PEDRO CRUZ VILLALÓN
FŐTANÁCSNOK INDÍTVÁNYA
Az ismertetés napja: 2012. május 24.(1)
C‑190/11. sz. ügy
Daniela Mühlleitner
kontra
Ahmad Yusufi
és
Wadat Yusufi
(Az Oberster Gerichtshof [Németország] által előterjesztett előzetes döntéshozatal iránti kérelem)
„Joghatóság a polgári és kereskedelmi ügyekben – Joghatóság fogyasztói szerződések esetén – A 44/2001/EK rendelet 15. cikke (1) bekezdésének c) pontja – A Pammer és Hotel Alpenhof egyesített ügyekben hozott ítélet értelmezése – Mást tagállam felé az Interneten keresztül irányuló tevékenység – A joghatóságnak a távollevők között kötött szerződésként kötött fogyasztói szerződésekre történő korlátozása”
I – Bevezetés
1. A jelen előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdésével az Oberster Gerichtshof arra vár választ a Bíróságtól, hogy a fogyasztói szerződéseknek, amennyiben ezeket az Interneten végzett előkészítő műveletek előzik meg, szükségszerűen távollevők között kötött szerződéseknek kell minősülniük ahhoz, hogy a fogyasztó a polgári és kereskedelmi ügyekben a joghatóságról, valamint a határozatok elismeréséről és végrehajtásáról szóló 44/2001/EK tanácsi rendelet(2) 15. és 16. cikkében előírt különös joghatóságra hivatkozhasson.
2. Az ily módon megfogalmazott kérdésre könnyen lehetne választ adni a fent hivatkozott rendelet 15. cikke (1) bekezdése c) pontjának kellőképpen figyelmesen és jogi előzményeivel összefüggésben olvasott megfogalmazása alapján. Ugyanakkor, a Pammer és Hotel Alpenhof egyesített ügyekben a Bíróság nagytanácsa által nemrégiben hozott ítélet(3) egyik pontja értelmezhető úgy, hogy feltételként követelendő meg, hogy a szerződés távollevők között kötött szerződésnek minősüljön. Mindenesetre erre vonatkozik a kérdést előterjesztő bíróság kétsége.
3. A jelen ügy és a jelen indítvány tárgya tehát nem más, mint a Pammer és Hotel Alpenhof egyesített ügyekben hozott ítélet fent hivatkozott pontja terjedelmének meghatározása, amelynek, mint említettem, a jelen ügy sajátos körülményeire kell szorítkoznia, anélkül hogy ebből a fogyasztókkal kapcsolatos különös joghatóságra vonatkozó valamely további, általános és korlátozó jellegű követelményét kellene levonni.
II – Jogi háttér
4. A 44/2001 rendelet II. fejezetének („Joghatóság”) 4. szakaszában („Joghatóság fogyasztói szerződések esetén”) található 15. és 16. cikk előírja:
„15. cikk
„(1) Valamely személy, a fogyasztó által kereskedelmi vagy szakmai tevékenységén kívül eső céllal megkötött szerződéssel kapcsolatos ügyekben a joghatóságot a 4. cikk és az 5. cikk 5. pontjának sérelme nélkül e szakasz határozza meg, ha:
[…]
c) minden más esetben, a szerződést olyan személlyel kötötték, aki a fogyasztó lakóhelyének tagállamában kereskedelmi vagy szakmai tevékenységet folytat, vagy ilyen tevékenysége bármilyen módon az említett tagállamra, illetve több állam között az említett tagállamra is irányul, és a szerződés az ilyen tevékenység körébe tartozik.
[…]
16. cikk
(1) A fogyasztó a másik szerződő fél ellen akár annak a tagállamnak a bíróságai előtt, ahol a fél lakóhellyel vagy székhellyel rendelkezik, akár saját lakóhelyének bíróságai előtt indíthat eljárást.
(2) A fogyasztó ellen a másik szerződő fél kizárólag a fogyasztó lakóhelyének bíróságai [helyesen: lakóhelye tagállamának bíróságai] előtt indíthat eljárást.
[...]”
