Language of document : ECLI:EU:T:2019:468

Ideiglenes változat

A TÖRVÉNYSZÉK ÍTÉLETE (első tanács)

2019. július 2.(*)

„Szerződésen kívüli felelősség – Közös kül‑ és biztonságpolitika – Az Iráni Iszlám Köztársasággal szemben hozott korlátozó intézkedések – A pénzeszközök befagyasztása – A tagállamok területére való belépéssel kapcsolatos korlátozás – A felperes nevének a korlátozó intézkedések hatálya alá tartozó személyek és szervezetek listáira való felvétele és az e listákon való fenntartása következtében állítólagosan elszenvedett kár megtérítése – Vagyoni kár – Nem vagyoni kár”

A T‑406/15. sz. ügyben,

Fereydoun Mahmoudian (lakóhelye: Teherán [Irán], képviselik: A. Bahrami és N. Korogiannakis ügyvédek)

felperesnek

az Európai Unió Tanácsa (képviselik: R. Liudvinaviciute‑Cordeiro és M. Bishop, meghatalmazotti minőségben)

alperes ellen,

támogatja:

az Európai Bizottság (képviselik kezdetben: A. Aresu és D. Gauci, később: Aresu és R. Tricot, meghatalmazotti minőségben)

beavatkozó fél,

az Iránnal szembeni korlátozó intézkedésekről és a 2007/140/KKBP közös álláspont hatályon kívül helyezéséről szóló, 2010. július 26‑i 2010/413/KKBP tanácsi határozat (HL 2010. L 195., 39. o.; helyesbítés: HL 2010. L 197.,19. o.), az Iránnal szembeni korlátozó intézkedésekről szóló 423/2007/EK rendelet 7. cikke (2) bekezdésének végrehajtásáról szóló, 2010. július 26‑i 668/2010/EU tanácsi végrehajtási rendelet (HL 2010. L 195., 25. o.), a 2010/413 határozat módosításáról szóló, 2010. október 25‑i 2010/644/KKBP tanácsi határozat (HL 2010. L 281., 81. o.) és az Iránnal szembeni korlátozó intézkedésekről és a 423/2007/EK rendelet hatályon kívül helyezéséről szóló, 2010. október 25‑i 961/2010/EU tanácsi rendelet (HL 2010. L 281., 1. o.) – amelyekkel a felperes nevét felvették és fenntartották a korlátozó intézkedések hatálya alá tartozó személyek és szervezetek listáira – elfogadása következtében a felperes által állítólagosan elszenvedett kár megtérítése iránt az EUMSZ 268. cikk alapján benyújtott kérelme tárgyában,

A TÖRVÉNYSZÉK (első tanács),

tagjai: I. Pelikánová elnök (előadó), V. Valančius és U. Öberg bírák,

hivatalvezető: M. Marescaux tanácsos,

tekintettel az eljárás írásbeli szakaszára és a 2018. december 11‑i tárgyalásra,

meghozta a következő

Ítéletet

I.      A jogvita előzményei

1        A jelen ügy az Iráni Iszlám Köztársasággal szemben nyomásgyakorlás céljából elfogadott korlátozó intézkedések sorába illeszkedik, amely intézkedések arra irányulnak, hogy ezen utóbbi abbahagyja az atomfegyverek elterjedésének veszélyével járó tevékenységeket és az atomfegyverek célba juttatására szolgáló rendszerek fejlesztését (a továbbiakban: az atomfegyverek elterjedése).

2        A felperes, Fereydoun Mahmoudian a Fulmen többségi részesedéssel rendelkező tagja és igazgatótanácsának elnöke. A Fulmen egy – többek között az elektronikus berendezések ágazatában tevékenykedő – iráni társaság.

3        Az Európai Unióban elfogadták az Iránnal szembeni korlátozó intézkedésekről szóló, 2007. február 27‑i 2007/140/KKBP tanácsi közös álláspontot (HL 2007. L 61., 49. o.) és az Iránnal szembeni korlátozó intézkedésekről szóló, 2007. április 19‑i 423/2007/EK tanácsi rendeletet (HL 2007. L 103., 1. o.).

4        A 2007/140 közös álláspont 5. cikke (1) bekezdésének b) pontja előírta bizonyos személyek vagy szervezetek valamennyi pénzeszközének és gazdasági erőforrásának befagyasztását. E személyek vagy szervezetek listája a 2007/140 közös álláspont II. mellékletében szerepelt.

5        Az Európai Közösség hatásköreit illetően a 423/2007 rendelet 7. cikkének (2) bekezdése előírta a pénzeszközök befagyasztását az Európai Unió Tanácsa által a 2007/140 közös álláspont 5. cikke (1) bekezdésének b) pontja értelmében atomfegyverek elterjedésével járó tevékenységekben részt vevőnek minősített személyek, szervezetek és szervek pénzeszközeinek befagyasztását. E személyek, szervezetek és szervek listája a rendelet V. mellékletét képezte.

6        A 2007/140 közös álláspontot hatályon kívül helyezte az Iránnal szembeni korlátozó intézkedésekről szóló, 2010. július 26‑i 2010/413/KKBP tanácsi határozat (HL 2010. L 195., 39. o.; helyesbítés: HL 2010. L 197.,19. o.).

7        A 2010/413 határozat 20. cikkének (1) bekezdése elrendeli a szervezetek több kategóriája pénzeszközeinek befagyasztását. E rendelkezés érinti különösen azokat a „[…]személyek[et] és szervezetek[et], akik [az atomfegyverek elterjedésében] közreműködnek, azzal közvetlen kapcsolatban állnak vagy ahhoz támogatást biztosítanak, vagy olyan személyek[et] vagy szervezetek[et], akik az előbb említettek nevében vagy irányításuk szerint járnak el, vagy az említettek tulajdonában álló vagy – akár törvénytelen módon is – ellenőrzésük alá tartozó szervezetek[et], ezek felsorolását a II. melléklet tartalmazza”.

8        A 2010/413 határozat II. mellékletének listáját a 2010/413 határozat módosításáról szóló, 2010. október 25‑i 2010/644/KKBP tanácsi határozatban (HL 2010. L 281., 81. o.) megállapított új lista váltotta fel.

9        2010. október 25‑én a Tanács elfogadta az Iránnal szembeni korlátozó intézkedésekről és a 423/2007 rendelet hatályon kívül helyezéséről szóló 961/2010/EU rendeletet (HL 2010. L 281., 1. o.).

10      2010. július 26‑tól, a 2010/413 határozat elfogadásától a Tanács felvette a felperes nevét az említett határozat II. mellékletének I. táblázatában szereplő személyek, szervezetek és szervek listájára.

11      Következésképpen a 423/2007 rendelet 7. cikke (2) bekezdésének végrehajtásáról szóló, 2010. július 26‑i 668/2010/EU tanácsi végrehajtási rendelet (HL 2010. L 195., 25. o.) felvette a felperes nevét a 423/2007 rendelet V. mellékletének I. táblázatában szereplő személyek, szervezetek és szervek listájára. A 668/2010 végrehajtási rendelet elfogadásának következménye a felperes pénzeszközeinek és gazdasági erőforrásainak befagyasztása volt.

12      A 2010/413 határozatban, valamint a 668/2010 végrehajtási rendeletben a Tanács a következő indokolást állapította meg a felperessel kapcsolatban: „A Fulmen igazgatója”.

13      2010. augusztus 26‑i levelében a felperes kérte a Tanácsot, hogy vizsgálja meg újra nevének a 2010/413 határozat II. mellékletében és a 423/2007 rendelet V. mellékletében szereplő listára való felvételét. Arra is kérte a Tanácsot, hogy közölje azokat a bizonyítékokat, amelyekre a vele szembeni korlátozó intézkedések elfogadását alapította.

14      A felperes nevének a 2010/413 határozat II. mellékletében szereplő listára történő felvételét nem érintette a 2010/644 határozat elfogadása.

15      Mivel a 961/2010 rendelet a 423/2007 rendeletet hatályon kívül helyezte, a Tanács felvette a felperes nevét a 961/2010 rendelet VIII. mellékletében szereplő A. táblázat 14. pontjába. Ennélfogva a felperes pénzeszközeit a 961/2010 rendelet 16. cikkének (2) bekezdése alapján már befagyasztották.

16      A 2010. október 28‑i levelében a Tanács válaszolt a felperes 2010. augusztus 26‑i levelére, és jelezte, hogy felülvizsgálatot követően elutasítja azt a kérelmét, amely arra irányult, hogy töröljék a nevét a 2010/413 határozat II. mellékletében és a 961/2010 rendelet VIII. mellékletében szereplő listáról. E tekintetben pontosította, hogy mivel az akta nem tartalmaz az álláspontjának megváltozását igazoló új bizonyítékokat, a felperes továbbra is az említett jogszabályokban előírt korlátozó intézkedések hatálya alatt marad. A Tanács ezenkívül utalt arra, hogy a felperes nevének a vitatott listákon való fenntartására vonatkozó döntése csak az említett listák indokolásában említett bizonyítékokon alapul.

17      A 2012. március 21‑i Fulmen és Mahmoudian kontra Tanács ítéletében (T‑439/10 és T‑440/10, EU:T:2012:142) a Törvényszék Fereydoun Mahmoudiant és a felperest érintő részeikben megsemmisítette a 2010/413 határozatot, a 668/2010 végrehajtási rendeletet, a 2010/644 határozatot és a 961/2010 rendeletet.

18      A 2012. március 21‑i Fulmen és Mahmoudian kontra Tanács ítélet (T‑439/10 és T‑440/10, EU:T:2012:142) alapjául szolgáló keresetben megtámadott jogi aktusok megsemmisítésének időbeli hatálya kapcsán a Törvényszék ezen ítélet 106. pontjában a 961/2010 rendelet hatályát illetően emlékeztetett arra, hogy az Európai Unió Bírósága alapokmánya 60. cikkének második bekezdése értelmében az EUMSZ 280. cikktől eltérve a Törvényszék valamely rendeletet semmissé nyilvánító határozata csak a hivatkozott alapokmány 56. cikkének első bekezdésében említett fellebbezési határidő lejártának napjától vagy – ha e határidőn belül fellebbezést nyújtottak be – a fellebbezés elutasításának napjától lép hatályba. Az említett ügyben úgy ítélte meg, hogy azon kockázat, hogy a 961/2010 rendelet által előírt korlátozó intézkedések hatékony érvényesülése súlyos és helyrehozhatatlan kárt szenvedhet, nem tűnik elég súlyosnak az említett rendelet hatályának az Európai Unió Bírósága alapokmánya 60. cikkének második bekezdésében meghatározott időtartamon felüli fenntartásához, figyelembe véve az ezen intézkedéseknek a felperesek jogaira és szabadságaira gyakorolt jelentős hatását.

