A TÖRVÉNYSZÉK ÍTÉLETE (harmadik tanács)

2009. december 15.(*)

„Állami támogatások – A francia hatóságok által az EDF‑nek nyújtott támogatások – A támogatást a közös piaccal összeegyeztethetetlennek nyilvánító és annak visszatéríttetését elrendelő határozat – A támogatás kedvezményezettjének eljárási jogai – A tagállamok közötti kereskedelem érintettsége – A magánbefektető kritériuma”

A T‑156/04. sz. ügyben,

az Électricité de France (EDF) (székhelye: Párizs [Franciaország], képviseli: M. Debroux ügyvéd)

felperesnek,

támogatja:

a Francia Köztársaság (képviselik: G. de Bergues és A.‑L. Vendrolini, meghatalmazotti minőségben)

beavatkozó,

az Európai Bizottság (képviselik: J. Buendía Sierra és C. Giolito, meghatalmazotti minőségben)

alperes ellen,

támogatja:

az Iberdrola SA (székhelye: Bilbao [Spanyolország], képviselik: J. Ruiz Calzado és É. Barbier de La Serre ügyvédek)

beavatkozó,

az EDF‑nek és a villamosenergia‑ és gázipari szektornak nyújtott állami támogatásokról szóló, 2003. december 16‑i bizottsági határozat (C 68/2002, N 504/2003 és C 25/2003) 3. és 4. pontjának megsemmisítése iránti kérelme tárgyában,

A TÖRVÉNYSZÉK (harmadik tanács),

tagjai: J. Azizi elnök, E. Cremona és S. Frimodt Nielsen (előadó) bírák,

hivatalvezető: C. Kristensen tanácsos,

tekintettel az írásbeli szakaszra és a 2008. november 25‑i tárgyalásra,

meghozta a következő

Ítéletet

 Jogi háttér

 Az EK‑Szerződés rendelkezései

1        Az EK 87. cikk (1) bekezdése szerint, ha a szerződés másként nem rendelkezik, a közös piaccal összeegyeztethetetlen a tagállamok által vagy állami forrásból bármilyen formában nyújtott olyan támogatás, amely bizonyos vállalkozásoknak vagy bizonyos áruk termelésének előnyben részesítése által torzítja a versenyt, vagy azzal fenyeget, amennyiben ez érinti a tagállamok közötti kereskedelmet.

2        Az EK 88. cikk (1) és (2) bekezdése kimondja:

„(1) A Bizottság a tagállamokkal együttműködve folyamatosan vizsgálja a tagállamokban létező támogatási programokat. A Bizottság javaslatot tesz a tagállamoknak a közös piac fokozatos fejlődése vagy működése által megkövetelt megfelelő intézkedések meghozatalára.

(2) Ha a Bizottság – azt követően, hogy felhívta az érintett feleket észrevételeik megtételére – megállapítja, hogy egy állam által vagy állami forrásból nyújtott támogatás a 87. cikk értelmében nem egyeztethető össze a közös piaccal, vagy hogy az ilyen támogatást visszaélésszerűen használják fel, úgy határoz, hogy az érintett állam köteles a Bizottság által kitűzött határidőn belül a támogatást megszüntetni vagy módosítani.”

 A 659/1999/EK rendelet

3        Az EK‑Szerződés [88. cikkének] alkalmazására vonatkozó részletes szabályok megállapításáról szóló, 1999. március 22‑i 659/1999/EK tanácsi rendelet (HL L 83., 1. o.; magyar nyelvű különkiadás 8. fejezet, 1. kötet, 339. o.) 1. cikkének b) pontja a következőképpen rendelkezik:

„[…] E rendelet alkalmazásában: […] a »létező támogatás«:

i.      […] minden támogatás, amely a Szerződésnek az érintett tagállamokban történő hatálybalépését megelőzően már létezett, vagyis az olyan támogatási programok és egyedi támogatások, amelyeket a Szerződés hatálybalépése előtt vezettek be, és azt követően is alkalmazhatók;

[…]

v.      olyan támogatás, amelyet létező támogatásnak kell tekinteni, mert megállapítható, hogy a hatálybalépése idején nem minősült támogatásnak, és ezt követően – a közös piac fejlődésének eredményeként és anélkül, hogy a tagállam módosította volna – vált támogatássá. Egyes intézkedéseknek egy tevékenység közösségi jog általi liberalizálását követő támogatássá válása során az ilyen intézkedések a liberalizációra megállapított időpontot követően már nem minősülnek támogatásnak;”

4        A 659/1999 rendelet 15. cikkének (1) bekezdése kimondja, hogy a Bizottság támogatás‑visszatéríttetésre vonatkozó hatásköre tízéves jogvesztő határidőn belül érvényesíthető.

5        A 659/1999 rendelet 15. cikkének (2) bekezdése szerint a jogvesztő határidő azon a napon kezdődik, amikor a jogellenes támogatást a kedvezményezettnek nyújtják.

6        A 659/1999 rendelet 20. cikke (1) bekezdésének első mondata kimondja, hogy bármely érdekelt fél nyújthat be észrevételt a rendelet 6. cikke szerint, miután a Bizottság a hivatalos vizsgálati eljárás megkezdéséről határozatot hozott.

 Az alkalmazandó francia jogszabályok

7        A Code général des impôts (általános adó törvénykönyv) 38. cikkének (2) bekezdése kimondja:

„A nettó haszon az azon időszak kezdetén és végén fennálló nettó eszközérték különbsége, amely időszakban az adó alapjául szolgáló eredmények keletkeztek, csökkentve az ezen időszak alatt az üzemeltető vagy a tagok által nyújtott kiegészítő hozzájárulással, és növelve az ezen időszak alatt általuk teljesített levonások összegével. A nettó eszköz kifejezi, hogy az eszközérték mennyivel haladja meg a harmadik személyek által nyújtott hitelekből, az értékcsökkenési leírásokból és az igazolt tartalékokból álló, a passzívumok oldalán feltüntetett teljes összeget.”

8        Az 1997. november 10‑i loi n° 97‑1026 portant mesures urgentes à caractère fiscal et financier (az adózási és pénzügyi tárgyú sürgős intézkedésekről szóló 97‑1026. számú törvény, JORF 1997. november 11., 16387. o.) 4. cikkének I. és II. bekezdése a következőképpen rendelkezik:

„I. A villamos energia főellátási hálózatának műtárgyai az Électricité de France tulajdonában állónak tekintendőek attól kezdődően, hogy ezen hálózatra vonatkozó koncessziót [az EDF] részére megadták.

II. Az I. [bekezdés] rendelkezéseinek alkalmazásában, 1997. január 1‑jén a főellátási hálózat koncesszióba adott eszközeinek természetbeni értéke, amely az Électricité de France mérlegének passzívumok oldalán szerepelt, a megfelelő felértékelési eltérésektől mentes nettó értékben a „tőkejuttatások” rovatban szerepel.”

 A jogvita alapját képező tényállás

 Az ügy általános háttere

9        A felperes Électricité de France (EDF) villamos energia termelésével, átvitelével és forgalmazásával foglalkozik elsősorban Franciaország egész területén.

10      Az EK 88. cikk (2) bekezdése alapján a hivatalos vizsgálati eljárás megnyitásáról szóló határozat elfogadásának időpontjában, 2002‑ben, az EDF teljes mértékben az állam tulajdonában volt, a francia miniszterelnök nevezte ki annak elnökét, és üzletpolitikája a francia ministère de l’Énergie‑vel (energiaügyi minisztérium) szoros együttműködésben került meghatározásra.

11      Az EDF‑et az 1946. április 8‑i francia loi n° 46‑628 sur la nationalisation de l’électricité et du gaz (a villamos energia és a gáz államosításáról szóló 46‑628. számú francia törvény, JORF 1946. április 9., 2651. o.) hozta létre, amely államosította a villamos energia szektort Franciaországban. Az EDF‑et ipari és kereskedelmi jellegű közintézményi státussal hozták létre.

12      A 46‑628. számú törvény 36. cikke vezette be az államosított villamos energia koncessziók EDF‑nek való átadására vonatkozó alapelvet azzal, hogy a koncessziójogosult köteles betartani az új általános feladatmeghatározásokat, amelyek bevezetéséről az említett törvény 37. cikke rendelkezett.

13      Az állam által adott különféle villamosenergia‑átvitelre vonatkozó koncessziókat 1958‑ban egyetlen koncesszióban egyesítették, „főellátási hálózat” (a továbbiakban: FEH) néven, amelynek feladatmeghatározását az 1956. november 28‑i 56‑1225. számú rendelet hagyta jóvá (JORF 1956. december 4., 11562. o.).

14      E feladatmeghatározás 2. cikke felsorolja a koncesszió részét képező javakat (vezetékek, állomások stb.), és 8. cikke kimondja, hogy az EDF köteles „saját költségén” elvégezni „a koncesszió részét képező műtárgyak működőképes állapotának fenntartásához szükséges valamennyi karbantartási és felújítási munkálatot.”

15      Az 1994. december 23‑i rendelettel (JORF 1994. december 28., 18564. o.) végrehajtott módosítást követően a feladatmeghatározás 2. cikke szerint:

„A koncesszió részét képezik azok a létező, továbbá megépítendő vezetékek, állomások és általánosságban azok az elektromos műtárgyak, amelyek a koncessziójogosult villamos energia átviteli és szolgáltatói tevékenysége gyakorlásához szükségesek, a termeléshez szükséges műtárgyak kivételével.

[…]”

16      A FEH azonban a múltban különbözött a koncessziók más formáitól, elsősorban abban, hogy nem határozta meg a koncesszióba adott javak tulajdoni jogviszonyait, másodsorban, hogy nem tartalmazott a koncesszióba átengedett javak visszaadásának módjára vonatkozó rendelkezést, és harmadsorban a különlegesen hosszú, 75 éves időtartamában.

17      A koncessziókra vonatkozó különleges számviteli szabályok hiányában és a Conseil national de la comptabilité (országos számviteli tanács, a továbbiakban: CNC) egyetértésével az EDF, 1946‑tól a FEH tulajdonosának tekintette magát.

18      Ettől kezdődően a FEH részét képező javak az EDF mérlegének eszközök oldalán, annak saját javaiként szerepeltek, és az általános számviteli szabályok szerint kezelték azokat, értékcsökkenést leírva az „eredeti bekerülési érték módszerének” alkalmazásával, ami a műtárgyak teljes élettartamára kiterjedő lineáris leíráshoz vezetett, egészen 1986‑ig.

19      Az 1982‑es általános számlatükör alkalmazása az EDF‑re, amely a koncessziókra vonatkozó különleges számviteli szabályokat tartalmazta, azt eredményezte, hogy 1987‑től módosult a FEH számviteli szabályok szerinti kezelése, az 1975‑ben a CNC által az „Útmutató a koncessziókról” elnevezésű dokumentumban megfogalmazott ajánlások figyelembevétele érdekében.

20      Figyelembe kellett venni az azon koncessziójogosultakkal szemben támasztott különleges követelményeket, akiket a koncesszió időszakának végén a koncesszióba átengedett javak működőképes állapotban történő visszaszolgáltatására való kötelezettség terhel a „közszolgáltatások folyamatosságának alapelvére” tekintettel.

21      Azonkívül, hogy előírta, hogy a koncessziójogosult köteles a koncesszióba adott befektetett eszközöket a mérlegének eszközök oldalán külön tételként szerepeltetni, az 1982‑es általános számlatükör az alábbi alapelvet fogalmazta meg:

„Az átengedett berendezések termelőképességének a közszolgáltatás által megkövetelt szintjének fenntartását az értékcsökkenési leírásban, vagy esetlegesen a megfelelő tartalékokban kell keresni. Amennyiben egy berendezés használati értéke megfelelő karbantartással megőrizhető, az említett berendezés a koncessziójogosult működési ráfordításainak szintjén nem képezi értékcsökkentési leírás tárgyát elértéktelenedés esetén. A termelőképesség fenntartásának céljára felhasználásra kerülő tartalékok a felújításra képzett tartalékok.”

22      Az 1982‑es általános számlatükör alkalmazásával az EDF részére saját számlatükör készült. Ehhez a számlatükörhöz a CNC 1984. december 19‑én hozzájárult, és ezt követően, az 1986. december 21‑i tárcaközi rendelet (JORF 1986. december 30., 15794. o.) jóváhagyta.

23      Az EDF saját számlatükrének alkalmazásával a FEH az EDF mérlegének eszközök oldalán került feltüntetésre a „Koncesszió körébe tartozó tárgyi eszközök” megnevezésű tételben.

24      Az „eredeti bekerülési érték módszerének” alkalmazásával elért lineáris leíráshoz hozzáadták az átengedett tárgyi eszközök felújítására képzett különleges tartalékokat, mely tartalékok célja az volt, hogy lehetővé tegyék a koncessziójogosultnak, hogy a javakat a koncesszió végén tökéletes állapotban adja vissza a koncesszióba adónak.

25      A felújításra képzett tartalékokat 1987 és 1996 között hozták létre.

26      Az EDF által felújításra fordított kiadásokat a mérlegben a „Koncesszióba adott javak ellenértéke” megnevezésű tételben tüntették fel.

27      Ez a tétel, amelyre a „koncesszióba adó járandósága” megnevezést is használták, az EDF részéről a francia állam felé fennálló tartozást testesített meg, amely a koncesszió végén a pótolt javak ingyenes visszaadásához kapcsolódott.

28      Mindazonáltal, a francia Cour des comptes (számvevőszék) egy 1994‑es jelentésében az alábbiakat állapította meg:

„Az általános jogszabályoktól eltérő számviteli elveket a koncessziós szerződés lejáratának ténye alapozza meg, amely önmagában is megengedi a megújítható és nem megújítható befektetett eszközök közötti különbségtételt. Ezen lejárat figyelembevétele indokolja a számviteli mechanizmus létezését. Meghatározza a koncesszióba átengedett javak körébe tartozó befektetett eszközöknek a koncesszióba adó hatóság részére való visszaadásának lehetőségét, és megindokolja a koncesszióba adó járandóságának a mérleg passzívumok oldalán történő szerepeltetését. Megalapozza a felújításra képzett tartalék létrehozását és levonhatóságát, ami lehetővé teszi azon teher megállapítását, amelyet a koncessziójogosult számára az utolsó, nem megújíthatóvá vált befektetett eszköznek a koncesszióba adó részére történő visszaadása jelent […]

Tekintettel arra, hogy maga az államosításról szóló törvény folytán állandó állami koncessziós közintézmény áll fenn, nem tehetünk mást, mint megkérdőjelezzük a koncessziós vagyon és a koncessziójogosult vagyonának a könyvekben végrehajtott szétválasztása valódiságát, és hangsúlyozzuk, hogy a koncesszió lejáratának a hiánya nem jogosít fel a koncessziójogosult vállalatok számviteli útmutatójában foglalt ajánlások alkalmazására.”

29      A francia Cour des comptes azt is megállapította, hogy szabálytalan annak az adókedvezménynek az igénybevétele, melyben az EDF a FEH felújítására képzett tartalékok szabálytalan létrehozásából eredően részesült.

30      A francia állam ettől az időponttól megkezdte a FEH tulajdoni helyzetének „tisztázását”, továbbá az EDF mérlegének átstrukturálását.

31      Az 1997. április 8‑án aláírt „Állam–EDF 1997–2000” vállalkozási szerződés rendelkezett a vállalkozás könyveinek és az állammal fennálló pénzügyi kapcsolatainak rendezéséről, a villamos energia piacának a villamos energia belső piacára vonatkozó közös szabályokról szóló, 1996. december 19‑i 96/92/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv (HL 1997. L 27., 20. o.; magyar nyelvű különkiadás 12. fejezet, 2. kötet, 3. o.) alapján tervezett megnyitására tekintettel:

„A villamosenergia‑piac […] teljes mértékben átalakulóban van. Az Európai Unióban a villamos energia belső piacának működési szabályai nemrég kerültek meghatározásra […].

Végezetül, a jelen szerződésben foglalt kötelezettségvállalások az állam és az EDF közötti pénzügyi kapcsolatok stabilizálására, és annak tisztázására irányulnak, hogy hogyan gyakoroljon az állam felügyeletet az EDF felett, garantálva a vállalkozás önállóságát egy közös projekt keretében […].

Az EDF mérlege átstrukturálásra kerül abból a kettős célból, hogy a vállalkozás nettó pénzügyi helyzetét megerősítsék, és stabilizálják az állam és a vállalkozás közötti pénzügyi kapcsolatot az általános jogszabályokhoz közel álló alapokon. 1997‑ben jogalkotói aktus kerül a Parlament elé, úgy, hogy az átstrukturálás hatályba lépésének napja 1997. január 1‑je legyen.”

32      Ezzel a szándékkal fogadták el a 97‑1026. számú törvényt.

33      A törvény elfogadását megelőzően az EDF mérlege az alábbi módon épült fel:

–        az eszközök oldalon a „Koncesszió körébe tartozó tárgyi eszközök” megnevezésű tétel 285,7 milliárd francia frank (FRF) összegben, ebből körülbelül 90 milliárd FRF a FEH jogcímén;

–        a passzívumok oldalon a „Tartalékok” megnevezésű tétel, amelyből körülbelül 38,5 milliárd FRF a FEH jogcímén, továbbá a megvalósított felújításokra fordított kiadásokat nyilvántartó „Koncesszióba adott javak ellenértéke” megnevezésű tétel. Ez a tétel 145,2 milliárd FRF összeget jelentett, amelyből 18,3 milliárd a FEH jogcímén szerepelt.

34      A 97‑1026. számú törvény elfogadását követően, annak 4. cikke alapján az alábbi döntések meghozatalára került sor:

–        először, a FEH‑et képező javakat 90,325 milliárd FRF értékben „saját javakká” minősítették, és így elveszítették a „koncesszióba adott javak” minősítést;

–        másodszor, a FEH felújítására képzett és fel nem használt tartalékokat 38,521 milliárd FRF értékben fel nem osztott eredményként könyvelték el, anélkül hogy az eredménykimutatásba átkerültek volna, és 20,225 milliárd FRF értékben veszteséggé csoportosították át, így e számla revíziójára került sor, és a 18,296 milliárd FRF egyenleget az eredménytartalékba használták fel. Jóllehet nem kerültek át az eredménykimutatásba, ezen átcsoportosítások lehetővé tették adóköteles nyereség megállapítását, amely az általános adó törvénykönyv 38. cikkének (2) bekezdése alapján 41,66%‑os adókulcs hatálya alá tartozik;

–        harmadszor, a „koncesszióba adó járandóságát” 14,119 milliárd FRF összegben (a teljes 18,345 milliárd FRF összegből) közvetlenül a tőkejuttatások tételben szerepeltették, anélkül hogy az eredménykimutatásba átkerült volna, mivel az egyenleget különféle felértékelési számlákon tüntették fel.

35      Az EDF mérlege felső részének ilyen átstrukturálását a ministre de l’Économie, des Finances et de l’Industrie (gazdasági, pénzügy‑ és iparügyi miniszter), a secrétaire d’État au Budget (költségvetési államtitkár) és a secrétaire d’État à l’Industrie (iparügyi államtitkár) EDF‑hez intézett 1997. december 22‑i levelének 1. melléklete indokolja.

 Közigazgatási eljárás

36      A 2001. július 10‑i és november 27‑i levélben a Bizottság felkérte a francia hatóságokat, hogy juttassák el számára az EDF javára hozott, esetlegesen állami támogatási elemeket tartalmazó egyes intézkedésekre vonatkozó információkat.

37      A francia hatóságok 2001. október 12‑i és 2002. február 21‑i leveleikben közöltek bizonyos információkat a Bizottsággal. A 2002. április 9‑i levélben részleteket is szolgáltattak, amelyek a francia direction générale des impôts du ministère de l’Économie, des Finances et de l’Industrie (gazdasági, pénzügy‑ és iparügyi minisztérium adóügyi főigazgatósága, a továbbiakban: adóügyi főigazgatóság) egyik feljegyzésében szerepeltek, amely többek között az alábbiakat tartalmazta:

„Az az érvelés, amely szerint a [FEH‑re] vonatkozó felújításra képzett tartalékok 1997‑ben elvégzett számviteli és pénzügyi újratárgyalása jogosulatlan adókedvezmény konszolidálására adott volna lehetőséget, nem helytálló. Ebben a tekintetben meg kell különböztetni a felhasznált felújításra képzett tartalékok – amelyek az EDF által adott információk szerint a „Koncesszióba adó járandósága” tételben szerepelnek 14,119 [milliárd FRF], és nem 18,345 [milliárd FRF] összegben – újratárgyalását a még fel nem használt 38,5 [milliárd FRF] összegű tartalékokétól.

A koncesszióba adónak a FEH‑hel kapcsolatos járandósága indokolatlan adósságtételt jelent, amelyet a tőkébe való besorolás jogtalanul mentesített az adó alól.

