JULIANE KOKOTT
FŐTANÁCSNOK INDÍTVÁNYA
Az ismertetés napja: 2012. május 24.(1)
C‑116/11. sz. ügy
Bank Handlowy és Ryszard Adamiak
kontra
Christianapol sp. z o.o.
(A Sąd Rejonowy Poznań Stare Miasto w Poznań [Lengyelország] által benyújtott előzetes döntéshozatal iránti kérelem)
„1346/2000/EK rendelet – Fizetésképtelenségi eljárás – A fizetésképtelenségi eljárás befejezésének időpontja – A fizetésképtelenség vizsgálata a másodlagos eljárásban – A főeljárás és a másodlagos eljárás viszonya, ha a főeljárás a fizetőképesség helyreállítására irányul”
I – Bevezetés
1. A jelen előzetes döntéshozatal iránti kérelem a fizetésképtelenségi eljárásról szóló, 2000. május 29‑i 1346/2000/EK tanácsi rendelet(2) (a továbbiakban: fizetésképtelenségi rendelet vagy rendelet) értelmezésére vonatkozik. Ez a rendelet külföldi vonatkozású fizetésképtelenség esetében alapvetően két lehetőségről rendelkezik: a fizetésképtelenségi főeljárás megindításáról, és a területi, illetve másodlagos fizetésképtelenségi eljárás(3) megindításáról.
2. A fizetésképtelenségi főeljárást ott kell megindítani, ahol az adós fő érdekeltségeinek a központja található. A főeljárás érinti az adós valamennyi tagállamban található összes vagyonát, egyetemes hatású, és annak az államnak a jogához igazodik, ahol megindították. A területi, illetve másodlagos eljárások ezzel szemben térben annak a tagállamnak a területére korlátozódnak, ahol megindították azokat, és csak az ebben a tagállamban található vagyont ölelik fel. Ennek az államnak a jogához is igazodnak. A főeljárás és a másodlagos, illetve területi eljárás egyidejűsége esetére nézve a rendelet számos együttműködési és egyeztetési kötelezettséget ír elő a mindenkori eljárások között.
3. A jelen ügy sajátossága abban rejlik, hogy a Franciaországban megindított fizetésképtelenségi főeljárás egy procédure de sauvegarde (a továbbiakban: sauvegarde-eljárás), amely szerkezetátalakításra irányul. Ebből a sajátosságból ered az a három kérdés, amelyeket a Sąd Rejonowy Poznań Stare Miasto w Poznaniu(4) a Bíróság elé terjesztett. A jelen előzetes döntéshozatal iránti kérelem ezáltal lehetőséget ad a Bíróságnak arra, hogy pontosítsa a főeljárás és a másodlagos eljárás közötti viszonyt.
II – A jogi háttér
A – Az uniós jog
4. A fizetésképtelenségi rendeletet az 1. cikkének (1) bekezdése szerint olyan „fizetésképtelenségi eljárásokra kell alkalmazni, amelyek az adós vagyon feletti rendelkezési jogának részleges vagy teljes elvonását és felszámoló kijelölését foglalják magukban”.
5. A 2. cikk szerint a rendelet alkalmazásában az a) pont szerinti „fizetésképtelenségi eljárás” „az 1. cikk (1) bekezdésében említett kollektív eljárások. Ezeknek az eljárásoknak a felsorolását az A. melléklet tartalmazza”. A c) pont szerinti „felszámolási eljárás” „olyan, az a) pont szerinti fizetésképtelenségi eljárás, amely az adós vagyonának értékesítését foglalja magában, beleértve az olyan eljárást is, amely egyezséggel vagy a fizetésképtelenséget lezáró egyéb intézkedéssel zárult, vagy amelyet a vagyon hiányos volta miatt zártak le. Ezeknek az eljárásoknak a felsorolását a B. melléklet tartalmazza”.
6. A 3. cikk a nemzetközi joghatóságról rendelkezik:
„(1) A fizetésképtelenségi eljárás megindítására azon tagállam bíróságai rendelkeznek joghatósággal, amelynek területén az adós fő érdekeltségei találhatók [helyesen: az adós fő érdekeltségeinek központja található]. Társaság vagy jogi személy esetén az ellenkező bizonyításáig a létesítő okirat szerinti székhelyet kell a fő érdekeltségek központjának tekinteni.
(2) Ha az adós fő érdekeltségeinek központja egy tagállam területén helyezkedik el, egy másik tagállam bírósága csak akkor rendelkezik joghatósággal az adós elleni fizetésképtelenségi eljárás megindítására, ha az adós telephellyel rendelkezik a másik tagállam területén belül is. Ennek az eljárásnak a hatásai az adós utóbbi tagállam területén található vagyontárgyaira korlátozódnak.
(3) Ha a fizetésképtelenségi eljárást az (1) bekezdés szerint indították, a később a (2) bekezdés szerint indított minden eljárás másodlagos eljárás. E későbbi eljárásoknak felszámolási eljárásoknak kell lenniük.
(4) A (2) bekezdésben említett területi fizetésképtelenségi eljárást az (1) bekezdés szerinti fizetésképtelenségi főeljárás megindítása előtt csak akkor lehet megindítani:
a) ha az adós fő érdekeltségeinek központja szerinti tagállam joga olyan feltételeket állapít meg, amelyek miatt nem lehet megindítani az (1) bekezdés szerinti fizetésképtelenségi eljárást; vagy
b) ha a területi fizetésképtelenségi eljárás megindítását olyan hitelező kérelmezte, akinek a lakóhelye, szokásos tartózkodási helye vagy székhelye abban a tagállamban van, amelynek területén az érintett telephely található, vagy akinek a követelése a telephely működéséből fakad.”
7. A rendelet 4. cikke az „Alkalmazandó jog” cím alatt a következő szabályokat foglalja magában:
„(1) Amennyiben e rendelet eltérően nem rendelkezik, a fizetésképtelenségi eljárásra és joghatásaira annak a tagállamnak a jogát kell alkalmazni, amelynek területén az ilyen eljárást megindítják (a továbbiakban: az eljárás megindításának helye szerinti állam).
(2) Az eljárás megindításának helye szerinti állam joga határozza meg az ilyen eljárások megindításának, lefolytatásának és befejezésének feltételeit. Különösen meg kell határozni:
[…]
j) a fizetésképtelenségi eljárás – különösen egyezség által történő – befejezésének feltételeit és joghatásait;
k) a hitelezőket a fizetésképtelenségi eljárás befejezése után megillető jogokat;
[…]”.
8. A 16. cikk a fizetésképtelenségi eljárás elismerését érinti, a cikk (1) bekezdése így szól:
„A 3. cikk alapján joghatósággal rendelkező tagállam bírósága által hozott, fizetésképtelenségi eljárást megindító határozatot az összes többi tagállamban attól kezdve el kell ismerni, amikor az hatályossá válik az eljárás megindításának helye szerinti államban.”
9. A 26. cikk egy közrendi klauzulát tartalmaz, és kimondja:
„Bármely tagállam elutasíthatja egy másik tagállamban indított fizetésképtelenségi eljárás elismerését vagy az ilyen határozatokkal kapcsolatban hozott határozat végrehajtását, ha az ilyen elismerés vagy végrehajtás hatása nyilvánvalóan ellentétes az adott állam közrendjével, különösen az alapvető elvekkel vagy az alkotmányos jogokkal és az egyéni szabadságjogokkal.”