19      Ezenkívül a 2012. március 21‑i Fulmen és Mahmoudian kontra Tanács ítélet (T‑439/10 és T‑440/10, EU:T:2012:142) 107. pontjában a Törvényszék a 2010/644 határozattal módosított 2010/413 határozat joghatásait a 961/2010 rendelet megsemmisítésének hatálybalépéséig fenntartotta.

20      2012. június 4‑én a Tanács fellebbezést nyújtott be a Bírósághoz a 2012. március 21‑i Fulmen és Mahmoudian kontra Tanács ítélettel (T‑439/10 és T‑440/10, EU:T:2012:142) szemben. E fellebbezést C‑280/12 P. számon vették nyilvántartásba. Az említett fellebbezés alátámasztására a Tanács többek között előadta, hogy a Törvényszék tévesen alkalmazta a jogot, amikor azt állapította meg, hogy a Tanácsnak azon körülmény ellenére kellett volna a Fulmennek a qomi/fordowi (Irán) létesítménynél való közreműködését igazoló bizonyítékokat felhoznia, hogy az előterjeszthető bizonyítékok bizalmas forrásokból származtak, valamint hogy a Törvényszék e bizonyítékok közlésének két aspektusa tekintetében alkalmazta tévesen a jogot, amelyek közül az első a bizonyítékoknak a tagállamok által a Tanács részére történő közléséhez, a második a bizalmas bizonyítékoknak az eljáró bíróság részére történő közléséhez kapcsolódik.

21      2013. november 28‑i Tanács kontra Fulmen és Mahmoudian ítéletében (C‑280/12 P, EU:C:2013:775) a Bíróság a fellebbezést mint megalapozatlant utasította el és helybenhagyta a Törvényszék által a 2012. március 21‑i Fulmen és Mahmoudian kontra Tanács ítélet (T‑439/10 és T‑440/10, EU:T:2012:142) 103. pontjában megállapítottakat, vagyis azt, hogy a Tanács nem bizonyította, hogy a Fulmen közreműködött a qomi/fordowi létesítménynél.

22      Az Iránnal szembeni korlátozó intézkedésekről szóló 267/2012 rendelet végrehajtásáról szóló, 2013. december 18‑i 1361/2013/EU tanácsi végrehajtási rendelettel (HL 2013. L 343., 7. o.; helyesbítés: HL 2014. L 54., 22. o.) a Tanács – levonva a következtetéseket a 2013. november 28‑i Tanács kontra Fulmen és Mahmoudian ítéletből (C‑280/12 P, EU:C:2013:775) – törölte a felperes nevét korlátozó intézkedések hatálya alá tartozó személyeknek és szervezeteknek a 2010/413 határozat II. mellékletében és a 267/2012 rendelet IX. mellékletében szereplő listájáról. Ezen időponttól kezdve a felperes nevét nem vették fel ismét semmilyen listára.

II.    Az eljárás és a felek kérelmei

23      A Törvényszék Hivatalához 2015. július 26‑án benyújtott keresetlevelével a felperes előterjesztette a jelen keresetet. Az ügyet a Törvényszék első tanácsának osztották ki.

24      2015. november 9‑én a Tanács előterjesztette az ellenkérelmet.

25      A Törvényszék Hivatalához 2015. november 9‑én benyújtott beadványával az Európai Bizottság beavatkozási kérelmet terjesztett elő a jelen eljárásban a Tanács kérelmeinek támogatása végett.

26      2015. december 2‑án a felperes előterjesztette a Bizottság beavatkozási kérelmére vonatkozó észrevételeit. A Tanács e kérelemre az előírt határidőben nem terjesztett elő észrevételeket.

27      A Törvényszék első tanácsának elnöke a Törvényszék eljárási szabályzata 144. cikkének (4) bekezdése alapján elfogadott 2015. december 10‑i határozatával megengedte a Bizottságnak a jelen jogvitába való beavatkozást.

28      2016. január 12‑én a felperes benyújtotta a választ.

29      A Bizottság 2016. január 25‑én benyújtotta a beavatkozási beadványát. Sem a Tanács, sem a felperes nem terjesztett elő észrevételeket erre a beadványra.

30      2016. február 26‑án a Tanács benyújtotta a viszonválaszt.

31      A felperes a Törvényszék Hivatalához 2016. március 29‑én benyújtott levelében az eljárási szabályzat 106. cikkének (1) bekezdése alapján tárgyalás megtartását kérte.

32      A Törvényszék (első tanács) – az előadó bíró javaslatára – elfogadta az első pervezető intézkedést, amely abban állt, hogy meghallgatta a feleket az eljárásnak az addig az időpontig való esetleges felfüggesztésére vonatkozóan, amíg a Bíróság eljárást befejező határozatot nem hoz a C‑45/15 P. sz. Safa Nicu Sepahan kontra Tanács ügyben. A Tanács e tekintetben az előírt határidőn belül előterjesztette észrevételeit.

33      Mivel a Törvényszék tanácsainak összetétele módosult, az előadó bírót az első tanácsba osztották be, és ezért a jelen ügyet az eljárási szabályzat 27. cikkének (5) bekezdése alapján e tanácsnak osztották ki.

34      2016. augusztus 31‑i végzésével a Törvényszék első tanácsának elnöke úgy döntött, hogy a jelen ügyben felfüggeszti az eljárást.

35      A 2017. május 30‑i Safa Nicu Sepahan kontra Tanács ítélet (C‑45/15 P, EU:C:2017:402) meghozatalát követően a Törvényszék (első tanács) – az előadó bíró javaslatára – elfogadta a második pervezető intézkedést, amely abban állt, hogy meghallgatta a feleket az általuk az említett ítéletből a jelen ügyre nézve levont következtetéseket illetően (a továbbiakban: második pervezető intézkedés). A felperes és az alperes, valamint a Bizottság e tekintetben az előírt határidőn belül előterjesztette észrevételeit.

36      2018. november 28‑i levelében a Bizottság arról tájékoztatta a Törvényszéket, hogy amellett, hogy továbbra is támogatja a Tanács álláspontját, a jelen ügyben nem tartja szükségesnek a részvételt a tárgyaláson.

37      A Törvényszék a 2018. december 11‑i tárgyaláson meghallgatta az alperes és a felperes szóbeli előterjesztéseit és az általa feltett szóbeli kérdésekre adott válaszaikat.

38      A felperes azt kéri, hogy a Törvényszék:

–        nyilvánítsa a keresetet elfogadhatónak és megalapozottnak;

–        kötelezze a Tanácsot, hogy fizessen meg a részére az általa elszenvedett vagyoni kár megtérítése címén 2 227 000 eurót, az ugyanezen listára való felvétele eredményeként általa elszenvedett nem vagyoni kár megtérítése címén pedig 600 000 eurót;

–        a Tanácsot kötelezze a költségek viselésére.

39      A Tanács és a Bizottság azt kéri, hogy a Törvényszék:

–        utasítsa el a keresetet;

–        a felperest kötelezze a költségek viselésére.

III. A jogkérdésről

A.      A Törvényszék hatásköréről

40      A viszonválaszban – a 2016. február 18‑i Jannatian kontra Tanács ítéletre (T‑328/14, nem tették közzé, EU:T:2016:86) támaszkodva – a Tanács arra hivatkozik, hogy amennyiben a felperes kártérítés iránti kérelmét a neve 2010/644 határozattal módosított 2010/413 határozat II. mellékletében szereplő listára való felvételének jogellenességére alapította, a Törvényszék nem rendelkezik hatáskörrel a jelen kereset elbírálására, mivel az EUMSZ 275. cikk második bekezdése nem ruház hatáskört a Törvényszékre a közös kül‑ és biztonságpolitika (KKBP) körébe tartozó jogi aktus jogellenességére alapított kártérítés iránti kérelem elbírálására.

41      A felperes – a Törvényszék által a tárgyaláson feltett, a Tanács elfogadhatatlansági kifogásával kapcsolatos észrevételeinek megtételére felhívó kérdésre válaszolva – pontosította, hogy a jelen keresettel kizárólag a Tanács által hozott rendeletek által okozott kár megtérítését kéri, amit a tárgyalás jegyzőkönyvében rögzítettek. Az említett válaszra figyelemmel úgy kell tekinteni, hogy a felperes lényegében módosította második kereseti kérelmét, oly módon, hogy végül kizárólag azt kéri, hogy a Törvényszék kötelezze a Tanácsot arra, hogy fizessen meg részére az általa nevének a 668/2010 végrehajtási rendelet és a 961/2010 rendelet mellékletében található listákra (a továbbiakban: a vitatott listák) való felvétele miatt elszenvedett vagyoni kár megtérítése címén 2 227 000 eurót, az általa az ugyanezen listára való felvétel miatt elszenvedett nem vagyoni kár megtérítése címén pedig 600 000 eurót.

42      Mindenesetre emlékeztetni kell arra, hogy az eljárási szabályzat 129. cikke szerint a Törvényszék a felperes és az alperes meghallgatását követően az eljárás során bármikor indokolt végzéssel határozhat arról, hogy a kereset eljárásgátló okok fennállása – köztük az ítélkezési gyakorlat értelmében az uniós bíróság kereset elbírálására fennálló hatáskörének hiánya – miatt nem elfogadhatatlan‑e (lásd ebben az értelemben: 1980. március 18‑i Ferriera Valsabbia és társai kontra Bizottság ítélet, 154/78, 205/78, 206/78, 226/78–228/78, 263/78, 264/78, 31/79, 39/79, 83/79 és 85/79, EU:C:1980:81, 7. pont; 1998. június 17‑i Svenska Journalistförbundet kontra Tanács ítélet, T‑174/95, EU:T:1998:127, 80. pont).

