A TÖRVÉNYSZÉK ÍTÉLETE (kibővített kilencedik tanács)

2024. február 21.(*)

„Dömping – Kínából származó egyes polivinil‑alkoholok behozatala – Végleges dömpingellenes vám – (EU) 2020/1336 végrehajtási rendelet – A rendes érték kiszámítása – Az exportáló országban tapasztalható jelentős torzulások – Az (EU) 2016/1036 rendelet 2. cikkének (6a) bekezdése – A WTO joga – Az uniós joggal összhangban álló értelmezés elve – Kiigazítások – Vissza nem térítendő héa – Jutalék alapján dolgozó ügynökéhez hasonló feladatok – Az exportár és a rendes érték közötti tisztességes összehasonlítás – Bizonyítási teher – A 2016/1036 rendelet 2. cikke (10) bekezdésének b) és i) pontja – Az együttműködés hiánya – A rendelkezésre álló adatok – A 2016/1036 rendelet 18. cikke – Kettős alkalmazás – Hátrányos alkalmazás – Különböző gyártási folyamatok – Áralákínálás – Piaci szegmensek – A termékkódok módszere – A 2016/1036 rendelet 3. cikkének (2) és (3) bekezdése – Védelemhez való jog – Bizalmas kezelés – A 2016/1036 rendelet 19. és 20. cikke”

A T‑762/20. sz. ügyben,

a Sinopec Chongqing SVW Chemical Co. Ltd (székhelye: Csungking [Kína]),

a Sinopec Great Wall Energy & Chemical (Ningxia) Co. Ltd (székhelye: Lingvu [Kína]),

a Central‑China Company, Sinopec Chemical Commercial Holding Co. Ltd (székhelye: Vuhan [Kína])

(képviselik őket: J. Cornelis, F. Graafsma és E. Vermulst ügyvédek)

felperesek,

támogatja őket:

a Wegochem Europe BV (székhelye: Amszterdam [Hollandia], képviselik: R. Antonini, E. Monard és B. Maniatis ügyvédek)

beavatkozó fél,

az Európai Bizottság (képviseli: G. Luengo, meghatalmazotti minőségben)

alperes ellen,

támogatják:

az Európai Parlament (képviselik: A. Neergaard, D. Moore és A. Pospíšilová Padowska, meghatalmazotti minőségben),

az Európai Unió Tanácsa (képviselik: H. Marcos Fraile és B. Driessen, meghatalmazotti minőségben, segítőjük: N. Tuominen ügyvéd),

a Kuraray Europe GmbH (székhelye: Hattersheim am Main [Németország], képviselik: R. MacLean és D. Sevilla Pascual ügyvédek)

és

a Sekisui Specialty Chemicals Europe SL (székhelye: La Canonja [Spanyolország], képviselik: A. Borsos és J. Jousma ügyvédek)

beavatkozó felek,

A TÖRVÉNYSZÉK (kibővített kilencedik tanács),

tagjai: L. Truchot elnök (előadó), H. Kanninen, L. Madise, R. Frendo és T. Perišin bírák,

hivatalvezető: I. Kurme tanácsos,

tekintettel az eljárás írásbeli szakaszára,

tekintettel a 2022. december 14‑i és 15‑i tárgyalásra,

meghozta a következő

Ítéletet

1        Az EUMSZ 263. cikken alapuló keresetükkel a felperesek, a Sinopec Chongqing SVW Chemical Co. Ltd (a továbbiakban: Sinopec Chongqing), a Sinopec Great Wall Energy & Chemical (Ningxia) Co. Ltd (a továbbiakban: Sinopec Ningxia) és a Central‑China Company, Sinopec Chemical Commercial Holding Co. Ltd (a továbbiakban: Sinopec Central‑China) a Kínai Népköztársaságból származó egyes polivinil‑alkoholok behozatalára vonatkozó végleges dömpingellenes vámok kivetéséről szóló, 2020. szeptember 25‑i (EU) 2020/1336 bizottsági végrehajtási rendeletnek (HL 2020. L 315., 1. o.; a továbbiakban: megtámadott rendelet) a rájuk vonatkozó részében történő megsemmisítését kérik.

 A jogvita alapját képező tényállás

2        A Sinopec Chongqing és a Sinopec Ningxia olyan kínai vállalatok, amelyek polivinil‑alkoholokat állítanak elő (a továbbiakban: PVA), míg a Sinopec Central‑China az előzőekkel kapcsolatban álló kínai vállalat, amely az utóbbiak által gyártott termékeket exportálja többek között az Európai Unióba.

3        2019. június 18‑án a Kuraray Europe GmbH (a továbbiakban: Kuraray), a teljes uniós termelés több mint 60%‑át képviselő PVA‑gyártó, panaszt nyújtott be az Európai Bizottsághoz az Európai Unióban tagsággal nem rendelkező országokból érkező dömpingelt behozatallal szembeni védelemről szóló, 2016. június 8‑i (EU) 2016/1036 európai parlamenti és tanácsi rendelet (HL 2016. L 176., 21. o.; a továbbiakban: alaprendelet) 5. cikke alapján. Ennek eredményeképpen a Bizottság közzétette a Kínai Népköztársaságból származó egyes PVA‑k behozatalára vonatkozó dömpingellenes eljárás megindításáról szóló értesítést (HL 2019. C 256., 4. o.).

4        A dömpingre és az abból eredő kárra vonatkozó vizsgálat a 2018. július 1. és 2019. június 30. közötti időszakot (a továbbiakban: vizsgálati időszak) ölelte fel. A kárra vonatkozó értékelés szempontjából releváns tendenciáknak a megtámadott rendelet 1–11. táblázatában szereplő tényezőkkel kapcsolatos vizsgálata a 2016. január 1‑jétől a vizsgálati időszak végéig tartó időszakra (a továbbiakban: figyelembe vett időszak) terjedt ki (a megtámadott rendelet (39) preambulumbekezdése).

5        A felperesekkel és a vizsgálata által érintett más vállalkozásokkal folytatott több írásbeli levélváltást követően a Bizottság 2020. július 3‑án megküldte a felpereseknek az alaprendelet 20. cikkében előírt végső tájékoztatást (a továbbiakban: végső tájékoztatás), amelyben a felperesekre a dömpingkülönbözetüknek megfelelő 26,3%‑os dömpingellenes vámot kívánt kivetni. További levélváltásokat és a Bizottsággal 2020. július 17‑én tartott meghallgatást követően a felperesek 2020. július 20‑án benyújtották a végső tájékoztatáshoz fűzött észrevételeiket. 2020. július 24‑én a Bizottság kiegészített végső tájékoztatást (a továbbiakban: kiegészített végső tájékoztatás) küldött a felpereseknek, amelyben – miután elfogadott a felperesek által előadott bizonyos érveket – úgy ítélte meg, hogy a dömpingkülönbözet 17,3%‑ra csökkenthető. 2020. július 29‑én a felperesek észrevételeket nyújtottak be erre a kiegészített tájékoztatásra vonatkozóan.

6        A megtámadott rendelettel a Bizottság végleges dömpingellenes vámot vetett ki a Kínából származó egyes PVA‑k behozatalára, és megállapította, hogy a felperesek esetében a végleges dömpingellenes vám mértéke a vám előtti, nettó uniós határparitású árra számítva 17,3% volt.

7        A felperesek által gyártott termékek rendes értékének képzéséhez a Bizottság nem az alaprendelet 2. cikke (1) bekezdésének első albekezdésében előírt általános szabályt vette alapul, amely szerint a „rendes érték rendszerint az exportáló országban a független vevők által a szokásos kereskedelmi forgalom keretében ténylegesen fizetett vagy fizetendő árakon alapszik”. A Bizottság e rendelet 2. cikkének (6a) bekezdését alkalmazta, amely rendelkezést az alaprendelet és az Európai Unióban tagsággal nem rendelkező országokból érkező támogatott behozatallal szembeni védelemről szóló (EU) 2016/1037 rendelet módosításáról szóló, 2017. december 12‑i (EU) 2017/2321 európai parlamenti és tanácsi rendelet (HL 2017. L 338., 1. o.) vezette be (a megtámadott rendelet (86) és (87) preambulumbekezdése).

8        Az alaprendelet 2. cikkének (6a) bekezdése a következőképpen rendelkezik:

„(6a) a)      Abban az esetben, ha e rendelkezésnek vagy e rendelet bármely más vonatkozó rendelkezésének alkalmazásakor megállapítást nyer, hogy az exportáló országban fennálló, b) pont szerinti jelentős torzulások következtében nem helyénvaló az exportáló országbeli belföldi árak és költségek alkalmazása, a rendes értéket a torzulásoktól mentes árakat vagy referenciaértékeket tükröző előállítási és értékesítési költségek alapján kell képezni az alábbi szabályokra figyelemmel.

A Bizottság többek között az alábbi forrásokat használhatja fel:

–        az exportáló országhoz hasonló gazdasági fejlettségi szintű, megfelelő reprezentatív országbeli vonatkozó előállítási és értékesítési költségek, feltéve, hogy a vonatkozó adatok könnyen elérhetők; amennyiben egynél több ilyen ország van, adott esetben előnyben kell részesíteni azokat az országokat, ahol a szociális védelem és a környezetvédelem szintje megfelelő,

–        amennyiben helyénvalónak ítéli, a torzulásoktól mentes nemzetközi árak, költségek vagy referenciaértékek, vagy

–        belföldi költségek, de kizárólag abban az esetben, ha – többek között az érdekelt felekre vonatkozó, c) pontban foglalt rendelkezések keretében – pontos és megfelelő bizonyítékok alapján egyértelműen megállapítható, hogy azok torzulástól mentesek.

A 17. cikk sérelme nélkül ezt az értékelést minden egyes exportőr és gyártó/termelő tekintetében külön kell elvégezni.

A képzett rendes értéknek tartalmaznia kell az igazgatási, értékesítési és általános költségek, valamint a nyereség torzulástól mentes és észszerű összegét.

b)      Jelentős torzulások azok a torzulások, amelyek akkor következnek be, ha a jelentett árak vagy költségek – a nyersanyag‑ és energiaköltségeket is beleértve – jelentős kormányzati beavatkozás hatására nem szabadpiaci erőviszonyok eredményei. A jelentős torzulások fennállásának értékelése során – többek között – figyelembe kell venni az alábbiak közül egy vagy több elem lehetséges hatását:

–        a kérdéses piacot jelentős mértékben olyan vállalkozások szolgálják ki, amelyek az exportáló ország hatóságainak tulajdonában vannak, ellenőrzése vagy szakpolitikai felügyelete vagy irányítása alatt állnak,

–        az állami jelenlét a vállalatokban lehetővé teszi az állam számára, hogy befolyást gyakoroljon az árak és a költségek tekintetében,

–        a belföldi beszállítókat előnyben részesítő vagy a szabadpiaci erőviszonyokat más módon befolyásoló közpolitikák vagy intézkedések,

–        a csődeljárási, a társasági jogi és a tulajdonjogi jogszabályok hiánya, diszkriminatív alkalmazása vagy nem megfelelő érvényesítése,

–        a bérköltségek torzult volta;

–        közpolitikai célokat megvalósító vagy az államtól más tekintetben nem függetlenül tevékenykedő intézmények által nyújtott finanszírozás vehető igénybe.

c)      Amennyiben a Bizottság megalapozott jelzésekkel rendelkezik a b) pontban említettek szerinti torzulások egy adott országban vagy az ország egy adott ágazatában való fennállásáról, és amennyiben az e rendelet eredményes alkalmazása szempontjából helyénvaló, a Bizottságnak jelentést kell készítenie, nyilvánosságra hoznia és rendszeresen frissítenie, amelyben leírja a b) pontban említett piaci körülményeket az adott országban vagy ágazatban. Az ilyen jelentéseket, valamint az azok alapjául szolgáló bizonyítékokat fel kell venni bármely, az említett országra vagy ágazatra vonatkozó vizsgálat aktájába. Az érintett felek számára megfelelő lehetőséget kell biztosítani a jelentés, valamint az annak alapjául szolgáló bizonyítékok megcáfolására, kiegészítésére, észrevételezésére, vagy az azokra való támaszkodásra, minden egyes olyan vizsgálatban, amelynek keretében az ilyen jelentés vagy bizonyítékok felhasználásra kerülnek. A jelentős torzulások fennállásának értékelése során a Bizottságnak a vizsgálati aktában szereplő valamennyi vonatkozó bizonyítékot figyelembe kell vennie.”

9        A megtámadott rendeletben a Bizottság – miután többek között az alaprendelet 2. cikke (6a) bekezdésének c) pontja alapján közzétett, a kínai helyzetre vonatkozó, 2017. december 20‑i jelentés alapján megállapította, hogy ebben az országban az említett rendelet 2. cikke (6a) bekezdésének b) pontja értelmében vett „jelentős torzulások” állnak fenn (a megtámadott rendelet (91) és (171) preambulumbekezdése) – a rendes értéket az ugyanezen rendelet 2. cikke (6a) bekezdése a) pontja második albekezdésének első franciabekezdése szerinti módszer szerint számította ki. E célból a Bizottság Törökországot tekintette megfelelő reprezentatív országnak (a megtámadott rendelet (172) és (222) preambulumbekezdése). Ezenkívül az alaprendelet 2. cikke (6a) bekezdése a) pontjának utolsó albekezdésével összhangban a Bizottság a rendes értékbe beleszámított egy olyan összeget, amelyet torzulástól mentesnek és észszerűnek ítélt az igazgatási, az értékesítési és egyéb általános költségek (a továbbiakban: SGA‑költségek), valamint a nyereség tekintetében (lásd a megtámadott rendelet (87) preambulumbekezdését).

10      Egyébiránt a Sinopec Ningxia tekintetében a Bizottság lényeges és súlyos hiányosságokat állapított meg a termelési költségekre vonatkozóan közölt adatok tekintetében. Ezért a Sinopec Ningxia által gyártott termékek rendes értékének az alaprendelet 2. cikkének (6a) bekezdése alapján történő megállapítása során a Bizottság az alaprendelet 18. cikkének (1) bekezdését alkalmazta, amely szerint azokban az esetekben, ha az érdekelt felek bármelyike „megtagadja a szükséges információkhoz való hozzáférést, […] illetve ha a vizsgálatot jelentősen hátráltatja”, a Bizottság a „rendelkezésre álló tényekre” (a továbbiakban: a 18. cikk értelmében rendelkezésre álló tények) támaszkodhat. A Sinopec Ningxia által gyártott termékek rendes értékét így a többi exportáló gyártó által szolgáltatott információk alapján számították ki, és a Bizottság a PVA minden egyes érintett típusára a legmagasabb megállapított rendes értéket használta a többi exportáló gyártó rendes értékei közül (a megtámadott rendelet (327)–(333) preambulumbekezdése).

11      A felperesek által gyártott termékek rendes értékének és exportárának összehasonlítása során a Bizottság két kiigazítást végzett az alaprendelet 2. cikke (10) bekezdésének b) és i) pontja alapján. Egyrészt növelte a rendes értéket „a Kínából az Unióba irányuló, közvetett adó hatálya alá tartozó exportértékesítés, valamint a közvetett adókat (például héát) nem tartalmazó rendes érték közötti különbözetnek megfelelően” (a megtámadott rendelet (388) preambulumbekezdése). Másrészt csökkentette az exportárat azon az alapon, hogy a Sinopec Chongqing és a Sinopec Ningxia által gyártott PVA Unióban történő értékesítése a Sinopec Central‑Chinán keresztül történt, amelyet nem belső értékesítési részlegnek, hanem inkább egy kereskedőnek kell tekinteni (a megtámadott rendelet (358) és (373) preambulumbekezdése). Ezen túlmenően a Bizottság az exportárat oly módon is kiigazította lefelé, hogy abból levonta a biztosítási, fuvarozási, anyagmozgatási és rakodási költségeket, a hitelköltségeket és a banki költségeket (a továbbiakban: vitatott költségek), annak érdekében, hogy elérje a „gyártelepi” ügyletnek megfelelő szintet (a megtámadott rendelet (313), (314) és (357) preambulumbekezdése).

12      Az uniós gazdasági ágazatot ért kárnak az alaprendelet 3. cikke (2), (3) és (6) bekezdése szerinti vizsgálata során a Bizottság elemezte az áralákínálást. E tekintetben egyrészt azon megállapításaira hivatkozott, amelyek szerint a PVA‑piac nem áll két külön szegmensből (a megtámadott rendelet (61)–(64) preambulumbekezdése). Másrészt többek között olyan módszert alkalmazott, amely a behozatali áraknak és az uniós gazdasági ágazat értékesítési árainak terméktípusonkénti összehasonlításából áll, azzal a megjegyzéssel, hogy bizonyos terméktípusok esetében nem talált megfeleltetést (a megtámadott rendelet (432) és (433) preambulumbekezdése).

 A felek kérelmei

13      A felperesek azt kérik, hogy a Törvényszék:

–        semmisítse meg a megtámadott rendeletet a rájuk vonatkozó részében;

–        kötelezze a Bizottságot és az őt támogató beavatkozó társaságokat a költségek viselésére.

14      A felperesek támogatása végett beavatkozó Wegochem Europe BV (a továbbiakban: Wegochem) azt kéri, hogy a Törvényszék:

–        semmisítse meg a megtámadott rendeletet a felperesekre vonatkozó részében;

–        kötelezze a Bizottságot a költségek viselésére, beleértve a Wegochem részéről felmerült költségeket is.

15      Az Európai Parlament, az Európai Unió Tanácsa, a Kuraray és a Sekisui Specialty Chemicals Europe SL (a továbbiakban: Sekisui) által támogatott Bizottság azt kéri, hogy a Törvényszék:

–        utasítsa el a keresetet;

–        kötelezze a felpereseket a költségek viselésére.

 A jogkérdésről

16      Keresetük alátámasztása érdekében a felperesek öt jogalapra hivatkoznak, amelyek közül az első az alaprendelet 2. cikke (6a) bekezdése alkalmazásának a Kereskedelmi Világszervezet (WTO) jogából eredő kötelezettségekkel való összeegyeztethetetlenségén, a második az alaprendelet 2. cikke (10) bekezdésének megsértésén és nyilvánvaló értékelési hibán, a harmadik az alaprendelet 18. cikke (1) és (5) bekezdésének, valamint a Kereskedelmi Világszervezetet létrehozó egyezmény (HL 1994. L 336., 3. o.; magyar nyelvű különkiadás 11. fejezet, 21. kötet, 82. o.) 1.A. mellékletében szereplő, az 1994. évi általános vám‑ és kereskedelmi egyezmény (GATT) VI. cikkének végrehajtásáról szóló megállapodás (HL 1994. L 336., 103. o.; magyar nyelvű különkiadás 11. fejezet, 21. kötet, 189. o.; a továbbiakban: dömpingellenes megállapodás) 6.8. cikkének, és a dömpingellenes megállapodás II. mellékletének (HL 1994. L 336., 118. o.; a továbbiakban: II. melléklet) megsértésén, a negyedik az áralákínálás megállapítása során az alaprendelet 3. cikke (2) és (3) bekezdésének megsértésén, valamint ugyanezen rendelet 3. cikke (6) bekezdésének megsértésén, az ötödik pedig a védelemhez való jog megsértésén alapul.

 Az első, az alaprendelet 2. cikke (6a) bekezdése alkalmazásának a WTO jogából eredő kötelezettségekkel való összeegyeztethetetlenségére alapított jogalapról

17      A felperesek arra hivatkoznak, hogy a megtámadott rendeletben a Bizottság az alaprendelet 2. cikkének (6a) bekezdését a WTO Vitarendezési Testületének (a továbbiakban: Vitarendezési Testület) határozatai által értelmezett dömpingellenes megállapodással összeegyeztethetetlen módon alkalmazta. A felperesek elismerik, hogy a dömpingellenes megállapodásnak nincs közvetlen hatálya, de azt állítják, hogy – tekintettel az e megállapodás és az alaprendelet közötti közös pontokra – e körülmény nem befolyásolja a Bizottság által a jelen ügyben megsértett azon kötelezettséget, hogy az alaprendelet fent említett rendelkezését a WTO jogával – ideértve a Vitarendezési Testület határozatait is – összhangban kell értelmezni.

18      A felperesek azt állítják, hogy a jelen jogalap nem tekinthető az alaprendelet 2. cikkének (6a) bekezdésére vonatkozó jogellenességi kifogásnak. A felperesek ugyanis nem magát e rendelkezést vitatják, hanem annak a Bizottság által a megtámadott rendeletben való alkalmazását. A felperesek hangsúlyozzák, hogy az alaprendelet 2. cikkének (6a) bekezdése értelmezhető a WTO jogával összhangban anélkül, hogy ez az értelmezés contra legem lenne, vagy e rendelkezést megfosztaná lényegétől.

19      A Bizottság, amelyet a Parlament, a Tanács, a Kuraray és a Sekisui is támogat, vitatja a felperesek érveit.

20      Emlékeztetni kell arra, hogy az Unió által megkötött nemzetközi megállapodások az EUMSZ 216. cikk (2) bekezdése értelmében kötelezőek az Unió intézményeire, következésképpen az uniós aktusokkal szemben elsőbbséget élveznek. Következésképpen a másodlagos jogot, amennyire lehetséges, úgy kell értelmezni, hogy az összhangban legyen e megállapodásokkal, különösen akkor, ha e jogszabály kifejezetten az Unió által kötött nemzetközi megállapodás végrehajtására irányul (lásd ebben az értelemben: 2003. január 9‑i Petrotub és Republica kontra Tanács ítélet, C‑76/00 P, EU:C:2003:4, 57. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat; 2014. március 18‑i Z. ítélet, C‑363/12, EU:C:2014:159, 71. és 72. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat; 2022. január 20‑i Bizottság kontra Hubei Xinyegang Special Tube ítélet, C‑891/19 P, EU:C:2022:38, 31. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

21      Az alaprendelet (3) preambulumbekezdése szerint a dömpingellenes megállapodás szabályai megfelelő és átlátható alkalmazásának biztosítása érdekében a megállapodás nyelvezetének a lehető legteljesebb mértékben meg kell jelennie az uniós jogszabályokban. A szerződéses kötelezettségek tiszteletben tartásának általános nemzetközi jogi elve (pacta sunt servanda), amelyet a szerződések jogáról szóló, 1969. május 23‑i bécsi egyezmény (Recueil des traités des Nations unies, 1155. kötet., 331. o.) 26. cikke rögzít, magában foglalja, hogy az uniós bíróságnak a dömpingellenes megállapodás értelmezése és alkalmazása során figyelembe kell vennie a Vitarendezési Testület azon határozatait, amelyek e megállapodás rendelkezéseit értelmezték (lásd ebben az értelemben: 2022. január 20‑i Bizottság kontra Hubei Xinyegang Special Tube ítélet, C‑891/19 P, EU:C:2022:38, 30., 32. és 33. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

22      Ugyanakkor, amint azt az „amennyiben lehetséges” kifejezés fenti 20. pontban hivatkozott ítélkezési gyakorlatban történő használata igazolja, az ilyen ítélkezési gyakorlat nem alkalmazandó egy olyan rendelkezésre, amely világos és egyértelmű, ezért nem szorul értelmezésre. Ha ez lenne a helyzet, a másodlagos uniós jog elsődleges joggal összhangban álló értelmezése e rendelkezés contra legem értelmezésének szolgálna alapjául, ami nem fogadható el (lásd: 2018. július 13‑i Confédération nationale du Crédit mutuel kontra EKB ítélet, T‑751/16, EU:T:2018:475, 34. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat, lásd szintén ebben az értelemben: 2017. február 28‑i Canadian Solar Emea kontra Tanács ítélet, T‑162/14, nem tették közzé, EU:T:2017:124, 151. pont).

23      Egyébiránt meg kell állapítani, hogy az uniós intézmények jogi aktusainak egy olyan nemzetközi megállapodás rendelkezéseivel összhangban álló értelmezését, amelynek az Unió is részese, amint azt a fenti 20–22. pontban említett ítélkezési gyakorlat megállapítja, nem szabad összekeverni ugyanezen jogi aktusok jogszerűségének felülvizsgálatával.

24      Az állandó ítélkezési gyakorlat szerint ugyanis valamely nemzetközi megállapodás rendelkezéseire csakis azzal a feltétellel lehet hivatkozni valamely másodlagos uniós jogi aktus megsemmisítése iránti kereset vagy az ilyen jogi aktus jogellenességére alapított kifogás alátámasztására, hogy egyrészt ezen megállapodás természetével, illetve rendszerével az nem ellentétes, másrészt pedig, hogy e rendelkezések a tartalmuk vonatkozásában feltétel nélkülinek és kellően pontosnak tűnnek. E rendelkezésekre kizárólag e két feltétel együttes teljesülése esetén lehet az uniós bíróság előtt valamely uniós jogi aktus jogszerűségének értékelési szempontjaként hivatkozni (lásd: 2015. július 16‑i Bizottság kontra Rusal Armenal ítélet, C‑21/14 P, EU:C:2015:494, 37. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

25      A jelen ügyben, mivel a felperesek kijelentik, hogy nem emelnek jogellenességi kifogást, és semmiképp nem állítják, és a fortiori nem is bizonyítják, hogy teljesülnének a fenti 24. pontban említett ítélkezési gyakorlat által előírt feltételek, ahhoz, hogy a Törvényszék helyt adhasson a jelen jogalapnak, azt kell bizonyítaniuk, hogy az alaprendelet 2. cikkének (6a) bekezdése nem egyértelmű, vagy olyan félreérthetőségeket tartalmaz, amelyeket az említett szabályoknak megfelelő értelmezéssel kell kiküszöbölni, és hogy ez az értelmezés nem contra legem.

26      Meg kell állapítani, hogy a felperesek nem állítják, hogy az alaprendelet 2. cikke (6a) bekezdésének szövege félreérthető lenne.

27      Ugyanakkor a felperesek először is arra hivatkoznak, hogy ahhoz, hogy az alaprendelet 2. cikkének (6a) bekezdését a WTO jogával összhangban lehessen alkalmazni, azt úgy kell értelmezni, hogy a rendelet 2. cikke (6a) bekezdésének a) pontjában említett három információforrás közül csak az utolsót kell figyelembe venni, amely az exportáló ország belföldi piacán felmerülő költségek felhasználására utal.

28      Emlékeztetni kell arra, hogy az állandó ítélkezési gyakorlat szerint valamely uniós jogi rendelkezés értelmezésekor nemcsak annak szövegét, hanem összefüggéseit, és annak a szabályozásnak a célkitűzéseit is figyelembe kell venni, amelynek a részét képezi [lásd: 2020. július 2‑i Magistrat der Stadt Wien [Mezei hörcsög] ítélet, C‑477/19, EU:C:2020:517, 23. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat].

29      Márpedig az alaprendelet 2. cikke (6a) bekezdésének a felperesek által javasolt értelmezése kizárja az említett rendelet 2. cikke (6a) bekezdésének a) pontja által előírt első két információforrást, a harmadikat pedig kiterjesztő hatállyal ruházza fel abban az értelemben, hogy azt akkor is alkalmazni kell, ha nem bizonyították, hogy az érintett költségek torzulástól mentesek.

30      Először is a felperesek által hivatkozott értelmezés nem alapulhat a szóban forgó rendelkezés szövegén, amely három lehetőséget sorol fel, amelyek közül a harmadik pontos feltételhez van kötve. Amint az a „többek között” határozószó használatából következik, e három lehetőség nem kimerítő jellegű, így a Bizottság az e három lehetőségben említetteken kívül más információforrásokat is felhasználhat. A jogalkotó által a további információforrások igénybevételének megválasztása tekintetében a Bizottságnak biztosított mérlegelési mozgástér azonban nem teszi lehetővé, hogy olyan negyedik forrást vegyen figyelembe, amely egybeesik a harmadikkal, azzal a különbséggel, hogy nem szükséges teljesíteni azt a feltételt, amely szerint bizonyítani kell, hogy az exportáló ország belső piacán felmerülő költségek torzulástól mentesek.

