A TÖRVÉNYSZÉK ÍTÉLETE (ötödik tanács)
2019. november 28.(*)
„Közszolgálat – Szerződéses alkalmazottak – Díjazás – A külföldi munkavégzési támogatást megtagadó határozat – A személyzeti szabályzat VII. melléklete 4. cikke (1) bekezdésének a) pontja – Másik állam részére végzett tevékenység – Diplomáciai jogállás – Ötéves referencia‑időszak”
A T‑592/18. sz. ügyben,
Katarzyna Wywiał‑Prząda (lakóhelye: Wezembeek‑Oppem [Belgium], képviselik: S. Orlandi és T. Martin ügyvédek)
felperesnek
az Európai Bizottság (képviselik: T. Bohr és D. Milanowska, meghatalmazotti minőségben)
alperes ellen
a felperestől a külföldi munkavégzési támogatást megtagadó 2017. november 23‑i bizottsági határozat megsemmisítése iránt az EUMSZ 270. cikk alapján benyújtott kérelme tárgyában,
A TÖRVÉNYSZÉK (ötödik tanács),
tagjai: D. Gratsias elnök, A. Marcoulli és R. Frendo (előadó) bírák,
hivatalvezető: L. Ramette tanácsos,
tekintettel az eljárás írásbeli szakaszára és a 2019. július 9‑i tárgyalásra,
meghozta a következő
Ítéletet
A jogvita előzményei
1 A felperes lengyel állampolgár. 2010. szeptember 22‑én érkezett Belgiumba, miután férjét kinevezték a Lengyel Köztársaság Észak‑atlanti Szerződésének Szervezete (NATO) melletti állandó képviseletére diplomáciai tanácsadónak.
2 2010. július 2‑tól a felperes a lengyel külügyminisztérium által kiállított diplomata útlevéllel rendelkezett.
3 2011. január 7. és 2011. december 31. között a felperes a Lengyel Köztársaság Európai Unió melletti állandó képviseletén titkársági feladatokat látott el.
4 2012. november 9. és 2013. január 11. között egy nonprofit szervezet részére Brüsszelben (Belgium) társalgási klubok szervezésével foglalkozott, és ennek alapján költségelszámolásban részesült.
5 A felperes visszaadta a diplomata útlevelét, és 2013. június 7‑től Woluwe‑Saint‑Pierre‑ben (Belgium) felvették a külföldi állampolgárok nyilvántartásába.
6 2014. június 16‑tól 2015. december 31‑ig, majd 2016. január 4‑től 2017. augusztus 31‑ig a felperes egymást követően két belga társaság alkalmazásában állt, amelyek az Európai Bizottság részére nyújtottak szolgáltatásokat.
7 2016. szeptember 9‑én a felperes férje a diplomáciai kiküldetésének végén visszatért Lengyelországba. A felperes a fiukkal Belgiumban maradt.
8 2017. szeptember 1‑jén a Bizottság felvette a felperest szerződéses alkalmazottként.
9 2017. november 23‑i határozatával a Bizottság munkaszerződések megkötésére jogosult hatósága megtagadta a felperestől a külföldi munkavégzési támogatást (a továbbiakban: megtámadott határozat).
10 A felperes 2018. február 21‑én panaszt nyújtott be a megtámadott határozattal szemben. Ezt a panaszt a munkaszerződések megkötésére jogosult hatóság a 2018. június 18‑i határozatával elutasította, amelyet ugyanezen a napon közöltek. A munkaszerződések megkötésére jogosult hatóság először is meghatározta – az Európai Unió egyéb alkalmazottaira vonatkozó alkalmazási feltételek 21. és 92. cikke alapján a szerződéses alkalmazottakra is alkalmazandó – az Európai Unió tisztviselői személyzeti szabályzata (a továbbiakban: személyzeti szabályzat) VII. melléklete 4. cikke (1) bekezdésének a) pontjában szereplő „a szolgálatba lépésük időpontját megelőző hat hónappal záródó ötéves időszak[ot]” (a továbbiakban: referencia–időszak). A munkaszerződések megkötésére jogosult hatóság referencia–időszakként a 2012. március 1‑jétől 2017. február 28‑ig tartó időszakot határozta meg. Ezt követően a munkaszerződések megkötésére jogosult hatóság azzal indokolta a felperes panaszának elutasítását, hogy a felperes 2010. szeptember 22. óta Belgiumban lakott, ott végzett foglalkozási tevékenységet, és a férjének 2016. szeptemberi távozása után továbbra is ott lakott.
Az eljárás és a felek kérelmei
11 A Törvényszék Hivatalához 2018. szeptember 28‑án benyújtott keresetlevelével a felperes előterjesztette a jelen keresetet.
12 A Bizottság 2018. december 14‑én benyújtotta az ellenkérelmet.
13 A felperes 2019. február 14‑én benyújtotta a választ.
14 A Bizottság 2019. április 1‑jén előterjesztette a viszonválaszt.
15 Az előadó bíró javaslatára a Törvényszék (ötödik tanács) úgy határozott, hogy megnyitja az eljárás szóbeli szakaszát, és az eljárási szabályzata 89. cikke pontjában előírt pervezető intézkedések keretében írásbeli kérdéseket tett fel a feleknek, és felhívta őket, hogy azokra a tárgyaláson válaszoljanak.
16 A Törvényszék a felek szóbeli előadásait, valamint az írásban és szóban feltett kérdésekre adott válaszaikat a 2019. július 9‑i tárgyaláson meghallgatta.