10. A „Másodlagos fizetésképtelenségi eljárások” címet viselő III. fejezet „Az eljárás megindítása” című 27. cikkel kezdődik:
„Ha egy tagállam bírósága a 3. cikk (1) bekezdésében említett eljárást indít (főeljárás), amelyet egy másik tagállam elismer, a másik tagállamnak a 3. cikk (2) bekezdése alapján joghatósággal rendelkező bírósága másodlagos fizetésképtelenségi eljárást indíthat, anélkül hogy az adós fizetésképtelenségét megvizsgálnák [helyesen: megvizsgálnák e másik tagállamban]. Ezeknek az utóbbi eljárásoknak a B. mellékletben felsorolt eljárások között kell szerepelniük. Hatásuk az adósnak ennek a másik tagállam területén lévő vagyontárgyaira korlátozódik.”
11. A 33. cikk „Az értékesítés felfüggesztését” szabályozza, és így szól:
„(1) A másodlagos eljárást megindító bíróság a főeljárás felszámolójától kapott kérelem kézhezvételekor az értékesítést egészében vagy részlegesen felfüggeszti, azzal a feltétellel, hogy ebben az esetben kérheti a főeljárás felszámolóját, hogy tegyen meg minden megfelelő intézkedést a másodlagos eljárás hitelezői és az egyes hitelezői csoportok érdekeinek biztosítására. A felszámolótól kapott ilyen kérelmet csak akkor lehet elutasítani, ha az nyilvánvalóan nem áll a főeljárás hitelezőinek érdekében. Az értékesítés ilyen felfüggesztését három hónapig terjedően lehet elrendelni. Azonos időszakokra lehet meghosszabbítani vagy megújítani.
(2) Az (1) bekezdésben említett bíróság megszünteti az értékesítés felfüggesztését a következő esetekben:
– a főeljárás felszámolójának kérelmére,
– hivatalból eljárva, egy hitelező kérelmére vagy a másodlagos eljárás felszámolójának kérelmére, ha ez az intézkedés a továbbiakban nem látszik indokoltnak, különösen a főeljárásban vagy a másodlagos eljárásokban szereplő hitelezői érdekek szempontjából.”
12. A 34. cikk „A másodlagos fizetésképtelenségi eljárásokat befejező intézkedéseket” érinti:
„(1) Ha a másodlagos eljárásra alkalmazandó jog lehetővé teszi az ilyen eljárások felszámolás nélküli, fizetőképesség helyreállítását célzó tervvel, egyezséggel vagy hasonló intézkedéssel történő lezárását, a főeljárás felszámolója jogosult arra, hogy ilyen intézkedést javasoljon.
Az első albekezdésben említett másodlagos eljárás lezárása a főeljárás felszámolójának beleegyezése nélkül nem jogerős; azonban az ő egyetértésének hiányában is jogerőssé válhat, ha a javasolt intézkedés nincs hatással a főeljárás hitelezőinek pénzügyi érdekeire.
(2) A hitelezői jogok bármely korlátozása, amely az (1) bekezdésben említett, másodlagos eljárásban javasolt intézkedésből származik, így például a fizetési haladék vagy a tartozáselengedés, az összes érdekelt hitelező hozzájárulása nélkül nem lehet hatással az adósnak ebben az eljárásban nem érintett vagyontárgyaira.
(3) Az értékesítés 33. cikk alapján elrendelt felfüggesztése során csak a főeljárás felszámolója vagy az előbbi hozzájárulásával az adós javasolhat ennek a cikknek az (1) bekezdésében megállapított intézkedéseket a másodlagos eljárásban; semmilyen más, ilyen intézkedésre irányuló javaslatot nem bocsátanak szavazásra, illetve nem hagynak jóvá.”
13. A 37. cikk azt a helyzetet szabályozza, amikor a fizetésképtelenségi főeljárás megindítása előtt területi fizetésképtelenségi eljárást indítottak, és így szól:
„A főeljárás felszámolója kérheti, hogy az A. mellékletben felsorolt, egy másik tagállamban korábban megindított eljárást alakítsanak át felszámolási eljárásra, ha ez a főeljárás hitelezőinek érdekében áll.”
14. A rendelet A. melléklete megnevezi azokat a tagállami eljárásokat, amelyek a 2. cikk a) pontja szerint fizetésképtelenségi eljárásoknak minősülnek. A B. melléklet a 2. cikk c) pontja szerinti felszámolási eljárások megfelelő felsorolását tartalmazza.
B – A nemzeti jog
15. A francia jog a rendelet A. mellékeltében felsorolt fizetésképtelenségi eljárások három fajtáját ismeri: a sauvegarde-eljárást, a Redressement judiciaire eljárást és a Liquidation judiciaire eljárást.
16. A sauvegarde‑eljárást a kereskedelmi törvénykönyv (Code de commerce) L620‑1. és azt követő cikkeinek a 2005. július 26‑i 2005‑845. számú törvénnyel módosított szövege szabályozza. Ezek úgy rendelkeznek, hogy az ilyen, fizetőképesség helyreállítására irányuló preventív eljárást kizárólag maga az adós kérheti, ha és amennyiben a fizetési nehézségek fennállását bizonyítja.
17. A sauvegarde‑eljárásnak az a célja, hogy elősegítse a vállalkozás gazdasági tevékenységének folytatását (poursuite de l'activité économique de l'entreprise), a munkahelyek megtartását (maintien de l'emploi) és a tartozások csökkentését (apurement du passif). Másrészt a fizetőképesség helyreállítására irányuló preventív eljárásnak lehetővé kell tennie a vállalkozás átszervezését (réorganisation) is.
III – Az alapeljárás és az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdések
18. A meaux‑i kereskedelmi bíróság (Franciaország) a 2008. október 1‑jén hozott ítéletével fizetésképtelenségi eljárást indított a lengyelországi székhelyű adóssal, a Christianapol sp. z.o.o. céggel (a továbbiakban: Christianapol) szemben. Ez a fizetésképtelenségi eljárás a francia jog szerinti sauvegarde‑eljárás volt.
19. A francia bíróság hitelezői képviselőt és vagyonfelügyelőt(5) jelölt ki, és megállapította, hogy a Christianapol esetében „nem áll fenn a kifizetések teljesítésének felfüggesztése, mivel a becsült pénzügyi eszközei pozitív tartományban vannak”(6). A francia bíróság arra a megállapításra alapozta a joghatóságát, hogy az adós fő érdekeltségeinek központja Franciaországban található. Ezt azzal a ténnyel támasztotta alá, hogy a Christianapol olyan vállalkozáscsoporthoz tartozik, amely fő érdekeltségeinek központja Franciaországban van. A Christianapol összes vagyona az üzemeivel együtt mindesetre Lengyelországban található.
20. A meaux‑i kereskedelmi bíróság által megindított eljárás a saját véleménye, valamint a kérdést előterjesztő bíróság álláspontja szerint is a rendelet 3. cikkének (1) bekezdése szerinti fizetésképtelenségi főeljárásnak minősül.
21. A Christianapol lengyelországi székhelyű hitelezője, a Bank Handlowy w Warszawie SA (a továbbiakban: Bank Handlowy) 2009. április 21‑én a fizetésképtelenségi rendelet 27. cikke szerinti másodlagos fizetésképtelenségi eljárás megindítását kérte a (kérdést előterjesztő) Sąd Rejonowy Poznań előtt. Másodlagosan 2009. június 26‑án az adós vagyonának értékesítése céljából fizetésképtelenségi eljárás megindítása iránt terjesztett elő kérelmet arra az esetre, ha a meaux‑i kereskedelmi bíróság határozatát a rendelet 26. cikke értelmében a közrendi klauzula megsértése miatt nem ismernék el Lengyelországban. Ekkor a Bank Handlowy nem jelölte meg, hogy ezzel a 3. cikk (1) bekezdése szerinti főeljárás vagy a 3. cikk (4) bekezdésének b) pontja szerinti területi fizetésképtelenségi eljárás megindítását kéri.
