MICHAL BOBEK
FŐTANÁCSNOK INDÍTVÁNYA
Az ismertetés napja: 2016. június 9.(1)
C‑212/15. sz. ügy
ENEFI Energiahatékonysági Nyrt.
kontra
Direcția Generală Regională a Finanțelor Publice Brașov (DGRFP)
(a Tribunalul Mureș Secția Civilă [Maros megyei bíróság polgári kollégiuma, Románia] által benyújtott előzetes döntéshozatal iránti kérelem)
„Fizetésképtelenségi eljárás – Az eljárás megindításának helye szerinti állam által az említett eljárásban nyilvántartásba nem vett és egy másik tagállamban végrehajtás alatt álló adókövetelésre vonatkozó joghatások”
I – Bevezetés
1. A jelen ügy egy olyan céggel szemben Romániában fennálló adókövetelés végrehajtására vonatkozik, amelynek székhelye Magyarországon van, és amellyel szemben ott fizetésképtelenségi eljárás indult. Az említett adókövetelést a fizetésképtelenségi eljárás során nem vették nyilvántartásba, és a magyar jog szerint ez a követelés most már nem érvényesíthető.
2. A Bíróságtól azt kérik, hogy vizsgálja meg, hogy a fizetésképtelenségi eljárásról szóló, 1346/2000/EK rendelet(2) lehetővé teszi‑e, hogy valamely nemzeti jogszabály az ilyen nyilvántartásba nem vett követelés érvényesítéséhez való jog elvesztését vagy felfüggesztését írja elő. A Bíróságtól annak megállapítását is kérik, hogy az említett követelés adóügyi jellege befolyásolja‑e az említett értékelést. Ezek a kérdések felvetik azt a kiegészítő jellegű problémát, hogy vajon az egyik tagállamban megindított fizetésképtelenségi eljárásra alkalmazandó nemzeti jog vonatkozik‑e arra a joghatásra is, amelyet az ilyen fizetésképtelenségi eljárás megindítása az ugyanezen adóssal szemben valamely másik tagállamban indított végrehajtási keresetre gyakorol.
II – Jogi háttér
A – Az uniós jog
3. Az 1346/2000 rendelet 3. cikkének (1) bekezdése értelmében „a fizetésképtelenségi eljárás megindítására azon tagállam bíróságai rendelkeznek joghatósággal, amelynek területén az adós fő érdekeltségei találhatók [helyesen: az adós fő érdekeltségeinek központja található]. Társaság vagy jogi személy esetén az ellenkező bizonyításáig a létesítő okirat szerinti székhelyet kell a fő érdekeltségek központjának tekinteni.”
4. Az 1346/2000 rendelet 4. cikke az alkalmazandó jogot szabályozza. A 4. cikk (1) bekezdése főszabályként kimondja, hogy „amennyiben [a] rendelet eltérően nem rendelkezik, a fizetésképtelenségi eljárásra és joghatásaira annak a tagállamnak a jogát kell alkalmazni, amelynek területén az ilyen eljárást megindítják. [E tagállam] a továbbiakban: az eljárás megindításának helye szerinti állam.
5. Az 1346/2000 rendelet 4. cikkének (2) bekezdése értelmében az eljárás megindításának helye szerinti tagállam joga, amelyet a (23) preambulumbekezdés lex fori concursusként említ, „határozza meg az ilyen eljárások megindításának, lefolytatásának és befejezésének feltételeit”. Az említett rendelkezés a lex fori concursus által szabályozott ügyek nem kimerítő jellegű felsorolását tartalmazza, egyebek mellett az f) pontban „a fizetésképtelenségi eljárásnak az egyes hitelezők által indított eljárásokra gyakorolt hatásait, a folyamatban lévő peres eljárások kivételével”, valamint a k) pontban „a hitelezőket a fizetésképtelenségi eljárás befejezése után megillető jogokat”.
6. Az 1346/2000 rendelet 15. cikke kimondja, hogy „[a] fizetésképtelenségi eljárásoknak az adós rendelkezése alól kivont vagyontárggyal vagy joggal kapcsolatos, folyamatban lévő eljárásra gyakorolt hatásaira kizárólag annak a tagállamnak a joga alkalmazandó, ahol az eljárás folyamatban van.”
7. Az 1346/2000 rendelet 20. cikkének (1) bekezdése értelmében „az a hitelező, akinek, [az] eljárás megindítását követően bármely módon, különösen végrehajtással, részlegesen vagy teljesen kielégítésre került egy, az adós tulajdonában lévő, egy másik tagállam területén található vagyontárgyra vonatkozó követelése, […] visszatéríti a felszámolónak azt, amit megszerzett”.
8. Végezetül az 1346/2000 rendelet 39. cikke elismeri, hogy „bármely hitelezőnek – beleértve a tagállamok adóhatóságait és társadalombiztosítási intézményeit –, akinek szokásos tartózkodási helye, lakóhelye vagy székhelye más tagállamban van, mint az eljárás megindításának helye szerinti állam, jogában áll írásban bejelenteni követeléseit a fizetésképtelenségi eljárásban”.