III – Tények és a nemzeti bíróság előtti eljárás
5. Daniela Mühlleitner, az alapügy felperese, schwanenstadti (Ausztria) lakos magánhasználatra használt gépkocsit keresett megvásárlásra az Interneten. Egy német keresőportálon (www.mobil.de) megadta a keresett gépkocsi jellemzőit, majd talált egy olyan ajánlathoz vezető linket, amely felkeltette érdeklődését. A linkre kattintva az alapügy felperesei, Ahmad Yusufi és Wadat Yusufi hamburgi (Németország) lakosok weboldalára jutott.
6. Az alperesek weboldalán külföldi előhívószámmal ellátott telefonszámot talált. D. Mühlleitner felhívta a számot, ahol az alperesek vállalkozásának alkalmazottai fogadták a hívást. Tájékoztatták, hogy az ajánlott gépkocsi már nem állt rendelkezésre, ugyanakkor közölték, hogy léteznek hasonló ajánlatok is. D. Mühlleitner beleegyezett, hogy e‑mailben további információkat és fényképeket kapjon egy másik gépkocsiról. Megállapításra került, hogy D. Mühlleitner a telefonbeszélgetés során tájékoztatta az alpereseket, hogy lakóhelye Ausztriában van, és megkérdezte, hogy ez a körülmény okozhat‑e nehézségeket a gépkocsi vásárlásával kapcsolatosan. Az alperesek kijelentették, hogy e tekintetben semmiféle nehézség nem áll fenn.
7. Ezt követően D. Mühlleitner Németországba utazott, és megkötötte az alperesekkel az adásvételi szerződést. Átvette a gépkocsit, és visszatért lakóhelyére, Ausztriába, ahol, számtalan hiba megállapítását és az alperesekkel történő több sikertelen kapcsolatfelvételt követően az osztrák bírósághoz fordult, hogy a vételár visszatérítését, valamint kártérítést követeljen.
8. Az elsőfokú bíróság elutasította a keresetet, azzal az indokkal, hogy nincs nemzetközi joghatósága, tekintettel arra a tényre, hogy az alperesek weboldalának Ausztriából való hozzáférhetősége nem indokolja a 44/2001 rendelet 15. és 16. cikkében előírt különös joghatóság alkalmazását. D. Mühlleitner a határozatot megtámadta, a másodfokú bíróság pedig helybenhagyta azt, újból elutasítva az osztrák bíróságok joghatóságát. Ez utóbbi határozat ellen felülvizsgálati kérelmet nyújtottak be az Oberster Gerichtshofhoz, amely a Bíróság elé terjesztette a jelen előzetes döntéshozatalra irányuló kérelmet.
IV – A Bíróság előtti eljárás
9. A Oberster Gerichtshof által előzetes döntéshozatalra terjesztett kérelmet 2011. április 22‑én vette nyilvántartásba a Bíróság Hivatala, az ebben található kérdés szövege a következő:
„Feltételét képezi‑e a 44/2001/EK rendelet (a továbbiakban: »Brüsszel I«‑rendelet) 15. cikke (1) bekezdése c) pontja alkalmazásának, hogy a fogyasztó és a vállalkozó között létrejött szerződés távollevők között kötött szerződésnek minősüljön?”
10. Az ügyben az alapeljárás felperese és alperesei, a Portugál Köztársaság, a Cseh Köztársaság, az Olasz Köztársaság, a Lengyel Köztársaság, a Svájci Államszövetség, valamint a Bizottság nyújtott be írásbeli észrevételt.
V – Az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdés
11. A kérdést előterjesztő bíróság által feltett kérdésre adandó válasz egyértelműen következik a 44/2001 rendeletből és a Bíróság ítélkezési gyakorlatából. Amint arra már a jelen indítvány bevezetésében utaltam, az egyetlen elem, amely e megoldást zavarja, a Pammer és Hotel Alpenhof egyesített ügyekben hozott ítélet egy pontja, konkrétan a 87. pont, amelynek értelmében a szóban forgó rendelet 15. cikke (1) bekezdése c) pontjának alkalmazása attól függ, hogy a fogyasztói szerződést távollevők között kötött szerződésként kötötték‑e meg.(4) Következésképpen, nem a hivatkozott rendelkezésben előírt kapcsolódási kritériumról kell dönteni, amely a tevékenység jellegét helyezi a középpontba. A jelen ügy egyetlen előzetes kérdésre korlátozódik, nevezetesen arra, hogy távollevők között kötött szerződés szükséges‑e ahhoz, hogy különös joghatóságra lehessen hivatkozni a fogyasztói jogok területén.