22. A meaux‑i kereskedelmi bíróság 2009. július 20‑án jóváhagyta az adós által előterjesztett fizetőképesség helyreállítását célzó tervet, amelynek értelmében az ütemtervben meghatározott hitelezőket 10 év alatt részletekben kell kielégítenie. A bíróság továbbá csődbiztost (commissaire à l’exécution du plan) nevezett ki e határozatában a terv teljesítésének ellenőrzésére. A bíróság a követelések megállapítására irányuló eljárás befejezéséig és a tevékenységéről szóló zárszámadás elkészítéséig fenntartotta a hitelezői képviselő kijelölését.
23. A Christianapol egy másik hitelezője, a (lengyelországi székhelyű) P.P.H.U. „ADAX” név alatt működő Ryszard Adamiak 2009. augusztus 2‑án a lengyel jog szerint szintén fizetésképtelenségi eljárás megindítását kérte a kérdést előterjesztő bíróságnál, és e hitelező sem jelölte meg, hogy a főeljárás vagy a területi fizetésképtelenségi eljárás megindítását érti‑e ezalatt.
24. A Christianapol eredetileg azt kérte, hogy utasítsák el a másodlagos eljárás lengyelországi megindítására irányuló kérelmet, mivel az ellentétes a sauvegarde‑eljárás céljaival és jellegével. A fizetőképesség helyreállítását célzó terv jóváhagyását követően a Christianapol a másodlagos eljárás megszüntetését kérte, mivel a főeljárás befejeződött. Ezenkívül kérte a fizetésképtelenség megállapítására irányuló további kérelmek elutasítását azon az alapon, hogy a francia bíróság által jóváhagyott egyezség szerinti kötelezettségeinek eleget tett, így nincs esedékes pénztartozása.
25. Ilyen körülmények között kereste meg a lengyel bíróság a meaux‑i kereskedelmi bíróságot annak közlése végett, hogy a fizetőképesség helyreállítását célzó terv jóváhagyását követően továbbra is folyamatban van‑e a főeljárás Franciaországban. Sem a meaux‑i kereskedelmi bíróság válasza, sem az e kérdés kapcsán elrendelt szakértői bizonyítás nem tisztázta a kérdést.
26. A lengyel bíróság álláspontja szerint a további eljárása a francia eljárás befejezésétől függ: ha az befejeződött, akkor a lengyel bíróság adott esetben úgy látja, hogy új főeljárást indíthat Lengyelországban. Ha az eljárás Franciaországban még nem fejeződött be, akkor a lengyel bíróság csupán másodlagos eljárást indíthat.
27. A kérdést előterjesztő bíróság a 2011. február 21‑i határozatával felfüggesztette az eljárást, és előzetes döntéshozatal céljából a következő kérdéseket terjesztette a Bíróság elé:
„1. Úgy kell‑e értelmezni a fizetésképtelenségi eljárásról szóló, 2000. május 29‑i 1346/2000/EK tanácsi rendelet (HL L 160., 2000.6.30., 1. o.; magyar nyelvű különkiadás 19. fejezet, 1. kötet, 191. o.; helyesbítés: HL L 234., 43. o.) 4. cikkének (1) bekezdését és (2) bekezdésének j) pontját, hogy az e rendelkezésben szereplő »fizetésképtelenségi eljárás befejezése« fogalom önállóan, az egyes tagállami jogrendszerek hatályos szabályozásaitól függetlenül értelmezendő, vagy kizárólag az eljárás megindításának helye szerinti állam nemzeti joga határozza meg, hogy mikor kerül sor a fizetésképtelenségi eljárás befejezésére?
2. Úgy kell‑e értelmezni a fizetésképtelenségi eljárásról szóló, 2000. május 29‑i 1346/2000/EK tanácsi rendelet 27. cikkét, hogy a nemzeti bíróság, amelyhez másodlagos fizetésképtelenségi eljárás megindítása iránti kérelmet terjesztettek elő, sohasem vizsgálhatja azon adós fizetésképtelenségét, aki ellen egy másik államban fizetésképtelenségi főeljárást indítottak, vagy inkább úgy kell érteni, hogy valamely nemzeti bíróság bizonyos esetekben vizsgálhatja az adós fizetésképtelenségének fennállását, különösen akkor, ha a főeljárás olyan fizetőképesség helyreállítására irányuló eljárás, amelynek során a bíróság megállapította, hogy az adós nem fizetésképtelen (francia sauvegarde‑eljárás)?
3. Értelmezhető‑e úgy a fizetésképtelenségi eljárásról szóló, 2000. május 29‑i 1346/2000/EK tanácsi rendelet 27. cikke, hogy a másodlagos fizetésképtelenségi eljárás, amelynek lényegét a rendelet 3. cikke (3) bekezdésének második mondata határozza meg, megindítható abban a tagállamban, amelyben a fizetésképtelen adós teljes vagyona található, amennyiben az automatikus elismerés alá eső főeljárás védelmi jellegű (mint a francia sauvegarde‑eljárás), az ennek során elfogadott és jóváhagyott ütemtervet az adós teljesíti, és a bíróság megtiltotta az adós vagyonának értékesítését?”
A Bíróság előtti eljárásban a Bank Handlowy, a Christianapol, a francia, a spanyol és a lengyel kormány, valamint a Bizottság vett részt.
IV – Jogi értékelés
A – Az előzetes döntéshozatalra előterjesztett első kérdésről
28. A kérdést előterjesztő bíróság mindenekelőtt arra szeretne választ kapni, hogy a fizetésképtelenségi eljárás befejezésének időpontját a nemzeti jog alapján, vagy inkább az uniós jog önálló fogalmaként kell‑e meghatározni. Ennek kapcsán hivatkozik a Bíróságnak az Eurofood‑ügyben hozott ítéletére(7), és azt kérdezi, hogy a fizetésképtelenségi eljárás megindítására nézve ott felállított alapelvek az eljárás befejezésére is vonatkoznak‑e.
29. Franciaország és a Christianapol azon az állásponton van, hogy az eljárás befejezésének kérdését az uniós jog önálló fogalmaként oly módon kell értelmezni, hogy a fizetésképtelenségi eljárást akkor kell befejezettnek tekinteni, ha az adós visszaszerezte a vagyona feletti rendelkezési jogot és a vagyonfelügyelő befejezte a teendőit. Ezzel azonban nem értek egyet.
30. A fizetésképtelenségi eljárásra alkalmazandó jogot a rendelet 4. cikke szabályozza. Ez az (1) bekezdésében meghatározza, hogy annak a tagállamnak a jogát kell alkalmazni, amelyben az eljárást megindították (lex concursus). A (2) bekezdés egy nem taxatív jellegű felsorolással(8) pontosítja azokat a területeket, amelyeket átfog a lex concursus. Itt nevesíti a 4. cikk (2) bekezdésének j) pontja a „a fizetésképtelenségi eljárás – különösen megegyezés által történő – befejezésének feltételeit és hatásait”. A szövegéből kiindulva a 4. cikk olyan kollíziós szabály, amely a fizetésképtelenségi eljárás befejezésének kérdését a nemzeti jogra hagyja.
