos összege alapján határozza meg.

170    Hasonlóképpen, a 2015/81 végrehajtási rendelet 4. cikke szerint az ESZT az egyes intézményekre vonatkozó előzetes hozzájárulást a végső célszint alapján és a 2015/63 felhatalmazáson alapuló rendeletben rögzített módszertan szerint meghatározandó éves célszint alapján számítja ki.

171    A jelen ügyben, amint az a megtámadott határozat (48) preambulumbekezdéséből kitűnik, az ESZT a 2021. évi hozzájárulási időszakra az éves célszint összegét 11 287 677 212,56 euróban állapította meg.

172    A megtámadott határozat (36) és (37) preambulumbekezdésében az ESZT lényegében kifejtette, hogy az éves célszintet a biztosított betétek előző években való alakulására, a gazdasági helyzet valamennyi releváns változására, valamint az üzleti ciklus fázisával kapcsolatos mutatókra és a prociklikus hozzájárulásoknak az intézmények pénzügyi helyzetére gyakorolt hatásaira vonatkozó elemzés alapján kell meghatározni. Ezt követően az ESZT úgy ítélte meg, hogy az ezen elemzésen és az ESZA rendelkezésére álló pénzügyi eszközökön alapuló együtthatót (a továbbiakban: együttható) kell meghatározni. Az ESZT ezt az együtthatót a 2020‑ban biztosított betétek átlagos összegének egynyolcadára alkalmazta az éves célszint megállapítása érdekében.

173    Az ESZT a megtámadott határozat (38)–(47) preambulumbekezdésében ismertette az együttható meghatározása érdekében követett megközelítést.

174    A megtámadott határozat (38) preambulumbekezdésében az ESZT megállapította, hogy a biztosított betétek folyamatosan emelkedő tendenciát mutatnak a részt vevő tagállamok valamennyi intézménye tekintetében. E betétek negyedévente számított átlagos összege a 2020. évre vonatkozóan 6,689 billió eurónak felelt meg.

175    A megtámadott határozat (40) és (41) preambulumbekezdésében az ESZT ismertette a biztosított betétek előre jelzett alakulását a kezdeti időszak fennmaradó három évében, azaz a 2021–2023‑as időszakban. Az ESZT becslése szerint a biztosított betétek éves növekedési rátája a kezdeti időszak végéig 4% és 7% között lesz.

176    A megtámadott határozat (42)–(45) preambulumbekezdésében az ESZT értékelést nyújtott be az üzleti ciklus fázisáról, valamint arról, hogy az előzetes hozzájárulások milyen potenciális prociklikus hatást gyakorolhatnak az intézmények pénzügyi helyzetére. E célból jelezte, hogy több mutatót is figyelembe vett, mint például a Bizottságnak a bruttó hazai termék növekedésére vonatkozó előrejelzését és az Európai Központi Bank (EKB) erre vonatkozó előrejelzéseit vagy a magánszektornak a bruttó hazai termék százalékában kifejezett hiteláramlását.

177    A megtámadott határozat (46) preambulumbekezdésében az ESZT arra a következtetésre jutott, hogy bár észszerűen várható, hogy a bankunión belül folytatódni fog a biztosított betétek növekedése, e növekedés üteme alacsonyabb lesz, mint a 2020. évi növekedés. E tekintetben az ESZT a megtámadott határozat (47) preambulumbekezdésében jelezte, hogy „elővigyázatos megközelítést” alkalmazott a biztosított betéteknek a következő években, 2023‑ig tartó növekedési ütemét illetően.

178    E megfontolásokra tekintettel az ESZT a megtámadott határozat (48) preambulumbekezdésében az együttható értékét 1,35%‑ban állapította meg. Ezt követően kiszámította az éves célszint összegét, a 2020‑ban biztosított betétek átlagos összegét megszorozva ezzel az együtthatóval, és e számítás eredményét elosztotta nyolccal, az említett határozat (48) preambulumbekezdésében szereplő következő matematikai képletnek megfelelően:

„Cél0 [az éves célszint összege] = Biztosított betétek összege2020 * 0,0135 * ⅛ = 11 287 677 212,56 EUR”.

179    A tárgyaláson az ESZT ugyanakkor jelezte, hogy a 2021‑es hozzájárulási időszak éves célszintjét a következőképpen határozta meg.

180    Először is, jövőre vonatkozó elemzés alapján az ESZT az összes részt vevő tagállam területén engedélyezett valamennyi intézmény biztosított betéteinek összegét, amelyet a kezdeti időszak végére jeleztek előre, körülbelül 7,5 billió euróban határozta meg. Ezen összeg megállapításához az ESZT figyelembe vette a 2020‑ban biztosított betétek átlagos összegét, azaz 6,689 billió eurót, a biztosított betétek 4%‑os éves növekedési rátáját, valamint a kezdeti időszak végéig fennmaradó hozzájárulási időszakok számát, azaz hármat.

181    Másodszor, a 806/2014 rendelet 69. cikke (1) bekezdésének megfelelően az ESZT e 7,5 billió euró 1%‑át számította ki a 2023. december 31‑ig elérendő végső célszint, vagyis körülbelül 75 milliárd euró becsült összegének megszerzése érdekében.

182    Harmadszor, az ESZT ez utóbbi összegből levonta az ESZA számára 2021‑ben már rendelkezésre álló pénzügyi forrásokat, azaz körülbelül 42 milliárd eurót, annak érdekében, hogy megkapja azt az összeget, amelyet a kezdeti időszak vége, azaz a 2021–2023 közötti időszak vége előtt fennmaradó hozzájárulási időszakokban még be kellett szedni. Ez az összeg körülbelül 33 milliárd eurót tett ki.

183    Negyedszer az ESZT az utóbbi összeget hárommal osztotta fel, hogy azt egységesen felosszák az említett három fennmaradó hozzájárulási időszak között. A 2021‑es hozzájárulási időszakra vonatkozó éves célszintet így a fenti 171. pontban említett összegben, azaz körülbelül 11,287 milliárd euróban határozták meg.

184    Az ESZT a tárgyaláson azt is állította, hogy nyilvánosságra hozott olyan információkat, amelyekre a fenti 180–183. pontban ismertetett módszer támaszkodott, és amelyek lehetővé tették volna a felperes számára, hogy megértse azt a módszert, amellyel az éves célszintet meghatározták. Közelebbről pontosította, hogy a honlapján 2021 májusában, vagyis a megtámadott határozat elfogadását követően, de a jelen kereset benyújtását megelőzően közzétette a „Fact Sheet 2021” című tájékoztatót (a továbbiakban: tájékoztató), amely tartalmazta a végső célszint becsült összegét. Ehhez hasonlóan az ESZT azt állította, hogy az ESZA‑n belül rendelkezésre álló pénzügyi eszközök összege az internetes oldalán, valamint más nyilvános forrásokból is elérhető volt, mégpedig jóval a megtámadott határozat elfogadását megelőzően.

185    Annak vizsgálata során, hogy az ESZT az éves célszint meghatározását illetően tiszteletben tartotta‑e az indokolási kötelezettségét, mindenekelőtt emlékeztetni kell arra, hogy az indokolás hiánya vagy elégtelensége olyan imperatív jogalapot képez, amelyet az uniós bíróság hivatalból figyelembe vehet, sőt köteles figyelembe venni (lásd: 2009. december 2‑i Bizottság kontra Írország és társai ítélet, C‑89/08 P, EU:C:2009:742, 34. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat). Következésképpen a Törvényszék a felperes által hivatkozottakon kívül más indokolási hiányosságokat is figyelembe vehet, sőt köteles figyelembe venni, különösen akkor, ha azokra az eljárás során derül fény.

186    Ennek érdekében a Törvényszék az eljárás szóbeli szakasza során meghallgatta a feleket az éves célszint meghatározását illetően a megtámadott határozat indokolásának valamennyi esetleges hiányosságairól. Különösen, az e tekintetben többször is kifejezetten megkérdezett ESZT lépésről lépésre bemutatta az általa a 2021‑es hozzájárulási időszak éves célszintjének megállapítása érdekében ténylegesen követett módszert, amint azt a fenti 180–183. pont tartalmazza.

187    Ami továbbá az indokolási kötelezettség tartalmát illeti, az ítélkezési gyakorlatból kitűnik, hogy annak érdekében hogy az érdekeltek – jogaiknak a hatáskörrel rendelkező bíróság előtt történő védelme érdekében – megismerhessék e határozat tényleges indokait, és hogy e bíróság gyakorolhassa felülvizsgálati jogkörét, az uniós intézmény vagy szerv által hozott határozat indokolásának többek között nem szabad ellentmondásokat tartalmaznia (lásd ebben az értelemben: 2008. július 10‑i Bertelsmann és Sony Corporation of America kontra Impala ítélet, C‑413/06 P, EU:C:2008:392, 169. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat; 2005. szeptember 22–i Suproco kontra Bizottság ítélet, T‑101/03, EU:T:2005:336, 20. és 45–47. pont; 2015. december 16–i Görögország kontra Bizottság ítélet, T‑241/13, EU:T:2015:982, 56. pont).

188    Hasonlóképpen, amikor a megtámadott határozat kibocsátója az uniós bíróság előtti eljárás során e határozat indokait illetően bizonyos magyarázatokkal szolgál, e magyarázatoknak összhangban kell lenniük az e határozatban kifejtett megfontolásokkal (lásd ebben az értelemben: 2005. szeptember 22‑i Suproco kontra Bizottság ítélet, T‑101/03, EU:T:2005:336, 45–47. pont; 2016. december 13‑i Printeos és társai kontra Bizottság ítélet, T‑95/15, EU:T:2016:722, 54. és 55. pont).