Ezeket a tartalékokat adóteher nélkül sorolták be a tőkébe, mivel a FEH nem tartozik a koncessziók pénzügyi és számviteli rendjének hatálya alá. A FEH‑ot saját javakból képezték, ezért az EDF‑et semmilyen kötelezettség nem terhelte az állammal szemben ezen javak visszaszolgáltatására vonatkozóan, oly módon, hogy a „[K]oncesszióba adó járandósága” tételben feltüntetett, ennek megfelelő összegek nem valós tartozást, hanem egy nem adómentes tartalékot képeznek. Ilyen feltételek mellett ezt a tartalékot a tőkébe való besorolása előtt az intézmény passzívájából, ahol hibásan szerepelt, egy nettó állapotszámlára kellett volna átvezetni, ami a nettó adóköteles eszközállomány pozitív változását eredményezte volna, a már hivatkozott 38. cikkének [(2) bekezdése] szerint.

Az így elért adókedvezmény 5,88 [milliárd FRF‑ra] tehető (14,119 x 41,66%).

Egyúttal meg kell jegyezni, hogy az „átcsoportosítási” számlán történt közvetlen felhasználással, az eredménykimutatásba átkerülés nélkül megvalósított rendezés azonban 38,5 milliárd FRF (5,869 milliárd euró) adóköteles nyereség megállapítását tette lehetővé, az általános adó törvénykönyv 38. cikkének (2) bekezdése alkalmazásával. Ebből következik, hogy a fel nem használt tartalékoknak azok létrehozásakor való levonásából származó adókedvezmény ténylegesen kiegyenlítésre került.

[…]

Ebből következik, hogy ha a már felhasználásra került, „[k]oncesszióba adó járandósága” tételben feltüntetett felújításra képzett tartalékok tőkébe való besorolását mindenképpen át kellene tenni a pénzügyi eredménybe, ezt bőven ellentételezné ugyanabban az évben a fel nem használt felújításra képzett tartalékok visszahelyezése.

Mivel a műveletek átfogó megközelítése nem bizonyít igazolatlan előnyt, az 1997‑ben lefolytatott számviteli és pénzügyi jellegű újratárgyalások nem valósítanak meg az EDF részére nyújtott olyan támogatást, amely jogellenesen megerősíthetné az EDF versenyhelyzetét.”

38      A Bizottság 2002. május 6‑i levelében jelezte, hogy bizonyos információk a korábbi kérései ellenére még mindig hiányoznak, és egyebekben a részére legutóbb átadott információk tekintetében további felvilágosításokat kért.

39      A francia hatóságok a 2002. június 28‑i levélben kiegészítő tájékoztatást adtak, és 2002. szeptember 3‑án értekezletet tartottak.

40      2002. október 16‑i levelében a Bizottság az EDF ügyében hozott három közös határozatról tájékoztatta a francia hatóságokat, mely levelet az Európai Unió Hivatalos Lapjában 2002. november 16‑án tették közzé (HL C 280., 8. o.) a hiteles nyelvi változatban (francia nyelven), amelyet a többi hivatalos nyelven készült összefoglaló előz meg.

41      Egyrészt a Bizottság az EK 88. cikk (1) bekezdése alapján javasolta a francia hatóságoknak, hogy hasznos intézkedésként függesszék fel azt a korlátlan állami garanciát, amellyel az EDF ipari és kereskedelmi jellegű közintézményi státusa értelmében minden kötelezettségvállalása keretében rendelkezik, és amely kizárja minden, a nehéz helyzetben lévő vállalatokra vonatkozó szanálási és felszámolási jogszabály alkalmazását. Másrészt, az EK 88. cikk (2) bekezdésének megfelelően, a Bizottság megindította a hivatalos kivizsgálási eljárást azzal az előnnyel kapcsolatban, amelyet az EDF azon társasági adó meg nem fizetése miatt élvezett, amely az adómentes címen a FEH felújítására létrehozott tartalékainak egy része után vált esedékessé (a továbbiakban: eljárást megindító határozat). A Bizottság végül felkérte a francia hatóságokat, hogy juttassanak el számára bizonyos információkat, amelyek ennek az adókedvezménynek a kivizsgálásához szükségesek.

42      A francia hatóságok 2002. december 11‑i levelükben közölték észrevételeiket a Bizottsággal, melyben vitatták, hogy az EDF 1997‑ben adókedvezményben részesült.

43      Az EDF által 1997‑ben élvezett adókedvezmény tárgyában 2003. február 12‑én technikai értekezletet tartottak, amelyen a Bizottság és a francia hatóságok vettek részt.

44      2003. június 12‑i levelükben a francia hatóságok eljuttatták a Bizottságnak észrevételeiket a hivatalos vizsgálati eljárás keretében.

45      2003. november 17‑én a Bizottság, a francia hatóságok és az EDF képviselői között újabb technikai értekezletre került sor arról az adókedvezményről, amelyet az EDF 1997‑ben élvezett. A francia hatóságok e kérdésben 2003. november 20‑i levelükben kiegészítő információkat is közöltek.

46      2003. december 16‑án a Bizottság meghozta az EDF‑nek és a villamosenergia‑ és gázipari szektornak nyújtott állami támogatásokról szóló (C 68/2002, N 504/2003 és C 25/2003) határozatot (a továbbiakban: megtámadott határozat).

 A megtámadott határozat

47      A megtámadott határozat az EDF részére a Francia Köztársaság által nyújtott korlátlangarancia‑rendszerre, a villamosenergia‑ és gázipari szektorban érvényes nyugdíjrendszer egyes kérdéseire és a FEH felújítására adómentesen képzett tartalékok egy része után esedékessé vált társasági adó EDF által 1997‑ben való meg nem fizetésére vonatkozik.

48      A megtámadott határozat 3. cikke szerint:

„Főellátási hálózatának (FEH) felújítására adómentesen képzett tartalékainak a része után esedékes társasági adó meg nem fizetése az EDF részéről 1997‑ben, ami megfelelt a koncesszióba adó 14,119 milliárd [FRF‑os] járandóságának, amit tőkejuttatásként vezettek át, a közös piaccal összeegyeztethetetlen állami támogatásnak minősül.

A meg nem fizetett társasági adótételben megjelenő támogatási elem 888,89 millió eurót tesz ki.”

49      A megtámadott határozat 4. cikke előírja, hogy:

„Franciaország minden szükséges intézkedést megtesz ahhoz, hogy a 3. cikkben hivatkozott és jogellenesen már rendelkezésre bocsátott támogatást az EDF‑től behajtsa.

A behajtást haladéktalanul végre kell hajtani, a nemzeti jogban előírt eljárás szerint, amennyiben az lehetővé teszi e határozat azonnali és tényleges végrehajtását. A behajtandó támogatás tartalmazza annak az EDF rendelkezésére bocsátásától annak tényleges behajtásáig felszámított kamatokat. A kamatokat azzal a referenciakulccsal kell kiszámítani, amelyet a regionális célzatú támogatások keretében a szubvencióval egyenértékű számításoknál alkalmaznak, és olyan alapon, amelyet az illegális támogatások behajtására érvényes kamatlábakról szóló bizottsági közleménynek az alapján képeznek.”

50      Az EDF által 1997‑ben élvezett adókedvezményre vonatkozóan a Bizottság a következőket állapította meg:

„84. Mivel az 1997. november 10‑i 97‑1026. számú törvény kimondta, hogy az EDF 1956 óta tulajdonosa a [FEH‑nek], meg kell állapítani, hogy ez a törvény nem jelenti‑e a [FEH] tulajdonjogának az átruházását.

85. A francia hatóságok által benyújtott információk szerint az EDF indokoltan tekinthető a [FEH] tulajdonosának az 1956‑os első feladatmeghatározása óta. Ez a megállapítás a következő elemeken alapul: a francia jog szerinti koncessziós szerződések különböző típusainak a jellemzői, az EDF‑re vonatkozó eredeti koncesszió sajátos jellemzői, amely nem tartalmazott precíz visszajuttatási záradékot, az érintett eszközök megszerzésére vonatkozó eljárás, melynek kapcsán az EDF‑nek egy kisajátítási kártérítéshez hasonló illetéket kellett lerónia, valamint a [FEH] karbantartásának és fejlesztésének a finanszírozása, mely az EDF költségére történt. Következésképpen a Bizottság úgy ítéli meg, hogy a [FEH] tulajdonjogának [97‑1026. számú] törvény útján történt »tisztázása« önmagában nem tartalmaz állami támogatási elemet.

86. Ezek után azt kell megvizsgálni, hogy vajon a [97‑1026. számú] törvény levonta‑e ennek a »tisztázásnak« minden adóügyi következményét, és abban az esetben, ha nem így lenne, nem kapott‑e az EDF adó jellegű előnyt.

87. Az 1987–1996 közötti időszak alatt az EDF adómentes tartalékot képzett a [FEH] felújítására. Az a [97‑1026. számú] törvény után, amely az EDF‑et a [FEH] tulajdonosának ismerte el 1956 óta, ezek a tartalékok tárgyukat veszítették, és emiatt ezeket a tartalékokat a mérleg más rovataiba kellett átsorolni.

88. A gazdasági miniszter levele, amely az EDF mérlege átstrukturálásának az adóügyi következményeit határozza meg, rámutat arra, hogy a [FEH] felújítására képzett fel nem használt tartalékokat a francia hatóságok a társasági adó hatálya alá vonták az 1997‑ben érvényes 41,66%‑os kulccsal.

89. Ezzel szemben, a [97‑1026. számú] törvény 4. cikkének megfelelően e tartalékoknak egy részét, a koncesszióba adó járandóságát, amely a már realizált felújításoknak felel meg, 14,119 milliárd FRF értékben átminősítették tőkejuttatásoknak, anélkül hogy a társasági adó hatálya alá vonták volna. A francia hatóságok maguk is elismerik ennek a műveletnek a jogellenességét. Az adóügyi főigazgatóság 2002. április 9‑i, a Bizottsághoz intézett feljegyzésében a francia hatóságok jelzik, hogy »a koncesszióba adónak a [FEH‑hel] kapcsolatos járandósága indokolatlan adósságtételt jelent, amelyet a tőkébe való besorolás jogtalanul mentesített az adó alól«, és hogy »ezt a tartalékot, a tőkébe való besorolása előtt, az intézmény passzívájából, ahol volt, egy nettó állapotszámlára kellett volna átvezetni, ami a nettó adóköteles eszközállomány pozitív változását eredményezte volna, [az általános adó törvénykönyv] 38. cikkének (2) bekezdése szerint«. Megállapítják, hogy »az [EDF által 1997‑ben élvezett] adókedvezmény 5,88 milliárd frankra (14,119 × 41,66%)«, azaz 888,89 millió euróra értékelhető.

90. A Bizottság megállapítja egyrészt, hogy a [CNC] álláspontjának megfelelően a hibakorrekciókat abban a gazdasági évben kell lekönyvelni, amikor azt megállapították. Másrészt, ha a fel nem használt tartalékokat, amelyeket adómentesen hoztak létre 38,5 milliárd FRF összegben 1997‑ben, 41,66%‑os kulccsal alávetették a társasági adónak, a Bizottság úgy ítéli meg, hogy nem volt semmilyen objektív oka annak, hogy az adómentesen létrehozott tartalékok másik részét ne vonják, ugyanazzal a kulccsal, az adó alá.

91. A Bizottság úgy ítéli meg, hogy a koncesszióba adó járandóságát is meg kellett volna adóztatni, egyidejűleg és ugyanazzal a kulccsal, mint a többi adómentesen képzett tartalékot. Ez azt jelenti, hogy a 14,119 milliárd FRF koncesszióba adói járandóságot hozzá kellett volna adni a 38,5 milliárd FRF fel nem használt tartalékhoz, hogy azt a francia hatóságok részéről az EDF mérlegének átstrukturálásakor 41,66%‑os kulccsal megadóztassák. Az EDF azzal, hogy mérlegének átstrukturálásakor nem fizette meg az összes esedékes társasági adót, 888,89 millió eurót takarított meg.

92. A Bizottság úgy látja, hogy a támogatást igenis 1997‑ben nyújtották, mivel a 14,119 milliárd FRF összeg ekkor az állammal szemben fennállt adósság volt, amelyet a mérlegben a koncesszióba adó járandóságaként szerepeltettek, amelyről az állam az a [97‑1026. számú] törvényben mondott le.

93. A francia hatóságok azt állítják, hogy az EDF még a [FEH] felújítására képzett tartalékok formájában történt dotációk hiányában sem lett volna képes arra, hogy 1987 és 1996 között kifizesse a társasági adót, mivel folyamatosan deficites volt. A Bizottság úgy látja, hogy ez az érv nem mérvadó, mivel az adókedvezmény 1997‑től datálódik, és nem a korábbi évektől. Ezenkívül a Bizottság megállapítja, hogy a tartalékok formájában történt dotációk hiányában 1987 és 1996 között a folyamatos deficitek fokozatosan eltűntek volna, és hogy 1997‑ben az EDF adótartozása lényegesen magasabb lett volna.

94. A francia hatóságok továbbá úgy látják, hogy ha a [FEH] felújítására képzett tartalékok képzése előnnyel járt, úgy kell tekinteni, hogy azt semmissé tette az 1997‑ben fizetett társasági adó növekedése. A Bizottság kénytelen elvetni ezt az érvet. Mint ahogy azt az imént kimutatta, és amint azt maguk a francia hatóságok is jelzik 2002. április 9‑i feljegyzésükben, ha a fel nem használt felújításra képzett tartalékokat rendesen meg is adóztatták, a koncesszióba adó járandóságát tőkejuttatásnak minősítették át, anélkül hogy azt a társasági adó alá vonták volna. Ezért az EDF által 1997‑ben fizetett társasági adó kevesebb, mint amit rendesen fizetnie kellett volna.

95. A francia hatóságok egyébként azt állítják, hogy az 1997‑es számviteli reform egy kiegészítő tőkejuttatásnak minősül, melynek összege megegyezik a részleges adómentesség összegével. Az ő részükről tehát befektetésről lenne szó, nem pedig támogatásról. Azt is állítják, hogy az 1987–1996‑os időszakban az EDF az államnak összességében nagyobb összeget fizetett be, mint amit egy általános jog szerinti gazdasági társaságnak kellett volna [társasági adó címén] fizetnie, amely nem képzett volna tartalékokat a [FEH] felújítására, és amely a [részvényeseknek] az adózás utáni nettó eredmény terhére 37,5%‑os osztalékot fizetett volna.

96. A Bizottság kénytelen visszautasítani ezeket az érveket, mert emlékeztet arra, hogy a magánbefektető elve csak a gazdasági tevékenységek gyakorlása során játszik szerepet, nem pedig a szabályozási hatáskörök gyakorlása során. Egy [állami szerv] nem használhatja fel érvként azt az esetleges gazdasági hasznot, amelyre mint vállalattulajdonos tehetne szert, hogy egy saját tetszése szerinti, ugyanennek a vállalatnak a pénzügyi hatósága minőségében rendelkezésére álló jogosultságok alapján nyújtott támogatását igazolja.

97. Ha ugyanis egy tagállam, közhatalmi funkciójának gyakorlásán túl, cselekedhet mint részvényes is, mégsem keverheti össze a közhatalmi funkciót gyakorló állam szerepét az állam mint részvényes szerepével. Ha felhatalmaznák a tagállamokat, hogy közhatalmi előjogaikat a versenyszférában nyitott piacokon aktív vállalatokba történő befektetéseik szolgálatában felhasználják, ez minden hasznos tartalmától megfosztaná az állami támogatások ügyében érvényben lévő közösségi szabályokat. Ezenkívül, ha 295. cikkében a Szerződés semleges is a tőke tulajdonát illetően, ez nem változtat azon, hogy az állami vállalatokra ugyanazoknak a szabályoknak kell érvényeseknek lenniük, mint a magánvállalatokra. Viszont nem lehetne szó egyenlő bánásmódról az állami vállalatok és a magánvállalatok között, ha az állam közhatalmi funkcióit azoknak a vállalatoknak a javára használná fel, amelyekben részvénytulajdonos.

98. A francia hatóságok azt állítják, hogy az EDF átstrukturálására az 1996‑os, nem pedig az 1997‑es társasági adókulcsot kellett volna alkalmazni. Mint ahogy az imént megjegyeztük, a Bizottság észrevételezi egyrészt, hogy a [CNC] szerint a könyvelési hibákat abban a gazdasági évben kell korrigálni, amikor azokat megállapítják. A [FEH] felújítására képzett tartalékok az 1997. november 10‑i 97‑1026. számú törvény után veszítették tárgyukat, ezért azokat ténylegesen az 1997‑es [adó]évben kellett átvezetni, és ebből adódóan megadóztatni is, az ebben az évben érvényes társasági adókulcs szerint. Egyébként a Bizottság megállapítja, hogy a francia hatóságok maguk is az 1997‑es társasági adókulcsot alkalmazták a tartalékoknak arra a részére, amelyet megadóztattak.

99. Az EDF által 1997‑ben meg nem fizetett 888,89 millió euró adó tehát a vállalatcsoport részére fennálló előnyt képez. Az EDF a meg nem fizetett adóval egyenlő összeget saját tőkéjének a megerősítésére használhatta, anélkül hogy ezért külső finanszírozást kellett volna igénybe vennie. Az előny szükségszerűen szelektív, mivel a társasági adó meg nem fizetése könyvtartalékainak egy része után kivételt jelent egy ilyen műveletre szokásosan érvényes adózási eljárás alól. Az a tény, hogy az előnyt az EDF számára egy külön jogalkotói aktus, az 1997. november 10‑i 97‑1026. számú törvény biztosította, csak annak egyedülálló és eltúlzott jellegét erősíti meg.

[…]

154. A fenti szempontok alapján a Bizottság úgy ítéli meg, hogy a vizsgált támogatás működési támogatásnak minősül, amely hatásában megerősíti az EDF versenypozícióját konkurenseivel szemben. Ezért az összeegyeztethetetlen a közös piaccal.

155. A Bizottság végül úgy látja, hogy a francia hatóságok állításával ellentétben az elévülési szabály ebben az esetben nem alkalmazható. Igaz, az EDF az adómentes könyvtartalékokat 1987 és 1996 között képezte. Ugyanakkor meg kell jegyezni, hogy egyrészt a CNC szerint a hibákat, amelyek természetüknél fogva múltbeli könyvelési tételekre vonatkoznak, annak a gazdasági évnek az eredményében kell lekönyvelni, amelynek során azokat észlelték, másrészt, a törvény, amely úgy rendelkezett, hogy a koncesszióba adó járandóságát a társasági adó hatálya alá nem tartozó tőkejuttatásként kell átvezetni, 1997. november 10‑i keltezésű. Az adókedvezmény tehát 1997‑től datálódik, és az elévülés nem vonatkozik egy ebben az időpontban nyújtott új támogatásra.”

51      A megtámadott határozat 4. cikke alapján kiszámított kamatok figyelembe vételével a teljes összeg, melynek visszafizetésére az EDF‑et kötelezték, mintegy 1,217 milliárd eurót tett ki. Az EDF visszafizette ezt az összeget a francia államnak.

 Az eljárás és a felek kérelmei

52      A Törvényszék Hivatalához 2004. április 27‑én benyújtott keresetlevelével az EDF előterjesztette a jelen keresetet.

53      A Törvényszék Hivatalához 2004. augusztus 17‑én érkezett beadványával a Francia Köztársaság kérte, hogy az EDF kérelmeinek támogatása végett beavatkozhasson. 2004. szeptember 20‑i végzésében a Törvényszék harmadik tanácsának elnöke megengedte a beavatkozást. A Francia Köztársaság a megszabott határidőben benyújtotta a beadványát.

54      2005. február 18‑i levelében a Bizottság pervezető intézkedésre vonatkozó kérelmet intézett a Törvényszékhez az iránt, hogy az ügy iratai közül távolítsa el az EDF‑nek a Francia Köztársaság beavatkozási beadványához tett észrevételeihez csatolt, „Oxera‑jelentés” megnevezésű jelentést azzal az indokkal, hogy az új bizonyítéknak minősülne, amely az eljárás e szakaszában már nem fogadható el.

55      2005. április 25‑i levelében az EDF pervezető intézkedésekre vonatkozó kérelmet intézett a Törvényszékhez az iránt, hogy utasítsa a Bizottságot, hogy nyilatkozzon az említett jelentés tartalmára vonatkozóan. A Bizottság e kérelemre vonatkozó észrevételeit 2005. június 7‑i levelében nyújtotta be.

56      A Törvényszék (harmadik tanács) felhívta a feleket, hogy írásban válaszoljanak a Hivatal által 2006. június 12‑én részükre megküldött kérdésekre. A felek e felhívásnak a megszabott határidőn belül eleget tettek.

57      A Törvényszék Hivatalához 2008. március 3‑án benyújtott beadványában az Iberdrola SA kérte, hogy ebben az ügyben a Bizottság kérelmeinek támogatása végett beavatkozhasson.

58      Mivel a beavatkozási kérelmét a Törvényszék eljárási szabályzatának 115. cikke 1. §‑ában említett hathetes határidő lejárta után terjesztette elő, a 2008. június 5‑i végzés megengedte az Iberdrola számára, hogy az eljárás szóbeli szakaszában a Bizottság kérelmeinek támogatása végett beavatkozzon, és ismertesse észrevételeit.

59      A Törvényszék (harmadik tanács) felhívta a feleket, hogy írásban válaszoljanak a Hivatal által 2008. május 14‑én részükre megküldött kérdésekre. A felek e felhívásnak a megszabott határidőn belül eleget tettek.

60      A Törvényszék a 2008. november 25‑i tárgyaláson meghallgatta a felek szóbeli előadásait és a Törvényszék kérdéseire adott válaszaikat.

