Ideiglenes változat
MACIEJ SZPUNAR
FŐTANÁCSNOK INDÍTVÁNYA
Az ismertetés napja: 2024. április 11.(1)
C‑600/22. P. sz. ügy
Carles Puigdemont i Casamajó,
Antoni Comín i Oliveres
kontra
Európai Parlament
„Fellebbezés – Intézményi jog – Az Európai Parlament tagjai – Az Európai Parlament megválasztott tagjainak minősülő fellebbezőktől a parlamenti helyük elfoglalását megtagadó és őket valamennyi kapcsolódó jogtól megfosztó határozatok – Megsemmisítés iránti és kártérítési kereset”
Bevezetés
1. A jelen jogvita alapját képező tényállás a Katalóniában (Spanyolország) 2017. október 1‑jén tartott, önrendelkezésről szóló népszavazásra, valamint ezen esemény jogi és politikai következményeire vezethető vissza. A Bíróságnak már volt alkalma arra, hogy az uniós jog szempontjából megvizsgálja e tények következményeit, mivel a szóban forgó eseményekben részt vevő bizonyos személyek sikeresen részt vettek az európai parlamenti választásokon.
2. A Bíróság a Junqueras Vies ítéletében(2) többek között arról az időpontról határozott, amikor egy megválasztott jelölt megszerzi az európai parlamenti képviselői jogállását. A jelen fellebbezés nagyrészt ezen ítélet értelmezésére és az abból levonható következtetésekre vonatkozik.
3. A Bíróság kívánságának megfelelően a jelen indítványban a fellebbezés első jogalapjára fogok összpontosítani, amely a jelen ügyben a legnagyobb jelentőséggel bír, és amely alkotmányos jellegű kérdéseket vet fel az uniós jog – a parlamenti képviselők jogállása, valamint e képviselők megválasztása tekintetében az Unió és a tagállamok közötti hatáskörmegosztás – szempontjából. Ez ugyanakkor egyben az a jogalap is, amelyre a felek beadványaik legnagyobb részében foglalkoznak.
Jogi háttér
4. Az EUSZ‑hez és az EUMSZ‑hez csatolt, az Európai Unió kiváltságairól és mentességeiről szóló (7. sz.) jegyzőkönyv(3) (a továbbiakban: jegyzőkönyv) 9. cikke előírja:
„Az Európai Parlament ülésszakjainak ideje alatt, az Európai Parlament tagjai:
a) saját államuk területén a parlamentjük tagjaira vonatkozó mentességet élvezik,
b) a többi tagállam területén mentességet élveznek mindenfajta őrizetbe vételre és bírósági eljárásra vonatkozó intézkedés alól.
A mentesség akkor is megilleti a tagokat, amikor az Európai Parlament üléseinek helyére utaznak, illetve onnan visszatérnek.
Nem lehet hivatkozni a mentességre olyan esetben, amikor valamely tagot bűncselekmény elkövetésében tetten érnek, továbbá a mentesség nem akadályozhatja meg az Európai Parlamentet azon jogának gyakorlásában, hogy valamely tagjának mentességét felfüggessze.”
5. A 2002. június 25-i és szeptember 23‑i 2002/772/EK, Euratom tanácsi határozattal(4) módosított, 1976. szeptember 20‑i 76/787/ESZAK, EGK, Euratom tanácsi határozathoz(5) csatolt, az Európai Parlament képviselőinek közvetlen és általános választójog alapján történő választásáról szóló okmány (a továbbiakban: választási okmány) az uniós jog szintjén szabályozza az európai parlamenti választásokat. Ezen okmány 8. cikkének első bekezdése a következőképpen rendelkezik:
„Ezen okmány rendelkezéseire is figyelemmel, a választási eljárásra az egyes tagállamok saját nemzeti rendelkezései az irányadók.”
6. Az említett okmány 12. cikke értelmében:
„A képviselők mandátumát az Európai Parlament igazolja. Ennek során az Európai Parlament tudomásul veszi a tagállamok által hivatalosan kihirdetett választási eredményeket, és dönt az ezen okmány rendelkezései alapján esetlegesen felmerülő minden vitás esetben, kivéve azokat, amelyek az ezen okmányban említett nemzeti szabályokból erednek.”
7. Ugyanezen okmány 13. cikkének (1) bekezdése a következőképpen rendelkezik:
„Az európai parlamenti tagok helye megüresedik, amikor az Európai Parlament tagjának megbízatása lemondás, elhalálozás, vagy a mandátum visszavonása miatt megszűnik.”
8. A Parlament belső szervezetét eljárási szabályzata szabályozza. A kilencedik parlamenti ciklusra (2019–2024) alkalmazandó szabályzat (a továbbiakban: eljárási szabályzat) 3. cikke a következőképpen rendelkezik:
„(1) [A] parlamenti választások után [a Parlament elnöke] felkéri a tagállamok illetékes hatóságait, hogy késedelem nélkül értesítsék a Parlamentet a megválasztott képviselők nevéről annak érdekében, hogy a választásokat követő első ülés megnyitásától kezdve valamennyi képviselő elfoglalhassa helyét a Parlamentben.
A [Parlament elnöke] egyúttal felhívja e hatóságok figyelmét [a választási] okmány vonatkozó rendelkezéseire, és felkéri őket, hogy tegyék meg a megfelelő intézkedéseket [a] parlamenti képviselői megbízatással való bármilyen összeférhetetlenség elkerülése érdekében.
(2) Minden képviselő, akinek a megválasztásáról értesítették a Parlamentet, parlamenti helyének elfoglalását megelőzően írásbeli nyilatkozatot tesz arról, hogy a [választási] okmány 7. cikkének (1) vagy (2) bekezdése értelmében nincs más olyan tisztsége, amely összeférhetetlen [a] parlamenti képviselői megbízatással. A parlamenti választások után ezt a nyilatkozatot – amennyiben lehetséges – a Parlament választásokat követő első ülését megelőzően legkésőbb hat nappal meg kell tenni. A képviselői mandátum vizsgálatának befejezéséig, illetve bármely vitás ügyben történő határozat meghozataláig, és feltéve, hogy a képviselő előzőleg aláírta az említett írásbeli nyilatkozatot, a képviselő elfoglalhatja helyét a Parlamentben és szerveiben, és minden ehhez kapcsolódó jog megilleti.
Ha a nyilvánosság számára rendelkezésre álló forrásokból igazolható tények alapján megállapításra kerül, hogy a képviselő [a] parlamenti képviselői megbízatással a [választási] okmány 7. cikkének (1) vagy (2) bekezdése értelmében összeférhetetlen tisztséggel rendelkezik, a Parlament – az elnöke által nyújtott tájékoztatás alapján – megállapítja a képviselői hely megüresedését.
(3) Az illetékes bizottság jelentése alapján a Parlament haladéktalanul megvizsgálja a mandátumokat, és határoz az újonnan megválasztott képviselők mandátumának érvényességéről, valamint [a választási] okmány rendelkezéseinek értelmében minden más, a Parlament hatáskörébe utalt vitáról, kivéve azokat, amelyek az említett okmány értelmében az abban említett nemzeti szabályok kizárólagos hatálya alá tartoznak.
A bizottság jelentése a tagállamoknak a választások teljes eredményét tartalmazó hivatalos értesítésén alapul, amely tartalmazza a megválasztott jelöltek és a lehetséges helyettesek neveit a szavazási eredmények szerinti rangsorban.
A képviselői mandátum kizárólag abban az esetben nyilvánítható érvényesnek, ha az e cikk, valamint az ezen eljárási szabályzat I. melléklete szerint szükséges írásbeli nyilatkozatokat megtették.
[...]”
A jogvita előzményei, a megtámadott ítélet, a Bíróság előtti eljárás és a felek kérelmei
9. Fellebbezésükkel Carles Puigdemont i Casamajó és Antoni Comín i Oliveres az Európai Unió Törvényszéke 2022. július 6‑i Puigdemont i Casamajó és Comín i Oliveres kontra Parlament ítéletének (T‑388/19, a továbbiakban: megtámadott ítélet, EU:T:2022:421) hatályon kívül helyezését kérik, amely ítéletben a Törvényszék mint elfogadhatatlant elutasította a Parlament elnökének az újonnan megválasztott európai parlamenti képviselők számára biztosított fogadási és segítségnyújtási szolgáltatást tőlük megtagadó, 2019. május 29‑i utasításának (a továbbiakban: 2019. május 29‑i utasítás),(6) valamint a fellebbezőkhöz intézett 2019. június 27‑i levélben szereplő, az európai parlamenti képviselői minőség számukra való elismerése, illetve a Parlament eljárási szabályzatának 8. cikke alapján a mentelmi joguk érvényesítésére irányuló sürgős intézkedés meghozatala Parlament elnöke általi megtagadásának (a továbbiakban: 2019. június 27‑i jogi aktus) megsemmisítésére irányuló keresetüket.