189    Ugyanis, amennyiben a megtámadott határozatban felhozott megfontolások nincsenek összhangban a bírósági eljárás során nyújtott ilyen magyarázatokkal, az érintett határozat indokolása nem teljesíti a fenti 148. és 149. pontban felidézett funkciókat. Közelebbről, az ilyen következetlenség megakadályozza egyrészt az érdekelteket abban, hogy a kereset benyújtása előtt megismerjék a megtámadott határozat valódi indokait, és előkészítsék velük szembeni védekezésüket, másrészt pedig az uniós bíróság számára, hogy azonosítsa azokat az indokokat, amelyek e határozat valódi jogi alapjául szolgáltak, és megvizsgálja, hogy azok megfelelnek‑e az alkalmazandó szabályoknak.

190    Végül emlékeztetni kell arra, hogy amikor az ESZT az előzetes hozzájárulásokat megállapító határozatot fogad el, tájékoztatnia kell az érintett intézményeket e hozzájárulások kiszámításának módszeréről (lásd: 2021. július 15‑i Bizottság kontra Landesbank Baden‑Württemberg és ESZT ítélet, C‑584/20 P és C‑621/20 P, EU:C:2021:601, 122. pont).

191    Ugyanennek kell vonatkoznia az éves célszint meghatározásának módszerére is, mivel ez az összeg alapvető jelentőséggel bír az ilyen határozat rendszerében. Amint ugyanis az a 2015/81 végrehajtási rendelet 4. cikkéből kitűnik, az előzetes hozzájárulások kiszámításának módja az említett összegnek az összes érintett intézmény közötti felosztásából áll, így ugyanezen összeg növelése vagy csökkentése ezen intézmények mindegyike előzetes hozzájárulásának ennek megfelelő növelésével vagy csökkentésével jár.

192    A fentiekből következik, hogy amennyiben az ESZT a megtámadott határozat útján köteles magyarázattal szolgálni az intézmények számára az éves célszint meghatározásának módszerére vonatkozóan, e magyarázatoknak összhangban kell lenniük az ESZT által a bírósági eljárás során nyújtott, a ténylegesen alkalmazott módszerre vonatkozó magyarázatokkal.

193    Márpedig a jelen ügyben nem ez a helyzet.

194    Mindenekelőtt ugyanis meg kell állapítani, hogy a megtámadott határozat a (48) preambulumbekezdésében egy matematikai képletet mutatott be, amelyet az éves célszint összege meghatározásának alapjaként ismertetett. Márpedig úgy tűnik, hogy e képlet nem foglalja magában az ESZT által ténylegesen alkalmazott módszer elemeit, amint azt a tárgyaláson kifejtették. Amint ugyanis az a fenti 180–183. pontból kitűnik, az ESZT e módszer keretében úgy kapta meg az éves célszint összegét, hogy a végső célszintből levonta az ESZA‑n belül rendelkezésre álló pénzügyi eszközöket annak érdekében, hogy kiszámítsa azt az összeget, amelyet a kezdeti időszak végéig még kapnia kellett, és ez utóbbi összeget elosztotta hárommal. Márpedig a számítás e két szakasza nem jelenik meg az említett matematikai képletben.

195    Egyébiránt e megállapítást nem kérdőjelezheti meg az ESZT azon állítása, amely szerint 2021 májusában közzétette a tájékoztatót, amely a végső célszint esetleges összegeit, valamint internetes oldalán az ESZA rendelkezésére álló pénzügyi eszközök összegét feltüntető sávot tartalmazott. Függetlenül ugyanis attól a kérdéstől, hogy a felperesnek ténylegesen tudomása volt‑e ezekről az összegekről, ez utóbbiak önmagukban nem teszik lehetővé számára annak megértését, hogy a fenti 194. pontban említett két műveletet az ESZT ténylegesen alkalmazta, pontosítva ráadásul, hogy a megtámadott határozat (48) preambulumbekezdésében előírt matematikai képlet azokat még csak nem is említi.

196    Hasonló következetlenségek érintik az 1,35%‑os együttható meghatározásának módját is, pedig az elsődleges szerepet játszik a fenti 178. pontban említett matematikai képletben. Ez az együttható ugyanis értelmezhető úgy, hogy más paraméterek mellett a biztosított betéteknek a kezdeti időszak fennmaradó éveiben előrejelzett növekedésén alapul. Márpedig, amint azt az ESZT a tárgyaláson elismerte, ezt az együtthatót oly módon határozták meg, hogy az igazolni tudja az éves célszint összege kiszámításának eredményét, vagyis azt követően, hogy az ESZT ezt az összeget a fenti 180–183. pontban kifejtett négy lépés alapján kiszámította, és különösen úgy, hogy az ESZA‑n belül rendelkezésre álló pénzügyi eszközöknek a végső célszintből történő levonásából eredő összeget hárommal osztotta. Márpedig ez a művelet a megtámadott határozatból egyáltalán nem tűnik ki.

197    Ezenkívül emlékeztetni kell arra, hogy a tájékoztató szerint a végleges célszint becsült összege 70 és 75 milliárd euró között volt. Márpedig e sáv inkoherensnek bizonyul a biztosított betétek növekedési arányának 4% és 7% közötti, a megtámadott határozat (41) preambulumbekezdésében szereplő tartományával. Az ESZT ugyanis a tárgyaláson jelezte, hogy az éves célszint meghatározása céljából a biztosított betétek 4%‑os növekedési rátáját vette figyelembe – amely a második tartomány legalacsonyabb kamatlába –, és így kapta a 75 milliárd euróra becsült végső célszintet, amely az első tartomány legmagasabb értékét képezte. Úgy tűnik tehát, hogy e két tartomány között eltérés áll fenn. Egyrészt ugyanis a biztosított betétek alakulásának arányára vonatkozó tartomány a 4%‑os mértéket meghaladó értékeket is magában foglal, amelyek alkalmazása azonban a végső célszintnek az e célszintre vonatkozó tartományban szereplőknél magasabb becsült összegéhez vezetett volna. Másrészt a felperes számára lehetetlen megérteni azt az okot, amely miatt az ESZT az említett célszinthez tartozó tartományba 75 milliárd eurónál alacsonyabb összegeket is beszámított. Ennek eléréséhez ugyanis 4% alatti kamatlábat kellett alkalmazni, amely azonban nem tartozik a biztosított betétek növekedési rátájára vonatkozó tartományba. E körülmények között a felperes nem tudta meghatározni, hogy az ESZT hogyan használta az e betétek alakulásának rátájára vonatkozó tartományt a becsült végső célszint kiszámításához.

198    Ebből következik, hogy ami az éves célszint meghatározását illeti, az ESZT által ténylegesen alkalmazott, a tárgyaláson kifejtett módszer nem felel meg a megtámadott határozatban leírt módszernek, így azokat a valós indokokat, amelyekre tekintettel e célszintet meghatározták, a megtámadott határozat alapján sem az intézmények, sem a Törvényszék nem tudta azonosítani.

199    A fentiekre tekintettel meg kell állapítani, hogy a megtámadott határozat indokolása az éves célszint meghatározását illetően hiányos.

200    Következésképpen a második jogalap első részének helyt kell adni. A jelen ügy jogi és gazdasági tétjére tekintettel azonban a megfelelő igazságszolgáltatás érdekében folytatni kell a kereset többi jogalapjának vizsgálatát.

[omissis]

c)      A megtámadott határozatnak a bizonyos kockázati mutatók alkalmazásától való tartózkodással kapcsolatos indokolására vonatkozó harmadik részről

212    A felperes azt állítja, hogy a megtámadott határozat nem tartalmaz megfelelő indokolást azzal kapcsolatban, hogy a 2021. évi hozzájárulási időszakra vonatkozó előzetes hozzájárulások kiszámítása céljából nem alkalmaztak bizonyos kockázati mutatókat.

213    Az ESZT ugyanis e határozatban nem alkalmazott négy olyan kockázati mutatót és almutatót, amelyet a 2015/63 felhatalmazáson alapuló rendelet előír az előzetes hozzájárulások meghatározása céljából, nevezetesen a „nettó stabil forrásellátottsági ráta” mutatót (a továbbiakban: NSFR‑mutató), a „leírható, illetve átalakítható kötelezettségekre vonatkozó minimumkövetelményen felül az intézmények által tartott szavatoló tőke, valamint leírható, illetve átalakítható kötelezettségek” mutatót (a továbbiakban: MREL‑mutató), valamint az „összetettség” és a „szanálhatóság” almutatókat.

214    Elegendő információ hiányában lehetetlen megállapítani, hogy az említett mutatók és alkockázati mutatók alkalmazásának hiánya mennyiben jelent kedvező vagy negatív hatást a felperes előzetes hozzájárulására. Mindenesetre nem világos, hogy egy olyan intézményt, mint a felperes, miért kellene büntetni amiatt, hogy egy másik intézmény nem a megkövetelt módon közölt bizonyos adatokat, ami az érintett kockázati mutatók és almutatók alkalmazásának elmaradásához vezetett.

215    Az ESZT vitatja a felperes érvelését.

216    Mindenekelőtt meg kell állapítani, hogy a 2015/63 felhatalmazáson alapuló rendelet 20. cikkének (1) bekezdése előírja, hogy „[ha] a [a jelen felhatalmazáson alapuló rendelet] II. mellékletben említett specifikus mutatóhoz szükséges információ a referenciaévre vonatkozóan nem szerepel [e felhatalmazáson alapuló rendelet] 14. cikk[é]ben említett alkalmazandó felügyeleti jelentéstételi követelményben, akkor az adott kockázati mutató nem alkalmazandó addig, amíg az említett felügyeleti jelentéstételi követelmény alkalmazandó nem lesz”.