31      Ezt az értelmezést továbbá az a szövegkörnyezet sem támasztja alá, amelybe az alaprendelet 2. cikkének (6a) bekezdése illeszkedik. E rendelkezés ugyanis olyan különös szabályokat vezet be, amelyek különböznek az alaprendelet 2. cikkének más bekezdéseiből eredő szabályoktól, mivel ezek olyan esetekre vonatkoznak, amelyekben az exportáló ország belső piaca jelentős torzulásokat mutat. Ennek megfelelően az alaprendelet 2. cikke (6a) bekezdése a) pontjának első albekezdésében az „e rendelkezésnek vagy e rendelet bármely más vonatkozó rendelkezésének alkalmazás[ára]” való hivatkozás nem jelenti azt, hogy ezt a rendelkezést minden esetben úgy kell értelmezni, hogy az összhangban legyen a dömpingellenes megállapodás azon rendelkezéseivel, amelyek megfelelnek az alaprendelet 2. cikke egyéb rendelkezéseinek.

32      Végül az alaprendelet 2. cikke (6a) bekezdésének célkitűzéseit illetően meg kell állapítani, hogy az e rendelkezés által követett cél annak elkerülése, hogy a dömpingellenes vizsgálat céljából olyan, az exportáló országban alkalmazott árakra és költségekre vonatkozó adatokat használjanak fel, amelyek torzultak az ezen ország belső piacán fennálló jelentős torzulások miatt. Ezért vagy egy megfelelő reprezentatív harmadik országra vonatkozó adatokat, vagy nemzetközi adatokat, vagy az exportáló ország belföldi piacán felmerülő költségeket kell használni, feltéve, hogy bizonyítást nyer, hogy ezek torzulástól mentesek.

33      Következésképpen meg kell állapítani, hogy a fenti 27. pontban kifejtett érvükkel a felperesek az alaprendelet 2. cikke (6a) bekezdésének contra legem értelmezését javasolják, amely nem fogadható el.

34      Másodszor, a felperesek azt állítják, hogy az alaprendelet 2. cikkének (6a) bekezdését a dömpingellenes megállapodás 2.2. cikkével és 2.2.1.1. cikkével összhangban kell értelmezni.

35      Egyrészt a felperesek szerint a dömpingellenes megállapodás 2.2. cikke az exportáló országban alkalmazott árak alapján történő számítás helyett csak három esetben teszi lehetővé a rendes érték képzését, amelyek között az exportáló országban fennálló sajátos piaci helyzet (a továbbiakban: sajátos piaci helyzet) is szerepel.

36      A felperesek kifejtik, hogy a Vitarendezési Testület határozatai által értelmezett sajátos piaci helyzet fogalma nem biztosít korlátlan szabadságot a dömpingellenes vizsgálattal megbízott hatóság (a továbbiakban: illetékes hatóság) számára, hanem csak azokra a helyzetekre vonatkozik, amelyekben a rendes érték és az exportár összehasonlíthatósága felmerül. Ugyanakkor egy olyan helyzet, amelyre az exportáló ország piacán történő jelentős állami beavatkozásból eredő jelentős torzulások jellemzőek, önmagában nem teszi lehetővé, hogy a rendes érték számítása során figyelmen kívül hagyják az ezen ország exportáló gyártóinál felmerült költségeket, és helyettük a harmadik országbeli gyártók részéről felmerült költségeket vegyék figyelembe. A Bizottság feladata annak bizonyítása, hogy kapcsolat áll fenn e helyzet és az árak összehasonlíthatósága között. Márpedig a jelen ügyben ilyen bizonyítékot nem terjesztettek elő.

37      Másrészt a felperesek szerint, még ha feltételezzük is, hogy a ráfordítási költségek torzulása sajátos piaci helyzetet eredményez, a Bizottság által a jelen ügyben alkalmazott módszer, amely azzal a kötelezettséggel jár, hogy a torzulásmentes forrásokból származó ráfordítási költségeket kell felhasználni, és figyelmen kívül kell hagyni a kínai exportáló gyártók nyilvántartásaiban szereplő termelési költségeire vonatkozó adatokat, ellentétes a dömpingellenes megállapodásnak a Vitarendezési Testület határozatai által értelmezett 2.2.1.1. cikkével.

38      Emlékeztetni kell arra, hogy – amint az a fenti 23. pontban megállapításra került – a felperesek által az uniós joggal összhangban álló értelmezés elvére való hivatkozás nem vezethet ahhoz, hogy a Törvényszék az alaprendelet 2. cikke (6a) bekezdésének jogszerűségét a WTO szabályaira tekintettel felülvizsgálja, annak bizonyítása nélkül, hogy teljesülnek az ítélkezési gyakorlat által e felülvizsgálat gyakorlásához megkövetelt feltételek.

39      Egyébiránt a fenti 20. pontból következik, hogy ahhoz, hogy az uniós joggal összhangban álló értelmezés elve teljes mértékben alkalmazható legyen, az uniós jog szóban forgó rendelkezéseinek a WTO szabályainak végrehajtására kell irányulniuk.

40      Emlékeztetni kell arra, hogy az uniós jogalkotó a 2017/2321 rendelettel módosította az alaprendelet 2. cikkét a (6a) bekezdés beillesztése és a (7) bekezdés módosítása céljából.

41      Az ítélkezési gyakorlat szerint az alaprendelet 2. cikke (7) bekezdésének a 2017/2321 rendeletből következő változatot megelőző változata az uniós jogalkotó arra irányuló szándékát fejezte ki, hogy ezen a téren az uniós jogrendnek megfelelő megközelítést alkalmazzon azáltal, hogy a rendes érték kiszámítására vonatkozó részletes szabályok különleges rendszerét határozza meg a nem piacgazdaságú országokból származó behozatal tekintetében. Ennélfogva megállapítást nyert, hogy e rendelkezés nem tekinthető olyan WTO‑megállapodások keretében vállalt meghatározott kötelezettség végrehajtásának az uniós jogrendben való biztosítására irányuló eszköznek, amely megállapodások a nem piacgazdaságú országok tekintetében nem írtak elő a rendes érték képzésére vonatkozó szabályokat (2022. május 5‑i Zhejiang Jiuli Hi‑Tech Metals kontra Bizottság ítélet, C‑718/20 P, EU:C:2022:362, 88. pont; lásd még ebben az értelemben és analógia útján: 2015. július 16‑i Bizottság kontra Rusal Armenal ítélet, C‑21/14 P, EU:C:2015:494, 47–50. pont). A Törvényszék pontosította, hogy mivel e rendelkezés a rendes érték kiszámítására vonatkozó olyan szabályokat állapít meg, amelyek a WTO‑megállapodásokban nem szerepelnek, a Bizottság nem volt köteles azt a WTO keretében fennálló uniós kötelezettségekkel összhangban értelmezni. Ellenkező esetben ugyanis megfosztanák attól a mérlegelési jogkörtől, amelyet a jogalkotó a Bizottságra kívánt ruházni (lásd ebben az értelemben és analógia útján: 2019. szeptember 19‑i Zhejiang Jndia Pipeline Industry kontra Bizottság ítélet, T‑228/17, EU:T:2019:619, 111–113. pont).

42      Meg kell állapítani, hogy ezek az elvek analógia útján alkalmazandók az alaprendelet 2. cikkének (6a) bekezdésére.

43      E rendelkezés ugyanis olyan különleges rendszert hoz létre, amely rögzíti a rendes érték meghatározásának szabályait azon országokból származó export esetében, amelyek tekintetében megállapítást nyert, hogy belső piacuk az említett rendelkezés meghatározása szerint jelentős torzulásokat mutat. Márpedig a WTO joga nem tartalmaz a rendes érték ilyen helyzetekben történő képzésére szolgáló konkrét szabályokat.

44      Egyébiránt igaz, hogy a 2017/2321 rendelet (2) preambulumbekezdése megállapítja, hogy e rendelet „nem érinti annak megállapítását, hogy valamely WTO‑tag piacgazdasággal rendelkezik‑e vagy sem, illetve nem sértheti az azon jegyzőkönyvekben és egyéb eszközökben meghatározott kikötéseket és feltételeket sem, amelyekkel összhangban az országok csatlakoztak a [WTO‑t létrehozó] egyezményhez”, amelyek között szerepel a Kínai Népköztársaság WTO‑hoz való csatlakozásáról szóló jegyzőkönyv (a továbbiakban: csatlakozási jegyzőkönyv).

45      Az is igaz, hogy a csatlakozási jegyzőkönyv 15. pontja konkrét szabályokat tartalmaz a dömpingellenes megállapodásnak a Kínából származó behozatalra történő alkalmazására vonatkozóan, és olyan átmeneti időszakot ír elő, amely legkésőbb tizenöt évvel azt követően jár le, hogy a Kínai Népköztársaság WTO‑taggá vált, azaz 2016. december 11‑én.

46      Mindazonáltal a 2017/2321 rendelet preambulumában a (2) preambulumbekezdés szerepeltetéséből nem lehet arra következtetni, hogy az uniós jogalkotó e rendelettel a csatlakozási jegyzőkönyv 15. pontját végrehajtó mechanizmust kívánt létrehozni.

47      Mindenesetre, még ha feltételezzük is, hogy a csatlakozási jegyzőkönyv 15. pontjával az abban előírt átmeneti időszak lejártát követően ellentétes a dömpingellenes vizsgálat keretében a rendes érték meghatározására irányuló olyan módszer alkalmazása, amely nem a vizsgálat tárgyát képező gazdasági ágazat kínai árain vagy költségein alapul, ebből az következne, hogy az alaprendelet 2. cikkének (6a) bekezdése nem egyeztethető össze e ponttal.

48      Jóllehet a felperesek nem terjesztettek elő jogellenességi kifogást az alaprendelet 2. cikkének (6a) bekezdésével szemben a WTO szabályaira tekintettel, ez az esetleges összeegyeztethetetlenség csak azt erősítené meg, hogy lehetetlen e rendelkezést a felperesek által kívánt módon értelmezni.

49      Következésképpen meg kell állapítani, hogy nem teljesülnek az ahhoz szükséges feltételek, hogy az uniós joggal összhangban álló értelmezés elve – a WTO szabályaira tekintettel – alkalmazható legyen az alaprendelet 2. cikkének (6a) bekezdésére.

50      Következésképpen az első jogalapot el kell utasítani.

 A második, az alaprendelet 2. cikke (10) bekezdésének megsértésére és nyilvánvaló értékelési hibára alapított jogalapról

51      A második jogalap három részből áll, amelyek közül az első az alaprendelet 2. cikke (10) bekezdése i) pontjának megsértésén és nyilvánvaló értékelési hibán, a második az említett rendelet 2. cikke (10) bekezdése bevezető részének megsértésén, a harmadik pedig ugyanezen rendelet 2. cikke (10) bekezdése b) pontjának megsértésén alapul.

 Az első részről

52      A Wegochem által támogatott felperesek, miután emlékeztetnek arra, hogy az Unióba irányuló összes PVA‑exportértékesítésüket a Sinopec Central‑China végezte, azt állítják, hogy a Bizottság – miután úgy ítélte meg, hogy ez utóbbi vállalat feladatai nem egy belső értékesítési részleg, hanem egy jutalék alapján dolgozó ügynök feladataihoz hasonlóak – az alaprendelet 2. cikke (10) bekezdésének i) pontja alapján tévesen alkalmazott az ezen értékesítésekre vonatkozó exportár csökkentését eredményező kiigazítást (a továbbiakban: első vitatott kiigazítás), amely kiigazítás e vállalat SGA‑költségeinek, valamint egy független gazdasági szereplő által szolgáltatott információk alapján megbecsült nyereségének felel meg.

53      Először is a felperesek hangsúlyozzák, hogy az alaprendelet 2. cikke (10) bekezdése i) pontjának szövege és a vonatkozó ítélkezési gyakorlat szerint ahhoz, hogy a Bizottság e rendelkezés alapján kiigazítást végezhessen, legalább egybevágó ténykörülményeket kell szolgáltatnia annak bizonyítására, hogy a gyártóval kapcsolatban álló értékesítő társaság hasonló feladatokat lát el, mint a jutalék alapján dolgozó ügynök.

54      A felperesek rámutatnak, hogy a Bizottság nem fordíthatja meg a bizonyítási terhet azzal, hogy úgy véli, hogy a kiigazítás főszabály szerint indokolt, ha valamely vállalkozás egy kapcsolódó kereskedelmi társaságot hoz létre exportértékesítései lebonyolítása céljából, és hogy ennélfogva az e társaságot létrehozó gyártó feladata annak bizonyítása, hogy a szóban forgó kiigazítás nem indokolt.

55      Másodszor, a Bizottság által – a megtámadott rendelet elfogadásához vezető eljárás során és e rendeleten belül – hivatkozott tényezők nem teszik lehetővé, hogy a jelen ügyben az első vitatott kiigazítást indokoltnak lehessen tekinteni.

56      A Bizottság vitatja a felperesek érvelését.

57      Először is létezik egy általános szabály, amely szerint, ha valamely vállalkozás egy kapcsolódó társaságot hoz létre olyan kereskedelmi ügyletek végzése céljából, amelyeket egyébként harmadik gazdasági szereplőkre kellene bíznia, az alaprendelet 2. cikke (10) bekezdésének i) pontja szerinti kiigazítás indokolt. Tény ugyanis, hogy az így létrehozott kapcsolódó társaság hasonló feladatokat lát el, mint a jutalék alapján dolgozó ügynök. Ezen általános szabály alóli kivételként nem kell a kiigazítást elvégezni, amikor a gyártó és az Unióba irányuló exportért felelős, vele kapcsolatban álló forgalmazó egy gazdasági egységet alkot. Az általános szabály alóli kivételeket szigorúan kell értelmezni.

58      Másodszor, a Bizottság rámutat arra, hogy soha nem állította, hogy az első vitatott kiigazítás alapjául szolgáló tényezők bármelyike önmagában lehetővé teszi annak kizárását, hogy a Sinopec Central‑China belső értékesítési részlegnek minősüljön. Hangsúlyozza a releváns körülmények átfogó értékelésének szükségességét, és arra hivatkozik, hogy a jelen ügyben figyelembe vett tényezők összességükben lehetővé teszik annak megállapítását, hogy a Sinopec Central‑China önálló és független kereskedelmi társaság.

–       Alkalmazandó szabályok

59      Emlékeztetni kell az alaprendelet 2. cikke (10) bekezdésének vonatkozó rendelkezéseire, amelyek a következők:

„Az exportár és a rendes érték között tisztességes összehasonlítást kell végezni. Ezt az összehasonlítást ugyanazon a kereskedelmi szinten, az egymáshoz képest – amennyire csak lehetséges – azonos időben történt eladások vonatkozásában és az árak összehasonlíthatóságát befolyásoló egyéb különbségek figyelembevételével kell elvégezni. Ha az így megállapított rendes érték és az exportár összehasonlítása ezen az alapon nem lehetséges, az árakat és az árak összehasonlíthatóságát állítólag és kimutatottan befolyásoló különbségeket, megfelelő kiigazítások formájában, kérésre minden egyes esetben figyelembe kell venni. A kettős kiigazításokat, különösen az árengedményeket, a kedvezményeket, a kereskedelem szintjét és mennyiségét illetően, minden esetben kerülni kell. Ha a meghatározott feltételek teljesülnek, a következő tényezők vonatkozásában kerülhet sor kiigazításra:

[…]

i)      Jutalékok

Ki kell igazítani a szóban forgó eladások után kifizetett jutalékok különbségeit.

A »jutalék« fogalma magában foglalja azt az árrést is, amelyet az adott termék vagy a hasonló termék kereskedője akkor kap, ha ez a kereskedő hasonló feladatokat lát el, mint a jutalék alapján dolgozó ügynök.”

60      Az ítélkezési gyakorlatból következik, hogy az alaprendelet 2. cikke (10) bekezdésének i) pontja szerinti kiigazítás nem végezhető el, ha a harmadik államban letelepedett gyártó és a vele kapcsolatban álló, az Unióba irányuló kivitelekért felelős forgalmazó egy gazdasági egységet alkot (lásd analógia útján: 2016. október 26‑i PT Musim Mas kontra Tanács ítélet, C‑468/15 P, EU:C:2016:803, 39. pont).

61      Ugyanis a jogilag önálló társaságokból álló csoporton belül a gyártási és értékesítési tevékenységek felosztása semmit nem változtat azon a tényen, hogy olyan gazdasági egységről van szó, amely a végzett tevékenységek összességét ilyen módon szervezi, amelyeket más esetben valamely jogi szempontból is egységet képező szervezet végez (lásd analógia útján: 2016. október 26‑i PT Musim Mas kontra Tanács ítélet, C‑468/15 P, EU:C:2016:803, 40. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

62      E körülmények között az egy gazdasági egység fennállásának elismerése lehetővé teszi annak elkerülését, hogy azokat a költségeket, amelyeket nyilvánvalóan tartalmaz a termék értékesítési ára, amennyiben ezen értékesítést a gyártó szervezetén belüli értékesítési részleg végzi, ne tekintsék ezen árba tartozónak, ha ugyanezen értékesítési tevékenységet jogilag elkülönülő, azonban gazdaságilag a gyártó ellenőrzése alatt álló társaság végzi (lásd analógia útján: 2016. október 26‑i PT Musim Mas kontra Tanács ítélet, C‑468/15 P, EU:C:2016:803, 41. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

63      Ebből következik, hogy a valamely harmadik államban letelepedett gyártóval egy gazdasági egységet alkotó forgalmazó nem tekinthető akként, hogy a jutalék alapján dolgozó ügynökéhez hasonló feladatokat lát el az alaprendelet 2. cikke (10) bekezdésének i) pontja szerint (lásd analógia útján: 2016. október 26‑i PT Musim Mas kontra Tanács ítélet, C‑468/15 P, EU:C:2016:803, 42. pont).

64      A gyártó és a vele kapcsolatban álló forgalmazó közötti gazdasági egység fennállásának vizsgálata keretében meghatározó, hogy az e gyártó és e forgalmazó közötti valós gazdasági helyzetet vegyék figyelembe. Tekintettel az említett gyártó és az említett forgalmazó közötti valós gazdasági helyzetet tükröző megállapítás követelményére, az uniós intézmények kötelesek figyelembe venni az összes olyan releváns tényezőt, amely lehetővé teszi annak megállapítását, hogy e forgalmazó ellát‑e az e gyártó szervezetén belüli értékesítési részleghez tartozó feladatokat (lásd analógia útján: 2016. október 26‑i PT Musim Mas kontra Tanács ítélet, C‑468/15 P, EU:C:2016:803, 43. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

–       A bizonyítékról

65      Ami az alaprendelet 2. cikke (10) bekezdésében felsorolt különös kiigazításokkal kapcsolatos bizonyítási terhet illeti, az ítélkezési gyakorlat szerint az arra a félre hárul, aki azzal élni kíván (lásd ebben az értelemben és analógia útján: 2016. október 26‑i PT Musim Mas kontra Tanács ítélet, C‑468/15 P, EU:C:2016:803, 83. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

66      Így, amennyiben az uniós intézmények úgy vélik, hogy az exportár csökkentését eredményező kiigazításra van szükség, mivel a gyártóval kapcsolatban álló értékesítő társaság a jutalékalapon dolgozó ügynök feladataihoz hasonló feladatokat lát el, ezen intézményeknek kell legalább egybevágó ténykörülményeket szolgáltatniuk annak alátámasztása érdekében, hogy e feltétel teljesült (2016. október 26‑i PT Musim Mas kontra Tanács ítélet, C‑468/15 P, EU:C:2016:803, 84. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

67      Ebből következik, hogy abban az esetben, ha az uniós intézmények szolgáltattak volna arra utaló egybevágó ténykörülményeket, hogy a gyártóval kapcsolatban álló forgalmazó a jutalékalapon dolgozó ügynökhöz hasonló feladatokat lát el, e forgalmazó vagy e gyártó köteles lett volna bizonyítani, hogy nem indokolt az alaprendelet 2. cikke (10) bekezdésének i) pontja szerinti kiigazítás (2016. október 26‑i PT Musim Mas kontra Tanács ítélet, C‑468/15 P, EU:C:2016:803, 85. pont).

68      Ebből következik, hogy a Bizottságnak ahhoz, hogy jogosult legyen az első vitatott kiigazítás elvégzésére, olyan egybevágó ténykörülményeket kellett volna szolgáltatnia, amelyek alkalmasak annak bizonyítására, hogy a kiigazítás indokolt volt.

69      A Bizottság nem tekintheti úgy, hogy az alaprendelet 2. cikke (10) bekezdésének i) pontja szerinti kiigazítást főszabály szerint el kell végezni, amikor valamely vállalkozás kapcsolatban álló kereskedelmi társaságot hoz létre exportértékesítései lebonyolítása céljából.

70      Ezen általános szabály fennállása ugyanis, amely a bizonyítási teher megfordulását jelentené, nem nyert bizonyítást, mivel a Bizottság által e célból hivatkozott ítélkezési gyakorlat nem releváns.

71      Először is a Bizottság a 2013. február 7‑i EuroChem MCC kontra Tanács ítéletre (T‑459/08, nem tették közzé, EU:T:2013:66) hivatkozik. Ezen ítélet 132. pontjában a Törvényszék megállapította, hogy az Európai Közösségben tagsággal nem rendelkező országokból érkező dömpingelt behozatallal szembeni védelemről szóló, 2009. november 30‑i 1225/2009/EK tanácsi rendelet (HL 2009. L 343., 51. o.) 2. cikke (10) bekezdése i) pontjának második mondata az Európai Közösségben tagsággal nem rendelkező országokból érkező dömpingelt behozatallal szembeni védelemről szóló 384/96/EK rendelet módosításáról szóló, 2002. november 5‑i 1972/2002/EK tanácsi rendelet (HL 2002. L 305., 1. o.; magyar nyelvű különkiadás 11. fejezet, 10. kötet, 132. o.) 1. cikkének (5) bekezdéséből következett. Ugyanebben a pontban a Törvényszék megállapította, hogy az 1972/2002 rendelet (6) preambulumbekezdése értelmében a szóban forgó mondat bevezetésének célja – az intézmények általános gyakorlatával összhangban – annak nyilvánvalóvá tétele, hogy az e rendelkezés szerinti kiigazításokat akkor is el kell végezni, ha a felek nem megbízó‑ügynök jogviszony keretében járnak el, hanem vevőként és eladóként eljárva érik el ugyanazt a gazdasági eredményt. Az említett ítélet 133. és 134. pontjából ugyanakkor az következik, hogy kiigazítást akkor kell végezni, ha az értékesítéssel megbízott, az exportáló gyártóval kapcsolatban álló társaság a jutalék alapján dolgozó ügynökéhez hasonló feladatokat lát el, és hogy annak megállapítása érdekében, hogy ez a helyzet fennáll‑e, meg kell vizsgálni a különböző, egymással kapcsolatban álló társaságok által betöltött szerepeket. Ebből következik, hogy az említett ítéletben a Törvényszék nem ismerte el a Bizottság által a jelen ügyben hivatkozott általános szabály fennállását.

72      Másodszor, a Bizottság a 2016. október 26‑i PT Musim Mas kontra Tanács ítéletre (C‑468/15 P, EU:C:2016:803, 39. pont) hivatkozik, amely azonban semmilyen általános szabályra és ez alóli kivételre nem tesz utalást.

73      Harmadszor, a Bizottság a 2004. október 28‑i Shanghai Teraoka Electronic kontra Tanács ítélet (T‑35/01, EU:T:2004:317) 50. pontjára és a 2019. június 28‑i Changmao Biochemical Engineering kontra Bizottság ítélet (T‑741/16, nem tették közzé, EU:T:2019:454) 49. pontjára hivatkozik. Ezekben az ítéletekben a Törvényszék megállapította, hogy a valamely termék rendes értékének megállapítására vonatkozóan – a kérdéses tényállás időpontjában fennálló hatályosság függvényében – az Európai Közösségben tagsággal nem rendelkező országokból érkező dömpingelt behozatallal szembeni védelemről szóló, 1995. december 22‑i 384/96/EK tanácsi rendelet (HL 1996. L 56., 1. o.; magyar nyelvű különkiadás 11. fejezet, 10. kötet, 45. o.) és a 1225/2009 rendelet 2. cikke (7) bekezdésének b) pontjában előírt módszer kivételt jelent a 2. cikk (7) bekezdésének a) pontjában e célból előírt speciális módszer alól, mivel ez utóbbit kell főszabályként alkalmazni a piacgazdasággal nem rendelkező országokból származó behozatal esetében. A jelen ügyben azonban a Bizottság nem fejti ki, és még kevésbé bizonyítja, hogy az alaprendelet 2. cikke (10) bekezdésének i) pontja szerinti kiigazítás mellőzése abban az esetben, amikor valamely exportáló gyártó egy kapcsolatban álló társaságon keresztül értékesíti termékeit az Unióban, kivételt képez az e rendeletben foglalt azon szabály alól, amelynek értelmében e kiigazítást ilyen körülmények között főszabály szerint el kell végezni. Ennélfogva ezek az ítéletek nem támasztják alá sem a Bizottság által hivatkozott általános szabály fennállását, sem pedig az ilyen kiigazítás mellőzésének kivételes jellegét abban az esetben, ha egy gazdasági egységről van szó.

74      Negyedszer, a tárgyaláson a Bizottság a 2022. december 14‑i Xinyi PV Products (Anhui) Holdings kontra Bizottság ítéletre (T‑586/14 RENV II, nem tették közzé, EU:T:2022:799, 57. pont) hivatkozott, amely megerősíti egy olyan szabály fennállását, amelynek értelmében általában akkor kerül sor az alaprendelet 2. cikke (10) bekezdésének i) pontja szerinti kiigazításra, ha valamely exportáló gyártó egy kapcsolatban álló társaságon keresztül értékesíti termékeit. Mindazonáltal meg kell állapítani, hogy ebben az ítéletben a Törvényszék olyan helyzetről határozott, ahol egyértelmű volt, hogy az érintett exportáló gyártóval kapcsolatban álló társaság hozzáadódik a gyártó belső exportszolgálatához, amint az a fent említett ítélet 52. és 57. pontjából kitűnik. Mivel a jelen ügyben más a helyzet, a Bizottság tévesen hivatkozik erre az ítéletre.

75      A Bizottság nem gondolhatja azt sem, hogy az alaprendelet 2. cikke (10) bekezdésének i) pontja szerinti kiigazítást a felperesek által a Törvényszék előtt hivatkozott azon körülmény alapján kell elvégezni, hogy a Sinopec Central‑China nem áll a Sinopec Chongqing és a Sinopec Ningxia közvetlen irányítása alatt.

76      E tekintetben – noha a megtámadott rendelet (366) preambulumbekezdéséből az következik, hogy a Bizottság elismeri a közös ellenőrzés fennállását, mivel a Sinopec Central‑China, a Sinopec Chongqing és a Sinopec Ningxia „a Sinopec Group irányítása alatt áll” – e rendelet nem tartalmaz olyan preambulumbekezdést, amely ezen ellenőrzés közvetett jellegének vizsgálatára, illetve annak a Bizottság által – a fenti 65–67. pontban hivatkozott ítélkezési gyakorlat értelmében – elvégzendő bizonyításra gyakorolt lehetséges következményeire vonatkozna.

77      A megtámadott rendelet (366) preambulumbekezdésében a Bizottság azt is megállapította, hogy „a közös ellenőrzés fennállása az egyetlen gazdasági egység fennállásának szükséges előfeltétele, illetve szükségessé teszi annak elemzését, hogy a kapcsolatban álló kereskedőre vonatkozó releváns tények összessége bizonyítja‑e az egyetlen gazdasági egység fennállását”, és hogy „[a] cél annak megállapítása [volt], hogy a kapcsolatban álló kereskedő funkciói azonosak[voltak‑e] egy belső értékesítési részleg funkcióival”.

78      A Bizottság által a megtámadott rendeletben követett ezen megközelítést el kell fogadni, mivel megfelel az ítélkezési gyakorlatnak, amely szerint a gazdasági egységet alkotni képes társaságok tőkestruktúrája az ilyen egység fennállásának releváns ténykörülménye (lásd ebben az értelemben: 2009. március 10‑i Interpipe Niko Tube és Interpipe NTRP kontra Tanács ítélet, T‑249/06, EU:T:2009:62, 179. pont).