12. A továbbiakban bebizonyítom, hogy ez a feltétel nem szükséges sem az alkalmazandó szabályozás olvasatából, sem pedig a Pammer és Hotel Alpenhof egyesített ügyekben hozott ítéletből következően. Ha a rendelkezés azt követelné meg, hogy a fogyasztói szerződést távollevők között kötött szerződésként kössék meg, a joghatóság csak kevés számú helyzetre terjedne ki, ami láthatóan nem szerepel a rendelet célkitűzései között. Hasonlóképpen, a jelen eljárásban részt vevő egyetlen állam és a Bizottság sem ért egyet azzal, hogy a 15. cikk (1) bekezdésének c) pontja a távollevők között kötött szerződésként kötött fogyasztói szerződésekre korlátozódik, és úgy vélik, hogy a hivatkozott rendelkezés nem értelmezhető a fogyasztó hátrányára.
13. Egyetértek az államokkal és a Bizottsággal. Ezen állásfoglalásom alátámasztására először is a 15. cikk (1) bekezdése c) pontjának jogalkotási előzményeit elemzem. Ezt követően a rendelkezést a Bíróság ítélkezési gyakorlata fényében vizsgálom, a Pammer és Hotel Alpenhof egyesített ügyekben hozott ítéletet is beleértve. Különösen részletesen elemzem majd ezen ítélet 87. pontját, amelynek megfogalmazása a jelen előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdés alapját képezi.
A – A 44/2001 rendelet 15. cikke (1) bekezdése c) pontjának előzményei
14. Az 1968. évi Brüsszeli Egyezmény – amelynek helyébe a 44/2001 rendelet lépett – különös joghatóságot írt elő a fogyasztói szerződések vonatkozásában, az erre vonatkozó cikk megfogalmazása lényegét tekintve eltért a jelenlegi 15. cikk megfogalmazásától. A hivatkozott egyezmény 13. cikkének (3) bekezdése értelmében a különös joghatóságot akkor kellett alkalmazni, ha a fogyasztói szerződés tárgya szolgáltatásnyújtás vagy ingó dolgok, amennyiben „a szerződés megkötését a fogyasztó lakóhelye szerinti államban egy egyedileg tett javaslat vagy reklám előzte meg”, illetve amennyiben „a fogyasztó ezen államban tette meg az e szerződés megkötéséhez szükséges cselekményeket”.
15. Amint arra a Bizottság is joggal rámutatott, a Brüsszeli Egyezmény korábbi 13. cikkének (3) bekezdése elsősorban a távollevők között kötött szerződésként kötött fogyasztói szerződésekre vonatkozott. A rendelkezésben szereplő két tényállás az esetek nagy többségében az ilyen jellegű szerződésekből következett, még akkor is, ha ez nem mindig így történt. Ugyanis, amint azt a Bizottság is hangsúlyozza, semmi nem képezte akadályát a Brüsszeli Egyezmény korábbi 13. cikke (3) bekezdésének egy olyan helyzetre történő alkalmazásának, amikor az eladó vagy szolgáltató a fogyasztó lakóhelyére ment, hogy helyben kössék meg a szerződést.
