A BÍRÓSÁG ÍTÉLETE (nagytanács)

2019. október 31.(*)

„Tagállami kötelezettségszegés – Saját források – Az Európai Unió és a tengerentúli országok és területek (TOT) társulása – 91/482/EGK határozat – A 101. cikk (2) bekezdése – A nem a TOT‑okból származó, valamely TOT‑ban szabad forgalomban lévő és változatlan formában az Unióba újraexportált termékeknek az Unióba történő vámmentes behozatala – EXP‑exportbizonyítványok – A bizonyítványoknak a TOT hatóságai általi szabálytalan kiállítása – Az EUSZ 4. cikk (3) bekezdése – A lojális együttműködés elve – Az érintett TOT‑tal különleges kapcsolatban álló tagállam felelőssége – Az EXP‑exportbizonyítványok szabálytalan kiállítása által az Unió saját forrásai tekintetében okozott veszteség megtérítésére irányuló kötelezettség – Anguilláról származó alumíniumbehozatal”

A C‑391/17. sz. ügyben,

az EUMSZ 258. cikk alapján kötelezettségszegés megállapítása iránt 2017. június 30‑án,

az Európai Bizottság (képviselik: A. Caeiros, J.‑F. Brakeland, L. Flynn és S. Noë, meghatalmazotti minőségben)

felperesnek

Nagy‑Britannia és Észak‑Írország Egyesült Királysága (képviselik kezdetben: J. Kraehling, G. Brown, R. Fadoju és S. Brandon, meghatalmazotti minőségben, segítőik: K. Beal QC és P. Luckhurst barrister, később: S. Brandon és F. Shibli, meghatalmazotti minőségben, segítőik: K. Beal QC és P. Luckhurst barrister)

alperes ellen,

támogatja:

a Holland Királyság (képviselik: M. Bulterman, B. Koopman és J. Langer, meghatalmazotti minőségben)

beavatkozó fél,

benyújtott keresete tárgyában,

A BÍRÓSÁG (nagytanács),

tagjai: K. Lenaerts elnök, R. Silva de Lapuerta elnökhelyettes, J.‑C. Bonichot, A. Arabadjiev, M. Safjan, S. Rodin tanácselnökök, J. Malenovský, L. Bay Larsen, T. von Danwitz (előadó), C. Toader, C. Vajda, F. Biltgen és K. Jürimäe bírák,

főtanácsnok: M. Bobek,

hivatalvezető: L. Hewlett főtanácsos,

tekintettel az írásbeli szakaszra és a 2018. október 2‑i tárgyalásra,

a főtanácsnok indítványának a 2019. február 6‑i tárgyaláson történt meghallgatását követően,

meghozta a következő

Ítéletet

1        Keresetlevelében az Európai Bizottság annak megállapítását kéri a Bíróságtól, hogy Nagy‑Britannia és Észak‑Írország Egyesült Királysága – mivel nem térítette meg az azon saját források tekintetében bekövetkezett veszteséget, amelyeket a Közösségek saját forrásainak rendszeréről szóló 88/376/EGK, Euratom határozat végrehajtásáról szóló, 1989. május 29‑i 1552/89/EGK Euratom tanácsi rendelet (HL 1989. L 155., 1. o.) 2., 6., 10., 11. és 17. cikke alapján meg kellett volna állapítani abban az esetben, ha az 1999/2000-es időszakban az Anguillából származó alumíniumbehozatal vonatkozásában nem állítottak volna ki exportbizonyítványokat az Európai Gazdasági Közösség és a tengerentúli országok és területek társulásáról szóló, 1991. július 25‑i 91/482/EGK tanácsi határozat (HL 1991. L 263., 1. o.; a továbbiakban: TOT‑határozat) 101. cikke (2) bekezdésének megsértésével – nem teljesítette az EK‑Szerződés 5. cikkéből (később EK 10. cikk, jelenleg az EUSZ 4. cikk (3) bekezdése) eredő kötelezettségeit.

 Jogi háttér

 A nemzetközi jog

2        Az Egyesült Nemzetek Alapokmányát (kihirdette: az 1956. évi I. tv.) San Franciscóban, 1945. június 26‑án írták alá. Ezen alapokmány 73. cikke, amely annak „Az önkormányzattal nem rendelkező területekre vonatkozó nyilatkozat” című XI. fejezetében található, a következőképpen rendelkezik:

„Az Egyesült Nemzeteknek azok a tagjai, amelyek olyan területek igazgatásáért vállalták vagy készek vállalni a felelősséget, amely területek népei az önkormányzat teljes mértékét még nem érték el, elismerik e területek lakossága érdekei elsőbbségének alapelvét. Magasztos megbízatásnak tekintik azt a kötelességüket, hogy a nemzetközi békének és biztonságnak a jelen Alapokmánnyal létesített rendje keretében e területek lakosságának jólétét tőlük telhetőleg előmozdítsák, és ebből a célból

[…]

b)      az egyes területek és népeik különleges viszonyainak és előrehaladottságuk különböző fokának megfelelően kifejlesszék ezek önkormányzati képességét, vegyék tekintetbe a szóban levő népek politikai törekvéseit, és támogassák őket szabad politikai intézményeik fokozatos kifejlesztésében.”

 Az uniós jog

 Az EK‑Szerződés

3        A kifogásolt kötelezettségszegés alapjául szolgáló tények részben az EK‑Szerződést módosító Amszterdami Szerződés hatálybalépését megelőzően, részben pedig azt követően valósultak meg. A kötelezettségszegés megállapítása iránti jelen kereset szempontjából releváns rendelkezések azonban lényegében azonosak. Az EK‑Szerződés 5. cikke (később EK 10. cikk) szerint:

„A tagállamok az e szerződésből, illetve a Közösség intézményeinek intézkedéseiből eredő kötelezettségek teljesítésének biztosítása érdekében megteszik a megfelelő általános vagy különös intézkedéseket. A tagállamok elősegítik a Közösség feladatainak teljesítését.

A tagállamok tartózkodnak minden olyan intézkedéstől, amely veszélyeztetheti e szerződés célkitűzéseinek megvalósítását.”

4        E rendelkezésnek lényegében az EUSZ 4. cikk (3) bekezdése lépett a helyébe.

5        E Szerződés negyedik része, amely „A tengerentúli országok és területek társulása” címet viselte, annak 131–137. cikkét (később, módosítást követően EK 182–EK 188. cikk, jelenleg EUMSZ 198–EUMSZ 204. cikk) foglalta magában. Az említett 131. cikk (később, módosítást követően EK 182. cikk, jelenleg EUMSZ 198. cikk) értelmében:

„A tagállamok egyetértenek azzal, hogy a Dániával, Franciaországgal, Hollandiával és az Egyesült Királysággal különleges kapcsolatban álló, Európán kívüli országok és területek társuljanak a Közösséggel. Ezeket az országokat és területeket (a továbbiakban: országok és területek) e szerződés IV. melléklete sorolja fel.

A társulás célja az országok és területek gazdasági és társadalmi fejlődésének előmozdítása, valamint közöttük és a Közösség egésze között szoros gazdasági kapcsolatok létrehozása.

Az e szerződés preambulumában foglalt elveknek megfelelően a társulás elsődlegesen ezen országok és területek lakosai érdekeinek és jólétének előmozdítását szolgálja annak érdekében, hogy hozzásegítse őket az általuk kívánt gazdasági, társadalmi és kulturális fejlődéshez.”

6        Az említett Szerződés 133. cikkének (1) bekezdése (később, módosítást követően az EK 184. cikk (1) bekezdése, jelenleg az EUMSZ 200. cikk (1) bekezdése) a következőképpen rendelkezett:

„A tagállamok közötti vámoknak az e szerződés rendelkezéseinek megfelelő tilalmával összhangban tilos az országokból és területekről származó áruknak a tagállamokba történő behozatala esetén fizetendő vámok alkalmazása.”

7        Ugyanezen Szerződés 136. cikke (később, módosítást követően EK 187. cikk, jelenleg EUMSZ 203. cikk) szerint:

„Az e szerződés hatálybalépését követő ötéves kezdeti időszakban az országok és területek Közösséggel való társulására vonatkozó részletes szabályokat és eljárást az e szerződéshez csatolt végrehajtási egyezmény határozza meg.

Az előző bekezdésben említett egyezmény lejárta előtt, a szerzett tapasztalatok és az e szerződésben meghatározott elvek alapján a Tanács egyhangúlag megállapítja a következő időszakra vonatkozó rendelkezéseket.”

8        Az EK‑Szerződés 227. cikkének (1) és (3) bekezdése (később, módosítást követően az EK 299. cikk (1) és (3) bekezdése, jelenleg az EUSZ 52. cikk (1) bekezdése és az EUMSZ 355. cikk (2) bekezdése) a következőképpen rendelkezett:

„(1)      Ezt a szerződést a Belga Királyságra, a Dán Királyságra, a Németországi Szövetségi Köztársaságra, a Görög Köztársaságra, a Spanyol Királyságra, a Francia Köztársaságra, Írországra, az Olasz Köztársaságra, a Luxemburgi Nagyhercegségre, a Holland Királyságra, az Osztrák Köztársaságra, a Portugál Köztársaságra, a Finn Köztársaságra, a Svéd Királyságra, valamint Nagy‑Britannia és Észak‑Írország Egyesült Királyságára kell alkalmazni.

[…]

(3)      Az e szerződés IV. mellékletében felsorolt tengerentúli országokra és területekre az e szerződés negyedik részében a társulásra vonatkozóan meghatározott különleges szabályokat kell alkalmazni.

A Szerződések nem alkalmazhatók azokra a Nagy‑Britannia és Észak‑Írország Egyesült Királyságával különleges kapcsolatban álló tengerentúli országokra és területekre, amelyeket a fenti felsorolás nem tartalmaz.”

9        Az EK‑Szerződésnek a „Tengerentúli országok és területek, amelyekre a szerződés negyedik részének rendelkezéseit kell alkalmazni” című IV. mellékletében (később, módosítást követően az EK‑Szerződés II. melléklete, jelenleg az EUM‑Szerződés II. melléklete) szereplő felsorolás többek között Anguillát is említette.

 Az 1552/89 rendelet

10      A tényállás időszakában az 1552/89 rendelet 2., 6., 10., 11. és 17. cikke szabályozta azokat a feltételeket, amelyek mellett a tagállamoknak meg kellett állapítaniuk az Unió saját forrásait, valamint azokat az Unió költségvetése számára rendelkezésre kellett bocsátaniuk, és e saját források között szerepelt a vám.

 A TOT‑határozat

11      A TOT‑határozat első és harmadik preambulumbekezdésének szövege a következő volt:

„[M]ivel egy új időszakra vonatkozóan meg kell állapítani a tengerentúli országoknak és területeknek (a továbbiakban: TOT) az Európai Gazdasági Közösséggel való társulására vonatkozó rendelkezéseket; mivel e rendelkezések Francia Köztársasághoz tartozó területekre, az Egyesült Királysághoz tartozó területekre és országokra, a Holland Királysághoz tartozó országokra, és részben Grönlandra vonatkoznak;

[…]

mivel a Közösség régen megnyitotta a piacát a TOT‑okból származó, valamint az AKCS‑országokból származó termékek számára; mivel a Közösség és a TOT‑ok közötti különleges kapcsolatra tekintettel a Szerződésben, és különösen annak negyedik részében foglalt rendelkezések alapján e rendelkezéseket fejleszteni kell annak érdekében, hogy a TOT‑ok részére nagyobb mértékű rugalmasságot lehessen biztosítani az onnan származó termékekre vonatkozó származási szabályok tekintetében a nem a TOT‑okból származó bizonyos termékeket érintő új szabályok elfogadásával”.[nem hivatalos fordítás]

12      E határozat 1. cikke értelmében annak célja az említett határozat I. mellékletében felsorolt TOT‑ok esetében a gazdasági, kulturális és társadalmi fejlődés elősegítése és felgyorsítása, valamint azok gazdasági struktúráinak megerősítése. E melléklet 4. pontja említette Anguillát, mint „[az Egyesült Királysághoz] tartozó” TOT‑ot.

13      A TOT‑határozat 6. cikkének első bekezdése a következőképpen rendelkezett:

„A 10. cikkben említett partnerségi eljárásban részt vevő hatóságok a saját hatásköreik keretein belül rendszeresen megvizsgálják ezen eljárás alkalmazásának az eredményeit, és biztosítják a jelen határozat céljainak eléréséhez szükséges véleményeket és ösztönzést.” [nem hivatalos fordítás]

14      E határozat 10. cikke értelmében:

„Annak érdekében, hogy az illetékes helyi hatóságok az érintett tagállamok központi hatóságai hatásköreinek tiszteletben tartása mellett nagyobb részt vállalhassanak a TOT‑ok és az EKG társulását érintő elvek végrehajtásában, bevezetésre kerül egy olyan konzultatív eljárás, amely a Bizottság, a Tagállam és a TOT közötti partnerség elvén alapul.