79      Ennélfogva e megállapításból kiindulva meg kell vizsgálni, hogy a Bizottság elegendő egybevágó ténykörülményt szolgáltatott‑e annak bizonyítására, hogy a közös ellenőrzés fennállása ellenére nem lehetett úgy tekinteni, hogy a Sinopec Central‑China belső értékesítési részlegként járt el, és hogy következésképpen el kellett végezni az első vitatott kiigazítást.

–       A Bizottság által összegyűjtött ténykörülményekről

80      A Bizottság határozatát a következő ténykörülményekre alapozza:

–        A Sinopec Central‑China felkutatta az ügyfeleket, és kapcsolatokat létesített velük;

–        A Sinopec Chongqing közvetlen exportértékesítést végzett;

–        A Sinopec Chongqing és a Sinopec Ningxia közvetlen értékesítést bonyolított Kínában;

–        A Sinopec Chongqing és a Sinopec Ningxia viselte az értékesítési költségeket;

–        A Sinopec Central‑China – a Sinopec Chongqingon és a Sinopec Ningxián kivül – más gyártók által előállított termékeket is forgalmazott.

81      El kell dönteni, hogy a fent említett ténykörülmények alapján megállapítható‑e, hogy a Bizottság szolgáltatta a tőle elvárt bizonyítékokat.

82      Előzetesen emlékeztetni kell arra, hogy a fenti 80. pontban hivatkozott első elem, amely szerint a Sinopec Central‑China ügyfeleket kutatott fel, és velük kapcsolatokat létesített, szerepelt a végső tájékoztatásban. A felperesek a végső tájékoztatáshoz fűzött észrevételeikben vitatták az első elem relevanciáját, arra hivatkozva, hogy az ügyfelek felkutatása és a velük történő kapcsolatfelvétel olyan tevékenységek, amelyeket egy független kereskedő és egy belső értékesítési részleg egyaránt végez. A megtámadott rendelet (358) preambulumbekezdésében a Bizottság megemlítette ezt az elemet, anélkül azonban, hogy válaszolt volna a felperesek érveire.

83      A Törvényszék előtt a Bizottság arra szorítkozott, hogy az első elem releváns, jóllehet az ügyfelek felkutatása és a velük történő kapcsolatfelvétel olyan tevékenységek, amelyeket egy belső értékesítési részleg és egy értékesítési ügynök egyaránt végezhet.

84      E körülmények között a felperesek megalapozottan állítják, hogy az a tény, hogy valamely szervezet ügyfelek felkutatásával és velük történő kapcsolatfelvétellel foglalkozik, nem releváns annak meghatározása szempontjából, hogy belső értékesítési részlegnek vagy értékesítési ügynöknek minősül‑e.

85      Ami a fenti 80. pontban említett második elemet illeti, amely szerint a Sinopec Chongqing közvetlen exportértékesítést végzett, az ítélkezési gyakorlatból következik, hogy minél jelentősebb az ilyen értékesítések aránya, annál nehezebb fenntartani azt az álláspontot, amely szerint a kapcsolatban álló forgalmazó valamely belső értékesítési részleg feladatait látja el (lásd ebben az értelemben: 1992. március 10‑i Matsushita Electric kontra EU Tanács ítélet, C‑175/87, EU:C:1992:109, 14. pont; 2015. június 25‑i PT Musim Mas kontra Tanács ítélet, T‑26/12, nem tették közzé, EU:T:2015:437, 69. pont). Másrészt fennállhat gazdasági egység, amennyiben a termelő vállalja az áruit forgalmazó társaság feladatait kiegészítő értékesítési feladatok egy részét (lásd: 2009. március 10‑i Interpipe Niko Tube és Interpipe NTRP kontra Tanács ítélet, T‑249/06, EU:T:2009:62, 179. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

86      A jelen ügyben a felperesek arra hivatkoznak, hogy a közvetlenül a Sinopec Chongqing által a Sinopec Central‑China közreműködése nélkül végzett exportértékesítések csak kiegészítő jellegűek a Sinopec Central‑China által megvalósított exportértékesítésekhez képest, és a PVA‑nak nem az Unióban, hanem az Egyesült Államokban letelepedett ügyfelek részére történő értékesítésével kapcsolatosak, mégpedig a dömpingellenes vámok beszedésének egyesült államokbeli rendszeréhez kapcsolódó okok miatt, amely rendszer csak a közvetlen eladások után teszi lehetővé a nulla vámtételt. Az Egyesült Államokba irányuló közvetlen exportértékesítéshez kapcsolódó PVA‑mennyiség – amely az Unióba és az Egyesült Államokba irányuló összesített exportnak mindössze 10,9%‑át teszi ki – nem elég nagy ahhoz, hogy e közvetlen értékesítések megléte alapján azt a következtetést lehessen levonni, hogy nem áll fenn gazdasági egység.

87      A Bizottság erre azt válaszolja, hogy az a tény, hogy a Sinopec Chongqing jelentős mennyiségben végzett közvetlen értékesítéseket az Egyesült Államokban, ami az uniós értékesítés 12,1%‑ának felel meg, azt bizonyítja, hogy saját belső értékesítési részleggel rendelkezik. Az, hogy a Sinopec Chongqing miért maga valósította meg ezeket az értékesítéseket, „nem szükségszerűen meghatározó” a Sinopec Central‑Chinával fennálló gazdasági kapcsolatának értékelése szempontjából. Ugyanígy kevéssé számít, hogy az Unióba irányuló valamennyi exportértékesítést a Sinopec Central‑China végezte.

88      Először is emlékeztetni kell arra, hogy a 2009. március 10‑i Interpipe Niko Tube és Interpipe NTRP kontra Tanács ítélet (T‑249/06, EU:T:2009:62) 185. pontjában a Törvényszék annak megállapítása érdekében, hogy a 384/96 rendelet 2. cikke (10) bekezdésének i) pontja alapján történő kiigazításra tévesen került sor, többek között kimondta, hogy az említett ítélet alapjául szolgáló ügy egyik felperese által teljesített közvetlen exportértékesítések elhanyagolható és kiegészítő jellegűek voltak az e társaságokkal kapcsolatban álló forgalmazó által végzett értékesítésekhez képest. E tekintetben a Törvényszék rámutatott egyrészt arra, hogy e közvetlen értékesítések átmeneti szakaszban lévő új tagállamok felé irányultak, másrészt pedig, hogy e társaságok Unióba irányuló értékesítéseinek 8%‑át tették ki.

89      Másodszor, a 2015. június 25‑i PT Musim Mas kontra Tanács ítélet (T‑26/12, nem tették közzé, EU:T:2015:437) 69. és 70. pontjában a Törvényszék megállapította, hogy a teljes exportértékesítés 27,08%‑át kitevő közvetlen exportértékesítés megléte nem teszi lehetővé annak kizárását, hogy az érintett gyártókkal kapcsolatban álló forgalmazó egy belső értékesítési részleg feladatait látta el, mindazonáltal olyan ténykörülménynek minősül, amely más tényezőket is megerősít, és így hozzájárul az egy gazdasági egység hiányának megállapításához.

90      A jelen ügyben nem vitatott, hogy a Sinopec Chongqingnak az Unióba és az Egyesült Államokba irányuló összesített értékesítése 10,9%‑ának megfelelő mennyiségben végzett közvetlen exportértékesítést az Egyesült Államokban, amely mennyiség az uniós értékesítések 12,1%‑ának felel meg, ha az egyesült államokbeli közvetlen értékesítéseket kizárólag az uniós értékesítések százalékában fejezzük ki, szemben az Unióban és az Egyesült Államokban történt összesített értékesítéssel. Egyébiránt a tárgyaláson a felperesek – anélkül, hogy a Bizottság ezt vitatta volna – kifejtették, hogy PVA‑jaikat más országokba is exportálják, és hogy ezeket az exportértékesítéseket a Sinopec Central‑China végezte. Így, valamennyi exportértékesítést figyelembe véve, a Sinopec Chongqing által megvalósított közvetlen értékesítések mennyisége az általa gyártott és exportra értékesített összes PVA‑nak még kisebb százalékát tette volna ki.

91      Ennélfogva először is meg kell állapítani, hogy a Bizottság tévesen állítja, hogy a Sinopec Chongqing által végzett közvetlen exportértékesítéshez kapcsolódó PVA százalékos aránya „nyilvánvalóan jelentős”, mivel meghaladja a 2009. március 10‑i Interpipe Niko Tube és Interpipe NTRP kontra Tanács ítélet (T‑249/06, EU:T:2009:62) 185. pontjában elhanyagolhatónak tekintett 8%‑os szintet. Amint ugyanis az a fenti 88. pontból következik, a Törvényszék ebben az ítéletben azt vizsgálta, hogy az érintett exportáló gyártók Unióba irányuló közvetlen exportértékesítésének mekkora volt a százalékos aránya az Unióba irányuló teljes exportértékesítésükhöz képest. Márpedig a jelen ügyben a Sinopec Chongqing által végzett, az Unióba irányuló közvetlen exportértékesítés százalékos aránya nulla, mivel a Sinopec Central‑China felel a Sinopec Chongqing által gyártott PVA összes, az Unióba irányuló exportértékesítéséért.

92      Másodszor, meg kell jegyezni, hogy a Sinopec Chongqing által végzett közvetlen exportértékesítéshez kapcsolódó PVA mennyisége – függetlenül attól, hogy a százalékos arányt milyen összesített értékesítéshez viszonyítva számítjuk ki (lásd a fenti 90. pontot) – nem teszi ki ezen összesített értékesítés olyan százalékát, amely megközelítené a 27,08%‑ot, amellyel kapcsolatban a Törvényszék a 2015. június 25‑i PT Musim Mas kontra Tanács ítélet (T‑26/12, nem tették közzé, EU:T:2015:437) 69. és 70. pontjában úgy vélte, hogy a szóban forgó ügyben olyan ténykörülményről van szó, amely hozzájárulhat az egy gazdasági egység hiányának megállapításához (lásd a fenti 89. pontot).

93      Egyébiránt emlékeztetni kell arra, hogy a 2015. június 25‑i PT Musim Mas kontra Tanács ítélet (T‑26/12, nem tették közzé, EU:T:2015:437) 68. pontjában a Törvényszék azt is megállapította, hogy nem kizárt, hogy az ilyen egységen belül a kapcsolatban álló társaság egy belső értékesítési részleg feladatait gyakorolja a gyártó értékesítésének megszervezésével és megtárgyalásával, anélkül azonban, hogy közvetlenül kiállítaná az ezen értékesítésekre vonatkozó valamennyi számlát, mivel különböző okok indokolhatják a gyártó dokumentálható közreműködését. Márpedig a jelen ügyben a felperesek – anélkül, hogy a Bizottság ezt vitatta volna – kijelentették, hogy a Sinopec Chongqing az Egyesült Államokban nulla mértékű dömpingellenes vámban részesült. Egyébiránt a tárgyaláson a Wegochem kifejtette – úgy, hogy ezt sem vitatta a Bizottság –, hogy az a csoport, amelyhez tartozott, mind az Európai Unióba, mind az Egyesült Államokba importálta a felperesek által gyártott PVA‑t, és hogy e csoport mindkét esetben a Sinopec Central‑Chinával folytatott tárgyalásokat, jóllehet az Egyesült Államokba történő behozatalra vonatkozó számlákat a Sinopec Chongqing állítja ki a fent említett okból.

94      A fentiekre tekintettel meg kell állapítani, hogy a második elem nem olyan ténykörülmény, amely azt bizonyítaná, hogy a Sinopec Central‑China nem minősíthető belső értékesítési részlegnek.

95      Ami a fenti 80. pontban említett harmadik elemet illeti, amely szerint a Sinopec Chongqing és a Sinopec Ningxia közvetlen értékesítést bonyolított a kínai piacon, a felperesek azt állítják, hogy e közvetlen értékesítések fennállása nem zárja ki, hogy a Sinopec Central‑China az exportértékesítésekért felelős belső értékesítési részlegnek minősüljön. A felperesek soha nem állították, hogy a Sinopec Central‑China a kínai piacon történő értékesítésért és az exportértékesítésért egyaránt felelős belső értékesítési részlegként járt volna el. A felperesek csupán annyit állítottak, hogy a Sinopec Central‑China az exportértékesítésekért volt felelős. Az a mód, ahogyan valamely gyártó a belföldi piacán értékesíti termékeit, nem releváns annak megállapítása szempontjából, hogy az exportértékesítést illetően egy gazdasági egység áll‑e fenn.

96      A Bizottság erre azt válaszolja, hogy az a tény, hogy a Sinopec Chongqing és a Sinopec Ningxia jelentős értékesítést bonyolított a kínai piacon, azt mutatja, hogy rendelkeztek olyan belső értékesítési részlegekkel, amelyek képesek voltak az exportpiacok kiszolgálására is, és hogy a Sinopec Central‑China önálló kereskedelmi társaságként járt el.

97      Meg kell állapítani, hogy a PVA‑nak a Sinopec Chongqing és a Sinopec Ningxia által a kínai piacon történő közvetlen értékesítése azt bizonyítja, hogy e vállalatok rendelkeztek az ahhoz szükséges struktúrával, hogy termékeiket a Sinopec Central‑China vagy más, esetleg független társaságok szolgáltatásainak igénybevétele nélkül értékesítsék.

98      A felperesek szerint azonban az ítélkezési gyakorlatból az következik, hogy egy exportáló gyártó exportértékesítése és belföldi értékesítése különböző – akár kapcsolatban álló, akár független – társaságok, illetve különböző belső értékesítési részlegek részvételével történhet (lásd ebben az értelemben: 1992. március 10‑i Minolta Camera kontra Tanács ügyben hozott ítélet, C‑178/87, C:1992:112, 2., 9. és 13. pont; Mengozzi főtanácsnok Tanács és Bizottság kontra Interpipe Niko Tube és Interpipe NTRP egyesített ügyekre vonatkozó indítványa, C‑191/09 P és C‑200/09 P, EU:C:2011:245, 65. és 66. pont).

99      Ebből következik, hogy a harmadik elem nem olyan ténykörülmény, amely megakadályozhatná a Sinopec Central‑China belső értékesítési részlegként való elismerését.

100    A fenti 80. pontban említett negyedik elemet illetően, amely szerint a Sinopec Chongqing és a Sinopec Ningxia viselik az értékesítési költségeket, a felperesek arra hivatkoznak, hogy az e társaságoknál felmerült értékesítési költségek csak a kínai piacon történő értékesítésekkel, a Sinopec Chongqing esetében pedig az Egyesült Államokba irányuló értékesítésekkel kapcsolatban jelentkeztek.

101    A Bizottság a negyedik elemmel kapcsolatban azt válaszolja, hogy az a tény, hogy a Sinopec Chongqing és a Sinopec Ningxia olyan értékesítési költségeket viselt, amelyek a második társaság esetében magasabbak voltak, mint a Sinopec Central‑Chinaéi, ez utóbbi önállóságának további bizonyítéka.

102    Meg kell jegyezni, hogy nem vitatott, hogy a Sinopec Chongqing és a Sinopec Ningxia csak a kínai belföldi piacon történt értékesítések, az első társaság pedig az Egyesült Államokba irányuló közvetlen exportértékesítések tekintetében viselt költségeket. Ennélfogva a negyedik elem nem alkalmas arra, hogy megváltoztassa a Törvényszéknek a második és a harmadik elemre vonatkozó értékelését.

103    A fenti 80. pontban említett ötödik elemet illetően, amely szerint a Sinopec Central‑China – a Sinopec Chongqingen és a Sinopec Ningxián kívül – más gyártók által előállított termékeket is forgalmaz, a felperesek arra hivatkoznak, hogy a Sinopec Central‑Chinának a más gyártók által előállított PVA‑ra vonatkozó beszerzései a Sinopec Chongqingtől és a Sinopec Ningxiától származó PVA‑beszerzéseinek csupán 2%‑át teszik ki. Egy kapcsolatban álló kereskedő feladatai csak abban az esetben nem hasonlíthatók a belső értékesítési részleg feladataihoz, ha a kereskedő forgalmának jelentős részét más vállalkozásoktól származó termékek értékesítése révén éri el. Ezenkívül a Sinopec Central‑China csak a kínai piacon értékesítette a más gyártók által előállított PVA‑kat.

104    A Wegochem hozzáteszi, hogy az a puszta tény, hogy a Sinopec Central‑China más gyártók bizonyos termékeit is forgalmazta, nem bizonyítja, hogy e társaság független kereskedőként járt volna el. Ennek érdekében a Bizottságnak bizonyítania kellett volna, hogy ezek az értékesítési tevékenységek kellően jelentősek voltak ahhoz, hogy lehetővé tegyék a Sinopec Central‑China számára, hogy függetlenül viselkedjen attól a csoporttól, amellyel kapcsolatban állt. A Bizottságnak tehát a Sinopec Central‑China más vállalkozásoktól származó PVA‑ra vonatkozó értékesítéseinek jelentőségét a társaság PVA forgalmához viszonyítva kellett volna értékelnie. A Bizottság azonban nem végzett ilyen értékelést.

105    A Bizottság erre azt válaszolja, hogy ugyan nem értékelte a Sinopec Central‑China teljes forgalmán belül a Sinopec Central‑China által – a Sinopec Chongqingen és a Sinopec Ningxián kívül – más társaságoktól beszerzett termékek – legyenek azok bármilyen termékek – értékesítésének jelentőségét, mégis megállapította, hogy a Sinopec Central‑China más gyártók által előállított PVA‑ra vonatkozó értékesítései a Sinopec Central‑China által az Unióban végzett összes PVA‑értékesítésnek 10%‑át tették ki, és ezért nem voltak elhanyagolhatók.

106    Emlékeztetni kell arra, hogy az ítélkezési gyakorlat szerint a gyártóval kapcsolatban álló forgalmazó által a független gyártóktól származó termékek tekintetében végzett értékesítések aránya fontos tényezőnek számít annak megítélésében, hogy a forgalmazó a kapcsolatban álló gyártóval egy gazdasági egységet alkot‑e. Ha tehát a forgalmazó forgalmának nagy részét független vállalkozásoktól származó termékek értékesítéséből éri el, ez arra utalhat, hogy e forgalmazó funkciói nem a belső értékesítési részleg funkciói (lásd: 2021. július 14‑i Interpipe Niko Tube és Interpipe Nizhnedneprovsky Tube Rolling Plant kontra Bizottság ítélet, T‑716/19, EU:T:2021:457, 159. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

107    Az ítélkezési gyakorlat azt is megállapítja, hogy az egy gazdasági egység fennállásának megállapítása céljából az uniós intézmények jogosan vehetik figyelembe a kapcsolatban álló forgalmazónak a dömpingellenes vizsgálat tárgyát képező terméktől eltérő termékeket érintő tevékenységeit, valamint az e forgalmazó által a független gyártóktól származó termékek tekintetében végzett értékesítések arányát is (lásd ebben az értelemben: 2016. október 26‑i PT Musim Mas kontra Tanács ítélet, C‑468/15 P, EU:C:2016:803, 44–46. és 49. pont).

108    A jelen ügyben meg kell jegyezni, hogy a Bizottság elismeri (lásd a fenti 105. pontot), hogy nem végezte el a fent említett ítélkezési gyakorlatban előírt vizsgálatot. Következésképpen a Bizottság nem hivatkozhat az ötödik elemre mint olyan ténykörülményre, amely az egy gazdasági egység jelen ügyben fennálló hiányát bizonyítja.

109    Mindenesetre, még ha feltételezzük is, hogy a Bizottság jogosan szorítkozott a Sinopec Central‑China által a PVA‑értékesítés során elért forgalom vizsgálatára, meg kell állapítani, hogy a Bizottság nem vitatja, hogy – amint arra a felperesek a kiegészített végső tájékoztatáshoz fűzött észrevételeikben már rámutattak – a Sinopec Central‑Chinának a más gyártók által előállított PVA‑ra vonatkozó beszerzései a Sinopec Chongqingtől és a Sinopec Ningxiától származó PVA‑beszerzéseinek csupán 2%‑át teszik ki. A Sinopec Central‑China PVA‑értékesítésből származó forgalma tehát szinte teljes egészében a Sinopec Chongqingtől és a Sinopec Ningxiától beszerzett PVA‑ból származik.

110    A Bizottság azon érvét illetően, miszerint a Sinopec Central‑China által más gyártóktól beszerzett PVA mennyisége a Sinopec Central‑China által a vizsgálati időszakban az Unióba exportált teljes PVA‑mennyiség 10%‑át teszi ki, meg kell állapítani, hogy a Bizottság nem fejti ki, hogy ez az adat mennyiben járul hozzá annak bizonyításához, hogy a Sinopec Central‑China nem belső értékesítési részlegként járt el. Ezen adat relevanciáját megkérdőjelezi az a felperesek által a kiegészített végső tájékoztatáshoz fűzött észrevételekben és a tárgyaláson hangsúlyozott, a Bizottság által nem vitatott tény, hogy a Sinopec Central‑China által más gyártóktól beszerzett PVA‑kat nem az Unióba exportálták, hanem Kínában, egy kapcsolatban álló társaság részére értékesítették.

111    Következésképpen meg kell állapítani, hogy az ötödik elem egyáltalán nem releváns annak bizonyítása szempontjából, hogy a Sinopec Central‑China a jutalék alapján dolgozó ügynökéhez hasonló feladatokat látott el.

112    Az öt elemre vonatkozó fenti megfontolások összességére tekintettel úgy tűnik, hogy a második és a harmadik elem nem elegendő ahhoz, hogy olyan egybevágó ténykörülmények csoportját képezzék, amely bizonyítaná, hogy a Sinopec Central‑China feladatai hasonlóak a jutalék alapján dolgozó ügynök feladataihoz, vagy amely megakadályozná a belső értékesítési részlegként való elismerését. Ilyen körülmények között meg kell állapítani, hogy a Bizottság nem szolgáltatta a fenti 65–67. pontban hivatkozott ítélkezési gyakorlatnak megfelelően tőle megkövetelt bizonyítékot, így nyilvánvaló értékelési hibát követett el, amikor úgy ítélte meg, hogy a Sinopec Central‑China a jutalékalapon dolgozó ügynökéhez hasonló feladatokat lát el.

113    Következésképpen a második jogalap első részének helyt kell adni.

 A második részről

114    A felperesek azt állítják, hogy a megtámadott rendeletben a Bizottság megsértette a konkrétan az alaprendelet 2. cikke (10) bekezdésének bevezető részéből eredő azon kötelezettséget, hogy az exportárat és a rendes értéket ugyanazon a kereskedelmi szinten tisztességesen hasonlítsák össze.

115    A „gyártelepi” ügyletnek megfelelő exportár elérése érdekében, a Bizottság kiigazításokat végzett, amelyek abban álltak, hogy a független vevőknek kiszámlázott értékesítési árból levonták a vitatott költségeket (lásd a fenti 11. pontot).

116    Másrészről semmilyen hasonló kiigazítást nem alkalmaztak a Bizottság által az alaprendelet 2. cikkének (6a) bekezdése alapján képzett rendes értékre, amelyet kiigazítás nélkül úgy tekintettek, hogy az egy „gyártelepi” ügyletnek felel meg. Ez a rendes érték azonban az előállítási költségnek felel meg, amelyet a felperesek termelési tényezői alapján állapítottak meg, megszorozva a kiválasztott reprezentatív ország, azaz Törökország torzulástól mentes értékeivel, amelyet SGA‑költségek címén 17,6%‑kal megnöveltek. E növelésről a Bizottság által egy török gyártóval, az Ilkalem Ticaret V^e Sanayi A. S.‑szel (a továbbiakban: Ilkalem) kapcsolatban szerzett információk alapján döntöttek, amelyek nem pontosították az SGA‑költségek mértékét. Az SGA‑költségek ugyanakkor általában magukban foglalják a vitatott költségeket is.

117    A felperesek emlékeztetnek arra, hogy a végső tájékoztatáshoz fűzött észrevételeikben felhívták a Bizottság figyelmét arra, hogy mivel a vitatott költségeket eleve belefoglalták a Bizottság által megállapított rendes érték részét képező SGA‑költségekbe, nagy a valószínűsége annak, hogy az exportár és a rendes érték közötti összehasonlítás nem tisztességes.

118    A felperesek kifejtik, hogy a Bizottság nem feltételezheti, hogy az alaprendelet 2. cikkének (6a) bekezdése alapján képzett rendes érték minden körülmények között megfelel egy „gyártelepi” ügyletnek.

119    A Wegochem támogatja a felperesek érveit, és hangsúlyozza, hogy – az alaprendelet 2. cikke (10) bekezdésének alkalmazása keretében – noha a kiigazításra hivatkozni kívánó félnek kell bizonyítania, hogy az e célból előírt feltételek teljesülnek, a Bizottságnak meg kell jelölnie számára, hogy mely információk szükségesek, és nem róhat rá észszerűtlen bizonyítási terhet.

120    A Wegochem szerint a felperesek a végső tájékoztatáshoz fűzött észrevételeikben a rendes érték kiigazítását kérték a tisztességes összehasonlítás biztosítása érdekében, és megfelelően indokolták e kérelmet, figyelembe véve, hogy a rendes értéket az alaprendelet 2. cikke (6a) bekezdésének megfelelően számították ki, és hogy a Bizottság által használt SGA‑költségekre vonatkozó adatok így nem a felperesektől, hanem a Bizottság által választott Orbis adatbázisból (a továbbiakban: Orbis adatbázis) származnak, amely csak a költségek teljes értékét szolgáltatja, a költségek lebontása nélkül. A Wegochem szerint a Bizottság nem követelhette meg a felperesektől, hogy egy harmadik személyre vonatkozóan részletesebb adatokat szolgáltassanak, mint amelyekkel maga a Bizottság rendelkezett.

121    Mindenesetre a Wegochem kifejti, hogy köztudott, hogy az SGA‑költségek általában magukban foglalják a vitatott költségeket, amint azt az Orbis adatbázis felhasználói útmutatója is megerősíti.

122    A Bizottság erre azt válaszolja, hogy az exportár és a rendes érték tisztességes összehasonlításának biztosítása érdekében az alaprendelet 2. cikkének (10) bekezdése szerinti kiigazításra hivatkozni kívánó felet terheli annak bizonyítása, hogy ez a kiigazítás indokolt. A megtámadott rendelet elfogadásához vezető eljárás során a felperesek azt állították, hogy bizonyos, az exportárból levont költségeket nem vontak le a rendes értékből, de a kiigazítás iránti kérelmüket nem támasztották alá. A Bizottság szerint a fent említett rendelkezés bevezető részének megsértésére hivatkozva a felperesek megpróbálják megkerülni a rájuk háruló bizonyítási terhet.

123    A Bizottság azt is megállapítja, hogy a felpereseknek jobban alá kellett volna támasztaniuk kiigazítás iránti kérelmüket, annak ellenére, hogy a jelen ügyben a rendes értéket az alaprendelet 2. cikke (6a) bekezdésének megfelelően számították ki.

124    Az alaprendelet 2. cikke (10) bekezdése első–ötödik mondatában foglaltakat a fenti 59. pontban ismertettük.

125    A jelen ügyben a Bizottság úgy határozott, hogy az alaprendelet 2. cikke (10) bekezdésének e), g) és k) pontja alapján az exportár csökkentését eredményező kiigazítást végez oly módon, hogy az exportárból kivonja a vitatott költségeket annak érdekében, hogy az a Bizottság gyakorlatának megfelelően a „gyártelepi” ügyletnek megfelelő szintet érje el, amint az a megtámadott rendelet (313), (314) és (357) preambulumbekezdéséből, valamint a Bizottság által a Törvényszék részéről elfogadott írásbeli kérdésekre válaszul adott, illetve a tárgyaláson tett pontosításokból következik.

126    Meg kell állapítani, hogy az exportár „gyártelepi” szintjének elérésére irányuló kiigazítások csak akkor szükségesek az alaprendelet 2. cikkének (10) bekezdése által előírt „az exportár és a rendes érték közötti tisztességes összehasonlítás” biztosításához, ha a rendes értéket szintén „gyártelepi” szinten számítják ki.

127    Következésképpen a fenti 65. pontban említett ítélkezési gyakorlat értelmében a Bizottságnak – amely úgy döntött, hogy a szóban forgó összehasonlítást „gyártelepi” szinten végzi el – kellett bizonyítania, hogy e kiigazítások szükségesek voltak ahhoz, hogy az exportár és a rendes érték közötti összehasonlítás tisztességes legyen.