61      Az EDF, a Francia Köztársaság támogatásával, azt kéri, hogy a Törvényszék:

–        semmisítse meg a megtámadott határozat 3. és 4. cikkét;

–        a Bizottságot kötelezze a költségek viselésére.

62      A Bizottság, az Iberdrola támogatásával, azt kéri, hogy a Törvényszék:

–        utasítsa el a keresetet mint megalapozatlant;

–        az EDF‑et kötelezze a költségek viselésére.

63      A Francia Köztársaság beavatkozási beadványához tett észrevételeiben a Bizottság azt is kéri, hogy a Törvényszék kötelezze a Francia Köztársaságot a költségek viselésére.

 A jogkérdésről

64      Elsődlegesen, az EDF lényegében három jogalapot hoz fel.

65      Az első jogalapjával az EDF egyrészt arra hivatkozik, hogy a Bizottság tévesen értelmezte a 659/1999 rendelet 20. cikkének rendelkezéseit, amikor nem tette lehetővé számára, hogy az „elemzés megfordításával” kapcsolatban, mely az eljárást megindító határozat és a megtámadott határozat között következett be, érdemi észrevételeket tegyen.

66      Másrészt, az EDF azt állítja, hogy a tény, miszerint nem tájékoztatták az eljárás folyamán az „elemzésben” bekövetkezett „alapvető változásról”, „védelemhez való joga” megsértésének minősül.

67      A második jogalapjával az EDF lényegében arra hivatkozik, hogy a Bizottság az „állami támogatás” fogalmának értelmezése során több jogban való tévedést követett el, és hogy ezenkívül a megtámadott határozat indokolása több helyen hiányos.

68      Először, a közszolgáltatás EDF által viselt költségeinek „alulkompenzációja”, amely 1997‑től jelentős mértékben növekedett, semmissé tesz minden „feltételezett előnyt”, amelyet az EDF élvezhetne.

69      Másodszor, a szóban forgó intézkedéseket tőkejuttatásnak kellett volna minősíteni, és az állam és az EDF között fennálló pénzügyi kapcsolatok „tisztázásának” átfogó összefüggésében kellett volna elemezni. Ezekkel az intézkedésekkel az állam körültekintő piacgazdasági magánbefektetőként viselkedik.

70      Harmadszor, a Bizottságnak figyelembe kellett volna vennie az állam és az EDF között fennálló pénzügyi kapcsolatok 1997‑ben történt átstrukturálásának átfogó összefüggéseit az EDF részére nyújtott átfogó előny hiányának megállapításához.

71      Negyedszer, a szóban forgó intézkedések nem érintik a tagállamok közötti kereskedelmet.

72      A harmadik jogalapjával az EDF arra hivatkozik, hogy a Bizottság megsértette indokolási kötelezettségét azzal, hogy nem indokolta meg a szóban forgó intézkedéseket feltőkésítési műveletnek minősítő érv figyelmen kívül hagyására vonatkozó döntését.

73      Az EDF ezenkívül előadja, hogy a Bizottság tévesen értelmezte az 1997‑ben elvégzett művelet adózási vonatkozásait.

74      Ezenkívül az EDF másodlagosan két jogalapra hivatkozik.

75      Az első másodlagosan kifejtett jogalapjával az EDF azt állítja, hogy a szóban forgó intézkedések többségét – feltéve, hogy támogatásnak minősülhetnek – a 659/1999 rendelet 1. cikkének b) pontjának, v. alpontja alapján létező támogatásnak kell tekinteni, mivel azokat a villamosenergia‑szektor tényleges liberalizálása előtt nyújtották. Egyébként legnagyobb részüket a 659/1999 rendelet elévülésről szóló 15. cikkének (1) bekezdése szerint kellene létező támogatásoknak tekinteni.

76      A második másodlagosan kifejtett jogalapjával az EDF azt állítja, hogy a megtámadott határozat mindenképpen több olyan számítási hibát is tartalmaz, amely azt érvénytelenné teszi.

77      A Francia Köztársaság először a második jogalap azon részének támogatására avatkozik be, amely a magánbefektető kritériuma Bizottság általi alkalmazásának mellőzésére vonatkozik, másodszor, az indokolási kötelezettség megsértésére alapított harmadik jogalap támogatására, és harmadszor, az EDF által másodlagosan kifejtett jogalapok támogatására.

 Az egyrészt a 659/1999 rendelet 20. cikkének megsértésére, és másrészt a védelemhez való jog megsértésére alapított első jogalapról

 A felek érvei

78      Az első jogalapjának első részében az EDF azt állítja, hogy a Bizottság a megtámadott határozatban az eljárást megindító határozatban képviselt álláspontjához képest gyökeresen eltérő álláspontot fogadott el, különösen ami a szóban forgó intézkedések minősítését illeti.

79      Az EDF azt állítja, hogy az eljárást megindító határozat rendelkezései szerint a hivatkozott támogatási elem a FEH felújítására 1987 és 1996 közötti időszakban képzett tartalékok létrehozásának eredménye, mivel ezen időszakban ezek a tartalékok minden évben jogosulatlan adókedvezményhez juttatták az EDF‑et, mely kedvezményt az 1997‑ben végrehajtott számviteli helyesbítések és átminősítések részben semmissé tettek. Az EDF ebben a tekintetben az eljárást megindító határozat 45., 49., 52., 56. és 84. pontjára hivatkozik.

80      Az EDF úgy véli, hogy az eljárást megindító határozat 45. és 49. pontjából világosan kiderül, hogy a Bizottság a 97‑1026. számú törvény rendelkezéseit úgy elemezte, mint amelyek a korábban megszerzett előnyöket csökkentették, és nem úgy, mint amelyek az említett előnyöket létrehozták.

81      Ezenkívül úgy véli, hogy úgy tűnik, a Bizottság pusztán a „megelőző támogatások konszolidációja” fogalom használatával – amely kifejezés végeredményben a 659/1999 rendelettől szokatlan és idegen – arra törekszik, hogy a hivatkozott előnyöket mesterségesen kizárólag az 1997‑es évhez kapcsolja, mely előnyökről mindazonáltal fenntartja, hogy azokat az EDF az 1987–1996 közötti időszakban szerezte. Az EDF ebben a tekintetben különösen az eljárást megindító határozat 71. pontjára hivatkozik.

82      Az EDF azt állítja, hogy a Bizottság a megtámadott határozatban módosította álláspontját, amikor megállapította, hogy a 97‑1026. számú törvény rendelkezései, melyeket egészen addig úgy értelmezett, mint amelyek az EDF által megszerzett előnyök összegét csökkentették, valójában a feltételezett támogatás elemét képezték. Az EDF ebben a tekintetben a megtámadott határozat 3. cikkének rendelkezéseire támaszkodik.

83      Az EDF ezenkívül úgy véli, hogy az elemzés e megváltoztatása befolyással volt a szóban forgó intézkedések új támogatásként való minősítésére, és arra, hogy nem vették figyelembe azt a tényt, hogy adott esetben létező támogatásokról volt szó.

84      Az EDF azt állítja, hogy miután a vizsgálati eljárás megnyitásáról határoz, a Bizottság köteles lehetővé tenni az államnak, és úgyszintén az érdekelt harmadik személyeknek, hogy benyújtsák észrevételeiket.

85      Az EDF elismeri, hogy az ítélkezési gyakorlat jelenlegi állása szerint – ebben a tekintetben a Törvényszék T‑613/97. sz., UFEX és társai kontra Bizottság ügyben 2000. december 14‑én hozott ítéletére hivatkozik (EBHT 2000., II‑4055. o.) – az eljárás e szakaszának célja sokkal kevésbé a felek „védelemhez való jogának” tiszteletben tartása, mint az, hogy a Bizottság megkapja a vizsgálatához hasznos információkat.

86      Az EDF emlékeztet arra, hogy a 659/1999 rendelet (8) preambulumbekezdése ugyanakkor kimondja, hogy „minden olyan esetben, amikor az előzetes vizsgálat eredményeként a Bizottság nem tudja megállapítani, hogy a támogatás összeegyeztethető‑e a közös piaccal, hivatalos vizsgálati eljárást kell kezdeni annak érdekében, hogy a Bizottság megkapjon minden, a támogatás összeegyeztethetőségének megállapításához szükséges információt, és hogy az érdekelt feleknek lehetőségük legyen észrevételeik benyújtására; mivel az érdekelt felek jogait az [EK] [88.] cikkének(2) bekezdésében előírt hivatalos vizsgálati eljárás során lehet a legjobban biztosítani”.

87      Különösen e preambulumbekezdés utolsó mondatára támaszkodva, az EDF úgy véli, hogy az érdekelt harmadik személyeknek is vannak olyan jogaik, melyek biztosítására a hivatalos vizsgálati eljárás szolgál. Ezek a jogok abból a lehetőségből állnak, hogy a Bizottság részére minden olyan információt át lehet adni, amely lehetővé teszi, hogy ez utóbbi helyesen végezze el a vizsgálatát.

88      Következésképpen, amennyiben a hivatalos eljárás megindításáról hozott határozat érinti a támogatás kedvezményezettjének jogi helyzetét, és számára hátrányt okoz (lásd a Törvényszék T‑195/01. és T‑207/01. sz., Government of Gibraltar kontra Bizottság egyesített ügyekben 2002. április 30‑án hozott ítéletének [EBHT 2002., II‑2309. o.] 85. pontját), az EDF‑nek lehetőséget kellett volna adni a közigazgatási eljárás során arra, hogy hatékonyan kifejtse álláspontját a Bizottság által hivatkozott tényállás helytállóságáról és relevanciájáról, továbbá a hivatkozott kifogásokról és körülményekről (lásd ebben az értelemben a Bíróság C‑135/92. sz., Fiskano kontra Bizottság ügyben 1994. június 29‑én hozott ítéletének [EBHT 1994., I‑2885. o.] 40. pontját és a Törvényszék T‑65/96. sz., Kish Glass kontra Bizottság ügyben 2000. március 30‑án hozott ítéletének [EBHT 2000., II‑1885. o.] 32. pontját), és ez még inkább igaz, mivel az ügyben jelentős összegekről volt szó, és csak egyetlen érintett kedvezményezett volt.

89      Az EDF azt állítja, hogy mivel a Bizottság nem tájékoztatta az érdekelt harmadik személyeket az elemzésében bekövetkezett „alapvető változásról”, nem volt lehetősége sem arra, hogy felmérje a megtámadott határozat pénzügyi hatásának jelentőségét, sem arra, hogy átadja a Bizottságnak a helyzet pontos megértéséhez hasznos információkat.

90      Márpedig, az EDF szerint, mivel az érdekelt harmadik személyek jogai korlátozottak, „különös figyelemmel” kell biztosítani azok tiszteletben tartását, és következésképpen azt, hogy a számukra biztosított egyetlen jogot – azt a lehetőséget, hogy közöljék a Bizottsággal a hasznos dokumentumokat és információkat – legalább a Bizottság által elvégzett elemzés átfogó ismeretében gyakorolhassák, enélkül ugyanis e jogosultság lényege veszne el.

91      Az EDF szerint a jelen ügyben ez nem teljesült, mivel őt nem tájékoztatták a Bizottság által az elemzésben elvégzett változtatásról, és ezért nem tudta átadni azon hasznos információkat és elemeket, amelyek például arra indíthatták volna a Bizottságot, hogy ne térjen el eredeti elemzésétől, mely ahhoz vezethetett volna, hogy a szóban forgó intézkedések többségét létező támogatásoknak minősítik.

92      Ezért a Bizottság megsértette a 659/1999 rendelet 20. cikkét.

93      Az első jogalapjának második részében az EDF arra kéri a Törvényszéket, hogy vizsgálja meg a „jelenlegi ítélkezési gyakorlat szigorúságát” az „érdekelt harmadik személyek védelemhez való joga” – és különösen a feltételezett támogatás kedvezményezettjének e joga – vonatkozásában az állami támogatások tárgyában folyó eljárások keretében.

94      Az EDF emlékeztet arra, hogy a Bíróság a C‑142/87. sz., Belgium kontra Bizottság ügyben (az úgynevezett Tubemeuse‑ügy) 1990. március 21‑én hozott ítéletében (EBHT 1990., I‑959. o.) úgy ítélte meg, hogy a közösségi jog alapelvei közé tartozik a védelemhez való jog minden olyan eljárásban történő tiszteletben tartása, amely meghatározott személy ellen indult és reá nézve hátrányos intézkedéshez vezethet, és ezt a jogot még különleges szabályozás hiánya esetén is biztosítani kell (az ítélet 46. pontja).

95      Ezen ítélkezési gyakorlat értelmében az állami támogatások területén egyedül a tagállamok számára lehetne elismerni a „valódi védelemhez való jogot”, mivel az eljárás velük szemben, és nem a kedvezményezett harmadik személyekkel szemben indult.

96      Márpedig az EDF szerint az ilyen megközelítés alapvetően nehezen egyeztethető össze azzal a ténnyel, hogy a kedvezményezett harmadik személyek azok, akiket a visszatérítési utasítás érint, mivel épp ellenkezőleg, pénzügyi szempontból a tagállam ilyen utasítás kedvezményezettje. Lehetséges, hogy a tagállam és a kedvezményezett között emiatt „érdekellentét” áll fenn.

97      Az EDF lényegében azt állítja, hogy ez a „lehetséges érdekellentétet” magában foglaló helyzet egyrészt kiemeli annak szükségességét, hogy az állami támogatásokra vonatkozó eljárások keretében az érdekelt harmadik személyek kevés elismert joga – és különösen a részükre a 659/1999 rendelet 20. cikkében biztosított jog – védelemben részesüljön, és másrészt igazolja, hogy a hivatkozott rendelkezésen túl is ismerjék el az érdekelt harmadik személyeknek, vagy legalább a támogatás kedvezményezettjeinek a „valódi védelemhez való jog kezdeményét”.

98      Az EDF ennek alapján úgy véli, hogy általánosságban az érdekelt harmadik személyek jogainak és különösen a támogatás kedvezményezettje jogainak tiszteletben tartása megköveteli a Bizottságtól, hogy tegye lehetővé számukra, hogy hatékonyan kifejtsék álláspontjukat, és így megköveteli, hogy a Bizottság újabb közleményt tegyen közzé, amennyiben a végleges határozatában az e harmadik személyek részére kiadott közleményében foglaltaktól lényegesen eltérő tényekre, kifogásokra, elemzésekre vagy körülményekre kíván hivatkozni.

99      Márpedig a jelen ügyben az a tény, hogy a Bizottság végleges határozatában „alapvetően” megváltoztatta a szóban forgó intézkedések jellegére vonatkozó elemzését, és a Hivatalos Lapban nem tett közzé egy második közleményt, az EDF álláspontja szerint súlyosan sérti a „védelemhez való jogát”.

100    A Bizottság vitatja ezt az érvet.

 A Törvényszék álláspontja

–       A védelemhez való jog megsértéséről

101    Emlékeztetni kell arra, hogy a következetes ítélkezési gyakorlat szerint a közösségi jog alapelvei közé tartozik a védelemhez való jog minden olyan eljárásban történő tiszteletben tartása, amely meghatározott személyre nézve hátrányos intézkedéshez vezethet, és ezt a jogot még különleges szabályozás hiánya esetén is biztosítani kell. Ezen elv tiszteletben tartása megköveteli, hogy az érintett személy már a közigazgatási eljárás folyamán hatékonyan tudja ismertetni álláspontját a Bizottság által felhozott tények és körülmények helytállósága és relevanciája, valamint azon iratok tekintetében, amelyekkel a Bizottság alátámasztja a közösségi jog megsértésére vonatkozó állítását (lásd a Bíróság C‑40/85. sz., Belgium kontra Bizottság ügyben 1986. július 10‑én hozott ítéletének [EBHT 1986., 2321. o.] 28. pontját, és a Törvényszék T‑228/99. és T‑233/99. sz., Westdeutsche Landesbank Girozentrale és Land Nordrhein‑Westfalen kontra Bizottság egyesített ügyekben 2003. március 6‑án hozott ítéletének [EBHT 2003., II‑435. o.] 121. pontját.

102    Mindazonáltal, az állami támogatások ellenőrzésére irányuló közigazgatási eljárás olyan eljárás, amelyet kizárólag az érintett tagállam ellen indítanak. A vállalatokat, amelyek a támogatások címzettjei, kizárólag „érintett feleknek” tekintik ebben az eljárásban. Nem jogosultak önállóan kontradiktórius jelleggel megvitatni az ügyet a Bizottsággal, úgy, mint a fent említett tagállam (lásd a Bíróság C‑74/00. P. és C‑75/00. P. sz., Falck és Acciaierie di Bolzano kontra Bizottság egyesített ügyekben 2002. szeptember 24‑én hozott ítéletének [EBHT 2002., I‑7869. o.] 81. és 83. pontját).

103    Ez az ítélkezési gyakorlat az érdekeltekre alapvetően a Bizottság információforrásának szerepét osztja az EK 88. cikk (2) bekezdése szerinti közigazgatási eljárásban. Ebből következően az érdekeltek, akik a védelemnek az eljárás alá vont személyeket megillető jogait nem érvényesíthetik, csupán azon joggal élhetnek, hogy a közigazgatási eljárásban az eset körülményeire tekintettel megfelelő mértékben részt vehetnek (lásd a Törvényszék T‑371/94. és T‑394/94. sz., British Airways kontra Bizottság egyesített ügyekben 1998. június 25‑én hozott ítéletének [EBHT 1998., II‑2405. o.] 59. és 60. pontját, és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlatot, továbbá a fenti 101. pontban hivatkozott Westdeutsche Landesbank Girozentrale és Land Nordrhein‑Westfalen kontra Bizottság ügyben hozott ítéletének 125. pontját).

104    Ezért meg kell állapítani, hogy a felperes nem hivatkozhat a védelemhez való jogának megsértésére, mivel ilyen jog nem illeti meg a közigazgatási eljárásban, annak ellenére, hogy jogosan hivatkozik arra, hogy a támogatást nyújtó tagállamnak és a kedvezményezettnek eltérő érdekei lehetnek a Bizottság által az állami támogatások tárgyában lefolytatott eljárásokban.

105    Az első jogalap első részét ezért el kell utasítani.

–       A támogatás kedvezményezettje mint érintett fél eljárási jogainak megsértéséről

106    Az ítélkezési gyakorlat szerint az EK 88. cikk (2) bekezdése szerinti vizsgálati eljárás szakaszában a Bizottságnak kötelessége felhívni az érdekelteket, hogy tegyék meg észrevételeiket (lásd a Bíróság C‑49/05. P. sz., Ferriere Nord kontra Bizottság ügyben 2008. május 8‑án hozott ítéletének [az EBHT‑ban nem tették közzé] 68. pontját és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlatot).

107    Jóllehet az érdekeltek a védelem jogait nem érvényesíthetik, joguk van ahhoz, hogy a Bizottság által lefolytatott közigazgatási eljárásban az eset körülményeire tekintettel megfelelő mértékben részt vegyenek (a fenti 106. pontban hivatkozott Ferriere Nord kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 69. pontja).

108    Ezenkívül a Bizottság köteles hivatalos, az érdekeltek tájékoztatásáról is gondoskodó vizsgálati eljárást indítani, amennyiben az előzetes vizsgálat végeztével komoly kétségei vannak a kérdéses pénzügyi intézkedés közös piaccal való összeegyeztethetőségéről. Ebből következően a Bizottság nem kötelezhető arra, hogy az ezen eljárás megindításáról szóló közleményben a kérdéses támogatásra vonatkozó végleges elemzést terjesszen elő, hanem elegendő, ha a Bizottság kielégítően meghatározza vizsgálatának keretét annak érdekében, hogy tartalmilag ne üresítse ki az érdekeltek azon jogát, hogy észrevételeket tegyenek (a Törvényszék T‑354/99. sz., Kuwait Petroleum [Nederland] kontra Bizottság ügyben 2006. május 31‑én hozott ítéletének [EBHT 2006., II‑1475. o.] 85. pontját).

109    Továbbá emlékeztetni kell arra, hogy a 659/1999 rendelet 6. cikkének megfelelően, amikor a Bizottság hivatalos vizsgálati eljárás indításáról határoz, az eljárást megindító határozat szorítkozhat a vonatkozó ténybeli és jogi kérdések összefoglalására, a szóban forgó állami intézkedés támogatási jellegére vonatkozó előzetes értékelésre és a közös piaccal való összeegyeztethetőségével kapcsolatban felmerült kétségek ismertetésére (az Elsőfokú Bíróság T‑269/99., T‑271/99. és T‑272/99. sz., Diputación Foral de Guipúzcoa és társai kontra Bizottság egyesített ügyekben 2002. október 23‑án hozott ítéletének [EBHT 2002., II‑4217. o.] 104. pontja).

110    Az eljárást megindító határozatnak így lehetővé kell tennie az érintett felek számára, hogy hatékonyan részt vegyenek a hivatalos vizsgálati eljárásban, amelynek során lehetőséget kapnak érveik kifejtésére. E célból elegendő, hogy az érdekelt felek megismerjék, hogy a Bizottság milyen érvelés alapján jutott előzetesen arra a megállapításra, hogy a szóban forgó intézkedés a közös piaccal összeegyeztethetetlen új támogatást jelenthet (lásd a Törvényszék T‑309/04., T‑317/04., T‑329/04. és T‑336/04. sz., TV 2/Danmark és társai kontra Bizottság egyesített ügyekben 2008. október 22‑én hozott ítéletének [az EBHT‑ban még nem tették közzé] 139. pontját és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlatot).