17 A felperes azt kéri, hogy a Törvényszék:
– semmisítse meg megtámadott határozatot;
– a Bizottságot kötelezze a költségek viselésére.
18 A Bizottság azt kéri, hogy a Törvényszék:
– utasítsa el a keresetet;
– a felperest kötelezze a költségek viselésére.
A jogkérdésről
19 A felperes egyetlen, a személyzeti szabályzat VII. melléklete 4. cikke (1) bekezdése a) pontjának megsértésére alapított jogalapra hivatkozik. E jogalap két részre osztható: az első a diplomáciai jogállásának figyelmen kívül hagyására, a második a szokásos lakóhely fogalmának téves alkalmazására vonatkozik.
A felperes diplomáciai jogállásának figyelmen kívül hagyására alapított első részről
20 A felperes arra hivatkozik, hogy egy diplomáciai képviselő házastársaként diplomáciai jogállással rendelkezett a Belgiumba történő 2010. szeptember 22–i megérkezésének időpontjától 2013. június 16‑ig, azaz a diplomata útlevelének visszaadásáig. A felperes azt állítja, hogy e diplomáciai jogállás miatt, és a személyzeti szabályzat VII. melléklete 4. cikke (1) bekezdése a) pontja második francia bekezdésének második mondata értelmében, ezt az időszakot az esetében figyelmen kívül kellett volna hagyni. Ezen időszak figyelmen kívül hagyása következtében a referencia–időszak – a felperes szerint – 2009. május 1‑jén kezdődött, amikor Lengyelországban lakott, és ott dolgozott, és semmilyen kapcsolata nem volt Belgiummal. Márpedig az alkalmazott a külföldi munkavégzési támogatást csak akkor veszíti el, ha a szokásos lakóhelye vagy a főfoglalkozásként végzett tevékenységének helye a teljes referencia–időszak alatt az alkalmazási helye szerinti országban volt. Mivel ez nincs így, a felperes úgy véli, hogy meg kell kapnia a külföldi munkavégzési támogatást.
21 A személyzeti szabályzat VII. melléklete 4. cikkének (1) bekezdése a következőképpen rendelkezik:
„A háztartási támogatással és az eltartott gyermek után nyújtott támogatással növelt alapilletmény 16%‑ának megfelelő külföldi munkavégzési támogatást kell folyósítani:
a) az olyan tisztviselők részére:
– akik nem állampolgárai, és soha nem is voltak állampolgárai annak az államnak, amelynek a területén alkalmazási helyük található, és,
– akik a szolgálatba lépésük időpontját megelőző hat hónappal záródó ötéves időszakban nem rendelkeztek lakóhellyel, illetve nem folytattak főfoglalkozásként végzett tevékenységet azon állam európai területén. E rendelkezés alkalmazásában egy másik állam vagy egy nemzetközi szervezet részére végzett tevékenységből származó körülményeket nem kell figyelembe venni.
b) az olyan tisztviselők részére, akik azon állam állampolgárai vagy volt állampolgárai, amelynek területén alkalmazzák őket, de akiknek a szolgálatba lépésük napjával záródó 10 éves időtartam alatt lakóhelyük, valamely állam vagy nemzetközi szervezet szolgálatában végzett feladatok ellátásától eltérő okból az adott állam európai területén kívül volt.”
22 A személyzeti szabályzat VII. melléklete 4. cikkének (1) bekezdése a) pontja tehát két részből áll. Az első meghatározza azt a két kumulatív feltételt, amelyeknek a tisztviselőnek főszabály szerint meg kell felelnie a külföldi munkavégzési támogatás igénybevételéhez: soha nem lehetett állampolgára annak az államnak, amelynek területén az alkalmazási helye található, és a szolgálatba lépés időpontját megelőző hat hónappal záródó ötéves időszakban nem rendelkezhetett lakóhellyel, illetve nem folytathatott főfoglalkozásként végzett tevékenységet az említett állam európai területén; a második rész ezen elv alóli kivételként előírja, hogy egy másik állam vagy egy nemzetközi szervezet részére végzett tevékenységből származó körülményeket nem kell figyelembe venni. Az e tevékenység végzésének megfelelő időszakokat tehát figyelmen kívül hagyják.
23 Egyébiránt a személyzeti szabályzat VII. melléklete 4. cikke (1) bekezdésének a) pontja alapján a külföldi munkavégzési támogatást az érintett tisztviselőtől vagy alkalmazottól kizárólag akkor tagadják meg, ha az egész referencia–időszak során lakóhellyel rendelkezett vagy főfoglalkozásként végzett tevékenységet folytatott az alkalmazási hely szerinti országban (lásd ebben az értelemben: 2015. június 18‑i Pondichie kontra Bizottság ítélet, F‑50/14, EU:F:2015:62, 35. pont). Márpedig a jelen ügyben a 2010. szeptember 22. és 2013. június 16. között eltelt időszak figyelmen kívül hagyása következtében – amelynek során a felperes egy diplomáciai képviselő házastársaként diplomáciai jogállással Belgiumban lakott – a referencia–időszak kezdete 2009. június 6‑ra helyeződik át, nem pedig 2009. május 1‑jére, ahogyan a felperes állítja, vagyis arra az időpontra, amikor Lengyelországban lakott és ott dolgozott, és semmilyen kapcsolatban nem volt Belgiummal.