Ez a partnerség, amelynek részletes szabályait a jelen határozat 234., 235. és 236. cikke határozza meg, lehetővé teszi a társulás keretében elért vívmányok vizsgálatát, valamint a TOT‑ok és a Közösség közötti kapcsolat keretében esetlegesen felmerülő problémák megtárgyalását.” [nem hivatalos fordítás]

15      Az említett határozat 101. cikkének (2) bekezdése a következőképpen rendelkezett:

„A nem a TOT‑okból származó, de valamely TOT‑ban szabad kereskedelmi forgalomban lévő és ilyen minőségben a Közösségbe újra kivitt termékek a Közösségbe történő behozatalkor mentesek a vámok és azokkal azonos hatású adók alól, feltéve hogy

–        az érintett TOT‑ban megfizették a legalább a Közösségben a legnagyobb kedvezményes vámtételre jogosult harmadik országból származó azonos termékek behozatalakor alkalmazott szintnek megfelelő vámokat vagy azokkal azonos hatású adókat;

–        eddig nem vonatkozott rájuk a vámok vagy azokkal azonos hatású adók alóli mentesség vagy ezek teljes vagy részleges visszafizetése;

–        azokat exportbizonyítvány kíséri.” [nem hivatalos fordítás]

16      A TOT‑határozat 108. cikke (1) bekezdésének második francia bekezdése szerint e határozat III. melléklete határozza meg azokat a feltételeket, amelyek a nem a TOT‑okból származó, de valamely TOT‑ban szabad kereskedelmi forgalomban lévő termékeknek az Unióba való belépésére, valamint az ezzel kapcsolatos közigazgatási együttműködési módszerekre vonatkoznak.

17      E határozat 234. cikke értelmében:

„A Közösség fellépése a lehető legnagyobb mértékben a Bizottság, a TOT‑tal kapcsolatban álló tagállam, valamint a TOT illetékes helyi hatóságai közötti szoros együttműködésen alapul.

Ez az együttműködés a továbbiakban: »partnerség«.” [nem hivatalos fordítás]

18      Az említett határozat 235. cikkének (1) és (2) bekezdése a következőket írta elő:

„(1)      A partnerség kiterjed a Közösség által a jelen határozat keretében végzett tevékenységek tervezésére, előkészítésére, finanszírozására, nyomon követésére és értékelésére, valamint minden olyan problémára, amely a TOT‑ok és a Közösség közötti kapcsolatban merül fel.

(2)      E célból – többek között az érintett TOT‑ok kérésére – a TOT‑ok konzultatív jellegű, a 234. cikkben említett három partnerből álló társulási munkacsoportjai hozhatók létre akár a TOT‑ok földrajzi övezete szerint, akár az ugyanazon tagállamhoz tartozó TOT‑ok csoportjai szerint. E csoportok a következőképpen hozhatók létre:

–        egyedi problémák kezelése érdekében, ad hoc módon,

–        tartósan, a társulási határozat keretében fennmaradó időtartamra; ebben az esetben e csoportok legalább évente egy alkalommal találkozót tartanak a jelen határozat végrehajtása tekintetében elért haladás vizsgálata és az (1) bekezdésben említett egyéb kérdések megtárgyalása céljából.” [nem hivatalos fordítás]

19      Ugyanezen határozat 237. cikke szerint:

„A jelen határozat – a TOT‑ok és a francia tengerentúli megyék közötti kapcsolatokat érintően a jelen határozatban előírt különleges rendelkezések sérelme nélkül – egyrészt azokra a területekre alkalmazandó, amelyek az Európai Gazdasági Közösséget létrehozó szerződés hatálya alá tartoznak, mégpedig az e Szerződésben meghatározott feltételekkel, valamint másrészt a TOT‑ok területeire.”[nem hivatalos fordítás]

20      A TOT‑határozat III. mellékletének 2. cikke, melynek címe „EXP‑exportbizonyítvány”, (1) és (6) bekezdésében a következőképpen rendelkezett:

„(1)      A határozat 101. cikkének (2) bekezdésében foglalt rendelkezések betartására vonatkozó bizonyítékot az EXP‑exportbizonyítvány formájában kell benyújtani, amelynek mintáját a jelen melléklet I. függeléke tartalmazza.

[…]

(6)      Az EXP‑exportbizonyítványt az exportáló TOT vámhatóságai állítják ki abban az esetben, ha az áruk a jelen határozat 101. cikkének (2) bekezdése értelmében szabad forgalomban lévőnek tekinthetők.” [nem hivatalos fordítás]

21      E mellékletnek „Az EXP‑exportbizonyítványok ellenőrzése” című 7. cikke a következőképpen rendelkezett:

„(1)      Az EXP‑exportbizonyítványok utólagos ellenőrzésére szúrópróbaszerűen kerül sor, valamint abban az esetben, ha az importáló állam vámhatóságainak alapos kételyei vannak a dokumentum eredetiségét vagy a szóban forgó termékek tényleges származására vonatkozó információk valóságtartalmát illetően.

[…]

(6)      Amennyiben az ellenőrzési eljárás vagy bármilyen más rendelkezésre álló információ arra utal, hogy a jelen melléklet rendelkezéseit megsértették, a TOT saját kezdeményezésre vagy a Bizottság kérésére lefolytatja a szükséges vizsgálatokat, vagy intézkedéseket tesz annak érdekében, hogy e vizsgálatokat a kellő sürgősséggel lefolytassák az ilyen jogsértések megállapítása és megelőzése érdekében. A Bizottság részt vehet e vizsgálatokban.

[…]

(7)      Azok a viták, amelyeket az importáló állam és a TOT vámhatóságai között nem lehetett rendezni, vagy amelyek a jelen melléklet értelmezésére vonatkozó problémát vetnek fel, a vámjogi bizottság elé kerülnek.

[…]” [nem hivatalos fordítás]

22      Amint az többek között az Európai Gazdasági Közösség vámuniójának helyzetéről szóló, 1977. június 13‑i COM(77) 210 végleges bizottsági közleményből kitűnik, a Tanács által létrehozott vámjogi bizottságot, amelynek elnöke a Bizottság egy képviselője, a tagállamok képviselői alkotják.

 A Vámkódex és a végrehajtási rendelet

23      Az 2000. november 16‑i 2700/2000/EK európai parlamenti és tanácsi rendelettel (HL 2000. L 311., 17. o.; magyar nyelvű különkiadás 2. fejezet, 10. kötet, 239. o.) módosított, a Közösségi Vámkódex létrehozásáról szóló, 1992. október 12‑i 2913/92/EGK tanácsi rendelet (HL 1992. L 302., 1. o.; magyar nyelvű különkiadás 2. fejezet, 4. kötet, 307. o., a továbbiakban: Vámkódex) 220. cikke (2) bekezdésének b) pontja a következőképpen rendelkezett:

„A 217. cikk (1) bekezdésének második és harmadik albekezdésében említett esetek kivételével nem történik utólagos könyvelésbe vétel, ha:

[…]

b)      a jogszabály szerint járó vámösszeget a vámhatóság hibájából nem vették könyvelésbe, amit a jóhiszeműen eljáró, a vámáru‑nyilatkozatra vonatkozó hatályos jogszabályokban megállapított rendelkezéseket teljesítő, megfizetésért felelős személy nem észlelhetett.

[…]”

24      A Vámkódex 239. cikkének (1) bekezdése értelmében:

„A behozatali vagy kiviteli vámokat a 236., 237. és 238. cikkben említett helyzetektől eltérő más olyan helyzetekben is vissza lehet fizetni vagy el lehet engedni:

–        amelyeket a bizottsági eljárásnak megfelelően kell meghatározni,

–        amelyek olyan körülményekből adódnak, amelyeket nem az érintett személynek tulajdonítható megtévesztés vagy nyilvánvaló hanyagság [helyesen: súlyos gondatlanság] okozott. A bizottsági eljárásnak megfelelően kell meghatározni azokat a helyzeteket, amelyekben ez a rendelkezés alkalmazható, és azokat az eljárásokat, amelyeket ennek érdekében követni kell. A visszafizetés vagy elengedés különleges feltételekhez köthető.”

25      A 2003. július 25‑i 1335/2003/EK bizottsági rendelettel (HL 2003. L 187., 16. o.; magyar nyelvű különkiadás 2. fejezet, 13. kötet, 463. o.) módosított, a 2913/92 rendelet végrehajtására vonatkozó rendelkezések megállapításáról szóló, 1993. július 2‑i 2454/93/EGK bizottsági rendeletnek (HL 1993. L 253., 1. o.; magyar nyelvű különkiadás 2. fejezet, 6. kötet, 3. o.; a továbbiakban: végrehajtási rendelet) „A vámtartozás” címet viselő IV. részének III. címe tartalmazta a 868–876a. cikkeket, amelyek a Vámkódex 220. cikke (2) bekezdésének b) pontja alapján benyújtott kérelmeket szabályozták. E rendelet 873. cikkének első bekezdése a következőket írta elő:

„Az adott ügyet vizsgáló bizottság keretében egy valamennyi tagállam képviselőiből álló szakértői csoporttal történő konzultáció után a Bizottság határoz arról, hogy a vizsgált körülmények alapján a kérdéses vámokat le kell‑e könyvelni.”

26      Az említett rendelet 874. cikke a következőképpen rendelkezett:

„Az érintett tagállamot a 873. cikkben említett határozatról a lehető legrövidebb időn belül, de legkésőbb az ugyanabban a cikkben meghatározott határidő lejáratától számított egy hónapon belül értesíteni kell.

A Bizottság értesíti a tagállamokat az általa elfogadott határozatokról annak érdekében, hogy segítse a vámhatóságokat a tényállásukat és jogi megítélésüket tekintve hasonló ügyekben történő határozathozatal során.”

27      Ugyanezen rendelet 875. cikke a következőket írta elő:

„Ha a 873. cikkben említett határozat azt állapítja meg, hogy a vizsgált körülmények alapján a kérdéses vámokat nem kell lekönyvelni, a Bizottság meghatározhatja azokat a feltételeket, amelyek mellett a tagállamok a tényállásukat és jogi megítélésüket tekintve hasonló ügyekben eltekinthetnek az utólagos lekönyveléstől.”

28      A végrehajtási rendelet IV. részében a behozatali vagy kiviteli vámok visszafizetéséről és elengedéséről szóló IV. cím 3. fejezete a végrehajtási rendelet IV. részének „A Vámkódex 239. cikkének alkalmazására vonatkozó különös rendelkezések” címet viselte. E fejezet magában foglalta a Bizottság által meghozandó határozatokról szóló 2. szakaszt, amely e rendelet 905–909. cikkét tartalmazta. E rendelet 907. cikke az első bekezdésében a következőképpen rendelkezett:

„Az adott ügyet vizsgáló bizottság keretében egy valamennyi tagállam képviselőiből álló szakértői csoporttal történő konzultáció után a Bizottság határoz arról, hogy a vizsgált helyzet alapján indokolt‑e a visszafizetés vagy elengedés.”

29      E rendelet 908. cikke a következőket írta elő:

„(1)      Az érintett tagállamot a 907. cikkben említett határozatról a lehető legrövidebb időn belül, de legkésőbb az ugyanabban a cikkben meghatározott határidő lejáratától számított egy hónapon belül értesíteni kell.

A Bizottság értesíti a tagállamokat az általa elfogadott határozatokról annak érdekében, hogy segítse a vámhatóságokat a tényállásukat és jogi megítélésüket tekintve hasonló ügyekben történő határozathozatal során.

(2)      A Bizottságnak az (1) bekezdés szerint közölt határozata alapján a döntéshozó vámhatóság határozatot hoz a hozzá benyújtott kérelem elfogadásáról vagy elutasításáról.

(3)      Amennyiben a 907. cikkben említett határozat azt állapítja meg, hogy a vizsgált körülmények alapján indokolt a visszafizetés, illetve az elengedés, a Bizottság meghatározhatja azokat a feltételeket, amelyek mellett a tagállamok a tényállásukat és jogi megítélésüket tekintve hasonló ügyekben visszafizethetik, illetve elengedhetik a vámok összegét.”