217    A jelen ügyben az ESZT a megtámadott határozat (21)–(29) preambulumbekezdésében jelezte, hogy nem alkalmazta az NSFR‑ és MREL‑mutatókat, valamint az „összetettség” és a „szanálhatóság” almutatókat, mivel e határozat elfogadásának időpontjában az e mutatók és almutatók alapján megkövetelt információk nem álltak rendelkezésre harmonizált formában valamennyi intézmény számára.

218    Közelebbről, ami az NSFR‑mutatót illeti, az ESZT rámutatott, hogy „az [Unióban] semmilyen kötelező erejű harmonizált NSFR‑szabványt nem alkalmaznak, az ESZT tehát nem tudott nemzeti szintű mutatókat azonosítani”. Az MREL‑mutatót illetően az ESZT pontosította, hogy „mivel az MREL‑re vonatkozó követelményeket összességében fokozatosan hajtották végre, az ESZT nem rendelkezik olyan adatokkal, amelyek lehetővé tennék számára, hogy ezt a mutatót az [ESZA‑hoz] hozzájáruló minden egyes intézmény szintjén alkalmazza”. Ami az „összetettség” és a „szanálhatóság” almutatókat illeti, az ESZT kifejtette, hogy „az [ezen almutatókhoz] szükséges adatok a 2019‑es referenciaévre vonatkozóan nem állnak rendelkezésre harmonizált formában a részt vevő tagállamok valamennyi intézménye számára”.

219    Az ilyen indokolás lehetővé teszi a felperes számára azon indokok megértését, amelyek miatt az ESZT nem alkalmazta az érintett kockázati mutatókat és almutatókat, és így megfelel a fenti 148. és 149. pontban említett ítélkezési gyakorlatban megállapított követelményeknek.

220    Egyébiránt magából a 2015/63 felhatalmazáson alapuló rendelet 20. cikke (1) bekezdésének szövegéből következik, hogy e rendelkezés nem teszi lehetővé az ESZT számára, hogy figyelembe vegye a kockázati mutató alkalmazásának elmaradása által az egyes intézmények előzetes hozzájárulásának összegére gyakorolt hatásokat. Következésképpen a felperes nem kifogásolhatja, hogy az ESZT a megtámadott határozatban nem tüntette fel e megfontolásokat.

221    Következésképpen a második jogalap harmadik részét el kell utasítani.

d)      A megtámadott határozatnak a bizonyos, az ESZT által az előzetes hozzájárulások számítási paramétereinek meghatározása keretében hozott diszkrecionális döntésekre vonatkozó indokolására vonatkozó negyedik részről

222    A felperes lényegében arra hivatkozik, hogy a megtámadott határozat indokolása elégtelen, mivel nem pontosítja, hogy az ESZT hogyan gyakorolta a 2015/63 felhatalmazáson alapuló rendelet által számára biztosított mérlegelési mozgásteret, amely az előzetes hozzájárulások kiszámításának több aspektusára vonatkozik.

223    Közelebbről, az ESZT széles mérlegelési jogkörrel rendelkezik a visszavonhatatlan fizetési kötelezettségvállalások összegének meghatározását illetően, és nem egyértelműek azok az okok, amelyek miatt a visszavonhatatlan fizetési kötelezettségvállalások arányát az érintett intézmények egyéni előzetes hozzájárulásai összegének 15%‑ára korlátozta.

224    Ezenfelül a 2015/63 felhatalmazáson alapuló rendelet 6. cikkének (5) bekezdéséből, valamint a megtámadott határozat (94)–(101), (106), (108) és (112) preambulumbekezdéséből kitűnik, hogy az ESZT mérlegelési mozgástérrel rendelkezik további kockázati mutatók meghatározása és a különböző kockázati mutatók átütemezése tekintetében, amennyiben e mutatók némelyikét nem alkalmazzák. E tekintetben a jogi keret nem kellően egyértelmű az előzetes hozzájárulások kiszámításának módszerét és az e módszert meghatározó kritériumokat illetően.

225    Az ESZT vitatja a felperes érvelését.

226    E tekintetben meg kell állapítani, hogy a megtámadott határozat (145)–(153) preambulumbekezdésében az ESZT részletesen és kifejtően kifejtette azokat az okokat, amelyek miatt a visszavonhatatlan fizetési kötelezettségvállalások igénybevételét az érintett intézmények egyéni előzetes hozzájárulásai összegének 15%‑ára korlátozta. Márpedig a felperes nem fejtette ki, hogy e magyarázatok mennyiben elégtelenek azon indokok megértéséhez, amelyek az ESZT‑t ilyen korlát előírására vezették. Következésképpen a felperes érvelése nem tartalmaz egyetlen olyan elemet sem, amely alkalmas lenne annak bizonyítására, hogy a megtámadott határozat indokolása e tekintetben elégtelen.

227    Ugyanez vonatkozik a felperes által említett további kockázati mutatókra, a különböző kockázati mutatók újraszámítására, valamint a számítás egyéb szempontjaira. Az ESZT ugyanis a megtámadott határozat (98)–(101) preambulumbekezdésében pontosította, hogy hogyan határozta meg a IV. kockázati pillérben alkalmazott kockázati mutatókat és almutatókat. A megtámadott határozat (20)–(29) és (94)–(96) preambulumbekezdésében kifejtette azokat az indokokat is, amelyek miatt szükségesnek tartotta bizonyos kockázati mutatók alkalmazásának mellőzését (lásd a fenti 217. és 218. pontot), és azt, hogy újraszámítsa az azokból eredő különböző kockázati mutatókat. Végül az ESZT a megtámadott határozat (108) és (112) preambulumbekezdésében megjelölte, hogy hogyan csoportosította át a nyers kockázati mutatókat a 2015/63 felhatalmazáson alapuló rendelet I. mellékletének „3. lépés” címe alatt, valamint arra, hogy miként alkalmazott negatív vagy pozitív jelet az egyes kockázati mutatókra e felhatalmazáson alapuló rendelet I. mellékletének „4. lépés” címe alatt. Márpedig a felperes nem jelölte meg azokat az okokat, amelyek miatt a megtámadott határozat fent hivatkozott preambulumbekezdéseiben szereplő indokolás nem elegendő.

228    Végül a felperes arra hivatkozik, hogy a 2015/63 felhatalmazáson alapuló rendelet nem kellően egyértelmű az előzetes hozzájárulások kiszámítására vonatkozó módszert és az e módszert meghatározó kritériumokat illetően. Még ha feltételezzük is, hogy e kifogás értelmezhető úgy, hogy azzal a felperes e felhatalmazáson alapuló rendelet 4–7. és 9. cikkének, valamint I. mellékletének jogellenességére hivatkozik, nem fejti ki, hogy miben áll e rendelkezések jogellenessége. E tekintetben a felperes azon, semmilyen módon alá nem támasztott állítása, amely szerint az említett felhatalmazáson alapuló rendelet jelentős mérlegelési mozgásteret biztosít az ESZT számára, önmagában nem elegendő az említett rendelkezések jogszerűségének vitatásához.

229    E körülmények között a második jogalap negyedik részét el kell utasítani.

e)      A megtámadott határozatnak a felperes előzetes hozzájárulása kiszámításának egyéb szempontjaira vonatkozó indokolására vonatkozó ötödik részről

230    A felperes azt állítja, hogy a megtámadott határozat sérti az indokolási kötelezettséget, mivel az a mód, ahogyan az ESZT az előzetes hozzájárulását kiszámította, nem átlátható és érthető.

231    Az ESZT vitatja a felperes érvelését.

1)      Az előzetes hozzájárulások kiszámításának állítólagosan érthetetlen és ellenőrizhetetlen jellegéről

232    Először is a felperes arra hivatkozik, hogy a megtámadott határozatot az adatgyűjtésnek és az előzetes hozzájárulások kiszámításának módszerére vonatkozó általános megfontolások alkotják. Így e határozat szövege nem tartalmaz semmilyen, a felperes előzetes hozzájárulásának konkrét kiszámításával kapcsolatos elemet. Közelebbről, az említett határozat mellékletei csak végső eredményeket tartalmaznak, ami érthetetlenné és ellenőrizhetetlenné teszi e hozzájárulás kiszámítását. Az e mellékletekben szereplő adatok egyébként nem relevánsak, mivel nem bizonyító erejűek, és nem nyújtanak semmilyen magyarázatot és igazolást bizonyos értékek egyik évről a másikra való átláthatatlan ingadozása miatt. Ennélfogva a Törvényszék és a nemzeti szanálási hatóságok nem tudják ellenőrizni az ESZT által végzett számítást. Így a pénzpiac‑felügyeleti hatóság a beszedési értesítésben nem indokolta az előzetes hozzájárulás kiszámítását, hanem egyszerűen a megtámadott határozatra hivatkozott. Ráadásul megerősítette, hogy ő maga sem érti ezt a határozatot.