24 Következésképpen meg kell határozni, hogy a személyzeti szabályzat VII. melléklete 4. cikke (1) bekezdése a) pontjának második francia bekezdésében szereplő, „egy másik állam […] részére végzett tevékenységből származó körülmények” fogalmát úgy kell‑e értelmezni, hogy az kiterjed arra az időszakra, amelynek során a felperes egy diplomáciai tisztviselő házastársaként diplomáciai jogállással rendelkezett.
25 Az alkalmazási hely szerinti államban a másik állam vagy nemzetközi szervezet részére végzett tevékenységből származó körülményeknek megfelelő időszak figyelmen kívül hagyása azzal a ténnyel magyarázható, hogy az ilyen tevékenység végzése következtében az érintett sajátos köteléket tart fenn ezen állammal vagy nemzetközi szervezettel, ami ily módon akadályát képezi az érintett és az alkalmazási hely szerinti állam közötti tartós kötelék kialakításának, és így az említett érintett kellő mértékű beilleszkedésének ezen állam társadalmába (2018. július 13‑i Quadri di Cardano kontra Bizottság ítélet, T‑273/17, EU:T:2018:480, 49. pont).
26 Ennek pontosítását követően a felperes azt állítja, hogy egy diplomáciai képviselő házastársaként különböző kiváltságokban és mentességekben részesült a diplomáciai kapcsolatokról szóló, 1961. április 18–i bécsi szerződés (kihirdette: a diplomáciai kapcsolatokról Bécsben, 1961. április 18‑án aláírt nemzetközi szerződés kihirdetéséről szóló, 1965. évi 22. törvényerejű rendelet; a továbbiakban: bécsi szerződés) alapján. A felperes szerint ez a diplomáciai jogállás önmagában akadálya annak, hogy az alkalmazási hely szerinti országgal tartós kapcsolat alakuljon ki. Ezért azt a személyzeti szabályzat VII. melléklete 4. cikke (1) bekezdése a) pontja második francia bekezdésének második mondata szerinti, „egy másik állam […] részére végzett tevékenységből származó körülmény[nek]” kell minősíteni.
27 Márpedig az 1985. május 2‑i De Angelis kontra Bizottság ítéletének (246/83, EU:C:1985:165) 14. pontjában a Bíróság úgy ítélte meg, hogy ez a rendelkezés kizárólag azokra a helyzetekre vonatkozik, amelyek magának a tisztviselőnek a tevékenységből származnak, és azok egy másik személyre nem terjeszthetők ki.
28 A felperes ugyanakkor azt állítja, hogy ez az ítélkezési gyakorlat az ő esetében nem alkalmazható, mivel az 1985. május 2‑i De Angelis kontra Bizottság ítélet (246/83, EU:C:1985:165) alapjául szolgáló ügyben az érintett, aki az európai közösségi tisztviselő férjével tartott Belgiumba, ezen a címen egyáltalán nem rendelkezett diplomáciai jogállással.
29 Mindazonáltal meg kell állapítani, hogy az 1985. május 2‑i De Angelis kontra Bizottság ítéletben (246/83, EU:C:1985:165) a Bíróság a külföldi munkavégzési támogatáshoz való jognak az érintettől való megtagadása érdekében egyáltalán nem a diplomáciai jogállás hiányára alapította az érvelését.
30 Igaz, hogy a felperes által hivatkozott Bizottság kontra Hosman‑Chevalier ítéletben (C‑424/05 P, EU:C:2007:367, 42. és 43. pont) a Bíróság hivatkozott az érintett kiváltságaira, mentességeire és sajátos jogállására, annak megállapítása érdekében, hogy a felperes sajátos köteléket tartott fenn egy másik állammal, ami akadályozta az alkalmazási hely szerinti országba való beilleszkedését. Az ebben az ügyben eldöntendő kérdés azonban az volt, hogy a felperes, aki az Osztrák Köztársaság tartományi összekötő irodájában dolgozott, ezen állam részére végzett tevékenységet, így ahhoz kötődött‑e. Ebben az ítéletben a Bíróság e kötelék fennállását több elemből vezette le. Ezen elemek közül az első abból a körülményből állt, hogy az állandó képviselet személyi állományát az érintett tagállam szolgálatában – következésképpen külföldi munkavégzési helyzetben – lévőnek kell tekinteni, mivel az e képviselet szervezetéhez tartozik. A második elem abban a tényben rejlik, hogy a tartományi összekötő irodánál való alkalmazása ellenére az érintett az Osztrák Köztársaság állandó képviselete személyi állományának tagja volt, és az osztrák nagykövet hivatali alárendeltségébe tartozott, ezért úgy kell tekinteni, hogy az osztrák állam részére végzett tevékenységet. Végül a harmadik elem abból ered, hogy a jogállása ugyanaz volt, mint az említett képviseletre beosztott többi tisztviselőé (2007. június 21‑i Bizottság kontra Hosman‑Chevalier ítélet, C‑424/05 P, EU:C:2007:367, 41. és 42. pont). Így a Bíróság által az ezen ítélet 43. pontjában hivatkozott különleges jogállást nem lehet úgy értelmezni, hogy az kizárólag az érintett számára biztosított kiváltságokból és mentességekből ered. Ellenkezőleg, a Bíróság inkább arra helyezi a hangsúlyt, hogy ez utóbbi az Osztrák Köztársaság részére annak állandó képviseletén tevékenységet végzett.