B – A nemzeti szabályozás
9. A magyar csődeljárásról és a felszámolási eljárásról szóló, 1991. évi XLIX. törvény 20. § (3) bekezdése előírja, hogy a 10. § (2) bekezdése szerinti határidő elmulasztása esetén a hitelező az egyezségkötésben nem vehet részt. Ez ténylegesen azt jelenti, hogy a követelés nyilvántartásba vételét elmulasztó hitelező az adós felé fennálló követelését főszabály szerint a továbbiakban nem érvényesítheti.
III – Tényállás, a nemzeti eljárások és a feltett kérdések
10. Az ENEFI Energiahatékonysági Nyrt. (felperes) Magyarországon bejegyzett székhellyel és romániai illetőségű telephellyel rendelkező vállalat.
11. 2012. december 13‑án a felperessel szemben Magyarországon fizetésképtelenségi eljárás indult.
12. A Direcția Generală Regională a Finanțelor Publice Brașov‑ot (brassói regionális költségvetési főigazgatóság) (alperes) 2013. január 7‑én tájékoztatták a fizetésképtelenségi eljárás magyarországi megindításáról, és arról, hogy a felperessel szembeni követeléseket ebben az eljárásban lehet nyilvántartásba vetetni.
13. 2013 januárjában az alperes két követelést próbált nyilvántartásba vetetni a fizetésképtelenségi eljárásban (a továbbiakban: eredeti követelés). A nyilvántartásba vételre nyitva álló határidőt azonban nem tartotta tiszteletben, és elmulasztotta az előírt nyilvántartásba vételi díj megfizetését. Ezért ezeket a követeléseket nem lehetett nyilvántartásba venni és figyelembe venni a fizetésképtelenségi eljárás során, ahogyan az a felszámolóbiztos 2013. május 2‑i nyilatkozatában szerepel.
14. 2013. június 5. és 25. között, amikor a fizetésképtelenségi eljárás még folyamatban volt, az alperes helyszíni adóellenőrzést végzett a felperes romániai telephelyén. 2013. június 25‑én az alperes adómegállapítási határozatot bocsátott ki a felperes héa jogcímén fennálló kiegészítő adófizetési kötelezettségéről (a továbbiakban: fizetésképtelenség után keletkezett adómegállapítási határozat). Az alperes a fizetésképtelenségi eljárásban a fizetésképtelenség után keletkezett adómegállapítási határozattal kapcsolatos követelést nem vetetett nyilvántartásba. Ehelyett a fizetésképtelenség után keletkezett adómegállapítási határozatra vonatkozóan végrehajtási eljárást indított Romániában.
15. A felperes kezdetben nem kifogásolta a fizetésképtelenség után keletkezett adómegállapítási határozatot. Ennek következtében a román hatóságok 2013. augusztus 7‑én végrehajtható okiratot állított ki a felperessel szemben.
16. A fizetésképtelenségi eljárást Magyarországon 2013. szeptember 7‑én lezárták.
17. 2013. szeptember 3‑án a felperes eljárást indított Romániában a végrehajtható okirat kifogásolására. A felperes azon a véleményen van, hogy az abban megállapított összeg tekintetében nem áll fenn tartozása, és a végrehajtást jogellenesnek tartja. Hangsúlyozza, hogy a fizetésképtelenség után keletkezett adómegállapítási határozat elfogadását eredményező adóellenőrzés idején a felperes már Magyarországon fizetésképtelenségi eljárás alatt állt. Ezért ahhoz, hogy a felperesnek a fizetésképtelenség után keletkezett adómegállapítási határozat szerinti fizetési kötelezettségét végrehajtsák, az alperesnek a végrehajtási követelését a fizetésképtelenségi eljárásban nyilvántartásba kellett volna vetetnie. A felperes szerint az 1346/2000 rendelet értelmében a fizetésképtelenségi eljárásra a magyar jog az irányadó, és a az kimondja, hogy a fizetésképtelenségi eljárásban nyilvántartásba nem vett követelések nem érvényesíthetők. Ezért a felperes szerint az alperesnek a fizetésképtelenség után keletkezett adómegállapítási határozat szerinti kifizetésre való jogosultsága már nem érvényesíthető.
18. E körülmények között a Tribunalul Mureș Secția Civilă (Maros megyei bíróság polgári kollégiuma) az eljárást felfüggesztette, és a következő kérdéseket terjesztette a Bíróság elé:
„(1) A fizetésképtelenségi eljárásról szóló, 2000. május 29‑i 1346/2000/EK tanácsi rendelet 4. cikke (1) bekezdésének és (2) bekezdése f) és k) pontjának értelmezése során azt szükséges tisztázni, hogy a fizetésképtelenségi eljárás megindításának helye szerinti állam jogában szabályozott fizetésképtelenségi eljárás joghatásai magukban foglalják‑e a fizetésképtelenségi eljárásban részt nem vevő hitelezőnek a követelésének más tagállamban történő érvényesítéséhez való joga elvesztését vagy az említett követelés ezen másik tagállamban történő végrehajtásának felfüggesztését?