16. A 44/2001 rendelet jelenlegi 15. cikkében szereplő változásokat a kereskedelmi technikáknak elsősorban az elektronikus kereskedelem területén tapasztalható fejlődése indokolja. E körülmény indította arra a Bizottságot, hogy a Brüsszeli Egyezmény korábbi 13. cikke (3) bekezdésének újrafogalmazását javasolja, amely lényegében változatlan maradt a jogalkotói eljárás során, és amely kiiktatja azon korábbi feltételt, amely arra kötelezte a fogyasztót, hogy saját államában tegye meg a szerződés megkötéséhez szükséges cselekményeket.(5) Amint azt a Bizottság is kiemelte a 15. cikk tervezetére vonatkozó észrevételeiben, ez a módosítás „azt jelenti, hogy a 15. cikk első bekezdésének 3. pontját a fogyasztó lakóhelye szerintitől eltérő tagállamban megkötött szerződésekre is alkalmazni kell”[nem hivatalos fordítás].(6) A Bizottság hozzáfűzte, hogy „mindez orvosolja a 13. cikk közismert hiányosságát, nevezetesen azt, hogy a fogyasztó nem érvényesíthette ezt a védelmi jellegű joghatóságot, amikor a másik szerződő fél kezdeményezésére el kellett hagynia a lakóhelye szerinti államot a szerződés megkötése céljából”[nem hivatalos fordítás].(7)
17. Mind a Svájci Államszövetség, mind pedig a Bizottság a Pocar-jelentésre hivatkozik, amelynek a 15. cikkre, valamint a Luganói Egyezmény 15. cikkére (amely megegyezik a 44/2001 rendelet 15. cikkével) vonatkozó értelmezése kiemelkedő jelentőségű.(8) E jelentés a jelen eljárásban érintett cikkre vonatkozó észrevételek között kifejezetten hangsúlyozza, hogy a kapcsolódás kritériuma „[n]em függ a fogyasztói cselekvés helyétől vagy a szerződéskötés helyétől, amely lehet a fogyasztó lakóhelye szerintitől eltérő állam is; kizárólag a másik fél tevékenységének van jelentősége, amelynek a fogyasztó lakóhelye szerinti államban kell folynia, vagy – esetleg elektronikus úton – az említett államra kell irányulnia”.(9) E tényállások esetén a jelentés szerint „[a Luganói] Egyezmény 16. cikke alapján a fogyasztó ilyenkor is indíthat eljárást a saját lakóhelye szerinti bíróságokon, függetlenül a szerződéskötés helyétől és az elektronikus úton nyújtott szolgáltatás igénybevételének helyétől”.(10)
18. Azon „fogyasztói szerződések” számának a 44/2001 rendelet 15. cikke (1) bekezdése c) pontjából következő növekedése vizsgálata, amelyekre a Brüsszeli Egyezmény 13. cikkét kellett alkalmazni, megerősíti ezt az értelmezést. Míg a Brüsszeli Egyezmény 13. cikkének első bekezdése e rendelkezés 3. pontjának alkalmazási területét azokra a szerződésekre korlátozta, amelyek „tárgya szolgáltatás nyújtása vagy ingó dolog értékesítése”, addig a 44/2001 rendelet 15. cikke (1) bekezdésének c) pontja általánosabban és tágabban fogalmaz. Az új rendelkezés ugyanis jelenleg általánosságban a szerződésekre vonatkozik, azok tárgyától függetlenül, amennyiben valamely fogyasztó és szolgáltató vagy eladó között az ez utóbbi kereskedelmi vagy szakmai tevékenysége keretében megkötött szerződésről van szó.
19. A 44/2001 rendelet 15. cikke (1) bekezdése c) pontja megfogalmazásának módosítására támaszkodva a Bíróság az Ilsinger‑ügyben hozott ítéletben nemrégiben hangsúlyozta, hogy „a Brüsszeli Egyezmény 13. cikke első bekezdése 3. pontjának a) és b) alpontjában részletesen megnevezett sajátos alkalmazási feltételek, amelyeknek az említett szerződéseknek eleget kell tenniük, ezt követően a 44/2001 rendelet 15. cikke (1) bekezdésének c) pontjában általánosabb megfogalmazásban szerepelnek annak érdekében, hogy az új kommunikációs eszközökre és az elektronikus kereskedelem fejlődésére tekintettel a fogyasztók számára nagyobb védelmet biztosítsanak”.(11) Mivel az új megfogalmazás nagyobb védelmet nyújt a fogyasztónak, a Bíróság a fent hivatkozott Ilsinger‑ügyben hozott ítéletben – szemben azzal, ahogyan korábban foglalt állást a Brüsszeli Egyezmény értelmezése vonatkozásában – kimondta, hogy a 15. cikk már „nem korlátozódik azokra az esetekre, amelyekben a felek szinallagmatikus kötelezettségeket vállaltak”.(12)
20. Másfelől, a Tanács és a Bizottság kibocsátott egy, a 44/2001 rendelet 15. és 73. cikkére vonatkozó közös nyilatkozatot(13), amelyben azt az álláspontot fogadják el, amelyet később a Bíróság alkalmaz a fent hivatkozott Ilsinger‑ügyben hozott ítéletben. A fogyasztói szerződés fennállásának követelményét illetően e két intézmény hangsúlyozza, hogy a 15. cikk „többféle értékesítési módszerre vonatkozik, amelyek közé tartoznak az Interneten keresztül megkötött távollevők között kötött szerződések”.(14) Semmiképp nem zárható ki, hogy a fogyasztói szerződés a távollevők között kötött szerződéstől eltérő, más formákban is megköthető, amely a rendelkezés tágabb értelmezését támasztja alá, a szerződéses jogviszonyok területéhez viszonyítva.