128    Mindenesetre, még ha feltételezzük is, hogy a bizonyítási teher a felperesekre hárult, meg kell állapítani, hogy a felperesek a végső tájékoztatáshoz fűzött észrevételeikben azzal érveltek, hogy a Bizottság által elfogadott exportár nem tartalmazta a vitatott költségeket, miközben a rendes értéket úgy számították ki, hogy abba belefoglalták az SGA‑költségeket, amelyek minden valószínűség szerint tartalmazták a vitatott költségeket, így az összehasonlítás nem lehetett tisztességes. A felperesek azt javasolták a Bizottságnak, hogy vagy ne vonja le a vitatott költségeket az exportárból, vagy pedig a Sinopec Chongqing által szolgáltatott adatok alapján lefelé igazítsa ki a képzett rendes értéket. Ennélfogva, amint azt a Wegochem hangsúlyozza, a felperesek lényegében azt kérték a Bizottságtól, hogy végezzen kiigazításokat az exportár és a rendes érték közötti összehasonlítás tisztességes jellegének biztosítása érdekében, és megfelelően megindokolták kérelmüket.

129    Igaz, hogy az ítélkezési gyakorlat szerint az alaprendelet 2. cikkének (10) bekezdése – a dömpingellenes megállapodás 2.4. cikkével ellentétben – nem írja elő, hogy a „hatóságoknak tudatniuk kell az érintett felekkel, hogy milyen információ szükséges a méltányos összehasonlításhoz, és nem róhatnak a felekre túlzott bizonyítási kötelezettséget”. Ugyanakkor az ez utóbbi cikkből eredő követelmények az uniós jog általános elveinek, és különösen az Európai Unió Alapjogi Chartájának 41. cikkében is szereplő megfelelő ügyintézés elvének részét képezik, mivel a közigazgatási eljárásban részt vevő felek azon jogára vonatkoznak, hogy megkapják a szükséges információkat ahhoz, hogy a tények teljes ismeretében vehessenek részt az eljárásban, valamint a rájuk háruló bizonyítási teher mértékére vonatkoznak. Így az uniós intézmények feladata, hogy tudassák a kiigazítás alkalmazását kérő féllel, hogy milyen információkra van szükség e célból, és nem róhatnak rá észszerűtlen bizonyítási terhet (lásd ebben az értelemben: 2008. július 8‑i Huvis kontra Tanács ítélet, T‑221/05, nem tették közzé, EU:T:2008:258, 77. és 78. pont; lásd még ebben az értelemben és analógia útján: 2012. október 10‑i Ningbo Yonghong Fasteners kontra Tanács ítélet, T‑150/09, nem tették közzé, EU:T:2012:529, 124. pont; 2014. szeptember 11‑i Gold East Paper és Gold Huasheng Paper kontra Tanács ítélet, T‑443/11, EU:T:2014:774, 166. pont).

130    A jelen ügyben a felpereseknek a fenti 128. pontban ismertetett észrevételeivel a megtámadott rendelet (313) és (314) preambulumbekezdése foglalkozik, amelyek a következőképpen szólnak:

„(313) A végső tájékoztatáshoz fűzött észrevételeiben a mintában szereplő exportáló gyártók közül három kifogásolta, hogy a Bizottság az exportárból levont bizonyos fuvarozási költségeket, míg ugyanezen költségeket (a rakodómunka és egyebek költségeivel, valamint a pénzügyi költségekkel, például a bankköltségekkel együtt) a reprezentatív országban működő gyártó SGA‑költségeiből nem vonta le.

(314) A Bizottság nem értett egyet ezzel az állítással. A Bizottság megjegyezte, hogy semmi nem mutat arra, hogy a reprezentatív országban működő gyártó esetében jelentett SGA‑költségek tartalmaznak ilyen költségeket. Továbbá, a mintában szereplő exportáló gyártók nem nyújtottak be olyan bizonyítékot, amely ennek ellenkezőjét támasztotta volna alá. A Bizottság ezért elutasította ezt az állítást.”

131    Meg kell állapítani, hogy mivel a Bizottság az alaprendelet 2. cikke (6a) bekezdésének megfelelően számította ki a rendes értéket, az SGA‑költségeket illetően az e célból felhasznált adatok nem a felperesektől, hanem a Bizottság által választott Ilkalemtől származtak. Ezzel kapcsolatban a Bizottság elismeri, hogy az általa használt, az Orbis adatbázisból származó SGA‑költségek tekintetében további bontás nehezen volt hozzáférhető, és hogy következésképpen a felperesekkel az Ilkalemre vonatkozó, ezen adatbázisban szereplő információkat közölte.

132    Márpedig, amint arra a Wegochem hivatkozik, a Bizottság által felhasznált adatok egy „other operating expenses”‑re (egyéb működési költségek) vonatkozó sort tartalmaznak. Az Orbis adatbázis felhasználói útmutatója szerint az „other operating expenses” a következőket jelenti: „All costs not directly related to the production of goods sold such as commercial costs, administrative expenses stb. + depreciation of those costs” (minden olyan költség, amely nem közvetlenül kapcsolódik az értékesített áruk előállításához; például a kereskedelmi költségek, az igazgatási költségek stb. + e költségek értékcsökkenése). A Törvényszék írásbeli kérdésére válaszolva a Bizottság elismerte, hogy nem tudja, hogy a vitatott költségek az „egyéb működési költségek” között szerepelnek‑e. Meg kell tehát állapítani, hogy a fent említett meghatározás alapján nem zárható ki, hogy az „other operating expenses” magában foglalja a vitatott költségeket.

133    Ezenkívül, amint arra a Wegochem is emlékeztet, a Bizottság a megtámadott rendelet elfogadását megelőző vizsgálat keretében az exportáló gyártóknak megküldött kérdőívben az SGA‑költségek között a vitatott költségeknek megfelelő költségeket is szerepeltette.

134    Ebből következik, hogy a Bizottság – amely maga nem rendelkezett az Ilkalem SGA‑költségeinek pontosabb lebontásával – észszerűen nem követelhette meg a felperesektől, hogy – amikor azok a végső tájékoztatáshoz fűzött észrevételeikben felvetették az exportár és a rendes érték közötti összehasonlítás tisztességes jellegének kérdését – kérelmüket egy harmadik személyre vonatkozó, a Bizottság rendelkezésére álló adatoknál pontosabb adatok benyújtásával támasszák alá.

135    Következésképpen meg kell állapítani, hogy a megtámadott rendelet (314) preambulumbekezdésében a Bizottság azt követelte meg a felperesektől, hogy aránytalan bizonyítékot szolgáltassanak.

136    Ezt a megállapítást nem kérdőjelezi meg a Bíróság közelmúltbeli ítélkezési gyakorlata, amelyből az következik, hogy az a puszta körülmény, hogy a rendes értéket nem az érintett exportáló gyártóktól származó tényezők alapján állapították meg, nem eredményezheti a bizonyítási teher megosztására vonatkozó, az alaprendelet 2. cikkének (10) bekezdéséből és a vonatkozó ítélkezési gyakorlatból eredő szabály enyhítését (lásd a fenti 65–67. pontot). Ezen ítélkezési gyakorlat szerint ugyanis az a szabály – amely szerint az e cikkben említett tényezők valamelyike tekintetében kiigazítást kérő félnek kell bizonyítania, hogy ez a tényező érintheti az árakat, ekként pedig azok összehasonlíthatóságát – attól függetlenül kötelező, hogy a rendes értéket milyen módszer alapján határozták meg (lásd ebben az értelemben: 2022. április 28‑i Changmao Biochemical Engineering kontra Bizottság ítélet, C‑666/19 P, EU:C:2022:323, 151. pont).

137    Annak megállapítását megelőzően ugyanis, hogy a Bizottság nem kötelezte az érintett exportáló gyártókat túlzott bizonyítási teher viselésére, a Bíróság hangsúlyozta, hogy a vitatott rendeletből kitűnik, hogy a Bizottság közölte velük a releváns adatokat (lásd ebben az értelemben: 2022. április 28‑i Changmao Biochemical Engineering kontra Bizottság ítélet, C‑666/19 P, EU:C:2022:323, 152. pont).

138    Márpedig a jelen ügyben a Bizottság nem közölte a felperesekkel azokat az adatokat, amelyek lehetővé tették volna számukra, hogy jobban alátámasszák az arra irányuló kérelmüket, hogy a vitatott költségeket vagy ne vonják ki az exportárból, vagy azokat a rendes értékből vonják le.

139    A fenti megfontolásokra tekintettel a második jogalap második részének helyt kell adni.

 A harmadik részről

140    A jelen jogalap harmadik része két kifogásból áll. Egyrészt a Wegochem által támogatott felperesek vitatják a Bizottság azon döntését, miszerint az alaprendelet 2. cikke (10) bekezdésének b) pontja alapján a rendes érték növelését eredményező kiigazítást végzett (a továbbiakban: második vitatott kiigazítás), annak érdekében, hogy az kifejezze a fizetendő hozzáadottérték‑adó (héa) mértéke és az exportra vonatkozó héa‑visszatérítés mértéke közötti különbséget. Másrészt a felperesek úgy érvelnek, hogy a Bizottság mindenképpen túl magas szinten állapította meg ezt a kiigazítást.

–       Az első kifogásról

141    A felperesek azt állítják, hogy – bár az exportértékesítéseik után előzetesen felszámított héá‑t visszafizették – nem tartoztak az áthárított héa alá, amint azt a számláik is bizonyítják. Ezenkívül a felperesek szerint, mivel a rendes értéket valamely harmadik ország adatai alapján állapították meg, az eleve nem veszi figyelembe a kínai héát. A Bizottság nem szolgáltatott bizonyítékot ennek ellenkezőjére. Így kevéssé számít, hogy a héára vonatkozó kínai szabályok eltérőek‑e attól függően, hogy kínai belföldi piacon történő értékesítésről vagy exportértékesítésről van szó. A Bizottság nem fejtette ki, hogy a második vitatott kiigazítás miért volt szükséges annak ellenére, hogy a rendes értéket az említett adatok alapján számították ki.

142    A felperesek ebből azt a következtetést vonják le, hogy a második vitatott kiigazítás nem volt szükséges ahhoz, hogy az exportár és a rendes érték összehasonlítása adózási szempontból semleges legyen. Ezek az elemek ugyanis már ugyanazon közvetett adóztatási szinten helyezkednek el, mivel mindkettőt héamentesen fejezik ki.

143    A Bizottság vitatja a felperesek érvelését.

144    Emlékeztetni kell arra, hogy az alaprendelet 2. cikke (10) bekezdése b) pontjának szövege a következő:

„Behozatali költségek és közvetett adók

A rendes értéket az olyan importköltségeknek vagy közvetett adóknak a megfelelő összegével kell kiigazítani, amelyeket a hasonló termékekre és az azokba fizikailag beépített anyagokra vetnek ki, ha azokat az exportáló országban való felhasználásra szánják, és amelyeket az Unióba exportált termék vonatkozásában nem szednek be, vagy nem térítenek vissza.”

145    A megtámadott rendelet (387) és (388) preambulumbekezdésében a Bizottság kifejtette azokat az okokat, amelyek miatt az exportár és a rendes érték közötti összehasonlítás tisztességességes jellegének biztosítása érdekében szükségesnek tartotta a második vitatott kiigazítás elvégzését, a többek között a felperesek végső tájékoztatáshoz fűzött észrevételeikben felhozott kifogások ellenére.

146    E preambulumbekezdések értelmében:

„(387) A végső tájékoztatáshoz fűzött észrevételeiben a mintában szereplő három exportáló gyártó és egy uniós gyártó / felhasználó megjegyezte, hogy a vissza nem térítendő héa esetében nincs szükség kiigazításra. Ezek az érdekelt felek azzal érveltek, hogy a Bizottság nem ismertette, hogy miért van szükség ilyen kiigazításra, különösen annak fényében, hogy a rendes érték képzése (részben) harmadik ország adatainak felhasználásával történt. Ezek az érdekelt felek azt is állították, hogy a Bizottság nem ismertette, hogy a héa kiigazításának hiányában miért alakulna ki olyan különbség az exportár és a képzett rendes érték között, amely hatással lenne az árak összehasonlíthatóságára. Véleményük szerint mivel a rendes árat képzés útján határozzák meg, az előzetesen felszámított héa‑t nem térítik vissza, ezért a héa‑visszatérítés különbségei esetében nincs szükség kiigazításra.

(388) A Bizottság nem értett egyet ezzel az állítással. A Bizottság az alaprendelet 2. cikke (10) bekezdésének b) pontja szerinti kiigazítást hajtott végre a Kínából az Unióba irányuló, közvetett adó hatálya alá tartozó exportértékesítés, valamint a közvetett adókat (például héát) nem tartalmazó rendes érték közötti különbözetnek megfelelően. A Bizottságnak nem szükséges bizonyítania, hogy a képzett rendes érték esetében ténylegesen felmerül a belföldi piacon végzett értékesítés után teljes mértékben visszatéríthető héa, mivel ez nem releváns. A (335)–(347) és a (295) preambulumbekezdésben említett módon képzett rendes érték nem tartalmazott héát, mivel a reprezentatív országra vonatkozóan megállapított torzulástól mentes értékeket a Bizottság az exportáló országra vonatkozó rendes érték kiszámítása során nettó értéken veszi figyelembe. A belföldi piacon végzett értékesítés és az export héa tekintetében való kezelését érintő helyzet kizárólag Kínában áll fenn. A vizsgálat megállapította, hogy a vizsgálati időszakban Kínában az exportáló gyártóknak az export kapcsán 13%‑os vagy 16%‑os héakötelezettségük keletkezett (13% 2019. áprilistól júniusig, és 16% 2018. júliustól 2019. márciusig), amelyből 5%, 9% vagy 10% kerül visszatérítésre (5% 2018. júliustól augusztusig, 9% 2018. szeptembertől októberig, és 10% 2018. novembertől 2019. júniusig). A Bizottság ezért az alaprendelet 2. cikke (10) bekezdésének b) pontjának megfelelően elvégezte a rendes érték kiigazítását, amely a közvetett adókból – a jelen ügyben az exportértékesítések után részlegesen visszatérített héából – eredő különbség miatt volt szükséges […]”

147    Mivel a Bizottság kezdeményezte a második vitatott kiigazítást, a fenti 65–67. pontban hivatkozott ítélkezési gyakorlatnak megfelelően neki kellett bizonyítania, hogy e kiigazítás szükséges volt.

148    Következésképpen meg kell határozni, hogy a Bizottság megfelelően bizonyította‑e a második vitatott kiigazítás szükségességét.

149    Meg kell állapítani, hogy a megtámadott rendelet (388) preambulumbekezdésének megfogalmazása nem könnyen érthető.

150    Mindazonáltal emlékeztetni kell arra, hogy az ítélkezési gyakorlat szerint az uniós jogi aktusok indokolásának az EUMSZ 296. cikk második bekezdése értelmében vett követelményét az eset összes körülményére, így különösen a jogi aktus tartalmára, a felhívott indokok jellegére, és a címzettek vagy a jogi aktus által közvetlenül és személyükben érintett egyéb személyek magyarázathoz fűződő érdekére tekintettel kell vizsgálni. Nem követelmény az, hogy az indokolás minden releváns ténybeli és jogi elemet részletezzen, mivel azt a kérdést, hogy a jogi aktus indokolása megfelel‑e a fenti cikkben foglalt követelményeknek, nemcsak a jogi aktus szövegére, hanem összefüggéseire, valamint az érintett területre vonatkozó jogszabályok összességére tekintettel is kell értékelni (lásd: 2022. január 20‑i Bizottság kontra Hubei Xinyegang Special Tube ítélet, C‑891/19 P, EU:C:2022:38, 88. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

151    Hasonlóképpen, amikor rendeletről van szó, az indokolás szorítkozhat egyfelől az aktus elfogadásához vezető általános helyzet, másfelől pedig az általa elérni kívánt általános célok megjelölésére. Következésképpen nem várható el az uniós intézményektől, hogy kifejtsék azokat a különböző – gyakran számos és összetett – tényeket, amelyek alapján elfogadták a rendeletet, vagy a fortiori az, hogy azokra vonatkozóan többé‑kevésbé teljes értékelést nyújtsanak (lásd: 2022. január 20‑i Bizottság kontra Hubei Xinyegang Special Tube ítélet, C‑891/19 P, EU:C:2022:38, 89. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

152    Ebből következik, hogy a dömpingellenes vámokat megállapító rendeletnek tartalmaznia kell a Bizottság érvelésének lényegét, de nem kell külön indokolást tartalmaznia az érdekelt felek által hivatkozott számos ténybeli érv mindegyikére vonatkozóan. A Törvényszék tehát kiegészítő magyarázatokat kérhet a Bizottságtól, és azokat a felülvizsgálat során figyelembe veheti, feltéve, hogy azok a Bizottság iratanyagán alapulnak (lásd ebben az értelemben és analógia útján: 2022. január 20‑i Bizottság kontra Hubei Xinyegang Special Tube ítélet, C‑891/19 P, EU:C:2022:38, 92., 93., 95. és 96. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

153    A jelen ügyben a Bizottság a Törvényszék írásbeli kérdéseire adott válaszait tartalmazó beadványának F.6. és F.7. mellékleteként két dokumentumot nyújtott be, amelyek mindegyike az „Ellenőrzési jelentés” címet viseli, és amelyeket a Sinopec Chongqingnál és a Sinopec Ningxiánál tett két helyszíni látogatást követően küldött a felpereseknek. Az F.6. melléklet 12. oldalából és az F.7. melléklet 8. oldalából kitűnik, hogy amikor egy kínai exportáló vállalat olyan termékeket vásárol egy másik kínai vállalattól, amelyeket később exportálni kíván, a vizsgálati időszak alatt 16%‑os, majd 13%‑os héát fizet. A kivitelkor e már megfizetett héa egy része tekintetében részleges visszatérítést lehet igényelni, amelynek mértéke először 5%, majd 9%, végül 10% volt az említett időszakban. A kivitel előtt megfizetett héa és a visszatérítés közötti különbség vissza nem téríthető héának minősül.

154    Egyébiránt a tárgyaláson a felperesek kijelentették, hogy vitatják a megtámadott rendelet (388) preambulumbekezdését, mivel a Bizottság abban azt állította, hogy a vizsgálati időszak alatt Kínában az exportra 13%‑os vagy 16%‑os mértékű héát alkalmaztak, míg véleményük szerint a héa a belföldi értékesítésekre vonatkozott, és nem exportértékesítésekre. A felperesek azt is elismerték, hogy az egyetlen releváns kérdés a vissza nem téríthető héa volt.

155    A Bizottság által ily módon szolgáltatott, a felperesek rendelkezésére álló pontosítások fényében a megtámadott rendelet (388) preambulumbekezdését úgy kell értelmezni, hogy a Bizottság – amint azt a tárgyaláson megerősítette – egyrészt úgy ítélte meg, hogy a felperesek termékeinek exportára magában foglalt egy, a vissza nem téríthető héának megfelelő összeget, miközben a rendes értéket a héa nélkül állapították meg, másrészt pedig, hogy e körülmények indokolták a rendes érték felfelé történő kiigazítását a tisztességes összehasonlítás biztosítása érdekében.

156    Következésképpen meg kell állapítani, hogy a Bizottság bizonyította a második vitatott kiigazítás elvégzésének szükségességét.

157    Meg kell azonban jegyezni, hogy az alaprendelet 2. cikke (10) bekezdésének b) pontja nem írja elő a reprezentatív országra vonatkozóan az említett rendelet 2. cikkének (6a) bekezdése szerint képzett rendes értéknek a kiigazítását a dömpingelt behozatal származási helye szerinti országban az exportárat befolyásoló, vissza nem térítendő héa figyelembevétele érdekében. Így a Bizottság tévesen alkalmazta a jogot a második vitatott kiigazítás jogalapját illetően. Ugyanakkor emlékeztetni kell arra, hogy az állandó ítélkezési gyakorlat szerint az uniós jogi aktus téves jogalapra alapított megsemmisítése nem igazolható, ha az ilyen tévedés nem volt meghatározó hatással az aktus alkotója által végzett értékelésre (lásd ebben az értelemben és analógia útján: 1997. december 18‑i Costantini kontra Bizottság ítélet, T‑57/96, EU:T:1997:214, 23. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat, valamint 2015. június 9‑i Navarro kontra Bizottság ítélet, T‑556/14 P, EU:T:2015:368, 26. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat). A jelen ügyben ezt az elvet kell alkalmazni. Meg kell ugyanis állapítani, hogy az alaprendelet 2. cikke (10) bekezdésének k) pontja, amely szerint „[k]iigazítást lehet végezni az [ugyanezen rendelet 2. cikke (10) bekezdésének] a)–j) pont[já]ban nem említett egyéb, tényezőkben mutatkozó különbségek esetében is, ha bizonyítást nyer, hogy azok befolyásolják az e bekezdés alapján előírt ár‑összehasonlíthatóságot, különösen ha a fogyasztók a hazai piacon tartósan más árat fizetnek az e tényezőkben mutatkozó eltérések miatt”, lehetővé tette a Bizottság számára, hogy elvégezze a második vitatott kiigazítást azzal a céllal, hogy helyreállítsa az érintett termék rendes értéke és exportára közötti szimmetriát, és biztosítsa e két érték tisztességes összehasonlítását (lásd ebben az értelemben és analógia útján: 2021. május 19‑i China Chamber of Commerce for Import and Export of Machinery and Electronic Products és társai kontra Bizottság ítélet, T‑254/18, fellebbezés alatt, EU:T:2021:278, 597. pont).

158    E tekintetben – a felperesek által a tárgyaláson, illetve a Wegochem által beavatkozási beadványában felhozott érvre válaszul – meg kell állapítani, hogy a jelen ügyben teljesül az alaprendelet 2. cikke (10) bekezdésének k) pontjában előírt második feltétel. Míg ugyanis a vissza nem téríthető héa növeli az exportárat, nem vitatott, hogy a valamely harmadik ország adatai alapján képzett és az alaprendelet 2. cikke (6a) bekezdésének alkalmazása alapján az érintett terméknek az exportáló ország nemzeti piacán alkalmazott ára helyébe lépő rendes érték nem tartalmaz héát.

159    A fentiek összességére tekintettel a felperesek által a második jogalap harmadik részének alátámasztására felhozott első kifogást el kell utasítani.

–       A második kifogásról

160    A felperesek arra hivatkoznak, hogy még ha feltételezzük is, hogy az alaprendelet 2. cikke (10) bekezdésének b) pontja alapján kiigazításra volt szükség, a megtámadott rendeletben elfogadott kiigazítás túlzott mértékű, mivel nem veszi figyelembe azt a tényt, hogy az előzetesen felszámított héát a nyersanyagok értéke alapján számítják ki, míg az export‑visszatérítést az értékesítés értéke alapján. A felperesek a kifogást egy számszerű példával illusztrálják, amelyben a vissza nem téríthető héa összegét úgy számítják ki, mint egyrészt a rendes érték képzéséhez használt bizonyos ráfordítások költségeire előzetesen felszámított héakulcs alkalmazásából eredő összeg, másrészt a héavisszatérítési kulcsnak az exportárra történő alkalmazásából eredő összeg közötti különbséget.

161    A Bizottság vitatja a felperesek érvelését.

162    Nem szabad elfelejteni, hogy a második vitatott kiigazítás abban áll, hogy a török adatok alapján kiszámított, héa nélküli rendes értéket olyan százalékkal növelik, amely lehetővé teszi az exportárral való tisztességes összehasonlítást, tekintettel arra, hogy ez utóbbi magában foglal egy, a vissza nem téríthető héának megfelelő összeget. A felperesek állítólagos érvelésével ellentétben tehát a Bizottság nem alkalmazta az előzetesen felszámított héakulcsot a rendes érték képzéséhez felhasznált ráfordítási költségekre, és nem vonta le abból az összegből, amelyet így kapott volna a héa‑visszatérítési kulcsnak az exportárra történő alkalmazásával kapott összeget. Ebből következik, hogy a felperesek által a jelen panasz alátámasztására felhozott érvek nem felelnek meg az ügy tényállásának, így nem bizonyítják, hogy a második megtámadott kiigazítás túlzott mértékű lenne.

163    Ennélfogva a felperesek által a második jogalap harmadik részének alátámasztására felhozott második kifogást, következésképpen pedig ezt a részt teljes egészében el kell utasítani.

164    A fentiekre tekintettel meg kell állapítani, hogy a második jogalap első két része megalapozott, míg a harmadik rész nem.

 A harmadik, az alaprendelet 18. cikke (1) és (5) bekezdésének, valamint a dömpingellenes megállapodás 6.8. cikkének és II. mellékletének a megsértésére alapított jogalapról

165    E jogalapban a felperesek, miután kijelentik, hogy nem vitatják, hogy a Bizottság jogosult volt a Sinopec Ningxia rendes értékét a 18. cikk értelmében rendelkezésre álló tények alapján kiszámítani (lásd a fenti 10. pontot), két kifogást emelnek. Egyrészt arra hivatkoznak, hogy a Bizottság nem használhatja fel a 18. cikk értelmében rendelkezésre álló tényekként azokat az adatokat, amelyeket e cikk első alkalmazása révén szerzett meg. Másrészt azt róják fel a Bizottságnak, hogy hátrányos bánásmódban részesítette őket, és nem a dömpingellenes megállapodás 6.8. cikkére vonatkozó II. mellékletben szereplő „elérhető legjobb információra” (a továbbiakban: elérhető legjobb információ) támaszkodott, amely cikket az alaprendelet 18. cikke ülteti át az uniós jogba.

 Az első kifogásról

166    A Wegochem által támogatott felperesek emlékeztetnek arra, hogy a Bizottság által a Sinopec Ningxia rendes értékének kiszámításához felhasznált, a 18. cikk értelmében rendelkezésre álló tények a kínai exportáló gyártók két másik csoportjára vonatkoznak, amelyek a felperesekhez hasonlóan a Bizottság által az alaprendelet 17. cikke értelmében vett mintába tartoznak (a továbbiakban: a többi exportáló gyártók), és amelyekre a Bizottság szintén e rendelet 18. cikkét alkalmazta. Márpedig a felperesek szerint, ha a Bizottság e rendelkezést valamely exportáló gyártó rendes értékének kiszámításához használta fel, az így kapott adatok nem minősülhetnek a 18. cikk értelmében vett olyan, rendelkezésre álló tényeknek, amelyek lehetővé teszik a Bizottság számára az e mintában szereplő másik exportáló gyártó rendes értékének kiszámítását. Álláspontjuk alátámasztására a felperesek analógia útján az alaprendelet 9. cikkének (6) bekezdésére hivatkoznak, amely ugyan a jelen ügyben nem alkalmazandó, de lehetővé teszi egy általános elv fennállásának megállapítását.

167    A Kuraray és a Sekisui által támogatott Bizottság vitatja a felperesek érveit.

168    Emlékeztetni kell az alaprendeletnek az „együttműködés hiányáról” szóló 18. cikke vonatkozó rendelkezéseire, amelyek a következőképpen szólnak:

„(1)      Azokban az esetekben, ha az érdekelt felek bármelyike megtagadja a szükséges információkhoz való hozzáférést, vagy azokat nem szolgáltatja az e rendeletben megszabott határidőn belül, illetve, ha a vizsgálatot jelentősen hátráltatja, a rendelkezésre álló tények alapján ideiglenes vagy végleges, megerősítő vagy nemleges ténymegállapítások tehetők.

[…]

(5)      Ha a megállapítások, köztük a rendes értékre vonatkozók az (1) bekezdés rendelkezésein alapulnak, ideértve a panaszban benyújtott információkat, akkor ezeket – amennyiben az kivitelezhető és a vizsgálat határidejének figyelembevételével – ellenőrzésképpen össze kell hasonlítani a rendelkezésre álló, független forrásból származó információkkal, így például a közzétett árlistákkal, hivatalos importstatisztikákkal és vámnyilatkozatokkal, vagy a többi érdekelt fél által a vizsgálat során nyújtott információkkal.

[…]

(6)      Ha valamelyik érdekelt fél nem, vagy csak részben működik együtt, és ezáltal lényeges információkat visszatart, előfordulhat, hogy számára a vizsgálat eredménye kevésbé lesz kedvezőbb annál, mint abban az esetben, ha együttműködött volna.”

