AZ EURÓPAI UNIÓ KÖZSZOLGÁLATI TÖRVÉNYSZÉKÉNEK ÍTÉLETE

(harmadik tanács)

2012. május 16.

F‑42/10. sz. ügy

Carina Skareby

kontra

Európai Bizottság

„Közszolgálat – Segítségnyújtási kötelezettség – A személyzeti szabályzat 12a. és 24. cikke – Felettes általi lelki zaklatás”

Tárgy:      Az EAK‑Szerződésre annak 106a. cikke alapján alkalmazandó EUMSZ 270. cikk alapján benyújtott kereset, amelyben a C. Skareby a Bizottság által 2009. július 23‑án hozott, a segítségnyújtási kérelmét és a lelki zaklatás miatti panaszát elutasító határozatának, valamint – amennyiben szükséges – a kinevezésre jogosult hatóság 2010. február 19‑én hozott, a panaszát elutasító határozatának megsemmisítését kéri.

Határozat: A Közszolgálati Törvényszék a keresetet elutasítja. A Közszolgálati Törvényszék a felperest kötelezi arra, hogy a saját költségein kívül viselje a Bizottság részéről felmerült költségek háromnegyedét. A Bizottság maga viseli saját költségei negyedét.

Összefoglaló

1.      Tisztviselők – Kereset – Az eljáráshoz fűződő érdek – Az állítólag lelki zaklatás áldozatává váló tisztviselő által a segítségnyújtási kérelem megtagadásával szemben benyújtott kereset – Az eljáráshoz fűződő érdek fennmaradása annak ellenére, hogy tényállás régen következett be, nem áll fenn az ismétlődés veszélye, és nem éltek kártérítési kérelemmel

(Személyzeti szabályzat, 91. cikk)

2.      Tisztviselők – Fegyelmi felelősségi rendszer – A fegyelmi eljárás megindítását megelőző vizsgálat – Az adminisztráció mérlegelési jogköre – Terjedelem

(Személyzeti szabályzat, IX. melléklet)

3.      Tisztviselők – Lelki zaklatás – Fogalom – Az érintett lejáratására vagy munkafeltételei romlásának előidézésére irányuló magatartás – A magatartás ismétlődő jellegére vonatkozó követelmény – A magatartás szándékosságának követelménye – Terjedelem – A zaklató ártó szándékára vonatkozó követelmény hiánya

(Személyzeti szabályzat, 12a. cikk, (3) bekezdés)

4.      Tisztviselők – Sérelmet okozó határozat – Indokolási kötelezettség – Terjedelem – Az indokolás elégtelensége – Hiánypótlás a peres eljárás során – Feltételek

(Személyzeti szabályzat, 25. cikk, második bekezdés)

1.      Egy olyan súlyos kérdést illetően, mint a lelki zaklatás, el kell ismerni, hogy az állítása szerint lelki zaklatás áldozatává váló tisztviselő, aki bíróság előtt megtámadja az intézmény azon határozatát, amely megtagadja a segítségnyújtás iránti kérelmének érdemi vizsgálatát, főszabály szerint megőrzi az ítélkezési gyakorlat által a kereset elfogadhatóságának feltételeként megkövetelt jogos érdeket még akkor is, ha nem kéri sem az őt állítólag ért lelki zaklatásból eredő kára megtérítését, sem pedig a fegyelmi eljárás megindítását a zaklatás állítólagos elkövetője ellen és a zaklatás feltehetően már több éve megszűnt.

Minden mást megelőzően ez a követendő megoldás a lelki zaklatást megvalósító magatartás súlyossága miatt, amely magatartás az egészségi állapotot különösen romboló hatású lehet. Első ránézésre minden mást megelőzően ez a követendő megoldás a lelki zaklatást megvalósító magatartás súlyossága miatt, amely magatartás az egészségi állapotot különösen romboló hatású lehet. A személyi állomány azon tagja, akit állítása szerint lelki zaklatás ért, megőrzi az eljáráshoz fűződő érdekét függetlenül attól a kérdéstől, hogy a zaklatás folytatódik‑e, vagy attól, hogy a kérdéses személy benyújt‑e, szándékozik‑e benyújtani vagy egyáltalán jogosult‑e benyújtani más kérelmeket, például kártérítési kérelmet, a lelki zaklatással kapcsolatban. A lelki zaklatás megvalósulásának az adminisztráció általi esetleges elismerése önmagában kedvező hatással járhat a zaklatást elszenvedő személy felépülésére irányuló terápiás eljárásban.

(lásd a 29., 31. és 32. pontot)

Hivatkozás:

a Közszolgálati Törvényszék F‑80/08. sz., Wenig kontra Bizottság ügyben 2009. november 30‑án hozott ítéletének 35. pontja.