31 Az ezt követően hozott 2007. november 29‑i Salvador García kontra Bizottság ítéletében (C‑7/06 P, EU:C:2007:724, 51. pont), amelyre a felperes szintén hivatkozott, a Bíróság a 2007. június 21‑i Bizottság kontra Hosman‑Chevalier ítéletre (C‑424/05 P, EU:C:2007:367) utalt annak megállapítása érdekében, hogy az érintettet az állandó képviselet személyi állományának tagjaként megillető különleges jogállásából eredt‑e az adott tagállammal fennálló sajátos kötelék, és annak megállapítása érdekében, hogy e kiváltságos jogállás, amely lehetővé tette számára a különböző kiváltságokban és mentességekben való részesülést, önmagában olyan akadályt teremtett‑e, amely megakadályozta, hogy az érintett az alkalmazási helye szerinti állammal tartós köteléket létesíthessen, és ebből következően kellő mértékben beilleszkedhessen ezen állam társadalmába. A Salvador García kontra Bizottság ügyben 2007. november 29‑én hozott ítélet (C‑7/06 P, EU:C:2007:724) 50. pontjában azonban a Bíróság – még mindig a 2007. június 21‑i Bizottság kontra Hosman‑Chevalier ítéletet (C‑424/05 P, EU:C:2007:367) alapul véve – kimondta, hogy az állandó képviseleten belüli funkcionális beilleszkedés döntő tényező annak megállapítása során, hogy az új alkalmazott valamely másik állam részére végzett tevékenységet (lásd még, ebben az értelemben: 2008. január 24‑i Adam kontra Bizottság ítélet, C‑211/06 P, EU:C:2008:34, 45. pont).
32 Végül a 2007. november 29‑i Salvador García kontra Bizottság ítélet (C‑7/06 P, EU:C:2007:724) megállapításainak folytatásaként a Bíróság a 2008. január 24‑i Adam kontra Bizottság ítéletében (C‑211/06 P, EU:C:2008:34, 49. pont) kimondta, hogy a személyzeti szabályzat VII. melléklete 4. cikke (1) bekezdése a) pontjának második francia bekezdésében szereplő „másik állam részére végzett tevékenység” kifejezés értelmezése során kizárólag azt a tényt kell irányadónak tekinteni, hogy ezt a tevékenységet az alkalmazási hely szerinti államtól különböző tagállam állandó képviseletén végezték‑e.
33 Ebből következik, hogy még a felperes által hivatkozott ítélkezési gyakorlatban is csak egyetlen akadályozó eleme volt az alkalmazási hely szerinti országgal való kötődés kialakulásának: egy másik állam diplomáciai képviseletén, illetve egy nemzetközi szervezetnél valamely funkcionális beilleszkedési helyzetben végzett tevékenység.
34 A felperes azonban azt állítja, hogy a személyzeti szabályzat VII. melléklete 4. cikke (1) bekezdése a) pontja második francia bekezdésének második mondatában használt, „egy másik állam, vagy egy nemzetközi szervezet részére végzett tevékenységből származó körülmény” kifejezés eltérő helyzetekre vonatkozik azoktól, amelyek az ilyen állam, illetve az ilyen szervezet részére ellátott feladatokból következnek.
35 Az ítélkezési gyakorlatban ez ténylegesen úgy rögzült, hogy e rendelkezés nem korlátozható kizárólag azokra a személyekre, akik az alkalmazási helyük szerinti államtól eltérő állam, vagy nemzetközi szervezet személyi állományának tagjai közé tartoztak, mivel ez a rendelkezés az ilyen állam vagy ilyen szervezet részére „végzett tevékenységből származó [összes] […] helyzet[…]re” vonatkozik (2005. október 25‑i Salazar Brier kontra Bizottság ítélet, T‑83/03, EU:T:2005:371, 45. pont; 2005. október 25‑i De Bustamante Tello kontra Tanács ítélet, T‑368/03, EU:T:2005:372, 42. pont). Amint arra a felperes rámutat, ez az ítélkezési gyakorlat azzal a körülménnyel magyarázható, hogy e kifejezésnek szélesebb a terjedelme, mint a személyzeti szabályzat VII. melléklete 4. cikke (1) bekezdése b) pontjában használt „feladatok ellátásáé” (1993. március 30‑i Vardakas kontra Bizottság ítélet, T‑4/92, EU:T:1993:29, 36. pont).
36 Ebből következik, hogy a személyzeti szabályzat VII. melléklete 4. cikke (1) bekezdése a) pontja második francia bekezdésének második mondata nemcsak azokra az esetekre vonatkozik, amelyekben az érintett szűk értelemben vett munkaviszonyban állt (lásd ebben az értelemben: 2001. május 3‑i Liaskou kontra Tanács ítélet, EU:T:2001:129, 50. pont). Ez nem változtat azon, hogy ugyanezen ítélkezési gyakorlat szerint a „másik állam, vagy egy nemzetközi szervezet részére végzett tevékenységből származó körülmények” fogalma kizárólag olyan helyzeteknek felel meg, amelyekben a tevékenység az érintett és a szóban forgó állam vagy nemzetközi szervezet közötti közvetlen jogviszonyon alapul, például próbaidő vagy szakértői szerződés keretében (lásd ebben az értelemben: 2005. október 25‑i Salazar Brier kontra Bizottság ítélet, T‑83/03, EU:T:2005:371, 45. pont; 2005. október 25‑i De Bustamante Tello kontra Tanács ítélet, T‑368/03, EU:T:2005:372, 42. pont).
