2017. március 29-én benyújtott kereset – SB kontra EUIPO
(T-200/17. sz. ügy)
Az eljárás nyelve: angol
Felek
Felperes: SB (képviselő: S. Pappas ügyvéd)
Alperes: az Európai Unió Szellemi Tulajdoni Hivatala (EUIPO)
Kérelmek
A felperes azt kéri, hogy a Törvényszék:
semmisítse meg az Európai Unió Szellemi Tulajdoni Hivatala (EUIPO) ügyvezető igazgatójának 2016. június 2-i azon határozatát, amelyben az megtagadta a felperes második szerződésének meghosszabbítását, valamint az EUIPO ügyvezető igazgatójának 2016. december 19-i, a felperes 2016. szeptember 1-jei panaszát elutasító határozatot;
az alperest kötelezze az eljárási költségek viselésére.
Jogalapok és fontosabb érvek
Keresete alátámasztása érdekében a felperes négy jogalapra hivatkozik.
Az első jogalap a személyzeti szabályzat és az egyéb alkalmazottakra vonatkozó alkalmazási feltételek megsértésére vonatkozik, amely az alperes belső szabályzatának alkalmazásából ered, amely azonos módon kezeli a tisztviselőket és a határozatlan időre szóló szerződéssel rendelkező alkalmazottakat. Továbbá a határozott időre szóló és a határozatlan időre szóló szerződéssel rendelkező ideiglenes alkalmazottak közötti megkülönböztetéssel az alperes megsérti a személyzeti szabályzatot és a jelen ügyben az egyenlő bánásmód elvét.
A második jogalap az indokolás hiányára vagy annak jogellenességére, ellentmondásos voltára és elégtelenségére vonatkozik.
A harmadik jogalap a személyi állománnyal szembeni gondoskodási kötelezettség megsértésére vonatkozik.
A negyedik jogalap az életkoron alapuló hátrányos megkülönböztetésre vonatkozik, amely az alperesnek a személyi állománya életkorának csökkentésére irányuló politikájának alkalmazásából ered.
____________