43      E vonatkozásban az ítélkezési gyakorlatból kitűnik, hogy bár egy, a KKBP területére tartozó jogi aktus elfogadása miatt állítólagosan elszenvedett kár megtérítésére irányuló kártérítési kereset kívül esik a Törvényszék hatáskörén (2016. február 18‑i Jannatian kontra Tanács ítélet, T‑328/14, nem tették közzé, EU:T:2016:86, 30. és 31. pont), ezzel ellentétben a Törvényszék mindig megállapította hatáskörének fennállását a valamely személy vagy szervezet által a vele szemben elfogadott korlátozó intézkedések miatt állítólagosan elszenvedett kár megtérítésére irányuló kártérítési kereset elbírálására, az EUMSZ 215. cikknek megfelelően (lásd ebben az értelemben: 2007. július 11‑i Sison kontra Tanács ítélet, T‑47/03, nem tették közzé, EU:T:2007:207, 232–251. pont; 2014. november 25‑i Safa Nicu Sepahan kontra Tanács ítélet, T‑384/11, EU:T:2014:986, 45–149. pont).

44      Nem lehet más a helyzet a valamely személy vagy szervezet által a vele szemben az EUMSZ 291. cikk (2) bekezdésének megfelelően hozott korlátozó intézkedések miatt állítólagosan elszenvedett kár megtérítésére irányuló kártérítési kereset elbírálása esetén sem.

45      Az ítélkezési gyakorlat szerint ugyanis az EUM‑Szerződés egyetlen rendelkezése sem írja elő, hogy e Szerződésnek az intézményi és pénzügyi rendelkezésekre vonatkozó hatodik része a korlátozó intézkedések tárgyában nem alkalmazható. Nincs kizárva tehát az EUMSZ 291. cikk (2) bekezdésének alkalmazása – amely rendelkezés szerint „[ha] valamely kötelező erejű uniós jogi aktus végrehajtásának egységes feltételek szerint kell történnie, az ilyen jogi aktus végrehajtási hatásköröket ruház a Bizottságra, illetve különleges és kellően indokolt esetekben, valamint az Európai Unióról szóló szerződés 24. és 26. cikkében előírt esetekben a Tanácsra” –, amennyiben teljesülnek az e rendelkezésben előírt feltételek (2016. március 1‑jei National Iranian Oil Company kontra Tanács ítélet, C‑440/14 P, EU:C:2016:128, 35. pont).

46      A jelen ügyben a felperessel szemben a később a 2010/644 határozattal módosított 2010/413 határozattal elfogadott korlátozó intézkedéseket az EUMSZ 291. cikk (2) bekezdésének megfelelően elfogadott 668/2010 végrehajtási rendelet, valamint az EUMSZ 215. cikknek megfelelően elfogadott 961/2010 rendelet hajtotta végre.

47      Következésképpen – bár a Törvényszék nem rendelkezik hatáskörrel arra, hogy elbírálja a felperes kártérítés iránti kérelmét azon részét illetően, amely azon kár megtérítésére irányul, amelyet a felperes a később a 2010/644 határozattal módosított 2010/413 határozat elfogadása miatt szenvedett el – a Törvényszék hatáskörrel rendelkezik ugyanezen kérelem azon részének elbírálására, amely az ugyanezen határozatnak a 668/2010 végrehajtási rendelet és a 961/2010 rendelet (a továbbiakban: vitatott jogi aktusok) általi végrehajtása miatt a felperes által elszenvedett kár megtérítésére irányul.

48      Ebből következően meg kell állapítani, hogy a Törvényszék rendelkezik hatáskörrel a jelen kereset vizsgálatára, annak a tárgyaláson módosított formájában, vagyis annyiban, amennyiben azon kár megtérítésére irányul, amelyet a felperes állítása szerint amiatt szenvedett el, hogy a 2010/644 határozattal módosított 2010/413 határozattal vele szemben hozott korlátozó intézkedéseket a vitatott jogi aktusok végrehajtották (a továbbiakban: a vitatott intézkedések).

B.      Az ügy érdeméről

49      Az EUMSZ 340. cikk második bekezdése szerint „[s]zerződésen kívüli felelősség esetén az Unió a tagállamok jogában közös általános elveknek megfelelően megtéríti az intézményei vagy alkalmazottai által feladataik teljesítése során okozott károkat”. Az állandó ítélkezési gyakorlat szerint az Uniónak az intézményei jogellenes magatartásából eredő, az EUMSZ 340. cikk második bekezdése szerinti szerződésen kívüli felelősségének beállásához több feltétel együttes fennállása szükséges, úgymint az intézményeknek felrótt magatartás jogellenessége, a kár tényleges bekövetkezése, valamint az állítólagos magatartás és a hivatkozott kár közötti okozati összefüggés fennállása (lásd: 2008. szeptember 9‑i FIAMM és társai kontra Tanács és Bizottság ítélet, C‑120/06 P és C‑121/06 P, EU:C:2008:476, 106. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat; 2007. július 11‑i Schneider Electric kontra Bizottság ítélet, T‑351/03, EU:T:2007:212, 113. pont; 2014. november 25‑i Safa Nicu Sepahan kontra Tanács ítélet, T‑384/11, EU:T:2014:986, 47. pont).

50      A jelen kereset alátámasztása érdekében a felperes arra hivatkozik, hogy a jelen ügyben teljesül ez a fent említett három feltétel.

51      A Bizottság által támogatott Tanács a kereset megalapozatlanság miatti elutasítását kéri azon oknál fogva, hogy a felperes nem bizonyítja a rá háruló kötelezettségnek megfelelően, hogy a jelen ügyben teljesül az Unió szerződésen kívüli felelősségének beállására vonatkozó valamennyi feltétel.

52      Az állandó ítélkezési gyakorlat szerint az Unió szerződésen kívüli, az EUMSZ 340. cikk második bekezdése értelmében vett felelősségének a beállására vonatkozó, a fenti 49. pontban már felsorolt feltételek kumulatívak (2010. december 7‑i Fahas kontra Tanács ítélet, T‑49/07, EU:T:2010:499, 92. és 93. pont; 2012. február 17‑i Dagher kontra Tanács végzés, T‑218/11, nem tették közzé, EU:T:2012:82, 34. pont).  Következésképpen, ha egyetlen feltétel nem teljesül, a keresetet teljes egészében el kell utasítani, anélkül hogy a többi feltétel teljesülésének vizsgálatára szükség lenne (2011. október 26‑i Dufour kontra EKB ítélet, T‑436/09, EU:T:2011:634, 193. pont).

53      A jelen ügyben tehát azt kell vizsgálni, hogy a felperes a rá háruló kötelezettségnek megfelelően bizonyítja‑e az általa a Tanáccsal szemben kifogásolt magatartásnak – azaz a vitatott jogi aktusok elfogadásának és neve vitatott listákon való fenntartásának – a jogellenességét, az általa állítólagosan elszenvedett vagyoni és nem vagyoni károk tényleges jellegét, valamint az említett elfogadás és az általa hivatkozott károk közötti okozati összefüggés fennállását.

1.      Az állítólagos jogellenességről

54      A felperes azzal érvel, hogy az intézmény magatartásának jogellenességére vonatkozó feltétel teljesül, mivel lényegében a vitatott jogi aktusok elfogadása és nevének a vitatott listákon való fenntartása egy, a magánszemélyek számára jogokat keletkeztető jogszabály Tanács általi kellően súlyos megsértésének minősül, ami alapján – az ítélkezési gyakorlat értelmében – beáll az Unió szerződésen kívüli felelőssége.

55      E tekintetben a felperes először emlékeztet arra, hogy a 2012. március 21‑i Fulmen és Mahmoudian kontra Tanács ítéletből (T‑439/10 és T‑440/10, EU:T:2012:142), valamint a Tanács fellebbezése alapján hozott, az említett fellebbezést elutasító (lásd a fenti 21. pontot) 2013. november 28‑i Tanács kontra Fulmen és Mahmoudian ítéletből (C‑280/12 P, EU:C:2013:775) kitűnik, hogy a vitatott jogi aktusok jogellenesek.

56      A felperes ugyanis egyrészt emlékeztet arra, hogy a 2012. március 21‑i Fulmen és Mahmoudian kontra Tanács ítéletben (T‑439/10 és T‑440/10, EU:T:2012:142) a Törvényszék úgy ítélte meg, hogy a Tanács egyáltalán nem rendelkezett a felperes nevének a vitatott listákra való felvételét alátámasztó, ellene szóló bizonyítékkal, és úgy véli, hogy az egy, a magánszemélyek számára jogokat keletkeztető jogszabály kellően súlyos megsértésének minősül, ami alapján beáll az Unió szerződésen kívüli felelőssége. A második pervezető intézkedés keretében feltett kérdésre válaszolva a felperes jelzi, hogy figyelemmel a jelen ügyben és a Bíróság 2017. május 30‑i Safa Nicu Sepahan kontra Tanács ítéletének (C‑45/15 P, EU:C:2017:402) alapjául szolgáló ügyben szereplő tényállás hasonlóságára, a Tanács magatartásának súlyosságát illetően az utóbbi ügyben tett valamennyi megállapítások értelemszerűen átültethetők a jelen ügyre is. Ehhez hozzáteszi, hogy a Törvényszéknek azt kell megállapítania, hogy a vitatott jogi aktusok puszta megsemmisítése nem képezheti nem vagyoni kárának megfelelő megtérítését.

57      Másrészt a felperes úgy véli, hogy a Tanács azon döntése, hogy a Törvényszék által a 2012. március 21‑i Fulmen és Mahmoudian kontra Tanács ítéletben (T‑439/10 és T‑440/10, EU:T:2012:142) megállapított jogellenesség nyilvánvaló jellege ellenére fellebbezést nyújt be ezen ítélettel szemen, hatáskörrel való visszaélésnek minősül, amelynek eredményeként az általa elszenvedett kár súlyosabbá vált.

58      Másodszor, a felperes előadja, hogy a vitatott intézkedések következtében korlátozták az őt az Európai Unió Alapjogi Chartájának (a továbbiakban: Charta) 16. és 17. cikke alapján megillető vállalkozási szabadság és tulajdonhoz való jog gyakorlásában. Ezen alapvető jogok e megsértése súlyosbítja a Tanács által elkövetett jogellenességet, így az súlyos jogsértésnek minősül.