37 Következésképpen a személyzeti szabályzat VII. melléklete 4. cikke (1) bekezdése a) pontja második francia bekezdésének utolsó mondata nem terjeszthető ki az olyan diplomáciai képviselő házastársára, aki a bécsi szerződés értelmében e minőségében bizonyos kiváltságokat és mentességeket élvezett ugyan, aki azonban ilyen közvetlen jogviszonyra nem hivatkozhat. E tekintetben a Bizottság helyesen emeli ki, hogy a felperesnek a diplomáciai jogállásra vonatkozó joga nem önálló, hanem származtatott jog volt – amelynek célja a diplomáciai képviselők családi életének megkönnyítése – amely őt a férjének beosztásából eredően illette meg.
38 A felperes továbbá azzal érvel, hogy a belgiumi beilleszkedése mértékének vizsgálata során – amely mérték a külföldi munkavégzési támogatás nyújtását végső soron meghatározza – nem lehet elvonatkoztatni attól a körülménytől, hogy a bécsi szerződés, valamint a belga állam 2014. május 15‑i, a diplomáciai vagy a konzuli képviseletek tagjai által végzett haszonszerzési célú foglalkozási vagy kereskedelmi tevékenység folytatásáról szóló körlevele (a továbbiakban: a belga állam körlevele) alapján egyáltalán nem folytathat foglalkozási tevékenységet Belgiumban, kivéve ha visszaadja diplomata útlevelét, és ily módon lemond a diplomáciai képviselők családtagjai számára biztosított diplomáciai jogállásról.
39 E tekintetben emlékeztetni kell arra, hogy a külföldi munkavégzés fogalma többek között a tisztviselő személyes helyzetétől, azaz az alkalmazási helye szerinti tagállamba való beilleszkedésének mértékétől függ, amely például az ebben az államban korábban végzett keresőtevékenységből következik (lásd ebben az értelemben: 2008. január 24‑i Adam kontra Bizottság ítélet, C‑211/06 P, EU:C:2008:34, 38. pont; 2018. július 13‑i Quadri di Cardano kontra Bizottság ítélet, T‑273/17, EU:T:2018:480, 44. pont). Következésképpen az ilyen foglalkozási tevékenység gyakorlásának lehetetlensége, amennyiben valósnak bizonyul, olyan tényező lehet, amely kizárja e beilleszkedés lehetőségét, és a contrario megalapozza a külföldi munkavégzés fennállását.
40 Meg kell azonban állapítani, hogy a bécsi szerződés 42. cikke úgy rendelkezik, hogy „[a] diplomáciai képviselő a fogadó államban nem gyakorolhat egyéni haszonra semmiféle foglalkozást vagy kereskedelmi tevékenységet”, és hogy e tilalom alkalmazási körét egyetlen rendelkezés sem terjeszti ki e képviselő családtagjaira. Ennélfogva, a diplomáciai képviselőkkel ellentétben, azok családtagjai folytathatnak foglalkozási vagy kereskedelmi tevékenységet a fogadó államban, ezen állam törvényeinek és rendeleteinek keretei között, tehát adott esetben az ugyanolyan állampolgársággal rendelkező valamennyi külfölditől megkövetelt engedély, így például a munkavállalási engedély megléte esetén. A felperes azonban az egyik uniós tagállam állampolgáraként, mentesült e kötelezettség alól. Ráadásul a foglalkozási vagy kereskedelmi tevékenység folytatása ellenére a diplomáciai képviselő családtagjai főszabály szerint megőrzik a kiváltságaikat és mentességeiket, amelyeket az említett szerződés 29–36. cikke ír elő és határoz meg, és amelyek e családtagokra ezen egyezmény 37. cikkének (1) bekezdése értelmében alkalmazandóak. A bécsi szerződés 31. cikke (1) bekezdésének c) pontja szerint ugyanis a polgári és közigazgatási joghatóság alóli mentesség csak a szabadfoglalkozással vagy kereskedelmi tevékenységgel kapcsolatos perekre nem vonatkozik. A büntető joghatóság alóli mentességet azonban a szerződés eleve biztosítja.
41 A belga állam körlevele megerősíti a fentieket, jóllehet az később keletkezett azon időszaknál, amelyet a felperes szerint figyelmen kívül kellett volna hagyni.
42 A fentiek összességére tekintettel azt is meg kell állapítani, hogy a felperessel ellentétben a férje semmiképpen sem folytathatott foglalkozási vagy kereskedelmi tevékenységet Belgiumban. Így a felperes és a férje nem voltak azonos jogi helyzetben.
43 A felperes a konzuli kapcsolatokról szóló, 1963. április 24‑i bécsi egyezmény (kihirdette: a konzuli kapcsolatokról Bécsben, 1963. április 24‑én elfogadott egyezmény kihirdetéséről szóló, 1987. évi 13. törvényerejű rendelet) 57. cikkére is hivatkozik. Az érintett azonban a férjének feladatait mint diplomáciai képviselői feladatokat – közelebbről mint „a Lengyel Köztársaság NATO melletti állandó képviselete diplomáciai tanácsadói” feladatait – írta le. Ennélfogva, és mivel a felperes nem támasztja alá, hogy e feladatok mennyiben tartoznak ezen egyezmény hatálya alá, meg kell állapítani, hogy annak a jelen ügyben nincs relevanciája.