111    Meg kell állapítani, hogy a jelen ügyben a Bizottság mind az eljárást megindító határozatban, mind a megtámadott határozatban vizsgálta a koncesszióba adó járandóságának adózás szempontjából történő kezelését az EDF mérlegének a 97‑1026. számú törvény által megvalósított átstrukturálása során (a továbbiakban: vitatott intézkedés), és így azt is, hogy e tekintetben a két határozatban a vizsgálati keret azonos.

112    A Bizottság egyébként mind az eljárást megindító határozat 51. pontjában, mind a megtámadott határozat (89) preambulumbekezdésében a fizetendő adót úgy számította ki, ahogyan azt a francia hatóságok előterjesztették, amely számítás szerint az EDF által élvezett adókedvezmény 5,883 milliárd FRF‑re becsülhető.

113    Ennek alapján úgy kell tekinteni, hogy az EDF ahhoz, hogy hatékonyan elő tudja adni észrevételeit e tekintetben, az eljárást megindító határozattal kielégítő tudomást szerzett a releváns vizsgálati keretről, és a Bizottság azon érveléséről, amely alapján a Bizottság ideiglenesen arra a megállapításra jutott, hogy a vitatott intézkedés a közös piaccal összeegyeztethetetlen támogatásnak minősülhet.

114    Következésképpen, még ha megalapozottnak is tekintjük az EDF által előterjesztett érvelést, mely szerint a Bizottság adójogi és számviteli szempontból a vitatott intézkedést az eljárást megindító határozatban ideiglenesen előadottaktól eltérően elemezte, ezt az érvelést mint hatástalant el kell utasítani.

115    Az EDF által felhozott első jogalapot ezért el kell utasítani.

 Az EK 87. cikk Bizottság általi megsértésére alapított második jogalapról

 A közszolgáltatás EDF által viselt költségeinek „alulkompenzációja” figyelmen kívül hagyására alapított első részről

–       A felek érvei

116    Az EDF lényegében azt állítja, hogy a hatóságok által a vállalatra hárított közszolgáltatási kötelezettségek 1997 óta jelentősen megnövekedtek. Márpedig ezeket a többletköltségeket a villamos áram eladási árai nem kompenzálták, mivel ez utóbbiak ugyanazon időszakban jelentős mértékben csökkentek.

117    Az EDF lényegében azt adja elő, hogy az állammal fennálló kapcsolatainak átstrukturálása folytán a közszolgáltatások költségeinek növekedése annak a pénzügyi egyensúlynak az eleme, amelyet az 1997. április 8‑i vállalkozási szerződés határozott meg (lásd a fenti 31. pontot).

118    Ezen állításának bizonyítására, az EDF a kapcsolt energiatermeléssel foglalkozó létesítményeket megvalósító termelők érdekében bevezetett, a közszolgáltatókat terhelő villamosenergia‑vételi kötelezettséget említi, amely az érintett időszakban a legjelentősebb kötelezettség volt.

119    Az EDF szerint ez a kötelezettség egymagában elégséges annak megállapításához, hogy a kapcsolódó költségek jelentősen meghaladják az általa élvezett adókedvezményt.

120    Az EDF arra hivatkozik, hogy a Bizottság a 2003. július 23‑i C (2003) 2508 végleges bizottsági határozatában, melyben nem emelt kifogást a belga állam által a La Poste‑nál végrehajtott tőkeemelés tekintetében, a Bizottság a közszolgáltatások La Poste által viselt költségeivel kapcsolatban úgy vélte, hogy mivel az általános gazdasági érdekű szolgáltatások nettó többletköltségének „eredeti értéken történő alulkompenzációja” nagyobb volt, mint az állam által bejelentett tőkejuttatás, ez önmagában nem valósított meg állami támogatást, mert nem nyújtott a La Poste részére előnyt, vagy pedig a közös piaccal összeegyeztethető állami támogatást valósított meg. A Bizottság ezért úgy ítélte meg, hogy mivel a bejelentett tőkejuttatás ily módon a közös piaccal összeegyeztethető volt, nem volt szükség annak vizsgálatára, hogy az állam tőkejuttatásra vonatkozó döntése megfelel‑e a körültekintő piacgazdasági magánbefektető viselkedésének.

121    Az EDF szerint tehát a Bizottság e határozatának analógiájára meg kell állapítani, hogy az általa kapott tőkejuttatás önmagában nem valósít meg támogatást, mert nem jelent előnyt, vagy a közös piaccal összeegyeztethető állami támogatást valósít meg.

122    Ezenkívül az EDF lényegében arra hivatkozik, hogy a Bizottság az eljárást megindító határozat 79. pontjában egyértelműen figyelmen kívül hagyta a közszolgáltatások költségeinek esetleges „alulkompenzációjához” kapcsolódó érvet, de ezt a vizsgált támogatások összességére hivatkozva tette, ideértve azokat is, amelyeket végül nem minősített támogatásnak.

123    Másfelől az EDF lényegében arra hivatkozik, hogy ha meg kell állapítani, hogy a Francia Köztársaság mulasztást követett el, amikor a hivatalos vizsgálati eljárás során a Bizottság részére nem továbbította a közszolgáltatások lehetséges költségeire vonatkozó, ez utóbbi által kért információkat, és következésképpen a jelen keresetben előadott érvelést nem lehet figyelembe venni, mivel a támogatások tárgyában hozott határozat jogszerűségét azon információk alapján kell mérlegelni, amelyek a döntéshozatalkor a Bizottság birtokában voltak, és mivel a Bizottság által végzett összetett értékelés kizárólag az értékelés időpontjában a Bizottság rendelkezésére álló információk alapján vizsgálható, ebből az következne, hogy mivel az EDF nem vett részt a közigazgatási eljárásban, nem biztosítanák számára azt a jogot, hogy jogalapjának e részére hivatkozzon. Márpedig ez a „védelemhez való jogának” megsértését hagyná helyben, mivel az EDF, tekintettel arra, hogy a Bizottság a közigazgatási eljárás során nem nyújtott számára „hiteles és teljes” tájékoztatást, nem tudta felmérni ezen érvelés kifejtésének szükségességét, és ezért jelenleg akadályoztatva van.

124    A Bizottság vitatja ezt az érvelést.

–       A Törvényszék álláspontja

125    Emlékeztetni kell arra, hogy az állandó ítélkezési gyakorlat alapján a megsemmisítés iránti kereset esetében valamely közösségi aktus jogszerűségét az aktus meghozatalának időpontjában fennálló ténybeli és jogi elemek függvényében kell mérlegelni. Így különösen a Bizottság által végzett átfogó mérlegelést kizárólag a mérlegelés során a Bizottság rendelkezésére álló információk függvényében kell vizsgálni (lásd a Törvényszék T‑217/02. sz., Ter Lembeek kontra Bizottság ügyben 2006. november 23‑án hozott ítéletének [EBHT 2006., II‑4483. o.] 82. pontját és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlatot).

126    E tekintetben, mivel a Bizottság nem köteles hivatalból és feltételezések alapján vizsgálni, hogy milyen bizonyítékokat bocsáthattak volna a rendelkezésére, nem lehet kifogásolni, hogy nem vette figyelembe azokat az esetleges információkat, amelyeket a közigazgatási eljárás során rendelkezésére bocsáthattak volna, ám ezt nem tették meg (a fenti 125. pontban hivatkozott Ter Lembeek kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 83. pontja).

127    Az eljárást megindító határozat 79. pontja és a megtámadott határozat (153) preambulumbekezdése, valamint az e preambulumbekezdéshez fűzött lábjegyzet tartalmára tekintettel meg kell állapítani, hogy a Bizottság kellő jogalappal állítja, hogy nem tudta volna, és nem is lett volna köteles vizsgálni a közszolgáltatás lehetséges költségeit, mivel erre vonatkozóan a francia hatóságok és az érdekelt felek semmilyen információt nem közöltek, és hogy a megtámadott határozat elfogadásának időpontjában nem tudta volna figyelembe venni azokat a bizonyítékokat, amelyeket csak a jelen kereset alapján hozták tudomására.

128    Az EDF által előadott, a védelemhez való jog megsértésére vonatkozó érvelést el kell vetni, mivel jóllehet a közigazgatási eljárás során felhívták a Francia Köztársaságot és az EDF‑et az erre a pontra vonatkozó információk benyújtására, szükségtelennek tartották, hogy ennek a felhívásnak eleget tegyenek. Az EDF ezért a Törvényszékhez benyújtott keresetében nem hivatkozhat arra, hogy nem tudta felmérni ezen érvelés kifejtésének szükségességét, és hogy a védelemhez való jogát sérti, ha ezt az érvelést a jelen eljárásban nem vizsgálják.

129    Ki kell emelni, hogy az eljárást megindító határozat és a megtámadott határozat elemzése közötti esetleges eltérések nem befolyásolják ezt az értékelést, mivel a Bizottság az eljárást megindító határozatban kimondta, hogy úgy ítéli meg, a FEH felújítására képzett tartalékok eltérő kezelése új támogatásnak minősülhet. Ebből következően a Francia Köztársaság és az EDF feladata lett volna azon eljárási következményeket levonni, amit az ilyen elemzés számukra jelenthet, és benyújtani az álláspontjukat alátámasztó hasznos információkat, ám ezt nem tették meg.

130    Azt az érvet illetően, amely szerint a Bizottság mindennek ellenére az eljárást megindító határozat 79. pontjában foglalkozott ezzel a kérdéssel, azonban arra a megállapításra szorítkozva, hogy „a vizsgált támogatások […] az EDF részére működési támogatást jelentettek, amely ebben a szakaszban vélhetően meghaladja bármely közszolgáltatás költségeit”, meg kell jegyezni, hogy azt a mondatot, amelyből az EDF részleteket idézett, valójában vissza kell helyezni a szövegösszefüggésbe:

„Az EDF tevékenységének egy részében közszolgáltató. Meg kell jegyezni, hogy jóllehet mostanáig e tekintetben nem hivatkoztak az [EK] 86. cikk (2) bekezdésére, a francia hatóságok hangsúlyozták, hogy az EDF köteles közszolgáltatási feladatok ellátására. A hatóságok azonban semmilyen értékelést nem adtak az EDF e kötelezettségekből eredő költségeiről. Tehát lehetetlen igazolni az összefüggést az e szolgáltató által kapott különböző állami támogatások és az azt terhelő közszolgáltatási feladatok költsége között. Mindenesetre úgy tűnik, hogy a jelen ügyben vizsgált támogatások, melyek lényegében a rendesen alkalmazandó számviteli és kereskedelmi tárgyú rendelkezések alóli kivételes mentesség formáját öltik, az EDF részére működési támogatást jelentettek, amely ebben a szakaszban vélhetően meghaladja bármely közszolgáltatás költségeit. Az EDF régóta nem kap tőkejuttatásokat. A vizsgált támogatások de facto az EDF külföldi vállalatfelvásárlások által megvalósítandó agresszív terjeszkedésének finanszírozására hivatottak. Úgy tűnik, hogy ezen összegek ilyen felhasználása túlterjeszkedik azon, amit elfogadható közszolgáltatási feladatnak tekinthetnénk.”

131    Ez tehát pusztán ideiglenes értékelés volt azzal, hogy a Francia Köztársaságot és az EDF‑et felhívta azon információk átadására, amelyek az első elemzés esetleges megváltoztatásához szükségesek. Ezért a felperes erre nem alapíthat érvet.

132    Ugyanígy nem lehet felróni a Bizottságnak, hogy az eljárást megindító határozatának 79. pontja az általa vizsgált támogatások összességére, és nem kizárólag arra a támogatásra vonatkozik, amelyet végül a megtámadott határozat 3. és 4. cikke a közös piaccal összeegyeztethetetlennek nyilvánít, és annak visszafizetését rendeli el, vagyis a jogvita tárgyát képező intézkedésre.

133    A második jogalap első részét ezért el kell vetni.

 A tagállamok közötti kereskedelem érintettségének hiányára alapított második részről

–       A felek érvei

134    Az EDF álláspontja szerint a vitatott intézkedés nem érintette a tagállamok közötti kereskedelmet az EK 87. cikk (1) bekezdése értelmében, mivel egyrészt a közösségi ítélkezési gyakorlat fényében a „kereskedelem” fogalmát a „verseny” fogalmának „szinonimájaként” kell értelmezni, másrészt pedig a történetileg létező, a saját államukban akkor monopolhelyzetben lévő nemzeti termelők közötti kereskedelmet nem lehet versenyhelyzetnek tekinteni.

135    Az EDF azt állítja, hogy a Törvényszék egyértelműen összekötötte „a tagállamok közötti kereskedelem” fogalmát a „verseny” fogalmával, és e tekintetben emlékeztet arra, hogy a Törvényszék ítéleteiben már megállapította, hogy az állami támogatások terén a tagállamok közötti kereskedelemre gyakorolt hatásra és a verseny torzítására vonatkozó feltételek főszabály szerint elválaszthatatlanul összetartoznak (a Törvényszék T‑298/97., T‑312/97., T‑313/97., T‑315/97., T‑600/97–T‑607/97., T‑1/98., T‑3/98–T‑6/98. és T‑23/98. sz., Alzetta és társai kontra Bizottság egyesített ügyekben 2000. június 15‑én hozott ítéletének [EBHT 2000., II‑2319. o.] 81. pontja, és T‑288/97. sz., Regione autonoma Friuli‑Venezia Giulia kontra Bizottság ügyben 2001. április 4‑én hozott ítéletének [EBHT 2001., II‑1169. o.] 44. pontja).

136    Az EDF azt is hozzáteszi, hogy ezt az elemzést a Bíróság is megerősítette a C‑159/94. sz., Bizottság kontra Franciaország ügyben 1997. október 23‑án hozott ítéletében (EBHT 1997., I‑5815. o.), melyben elutasította a Bizottságnak azt az érvelését, mely szerint az EDF és a Gaz de France (GDF) importra és az exportra vonatkozó kizárólagos jogának eltörlése az Európai Közösségek érdekének megfelelően élénkítette volna a kereskedelmet, és azt is megállapította, hogy a Bizottságnak előzetesen meg kellett határoznia azt a közösségi érdeket, amelyre tekintettel a kereskedelem élénkülését vizsgálni kell. Az EDF szerint tehát a Bíróság egyértelműen összekapcsolta a „verseny torzulásának” fogalmát a „tagállamok közötti kereskedelem” fogalmával.

137    Az EDF azt állítja, hogy bár a megtámadott határozatban a Bizottság hosszasan hivatkozik az ezen ágazat liberalizálása előtt a tagállamokban legtöbbször monopolhelyzetben lévő áramszolgáltatók közötti kereskedelemre, egyértelmű, hogy semmilyen „valódi versenyhelyzet” nem létezett e liberalizáció előtt, mely fokozatosan csak a 96/92 irányelv átültetésével valósult meg.

138    Az EDF továbbá hangsúlyozza, hogy az érintett időszakban (1986 és 1997 között) különösen Franciaországban az elektromos áram ágazata nem volt versenynek kitéve. Bár több irányelvet elfogadtak ezen időszak alatt (az átviteli hálózatokon keresztül történő villamosenergia‑tranzitról szóló, 1990. október 29‑i 90/547/EGK tanácsi irányelv (HL L 313., 30. o.; magyar nyelvű különkiadás 12. fejezet, 1. kötet, 147. o.] és a 96/92 irányelv), ezek átültetése több tagállamban sokáig tartott „az eredeti helyzet összetettsége és amiatt, hogy a Közösségben az elektromos áram struktúrái eltérnek”, ahogy K. Van Miert, az akkori Bizottság versenypolitikáért felelős tagja is elismerte.

139    Így az EDF úgy véli, nem lehet azt állítani, hogy 1987 és 1996 között „valódi versenyhelyzet” állt volna fent Franciaországban, vagy akár az európai országok túlnyomó többségében.

140    E tekintetben az EDF kiemeli, hogy a Bizottság által a megtámadott határozatban a tagállamok közötti kereskedelem fennállása által a versenyre gyakorolt hatás bizonyítására felhozott példák nagy része az 1997 utáni időszakra vonatkozik, ez igaz különösen a német EnBW Energie Baden‑Württemberg AG vállalat tőkéje egyharmadának megszerzésére, a London Electricity termelési és elosztási kapacitásainak megnövelésére, az olasz Fenice vállalat közvetlen irányítás alá vonására, és a Fiattal a Montedison cég megvásárlására irányuló partnerség létrehozására, illetve a Véolia Environnement‑nal a Dalkia vállalaton keresztül partnerség létrehozására.

141    Következésképpen az EDF úgy véli, hogy bár 1987 és 1996 között a többi európai nemzeti termelővel kereskedelmi kapcsolatban volt, melyek többnyire olyan hosszú távú szerződésekkel voltak kapcsolatosak, melyek sokszor lehetővé tették e piaci szereplők számára, hogy ne kelljen termelő beruházásokra költeniük, mivel azonban az EDF e „megfelelői” a saját országukban monopolhelyzetben voltak, a közöttük lévő kereskedelmi kapcsolatok semennyiben sem érintették a Közösségen belüli versenyt.

142    A Bizottság vitatja ezt az érvelést

–       A Törvényszék álláspontja

143    Az EK 87. cikk (1) bekezdése tiltja az olyan támogatásokat, amelyek érintik a tagállamok közötti kereskedelmet, és torzítják a versenyt, vagy azzal fenyegetnek.

144    Annak értékelése keretében, hogy valamely nemzeti intézkedés állami támogatásnak minősítendő‑e, nem azt kell megállapítani, hogy a támogatásoknak tényleges hatása van a tagállamok közötti kereskedelemre, hanem csak azt kell megvizsgálni, hogy e támogatások képesek‑e hatást gyakorolni a kereskedelemre, és torzítani a versenyt (lásd a Bíróság C‑222/04. sz., Cassa di Risparmio di Firenze és társai ügyben 2006. január 10‑én hozott ítéletének [EBHT 2006., I‑289. o.] 140. pontját és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlatot).

145    Ezenkívül, ha a Bizottság megfelelően kifejtette, hogy a vitatott támogatások mennyiben járhattak ilyen hatásokkal, nem a Bizottság feladata, hogy az érintett piac tényleges helyzetének, a támogatásban részesülő vállalkozások piaci részesedésének, a versenyben lévő vállalkozások helyzetének és a szóban forgó, tagállamok közötti kereskedelmi kapcsolatoknak a gazdasági elemzését elvégezze (lásd ebben az értelemben a Törvényszék T‑55/99. sz., CETM kontra Bizottság ügyben 2000. szeptember 29‑én hozott ítéletének [EBHT 2000., II‑3207. o.] 102. pontját, valamint a T‑304/04. és T‑316/04. sz., Olaszország és WAM kontra Bizottság egyesített ügyekben 2006. szeptember 6‑án hozott ítéletének [az EBHT‑ban nem tették közzé] 64. pontját).

146    Ha az állam által nyújtott támogatás valamely vállalkozás helyzetét megerősíti a Közösségen belüli kereskedelemben versenytársaival szemben, a támogatást olyannak kell tekinteni, mint amely érinti ezt a kereskedelmet (lásd a fenti 144. pontban hivatkozott Cassa di Risparmio di Firenze és társai ügyben hozott ítélet 141. pontját, és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlatot).

147    Ezzel kapcsolatban az a körülmény, hogy valamely gazdasági ágazatot közösségi szinten liberalizálnak, eleget tesz annak a feltételnek, hogy a támogatásnak tényleges vagy potenciális hatással kell járnia a versenyre, illetve a tagállamok közötti kereskedelemre (lásd a fenti 144. pontban hivatkozott Cassa di Risparmio di Firenze és társai ügyben hozott ítélet 142. pontját, és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlatot).

148    Nem szükséges továbbá, hogy a kedvezményezett vállalkozás saját maga részt vegyen a Közösségen belüli kereskedelemben. Ha ugyanis valamely tagállam támogatást nyújt egy vállalkozásnak, a belső termelés szintje emiatt fennmaradhat vagy növekedhet, ami azzal a következménnyel jár, hogy a többi tagállamban letelepedett vállalkozásoknak az e tagállam piacára való belépési esélyei csökkennek. Másrészt pedig az olyan vállalkozás megerősítése, amely addig nem vett részt a Közösségen belüli kereskedelemben, olyan helyzetbe hozhatja azt, hogy más tagállam piacára be tud lépni (lásd a fenti 144. pontban hivatkozott Cassa di Risparmio di Firenze és társai ügyben hozott ítélet 143. pontját és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlatot).

149    A jelen ügyben meg kell állapítani, hogy a Bizottság a megtámadott határozat (104)–(112), (114) és (115) preambulumbekezdésében arra a következtetésre jutott, hogy a villamosenergia‑ágazat liberalizálására irányuló irányelvektől függetlenül létezett ebben az ágazatban egy bizonyos fokú verseny, legalább néhány piacon, akár olyan piacokon, ahol az EDF is tevékenykedett a kérdéses időszakban, akár pedig néhány más tagállamban a versenynek csak részben kitett piacokon.