(2) Lényeges‑e az a körülmény, hogy az eljárás megindításának helye szerinti tagállamtól eltérő tagállamban történő végrehajtás útján érvényesített követelés adótartozás?”
19. A magyar és a holland kormány, valamint a Bizottság írásbeli észrevételeket terjesztett elő. A magyar kormány és a Bizottság a 2016. április 14‑én megtartott tárgyaláson adták elő szóbeli észrevételeiket.
IV – Értékelés
20. A kérdést előterjesztő bíróság által feltett második kérdés lényegében az 1346/2000 rendelet alkalmazási köréről kíván megbizonyosodni. Az első kérdés annak joghatásaira vonatkozik, ha megállapítást nyert, hogy az 1346/2000 rendelet valóban alkalmazandó az adójogi követelésekre.
21. Az 1346/2000 rendelet alkalmazhatóságának kérdése logikailag megelőzi a joghatásainak megvitatását. Ezért elemzésemet a második kérdés megválaszolásával kezdem, vagyis azzal, hogy az 1346/2000 rendelet alkalmazása szempontjából releváns‑e, hogy a fizetésképtelenség után keletkezett adómegállapítási határozat adójogi jellegű (A). Másodszor azt vizsgálom meg, hogy az 1346/2000 rendelet alapján előírhatja‑e a nemzeti jog, hogy a fizetésképtelenségi eljárásban nyilvántartásba nem vett követelések érvényesíthetetlenné váljanak, vagy valamely másik tagállamban az ilyen követelések végrehajtását felfüggesszék (B).
A – 2. kérdés
22. Az előzetes döntéshozatalra előterjesztett második kérdésével a kérdést előterjesztő bíróság arra kíván választ kapni, hogy a fizetésképtelenség után keletkezett adómegállapítási határozaton alapuló követelés különös jellege releváns‑e az 1346/2000 rendelet alkalmazhatóságának értékelése szempontjából.
23. A kérdést előterjesztő bíróság a felperesnek a román jog alapján felmerülő adótartozására az „adójogi követelés” fogalmat használja. Ez alapján úgy tűnik, hogy ebben az összefüggésben az „adójogi” lényegében „adót” jelent. A kérdést előterjesztő bíróság azt feltételezi, hogy valamely adójogi követelést más elbánásban kell részesíteni, mivel az alperes adóhatóság.
24. A magyar és a holland kormány, valamint a Bizottság álláspontjához hasonlóan magam sem osztom ezt a nézetet.
25. Az 1346/2000 rendelet szövege elég világosan kimondja, hogy a magánjogi és közjogi hitelezőkre megkülönböztetés nélkül alkalmazandó. A 39. cikk elismeri, hogy „[b]ármely hitelezőnek – beleértve a tagállamok adóhatóságait és társadalombiztosítási intézményeit –, akinek szokásos tartózkodási helye, lakóhelye vagy székhelye más tagállamban van, mint az eljárás megindításának helye szerinti állam, jogában áll írásban bejelenteni követeléseit a fizetésképtelenségi eljárásban”(3). A rendelet (21) preambulumbekezdésében ugyanez szerepel.(4)
26. Ezenfelül, ha a tényeket tekintjük, az előzetes döntéshozatal iránti kérelemből kiderül, hogy az alperes (az eredeti követelést illetően) megpróbált, a (fizetésképtelenség után keletkezett adómegállapítási határozatot illetően) pedig felléphetett volna a fizetésképtelenségi eljárásban szokásos értelemben vett, vagyis valamely fizetésképtelenné vált adóssal szemben benyújtandó önálló követeléssel rendelkező hitelezőként.(5)
27. Ezért azt javasolom, hogy a Bíróság az előzetes döntéshozatalra előterjesztett második kérdést úgy válaszolja meg, hogy a fizetésképtelenségi eljárás megindítása szerinti államtól eltérő tagállamban foganatosított végrehajtási intézkedések adójogi jellege nem befolyásolja az 1346/2000 rendeletnek az említett végrehajtási intézkedésre való alkalmazhatóságát.
28. Az egyértelműség érdekében hangsúlyozni kell, hogy az, hogy az 1346/2000 rendelet a közjogi és magánjogi hitelezők követelésére való alkalmazhatóságát illetően semleges, nem érinti az adott nemzeti jog szerinti fizetésképtelenségi eljárásban a hitelezők néhány kategóriájának biztosított esetleges elsőbbségi jogokat. Az 1346/2000 rendelet alkalmazhatósága, illetve a különböző nemzeti jogokból eredő anyagi jogok kérdése független egymástól. A jelen ügy az előbbire, és nem az utóbbira vonatkozik.