233    E tekintetben, amint az a fenti 15. pontban említésre került, a megtámadott határozat I. melléklete tartalmazza a felperes egyéni adatlapját, amely nemcsak az ESZT által meghatározott közös adatokat tartalmazza valamennyi intézmény adatainak összeadásával vagy kombinálásával, hanem a felperesnek az előzetes hozzájárulásának kiszámítása során felhasznált valamennyi egyedi adatát is, mint például az alapvető éves hozzájárulásának összegét, kockázati mutatóinak értékeit, valamint az ezen értékek alapján az egyes osztályokba való besorolását. Ezenkívül e határozat II. mellékletéből kitűnik, hogy a felperest tájékoztatták az egyes kockázati mutatóknak megfelelő osztályok számáról, valamint ezen osztályok határértékeiről. A fenti 159. pontban hivatkozott ítélkezési gyakorlatnak megfelelően tehát a Bizottságnak többek között módjában állt az említett határozat I. mellékletében szereplő adatok és az ugyanezen határozat II. mellékletében szereplő adatok alapján ellenőrizni, hogy az összes többi intézményhez képest megfelelő osztályokban helyezték‑e el.

234    Ez annál is inkább így van, mivel az ESZT a megtámadott határozat elfogadását megelőzően átadott a felperesnek egy, az előzetes hozzájárulások kiszámítására szolgáló eszközt annak érdekében, hogy a felperes előre kiszámíthassa az előzetes hozzájárulását. Ez az eszköz tartalmazta egyrészt az ESZT által az előzetes számítások elvégzéséhez használt algoritmusokat, másrészt pedig az ESZT által az összes érintett intézmény egyedi adatainak összeadásával vagy kombinálásával meghatározott közös adatokat. Így a felperes azáltal, hogy az egyedi adatait az említett eszköz megfelelő mezőibe illesztette, lépésről lépésre kiszámíthatta egyéni előzetes hozzájárulását az ESZT által a 2021. évi hozzájárulási időszakra vonatkozó előzetes hozzájárulások tekintetében végzett előzetes számításoknak megfelelően.

235    Igaz, hogy a többi intézménynek az ESZT által az előzetes hozzájárulások kiszámításának a 2015/63 felhatalmazáson alapuló rendelet I. mellékletében meghatározott lépései keretében felhasznált adatait illetően, amelyek a „mutatók diszkretizációjára” (2. lépés), „a hozzárendelt előjelek beillesztésére” (4. lépés) és „az éves hozzájárulások kiszámítására” (6. lépés) vonatkoznak, a megtámadott határozat I. és II. melléklete csak az ESZT által a többi intézmény egyedi adatainak összeadásával vagy kombinálásával meghatározott közös adatokat tartalmazza. A fenti 157. pontban hivatkozott ítélkezési gyakorlatból azonban az következik, hogy az ESZT nem köteles az intézmények rendelkezésére bocsátani az e közös adatok megszerzéséhez használt teljes számítást, mivel ez azt feltételezi, hogy hozzáférhetővé teszik a többi érintett intézmény gazdasági helyzetére vonatkozó, üzleti titok körébe tartozó adatokat.

236    Végül nem lehet helyt adni a felperes azon állításának, amely szerint egyes értékek évről évre való érthetetlen ingadozása miatt a megtámadott határozat mellékleteiben szereplő adatok nem rendelkeznek „magyarázó és igazoló értékkel”. Ugyanis önmagában az a tény, hogy bizonyos értékek, amelyeket nagyszámú intézmény adatainak összeadásával vagy kombinálásával nyernek, évről évre változhatnak, nem kérdőjelezheti meg az érintett intézmények tekintetében a megtámadott határozat I. és II. mellékletében szereplő valamennyi adat hitelességét.

237    Másodszor a felperes azzal érvel, hogy az alapvető éves hozzájárulásának és kockázatkiigazítási szorzójának kiszámítása érthetetlen. E tekintetben e szorzó értéke a felperes kiváló nemzetközi értékelései ellenére, valamint az érintett intézmények átlagáénál jobb kockázati profilja és a viszonylag kevésbé összetett gazdasági modellje ellenére túlzottan magas. A felperesnek különösen nem áll módjában megérteni azon okokat, amelyek miatt a nemzeti alapon számított kockázatkitettségi szorzója magas, [bizalmas](1).

238    E tekintetben meg kell állapítani, hogy a kockázatkiigazítási szorzó értéke olyan számításból ered, amely a 2015/63 felhatalmazáson alapuló rendelet I. mellékletében leírt módszeren alapszik, és amelyet a megtámadott határozat (93)–(121) preambulumbekezdése, valamint a felperes e határozat I. mellékletének részét képező egyedi adatlapja részletez. Márpedig a felperes nem terjesztett a Törvényszék elé egyetlen olyan konkrét bizonyítékot sem, amellyel e módszer és a megtámadott határozat említett preambulumbekezdéseiben, illetve az egyéni adatlapon szereplő adatok érthetetlen vagy következetlen jellegét kívánta volna bizonyítani.

239    Mindenesetre, mivel a megtámadott határozat (93)–(100) preambulumbekezdésében részletezett kockázati mutatókat mind a négy kockázati pilléren belül súlyozzák, és mivel magát e négy kockázati pillért is súlyozzák, egyes kockázati mutatók a kockázatkiigazítási szorzó számításának eredményét illetően kevésbé jelentős súlyúak, mint a többiek. [bizalmas] E körülmények között a felperes tévesen állítja, hogy kockázatkiigazítási szorzójának értéke megmagyarázhatatlanul magas.

240    Harmadszor, a felperes arra hivatkozik, hogy a megtámadott határozat nem kellően indokolt, mivel nem teszi lehetővé annak megértését, hogy a 2021. évi hozzájárulási időszakra vonatkozó előzetes hozzájárulása milyen okból nőtt [bizalmas] a 2020. évi hozzájárulási időszakra irányadóhoz képest, miközben az Ausztriában biztosított betétek összege csak 5,08%‑kal nőtt, a felperes biztosított betéteinek összege csak [bizalmas] nőtt, ezek kockázatkiigazítási tényezői csak [bizalmas] emelkedtek, az előzetes hozzájárulások végleges összege a bankunió egészére nézve csak 13%‑kal nőtt, és a felperes kereskedelmi tevékenysége változatlan maradt.

241    E tekintetben a fenti 149. pontban hivatkozott ítélkezési gyakorlatból kitűnik, hogy valamely uniós jogi aktus indokolásának nem kell megjelölnie az összes releváns ténybeli és jogi elemet. Közelebbről, az ESZT‑t terhelő indokolási kötelezettség nem terjed odáig, hogy arra kötelezze az ESZT‑t, hogy igazolja azokat az indokokat, amelyek miatt az előzetes hozzájárulás nőtt az előző évhez képest.

242    Egyébiránt az előzetes hozzájárulások számítási módszerének rendszeréből az következik, hogy azok összege többek között az összes részt vevő tagállam területén engedélyezett valamennyi intézmény biztosított betéteinek összegétől, valamint ezen intézmények összességének kockázati profiljától függ. Ennélfogva, ellentétben azzal, amit a felperes állítani látszik, az előzetes hozzájárulásának egyik évről a másikra történő emelése nem feltétlenül arányos az Ausztriában biztosított betétek, a felperes biztosított betétei vagy kockázatkiigazítási szorzójának növekedésével.

243    E körülmények között azok a pontos okok, amelyek a felperes előzetes hozzájárulásának növekedéséhez vezettek, az általa említett körülmények ellenére nem tekinthetők olyan információknak, amelyek nélkül nem lehetett megérteni, hogy a fenti 150–159. pontban hivatkozott ítélkezési gyakorlat értelmében milyen módon vették figyelembe az egyedi helyzetét az előzetes hozzájárulásának kiszámításakor.

244    Negyedszer a felperes azt állítja, hogy érthetetlen az intézmények osztályokba való besorolása, és az jelentős torzulásokat és téves eredményeket okoz. Különösen nem pontosították annak okát, hogy miért nem azonos számú intézményt soroltak az egyes osztályokba a tőkeáttételi mutató keretében. Az intézmények osztályokba való besorolása szintén érthetetlen a IV. kockázati pillérbe tartozó „a piaci kockázat alapján súlyozott eszközök, osztva az 1. kategóriájú saját tőkével” kockázati mutató esetében, mivel az intézményeket ebbe az osztályba sem egyenlő és igazolható módon sorolták be. Ugyanez vonatkozik más kockázati mutatókra is, mint például „a piaci kockázat alapján súlyozott eszközök, osztva az összes eszközzel” mutató esetében. Így nem lehet véglegesen értékelni, hogy az osztályok meghatározását és az intézmények ezen osztályokba való besorolását az ESZT helyesen végezte‑e el, és hogy a felperes besorolása reális‑e.

245    Konkrétabban, az ESZT‑nek – adott esetben anonimizált formában – hozzáférhetővé kellett volna tennie az egyes intézmények nyers mutatók kiszámításához felhasznált adatait annak érdekében, hogy a felperes ellenőrizhesse, hogy az összehasonlítható adatokat szolgáltató intézményeket hasonló osztályokba rendelték‑e.

246    E tekintetben először is, ami a megtámadott határozat arra vonatkozó indokolását illeti, hogy a „tőkeáttételi mutatót” illetően nem rendeltek minden egyes osztályhoz azonos számú intézményt, meg kell állapítani, hogy az ESZT a megtámadott határozat (106) preambulumbekezdésében kellőképpen kifejtette az ilyen felosztás indokait, jelezve hogy az annak elkerülésére irányul, hogy a nyers kockázati mutató tekintetében azonos értékkel rendelkező intézményeket különböző osztályokba sorolják, ily módon az ilyen mutató tekintetében azonos értéket képviselő intézményeket ugyanabba az osztályba sorolták, ami azt eredményezhette, hogy az egyes osztályokba különböző számú intézményt soroltak.