 Az 1605/2002/EK, Euratom rendelet

30      A 2006. december 13‑i 1995/2006/EK, Euratom tanácsi rendelettel (HL 2006. L 390., 1. o.) módosított, az Európai Közösségek általános költségvetésére alkalmazandó költségvetési rendeletről szóló, 2002. június 25‑i 1605/2002 EK, Euratom tanácsi rendelet (HL 2002. L 248., 1. o.; magyar nyelvű különkiadás 1. fejezet, 4. kötet, 74. o.; a továbbiakban: költségvetési rendelet) a 73a. cikkében a következőképpen rendelkezik:

„A konkrét rendeletek rendelkezéseinek, valamint a Közösségek saját forrásainak rendszerére vonatkozó tanácsi határozat sérelme nélkül, a Közösségeknek harmadik országokkal szembeni, valamint harmadik feleknek a Közösségekkel szembeni jogosultságai ötéves elévülési időszak hatálya alá tartoznak.

Az elévülési időszak számításának dátumát és ezen időszak megszakításának feltételeit a végrehajtási szabályokban állapítják meg.”

 A 2342/2002/EK, Euratom rendelet

31      A 2007. április 23‑i 478/2007 EK, Euratom bizottsági rendelettel (HL 2007. L 111., 13. o.) módosított, a 1605/2002 rendelet végrehajtására vonatkozó részletes szabályok megállapításáról szóló, 2002. december 23‑i 2342/2002 EK, Euratom bizottsági rendeletnek (HL 2002. L 357., 1. o.; magyar nyelvű különkiadás 1. fejezet, 4. kötet, 145. o.; a továbbiakban: végrehajtási rendelet) „Az elévülési időre vonatkozó szabályok” című 85b. cikke az (1) bekezdésének első albekezdésében a következőket írja elő:

„A Közösségek harmadik felekkel szembeni jogosultságainak elévülési ideje az adóssal […] terhelési értesítésben közölt határidő lejártát követő napon kezdődik.”

 Az Egyesült Királyság joga

32      Az Egyesült Királyság joga szerint Anguilla egy brit tengerentúli terület, amely a többi brit tengerentúli területtel és az Egyesült Királysággal egyetlen térséget képez, anélkül azonban, hogy ezen utóbbi területének a részét képezné.

33      Anguilla olyan alkotmánnyal rendelkezik, amely egy kormányzó, egy végrehajtó tanács, egy közgyűlés, egy közszolgálati bizottság és egy igazságügyi bizottság létrehozását írja elő.

34      Nemzetközi szinten a brit kormány felelős a brit tengerentúli területek, és ezek között Anguilla külkapcsolataiért. Ezenfelül egy alkotmányos elv szerint a brit parlament jogkörrel rendelkezik az e területek vonatkozásában történő jogalkotásra.

 A jogvita alapját képező tényállás

35      Anguilla és a Corbis Trading (Anguilla) Ltd (a továbbiakban: Corbis), amely Anguillán székhellyel rendelkező társaság, 1998‑ban olyan átrakodási rendszert alakított ki, amelynek keretében a harmadik országból származó alumíniumbehozatal tekintetében Anguillán vámáru‑nyilatkozatot tettek, majd azt az Unióba szállították.

36      Az anguillai hatóságok 1998‑ban és 1999‑ben EXP‑exportbizonyítványokat (a továbbiakban: EXP‑bizonyítványok) állítottak ki a harmadik országokból származó, Anguillán az Unióba való szállítás céljából átrakodott alumíniumszállítmányok újraexportálásához.

37      A Commissioners for Her Majesty’s Revenue and Customs (az Egyesült Királyság adó‑ és vámhatósága), mivel kétségeket táplált az Anguillán kialakított átrakodási rendszernek a TOT‑határozat 101. cikkének (2) bekezdésével való összeegyeztethetőségét illetően, 1998 novemberében vizsgálatot folytatott, amelynek eredményeképpen megállapították, hogy az Anguillán alumínium‑importőrként eljáró európai vállalkozások először Anguillán megfizették a vámot, és ezen alumíniumbehozatal vonatkozásában EXP‑bizonyítványokat szereztek, majd „exportszállítási támogatásban” részesültek. Az e jelentésben szereplő megállapítások szerint az úgynevezett „exportszállítási támogatást” az említett vállalkozásoknak a Corbis fizette ki, amelynek az anguillai hatóságok az e támogatás címén kifizetett összegeket visszatérítették. Az említett jelentés, megállapítva, hogy az Anguillán kialakított átrakodási rendszert lényegében a vámok visszatérítése céljából hozták létre, arra a következtetésre jutott, hogy az ilyen „exportszállítási támogatást” az Anguillán megfizetett vámok részleges visszatérítésének kell tekinteni, amely ellentétes a TOT‑határozat 101. cikkének (2) bekezdésével.

38      Az Egyesült Királyság adó‑ és vámhatósága által lefolytatott vizsgálat eredményeit továbbították a Bizottság Csalás Elleni Koordinációs Egységének (továbbiakban: UCLAF).

39      Az UCLAF 1999. február 18‑án közleményt tett közzé a tagállamok közigazgatási hatóságai közötti kölcsönös segítségnyújtásról, valamint a vám‑és mezőgazdasági jogszabályok helyes alkalmazásának biztosítása érdekében e hatóságok és a Bizottság közötti együttműködésről szóló, 1997. március 13‑i 515/97/EK tanácsi rendelet (HL 1997. L 82., 1. o.; magyar nyelvű különkiadás 2. fejezet, 8. kötet, 217. o.; helyesbítés: HL 2014. L 289., 23. o.) (a továbbiakban: a kölcsönös segítségnyújtásról szóló közlemény) 45. cikke alapján. Ebben a közleményben az UCLAF közölte az Egyesült Királyság adó‑ és vámhatósága által az Anguillán kialakított átrakodási rendszerre vonatkozóan megszerzett, a jelen ítélet 37. pontjában összefoglalt információkat. Az UCLAF, mivel úgy ítélte meg, hogy az ilyen feltételek mellett kiállított EXP‑bizonyítványok összeegyeztethetetlenek a TOT – határozat 101. cikkének (2) bekezdésével, azt javasolta a tagállamok hatóságainak, hogy utasítsanak el minden olyan EXP‑bizonyítványt, amelyet az anguillai hatóságok állítottak ki, és hozzanak védintézkedéseket, amelyek keretében az importőröktől az Unióba való belépéskor fizetendő vám után garanciát vagy letétet kérnek.

40      Az Európai Csalás Elleni Hivatal (OLAF) 2003. május 28‑án közös ellenőrzési jelentést (a továbbiakban: az OLAF 2003. évi jelentése) bocsátott ki az anguillai hatóságok által 1998‑ban és 1999‑ben kiállított EXP‑bizonyítványokra vonatkozóan. E jelentés 4.2. pontjában az OLAF megállapította, hogy ezen időszak során az Anguillában hatályos vámeljárások végig változatlanok maradtak, és azokat a vállalkozásokat, amelyek az alumíniumszállítmányok anguillai importőreiként jártak el, az anguillai hatóságok által kiállított EXP‑bizonyítványokban ezen áruk exportőreiként tüntették fel. Az említett jelentés 4.2. pontjában szereplő megállapítások szerint az uniós importőrök részére nyújtott „exportszállítási támogatás” az említett időszak során szintén változatlan maradt, még ha a Corbis módosította is az anguillai hatóságokhoz címzett számlák tartalmát, és e számlák többé nem tüntették fel külön a Corbis által fizetett „exportszállítási támogatást”. Az OLAF a 2003. évi jelentésének 4.3. pontjában hozzátette, hogy az ilyen támogatás formájában kifizetett gazdasági ösztönzés általában az Anguillán keresztül az Unióba importált alumínium tonnája után 25 amerikai dollár (USD), de bizonyos esetekben meg is haladhatja ezt az összeget. Ugyanezen 4.3. pontban ezenfelül az említett „exportszállítási támogatás” címén kifizetésben részesülő uniós importáló társaságok nevei is szerepeltek, e kifizetések teljes összegével együtt.

41      A Bizottság a 2004. december 28‑i REC 03/2004 (C/2004/5358) határozatban (a továbbiakban: REC 03/2004 határozat) egy olyan konkrét esettel kapcsolatban, amelyben egy olasz vállalkozás 1999. április 1‑jén 41 harmadik országból származó alumíniumrudat importált Olaszországba nyers, ötvözetlen formában, ami az anguillai hatóságok által kiállított EXP‑bizonyítvány tárgyát képezte, megállapította, hogy nincs helye a behozatali vámok utólagos könyvelésbe vételének. E határozatban a Bizottság megállapította, hogy az Unió és egyes tagállamok által az anguillai átrakodási rendszert érintően 1998‑tól kezdődően végzett vizsgálat keretében bebizonyosodott, hogy az alumíniumot Anguillán szabad forgalomba bocsátó gazdasági szereplők az említett fém tonnájánként 25 USD összegű „exportszállítási támogatásban” részesülhettek, amelyet az anguillai hatóságok által elfogadott egyedi határozatok alapján folyósítottak. Az ilyen támogatás nyújtásával összefüggésben kiállított EXP‑bizonyítványoknak a TOT‑határozat 101. cikkének (2) bekezdésével való összeegyeztethetőségét illetően a Bizottság az említett határozat 9. pontjában a következőket állapította meg:

„A Bizottság szolgálatai annak vizsgálatát követően, hogy hogyan alkalmazták a TOT‑határozat 101. cikkének (2) bekezdésében foglalt rendelkezéseket Anguillán, megállapították, hogy a vám megfizetése és az exportszállítási támogatás ezt követő kifizetései között kapcsolat áll fenn, az e területen bevezetett rendszer (a vám beszedése és az exportszállítási támogatás ezt követő kifizetése) nem felel meg a fent hivatkozott 101. cikk (2) bekezdésében foglalt rendelkezéseknek, és az exportszállítási támogatás folyósítását valójában a vám részleges visszatérítéseként kell értelmezni. Ebből következően az áruk vámmentesen nem hozhatók be a Közösségbe.”[nem hivatalos fordítás]

42      A Bizottság a REC 03/2004 határozatában ezenfelül megállapította, hogy az anguillai hatóságok úgy állították ki az EXP‑bizonyítványokat, hogy tudomásuk volt arról, vagy észszerűen tudniuk kellett volna, hogy az általuk kialakított rendszer e rendelkezésekkel ellentétes. E tekintetben e határozat 21. és 22. pontja a következőket hangsúlyozta:

„(21)      [M]eg kell állapítani, hogy a jelen ügyben bizonyos tényezők alkalmasak annak bizonyítására, hogy az anguillai illetékes hatóságok tudták, vagy legalábbis észszerűen tudniuk kellett volna, hogy azon áruk, amelyekre vonatkozóan EXP‑bizonyítványt állítanak ki, nem felelnek meg a Közösségbe történő behozatalra vonatkozó kedvező bánásmódhoz szükséges feltételeknek.

(22)      Ezenfelül meg kell jegyezni, hogy az alumíniumnak az Anguillából az Európai Unió felé irányuló exportja 1998‑ban és 1999‑ben jelentős növekedést mutatott, amellyel kapcsolatban az anguillai hatóságoknak tudniuk kellett, hogy az a fent említett exportszállítási támogatás nyújtásához kapcsolódik, még ha az említett támogatást az Anguillában való szabad forgalomba bocsátáskor a vám beszedééséért vagy az EXP‑bizonyítványok kiállításáért felelős hatóságtól eltérő más helyi hatóság nyújtja is.” [nem hivatalos fordítás]

43      A Bizottság mindazonáltal e határozat 24–28. pontjában megállapította, hogy az anguillai hatóságok által elkövetett hibát a Vámkódex 220. cikke (2) bekezdésének b) pontja értelmében vett jóhiszemű gazdasági szereplő nem észlelhette, ez állt fenn a szóban forgó olasz importáló vállalkozás esetében is.