59      A második pervezető intézkedés keretében feltett kérdésre adott válaszában a Bizottság által támogatott Tanács már nem vitatja a vitatott intézkedések elfogadásából eredő jogellenességet, és elismeri, hogy a jelen ügyben relevánsak a Bíróság által a 2017. május 30‑i Safa Nicu Sepahan kontra Tanács ítéletben (C‑45/15 P, EU:C:2017:402) levont, a magánszemélyek számára jogokat keletkeztető jogszabály kellően súlyos megsértésének fennállására vonatkozó következtetések, mivel a felperes nevének a listára való felvételére az említett ítélet alapjául szolgáló ügyben fennállókhoz hasonló körülmények között került sor. Kifogásolja ezzel szemben a felperes hatáskörrel való visszaélésre, valamint a Charta 16. és 17. cikkének megsértésére vonatkozó állításait, és úgy véli, hogy a 2017. május 30‑i Safa Nicu Sepahan kontra Tanács ítélet (C‑45/15 P, EU:C:2017:402) e tekintetben nem tartalmaz semmilyen releváns információt.

60      A jelen esetben a Törvényszék a 2012. március 21‑i Fulmen és Mahmoudian kontra Tanács ítéletben (T‑439/10 és T‑440/10, EU:T:2012:142) megállapította a vitatott jogi aktusok jogellenességét.

61      Emlékeztetni kell azonban arra, hogy a Törvényszék következetes ítélkezési gyakorlata szerint valamely jogi aktus jogellenességének megállapítása, bármilyen sajnálatos, önmagában nem elegendő annak megállapításához, hogy teljesült az Unió – intézményeknek felrótt magatartás jogellenessége miatti – szerződésen kívüli felelősségének megállapíthatóságára vonatkozó feltétel (2014. november 25‑i Safa Nicu Sepahan kontra Tanács ítélet, T‑384/11, EU:T:2014:986, 50. pont; lásd továbbá ebben az értelemben: 2003. március 6‑i Dole Fresh Fruit International kontra Tanács és Bizottság ítélet, T‑56/00, EU:T:2003:58, 71–75. pont; 2011. november 23‑i Sison kontra Tanács ítélet, T‑341/07, EU:T:2011:687, 31. pont). A Tanács egy vagy több – a felperes által hivatkozott károk okaként megjelenő – jogi aktusának esetleges megsemmisítése, még ha egy ilyen megsemmisítést a kártérítési kereset benyújtása előtt a Törvényszék ítélete mondana is ki, tehát nem minősül az ezen intézmény részéről megvalósított, kellően súlyos jogsértés vitathatatlan bizonyítékának, amely lehetővé tenné az Unió felelősségének ipso iure megállapítását.

62      Az uniós intézmények jogellenes magatartásának fennállásával kapcsolatos feltétel a magánszemélyek számára jogokat keletkeztető jogszabályok kellően súlyos megsértését igényli (lásd: 2017. május 30‑i Safa Nicu Sepahan kontra Tanács ítélet, C‑45/15 P, EU:C:2017:402, 29. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

63      A magánszemélyek számára jogokat keletkeztető jogszabályok kellően súlyos megsértésével kapcsolatos követelmény célja – a szóban forgó jogellenes jogi aktus jellegétől függetlenül – annak elkerülése, hogy az érintett személyek által állítólagosan elszenvedett károk viselésének kockázata akadályozza a kérdéses intézményt hatáskörének – akár a normatív jellegű, illetve gazdaságpolitikai döntéseket igénylő tevékenységének, akár közigazgatási hatáskörének keretében – közérdekből történő teljes körű gyakorlásában, anélkül azonban, hogy a nyilvánvaló és nem kimenthető mulasztások következményeinek terhe magánszemélyekre hárulna (lásd: 2011. november 23‑i Sison kontra Tanács ítélet, T‑341/07, EU:T:2011:687, 34. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat; 2014. november 25‑i Safa Nicu Sepahan kontra Tanács ítélet, T‑384/11, EU:T:2014:986, 51. pont).

64      A fenti 59–61. pontban felidézett ítélkezési gyakorlatra figyelemmel meg kell vizsgálni, hogy azon jogszabályok, amelyek megsértésére a felperes a jelen ügyben hivatkozik, magánszemélyek számára jogokat keletkeztetnek‑e, valamint hogy a Tanács e szabályokat kellően súlyosan sértette‑e meg.

65      Kérelmének alátámasztására a felperes lényegében két jogellenességi kifogásra hivatkozik, vagyis először arra, hogy a vitatott jogi aktusok elfogadására és nevének a vitatott listákon való fenntartására annak ellenére került sor, hogy a Tanács semmilyen ezt alátámasztó bizonyítékkal nem rendelkezett, e jogellenesség hatását pedig súlyosítja a Tanács által elkövetett hatáskörrel való visszaélés, amennyiben fellebbezést nyújtott be a 2012. március 21‑i Fulmen és Mahmoudian kontra Tanács ítélet (T‑439/10 és T‑440/10, EU:T:2012:142) ellen, és másodszor a Charta 16. és 17. cikkének megsértésére hivatkozik.

66      Először, annak ellenére, hogy a Tanács semmilyen ezt alátámasztó bizonyítékkal nem rendelkezett, a vitatott jogi aktusok elfogadásával és a felperes nevének a vitatott listákon való fenntartásával kapcsolatos jogellenességi kifogást illetően emlékeztetni kell arra, hogy a 2014. november 25‑i Safa Nicu Sepahan kontra Tanács ítélet (T‑384/11, EU:T:2014:986) 68. és 69. pontjában a Törvényszék megállapította, hogy a szokásosan elővigyázatos és gondos közigazgatási szervnek lehetősége lett volna megérteni azt, hogy az említett ügyben szereplő megtámadott jogi aktus elfogadásakor az ő feladata a felperest az említett ügyben érintő korlátozó intézkedéseket igazoló információk vagy bizonyítékok összegyűjtése annak érdekében, hogy vitatás esetén az említett intézkedések megalapozottságát bizonyíthassa az említett információk vagy az említett bizonyítékok uniós bíróság előtti bemutatásával. A Törvényszék ebből azt a következtetést vonta le, hogy a Tanács azzal, hogy nem így járt el, felelős a fenti 61. és 62. pontban hivatkozott ítélkezési gyakorlat értelmében egy, a magánszemélyek számára jogokat keletkeztető jogszabály kellően súlyos megsértéséért. A 2014. november 25‑i Safa Nicu Sepahan kontra Tanács ítélet (T‑384/11, EU:T:2014:986) ellen benyújtott fellebbezés alapján hozott, az említett fellebbezést elutasító 2017. május 30‑i Safa Nicu Sepahan kontra Tanács ítélet (C‑45/15 P, EU:C:2017:402) 40. pontjában a Bíróság megállapította, hogy a Törvényszék helytállóan vélte úgy többek között a megtámadott ítélet 68. és 69. pontjában, hogy a korlátozó intézkedések valamely természetes vagy jogi személlyel szembeni elfogadásának indokait alátámasztó információk vagy bizonyítékok vitatás esetén történő szolgáltatására irányuló, a Tanácsra háruló kötelezettség csaknem három évig tartó megsértése a magánszemélyek számára jogokat keletkeztető valamely jogszabály kellően súlyos megsértésének minősül.

67      A jelen ügyben – amint az a 2013. november 28‑i Tanács kontra Fulmen és Mahmoudian ítélettel (C‑280/12 P, EU:C:2013:775) a Bíróság által helybenhagyott 2012. március 21‑i Fulmen és Mahmoudian kontra Tanács ítéletből (T‑439/10 és T‑440/10, EU:T:2012:142) kitűnik – meg kell állapítani, hogy a Tanács által elkövetett jogsértésnek nem pusztán ugyanaz a tárgya, mint amely a Tanács a 2014. november 25‑i Safa Nicu Sepahan kontra Tanács ítélet (T‑384/11, EU:T:2014:986) alapjául szolgáló ügyben elkövetett jogsértésnek, de annak időtartama körülbelül hat hónappal hosszabb is annál.

68      Ebből következően, hogy egyrészt az a szabály, amelynek a megsértésére a jelen ügyben hivatkoznak, olyan jogszabály, amely magánszemélyekre – és köztük a felperesre mint a vitatott jogi aktusok hatálya alá tartozó természetes személyre – jogokat ruház. Másrészt az említett szabály megsértése a fenti 63. pontban felidézett ítélkezési gyakorlat értelmében vett kellően súlyos jogsértést képez.

69      Mindemellett a 2017. május 30‑i Safa Nicu Sepahan kontra Tanács ítéletből (C‑45/15 P, EU:C:2017:402) a jelen ügyre vonatkozóan levont következtetések kapcsán a felek által a második pervezető intézkedés keretében tett észrevételekből kitűnik, hogy a felek immár egyetértenek abban, hogy a jelen jogellenesség a magánszemélyek számára jogokat keletkeztető valamely jogszabály kellően súlyos megsértésének minősül.

70      Ami azt az állítást illeti, amely szerint lényegében az utóbbi jogsértés még súlyosabbnak minősül, mivel azt az is súlyosbítja, hogy a Tanács visszaélt hatáskörével, amikor fellebbezést nyújtott be a 2012. március 21‑i Fulmen és Mahmoudian kontra Tanács ítélet (T‑439/10 és T‑440/10, EU:T:2012:142) ellen, ezen érvnek nem lehet helyt adni.