247    Ezt követően, figyelemmel a fenti 150–159. pontban felidézett ítélkezési gyakorlatra, a felperes tévesen állítja, hogy az ESZT‑nek lehetővé kellett volna tennie számára, hogy teljeskörűen ellenőrizze az osztályok számának meghatározását és az intézmények ezen osztályokba való sorolását, mivel az ilyen megközelítés azt vonná maga után, hogy közöljék a felperessel más intézmények üzleti titok körébe tartozó adatait.

248    E tekintetben hozzá kell tenni, hogy a felperes állításával ellentétben az ESZT nem köteles minden egyes érintett intézmény esetében hozzáférhetővé tenni az ESZT‑nek szolgáltatott adatok összességét és annak az egyes kockázati mutatók tekintetében való besorolását a különböző osztályokba, az egyes intézmények nevét pszeudonímával felváltva. Ugyanis, amint azt az ESZT kifejtette, anélkül hogy e tekintetben komolyan ellentmondanának neki: az ilyen eljárás nem garantálhatja, hogy az intézményeket ne lehessen az így közölt adatok alapján azonosítani. Valójában nem kizárt, hogy bizonyos intézmények, még ha azok nevét el is rejtik, azonosíthatók a már nyilvánosságra hozott egyedi adatok alapján, különösen a nagy intézmények és a csak néhány intézménnyel rendelkező tagállamok intézményei esetében.

249    Végeredményben a felperes azon kifogásai, amelyek a különböző kockázati pillérek keretében az osztályokba való besorolás egyéb állítólagos torzulásaira vonatkoznak, még ha azokat a fenti 27–30. pontban hivatkozott ítélkezési gyakorlatra tekintettel elfogadhatónak tekintik is, érdemi kérdésnek minősülnek, és nem a megtámadott határozat indokolásának körébe tartoznak.

2)      A többi intézményre vonatkozó egyéni adatok szolgáltatásának hiányáról

250    A felperes azt állítja, hogy a megtámadott határozat indokolása elégtelen, mivel nem szolgáltatja a többi intézmény egyedi adatait, amelyek nélkül lehetetlen lenne számára az előzetes hozzájárulásának kiszámítását ellenőrizni. Az intézmények által a 2015/63 felhatalmazáson alapuló rendelet II. mellékletének megfelelően közölt adatok valójában nem bizalmas adatok, mivel nyilvánosan hozzáférhetők, vagy olyan közzétett információkból származnak, mint az intézmények tevékenységi jelentései.

251    Így az ESZT nem teremtett gondosan egyensúlyt az indokolási kötelezettség és az üzleti titkok védelmére vonatkozó követelmény között, például megfelelő iratbetekintési eljárást írt volna elő, amely lehetővé tette volna az előzetes hozzájárulások kiszámítása során felhasznált adatok teljes körű közlését. Ennek megfelelően a felperes arra kéri a Törvényszéket, hogy hívja fel az ESZT‑t az e számítás szempontjából releváns valamennyi dokumentum benyújtására.

252    Válaszában a felperes úgy véli, hogy az ESZT nem tartotta tiszteletben az indokolási kötelezettségen alapuló, a Bíróság által a 2021. július 15‑i Bizottság kontra Landesbank Baden‑Württemberg és ESZT ítéletben (C‑584/20 P és C‑621/20 P, EU:C:2021:601) meghatározott követelményeket, mivel nem bocsátotta rendelkezésére az előzetes hozzájárulása kiszámításának minden olyan elemét, amelyet az üzleti titok megsértése nélkül továbbíthatott volna számára. E tekintetben a Bíróság nem kimerítően sorolta fel mindazokat az elemeket, amelyeket az ESZT‑nek nyilvánosságra kell hoznia.

253    A felperes szerint mindenekelőtt az ESZT‑nek kell bizonyítania minden egyes olyan adat bizalmas jellegét, amelyet nem közölt, és amely szükséges az előzetes hozzájárulások kiszámításának ellenőrzéséhez.

254    Ezt követően, ami az üzleti titok védelmét illeti, az ESZT által nem közölt adatok bizonyos része esetében nem áll fenn annak veszélye, hogy továbbításukból fakadóan sérülnek az érintett intézmények érdekei. Ez a helyzet például az egyes intézmények kockázatkiigazítási szorzói esetében.

255    Egyébiránt azok az adatok, amelyeken a 2021. évi hozzájárulási időszakra vonatkozó előzetes hozzájárulások kiszámítása alapul, 2019‑ből származnak, vagyis közel három évvel a megtámadott határozat elfogadása előtt keletkeztek, így azok teljesen elvesztették bizalmas jellegüket. Az intézmények által bejelentett adatok ugyanis egyik évről a másikra jelentősen ingadoznak, és emiatt nem bírnak gyakorlati jelentőséggel az intézmények gazdasági helyzetének értékelése szempontjából.

256    Végezetül minden esetben nyilvánosságra kell hozni azokat az adatokat, amelyek nem teszik lehetővé az intézmények azonosítását, beleértve minden, az előzetes hozzájárulások kiszámításának különböző lépéseiben felhasznált összesített adatot. Az ESZT többek között közölhette volna az egyes intézmények összes forrását, valamint a kockázatkiigazítási szorzójukat az érintett intézmény nevének törlésével, anélkül hogy bizalmas adatokat közölt volna. Így az intézmények összehasonlítást végezhettek volna más hasonló méretű intézményekkel annak értékelése érdekében, hogy a kockázati profil szerinti kiigazítás megfelel‑e a valós gazdasági helyzetüknek, és ellenőrizhették volna az intézmények osztályokba való besorolását.

257    A megtámadott határozat (88) preambulumbekezdésében az ESZT megjegyezte, hogy „az intézmények üzleti titkait – vagyis az intézmények szakmai tevékenységére vonatkozó minden olyan információt, amely a versenytárs és/vagy szélesebb nyilvánosság számára történő nyilvánosságra hozatal esetén súlyosan sértheti az intézmény érdekeit – bizalmas információnak kell tekinteni”. Hozzátette, hogy „[a]z előzetes hozzájárulások kiszámítása keretében […] az intézmények által [az adatszolgáltatási] formanyomtatványuk útján szolgáltatott információkat, […] amelyekre az előzetes hozzájárulásaik kiszámítása során [támaszkodik], üzleti titoknak [kellett] tekinteni”.

258    Ezt követően a megtámadott határozat (90)–(92) preambulumbekezdésében az ESZT rámutatott arra, hogy tilos „[az említett határozatban] az egyes intézményeknek a számítások alapját képező adatpontjait nyilvánosságra hozni”, míg jogosult volt „az összesített és közös adatpontokat nyilvánosságra hozni, amennyiben ezen adatokat [összesítették]”. Mindemellett az intézmények az említett határozat szerint „[alapvető éves hozzájárulásuk] és kockázatkiigazítási szorzójuk” kiszámítását illetően „teljes átláthatóságban” részesültek e hozzájárulás kiszámításának azon lépései tekintetében, amelyek a „nyers mutatók kiszámítására” (1. lépés), a „mutatók újraszámítására” (3. lépés) és az „összetett mutató kiszámítására” (5. lépés) vonatkoztak. Ezenkívül az intézményeknek lehetőségük volt arra, hogy „az ESZT által a valamennyi intézmény esetében megkülönböztetés nélkül használt, kockázati profiljuk alapján kiigazított közös adatpontokat” szerezzenek a „mutatók diszkretizációjára” (2. lépés), „a hozzárendelt előjelek beillesztésére” (4. lépés) és az „éves hozzájárulások kiszámítására” (6. lépés) vonatkozó számítási lépésekre.

259    E tekintetben először is emlékeztetni kell arra, hogy maga az előzetes hozzájárulások számítási módszerének elve, amint az a 2014/59 irányelvből és a 806/2014 rendeletből kitűnik, magában foglalja, hogy az ESZT olyan üzleti titok körébe tartozó adatokat használ fel, amelyeket nem lehet megismételni az előzetes hozzájárulások megállapításáról szóló határozat indokolásában (2021. július 15‑i Bizottság kontra Landesbank Baden‑Württemberg és ESZT ítélet, C‑584/20 P és C‑621/20 P, EU:C:2021:601, 114. pont).

260    Másodszor, a felperes állításával ellentétben az indokolási kötelezettség nem kötelezi az ESZT‑t arra, hogy a megtámadott határozatban olyan részletes megfontolásokat tüntessen fel, amelyek bizonyítják az intézmények által szolgáltatott egyes adatkategóriák bizalmas jellegét.

261    Amint ugyanis a fenti 149. pontban említett ítélkezési gyakorlatból kitűnik, nem követelmény, hogy a jogi aktus indokolása valamennyi jelentőséggel bíró tény‑ és jogkérdésre külön kitérjen, mivel az indokolás megfelelőségét nemcsak a szövegére, hanem a kontextusára, valamint az adott tárgyra vonatkozó jogszabályok összességére, és különösen a jogi aktus által érintett személyek magyarázathoz fűződő érdekére is figyelemmel kell értékelni.

262    Márpedig egyrészt a megtámadott határozat (88) preambulumbekezdésében szereplő megfontolásokból az következik, hogy az ESZT úgy ítélte meg, hogy az egyes intézmények által bejelentett adatok összessége az üzleti titok körébe tartozik, mivel ezen adatoknak egy versenytárs vagy a szélesebb nyilvánosság számára való hozzáférhetővé tétele súlyosan sérthetné az érintett intézmény érdekeit.