44      Azokat a feltételeket, amelyek mellett a tagállamok a Vámkódex 220. cikke (2) bekezdésének b) pontja értelmében eltekinthetnek a behozatali vám utólagos könyvelésbe vételétől az ehhez hasonló ténybeli és jogi elemek által jellemzett esetekben, a Bizottság a végrehajtási rendelet 875. cikkének megfelelően az említett határozat 31. pontjában a következőképpen határozta meg:

„A jelen ügyhöz ténybeli és jogi szempontból hasonlónak minősülnek az utólagos könyvelésbe vétel mellőzése iránt a jogszabályi határidőn belül benyújtott, Anguillából a Közösségbe irányuló importműveleteket érintő kérelmek, ha az importműveletek végrehajtásának körülményei a jelen ügyet jellemzőkhöz jogi és ténybeli szempontból hasonlóak. Az érintettek semmilyen módon nem vehettek részt az áruknak az exportországból Anguillán keresztül a közösségi vámterületre való továbbítását érintő műveletekben. Az árukat DDP (delivered duty paid) szerződés alapján kellett vásárolniuk. Csupán az áruk közösségi importőreként vagy ilyen importőr képviselőjeként járhattak el. Végül nem állhattak kapcsolatban a szállítójukkal, az anguillai exportőrrel, olyan személyekkel, akik az áruknak az exportországból a Közösségbe való továbbítását érintő műveletekben rész vettek, és Anguilla kormányával sem. […] Végül az érdekeltek nem követhettek el megtévesztést, és nem tanúsíthattak súlyos gondatlanságot”. [nem hivatalos fordítás]

45      A Bizottság a 2006. május 24‑i REM 03/2004 [(2006) 2030] határozatban (a továbbiakban: REM 03/2004 határozat) olyan átrakodási rendszerről határozott, amelyet Saint‑Pierre és Miquelonon hoztak létre a harmadik országból érkező alumíniumnak az említett TOT‑on keresztül az Unióba való importálására, és e rendszert szintén az jellemezte, hogy a vámokat beszedték, valamint ezt követően az említett fém tonnája után 25 USD összegű „exportszállítási támogatást” fizettek ki azon gazdasági szereplők számára, akik az alumíniumot az említett TOT‑ban szabad forgalomba bocsátották. A Bizottság ezen ügyben szintén úgy ítélte meg, hogy az ilyen rendszer ellentétes a TOT‑határozat 101. cikkének (2) bekezdésével, és hogy e TOT hatóságai tudták, vagy észszerűen tudniuk kellett, hogy az EXP‑bizonyítvány kiállításának feltételei nem teljesülnek. E körülmények között a Bizottság arra a következtetésre jutott, hogy a Vámkódex 239. cikke értelmében el kell engedni a behozatali vámokat. A Bizottság ezenfelül megerősítette az Anguillán kialakított átrakodási rendszert érintő értékelését, a végrehajtási rendelet 908. cikke alapján megállapítva, hogy a tagállamok „a Saint‑Pierre és Miquelonról, Anguilláról és a Holland Antillákról származó és az [Unióba] irányuló behozatali műveletekre vonatkozó” behozatali vámokat visszatéríthetik vagy elengedhetik abban az esetben, ha az importműveletek végrehajtásának körülményei ténybeli és jogi szempontból hasonlóak a jelen ügy alapjául szolgáló körülményekhez.”

46      Az 1999. március és 2000. június közötti időszakban az anguillai hatóságok által 1999‑ben kiállított EXP‑bizonyítványok bemutatásával harmadik országból származó alumíniumot importáltak Olaszországba. Ez utóbbi évben az említett hatóságok tizenkét EXP‑bizonyítványt állítottak ki.

47      A 2006‑os és 2007‑es év során az olasz hatóságok arról tájékoztatták a Bizottságot, hogy több olyan határozatot hoztak, amelyekben Anguilláról származó alumínium importja tekintetében a REC 03/2004 és a REM 03/2004 határozat alapján elengedték a behozatali vámot. Az olasz hatóságok a Bizottság kérésére 2010‑ben további információkat közöltek.

48      A Bizottság a 2010. július 8‑i levelében az EK‑Szerződés 5. cikkére (később EK 10. cikk, jelenleg az EUSZ 4. cikk (3) bekezdése) hivatkozva azt kérte az Egyesült Királyságtól, hogy térítse meg az Unió saját forrásai tekintetében az álláspontja szerint amiatt bekövetkezett veszteséget, hogy az anguillai hatóságok a TOT‑határozat 101. cikkének (2) bekezdésével ellentétes EXP‑bizonyítványokat állítottak ki, megakadályozva az olasz hatóságokat abban, hogy a szóban forgó behozatalok után vámot szedjenek be. Ebben a levélben a Bizottság közölte, hogy az említett veszteség megtérítését érintő bármely késedelem késedelmi kamat fizetését vonja maga után.

49      Az említett levelet a Bizottság és az Egyesült Királyság közötti levélváltás követte.

 A pert megelőző eljárás

50      A Bizottság 2013. szeptember 27‑én felszólító levelet küldött az Egyesült Királyságnak, amelyben kérte a saját források tekintetében bekövetkezett azon veszteség megtérítését, amely az olasz hatóságok által a REC 03/2004 és REM 03/2004 határozat alapján hozott vámelengedő határozatok tárgyát képező vámnak felel meg.

51      Az Egyesült Királyság a 2013. november 21‑i levélben válaszolt erre a felszólításra, tagadva, hogy bármely felelősség terhelné az Anguilla által elkövetett cselekmények vagy az uniós jog megsértése miatt.

52      A Bizottság 2014. október 17‑én indokolással ellátott véleményt küldött az Egyesült Királyságnak, amelyre válaszul e tagállam fenntartotta álláspontját.

53      Mivel az Egyesült Királyság nem hajtotta végre a kért megtérítést, a Bizottság úgy határozott, hogy benyújtja a jelen keresetet.

 A keresetről

 A felek érvelése

54      A Bizottság azzal érvel, hogy az EK‑Szerződés 5. cikkében (később EK 10. cikk, jelenleg az EUSZ 4. cikk (3) bekezdése) előírt lojális együttműködés elve értelmében az Egyesült Királyság köteles megtéríteni a tradicionális saját források tekintetében amiatt bekövetkezett veszteséget, hogy álláspontja szerint az anguillai hatóságok az 1999‑es év során tizenkét olyan EXP‑bizonyítványt állítottak ki, amely sértette a TOT‑határozat rendelkezéseit, és ezáltal megakadályozták az olasz hatóságokat abban, hogy a szóban forgó behozatalokra vonatkozóan beszedjék a vámot. E tekintetben a Bizottság közli, hogy keresete annak megállapítására irányul, hogy az Egyesült Királyság nem teljesítette e megtérítési kötelezettséget, függetlenül e veszteség összegétől, amelynek meghatározására nem kéri a Bíróságot.

55      A Bizottság először is úgy véli, hogy az Egyesült Királyságnak tagállamként felelősséget kell vállalnia az anguillai hatóságok által elfogadott, a TOT‑határozattal ellentétes aktusokért és az általuk tanúsított, e határozattal ellentétes gondatlanságért, mivel az Egyesült Királyságot különleges kapcsolat fűzi a TOT‑jához, amely a Bizottság álláspontja szerint nem független állam, hanem az Egyesült Királyság szerves része.

56      A Bizottság hozzáteszi, hogy az Egyesült Királyság nem hivatkozhat az Anguillát megillető közigazgatási autonómiára annak igazolásaképpen, hogy nem teljesíti a lojális együttműködés elvéből származó kötelezettségeit. Végső soron továbbra is az Egyesült Királyság rendelkezik azon jogkörökkel, amelyek szükségesek annak elkerüléséhez, hogy e TOT aktusai vagy mulasztásai az uniós költségvetésben a saját források veszteségét eredményezzék. Konkrétan a brit parlament korlátlan jogkörrel rendelkezik az Egyesült Királyság TOT‑jaira vonatkozó jogalkotásra.

57      Másodszor a Bizottság emlékeztet arra, hogy a lojális együttműködés elve arra kötelezi a tagállamokat, hogy hozzanak meg valamennyi olyan intézkedést, amely alkalmas az uniós jog hatályának és hatékonyságának biztosítására. A jelen ügyben az EXP‑bizonyítványoknak az anguillai hatóságok általi szabálytalan kiállítása megakadályozta a vámok beszedését, és azoknak mint saját forrásoknak az uniós költségvetés rendelkezésére bocsátását. Márpedig az Egyesült Királyság azáltal, hogy nem térítette meg a saját források e veszteségét, akadályozta az uniós saját források rendszerének megfelelő működését, mivel az említett veszteséget a tagállamok összességének kell pótolnia a bruttó nemzeti jövedelmen alapuló saját forrás növelésével. Így az uniós költségvetés védelme megköveteli, hogy az Egyesült Királyságot felelősségre lehessen vonni a TOT‑határozatnak az anguillai hatóságok általi megsértéséért és a források tekintetében emiatt bekövetkezett veszteségért.

58      A Bizottság harmadszor azt állítja, hogy az Egyesült Királyság, ha nem téríti meg a saját források szóban forgó veszteségét, köteles a veszteségnek megfelelő összeg tekintetében késedelmi kamatot fizetni. A Bizottság álláspontja szerint az ilyen késedelmi kamatok fizetésére irányuló kötelezettség nem a saját forrásokra vonatkozó uniós szabályozáson alapul, hanem az a lojális együttműködési kötelezettség részét képezi, figyelemmel az uniós saját források megállapítására irányuló kötelezettség, a megállapított határidőn belül a Bizottság számláján való jóváírás kötelezettsége, és végül a késedelmi kamatok megfizetésére irányuló kötelezettség között fennálló elválaszthatatlan kapcsolatra.

59      Az Egyesült Királysággal szemben kifogásolt kötelezettségszegés alapjául szolgáló tényeket illetően a Bizottság az OLAF 2003. évi jelentésére hivatkozva azt állítja, hogy az anguillai hatóságok 1999‑ben tizenkét EXP‑bizonyítványt állítottak ki, miközben az uniós importőrök számára „exportszállítási támogatást” nyújtottak. Mivel az ilyen támogatás nyújtását a REC 03/2004 és a REM 03/2004 határozat szerint a vámok Anguilla általi részleges visszatérítésének kell tekinteni, ezeket az igazolásokat a TOT‑határozat 101. cikke (2) bekezdésének megsértésével állították ki. Az említett bizonyítványokban szereplő információkra, valamint az olasz hatóságok által továbbított behozatali nyilatkozatokra tekintettel ezen bizonyítványokat az alumínium vámmentes behozatalához használták fel, így az Unió saját forrásai tekintetében veszteséget okoztak, amelynek megtérítését az Egyesült Királyság elmulasztotta.

60      Az Egyesült Királyság a Holland Királyság támogatása mellett vitatja a vele szemben kifogásolt kötelezettségszegést. Először is arra hivatkozik, hogy sem a Vámkódex, sem a saját forrásokra vonatkozó uniós szabályozás, de még a TOT‑határozat sem teszi lehetővé, hogy Anguillát az Unióval szemben felelősségre vonják az anguillai hatóságok által az e határozat alkalmazása során elkövetett hibák, valamint a saját forrásokban emiatt bekövetkezett veszteség miatt. Következésképpen az Egyesült Királyság szintén nem tekinthető felelősnek az ilyen hibákért pusztán azzal az indokkal, hogy arról a tagállamról van szó, amelyhez Anguilla kapcsolódik.

61      A Bíróságnak az 1979. október 4‑i 1/78 (A természetes kaucsukról szóló nemzetközi megállapodás) véleményen (EU:C:1979:224, 62. pont) alapuló ítélkezési gyakorlata szerint különbséget kell tenni a tagállamoknak a valamely TOT nemzetközi kapcsolataiért való felelőssége és az e tagállamokra az uniós jog alapján háruló kötelezettségek között. E tekintetben az Egyesült Királyság rámutat, hogy az EK‑Szerződés 227. cikkének (3) bekezdése (később az EK 299. cikk (3) bekezdése, jelenleg az EUMSZ 355. cikk (2) bekezdése) szerint Anguillát az említett tagállamtól elkülönülő, olyan jogalanynak kell tekinteni, amelyre a Szerződések általános rendelkezései nem alkalmazandók kifejezett utalás nélkül. Márpedig a Bizottság álláspontja az EK‑Szerződés 5. cikkében (később EK 10. cikk, jelenleg az EUSZ 4. cikk (3) bekezdése) foglalt kötelezettségeket kiterjeszti a TOT‑ok cselekményeire és mulasztásaira, anélkül hogy ezt az uniós jog, és konkrétan a TOT‑határozat kifejezetten előírná. Ilyen értelmű kifejezett rendelkezés hiányában az Egyesült Királyság nem kötelezhető arra, hogy megelőzze e határozat Anguilla általi megsértését, és hogy az Unió tekintetében feleljen az ilyen jogsértéséért.