B – 1. kérdés
29. Az előzetes döntéshozatalra előterjesztett első kérdésével a kérdést előterjesztő bíróság azt kívánja megtudni, hogy az 1346/2000 rendelet alapján előírhatja‑e a nemzeti jog, hogy a fizetésképtelenségi eljárásban megfelelően nyilvántartásba nem vett követelések érvényesíthetetlenné váljanak, vagy valamely másik tagállamban az ilyen követelések végrehajtását felfüggesszék. Először is a jogvesztés és a felfüggesztés kérdését vizsgálom (i). Ezt követően azt vizsgálom, hogy a magyar jog, mint lex fori concursus alkalmazandó‑e a fizetésképtelenségi eljárásnak a romániai végrehajtási intézkedésre gyakorolt joghatásaira is (ii).
i) A nyilvántartásba nem vett követelésekkel kapcsolatos jogvesztés és a végrehajtás felfüggesztése
30. A kérdést előterjesztő bíróság szerint a jelen ügyben a magyar jog mint lex fori concursus nem írhat elő valamely más tagállamban érvényesített követeléssel kapcsolatos jogvesztést. Szerinte ez összeegyeztethetetlen lenne a másodlagos eljárások megindításának lehetőségével.(6) Emellett ez lehetővé tenné az adósnak, hogy nemzeti adókötelezettségét kijátssza.
31. Hangsúlyozni kell, hogy az 1346/2000 rendelet hatálya leginkább a jogszabályok kollíziójára vonatkozó szabályokra korlátozódik.(7) Csak néhány egységes szabályt tartalmaz. A benne szereplő egységes szabályok nem szólnak a fizetésképtelenségi eljárásban valamely követelés nyilvántartásba vételének elmulasztásához fűződő következményekről.
32. Ilyen jogszabályi keretek között a tagállamoknak kell az egyenértékűség és a tényleges érvényesülés kettős követelményének figyelembevétele mellett meghatározniuk a fizetésképtelenségi eljárásban valamely követelés nyilvántartásba vételének elmulasztásához fűződő következményekre vonatkozó szabályokat.(8) A következőkben mindkét követelményt meg fogjuk vizsgálni.
33. Az egyenértékűség követelménye azt jelenti, hogy a Magyarországon indított fizetésképtelenségi eljárásban a határon túli hitelezők részvételével kapcsolatos nemzeti jogi rendelkezések nem kedvezőtlenebbek, mint a hazai hitelezőkre vonatkozó részvételi feltételek.
34. Az 1991. évi XLIX. törvény 20. §‑ának (3) bekezdése szerint valamely nyilvántartásba nem vett követeléssel kapcsolatos jogvesztést az váltja ki, ha valamely követelést nem vesznek nyilvántartásba a vonatkozó határidőn belül. E tekintetben lényegtelen, hogy a követelést hazai vagy határon túli hitelező nyújtotta‑e be.
35. Ezenfelül az előzetes döntéshozatal iránti kérelem nem utal arra, hogy a Magyarországon kívüli tagállamban székhellyel rendelkező hitelezők kedvezőtlenebb elbánásban részesülnének a hazai hitelezőkhöz képest a követeléseiknek a Magyarországon megindított fizetésképtelenségi eljárásban való nyilvántartásba vétele vagy az említett eljárásokban való részvétele szempontjából.
36. Igaz, hogy a gyakorlatban a határon túli hitelezőknek jellemzően olyan akadályokat kell leküzdeniük, amelyek a földrajzi távolságból és a fizetésképtelenségi eljárás megindítása szerinti és a hitelező székhelye szerinti tagállam közötti nyelvi és jogi különbségekből erednek. Ez azonban a több államra kiterjedő fizetésképtelenségi eljárás sajátja, hasonlóan a több államra kiterjedő peres eljárások során a felek által tapasztalt nehézségekhez.
37. Az 1346/2000 rendelet tulajdonképpen az ilyen problémákkal foglalkozik akkor, amikor előírja, hogy a határon túli hitelezőket értesíteni és tájékoztatni kell arról, hogy valamely másik tagállamban fizetésképtelenségi eljárást indítottak (mint például a 40. cikk szerint), ezzel elősegítve a fizetésképtelenségi eljárás általános érvényesülését.
38. Végezetül, ezen ügy tényállása azt bizonyítja, hogy az alperest megfelelően tájékoztatták a fizetésképtelenségi eljárásról és a követelések nyilvántartásba vételére rendelkezésre álló határidőről. Ezt bizonyítja, hogy az alperes megpróbálta nyilvántartásba vetetni az eredeti kérelmet.
39. A tényleges érvényesülés követelménye értelmében a tagállamok nem tehetik az uniós jog szerinti jogok gyakorlását gyakorlatilag lehetetlenné vagy rendkívül nehézzé.
40. A tényleges érvényesülés követelményét az egyenértékűség követelményétől függetlenül kell vizsgálni, és a tagállamok eljárási autonómiájának tiszteletben tartása mellett kell alkalmazni, és két esetre kell korlátozni: először is, a valódi lehetetlenség, másodszor pedig az uniós jogon alapuló jogok érvényesítésére vonatkozó hatékonyság olyan fokú hiánya, amely az Európai Unió Alapjogi Chartájának 47. cikkében előírt hatékony jogorvoslathoz való jog megsértésének minősül. Az utóbbi kategóriájára vonatkozóan a küszöb viszonylag magas.