44 A felperes azt állítja továbbá, hogy nincs magyarázat arra, hogy az alkalmazási hely szerinti országban valamely állam vagy nemzetközi szervezet részére feladatokat ellátó alkalmazott nagyobb elkülönültségben lenne a származási államától, mint a házastársa, aki szintén ugyanebben az államban élt – bár ilyen feladatokat nem látott el – és diplomáciai jogállással rendelkezett.
45 Amint az már kifejtésre került (fenti 39. pont) a külföldi munkavégzés fogalma többek között az érintett alkalmazási hely szerinti országba való beilleszkedésének mértékétől függ. Márpedig, még ha vélelmezhető is, hogy valamely személy a származási helye szerinti állammal sajátos köteléket tart fenn, amennyiben a képviseletén vagy a nagykövetségén ezen állam szolgálatában áll, és ez a helyzet megakadályozza abban, hogy az alkalmazási hely szerinti országgal tartós köteléket alakítson ki (lásd ebben az értelemben: 2007. június 21‑i Bizottság kontra Hosman‑Chevalier ítélet (C‑424/05 P, EU:C:2007:367, 38. pont; 2018. július 13‑i Quadri di Cardano kontra Bizottság ítélet, T‑273/17, EU:T:2018:480, 49. pont) ez nem szükségszerűen érvényes a házastársára, aki nincs – az említett állam szolgálatára rendelt – ugyanazon szakmai környezetben, és aki ennélfogva a fogadó ország társadalmába való beilleszkedés terén szélesebb lehetőségekkel rendelkezik.
46 Végül a felperes hiába állítja, hogy ha a férjét ugyanazon a napon vették volna fel az uniós intézményekhez, mint őt, akkor figyelmen kívül hagyták volna azt az időszakot, amelynek során diplomáciai jogállással rendelkezett. Ellentétben ugyanis azzal, amit a felperes állít, a fenti 27–37., 40. és 45. pontból kitűnik, hogy a felperes és a férje nem voltak ugyanabban a jogi és ténybeli helyzetben.
47 Összefoglalva, valamely személy külföldi munkavégzési támogatásra való jogosultságát megalapozó külföldi munkavégzés független a nemzetközi jog alapján őt megillető diplomáciai jogállástól (lásd ebben az értelemben: 1993. március 30‑i Vardakas kontra Bizottság ítélet, T‑4/92, EU:T:1993:29, 40. pont). Ez még inkább így van, amikor ez a személy, a jelen ügy felpereséhez hasonlóan, anélkül rendelkezik ezzel a jogállással, hogy tagja lenne valamely nemzetközi szervezet vagy az alkalmazási helye szerinti államtól eltérő állam képviselete személyi állományának.
48 Következésképpen a munkaszerződések megkötésére jogosult hatóság nem sértette meg a személyzeti szabályzat VII. melléklete 4. cikke (1) bekezdése a) pontja második francia bekezdésének utolsó mondatát azzal, hogy a referencia–időszakot 2012. március 1‑je és 2017. február 28‑a között rögzítette, és annak kezdő időpontjaként nem 2009. június 6‑át határozta meg.
49 A fentiek összességéből tehát az következik, hogy a felperes jogalapjának első részét el kell utasítani.
A szokásos lakóhely fogalmának téves alkalmazására vonatkozó második részről
50 A felperes másodlagosan azt állítja, hogy még ha nem is hagyható figyelmen kívül az az időszak, amelynek során ő különleges diplomáciai jogállással rendelkezett, ezen időszak alatt nem állt szándékában, hogy a belgiumi tartózkodásának a személyzeti szabályzat VII. melléklete 4. cikke (1) bekezdése a) pontja második francia bekezdése első mondatának hatálya alá tartozáshoz szükséges tartós jelleget adjon. E tekintetben felsorolja a külföldi munkavégzését valószínűsítő ténybeli körülményeket.
51 Először is a felperes azt állítja, hogy a belgiumi tartózkodása elválaszthatatlanul összefüggött a férje diplomáciai kiküldetésével, ezért a belga területen való tartózkodása bizonytalan és ideiglenes volt. E bizonytalan és ideiglenes jelleg miatt nem állt érdekében megkísérelni, hogy Belgiummal tartós köteléket alakítson ki.
52 Mindazonáltal, mivel a személyzeti szabályzat VII. melléklete 4. cikke (1) bekezdése a) pontja második francia bekezdésének alkalmazása attól függ, hogy az érintett személy a szolgálatba lépését megelőzően milyen mértékben illeszkedett be az alkalmazási helye szerinti országba (a fenti 39. pont), és mivel a beilleszkedés mértéke független a nemzetközi jog alapján őt megillető diplomáciai jogállástól (a fenti 47. pont), önmagában nem releváns az a körülmény, hogy a felperes belgiumi tartózkodása a férjének diplomáciai kiküldetéséből eredt.
53 Ami az említett tartózkodás állítólagosan bizonytalan és ideiglenes jellegét illeti, emlékeztetni kell arra, hogy a felperes feladata annak bizonyítása, hogy a személyzeti szabályzat VII. melléklete 4. cikke (1) bekezdésének a) pontjában meghatározott feltételek teljesültek (lásd: 2018. július 13‑i Quadri di Cardano kontra Bizottság ítélet, T‑273/17, EU:T:2018:480, 51. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat). Márpedig a beilleszkedés hiányát nem lehet vélelmezni azon tény alapján, hogy a diplomáciai alkalmazottaknak rendszeres időközönként meg kell változtatniuk az alkalmazási helyüket. Kivételes körülmények hiányában a diplomáciai képviselők több évig hivatalban maradnak egy országban. Egyébiránt a jelen ügyben a felperes férjének alkalmazási helye hat éven keresztül Brüsszel volt.