62      Az Egyesült Királyság úgy véli, hogy Anguillának a nemzeti alkotmányjog alapján fennálló autonómiájára tekintettel az az állítás, amely szerint az Egyesült Királyság felelős az említett TOT hatóságainak a cselekményeiért, ellentétes az EUSZ 4. cikk (2) bekezdésével, valamint az Egyesült Nemzetek Alapokmányának 73. cikkében tükröződő nemzetközi szokásjogi elvvel. A nemzeti alkotmányjog szerint ugyanis Anguilla nem része az Egyesült Királyságnak, hanem attól elkülönülő alkotmányos egységet képez, amely széles körű autonómiával rendelkezik, többek között vám‑ és adóügyekben. Mivel Anguilla a saját írott alkotmányának megfelelően szerveződik, a brit parlamentnek az Anguilla tekintetében fennálló jogalkotási jogköre nem teszi lehetővé a számára, hogy beavatkozzon e terület hatóságainak a mindennapi tevékenységébe.

63      Másodszor az Egyesült Királyság azzal érvel, hogy az az állítás, amely szerint felelős az anguillai hatóságok cselekményeiért, és ezáltal köteles megtéríteni a saját források tekintetében a TOT‑határozatnak az e hatóságok általi megsértése miatt bekövetkezett veszteségeket, nem alapítható az EK‑Szerződés 5. cikkére (később EK 10. cikk, jelenleg az EUSZ 4. cikk (3) bekezdése). E cikk szövegének ugyanis egyetlen eleme sem ír elő ilyen felelősséget. Így ez az állítás ellentétes a jogbiztonság elvével, amelyet különösen szigorúan kell alkalmazni abban az esetben, ha olyan szabályozásról van szó, amely alapján pénzügyi terhek merülhetnek fel.

64      Ezenfelül mivel a TOT‑határozat a TOT‑ok hatóságai számára a társulás kérdéseiben jelentős szerepet biztosít, az anguillai hatóságok vitatták az említett határozatnak a Bizottság által hivatkozott értelmezését, és a TOT‑határozat 235. cikke alapján kérték a TOT‑ok és az Unió közötti kapcsolatokban felmerülő problémák kezelésével megbízott munkacsoport összehívását, valamint az e határozat III. melléklete 7. cikkének (7) bekezdésében említett partnerségi eljárás végrehajtását. Az Egyesült Királyság álláspontja szerint a Bizottságnak az Anguilla hatóságai által esetlegesen elkövetett hibák kezelésére az említett, a TOT‑határozatban előírt intézkedéseket kellett volna alkalmaznia.

65      Az Egyesült Királyság hozzáteszi, hogy az e tekintetben fennálló jogalap hiányában késedelmi kamat megfizetésére sem köteles. Az 1552/89 rendelet 11. cikke a jelen ügyben nem alkalmazható.

66      Végezetül, az Egyesült Királyság a vele szemben kifogásolt kötelezettségszegés alapjául szolgáló tényeket illetően vitatja az 1999‑ben kiállított EXP‑bizonyítványok szabálytalanságát, mivel a Bizottság nem bizonyította, hogy e bizonyítványok képezték az „exportszállítási támogatás” nyújtásának alapját. E tekintetben rámutat, hogy a Corbis által az anguillai hatóságokhoz címzett számlák 1998 novemberétől kezdődően már nem említették az „exportszállítási támogatást”, hanem az e társaság által „nyújtott szolgáltatásokra” utaltak. Ezenkívül az anguillai közgyűlés 1999. január 22‑én határozatot fogadott el, amely szerint az Anguillán áthaladó és az Unióba szállított valamennyi termékre olyan vámot kell kivetni, amely az e termékre alkalmazandó uniós vámmal egyenértékű. Az Egyesült Királyság mindenesetre úgy véli, hogy az ilyen „exportszállítási támogatás” nem tekinthető a TOT‑határozat 101. cikkének (2) bekezdésével összeegyeztethetetlen, részleges vámvisszatérítésnek.

67      Az Egyesült Királyság álláspontja szerint a Bizottság azt sem bizonyította, hogy az említett EXP‑bizonyítványok esetleges szabálytalan kiállítása a saját források tekintetében veszteséget okozott. E tekintetben az Egyesült Királyság, azon túlmenően, hogy vitatja azt, hogy e bizonyítványokat ténylegesen benyújtották volna az olasz hatóságoknak, kétségbe vonja az említett igazolások esetleges szabálytalan kiállítása és saját források tekintetében bekövetkezett, hivatkozott veszteség közötti okozati kapcsolat fennállását. Véleménye szerint ugyanis abban az esetben, ha az olasz hatóságok a kölcsönös segítségnyújtásról szóló közleményben ajánlott védintézkedéseket elfogadták volna, az érintett gazdasági szereplők esetleg lemondtak volna a szóban forgó áruknak az Unióba történő behozataláról. Ezenfelül, ha az említett gazdasági szereplők magatartására vonatkozó, a REC 03/2004 határozat 31. pontjában meghatározott követelmények nem teljesültek, az olasz hatóságoknak be kellett volna szedniük a vámot, így az Egyesült Királyság nem vonható felelősségre e tekintetben.

68      Az Egyesült Királyság továbbá úgy véli, hogy a 2014. november 13‑i Nencini kontra Parlament ítéletből (C‑447/13 P, EU:C:2014:2372, 47. és 48. pont) származó ítélkezési gyakorlattal ellentétes, ha a jelen ügyben az kerül megállapításra, hogy az Egyesült Királyság nem teljesítette a saját források tekintetében az anguillai hatóságok által szabálytalanul kiállított EXP‑bizonyítványok miatt bekövetkezett veszteség összegének – és adott esetben az összeg után járó késedelmi kamatoknak – a megtérítésére vonatkozó állítólagos kötelezettségét. A Bizottság ugyanis a jelen keresetet tizenhét évvel a szóban forgó behozatalokat követően, és több mint tizenkét évvel a REC 03/2004 határozat kihirdetését követően nyújtotta be, így azon észszerű határidő lejártát követően, amelyet a Bizottságnak ezen ítélkezési gyakorlat szerint tiszteletben kellett tartania.

 A Bíróság álláspontja

69      Előzetesen hangsúlyozni kell, hogy bár az anguillai hatóságok által tanúsított és a jelen kötelezettségszegés megállapítása iránti kereset alapjául szolgáló magatartás időszakában a lojális együttműködés elvét az EK‑Szerződés 5. cikke, majd az EK 10. cikk írta elő, abban az időpontban, amikor a Bizottság az Egyesült Királyságot a saját források tekintetében bekövetkezett azon veszteség megtérítésére kérte, amelyet a Bizottság álláspontja szerint e magatartás okozott, e rendelkezéseknek már az EUSZ 4. cikk (3) bekezdése lépett a helyébe. Ebből következően a keresetet az utóbbi rendelkezésnek a lojális együttműködés elvére vonatkozó előírásaira tekintettel kell vizsgálni.

70      Az EUSZ 4. cikk (3) bekezdésének második albekezdése szerint az Egyesült Királyságnak uniós tagállamként a Szerződésekből, illetve az Unió intézményeinek intézkedéseiből eredő kötelezettségei teljesítésének a biztosítása érdekében meg kell tennie a megfelelő általános vagy különös intézkedéseket.

71      Bár ehhez e tagállam valamennyi hatóságának biztosítania kell a hatásköre keretében az uniós jog szabályainak a tiszteletben tartását, az említett tagállam az EUMSZ 258. cikk értelmében továbbra is önállóan felel az e jogból származó kötelezettségek teljesítéséért az Unióval szemben (lásd ebben az értelemben: 2012. október 4‑i Byankov ítélet, C‑249/11, EU:C:2012:608, 64. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat; 2014. május 13‑i Bizottság kontra Spanyolország ítélet, C‑184/11, EU:C:2014:316, 43. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

72      Márpedig, amint azt a Bizottság a válaszában kifejtette, a jelen kötelezettségszegés megállapítása iránti kereset nem az Egyesült Királyság hatóságai által elkövetett hibákon alapul, hanem azon a felelősségen, amely e tagállamot terheli a TOT‑határozatban az EXP‑bizonyítványok kiállítását érintően előírt rendelkezéseknek az anguillai hatóságok általi figyelmen kívül hagyása következtében a saját források tekintetében bekövetkezett veszteségért.

73      Amint az EK‑Szerződés 227. cikkének a IV. mellékletével összefüggésben értelmezett (3) bekezdéséből (később az EK 299. cikk (3) bekezdése és az EK‑Szerződés II. melléklete, jelenleg az EUMSZ 335. cikk (2) bekezdése és az EUSZ‑Szerződés II. melléklete) kitűnik, Anguilla szerepelt az említett mellékletben felsorolt TOT‑ok között, ezért azon különleges társulási rendszer hatálya alá tartozott, amelyet az EK‑Szerződés negyedik része határozott meg, amely e Szerződés 131–137. cikkét (később EK 182‑EK 188. cikk, jelenleg EUMSZ 198‑EUMSZ 204. cikk) foglalta magában, e rendszer részletes szabályait és eljárásait pedig az említett Szerződés 136. cikke (később EK 187. cikk, jelenleg EUMSZ 203. cikk) alapján a TOT‑határozatban állapították meg.

74      Ebben az összefüggésben hangsúlyozni kell, hogy bár a Bíróság megállapította, hogy az EK‑Szerződés általános rendelkezései, azaz azok, amelyek annak negyedik részében nem szerepelnek, kifejezett utalás nélkül nem alkalmazhatók a TOT‑okra (2014. június 5‑i X és TBG ítélet, C‑24/12 és C‑27/12, EU:C:2014:1385, 45. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat), az Egyesült Királysággal szemben kifogásolt kötelezettségszegés nem tartozik az ezen ítélkezési gyakorlat keretében mérlegelt esetek körébe. A Bizottság ugyanis nem arra hivatkozik, hogy a lojális együttműködés elve Anguillára alkalmazandó lenne, hanem azzal érvel, hogy az Egyesült Királyság ezen elv értelmében felelős azokért a következményekért, amelyek az EXP‑bizonyítványoknak az anguillai hatóságok általi szabálytalan kiállításából származnak. Márpedig, amint arra a Bíróság a jelen ítélet 70. pontjában emlékeztetett, az említett elv kötelezi az Egyesült Királyságot mint uniós tagállamot.

75      E megfontolások fényében először is azt kell megvizsgálni, hogy az Egyesült Királyság az EUSZ 4. cikk (3) bekezdés alapján őt tagállamként terhelő kötelezettségek alapján felelős‑e az Unióval szemben az EXP‑bizonyítványoknak az anguillai hatóságok által esetlegesen a TOT‑határozat figyelmen kívül hagyása mellett való kiállításáért, másodszor azt, hogy az Egyesült Királyság e rendelkezés alapján köteles‑e megtéríteni az Unió saját forrásai tekintetében emiatt esetlegesen bekövetkezett veszteség összegét, valamint adott esetben ezen összeg késedelmi kamatait, és harmadszor azt, hogy igenlő válaszok esetén az Egyesült Királysággal szemben kifogásolt kötelezettségszegés megalapozott‑e.

 Az Egyesült Királyságnak az EXP‑bizonyítványoknak az anguillai hatóságok általi, esetlegesen szabálytalan kiállításáért való felelősségéről

76      A Bizottság azzal érvel, hogy az Egyesült Királyság az Anguillához fűződő különleges kapcsolata miatt felelős az Unióval szemben az anguillai hatóságok cselekményeiért és mulasztásaiért abban az esetben, ha azok a TOT‑határozat figyelmen kívül hagyásával állítottak ki EXP‑bizonyítványokat.

77      Az Egyesült Királyság szerepel azon tagállamok között, amelyek az EK‑Szerződés 131. cikkének első bekezdése (később az EK 182. cikk első bekezdése, jelenleg az EUMSZ 198. cikk első bekezdése) értelmében a TOT‑okkal „különleges kapcsolatokban” állnak. E rendelkezés értelmében az, hogy ezen országok és területek az EK‑Szerződés negyedik részében meghatározott különleges társulási szabályok hatálya alá tartoznak, az említett bizonyítványok kiállításának idején e különleges kapcsolaton alapult.

78      Az említett különleges kapcsolatot az a körülmény jellemzi, hogy a TOT‑ok nem független államok, hanem olyan országok és területek, amelyek ilyen államtól függnek, amely biztosítja többek között a nemzetközi szinten való képviseletüket (lásd ebben az értelemben: 1979. október 4‑i 1/78 [A természetes kaucsukról szóló nemzetközi megállapodás] vélemény, EU:C:1979:224, 62. pont; 1994. november 15‑i 1/94 [A WTO-egyezmény mellékletét képező megállapodások] vélemény, EU:C:1994:384, 17. pont]).