21. Ebből következik, hogy a 44/2001 rendelet 15. cikke (1) bekezdése c) pontjának célja nem azon fogyasztói szerződések számának csökkentése, amelyekre a különös joghatóságot alkalmazni kell a fogyasztói jog területén, hanem épp ennek az ellenkezője. Ha az uniós jogalkotó e joghatóságot a távollevők között kötött szerződésnek minősülő fogyasztói szerződésekre kívánta volna korlátozni, amely szerződéseket egyébként az uniós jog harmonizálta,(15) nyilvánvaló, hogy erre kifejezetten utalt volna a szóban forgó rendelkezésben.
22. Végső soron a 15. cikk (1) bekezdésének c) pontja által alkalmazott kapcsolódási elem, a Brüsszeli Egyezmény korábbi rendelkezésétől eltérően, nem az a hely, ahol a fogyasztó található, hanem azon kereskedelmi tevékenység helye, amely tevékenység a fogyasztó lakóhelye szerinti tagállam felé irányul. Következésképpen, a releváns elem az a terület lett, ahol az kívánja tevékenységét végezni, aki valamely árut vagy szolgáltatást szándékozik értékesíteni.(16) Amennyiben az a piac, amelyet a kereskedő tevőlegesen megcéloz, magában foglalja azon fogyasztó lakóhelye szerinti államot, akivel szerződéses jogviszonyba lép, meg kell állapítani, hogy tevékenysége ezen állam felé irányul.
23. Következésképpen, a 44/2001 rendelet új 15. cikke nagyon lényeges megközelítésbeli módosítást vezetett be a Brüsszeli Egyezményben előírt korábbi szabályhoz viszonyítva, éppen azzal a céllal, hogy lehetővé tegye az elektronikus kommunikációs eszközök útján előkészítő műveleteket végző fogyasztó számára, hogy akkor is a 15. cikk 81) bekezdése c) pontjának védelme alatt maradjon, ha a másik szerződő fél államába megy a szerződést megkötni.
B – A 44/2001 rendelet 15. cikke (1) bekezdésének c) pontja, valamint jogszabályi és az ítélkezési gyakorlatbeli kontextusa
24. A jelen értelmezés tárgyát alkotó rendelkezés történeti előzményein túl de lege lata léteznek más olyan elemek is, amelyek megerősítik azt az álláspontot, miszerint a 44/2001 rendelet 15. cikke (1) bekezdésének c) pontja nem korlátozódik a távollevők között kötött szerződésként megkötött fogyasztói szerződésekre.