263    Másrészt, mivel a felperes a 2015/63 felhatalmazáson alapuló rendelet 14. cikkének megfelelően az előzetes hozzájárulások kiszámítása céljából maga is szolgáltatott adatot, teljes mértékben tisztában volt ezen adatok minden egyes kategóriájának jellegével és általános jellemzőivel. Így többek között képes volt értékelni, hogy az egyes adatkategóriák milyen mértékben állhatnak bizalmas információkból.

264    E körülmények között a felperes elegendő információval rendelkezett ahhoz, hogy megértse, és adott esetben vitassa azokat az indokokat, amelyek miatt az ESZT úgy ítélte meg, hogy a többi intézmény egyedi adatai az üzleti titok körébe tartoznak. Ezen adatok egyes kategóriáinak jellegére és általános jellemzőire tekintettel vitathatta többek között az ESZT‑nek a megtámadott határozat (88) preambulumbekezdésében szereplő azon értékelését, amely szerint az említett adatok titkosak, és hozzáférhetővé tételük súlyosan sértheti az érintett intézmény érdekeit. Ily módon rendelkezett minden ahhoz szükséges információval, hogy vitathassa a Bíróság által az indokolási kötelezettség és az üzleti titok védelmének elve közötti egyensúly megteremtésére vonatkozóan megállapított, a fenti 155., 158. és 159. pontban felidézett követelmények ESZT általi be nem tartását.

265    Harmadszor, a felperes által a Törvényszékhez benyújtott bizonyítékok nem elegendőek annak bizonyítására, hogy az intézmények egyedi adatai valójában nem bizalmas adatok, mivel azok nyilvánosak.

266    E tekintetben egyrészt a felperes az érvének alátámasztása érdekében jelezte, hogy az Európai Bankhatóság (EBH) által közzétett stressztesztek során számos, az intézmények által közölt adatot tesznek közzé, például „tőkeadatokat (szavatolótőke, saját tőke, tőkemegfelelési mutató stb.), az adósságrátát, valamint különböző kockázati pozíciókat (hitelkockázat, értékpapírosítás, piaci kockázat, működési kockázat stb.)”. Ezenkívül a felperes szerint az EBH uniós szintű éves átláthatósági gyakorlatokat folytat, amelyek keretében e hatóság többek között „az egyes intézmények piaci helyzetére, a kockázati pozíciók összegére [vagy] a tőkemegfelelési mutatókra vonatkozó részletes adatokat” tesz közzé.

267    Meg kell azonban állapítani, hogy az EBH által 2018‑ban uniós szinten végzett stresszteszt és a felperes által hivatkozott éves átláthatósági gyakorlatok csak az intézmények meghatározott körére, valamint korlátozott számú adatra vonatkoznak, amelyek jóval szűkebbek, mint az előzetes hozzájárulások kiszámítása keretében közölt adatok, amit egyébként a felperes a tárgyaláson elismert. Így a felperes nem bizonyította, hogy az EBH tevékenységei keretében közzétett adatok az előzetes hozzájárulások fizetésére vonatkozó kötelezettség hatálya alá tartozó valamennyi intézményre vonatkoznak.

268    Másrészt a felperes arra hivatkozott, hogy a fenti 267. pontban hivatkozott éves átláthatósági gyakorlatok célja az volt, hogy kiegészítsék a maguk az intézmények által többek között a hitelintézetekre és befektetési vállalkozásokra vonatkozó prudenciális követelményekről és a 648/2012/EU rendelet módosításáról szóló, 2013. június 26‑i 575/2013/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet (HL 2013. L 176., 1. o.) 431–455. cikke, valamint a hitelintézetek tevékenységéhez való hozzáférésről és a hitelintézetek és befektetési vállalkozások prudenciális felügyeletéről, a 2002/87/EK irányelv módosításáról, a 2006/48/EK és a 2006/49/EK irányelv hatályon kívül helyezéséről szóló, 2013. június 26‑i 2013/36/EU európai parlamenti és tanácsi irányelv (HL 2013. L 176., 338. o.; helyesbítések: HL 2013. L 208., 73. o.; HL 2017. L 20., 1. o.) 106. cikke alapján közzétett adatokat. Márpedig e tekintetben a felperes megelégedett az e rendelkezésekre való egyszerű utalással, anélkül hogy kifejtette volna, hogy az intézmények mely konkrét, az előzetes hozzájárulások kiszámítása során használt egyedi adatai voltak e rendelkezések alapján kötelezően nyilvánosak, a megtámadott határozat elfogadásának időpontjában.

269    Egyébiránt a felperes nem állította, és nem is bizonyította, hogy a legalább egy kockázati mutató meghatározásához felhasznált valamennyi adat, amelynek kiszámítása több adatkategória kombinációját igényelte, a megtámadott határozat elfogadásának időpontjában nyilvánosan hozzáférhető volt.

270    Negyedszer, az, hogy a 2021. évi hozzájárulási időszakra vonatkozó előzetes hozzájárulások kiszámításához felhasznált adatok a 2019. évre vonatkoznak, nem jelenti azt, hogy ezek az adatok a megtámadott határozat elfogadásának időpontjában már nem tartoztak az üzleti titok hatálya alá. Ugyanígy nem bizonyított, hogy az egyes intézmények által bejelentett adatok összességének a megtámadott határozat általi hozzáférhetővé tétele önmagában az időmúlás miatt nem sérthette volna az üzleti titkot. E tekintetben önmagában az a körülmény, hogy ezek az adatok évről évre ingadoznak, nem teszi lehetővé annak megállapítását, hogy az említett adatok a megtámadott határozat elfogadását megelőzően elvesztették bizalmas jellegüket.

271    Ezenkívül a Bíróság ítélkezési gyakorlatából kétségtelenül az következik, hogy amennyiben az információk, amelyek egy bizonyos időszakban üzleti titoknak minősülhetnek, öt vagy annál több éve keletkeztek, azokat főszabály szerint az idő múlása miatt elavultnak és emiatt bizalmas jelleggel már nem rendelkezőnek kell tekinteni, kivéve ha az e jellegre hivatkozó fél kivételesen bizonyítja, hogy koruk ellenére ezek az információk még mindig lényegi elemét képezik saját vagy érintett harmadik személyek piaci helyzetének (lásd ebben az értelemben és analógia útján: 2018. június 19‑i Baumeister ítélet, C‑15/16, EU:C:2018:464, 54. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat). Mindazonáltal a 2021. évi hozzájárulási időszakra vonatkozó előzetes hozzájárulások kiszámításához felhasznált adatok a megtámadott határozat elfogadásának időpontjánál kevesebb mint három évvel korábbról származtak.

272    Ötödször, ami a felperes azon érvét illeti, amely szerint az ESZT‑nek anonimizált formában hozzáférhetővé kellett volna tennie az egyes intézmények kockázatkiigazítási szorzójának és összes forrásának értékeit, a fenti 150–159. pontban hivatkozott ítélkezési gyakorlatból kitűnik, hogy a többi intézmény adatait illetően az ESZT köteles elegendő információt az érintett intézmény rendelkezésére bocsátani ahhoz, hogy az utóbbi lényegében megérthesse, hogy az előzetes hozzájárulásának kiszámítása céljából az összes többi intézmény helyzetére tekintettel hogyan vették figyelembe az egyedi helyzetét. Konkrétabban, az ESZT feladata, hogy összesített és anonimizált formában közzétegye vagy továbbítsa az említett intézménynek az intézményekre vonatkozó, e hozzájárulás kiszámításához felhasznált információkat, amennyiben ezen információk az üzleti titok sérelme nélkül közölhetők.

273    Márpedig, függetlenül attól a kérdéstől, hogy a megtámadott határozat elfogadásának időpontjában az üzleti titok körébe tartozott‑e az egyes intézmények összes forrásának és kockázatkiigazítási szorzójának értéke, meg kell jegyezni egyrészt, hogy az egyes intézmények forrásainak teljes összege az előzetes hozzájárulások kiszámításának első lépéséhez, vagyis az alapvető éves hozzájárulásnak a 806/2014 rendelet 70. cikke (2) bekezdése második albekezdése a) pontjának megfelelően történő meghatározásához szükséges adatnak minősül, azzal hogy e hozzájárulást ezt követően az intézmények más egyedi adatai alapján ki kell igazítani az egyes intézmények kockázati profiljának megfelelően. Másrészt a kockázatkiigazítási szorzó olyan közbenső értéknek minősül, amely az előzetes hozzájárulások kiszámításának több lépéséből ered, és magában foglalja az ESZT által e számítás során használt valamennyi kockázati mutatót. E szorzó tehát az egyes intézmények általános kockázati profilját képviseli, amely valamennyi kockázati mutatón alapul, és amely végeredményben semmilyen közvetlen kapcsolatban nem áll az intézmény összes forrásának összegével.

274    E körülmények között az egyes intézmények összes forrása és kockázatkiigazítási szorzója értékének hozzáférhetővé tétele az intézmények összes többi egyedi adatának hozzáférhetővé tétele nélkül nem tette volna lehetővé a felperes által követett cél elérését, azaz a felperes és a hasonló méretű más intézmények helyzetének összehasonlítását a kockázati profiljuk alapján kiigazított alapvető éves hozzájárulása kiszámításának ellenőrzése érdekében. Ugyanígy a felperes állításával ellentétben kizárólag ezen értékek hozzáférhetővé tétele nem tette volna lehetővé az intézmények osztályokba való sorolásának ellenőrzését.

275    Következésképpen a kockázatkiigazítási szorzó értéke és az egyes intézmények forrásainak összessége nem tekinthetők olyan elemeknek, amelyek nélkül az intézmények nem érthetik, hogy az összes többi érintett intézmény helyzetére tekintettel lényegében hogyan vették figyelembe egyéni helyzetüket.