A jogvita előzményei
10. A jogvita előzményeit a megtámadott ítélet 13–36. pontja ismerteti. Azok a következőképpen foglalhatók össze.
11. C. Puigdemont Casamajó a Generalitat de Cataluña (Katalónia regionális kormánya, Spanyolország) elnöke, A. Comín Oliveres pedig a Gobierno autonómico de Cataluña (Katalónia autonóm kormánya, Spanyolország) tagja volt a 2017. szeptember 6‑i Ley 19/2017 del Parlamento de Cataluña, reguladora del referéndum de autodeterminación (Katalónia parlamentjének az önrendelkezésről szóló népszavazásról szóló 19/2017. sz. törvénye),(7) és a 2017. szeptember 8‑i Ley 20/2017 del Parlamento de Cataluña, de transitoriedad jurídica y fundacional de la República (Katalónia parlamentjének a köztársaság átmeneti jogi helyzetéről és alapításáról szóló 20/2017. sz. törvénye)(8) elfogadásának időpontjában, valamint azon önrendelkezésről szóló népszavazás 2017. október 1‑jei megtartásakor, amelyet e két törvény közül az első írt elő, amelynek rendelkezéseit a Tribunal Constitucional (alkotmánybíróság, Spanyolország) egyik határozata alapján időközben felfüggesztették.
12. Az említett törvények elfogadását és az említett népszavazás megtartását követően a Ministerio fiscal (ügyészség, Spanyolország), az Abogado del Estado (az állam jogi képviselője, Spanyolország) és a Partido político VOX (VOX politikai párt, Spanyolország) büntetőeljárást indított többek között a fellebbezők ellen, akiknek azt róják fel, hogy olyan cselekményeket követtek el, amelyek többek között a „zendülés” és a „hűtlen kezelés” bűncselekményi tényállását valósítják meg. 2018. július 9‑i végzésével a Tribunal Supremo (legfelsőbb bíróság, Spanyolország) a fellebbezők Spanyolországból történő elmenekülését követően megállapította a fellebbezők távollétét, és felfüggesztette a velük szemben indított büntetőeljárást, amíg meg nem találják őket.
13. A fellebbezők ezt követően a 2019. május 26‑án Spanyolországban tartott parlamenti választásokon jelöltként indultak, és megválasztották őket.
14. 2019. május 29‑i utasításával a Parlament elnöke arra utasította ezen intézmény főtitkárát, hogy egyrészt tagadja meg a Spanyolországban megválasztott valamennyi jelölttől a „welcome village” igénybevételének lehetőségét, valamint a Parlamentbe újonnan megválasztott jelöltek számára az intézmény által biztosított segítségnyújtást (a továbbiakban: különleges fogadási szolgáltatás), továbbá függesszék fel az akkreditációjukat, amíg a Parlament a választási okmány 12. cikkének megfelelően hivatalosan megerősítést nem kap a megválasztásukról.
15. 2019. június 13‑án a Junta Electoral Central (központi választási tanács, Spanyolország) elfogadta „A 2019. május 26‑án tartott választásokon megválasztott európai parlamenti képviselők kihirdetéséről” szóló határozatot(9) (a továbbiakban: 2019. június 13‑i kihirdetés). E kihirdetésben az szerepelt, hogy a központi választási tanács nemzeti szinten újraszámolta a szavazatokat, kiosztotta a képviselői helyeket az egyes képviselőjelöltek részére, és kihirdette a megválasztott jelöltek nevét, akik között szerepeltek a fellebbezők is. Az is szerepelt benne, hogy a megválasztott jelöltek 2019. június 17-én esküt tesznek a spanyol alkotmány tiszteletben tartására, amelyet az 1985. június 19‑i Ley orgánica 5/1985 del Régimen Electoral General (az általános választási rendszerről szóló 5/1985. sz. alkotmányos törvény, a továbbiakban: választási törvény)(10) 224. cikkének (2) bekezdése ír elő.
16. 2019. június 14‑i levelükben a fellebbezők azt kérték a Parlament elnökétől, hogy vegye tudomásul a 2019. május 26‑i választásoknak a 2019. június 13‑i kihirdetésben szereplő eredményeit, vonja vissza a 2019. május 29‑i utasítást annak érdekében, hogy bejuthassanak a Parlament helyiségeibe és igénybe vehessék a különleges fogadási szolgáltatást, valamint tegye lehetővé számukra, hogy beiktassák őket, és 2019. július 2-tól – a választásokat követő első plenáris ülés megnyitásának napjától – élvezhessék a Parlament tagjaként fennálló jogállásukhoz kapcsolódó jogokat.
17. 2019. június 15‑én a Tribunal Supremo (legfelsőbb bíróság) vizsgálóbírója elutasította a fellebbezőknek a spanyol büntetőbíróságok által a jelen indítvány fenti 12. pontjában említett büntetőeljárás velük szemben történő lefolytatása érdekében ellenük kibocsátott nemzeti elfogatóparancsok visszavonására irányuló kérelmét. 2019. június 20‑án a központi választási tanács megtagadta a fellebbezőktől azt a lehetőséget, hogy a spanyol választási törvény 224. cikkének (2) bekezdésében előírt esküt Belgiumban közjegyző előtt tett írásbeli nyilatkozat vagy Belgiumban kiállított közjegyzői okiratban kijelölt meghatalmazottak útján tegyék le, mivel álláspontja szerint személyesen kell esküt tenni.
18. 2019. június 17‑én a központi választási tanács közölte a Parlamenttel a Spanyolországban megválasztott jelöltek listáját (a továbbiakban: 2019. június 17‑i értesítés), amelyen nem szerepeltek a fellebbezők nevei. 2019. június 20‑án a központi választási tanács arról tájékoztatta a Parlamentet, hogy a fellebbezők nem tették le a spanyol alkotmány tiszteletben tartására vonatkozó esküt, és hogy a spanyol választási törvény 224. cikkének (2) bekezdésével összhangban megállapította a Parlamentben számukra kiosztott képviselői helyek megüresedését, és az eskü letételéig ideiglenesen felfüggesztette a tisztségükkel járó valamennyi kiváltságot (a továbbiakban: 2019. június 20‑i értesítés).
19. 2019. június 27‑i levelében (a továbbiakban: 2019. június 27‑i levél) a Parlament elnöke válaszolt többek között a 2019. június 14‑i levélre, lényegében jelezve a fellebbezőknek, hogy nem tudja őket a Parlament jövőbeli tagjaiként kezelni, mivel nevük nem szerepel a megválasztott jelöltek spanyol hatóságok által hivatalosan közölt listáján.
20. A fellebbezők 2019. június 28‑án keresetben (amelyet T‑388/19. számon vettek nyilvántartásba) kérték a Törvényszéktől, hogy egyrészt semmisítse meg a 2019. május 29‑i utasítást, másrészt semmisítse meg az álláspontjuk szerint a 2019. június 27‑i levélben foglalt különböző jogi aktusokat, vagyis először is a 2019. május 26‑i választások eredményei tudomásulvételének a Parlament elnöke általi megtagadását, másodszor, a Parlament elnökének bejelentését a fellebbezőknek kiosztott képviselői helyek megüresedéséről, harmadszor, a Parlament elnöke részéről annak megtagadását, hogy lehetővé tegye számukra, hogy a 2019. május 26‑i választásokat követő első ülés megnyitásától kezdve betölthessék tisztségüket, gyakorolhassák az európai parlamenti képviselői mandátumot, és elfoglalhassák helyüket a Parlamentben, valamint negyedszer, a Parlament elnöke részéről annak megtagadását, hogy az eljárási szabályzat 8. cikke alapján sürgősen kezdeményezze a kiváltságaik és mentességeik érvényesítését.
21. Ugyanezen a napon a fellebbezők a keresetükkel együtt ideiglenes intézkedés iránti kérelmet is benyújtottak, amely a Parlament azon különböző határozatai végrehajtásának felfüggesztésére irányult, amelyekben a Parlament úgy foglalt állást, hogy nem ismeri el a fellebbezők parlamenti képviselői jogállását. Azt is kérték, hogy szólítsák fel a Parlamentet arra, hogy tegyen meg minden szükséges intézkedést, beleértve a jegyzőkönyv 9. cikke szerinti kiváltságaik és mentességeik megerősítését is annak érdekében, hogy a választásokat követő első ülés megnyitásakor elfoglalhassák helyüket a Parlamentben. A Törvényszék elnöke a 2019. július 1‑jei Puigdemont i Casamajó és Comín i Oliveres kontra Parlament végzésével(11) elutasította az ideiglenes intézkedés iránti kérelmet.