41. A Bíróság már kimondta, hogy a fizetésképtelenségi eljárásban valamely követelés nyilvántartásba vételére előírt határidő önmagában nem összeegyeztethetetlen a tényleges érvényesülés elvével. Az észszerű határidő meghatározása megfelel a tényleges érvényesülés elvének, és a jogbiztonság elvének gyakorlati alkalmazását jelenti.(9)
42. Amint már megegyeztem, az alperest értesítették arról, hogy Magyarországon fizetésképtelenségi eljárás indult. Ezenfelül tájékoztatták arról a határidőről, amelyen belül a fizetésképtelenség után keletkezett adómegállapítási határozat alapján keletkezett követeléshez hasonló esetleges követeléseket nyilvántartásba kell vetetni.
43. Az előzetes döntéshozatal iránti kérelemben szereplő információ szintén nem tartalmaz semmit, amely arra utal, hogy az alperesnek olyan különös akadállyal kellett szembenéznie, amely miatt (a fenti értelemben véve) gyakorlatilag lehetetlenné vagy rendkívül nehézzé vált számára a fizetésképtelenség után hozott adómegállapítási határozat alapján keletkezett követelés nyilvántartásba vétele és a Magyarországon megindított fizetésképtelenségi eljárásban való részvétel.
44. A fentiek alapján első köztes következtetésem az, hogy az 1346/2000 rendelettel nem ellentétes, ha valamely nemzeti jogi rendelkezés, mint amely az 1991. évi XLIX. törvény 20. §‑ának (3) bekezdése a fizetésképtelenségi eljárásban nem megfelelően nyilvántartásba vetetett követelésekkel kapcsolatos jogvesztést ír elő.
45. Emellett az előzetes döntéshozatalra előterjesztett első kérdés nemcsak a nyilvántartásba nem vett követelésekkel kapcsolatos jogvesztésre, hanem az ilyen nyilvántartásba nem vett követelések valamely másik tagállamban történő végrehajtásának felfüggesztésére is vonatkoznak. Az előzetes döntéshozatal iránti kérelemben vázolt magyar jogszabály azonban csak a nyilvántartásba nem vett követelésekkel kapcsolatos jogvesztésről rendelkezik. A kérdést előterjesztő bíróság nem adott meg információt a magyar jog olyan konkrét rendelkezéseire vonatkozóan, amelyek a fizetésképtelenségi eljárásban nyilvántartásba nem vett követelések végrehajtásának felfüggesztését tartalmazzák.
46. Ugyanakkor az előzetes döntéshozatali eljárásra vonatkozó együttműködés szellemében, és annak érdekében, hogy a nemzeti bíróságnak teljes és hasznos választ adjak, a következő megjegyzéseket tenném. Már utaltam arra, hogy véleményem szerint az 1346/2000 rendelettel nem ellentétes az a lex fori concursus szabály, amelynek egy igen lényeges anyagi joghatása van: a nyilvántartásba nem vett követelések megszűnése. Amennyiben egy ilyen lényeges joghatás megengedett, akkor következésképpen ugyanezen rendeletnek olyan lex fori concursus szabályt is meg kell engednie, amely csupán felfüggeszti a kapcsolódó végrehajtási eljárást, és amely valószínűleg kevésbé jelentős joghatással jár a felek jogaira nézve, mint a jogvesztés.
47. Ezért a második köztes következtetésem az, hogy az 1346/2000 rendelettel nem ellentétes azon lex fori concursus rendelkezés, amely a fizetésképtelenségi eljárásban nyilvántartásba nem vett követelések végrehajtásának felfüggesztését írja elő, ha a végrehajtás szerinti tagállam nem az a tagállam, ahol a fizetésképtelenségi eljárást megindították.
ii) A fizetésképtelenségi eljárások által valamely más tagállamban foganatosított végrehajtási intézkedésre gyakorolt joghatást szabályozó jog
48. A kérdést előterjesztő bíróságnak kételyei vannak azt illetően, hogy az 1346/2000 rendelet 4. cikke (1) bekezdésének, valamint 4. cikke (2) bekezdése f) és k) pontjának értelmezése azt jelenti‑e, hogy a magyar jog mint lex fori concursus a Magyarországon megindított fizetésképtelenségi eljárásnak az előtte folyamatban lévő végrehajtási intézkedésre gyakorolt joghatását is szabályozza‑e, vagy ezeket a joghatásokat a román jognak kellene‑e szabályoznia?
49. E kérdés tisztázásához megvizsgálom azokat az elemeket, amelyek jelen ügyben az alkalmazandó jogot meghatározzák.
50. Először is, nem vitatják, hogy az 1346/2000 rendelet 3. cikkének (1) bekezdése szerinti fő fizetésképtelenségi eljárás a Magyarországon indult fizetésképtelenségi eljárás. Ahogy azt a 16. cikk (1) bekezdése kimondja és a (22) preambulumbekezdés megerősíti, ezen eljárás joghatásait főszabály szerint az összes többi tagállamban el kell ismerni.(10)
51. Másodszor, az előzetes döntéshozatal iránti kérelem alapján úgy lehet érteni, hogy nem indítottak Romániában másodlagos eljárást.