2.      Az adminisztráció széles mérlegelési jogkörrel rendelkezik a feladatkörében végzett közigazgatási vizsgálatok lefolytatását illetően. Konkrétabban, mivel az adminisztráció erőforrásai korlátozottak, az elé terjesztett ügyekben a bizonyítást arányosan, vagyis – többek között – olyan mértékben kell lefolytatnia, hogy mindegyik ügyre a rendelkezésére álló idő megfelelő részét tudja fordítani. Ezenfelül az adminisztráció széles mérlegelési mozgástérrel rendelkezik a tanúk közreműködése minőségének és hasznosságának értékelését illetően is.

(lásd a 38. pontot)

Hivatkozás:

a Közszolgálati Törvényszék F‑124/05. és F‑96/06. sz., A és G kontra Bizottság egyesített ügyekben 2010. január 13‑án hozott ítéletének 173. pontja.

3.      A személyzeti szabályzat 12a. cikkének (3) bekezdése egyáltalán nem teszi a feltételezett zaklató ártó szándékát a lelki zaklatás megvalósulásának feltételévé. Ez a rendelkezés ugyanis „helytelen magatartásként” határozza meg a lelki zaklatást, amelynek megállapítása két feltétel együttes teljesülését igényli. Az első feltétel olyan magatartás, szóbeli vagy írott nyelvhasználat, gesztusok vagy más cselekvések létére vonatkozik, amelyek „egy időszak során ismétlődően vagy rendszeresen” fordulnak elő, és amelyek „szándékosak”. Az elsőtől az „és” kötőszóval elkülönített második feltétel arra vonatkozik, hogy e magatartás, szóbeli vagy írott nyelvhasználat, gesztusok vagy más cselekvések alkalmasak legyenek arra, hogy bármely „másik személy személyiségét, méltóságát, fizikai vagy pszichológiai integritását aláássák [helyesen: testi vagy lelki épségét sértsék]”. Két következtetés vonható le abból, hogy a „szándékos” jelző az első feltételhez kapcsolódik, nem pedig a másodikhoz. Egyrészt a személyzeti szabályzat 12a. cikkének (3) bekezdésében szereplő magatartásoknak, szóbeli vagy írott nyelvhasználatnak, gesztusoknak vagy más cselekvéseknek kell szándékosnak lenniük, ami kizárja e rendelkezés alkalmazási köréből a véletlen cselekvéseket. Másrészt nem szükséges, hogy e magatartás, szóbeli vagy írott nyelvhasználat, gesztusok vagy más cselekvések azzal a szándékkal valósuljanak meg, hogy más személy személyiségét, méltóságát, testi vagy lelki épségét aláássák. Másként fogalmazva a személyzeti szabályzat 12a. cikkének (3) bekezdése értelmében vett lelki zaklatás megvalósulhat anélkül is, hogy a zaklatónak szándékában állt volna az áldozatot lejáratni, vagy annak munkakörülményeit rontani. Elegendő az is, hogy szándékosan megvalósított cselekvései objektíve ilyen következményekkel járnak.

Ebben a tekintetben a zaklatásnak minősítéshez a vitatott cselekedeteknek objektíve olyan következményekkel kell járniuk, hogy lejáratják az áldozatot vagy rontják a munkakörülményeit. Mivel a szóban forgó cselekedeteknek a személyzeti szabályzat 12a. cikkének (3) bekezdése értelmében helytelennek kell lenniük, a zaklatásnak minősítés attól a feltételtől függ, hogy objektíve is annak tekinthető-e a kellő mértékben, abban az értelemben, hogy egy pártatlan, ésszerűen gondolkodó, átlagos érzékenységű és ugyanilyen helyzetben lévő szemlélő is túlzottnak és kifogásolhatónak tekintené.

(lásd a 63. és 65. pontot)

Hivatkozás:

a Közszolgálati Törvényszék F‑26/09. sz., N kontra Parlament ügyben 2010. március 9‑én hozott ítéletének 72. pontja.

4.      Nem szükséges, hogy az indokolás valamennyi jelentőséggel bíró tény‑ és jogkérdésre külön kitérjen, amennyiben azt, hogy valamely aktus indokolása megfelel‑e a személyzeti szabályzat 25. cikke második bekezdése követelményeinek, nem pusztán a szövegére figyelemmel kell megítélni, hanem az összefüggéseire, valamint az érintett tárgyra vonatkozó jogszabályok összességére való tekintettel is.

Ezenkívül az indokolás kezdeti elégtelenségét orvosolhatják akár az eljárás során közölt kiegészítő adatok, amennyiben keresetének benyújtása előtt a felperes már rendelkezett indokoláskezdeménynek tekinthető tényekkel.

(lásd a 74. és 75. pontot)

Hivatkozás:

az Elsőfokú Bíróság T‑132/03. sz., Casini kontra Bizottság ügyben 2005. szeptember 15‑én hozott ítéletének 36. pontja; T‑66/05. sz., Sack kontra Bizottság ügyben 2007. december 11‑én hozott ítéletének 65. pontja;

a Közszolgálati Törvényszék F‑89/09. sz., Gagalis kontra Tanács ügyben 2010. december 1‑jén hozott ítéletének 67. pontja; F‑4/10. sz., Nastvogel kontra Tanács ügyben 2011. szeptember 13‑án hozott ítéletének 66. pontja.