25. A különös joghatóság célja a fogyasztói jog területén nem más, mint a fogyasztó, a szerződéses jogviszonyban a gyengébb fél védelme, akinek sajátos védelmet kell nyújtani. A 44/2001 rendelet indokolásának (13) preambulumbekezdése ezt kifejezetten megállapítja, a biztosítási, fogyasztói és munkaszerződésekkel kapcsolatban hangsúlyozva, hogy „a gyengébb felet az érdekeinek megfelelő, az általános szabályoknál kedvezőbb joghatósági szabályokkal kell védelemben részesíteni”.(17)
26. Hasonlóképpen, a 44/2001 rendeletnek sem a 15., sem a 16. cikkének a megfogalmazása nem utal kifejezetten a távollevők között kötött szerződésekre. Éppen ellenkezőleg, a rendelkezés előzményei, amint azt a jelen indítvány 16–20. pontjában megállapítottam, megerősítik, hogy a 44/2001 rendeletben a fogyasztói jog területén előírt különös joghatóság magában foglalja azokat a helyzeteket is, amikor a szerződő fél vagy a fogyasztó a másik fél lakóhelyére/székhelyére megy a szerződés megkötése céljából.(18)
27. Ha a 44/2001 rendelet 15. cikke (1) bekezdésének c) pontját úgy kellene értelmezni, hogy ez kizárólag a távollevők között kötött fogyasztói szerződésekre vonatkozik, számtalan olyan tényállás, amelyben a fogyasztók is jelen vannak, kikerülne a rendelkezés hatálya alól. Az ilyen jellegű tényállások száma kivételes mértékben növekedett az elektronikus kereskedelem megjelenésével, ahol mindennapos egyfelől az, hogy az eladó az Interneten hirdet, és honlapján keresztül egy meghatározott piacot céloz meg, másfelől pedig az, hogy a fogyasztó az Interneten látott hirdetés alapján tájékozódik és dönt a szerződés megkötése mellett. Trstenjak főtanácsnok a Pammer és Hotel Alpenhof egyesített ügyekben ismertetett indítványában azon egészségügyi szolgáltatásokat említi, amelyeket egy olyan internetes honlapon hirdettek, amely nyíltan más tagállamokban lakóhellyel rendelkező fogyasztókat ösztönzött a központ szolgáltatásainak igénybevételére.(19) Egy törékeny árucikk megvásárlására is gondolhatunk, amelyet a más tagállamban lakóhellyel rendelkező fogyasztó számára elektronikus postán küldött hirdetés előzött meg, és amelyről megegyezik az eladóval, de személyesen szeretné átvenni, a szerződés megkötésekor.
28. Az előző példák azt mutatják, hogy a szerződés megkötésének és az áru vagy szolgáltatás átvételének céljából történő helyváltoztatás puszta ténye okán a fogyasztó elveszítené a 44/2001 rendelet 15. és 16. cikkében a különös joghatóság által biztosított védelmet. Nehezen fogadható el, hogy ez a körülmény önmagában elegendő ahhoz, hogy a 44/2001 rendelet rendelkezései által a fogyasztói jog területén kitűzött céllal nyilvánvalóan ellentétes eredményhez vezessen.
29. Ily módon, ha a cikk megszorító értelmezését fogadnánk el, a különös joghatóság kizárása éppen egy olyan tényezőből, nevezetesen a fogyasztó határokon átnyúló helyváltoztatásából következne, amely tényezőnek, ahelyett hogy megfosztaná a fogyasztót a védelemtől, éppen hogy meg kellene erősítenie a fogyasztónak a 44/2001 rendelet általi védelmét. Paradox lenne, hogy egy olyan eszköz alkalmazhatósága, mint a 44/2001 rendelet, az egyik szerződő fél helyváltoztatásának hiányától függene, ráadásul a gyengébb szerződő félétől, akinek a jogszabály szövege különösen kedvező bánásmódot kíván biztosítani.(20)
30. A 44/2001 rendelethez kapcsolódó más jogszabályok szövegének olvasata lehetővé teszi annak megállapítását, hogy nem szükséges, hogy távollevők között kötött fogyasztói szerződésről legyen szó. Például, a szerződéses kötelezettségekre vonatkozó jogról szóló 593/2008/EK rendelet(21) indokolásának (25) preambulumbekezdése, valamint 6. cikke kollíziós szabályt ír elő az olyan fogyasztói szerződések esetében, amelyek kapcsolódási eleme összhangban van a 44/2001 rendelet 15. cikkében előírt joghatósági szabállyal. Az 593/2008 rendelet nem a távollevők között kötött fogyasztói szerződésekre utal, hanem kizárólag a fogyasztó lakóhelye szerinti tagállam felé irányuló kereskedelmi tevékenységre. A szerződésre alkalmazandó jog meghatározására semmiféle hatást nem gyakorol az, hogy a másik szerződő fél előzetes cselekményei következményeként a fogyasztó változtatja‑e a helyét, vagy sem. Illetve, a rendelet legalábbis hallgat arról, hogy a szerződést távollevők között kötött szerződésként kell megkötni.
31. A Bíróság eddigi ítélkezési gyakorlata nem tartalmaz kategorikus megállapításokat e tekintetben. Mindenesetre bizonyos jelek a „szerződésnek” a 44/2001 rendelet 15. cikke (1) bekezdése c) pontjában szereplő fogalma kiterjesztő értelmezése felé mutatnak.