79      Az EK‑Szerződés 131. cikke (később EK 182. cikk, majd EUMSZ 198. cikk) értelmében az e Szerződés negyedik részében meghatározott különleges társulási rendszer, melynek célja a TOT‑ok gazdasági, társadalmi és kulturális fejlődésének az előmozdítása, csupán azokra az országokra és területekre vonatkozik, amelyek különleges kapcsolatban állnak az érintett tagállammal, amely azt kérte, hogy a különleges társulási rendszert alkalmazni lehessen rájuk. Konkrétan Anguilla tekintetében, amely az Egyesült Királysághoz tartozik, e területet az EGK‑Szerződés IV. mellékletében (később az EK‑Szerződés II. melléklete, jelenleg az EUM‑Szerződés II. melléklete) szereplő TOT‑listára a Dán Királyság, Írország, valamint Nagy‑Britannia és Észak‑Írország Egyesült Királysága Európai Közösségekhez történő csatlakozásának feltételeiről és a Szerződések kiigazításáról szóló okmány (HL 1972. L 73., 14. o.) 24. cikkének (2) bekezdése alapján vették fel.

80      Így a többek között a TOT‑határozat első preambulumbekezdésében, valamint 234. cikkében és 235. cikkének (2) bekezdésében az azon tagállam megjelölésére használt megfogalmazás, „amelyhez” egy TOT „tartozik”, arra a különleges kapcsolatra utal, amely az említettek között az EK‑Szerződés 131. cikkének első bekezdése (később az EK 182. cikk első bekezdése, jelenleg az EUMSZ 198. cikk első bekezdése) szerint fennáll. Ezt az értelmezést alátámasztják a TOT‑határozat 1. cikkének és az I. melléklete 4. pontjának az összefüggésben értelmezett rendelkezései is, amelyekből kitűnik, hogy Anguilla „[az Egyesült Királysághoz] tartozó TOT”.

81      Ezenkívül az említett különleges társulási rendszer keretében az Anguilláról származó termékek az EK‑Szerződés 133. cikkének (1) bekezdése (később az EK 184. cikk (1) bekezdése, jelenleg az EUMSZ 200. cikk (1) bekezdése) értelmében a belső piachoz kiváltságos, vámmentes hozzáféréssel rendelkeztek, amelyet a TOT‑határozat, amint annak harmadik preambulumbekezdése megállapította, kiterjesztett bizonyos olyan termékekre is, amelyek nem e TOT‑ból származnak. E határozat 101. cikkének a 108. cikke (1) bekezdésének második francia bekezdésével és III. mellékletével összefüggésben értelmezett (2) bekezdése szerint a nem a TOT‑okból származó, de valamely TOT‑ban szabad kereskedelmi forgalomban lévő és az Unióba újraexportált termékek a behozatalkor mentesek a vámok és azokkal azonos hatású adók alól, feltéve hogy az érintett TOT‑ban megfizették a legalább az Unióban a legnagyobb kedvezményes vámtételre jogosult harmadik országból származó azonos termékek behozatalakor alkalmazott szintnek megfelelő vámokat vagy azokkal azonos hatású adókat; az érintett TOT‑ban megfizették a legalább a Közösségben a legnagyobb kedvezményes vámtételre jogosult harmadik országból származó azonos termékek behozatalakor alkalmazott szintnek megfelelő vámokat vagy azokkal azonos hatású adókat, eddig nem vonatkozott rájuk a vámok vagy azokkal azonos hatású adók alóli mentesség vagy ezek teljes vagy részleges visszafizetése, és azokat EXP‑bizonyítvány kíséri.

82      Az EXP‑bizonyítványoknak az anguillai hatóságok általi kiállítását pedig az uniós jog szabályozta. A TOT‑határozat III. melléklete 2. cikkének (1) és (6) bekezdése szerint, amely határozat a TOT‑ok területeire e határozat 237. cikke értelmében alkalmazandó volt, e bizonyítványokat, amelyek bizonyítják e határozat 101. cikke (2) bekezdése rendelkezéseinek a tiszteletben tartását, a TOT‑ok hatóságainak kellett kiállítaniuk. Így, amikor e hatóságok ilyen bizonyítványokat állítottak ki, kötelesek voltak tiszteletben tartani az említett 101. cikk (2) bekezdésében foglalt követelményeket.

83      Ezenkívül az e kontextusban esetlegesen felmerülő viták vagy problémák rendezésére a TOT‑határozatban előírt eljárások tükrözik azt, hogy az EK‑Szerződés negyedik részében meghatározott társulási rendszer tekintetében milyen központi jelentőséggel bírtak az érintett TOT és az ahhoz kapcsolódó tagállam közötti, az EK‑Szerződés 131. cikkének első bekezdése (később az EK 182. cikk első bekezdése, jelenleg az EUMSZ 198. cikk első bekezdése) értelmében vett különleges kapcsolatok.

84      E tekintetben különösen figyelembe kell venni a TOT‑határozat III. melléklete 7. cikkének (7) bekezdését, amely szerint az EXP‑bizonyítványok jogszerűségét érintő vitákat, amelyeket az importáló állam és az exportáló TOT vámhatóságai között nem lehetett rendezni, a vámjogi bizottságnak kellett elbírálnia egy olyan eljárás keretében, amelyben többek között azon tagállam képviselői vettek részt, amelyhez az exportáló TOT tartozott, és amelyben e TOT illetékes helyi hatóságai nem vettek részt.

85      Ezenfelül az EXP‑bizonyítványok szabálytalan kiállításával kapcsolatban adott esetben felmerülő problémáknak a TOT‑határozat 234. és 235. cikkében előírt partnerség keretében való esetleges rendezését illetően meg kell állapítani, e partnerség nem alapulhatott az érintett TOT és a Bizottság közötti kétoldalú párbeszéden, hanem olyan háromoldalú együttműködést kívánt meg, amelyben a Bizottságon kívül annak a tagállamnak is részt kellett vennie, amelyhez a TOT tartozik, valamint a TOT illetékes helyi hatóságainak is. E határozat 10. cikkének első bekezdése szerint az, hogy az a tagállam, amelyhez a TOT tartozik, részt vegyen e háromoldalú együttműködésben, annak érdekében volt szükséges, hogy biztosítsák „az érintett tagállamok központi hatóságai hatásköreinek” a tiszteletben tartását.

86      E körülmények között az Egyesült Királyság és Anguilla között az EK‑Szerződés 131. cikkének első bekezdése (később az EK 182. cikk első bekezdése, jelenleg az EUSZ 198. cikk első bekezdése) értelmében fennálló különleges kapcsolat olyan jellegű, amely az említett tagállam tekintetében sajátos felelősséget keletkeztet az Unióval szemben abban az esetben, ha e TOT hatóságai az említett határozat figyelmen kívül hagyásával állítanak ki EXP‑bizonyítványokat.

87      Az Egyesült Királyság ugyanakkor vitatja e felelősség fennállását. Először is azt állítja, hogy az 1979. október 4‑i 1/78 (természetes kaucsukról szóló megállapodás) véleményből (EU:C:1979:224, 62. pont) származó ítélkezési gyakorlat szerint különbséget kell tenni egyrészről Anguilla, és másrészről az Egyesült Királyság, mint tagállam között. Másodszor az Egyesült Királyság álláspontja szerint a TOT‑határozat által létrehozott közigazgatási együttműködési rendszer lehetővé teszi, hogy közvetlenül a TOT hatóságaihoz forduljanak, így a Bizottság az Egyesült Királyságot az EUSZ 4. cikk (3) bekezdése alapján nem vonhatja felelősségre az említett hatóságok cselekményeiért. Harmadszor az ilyen felelősség elismerése sértené Anguilla alkotmányos autonómiáját, és figyelmen kívül hagyná az EUSZ 4. cikk (2) bekezdését, valamint az Egyesült Nemzetek Alapokmányának 73. cikkét.

88      Ami az első érvet illeti, a Bíróság az előző pontban hivatkozott vélemény 62. pontjában lényegében valóban azt állapította meg, hogy ha egy tagállam egy olyan TOT nemzetközi képviselőjeként köt nemzetközi megállapodást, amely hozzá tartozik, nem tagállami minőségben jár el. E megállapítás azonban, amely lehetővé tette a Bíróság számára azon következtetés levonását, hogy az ilyen képviselet nincs hatással „a hatásköröknek a Közösségen belüli elhatárolására”, nem releváns annak értékelésekor, hogy milyen felelősséggel rendelkezik egy tagállam az EXP‑bizonyítványoknak az e tagállamhoz tartozó TOT hatóságai általi, a TOT‑határozatot sértő kiállítása kontextusában, amely kiállítást az uniós jognak a TOT‑ok területére alkalmazandó normái szabályoztak.

89      Az Egyesült Királyságnak a második, a TOT‑határozattal létrehozott közigazgatási együttműködési rendszerre alapított érvét illetően igaz, hogy e határozat III. melléklete 7. cikkének (6) bekezdése szerint abban az esetben, ha az említett melléklet 7. cikkének (1) bekezdésben említett ellenőrzési eljárás vagy bármilyen más rendelkezésre álló információ arra utalt, hogy e melléklet rendelkezéseit megsértették, az érintett TOT hatóságainak kellett többek között lefolytatnia a szükséges vizsgálatokat. Egyrészt azonban ugyanezen (6) bekezdése úgy rendelkezett, hogy a Bizottság „részt vehet” az EXP‑bizonyítványok kiállítására vonatkozó rendelkezések megsértésének a feltárását és megakadályozását célzó vizsgálatokban, anélkül, hogy a Bizottságot e tekintetben kötelezte volna. Másrészt, bár az említett melléklet 7. cikkének (7) bekezdése azt írta elő, hogy az ilyen vizsgálatok során felmerülő, vagy az értelmezési problémákat felvető jogviták vitarendezési eljárást lefolytató bizottság „elé kerülnek”, ezen utóbbi rendelkezésnek magából a megfogalmazásából kitűnik, hogy az kizárólag az importáló állam és az exportáló TOT között felmerülő vitákra vonatkozik, így az a Bizottságra nézve nem kötelező.

90      Ezenfelül – az Egyesült Királyság állításával ellentétben – a „partnerség” elnevezésű együttműködésre vonatkozó rendelkezések nem zárják ki azt sem, hogy valamely tagállamot az EUSZ 4. cikk (3) bekezdése alapján felelősségre lehessen vonni az EXP‑bizonyítványoknak a TOT‑jai általi szabálytalan kiállítása miatt. A TOT‑határozat 234. cikkének a megfogalmazása szerint ugyanis az Unió fellépésének csupán „a lehető legnagyobb mértékben” kell a Bizottság, a TOT‑tal kapcsolatban álló tagállam, valamint az utóbbi illetékes helyi hatóságai közötti, említett együttműködésen alapulnia. Ezenfelül e határozat 235. cikkének (2) bekezdése szerint többek között az érintett TOT‑ok kérésére társulási munkacsoportok „hozhatók létre” a TOT‑ok és az Unió között felmerülő problémák kezelésére. Következésképpen bár igaz, hogy a jelen ügyben e partnerségi eljárást nem hajtották végre, e rendelkezések szövege arra utal, hogy e végrehajtás fakultatív jellegű volt.

91      A harmadik, Anguilla alkotmányos autonómiájára alapított érv sem helytálló, mivel az Egyesült Királyság nem fejti ki, hogy a tagállamnak a TOT‑jainak a cselekményeiért való felelőssége, amely nem sérti a TOT‑határozat által a TOT‑okra bízott feladatokat, hogyan sérthetné a TOT‑ok autonómiáját.

92      Értékelni kell továbbá, hogy a TOT által az EXP‑bizonyítványok kiállítása kontextusában elkövetett hibák mely típusaiért kell felelősségre vonni azt a tagállamot, amelyhez a TOT tartozik.

93      E tekintetben a lojális együttműködés elvéből, amelyet az EUSZ 4. cikk (3) bekezdése ír elő, az következik, hogy a tagállamoknak meg kell hozniuk valamennyi olyan intézkedést, amely alkalmas az uniós jog hatályának és hatékonyságának biztosítására (lásd ebben az értelemben: 2010. október 7‑i Stils Met ítélet, C‑382/09, EU:C:2010:596, 44. pont; 2017. december 5‑i Németország kontra Tanács ítélet, C‑600/14, EU:C:2017:935, 94. pont).

