A KÖZSZOLGÁLATI TÖRVÉNYSZÉK VÉGZÉSE

(első tanács)

2007. március 27.

F‑87/06. sz. ügy

Thierry Manté

kontra

az Európai Unió Tanácsa

„Tisztviselők – Díjazás – Beilleszkedési támogatás – Tisztviselővé kinevezett kirendelt nemzeti szakértő – Jogalap nélkül kifizetett összeg visszakövetelése – Nyilvánvaló elfogadhatatlanság”

Tárgy: Az EK 236. és az EA 152. cikk alapján benyújtott kereset, amelyben T. Manté az Európai Közösségek tisztviselőjévé vált volt kirendelt nemzeti szakértő kéri egyrészt a kinevezésre jogosult hatóságnak a beilleszkedési támogatást megtagadó és az ezen a címen kifizetett összegek visszatérítését elrendelő 2005. augusztus 22‑i határozatának megsemmisítését, az ugyanezen hatóság 2005. október 17‑én elfogadott a fent említett 2005. augusztus 22‑i határozat ismételt megfontolása iránti kérelmét elutasító határozatával és a 2006. május 10‑i, a felperes panaszát elutasító határozatával együtt, másrészt kéri az álláspontja szerint neki okozott károk megtérítését.

Határozat: A Közszolgálati Törvényszék a keresetet – mint nyilvánvalóan elfogadhatatlant – elutasítja. A Tanács köteles viselni –  aját költségein kívül – T. Manté költségeinek felét.

Összefoglaló

Eljárás – Indokolt végzéssel hozott határozat – Feltételek – Nyilvánvalóan elfogadhatatlan vagy jogilag nyilvánvalóan megalapozatlan kereset

(Az Elsőfokú Bíróság eljárási szabályzata, 111. cikk; személyzeti szabályzat, 90. és 91. cikk; 2004/752 tanácsi határozat, 3. cikk, (4) bekezdés)

Nyilvánvalóan elfogadhatatlan kereset esetében az eljárás folytatása nélkül, indokolt végzéssel való határozathozatalnak az Elsőfokú Bíróság eljárási szabályzatának 111. cikkében előírt lehetősége nem kizárólag azokra az esetekre vonatkozik, amikor olyan mértékben nyilvánvaló és szembeszökő ezen elfogadhatósági szabályok megsértése, hogy az elfogadhatóság mellett semmilyen komoly érv nem hozható fel, hanem azokra az esetekre is, amikor az ítélkező testület az akta áttekintésekor úgy véli, hogy az ügy iratai alapján rendelkezik a szükséges ismeretekkel, és teljességgel meg van győződve a kereset elfogadhatatlanságáról, többek között mivel a kereset figyelmen kívül hagyja az állandó ítélkezési gyakorlat által megfogalmazott követelményeket, ezenkívül álláspontja szerint ebben a vonatkozásban a tárgyalás tartása semmilyen új tény feltárására nem alkalmas. Ebben az esetben a kereset indokolt végzéssel való elutasítása nemcsak a pergazdaságosságot szolgálja, hanem a feleket is megkíméli azoktól a költségektől, amivel a tárgyalás tartása járna.

Ez a helyzet akkor is, amikor valamely felperes – azon állandó ítélkezési gyakorlat ellenére, amely szerint a tisztviselőnek a számára sérelmet okozó aktus esetén a személyzeti szabályzat 90. cikkének (2) bekezdésében előírt panaszeljárást kell alkalmaznia – egyszerű kérelmet nyújt be, amelyben a nyilvánvalóan sérelmet okozó aktusnak minősülő aktus újbóli vizsgálatát kéri, és ezt követően az adminisztrációnak ezen kérelemre adott válaszával szemben nyújt be panaszt, miközben nem tartja be a személyzeti szabályzat 90. és 91. cikkében a panasz és a kereset benyújtására előírt határidőket.

Ezenfelül a sérelmet okozó aktus ellen benyújtott kérelem elutasításáról szóló határozatban található tájékoztatás – miszerint ezen határozat ellen panaszt is be lehetett volna nyújtani – nem eredményezheti a menthető tévedésre vonatkozó ítélkezési gyakorlatnak a felperes javára való alkalmazását, mivel a jelen esetben nem teljesült az ítélkezési gyakorlatnak a szokásosan tájékozott személytől megkövetelt gondosságot tanúsító tisztviselő menthető tévedésére vonatkozó alkalmazási feltétele; a tisztviselő ugyanis nem az intézmény megtévesztő magatartása miatt, hanem szabad akaratából döntött úgy, hogy a sérelmet okozó aktusra kérelem benyújtásával válaszol; ezen körülmények között a menthető tévedésre vonatkozó ítélkezési gyakorlatra a felperes csak abban az esetben hivatkozhat, ha kétségei támadnak a kérelem benyújtása útján kezdeményezett eljárás szabályszerűségét illetően, és a sérelmet okozó aktus időpontját követően a jogszabály által előírt számított három hónapos határidőn belül panaszt benyújtására készül, majd – mivel a fent említett tájékoztatás meggyőzte az eredeti eljárásának szabályszerűségéről – erről lemondott.

(lásd a 15., 16., 19., 20. és 23–26. pontot)

Hivatkozás:

az Elsőfokú Bíróság T‑14/91. sz., Weyrich kontra Bizottság ügyben 1991. június 7‑én hozott végzésének (EBHT 1991., II‑235. o.) 32. és 34. pontja; T‑11/01. sz., Mascetti kontra Bizottság ügyben 2003. április 1‑jén hozott végzésének (EBHT‑KSZ 2003., I‑A‑117. és II‑579. o.) 33. pontja;

a Közszolgálati Törvényszék F‑27/05. sz., Le Maire kontra Bizottság ügyben 2006. június 28‑án hozott ítéletének (EBHT‑KSZ 2006., I‑A‑1‑47. és II‑A‑1‑159. o.) 36. pontja.