150    Az EDF nem vitatja ezeket a kijelentéseket.

151    Az EDF azt sem vitatja, hogy villamos energiát exportált olyan tagállamokba, ahol a piacokat már megnyitották.

152    Az a tény, hogy a francia belső piac vagy legalábbis annak egy része nem volt versenynek kitéve, még akkor sem releváns, ha feltételezhetően megalapozott.

153    Következésképpen meg kell állapítani, hogy nem róható fel a Bizottságnak, hogy nem indokolta meg jobban, hogy a vitatott intézkedés érinthette a Közösségen belüli kereskedelmet.

154    Ennélfogva az EDF e ponttal kapcsolatos érvelése nem fogadható el.

155    Következéskeppen a második jogalap második részét is el kell utasítani.

 A második jogalapnak egyrészt a szóban forgó intézkedések tőkejuttatáskénti minősítésére, másrészt pedig az állam által ezen intézkedések végrehajtása során tanúsított körültekintő piacgazdasági magánbefektetői magatartására alapított harmadik részéről

–       A felek érvei

156    Az EDF emlékeztet, hogy 1997‑ben az állam volt az egyetlen részvényese. Ekkor az EDF „erősen alultőkésített” volt, és a mérlege „nyilvánvalóan nem volt egyensúlyban”. Saját tőkéje 24,2 milliárd FRF‑et tett ki, kölcsönből származó adóssága pedig 131,9 milliárd FRF‑et (azaz a nettó adósságnak a saját tőkére vetített aránya 480% volt), a nettó eszközök értéke pedig 696,4 milliárd FRF‑et.

157    Az EDF szerint ennek következtében az állam a közvállalkozás saját tőkéjét kívánta megerősíteni, és a kettejük közötti pénzügyi egyensúlyt megváltoztatni, annak érdekében, hogy helyzetét közelítse az európai villamosenergia‑ágazatban működő nagy versenytársaiéhoz azért, hogy az EDF megfelelően felkészülhessen „gazdasági és szabályozási környezete alapvető megváltozására”. Az állam tehát körültekintő magánbefektetőként járt el, mely fogalmat az EDF szerint annak a gazdasági ágazatnak a sajátos jellemzői szerint kell meghatározni, melyben a vállalkozás működik.

158    Az EDF ebben az összefüggésben azt is kifejti, hogy 1997‑ben döntés született a FEH tulajdoni helyzetének tisztázásáról, az azt jellemző „ellentmondások”, és ezzel egyidejűleg a rá vonatkozó, a francia Cour des comptes által bírált sajátos könyvelési szabályok megszűntetése mellett, illetve az EDF mérlegének egyidejű átstrukturálásáról is.

159    Ez a kettős cél, melyet a FEH tulajdonjogi helyzetének tisztázása és az EDF mérlegének átstrukturálása testesít meg, megjelenik az 1997. április 8‑i vállalkozási szerződésben (lásd a fenti 31. pontot), és „félreérthetetlenül” jelezték a 97‑1026. számú törvény előkészítési munkálatai során is.

160    A Francia Köztársaság által támogatott EDF lényegében kifejti, hogy a koncesszióba adó járandóságainak a 97‑1026. számú törvényből eredő átcsoportosítása tőkejuttatásnak minősül, hozzátéve, hogy a közigazgatási eljárás alatt a Francia Köztársaság végig ezt az álláspontot képviselte, ám ezt az érvelést a Bizottság érdemi vizsgálat nélkül elutasította a megtámadott határozat (96) és (97) preambulumbekezdésében kifejtett két indok alapján.

161    Az EDF szerint a Bizottság így a feltőkésítési művelet gazdasági természetének „nyilvánvaló félreértéséről” tesz tanúbizonyságot. Ebből következően tehát a Bizottság félreértelmezte az „állami támogatás” fogalmát, és megsértette az EK 87. cikket.

162    Az EDF lényegében kifejti, hogy a feltőkésítési művelet – mely úgy valósult meg, hogy a koncesszióba adó járandóságait a „koncesszióba adott eszközök értéke” eszközoldali rovatból közvetlenül átvezették a „tőkejuttatások” eszközoldali rovatba az 1996. december 31‑én nyilvántartott 14,119 milliárd FRF értékben – gazdasági és adózási szempontból is „semleges eszközökkel”, és „a jelen ügyben leginkább kézenfekvő módon” történt, azaz törvényi úton, mégpedig hatékonysági okokból ugyanazon törvény felhasználásával, mely ahhoz volt szükséges, hogy az EDF‑et a FEH tulajdonosának ismerje el.

163    Az EDF hangsúlyozza, hogy ezek a számviteli helyesbítések természetükből adódóan törvényi beavatkozást igényeltek. A koncesszióba adott természetbeni eszközök értékének tőkejuttatásnak való átminősítése ténylegesen törvényhozási tárgykörbe tartozik, mivel az EDF tőkéjét a 46‑628. számú törvény 16. cikke határozza meg, amely úgy rendelkezik, hogy ez a tőke a „nemzet tulajdona”, „elidegeníthetetlen”, és „működési veszteségek esetén a tőkét a későbbi üzleti években elért eredményből vissza kell pótolni”. Az 1956. május 14‑i décret n° 56‑493 relatif aux dotations en capital attribuées à EDF et à GDF (az EDF‑nek és a GDF‑nek adott tőkejuttatásokról szóló 56‑493. számú rendelet, JORF 1956. május 19., 4613. o.) 1. cikke szerint ezekre a tőkejuttatásokra ugyanazok a szabályok vonatkoznak, mint amelyeket a 46‑628. számú törvény 16. cikke is meghatároz.

164    Az EDF, a Francia Köztársaság támogatása mellett, kijelenti – ahogy azt mindketten a Törvényszék által feltett írásbeli kérdésekre adott válaszaikban is megerősítették – hogy az állam két, egymással teljesen megegyező eredményre vezető megoldás közül választhatott (ezeket az EDF „rövid sémának” és „hosszú sémának” nevezi): vagy kiegészítő tőkejuttatást ad, azáltal hogy közvetlenül, a törvény erejénél fogva a FEH felújítására adómentesen képzett tartalékok egy részét átcsoportosítja, vagy pedig az EDF tőkéjébe bevon egy, a társasági adó megfizetése utáni nettó összeget, ezt követően a nettó eszközök megváltozásának összegére eső adót szab ki az EDF‑re, majd pedig a megfizetett adó összegének megfelelő kiegészítő tőkejuttatást nyújt az EDF részére.

165    Az EDF szerint az állam úgy ítélte meg, hogy az első megoldás „gazdaságilag indokolható, és pénzügyi szempontból is épp annyira semleges”, mint a második, ráadásul ezt a megközelítést jóváhagyta a francia Cour des comptes is.

166    A Bizottság által kifejtett érvelésből egyértelműen következik, hogy amennyiben az állam a tőkeinjekció második módját választotta volna, a Bizottság a körültekintő magánbefektető kritériumát alkalmazta volna. Az EDF szerint ez azt bizonyítja, hogy csupán az állam által a tőkeemelés módjára vonatkozó döntés vezette a Bizottságot arra, hogy elvből kizárja a körültekintő magánbefektető kritériumának alkalmazását.

167    Az EDF hangsúlyozza, hogy a megtámadott határozat (96) preambulumbekezdéséből és a Bizottság írásbeli beadványaiból is következik, hogy a Bizottság a tőkeemelés módszerének megválasztását kifogásolja. Márpedig az ilyen érvelés „teljesen formalista, és minden relevanciát nélkülöz”.

168    Az EDF szerint a megtámadott határozatban található azon kijelentés, mely szerint a Bizottság „kénytelen visszautasítani ezeket a [feltőkésítéssel kapcsolatos] érveket” azon okból, hogy a magánbefektető kritériuma „csak a gazdasági tevékenységek gyakorlása során játszik szerepet, nem pedig a szabályozási hatáskörök gyakorlása során”, egyrészt beavatkozást jelent a közösségi jog hatálya alá nem tartozó belső jogi eljárásokba, másrészt pedig a versenyjogtól idegen formalizmusról tanúskodik.

169    Az EDF elismeri, hogy az állam a tőkeemelés során valóban olyan eszközt alkalmazott, mely a magánjogi társaságok számára nem áll rendelkezésre, azaz a koncesszióba adó járandóságainak törvényi úton történő átcsoportosítását. Ekkor azonban mégsem szabályozási jogkörének, illetve közhatalmi jogosítványainak keretében járt el.

170    Először, ennek ellenkezőjének állítása figyelmen kívül hagyná azt a tényt, hogy az EDF jogállása és tőkéjének meghatározása is törvényhozási tárgykörök közé tartozik.

171    Az EDF lényegében azt fejti ki, hogy a vállalkozás sajátos jellegét tekintve az állam feladata, hogy törvényileg járjon el e művelet során. Az EDF úgy véli, mivel törvényre volt ahhoz szükség, hogy az EDF‑et ab initio a FEH tulajdonosának lehessen nyilvánítani, érthetetlen, hogy a törvényalkotónak miért kellett volna letérnie az 1997. április 8‑i vállalkozási szerződésben (lásd fenti 31. pont) leírt „logika által kijelölt útról”, azáltal hogy a vállalkozás mérlegét a 46‑628. számú törvény 16. cikkének módosításával átstrukturálja.

172    Másodszor, az EDF lényegében azt hangsúlyozza, hogy ennek során az állam valójában a vállalat „körültekintő részvényeseként” járt el, rendes piaci körülmények között, melyeket szükségképpen, amennyiben lehetséges, objektív, ellenőrizhető és rendelkezésre álló tényekre való utalással kell értékelni (a Bíróság C‑83/01. P., C‑93/01. P. és C‑94/01. P. sz., Chronopost és társai kontra Ufex és társai egyesített ügyekben 2003. július 3‑án hozott ítéletének [EBHT 2003., I‑6993. o] 38. pontja).

173    Harmadszor, az EDF azt állítja, hogy a Bizottság azzal, hogy a priori kizárja, hogy a francia államnak joga lenne egy köztulajdonban álló cég feltőkésítésének az általa legmegfelelőbbnek ítélt módszerrel való végrehajtására, jogi hibát követ el, megsértve az EK 295. cikket, mely „a közösségi jog semlegességét” írja elő „a tagállamok tulajdonviszonyi rendszereit illetően”.

174    Negyedszer, az EDF úgy véli, hogy a Bizottság által tanúsított szélsőséges formalizmust semmi sem indokolja, még akkor sem, ha feltehetően más módszert is lehetett volna választani, hiszen a Bizottság a vállalat feltőkésítésére vonatkozó érvelést annak megvitatása nélkül, egyedül abból az okból utasította el, hogy végrehajtásának módja az állami beavatkozást „elvből” állami támogatásnak minősíti. Márpedig az EDF szerint, épp ellenkezőleg, a közösségi ítélkezési gyakorlatban központi helyet foglal el az a felfogás, hogy egy intézkedés formája közömbös az esetlegesen állami támogatásként való minősítése szempontjából.

175    Az EDF lényegében azt állítja, hogy ahhoz, hogy egy intézkedés állami támogatásnak minősüljön, az ítélkezési gyakorlat semmilyen jelentőséget nem tulajdonít az intézkedés formájának, vagy az azt elrendelő állami hatóságnak, mivel ezek a megfontolások idegenek az EK 87. cikk (1) bekezdése alapján lefolytatott vizsgálattól.

176    Ezenkívül az EDF azt is kifejti, hogy maga a Bizottság szerint is, amikor a támogatásoknak a közös piaccal való összeegyeztethetőségét elemzi, azt „nem annak formája, hanem hatása szempontjából vizsgálja” (a Bizottság állami támogatási szabályoknak a vállalkozások közvetlen adóztatásával kapcsolatos intézkedésekre történő alkalmazásáról szóló közleményének 7. bekezdése (HL C 384., 3. o.; magyar nyelvű különkiadás 1. kötet, 8. fejezet, 277. o.)]. Így a Bizottság nem utasíthatta volna el csupán egyetlen formai érv, azaz a feltőkésítés megvalósításának módja alapján, minden vizsgálat nélkül azt az érvet, mely szerint a művelet feltőkésítés volt.

177    Az EDF úgy véli, ha az adott intézkedés megvalósításának formája közömbös állami támogatásként való minősítése szempontjából, akkor a Bizottság többé nem hivatkozhat erre a formára, mint érvre, sőt, mint egyetlen érvre ahhoz, hogy az éppen ezt a minősítést kétségbe vonó érvelést kizárja.

178    Ötödször, az EDF emlékeztet arra, hogy a Bizottság már több ügyben megállapította, hogy a tőkeemelés különböző formákat ölthet: a vállalkozás által kibocsátott kötvények megvásárlása (az Air France kötvénykibocsátásainál CDC‑részvételi jegyek jegyzéséről szóló, 1994. július 27‑i 94/662/EK bizottsági határozat [HL L 258., 26. o.]), tőkeinjekció céljából felhasznált tartozás elengedése (a járműveket gyártó Rover csoport számára az angol kormány által nyújtott támogatásról szóló, 1988. július 13‑i 89/58/EGK bizottsági határozat [HL 1989. L 25., 92. o.]), a kintlevőségek tőkévé való konverziója (az olasz kormány által az Alumina és a Comsal, az alumíniumágazatban tevékenykedő állami tulajdonban lévő két vállalkozásnak nyújtott támogatásról szóló, 1989. május 24‑i 90/224/EGK bizottsági határozat [HL 1990. L 118., 42. o.]), a tartozások részesedéssé való átalakítása, mely egyenértékűnek tekintendő egy ugyanakkora összegű tőkeinjekcióval (a görög állam által az Olympic Airways társaságnak nyújtott támogatásról szó, 1994. október 24‑i 94/696/EK bizottsági határozat [HL L 273., 22. o.]), a jövőbeli nyugdíj jellegű kiadások fedezésére képzett tartalékok visszavonása, és annak tőkenyereség‑tartalékká való átalakítása (C (2003) 2508 sz. határozat (lásd a fenti 120. pontot]).

179    Ezenkívül az EDF szerint a Bizottság már alkalmazta a piacgazdasági magánbefektető kritériumát törvénnyel végrehajtott, és így az állam közhatalmának gyakorlásából származó intézkedésre, mint például a Siciliana Acque Minerali ügyben (a Siciliana Acque Minerali Srl cég számára nyújtott állami támogatásról szóló, 2000. június 21‑i 2000/648/EK bizottsági határozat [HL L 272., 36. o.]).

180    Ezt a pontot összegezve tehát, az a tény, hogy a tőkejuttatás törvényi úton valósult meg, nem zárja ki a magánbefektető kritériumának ezen intézkedésre való alkalmazását.

181    Az EDF szerint tehát a Bizottság köteles volt megvizsgálni, hogy a 97‑1026. számú törvény alapján elfogadott intézkedések „a módszere és az összege tekintetében is jogszerű tőkeemelésnek” minősülnek‑e, mint ahogy azt a francia állam állítja.

182    Egyébként az EDF emlékeztet arra, hogy a Bíróság szerint annak megállapítása érdekében, hogy egy állami intézkedés állami támogatásnak minősül‑e, meg kell határozni, hogy a kedvezményezett vállalkozás részesül‑e olyan gazdasági előnyökből, amelyeket rendes piaci feltételek mellett nem kapott volna meg (a fenti 172. pontban hivatkozott Chronopost és társai kontra Ufex és társai ügyben hozott ítélet 38. pontja).

183    Az EDF szerint a „rendes piaci feltételek” fogalma akkor is kiemelten fontos, amikor egy közvállalkozást kedvezően érintő intézkedések esetén kell alkalmazni az egyenlő bánásmód követelményét. A közvállalkozások és a magánvállalkozások közötti egyenlő bánásmód követelményéből ugyanis az következik, hogy az állam által a rendes piaci feltételeknek megfelelő körülmények között közvetlenül vagy közvetetten valamely vállalkozás rendelkezésére bocsátott tőkét nem lehet állami támogatásnak minősíteni (a Bíróság C‑482/99. sz., Franciaország kontra Bizottság ügyben 2002. május 16‑án hozott ítéletének [EBHT 2002., I‑4397. o.] 69. pontja).

184    Márpedig az EDF szerint, ha a Bizottság által alkalmazott megközelítés elfogadható, az EDF nem hivatkozhatna erre az ítélkezési gyakorlatra, mivel azok a feltételek, melyek mellett a vitatott intézkedés megvalósult, nem felelnének meg a rendes piaci feltételeknek egyedül azon az alapon, hogy az állam az általános szabályokhoz képest kivételes jelleggel élt az adózással kapcsolatos jogköreivel. Az EDF ugyanakkor azt is hangsúlyozza, hogy ha nem is tagadja, hogy az állam által alkalmazott módszer az általános szabályokhoz képest kivételes jellegű volt, az állami támogatásként való minősítés akkor sem korlátozható egyedül erre a formális szempontra, és így nem lehet kikerülni az érdemi vitát.

185    Az EDF ezenkívül úgy véli, hogy a Bíróság C‑334/99. sz., Németország kontra Bizottság ügyben 2003. január 28‑án hozott ítélete (EBHT 2003., I‑1139. o.), mely szerint különbséget kell tenni az állam kötelezettségei között, aszerint hogy egy társaság részvényesként vagy pedig a közhatalom gyakorlójaként jár‑e el, és amelyre a Bizottság írásbeli beadványaiban is hivatkozik, valójában a saját álláspontját erősíti meg, annyiban, hogy feltételezi, hogy össze kell hasonlítani az állam viselkedését aszerint, hogy befektetőként, vagy pedig a rendes piaci feltételek között eljáró magánbefektetőként viselkedik‑e. Márpedig a megtámadott határozatban a Bizottság ab initio elutasította ennek a vizsgálatnak az elvégzését, ami ellentétes a semlegesség elvével.

186    A Bizottság azon érvelésére válaszolva, mely szerint az EDF csupán „adókedvezményben” vagy pedig „tartozáselengedésben” részesült, az EDF azt hangsúlyozza, hogy egy magánrészvényes is megemelheti leányvállalatának alaptőkéjét úgy, hogy egy követelést besorol a tőkébe, mely módszer a lényegét tekintve gazdasági szempontból teljes mértékben összehasonlítható a Bizottság által kifogásolt „tartozáselengedéssel”.

187    A felperes szerint ugyanis az anyavállalat, amelynek követelése áll fenn leányvállalatával szemben, ezt egyszerűen elengedheti, és így nyereséget generál leányvállalata számra, amely nyereség főszabály szerint a leányvállalatnál adózik, kivéve ha veszteség áll fenn. Az adó megfizetése után a leányvállalat ezt az összeget választása szerint felhasználhatja osztalékfizetésre, tartalékképzésre stb. Azonban az anyavállalat választhatja a leányvállalat alaptőkéjének a követelés összegének megfelelő felemelését is. Márpedig a Francia Köztársaság által támogatott EDF szerint ez utóbbi mechanizmus a francia adójogban nem keletkeztet a leányvállalat számára adóköteles nyereséget.

188    Az EDF úgy véli, hogy ez a mechanizmus az alkalmazott módszer megválasztása tekintetében ugyan eltér a vitatott feltőkésítési művelettől, ám az állam a jelen ügyben csupán gazdasági szempontból a tartozás átsorolásával megvalósított tőkeemeléssel egy tekintet alá eső műveletet hajtott végre. Márpedig ez a mechanizmus egy magánvállalkozásnak is a rendelkezésére áll.

189    Az EDF következésképpen azt állítja, hogy a „rendes piaci feltételek” fennállásának meghatározása során a Bizottság nem korlátozhatja elemzését mesterséges módon az alkalmazott módszer formális vizsgálatára, hanem azt érdemi kérdésekre is ki kell terjesztenie, azaz a művelet gazdasági ésszerűségére, mivel ezt a vizsgálatot az adott időszakban fennálló helyzet alapján kell elvégezni, és a Bizottságnak tartózkodnia kell minden későbbi helyzeten alapuló értékeléstől.

190    Az EDF arra is felhívja a figyelmet, hogy a Bíróság a fenti 172. pontban hivatkozott Chronopost és társai kontra Ufex és társai ügyben hozott ítéletében (38. pont) megállapította, hogy mivel egyáltalán nincs lehetőség összehasonlítani a La Poste helyzetét egy olyan magánvállalkozás‑csoport helyzetével, amely nem valamely monopólium tárgyát képező ágazatban működik, a „rendes piaci feltételeket”, amelyek szükségszerűen feltevésen alapulnak, objektív, ellenőrizhető és rendelkezésre álló tényekre való utalással kell értékelni.

191    Az EDF azt állítja, hogy a fenti 172. pontban hivatkozott Chronopost és társai kontra Ufex és társai ügyben hozott ítélet alapjául szolgáló ügyben a költségeket kellett összehasonlítani, míg a jelen ügyben azokat a piaci feltételeket, melyek mellett a tőkeemelés végbemegy. Azonban a rendes piaci feltételeket a fent hivatkozott Chronopost és társai kontra Ufex és társai ügyben hozott ítéletben foglaltak szerint a rendelkezésre álló objektív és ellenőrizhető tények alapján kell vizsgálni. Ebből az EDF szerint az következik, hogy a Bizottság téves jogalkalmazás vagy az „állami támogatás” fogalmának elferdítése nélkül nem „kerülheti el” ezt a vizsgálatot az állam által a tőkeemeléshez választott módszer teljesen formális kifogásolása révén.