169    A megtámadott rendeletben a Bizottság megállapította, hogy a Sinopec Ningxia nem bocsátotta rendelkezésre a termékei rendes értékének kiszámításához szükséges valamennyi információt. A Bizottság tehát az alaprendelet 18. cikkének (1) bekezdését alkalmazta e rendes érték meghatározásához. E célból a Bizottság a többi exportáló gyártó rendes értékeit használta, amelyeket részben ugyanezen rendelkezés alapján állapított meg.

170    Mivel a felperesek analógia útján az alaprendelet 9. cikkének (6) bekezdésére hivatkoznak, emlékeztetni kell arra, hogy e rendelkezés a következőket írja elő:

„(6)      Amennyiben a Bizottság a 17. cikknek megfelelően a vizsgálatának körét korlátozza, a 17. cikknek megfelelően jelentkező, de a vizsgálati körbe fel nem vett exportőrök vagy gyártók/termelők behozatalaira alkalmazandó dömpingellenes vám nem haladhatja meg a mintában szereplő felekre nézve megállapított dömpingkülönbözet súlyozott átlagát, függetlenül attól, hogy az ezen felekre a rendes értéket 2. cikk (1)–(6) bekezdése vagy a 2. cikk (7) bekezdésének a) pontja alapján állapították‑e meg.

E bekezdés alkalmazásakor a Bizottság figyelmen kívül hagy minden nulla, csekély mértékű, valamint a 18. cikkben foglalt körülmények között megállapított különbözetet.”

171    Meg kell állapítani, hogy az alaprendelet 9. cikke (6) bekezdésének rendelkezései rögzítik az azon exportáló gyártókra alkalmazandó szabályokat, amelyek részt kívántak venni a Bizottság által az e rendelet 17. cikke alapján kiválasztott mintában, de amelyeket végül nem vettek fel a mintába. Így e rendelkezések ezen exportáló gyártók védelmét célozzák, amelyek nem tudtak együttműködni a Bizottsággal, különösen az e mintát alkotó exportáló gyártók együttműködésének hiányával szemben. Márpedig a mintába felvett exportáló gyártók helyzete olyannyira különbözik a mintából kizárt exportáló gyártók helyzetétől, hogy nem képzelhető el analógia. Ennélfogva e rendelkezések nem teszik lehetővé olyan általános elv fennállásának megállapítását, amely kizárja, hogy a Bizottság a 18. cikk értelmében rendelkezésre álló tényként felhasználhassa az e cikk első alkalmazása révén szerzett adatokat.

172    Továbbá a Wegochem téved, amikor azt állítja, hogy a felperesek érvelését alátámasztja a Fellebbezési Testületnek az „Egyesült Államok – Japánból származó, egyes melegen hengerelt acéltermékekre vonatkozó dömpingellenes intézkedések” jogvitára vonatkozó jelentése, amelyet a Vitarendezési Testület 2001. augusztus 23‑án fogadott el (WT/DS 184/AB/R). E jelentés 123. pontja szerint ugyanis a dömpingellenes megállapodás 9.4. cikke, amely az alaprendelet 9. cikkének (6) bekezdéséhez hasonlóan az illetékes hatóság által kiválasztott mintában nem szereplő exportáló gyártókra alkalmazandó dömpingellenes vámok megállapítására vonatkozik, „megkísérli megakadályozni, hogy azok az exportőrök, akiktől a vizsgálat során nem kértek együttműködést, kárt szenvedjenek a vizsgálat alá vont exportőrök által szolgáltatott információk hiányosságai vagy elégtelensége miatt”. E jelentés távolról sem támasztja alá a felperesek álláspontját, hanem megerősíti, hogy e rendelkezések célja a fenti 171. pontban kifejtett cél.

173    Mivel a felperesek a Bizottság által a jelen ügyben kiválasztott mintába tartoztak, lehetőséget kaptak arra, hogy együttműködjenek a Bizottsággal annak érdekében, hogy megakadályozzák, hogy a Bizottság a Sinopec Ningxia rendes értékét a 18. cikk értelmében a rendelkezésre álló tények alapján számítsa ki. Bármi is volt az oka annak, hogy nem tudtak a Bizottság rendelkezésére bocsátani minden kért információt, helyzetük nem hasonlítható a mintából kizárt exportáló gyártók helyzetéhez.

174    A felperesek által a harmadik jogalap alátámasztására felhozott első kifogást ezért el kell utasítani.

 A második kifogásról

175    A Wegochem által támogatott felperesek emlékeztetnek arra, hogy a Bizottság a megtámadott rendeletben a Sinopec Ningxia által értékesített minden egyes terméktípus rendes értékét a többi exportáló gyártó tekintetében ugyanezen terméktípusokra kiszámított legmagasabb rendes érték alapján állapította meg, ahelyett, hogy a Sinopec Chongqingre vonatkozó ellenőrzött információkat használta volna fel. A Sinopec Chongqing és a Sinopec Ningxia által követett gyártási eljárások közötti különbségek nem relevánsak, amint ezt az a tény is megerősíti, hogy a Kuraray gyártási eljárása eltér a kínai exportáló gyártók gyártási eljárásától. A Bizottság tehát nem megbízható adatokat használt fel, amelyek nem az elérhető legjobb információt jelentik, és nem összehasonlító értékelésből származnak. Ily módon a WTO jogával ellentétes, hátrányos bánásmódban részesítette a felpereseket, figyelembe véve azt is, hogy a többi exportáló gyártó dömpingkülönbözete jóval magasabb, mint a Sinopec Chongqingé.

176    Egyébiránt a felperesek vitatják a Bizottságnak a megtámadott rendelet (333) preambulumbekezdésében szereplő azon állítását, amely szerint nem áll rendelkezésre olyan bizonyíték, amely azt támasztja alá, hogy a Sinopec Ningxia terméktípusonkénti rendes értéke alacsonyabb lenne, mint a más exportáló gyártók terméktípusonkénti legmagasabb rendes értéke. A Bizottság iratanyagában szereplő adatok ugyanis azt bizonyítják, hogy az általa a Sinopec Ningxia tekintetében megállapított rendes érték 50%‑kal magasabb, mint a Sinopec Chongqingé, míg ez utóbbi a Sinopec Ningxia exportáránál magasabb exportárat alkalmazott.

177    A Wegochem rámutat, hogy a Bizottság által a megtámadott rendelet (333) preambulumbekezdésében hivatkozott bizonyítékok hiánya értelmezhetetlen, mivel a Bizottság szerint azok a bizonyítékok, amelyek szükségesek lettek volna ahhoz, hogy a Sinopec Ningxia esetében ne alkalmazza a többi exportáló gyártó közül a legmagasabb rendes értéket, pontosan azok a bizonyítékok voltak, amelyeket a Sinopec Ningxia nem tudott bemutatni, és amelyek hiánya miatt a Bizottság a 18. cikk értelmében rendelkezésre álló tényekre támaszkodott.

178    A Kuraray és a Sekisui által támogatott Bizottság azt válaszolja, hogy nem sértette meg az alaprendelet 18. cikkének (6) bekezdését, amikor a Sinopec Ningxia által értékesített minden egyes terméktípus rendes értékének megállapításához – a 18. cikk értelmében rendelkezésre álló tényként – a legmagasabb rendes értéket használta a többi exportáló gyártó rendes értékei közül. Ezáltal nem büntette a felpereseket. A Bizottság egyrészt kifejti, hogy azért járt el ily módon, mivel semmilyen bizonyíték nem utalt arra, hogy a Sinopec Ningxia rendes értéke terméktípusonként alacsonyabb lett volna a Bizottság által elfogadott rendes értéknél, másrészt pedig, hogy nem alkalmazhatta a többi exportáló gyártó rendes értékének átlagát, mivel ezáltal arra ösztönözte volna az exportáló gyártókat, hogy szelektív módon tagadják meg az együttműködést minden olyan területen, ahol tudomásuk volt arról, hogy az átlagosnál magasabb költségeket viselnek.

179    Ezenkívül a Bizottság előadja, hogy elvégezte a Sinopec Ningxiához hasonló gyártási eljárást alkalmazó többi exportáló gyártóra vonatkozó adatok összehasonlító értékelését, mivel ezen eljárások mindegyike szén felhasználásával járt. A Sinopec Chongqingre vonatkozó adatok nem voltak megfelelőek, mivel a Sinopec Chongqing gyártási eljárása során kőolajat használtak. A Bizottság így a rendelkezésére álló valamennyi adatot összehasonlította, és a legmagasabb rendes értéket vette figyelembe azon exportáló gyártók közül, amelyek gyártási eljárása szén felhasználásával járt. Ezek a rendes értékek jelentik a rendelkezésre álló legjobb információt.

180    A Kuraray kifejti, hogy az a tény, hogy gyártási eljárása különbözik a felperesekétől, nem releváns. Egyébiránt a felperesek nem fejtették ki kellőképpen az ezzel kapcsolatos érveiket, amelyek így elfogadhatatlanok, mivel nem tartják tiszteletben a Törvényszék eljárási szabályzata 76. cikkének d) pontját.

181    Az alaprendelet 18. cikke céljának megértése érdekében emlékeztetni kell arra, hogy a Bizottság mint vizsgáló hatóság feladata a dömping, a kár, valamint a dömpingelt behozatal és a kár közötti okozati összefüggés megállapítása. Mivel az alaprendelet egyetlen rendelkezése sem biztosít olyan hatáskört a Bizottság számára, amely lehetővé tenné, hogy az érintett feleket a vizsgálatban való részvételre vagy információk szolgáltatására kényszerítse, a Bizottság a szükséges információk szolgáltatása tekintetében az érdekelt felek önkéntes együttműködésére van utalva. Ebben az összefüggésben az alaprendelet (27) preambulumbekezdéséből az következik, hogy az uniós jogalkotó úgy ítélte meg, hogy „[s]zükséges biztosítani, hogy a felek nem megfelelő együttműködése esetén más információk is felhasználhatóak legyenek a tények megállapításához, és hogy ezek az információk kedvezőtlenebbek lehetnek a felek számára, mint abban az esetben, ha közreműködtek volna”. Ily módon az alaprendelet 18. cikkének az a célja, hogy lehetővé tegye a Bizottság számára, hogy akkor is folytatni tudja az eljárást, ha az érdekelt felek megtagadták az együttműködést, vagy nem megfelelően működtek együtt. Következésképpen, tekintettel arra, hogy az érdekelt felek a tőlük lehetőségeik szerint elvárható módon kötelesek együttműködni, e feleknek be kell nyújtani a rendelkezésükre álló és az uniós intézmények által a megállapításaikhoz szükségesnek ítélt valamennyi információt (lásd analógia útján: 2017. december 14‑i EBMA kontra Giant [China] ítélet, C‑61/16 P, EU:C:2017:968, 54–56. pont).

182    Az ítélkezési gyakorlat szerint továbbá az alaprendelet 18. cikke a dömpingellenes megállapodás 6.8. cikkének és II. mellékletének az uniós jogba való átültetését jelenti, és azt lehetőség szerint a fenti rendelkezésekre tekintettel kell értelmezni (lásd analógia útján: 2014. május 22‑i Guangdong Kito Ceramics és társai kontra Tanács ítélet, T‑633/11, nem tették közzé, EU:T:2014:271, 40. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

183    A dömpingellenes megállapodás 6.8. cikke a következőképpen rendelkezik:

„Azokban az esetekben, amikor valamelyik érdekelt fél meggátolja a szükséges információ hozzáférhetőségét, vagy más módon nem biztosítja azt észszerű időn belül, illetve amikor jelentősen hátráltatja a vizsgálatot, a rendelkezésre álló adatok alapján előzetes vagy végső, megerősítő vagy elutasító határozat hozható. A jelen pont alkalmazásakor figyelembe kell venni a II. melléklet rendelkezéseit.”

184    A II. melléklet címe „A 6. cikk 8. pontja szempontjából elérhető legjobb információ”, de nem tartalmazza ezen információk meghatározását.

185    A II. melléklet 7. cikke, amely lényegében ugyanazokat a szabályokat mondja ki, mint amelyeket – ahogyan azokat a fenti 168. pont is felidézi – az alaprendelet 18. cikkének (5) és (6) bekezdése előír, a következőképpen rendelkezik:

„Amikor a hatóságok kénytelenek következtetéseiket, köztük a rendes értékkel kapcsolatos következtetéseket is, másodkézből szerzett információra alapozni, beleértve azt az információt is, amelyeket a vizsgálatot kezdeményező kérvény tartalmaz, rendkívüli körültekintéssel kell eljárniuk. Ilyen esetben, amennyiben ez lehetséges, a hatóságoknak a rendelkezésükre álló független források, például nyilvános árlisták, hivatalos importstatisztikák és vámáru‑nyilatkozatok, illetve a vizsgálat során a többi érdekelt féltől szerzett információk alapján ellenőrizniük kell az információ valódiságát. Nyilvánvaló azonban, hogy az a helyzet, amikor az érdekelt fél nem hajlandó együttműködni, és releváns információt tart vissza a hatóságoktól, olyan eredményhez vezethet, amely az érintett fél számára kedvezőtlenebb annál, amely készséges közreműködése esetén születhetett volna.”

186    Meg kell jegyezni, hogy a „II. mellékletet hivatkozással beépítették a [dömpingellenes megállapodás] 6.8. cikkébe” (a Fellebbezési Testületnek az „Egyesült Államok – Japánból származó, egyes melegen hengerelt acéltermékekre vonatkozó dömpingellenes intézkedések” jogvitára vonatkozó jelentése, amelyet a Vitarendezési Testület 2001. augusztus 23‑án fogadott el, WT/DS 184/AB/R, 75. pont), és hogy e melléklet rendelkezései kötelezőek, annak ellenére, hogy azokat gyakran feltételes módban fogalmazták meg (Vizsgálóbizottsági jelentés, „Egyesült Államok – Indiából származó acéllemezekre vonatkozó dömpingellenes és kiegyenlítő intézkedések”, amelyet a Vitarendezési Testület 2002. július 29‑én fogadott el, WT/DS 206/R, 7.56. pont).

187    A WTO vizsgálóbizottságának a „Mexikó – A marhahúsra és a rizsre vonatkozó végleges dömpingellenes intézkedések” jogvitára vonatkozó jelentése szerint, amelyet a Vitarendezési Testület 2005. december 20‑án fogadott el (WT/DS/295/R, 7.238. pont), a dömpingellenes megállapodás 6.8. cikke értelmében rendelkezésre álló tények felhasználása nem arra szolgál, hogy az illetékes hatóság által kért információkat nem szolgáltató feleket szankcionálja. Hasonló megfontolások szerepelnek a „Kína – Az Amerikai Egyesült Államokból származó, elektromos acélból készült szemcseorientált síkhengerelt termékek behozatalára alkalmazandó kiegyenlítő és dömpingellenes vámok” jogvitára vonatkozó vizsgálóbizottsági jelentésben, amelyet a Vitarendezési Testület 2012. november 16‑án fogadott el (WT/DS/414, 7.391. pont), amely hangsúlyozza, hogy az említett cikk értelmében rendelkezésre álló tények nem alkalmazhatók az együttműködés hiányának szankcionálására. E jelentés azt is megerősíti, hogy – amint azt a II. melléklet 7. cikke kifejti – az együttműködés hiánya ugyanakkor kedvezőtlenebb helyzetet eredményezhet, mint az együttműködés.

188    Mindazonáltal arra is emlékeztetni kell, hogy az uniós bíróság már kimondta, hogy amennyiben a Bizottság a megállapításait a rendelkezésre álló tényekre alapítja olyan helyzetekben, amikor a benyújtott adatok hiányosak, a Bizottság nem köteles kifejteni, hogy mennyiben a lehető legjobbak a felhasznált, rendelkezésre álló tények, mivel ilyen kötelezettség nem következik sem az alaprendelet 18. cikkéből, sem pedig az ítélkezési gyakorlatból (lásd ebben az értelemben és analógia útján: 2015. március 19‑i City Cycle Industries kontra Tanács ítélet, T‑413/13, nem tették közzé, EU:T:2015:164, 132. pont).

189    Először is, ebből az következik, hogy a Bizottság, amikor a 18. cikk értelmében rendelkezésre álló tényeket használja fel, nem jogosult szankcionálni az exportáló gyártót azon az alapon, hogy az nem, vagy nem kellőképpen működött együtt. Másodszor, lehetséges, hogy még ha a Bizottság eleget is tett ennek az elvnek, az érintett fél kedvezőtlenebb helyzetbe került, mint amilyenben a teljes együttműködés esetén lett volna. Ez összhangban van az alaprendelet 18. cikke (6) bekezdésének egyértelmű megfogalmazásával. Harmadszor, a Bizottság semmiképp sem köteles megmagyarázni, hogy a felhasznált, rendelkezésre álló tények mennyiben voltak jobbak.

190    Egyébiránt meg kell állapítani, hogy bár a Bizottság nem rendelkezik korlátlan diszkrecionális jogkörrel, az állandó ítélkezési gyakorlat szerint a közös kereskedelempolitika, és különösen a kereskedelempolitikai védintézkedések területén az uniós intézményeknek az általuk vizsgálandó gazdasági és politikai helyzetek összetettségéből adódóan széles mérlegelési jogkörrel kell rendelkezniük, így e széles mérlegelési jogkör bírósági felülvizsgálatának az eljárási szabályok betartásának, a megállapított tények tényszerű pontosságának, e tényadatok értékelése során a nyilvánvaló hiba kizárásának, illetve a hatáskörrel való visszaélés kizárásának ellenőrzésére kell korlátozódnia (lásd: 2022. május 12‑i Bizottság kontra Hansol Paper ítélet, C‑260/20 P, EU:C:2022:370, 58. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

191    Ezenkívül azon bizonyítékok Törvényszék általi felülvizsgálata, amelyekre az uniós intézmények megállapításaikat alapítják, nem minősül olyan új tényértékelésnek, amely az intézmények tényértékelése helyébe lép. E felülvizsgálat nem sérti ezen intézményeknek a kereskedelempolitika területén fennálló széles mérlegelési jogkörét, hanem annak megállapítására korlátozódik, hogy e bizonyítékok alátámaszthatják‑e az intézmények következtetéseit. Következésképpen a Törvényszéknek nem csupán a hivatkozott bizonyítékok tárgyi valószerűségét, megbízhatóságát és következetességét kell vizsgálnia, hanem azt is ellenőriznie kell, hogy a bizonyítékok tartalmazzák‑e az adott összetett helyzet értékeléséhez figyelembe veendő összes adatot, valamint hogy e bizonyítékok alátámasztják‑e a belőlük levont következtetéseket (lásd: 2022. május 12‑i Bizottság kontra Hansol Paper ítélet, C‑260/20 P, EU:C:2022:370, 59. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

192    A jelen ügyben nem vitatott, hogy – amint az a megtámadott rendelet (327)–(333) preambulumbekezdéséből kitűnik – mivel a felperesek nem tudták a Bizottság rendelkezésére bocsátani az általa szükségesnek tartott adatokat, a Bizottság a Sinopec Ningxia rendes értékét a 18. cikk értelmében rendelkezésre álló tények alapján határozta meg. Ebből a célból a Bizottság minden egyes terméktípus esetében a többi exportáló gyártó közül a legmagasabb rendes értéket alkalmazta, amelyet az alaprendelet 18. cikkének alkalmazásával állapított meg a belső előállítású termelési tényezők – mint például a közvetlenül az exportáló gyártó termelési helyén előállított gőz‑ és villamos energia – tekintetében, amint az a Bizottságnak a Törvényszék kérdésére adott válaszában közölt információkból kitűnik. A Bizottság nem használta fel a Sinopec Chongqingre vonatkozó, a 18. cikk értelmében rendelkezésre álló tényeket, mivel a Sinopec Chongqing olajra épülő gyártási eljárása eltért a Sinopec Ningxia – a többi exportáló gyártóéhoz hasonló – szénalapú termelési eljárásától.

193    E tényezők fényében meg kell állapítani, hogy miután a Bizottság tudomásul vette azt a nem vitatott tényt (lásd a fenti 165. pontot), hogy a felperesek nem tudták a Sinopec Ningxiára vonatkozó szükséges adatokat a rendelkezésére bocsátani, a birtokában lévő adatokat hasonlította össze. Következésképpen a felperesek tévesen róják fel a Bizottságnak, hogy nem végezte el a rendelkezésére álló adatok összehasonlító vizsgálatát, amikor a fenti 188. pontban említett ítélkezési gyakorlatból kitűnik, hogy nem volt köteles megmagyarázni, hogy a felhasznált, rendelkezésre álló tények mennyiben voltak jobbak.

194    A Bizottság döntésének megalapozottságát illetően meg kell állapítani, hogy széles mérlegelési jogkörének gyakorlása során a Bizottság nyilvánvaló értékelési hiba elkövetése nélkül tekinthette úgy, hogy nem a Sinopec Chongqingre vonatkozó adatok voltak a legmegfelelőbbek, mivel a Sinopec Ningxia gyártási folyamata jobban hasonlított más exportáló gyártókéhoz, mint a Sinopec Chongqing gyártási folyamatához, miután ez utóbbi az egyetlen, amely kőolajat használ fel nyersanyagként, nem pedig szenet. Ugyanis, amint azt a Bizottság a megtámadott rendelet (332) preambulumbekezdésében hangsúlyozta, a rendes érték képzése termelési tényezőkön alapul, beleértve a nyersanyagokat és azok felhasználási arányát.

195    Ezt a következtetést a felperesek további érvei nem kérdőjelezik meg.

196    A felperesek először is arra hivatkoznak, hogy a Sinopec Chongqing és a Sinopec Ningxia ugyanannak a csoportnak a része, hogy e két társaság ugyanazon kapcsolatban álló társaságon, a Sinopec Central‑Chinán keresztül értékesíti az Unióba a termékeit, és hogy e társaságok mindegyike hasonló díjszabást alkalmaz mind a kínai, mind az uniós piacon. A felperesek a végső tájékoztatáshoz fűzött észrevételeikre is hivatkoznak, amelyekben azt állították, hogy e körülményeket nem kérdőjelezi meg az a tény, hogy a Sinopec Chongqing gyártási eljárása eltér a Sinopec Ningxia gyártási eljárásától.

197    Ugyanakkor először is meg kell állapítani, hogy a rendes érték képzése esetén – mint a jelen ügyben is – az e társaságok által Kínában alkalmazott árak nem relevánsak. Továbbá a rendes értéknek az alaprendelet 2. cikkének (6a) bekezdése szerinti kiszámítása független az exportártól. Végül nem nyilvánvalóan téves annak megállapítása, hogy a gyártási eljárás hatással van a rendes érték e rendelkezés szerinti képzésére.

198    Másodszor, a Wegochem által támogatott felperesek arra hivatkoznak, hogy a többi exportáló gyártó rendes értéke nem lehet a rendelkezésre álló legjobb információ, mivel e rendes értékeket részben a 18. cikk értelmében rendelkezésre álló tények alapján állapították meg.

199    Mindazonáltal meg kell állapítani, hogy a Bizottság, miután szembesült azzal a ténnyel, hogy a felperesek nem tudták rendelkezésére bocsátani azokat az adatokat, amelyek szükségesek ahhoz, hogy a Sinopec Ningxia rendes értékét a rá vonatkozó adatok alapján kiszámíthassa, a 18. cikk értelmében köteles volt a rendelkezésre álló tényeket felhasználni. E célból el kellett döntenie, hogy a Sinopec Chongqing és a többi exportáló gyártó adatai között melyek relevánsabbak. Bár ez utóbbi adatokat részben az alaprendelet 18. cikkének alkalmazásával állapították meg, a Sinopec Chongqingre vonatkozó adatok egy olyan társaságra vonatkoztak, amelynek gyártási eljárása nagyobb mértékben tért el a Sinopec Ningxiáétól, mint a többi exportáló gyártó gyártási eljárásától.

200    A jelen ügyben meg kell állapítani, hogy a Bizottság széles mérlegelési jogkörének gyakorlása során az exportáló gyártók által alkalmazott gyártási eljárások közötti hasonlóság fokára támaszkodhatott a rendelkezésre álló releváns tények kiválasztása érdekében. E tekintetben meg kell állapítani, hogy a mai napon hozott Inner Mongolia Shuangxin Environment‑Friendly Material kontra Bizottság ítéletben (T‑763/20) a Törvényszék elutasította ezen exportáló gyártónak az alaprendelet 18. cikkének megsértésére alapított jogalapját, amely a megtámadott rendelettel szemben olyan exportáló gyártó által benyújtott kereset tárgyában született, amelynek adatait a Sinopec Ningxia tekintetében a 18. cikk értelmében rendelkezésre álló tényként használták fel. Végül, amint az a fenti 170–174. pontban megállapításra került, a felperesek állításával ellentétben nem létezik olyan általános elv, amely kizárná az említett cikk kettős alkalmazását.

201    Következésképpen a Bizottság nem követett el nyilvánvaló értékelési hibát, amikor úgy döntött, hogy a Sinopec Chongqing adatai helyett a többi exportáló gyártó adatait használja fel.

202    Harmadszor, a felperesek a 2013. április 30‑i Alumina kontra Tanács ítélet (T‑304/11, EU:T:2013:224) 27. pontjára hivatkoznak. Ezen ítélet szerint, amennyiben a rendes értéket nem lehet az alaprendelet 2. cikkének (1) bekezdése alapján megállapítani, az alaprendelet 2. cikkének (3) és (6) bekezdése szerinti meghatározása olyan rendes érték megállapítását célozza, amely a lehető legközelebb áll valamely termék azon eladási árához, amely akkor érvényesülne, ha a szóban forgó terméket a származási vagy az exportáló országban rendes kereskedelmi forgalom keretében értékesítenék.

203    A Bizottság azonban nem lépi túl a széles mérlegelési jogkörét, amikor úgy ítéli meg, hogy a fenti 202. pontban hivatkozott ítélkezési gyakorlat által kitűzött cél elérésének nem az a legjobb módja, ha olyan vállalkozásra vonatkozó adatokra támaszkodik, amely más gyártási eljárást alkalmaz, mint az a vállalkozás, amelynek a rendes értékét ki kell számítani.

204    Negyedszer, a felperesek a 2018. május 3‑i Distillerie Bonollo és társai kontra Tanács ítélet (T‑431/12, EU:T:2018:251) 121. és 137. pontjára hivatkoznak annak alátámasztása érdekében, hogy a gyártási eljárásokkal kapcsolatos különbségek nem relevánsak.

205    Márpedig a 2018. május 3‑i Distillerie Bonollo és társai kontra Tanács ítéletben (T‑431/12, EU:T:2018:251) a Törvényszék megállapította, hogy az érintett termék ugyanazon jellemzőkkel rendelkezik, és azonos alapvető felhasználási célokra szánják, függetlenül attól, hogy a két releváns gyártási eljárás közül melyiket alkalmazzák. Ebből a Törvényszék azt a következtetést vonta le, hogy nem ellentétes az alaprendelet 2. cikkével az, ha az egyik gyártási eljárásra vonatkozó adatok alapján kiszámított rendes értéket a másik gyártási eljárásra vonatkozó adatok alapján kiszámított exportárral hasonlítják össze.

206    Jelen esetben ez a jogalap nem a rendes érték és az exportár összehasonlítására vonatkozik, hanem olyan különböző adatok összehasonlítására, amelyeket a Bizottság a 18. cikk értelmében rendelkezésre álló tényként felhasználhatott a Sinopec Ningxia rendes értékének megállapításához, amely összehasonlítás alapján a Bizottság köteles volt a legrelevánsabb adatokat kiválasztani.

207    Ebből következik, hogy a felperesek által hivatkozott ítélkezési gyakorlat nem teszi lehetővé annak megállapítását, hogy a Bizottság nyilvánvaló mérlegelési hibát követett el, amikor kizárta, hogy a Sinopec Chongqingre vonatkozó adatokra támaszkodjon a Sinopec Chongqing és a Sinopec Ningxia gyártási eljárása közötti különbségek miatt.

208    Ötödször, a felperesek azt állítják, hogy a WTO jogában létezik egy olyan általános elv, amely szerint a szóban forgó exportáló gyártóhoz a lehető legközelebb álló információkat kell felhasználni.