31. Ezt támasztja alá a rendelet (23) preambulumbekezdése is, amely megállapítja, hogy a fizetésképtelenségre vonatkozó jog területén rögzíteni kell „a jogszabályok kollíziójára vonatkozó egységes szabályokat”, „amelyek alkalmazási területükön a nemzetközi magánjog nemzeti szabályainak helyébe lépnek”. A lex concursus „határozza meg a fizetésképtelenségi eljárások minden – mind anyagi, mind eljárási – hatását az érintett személyekre és jogviszonyokra. Ez szabályozza a fizetésképtelenségi eljárások összes megindítási, lefolytatási és befejezési feltételét.”
32. A kollíziós szabály jellemzője, hogy önmagában nem válaszol meg semmilyen anyagi jogi kérdést, hanem csupán megállapítja, hogy a választ melyik jog alapján kell megadni. Franciaország és a Christianapol elképzelése szerint a „fizetésképtelenségi eljárás befejezésének” önálló uniós jogi fogalma ugyanakkor az eljárás befejezésének időpontját közvetlenül uniós szinten állapítja meg (és ezáltal közvetlenül anyagi jogi szabályozást jelent), ahelyett hogy csupán utalna az eljárás megindítása szerinti tagállam nemzeti jogára. Ez ellentmondana a rendelet 4. cikke és (23) preambulumbekezdése szövegének.
33. A francia kormány ugyan helyesen állítja, hogy az uniós jogi szabályozásokat a szövegüket illető kétség esetén önállóan és egységesen kell értelmezni, figyelembe véve a rendelkezés összefüggéseit és a szóban forgó szabályozás célját.(9) Kollíziós normák esetében azonban ez nem vezethet oda, hogy elvész a rendelkezés kollíziós jogi tartalma azáltal, hogy az anyagi jogi kérdést uniós szinten már megválaszolták. Ennek megfelelően a Bíróság is úgy határozott, hogy az uniós jog egységes értelmezésének és alkalmazásának elve csak azokra a rendelkezésekre vonatkozik, amelyek a jelentésük és hatályuk meghatározása érdekében nem tartalmaznak kifejezett utalást a tagállami jogra.(10) A 4. cikk ugyanakkor a lex concursusra történő kifejezett utalása miatt az uniós jog szempontjából nem értelmezhető önállóan.
34. A rendelet céljai is az eljárás befejezésének önálló uniós jogi értelmezése ellen szólnak. Amint a (11) preambulumbekezdésből kiderül, a rendelet éppen nem az egységes fizetésképtelenségi jog bevezetését célozza; sem egységes, egész Európára kiterjedő fizetésképtelenségi eljárást, sem egységes anyagi jogot nem hoz létre. Inkább abból indul ki, hogy az egyetemes hatályú egységes fizetésképtelenségi eljárás nem valósítható meg. Ezért a rendelet – amint a (6) preambulumbekezdése mutatja – a joghatóságra, valamint a párhuzamosan folyamatban levő eljárások és a különböző tagállami szabályozások egymás mellett élésének összehangolására vonatkozó előírásokra, és a fizetésképtelenségi eljáráshoz kapcsolódó határozatok elismerésére vonatkozó szabályokra korlátozódik. Ha már most az olyan lényeges eljárási kérdéseket, mint például az eljárás befejezését, önállóan határoznánk meg, ez az egységes fizetésképtelenségi jogra történő lassú áttéréshez vezetne, ami ily módon a rendeletből nem következik.
35. Az Eurofood IFSC ügyben a Bíróság a „fizetésképtelenségi eljárás megindításának” feltételeit önálló uniós jogi fogalomként határozta meg.(11) Ez az ítélet azonban Franciaország és a Christianapol álláspontjával ellentétben nem vonatkoztatható a jelen ügyre.
36. Az Eurofood IFSC ügyben az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdés tárgya először is az „eljárás megindításának” nem a rendelet 4. cikke, hanem annak a 16. cikke értelmében vett fogalma volt. Maga a 16. cikk nem kollíziós jogi szabályt tartalmaz, hanem anyagi jogi szabályozást jelent, amennyiben az elsőként megindított fizetésképtelenségi eljárás elsőbbségéről rendelkezik. A 16. cikk esetében ezért a 4. cikkel ellentétben lehetséges az önálló uniós jogi értelmezés.
37. Amint az az Eurofood IFSC ügyben megállapítást nyert, az értelmezés célja a fentiek szerint nem olyan általános feltételek meghatározása volt, amelyek fennállása esetén a fizetésképtelenségi eljárást főszabály szerint megindítottnak kell tekinteni. Ezt határozza meg továbbá a 4. cikk által felhívott lex concursus. A cél inkább a 16. cikk egységes alkalmazásának a biztosítása volt, ami a szabályozási tartalmára tekintettel szükséges is volt. A 16. cikk az irányadó lex concursus megállapítására szolgál. Ahhoz, hogy a 4. cikkben található utalás alkalmazható legyen, meg kell határozni azt a jogrendet, amelyre az utal. Ezt szabályozza a 16. cikk azáltal, hogy rögzíti az először megindított eljárás elsőbbségét. Ez az elsőbbségi szabály azonban nem érvényesülhetne hatékonyan, ha minden tagállamban különbözőképpen ítélnék meg, hogy melyik eljárást indították meg először. Ennek az eredménynek az elkerülése végett volt szükséges a 16. cikk szerinti „megindítás” fogalmának egységes értelmezése, amelyre az Eurofood IFSC ügyben került sor.
38. A fizetésképtelenségi eljárás befejezése ugyanakkor nem hasonlítható össze az eljárás megindításának helyzetével. Ha a fizetésképtelenségi eljárást a fizetésképtelenségre vonatkozó rendelet értelmében egyszer már megindították, akkor ezt az eljárást a 16. cikk (1) bekezdése szerint valamennyi további tagállamban elismerik, és az kizárja a további főeljárásokat. Az eljárás megindítása előtt a különböző tagállami szabályozások alapján joghatósági összeütközések merülhetnek fel, amint azt az Eurofood IFSC ügy(12) is megmutatta. A főeljárás megindítását követően már nem állhatnak elő joghatósági összeütközések, mivel a rendelet 16. cikke megfelelő mechanizmust ír elő éppen ennek a megakadályozására.
39. A jelen ügy azt mutatja, hogy gyakorlati nehézségekhez vezethet, ha az eljárás befejezésének meghatározását a nemzeti jog részére engedik át. Ugyanakkor az eljárás befejezése fogalmának önálló értelmezése sem küszöbölné ki ezeket a nehézségeket. Önálló uniós jogi feltételek meghatározása esetén ugyanis a másodlagos eljárás megindításának helye szerinti tagállam bíróságainak meg kellene állapítaniuk, hogy teljesültek‑e ezek a feltételek a főeljárás megindításának helye szerinti tagállamban. Ez a gyakorlatban szintén nehéz lehet.
40. Ennyiben kívánatos lenne, ha az uniós jogalkotó tiszta helyzetet teremtene például oly módon, hogy felhívná a tagállamokat annak közlésére, hogy az A. és B. mellékletben felsorolt eljárásokat a nemzeti jog szempontjából mikor kell befejezettnek tekinteni, avagy megfelelő informatikai rendszereket hozna létre. A gyakorlati nehézségek ugyanakkor nem indokolják a rendelet szövegétől és rendszerétől való eltérést.