52. Az 1346/2000 rendelet 4. cikkének (1) bekezdése szerint tehát a lex fori concursus a magyar jog. Az említett rendelkezésből és az ugyanazon rendelet (22) preambulumbekezdéséből is az következik, hogy ennélfogva a magyar jog szabályozza a fizetésképtelenségi eljárás megindítását, lefolytatását és lezárását is, ideértve a 4. cikk (2) bekezdésének k) pontja értelmében a hitelezőket a fizetésképtelenségi eljárás befejezése után megillető jogokat is. Ez a fizetésképtelenségi főeljárás egyetemes joghatására vonatkozó elv kifejeződése.(11)
53. Ezen elv alól azonban van néhány kivétel. E kivételekre tekintettel a kérdést előterjesztő bíróság az 1346/2000 rendelet 4. cikke (2) bekezdésének f) pontjára hívja fel a figyelmet, amely előírja, hogy az eljárás megindításának helye szerinti állam joga határozza meg „a fizetésképtelenségi eljárásnak az egyes hitelezők által indított eljárásokra gyakorolt hatásait, a folyamatban lévő peres eljárások kivételével”.
54. A 4. cikk (2) bekezdésének f) pontját az 1346/2000 rendelet 15. cikkével összhangban kell értelmezni, amely szerint „[a] fizetésképtelenségi eljárásoknak az adós rendelkezése alól kivont vagyontárggyal vagy joggal kapcsolatos, folyamatban lévő eljárásra gyakorolt hatásaira kizárólag annak a tagállamnak a joga alkalmazandó, ahol az eljárás folyamatban van.”
55. Ezért, ahogy a kérdést előterjesztő bíróság javasolja, ha a Romániában folyamatban lévő végrehajtási intézkedés az említett rendelkezések alapján „folyamatban lévő eljárásnak” minősül, jelen ügyben nem a magyar, hanem a román jog az alkalmazandó jog. Ennek megfelelően a román jog szabályozná a magyar fizetésképtelenségi eljárásnak az említett végrehajtási intézkedésekre gyakorolt joghatásait.
56. Az 1346/2000 rendelet 15. cikke csak akkor alkalmazható, ha két kumulatív feltétel teljesül: először is, kell hogy legyen egy „peres eljárás”. Másodszor, a fizetésképtelenségi eljárás megindításakor ennek az eljárásnak folyamatban kell lennie.
57. A jelen ügy tényállása arra utal, hogy a romániai végrehajtási intézkedés egyértelműen nem volt folyamatban, amikor a fizetésképtelenségi eljárást Magyarországon megindították: a romániai végrehajtási eljárás 2013. augusztus 7‑én kezdődött, a 2013. június 25‑én kiállított fizetésképtelenség után keletkezett adómegállapítási határozat alapján. Ezt az értesítést a 2013. június 5. és 25. között végzett adóellenőrzés alapján állították ki. A fizetésképtelenségi eljárást Magyarországon 2012 decemberében indították, vagyis a fenti események előtt néhány hónappal.
58. Ez önmagában igazolja azt, hogy a jelen ügy szerinti végrehajtási intézkedés nem tartozik az 1346/2000 rendelet 15. cikkében és 4. cikke (2) bekezdésének f) pontjában meghatározott kivételek hatálya alá.
59. Ugyanakkor a teljesség kedvéért, és figyelembe véve a kérdés viszonylagos fontosságát, teszek néhány megjegyzést a második feltétellel, vagyis az 1346/2000 rendelet 4. cikke (2) bekezdésének f) pontjában és 15. cikkében szereplő „eljárás” fogalmára vonatkozóan. Konkrétan, a „peres eljárást” csak az „érdemi eljárásokra” vonatkozik, és/vagy a „végrehajtási eljárásokra” is?(12)
60. Ezen értelmező kérdés lényege egyértelmű: amennyiben arra a következtetésre jutunk, hogy a „peres eljárás” csak az érdemi eljárásokra terjed ki, akkor a végrehajtási eljárások soha nem tartozhatnak az 1346/2000 rendelet 15. cikkének (valamint a 4. cikke (2) bekezdése f) pontjának) hatálya alá.
61. A szöveget illetően, az 1346/2000 rendelet 15. cikke nem az egyértelműség iskolapéldája. A 15. cikk megfogalmazása valójában tág, és felszínesen szemlélve valamennyi bírósági eljárásra vonatkozik. A „peres eljárás” fogalma értelmezhető általánosan is,(13) mint amely bármely bírósági eljárásra utal, amelybe így az érdemi és a végrehajtási eljárások is beletartoznak.
62. Ugyanakkor az a véleményem, hogy az 1346/2000 rendelet 15. cikke hatályának értékelése több okból sem állhat meg a homályos szövegénél. Azt javaslom, hogy a 15. cikk szerinti „[peres] eljárás” fogalmát értelmezzük úgy, mint amely csak az érdemi eljárásokra vonatkozik, a végrehajtási eljárásokra nem.
63. Először is rendelkezésünkre áll a rendszertani értelmezés. A 15. cikk nem teljesen önálló rendelkezés. Rendszertanilag összefügg a 4. cikk (2) bekezdésének f) pontjával. A „peres eljárás” fogalmát ezért az említett két rendelkezés közötti viszony alapján kell értelmezni.