22. A Junqueras Vies ítéletben a Bíróság többek között megállapította, hogy az a személy, akinek az Európai Parlamentbe való megválasztását hivatalosan kihirdették, de akinek nem engedélyezték, hogy e kihirdetést követően a belső jog által előírt bizonyos követelményeket teljesítsen, valamint hogy megjelenjen az Európai Parlamentben az említett intézmény első ülésén való részvétel céljából, olyan személynek minősül, aki a jegyzőkönyv 9. cikkének második bekezdése alapján mentességben részesül.
23. A 2019. december 20‑i Puigdemont i Casamajó és Comín i Oliveres kontra Parlament végzésével(12) a Bíróság elnökhelyettese hatályon kívül helyezte a Törvényszék elnökének az ideiglenes intézkedés iránti kérelmet elutasító 2019. július 1‑jei végzését, az ügyet visszautalta elé, a költségekről pedig nem határozott.
24. A 2020. január 13‑i plenáris ülésen a Parlament úgy határozott, hogy a Junqueras Vies ítéletet követően tudomásul veszi a fellebbezők 2019. július 2‑i hatállyal történő parlamenti megválasztását (a továbbiakban: 2020. január 13‑i határozat).
25. 2020. március 19‑i Puigdemont i Casamajó és Comín i Oliveres kontra Parlament végzésében(13) a Törvényszék elnöke a visszautalás alapján eljárva megállapította, hogy a 2020. január 13‑i határozatra tekintettel az ideiglenes intézkedés iránti kérelemről már nem szükséges határozni, a költségekről pedig nem határozott.
A megtámadott ítélet
26. A Törvényszék 2022. július 6‑án hirdette ki a megtámadott ítéletet.
27. A Törvényszék a megtámadott ítélet 70. pontjában megállapította, hogy a fellebbezők keresete egyrészt a 2019. május 29‑i utasítás megsemmisítésére, másrészt pedig a 2019. június 27‑i jogi aktus megsemmisítésére vonatkozott, amellyel a Parlament elnöke megtagadta a fellebbezők ezen képviselői jogállásának elismerését, ami lényegében a 2019. június 27‑i levélben szerepel.
28. A 2019. június 27‑i jogi aktust illetően a Törvényszék többek között megállapította, hogy az, hogy a fellebbezők nem tudtak hivatalba lépni, mandátumukat gyakorolni és elfoglalni helyüket a Parlamentben, nem ebből a jogi aktusból, hanem a spanyol jognak a 2019. június 17‑i és 20‑i értesítésekben tükröződő alkalmazásából ered, amelyek tekintetében sem a Parlament elnöke, sem a Parlament semmilyen mérlegelési mozgástérrel nem rendelkezik (a megtámadott ítélet 146. pontja). Egyébiránt a fellebbezők kiváltságainak és mentességeinek megerősítésére és védelmére irányuló intézkedések elfogadásának hiányát illetően a Törvényszék lényegében úgy ítélte meg, hogy e hiány nem tekinthető úgy, mint amely a 2019. június 27‑i jogi aktusból ered (lásd többek között a megtámadott ítélet 157. és 166. pontját). A Törvényszék tehát e jogi aktus vonatkozásában elfogadhatatlannak ítélte a keresetet, azzal az indokkal, hogy az említett jogi aktus nem vált ki olyan kötelező joghatásokat, amelyek érinthetik a fellebbezők érdekeit, és ezért nem támadható meg keresettel (a megtámadott ítélet 167. pontja).
29. Ami a 2019. május 29‑i utasítást illeti, a Törvényszék úgy ítélte meg, hogy az nem akadályozta meg a fellebbezőket abban, hogy megtegyék a tisztségük betöltéséhez szükséges adminisztratív lépéseket és így nem ebből következett, hogy nem tudták a választásokat követő első parlamenti ülés megnyitásától gyakorolni mandátumukat. Az legfeljebb a tisztségük betöltése céljából a Parlament által történő segítségnyújtástól fosztotta meg őket (a megtámadott ítélet 184. és 185. pontja). A Törvényszék tehát a 2019. május 29‑i utasításra vonatkozó keresetet ugyanazon indokok alapján utasította el mint elfogadhatatlant, mint amelyek a 2019. június 27‑i jogi aktusra vonatkoznak (a megtámadott ítélet 186. és 187. pontja).
A Bíróság előtti eljárás és a felek kérelmei
30. 2022. szeptember 16‑án a fellebbezők fellebbezést nyújtottak be a megtámadott ítélettel szemben. A Parlament és a Spanyol Királyság 2022. december 8‑án, illetve 7‑én nyújtotta be válaszbeadványát. A Bíróság elnöke határozatával engedélyezte a felek számára válasz és viszonválasz benyújtását.
31. Fellebbezésükben a fellebbezők azt kérik, hogy a Bíróság:
– helyezze hatályon kívül a megtámadott ítéletet;
– utalja vissza az ügyet a Törvényszék elé, vagy másodlagosan semmisítse meg a vitatott határozatokat, és
– a Parlamentet és a Spanyol Királyságot kötelezze a költségek viselésére, vagy másodlagosan a költségekről jelenleg ne határozzon.
32. A Parlament és a Spanyol Királyság azt kéri, hogy a Bíróság:
– a fellebbezést mint elfogadhatatlant, vagy másodlagosan mint megalapozatlant utasítsa el, és
– a fellebbezőt kötelezze a fellebbezési eljárás költségeinek viselésére.
33. A Bíróság úgy határozott, hogy az ügyet tárgyalás tartása nélkül bírálja el.
Elemzés
34. Fellebbezésük alátámasztására a fellebbezők négy jogalapot hoznak fel. Amint azt már jeleztem, a Bíróság kívánságának megfelelően indítványomban a fellebbezés első jogalapjára összpontosítok. E jogalap megalapozottságának elemzése előtt azonban meg kell vizsgálni a Parlament és a Spanyol Királyság által a jelen fellebbezés elfogadhatóságával kapcsolatban felhozott kétségeket.
A fellebbezés elfogadhatóságáról
35. A Parlament és a Spanyol Királyság lényegében azzal az indokkal vitatja a jelen fellebbezés egészének elfogadhatóságát, hogy a fellebbezők nem jelölték meg pontosan a megtámadott ítélet vitatott pontjait, és nem támasztották alá megfelelően jogalapjaikat, hogy a fellebbezés nem világos és érthető, és a fellebbezők valójában a Törvényszék által elbírált ügy újbóli vizsgálatát kérik, kizárólag megismételve a Törvényszék előtt előadott érveket. Egyébiránt a Parlament és a Spanyol Királyság számos konkrét jogalap és érv elfogadhatóságát vitatja.
36. A fellebbezők válaszukban cáfolják ezeket a kifogásokat, és lényegében azt állítják, hogy a Parlament tévesen értelmezte, sőt elferdítette a fellebbezésüket.
37. Számomra nem tűnik úgy, hogy a jelen fellebbezést mint elfogadhatatlant teljes egészében el kellene utasítani. Az kétségtelenül igaz, hogy az helyenként zavaros és ismétlődő. Ugyanakkor a Parlament és a Spanyol Királyság állításával ellentétben a fellebbezők a Bíróság eljárási szabályzata 169. cikke (2) bekezdésének megfelelően pontosan megjelölik a megtámadott ítélet azon pontjait, amelyeket vitatnak, illetve a véleményük szerint a Törvényszék által elkövetett téves jogalkalmazásokat, valamint az álláspontjuk alátámasztására szolgáló jogi érveket is. Ezzel szemben az eljárási szabályzat nem követeli meg, hogy a fellebbezés jogalapjait és érveit előre meghatározott sorrend vagy logika szerint terjesszék elő. Ily módon, bár a jelen fellebbezés egyes jogalapjai vagy érvei valóban hatástalannak, sőt elfogadhatatlannak bizonyulhatnak, véleményem szerint a fellebbezés egészét illetően nem ez a helyzet.
38. Következésképpen rátérek az első fellebbezési jogalap érdemi elemzésére.
Az első fellebbezési jogalapról
39. Az első fellebbezési jogalap arra vonatkozik, hogy a Törvényszék nem ismerte el egyrészt a 2019. május 29‑i utasítás, másrészt pedig a 2019. június 27‑i jogi aktus megtámadható jogi aktus jellegét. Véleményem szerint ez a második rész bír döntő jelentőséggel a jelen ügy kimenetele szempontjából. Elemzésemet tehát e második résszel kezdem.