94      Márpedig azon vámrendszer preferenciális és eltérő jellegére tekintettel, amely a nem a TOT‑okból származó termékekre alkalmazandó a TOT‑határozat 101. cikkének a 108. cikke (1) bekezdésének második francia bekezdésével, valamint III. mellékletével összefüggésben értelmezett (2) bekezdésében előírt feltételek mellett, az előző pontban felidézett kötelezettség a jelen ügyben különösen szigorúan alkalmazandó. Így azon tagállamnak az Unióval szemben fennálló felelőssége, amelyhez a TOT tartozik, az EUSZ 4. cikk (3) bekezdése értelmében minden olyan hibára kiterjed, amelyet e TOT hatóságai az EXP‑bizonyítványok kiállításával kapcsolatban követnek el. Így el kell utasítani az Egyesült Királyság azon érvét, amely szerint lényegében az EXP‑bizonyítványoknak az anguillai hatóságok általi esetleges szabálytalan kiállításáért nem vonható felelősségre amiatt, hogy e bizonyítványok említett kiállítására azt megelőzően került sor, hogy a REC 03/2004 határozatban tisztázták a TOT‑határozat 101. cikkének (2) bekezdésében előírt követelmények terjedelmét.

95      E megfontolások összességére tekintettel meg kell állapítani, hogy az Egyesült Királyság az EK‑Szerződés 131. cikkének első bekezdése (később az EK 182. cikk első bekezdése, jelenleg az EUMSZ 198. cikk első bekezdése), valamint az EUSZ 4. cikk (3) bekezdése alapján őt mint tagállamot terhelő kötelezettségek alapján az Unióval szemben felelős az EXP‑bizonyítványoknak az anguillai hatóságok általi, esetlegesen a TOT‑határozat figyelmen kívül hagyásával történő kiállításáért (lásd analógia útján: mai Bizottság kontra Hollandia ítélet [TOT cselekményéért való felelősség], C‑395/17, 97. pont).

 A saját források tekintetében esetlegesen bekövetkezett veszteség megtérítésére vonatkozó, az EUSZ 4. cikkének (3) bekezdése szerinti kötelezettségről

96      Az állandó ítélkezési gyakorlat szerint a lojális együttműködés elve alapján a tagállamok kötelesek az uniós jog megsértéséből eredő jogellenes következményeket megszüntetni. Következésképpen a tagállami hatóságoknak a hatásköreik keretében meg kell hozniuk minden olyan intézkedést, amely szükséges ahhoz, hogy e jog megsértését orvosolják (lásd ebben az értelemben: 2007. június 21‑i Jonkman és társai ítélet, C‑231/06–C‑233/06, EU:C:2007:373, 37. és 38. pont; 2017. július 26‑i Comune di Corridonia és társai ítélet, C‑196/16 és C‑197/16, EU:C:2017:589, 35. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat; 2019. június 27‑i Belgisch Syndicaat van Chiropraxie és társai ítélet, C‑597/17, EU:C:2019:544, 54. pont).

97      Mivel az EXP‑bizonyítványoknak a TOT‑határozat 101. cikke (2) bekezdésének figyelmen kívül hagyásával való kiállítása a Vámkódex 220. cikke (2) bekezdésének b) pontjában és a 239. cikkében előírt feltételek mellett akadályozza az érintett importáló tagállam hatóságait abban, hogy beszedjék azon vámokat, amelyeket az ilyen EXP‑bizonyítványok hiányában kötelesek lettek volna beszedni, az Unió tradicionális saját forrásai tekintetében emiatt bekövetkező veszteség az uniós jog megsértéséből eredő jogellenes következmény. A Bíróság állandó ítélkezési gyakorlata szerint ugyanis az ilyen veszteséget vagy más saját forrásból, vagy a kiadások módosításával kell pótolni (lásd analógia útján: 2005. november 15‑i Bizottság kontra Dánia ítélet, C‑392/02, EU:C:2005:683, 54. pont; 2006. október 5‑i Bizottság kontra Németország ítélet, C‑105/02, EU:C:2006:637, 88. pont).

98      Következésképpen az a tagállam, amely az Unióval szemben felelős az ilyen bizonyítvány szabálytalan kiállításáért, a lojális együttműködés elve értelmében köteles meghozni minden olyan intézkedést, amely az uniós jog megsértésének orvoslása érdekében szükséges, és különösen meg kell térítenie a saját források tekintetében emiatt bekövetkezett veszteséget (lásd analógia útján: mai Bizottság kontra Hollandia ítélet [TOT cselekményéért való felelősség], C‑395/17, 100. pont).

99      Ami konkrétabban azt a kérdést illeti, hogy a saját források tekintetében bekövetkezett ilyen veszteség összegét adott esetben késedelmi kamatokkal is növelni kell‑e, elegendő rámutatni, hogy önmagában a be nem szedhető vám összegének a megtérítése nem lehet elég az EXP‑bizonyítvány szabálytalan kiállításából eredő jogellenes következmények megszüntetésére.

100    Ezt az értelmezést nem vonhatja kétségbe az Egyesült Királyság által hivatkozott, a jogbiztonság elvére alapított azon érv, amely szerint ilyen megtérítési kötelezettség az uniós jog erre vonatkozó kifejezett rendelkezése hiányában nem állhat fenn. Az EXP‑bizonyítványok szabálytalan kiállítása miatt a saját források tekintetében bekövetkezett veszteség megtérítésének a kötelezettsége ugyanis csupán a lojális együttműködés elvéből származó azon kötelezettség konkrét kifejeződése, amely alapján a tagállamoknak meg kell hozniuk minden olyan intézkedést, amely az uniós jog megsértésének orvoslásához és az abból eredő jogellenes következményeknek a megszüntetéséhez szükséges. Amint az a jelen ítélet 95. pontjában felidézett állandó ítélkezési gyakorlatból kitűnik, ezen utóbbi kötelezettség az említett jog megsértésének valamennyi jogellenes következményére kiterjed, és különösen a pénzügyi jellegűekre, mint amelyek az alapügyet is jellemzik.

101    A késedelmi kamatfizetési kötelezettség azonban attól az időponttól kezdődik, amikor az érintett tagállamot felhívják a saját források tekintetében bekövetkezett veszteség megtérítésére.

102    E megfontolások összességére tekintettel meg kell állapítani, hogy az a tagállam, amely az Unióval szemben felelős az EXP‑bizonyítványoknak a hozzá tartozó TOT általi szabálytalan kiállításáért, a lojális együttműködés elve alapján köteles a saját források tekintetében bekövetkezett esetleges veszteség megtérítésére, és adott esetben a késedelmi kamatok megfizetésére.

 A kifogásolt kötelezettségszegésről

103    A Bizottság azzal érvel, hogy az anguillai hatóságok1999‑ben tizenkét EXP‑bizonyítványt állítottak ki a TOT‑határozat 101. cikke (2) bekezdésének megsértésével, és e szabálytalan kiállítás az Uniónak a saját források tekintetében veszteséget okozott, az Egyesült Királyság pedig nem teljesítette az e veszteség megtérítésére vonatkozó kötelezettségét.

104    Először is a szóban forgó EXP‑bizonyítványok állítólagos szabálytalanságát illetően a Bizottság azzal érvel, hogy a REC 03/2004 és REM 03/2004 határozat, valamint az OLAF 2003. évi jelentése elegendő e szabálytalanság bizonyításához. Ezzel szemben az Egyesült Királyság álláspontja szerint a jelen kötelezettségszegés megállapítása iránti keresethez kapcsolódóan a Bizottságnak kell bizonyítania minden egyes bizonyítvány szabálytalan jellegét.

105    E tekintetben a REC 03/2004 és a REM 03/2004 határozatot érintően emlékeztetni kell arra, hogy a végrehajtási rendelet 875. cikke és 908. cikkének (3) bekezdése szerint ha a Bizottság e rendelet 873. és 907. cikke alapján olyan határozatot hoz, amely azt állapítja meg, hogy a vizsgált helyzet alapján a kérdéses vámokat nem kell utólagosan könyvelésbe venni, a Bizottság meghatározhatja azokat a feltételeket, amelyek mellett a tagállamok a ténybeli és jogi szempontból hasonló ügyekben hasonló határozatot hozhatnak (lásd ebben az értelemben: 2017. október 26‑i Aqua Pro ítélet, C‑407/16, EU:C:2017:817, 68. pont).

106    A REC 03/2004 és a REM 03/2004 határozat ilyen megállapításokat tartalmazó határozatot képez. E határozatokban a Bizottság megállapította, hogy Anguilla, valamint Saint‑Pierre és Miquelon hatóságai az érintett időszakokban az alumínium tonnájánként 25 USD összegű „exportszállítási támogatást” kifizetését biztosították azoknak a gazdasági szereplőknek, akik először az alumíniumot e TOT‑okban szabad forgalomba bocsátották, majd ezen árut az Unióba újraexportálták. A Bizottság úgy ítélte meg, hogy e körülmények között az ilyen támogatás kifizetése a vámok korábbi kifizetéséhez kapcsolódik, és e vámok részleges visszatérítésének minősül, ami azt jelenti, hogy az említett hatóságok által kiállított EXP‑bizonyítványok ellentétesek a TOT‑határozat 101. cikke (2) bekezdésének második francia bekezdésével. Az említett határozatokban szereplő értékelések szerint az e jellemzőkkel rendelkező „exportszállítási támogatás” nyújtását meghatározó tényezőként azonosították az említett rendelkezés megsértésének megállapítása szempontjából.

107    Márpedig az ítélkezési gyakorlat szerint a REC 03/2004 és a REM 03/2004 határozathoz szereplőhöz hasonló valamely határozatban szereplő ténybeli és jogi értékelések a címzett tagállam valamennyi szervére kötelezőek, és a Bizottság által meghatározott feltételek mellett a többi tagállam szerveire is olyan esetekben, amelyekben hasonló ténybeli és jogi elemek állnak fenn (lásd ebben az értelemben: 2008. november 20‑i Heuschen & Schrouff Oriëntal Foods Trading ítélet, C‑375/07, EU:C:2008:645, 64. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat; 2017. október 26‑i Aqua Pro ítélet, C‑407/16, EU:C:2017:817, 69. pont).

108    Ezenfelül emlékeztetni kell arra, hogy amennyiben az OLAF jelentése releváns elemeket tartalmaz többek között az exportáló TOT vámhatóságainak magatartását érintően, e jelentés figyelembe vehető annak megállapításához, hogy egy adott eset ténybeli és jogi elemei hasonlóak‑e azokhoz, amelyek a Bizottság által a végrehajtási rendelet 873. és 907. cikke alapján meghozott határozat tárgyát képezték (lásd ebben az értelemben: 2017. október 26‑i Aqua Pro ítélet, C‑407/16, EU:C:2017:817, 55. és 70. pont).

109    A jelen ügyben meg kell állapítani, hogy a REC 03/2004 határozat és az OLAF 2003. évi jelentése ugyanazon TOT‑nak, azaz Anguillának a vámgyakorlatára vonatkozik. Ezenkívül e jelentés a 4.2. pontjában megállapította, hogy az Anguillán alkalmazott vámeljárások, és – a Corbis által az említett TOT hatóságaihoz címzett számlákon szereplő információk módosítása ellenére – az uniós importőröknek „exportszállítási támogatás” formájában nyújtott gazdasági ösztönzők az 1998‑as és 1999‑es év során változatlanok maradtak. Ezenfelül Anguilla hatóságai az 1999‑es évben a szóban forgó EXP‑bizonyítványok közül valamennyit olyan vállalkozás számára állították ki, amelyek az említett jelentés 4.3. pontja szerint e támogatás kedvezményezettjei voltak.

110    Így az OLAF 2003. évi jelentésében szereplő megállapítások lehetővé teszik annak bizonyítását, hogy az anguillai hatóságok a szóban forgó EXP‑bizonyítványokat ilyen „exportszállítási támogatás” nyújtása mellett adták ki. A Bizottság tehát e jelentés alapján a jelen kereset keretében részletesen kifejtette, hogy ezen bizonyítványokat olyan helyzetben állították ki, amely a REC 03/2004 határozat tárgyát képezőekhez hasonló ténybeli és jogi elemekkel rendelkezik.