71      Az állandó ítélkezési gyakorlat szerint ugyanis valamely jogi aktus csak akkor jogellenes hatáskörrel való visszaélés miatt, ha objektív, releváns és egybehangzó bizonyítékok alapján nyilvánvaló, hogy azt kizárólag vagy legalábbis elsősorban a hivatkozott céltól eltérő cél elérése, vagy az ügy körülményeinek kezelésére a Szerződés által kifejezetten előírt eljárás megkerülése érdekében fogadták el (lásd: 2017. november 29‑i Montel kontra Parlament ítélet, nem tették közzé, EU:T:2017:848, 161. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

72      E tekintetben egyrészt emlékeztetni kell arra, hogy a Törvényszék ítéleteivel szembeni fellebbezés benyújtásához való jogot az EUMSZ 256. cikk (1) bekezdésének második albekezdése rögzíti és az szerves része az Unió bírósági rendszere jogorvoslatainak. Ugyanezen cikk értelmében a Bíróság elé kizárólag jogkérdésekben terjeszthető fellebbezés. Egyébként az Európai Unió Bírósága alapokmánya 56. cikke második bekezdésének első mondata értelmében fellebbezéssel bármelyik fél élhet, akinek indítványait egészben vagy részben elutasították. Az elsődleges uniós jog rendelkezéseiből az következik, hogy az e jog által előírt korlátok között a fél nem csak szabadon nyújthat be fellebbezést a Törvényszék ítéletével szemben, hanem ezenkívül bármely, általa az ügye szempontjából célszerűnek ítélt jogalapot is előterjeszthet. Ily módon – ezen utóbbival kapcsolatban – a felperes állításával ellentétben nem lehet felróni a Tanácsnak, hogy fellebbezést nyújtott be a 2012. március 21‑i Fulmen és Mahmoudian kontra Tanács ítélet (T‑439/10 és T‑440/10, EU:T:2012:142) ellen, annak érdekében – amint azt az ellenkérelmében pontosítja –, hogy „állandó ítélkezési gyakorlat alakuljon ki a földrajzi korlátozó intézkedéseket illetően”, ez az érv ugyanis nyilvánvalóan az EUMSZ 256. cikk (1) bekezdése második albekezdésének értelmében vett jogkérdésre vonatkozik.

73      Másrészt nem lehet helyt adni a felperes azon állításának, amely szerint a Tanács kizárólag azért nyújtott be fellebbezést a 2012. március 21‑i Fulmen és Mahmoudian kontra Tanács ítélet (T‑439/10 és T‑440/10, EU:T:2012:142) ellen, hogy nyomást gyakoroljon az Iráni Iszlám Köztársaságra annak érdekében, hogy az leállítsa nukleáris programját, ily módon fenntartva a vitatott jogi aktusok joghatásait a felperessel szemben. Ezt az állítást ugyanis nemcsak hogy nem támasztja alá semmilyen bizonyíték vagy információ, hanem mindenféleképpen meg kell állapítani azt is, hogy az említett joghatások fenntartása az Európai Unió Bírósága alapokmánya 60. cikkének második bekezdése értelmében elválaszthatatlan a fellebbezés benyújtásától. Így e cikk értelmében „[a]z [EUMSZ 280. cikktől] eltérve a Törvényszék valamely rendeletet semmissé nyilvánító határozata csak az ezen alapokmány 56. cikkének első bekezdésében említett fellebbezési határidő lejártának napjától vagy – ha e határidőn belül fellebbezést nyújtottak be – a fellebbezés elutasításának napjától lép hatályba”.

74      Ezenkívül emlékeztetni kell arra (lásd a fenti 18. pontot), hogy a 961/2010 rendelet megsemmisítésének időbeli hatályát illetően a 2012. március 21‑i Fulmen és Mahmoudian kontra Tanács ítélet (T‑439/10 és T‑440/10, EU:T:2012:142) 106. pontjában a Törvényszék megállapította, hogy azon kockázat, hogy a 961/2010 rendelet által előírt korlátozó intézkedések hatékony érvényesülése súlyos és helyrehozhatatlan kárt szenvedhet, nem tűnt eléggé súlyosnak az említett rendelet hatályának a felperesekkel szembeni, az Európai Unió Bírósága alapokmánya 60. cikkének második bekezdésében meghatározott időtartamon felüli fenntartásához. Ehhez hasonlóan ugyanezen ítélet 107. pontjában (lásd a fenti 19. pontot) a Törvényszék a 2010/644 határozattal módosított 2010/413 határozat joghatásait a 961/2010 rendelet megsemmisítésének hatálybalépéséig fenntartotta.

75      A fenti megfontolásokból kitűnik, hogy a vitatott jogi aktusok által kiváltott joghatások felperessel szembeni, azt követő fenntartása, hogy azokat a 2012. március 21‑i Fulmen és Mahmoudian kontra Tanács ítélet (T‑439/10 és T‑440/10, EU:T:2012:142) megsemmisítette, az Európai Unió Bírósága alapokmánya rendelkezéseinek alkalmazásából és a Törvényszék szuverén mérlegeléséből következik, nem pedig a felperes által a Tanáccsal szemben felrótt azon magatartásból, hogy az fellebbezést nyújtott be az említett ítélettel szemben.

76      Következésképpen a felperes által előterjesztett, annak bizonyítására alkalmas bármely objektív körülmény hiányában, hogy a Tanács a 2012. március 21‑i Fulmen és Mahmoudian kontra Tanács ítélettel (T‑439/10 és T‑440/10, EU:T:2012:142) szemben benyújtott fellebbezést abból a célból terjesztette elő, hogy ártson neki, vagy hogy nyomást gyakoroljon az Iráni Iszlám Köztársaságra annak érdekében, hogy az leállítsa nukleáris programját, megalapozatlanként kell elutasítani a hatáskörrel való, a jelen ügyben szereplő jogszabály megsértését súlyosító, a Tanács által elkövetett visszaélésre alapított érvet.

77      Ami a második, a Charta 16. és 17. cikkének megsértésére alapított jogellenességi kifogást illeti, rá kell mutatni, hogy a felperes pusztán felidézi a Chartában elismert jogok és szabadságok gyakorlása megsértésének minősítéséhez szükséges feltételeket, és mindössze arra hivatkozik, hogy a vele szemben előírt vitatott intézkedések célját és hatását a tulajdonhoz és gazdasági tevékenység folytatásához való, a Charta 16. és 17. cikkében elismert jogának ebből következő korlátozásai képezték.

78      Márpedig az állandó ítélkezési gyakorlat szerint noha a tulajdonhoz való jogot garantálja a Charta 17. cikke, az az uniós jogban nem részesül korlátlan védelemben, hanem a társadalomban betöltött szerepe függvényében kell értékelni. Következésképpen e jog gyakorlása korlátozásnak vethető alá, azzal a feltétellel, hogy ezen korlátozások ténylegesen az Unió által elérni kívánt közérdekű céloknak felelnek meg, és a kitűzött cél vonatkozásában nem jelentenek olyan aránytalan és elviselhetetlen beavatkozást, amely épp az ily módon biztosított jog tartalmát veszélyeztetné (lásd: 2013. szeptember 13‑i Makhlouf kontra Tanács ítélet, T‑383/11, EU:T:2013:431, 97. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat). Ez az ítélkezési gyakorlat analógia útján átültethető a vállalkozás Charta 16. cikke által garantált szabadságára is.

79      A jelen ügyben először arra kell rámutatni, hogy a vitatott jogi aktusok felperessel szembeni elfogadása, amennyiben azok a pénzeszközeinek, vagyoni értékeinek és egyéb gazdasági erőforrásainak befagyasztását írták elő, az atomfegyverek elterjedésének megakadályozását célozták, és ily módon azt, hogy nyomást gyakoroljanak az Iráni Iszlám Köztársaságra annak érdekében, hogy az szüntesse meg az érintett tevékenységeket. Ez a cél a nemzetközi béke és biztonság fenntartásához kapcsolódó erőfeszítések tágabb összefüggésébe illeszkedett, következésképpen pedig jogszerű és megfelelő volt (lásd ebben az értelemben, analógia útján: 2013. szeptember 13‑i Makhlouf kontra Tanács ítélet, T‑383/11, EU:T:2013:431, 100. és 101. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

80      Másodszor, a vitatott intézkedések szükségesek is voltak, mivel más, kevésbé korlátozó intézkedések, például az előzetes engedélyezési rendszer vagy a folyósított pénzeszközök felhasználásának utólagos igazolására irányuló kötelezettség nem tette lehetővé a kitűzött cél ugyanolyan hatékony elérését, vagyis az atomfegyverek elterjedésének megakadályozását, és ily módon azt, hogy nyomást gyakoroljanak az Iráni Iszlám Köztársaságra annak érdekében, hogy az szüntesse meg az érintett tevékenységeket, tekintettel különösen az előírt korlátozások megkerülésének lehetőségére (lásd analógia útján: 2013. szeptember 13‑i Makhlouf kontra Tanács ítélet, T‑383/11, EU:T:2013:431, 101. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

81      Ennélfogva a felperes nem bizonyította, hogy a vitatott jogi aktusok megsértették az őt a Charta 16. és 17. cikke alapján megillető jogokat.

82      A fenti megfontolások összességére figyelemmel meg kell állapítani, hogy kizárólag az első, a Tanács részéről a vitatott jogi aktusok elfogadásával és a felperes nevének a vitatott listákon való fenntartásával (annak ellenére, hogy nem állt rendelkezésére azt alátámasztó bizonyíték) kapcsolatos jogellenességi kifogás képez a fenti 63. pontban felidézett ítélkezési gyakorlat értelmében vett, az Unió felelősségének beállására alkalmas körülményt.

2.      Az állítólagos kárról, valamint a felrótt magatartás jogellenessége és az e kár közötti okozati összefüggésről

83      A felperes úgy véli, hogy bizonyította az általa a vitatott jogi aktusok eredményeként elszenvedett nem vagyoni és vagyoni károk tényleges és biztos jellegét, valamint a felrótt magatartás jogellenessége és az állítólagos kár közötti okozati összefüggést. Úgy véli, hogy – figyelemmel az ügy sajátos körülményeire – a 2017. május 30‑i Safa Nicu Sepahan kontra Tanács ítélet (C‑45/15 P, EU:C:2017:402) nem kérdőjelezi meg kártérítési kérelmének megalapozottságát.

84      A Bizottság által támogatott Tanács vitatja a felperes által kifejtett érveket. Úgy véli, hogy a Bíróság által a 2017. május 30‑i Safa Nicu Sepahan kontra Tanács ítéletben (C‑45/15 P, EU:C:2017:402) a vagyoni és a nem vagyoni kár megtérítésével kapcsolatos feltételekre vonatkozóan rögzített következtetések relevánsak a jelen ügyben ismertetett érvei szempontjából, és alá is támasztják azokat.

85      Meg kell vizsgálni, hogy a felperes bizonyította‑e az állítólagos kárt, valamint a felrótt magatartás jogellenessége és e kár közötti okozati összefüggés fennállását.