41. Az előzetes döntéshozatalra előterjesztett első kérdésre ezért azt a választ kell adni, hogy a rendelet 4. cikkének (1) bekezdését és a (2) bekezdése j) pontját úgy kell értelmezni, hogy egyedül a nemzeti jog határozhatja meg, hogy mikor következik be a „fizetésképtelenségi eljárás befejezése”. Ennek megfelelően a jelen ügyben egyedül a francia jog határozhatja meg, hogy az ott folyamatban lévő eljárást befejezték‑e, vagy sem.
42. Mivel a kérdést előterjesztő bíróság az előzetes döntéshozatal iránti kérelmében is utalt rá, a hasznos válasz érdekében végül tennék még egy megjegyzést. Ha az eljárást Franciaországban befejezték, akkor az vitathatatlanul meggátolná a kérdést előterjesztő bíróságot a másodlagos eljárás megindításában. Ugyanakkor új főeljárást sem indíthatna.
43. A francia bíróság arra alapozta a joghatóságát, hogy az adós fő érdekeltségeinek központja (Center of Main Interests – COMI) Franciaországban található, és ezért a rendelet A. melléklete szerinti fizetésképtelenségi főeljárást indított. A jelen esetben azonban ez a megállapítás kétségesnek tűnik, mivel a Christianapol összes vagyona és az üzemei is Lengyelországban találhatók. Az Interedil‑ügyben(13) a Bíróság úgy határozott, hogy a fő érdekeltségek központját egyrészt objektív, másrészt harmadik személyek részéről megállapítható körülmények alapján kell azonosítani, ez következik a rendelet (13) preambulumbekezdéséből(14) is. Társaságok esetében a rendelet 3. cikke (1) bekezdésének második mondata továbbá vélelmet állt fel, amely szerint a létesítő okirat szerinti székhelyet kell a fő érdekeltségek központjának tekinteni. Az előbbiek tükrében sok érv szól amellett, hogy a Christianapol fő érdekeltségeinek központja Lengyelországban található.
44. Így a kérdést előterjesztő bíróság nem hagyhatja figyelmen kívül azt a francia megállapítást, miszerint a fő érdekeltségek központja Franciaországban van. A francia bíróság eljárást megindító határozatát minden más tagállami bíróságnak el kell ismernie(15), és nem lehet vizsgálat tárgyává tenni(16). A 25. cikk kiterjeszti ezt az elismerési elvet minden, a fizetésképtelenségi eljárás lefolytatására és befejezésére vonatkozó határozatra. Így ez magában foglalja az eljárást megindító bíróság azon határozatát is, hogy a fő érdekeltségek központja Franciaországban található. A főeljárás megindításához azonban a lengyel bíróságnak a 3. cikk (1) bekezdése értelmében elsősorban azt kellene megállapítania, hogy az adós fő érdekeltségeinek központja Lengyelországban található. Amennyiben a tényleges helyzet a francia sauvegarde‑eljárás megindítása óta nem változott, akkor ez a megállapítás ellentétes a már említett és a Bíróság által többször megerősített elismerési elvvel. Ez a francia határozat olyan utólagos vizsgálatát jelentené, amit a rendelet nem enged meg.
45. Az elismerést nem lehet megtagadni a rendelet 26. cikkére hivatkozással sem. Amint azt a Bíróság az Eurofood IFSC ügyben(17) már kifejtette, a 26. cikket szigorúan kell értelmezni. A közrend sérelme csak akkor jöhet szóba, ha az elismerés vagy a végrehajtás az elismerő állam valamely alapvető jogelvét sérti, és ezért fel nem oldható ellentétben áll ezen állam jogrendjével.(18) Úgy tűnik, hogy ez a jelen ügyben nem áll fenn, és az eljárásban részt vevők közül senki sem hivatkozott erre.
B – Az előzetes döntéshozatalra előterjesztett harmadik kérdésről
46. A kérdést előterjesztő bíróság az előzetes döntéshozatalra előterjesztett harmadik kérdésével lényegében arra szeretne választ kapni, hogy a másodlagos eljárás a jelen ügy körülményei között is megindítható‑e, nevezetesen akkor, ha a főeljárás a fizetőképesség helyreállítására irányul, és az adós összes vagyona abban a tagállamban található, ahol a másodlagos eljárás megindítását kérik. Mivel az a kérdés, hogy ilyen esetben megindítható‑e egyáltalán a másodlagos eljárás, logikailag megelőzi az előzetes döntéshozatalra előterjesztett második kérdést, hogy miként kell adott esetben ezt az eljárást megindítani, az előzetes döntéshozatalra előterjesztett harmadik kérdést vizsgálom előbb.
47. Ezen előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdés hátterében az áll, hogy a Christianapol összes vagyona Lengyelországban található. A kérdést előterjesztő bíróság szerint a lengyel jog szerinti felszámolási eljárás megindítása ahhoz vezetne, hogy meg kellene szüntetni a termelést, és be kellene zárni a Christianapol üzemét, ez pedig megakadályozná a szerkezetátalakítást. Ezáltal meghiúsulnának a fizetőképesség helyreállítására irányuló francia eljárás céljai, és veszélybe kerülne az ezt célzó terv teljesítése. A kérdést előterjesztő bíróság ezért arra vár választ, hogy ellentmond‑e a másodlagos eljárás megengedhetőségének az a tény, hogy a főeljárás a fizetőképesség helyreállítására irányul.
1. A rendelet alkalmazhatósága
48. Elsősorban a rendeletnek a fizetőképesség helyreállítására irányuló eljárásra történő alkalmazhatóságát kell tisztázni. A Bank Handlowy álláspontja szerint a rendelet ugyan alkalmazható az A. mellékletben megnevezett eljárásokra, de csak akkor, ha ezek az eljárások a konkrét esetben teljesítik a rendelet 1. cikkének (1) bekezdésében meghatározott feltételeket. A meaux‑i kereskedelmi bíróság a sauvegarde‑eljárás megindításával megállapította, hogy a Christianapol nem fizetésképtelen, ezért a rendelet nem alkalmazható a Franciaországban lefolytatott eljárásra. A lengyel bíróság ezért megtagadhatja a francia eljárás elismerését, és ettől függetlenül új főeljárást indíthat.
49. Ugyanakkor azon az állásponton vagyok, hogy a fizetésképtelenségre vonatkozó rendelet abban az esetben is alkalmazható, ha a főeljárás a fizetőképesség helyreállítására irányul. A 2. cikk a) pontja az 1. cikk (1) bekezdésére hivatkozással meghatározza azokat a fizetésképtelenségi eljárásokat, amelyek a rendelet alkalmazási körébe esnek, és utal az A. mellékletben felsorolt eljárásokra. Ha az eljárás megtalálható az ott szereplő felsorolásban, akkor abból kell kiindulni, hogy a rendelet alkalmazandó. Ez vonatkozik tehát az A. mellékletben található francia sauvegarde‑eljárásra is.