A 2019. június 27‑i jogi aktusról
– Előzetes megjegyzések
40. Emlékeztetőül, a megtámadott ítélet 70. pontja értelmében a 2019. június 27‑i jogi aktus abban áll, hogy a Parlament elnöke megtagadta a fellebbezők parlamenti képviselői jogállásának elismerését, amely jogi aktus a 2019. június 27‑i levél testesül meg.
41. E megtagadás abból eredt, hogy a fellebbezőket, noha a 2019. június 13-i kihirdetéssel a Parlamentbe megválasztottnak nyilvánították őket, nem szerepeltették a 2019. június 17‑i kihirdetésben, mivel nem tették le a választási törvény 224. cikkének (2) bekezdésében előírt esküt. Amint azt a jelen indítvány 28. pontjában már említettem, a Törvényszék úgy ítélte meg, hogy az, hogy a fellebbezők nem gyakorolhatták mandátumukat, nem a 2019. június 27‑i jogi aktusból fakadt, hanem a spanyol jogszabály alkalmazásából, amelyet a Parlament nem vitathat,(14) így e jogi aktus nem vált ki olyan kötelező joghatásokat, amelyek érinthetik a fellebbezők érdekeit, és így nem minősül megtámadható jogi aktusnak.(15)
42. A Parlament válaszbeadványában szereplő érveléshez hasonlóan a fellebbezők érveit nem a fellebbezésben előadott sorrendben, hanem a Törvényszék által a megtámadott ítéletben kifejtett érvelés sorrendjében fogom elemezni. Mivel a fellebbezők mentelmi joga érvényesítésének a Parlament elnöke általi megtagadása, amelyre a 2019. június 27‑i jogi aktus szintén kiterjed, a harmadik és a negyedik jogalap tárgyát képezi, az alábbi fejtegetések és javaslataim nem vonatkoznak e megtagadásra, és nem érintik e jogalapok megalapozottságát.
– A 2019. június 27‑i levél tartalmáról
43. A fellebbezők azt róják fel a Törvényszéknek,(16) hogy elferdítette a tényeket, illetve jogilag tévesen minősítette e tényeket a megtámadott ítélet 81–84. pontjában, amelyekben a Törvényszék a Parlament elnöke által a fellebbezőknek címzett levél tartalmát elemezte; e levél testesíti meg a 2019. június 27‑i jogi aktust.
44. Számomra nem tűnik úgy, hogy a jelen ügyben megállapítható lenne a tények Törvényszék általi elferdítése, mivel e tényeket a 2019. június 27‑i levél szövege foglalja össze. Ugyanakkor a Parlament állításaival ellentétben azt sem gondolom, hogy a megtámadott ítélet e pontjait kizárólag az e levél szövegére vonatkozó ténybeli megállapításként lehetne elemezni. A megtámadott ítélet 76. pontjában ugyanis a Törvényszék kimondta, hogy az ítélkezési gyakorlatra tekintettel valamely jogi aktus arra való alkalmasságát, hogy megsemmisítés iránti kereset tárgyát képezze, olyan objektív kritériumok alapján kell megítélni, „mint az említett aktus tartalma”. Ebben az összefüggésben a Törvényszéknek a megtámadott ítélet 81–84. pontjában szereplő megállapításait tehát nem úgy kell értelmezni, hogy azok pusztán ténybeliek, hanem úgy, hogy azok a 2019. június 27‑i jogi aktust azon levél tartalma alapján minősítik, amelyben e jogi aktus megtestesül.
45. Márpedig a fellebbezők véleményem szerint megalapozottan állítják, hogy ez a minősítés téves. A Törvényszék ugyanis azon állítással, hogy a 2019. június 27‑i levélben a Parlament elnöke csupán tudomásul vette a fellebbezők jogi helyzetét, „amelyről a spanyol hatóságok a 2019. június 17‑i és 20‑i értesítés útján hivatalosan tájékoztatták”, elmulasztotta figyelembe venni e levél valódi jelentését, amely döntő fontosságú a megtámadható jogi aktusként való értékelése szempontjából, vagyis azt, hogy a Parlament elnöke e levélben azon döntését fejezte ki, hogy nem a 2019. június 13‑i kihirdetésben szereplő választási eredményeket, hanem kizárólag a 2019. június 17‑i és 20‑i értesítéseket veszi tudomásul. E határozatot megerősíti a 2019. június 27‑i levél szövege, amely szerint a Parlament elnöke „a spanyol hatóságoktól származó újabb értesítésig” nem tudta a fellebbezőket ezen intézmény jövőbeli tagjaiként kezelni.
46. Ily módon a Törvényszék tévesen alkalmazta a jogot, amikor a 2019. június 27‑i levelet tartalmára tekintettel bármilyen határozati és végleges jellegtől mentesnek minősítette, holott abból egyértelműen következik a Parlament elnökének azon végleges határozata, hogy csak a spanyol hatóságoknak a Parlamentbe megválasztott személyekre vonatkozó értesítéseit veszi figyelembe, és figyelmen kívül hagyja a 2019. június 13‑i kihirdetést. Véleményem szerint ez a téves jogalkalmazás képezi a megtámadott ítélet „eredendő bűnét”, és kihat a Törvényszéknek a 2019. június 27‑i jogi aktus megtámadható jellegére vonatkozó elemzéssel kapcsolatos érvelésének többi részére. Az alábbiakban feltárt téves jogalkalmazások ugyanis csak megerősítik ezt az eredeti hibát.
– A választási okmány 12. cikkének értelmezéséről
47. A fellebbezők ezt követően részletesen felróják a Törvényszéknek,(17) hogy tévesen alkalmazta a jogot a választási okmány 12. cikkének értelmezése során. Ez a kifogás véleményem szerint megalapozott.
48. Először is a megtámadott ítélet 97–114. pontjában a Törvényszék ismertette a választási okmánynak az eljárási szabályzat 3. cikkével együttesen értelmezett és a Bíróság ítélkezési gyakorlata, különösen az Olaszország és Donnici kontra Parlament ítélet(18) fényében értelmezett 12. cikkére vonatkozó értelmezését. E fejtegetéseket követően a Törvényszék arra a következtetésre jutott, hogy „a Parlament tagjai mandátumának vizsgálata érdekében a Parlamentnek a megválasztott jelöltek nemzeti hatóságok által hivatalosan közölt listájára kell támaszkodnia, amely elméletileg a hivatalosan kihirdetett választási eredményekre tekintettel, valamint a nemzeti jog alkalmazásán alapuló esetleges jogviták e hatóságok általi rendezését követően készül”.(19)
49. Ezt követően a megtámadott ítélet 116–119. pontjában a Törvényszék a fent említett rendelkezések ezen értelmezését alkalmazta a jelen ügyre, és arra a következtetésre jutott, hogy a 2019. június 17‑i és 20‑i értesítések a választások hivatalos – „a nemzeti jog alapján felmerülő esetleges jogviták rendezését követően megállapított” –(20) eredményeit tükrözik, így a Parlament elnöke nem rendelkezett hatáskörrel bizonyos jelöltek – köztük a fellebbezők – e listáról való kizárása megalapozottságának felülvizsgálatára, vagyis azt csak tudomásul vehette. Így a Törvényszék azt, hogy a fellebbezők nem tartották tiszteletben a választási törvény 224. cikkének (2) bekezdésében előírt eskütételre vonatkozó kötelezettséget, a választási okmány 12. cikke értelmében vett vitás esetnek tekintette. E megfeleltetés egyértelműen következik a megtámadott ítélet 107. és 108. pontjából, és azt az ítélet 129. pontja kifejezetten megerősítette.(21) Véleményem szerint ez a választási okmány 12. cikkének értelmezése során elkövetett olyan hibának minősül, amely megkérdőjelezheti a Törvényszéknek a 2019. június 27‑i jogi aktusra vonatkozó teljes érvelését.
50. Úgy tűnik számomra, hogy a Törvényszék érvelési hibája a Junqueras Vies ítéletnek a megtámadott ítélet 85. és 86. pontjában szereplő téves értelmezéséből ered. A Törvényszék szerint ugyanis a Bíróság ebben az ítéletben különbséget tett a parlamenti képviselői jogállás és az ahhoz kapcsolódó mandátum gyakorlása között. Így a Törvényszék, miközben a megtámadott ítélet 90. pontjában elismerte, hogy a fellebbezők a 2019. június 13‑i kihirdetéstől kezdve megszerezték a parlamenti képviselők jogállását, ezen ítélet 107. és 108. pontjában azt állíthatta, hogy a választási törvény 224. cikkének (2) bekezdésében előírthoz hasonló kötelezettség be nem tartása megakadályozhatja az e jogállást megszerző személyt abban, hogy ténylegesen ellássa feladatait,(22) és így az említett ítélet 118. pontjában arra a következtetésre juthatott, hogy az ilyen személynek a megválasztott képviselők listájáról való kizárása „a nemzeti jog alapján felmerülő esetleges jogviták [rendezéseként]” igazolható.