86      Ami a kár tényleges jellegével kapcsolatos feltételt illeti, az Unió szerződésen kívüli felelőssége – az ítélkezési gyakorlat szerint – csak akkor állapítható meg, ha a felperes valóban tényleges és biztos kárt szenvedett el (lásd ebben az értelemben: 1982. január 27‑i De Franceschi kontra Tanács és Bizottság ítélet, 51/81, EU:C:1982:20, 9. pont; 1996. január 16‑i Candiotte kontra Tanács ítélet, T‑108/94, EU:T:1996:5, 54. pont). A felperesnek kell bizonyítania, hogy e feltétel teljesült (lásd: 2006. november 9‑i Agraz és társai kontra Bizottság ítélet, C‑243/05 P, EU:C:2006:708, 27. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat), konkrétabban pedig neki kell meggyőző bizonyítékot szolgáltatnia a kár fennállását és mértékét illetően (lásd: 1997. szeptember 16‑i Blackspur DIY és társai kontra Tanács és Bizottság ítélet, C‑362/95 P, EU:C:1997:401, 31. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

87      Konkrétabban: valamennyi kártérítési kérelemnek – akár vagyoni, akár nem vagyoni kárról, jelképes vagy jelentős mértékű kártérítésről legyen szó – meg kell határoznia a kifogásolt magatartásra tekintettel az állítólagos kár jellegét, és akár csak hozzávetőlegesen is, de értékelnie kell e kár összességét (lásd: 2015. február 26‑i Sabbagh kontra Tanács ítélet, T‑652/11, nem tették közzé, EU:T:2015:112, 65. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

88      Az állítólagos magatartás és kár közötti okozati összefüggés fennállására vonatkozó feltételt illetően a kárnak a felrótt magatartásból kellőképpen közvetlenül kell következnie, vagyis az utóbbinak kell a kár meghatározó okának lennie, viszont nem áll fenn a jogellenes helyzetből – akár csak áttételesen – következő összes hátrányos következmény jóvátételére irányuló kötelezettség (lásd: 2006. május 10‑i Galileo International Technology és társai kontra Bizottság ítélet, T‑279/03, EU:T:2006:121, 130. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat; lásd még ebben az értelemben: 1979. október 4‑i Dumortier és társai kontra Tanács ítélet, 64/76, 113/76, 167/78, 239/78, 27/79, 28/79 és 45/79, EU:C:1979:223, 21. pont). A felperesnek kell bizonyítania az okozati összefüggés fennállását az állítólagos magatartás és kár között (lásd: 1998. szeptember 30‑i Coldiretti és társai kontra Tanács és Bizottság ítélet, T‑149/96, EU:T:1998:228, 101. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

89      A fent felidézett ítélkezési gyakorlatra figyelemmel kell vizsgálni, hogy a jelen ügyben a felperes bizonyította‑e az általa a vitatott jogi aktusok elfogadása és nevének a vitatott listákon való fenntartása miatt elszenvedett nem vagyoni és vagyoni károk tényleges és biztos jellegét, valamint az e jogi aktusok elfogadása és az e károk közötti okozati összefüggés fennállását.

a)      Az állítólagos vagyoni kárról és az okozati összefüggés fennállásáról

90      A felperes azt állítja, hogy azért érintették komolyan a vele szemben hozott vitatott intézkedések, mert a vitatott jogi aktusok elfogadásának időpontjában érdekeltségeinek központja az Unióban, Franciaországban volt, mivel megszerezte a francia állampolgárságot és Franciaországban rendelkezett lakóhellyel, ahol bankszámlákat nyitott. Előadja, hogy négyféle vagyoni kárt szenvedett el, azaz először is a pénzügyi eszközei dinamikus kezelésének hiányához kapcsolódó veszteséget, másodszor az ingatlan vagyontárgyainak kezeléséből eredő nyereség elvesztését, harmadszor az európai társaságokban keletkezett veszteségeket, negyedszer pedig a pénzeszközei befagyasztásának részleges megszüntetése, majd a lefoglalt bankszámlák felszabadítása céljából felmerült jogi költségeket. E különféle vagyoni károk összessége alapján azt kéri, hogy a Törvényszék kötelezze a Tanácsot, hogy fizessen meg részére összesen 2 227 000 euró összegű kártérítést.

91      A Bizottság által támogatott Tanács az állítólagos vagyoni kár megtérítésére irányuló kérelem elutasítását kéri.

1)      A felperes pénzügyi eszközei dinamikus kezelésének hiányához kapcsolódó veszteségről

92      A pénzügyi eszközei dinamikus kezelésének hiányához kapcsolódó veszteséget illetően a felperes a keresetlevélben kijelenti, hogy eszközportfóliójában körülbelül 15 millió euróval rendelkezett, amelynek nagy részét tőzsdén jegyzett európai társaságok részvényeibe, más társaságok részvényeibe, különböző devizákban lekötött betétekbe, valamint társasági és államkötvényekbe (így görög államkötvényekbe) fektette. Egyébként úgy véli, hogy – mivel az alapkezelők átlagosan a kezelt pénzeszközök 2%‑ának megfelelő díjat számítanak fel – az általa megtéríteni kért jelen kár az általa Belgiumban nyitott bankszámlákon elhelyezett eszközök figyelmen kívül hagyásával 11 millió euróra értékelt pénzeszközeinek évi 2%‑a, vagyis három év alapján összesen 660 000 euró összeg.

93      A válaszban a felperes mindenekelőtt pontosítja, hogy az összetétele alapján „dinamikusnak” nevezett portfóliót a „kiegyensúlyozott” portfólió birtokosához képest fokozott kockázatvállalás jellemzi, aminek ellentételezését a hosszabb távon elért magasabb hozam jelenti. A 423/2007 rendelet 1. cikkének célja éppen annak megakadályozása, hogy a korlátozó intézkedések hatálya alá tartozó személyek megfelelően tudják kezelni a „dinamikus” portfóliókat. Ennélfogva a korlátozó intézkedések alkalmazása képezi azt a pénzügyi kárt okozó tényállás, amelyet automatikusan meg kellene téríteni, amikor az említett intézkedéseket a későbbiekben jogellenessé nyilvánítják.

94      Márpedig a felperes azt állítja, hogy a BNP Paribas banknál elhelyezett portfóliója „dinamikus” kezelést igényelt. A dinamikus kezelés példájaként a válasz mellékletében csatolja a BNP Paribas értékpapírszámla‑kivonatát. A felperes ehhez hozzáteszi, hogy az Iránnal szembeni korlátozó intézkedésekről és a 961/2010/EU rendelet hatályon kívül helyezéséről szóló, 2012. március 23‑i 267/2012/EU tanácsi rendelet (HL 2012. L 88., 1. o.; helyesbítések: HL 2012. L 332., 31. o.; HL 2014. L 93., 85. o.) 29. cikkének (2) bekezdésében előírt kivétel nem az ilyen jellemzőkkel rendelkező számlákra alkalmazandó, hanem az olyan számlákra, mint a Belfius banknál vezetett folyószámlája, amely nem igényelt dinamikus kezelést, ami azt is megmagyarázza, hogy miért nem szerepeltette azon portfóliók között, amelyek kapcsán az állítólagosan elszenvedett kár megtérítését kéri. Ily módon a 2010. július és 2014 eleje közötti időszak során a felperes BNP Paribas‑nál nyitott számlái kezelésének hiánya megakadályozta, hogy eladja a jelentős kockázatot hordozó pozíciókat – például a görög államkötvényeket –, kihasználja a piaci ingadozásokat, elvégezze a dinamikus kezeléshez nélkülözhetetlen mérlegeléseket annak érdekében, hogy befektetéseit módosítsa, a határidős termékek megtérülésének, valamint az osztalékok és kamatok kifizetésének eredményeként előállt pénzeszközöket pedig elhelyezze.

95      A Bizottság által támogatott Tanács vitatja a felperes érvelését.

96      Emlékeztetni kell arra, hogy az eljárási szabályzat 76. cikke szerint a keresetlevélnek tartalmaznia kell többek között a felperes kérelmeit, valamint szükség esetén a bizonyítékok és a felajánlott bizonyítékok megjelölését. Az eljárási szabályzat 85. cikke azt írja elő, hogy az ilyen bizonyítékot az első beadványváltás keretében kell előterjeszteni. Ezenfelül a válasz szakaszában csak akkor lehet további bizonyítékokat előterjeszteni, ha a késedelem igazolt.

97      Márpedig a jelen ügyben a pénzügyi eszközei dinamikus kezelésének hiányához kapcsolódó veszteségből eredő kárt illetően a felperes a keresetlevélben igen szűkszavúan, sőt homályosan próbálja meg bizonyítani az általa elszenvedett kárt. Ami ugyanis az állítólagosan elszenvedett kárt illeti, a keresetlevélben a felperes az általa eszközölt befektetések típusának, valamint az általa először a keresetlevél 66. pontjában 1,5 millió euróra értékelt eszközportfóliója összetételének általános ismertetésére szorítkozik.

98      Egyrészt a keresetlevélben egyáltalán nem jelöli meg azokat a bankokat, amelyekre eszközeinek kezelését bízta, sőt még ezen eszközök összegét sem. A keresetlevél 66. pontjában található lábjegyzetben a legjobb esetben is pusztán általános jelleggel hivatkozik a keresetlevél két, „Számlakivonatok és a bankok levelei” és „Banki levelezés” című mellékletére, anélkül, hogy pontosan megjelölné, hogy az említett mellékletek mely elemeire vagy szakaszaira utal.

99      Márpedig emlékeztetni kell arra, hogy az állandó ítélkezési gyakorlat szerint a keresetlevél szövegének egyes pontjait ugyan alátámaszthatják és kiegészíthetik a csatolt iratok meghatározott részeire történő hivatkozások, a más – akár a keresetlevélhez mellékelt – iratokra való általános hivatkozás nem pótolhatja a jogi érvelés azon lényegi elemeinek hiányát, amelyeknek a keresetlevélben kell szerepelniük. Ezenfelül nem a Törvényszéknek kell a mellékletekben megkeresnie és azonosítania azokat a jogalapokat és érveket, amelyek a kereset alapját képezhetik, mivel a mellékleteknek tisztán bizonyító és kisegítő szerepük van (lásd ebben az értelemben: 2005. december 14‑i Honeywell kontra Bizottság ítélet, T‑209/01, EU:T:2005:455, 57. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

100    Másrészt a keresetlevél 67. pontjában a felperes végül indokolás nélkül 11 millió euróban számszerűsíti eszközportfóliójának értékét, és ennek alapján 2%‑os mértéket alkalmaz, amelyről bizonyíték nélkül azt állítja, hogy megfelel az alapkezelők átlagos díjazásának, ennek megfelelően pedig kárát három év alapján összesen 660 000 euróra értékeli.