50. A preambulumbekezdések(19) és a 2. cikk szövege is mindenesetre azt mutatja, hogy a rendelet alkalmazhatóságához ezen túlmenően az 1. cikk (1) bekezdésében meghatározott feltételeket is teljesíteni kell. A rendelet ugyanakkor nem tartalmazza a „fizetésképtelenség” fogalmát. Azt nem lehetett megalkotni a fizetésképtelenségre vonatkozó tagállami szabályozások eltérő részletszabályai és a fizetésképtelenség fogalmának részben nagyon eltérő értelmezései alapján. A fizetésképtelenségi rendeletnek továbbá nem is célja a fizetésképtelenségi eljárások egységesítése.(20) Amint az Európai Unió fizetésképtelenségi eljárásra vonatkozó egyezményéről szóló magyarázó jelentésből(21) kiderül(22), a rendelet alkalmazhatósága szempontjából az az irányadó, hogy a szóban forgó eljárás a mindenkori tagállam szempontjából fizetésképtelenségi eljárásnak minősül. Ha kétséges, hogy a rendelet 1. cikkének (1) bekezdése szerinti értelemben vett eljárásról van‑e szó, különösen, hogy az eljárás az adós fizetésképtelenségén alapul‑e, akkor annak a tagállamnak az értelmezését kell alapul venni, amelyben ezt az eljárást folytatják.
51. A francia kormány a tárgyaláson kifejtette, hogy az adós fizetésképtelenségének a veszélye előfeltétele a sauvegarde‑eljárás megindításának. A francia jogalkotó szemszögéből a jelen esetben fizetésképtelen adósról van szó. Az 1. cikk (1) bekezdésében foglalt feltételek ennek megfelelően teljesültek.
52. A rendelet tehát a francia sauvegarde‑eljárásra is alkalmazható.
2. A másodlagos eljárás megengedhetősége a fizetőképesség helyreállítására irányuló főeljáráshoz képest
53. A fizetőképesség helyreállítására irányuló eljárás és a felszámolási eljárás eltérő célkitűzése felveti ugyanakkor azt a kérdést, hogy a másodlagos eljárások kizártak‑e akkor, ha a főeljárás – amint a jelen esetben is – a fizetőképesség helyreállítására irányul.
54. Amint arra a spanyol kormány is rámutat, a rendelet a másodlagos eljárás megindítása vonatkozásában nem tesz különbséget a főeljárás jellege alapján. Ha az A. melléklet szerint eljárás főeljárásként van folyamatban, akkor a 3. cikk (3) bekezdése és a 27. cikk megengedik másodlagos eljárás indítását, függetlenül attól, hogy a főeljárás milyen típusú eljárás. A rendelet – szövege szerint – abban az esetben is megengedi másodlagos eljárás indítását, ha a főeljárás a fizetőképesség helyreállítására irányul.
55. A kérdést előterjesztő bíróság által előadottakból világosan kitűnik, hogy a másodlagos felszámolási eljárás zavarja, sőt meghiúsítja az ilyen, fizetőképesség helyreállítására irányuló eljárás céljainak a megvalósulását. Ekkor valójában egy nem kívánt eredmény áll elő. Több tagállam fizetésképtelenségre vonatkozó jogszabályainak a tisztán felszámolási eljárásokról a fizetőképesség helyreállítására és a szerkezetátalakításra irányuló eljárásokra való áttérésére, és a rendelet A. mellékletének az utóbbi években tapasztalható következetes bővítésére(23) tekintettel – amelynek révén a fizetőképesség helyreállítására irányuló eljárások is egyre nagyobb mértékben beletartoznak ebbe a körbe –különösen megállapítható, hogy ezeknek egyre nagyobb jelentőségük van, és ennek megfelelően a rendeletnek ki kell terjednie rájuk.
56. A melléklet bővítéseitől eltekintve azonban a rendelet szövege egyebekben változatlan maradt, ami egyes esetekben ellentmondásokhoz és gyakorlati problémákhoz vezethet, ahogy azt a jelen ügy is mutatja. Ahhoz, hogy a fizetőképesség helyreállítására irányuló eljárásokat is hatékonyan le lehessen folytatni a rendelet keretein belül, szükséges az eljárások összehangolására vonatkozó irányadó szabályozásoknak a rendelet céljait szem előtt tartó értelmezése, amelynek – ahogy arra a Christianapol helyesen mutat rá – figyelembe kell venniük a rendelet fejlődését. Megfelelő értelmezéssel tompíthatók a másodlagos eljárás megindításának a kérdést előterjesztő bíróság által felvetett negatív következményei.
57. Ezért álláspontom szerint nem szükséges a másodlagos eljárás megindítását a fizetőképesség helyreállítására irányuló főeljáráshoz képest általánosan megtiltani.
58. A másodlagos eljárás célkitűzéseire tekintettel egyébként nem lehet figyelembe venni a Christianapol és Franciaország által képviselt értelmezést, amely szerint a fizetőképesség helyreállítására irányuló eljárás esetében főszabály szerint nem indítható másodlagos eljárás, A másodlagos eljárások különösen a helyi hitelezők védelmét szolgálják, lehetővé téve számukra a helyi fizetésképtelenségi eljárásnak a saját nyelvükön és az általuk ismert jogszabályok szerint történő lefolytatását, megkönnyítve így a jogaik érvényesítését. A másodlagos eljárás megindításának a fizetőképesség helyreállítására irányuló főeljárás esetében történő általános tiltása alapjaiban érintené a rendeletet, mivel a rendeletben szabályozott lényeges eljáráscsoportot zárna ki teljesen. Ez a következmény nem lenne összeegyeztethető a fizetésképtelenségi rendelet alapgondolatával, és meghaladná azt, ami a fizetőképesség helyreállítására irányuló eljárás védelméhez szükséges.
3. A főeljárás és a másodlagos eljárás összehangolása a fizetőképesség helyreállítására irányuló eljárás esetén
59. Már csak azt kell vizsgálni, hogy a rendelet értelmében miként lehetséges a főeljárás és a másodlagos eljárás összehangolása, ha a főeljárás a fizetőképesség helyreállítására, a másodlagos eljárás pedig felszámolásra irányul.
60. Egyrészt a rendelet számos olyan intézkedésről rendelkezik, amely lehetővé teszi a főeljárás céljainak figyelembevételét és a fizetésképtelenségi eljárás egységességének megőrzését(24), akkor is, ha a másodlagos eljárás felszámolási eljárás. Ezen túlmenően a mindenkori másodlagos eljárásban részt vevő feleknek tekintettel kell lenniük a rendelet céljaira, és hozzá kell járulniuk ahhoz, hogy a főeljárást ne zavarják és a céljait ne hiúsítsák meg. És végül a főeljárás érdemi hatásait a másodlagos eljárásban is figyelembe kell venni.
a) A rendeletben meghatározott intézkedések
61. A főeljárásnak a másodlagos eljáráshoz képest a rendelet által előírt domináns szerepe(25) lehetővé teszi, hogy a főeljárás felszámolója különböző módokon befolyást gyakoroljon a másodlagos eljárásra. Így a 33. cikk (1) bekezdése értelmében kérheti az értékesítés felfüggesztését(26), függetlenül attól, hogy a nemzeti jog szerint van‑e lehetőség a felfüggesztésre. A 33. cikk ennyiben önálló felfüggesztési okot hoz létre. Ezen túlmenően a 34. cikk (1) bekezdése feljogosítja a felszámolót arra is, hogy a fizetőképesség helyreállítását célzó tervet, egyezséget vagy a másodlagos eljárás befejezésére irányuló más hasonló intézkedést javasoljon. Az értékesítés 33. cikk szerinti felfüggesztésének tartama alatt a rendelet 34. cikkének (3) bekezdése értelmében ez a jog kizárólag őt illeti. Ezáltal legalább részben abban a helyzetben van, hogy az adós vagyonának értékesítését megakadályozza, illetve késleltesse annak érdekében, hogy azt a fizetőképesség helyreállítására irányuló eljárásban fel lehessen használni. Fizetőképesség helyreállítását célzó megoldásokat is kezdeményezhet a másodlagos eljárásban.