51. Ugyanakkor, bár a Junqueras Vies ítéletben a Bíróság különbséget tett az európai parlamenti képviselői jogállás és az ahhoz kapcsolódó mandátum között, ezt csak időbeli szempontból és kizárólag a jegyzőkönyv 9. cikkének első és második bekezdése szerinti parlamenti mentességek alkalmazási időszakainak megkülönböztetése céljából tette, amint az ezen ítélet 77–81. pontjából egyértelműen kitűnik. Ezzel szemben az említett ítéletben semmi nem indokolja azt a következtetést, amely szerint a Bíróság elismerte volna, hogy a parlamenti képviselői jogállást megszerző személyt meg lehet fosztani mandátuma gyakorlásának lehetőségétől, anélkül hogy ezt megelőzően elveszítené e jogállását. Éppen ellenkezőleg, a Junqueras Vies ítélet 65. pontjában a Bíróság gondot fordított annak megállapítására, hogy „a [Parlament] tagjainak a mandátuma [...] e jogállás fő sajátossága”.
52. Kétségtelen, hogy a Junqueras Vies ítélet a parlamenti mentességekre összpontosít, mivel ezek képezték az ezen ítélet alapjául szolgáló ügyben előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdések tárgyát. A Bíróságot az ezen ítéletben elfogadott megoldásra vezető érvelés azonban a „parlamenti tag” fogalmára összpontosít.(23) A spanyol hatóságok éppen ezt a minőséget próbálták megtagadni az alapeljárás felperesétől az ezen ítélet alapjául szolgáló ügyben, és a Bíróság megerősítette, hogy a felperes azt a választási eredmények hivatalos kihirdetésekor és kizárólag annak eredményeként szerezte meg.(24) Ráadásul a Junqueras Vies ítélet 70. pontjában a Bíróság kifejezetten kimondta, hogy „[a] [Parlament] a tagállamok által hivatalosan kihirdetett választási eredmények »tudomásulvételével« szükségszerűen adottnak tekinti, hogy azok a személyek, akiknek a megválasztását hivatalosan kihirdették, ezáltal ezen intézmény tagjaivá váltak, így e személyek vonatkozásában gyakorolnia kell a hatáskörét a mandátumuk igazolásával”.
53. Így nyilvánvaló ellentmondásban áll mind a Junqueras Vies ítélet logikájával, mind annak szövegével, ha úgy tekintjük – amint azt a Törvényszék a megtámadott ítéletben nemcsak a fent említett pontban, hanem az említett ítélet 144. pontjában is tette –, hogy a Parlament tagjának jogállása megkülönböztethető az ahhoz kapcsolódó mandátum gyakorlásától, így valamely személyt e jogállás megőrzése mellett meg lehet akadályozni e mandátum gyakorlásában. Az ilyen megoldás elfogadása azzal a következménnyel járna, hogy teljesen megfosztaná ezt az ítéletet a hatékony érvényesüléstől, mivel az lehetővé tenné a tagállamok számára, hogy szabadon döntsenek arról, hogy a megválasztott személyek közül ki gyakorolhatja ténylegesen a mandátumot, amit ezen ítélet éppen megakadályozni kívánt.
54. A Junqueras Vies ítélet téves értelmezése azt eredményezte, hogy a Törvényszék a megtámadott ítélet 118. pontjában tévesen alkalmazta a jogot a választási okmány, különösen annak 12. cikke értelmezése során.
55. E cikknek a Bíróság által többek között a Donnici ítéletben rögzített értelmezéséből az következik, hogy az Európai Parlamentnek tudomásul kell vennie az érintett tagállam részéről a választások eredményének kihirdetését, mivel nemzeti szinten kell eldönteni az e kihirdetéshez kapcsolódó valamennyi jogi kérdést, beleértve a magához a választási okmányon alapulóktól eltérő esetleges kifogásokat is.(25)
56. Márpedig, amint az a Junqueras Vies ítéletből egyértelműen következik, az eredményeknek a tagállamok általi, a választási okmány 12. cikke és a Donnici ítélet értelmében vett hivatalos kihirdetése és az európai parlamenti képviselői jogállás szorosan összefügg egymással, abban az értelemben, hogy a megválasztottnak nyilvánított személyek e jogállást e kihirdetés időpontjában és kizárólag e kihirdetés ténye alapján szerzik meg.(26) Ebből következik, hogy a Donnici ítélet 55. pontjában hivatkozott, „az említett határozattal kapcsolatos jogi [kérdések]”, valamint a választási okmány 12. cikke értelmében vett „esetlegesen felmerülő vitás esetek” nem mások, mint az érintett személy európai parlamenti tagságával kapcsolatos kérdések.
57. E jogi kérdések és vitás esetek többek között vonatkozhatnak először is a választási okmány 8. cikke értelmében a tagállamok nemzeti rendelkezései által szabályozott választási eljárásra,(27) másodszor a mandátum megszűnésének az ezen okmány 13. cikkének (1) bekezdésében felsorolt eseteire, végül harmadszor a nemzeti jog által az említett okmány 7. cikkének (3) bekezdése alapján előírt összeférhetetlenségi esetekre. Pontosan ez az a három jogszabályhely, ahol a választási okmány az ezen okmány 12. cikkének végén említett nemzeti rendelkezésekre utal. A jogi kérdések vagy vitás esetek megoldása azt eredményezheti, hogy az érintett személy nem szerzi meg vagy elveszíti parlamenti képviselői jogállását, valamint adott esetben a képviselői hely megüresedését is.
58. Ezzel szemben az a helyzet, amikor valamely tagállam nem közli a Parlamenttel az egyébként megválasztottként kihirdetett személy nevét, anélkül hogy e személy mandátumát visszavonná, vagy más módon megkérdőjelezné megválasztásának kihirdetését, nem hasonlítható a választási eredmények kihirdetéséhez vagy a választási okmány 12. cikke értelmében vett vitás esetekhez kapcsolódó ilyen jogkérdéshez. Ez a Bíróság által értelmezett rendelkezés tehát nem követeli meg a Parlamenttől, hogy az ilyen értesítést a megalapozottság értékelése nélkül tudomásul vegye, különösen akkor, ha ez az értesítés nem tükrözi hűen a választási eredmények hivatalos kihirdetését.
59. Márpedig, amint azt a Törvényszék a megtámadott ítélet 90. pontjában megállapította, a felek egyetértenek abban, hogy a fellebbezők a 2019. június 13‑i kihirdetéstől kezdve európai parlamenti képviselői jogállást szereztek, és a Törvényszék által ezen ítélet 108. és 152. pontjában megállapítottaknak megfelelően a spanyol hatóságok nem a mandátumuktól való megfosztásukat, hanem kizárólag kiváltságaik időszakos felfüggesztését hirdették ki.
60. A Törvényszéknek tehát nem az volt a feladata, hogy megoldja az Unió és a tagállamok közötti hatáskörmegosztás problémáját, mivel ez a megosztás egyértelműen következik a Bíróság által értelmezett választási okmányból, hanem az, hogy levonja e megosztás következményeit. Márpedig a fellebbezők megalapozottan róják fel a Törvényszéknek, hogy tévesen alkalmazta a jogot a választási okmány 12. cikkének értelmezése során, amikor a megtámadott ítélet 118. pontjában megállapította, hogy a 2019. június 17‑i és 20‑i értesítések a választásoknak a nemzeti jog alapján felmerülő jogviták rendezését követően megállapított hivatalos eredményeit tükrözik, így a Parlament elnöke nem rendelkezett hatáskörrel azok megalapozottságának felülvizsgálatára. Számomra nem meggyőző a Parlament e kifogásra adott válasza, amely a Törvényszék téves értelmezésének alátámasztására szorítkozik.(28)
61. A Törvényszék érvelésének sarokkövét képezi a megtámadott ítélet 118. pontjában tett azon megállapítása, amely szerint a 2019. június 17‑i és 20‑i értesítések a választási okmány 12. cikke értelmében a választások eredményét tükrözték, így a Parlament csak tudomásul vehette azokat. Az e cikk értelmezése során elkövetett hiba tehát döntő jelentőségű a megtámadott ítéletben a 2019. június 27‑i jogi aktus vonatkozásában elfogadott döntés szempontjából. Ez a megközelítés többek között egyenesen vezet az ezen ítélet 146. és 153. pontjában szereplő következtetésekhez, amelyek szerint a fellebbezőkre nézve a parlamenti képviselői jogállás elismerésének megtagadásával járó különböző következmények nem a 2019. június 27‑i jogi aktusból, hanem a spanyol jognak a 2019. június 17‑i és 20‑i értesítésben tükröződő alkalmazásából eredtek. E téves jogalkalmazás tehát önmagában elegendő az említett ítélet e részének hatályon kívül helyezéséhez.