276    A fentiek összességére tekintettel el kell utasítani a felperes azon érvét, amely szerint a megtámadott határozat indokolása elégtelen, mivel nem szolgáltat olyan, a többi intézményre vonatkozó egyedi adatokat, amelyek lehetővé tennék az előzetes hozzájárulása kiszámításának ellenőrzését.

3)      A részt vevő tagállamok közötti, a tagállami intézmények előzetes hozzájárulása teljes összegének a nemzeti alapon kiszámított összetevője és az említett összeg uniós alapon számított összetevője közötti arány tekintetében fennálló különbségekről

277    A felperes azt állítja, hogy a megtámadott határozat az egyes részt vevő tagállamok területén engedélyezett valamennyi intézmény előzetes hozzájárulásának teljes összegét illetően nem igazolja az e tagállamok közötti különbségeket az ezen összeg nemzeti alapon kiszámított összetevője és az említett összeg uniós alapon kiszámított összetevője közötti kapcsolatot illetően. Az említett tagállamok közül néhány esetében ugyanis a nemzeti alap körébe tartozó összetevő különböző mértékben magasabb, mint az uniós alapba tartozó összetevő, más tagállamok esetében pedig fordítva. Ezenkívül az összesített értékek elemzése alapján feltételezhető, hogy egyes tagállamok az uniós alapon kiszámított hozzájárulások nagy részét finanszírozzák.

278    E tekintetben meg kell jegyezni, hogy az ESZT a megtámadott határozat (60) preambulumbekezdésében kifejtette, hogy „[a]z éves hozzájárulások nemzeti alaphoz tartozó részének kiszámítása során […] az e számításhoz használt célszintet nemzeti alapon, kizárólag az érintett részt vevő tagállam területén engedélyezett hitelintézetek biztosított betéteit figyelembe véve [határozták] meg”, míg a többi részt vevő tagállam területén engedélyezett intézmények adatait nem vették figyelembe.

279    Ezzel szemben a megtámadott határozat (61) preambulumbekezdése szerint „[a]z éves hozzájárulások [uniós alaphoz tartozó] részének kiszámításához az éves célszintet a részt vevő tagállamokban letelepedett valamennyi hitelintézet biztosított betétei alapján határozzák meg”.

280    Ebből következik, hogy a felperes által hivatkozott eltéréseket az a körülmény magyarázza, hogy az előzetes hozzájárulások nemzeti és uniós alapon történő kiszámítása eltérő adatokon alapul. E körülmények között az ESZT‑t terhelő indokolási kötelezettség nem terjed ki arra, hogy arra kötelezze, hogy részletesebben fejtse ki a hozzájárulások nemzeti és uniós alapon történő kiszámítása közötti különbségeket.

4)      A többi intézmény adatainak helyesbítésére vonatkozó indokolásról

281    A felperes lényegében arra hivatkozik, hogy a megtámadott határozat nem teszi lehetővé az intézmények számára, hogy ellenőrizzék a többi intézmény adatai korrekcióinak a 2021. évi hozzájárulási időszakra vonatkozó előzetes hozzájárulások kiszámítására gyakorolt hatását, mivel az ESZT nem teszi hozzáférhetővé többek között azon intézmények számát, amelyek később helyesbített adatokat jelentettek be, sem pedig azokat a hatásokat, amelyeket a korrekciók az előzetes hozzájárulások összegére gyakoroltak. E tekintetben az ESZT számításai hibáknak vannak kitéve. Egyes intézmények ugyanis még azt is jelezték, hogy „talán” téves adatokat közöltek, ami azt jelenti, hogy az ESZT számítása pontatlan adatokon alapul. Még ha az esetleges korrekciókat utólag is figyelembe lehet venni a következő hozzájárulási időszakban, az intézményeket nem tájékoztatják az ilyen korrekciókról és azok indokairól, ami megerősíti az előzetes hozzájárulások számításának átláthatatlanságát és ellenőrizhetetlenségét. Így az egyrészt az e hozzájárulásoknak a 2021. évi hozzájárulási időszakra kiszámított és az újonnan felügyelt intézmények tekintetében kiigazított összege, másrészt pedig az ilyen hozzájárulásoknak a 2015. évi hozzájárulási időszakra rögzített hozzájárulások, valamint az adatok újrafeldolgozásából és felülvizsgálatából eredő kiigazítások levonását követő végleges összege közötti különbség nem átlátható.

282    E tekintetben a fenti 150–159. pontban említett ítélkezési gyakorlatból következik, hogy a megtámadott határozatnak nem kell feltétlenül tartalmaznia azon információk összességét, amelyek lehetővé teszik a címzettje számára az előzetes hozzájárulása kiszámítása pontosságának ellenőrzését. Márpedig a más intézményekre vonatkozó utólagos korrekciók közlése vagy azok indokai magában foglalja más intézmények üzleti titok körébe tartozó adatainak a felperessel való közlését.

283    Ezt követően, ami a megtámadott határozatban az említett korrekciókkal érintett intézmények számáról való tájékoztatás hiányát illeti, a felperes nem fejtette ki, hogy az ilyen információ mennyiben lett volna szükséges számára annak megértéséhez, hogy az ESZT milyen módon vette figyelembe egyéni helyzetét a 2021. évi hozzájárulási időszakra vonatkozó előzetes hozzájárulásának kiszámítása céljából.

284    Ami az előzetes hozzájárulások kiszámítása során elkövetett állítólagos hibára való hajlamra, valamint a téves adatok ESZT általi felhasználására vonatkozó érvelést illeti, az érdemi kérdés, nem pedig a megtámadott határozat indokolásának körébe tartozik. Egyébiránt a felperes nem terjesztett a Törvényszék elé egyetlen olyan konkrét bizonyítékot sem, amely lehetővé tenné ez utóbbi számára ezen érvelés érdemi vizsgálatát.

285    A fentiekre tekintettel a második jogalap második részét el kell utasítani.

f)      A második jogalapra vonatkozó következtetés

286    A fentiek összességéből következik, hogy a második jogalap első részének helyt kell adni, a második, harmadik, negyedik és ötödik részét pedig el kell utasítani.

2.      A harmadik, a Charta 41. cikke (1) bekezdésének és (2) bekezdése a) pontjának a meghallgatáshoz való jog megsértése miatti megsértésére alapított jogalapról

287    A felperes azt állítja, hogy az ESZT által a megtámadott határozat elfogadását megelőzően szervezett konzultációs eljárás nem tartotta tiszteletben a Charta 41. cikkének (1) bekezdésében és (2) bekezdésének a) pontjában biztosított meghallgatáshoz való jogát, mivel nem tette lehetővé számára, hogy ténylegesen észrevételeket tegyen az előzetes hozzájárulásának kiszámítására vonatkozóan.

288    Az a kéthetes időszak ugyanis, amelynek során az említett eljárásra sor került, nem elegendő ahhoz, hogy kifejtse véleményét a megtámadott határozat tervezetéről és az összesített statisztikákról, illetve ez utóbbiak ellenőrzéséhez és elemzéséhez, annál is inkább, mivel a közölt adatok nem elegendőek a felperes előzetes hozzájárulása számítási folyamatának és összegének ellenőrzéséhez. E tekintetben az egyes intézmények közös adatok kiszámításának alapjául szolgáló adatait, amelyek meghatározók az egyes intézményeknek az osztályokba való sorolása, és így az intézményeknek az egyes kockázati mutatók szerinti besorolása szempontjából, nem hozták nyilvánosságra. Következésképpen az ESZT nem tette lehetővé a felperes számára, hogy kifejtse álláspontját az előzetes hozzájárulása szempontjából releváns ténybeli és jogi kérdésekről, és ellenőrizze e hozzájárulás pontosságát. Egyébiránt, még ha az ESZT a megtámadott határozat elfogadását megelőzően a felperes rendelkezésére bocsátott egy, az előzetes hozzájárulások interaktív kiszámítását lehetővé tevő eszközt, az nem teszi lehetővé az intézmények számára annak értékelését sem, hogy a kockázati profiljuk szerinti kiigazításuk az összes többi intézményhez képest észszerű‑e, és hogy gazdasági helyzetüket helyesen értékelték‑e.

289    Ezenkívül a konzultációs eljárást tisztán formálisan folytatták le, amit többek között az is bizonyít, hogy az ESZT nem vette figyelembe az intézmények által megfogalmazott észrevételek egyikét sem. Az egyes intézmények által kifejezett kételyeket az ESZT a jogi háttérre és a megtámadott határozat indokolására való hivatkozással több alkalommal elutasította.

290    A fent említett hibák annál is inkább súlyosak, mivel az ESZT jelentős mérlegelési mozgástérrel rendelkezik az előzetes hozzájárulások meghatározását illetően, így a meghallgatáshoz való jog tiszteletben tartása különös jelentőséggel bír.

291    Az ESZT vitatja a felperes érvelését.

292    A Charta 41. cikke (2) bekezdésének a) pontjában rögzített meghallgatáshoz való jog mindenki számára biztosítja azt a lehetőséget, hogy hasznos és hatékony módon ismertethesse az álláspontját minden közigazgatási eljárásban és minden olyan határozat elfogadása előtt, amely az érdekeit hátrányosan érintheti (lásd: 2012. november 22‑i M ítélet, C‑277/11, EU:C:2012:744, 87. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

293    A jelen ügyben a megtámadott határozat elfogadását megelőzően az ESZT 2021. március 5. és 19. között konzultációs eljárást folytatott le, amelynek keretében közölte az érintett intézményekkel a megtámadott határozat tervezetét, és egy online formanyomtatvány útján felhívta őket, hogy tegyék meg az e tervezet tartalmával kapcsolatos észrevételeiket.