62. Másrészt a felszámoló javaslatától függetlenül lehetővé teszi a rendelet, hogy a másodlagos eljárásban is a fizetőképesség helyreállítását célzó megoldásokat válasszanak. Amint arra a spanyol kormány helyesen utal, a 27. cikk második mondata csupán annyit ír elő, hogy a másodlagos eljárásnak a B. mellékletben felsorolt eljárások között kell szerepelnie. Hogy az adott eljárást miként kell konkrétan befejezni, azt nem szabályozza. Így elegendő, ha az adott eljárás elvileg az adós vagyonának a felszámolásával végződhet. Ha a másodlagos eljárás mindenkori lex concursusa(27) ugyanakkor a fizetőképesség helyreállítását célzó megoldásokat is előír, akkor ezek szintén alkalmazhatók.(28) Megerősíti ezt az értelmezést a rendelet 2. cikkének c) pontja, amely azokat az eljárásokat is a „felszámolási eljárás” fogalmába sorolja, amelyek „egyezséggel, vagy a fizetésképtelenséget lezáró egyéb intézkedéssel” zárulhatnak, és így abból indul ki, hogy a felszámolási eljárások nem feltétlenül a vagyon értékesítésével végződnek.
63. A fizetésképtelenségi rendelet tehát a fent leírt mechanizmusokkal lehetővé teszi a másodlagos eljárás negatív hatásainak tompítását. Ugyanakkor ezek nem jelentik a probléma végleges és megnyugtató megoldását. Egyrészt gondolni kell azokra a másodlagos eljárásokra, amelyeket olyan tagállamokban indítanak, amelyekben nincs egységes eljárás. Ahhoz, hogy eleget tegyenek a 3. cikk (3) bekezdésének második mondatában foglalt követelményeknek, olyan eljárásokat kell alkalmazniuk, amelyek felszámolással végződhetnek. Az ilyen eljárások a nemzeti jog alapján nem feltétlenül végződhetnek a fizetőképesség helyreállításával. Így a fizetésképtelenségre vonatkozó tagállami szabályozások kialakításától függően különböző eredmények alakulhatnak ki. Ez pedig sérti a jogbiztonság elvét.
64. Másrészt, mivel a problematika megoldása nem teljes körű, a meglévő egyeztetési és tájékoztatási kötelezettségek sem tudják teljesen kizárni azt, hogy ne kerüljön veszélybe a fizetőképesség teljes helyreállítása. Így a másodlagos eljárásban is lehetséges egyes helyreállító intézkedések – így például a fizetési haladék vagy a tartozáselengedés – végrehajtása valamennyi érintett hitelező hozzájárulásától függ, amint azt a rendelet 34. cikkének (2) bekezdése mutatja. Az értékesítés három hónapos időszakokra történő felfüggesztése sem hasonlítható össze az értékesítés végleges felfüggesztésével. A felszámolónak a 34. cikk (1) bekezdésében biztosított javaslattételi joga sem akadályozza meg a felszámolást, ha a másodlagos eljárásban az illetékes szerv ezt elrendeli.
65. Ezért kívánatos lenne az eljárások összehangolására vonatkozó kifejezett szabályozás a fizetőképesség helyreállítására irányuló eljárás esetére. Álláspontom szerint több érv szólna amellett, hogy a fizetőképesség helyreállítására irányuló eljárást másodlagos eljárásként engedélyezzék. Amint fentebb arról már szó volt, a rendelet már széles körben lehetővé teszi a fizetőképesség helyreállítására irányuló párhuzamos eljárásokat. Ezért lenne logikus azokat kifejezetten megengedni és az összehangolást megfelelően szabályozni. Ez a döntés ugyanakkor az uniós jogalkotó feladata.
b) A főeljárás céljainak megóvására vonatkozó kötelezettség
66. Amíg azonban a rendeletet nem módosítják, ami tiszta helyzetet teremtene, valamennyi résztvevőnek arra kell törekednie, hogy a meglévő eszközökkel és a nemzeti jog keretei között betartsa a főeljárás céljait. Az uniós ügyekben való jóhiszemű eljárás elve (EUSZ 4. cikk (3) bekezdése) arra kötelezi a másodlagos eljárás bíróságát, hogy valamennyi általa foganatosított intézkedés során legyen figyelemmel a főeljárás céljaira, és vegye számításba a rendelet azon rendszerét, amely a kölcsönös bizalom elvén, a főeljárás és a másodlagos eljárás összehangolásának kötelezettségén, a megfelelő és hatékony határokon átnyúló eljárás megteremtésének célján és a főeljárás elsőbbségén alapul.(29)
67. Ez vonatkozik minden nemzeti jogi intézkedésre, például a mérlegelésen alapuló döntésekre, vagy a több megoldási lehetőség közüli választásra, ahol azt az intézkedést kell kiválasztani, amely a főeljárás céljainak betartására a leginkább alkalmas. A nemzeti jognak a főeljárás felszámolójának a másodlagos eljárásban való részvételét is biztosítania kell.
68. Amint a Bizottság helyesen állapítja meg, a rendelet nem is kötelez általánosságban a másodlagos eljárás megindítására, csupán lehetővé teszi azt. Hogy a másodlagos eljárás megindítására egyáltalán sor kerül‑e, arról az illetékes bíróság dönt a továbbiakban. Ennek a döntésnek a meghozatalakor is figyelembe kell vennie a rendelet céljait és a főeljárás hatásait, különös tekintettel arra, hogy azok a hitelezők, akik részt vettek a főeljárásban, és ott hozzájárultak egy, a fizetőképesség helyreállítását célzó tervhez, másodlagos eljárás megindítása révén kivonhatják‑e magukat a tervből eredő kötelezettségeik alól.
c) A főeljárás hatásai
69. Ezen túlmenően tekintettel kell lenni a meaux‑i kereskedelmi bíróság által hozott határozat érdemi hatásaira is. A 25. cikk elismerési kötelezettséget ír elő minden „bíróság által hozott, fizetésképtelenségi eljárás lefolytatására és befejezésére vonatkozó határozatra” nézve. A Franciaországban elfogadotthoz hasonló, fizetőképesség helyreállítását célzó terv esetében kétségtelenül ilyen értelemben vett határozatról van szó. Ezért az ebben a tervben elrendelt intézkedéseket számításba kell venni mind eljárásjogi, mind anyagi jogi szempontból.
70. E tekintetben azok a hatások irányadók, amelyeket a francia jog a fizetőképesség helyreállítását célzó tervnek tulajdonít.(30) Ahogy azt a Bizottság is hangsúlyozza, e terv anyagi jogi következményeit kell figyelembe venni, tekintettel például arra a kérdésre, hogy a fizetőképesség helyreállítását célzó terv mennyiben változtatta meg tartalmilag a másodlagos eljárás megindítását kérelmező hitelezők követeléseit, vagy hogy joggal való visszaélésnek tekinthető‑e a főeljárásban részt vevő és a fizetőképesség helyreállítását célzó tervhez hozzájáruló hitelezők másodlagos eljárás megindítása iránti kérelme.
71. A harmadik kérdést ezért akként kell megválaszolni, hogy a rendelet 27. cikke a másodlagos eljárás megindítását akkor is megengedi, ha a főeljárás a fizetőképesség helyreállítására irányul.