209    A felperesek ezen állítólagos általános elv meglétét a Fellebbezési Testületnek az „Európai Unió – Az Argentínából érkező biodízelre vonatkozó dömpingellenes intézkedések” jogvitára vonatkozó jelentése 6.34. pontjára alapozzák, amely jelentést a Vitarendezési Testület 2016. október 26‑án fogadott el (WT/DS 473/AB/R), illetve amely cikk a dömpingellenes megállapodásnak az SGA‑költségekre és az exportáló gyártók nyereségére vonatkozó 2.2.2. cikkét értelmezi. A felperesek azonban nem tudják megindokolni, hogy mennyiben lehetséges e rendelkezéssel analógia útján értelmezni a dömpingellenes megállapodás 6.8. cikkét, amely megfelel az alaprendelet 18. cikkének, amely rendelkezés megsértésére a jelen jogalap keretében hivatkoznak.

210    Hatodszor, a felperesek azzal érvelnek, hogy mivel az áralákínálás elemzése keretében a Bizottság nem tulajdonított jelentőséget a Kuraray és a felperesek gyártási eljárása közötti különbségeknek, nem volt jogosult úgy tekinteni, hogy a Sinopec Chongqing rendes értékére vonatkozó adatok nem a rendelkezésre álló legjobb információk, mivel a Sinopec Chongqing gyártási eljárása eltért a Sinopec Ningxia gyártási eljárásától. Meg kell azonban állapítani, hogy az áralákínálás elemzése nem releváns a rendes érték értékelése szempontjából. Következésképpen ezt az érvet mint megalapozatlant el kell utasítani, anélkül hogy határozni kellene annak elfogadhatóságáról, amelyet a Kuraray vitat (lásd a fenti 180. pontot).

211    Mivel megállapítást nyert, hogy a Bizottság jogosult volt figyelmen kívül hagyni a Sinopec Chongqingra vonatkozó releváns adatokat, és hogy a többi exportáló gyártóra vonatkozó adatokat felhasználhatta, meg kell vizsgálni a Bizottság azon döntését, hogy a Sinopec Ningxia által értékesített minden egyes terméktípus esetében a többi exportáló gyártó adatai közül a legmagasabb rendes értéket vette figyelembe.

212    Bár a legmagasabb rendes érték kiválasztásával a Bizottság szükségszerűen összehasonlította a többi exportáló gyártó rendes értékét, meg kell vizsgálni, hogy ezáltal – amint azt a felperesek állítják – a Bizottság velük szemben az együttműködésük hiánya miatt szankciót alkalmazott‑e, megsértve ezzel a fenti 187. pontban említett elveket.

213    E tekintetben egyrészt az ítélkezési gyakorlatból következik, hogy még ha egy vélelem nehezen megdönthető is, elfogadható keretek között marad mindaddig, amíg arányban áll a kitűzött jogszerű céllal, fennáll az ellenbizonyítás lehetősége, és biztosítva van a védelemhez való jog (lásd: 2013. július 18‑i Schindler Holding és társai kontra Bizottság ítélet, C‑501/11 P, EU:C:2013:522, 107. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

214    Másrészt az alaprendelet 18. cikkéből kitűnik, hogy az uniós jogalkotó nem kívánt olyan jogi vélelmet kialakítani, amely az érdekelt felek együttműködésének hiányában közvetlenül lehetővé tenné annak megállapítását, hogy a rendes érték terméktípusonként nem alacsonyabb az együttműködő többi exportáló gyártó rendes értékének terméktípusonkénti legmagasabb értékénél, ezáltal mentesítve az uniós intézményeket mindennemű bizonyítási követelmény alól. Figyelemmel ugyanakkor az ítélkezési gyakorlat által a kereskedelmi védintézkedések területén elismert azon lehetőségre, hogy a rendelkezésre álló adatok alapján akár végleges ténymegállapítások tehetők, illetve arra, hogy az együtt nem működő, vagy csak részben együttműködő féllel szemben kevésbé kedvező bánásmódot lehet alkalmazni, mint ha együttműködött volna, az is nyilvánvaló, hogy az uniós intézmények jogosultak egybehangzó valószínűsítő körülmények együttese alapján az alaprendelet 18. cikke értelmében rendelkezésre álló tények közül a legrelevánsabbakat választani. Bármely más megoldás veszélyeztetné az uniós kereskedelmi védintézkedések hatékonyságát, valahányszor az uniós intézmények az együttműködés megtagadásával szembesülnek a rendes érték meghatározása keretében (lásd ebben az értelemben és analógia útján: 2014. szeptember 4‑i Simon, Evers & Co. ítélet, C‑21/13, EU:C:2014:2154, 36. és 37. pont).

215    A jelen ügyben a megtámadott rendelet (329) preambulumbekezdésében a Bizottság lényegében azt állította, hogy a gyártási költségekre vonatkozó jelentés jelentős és súlyos hiányosságai miatt a Sinopec Ningxia esetében a rendes érték képzése a többi együttműködő exportáló gyártó által megadott információk alapján történt. A Bizottság hozzátette, hogy a többi együttműködő exportáló gyártó legmagasabb képzett rendes értékét alkalmazta.

216    Miután a Bizottság a megtámadott rendelet (333) preambulumbekezdésében reagált a mintában szereplő egyik exportáló gyártó és egy uniós felhasználó gyártó által a Sinopec Ningxia tekintetében alkalmazott módszertannal szemben megfogalmazott állításokra, megállapította, hogy „[m]ivel a Bizottságnak nem állt módjában ellenőrizni és így felhasználni a Sinopec Ningxia által a rendes érték képzése céljából benyújtott adatokat, nem áll[t] rendelkezésre olyan bizonyíték, amely azt támaszt[otta volna] alá, hogy a Sinopec Ningxia terméktípusonkénti rendes értéke alacsonyabb le[tt volna], mint a hasonló nyersanyagokat használó más együttműködő gyártók terméktípusonkénti legmagasabb rendes értéke”.

217    E tekintetben a Bizottság egyébiránt a tárgyaláson elismerte, hogy a megtámadott rendelet (333) preambulumbekezdésében azt a vélelmet alkalmazta, amely szerint a Sinopec Ningxia rendes értéke terméktípusonként nem lehet alacsonyabb, mint a többi exportáló gyártó rendes értékének terméktípusonkénti legmagasabb értéke.

218    Meg kell tehát jegyezni, hogy a megtámadott rendelet (329) és (333) preambulumbekezdésében a Bizottság a felperesek együttműködése hiányának megállapítását követően azt a vélelmet alkalmazta, amely szerint a Sinopec Ningxia rendes értéke terméktípusonként nem lehet alacsonyabb, mint a többi exportáló gyártó terméktípusonkénti legmagasabb rendes értéke.

219    Ezenkívül a Bizottság, amikor a tárgyaláson kifejezetten azt kérdezték, hogy az iratanyag tartalmaz‑e olyan elemet, amely lehetővé teszi a többi exportáló gyártó közüli legmagasabb rendes érték Sinopec Ningxia esetében történő szisztematikus alkalmazásának indokolását, azt válaszolta, hogy az iratanyag azon eleme, amelyre támaszkodott, a felperesek együttműködésének hiánya volt.

220    Ennélfogva meg kell állapítani, hogy a Bizottság a fent említett vélelem alkalmazásával tévesen alkalmazta a jogot. A Bizottság által követett érvelés szerint ugyanis ahhoz, hogy a fenti 218. pontban említett vélelmet megdönthessék, a felpereseknek a Bizottság rendelkezésére kellett volna bocsátaniuk azokat az információkat, amelyek benyújtásának elmaradása pontosan az a tényező, amely miatt a Bizottság a 18. cikk értelmében rendelkezésre álló tényeket felhasználta.

221    A fenti megfontolásokra tekintettel a jelen jogalapnak helyt kell adni annyiban, amennyiben a Bizottság a Sinopec Ningxia rendes értékét úgy számította ki, hogy minden egyes terméktípus esetében a többi exportáló gyártó közül a legmagasabb rendes értéket vette figyelembe, és a jogalapot ezt meghaladó részében el kell utasítani.

 A negyedik, az alaprendelet 3. cikke (2) és (3) bekezdésének az áralákínálás megállapítása során történő megsértésére és ugyanezen rendelet 3. cikke (6) bekezdésének megsértésére alapított jogalapról

222    A negyedik jogalap három részből áll, amelyek mindegyike az alaprendelet 3. cikke (2) és (3) bekezdésének megsértésére vonatkozik. Közelebbről, e részek közül az első az áralákínálás piaci szegmensenkénti elemzésének hiányán, a második az importált PVA‑k és az Unióban gyártott PVA‑k közötti minőségi különbség figyelembevételét lehetővé tévő kiigazítás hiányán, a harmadik pedig az érintett termék egészére vonatkoztatott áralákínálás megállapításának hiányán alapul. A felperesek e rendelet 3. cikke (6) bekezdésének ehhez kapcsolódó megsértésére is hivatkoznak.

223    Mivel a Bizottság, amellett, hogy vitatja e jogalap megalapozottságát, azt állítja, hogy az nem hatásos, először ezt a kérdést kell megvizsgálni.

 A negyedik jogalap hatásos jellegéről

224    Az állandó ítélkezési gyakorlat szerint a megsemmisítés iránti kereset keretében hatástalannak minősül az a jogalap, amely – még ha megalapozott is – alkalmatlan arra, hogy a felperes által elérni kívánt megsemmisítést eredményezze (2013. február 26‑i Castiglioni kontra Bizottság végzés, T‑591/10, nem tették közzé, EU:T:2013:94, 45. pont; 2015. január 15‑i Franciaország kontra Bizottság ítélet, T‑1/12, EU:T:2015:17, 73. pont; lásd még ebben az értelemben: 2000. szeptember 21‑i EFMA kontra Tanács ítélet, C‑46/98 P, EU:C:2000:474, 38. pont).

225    A Bizottság arra hivatkozik, hogy a megtámadott rendeletben – amellett, hogy megvizsgálta a behozatalt érintő áralákínálást – az uniós gazdasági ágazat által értékesített PVA esetében megállapította az árlenyomás fennállását, amint az e rendelet (460)–(462), (473) és (490) preambulumbekezdéséből kitűnik. A felperesek nem magyarázták meg, hogy a Bizottságnak az árlenyomásra vonatkozó megállapításai miért nem elegendőek azon következtetésének alátámasztására, amely szerint a dömpingelt behozatal kárt okozott az uniós gazdasági ágazatnak. Így a negyedik jogalap, amellyel a felperesek a behozatalt érintő áralákínálás vizsgálatát vitatják, hatástalan.

226    A felperesek úgy válaszolnak, hogy az árlenyomásra vonatkozó, bizonyítékokkal alá nem támasztott puszta nyilatkozatok nem teszik lehetővé az alaprendelet 3. cikke (2) és (3) bekezdése megsértésének orvoslását, amelyekre a felperesek a jelen jogalapban hivatkoznak.

227    Emlékeztetni kell az alaprendelet 3. cikkének releváns rendelkezéseire, amelyek a következőképpen szólnak:

„(1)      E rendelet alkalmazásában a »kár«, amennyiben másként nincs meghatározva, az uniós gazdasági ágazatnak okozott jelentős hátrányt, az uniós gazdasági ágazatnak jelentős hátrány okozásával való fenyegetését, illetve az uniós gazdasági ágazat létrehozásának jelentős hátráltatását jelenti, és e cikk rendelkezéseinek megfelelően kell értelmezni.

(2)      A kár megállapításának egyértelmű bizonyítékokon és az alábbiak tárgyilagos vizsgálatán kell alapulnia:

a)      a dömpingelt behozatal mennyisége és a dömpingelt behozatalnak az Unió piacán lévő hasonló termékek árára gyakorolt hatása; és

b)      az ilyen behozatalnak az uniós gazdasági ágazatra gyakorolt hatása.

(3)      A dömpingelt behozatal mennyiségét illetően vizsgálni kell, hogy a dömpingelt behozatal abszolút mértékben vagy az Unión belüli gyártáshoz, illetve fogyasztáshoz viszonyítva jelentős mértékben nőtt‑e. A dömpingelt importnak az árra gyakorolt hatásával kapcsolatban vizsgálni kell, hogy a dömpingelt behozatallal történt‑e jelentős áralákínálás az uniós gazdasági ágazat valamely hasonló termékének árával való összehasonlításban, vagy hogy az ilyen behozatal hatása az árakat jelentős mértékben leszorítja‑e, vagy jelentős mértékben megakadályozza‑e azt az áremelkedést, amely egyébként bekövetkezett volna. Ezen tényezők közül egynek vagy többnek a fennállása sem ad szükségszerűen döntő útmutatást.

[…]

(5) A dömpingelt behozatalnak az érintett uniós gazdasági ágazatra gyakorolt hatásvizsgálatának mindazoknak a gazdasági tényezőknek és mutatóknak az értékelésére ki kell terjednie, amelyek a gazdasági ágazat helyzetét befolyásolják […]

(6) A (2) bekezdéssel kapcsolatosan bemutatott összes vonatkozó bizonyítékkal alátámasztva bizonyítani kell, hogy a dömpingelt behozatal e rendelet értelmében kárt okoz. Ez különösen annak bizonyítását igényli, hogy az (5) bekezdésben leírt, az uniós gazdasági ágazatot érő hatást a (3) bekezdés alapján megállapított mennyiség‑ és/vagy árszint okozta, és hogy ez a hatás olyan mértékű, amely jelentősnek minősíthető.”

228    Az alaprendelet 3. cikkének (2), (3), (5) és (6) bekezdésében foglalt rendelkezések jelentős hasonlóságot mutatnak, sőt megegyeznek a dömpingellenes megállapodás 3.1., 3.2. és 3.5. cikkének rendelkezéseivel. Ennélfogva a 20–22. pontban említett elvek alkalmazandók.

229    A Fellebbezési Testületnek a „Kína – Az Amerikai Egyesült Államokból származó, elektromos acélból készült szemcseorientált síkhengerelt termékek behozatalára alkalmazandó kiegyenlítő és dömpingellenes vámok” jogvitára vonatkozó jelentése szerint, amelyet a Vitarendezési Testület 2012. november 16‑án fogadott el (WT/DS/414/AB/R, 137. pont), a jelentős áralákínálás vizsgálata szempontjából releváns tényezők eltérhetnek azoktól, amelyek a jelentős árleszorítás vagy az áremelkedések jelentős mértékű megakadályozásának vizsgálata szempontjából relevánsak. Következésképpen, még ha az érintett behozatal árai nincsenek is jelentős mértékben alákínálva a hasonló belföldi termékek áraihoz képest, e behozatalnak árleszorító vagy áremelkedéseket megakadályozó hatása is lehet a belföldi árak tekintetében.

230    Hasonlóképpen, a „Korea – Japánból származó légszelepekre vonatkozó dömpingellenes vámok” jogvitára vonatkozó vizsgálóbizottsági jelentés szerint, amelyet a Vitarendezési Testület 2019. szeptember 30‑án fogadott el (WT/DS 504/R, 7.299. pont), a behozatalt érintő áralákínálás fennállására ugyan gyakran hivatkoznak olyan tényezőként, amely arra utal, hogy a dömpingelt behozatal az importáló ország gazdasági ágazata által alkalmazott árak leszorítását vagy az áremelkedés megakadályozását eredményezi, az illetékes hatóság joggal tekintheti úgy, hogy a dömpingelt behozatal az áralákínálás hiányában is az árak leszorítását vagy az áremelkedés megakadályozását eredményezi.

231    A jelen ügyben a felek egyetértenek abban, hogy főszabály szerint az uniós gazdasági ágazat által alkalmazott árlenyomás a behozatalt érintő áralákínálás hiányában is bekövetkezhet.

232    Ugyanakkor, míg a Bizottság szerint a megtámadott rendeletben az uniós gazdasági ágazat által alkalmazott árlenyomás fennállásával kapcsolatban tett megállapítások függetlenek a behozatalt érintő áralákínálásra vonatkozó megállapításoktól, a felperesek azt állítják, hogy az árlenyomás ezen áralákínálás következménye.

233    Emlékeztetni kell arra, hogy a megtámadott rendelet (490) preambulumbekezdésének szövege a következő:

„A kármutatókra vonatkozóan a (398)–(478) preambulumbekezdésben bemutatott elemzés tanúsága szerint az uniós gazdasági ágazatnak a figyelembe vett időszak alatt romlott a gazdasági helyzete, ami egybeesett az érintett országból érkező dömpingelt behozatal jelentős növekedésével. E behozatalról megállapították, hogy a vizsgálati időszak alatt az uniós gazdasági ágazat árai alá kínált és jelentős árlenyomást okozott, mivel az uniós gazdasági ágazat nem volt képes az előállítási költségek növekedésének megfelelően emelni árait.”

234    A megtámadott rendelet egyes nyelvi változataiban a „vizsgálati időszak alatt az uniós gazdasági ágazat árai alá kínált” és a „jelentős árlenyomás” kifejezések között szereplő „és” kötőszó miatt a rendelet (490) preambulumbekezdése úgy értelmezhető, hogy a kínai behozatal erőteljes növekedése egyrészt áralákínáláshoz, másrészt az áralákínálástól független árlenyomáshoz vezetett.

235    Mindazonáltal meg kell vizsgálni, hogy a megtámadott rendelet tartalmaz‑e olyan elemzést az említett árlenyomás és a behozatal növekedése közötti kapcsolatról, amely nem az áralákínálásra vonatkozó tényezőkön alapul.

236    Ezzel kapcsolatban a Bizottság a megtámadott rendelet (460)–(462) és (473) preambulumbekezdésére hivatkozik.

237    A megtámadott rendelet (460)–(462) és (473) preambulumbekezdéséből következik, hogy a Bizottság megvizsgálta az uniós gazdasági ágazat értékesítési árainak alakulását, és megállapította, hogy ezek az árak 14%‑kal emelkedtek a figyelembe vett időszakban, míg a termelési egységköltség 24%‑kal nőtt a felhasznált fő nyersanyag árának emelkedése miatt. A Bizottság megállapította, hogy a kínai behozatal által az árakra gyakorolt nyomás megakadályozta az uniós gazdasági ágazatot abban, hogy tovább emelje árait, és ellensúlyozza ezt az emelkedést.

238    Ebből következik, hogy a megtámadott rendelet (460)–(462) és (473) preambulumbekezdése nem értelmezhető úgy, hogy az uniós gazdasági ágazat árlenyomása a behozatalt érintő áralákínáláson kívüli egyéb tényezőkből ered. Annak oka ugyanis, hogy az említett gazdasági ágazat a termelési egységköltség jelentős emelkedése ellenére sem emelte megfelelő mértékben az árait, a dömpingelt behozatal által gyakorolt nyomásban rejlik. Ez a nyomás abból ered, hogy a kínai exportáló gyártók árai alacsonyabbak az uniós gazdasági ágazat árainál, ami a behozatalt érintő áralákínálást jelenti.

239    Egyébiránt a Bizottság tévesen hivatkozik a 2022. szeptember 14‑i Methanol Holdings (Trinidad) kontra Bizottság ítélet (T‑744/19, fellebbezett, EU:T:2022:558) 95–99. pontjára, valamint a 2022. szeptember 14‑i Nevinnomysskiy Azot és NAK „Azot” kontra Bizottság ítélet (T‑865/19, nem tették közzé, fellebbezés alatt, EU:T:2022:559) 257–261. pontjára. Először is, az első ítéletben a Bizottság által hivatkozott pontokban tárgyalt kérdés a válaszban felhozott kifogás elfogadhatóságára vonatkozott, míg a jelen ügyben a negyedik jogalapot a keresetlevélben hozták fel. Ezenkívül mindkét ítéletben, a Bizottság által hivatkozottakat közvetlenül követő pontokban a Törvényszék hangsúlyozta, hogy egyrészt az áralákínálás, másrészt az árleszorítás és az árlenyomás között kapcsolat áll fenn. Tehát a Törvényszék az uniós gazdasági ágazatnak okozott kár fennállásának megállapítása során nem tulajdonított önálló értéket az árleszorításnak és az árlenyomásnak.

240    A fentiekre tekintettel meg kell állapítani, hogy a Bizottság állításával ellentétben a negyedik jogalap hatásos, így annak megalapozottságát meg kell vizsgálni.

 A negyedik jogalap megalapozottságáról

–       Az első részről

241    A felperesek azt állítják, hogy a Bizottság által a megtámadott rendeletben megállapítottakkal ellentétben a PVA‑piac két szegmensre oszlik. Az első rész a PVA kiváló minőségeire vonatkozik, amelyeket szűk viszkozitás‑ és hidrolízis‑tartományok, alacsony metanoltartalom, alacsony hamutartalom és kisebb méretű részecskék jellemeznek. A PVA ilyen minőségeit magasabb áron értékesítik. A második rész az alacsonyabb minőségekre vonatkozik, amelyeket széles viszkozitás‑ és hidrolízis‑tartományok, magas metanoltartalom, magas hamutartalom és nagyobb méretű részecskék jellemeznek. A PVA ilyen minőségeit alacsonyabb áron értékesítik.

242    A felperesek hangsúlyozzák, hogy bár elméletileg egyes, a PVA alacsonyabb minőségeit alkalmazó gazdasági ágazatok áttérhetnek a PVA magasabb minőségeire, az ilyen átállásnak nem lenne gazdaságilag értelme. A PVA kiváló minőségeit alkalmazó gazdasági ágazatok nem helyettesíthetik azokat a PVA alacsonyabb minőségeivel.

243    A PVA‑nak a fent említett első vagy második piaci szegmensbe tartozó minőségei között az árak és a minőség tekintetében fennálló jelentős különbségek miatt ezek a minőségek a keresleti oldalon közvetlenül nem cserélhetők fel.

244    A felperesek szerint, mivel a PVA‑piac a fent említett két szegmens között oszlik meg, a Bizottságnak figyelembe kellett volna vennie e szegmensek létezését az alákínálás elemzése során, különösen arra tekintettel, hogy számos kínai gyártó elsősorban az alsó szegmensbe tartozó PVA‑kat gyártott, míg az Unióban gyártott PVA‑k általában a felső szegmenshez tartoztak.

245    Érveik alátámasztására a felperesek különösen a Fellebbviteli Testületnek a „Kína – A Japánból származó varrat nélküli, nagy teljesítményű rozsdamentes acélcsövekre dömpingellenes vámokat kivető intézkedések” jogvitára vonatkozó jelentésére hivatkoznak, amelyet a Vitarendezési Testület 2015. október 28‑án fogadott el (WT/DS 454/AB/R, 5.181. pont) (a továbbiakban: HP‑SSST‑jelentés).

246    A 2022. január 20‑i Bizottság kontra Hubei Xinyegang Special Tube ítélet (C‑891/19 P, EU:C:2022:38) kihirdetését követően a felperesek a Törvényszék írásbeli kérdésére válaszul pontosították érveiket az ezen ítéletből eredő okfejtésekre tekintettel, amely ítélettel a Bíróság hatályon kívül helyezte a 2019. szeptember 24‑i Hubei Xinyegang Special Tube kontra Bizottság ítéletet (T‑500/17, nem tették közzé, EU:T:2019:691), amelyre a felperesek beadványaikban hivatkoztak. Álláspontjuk szerint a jelen ügy megfelel a Bíróság említett ítéletéből eredő három kivételes körülménynek, így a Bizottság nem szorítkozhat az áralákínálás termékkódok (a továbbiakban: termékkód) alapján történő vizsgálatára, hanem köteles piaci szegmensek szerinti elemzést végezni. Először is a PVA‑piac két különálló szegmensből áll, másodszor, a PVA‑árak szegmensenként jelentősen eltérnek, harmadszor pedig az uniós gazdasági ágazat által előállított PVA értékesítése a PVA‑k kiváló minőségű szegmensére, míg a Kínából származó behozatal a PVA‑k alacsonyabb minőségű szegmensére koncentrálódik.

247    A Kuraray és a Sekisui által támogatott Bizottság vitatja a felperesek érveit.

248    Az alaprendelet 3. cikkének releváns rendelkezéseit a fenti 227. pont említi.

249    Az ítélkezési gyakorlat szerint a szóban forgó behozatali áralákínálás kiszámítására az alaprendelet 3. cikke (2) és (3) bekezdésének megfelelően az uniós gazdasági ágazatot e behozatalok által ért kár fennállásának megállapítása érdekében kerül sor, és azt szélesebb értelemben e kár értékelése és a kárkülönbözet, vagyis az említett kár megszüntetéséhez szükséges mérték meghatározása érdekében használják (lásd analógia útján: 2019. április 10‑i Jindal Saw és Jindal Saw Italia kontra Bizottság ítélet, T‑301/16, EU:T:2019:234, 176. pont). E célból a Bizottság széles mérlegelési jogkörrel rendelkezik (lásd: 2022. január 20‑i Bizottság kontra Hubei Xinyegang Special Tube ítélet, C‑891/19 P, EU:C:2022:38, 36. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

250    Az alaprendelet nem határozza meg az „áralákínálás” fogalmát, és nem ír elő módszert ez utóbbi kiszámítására (2022. január 20‑i Bizottság kontra Hubei Xinyegang Special Tube ítélet, C‑891/19 P, EU:C:2022:38, 73. pont; lásd még analógia útján: 2019. április 10‑i Jindal Saw és Jindal Saw Italia kontra Bizottság ítélet, T‑301/16, EU:T:2019:234, 175. pont).

251    Mindazonáltal magából az alaprendelet 3. cikke (3) bekezdésének szövegéből kitűnik, hogy az esetleges áralákínálás meghatározására alkalmazott módszert főszabály szerint az említett rendelet 1. cikkének (4) bekezdése értelmében vett „hasonló termék” szintjén kell alkalmazni, még akkor is, ha az különböző, több piaci szegmensbe tartozó terméktípusokból állhat (lásd ebben az értelemben: 2022. január 20‑i Bizottság kontra Hubei Xinyegang Special Tube ítélet, C‑891/19 P, EU:C:2022:38, 74. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

252    Következésképpen az alaprendelet főszabály szerint nem kötelezi a Bizottságot arra, hogy az áralákínálás fennállását illetően elemzést végezzen a hasonló termék áralákínálásától eltérő szinten (2022. január 20‑i Bizottság kontra Hubei Xinyegang Special Tube ítélet, C‑891/19 P, EU:C:2022:38, 75. pont).

253    Ezt az értelmezést megerősíti a HP‑SSST‑jelentés 5.180. pontja, amelynek értelmében az illetékes hatóság a dömpingellenes megállapodás 3.2. cikke alapján nem köteles a vizsgálattal érintett minden egyes terméktípus vagy a hasonló nemzeti terméket alkotó termékek teljes köre tekintetében az áralákínálás fennállását bizonyítani (2022. január 20‑i Bizottság kontra Hubei Xinyegang Special Tube ítélet, C‑891/19 P, EU:C:2022:38, 76. pont).

254    Mindazonáltal, amint azt a HP‑SSST‑jelentés 5.180 pontja megerősíti, amennyiben az alaprendelet 3. cikkének (2) bekezdése értelmében a Bizottságnak „objektív vizsgálatot” kell lefolytatnia a dömpingelt behozatalnak az uniós gazdasági ágazat hasonló termékeinek árára gyakorolt hatását illetően, ezen intézmény az áralákínálás elemzése során köteles minden releváns bizonyítékot figyelembe venni, ideértve adott esetben az érintett piac különböző szegmenseire vonatkozókat is (2022. január 20‑i Bizottság kontra Hubei Xinyegang Special Tube ítélet, C‑891/19 P, EU:C:2022:38, 77. pont).

255    Ezenkívül az ítélkezési gyakorlatból következik, hogy az áralákínálásnak a termékkódonkénti összehasonlításból álló módszer (a továbbiakban: a termékkódok módszere) alapján történő vizsgálata bizonyos mértékben lehetővé teszi az érintett termék piaca esetleges szegmentációjának figyelembevételét (2022. január 20‑i Bizottság kontra Hubei Xinyegang Special Tube ítélet, C‑891/19 P, EU:C:2022:38, 106., 113. és 114. pont).