192    Végül az EDF lényegében azt állítja, hogy a magánbefektető kritériuma teljesült volna, ha azt a Bizottság alkalmazta volna.

193    A keresetben és a válaszbeadványban kifejtett érvelésének e tekintetben való alátámasztására az EDF a Francia Köztársaság beavatkozási beadványával kapcsolatos észrevételeinek benyújtásával egyidejűleg benyújtotta az „Oxera‑jelentést”, mely olyan kiegészítő információkat nyújt a Törvényszék számára, melyek lehetővé teszik annak megerősítését, hogy a magánbefektető kritériuma teljesült volna, ha azt a Bizottság alkalmazta volna.

194    A Bizottság továbbra is azt állítja, hogy a magánbefektető kritériumát a jelen ügyben nem lehetett volna alkalmazni.

195    A Bizottság úgy véli, hogy a 97‑1026. számú törvény rendelkezéseinek elfogadásával az állam szabályozási jogkörében járt el annak érdekében, hogy az EDF‑et mentesítse az őt terhelő adók egy részének megfizetése alól. Nem úgy lépett fel, mint az EDF állami részvényese, aki a vállalkozásból közép‑ vagy hosszú távon profitálni kívánt volna.

196    A Bizottság kifejti, hogy ha az EDF által felvázolt logikát kellene követnie, akkor az lehetővé tenné a állam mint adóhatóság számára, hogy a magánbefektetőkkel ellentétben a rendelkezésére álló adójogi eszközökkel bármilyen „megkülönböztetést” szabadon megvalósíthasson. Ez utóbbiak ugyanis csak az adókötelezettségeik teljesítése után tudnak befektetési célból tőkét rendelkezésre bocsátani.

197    Ezenkívül a Bizottság lényegében kifejti, hogy „veszélyes helyzethez” vezetne annak lehetővé tétele, hogy az állam a magánbefektető kritériumára hivatkozzon, ha mint szabályozó hatóság lép fel adójogi jogköreit gyakorolva, mivel az állam így azt állíthatná, hogy a jó gazdasági helyzetben lévő közvállalkozásoknak juttatott minden adókedvezményt ki kellene vonni az állami támogatásokra vonatkozó szabályok alól, mivel teljesül a magánbefektető kritériuma. Ez a helyzet „diszkriminációhoz” vezet „az olyan vállalkozásokkal szemben, melyek részvényese és/vagy befektetője nem az állam”.

198    A Bizottság szerint az EDF által követett gondolatmenet tehát ellentétes az EK 87. cikkel, mivel megfosztaná azt hatékony érvényesülésétől, ahogy az megtámadott határozat (97) preambulumbekezdéséből is következik.

199    A Bizottság szerint ugyanis a felperes teljes érvelése azon a hibás előfeltevésen alapul, mely elfogadja, hogy a magánbefektető kritériumát a művelet egészére alkalmazni lehet, tehát nemcsak a feltételezett tőkejuttatásra, hanem az azt megelőző szakaszban is, amikor az állam mint adóhatóság lépett fel a vitatott intézkedésben megtestesülő „adómentesség” bevezetése érdekében.

200    Márpedig a Bizottság szerint, ha a francia állam magatartását össze kell hasonlítani egy magánbefektetőével, az EDF által jogellenesen, a koncesszióba adó járandósága címén képzett tartalékai után előzetesen társasági adót kellett volna fizetni még azelőtt, hogy azt esetlegesen az EDF tőkéjének részévé tették volna. A tartalékoknak csak ez a megadóztatása hozta volna „egyenlő helyzetbe” a francia államot a magánbefektetővel, és tette volna lehetővé a Bizottság számára, hogy a francia állam magatartását egy magánbefektetőével összehasonlítsa. Ha ez az előfeltevés hiányzik, akkor a Bizottság nem tud ilyen összehasonlítást elvégezni.

201    A Bizottság hangsúlyozza, hogy ha a magánbefektetőt és a francia államot „egyenlő helyzetbe” hozzuk, akkor vitathatatlan, hogy a „»szabályozó« államtól” származó „adókedvezmény” nem jár ugyanakkora költséggel, mint a „»befektető« állam” befektetése. Az első esetben, ha az állam 100 euró kedvezményben kíván részesíteni egy vállalkozást, akkor elegendő, ha lemond egy ugyanekkora összegű adó kivetéséről. Ezzel szemben, ahhoz, hogy egy vállalkozás egy magánbefektetőtől ugyanekkora összeget kaphasson, ehhez az összeghez hozzá kell adni többek között az ezen összegek után befizetett adókötelezettségek összegét ahhoz, hogy a vállalkozás szabadon rendelkezhessen felette. Így a jelen ügyben ezt a 100 eurót 41,66%‑os kulccsal számított társasági adó terhelte volna. Ebből az következik, hogy 100 euró juttatásához a magánbefektetőnek valójában 141,66 eurót kellett volna mozgósítania.

202    Ebben az összefüggésben a Bizottság kiemeli, hogy az EDF által az anyavállalat leányvállalatával szemben fennálló követelésének elengedésére vonatkozóan ismertetett példák nem a közhatalmi jogosítványok sorába illeszkednek, hanem a piaci magánbefektető által alkalmazható intézkedések közé tartoznak, ugyanis kereskedelmi, és nem adózási jellegű tartozásokról van szó. Tehát nem egyszerű formális megkülönböztetésről van szó, mivel az állam számára jelentkező költség szükségszerűen alacsonyabb, mint a magánbefektető oldalán jelentkező költség.

203    A Bizottság emlékeztet arra, hogy a vállalkozások tulajdoni rendjét illető semlegesség EK 295 cikkben lefektetett elve alapján a tevékenysége nem érintheti sem előnyösen, sem hátrányosan a közhatalmi szerveket, amikor tőkeemelést hajtanak végre a vállalkozások javára. Márpedig a Bizottság szerint sem saját maga, és tudomása szerint a Bíróság vagy a Törvényszék sem fogadta el soha, hogy az adózással kapcsolatos, az általános szabályokhoz képest kivételes jogkörében eljáró részvényes állam a magánbefektetővel egy tekintet alá essen.

204    A Bizottság lényegében azt hangsúlyozza, hogy az „adókedvezmények” visszautasítását nem egyszerű formális ok indokolja, hanem azzal magyarázható, hogy a jog szerint a támogatás közvetlen juttatás vagy pedig követelésről való lemondás formáját is öltheti. Az ilyen „adókedvezmények” a priori elutasítása pedig éppen a semlegesség fent hivatkozott, a Bíróság által is elfogadott elvének alkalmazását jelenti, mely szerint „különbséget kell tenni az állam kötelezettségei között, aszerint hogy a társaság részvényeseként, vagy pedig a közhatalom gyakorlójaként jár‑e el” (a fenti 185. pontban hivatkozott Németország kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 134. pontja).

205    A Bizottság kiemeli, hogy a jelen ügyben az volt a kérdés, hogy a „»befektető« állam” hatékonyan hivatkozhat‑e a magánbefektető kritériumának alkalmazására, annak érdekében, hogy kikerüljön az EK 87. cikk (1) bekezdésének hatálya alól. Ehhez be kellene bizonyítani, hogy az állam a magánbefektető számára rendesnek minősülő feltételek mellett járt el. Márpedig a Bizottság szerint a Bíróság ebben az ítéletben arra emlékeztet, hogy a közhatalmi jogosítványok gyakorlása nem minősül rendes piaci feltételnek.

206    A Bizottság ezenkívül arra is emlékeztet, hogy az adóügyi főigazgatóság 2002. április 9‑i feljegyzésében úgy vélekedett, hogy „a koncesszióba adónak a FEH‑hel kapcsolatos járandósága indokolatlan adósságtételt jelent, amelyet a tőkébe való besorolás jogtalanul mentesített az adó alól”. Ebből nyilvánvalóan következik, hogy „adókedvezményről”, nem pedig befektetésről van szó.

207    A Bizottság előadja, hogy az EDF vélekedésével ellentétben a vitatott művelet egyáltalán nem a követelésnek a vállalkozás tőkéjébe való besorolásával megvalósított elengedése, és ezért az EDF tévesen kívánja a vitát a Bizottság által alkalmazott, a művelet gazdasági ésszerűségének vizsgálata nélküli formai megközelítésre korlátozni.

208    Miután emlékeztetett arra, hogy a magánbefektető kritériumának alkalmazása mögött rejlő indok az, hogy elkerülje a közvállalkozások és a magánvállalkozások közötti mindenfajta „megkülönböztetést” az EK‑Szerződés állami támogatásokra vonatkozó szabályainak helyes alkalmazása érdekében, a Bizottság azt is kiemeli, hogy az állandó ítélkezési gyakorlat szerint „a rendes piacgazdasági feltételek mellett működő magánbefektető viselkedésére vonatkozó kritérium az állami és a magánszektor közötti egyenlő bánásmód elvének kifejeződése, mely elv szerint az állam által közvetlenül vagy közvetetten, a rendes piaci feltételeknek megfelelő körülmények mellett valamely vállalkozás rendelkezésére bocsátott tőke nem minősülhet állami támogatásnak” (a fenti 183. pontban hivatkozott Bizottság kontra Franciaország ügyben hozott ítélet 69. pontja és a Törvényszék T‑296/97. sz., Alitalia kontra Bizottság ügyben 2000. december 12‑én hozott ítéletének [EBHT 2000., II‑3871. o.] 80. pontja).

209    Így a magánbefektető kritériumának alkalmazása során, ha nem kétséges, hogy az állam tőkét bocsáthat egy vállalkozás rendelkezésére, ez a művelet csak azzal a feltétellel mentesülhet az állami támogatásként való minősítés alól, ha végrehajtásának körülményei „megfelelnek a rendes piaci feltételeknek”.

210    A Bizottság szerint ebből az ítélkezési gyakorlatból világosan következik, hogy a magánbefektető kritériuma csak akkor alkalmazható, amikor az állam olyan körülmények között jár el, melyek összehasonlíthatóak a rendes piaci feltételeknek megfelelő körülményekkel. Ebből az is következik, hogy az állam által használt eszközök az említett körülmények integráns részét képezik, különösen azért, mert a felhasznált eszközök természete és jellegzetességei nem állnak a rendes piaci feltételek mellett eljáró magánbefektető rendelkezésére.

211    Ezenkívül az adómentesség természeténél fogva olyan hatásokkal jár, melyek nem választhatók el az államnak mint a kizárólagos adóztatási jogkör jogosultjának az adó beszedésére és újrafelosztására vonatokozó szerepétől. Mivel ez a jogkör „a közhatalom legteljesebb kifejezése”, e jogkör gyakorlásának, azaz az adóztatásnak, illetve a mentesítésnek nincs a magánbefektető számára is rendelkezésre álló megfelelője.

212    A fenti 172. pontban hivatkozott Chronopost és társai kontra Ufex és társai ügyben hozott ítélettel kapcsolatban a Bizottság kifejti, hogy ellentmondásosnak tűnik azt állítani egyrészt, hogy a jelen ügyben a Bizottságnak a magánbefektető kritériumát kellett volna alkalmaznia, másrészt pedig erre az ítéletre utalni, amelyben a Bíróság a lehetséges összehasonlíthatóság hiányában a rendes piaci feltételekkel teljesen ellentétes logikát követett. A Bizottság emlékeztet arra, hogy egyedül az állam lehet egyszerre adóhatóság és befektető.

213    Végül a Bizottság másodlagosan lényegében azt állítja, hogy a vitatott intézkedés akkor sem felelt volna meg a magánbefektető kritériumának, ha a Bizottság azt alkalmazta volna.

214     A Törvényszék által feltett írásbeli kérdésekre adott válaszában a Bizottság lényegében megerősíti egyrészt, hogy úgy véli, nem kellett volna alkalmaznia a magánbefektető kritériumát, másrészt pedig azt, hogy az „Oxera‑jelentést” figyelmen kívül kell hagyni, többek között azért, mert az EDF elkésve nyújtotta be.

215    A tárgyaláson egyébként a Bizottság több kiegészítő érvet is előterjesztett.

216    Először is azt állította, hogy egyetlen magánbefektető sem tudott volna ekkora tőkét rendelkezésre bocsátani ilyen költségek mellett. Így tehát nem volt egyetlen összehasonlítható helyzetben lévő magánbefektető sem.

217    Ezután, az EDF és a Francia Köztársaság azon érveire válaszolva, melyek szerint az állam által választható mindkét megoldás (lásd a fenti 164. pontot) költségvonzata azonos volt, a Bizottság kifejtette, hogy a költségek nem lettek volna azonosak a „hosszú séma” alkalmazása esetén. A Bizottság szerint ugyanis a „hosszú sémában” az EDF‑et előzetesen mentesítették volna a kivetett adó alól, és adózási értékének megítélése eltért volna a magánbefektető kritériumának alkalmazása során. Így a „hosszú séma” alkalmazása – feltehetőleg – különböző eredményre vezetett volna, ha a magánbefektető kritériumát alkalmazták volna.

218    Végül a Bizottság a tárgyaláson azt is kijelentette, hogy az adó összegét meg kellett volna fizetni az állam számára – akár rövid időszakra is –, mielőtt azt az EDF számára visszautalják, és a fizetendő adót fel kellett volna tüntetni az EDF mérlegében.

219    A Bizottság ezenkívül azt is hangsúlyozza, hogy még akkor is, ha a Törvényszék elfogadná azt az elgondolást, mely szerint a vitatott intézkedés tőkejuttatás formáját öltő befektetésnek minősül, amit a magánbefektető kritériuma szerint kellett volna vizsgálni, mely állítást a Bizottság vitat, akkor a Törvényszéknek a megtámadott határozatot nyilvánvaló értékelési hiba miatt kellene megsemmisítenie, annak vizsgálata nélkül, hogy a francia állam eleget tett‑e ennek a kritériumnak, mivel a vitatott intézkedés vizsgálata e második szakaszának abban a határozatban kell megtörténnie, melyet a Bizottságnak a megtámadott határozat megsemmisítését elrendelő ítéletet követően kell meghoznia. A Törvényszéknek nem szabad e kérdés vizsgálatába bocsátkoznia, mivel ez a vizsgálat nem tartozik a közösségi bíróság hatáskörébe.

220    A tárgyalás során az Iberdrola Léger főtanácsnok C‑280/00. sz., Altmark Trans és Regierungspräsidium Magdeburg ügyben 2003. január 14‑én ismertetett indítványára (a Bíróság 2003. július 24‑én hozott ítélete, EBHT 2003., I‑7747. o.) utalva kifejtette, hogy a körültekintő piacgazdasági magánbefektető kritériumát főszabály szerint nem lehet akkor alkalmazni, ha az állam közhatalmi jogosítványait felhasználva nyújt támogatást. A beavatkozó szerint e kritérium alkalmazásának célja a közvállalkozások és magánvállalkozások közötti egyenlő bánásmód biztosítása. Márpedig e kritériumnak egy adótartozás tőkejuttatássá alakítására való alkalmazása olyan előnyhöz juttatná a közvállalkozásokat, melyben a magánvállalkozások soha nem részesülhetnek. Így a nyújtott támogatás formája miatt a közvállalkozások javára sérül az egyenlő bánásmód követelménye. A beavatkozó szerint tehát ez a formális szempont a meghatározó, és ilyen esetben a magánbefektető kritériuma egyáltalán nem alkalmazható.

–       A Törvényszék álláspontja

221    Emlékeztetni kell arra, hogy az EK 87. cikk célja annak megakadályozása, hogy a tagállamok közötti kereskedelmet hátrányosan érintsék az állami szervek által jóváhagyott azon előnyök, amelyek egyes vállalkozások vagy termékek támogatása révén különböző formában torzítják a versenyt, vagy azzal fenyegetnek. A támogatás fogalma nemcsak a szubvencióhoz, kölcsönhöz vagy a vállalkozás tőkéjében való részesedéshez hasonló pozitív juttatásokat foglalhatja magában, hanem azokat a juttatásokat is, amelyek különböző formában enyhítik a vállalkozás költségvetésének általános terheit, és amelyek ezáltal, anélkül hogy a szó szoros értelmében támogatások lennének, azokkal azonos természetűek és hatásúak (lásd a Bíróság C‑328/99. és C‑399/00. sz., Olaszország és SIM 2 Multimedia kontra Bizottság egyesített ügyekben 2003. május 8‑án hozott ítéletének [EBHT 2003., I‑4035. o.] 35. pontját és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlatot). Az intézkedések az EK 87. cikk szerinti értékelése során ugyanis valamennyi releváns elemet és azok összefüggéseit figyelembe kell venni (a fenti 101. pontban hivatkozott Westdeutsche Landesbank Girozentrale és Land Nordrhein‑Westfalen kontra Bizottság egyesített ügyekben hozott ítélet 270. pontja).

222    A Bíróság állandó ítélkezési gyakorlata értelmében az állami szervek által valamely vállalkozás tőkéjébe történő beavatkozás, történjék az bármilyen formában, állami támogatásnak minősülhet (lásd a fenti 221. pontban hivatkozott Olaszország és SIM 2 Multimedia kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 36. pontját és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlatot). Azonban a közvállalkozások és magánvállalkozások közötti egyenlő bánásmód elvét alkalmazva nem ez a helyzet áll fenn, ha az állam a tőkét közvetlenül vagy közvetetten, a rendes piaci feltételeknek megfelelő körülmények mellett bocsátja a vállalkozás rendelkezésére (lásd a fenti 221. pontban hivatkozott Olaszország és SIM 2 Multimedia kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 36. pontját és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlatot).

223    Az ítélkezési gyakorlatból következik, hogy a Bíróság az állami támogatások terén a helyzetek két kategóriáját különbözteti meg: az egyikben az állam beavatkozása gazdasági, a másikban pedig közhatalmi jellegű (lásd ebben az értelemben a Bíróság C‑278/92–C‑280/92. sz., Spanyolország kontra Bizottság egyesített ügyekben 1994. szeptember 14‑én hozott ítéletének [EBHT 1994., I‑4103. o.] 22. pontját és a fenti 185. pontban hivatkozott Németország kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 134. pontját, valamint Léger főtanácsnok fenti 220. pontban hivatkozott Altmark Trans és Regierungspräsidium Magdeburg ügyben ismertetett indítványának 20. pontját).

224    A magánbefektető kritériuma csak a helyzetek első kategóriájában alkalmazható, melybe azok az esetek tartoznak, amikor az állami szervek részesedést szereznek egy vállalkozás tőkéjében (lásd ebben az értelemben a Bíróság 234/84. sz., Belgium kontra Bizottság ügyben 1986. július 10‑én hozott ítéletének [EBHT 1986., 2263. o.] 14. pontját, a fenti 94. pontban hivatkozott Tubemuse‑ügyben hozott ítéletének 26. pontját, és a C‑305/89. sz., Olaszország kontra Bizottság ügyben [úgynevezett Alfa Romeo ügy] 1991. március 21‑én hozott ítéletének [EBHT 1991, I‑1603. o.] 19. pontját), bizonyos vállalkozásoknak hitelt nyújtanak (lásd ebben az értelemben a Bíróság C‑301/87. sz., Franciaország kontra Bizottság ügyben [úgynevezett Boussac‑ügy] 1990. február 14‑én hozott ítéletének [EBHT 1990., I‑307. o.] 38–41. pontját, és a Törvényszék T‑16/96. sz., Cityflyer Express kontra Bizottság ügyben 1998. április 30‑án hozott ítéletének [EBHT 1998., II‑757. o.] 8. és 51. pontját), állami garanciát vállalnak (lásd ebben az értelemben a Törvényszék T‑204/97. és T‑270/97. sz., EPAC kontra Bizottság egyesített ügyekben 2000. június 13‑án hozott ítéletének [EBHT 2000., II‑2267. o.] 67. és 68. pontját), a piacon árukat vagy szolgáltatásokat értékesítenek (lásd ebben az értelemben a Bíróság 67/85., 68/85. és 70/85. sz., Van der Kooy és társai kontra Bizottság egyesített ügyekben 1988. február 2‑án hozott ítéletének [EBHT 1988., 219. o.] 28–30. pontját, a C‑56/93. sz., Belgium kontra Bizottság ügyben 1996. február 29‑én hozott ítéletének [EBHT 1996., I‑723. o.] 10. pontját, és a C‑39/94. sz., SFEI és társai ügyben 1996. július 11‑én hozott ítéletének [EBHT 1996., I‑3547. o.] 59–62. pontját), vagy a társadalombiztosítási járulék fizetéséhez adnak könnyítést (lásd ebben az értelemben a Bíróság C‑342/96. sz., Spanyolország kontra Bizottság ügyben 1999. április 29‑én hozott ítéletének [EBHT 1999., I‑2459. o.] 46. pontját), vagy pedig a munkabér közterheit térítik vissza. Ezekben az esetekben a magángazdasági szereplő kritériuma releváns, mivel a nyereségben érdekelt magángazdasági szereplő is tanúsíthat, legalábbis elvi síkon, az államhoz hasonló magatartást (lásd ebben az értelemben Léger főtanácsnok a fenti 220. pontban hivatkozott Altmark Trans és Regierungspräsidium Magdeburg ügyben ismertetett indítványának 20. és következő pontjait).