C – Az előzetes döntéshozatalra előterjesztett második kérdésről
72. A kérdést előterjesztő bíróság a második kérdésével arra szeretne választ kapni, hogy a másodlagos eljárás megindítását szabályozó 27. cikk megtiltja‑e a másodlagos eljárás vonatkozásában eljáró bíróságnak az adós fizetésképtelenségének vizsgálatát, vagy ehelyett e bíróság bizonyos esetekben vizsgálhatja az adós fizetésképtelenségének fennállását.
73. A kérdést előterjesztő bíróság álláspontja szerint a rendelet néhány nyelvi változatában a 27. cikk (1) bekezdését úgy lehet érteni, hogy a másodlagos eljárás megindításakor az adós fizetésképtelenségét nem kell vizsgálni (de vizsgálható), más nyelvi változatokból ezzel szemben azt is kiolvasható, hogy az illetékes bíróság az adós fizetésképtelenségének kérdését nem vizsgálhatja.
74. A különböző nyelvi változatok összehasonlítása azonban álláspontom szerint nem mutat ilyen eltérést. Az általam összehasonlított nyelvi változatok(31) inkább egy vagylagos elemet tartalmaznak. A Bizottság az általa vizsgált nyelvi változatok vonatkozásában szintén erre az eredményre jutott. A kérdést előterjesztő bíróság által előadottakkal ellentétben ez következik különösen a német („kann […] eröffnen”) és a francia („permet d’ouvrir”) nyelvi változatból. A német változat mellett a finn változat is egyértelműen választható elemet („voi […] aloittaa”) tartalmaz, ennek pedig különös súlya van(32), tekintettel arra, hogy a rendeletet Finnország és Németország kezdeményezésére fogadták el.
75. Így azonban nem tisztázott, hogy a másodlagos eljárás vonatkozásában eljáró bíróság vizsgálhatja‑e az adós fizetésképtelenségét az eljárás megindításakor. Nem egyértelmű ugyanis, hogy a 27. cikkben található „‑hat” képző mire vonatkozik. Ebből következhet a másodlagos eljárás általánosságban történő megindításának lehetősége és a fizetésképtelenségnek a másodlagos eljárás megindításakor történő vizsgálatának kérdése is. Ezért a rendelet célkitűzéseit és a konkrét előírás célját kell alapul venni(33) az utóbbi jelentésének meghatározásakor.
76. A 27. cikk célja az, hogy nélkülözhetővé tegye a fizetésképtelenségnek a másodlagos eljárás vonatkozásában eljáró bíróság általi ismételt vizsgálatát, és ezáltal hozzájáruljon az eljárás gyorsításához. A jogalkotó szemmel láthatóan abból indult ki ennek kapcsán, hogy az ismételt vizsgálat azért nélkülözhető, mert az adós fizetésképtelenségét a főeljárás megindításakor már vizsgálták. A másodlagos eljárás szükségszerűen kiterjed az adós azon vagyonára, amelyet a főeljárásban eszközölt vagyonlefoglalás már érintett, így a fizetésképtelenség ismételt vizsgálata szükségtelen. A fizetésképtelenségre vonatkozó szabályozásoknak a fizetőképesség helyreállítására irányuló eljárás irányába történő, fent említett eltolódására és az A. melléklet ennek megfelelő bővítéseire tekintettel azonban nem mindig ez a helyzet.
77. A rendelet 27. cikke továbbá abból indul ki, hogy a fizetésképtelenségnek a másodlagos eljárásban eljáró bíróság általi vizsgálata esetén fennáll az a veszély, hogy az illetékes bíróság eltérően ítéli meg azt, mert például a főeljárás tárgyát képező fizetésképtelenségi ok nem ismert, és ezért elutasítja a másodlagos eljárás megindítását. A rendelet nem határozza meg a fizetésképtelenség fogalmát. Ez a döntés – amint már említésre került – egyedül a tagállamra hárul, és Unió‑szerte jelentősen eltér. Az ezekből az eltérésekből eredő problémákat kell a 27. cikknek kiküszöbölnie. Ez a célkitűzés azonban nem alkalmazható korlátlanul a fizetőképesség helyreállítására irányuló eljárásra, tekintettel annak céljaira és menetére.
78. Az eljárás gyorsításának célja sem mérvadó feltétlenül a jelen ügyhöz hasonló esetben. Ugyanis csupán a fizetésképtelenség ismételt vizsgálatát kell kiküszöbölni. Ha azonban a lengyel bíróságot meggátolnák abban, hogy a felszámolási eljárás megindítása előtt vizsgálja a Christianapol fizetésképtelenségét, az ahhoz vezethetne, hogy felszámolási eljárást indítanak az esetlegesen időközben ismét (francia szempontból is) fizetőképessé vált adóssal szemben. Ez az eredmény azonban nem egyeztethető össze a rendelet céljaival, továbbá túlságosan beleavatkozna a tagállami eljárásrendekbe, mivel olyan eljárást hozna létre, amelyet nemcsak a nemzeti jogban ismert fizetésképtelenségi ok hiányában, hanem bármilyen fizetésképtelenségi ok nélkül indítanának meg.
79. A rendelet 27. cikkének ilyen értelmezése továbbá visszatarthatná az adóst attól, hogy idejekorán kérje a fizetőképesség helyreállítására irányuló eljárás megindítását. Fennállna ugyanis az a veszély, hogy a fizetésképtelenség előzetes vizsgálata nélkül felszámolási eljárást indítanának vele szemben egy másik tagállamban, miközben lehet, hogy az anyagi helyzete addigra ismét javult.
80. A fizetőképtelenségnek a másodlagos eljárás vonatkozásában eljáró bíróság általi vizsgálata ezért – tekintettel az előzetes döntéshozatalra előterjesztett harmadik kérdés kapcsán előadottakra(34) is – mindig szükséges, ha a főeljárás a fizetőképesség helyreállítására irányul. Ha a főeljárás ezzel szemben nem a fizetőképesség helyreállítására, illetve nem szerkezetátalakításra irányul, hanem a felszámolásra, akkor a másodlagos eljárás vonatkozásában eljáró bíróság a fent említett okokból nem vizsgálhatja ismét a fizetésképtelenséget.
81. Az előzetes döntéshozatalra előterjesztett második kérdésre tehát azt a választ kell adni, hogy a másodlagos eljárás vonatkozásában eljáró bíróság az adós fizetésképtelenségét akkor vizsgálhatja, ha a főeljárás olyan, fizetőképesség helyreállítására irányuló eljárás, amelynek nem előfeltétele az adós fizetésképtelensége.
V – Végkövetkeztetések
82. A fenti megfontolások alapján azt javaslom a Bíróságnak, hogy az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdésekre a következő válaszokat adja:
1. Az 1346/2000/EK rendelet 4. cikkének (1) bekezdését és (2) bekezdése j) pontját úgy kell értelmezni, hogy egyedül a nemzeti jog határozhatja meg azt, hogy mikor következik be a „fizetésképtelenségi eljárás befejezése”.
2. Az 1346/2000 rendelet 27. cikkét úgy kell értelmezni, hogy az a nemzeti bíróság, amelyhez másodlagos fizetésképtelenségi eljárás megindítása iránti kérelmet terjesztettek elő, akkor vizsgálhatja az adós fizetésképtelenségét, ha a főeljárás a fizetőképesség helyreállítására irányul.
3. Az 1346/2000 rendelet 27. cikkének értelmezése megengedi, hogy akkor is sor kerüljön egy másodlagos eljárás megindítására, ha az automatikus elismerés alá tartozó főeljárás a fizetőképesség helyreállítására, illetve szerkezetátalakításra irányul (mint például a francia sauvegarde‑eljárás).