256    Mindazonáltal tény, hogy az áralákínálás elemzése tárgyilagosságának biztosítása érdekében a Bizottság bizonyos körülmények között kötelezhető arra, hogy ilyen elemzést végezzen a szóban forgó termék piaci szegmenseinek szintjén, még akkor is, ha különösen a kár fennállásának meghatározására ezen intézmény rendelkezésére álló széles mérlegelési jogkör (lásd a fenti 249. pontot) kiterjed legalább az elemzés módszerére, az összegyűjtendő adatokra és bizonyítékokra, az áralákínálási különbözet meghatározásához használandó számítási módszerre, valamint a begyűjtött adatok értelmezésére és értékelésére vonatkozó döntésekre (2022. január 20‑i Bizottság kontra Hubei Xinyegang Special Tube ítélet, C‑891/19 P, EU:C:2022:38, 78. pont).

257    Bizonyos kivételes körülmények között a Bizottságtól tehát megkövetelhető az áralákínálás kiegészítő vizsgálata, amely a termékkódok módszerének alkalmazása mellett az árak szegmensenkénti összehasonlításából áll (2022. január 20‑i Bizottság kontra Hubei Xinyegang Special Tube ítélet, C‑891/19 P, EU:C:2022:38, 111. pont).

258    Ezek a kivételes körülmények mind az érintett termék piacának – a piaci szegmensek közötti jelentős különbségekkel járó – szegmentációjára (a továbbiakban: első feltétel), mind pedig a belső értékesítések és a dömpingelt behozatal különböző szegmenseken való jelentős koncentrációja által jellemzett helyzetre vonatkoznak (a továbbiakban: második feltétel) (2022. január 20‑i Bizottság kontra Hubei Xinyegang Special Tube ítélet, C‑891/19 P, EU:C:2022:38, 79–81., 110. és 111. pont).

259    E megfontolások, valamint a bírósági felülvizsgálat terjedelmére vonatkozó, a fenti 190–191. pontban kifejtett megfontolások fényében kell megvizsgálni a felperesek negyedik jogalap jelen részének alátámasztására felhozott érveit.

260    A megtámadott rendeletben a Bizottság a következőket állapította meg:

„(60)      A vizsgálat során gyűjtött információk arra is rávilágítottak, hogy vannak olyan – az uniós ágazat és az exportáló gyártók által egyaránt értékesített – minőségek, amelyek alkalmazási köre széles, és ára általában alacsonyabb. A specializáltabb, szűkebb körű specifikációkkal rendelkező alkalmazásokra […] szánt egyéb minőségek átlagos ára magasabb. Ezeket a minőségeket is értékesítik uniós és exportáló gyártók.

(61)      A minőségek nagy száma ellenére azonban a Bizottság úgy találta, hogy a PVA‑piacon nincsenek meghatározott piaci szegmensek. A különböző felhasználók a vonatkozó műszaki előírásaiktól függően többféle PVA‑minőséget is beszerezhetnek. Bizonyos felhasználók számára a hamutartalom, mások számára a viszkozitás a legfontosabb, megint mások pedig szinte bármely specifikációjú PVA‑minőséget fel tudnak használni. Az egyes felhasználó ágazatok egymással felcserélhető módon tudják a különböző PVA‑minőségeket használni. Jóllehet bizonyos felhasználók […] korlátozottabb számú minőséget tudnak felhasználni, az általuk használt minőségek tartománya így is átfedésben van azon felhasználókéval, amelyek minőségek szélesebb körét tudják alkalmazni.

(62)      A fentiek miatt a Bizottság megállapította, hogy valamennyi minőség között verseny áll fenn (legalábbis bizonyos mértékben), és ezért a szegmenselemzés a jelen ügyben nem indokolt és nem helyénvaló. […]

(64)      A Bizottság által elvégzett elemzés azt erősítette meg, hogy a különböző minőségek – ahogy azt a (61) preambulumbekezdés ismerteti – egymással felcserélhetők, legalábbis bizonyos mértékben. Még ha igaz is, hogy bizonyos felhasználók a minőségeknek csak korlátozott számát tudják felhasználni, ezek a minőségek nem kizárólag a felhasználó dowsntream ágazatához kapcsolódnak, hanem átfedést mutatnak az egyéb downstream felhasználásokhoz beszállított minőségekkel is. A vizsgálat továbbá azt is feltárta, hogy a kínai exportáló gyártók a PVA mind a négy fő alkalmazásához szükséges minőségek beszállításával foglalkoznak, azaz teljes mértékben versenyeznek az uniós ágazat által értékesített minőségekkel.

[…]

(78)      [A] PVA különböző minőségeinek alapvető jellemzői azonosak, alkalmazásuk pedig nagyban azonos és egymással felcserélhető. A hamu‑ és a metanoltartalom önmagában nem határozza meg az érintett termék alkalmazásait vagy árát, mivel a minőség, a lehetséges végső felhasználás és az értékesítési ár a hamu‑ és a metanoltartalom, valamint a többi releváns jellemző (például a viszkozitás és a hidrolízis) kombinációjától függ.

(79)      A vizsgálat során gyűjtött bizonyítékok azt mutatták, hogy a »kis hamutartalmú« PVA‑minőségek és a »standard hamutartalmú« PVA‑minőségek közötti átlagos árkülönbség körülbelül 10%. Ugyanakkor azonos hamutartalmú PVA‑minőségek ára közötti különbség akár 40% is lehet. Továbbá egyes – állítólagosan olcsóbb – »standard« hamutartalmú minőségek ára akár 27%‑kal magasabb lehet, mint a »kis hamutartalmú« minőségeké. Ezért nem állapítható meg, hogy – amint azt az érdekelt felek állítják – az uniós piac a hamu‑ és a metanoltartalom alapján az uniós ágazat által előállított »jó minőségű« PVA‑ra és a Kínából importált »kevésbé jó minőségű« PVA‑ra lenne osztható, vagy hogy ez az állítólagos felosztás az árakban és az előállítási költségekben is megmutatkozna. Ellenkezőleg, […] több, állítólagos »standard« specifikációjú minőség is versenyben áll a hasonló termék állítólagos »felső kategóriás« minőségeivel.”

261    Ebből következik, hogy a Bizottság kizárta mind a PVA‑piac jelentős szegmentációjának fennállását, mind pedig az uniós gazdasági ágazat értékesítéseinek és a dömpingelt behozatalnak a két különböző szegmensben való jelentős koncentrációját.

262    Mivel a Bizottságnak objektív vizsgálatot kellett végeznie az áralákínálás tekintetében (lásd a fenti 254–256. pontot), ellenőrizni kell, hogy megállapításait kellőképpen alátámasztják‑e a megtámadott rendelet elfogadásához vezető eljárásra vonatkozó, az ügy irataiban szereplő bizonyítékok, beleértve azokat is, amelyeket a megtámadott rendelet nem említ kifejezetten (lásd a fenti 152. pontot).

263    A jelen ügyben a Törvényszék felkérte a Bizottságot, hogy határozza meg az ügy irataiban szereplő azon bizonyítékokat, amelyek alapján kizárhatta mind a szegmentált piac meglétét, mind a behozatalnak és az uniós gazdasági ágazat értékesítésének különálló szegmensekben való koncentrációját.

264    E tekintetben a Bizottság hivatkozott a termékkód útján vásárolt PVA‑val kapcsolatos információkérésére vonatkozóan a PVA‑felhasználók által adott válaszokra, valamint a Kuraray által rendelkezésére bocsátott adatokra.

265    Ami a jelentős szegmentáció hiányát illeti, a Bizottság bemutatott egy példát az információkérésére, a kapott, bizalmasnak minősített válaszokat azonban nem mutatta be. A Bizottság Kuraray internetes oldalának kivonatát is benyújtotta. A tárgyalás során a Bizottság – anélkül, hogy ezt a felperesek vitatták volna – megállapította, hogy e kivonat korábbi változata szerepel a megtámadott rendelet elfogadásához vezető eljárás iratai között.

266    Meg kell jegyezni, hogy a Kuraray internetes oldalának kivonata azt bizonyítja, hogy a PVA több minősége számára mind a magas minőségű PVA‑t használó, mind a gyengébb minőségű PVA‑t használó gazdasági ágazatok fő felhasználási területnek számítanak. Amint a Bizottság rámutat, a papír‑ és ragasztóipar által használt PVA számos minőségét az emulziós polimerizációval és a polivinil‑butirál gyártással foglalkozó gazdasági ágazat is alkalmazza. Következésképpen e kivonat lehetővé teszi annak megerősítését, hogy a PVA‑piac nem mutat jelentős szegmentációt.

267    Egyébiránt meg kell állapítani, hogy mivel az első feltétel a szóban forgó termék jelentős szegmentációjára vonatkozik, e feltétel teljesülésének kizárásához – a felperesek állításával ellentétben – nem szükséges, hogy valamennyi felhasználó szabadon megvásárolhassa a PVA valamennyi minőségét, és hogy ennélfogva e minőségek teljes mértékben felcserélhetők legyenek.

268    Következésképpen meg kell állapítani, hogy a jelen ügyben az első feltétel nem teljesül.

269    Így anélkül, hogy a második feltételről dönteni kellene, máris megállapítható, hogy a Bizottságnak nem kellett az áralákínálásra vonatkozóan – a termékkódok módszerén alapuló vizsgálaton túlmenően – kiegészítő vizsgálatot végeznie.

270    Mindenesetre a második feltételt illetően a következőket kell megállapítani.

271    A jelen ügy iratai három táblázatot tartalmaznak, amelyek a megtámadott rendelet elfogadásához vezető eljárás iratai között szerepeltek, és amelyek egyenként a három legnagyobb együttműködő kínai exportáló gyártó valamelyikére – köztük a felperesekre – vonatkoznak. Ezek a táblázatok tartalmazzák az Unióba behozott termékkódonkénti PVA‑mennyiségeket. Ugyanakkor titoktartási okokból e táblázatok nem mutatják be termékkódonként a Kuraray értékesítéseinek mértékét. Az e táblázatokban szereplő számadatok vizsgálata azt mutatja, hogy a behozatal – a felperesek által nem vitatott felülvizsgált változatban – összességében nyolc különböző termékkódra terjed ki, és hogy ezek közül adott két termékkódra vonatkozó mennyiségek termékkódonként az említett exportáló gyártók teljes behozatalának körülbelül 29%‑át teszik ki, míg a másik hat termékkódra vonatkozó mennyiségek 3,24% és 9,54% közötti százalékokat tesznek ki.

272    Következésképpen nem tekinthető úgy, hogy a behozatalok jelentős koncentrációt mutatnak, így még a Kuraray értékesítéseire vonatkozó adatok hiányában is meg kell állapítani, hogy a második feltétel nem teljesül.

273    Mivel a 258. pontban említett ítélkezési gyakorlatban előírt feltételek nem teljesülnek, meg kell állapítani, hogy a Bizottságnak nem kellett az áralákínálásra vonatkozóan – a termékkódok módszerén alapuló vizsgálaton túlmenően – kiegészítő vizsgálatot végeznie.

274    A fenti megfontolásokra tekintettel a negyedik jogalap első részét el kell utasítani.

–       A második részről

275    A felperesek arra hivatkoznak, hogy a Bizottság nem állapította meg helyesen az áralákínálást, mivel 10%‑os kiigazítást végzett annak figyelembevétele érdekében, hogy a Kínából behozott PVA‑knak a hamutartalom tekintetében az Unióban gyártottakhoz képest gyengébb volt a minősége, de megtagadta a PVA‑k közötti egyéb minőségi különbségeket tükröző kiigazítások elvégzését.

276    A Sekisui által támogatott Bizottság vitatja a felperesek érveit.

277    Emlékeztetni kell arra, hogy a megtámadott rendelet releváns preambulumbekezdései a következőképpen rendelkeznek:

„(423) A behozatalt érintő alákínálást az érintett ország együttműködő exportáló gyártóinak adatai, valamint az uniós gazdasági ágazat által a vizsgálati időszakra megadott belföldi értékesítési adatok alapján állapították meg. […]

(424)      Az árak összehasonlítása terméktípusonként, az azonos kereskedelmi szinten megvalósuló ügyletek vizsgálatával, a később esedékessé váló kedvezmények levonásával történt. A Bizottság szükség esetén a Kínából behozott érintett termék importárát megfelelően kiigazította az uniós gazdasági ágazat által értékesített hasonló terméktípussal történő összehasonlítás során.

(425)      Az érintett termék és a hasonló termék bizonyos jellemzői közötti különbségek kapcsán megjegyzendő, hogy […] a Kínából importált terméktípusok és az uniós ágazat által előállított és értékesített terméktípusok között verseny áll fenn. Azonban az együttműködő exportáló gyártók által előállított és értékesített PVA hamutartalma összességében magasabb volt az uniós gazdasági ágazat által előállított és értékesített PVA‑énál, ezért a Bizottság úgy ítélte, hogy a kínai és az uniós terméktípusok termékkódok alapján történő méltányos összehasonlítása érdekében indokolt a kiigazítás. A Bizottság a kiigazításról a harmadik országból származó, kis és nagy hamutartalmú importált PVA‑nak a felhasználók által benyújtott információk alapján megállapítható különbsége fényében döntött. Az árkülönbség megállapított mértéke 10% volt.

(426)      Ennek alapján a Bizottság az együttműködő exportáló gyártók által értékesített nagy hamutartalmú PVA CIF‑árát 10%‑kal megemelve végezte el a kiigazítást.

[…]

(429)      Továbbá, mivel a metanoltartalom és a csomagolás […] elhanyagolható hatással van az árakra, a Bizottság megállapította, hogy az alákínálás vonatkozásában helyénvaló figyelmen kívül hagyni e jellemzőket.”

278    A Törvényszék előtt a Bizottság kijelentette, hogy a kínai exportáló gyártóknak küldött kérdőív szerint a termékkódokat a PVA öt jellemzője, azaz viszkozitásuk, hidrolízisük mértéke, hamutartalmuk, metanoltartalmuk és csomagolásuk alapján állapították meg.

279    Ebből következik, hogy a Bizottság úgy ítélte meg, hogy 10%‑kal felfelé kell kiigazítani egyes, Kínából behozott, a viszkozitás és a hidrolízis mértéke tekintetében az uniós gazdasági ágazat által értékesített terméktípusoknak megfelelő terméktípusok árát, a hamutartalom tekintetében mutatkozó különbségek miatt, amely az előbbiekben magasabb volt, mint az utóbbiak esetében. Ugyanakkor a Bizottság kizárta, hogy a metanoltartalom és a csomagolás tekintetében fennálló különbségek további kiigazításokat indokolnának.

280    A felperesek nem vitatják a hamutartalom különbségei miatt a Bizottság által elvégzett 10%‑os kiigazítás megalapozottságát, de azzal érvelnek, hogy további kiigazításokra lett volna szükség.

281    A felperesek azonban nem szolgáltattak bizonyítékot arra, hogy a Bizottság nyilvánvaló értékelési hibát követett el, amikor úgy ítélte meg, hogy a viszkozitásuk és hidrolízisük mértéke szempontjából összehasonlítható terméktípusok közötti – a metanoltartalom és a csomagolás tekintetében fennálló – különbségek nem befolyásolják jelentősen az áraikat.

282    Következésképpen a negyedik jogalap második részét el kell utasítani.

–       A harmadik részről

283    A felperesek azt állítják, hogy a megtámadott rendelet (432) és (433) preambulumbekezdéséből, valamint a Bizottságtól kapott és a többi exportáló gyártó által számukra szolgáltatott információkból egyaránt az következik, hogy a Bizottság az áralákínálásra vonatkozó elemzésében a Kínából származó PVA‑behozatal 100%‑át az uniós gazdasági ágazat PVA‑értékesítésének 82%‑ával hasonlította össze. A Bizottság ugyanis megállapította, hogy 82%‑os átfedés van az uniós gazdasági ágazat által értékesített termékkódok és a kínai exportáló gyártók által értékesített termékkódok között. A Bizottság tehát a vizsgálatából kizárta az uniós gazdasági ágazat értékesítéseinek 18%‑át. Ezáltal a Bizottság megsértette az alaprendelet 3. cikkének (2) és (3) bekezdéséből eredő azon kötelezettséget, hogy az érintett termék egészét tekintetbe véve kell megállapítani az áralákínálást.

284    A felperesek vitatják, hogy a megtámadott rendeletet úgy lehetne értelmezni, hogy a Bizottság az uniós gazdasági ágazat által teljesített értékesítések 100%‑át a kínai exportáló gyártók értékesítéseinek 82%‑ával hasonlította össze, és e célból saját magukra, valamint a többi exportáló gyártóra vonatkozó áralákínálási számításokra támaszkodnak, amelyek arra engednek következtetni, hogy a behozatalok 100%‑át az uniós gazdasági ágazat értékesítéseinek 82%‑ával hasonlították össze. Mindenesetre a felperesek szerint, még ha el is fogadnánk ezt az értelmezést, a Bizottság akkor is megsértette az alaprendelet 3. cikkének (2) és (3) bekezdését, mivel a behozatal 100%‑át kellett volna figyelembe vennie.

285    A Sekisui által támogatott Bizottság vitatja a felperesek érveit.

286    Emlékeztetni kell arra, hogy a megtámadott rendelet (432) és (433) preambulumbekezdésének szövege a következő:

„(432)      A Wacker és a kínai exportáló gyártók azt állították, hogy a Kínából származó export 18%‑át nem értékesíti az uniós ágazat, mivel erre a mennyiségre nézve nem találtak hasonló termékkódot. A felek a [2019. szeptember 24‑i Hubei Xinyegang Special Tube kontra Bizottság ítéletre (T‑500/17, nem tették közzé, EU:T:2019:691)] alapozták állításukat, miszerint a Bizottság a kárelemzést csupán az uniós gazdasági ágazat értékesítésének korlátozott volumene alapján, nem pedig a hasonló termék egészét tekintetbe véve végezte el.

(433)      Először is, a Bizottság megjegyezte, hogy az ítélet ellen jelenleg fellebbezési eljárás folyik a Bíróságnál, és ezért nem tekinthető elvi jelentőségűnek. Másodszor, az alaprendelet nem írja elő a Bizottság részére, hogy minden egyes terméktípus esetében külön‑külön végezze el az árelemzést. Ehelyett – a jogi követelmények szerint – a hasonló termékek szintjén kell elvégezni a meghatározást. Bár ennek az értékelésnek a kiindulópontjaként a termékkódokat használják fel, ez nem jelenti azt, hogy más termékkódok ne lennének versenyben. Az tehát, hogy az uniós gazdasági ágazat bizonyos termékkódjai nem kerültek összehasonlításra a behozatallal, még nem jelenti azt, hogy ezek a termékkódok ne lennének a dömpingelt behozatal által kiváltott árnyomás hatása alatt. Az alákínálás vagy alulértékelés megállapítása – amelynek során először is a termékkódok szintjén számítják ki a különbözeteket – csupán köztes és előkészítő jellegű lépése ennek az előírt ár‑összehasonlításnak. Ez a lépés jogilag nem kötelező, de a Bizottság bevett gyakorlatának részét képezi. Harmadszor, mintavétel alkalmazása esetén nem meglepő, hogy a mintában szereplő exportáló gyártók behozatala és a mintában szereplő uniós gazdasági ágazat értékesítése nem feleltethető meg egymásnak tökéletesen. Ez nem feltétlenül jelenti azt, hogy bizonyos típusok esetében nincs behozatal, hanem arra utal, hogy a vizsgálati időszakban a mintában szereplő exportáló gyártók ezeket a típusokat nem exportálták az Unióba. Továbbá, […] a Bizottság megállapította, hogy az összes PVA‑minőség között verseny áll fenn, legalábbis bizonyos mértékben. Tehát a mintában szereplő exportáló gyártók kivitelének az a 18%‑a, amelyet nem az uniós gazdasági ágazat értékesít, nem minősül az érintett termék külön kategóriájának, hanem minden szempontból versenyben áll a többi minőséggel, amelyek esetében megfelelést azonosítottak. Továbbá, az uniós gazdasági ágazat által nem értékesített termékkódok olyan terméktípusok voltak, amelyek a ragasztóanyag‑gyártásban, a polimerizációs ágazatban és a papíriparban használhatók, és ezért egyenértékűek az uniós gazdasági ágazat által ugyanezen felhasználásra előállított és értékesített más terméktípusokkal, illetve közvetlen versenyben állnak azokkal, akkor is, ha az alákínálás számszerűsítése során nem kerültek felhasználásra.”

287    Meg kell állapítani, hogy a megtámadott rendelet (432) és (433) preambulumbekezdésében a Bizottság összefoglalt egy, a felperesek által a 2019. szeptember 24‑i Hubei Xinyegang Special Tube kontra Bizottság ítéletre (T‑500/17, nem tették közzé, EU:T:2019:691) alapított érvet, majd elutasította azt.

288    Emlékeztetni kell arra, hogy a 2019. szeptember 24‑i Hubei Xinyegang Special Tube kontra Bizottság ítélet (T‑500/17, nem tették közzé, EU:T:2019:691) 68–75. pontjában a Törvényszék lényegében azt állapította meg, hogy a Bizottság, mivel az áralákínálás elemzése során nem vette figyelembe a mintavételbe bevont uniós gyártók által gyártottnak tekintendő, nem a mintavételbe bevont kínai gyártó exportőrök által exportált érintett termékek bizonyos mennyiségét, azaz 66 azonosított terméktípusból 17‑et, amely e gyártók értékesítési volumenének 8%‑át jelentette, nem vette figyelembe az ügy valamennyi releváns adatát, megsértve ezzel az alaprendelet 3. cikkének (2) és (3) bekezdését (lásd ebben az értelemben: 2022. január 20‑i Bizottság kontra Hubei Xinyegang Special Tube ítélet, C‑891/19 P, EU:C:2022:38, 22. pont).

289    A felperesek 2019. szeptember 24‑i Hubei Xinyegang Special Tube kontra Bizottság ítéletre (T‑500/17, nem tették közzé, EU:T:2019:691) alapított érvének elutasítása érdekében a Bizottság először is a megtámadott rendelet (433) preambulumbekezdésének első mondatában hangsúlyozta, hogy az ítélet ellen fellebbezés van folyamatban.

290    Ezt követően a megtámadott rendelet (433) preambulumbekezdésének második–kilencedik mondatában a Bizottság megvédte annak megalapozottságát, ahogyan a 2019. szeptember 24‑i Hubei Xinyegang Special Tube kontra Bizottság ítélet (T‑500/17, nem tették közzé, EU:T:2019:691) alapjául szolgáló ügyben megtámadott rendeletben eljárt, általános megfontolásokat fogalmazva meg az áralákínálásnak a termékkódok módszere általi elemzésére vonatkozóan is. Ebben az összefüggésben megjegyezte, hogy „az uniós gazdasági ágazat bizonyos termékkódjai nem kerültek összehasonlításra a behozatallal”. Ez a mondatrész tehát nem értelmezhető úgy, hogy a Bizottság elismerte volna, hogy a jelen ügyben nem vett figyelembe bizonyos, az uniós gazdasági ágazat által előállított termékkódokat.

291    Végül a megtámadott rendelet (433) preambulumbekezdésének tizedik–tizenkettedik mondatában a Bizottság megvizsgálta a jelen ügy körülményeit. E mondatokból az következik, hogy egyrészt a mintába felvett kínai exportáló gyártók által az Unióba exportált PVA 18%‑a tekintetében nem lehetett az uniós gazdasági ágazat által értékesített megfelelő terméktípust találni, másrészt pedig, mivel az összes PVA bizonyos mértékben versenyben állt egymással, az uniós gazdasági ágazat által értékesített PVA‑k szintén versenyben álltak a Kínából behozott PVA e 18%‑ával.

292    Ebből egyrészt az következik, hogy a Bizottság az uniós gazdasági ágazat által értékesített minden egyes terméktípushoz egy importált terméktípust társított, másrészt pedig, hogy a behozott termékek azon típusait illetően, amelyek nem felelnek meg az uniós gazdasági ágazat által értékesített terméktípusoknak, a Bizottság úgy ítélte meg, hogy ennek ellenére versenyhelyzet áll fenn. Ennek során a Bizottság elvégezte az alaprendelet 3. cikkének (2) és (3) bekezdésében előírt elemzést, amely a „dömpingelt behozatal” uniós gazdasági ágazat áraira gyakorolt hatásának vizsgálatából áll (2022. január 20‑i Bizottság kontra Hubei Xinyegang Special Tube ítélet, C‑891/19 P, EU:C:2022:38, 161. pont), és az áralákínálást a vizsgált termék egészére vonatkozóan elemezte.

293    A felperesek állításával ellentétben a megtámadott rendelet (433) preambulumbekezdésének ezen értelmezése összeegyeztethető a Bizottság által a megtámadott rendelet elfogadásához vezető eljárás során a felperesek számára nyújtott magyarázatokkal, amelyek szerint „az uniós gazdasági ágazat és a mintában szereplő kínai exportáló társaságok közötti megfelelés aránya 82%”. Bár e magyarázatokból az következik, hogy nem sikerült teljes megfelelést találni, a Bizottság által használt megfogalmazás nem fejti ki, hogy az uniós gazdasági ágazat vagy a kínai exportáló gyártók értékesítettek‑e több terméktípust.

294    Ezenkívül a megtámadott rendelet (433) preambulumbekezdésének ezen értelmezését nem kérdőjelezik meg a felperesek által a válasz mellékleteként benyújtott táblázatok. E táblázatokban ugyanis a mintában szereplő minden egyes exportáló gyártó, köztük a felperesek tekintetében szerepelnek azok a termékkódok, amelyek esetében az importált terméktípusok és az uniós gazdasági ágazat által értékesített terméktípusok között megfelelés áll fenn. Bár titoktartási okokból ezek a táblázatok nem tartalmazzák azokat a mennyiségeket, amelyeket az uniós gazdasági ágazat termékkódonként értékesített, ez nem teszi lehetővé annak megállapítását, hogy ezen gazdasági ágazat értékesítéseinek csupán 82%‑át vették figyelembe, amint azt a felperesek állítják.

295    Ennélfogva meg kell állapítani, hogy a felperesek azon érve, amely szerint a Bizottság az áralákínálást anélkül vizsgálta, hogy figyelembe vette volna a PVA uniós gazdasági ágazat általi valamennyi értékesítését, nélkülözi a ténybeli alapot.

296    Mindenesetre, még ha feltételezzük is, hogy a Bizottság az uniós gazdasági ágazat által értékesített bizonyos terméktípusokat kizárt az áralákínálás elemzéséből, emlékeztetni kell arra, hogy a 2019. szeptember 24‑i Hubei Xinyegang Special Tube kontra Bizottság ítéletet (T‑500/17, nem tették közzé, EU:T:2019:691) a Bíróság hatályon kívül helyezte. A Biróság arra a következtetésre jutott, hogy a Törvényszék ezen ítéletben tévesen alkalmazta a jogot, amikor azt állapította meg, hogy a dömpingelt behozatal által az uniós gazdasági ágazat áraira gyakorolt hatásnak az alaprendelet 3. cikkének (2) és (3) bekezdésében előírt elemzése keretében, és különösen az áralákínálás elemzése keretében a Bizottság minden körülmények között köteles figyelembe venni az ezen ágazat által értékesített termékek összességét, ideértve az érintett termék azon típusait is, amelyeket a mintába bevont exportáló gyártók nem értékesítenek (2022. január 20‑i Bizottság kontra Hubei Xinyegang Special Tube ítélet, C‑891/19 P, EU:C:2022:38, 159. pont).

297    Amint azt a felperesek hangsúlyozzák, a 2022. január 20‑i Bizottság kontra Hubei Xinyegang Special Tube ítélet (C‑891/19 P, EU:C:2022:38) 138–140. pontjából az következik, hogy ahhoz, hogy ez a kötelezettség a Bizottságot terhelje, az első és a második feltételnek (lásd a fenti 258. pontot) teljesülnie kell. Márpedig a felperesek állításával ellentétben a jelen ügyben nem ez a helyzet (lásd a fenti 265–272. pontot).

298    Következésképpen a negyedik jogalap harmadik részét is el kell utasítani.

299    Mivel a negyedik jogalapnak az alaprendelet 3. cikke (2) és (3) bekezdésének megsértésére vonatkozó valamennyi része elutasításra került, a felperesek nem hivatkozhatnak arra sem, hogy e jogsértések miatt a Bizottság megsértette e rendelet 3. cikkének (6) bekezdését is (lásd a fenti 222. pontot).