– A 2020. január 13‑i határozat hatásáról
62. A fellebbezők a megtámadott ítélet 120–123. pontját is vitatják, amelyekben a Törvényszék elutasította azon érvelésüket, amely szerint az, hogy a Parlament a 2020. január 13‑i határozattal engedélyezte a fellebbezők számára, hogy elfoglalják helyüket a Parlamentben annak ellenére, hogy a spanyol hatóságok nem közölték hivatalosan a megválasztásukat, ami a 2019. június 27‑i jogi aktus határozati jellegét bizonyítja.(29)
63. Amint azt a Parlament válaszbeadványában állítja, a 2019. június 27‑i jogi aktust valóban önmagában és objektív kritériumok alapján kell értékelni.
64. Ugyanakkor ellentmondásosnak tűnik egyrészt azt állítani, hogy a Parlamentet kötelezték a 2019. június 17‑i és 20‑i értesítések, és egyáltalán nem rendelkezik mérlegelési mozgástérrel, másrészt pedig azt, hogy a 2020. január 13-i határozattal a Parlament „engedélyezte”(30) a fellebbezők hivatalba lépését. Ha a 2020. január 13‑i határozat határozati jellegű volt, akkor értelemszerűen a 2019. június 27‑i jogi aktus is az volt, kivéve ha megállapítható az előbbi aktus jogellenessége, amit a Törvényszék még csak nem is állított. Ily módon, ellentétben azzal, amit a Törvényszék a megtámadott ítélet 121. pontjában megállapított, a 2020. január 13‑i határozat Parlament általi elfogadása megkérdőjelez bizonyos, a Törvényszék által kifejtett megfontolásokat, nevezetesen az ezen ítélet 82–84., 108. és 118. pontjában szereplő elemeket. A Törvényszék azáltal, hogy nem vette figyelembe azokat a következményeket, amelyek a 2020. január 13‑i határozatból logikusan következnek a 2019. június 27‑i jogi aktus jogi jellegének értékelése során, a megtámadott ítélet indokolása során legalábbis indokolási hibát vétett.
65. Egyébiránt nem vitatott – és a Törvényszék a megtámadott ítélet 121. pontjában hallgatólagosan jelezte is –, hogy a 2020. január 13‑i határozat meghozatalára a Junqueras Vies ítélet nyomán került sor. Márpedig, mivel ez az ítélet ex tunc értelmezi az uniós jogot, annak hatásait a 2019. június 27‑i jogi aktus jogi jellegének értékelése során is figyelembe kellett volna venni, amint azt a fellebbezők helyesen állítják. Jogi helyzetük ugyanis nem változott e jogi aktus elfogadása és a 2020. január 13‑i határozat elfogadása között.
– A választási törvény 224. cikke (2) bekezdésének hatásairól
66. Indokolási hibát rónak fel a Törvényszéknek(31) a megtámadott ítélet 128–131. pontját illetően is, amelyekben válaszolt a fellebbezők azon érveire, amelyek a Spanyol Királyságnak a választási törvény 224. cikkének (2) bekezdéséhez hasonló szabályok elfogadására vonatkozó hatáskörének hiányán, másként fogalmazva e nemzeti rendelkezésnek az uniós jogra tekintettel fennálló jogellenességén alapulnak. A Törvényszék úgy ítélte meg, hogy sem a Parlament, sem ő maga nem rendelkezik hatáskörrel az említett nemzeti rendelkezés vitatására vagy felülvizsgálatára.
67. A fellebbezők által előadott érvekre tekintettel azonban nem magának a szóban forgó nemzeti rendelkezésnek a jogszerűségét kellett megvizsgálni, hanem azokat a következményeket, amelyeket a Spanyol Királyság és a Parlament az e rendelkezés által létrehozott kötelezettség be nem tartásához fűz. Márpedig e következményeket illetően a Törvényszék a megtámadott ítélet 152. pontjában kritika nélkül elfogadta a Spanyol Királyság azon magyarázatát, amely szerint a fellebbezők mandátumait csupán „felfüggesztik”, amíg a 2019. június 20‑i értesítésnek megfelelően nem teszik le a választási törvény 224. cikkének (2) bekezdésében előírt esküt.
68. Ugyanakkor, noha a választási okmány 13. cikke az európai parlamenti képviselő mandátumának megszűnését eredményező több eseményt sorol fel, amelyek közül néhány a tagállamok nemzeti jogának alkalmazásából eredhet, ezen okmány egyetlen rendelkezése sem teszi lehetővé a tagállamok számára, hogy időszakosan felfüggesszék az ilyen mandátum gyakorlását, mivel az erre irányuló bármely kísérlet nyilvánvalóan ellentétes az uniós joggal. Ily módon, mivel a Spanyol Királyság nem rendelkezik hatáskörrel arra, hogy a 2019. június 20‑i értesítéssel felfüggessze a fellebbezők mandátumának gyakorlását, a fellebbezők megalapozottan állítják, hogy a Parlament elnöke volt az, aki a 2019. június 27‑i jogi aktus révén joghatással ruházta fel ezt az értesítést.
– A 2019. június 27‑i jogi aktusra vonatkozó következtetés
69. A megtámadott ítélet 167. és 168. pontjában a Törvényszék arra a következtetésre jutott, hogy a 2019. június 27‑i jogi aktus nem vált ki olyan kötelező joghatásokat, amelyek érinthetik a fellebbezők érdekeit, következésképpen az ezen aktussal szemben benyújtott keresetet mint elfogadhatatlant el kell utasítani.
70. Véleményem szerint a fellebbezők megalapozottan állítják, hogy a Törvényszék erre a következtetésre olyan érvelés eredményeként jutott, amely – amint azt kiemeltem – több hibában szenved: nevezetesen a 2019. június 27‑i levél tartalmának a megtámadott ítélet 81–84. pontjában való téves minősítése, a Junqueras Vies ítéletnek ezen ítélet 85., 86. és 144. pontjában történő téves alkalmazása, a választási okmány 12. cikkének az említett ítélet 118. pontjában történő értelmezése során elkövetett téves jogalkalmazás, a 2020. január 13‑i határozat hatásával kapcsolatos érvelés következetlensége ugyanezen ítélet 116–123. pontjában, végül pedig az, hogy nem vették figyelembe a fellebbezők mandátumai gyakorlása felfüggesztésének jogellenességét a megtámadott ítélet 128–131. pontjában.
71. Valójában a 2019. június 27‑i jogi aktussal a Parlament elnöke, egyrészt a 2019. június 13‑i kihirdetéssel – amelyről annak nyilvános jellege miatt tudomással kellett rendelkeznie –, másrészt pedig a 2019. június 17‑i és 20‑i értesítésekkel kapcsolatban úgy határozott, hogy e két értesítésnek eleget tesz, figyelmen kívül hagyva az említett kihirdetést, és megtagadta a fellebbezők ezen parlamenti képviselői jogállásának elismerését, amely határozatot később a 2020. január 13‑i határozat módosította.
72. A Törvényszék tehát azáltal, hogy megtagadta a 2019. június 27‑i jogi aktus megtámadhatóságának elismerését, megsértette az EUMSZ 263. cikket. Következésképpen a fellebbezés első jogalapjának helyt kell adni, és a megtámadott ítéletet az e jogi aktusra vonatkozó részében hatályon kívül kell helyezni.
A 2019. május 29‑i utasításról
73. Emlékeztetőül, a 2019. május 29‑i utasításban a Parlament elnöke arra utasította a Parlament adminisztratív szolgálatait, hogy tagadják meg a Spanyolországban megválasztott parlamenti képviselőktől a hivatalba lépésükhöz szükséges adminisztratív lépések megkönnyítését célzó különleges fogadási szolgáltatást mindaddig, amíg a spanyol hatóságok hivatalosan nem közlik megválasztásukat.
74. A megtámadott ítélet 169–187. pontjában a Törvényszék elemezte a fellebbezők által a 2019. május 29‑i utasítás megsemmisítése iránti keresetük alátámasztására felhozott jogalapokat. Ezen elemzés végén arra a következtetésre jutott, hogy ez az utasítás nem váltott ki olyan kötelező joghatásokat, amelyek érinthetik a fellebbezők érdekeit, így az azzal szemben benyújtott kereset elfogadhatatlan.