111    Márpedig, bár az EUMSZ 258. cikk alapján indított kötelezettségszegés megállapítása iránti eljárás keretében a Bizottságnak kell alátámasztania az állítólagos kötelezettségszegés fennállását oly módon, hogy a Bíróság elé terjeszt minden olyan információt, amely e kötelezettségszegés fennállásának a Bíróság általi vizsgálatához szükséges, és semmilyen vélelemre nem hivatkozhat, abban az esetben, ha a Bizottság olyan információkat terjesztett elő, amelyek arra utalnak, hogy az uniós jog rendelkezéseit az alperes tagállam területén a gyakorlatban nem alkalmazzák megfelelően, e tagállamnak kell érdemben és részletesen vitatnia az ily módon előterjesztett információkat és az azokból eredő következtetéseket (lásd ebben az értelemben: 2016. január 28‑i Bizottság kontra Portugália ítélet, C‑398/14, EU:C:2016:61, 47. és 48. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

112    Ez az ítélkezési gyakorlat alkalmazható a jelen ügy tárgyát képezőhöz hasonló helyzetre, amint az a jelen ítélet 94. pontjában levont következtetésből következik. Következésképpen mivel a Bizottság – amint az a jelen ítélet 109. pontjából kitűnik – az OLAF 2003. évi jelentésére hivatkozva részletesen kifejtette, hogy a szóban forgó EXP‑bizonyítványok kiállítására a REC 03/2004 határozat tárgyát képezőhöz hasonló ténybeli és jogi elemeket mutató helyzetben került sor, az említett intézmény nem volt köteles arra, hogy e célból minden egyes EXP‑bizonyítványra vonatkozóan konkrét bizonyítékot szolgáltasson. Ellenkezőleg, e körülmények között az Egyesült Királyságnak kellett érdemben és részletesen vitatnia az e jelentésben foglalt megállapításokat.

113    Márpedig meg kell állapítani, hogy a jelen ügyben az Egyesült Királyság nem tett eleget e követelménynek. A jelen ítélet 66. pontjában említettekhez hasonló, általános állítások megfogalmazására szorítkozott ugyanis, és nem terjesztett elő egyetlen olyan konkrét információt sem, amely kétségbe vonhatná a többek között a REC 03/2004 határozatban tett azon megállapítást, amely szerint az exportszállítási támogatást, amelyet az OLAF 2003. évi jelentésében szereplő megállapítások szerint a szóban forgó EXP‑bizonyítványok kiállítása keretében nyújtottak, részleges vámvisszatérítésnek kell tekinteni.

114    E körülmények között a jogilag megkövetelt módon bizonyított, hogy a szóban forgó EXP‑bizonyítványokat az anguillai hatóságok a TOT‑határozat 101. cikke (2) bekezdésének a megsértésével állították ki.

115    A Bizottság annak érdekében, hogy másodszor bizonyított legyen, hogy a szóban forgó EXP‑bizonyítványok szabálytalan kiállítása a saját források tekintetében veszteséget okozott, az említett bizonyítványokon túlmenően a tárgyaláson többek között olyan behozatali nyilatkozatokat is előterjesztett, amelyeket az olasz hatóságok továbbítottak a számára. Az Egyesült Királyság vitatja, hogy e dokumentumok bizonyíthatják a saját források tekintetében bekövetkezett, a Bizottság által hivatkozott veszteség valóságosságát.

116    E tekintetben a felek között nem vitatott, hogy a REC 03/2004 határozat tárgyát képező alumíniumbehozatalra a szóban forgó EXP‑bizonyítványoknak az olasz hatóságoknak való bemutatása mellett került sor. Ezenkívül az e bizonyítványokon és behozatali nyilatkozatokon szereplő információk egyértelművé teszik, hogy az említett bizonyítványok közül két eset kivételével valamennyit bemutatták az olasz hatóságoknak az alumíniumnak az Unióba való vámmentes behozatala érdekében. A szóban forgó áruknak és eredetüknek az azonos leírása, a használt hajó és az uniós importőrként eljáró vállalkozás azonossága, és különösen az a körülmény, hogy az említett behozatali nyilatkozatok említik a szóban forgó EXP‑bizonyítványok hivatkozási számát, azt bizonyítják ugyanis, hogy e bizonyítványokat valóban e hatóságok elé terjesztették.

117    Így a Bizottság két eset kivételével a szóban forgó EXP‑bizonyítványokra és a behozatali nyilatkozatokra hivatkozva bizonyította, hogy ezen EXP‑bizonyítványok közül valamennyit az olasz hatóságok elé terjesztették.

118    Bár a Bizottság a Bíróság kérdésére válaszolva elismerte, hogy a keresetlevélhez csatolt ezen dokumentumok nem fedik le az összes olyan alumíniumbehozatalt, amelyre a kötelezettségszegés megállapítása iránti keresete érdekében hivatkozik, meg kell állapítani, hogy a Bizottság keresetlevele nem tartalmaz számszerűsített kérelmet. Ezenfelül a Bizottság a tárgyaláson hangsúlyozta, hogy a keresete annak megállapítására irányul, hogy az Egyesült Királyság nem teljesítette a lojális együttműködési kötelezettségét azáltal, hogy már elvben megtagadta a saját költségek tekintetében a szóban forgó EXP‑bizonyítványok szabálytalan kiállítása miatt felmerült veszteség bármilyen megtérítését, tekintet nélkül e veszteség összegére.

119    Mivel nem vitatott, hogy az Egyesült Királyság ilyen megtérítést semmilyen mértékben nem hajtott végre, a jelen eljárás keretében nem szükséges azonosítani az Unióba való összes olyan alumíniumbehozatalt, amely a szóban forgó EXP‑bizonyítványok bemutatásával történt, és a saját források tekintetében emiatt bekövetkezett veszteség összegét sem.

120    Ami azt a kérdést illeti, hogy a szóban forgó EXP‑bizonyítványok kiállítása bizonyos mértékben veszteséget okozott‑e a saját források tekintetében, meg kell jegyezni, hogy az említett, szabálytalanul kiállított EXP‑bizonyítványok az olasz hatóságokat arra késztették, hogy engedélyezzék az Anguillából érkező alumíniumnak az Unióba való vámmentes behozatalát, és a vám elengedését vagy visszatérítését biztosító határozatot hozzanak.

121    Az Egyesült Királyság vitatja a szóban forgó EXP‑bizonyítványok szabálytalan kiállítása és a saját források tekintetében bekövetkező ezen veszteség közötti okozati kapcsolat fennállását. Lényegében azt állítja, hogy az olasz hatóságok elkerülhették volna e veszteséget, ha egyrészt követték volna a kölcsönös segítségnyújtásról szóló közleményben szereplő ajánlásokat, és másrészt megállapították volna, hogy az érintett gazdasági szereplők magatartására vonatkozó, a REC 03/2004 határozat 31. pontjában meghatározott követelmények nem teljesültek.

122    Ugyanakkor ezen okozati kapcsolat fennállását nem vonhatja kétségbe önmagában az a körülmény, amelyre az Egyesült Királyság hivatkozik, hogy az érintett gazdasági szereplők esetlegesen lemondtak volna a szóban forgó áruknak az Unióba történő behozataláról, ha az olasz hatóságok követték volna a kölcsönös segítségnyújtásról szóló közleményben szereplő ajánlásokat. Hasonlóképpen, az Egyesült Királyság azon állítása, amely szerint az olasz hatóságoknak be kellett volna szedniük a vámot, ha megállapították, hogy az érintett gazdasági szereplők nem felelnek meg a REC 03/2004 határozat 31. pontjában meghatározott követelményeknek, nem arra az esetre vonatkozik, amely a jelen ügyet jellemzi, amelyben e hatóságok – amint az a jelen ítélet 47. pontjában lényegében kifejtésre került – e határozat alapján a vámot elengedték vagy visszatérítették.

123    Ezenfelül az Egyesült Királyság arra hivatkozik, hogy a jelen ügyben a jogbiztonság és a megfelelő ügyintézés elvével ellentétes lenne, ha meg lehetne állapítani az e veszteség megtérítésére vonatkozó kötelezettséget, mivel a Bizottság a 2014. november 13‑i Nencini kontra Parlament ítéletből (C‑447/13 P, EU:C:2014:2372, 48. pont) eredő ítélkezési gyakorlatnak megfelelő észszerű határidőn belül nem kért ilyen megtérítést.

124    E tekintetben emlékeztetni kell arra, hogy az előző pontban hivatkozott ítéleten alapuló ítélkezési gyakorlat a végrehajtási rendelet 85b. cikkére vonatkozik, amely azt állapítja meg, hogy a költségvetési rendelet 73a. cikkében szereplő ötéves elévülési idő kezdő időpontja az adóssal a terhelési értesítésben közölt határidő.

125    Az említett ítéletben a Bíróság kétségkívül azt állapította meg, hogy az alkalmazandó jogszabályok erre vonatkozó rendelkezésének hiánya esetén a jogbiztonság elve megköveteli, hogy az érintett intézmény e közlést észszerű időn belül hajtsa végre, hozzátéve, hogy a terhelési értesítés közlésének határidejét észszerűtlennek kell tekinteni, ha e közlésre több mint öt évvel azon időpont után kerül sor, amikor az intézménynek általában módjában állt a követelését érvényesíteni (lásd ebben az értelemben: 2014. november 13‑i Nencini kontra Parlament ítélet, C‑447/13 P, EU:C:2014:2372, 48. és 49. pont).

126    Anélkül azonban, hogy meg kellene vizsgálni, hogy a költségvetési rendelet 73a. cikke és a végrehajtási rendelet 85b. cikke alkalmazandó‑e a saját források tekintetében bekövetkezett veszteség megtérítésére vonatkozó, az EUSZ 4. cikk (3) bekezdése szerinti olyan kötelezettségre, mint amely a jelen ügy tárgyát képezi, meg kell állapítani, hogy a Bizottság mindenesetre nem lépte túl az ötéves határidőt, amelyen túl a terhelési értesítés közlésének határidejét az előző pontban hivatkozott ítéletből eredő ítélkezési gyakorlat szerint észszerűtlennek kell tekinteni. Mivel ugyanis – amint az a végrehajtási rendelet 875. cikkéből és 908. cikkének (3) bekezdés kitűnik – az olasz hatóságoknak végre kellett hajtaniuk a REC 03/2004 és REM 03/2004 határozatot, és határozniuk kellett az Anguillából származó alumíniumbehozatallal kapcsolatos vámok visszatérítéséről vagy elengedéséről, a Bizottság az Egyesült Királyságtól nem kérhette a saját források tekintetében emiatt bekövetkezett veszteség megtérítését azelőtt, hogy az olasz hatóságok az említett intézményt az általuk hozott határozatokról tájékoztatták. Márpedig a felek között nem vitatott, hogy az olasz hatóságok – amint az a jelen ítélet 47. pontjában kifejtésre került – e tájékoztatást csak a 2006‑os és 2007‑es év során adták meg a Bizottságnak. Így meg kell állapítani, hogy a Bizottság tiszteletben tartotta az említett határidőt, amikor a 2010‑es évben az Egyesült Királyságot e megtérítésre kérte.

127    Következésképpen meg kell állapítani, hogy az Egyesült Királyság – mivel nem térítette meg a saját források tekintetében bekövetkezett azon veszteséget, amelyet az okozott, hogy az anguillai hatóságok az Anguilláról származó alumíniumbehozatal vonatkozásában az 1999/2000-es időszakban a TOT‑határozat tekintetében szabálytalanul állítottak ki EXP‑bizonyítványokat – nem teljesítette az EUSZ 4. cikk (3) bekezdéséből eredő kötelezettségeit.

 A költségekről

128    A Bíróság eljárási szabályzata 138. cikkének (1) bekezdése alapján a Bíróság a pervesztes felet kötelezi a költségek viselésére, ha a pernyertes fél ezt kérte. Az Egyesült Királyságot, mivel pervesztes lett, a Bizottság kérelmének megfelelően kötelezni kell a költségek viselésére.

129    Ugyanezen eljárási szabályzat 140. cikkének (1) bekezdése alapján, amely előírja, hogy az eljárásba beavatkozó tagállamok maguk viselik saját költségeiket, a Holland Királyság maga viseli saját költségeit.

A fenti indokok alapján a Bíróság (nagytanács) a következőképpen határozott:

1)      Nagy‑Britannia és Észak‑Írország Egyesült Királysága – mivel nem térítette meg a saját források tekintetében bekövetkezett azon veszteséget, amelyet az okozott, hogy az anguillai hatóságok az Anguilláról származó alumíniumbehozatal vonatkozásában az 1999/2000‑es időszakban az Európai Gazdasági Közösség és a tengerentúli országok és területek társulásáról szóló, 1991. július 25‑i 91/482/EGK tanácsi határozat tekintetében szabálytalanul állítottak ki EXP‑exportbizonyítványokat – nem teljesítette az EUSZ 4. cikk (3) bekezdéséből eredő kötelezettségeit.

2)      A Bíróság Nagy‑Britannia és Észak‑Írország Egyesült Királyságát kötelezi a költségek viselésére.

3)      A Holland Királyság maga viseli saját költségeit.

Aláírások

*      Az eljárás nyelve: angol.