300    A fentiek összességére tekintettel a negyedik jogalapot teljes egészében el kell utasítani.

 Az ötödik, a védelemhez való jog megsértésére alapított jogalapról

301    A felperesek azt állítják, hogy a Bizottság megsértette a védelemhez való jogukat, mivel kérelmeik ellenére nem tájékoztatta őket az uniós gazdasági ágazat termékkódonkénti értékesített mennyiségeiről és eladási árairól, valamint az áralákínálás és az áron aluli értékesítés termékkódonként különbözeteiről (a továbbiakban: vitatott elemek). Azt kifogásolják, hogy a Bizottság nem közölte velük legalább az ezen elemekre vonatkozó értéktartományokat. Szerintük, bár az alaprendelet 19. cikke bizonyos információk bizalmas kezelését írja elő, ennek alkalmazása nem foszthatja meg a védelemhez való jogot az alapvető tartalmától. Emlékeztetnek arra, hogy az alaprendelet 19. cikkének (2) bekezdése megköveteli a szolgáltatott információk bizalmas jellegére hivatkozó érdekelt felektől, hogy nyújtsák be ezen információk nem titkos összefoglalóját, vagy legalábbis fejtsék ki azokat az okokat, amelyek miatt nem lehet ilyen összefoglalót készíteni. A felperesek szerint továbbá nincs jelentősége annak, hogy az állítólagosan bizalmas adatok egyetlen uniós gyártóra vonatkoznak.

302    A felperesek kifejtik, hogy ahhoz, hogy a jelen jogalap megalapozott legyen, nem kell bizonyítaniuk, hogy a vizsgálat kimenetele más lett volna, hanem csak azt, hogy ez a feltételezés nem zárható ki teljes mértékben. Márpedig, mivel nem rendelkeztek a vitatott elemekkel, nem tudták megállapítani, hogy bizonyos termékkódok tekintetében volt‑e áralákínálás vagy áron aluli értékesítések, sem pedig azt, hogy melyek azok a termékkódok, amelyekkel az uniós gazdasági ágazat a legtöbb értékesítését megvalósította. Ezek az elemek tehát alapvető fontosságúak ahhoz, hogy ellenőrizni lehessen mind az áralákínálás megállapításának pontosságát – amelynek elemzése szükségessé teheti a különböző termékkódok piaci részesedésének vizsgálatát –, mind pedig a behozatal által e gazdasági ágazatnak okozott kár fennállását.

303    A Kuraray és a Sekisui által támogatott Bizottság vitatja a felperesek érveit.

304    Emlékeztetni kell a jelen jogalap vizsgálata szempontjából releváns rendelkezések szövegére.

305    Az alaprendelet 19. cikke az alábbiak szerint rendelkezik:

„(1) Bármely, természeténél fogva bizalmas információt (például, amelynek nyilvánosságra hozatala jelentős versenyelőnyhöz juttatna egy versenytársat vagy jelentős mértékben hátrányosan érintené az információt szolgáltató személyt, illetve azt, akitől az információt szolgáltató személy az információt szerezte) vagy amelyet a vizsgálatban érintett felek ilyenként bocsátottak rendelkezésre, a hatóságoknak, alapos indok esetén, bizalmasként kell kezelniük.

(2) A bizalmas információt rendelkezésre bocsátó érdekelt feleknek ezekről az adatokról egy nem titkos összefoglalót kell készíteniük. Ezeknek az összefoglalóknak kellően részletesnek kell lenniük annak érdekében, hogy azokból a bizalmas információk lényege megfelelően érthető legyen. Kivételes esetben a felek jelezhetik, hogy ezen információk nem alkalmasak ilyen összefoglalásra. Ilyen kivételes esetben nyilatkozni kell azon okokról, amelyek miatt az összefoglalás nem lehetséges.

[…]

(4) E cikk nem zárja ki sem az általános információknak, különösen az e rendelet alapján hozott határozatok alapjául szolgáló okoknak az Unió hatóságai által történő nyilvánosságra hozatalát, sem az Unió által figyelembe vett bizonyítékok nyilvánosságra hozatalát, amennyiben ezen okok bírósági eljárás során történő indoklása azt szükségessé teszi. Az ilyen nyilvánosságra hozatalnál figyelembe kell venni az érintett felek ahhoz fűződő törvényes érdekét, hogy üzleti titkaik ne kerüljenek nyilvánosságra.

(5) A Bizottság és a tagállamok – ideértve tisztviselőiket – az információt szolgáltató fél kifejezett engedélye nélkül nem hozhatják nyilvánosságra az e rendelet alapján kapott azon információkat, amelyeknek az információt szolgáltató fél a bizalmas kezelését kérte.

[…]”

306    Az alaprendelet 20. cikke a következőképpen rendelkezik:

„(1) A panaszosok, az importőrök, az exportőrök és az azokat képviselő szervezetek, valamint az exportáló ország képviselői kérhetik azon részletek nyilvánosságra hozatalát, amelyekre ideiglenes intézkedések alkalmazásának alapjául szolgáló lényeges tények és szempontok alapultak. […]

(2) Az (1) bekezdésben említett felek kérhetik azon lényeges tények és szempontok végső nyilvánosságra hozatalát, amelyeken a végleges intézkedések bevezetésére vagy a vizsgálat, illetve az eljárás intézkedések alkalmazása nélküli megszüntetésére irányuló javaslatok alapulnak, különös tekintettel minden olyan ténynek és szempontnak a nyilvánosságra hozatalára, amely eltér az ideiglenes intézkedések során alkalmazottaktól.

[…]”

307    Az alaprendelet 6. cikkének (7) bekezdése a következőképpen szól:

„(7) Azok a panaszosok, importőrök és exportőrök, […] ha írásban kérik, az uniós vagy a tagállamok hatóságai által készített belső dokumentumok kivételével minden olyan, a vizsgálatban érdekelt felek által rendelkezésre bocsátott és a vizsgálat során felhasznált információt megtekinthetnek, amely ügyük vitele szempontjából jelentőséggel bír, és amely a 19. cikk értelmében nem bizalmas.

[…]”

308    E rendelkezésekkel az alaprendeletnek két célja van, nevezetesen egyrészt, hogy az érdekelt felek számára lehetővé váljon az érdekeik hasznos módon történő védelme, és másrészt fennmaradjon a vizsgálat során szerzett információk bizalmas jellege (2016. június 30‑i Jinan Meide Casting kontra Tanács ítélet, T‑424/13, EU:T:2016:378, 96. pont; lásd még ebben az értelemben: 2017. június 1‑jei Changmao Biochemical Engineering kontra Tanács ítélet, T‑442/12, EU:T:2017:372, 142. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

309    A fenti 308. pontban említett első célt illetően emlékeztetni kell arra, hogy az uniós jog alapvető elvei közé tartozik a védelemhez való jog tiszteletben tartása minden olyan eljárásban, amely valamely személlyel szemben indult, és e személyre nézve kedvezőtlen intézkedéshez vezethet, és ezt a jogot még az eljárásra vonatkozó szabályozás hiányában is biztosítani kell. Ezen elv alapvető jelentőséggel bír a dömpingellenes eljárásokban (lásd: 2017. június 1‑jei Changmao Biochemical Engineering kontra Tanács ítélet, T‑442/12, EU:T:2017:372, 139. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

310    Ezen elv szerint az érintett vállalkozásoknak a közigazgatási eljárás során lehetőséget kell biztosítani arra, hogy hasznos módon kifejtsék a hivatkozott tények és körülmények helytállóságával és relevanciájával kapcsolatos, valamint a Bizottság által a dömpingmagatartás fennállására és az abból eredő kárra vonatkozóan tett állításnak az alátámasztására felhasznált bizonyítékokkal kapcsolatos álláspontjukat (lásd: 2017. június 1‑jei Changmao Biochemical Engineering kontra Tanács ítélet, T‑442/12, EU:T:2017:372, 140. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

311    A fenti 308. pontban említett második célt illetően emlékeztetni kell arra, hogy az üzleti titok védelme az uniós jog általános elve. A torzításmentes verseny fenntartása olyan fontos közérdek, amelynek a védelme igazolhatja az üzleti titoknak minősülő információk hozzáférhetővé tételének a megtagadását (lásd ebben az értelemben: 2016. június 30‑i Jinan Meide Casting kontra Tanács ítélet, T‑424/13, EU:T:2016:378, 165. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

312    A két szóban forgó cél összeegyeztetése érdekében az uniós intézményeknek a tájékoztatási kötelezettségük teljesítése során az elvárt gondossággal kell eljárniuk, arra törekedve, hogy – amennyiben az üzleti titkok védelme továbbra is biztosított marad – az érintett vállalkozásoknak az érdekeik védelme szempontjából hasznos információkat nyújtsanak, valamint e közlés megfelelő módját – akár hivatalból – kiválasztva (lásd: 2017. június 1‑jei Changmao Biochemical Engineering kontra Tanács ítélet, T‑442/12, EU:T:2017:372, 141. pont).

313    E célok összeegyeztetésének szükségessége abból is következik, hogy az ítélkezési gyakorlat szerint az alaprendelet 19. cikke nem csupán az üzleti titkok, hanem a dömpingellenes eljárásban részt vevő többi fél védelemhez való jogának védelmére is irányul (lásd: 2020. október 15‑i Zhejiang Jiuli Hi‑Tech Metals kontra Bizottság ítélet, T‑307/18, nem tették közzé, EU:T:2020:487, 82. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

314    Az üzleti titoknak minősülő információk védelme nem követeli meg azt, hogy a dömpingellenes vizsgálat során felhasznált információknak az érdekelt felek számára való hozzáférhetővé tételét főszabály szerint, a körülményektől függetlenül kizárják. Konkrétan értékelni kell az érdekelt fél egyéni helyzetét ezen információk viszonylatában, és különösen értékelni kell, hogy az érdekelt fél milyen helyzetben van a vizsgált piacon az ezen információkat szolgáltató személy helyzetéhez képest (2016. június 30‑i Jinan Meide Casting kontra Tanács ítélet, T‑424/13, EU:T:2016:378, 199. pont; lásd még ebben az értelemben: 2017. június 1‑jei Changmao Biochemical Engineering kontra Tanács ítélet, T‑442/12, EU:T:2017:372, 159. pont).

315    Az ítélkezési gyakorlat szerint a bizalmas információk tiszteletben tartásának a kötelezettsége nem foszthatja meg a védelemhez való jogot az alapvető tartalmától (lásd: 2017. június 1‑jei Changmao Biochemical Engineering kontra Tanács ítélet, T‑442/12, EU:T:2017:372, 142. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

316    A jelen ügyben, amint az a megtámadott rendelet (435) preambulumbekezdéséből és egy, a felperesek által 2020. július 8‑án a Bizottsághoz intézett levélből kitűnik, a felperesek, miután megkapták a végső tájékoztatást, hozzáférést kértek a vitatott elemekhez.

317    2020. július 13‑i elektronikus levelében a Kuraray arról tájékoztatta a Bizottságot, hogy ellenzi a vitatott elemeknek a felperesekkel való közlését, ideértve a pontos adatokat helyettesítő értéktartományokat is. Amint azt a Bizottság a tárgyaláson pontosította, ez az elektronikus levél a Kuraray válasza egy olyan elektronikus levélre, amelyet a Bizottság küldött neki azt követően, hogy megkapta a felperesek fenti 316. pontban említett, 2020. július 8‑i levelét. A Kuraray azzal érvelt, hogy a vitatott elemek az alaprendelet 19. cikkének (1) bekezdése értelmében a természetüknél fogva bizalmasak, és kijelentette, hogy mivel a Bizottság mintájában ő volt az egyetlen, az érintett terméket harmadik személyek számára értékesítő uniós gyártó, az áralákínálás és az áron aluli értékesítés kiszámítására vonatkozó kiegészítő elemek nyilvánosságra hozatala a versenytársainak kedvezne, és nagyon negatív hatással lenne rá. Ez a nyilvánosságra hozatal, amely a vizsgálati időszak alatt értékesített PVA‑mennyiségekre, valamint a termékkódonkénti átlagárakra vonatkozó információkat fedne fel, helyrehozhatatlan kárt okozna az uniós kereskedelmi forgalmában.

318    Egyébiránt a Kuraray azt állította, hogy az áralákínálásra és az áron aluli értékesítésre vonatkozóan a felperesekkel már közölt információk lehetővé tették a felperesek számára annak megértését, hogy a behozatal milyen kárt okozott az uniós gazdasági ágazatnak, valamint a védelemhez való joguk gyakorlását. Hangsúlyozta, hogy minden egyes exportáló gyártóra azonos mértékű dömpingellenes vámot kell alkalmazni az érintett termék Unióba irányuló összes exportja tekintetében, a termékkódok szerinti megkülönböztetés nélkül.

319    2020. július 14‑i elektronikus levelében a Bizottság arról tájékoztatta a felpereseket, hogy a vitatott elemekhez való hozzáférés iránti kérelmük értékelését követően úgy határozott, hogy azt elutasítja, mivel ezek az elemek az alaprendelet 19. cikke értelmében bizalmasak. A Bizottság által a határozatának igazolására felhozott indokok megegyeznek a Kuraray által hivatkozott, a fenti 318. pontban ismertetett indokokkal.

320    A megtámadott rendelet (436) preambulumbekezdésében a Bizottság megállapította, hogy az alaprendelet 19. cikkének megfelelően nem adhatta át a vitatott elemeket, mivel az ilyen részletességű nyilvánosságra hozatal – akár közvetlenül, akár piaci értesülésekkel kiegészítve – lehetővé tenné az egyes uniós gyártók bizalmas értékesítési vagy gyártási adatainak rekonstrukcióját.

321    Meg kell jegyezni, hogy az alaprendelet 19. cikkének (1) és (5) bekezdésére tekintettel a Bizottság a Kuraray ellenkezése miatt nem volt jogosult a vitatott elemeket közölni a felperesekkel (lásd analógia útján: 2016. június 30‑i Jinan Meide Casting kontra Tanács ítélet, T‑424/13, EU:T:2016:378, 178. pont; 2021. május 19‑i China Chamber of Commerce for Import and Export of Machinery and Electronic Products és társai kontra Bizottság ítélet, T‑254/18, fellebbezés alatt, EU:T:2021:278, 477. pont).

322    Mindazonáltal, amennyiben az információk bizalmas jellegük miatt nem közölhetők, az alaprendelet 19. cikkének (2) bekezdése arra kötelezi azokat a feleket, akiktől az információ származik, hogy lehetőség szerint minden esetben nyújtsák be ezen információk nem titkos összefoglalóját (lásd ebben az értelemben: 2021. május 19‑i China Chamber of Commerce for Import and Export of Machinery and Electronic Products és társai kontra Bizottság ítélet, T‑254/18, fellebbezés alatt, EU:T:2021:278, 483. pont).

323    Ennélfogva meg kell vizsgálni, hogy a Bizottság megsértette‑e a felperesek védelemhez való jogát azáltal, hogy nem tette meg azokat az intézkedéseket, amelyek lehetővé tették volna a felperesek számára, hogy a vitatott elemeket az alaprendelet 19. cikkének (2) bekezdése értelmében nem titkos összefoglalók formájában közöljék velük.

324    E célból a fenti 20–22. pontban említett elveknek megfelelően a Vitarendezési Testületnek a dömpingellenes megállapodás 6.5. és 6.5.1. cikkére vonatkozó határozataira kell hivatkozni, amelyek lényegében megfelelnek az alaprendelet 19. cikke (1), (2) bekezdésének és (5) bekezdése első mondatának (lásd ebben az értelemben és analógia útján: 2016. június 30‑i Jinan Meide Casting kontra Tanács ítélet, T‑424/13, EU:T:2016:378, 103., 188. és 190. pont).

325    A Fellebbezési Testületnek a „Európai Közösségek – A Kínából származó egyes vas vagy acél kötőelemek behozatalára vonatkozó végleges dömpingellenes intézkedések” jogvitára vonatkozó jelentése szerint, amelyet a Vitarendezési Testület 2011. július 28‑án fogadott el (WT/DS 397/AB/R, 542–544. pont), a dömpingellenes megállapodás 6.5. cikke alapján bizalmasnak minősített információkat illetően a dömpingellenes megállapodás 6.5.1. cikke arra kötelezi az illetékes hatóságot, hogy követelje meg az információk nem titkos összefoglalójának benyújtását. A benyújtott összefoglaló elégséges jellege a szóban forgó bizalmas információktól függ, de az összefoglalónak lehetővé kell tennie a nem közölt információk lényegének megfelelő megértését, annak érdekében, hogy a vizsgálatban részt vevő többi félnek lehetősége legyen válaszolni és érdekeiket megvédeni. A dömpingellenes megállapodás 6.5.1. cikke rendelkezik annak lehetőségéről, hogy kivételes esetekben a bizalmas információk nem alkalmasak összefoglaló készítésére. E kivételes esetben a fél jelezheti, hogy nem tud nem titkos összefoglalót benyújtani a bizalmasan szolgáltatott információkról, de meg kell indokolnia, hogy miért nem lehetséges az összefoglaló készítése. Az illetékes hatóságnak a maga részéről alaposan meg kell vizsgálnia az indokolást annak megállapítása érdekében, hogy az igazolja‑e a kivételes körülmények fennállását, és hogy a megadott indokok megfelelően megmagyarázzák‑e, hogy ilyen körülmények között miért nem nyújtható be olyan összefoglaló, amely lehetővé tenné az információ lényegének megfelelő megértését. A bizalmas információ összefoglalója nem nyújtható be abban az esetben, ha az információ szolgáltatására nem lehet olyan más módszert találni, amely nem hozza nyilvánosságra az érzékeny információt, vagy nem biztosít a bizalmasan közölt információ lényegének megfelelő megértéséhez szükséges részletezettséget.

326    A jelen ügyben egyrészt meg kell állapítani, hogy a Kuraray, amikor kifogásolta a vitatott elemek – többek között értéktartományok formájában történő – nyilvánosságra hozatalát, megtagadta az ezen elemek nem titkos összefoglalóinak benyújtására vonatkozó kötelezettség teljesítését, és e célból azon kivételes körülmény fennállására hivatkozott, hogy ő volt az egyetlen olyan uniós gyártó, amelynek értékesítéseit a Bizottság az áralákínálás és az áron aluli értékesítés elemzése során figyelembe vette. Másrészt a Bizottság megvizsgálta a Kuraray érveit, és úgy határozott, hogy a Kuraray álláspontja megalapozott, többek között a megtámadott rendelet (436) preambulumbekezdésében lényegében kifejtett körülményre való tekintettel, miszerint a kínai exportáló gyártók a kért információkat a már rendelkezésükre álló piaci információk fényében olvashatták volna.

327    Ezért meg kell állapítani, hogy a Bizottság helyesen követte a vonatkozó rendelkezésekben előírt lépéseket a fenti 308. pontban említett két cél mérlegelése érdekében.

328    A Bizottság által végzett értékelés megalapozottságát illetően meg kell állapítani, hogy a vitatott elemek érzékenységére és az ügy kivételes körülményeire tekintettel a Bizottság nem követett el hibát, amikor megtagadta a vitatott elemek nyilvánosságra hozatalát.

329    Azt, hogy a Bizottság nem követett el hibát, alátámasztja az a tény, hogy a felperesek, amikor megkapták a Bizottság elektronikus levelét, amelyben elutasította a vitatott elemekhez való hozzáférés iránti kérelmüket (lásd a fenti 319. pont), nem fordultak a meghallgató tisztviselőhöz, noha ezt megtehették volna a meghallgató tisztviselő egyes kereskedelmi eljárásokban ellátandó feladatairól és megbízatásáról szóló, 2019. február 21‑i (EU) 2019/339 európai bizottsági elnöki határozat (HL 2019. L 60., 20. o.) 15. cikke alapján.

330    Meg kell állapítani, hogy a felperesek, mivel lemondtak arról, hogy a meghallgató tisztviselőhöz forduljanak, elfogadták a szóban forgó célok Bizottság általi mérlegelését.

331    Mindenesetre emlékeztetni kell arra, hogy az ítélkezési gyakorlat szerint jóllehet a felperes nem kötelezhető annak bizonyítására, hogy a Bizottság határozata a szóban forgó eljárási szabálytalanság hiányában eltérő lett volna, hanem csak azt kell bizonyítania, hogy ez a lehetőség nem zárható ki teljes mértékben, mivel e fél az eljárási szabálytalanság hiányában jobban tudta volna biztosítani a védelmét, a védelemhez való joggal kapcsolatos szabálytalanság fennállása csak abban az esetben vezethet a szóban forgó jogi aktus megsemmisítéséhez, ha fennáll annak a lehetősége, hogy e szabálytalanság miatt a közigazgatási eljárás más eredménnyel zárulhatott volna, és az így ténylegesen érintette a védelemhez való jogot (lásd: 2022. május 5‑i Zhejiang Jiuli Hi‑Tech Metals kontra Bizottság ítélet, C‑718/20 P, EU:C:2022:362, 49. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

332    Ezzel kapcsolatban a felperesek először is azt állítják, hogy ha megkapták volna a vitatott elemeket, nem merült volna fel bizonytalanság az importált és az uniós gazdasági ágazat által értékesített termékeknek az áralákínálás elemzése során megvizsgált százalékos arányai tekintetében (lásd a negyedik jogalap harmadik részét). Mindazonáltal meg kell állapítani, hogy ez a bizonytalanság nem befolyásolja annak lehetőségét, hogy a Bizottság által folytatott eljárás eltérő eredményre vezethetett volna. Mindenesetre, ha a felperesek úgy ítélték meg, hogy a Bizottság által adott magyarázatok (lásd a fenti 293. pontot) nem egyértelműek, kérhettek volna további pontosítást.

333    Másodszor a felperesek arra hivatkoznak, hogy bizonyos körülmények között annak biztosítása érdekében, hogy a hasonló termék szintjén a jelentős áralákínálás fennállásának vizsgálata objektív legyen, helyénvaló lehet megvizsgálni a szóban forgó különböző terméktípusok piaci részesedését. Ahhoz, hogy valamely érdekelt fél eredményesen hivatkozhasson arra, hogy ezek a körülmények fennállnak, az szükséges, hogy e piaci részesedésekre vonatkozó információkkal rendelkezzen.

334    Mivel – amint az a 256–258. pontból kitűnik – bizonyos körülmények között lehetséges, hogy az áralákínálás elemzését piaci szegmensenként kell elvégezni, nem zárható ki eleve teljesen, hogy amennyiben a felperesek rendelkeztek volna a vitatott elemekre vonatkozó nem titkos összefoglalókkal, olyan érvekre hivatkozhattak volna, amelyek alkalmasak lettek volna annak bizonyítására, hogy a jelen ügy körülményei szükségessé teszik az ilyen vizsgálat elvégzését.

335    Mindazonáltal, amint az a negyedik jogalap vizsgálatából, különösen pedig a fenti 265–272. pontból következik, a jelen ügyben nem áll fenn olyan körülmény, amely arra kötelezné a Bizottságot, hogy piaci szegmensenként elemezze az áralákínálást. Következésképpen ki kell zárni, hogy ha a felperesek rendelkeztek volna a fent említett összefoglalókkal, az eljárás eltérő eredményre vezethetett volna.

336    A fenti megfontolások összességére tekintettel az ötödik jogalapot el kell utasítani.

 A kereset kimenetelére vonatkozó következtetések

337    A felperesek által hivatkozott jogalapok és részek vizsgálata azt mutatja, hogy a megtámadott rendeletet meg kell semmisíteni a felperesekre vonatkozó részében, mivel a Bizottság a felperesek által gyártott és értékesített PVA Unióba történő behozatalára kivetett dömpingellenes vám mértékének kiszámításakor az alaprendelet 2. cikke (10) bekezdésének e), g), i) és k) pontja értelmében lefelé igazította ki az exportárat.

338    A keresetet az ezt meghaladó részében el kell utasítani.

 A költségekről

339    Az eljárási szabályzat 134. cikkének (1) bekezdése értelmében a Törvényszék a pervesztes felet kötelezi a költségek viselésére, ha a pernyertes fél ezt kérte. Mivel a Bizottság kérelmei alapvető része tekintetében pervesztes lett, a felperesek kérelmének megfelelően kötelezni kell a saját költségeinek, valamint a felperesek részéről felmerült költségeknek a viselésére.

340    Az eljárási szabályzat 138. cikkének (1) bekezdése értelmében az eljárásba beavatkozó tagállamok és intézmények maguk viselik saját költségeiket. Következésképpen a Parlament és a Tanács maguk viselik saját költségeiket.

341    Az eljárási szabályzat 138. cikkének (3) bekezdése értelmében a Törvényszék elrendelheti, hogy az (1) és a (2) bekezdésben nem említett beavatkozó felek maguk viseljék saját költségeiket. A jelen ügyben úgy kell határozni, hogy a Wegochem, a Kuraray és a Sekisui maguk viselik saját költségeiket.

A fenti indokok alapján

A TÖRVÉNYSZÉK (kibővített kilencedik tanács)

a következőképpen határozott:

1)      A Törvényszék a Kínai Népköztársaságból származó egyes polivinil‑alkoholok behozatalára vonatkozó végleges dömpingellenes vámok kivetéséről szóló, 2020. szeptember 25‑i (EU) 2020/1336 bizottsági végrehajtási rendeletet a Sinopec Chongqing SVW Chemical Co. Ltd‑t, a Sinopec Great Wall Energy & Chemical (Ningxia) Co. Ltd‑t és a Central‑China Company, Sinopec Chemical Commercial Holding Co. Ltd‑t érintő részében megsemmisíti, mivel az Európai Bizottság az e vállalkozások által gyártott és értékesített polivinil‑alkoholok Európai Unióba történő behozatalára kivetett dömpingellenes vám mértékének kiszámításakor az Európai Unióban tagsággal nem rendelkező országokból érkező dömpingelt behozatallal szembeni védelemről szóló, 2016. június 8‑i (EU) 2016/1036 európai parlamenti és tanácsi rendelet 2. cikke (10) bekezdésének e), g), i) és k) pontja értelmében lefelé igazította ki az exportárat.

2)      A Törvényszék a keresetet az ezt meghaladó részében elutasítja.

3)      A Bizottság viseli saját költségeit, valamint a Sinopec Chongqing SVW Chemical Co., a Sinopec Great Wall Energy & Chemical (Ningxia) Co. és a Central‑China Company, Sinopec Chemical Commercial Holding Co. részéről felmerült költségeket.

4)      Az Európai Parlament és az Európai Unió Tanácsa maga viseli saját költségeit.

5)      A Wegochem Europe BV, a Kuraray Europe GmbH és a Sekisui Specialty Chemicals Europe SL maga viseli saját költségeit.

Truchot Kanninen Madise

Frendo       Perišin

Kihirdetve Luxembourgban, a 2024. február 21‑i nyilvános ülésen.

Aláírások

Tartalomjegyzék

A jogvita alapját képező tényállás

A felek kérelmei

A jogkérdésről

Az első, az alaprendelet 2. cikke (6a) bekezdése alkalmazásának a WTO jogából eredő kötelezettségekkel való összeegyeztethetetlenségére alapított jogalapról

A második, az alaprendelet 2. cikke (10) bekezdésének megsértésére és nyilvánvaló értékelési hibára alapított jogalapról

Az első részről

– Alkalmazandó szabályok

– A bizonyítékról

– A Bizottság által összegyűjtött ténykörülményekről

A második részről

A harmadik részről

– Az első kifogásról

– A második kifogásról

A harmadik, az alaprendelet 18. cikke (1) és (5) bekezdésének, valamint a dömpingellenes megállapodás 6.8. cikkének és II. mellékletének a megsértésére alapított jogalapról

Az első kifogásról

A második kifogásról

A negyedik, az alaprendelet 3. cikke (2) és (3) bekezdésének az áralákínálás megállapítása során történő megsértésére és ugyanezen rendelet 3. cikke (6) bekezdésének megsértésére alapított jogalapról

A negyedik jogalap hatásos jellegéről

A negyedik jogalap megalapozottságáról

– Az első részről

– A második részről

– A harmadik részről

Az ötödik, a védelemhez való jog megsértésére alapított jogalapról

A kereset kimenetelére vonatkozó következtetések

A költségekről

*      Az eljárás nyelve: angol.