75. A fellebbezők vitatják ezt a következtetést,(32) elsősorban a 2019. május 29‑i utasítás és a 2019. június 27‑i jogi aktus egymástól elválaszthatatlan jellegére hivatkozva, különösen azon állításukra tekintettel, amely szerint a 2019. június 27‑i levél csak tükröz egy jóval korábban hozott határozatot.
76. Ezeket az érveket nem tartom meggyőzőnek. Az kétségtelenül igaz, hogy a Törvényszék, hűen a 2019. június 27‑i jogi aktusra vonatkozó elemzéséhez, a 2019. május 29‑i utasításban szereplő megtagadásból a fellebbezőkre nézve eredő negatív következményeket nem a 2019. május 29‑i utasításnak, hanem a spanyol jog alkalmazásának tulajdonította. Ily módon a Törvényszék a megtámadott ítélet 185. pontjában arra a következtetésre jutott, hogy még ha ez az utasítás joghatásokat is váltott ki a fellebbezők tekintetében, a 2019. június 17‑i értesítéstől kezdve már nem ez volt a helyzet. Márpedig ez a következtetés ugyanúgy téves, mint a megtámadott ítélet 2019. június 27‑i jogi aktus elemzésére vonatkozó része.
77. Ugyanakkor, először is, a fellebbezők érvei nem kérdőjelezhetik meg a Törvényszék azon megfontolását, amely szerint a 2019. május 29‑i utasítással érintett különleges fogadási szolgáltatás nem volt nélkülözhetetlen a parlamenti képviselők hivatalba lépésével kapcsolatos alaki követelmények teljesítéséhez, hanem kizárólag a technikai segítségnyújtás egyik eszközét képezte. Márpedig az ilyen segítségnyújtástól való megfosztás nem befolyásolhatja tartósan az érintettek jogi helyzetét.
78. Másodszor úgy tűnik számomra, hogy az, hogy a fellebbezők nem tudták megtenni a hivatalba lépésükhöz szükséges lépéseket, nem a 2019. május 29‑i utasításból, hanem a 2019. június 27‑i jogi aktusból fakadt. A fellebbezők egyébként hallgatólagosan maguk is megerősítik ezt, amikor azt állítják,(33) hogy e lépések megtételének lehetetlensége a 2020. január 13‑i határozat meghozataláig fennállt, amely határozat – legalábbis részben – hatályon kívül helyezte e jogi aktus joghatásait.
79. Ennélfogva úgy vélem, hogy az első fellebbezési jogalapot, amennyiben az a Törvényszéknek a 2019. május 29‑i utasításra vonatkozó következtetéseire vonatkozik, mint megalapozatlant el kell utasítani.
A fellebbezés első jogalapjára vonatkozó következtetés
80. A fent kifejtettekre tekintettel azt javaslom, hogy a Bíróság adjon helyt az első fellebbezési jogalapnak, és helyezze hatályon kívül a megtámadott ítéletet a 2019. június 27‑i jogi aktusra vonatkozó részében, és e jogalapot az ezt meghaladó részében mint megalapozatlant utasítsa el.
A megsemmisítést követő határozatról
81. Az Európai Unió Bírósága alapokmányának 61. cikke értelmében, ha a fellebbezés megalapozott, az ügyet a Bíróság maga is érdemben eldöntheti, amennyiben a per állása megengedi. A fellebbezők másodlagosan ezt kérik.
82. Ily módon, ha a Bíróság követné azon javaslatomat, hogy adjon helyt az első fellebbezési jogalapnak, és helyezze hatályon kívül a megtámadott ítéletet a 2019. június 27‑i jogi aktusra vonatkozó részében, úgy vélem, hogy a per állása megengedi a határozathozatalt e jogi aktus vonatkozásában. Az említett jogi aktus megtámadható jellegére és jogszerűségére vonatkozó érvek ugyanis átfedik egymást, amint azt a Spanyol Királyság válaszbeadványa is tanúsítja, amely valójában nagyrészt ugyanezen aktus megalapozottságának védelméről szól. Egyébiránt a megtámadott ítéletben foglaltakon kívül semmilyen más ténybeli megállapítás sem tűnik számomra elengedhetetlennek a jogvita megoldásához. Azt javaslom tehát, hogy a Bíróság maga határozzon a 2019. június 27‑i jogi aktus megsemmisítése iránt az elsőfokú eljárás felperesei által benyújtott kérelemről.
A fellebbezők eljáráshoz fűződő érdekéről
83. E kérelem elemzése előtt el kell dönteni, hogy a fellebbezőknek e tekintetben továbbra is fennáll‑e az eljáráshoz fűződő érdekük, tekintettel arra, hogy a 2020. január 13‑i határozattal a Parlament ténylegesen visszavonta a parlamenti képviselői jogállásuk elismerésének megtagadását, és ezáltal megszüntette a 2019. június 27‑i jogi aktus számos joghatását. A Bíróság állandó ítélkezési gyakorlata szerint ugyanis a természetes vagy jogi személy által indított, megsemmisítés iránti kereset csak annyiban elfogadható, amennyiben e személynek érdeke fűződik a megtámadott jogi aktus megsemmisítéséhez. Márpedig a Törvényszékhez benyújtott megsemmisítés iránti kereset elfogadhatóságával kapcsolatos valamennyi körülmény imperatív jogalapnak minősülhet, amelyet a Bíróság a fellebbezés keretében hivatalból köteles figyelembe venni.(34) A Bíróságnak tehát hivatalból kell vizsgálnia azt a kérdést, hogy a fellebbezőknek a 2020. január 13‑i határozat elfogadása ellenére továbbra is fennáll‑e a 2019. június 27‑i jogi aktus megsemmisítéséhez fűződő érdeke.
84. Álláspontom szerint ez a helyzet. Amint ugyanis azt a Törvényszék a megtámadott ítélet 122. pontjában megállapította, a Parlament a Törvényszék előtt kifejtette, hogy a 2020. január 13‑i határozatot „a [fellebbezők] jogállását illetően a [Junqueras Vies ítéletet] követően fennálló jogi bizonytalanságra, valamint a [Puigdemont i Casamajó és Comín i Oliveres kontra Parlament végzésre(35)] tekintettel” hozták meg. E határozat abban áll, hogy az eljárási szabályzat 3. cikke (2) bekezdése első albekezdésének utolsó fordulata alapján ideiglenesen engedélyezi a fellebbezők számára mandátumuk gyakorlását, anélkül azonban, hogy elvégeznék mandátumuk vizsgálatát, amíg az eljárási szabályzat 3. cikke (2) bekezdése első mondatának megfelelően a nemzeti hatóságok nem közlik hivatalosan a megválasztásukat.
85. Kétségtelen, hogy a Parlament azon döntése, hogy nem vizsgálja meg a fellebbezők mandátumait, valamint az eljárási szabályzat Parlament által a választási okmányra tekintettel értelmezett 3. cikke (2) bekezdésének érvényessége nem képezi a jelen jogvita tárgyát. Ugyanakkor a 2019. június 27‑i jogi aktus megsemmisítése lehetővé tenné a fellebbezők jogi helyzetének tisztázását, és megnyitná az utat a Parlament számára ahhoz, hogy velük szemben nem ideiglenes, hanem végleges határozatot hozzon, amely a releváns jogszabályok helyes értelmezésén alapul. Így véleményem szerint a fellebbezőknek továbbra is érdekük fűződik e jogi aktus megsemmisítéséhez.
A 2019. június 27‑i jogi aktus érvényességéről
86. A 2019. június 27‑i jogi aktussal a Parlament elnöke megtagadta a fellebbezők parlamenti képviselői jogállásának elismerését, követve a 2019. június 17‑i és 20‑i értesítéseket. A megtámadott ítélet 96. pontjában a Törvényszék úgy határozta meg az előtte felmerülő jogkérdést, hogy az az, hogy a Parlament elnöke hatáskörrel rendelkezett‑e arra, hogy kétségbe vonja a 2019. június 17‑i értesítést, amely nem tartalmazta a fellebbezők nevét, noha a nevük szerepelt a 2019. június 13‑i hivatalos kihirdetésben. A fellebbezők ezzel szemben(36) – véleményem szerint helyesen – megjegyzik, hogy a kérdést ezzel ellentétesen kellett volna megfogalmazni, és annak arra kellett volna irányulnia, hogy a Parlament elnöke hatáskörrel rendelkezett‑e arra, hogy a szóban forgó értesítések alapján megkérdőjelezze ezt a kihirdetést.