225    Ezzel szemben a magángazdasági szereplő kritériuma nem releváns, ha az állami beavatkozásnak nincs gazdasági jellege. Ez a helyzet áll fenn, ha az állami szervek közvetlen szubvenciót folyósítanak egy vállalkozásnak, adókedvezményt adnak (lásd ebben az értelemben a Bíróság C‑387/92. sz. Banco Exterior de España ügyben 1994. március 15‑én hozott ítéletének [EBHT 1994., I‑877. o.] 14. pontját, C‑69/97. sz., Olaszország kontra Bizottság ügyben 1999. május 19‑én hozott ítéletének [EBHT 1999., I‑2981. o.] 16. pontját és a C‑156/98. sz., Németország kontra Bizottság ügyben 2000. szeptember 19‑én hozott ítéletének [EBHT 2000., I‑6857. o.] 25–28. pontját), vagy pedig a társadalombiztosítási járulékokat csökkentik (a Bíróság C‑75/97. sz., Belgium kontra Bizottság ügyben 1999. június 17‑én hozott ítéletének [EBHT 1999., I‑3671. o.] 24. és 25. pontja, valamint a Törvényszék T‑67/94. sz., Ladbroke Racing kontra Bizottság ügyben 1998. január 27‑én hozott ítéletének [EBHT 1998., II‑1. o.] 110. pontja).

226    Ezekben az esetekben az állami beavatkozás nem alkalmas arra, hogy azokat a nyereségben érdekelt magángazdasági szereplő is megvalósítsa, mivel ezek az állam közhatalmi jogosítványaiból, úgymint az adó‑, illetve szociálpolitikából erednek (ebben a tekintetben lásd Léger főtanácsnok fenti 220. pontban hivatkozott Altmark Trans és Regierungspräsidium Magdeburg ügyben ismertetett indítványának 20. és következő pontjait).

227    Ugyanez a helyzet a munkavállalók munkaviszonyának megszüntetésével kapcsolatos állami terhekkel, a munkanélküli‑ellátás és más szociális juttatások kifizetésével (lásd ebben az értelemben a Törvényszék T‑129/95., T‑2/96. és T‑97/96. sz., Neue Maxhütte Stahlwerke és Lech‑Stahlwerke kontra Bizottság egyesített ügyekben 1999. január 21‑én hozott ítéletének [EBHT 1999., II‑17. o.] 119. pontját), az ipari szerkezet helyreállításához nyújtott támogatásokkal, a szokásostól eltérő feltételek mellett folyósított állami hitelekkel, vagy pedig egy telephely technológiai park kialakítása miatti helyreállításának költségeivel (lásd ebben az értelemben a fenti 223. pontban hivatkozott Spanyolország kontra Bizottság ügyben 1994. szeptember 14‑én hozott ítélet 22. pontját, a fenti 185. pontban hivatkozott Németország kontra Bizottság ügyben 2000. január 28‑án hozott ítélet 140. pontját és a Törvényszék T‑198/01. sz., Technische Glaswerke Ilmenau kontra Bizottság ügyben 2004. július 8‑án hozott ítéletének [EBHT 2004., II‑2717. o.] 108. pontját).

228    Az állam azon beavatkozásai ugyanis, melyek a rá mint a közhatalom gyakorlójára háruló kötelezettségek teljesítésére irányulnak, nem hasonlíthatók össze a piacgazdasági magánbefektető beavatkozásaival.

229    Annak értékeléséhez, hogy az állami intézkedések az állam közhatalmi jogosítványaiból vagy részvényesi kötelezettségeiből származnak, ezeket az intézkedéseket nem formájuk, hanem természetük, tárgyuk és a rájuk vonatkozó szabályok alapján szükséges értékelni, figyelembe véve a szóban forgó intézkedések célját is (lásd ebben az értelemben a Bíróság C‑364/92. sz. SAT Fluggesellschaft ügyben 1994. január 19‑én hozott ítéletének [EBHT 1994., I‑43. o.] 30. pontját).

230    Tehát az olyan vállalkozás esetében, melynek törzstőkéjét állami szervek szolgáltatták, többek között azt kell értékelni, hogy hasonló körülmények között az olyan magánbefektető, melynek mérete összehasonlítható az állami szektor irányító szervezetének méretével, adott volna‑e ugyanekkora mértékű tőkejuttatást csupán a megtérülés előre látható lehetőségére alapozva, elvonatkoztatva minden szociális, regionális politikai vagy ágazati megfontolástól (lásd ebben az értelemben a fenti 223. pontban hivatkozott Belgium kontra Bizottság ügyben 1986. július 10‑én hozott ítélet 14. pontját, valamint a fenti 221. pontban hivatkozott Olaszország és SIM 2 Multimedia kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 38. pontját, és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlatot).

231    Végül meg kell jegyezni, hogy az a körülmény, hogy a részvényesi állam magatartását a körültekintő magánbefektető magatartása alapján értékelik, míg egy tetszőleges magánbefektető viselkedését nem, nem jelenti az államra és a magánbefektetőre vonatkozó egyenlő bánásmód elvének megsértését, mivel a részvényes állam nincs ugyanabban a helyzetben, mint a magánbefektető. A magánbefektetőtől eltérően ugyanis, aki befektetéseinek finanszírozásához csak a saját forrásaira támaszkodhat, az állam olyan pénzügyi forrásokhoz is hozzáfér, melyek közhatalmi jogosítványainak gyakorlásából erednek, különösen az adóból származó forrásokhoz (a fenti 101. pontban hivatkozott Westdeutsche Landesbank Girozentrale és Land Nordrhein‑Westfalen kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 271. és 272. pontja).

232    Ezért önmagában az a körülmény, hogy az állam hozzáfér a közhatalmi jogosítványaiból eredő pénzügyi forrásokhoz, nem teszi lehetővé annak igazolását, hogy az állam minden tevékenysége közhatalmi jogosítványaiból ered. Ilyen esetben ugyanis a körültekintő magánbefektető kritériumának a részvényes állam magatartására való alkalmazása nullára redukálódna, vagy legalábbis aránytalan mértékben lecsökkenne, mivel az állam ebben a minőségében szükségképpen hozzájut a közhatalmi jogosítványai gyakorlásából eredő pénzügyi forrásokhoz, különösen pedig az adóból származó forrásokhoz.

233    A fentiekre tekintettel, a konkrét eset körülményeinek figyelembevételével azt kell megállapítani, hogy a kedvezményezett vállalkozás tőkéjében való állami részesedés vagy beavatkozás olyan gazdasági célt követ‑e, amit egy magánbefektető is követhetne, és ezért az állam gazdasági szereplőként ugyanazon az alapon jár el, mint egy magán piaci szereplő, vagy pedig ezzel ellentétesen a részesedést vagy beavatkozást közérdekű célkitűzés indokolja, és így azt az állam mint közhatalmi szereplő beavatkozásának kell tekinteni, mely esetben az állam magatartása nem hasonlítható össze egy piacgazdasági magánbefektető vagy piaci szereplő magatartásával.

234    Úgy kell tehát tekinteni, hogy amennyiben az állami beavatkozás a természetére és tárgyára tekintettel, valamint annak célját figyelembe véve nem minősül egy magánbefektető által is megvalósítható befektetésnek, ezt a beavatkozást az állam mint a közhatalom gyakorlója beavatkozásának lehet tekinteni, ami így kizárja a körültekintő magánbefektető kritériumának alkalmazását.

235    Ezzel szemben, amennyiben az állami beavatkozás a természetére és tárgyára tekintettel, valamint annak célját figyelembe véve a magánbefektető által is megvalósítható befektetéssel összehasonlítható befektetésnek minősül, ezt a beavatkozást a körültekintő magánbefektető kritériumát alkalmazva kell vizsgálni. E vizsgálat annak ellenőrzésére irányul, hogy hasonló körülmények között és csupán a megtérülés előrelátható lehetőségére alapozva egy magánbefektető is ugyanekkora mértékű tőkejuttatást adott volna‑e, függetlenül az állami beavatkozás formájától, és attól, hogy az állam közhatalmi jogosítványainak gyakorlásából eredő pénzügyi forrásokhoz is hozzáfér, különösen az adóból származó forrásokhoz, melyekkel egy magánbefektető nem rendelkezik.

236    Más megfogalmazásban az intézkedést nem formája, hanem természete, tárgya és céljai szerint kell elemezni, ami feltételezi, hogy minden lehetséges szempontból meg kell vizsgálni, a hátterét képező összefüggéseket is figyelembe véve.

237    Másfelől ebből az következik, hogy az a tény, hogy az állami beavatkozás törvényi formát ölt, önmagában nem zárja ki, hogy a vállalkozás tőkéjébe történő állami beavatkozás olyan gazdasági célt kövessen, melyet a magánbefektető is követhetne.

238    A jelen ügyben meg kell állapítani, hogy 1997‑ben az EDF egyedüli részvényese a francia állam volt.

239    Ezenkívül emlékeztetni kell arra, hogy a 97‑1026. számú törvény elfogadása előtt az EDF mérlege e következő képet mutatta:

–        az eszközök oldalon a „Koncesszió körébe tartozó tárgyi eszközök” megnevezésű tétel szerepelt 285,7 milliárd FRF összegben, ebből körülbelül 90 milliárd FRF a FEH jogcímén;

–        a passzívumok oldalon egyrészt a „Tartalékok” megnevezésű tétel szerepelt, amelyből körülbelül 38,5 milliárd FRF a FEH jogcímén, továbbá a megvalósított felújításokra fordított kiadásokat nyilvántartó „Koncesszióba adott javak ellenértéke” megnevezésű tétel. Ez a tétel, mely az EDF‑nek az állammal szemben fennálló tartozását foglalta magában, a 97‑1026. számú törvény elfogadása előtt 145,2 milliárd FRF összeget jelentett, amelyből 18,3 milliárd a FEH jogcímén szerepelt.

240    Az sem vitatott, hogy a Francia Köztársaság a 97‑1026. számú törvénnyel átalakította az EDF mérlegét, és feltőkésítette a vállalkozást. Így e művelet következtében, először, a FEH‑ot képező javakat 90,325 milliárd FRF értékben a vállalkozás „saját javaivá” minősítették. Másodszor, a FEH felújítására képzett és fel nem használt tartalékokat 38,521 milliárd FRF értékben fel nem osztott eredményként könyvelték el, anélkül hogy az eredménykimutatásba átkerültek volna, és 20,225 milliárd FRF értékben veszteségekké csoportosították át, így sor került e számla revíziójára, és a 18,296 milliárd FRF egyenleget az eredménytartalékban használták fel. Ezek az átcsoportosítások lehetővé tették egy adó kivetését az általános adó törvénykönyv 38. cikkének (2) bekezdése alapján. Végül harmadszor, a „koncesszióba adó járandóságát” – vagyis a „koncesszióba adott javak ellenértékét” – 14,119 milliárd FRF összegben (a teljes 18,345 milliárd FRF összegből) közvetlenül a tőkejuttatások tételben szerepeltették, anélkül hogy az eredménykimutatásba átkerült volna, mivel az egyenleget különféle felértékelési számlákon tüntették fel.

241    A Bizottság ugyanakkor egyedül a „koncesszióba adó járandóságai” tőkejuttatás előtti megadóztatásának hiányát tekintette állami támogatásnak. A Bizottság ugyanis nem tekintette állami támogatásnak sem azt, hogy az EDF‑et 1956‑ra visszamenőleges hatállyal a FEH tulajdonosának nyilvánították, sem a fel nem használt tartalékoknak az adókötelezettség keletkezésének időpontjától számított átcsoportosítását, sem pedig a 14,119 milliárd FRF‑et kitevő tőkejuttatást.

242    Meg kell állapítani, hogy mindegyik fél egyetért abban, hogy a 14,119 milliárd FRF‑et kitevő összeget még azelőtt meg kellett volna adóztatni, hogy azt a „Tőkejuttatások” rovatba átvezették volna. Ezen elemzés megalapozottságától függetlenül tehát meg kell állapítani, hogy a felek nem vitatják, hogy az adójogi rezsimet főszabály szerint alkalmazni kell a koncesszióba adó járandóságaira.

243    Meg kell azonban jegyezni, hogy a 97‑1026. számú törvény 4. cikkének az EDF mérlegének átstrukturálása és saját tőkéjének növelése a célja. Tehát önmagában véve nem adójogi, hanem számviteli jellegű rendelkezésekről van szó, melyeknek adójogi hatásai is vannak, ahogy ezt a gazdasági, pénzügy‑ és iparügyi miniszter, a költségvetési államtitkár és az iparügyi államtitkár 1977. december 22‑i levele is tanúsítja.

244    Meg kell jegyezni egyébként, hogy a Bizottság a 97‑1026. számú törvény 4. cikkének csak az adójogi hatásait vizsgálta meg, és kijelentette, hogy nem feladata a törvény e rendelkezései által megvalósított tőkeemelést, illetve a Francia Köztársaságnak a művelet egésze gazdasági racionalitásának igazolására irányuló magyarázatait figyelembe venni.

245    A Bizottság ezt a megközelítést az általa azonosított előny adójogi jellegével indokolja, és kifejti – ahogy az a megtámadott határozatból, írásbeli beadványaiból és a Törvényszék kérdéseire adott válaszaiból is kiderül –, hogy a magánbefektető kritériuma nem alkalmazható az adótartozásról való lemondás útján megvalósuló tőkeemelésre, mivel ez a lemondás az állam szabályozási jogkörének, illetve közhatalmi jogosítványainak gyakorlásából ered.

246    Következésképpen azt kell megvizsgálni, hogy az a tagállam, amely egyszerre minősül egy állami vállalat adójogi hitelezőjének és egyedüli részvényesének, érvényesen hivatkozhat‑e a magánbefektető kritériumára, ha ebben a vállalatban az adótartozás elengedésével tőkeemelést hajt végre, vagy pedig úgy kell‑e tekinteni, hogy a tartozás adójellegére, illetve arra tekintettel, hogy az állam a tartozásról való lemondáskor közhatalmi jogosítványainak gyakorlásával járt el, a Bizottságnak joga volt e kritérium alkalmazását mellőzni a szóban forgó tőkeemelést illetően.

247    E tekintetben, a 97‑1026. számú törvénynek az EDF feltőkésítésére vonatkozó célkitűzését figyelembe véve meg kell állapítani, hogy pusztán a francia állam e vállalkozással szemben fennálló követelésének adójellege, illetve egyedül az a tény, hogy az állam törvényi úton járt el, nem teszik lehetővé a Bizottság számára, hogy eltekintsen annak igazolásától, hogy hasonló körülmények között egy magánbefektető ugyanekkora mértékű tőkeemelést hajtott volna‑e végre, és ennélfogva, hogy az állam a tőkét a rendes piaci feltételeknek megfelelő körülmények mellett adta‑e.

248    Ebből az következik, hogy a magánbefektető kritériumát nem lehet egyedül abból az okból kizárni, hogy az EDF tőkeemelése az államnak az EDF‑fel szemben fennálló adóköveteléséről való lemondása útján valósult meg.

249    Ilyen körülmények között ugyanis a Bizottság feladata annak igazolása, hogy egy magánbefektető hasonló körülmények között hasonló mértékű befektetést hajtott volna‑e végre, függetlenül az állam EDF tőkéjének emelésére szolgáló beavatkozásának formájától, és az adóforrások e célra való esetleges felhasználásától, mégpedig abból a célból, hogy e befektetés gazdasági ésszerűségét igazolja, és hogy összehasonlítsa azzal a magatartással, melyet az ilyen befektető ugyanezen vállalkozás tekintetében, ugyanilyen körülmények mellett tanúsított volna.

250    A Bizottság e kötelezettsége, hogy igazolja, hogy a tőkét az állam a rendes piaci feltételeknek megfelelő körülmények mellett adta‑e, valójában attól függetlenül fennáll, hogy az állam milyen formában szolgáltatta ezt a tőkét, akár hasonlít ez a forma arra, amit a magánbefektető is alkalmazhatott volna, akár nem.

251    A rendes piaci feltételek értékelése az állam által megvalósított befektetés összehasonlító közgazdasági elemzésén alapul. E tekintetben azt kell vizsgálni, hogy összehasonlítható anyagi és megtérülési kilátások mellett egy magánbefektető végrehajtott volna‑e hasonló összegű befektetést. Ennek a befektetésnek a formája – közvetlen tőkeinjekció, az államnak járó adó vagy állam által felvett kölcsön biztosította források, vagy pedig a tartozások tőkeként való jóváírása – ugyanis közömbös. Ezzel szemben nem zárható ki, ahogy a Bizottság a tárgyaláson is kifejtette, hogy a befektetés formája eltérésekhez vezethet a tőke mozgósításának költsége és hozama tekintetében, melyek arra a megfontolásra vezethetnek, hogy egy magánbefektető összehasonlítható feltételek mellett nem valósított volna meg ilyen befektetést. Ugyanakkor ennek előfeltétele egy közgazdasági elemzés elvégzése a magánbefektető kritériuma alkalmazásának keretében, amelyet a Bizottság a jelen ügyben szándékosan mellőzött.

252    Márpedig egy ilyen elemzés a jelen ügy körülményeit figyelembe véve indokolt volt, mivel egyrészt, ahogy az EDF és a Francia Köztársaság is kifejtette, és amit a Bizottság sem vitatott, a tőkeemelés megvalósulhat egy magánrészvényes társasággal szemben fennálló követelésének az alaptőkébe való besorolásával, amit jelen esetben a francia jog megenged, másrészt pedig azért, mert a törvényi szabályozás ebből a célból való alkalmazása azon tény szükségszerű következményének tekinthető, hogy az EDF tőkéjére vonatkozó szabályok maguk is törvényben vannak rögzítve, amit a Bizottság sem vitatott. Ez utóbbi körülmény ugyanis, mely a vitatott intézkedés természetét jellemzi, nem alkalmas arra, hogy kétségbe vonja a magánbefektető kritériumának alkalmazását a jelen ügyben.

253    Tekintettel arra, hogy a vitatott intézkedést összefüggéseiben szükséges értékelni, a Bizottság következésképpen nem szorítkozhat a Francia Köztársaság által elfogadott rendelkezések adójogi hatásainak vizsgálatára anélkül, hogy párhuzamosan ne vizsgálná – és esetlegesen a vizsgálat eredményeként ne zárná ki – a Francia Köztársaság azon érvelésének megalapozottságát, mely szerint az adótartozásnak a mérleg átstrukturálására és az EDF tőkéjének megemelésére irányuló művelet keretében való elengedése, amit a 97‑1026. számú törvény 4. cikke szabályoz, a magánbefektető kritériumának megfelelő műveletnek tekinthető.

254    Először, e tekintetben nem fogadható el a Bizottság azon érve, mely szerint a Bíróság fenti 185. pontban hivatkozott C‑334/99. sz., Németország kontra Bizottság ügyben hozott ítéletében kifejtett ítélkezési gyakorlatára tekintettel a magánbefektető kritériuma nem alkalmazható, mivel a jelen ügyben a francia állam közhatalmi jogosítványaival élt, amikor törvényben mondott le egy adókövetelés kifizetéséről, és így nem úgy járt el, mint egy magánbefektető.

255    Az ítélkezési gyakorlatból egyértelműen következik, hogy különbséget kell tenni az állam kötelezettségei között, aszerint hogy a társaság részvényeseként, vagy pedig a közhatalom gyakorlójaként jár‑e el (a fenti 185. pontban hivatkozott Németország kontra Bizottság ügyben 2003. január 28‑án hozott ítélet 134. pontja).

256    Azokból az ítéletekből, melyekben ezt a kritériumot alkalmazták (a fenti 223. pontban hivatkozott Spanyolország kontra Bizottság ügyben 1994. szeptember 14‑én hozott ítélet, a fenti 185. pontban hivatkozott Németország kontra Bizottság ügyben 2003. január 28‑án hozott ítélet és a fenti 227. pontban hivatkozott Technische Glaswerke Ilmenau ügyben hozott ítélet) különösen az következik, hogy az ezen ítéletek alapjául szolgáló ügyekben az a tény, hogy a közhatalmi minőségében eljáró államot terhelő kötelezettségekről volt szó, nem tette lehetővé a magánbefektető kritériumának alkalmazását az ebből a minőségből származó terhek vonatkozásában. Ezek a terhek munkavállalók munkaviszonyának megszüntetésével, a munkanélküli ellátás kifizetésével, az ipari szerkezet helyreállításához nyújtott támogatásokkal, a szokásostól eltérő feltételek mellett folyósított állami hitelekkel, vagy pedig egy telephely technológiai park kialakítása miatti helyreállításának költségeivel kapcsolatosak. Ezek tehát nem vehetők figyelembe valamely vállalkozás felszámolására fordított költségeknek ugyanazon vállalkozás felvásárlására fordított költségekkel való összehasonlítása során, mivel olyan kötelezettségekből erednek, melyek a magánbefektetőt nem terhelik.

257    Ugyanakkor a jelen ügyben a fenti 256. pontban meghatározott helyzetektől eltérően, ahogy azt a tárgyaláson a Bizottság is elismerte, tulajdonképpen nem volt olyan kötelezettség, mely az államot mint a közhatalom gyakorlóját terheli ezen ítélkezési gyakorlat értelmében, és így nem szükséges az állam közhatalmi jellegéből következő kötelezettségeiből eredő bizonyos költségeket értékelni.