32. A fent hivatkozott Ilsinger‑ügyben hozott ítéletben a Bíróság hangsúlyozta azon tény jelentőségét, hogy a 44/2001 rendelet jelenlegi 15. cikke (1) bekezdésének c) pontja „a tárgytól függetlenül az összes szerződésre vonatkozik”, amennyiben azt a fogyasztó az eladóval kötötte az utóbbi kereskedelmi vagy szakmai tevékenységének keretében.(22) Ez a jellemző, nevezetesen a tárgy irrelevanciája, még nagyobb jelentőséggel bír, ha ezt a cikket összehasonlítjuk a Brüsszeli Egyezmény korábbi rendelkezésének megfogalmazásával, amely a joghatóságot azokra a szerződésekre korlátozta, amelyek tárgya „szolgáltatások nyújtása vagy ingó dolgok adásvétele” volt. Ily módon, amint azt már a jelen indítvány 20. pontjában megállapítottam, a Bíróság az Ilsinger‑ügyben hozott ítéletben e rendelkezés történeti értelmezésére támaszkodott, hogy kiszélesítse a fogyasztói szerződések azon típusát, amelyekre a 44/2001 rendelet 16. cikke szerinti különös joghatóságot alkalmazni kell. Tény, hogy a Bíróság habozás nélkül szakadt el a Brüsszeli Egyezmény régebbi 13. cikkének értelmezésén alapuló korábbi ítélkezési gyakorlattól, amely e cikk alkalmazását a szinallagmatikus jellegű fogyasztói szerződésekre korlátozta.(23) A 44/2001 rendelet hatálybalépését követően, amely e rendelkezés új változatát tartalmazza, az Ilsinger‑ügyben hozott ítélet kimondta, hogy az egyoldalú fogyasztói szerződések kizárása továbbra sem megalapozott.
33. A fent hivatkozott Ilsinger‑ügyben ismertetett indítványában Trstenjak főtanácsnok ugyanerre az eredményre jutott. Az ítéletben kifejtett indokokon túl a főtanácsnok hangsúlyozta a 44/2001 rendelet 15. cikke (1) bekezdése c) pontjának elején szereplő „minden más esetben” kifejezés hatásának jelentőségét.(24) Egyetértek azzal, hogy ez a kifejezés kellőképpen egyértelmű, és magától értetődik, hogy a „minden” szó megalapozatlanná tesz minden olyan értelmezést, amely korlátozza a rendelkezés hatálya alá tartozó fogyasztói szerződések számát.
34. Végül a fenti megállapítások közvetlenül a Pammer és Hotel Alpenhof egyesített ügyekben hozott ítélethez vezetnek, különösen 87. pontjához, amely a jelen jogvita tárgyát képezi. Ebben az ítéletben a Bíróság nagytanácsa először értelmezte a 44/2001 rendelet 15. cikke (1) bekezdésének c) pontját azon feltételek meghatározása céljából, amelyek mellett megállapítható, hogy valamely eladó vagy szolgáltató honlapon ismertetett tevékenysége valamely tagállam felé „irányult”. Bizonyos kritériumok felsorolását követően az ítélet a Bíróság elé terjesztett két ügy ténybeli körülményeit elemzi. A Hotel Alpenhof ügyet illetően, amelynek tárgya a német bíróságok joghatósága volt egy Németországban lakóhellyel rendelkező fogyasztó és egy Ausztriában található szálloda tulajdonosa közötti jogvita tekintetében, a Bíróság kimondta:
„85 A Hotel Alpenhof és O. Heller közötti jogvitához hasonló ügyben, úgy tűnik, […] több arra utaló jel is van, hogy a kereskedő tevékenysége az Osztrák Köztársaságon kívül egy vagy több másik tagállamra is irányult. Mindazonáltal a nemzeti bíróság feladata annak ellenőrzése, hogy ez a helyzet áll‑e fent.
86. A Hotel Alpenhof ugyanakkor úgy érvel, hogy a fogyasztóval a szerződést a helyszínen kötötték meg, és nem távollévők közötti szerződésről van szó, a szobák kulcsának átadása és a fizetés a helyszínen történt, és ekképpen nem alkalmazható a 44/2001 rendelet 15. cikke (1) bekezdésének c) pontja.