294    Ezenkívül az ESZT megküldte az érintett intézményeknek a következő dokumentumokat:

–        olyan interaktív számítási eszköz, amely lehetővé teszi számukra, hogy a 2021‑es hozzájárulási időszakra vonatkozó előzetes hozzájárulásaikat közbenső számításainak eredményei alapján kiszámítsák;

–        a 2021. évi hozzájárulási időszak tekintetében az ESZA‑hoz való előzetes hozzájárulások előzetes kiszámításáról és az intézményekkel folytatott konzultációk megkezdéséről szóló, 2021. március 3‑i SRB/ES/2021/13. sz. véleménye;

–        az „összesített statisztikák” című dokumentum, amely összefoglaló és kollektív formában tartalmazza az összes intézményre vonatkozó számítási statisztikákat;

–        a 2021. évi hozzájárulási időszakra vonatkozó előzetes hozzájárulásoknak a számítási eszköz segítségével történő kiszámításának módjára vonatkozó iránymutatás.

295    Ebben az összefüggésben egyrészt a fenti 150–159. pontban hivatkozott ítélkezési gyakorlatból kitűnik, hogy a felperes állításával ellentétben az ESZT nem volt köteles közölni vele az egyes intézményekre vonatkozó valamennyi dokumentumot és adatot annak érdekében, hogy lehetővé tegye számára az előzetes hozzájárulása kiszámítása pontosságának teljes körű ellenőrzését. Közelebbről, az ESZT nem volt köteles közölni vele azokat a dokumentumokat, amelyek más intézmények egyedi adatait tartalmazták, és amelyek az üzleti titok körébe tartoztak.

296    Másrészt a felperes nem vitatta többek között azt, hogy tájékoztatták a 2021. évi hozzájárulási időszakra vonatkozó előzetes hozzájárulás kiszámítása során használt módszerről, valamint a fizetendő előzetes hozzájárulásának előzetes eredményéről, így ki tudta tölteni az ESZT által rendelkezésre bocsátott formanyomtatványt, hasznosan kifejtve az e számítás minden egyes lépésére vonatkozó észrevételeit.

297    E körülmények között semmi nem utal arra, hogy a felperes nem fért hozzá az előzetes hozzájárulása kiszámításának alapjául szolgáló elemekhez, amelyeket az ESZT köteles volt vele közölni.

298    Egyébiránt a felperesnek lehetősége volt arra, hogy a fenti 293. pontban említett online formanyomtatvány útján állást foglaljon ezekről az elemekről. Ily módon előadhatta az ESZT‑nek az említett számítás keretében hozott diszkrecionális döntéseivel kapcsolatos észrevételeit, mint például az éves célszint meghatározása vagy a IV. kockázati pillérbe tartozó egyes kockázati mutatók pontosítása, és előzetesen ki tudta számítani az előzetes hozzájárulását az ESZT által biztosított számítási eszköz felhasználásával.

299    E tekintetben a Bíróság ítélkezési gyakorlatából az következik, hogy az annak érdekében készült formanyomtatvány, hogy az érintett személyek az illetékes hatóság tudomására hozhassák álláspontjukat, főszabály szerint olyan jellegű, amely lehetővé teszi ezen érintettek számára, hogy részletesen kifejtsék álláspontjukat a hatáskörrel rendelkező hatóság által figyelembe veendő körülményekkel kapcsolatban, és ha hasznosnak ítélik, más információkat vagy értékeléseket fejtsenek ki, mint amelyeket már a hatáskörrel rendelkező hatóság elé terjesztettek. (lásd analógia útján: 2017. február 9‑i M ítélet, C‑560/14, EU:C:2017:101, 39. és 40. pont).

300    A jelen esetben ez a helyzet.

301    A konzultációs eljárás keretében ugyanis az ESZT felhívta az intézményeket, hogy egyrészt tegyenek észrevételeket tizenhárom előre meghatározott témával kapcsolatban, amelyek lehetővé tették számukra, hogy észrevételeket tegyenek az előzetes hozzájárulások kiszámításának több aspektusával kapcsolatban, ideértve e számítás módszerét és eredményeit is. Másrészt a 14. téma keretében az intézmények bármely más olyan kérdést is felvethettek, amelyet relevánsnak ítéltek a 2021. évi hozzájárulási időszakra vonatkozó előzetes hozzájárulás kiszámítása szempontjából, és amelyekre az előre meghatározott témák még nem terjedtek ki. Következésképpen a felperesnek lehetősége volt arra, hogy észrevételeket tegyen az említett számítás, illetve az ugyanezen számítás kidolgozására irányuló eljárás minden egyes elemére vonatkozóan.

302    Ezenkívül a konzultációs eljárás keretében az észrevételek benyújtására előírt – a jelen esetben kéthetes – határidőt illetően meg kell állapítani egyrészt, hogy a felperes nem fejtette ki, hogy e határidő milyen mértékben sértette meg a meghallgatáshoz való jogát. E tekintetben annak kijelentésére szorítkozott, hogy „utópisztikus” volt azt feltételezni, hogy a határozattervezet és az összesített statisztikák ilyen rövid időn belül ellenőrizhetők és elemezhetők, anélkül hogy utalt volna e dokumentumok konkrét részleteire, vagy azokra a gyakorlati nehézségekre, amelyek megakadályozták volna őt abban, hogy az előírt határidőn belül megtegye észrevételeit az előzetes hozzájárulása kiszámításának alapjául szolgáló, a fenti 296. és 298. pontban említettekhez hasonló elemekkel kapcsolatban. Az egyetlen konkrét körülmény, amelyet a felperes ebben az összefüggésben említett, az a tény, hogy az ESZT által közölt adatok nem voltak elegendőek az előzetes hozzájárulása számítási folyamatának és összegének ellenőrzéséhez. Márpedig, amint az a fenti 295–297. pontban megállapításra került, nem nyert bizonyítást, hogy az ESZT köteles lett volna a felperessel közölni a fenti 294. pontban említettektől eltérő dokumentumokat, így e tény nem teszi lehetővé annak bizonyítását, hogy a kéthetes határidő nem volt elegendő a meghallgatáshoz való jog tekintetében.

303    Másrészt a felperes 2016 óta köteles előzetes hozzájárulásokat fizetni, így a 2021. évi hozzájárulási időszak a hatodik, amelyben részt vett. Ebből következik, hogy az ESZT által lefolytatott konzultációs eljárás során már jól ismerte e hozzájárulások kiszámításának folyamatát. E körülmények között a felperes által hivatkozott különleges körülmények hiányában semmi nem utal arra, hogy az észrevételek benyújtására előírt határidő nem volt elegendő.

304    Végül, ami az ESZT‑nek az intézmények által megfogalmazott észrevételekre adott válaszait illeti, a felperes nem jelölt meg egyetlen olyan konkrét észrevételt sem, amelyre az ESZT nem válaszolt.

305    Egyébiránt önmagában az a tény, hogy az ESZT végül úgy döntött, hogy nem módosítja a megtámadott határozatot azon határozattervezethez képest, amelyet az intézmények észrevételei alapján közölt velük, nem teszi lehetővé annak bizonyítását, hogy a konzultációs eljárás sértette a felperes meghallgatáshoz való jogát. A Törvényszék ugyanis már kimondta (lásd ebben az értelemben: 2015. március 25‑i Slovenská pošta kontra Bizottság ítélet, T‑556/08, nem tették közzé, EU:T:2015:189, 89. pont), hogy az ilyen körülmény az ESZT értékelésének megalapozottságát érintő nézeteltérés körébe tartozik, de nem minősülhet ezen intézmények meghallgatáshoz való joga megsértésének.

306    Következésképpen a felperes érvelése nem teszi lehetővé annak bizonyítását, hogy a felperesnek nem volt lehetősége arra, hogy hasznos és hatékony módon ismertesse a megtámadott határozat alapját képező valamennyi ténybeli vagy jogi elemre vonatkozó álláspontját.

307    A fentiekre tekintettel a harmadik jogalapot el kell utasítani.

[omissis]

A fenti indokok alapján

A TÖRVÉNYSZÉK (kibővített nyolcadik tanács)

a következőképpen határozott:

1)      A Törvényszék az Egységes Szanálási Testületnek (ESZT) az Egységes Szanálási Alapba fizetendő 2021. évi előzetes hozzájárulások kiszámításáról szóló, 2021. április 14‑i SRB/ES/2021/22 határozatát a Hypo Vorarlberg Bank AG‑t érintő részében megsemmisíti.

2)      Az SRB/ES/2021/22 határozat joghatásait a Hypo Vorarlberg Bankot érintő részében mindaddig fenn kell tartani, amíg az ESZT új, ezen intézmény Egységes Szanálási Alaphoz való 2021. évi előzetes hozzájárulásának a megállapításáról szóló határozata a jelen ítélet kihirdetésétől számított hat hónapot meg nem haladó észszerű határidőn belül hatályba nem lép.

3)      Az ESZT saját költségein felül viseli a Hypo Vorarlberg Bank részéről felmerült költségeket.

4)      Az Európai Parlament és az Európai Unió Tanácsa maguk viselik saját költségeiket.

Kornezov De Baere Petrlík

Kecsmár       Kingston

Kihirdetve Luxembourgban, a 2024. január 24‑i nyilvános ülésen.

Aláírások

*      Az eljárás nyelve: német.

1Kitakart bizalmas adatok.