258    Meg kell állapítani ugyanis, hogy ha az állam, mint a jelen ügyben is, egy vállalkozás egyedüli részvényeseként tőkeemelést hajt végre e vállalkozásnál különösen abból a célból, hogy a vállalkozás mérlegének egyensúlyát helyreállítsa, olyan magatartást tanúsít, melyet egy magánbefektető is tanúsíthat, így nem lehet eleve kizárni, hogy az ilyen befektető céljával összehasonlítható célt valósít meg. Éppen a fenti eset megállapítása érdekében szükséges vizsgálni, hogy a magánbefektető kritériuma teljesül‑e, mely esetben a vitatott intézkedést nem lehetne támogatásnak minősíteni, a Bizottság pedig éppen ezt utasította el.

259    E tekintetben emlékeztetni kell arra egyrészt, hogy a 97‑1026. számú törvény 4. cikkének a célja az EDF mérlegének átstrukturálására és tőkéjének megemelése, mely annak bizonyítására irányul, hogy az állam a magánbefektetőével összehasonlítható befektetési célt követett, és másrészt, hogy az a tény, hogy a szóban forgó tőkeemelés részben egy adótartozás elengedéséből ered, és emiatt adójogi hatásai vannak, önmagában nem indokolja a magánbefektető kritériuma alkalmazásának kizárását. Ilyen körülmények között, és tekintettel arra a tényre, hogy a vállalkozás saját tőkéjének módosítását megvalósító számviteli helyesbítésekhez törvényi beavatkozásra volt szükség, a jelen ügyben nem lehet arra a következtetésre jutni, hogy az állami beavatkozás formája eleve kizárja a magánbefektető kritériumának alkalmazását.

260    Másodszor, a Bizottság azon érvelését is el kell utasítani, amely annak hangsúlyozására irányul, hogy a magánbefektető kritériumát nem lehet egy adótartozás tőkévé alakítására alkalmazni, mivel egy magánbefektetőnek sohasem lehet ilyen jellegű követelése egy vállalkozással szemben, legfeljebb polgári jogi vagy kereskedelmi jogi jellegű, és ennek a két helyzetnek az összehasonlításával sérülne az állam és az ilyen befektető közötti egyenlő bánásmód. Az ilyen érvelés elfogadása annak megállapításához vezetne, hogy az állam csak akkor valósíthat meg ilyen műveletet a magánbefektetővel összehasonlítható feltételek mellett, ha polgári jogi vagy kereskedelmi jogi követelése áll fenn a vállalkozással szemben.

261    Márpedig a magánbefektető kritériuma pontosan annak ellenőrzésére irányul, hogy a magánbefektető ugyanazon körülmények között az államéhoz hasonló befektetési döntést hozott volna‑e meg, annak ellenére, hogy az államnak olyan eszközök is a rendelkezésére állnak, amelyekkel a magánbefektető nem rendelkezhet. A tőkévé alakított követelés természete, és következésképpen az a tény, hogy a magánbefektetőnek nem lehet adókövetelése, közömbösek azon kérdés szempontjából, hogy a magánbefektető kritériuma alkalmazható‑e, vagy sem.

262    A fentiek alapján a Bizottság azon érvelését is el kell utasítani, mely szerint a művelet az EDF‑nek nyújtott „adókedvezmény”, és nem tekinthető befektetésnek. Az állam ugyanis, egy társaság minden más tulajdonos‑hitelezőjéhez hasonlóan, lemondhat egy követelésről úgy, hogy azt megegyező értékű tőkévé alakítja. Ez a művelet, melynek során a társaság tulajdonosa a társasággal szemben fennálló követeléséről lemondva növeli annak tőkéjét, olyan ellentételezésnek minősül, amit rendes piaci feltételek mellett a körültekintő magánbefektető is végrehajthat.

263    Következésképpen, a jelen ügy összes körülményét figyelembe véve, a Bizottság a fenti 262. pontban kifejtett érvelés alapján megalapozatlanul utasította el a Francia Köztársaság elgondolását, és így a magánbefektető kritériumának alkalmazását.

264    Harmadszor, ami a Bizottság azon érvelését illeti, mely szerint egy magánbefektetőnek hasonló helyzetben adót kellett volna fizetnie, meg kell állapítani egyrészt, hogy a megtámadott határozat csupán azt jelenti ki, hogy „[a]z előny szükségszerűen szelektív, mivel a társasági adó meg nem fizetése könyvtartalékainak egy része után kivételt jelent egy ilyen műveletre szokásosan érvényes adózási eljárás alól”.

265    Másrészt meg kell jegyezni, hogy a Bizottság írásbeli beadványaiban és a Törvényszék által feltett kérdésekre adott válaszaiban is kifejtette, hogy egy magánbefektetőnek előzetesen meg kellett volna fizetnie az adót, ha olyan vállalkozással szemben fennálló követelése tőkébe való besorolásával kívánt volna tőkeemelést végrehajtani, melynek a részvényese. A Bizottság szerint ez szükségképpen magasabb költségekkel járna a magánbefektető számára, mivel 100 euró juttatásához a magánbefektetőnek valójában 141,66 eurót kellett volna mozgósítania. A Bizottság szerint csak ennek az adónak az előzetes megfizetése tette volna lehetővé a magánbefektető kritériumának alkalmazását az 5,6 milliárd FRF‑et kitevő tőkejuttatás vizsgálatára.

266    Még ha hangsúlyozni is kell, hogy mind a Francia Köztársaság, mind az EDF elismerte, hogy a jelen ügyben az EDF‑nek adót kellett volna fizetnie, ki kell emelni, hogy ők a francia adójognak és az általános adó törvénykönyv 38. cikke (2) bekezdésének Bizottság által adott értelmezését vitatják, különösen ami egy társaság részvényese követelésének a tőkébe való besorolásával megvalósuló tőkebevitel adózási következményeit illeti.

267    A Francia Köztársaság és az EDF válaszaiban és szóbeli előadásaiban ugyanis kifejtette, hogy az általános adó törvénykönyv 38. cikkének (2) bekezdése szerint a nettó eszközöknek a megváltozását, amely olyan tőkeemelésnek a következménye, amely a vállalkozás egy részvényese vállalkozással szemben fennálló követelésének tőkébe való besorolásával valósul meg, a társasági adó számításakor nem kell figyelembe venni, és következésképpen, e rendelkezés szerint a követelés tőkévé való ilyen átalakítása nem keletkeztet a követelés összege után adókötelezettséget.

268    Először, emlékeztetni kell arra, hogy a Bizottság az eljárást megindító határozatának 51. pontjában úgy ítélte meg, hogy „mivel […] a tőkeemelést a társasági adó számítása szempontjából nem lehet a társaság nettó vagyona növelésének tekinteni, a [koncesszióba adó járandóságának tőkejuttatássá való] átminősítése megerősítette azt az adókedvezményt, amelyben [az EDF ezen tartalékok után 1987 és 1996 között részesült]”.

269    Következésképpen úgy tűnik, hogy az eljárást megindító határozat e pontjában a Bizottság – legalábbis általánosságban – osztotta a Francia Köztársaság és az EDF elemzését a nettó eszközöknek egy követelés tőkébe való besorolásával megvalósuló tőkeemelésből eredő megváltozásával kapcsolatban. Ebben a megközelítésben egy piacgazdasági magánbefektető és az állam terhére jelentkező költségek azonosnak tűnnek.

270    Másodszor, a Bizottság érvelése valójában egy magánbefektető által 14,119 milliárd FRF befektetése esetén – amely összeg megfelel a koncesszióba adó járandóságainak – viselt összes költség vizsgálatához vezet, azonban a koncesszióba adó járandóságainak 14,119 milliárd FRF‑et kitevő átcsoportosítása a Bizottság szerint nem valósít meg támogatást – mint az eredetileg az állam tulajdonában levő FEH EDF tulajdonába adása sem –, mivel a megtámadott határozatban csupán az e járandóságok után fizetendő adóról való lemondást vették figyelembe. A Bizottság érvelése, amely valójában a 14,119 milliárd FRF összeget is bevonja az elemzésbe, ellentmond a Bizottság által a megtámadott határozatban meghatározott előnynek. Ezt az érvelést tehát el kell utasítani.

271    Harmadszor meg kell jegyezni, hogy a Bizottság érvelése egyébiránt nem koherens. A Bizottság ugyanis elismeri, hogy megvizsgálta volna az 5,6 milliárd FRF‑et kitevő kiegészítő tőkejuttatást, ha az EDF előzetesen ezt az összeget adó címén megfizette volna, majd a Francia Köztársaság ugyanezt az összeget visszaadta volna, mivel az állam és a magánbefektető oldalán jelentkező költségeket így és csak ebben az esetben lehetett volna összehasonlítani.

272    Márpedig meg kell jegyezni, hogy valójában az államot terhelő költség és az EDF‑nek juttatott összeg ebben az esetben is ugyanakkora lett volna, mint a Francia Köztársaság által választott, a 97‑1026. számú törvénnyel megvalósított megoldás esetén. Ezzel a törvénnyel ugyanis az állam 14,119 milliárd FRF összegű tőkejuttatást valósított meg. A Bizottság érvelését követve, e művelet költsége csak 14,119 milliárd FRF lenne, míg ha az EDF megfizette volna az adót, az államot terhelő költség összege eltérő lett volna, és a magánbefektető kritériumát alkalmazni lehetett volna. Azonban azt is meg kell állapítani, hogy ha az állam 14,119 milliárd FRF‑es tőkeinjekciót juttatott volna az EDF‑nek, majd 5,6 milliárd FRF összegű adót szedett volna be az EDF‑től, mielőtt ugyanezt az összeget visszaadja az EDF‑nek, az államot terhelő teljes költség ugyanúgy 14,119 milliárd FRF maradt volna, a beszedett adó összegét ugyanis semlegesítette volna az EDF‑nek juttatott azonos összegű visszatérítés. Az EDF pedig 14,119 milliárd FRF‑et kapott volna, azaz a 97‑1026. számú törvény alkalmazása révén juttatott összeggel megegyező összeget.

273    Negyedszer, feltéve hogy a francia adójognak és különösen pedig az általános adójogi törvény 38. cikke (2) bekezdésének a Bizottság által adott értelmezése helyes, és e jognak a francia hatóságok általi értelmezése téves, meg kellene állapítani, hogy egy magánbefektető követelésének átsorolásával végrehajtott tőkejuttatás, amennyiben ilyen esetben a magánbefektetőnek az adót ténylegesen meg kellene fizetnie, számára 5,6 milliárd FRF költséggel járna.

274    Meg kell jegyezni azonban, hogy amikor az állam a koncesszióba adó járandóságának a tőkejuttatás rovatba való átcsoportosítása során lemondott az 5,6 milliárd FRF‑et kitevő adó beszedéséről, az őt terhelő költség nyilvánvalóan szintén 5,6 milliárd FRF‑et tett volna ki, mivel a Bizottság álláspontjával ellentétben egy adókövetelésről való lemondás az állam számára költséggel jár. Tehát nyilvánvalóan a magánbefektetőt terhelő költséggel megegyező költsége származott volna. Következésképpen a költségek közötti különbség, amelyet a Bizottság állít, nem tűnik megalapozottnak, mint ahogy a Bizottság által ebből levont, a magánbefektető kritériumával kapcsolatos következtetések sem.

275    Ezenkívül azt is meg kell jegyezni, hogy egyedül a magánbefektető kritériumának alkalmazása teszi lehetővé adott esetben a költségek között fennálló különbségek megállapítását.

276    Ötödször, még ha a 14,119 milliárd FRF‑et kitevő feltőkésítés – amely a Bizottság szerint nem minősül támogatásnak – költsége 0 FRF lenne az állam számára, és 5,6 milliárd FRF egy magánbefektető számára, a költségek közötti különbség akkor sem akadályozná meg a magánbefektető kritériumának alkalmazását. Ez esetben ugyanis a Bizottság feladata lenne e kritérium alkalmazásával igazolni, hogy a magánbefektető viselte volna‑e ezen feltőkésítés 5,6 milliárd FRF‑es költségét, és nem lehet kizárni, hogy e vizsgálatot követően a Bizottság arra a következtetésre jutna, hogy nem ez a helyzet, de mindez feltételezi, hogy előzetesen elvégezze ezt az elemzést.

277    Végül, amennyiben ezzel az érvvel a Bizottság egyrészt azt kívánja bebizonyítani, hogy az EDF‑re különböző összegű költség hárult volna, mivel az egyik esetben köteles befizetni az adót, a másik esetben pedig nem, ami hatással lehetett a vállalkozás értékére, másrészt pedig ki kívánja zárni, hogy az adó megfizetése esetén a magánbefektető a vállalkozásba ekkora összeget fektetett volna, míg az állam csupán adóköveteléséről mondott le, meg kell állapítani, hogy ennek az érvnek az a célja, hogy bebizonyítsa, a befektetés és annak előrelátható hozama különböző lett volna az állam, illetve a magánbefektető számára. Márpedig ennek az érvnek a figyelembevételéhez alkalmazni kellett volna a magánbefektető kritériumát, amit a Bizottság elutasított.

278    Negyedszer, el kell utasítani a Bizottság által a tárgyaláson előadott azon érvet is, mely szerint nem volt egyetlen összehasonlítható helyzetben lévő magánbefektető sem, aki ugyanolyan nagyságú összegeket tudott volna rendelkezésre bocsátani, mint az állam, mivel először is, a Bizottság egyáltalán nem állapította meg az összehasonlítható helyzetben lévő magánbefektető hiányát, akivel a jelen ügyben össze lehetne hasonlítani az állami befektetőt. Továbbá az összehasonlítható helyzetben lévő magánbefektető hiánya nem akadálya annak, hogy a műveletet a „rendes piaci feltételek” fényében kelljen megvizsgálni, amelyeket, mivel szükségképpen feltételezésen alapulnak, objektív, ellenőrizhető és rendelkezésre álló tényekre való utalással kell értékelni (lásd ebben az értelemben a fenti 172. pontban hivatkozott Chronopost és társai kontra Ufex és társai ügyben hozott ítélet 38. pontját).

279    Ötödször, meg kell állapítani, hogy a Bizottság egyetlen elemet sem adott elő az először a tárgyaláson kifejtett és a Francia Köztársaság által vitatott azon érvelése alátámasztására, mely szerint a francia jogban a tőkeemelést nem lehet végrehajtani adókövetelés [tőkébe való] besorolása útján. Ezt az érvelést tehát el kell utasítani.

280    Hatodszor, a Bizottság azon, először szintén a tárgyaláson kifejtett érvelését, mely szerint az adót fel kellett volna tüntetni a vállalkozás mérlegében, két okból is el kell utasítani.

281    Egyrészt ez az érvelés a tagállamok és a közvállalkozások közötti pénzügyi kapcsolatok átláthatóságáról szóló, 1980. június 25‑i 80/723/EGK bizottsági irányelv (HL L 195., 35. o.; magyar nyelvű különkiadás 8. fejezet, 1. kötet, 20. o.) megsértését rója fel a Francia Köztársaságnak. Még ha ilyen jogsértést fel is lehetne róni a Francia Köztársaságnak, ez teljesen független a Bizottság által a megtámadott határozat (96) és (97) preambulumbekezdésében kifejtett érveléstől, és nem befolyásolja annak a kérdésnek eldöntését, hogy alkalmazni kell‑e a magánbefektető kritériumát.

282    Másrészt a Bizottság azt sem tudta megmagyarázni, hogy milyen mérlegben kellett volna szerepeltetni a fizetendő adót. A 97‑1026. számú törvény elfogadása előtt, és mielőtt az EDF‑et a FEH tulajdonosának nyilvánították, semmilyen adófizetési kötelezettség nem volt. Azután pedig, mivel a Francia Köztársaság lemondott az adó beszedésének jogáról, többé nem is keletkezett adókötelezettség, és így nem is lehetett a mérlegben szerepeltetni mint a vállalkozás tartozását.

283    Végül hetedszer, ami a Bizottság azon érvelését illeti, mely szerint a magánbefektető kritériuma alkalmazásának megengedése a tagállamok által nyújtott adómentességek valamennyi formájának elfogadásához vezetne, mivel mindig eleget tennének ennek a kritériumnak, először arra kell emlékeztetni, hogy nem egy vállalkozásnak nyújtott egyszerű adómentességről van szó, hanem egy adókövetelésről való olyan lemondásról, amely olyan vállalkozás tőkéjének emelése keretében történik, amelynek az állam az egyedüli részvényese. Másodszor, nem lehet e kritérium alkalmazásának eredményét előre megítélni, hiszen így az felesleges vagy alkalmatlan lenne. Harmadszor, a jelen ügyben nem lehet kizárni, hogy a magánbefektető kritériumának alkalmazása arra a megfontolásra vezessen, hogy az állami beavatkozás nem felelt meg annak a magatartásnak, melyet egy magánbefektető tanúsított volna. A Bizottság érvelése így nem releváns.

284    Következésképpen az Iberdrola által támogatott Bizottság által előterjesztett egyetlen érvének sem lehet helyt adni, és úgy kell tekinteni, hogy a Bizottság, azáltal hogy a vitatott intézkedést nem volt hajlandó összefüggéseiben vizsgálni és a magánbefektető kritériumát alkalmazni, tévesen alkalmazta a jogot, és megsértette az EK 87. cikket.

285    Amikor a Törvényszék megállapítja, hogy a Bizottság tévesen tekintett el e kritérium alkalmazásától, a Törvényszék köteles megtenni az ítélet végrehajtása érdekében szükséges intézkedéseket. A megsemmisítés iránti keresetet elbíráló közösségi bíróságnak az állami támogatások terén nincs hatásköre azon határozatok megváltoztatására, amelyek törvényességét ellenőrzi, és a jelen ügyben arra, hogy a magánbefektető kritériumával kapcsolatos elemzést elvégezze. Tehát a Bizottság feladata, hogy a fenti 220–253. pontban kifejtett megfontolások alapján új határozatot hozzon, amennyiben e kritériumot megalapozottnak találja.

286    A fenti megfontolásokra tekintettel az EK 87. cikk megsértése miatt meg kell semmisíteni a megtámadott határozat 3. és 4. cikkét, anélkül hogy a felperes által felhozott más jogalapokat vagy a jogalapok más részeit, illetve az „Oxera‑jelentéssel” kapcsolatos pervezető intézkedésekre vonatkozó kérelmeket meg kellene vizsgálni.

 A költségekről

287    Az eljárási szabályzat 87. cikke 2. §‑ának első bekezdése alapján a Törvényszék a pervesztes felet kötelezi a költségek viselésére, ha a pernyertes fél ezt kérte. Mivel a Bizottság pervesztes lett, a felperes kérelmének megfelelően kötelezni kell a költségek viselésére.

288    A 87. cikk 4. §‑ának első bekezdése alapján az eljárásba beavatkozó tagállamok maguk viselik saját költségeiket. A Francia Köztársaság tehát maga viseli saját költségeit.

289     Az eljárási szabályzat 87. cikke 4. §‑ának harmadik bekezdése alapján az Törvényszék elrendelheti, hogy a beavatkozó maga viselje saját költségeit. A jelen ügyben a Bizottság támogatása végett beavatkozó Iberdrola maga viseli saját költségeit.

A fenti indokok alapján

A TÖRVÉNYSZÉK (harmadik tanács)

a következőképpen határozott:

1)      A Törvényszék az EDF‑nek és a villamosenergia‑ és gázipari szektornak nyújtott állami támogatásokról (C 68/2002, N 504/2003 és C 25/2003) szóló, 2003. december 16‑i bizottsági határozat 3. és 4. cikkét megsemmisíti.

2)      Az Európai Bizottság maga viseli a saját költségeit, és köteles viselni az Électricité de France (EDF) költségeit is.

3)      A Francia Köztársaság maga viseli saját költségeit.

4)      Az Iberdrola, SA maga viseli saját költségeit.

Azizi Cremona Frimodt Nielsen

Kihirdetve Luxembourgban, a 2009. december 15‑i nyilvános ülésen.

Aláírások

Tartalomjegyzék

Jogi háttér

Az EK‑Szerződés rendelkezései

A 659/1999/EK rendelet

Az alkalmazandó francia jogszabályok

A jogvita alapját képező tényállás

Az ügy általános háttere

Közigazgatási eljárás

A megtámadott határozat

Az eljárás és a felek kérelmei

A jogkérdésről

Az egyrészt a 659/1999 rendelet 20. cikkének megsértésére, és másrészt a védelemhez való jog megsértésére alapított első jogalapról

A felek érvei

A Törvényszék álláspontja

– A védelemhez való jog megsértéséről

– A támogatás kedvezményezettje mint érintett fél eljárási jogainak megsértéséről

Az EK 87. cikk Bizottság általi megsértésére alapított második jogalapról

A közszolgáltatás EDF által viselt költségeinek „alulkompenzációja” figyelmen kívül hagyására alapított első részről

– A felek érvei

– A Törvényszék álláspontja

A tagállamok közötti kereskedelem érintettségének hiányára alapított második részről

– A felek érvei

– A Törvényszék álláspontja

A második jogalapnak egyrészt a szóban forgó intézkedések tőkejuttatáskénti minősítésére, másrészt pedig az állam által ezen intézkedések végrehajtása során tanúsított körültekintő piacgazdasági magánbefektetői magatartására alapított harmadik részéről

– A felek érvei

– A Törvényszék álláspontja

A költségekről

* Az eljárás nyelve: francia.