87. E tekintetben azon körülmény, miszerint a kulcsok fogyasztónak történő átadására és a fogyasztó általi fizetésre a kereskedő székhelye szerinti tagállam területén került sor, nem akadálya az említett rendelkezés alkalmazásának, amennyiben a foglalásra és annak visszaigazolására távollévők között került sor, így a fogyasztó a távolból vállalt szerződéses kötelezettséget.”(25)
35. Eddig az ítélet.
36. Amint arra már a jelen indítvány elején is felhívtam a figyelmet, a kérdést előterjesztő bíróság a 87. pont megfogalmazása tekintetében arra keresi a választ, hogy a Bíróság a 44/2001 rendelet 15. cikke (1) bekezdése c) pontjának hatályát kizárólag a távollevők között kötött fogyasztói szerződésekre kívánta‑e korlátozni. Amint arra fentebb rámutattam, úgy vélem, hogy az e kérdésre adandó válasznak nemlegesnek kell lennie, nemcsak az eddig felsorolt indokok alapján, hanem magának a Pammer és Hotel Alpenhof egyesített ügyekben hozott ítéletnek a megfogalmazása alapján is.
37. Elvonatkoztatva attól a ténytől, hogy a Hotel Alpenhof esetében a szerződést távollevők között kötött szerződésként kötötték meg, a Bíróság ugyanis nem tett mást, mint egy körülményre helyezte a hangsúlyt, de nem egy, a 44/2001 rendelet által megkövetelt kötelező feltétel teljesülésére. Ez az ítélet egészének olvasatából is kitűnik, mivel a Hotel Alpenhof üggyel egyesített Pammer‑ügy körülményeinek vizsgálata során a Bíróság nem tesz említést semmiféle, az adott ügyben a felek által távollevők között kötött, illetve helyben kötött szerződésről. Ehhez még hozzá kell tenni Trstenjak főtanácsnoknak a Pammer és Hotel Alpenhof egyesített ügyekben ismertetett indítványát, amelyben egyértelműen elutasítja azt az álláspontot, hogy a 44/2001 rendelet 15. cikke (1) bekezdésének c) pontját kizárólag a távollevők között kötött szerződésekként megkötött fogyasztói szerződésekre kell alkalmazni.(26)
38. Úgy vélem, hogy a Pammer és Hotel Alpenhof egyesített ügyekben hozott ítélet 87. pontja nem azért emeli ki a szerződés távollevők között kötött szerződés jellegét, hogy ezt követelményként állítsa be, hanem éppen azért, hogy kizárja a fent hivatkozott 15. cikk (1) bekezdése c) pontjának túlságosan megszorító értelmezését. A távollevők között kötött szerződésre történő utalás célja a szerződéskötést megelőző előkészítő műveletek és az Interneten megkötött előzetes szerződés jelentőségének kizárása, amely tevékenység a fogyasztó lakóhelye szerinti tagállamba az Interneten keresztül irányuló tájékoztatáson alapul. Úgy vélem, hogy a távollevők között kötött szerződés említésével a Bíróság hangsúlyozni kívánta, hogy az adott ügyben nemcsak hogy már előkészítő műveleteket végeztek a fogyasztónak a Hotel Alpenhofba történő érkezését megelőzően, hanem ráadásul a kulcsok átadása előtt a felek már szerződést is kötöttek.
39. Következésképpen, úgy ítélem meg, hogy a 44/2001 rendelet 15. cikke (1) bekezdésének c) pontját úgy kell értelmezni, hogy az nem követeli meg, hogy a fogyasztó és az eladó vagy szolgáltató közötti szerződést távollevők között kötött szerződésként kössék meg.
VI – Végkövetkeztetések
40. A fenti megfontolásokra figyelemmel azt javaslom a Bíróságnak, hogy az Oberster Gerichtshof által előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdésre a következőképpen válaszoljon:
„A polgári és kereskedelmi ügyekben a joghatóságról, valamint a határozatok elismeréséről és végrehajtásáról szóló, 2000. december 22‑i 44/2001/EK tanácsi rendelet 15. cikke (1) bekezdésének c) pontja nem követeli meg, hogy a fogyasztó és az eladó vagy szolgáltató közötti szerződést távollevők között kötött szerződésként kössék meg.”