87. Először is, a választási okmány 12. cikke szerint a képviselők mandátumának vizsgálata céljából az Európai Parlament „tudomásul veszi a tagállamok által hivatalosan kihirdetett választási eredményeket”. E rendelkezés ezt követően hozzáteszi, hogy a Parlament dönt a választási okmány alapján felmerült vitákról, a nemzeti rendelkezések kivételével. Figyelembe véve a Bíróság által a Donnici ítéletben adott értelmezést, e megfogalmazás azt jelzi, hogy a Parlament egyáltalán nem rendelkezik mérlegelési mozgástérrel, így az eredmények tagállam általi kihirdetése már korábban kialakult jogi helyzetet jelent számára.(37)
88. Márpedig a jelen indítvány 55–61. pontjában szereplő elemzésemnek megfelelően a választási törvény 224. cikkének (2) bekezdésében előírt kötelezettség be nem tartása nem hasonlítható sem a választási okmány 12. cikke értelmében vett, a nemzeti rendelkezések alapján előterjesztett vitához, sem a Donnici ítélet 55. pontja értelmében vett, a választásuk kihirdetéséhez kapcsolódó jogkérdéshez, mivel nem vezet az európai parlamenti képviselői jogállásuk elvesztéséhez.
89. Ily módon nem tekinthető úgy, hogy a 2019. június 17‑i és 20‑i értesítéseket „a hivatalosan kihirdetett választási eredményekre tekintettel” állították ki, amint azt a Törvényszék a megtámadott ítélet 114. pontjában állította, mivel azok nem tükrözték hűen és teljes mértékben ezeket az eredményeket. Az eredmények hivatalos kihirdetése a 2019. június 13‑i kihirdetés volt, amint azt a Bíróság a Junqueras Vies ítéletben kifejezetten megerősítette,(38) és a Parlamentet ez utóbbi kötelezte anélkül, hogy azt ezen intézmény kétségbe vonhatta volna, ahogy az olasz hatóságok általi, 2007. március 29‑i kihirdetés is kötelezte az említett intézményt a Donnici ítélet(39) alapjául szolgáló ügyben.
90. E következtetést a Spanyol Királyság állításával ellentétben nem kérdőjelezi meg a választási okmány 8. cikke, amely előírja, hogy a választási eljárásra az egyes tagállamok nemzeti rendelkezései az irányadók.
91. A Parlament tagjai nem a tagállamok képviselői, és nem is e tagállamok népeinek képviselői, hanem az EUSZ 14. cikk (2) bekezdése értelmében az uniós polgárok általános választójog alapján megválasztott képviselői. Egységes választási eljárás hiányában, amelyet pedig az EUMSZ 223. cikk előír, a választási eljárásra másodlagosan és a választási okmány által megvalósított harmonizációra is figyelemmel azon tagállamok nemzeti joga az irányadó, amelyek saját területükön európai parlamenti választásokat szerveznek. Ez a hatáskör‑átruházás széles, a tulajdonképpeni választási eljáráson túlmutató hatásköröket ruház a tagállamokra, különösen az aktív és passzív választójog, illetve az összeférhetetlenség tekintetében.
92. A nemzeti rendelkezések által szabályozott választási eljárás logikusan az eredmények hivatalos kihirdetéséhez vezet. Ezt állapította meg a Bíróság a Junqueras Vies ítéletben,(40) amikor kimondta, hogy „az uniós jog jelenlegi állása szerint a főszabály az, hogy továbbra is a tagállamok rendelkeznek hatáskörrel a választási eljárás szabályozására, valamint azt követően a választási eredmények hivatalos kihirdetésére”. Az így kihirdetett eredményeket utólag csak egy vagy több személy megválasztásának érvénytelenítését, vagy a választási okmány 13. cikkének (1) bekezdésében felsorolt, az európai parlamenti képviselői jogállás elvesztését eredményező események egyikét követően lehet módosítani.
93. Ezzel szemben – amint az a Junqueras Vies ítéletből(41) következik – valamely tagállam nem sértheti az európai parlamenti képviselői jogállás kizárólag a választási eredmények kihirdetése révén történő megszerzésének hatékony érvényesülését azáltal, hogy a „választási eljárás” fogalmát kiterjeszti nemzeti jogának bármely olyan szabályára, amellyel meg kívánja akadályozni a megválasztottként kihirdetett személyt mandátumának gyakorlásában, amely mandátum ezen ítélet szerint(42) e jogállás fő attribútuma. Az ilyen lehetőség nemcsak a választási okmánynak a Donnici ítéletben és a Junqueras Vies ítéletben értelmezett 8., 12. és 13. cikkével lenne ellentétes, hanem az EUSZ 14. cikkben szereplő általános választójog elvével is, amelynek értelmében az Európai Parlament összetételének hűen és teljes mértékben tükröznie kell azon személyek uniós polgárok általi megválasztásának a szabad kifejezését, akik által e polgárok képviseltetni kívánják magukat.(43)
94. Egyébiránt, amint arra már volt alkalmam rámutatni, a választási törvény 224. cikkének (2) bekezdésében előírt kötelezettség a spanyol jog szerint nem képezi részét a választási eljárásnak.(44) A választási okmány 8. cikkének értelmezését illetően tehát nem lehet ennek ellenkezőjét állítani.
95. A jelen indítvány 89. pontjában szereplő következtetést nem kérdőjelezi meg az eljárási szabályzat 3. cikke (1) és (3) bekezdésének szövege sem, amely úgy rendelkezik, hogy a választások után a Parlament elnöke felkéri a tagállamok illetékes hatóságait, hogy közöljék a megválasztott képviselők nevét, és hogy a Parlament megvizsgálja a mandátumokat, és a választási eredményekről szóló tagállami értesítés alapján határoz tagjai mandátumának érvényességéről.
96. Az eljárási szabályzat mint belső szervezeti aktus ugyanis hierarchikusan az olyan normatív jogi aktusok alatt helyezkedik el, mint a választási okmány és nem térhet el azoktól.(45) Így az eljárási szabályzat 3. cikkének (1) és (3) bekezdését nem lehet úgy értelmezni, hogy az akadályát képezi annak, hogy az Európai Parlament tudomásul vegye a választási eredmények hivatalos kihirdetését a választási okmány 12. cikkének megfelelően azzal az ürüggyel, hogy valamely tagállam illetékes hatóságai nem közölték ezeket az eredményeket. Az ilyen értelmezés ugyanis megkérdőjelezné az eljárási szabályzat rendelkezéseinek érvényességét e jogi aktus tekintetében.
97. Másodszor, azáltal, hogy a 2019. június 20‑i értesítés nyomán elfogadta 2019. június 27‑i jogi aktust, a Parlament elnöke hatályba léptette a fellebbezők parlamenti képviselői minőségükből eredő kiváltságainak felfüggesztését, amelyet a központi választási tanács rendelt el azt követően, hogy a fellebbezők nem tartották tiszteletben a választási törvény 224. cikkének (2) bekezdésében előírt kötelezettséget.
98. Ugyanakkor sem a választási okmány 13. cikke, sem az uniós jog más rendelkezése nem hatalmazza fel a tagállamokat arra, hogy felfüggesszék a parlamenti képviselők kiváltságait. Ez a felfüggesztés tehát jogellenes volt, és a 2019. június 27‑i jogi aktus további jogellenességét eredményezte.
99. A 2019. június 27‑i jogi aktus elfogadásával a Parlament elnöke tehát megkérdőjelezte a hivatalosan kihirdetett választási eredményeket, és a választási okmány 12. és 13. cikkének megsértésével hatályba léptette a fellebbezők kiváltságainak felfüggesztését. Véleményem szerint tehát ezt az aktust jogellenesnek kell nyilvánítani, és meg kell semmisíteni.
A költségekről
100. Mivel a jelen indítvány a fellebbezés első jogalapjának elemzésére korlátozódik, nem teszek javaslatot a költségekre vonatkozóan, mivel az erre vonatkozó döntés az eljárási szabályzat 138. cikkének megfelelően a többi jogalap sorsától függ.
Végkövetkeztetés
101. A fenti megfontolások összességére tekintettel azt javaslom, hogy a Bíróság:
– helyezze hatályon kívül az Európai Unió Törvényszékének 2022. július 6‑i Puigdemont i Casamajó és Comín i Oliveres kontra Parlament ítéletét (T‑388/19, EU:T:2022:421) annyiban, amennyiben az arra vonatkozik, hogy az Európai Parlament elnöke a 2019. június 27‑i levélben megtagadta Carles Puigdemont i Casamajótól és Antoni Comín i Oliverestől a parlamenti képviselői jogállásuk elismerését;
– semmisítse meg a szóban forgó megtagadást, és
– az első fellebbezési jogalapot ezt meghaladó részében utasítsa el.