101    Egy ilyen szűkszavú és homályos érvelés a keresetlevélben túlzottan pontatlannak tűnik a jelen kár terjedelmének meghatározásához, és ebből következően ahhoz, hogy lehetővé tegye a Törvényszék számára, hogy az eljárási szabályzat fent felidézett rendelkezéseire figyelemmel megértse a felperes előadásainak tartalmát. Ennélfogva ezt az érvelést elfogadhatatlanként el kell utasítani.

102    A teljesség kedvéért, még annak feltételezése esetén is, hogy e körülmények ellenére a jelen ügyben a Törvényszék magára vállalhatja a bizonyítékok felkutatását a keresetlevél fenti 96. pontban említett mellékleteiben, meg kell állapítani, hogy ezek nem teszik lehetővé a jelen kár terjedelmének bizonyossággal történő megállapítását.

103    Ami ugyanis a „Számlakivonatok és a bankok levelei” című mellékletet illeti, az több, a felperes által egyedileg meg nem jelölt dokumentumot tartalmaz. A Törvényszék ugyanakkor megjegyzi, hogy láthatóan a következő dokumentumokról van szó:

–        a Dexia bank 2010. július 30‑i számlakivonata (a keresetlevél mellékletekkel kapcsolatos iratanyagának 23–25. oldala), amelyben egyáltalán nem jelenik meg a felperes neve az érintett számla birtokosaként;

–        a felperes egy, a Banque Belfius‑nál vezetett számlájának a 2010. június 28‑i egyenlegét megállapító, 2015. július 23‑án kelt igazolása, amelyhez csatolták az említett számla 2010. június 1‑je és 2010. október 9. közötti kivonatát (a keresetlevél mellékletekkel kapcsolatos iratanyagának 26–29. oldala), amelyek végül irrelevánsnak bizonyulnak, mivel a válaszban a felperes kifejezetten jelzi, hogy ezeket nem veszi figyelembe a jelen kártérítési kérelemmel összefüggésben;

–        a felperes által a Société Générale banknál nyitott két számla kivonatai (a keresetlevél mellékletekkel kapcsolatos iratanyagának 30. és 31. oldala);

–        a felperes által az Amundi és az Inter Expansion intézménynél vezetett bérmegtakarítási számlák kivonata (a keresetlevél mellékletekkel kapcsolatos iratanyagának 32. és 33. oldala);egy, a BNP Paribas Wealth Management banktól származó „Portfolio Management Report” című dokumentum, amelyben egyáltalán nem jelenik meg a felperes neve az érintett számla birtokosaként (a keresetlevél mellékletekkel kapcsolatos iratanyagának 34–38. oldala); egy, összesen hat intézményben nyitott számlákat, valamint értéküket és jellegüket megjelölő táblázat, a birtokosuk személyével kapcsolatos pontosítás nélkül.

104    Ily módon – azon kívül, hogy egyes fent említett dokumentumok alapján nem lehet azonosítani az érintett számla birtokosának nevét – a szóban forgó melléklet egyetlen eleme sem teszi lehetővé annak tényleges és biztos megértését, hogy miben áll a felperes által állítólagosan elszenvedett kár.

105    A felperes érvelésének e homályos jellegét kiemelik az általa a válaszban szolgáltatott pontosítások is, mivel ezek szerint immár csak a BNP Paribas‑ra bízott eszközöket kell figyelembe venni. Márpedig az említett eszközök – még annak feltételezése esetén is, hogy a felperes birtokában vannak – a keresetlevél mellékletekkel kapcsolatos iratanyagának 34–38. oldalán átvett „Portfolio Management Report” című dokumentum szerint 7 746 855 eurót, vagyis jóval alacsonyabb összeget tettek ki, mint az a 11 000 000 euró, amelyre a felperes az állítása szerint elszenvedett kár számítását végül alapítja.

106    Ami a „Banki levelezés” című mellékletet illeti, az három bank, illetve eszközkezelő három levelét tartalmazza, amelyek kizárólag azt rögzítik, hogy ezek az intézmények érvényesítik a vitatott jogi aktusok következményeit, vagyis a felperes vagyoni értékeinek befagyasztását, valamint azon szándékukat, hogy tiszteletben tartsák a hatályos szabályozást. Ami a BNP Paribas Wealth Management bank 2011. február 11‑i levelét illeti, ennek szerzője hozzáteszi, hogy nem lehet áttérni a felperes kívánságának megfelelően vagyoni értékei „konzervatív típusú”, vagyis biztonságosabb kezelésére (a keresetlevél mellékletekkel kapcsolatos iratanyagának 157. oldala). Meg kell állapítani, hogy e dokumentumok nem teszik lehetővé a felperes által hivatkozott kár terjedelmének megállapítását. A teljesség kedvéért tett fenti megállapításokból kitűnik, hogy a felperes pénzügyi eszközei dinamikus kezelésének hiányához kapcsolódó veszteségből eredő kár megtérítése iránti kérelmet mint megalapozatlant kell elutasítani.

107    A fenti 101. pontban levont következtetésre figyelemmel, és anélkül, hogy vizsgálni kellene, hogy a felperes bizonyította‑e az okozati összefüggés fennállását, a felperes pénzügyi eszközei dinamikus kezelésének hiányához kapcsolódó veszteségből eredő kár megtérítése iránti kérelmet mint elfogadhatatlant kell elutasítani.

2)      Az ingatlan vagyontárgyak kezeléséből eredő nyereség elvesztéséről

108    A felperes az ingatlan vagyontárgyainak kezeléséből eredő nyereség elvesztését illetően jelzi, hogy a Franciaországban és Belgiumban a tulajdonában álló két lakás kezelése lehetetlenné vált a vitatott jogi aktusok elfogadását követően, mivel nem tudta beszedni a bérleti díjat, kifizetni a munkákat, illetve a biztosítási díjakat.

109    A válaszban a felperes pontosítja, hogy a 267/2012 rendelet 29. cikke (2) bekezdésének b) pontja – amely lehetővé teszi a folyamatban lévő bérleti szerződések után a lakbér beszedését – nem volt alkalmazandó a Franciaországban található lakás esetében, amely a lakásban elvégzendő apróbb munkálatok miatt nem volt bérbe adva akkor, amikor a felperes nevét első alkalommal felvették a korlátozó intézkedések hatálya alá tartozó személyek és szervezetek listájára. Egy 2014. október 18‑án, a vitatott intézkedések vele szemben történő megszüntetését követően kötött szerződésre hivatkozva a felperes előadja, hogy a szóban forgó lakás bérleti díja havi 2500 euró, így a kiadás elmaradása miatt elmaradt haszon 102 500 euróra értékelhető.

110    A Bizottság által támogatott Tanács vitatja a felperes érveit.

111    Elsődlegesen – amint arra a Törvényszék a fenti 96. pontban emlékeztetett – a keresetlevélnek tartalmaznia kell többek között a felperes kérelmeit, valamint szükség esetén a bizonyítékok és a felajánlott bizonyítékok megjelölését. Ezenfelül a válasz szakaszában csak akkor lehet további bizonyítékokat előterjeszteni, ha a késedelem igazolt.

112    Márpedig a jelen ügyben meg kell állapítani, hogy a keresetlevél 68. pontjában, vagyis az ingatlan vagyontárgyai kezelésének lehetetlenségéből eredő kárral foglalkozó egyetlen pontban a felperes pusztán azt állítja, hogy az említett kár abból ered, hogy „nem tudta beszedni a bérleti díjat, kifizetni a munkákat, illetve a biztosítási díjakat stb.”, és szigorúan véve nem nyújtott be az ezen állítás alátámasztására, tulajdonjogának igazolására, valamint a kár és az okozati összefüggés bizonyítására alkalmas semmilyen dokumentumot vagy bizonyítékot. Vitathatatlan, hogy a kizárólag a Franciaországban a tulajdonában álló lakást illetően a válaszban a felperes benyújtott egy C. 2. mellékletet, amely három dokumentumot tartalmaz, azaz egy 2014. október 18‑án aláírt bérleti szerződést, egy 2013. október 29‑én hozott, a 2013. évi „lakatlan lakásokra terhelő adóra” vonatkozó adómegállapító határozatot, valamint egy, az adóhatóságnak címzett 2014. október 20‑i levelet. Ugyanakkor – bár mindhárom dokumentumot a jelen kereset benyújtását megelőzően állították ki – a felperes egyáltalán nem igazolja azok elkésett, a válasz szakaszában történt benyújtását. Következésképpen a válasz C.2. mellékletét mint elfogadhatatlant kell elutasítani. A fenti megfontolásokra figyelemmel a fent hivatkozott kártérítési elemre vonatkozó kérelmet mint elfogadhatatlant kell elutasítani.

113    A teljesség kedvéért, a jelen ügyben még az említett kérelem és a C.2. melléklet elfogadhatónak nyilvánítása esetére is meg kellene állapítani, hogy a felperes egyáltalán nem bizonyítja az állítólagos kár tényleges és biztos jellegét az említett kártérítési elem vonatkozásában. Ugyanis meg kell állapítani különösen azt, hogy a felperes nem terjeszt elő bizonyítékot sem azon két lakásra vonatkozó tulajdonjogát illetően, amelyeknek állítása szerint tulajdonosa, sem pedig arra nézve, hogy ezek az ingatlanok kiadás célját szolgálták a vitatott jogi aktusok elfogadásának időpontjában.

114    Állításával ellentétben egyébként a vitatott jogi aktusok egyáltalán nem akadályozták meg abban, hogy továbbra is a tulajdonában álló lakásban lakjon, ha korábban ez volt a helyzet; már csak azért sem, mert – amint arra a keresetlevél 65. pontjában emlékeztet – a vitatott jogi aktusok elfogadásának időpontjában francia állampolgársággal rendelkezett és Franciaországban rendelkezett lakóhellyel.