54 Másodszor, a felperes az érvelését a belgiumi lakóhelyének sajátos jellegére alapítja, mivel őt és a családját a Lengyel Köztársaság NATO melletti állandó képviselete által rendelkezésre bocsátott lakásban helyezték el, és a bérleti díjat és az energiafogyasztási számlákat a képviselet fizette.
55 Ennek kapcsán emlékeztetni kell arra, hogy a szokásos lakóhely fogalmát az ítélkezési gyakorlat állandó jelleggel úgy határozta meg, mint azt a helyet, amelyet az érintett az érdekeltségeinek állandó vagy szokásos központjaként, a tartósság igényével kijelölt. Másfelől a lakóhely fogalma – amely nem a személy által egyik vagy másik országban töltött idő pusztán mennyiségi összehasonlításán alapul – mindazonáltal az egy helyen történő fizikai tartózkodáson kívül magában foglalja az életvitelből és a rendes társadalmi kapcsolatok kialakításából következő, a tartózkodás folyamatosságára irányuló szándékot (2018. július 13‑i Quadri di Cardano kontra Bizottság ítélet, T‑273/17, EU:T:2018:480, 48. pont).
56 A jelen ügyben meg kell állapítani, hogy a felperes 2010. szeptember 22. óta lakik Belgiumban. Az a körülmény, hogy anyagi előnyökben részesült olyan szolgálati lakás formájában, amelynek bérleti díját és energiafogyasztását a Lengyel Köztársaság NATO melletti állandó képviselete fizette, nem bizonyíthatja, hogy a származási országával olyan kapcsolatot tartott volna fenn, amely a belgiumi beilleszkedését teljesen kizárja. Másként fogalmazva, e költségeknek a Lengyel Köztársaság általi átvállalása nem jelenti azt, hogy e lakás ne lehetett volna tartós jelleggel a felperes érdekeltségeinek állandó vagy szokásos központja Belgiumban.
57 A költségek átvállalása abban sem akadályozta meg a felperest, hogy társadalmi kapcsolatokat alakítson ki Belgiumban. Ily módon az a tény, hogy a felperes a férje Lengyelországba való visszatérését követően a fiával együtt Belgiumban maradt a tanulmányai folytatása érdekében, a beilleszkedést valószínűsítő körülménynek minősül. Szintén e beilleszkedést valószínűsítő körülménynek minősül az a tény, hogy a felperes – bár még diplomáciai jogállással rendelkezett – átmenetileg együttműködött egy képzési tevékenységet végző brüsszeli egyesülettel, és ily módon részt vett a jövőbeli alkalmazási helye szerinti ország szövetségi hálózatában.
58 E tekintetben, és harmadszor, a felperes pontosan arra hivatkozik, hogy az társalgási klubok szervezése nem minősült a személyzeti szabályzat VII. melléklete 4. cikke (1) bekezdésének a) pontja értelmében vett foglalkozásnak, és az alapján nem lehet vélelmezni, hogy szándékában állt volna Belgiumba áthelyezni az érdekeltségeinek állandó központját. Ez a tevékenység igen korlátozott volt, és annak alapján csak költségtérítésben részesült. A Bizottság álláspontja szerint keresőtevékenységről volt szó.
59 Ugyanakkor nem szabad szem elől téveszteni, hogy noha a foglalkozás a személyzeti szabályzat VII. melléklete 4. cikke (1) bekezdésének a) pontjában hivatkozott objektív szempontnak minősül az újonnan felvett tisztviselők és alkalmazottak helyzetének figyelembevétele során (lásd ebben az értelemben: 2019. február 28‑i Pozza kontra Parlament ítélet, T‑216/18, nem tették közzé, EU:T:2019:118, 25. pont) azt azonban csak példaként említi (2007. június 21‑i Bizottság kontra Hosman‑Chevalier ítélet, C‑424/05 P, EU:C:2007:367, 35. pont; 2018. július 13‑i Quadri di Cardano kontra Bizottság ítélet, T‑273/17, EU:T:2018:480, 44. pont). Ezért a tisztviselő vagy az alkalmazott részvétele a jövőbeli alkalmazási helye szerinti ország egyesületi tevékenységében bizonyos esetekben, egyebek mellett, az érintett beilleszkedését valószínűsítő körülménynek minősül.
60 Negyedszer a felperes felhívja a figyelmet arra, hogy csak a diplomata útlevelének 2013. június 16‑án történt visszaadását követően vették fel a belga népesség‑nyilvántartásba.
61 Mindazonáltal, noha a valamely település lakossági névjegyzékébe történő bejegyzés az érintett azon akaratát és szándékát mutatja, hogy a lakóhelyeként és az érdekeltségeinek tartós és állandó központjaként az említett helyet határozza meg (2007. szeptember 26‑i Salvador Roldán kontra Bizottság végzés, F‑129/06, EU:F:2007:166, 60. pont), ez a bejegyzés olyan formális elem marad, amelyből a jelen ügyben nem lehet arra következtetni, hogy a felperes korábban nem rendelkezett tényleges lakóhellyel Belgiumban, különösen a jelen ügy körülményei között nem, amelyben e lakóhely fennállása egyébként nem vitatott.