64. A 4. cikk (2) bekezdésének f) pontja elhatárolja az „egyes hitelezők által indított eljárásokat” a „folyamatban lévő peres eljárásoktól”.(14) Ennek az elhatárolásnak a 15. cikk értelmezése szempontjából is relevánsnak kell lennie: amennyiben a 4. cikk (2) bekezdésének f) pontja szerinti „peres eljárásba” nem tartoznak bele az „egyéni végrehajtási eljárások”, akkor a 15. cikkben szereplő „peres eljárások” azonos fogalmának értelmezése esetén is így kell lennie.
65. Másodszor, az 1346/2000 rendelet 4. cikkének (2) bekezdéséből az következik, hogy főszabály szerint csak egy alkalmazandó jog (vagyis a lex fori concursus) szabályozhatja a fizetésképtelenségi eljárást. A 4. cikk (2) bekezdése f) pontjának első részénél fogva ebbe beletartoznak „az egyes hitelezők által indított eljárások” is.
66. Az 1346/2000 rendelet 4. cikke (2) bekezdése f) pontjának megfogalmazása (a folyamatban lévő peres eljárások kivételével) egyértelművé teszi, hogy a 15. cikk kivételt jelent a 4. cikk (2) bekezdése f) pontjának első részében meghatározott szabály alól. Ezért a 15. cikket, tekintettel arra, hogy kivételnek minősül, szűken és megszorítóan kell értelmezni.(15)
67. Harmadszor, az 1346/2000 rendelet célja, hogy az adós vagyonát egyetlen fizetésképtelenségi vagyonba gyűjtse össze, megőrizve ezzel a fizetésképtelenségi eljárás kollektív megoldásának rendszerét és a valamennyi hitelezővel szembeni egyenlő bánásmódot, amely a fizetésképtelenségi eljárás alapjául szolgál. Az 1346/2000 rendeletben kifejezetten előírt feltételektől eltekintve ez a cél összeegyeztethetetlen a hitelezők arra irányuló egyéni próbálkozásaival, hogy a fizetésképtelenségi eljáráson kívüli eljárási eszközökkel érjék el követeléseik teljesítését.
68. A fizetésképtelenségi vagyonnak a fizetésképtelenségi eljárás végéig fenntartandó egysége fenntartására irányuló cél az 1346/2000 rendelet 20. cikkének (1) bekezdésében is tükröződik. Az említett rendelkezés szerint amennyiben a hitelező követelése kielégítésre került az adós tulajdonában lévő valamely másik, az eljárás megindítása szerinti államtól eltérő tagállam területén található vagyontárgyra vonatkozó követelése, visszatéríti a felszámolónak azt, amit megszerzett.
69. Valamely végrehajtási intézkedés egy vagy több hitelező jogának megvalósulását jelenti, és ezzel sértheti a fizetésképtelenségi eljárás szerinti egyetemes és kollektív megoldást. Valamely érdemi kereset nem vonja magával ezt a kockázatot. Egyszerűen megállapítja a hitelező vagyonával kapcsolatos jogokat és kötelezettségeket, anélkül hogy maga után vonná azok teljesítését.(16)
70. Negyedszer, azt a javaslatot, miszerint a 15. cikk szerinti „[peres] eljárást” úgy kell érteni, hogy az csak az érdemi eljárásokra vonatkozik, a végrehajtási eljárásokra nem, a jogalkotó szándéka is alátámasztja, amit a fizetésképtelenségi eljárásról szóló egyezményről (a továbbiakban: egyezmény) szóló Virgos–Schmidt jelentés 142. pontja is tanúsít.(17) Ez a dokumentum (amelyet az 1346/2000 rendelet értelmezésére szolgáló nem hivatalos útmutatónak tekintenek), kimondja, hogy az egyezmény 4. cikke (2) bekezdésének f) pontja (amely megfelel az 1346/2000 rendelet ugyanazon rendelkezésének) különbséget tesz a fizetésképtelenségi eljárásnak az egyedi végrehajtási intézkedésekre és a folyamatban lévő peres eljárásokra kifejtett joghatásai között. Kifejti, hogy a fizetésképtelenségi eljárásnak az egyéni végrehajtási intézkedésekre kifejtett joghatásait a lex fori concursus szabályozza, így a fizetésképtelenségi főeljárással ellentétes minden olyan egyéni végrehajtási intézkedés, amelyet a hitelezők az adós vagyonával szemben indítanak. Ezzel szemben a fizetésképtelenségi eljárásnak az adós vagyonával kapcsolatos egyéb jogi keresetekre gyakorolt joghatásait azon állam joga szabályozza, ahol azok folyamatban vannak.