62 Ötödször a felperes azt állítja, hogy azon időszak alatt, amíg a férje nagykövetségi alkalmazotti feladatot látott el Belgiumban, megőrizte a Lengyelországgal fennálló tartós kötelékeket.
63 A felperes tehát azt állítja, hogy Lengyelországban megtartotta az ingatlantulajdonát, és megőrizte a lengyel telefonszámát. 2013‑ig folytatott Lengyelországban foglalkozási tevékenységet nyelvtanárként és hiteles fordítóként, és ott továbbra is adózott.
64 Mindazonáltal az a tény, hogy a felperes adóügyi illetékesség szerinti lakóhelye a származási országban van, és az a tény, hogy ott rendelkezik érdekeltségekkel és vagyontárgyakkal, nem teszik lehetővé annak bizonyítását, hogy a felperes szokásos lakóhelye ebben az országban található (lásd ebben az értelemben: 2007. szeptember 26‑i Salvador Roldán kontra Bizottság végzés, F‑129/06, EU:F:2007:166, 59. pont). Ez még inkább így van abban az esetben, ha a származási országban adózási célból bevallott jövedelmek külföldön folytatott keresőtevékenységből erednek. A tárgyalás során a felperes pontosan azt fejtette ki, hogy Belgiumból folytatott a lengyel bíróságok részére hiteles fordítóként önálló tevékenységet, és hogy emiatt vallott be a 2012. év tekintetében 2664,64 lengyel złoty (PLN) (hozzávetőleg 650 euró) szakmai jövedelmet. A felperes a tárgyaláson azt is kifejtette, hogy 2014‑ben kérte a lengyel cégjegyzékből való törlését, és hogy az ezen év tekintetében bevallott 54 289,16 PLN (körülbelül 12 700 euró) összeg annak a munkabérnek felel meg, amelyet az említett évben Belgiumban egy, a Bizottság részére szolgáltatásokat nyújtó belga társaságnál való foglalkoztatására tekintettel kapott.
65 A lengyel telefonszám megtartása úgyszintén nem teszi lehetővé annak bizonyítását, hogy a felperes Lengyelországban megtartotta volna az érdekeltségeinek központját, annál is inkább, mivel – amint azt a felperes a tárgyaláson előadta – mobiltelefon‑számról volt szó, amelyet tehát Belgium területéről is lehet használni.
66 Hatodszor a felperes kifejti, hogy mindig nemzetközi intézményi környezetben dolgozott, először 2011. január 7‑től 2011. december 31‑ig a Lengyel Köztársaság Európai Unió melletti állandó képviseletén, majd 2014. június 16‑tól 2017. augusztus 31‑ig a Bizottságnál. Azt állítja, hogy az a tény, hogy ily módon nemzetközi környezetben dolgozott, és hogy a magánszektorban semmilyen tevékenységet nem folytatott, a belga társadalomba való beilleszkedésére vonatkozó valamennyi vélelmet gyengíti.
67 Mindazonáltal, és amint azt maga a felperes is elismeri, a Bizottságnál csak az ezen intézmény részére szolgáltatásokat nyújtó két belga társasággal kötött, két egymást követő szerződés keretében végzett foglalkozási tevékenységet. Márpedig az ítélkezési gyakorlat kizárja a személyzeti szabályzat VII. melléklete 4. cikke (1) bekezdése a) pontja második francia bekezdése utolsó mondatának hatálya alól azokat a háromoldalú helyzeteket, amelyekben az új tisztviselő vagy az új alkalmazott korábban az uniós intézményeknél dolgozott ugyan, de azon magántársaságok részére, amelyeknél munkaviszonyban állt (2019. február 28‑i Pozza kontra Parlament ítélet, T‑216/18, nem tették közzé, EU:T:2019:118, 51. pont). Ezért a tény, hogy a felperes a Bizottságnál e körülmények között folytatott foglalkozási tevékenységet, nem tekinthető azt valószínűsítő körülménynek, hogy a felperes a referencia–időszak során nem illeszkedett be Belgiumban.
68 Ami a felperesnek a Lengyel Köztársaság Európai Unió melletti állandó képviseletén végzett munkáját illeti, ez a referencia–időszakot megelőzően történt. Az tehát nem lehetett meghatározó befolyással a munkaszerződések megkötésére jogosult hatóság arra vonatkozó értékelésére, hogy a felperes az említett időszakban beilleszkedett‑e Belgiumban, vagy sem.
69 A fentiekre tekintettel a jogalap második része nem megalapozott, és azt teljes egészében el kell utasítani.
70 Ennélfogva a keresetet el kell utasítani.
A költségekről
71 Az eljárási szabályzat 134. cikk (1) bekezdés alapján a Bíróság a pervesztes felet kötelezi a költségek viselésére, ha a pernyertes fél ezt kérte. Mivel a felperes pervesztes lett, a Bizottság kérelmének megfelelően kötelezni kell a költségek viselésére.
A fenti indokok alapján
A TÖRVÉNYSZÉK (ötödik tanács)
a következőképpen határozott:
1) A Törvényszék a keresetet elutasítja.
2) A Törvényszék Katarzyna Wywiał‑Prządát kötelezi a költségek viselésére.
Kihirdetve Luxembourgban, a 2019. november 28‑i nyilvános ülésen.
Aláírások