71. Ötödször, ugyanezt a jogalkotói szándékot erősíti meg a 2015/848 rendelet(18) 18. cikke, amely az 1346/2000 rendelet átdolgozása. Az említett rendelkezés lényegében megismétli az 1346/2000 rendelet 15. cikkét. A 15. cikk (jelenleg 18. cikk) új megfogalmazása annak alkalmazhatóságát kiterjesztette a választottbírósági eljárásra is.(19)
72. Hasonlóan ahhoz, amit a magyar kormány a tárgyaláson hangsúlyozott, úgy vélem, hogy ez a módosítás úgy értelmezendő, mint amely megismétli azt a jogalkotói szándékot, hogy a „folyamatban lévő peres eljárás” fogalmát az érdemi eljárásokra korlátozza.
73. Végezetül, a 15. cikk ezen értelmezésének alátámasztására tágabb analógia vonható más fizetésképtelenséggel kapcsolatos uniós jogszabályokkal. Az LBI‑ügyben a Bíróság a 2001/24/EK irányelv(20) 10. cikke (2) bekezdésének e) pontjában szereplő „folyamatban lévő peres eljárások” fogalmát úgy értelmezte, hogy az csak az érdemi eljárásokra vonatkozik, a végrehajtási eljárásokra nem. A Bíróság kimondta, hogy a 2001/24 irányelvvel ellentétes értelmezés megkérdőjelezheti az irányelv által bevezetett egyetemlegesség elvének hatékony érvényesülését, mivel minden végrehajtási intézkedés csökkentené az érintett hitelintézet vagyonának rendelkezése állását.(21)
74. Ugyanez igaz az 1346/2000 rendelet 15. cikkének értelmezésére. A 2001/24 irányelv 10. cikke (2) bekezdésének e) pontja(22) hasonló az 1346/2000 rendelet 4. cikke (2) bekezdésének f) pontjához, míg a 2001/24 irányelv 32. cikke(23) hasonló az 1346/2000 rendelet 15. cikkéhez.
75. Ugyanakkor el kell ismerni, hogy a Bíróság az LBI‑ítéletben adott értelmezése során a 2001/24 irányelv (30) preambulumbekezdésére hivatkozott, amely a „folyamatban lévő perekre” kifejezetten az azokat az „egyedi végrehajtási esetektől” elhatárolva hivatkozik.(24)
76. Habár az 1346/2000 rendeletben nincs ilyen kifejezett különbségtétel, nem gondolom, hogy valamely hasonló preambulumbekezdés hiánya más értelmezést eredményezne. Mind az 1346/2000 rendelet, mind pedig a 2001/24 irányelv a „folyamatban lévő peres eljárás” kifejezést használja a fizetésképtelenséget, illetve a hitelintézetek reorganizációját és felszámolását érintő összehasonlítható helyzetben.
77. Ezen érvek alapján úgy vélem, hogy a 15. cikk szerinti „[peres] eljárás” fogalmát úgy kell értelmezni, mint amely csak az érdemi eljárásokra vonatkozik, a végrehajtási eljárásokra nem.
78. A jelen ügyre vonatkoztatva ez azt jelenti, hogy a magyar jog mint lex fori concursus alkalmazandó a fizetésképtelenségi eljárás megindításának a kérdést előterjesztő bíróság előtt folyamatban lévő végrehajtási intézkedésre.
79. Mellékesen hozzáteszem, hogy ha a jelen ügyben alkalmazandó lex fori concursus valóban a kérdést előterjesztő bíróság által tárgyalt végrehajtási intézkedés felfüggesztéséhez vezet, amit e bíróságnak kell eldöntenie, egy ilyen következmény aligha meglepő, figyelembe véve, hogy sok tagállam alkalmazandó joga az adós vagyonára vonatkozó végrehajtási intézkedések valamilyen formájú felfüggesztését írja elő a fizetésképtelenségi eljárás megindítását követően.(25)
80. A fentiek alapján azt javasolom, hogy a Bíróság az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdést úgy válaszolja meg, hogy az 1346/2000 rendelettel nem ellentétes, ha valamely lex fori concursus rendelkezés előírja, hogy az egyik tagállamban megindított fizetésképtelenségi eljárásban valamely hitelező által nyilvántartásba nem vetetett követelések érvényesíthetetlenné váljanak, vagy valamely másik tagállamban az ilyen követelések végrehajtását felfüggesszék.
V – Végkövetkeztetések
81. A fentiekben kifejtettek alapján azt javaslom a Bíróságnak, hogy a Tribunalul Mureș Secția Civilă (Maros megyei bíróság polgári kollégiuma) által feltett kérdésekre a következőképpen válaszoljon:
(1) A fizetésképtelenségi eljárásról szóló, 2000. május 29‑i 1346/2000/EK rendelettel nem ellentétes, ha valamely lex fori concursus rendelkezés előírja, hogy az egyik tagállamban megindított fizetésképtelenségi eljárásban valamely hitelező által nyilvántartásba nem vetetett követelések érvényesíthetetlenné váljanak, vagy valamely másik tagállamban az ilyen követelések végrehajtását felfüggesszék.
(2) A fizetésképtelenségi eljárás megindítása szerinti államtól eltérő tagállamban foganatosított végrehajtási intézkedések adójogi jellege nem befolyásolja az 1346/2000 rendeletnek az említett végrehajtási intézkedésre való alkalmazhatóságát.