115    A teljesség kedvéért tett fenti megállapításokból kitűnik, hogy a felperes nem bizonyítja az állítólagos kárt a Franciaországban és Belgiumban tulajdonában álló két lakással összefüggésben, így a bérleti díjtól való elesésből eredő kár megtérítése iránti kérelmet mindenféleképpen mint megalapozatlant kell elutasítani.

116    A fenti 112. pontban levont következtetésre figyelemmel, és anélkül, hogy vizsgálni kellene, hogy a felperes bizonyította‑e az okozati összefüggés fennállását, mint elfogadhatatlant kell elutasítani az abból eredő kár megtérítése iránti kérelmet, hogy a felperes nem tudta kezelni ingatlan vagyontárgyait.

3)      Az európai társaságokban keletkezett veszteségekről

117    Az európai társaságokban keletkezett veszteségeket illetően a felperes jelzi, hogy a vitatott jogi aktusok elfogadásának időpontjában 26%‑os részesedéssel rendelkezett a francia Codefa Connectique S. A. S. (a továbbiakban: Codefa) társaságban, valamint hogy a belga Soreltek S. A. társaságon keresztül a német Decom Technology GmbH (a továbbiakban: Decom) és Senteg GmbH társaság részvényese volt. Az említett jogi aktusok leküzdhetetlen nehézségeket jelentettek az említett társaságok számára, ennélfogva csökkentették értéküket. A Codefa és a Decom által elszenvedett vagyoni kár fennállásának bizonyítása érdekében a felperes benyújt egy, a Paris Île‑de‑France régió (Franciaország) könyvvizsgálói kamarájának tagságával rendelkező könyvvizsgáló társaság által készített 2015. július 21‑i, a keresetlevél A. 14. mellékletében csatolt jelentést (a továbbiakban: könyvvizsgálói jelentés).

118    A Bizottság által támogatott Tanács vitatja a felperes érveit.

i)      A Senteg és Decom társaságokban keletkezett veszteségekről

119    A Senteg és a Decom társaságban keletkezett veszteségekből eredő kár megtérítése iránti kérelmet illetően a Bizottság által támogatott Tanács úgy véli, hogy e kérelem elfogadhatatlan. A felperes ugyanis semmilyen részesedéssel nem rendelkezik e társaságokban. A Decomban 80%‑os és a Sentegben 20%‑os részesedéssel rendelkező Sorelteket illetően, amelynek a felperes állítása szerint kizárólagos gazdasági kedvezményezettje, a társaság alapszabályából, illetve az egyéb iratokból nem tűnik ki, hogy közvetlenül vagy közvetve a felperes tulajdonában áll, mivel 99%‑ban a luxemburgi Wirkkraft S. A. társaság, 1%‑ban pedig egy harmadik társaság tulajdona. Még ha a felperes lenne is a Wirkkraft gazdasági kedvezményezettje, eljáráshoz fűződő érdeke túlzottan közvetett lenne a Senteg, illetve a Decom vonatkozásában.

120    A válaszban a felperes előadja, hogy bemutatóra szóló részvényekkel rendelkezik a Wirkkraftban – amelyek benyújtásán szükség esetén vállalja –, hogy teljes mértékben ő biztosítja e társaság finanszírozását, valamint hogy ő a Wirkkraft és a Soreltek kizárólagos gazdasági kedvezményezettje.

121    Elsősorban, a Sorelteket illetően, a fenti 99. pontban felidézett ítélkezési gyakorlatnak megfelelően nem a Törvényszéknek kell a mellékletekben megkeresnie és azonosítania azokat a jogalapokat és érveket, amelyek a kereset alapját képezhetik. Márpedig a jelen ügyben a keresetlevél 76. pontjában a felperes annak kijelentésére szorítkozik, hogy a Soreltek „kizárólag gazdasági kedvezményezettjeként jelölték meg”. Ezen állítás alátámasztására a felperes – bármilyen pontosítás nélkül – pusztán négy, a keresetlevél A.13 mellékletében csatolt dokumentumra hivatkozik.

122    Mindenesetre a jelen ügyben még ha a Törvényszék meg is kereshetné és azonosíthatná is a felperes ezen állításának alátámasztására alkalmas bizonyítékokat, meg kell állapítani, hogy az A.13 mellékletben csatolt, említett dokumentumok egyike sem teszi ezt lehetővé.

123    Ugyanis először, a Soreltek Moniteur belgeben rögzített alapszabálya (lásd a keresetlevél mellékletekkel kapcsolatos iratanyagának 269–271. oldalát) egyáltalán nem tartalmazza azt, hogy a felperes – állításának megfelelően – az említett társaság kizárólagos gazdasági kedvezményezettje. Abból legfeljebb az tűnik ki, hogy a Soreltek 210 részvényéből 209, vagyis a részvények valamivel több mint 99%‑a a Wirkkraft tulajdonában van, míg az utolsó részvény tulajdonosa a Transnational Consulting Group. Egyébként a felperes nem jelenik meg a Soreltek igazgatói, illetve megbízott igazgatói funkciójában sem (lásd a keresetlevél mellékletekkel kapcsolatos iratanyagának 271. oldalát).

124    Másodszor, a Dexia bank által a Soreltek részére küldött két, 2010. augusztus 11‑i és 2010. szeptember 8‑i levél (a keresetlevél mellékletekkel kapcsolatos iratanyagának 272. és 273. oldala) célja tájékoztatni az említett társaságot arról, hogy a procureur du Roi de Bruxelles (brüsszeli királyi ügyész, Belgium) felhívására két számláját zárolták, majd megszüntették. Ezek semmiképpen sem tartalmazzák, hogy a felperes volna az említett társaság kizárólagos gazdasági kedvezményezettje.

125    Harmadszor, egy ügyvédi iroda által a procureur du Roi de Bruxelles (brüsszeli királyi ügyész) hivatalának megküldött 2014. február 11‑i levél (amely két példányban, kétszer szerepel a keresetlevél mellékletekkel kapcsolatos iratanyagának 274. és 275. oldalában) csak az aláírók jogállását – „a felperes és a SA Soreltek társaság ügyvédei” – és az ügyfeleik bankszámláinak helyreállítása iránti kérelmet tartalmazza. E levél egyetlen eleme sem teszi lehetővé annak alátámasztását, hogy a felperes volna a Soreltek kizárólagos gazdasági kedvezményezettje.

126    Negyedszer, a procureur du Roi de Bruxelles (brüsszeli királyi ügyész) 2013. december 6‑i levele (a keresetlevél mellékletekkel kapcsolatos iratanyagának 276. oldala) arról tájékoztatja a felperes ügyvédjét, hogy „e napon elrendelte az ezen ügyben F. Mahmoudiannál és a Sorelteknél lefoglalt vagyoni értékek lefoglalásának megszüntetését”, valamint közli „az ING bank által az O. C. S. C. részére F. Mahmoudian értékpapír‑csomagjával (Befimmo SCA‑SICAFI értékpapírok)” kapcsolatban megküldött kérelem másolatát. Ezek semmiképpen sem tartalmazzák, hogy a felperes volna a Soreltek kizárólagos gazdasági kedvezményezettje.

127    Egyébként ki kell emelni, hogy a válasz 93. pontjában a felperes annak megismétlésére szorítkozott, hogy ő a Soreltek kizárólagos gazdasági kedvezményezettje, valamint ebből levezette, hogy e társaság az ő eszközeinek részét képezte.

128    Másodsorban, a Wirkkraftot illetően meg kell állapítani, hogy a keresetlevélben a felperes nem terjeszt elő a válasz 92. pontjában szereplő azon állításának alátámasztására alkalmas semmilyen bizonyítékot, amely szerint ő e társaság kizárólagos gazdasági kedvezményezettje és bemutatóra szóló részvényeinek birtokosa. A válaszban legjobb esetben is azt jelenti ki, hogy „kész” az említett értékpapírok eredetijének benyújtására, valamint azt állítja, hogy a „Wirkkraft […] finanszírozását teljes egészében az e társaság »gazdasági kedvezményezettjének« minősülő felperes biztosítja, amint ez a C.6 mellékletben benyújtott nyilatkozatból kitűnik”.

129    Márpedig egyrészt az eljárási szabályzat 76. és 85. cikkének rendelkezéseire figyelemmel a keresetlevél szakaszától kezdve a felperest terhelte az arra vonatkozó bizonyítékok benyújtása, hogy állításának megfelelően a Wirkkraft bemutatóra szóló részvényeinek birtokosa. A felperes semmilyen módon nem kísérli meg kifejteni, hogy – többek között a válasz szakaszában – milyen okból nem nyújtott be ilyen további bizonyítékot.

130    Másrészt, a válasz C.6 mellékletében benyújtott nyilatkozatot illetően rá kell mutatni arra, hogy míg az 2013. december 9‑én, vagyis majdnem két évvel a jelen kereset benyújtása előtt kelt, addig a felperes egyáltalán nem igazolja annak a válasz szakaszában történő benyújtását. Ennélfogva mint elfogadhatatlant kell elutasítani a válasz C.6 mellékletét, amelyről bebizonyosodott, hogy pusztán egy, a felperes által aláírt, semmilyen módon alá nem támasztott nyilatkozatot tartalmaz.

131    A fenti megfontolásokból következik, hogy a felperes nem bizonyította, hogy – állításának megfelelően – ő volna a Wirkkraft „gazdasági kedvezményezettje” és bemutatóra szóló részvényeinek birtokosa.

132    A fenti megfontolások összességére figyelemmel meg kell állapítani, hogy a Senteg és a Decom társaságban keletkezett veszteségekből eredő kár megtérítése iránti kérelmének benyújtása céljából a felperes – az állításaira vonatkozó bármilyen bizonyíték benyújtása nélkül – mindenféleképpen olyan kárra hivatkozott, amelynek a fenti 86. pontban hivatkozott ítélkezési gyakorlat értelmében vett tényleges jellegét nem bizonyította.

133    Ebből következően az utóbbi kérelmet mint elfogadhatatlant és mindenesetre mint megalapozatlant kell elutasítani.

ii)    A Codefával kapcsolatos veszteségek

134    Ami a Codefával kapcsolatos veszteségekből eredő kár megtérítése iránti kérelmet illeti, a felperes a Codefa vonatkozásában állítólagosan elszenvedett vagyoni kárának bizonyítása céljából egyrészt a könyvvizsgálói jelentésre, másrészt pedig több, a Codefával kapcsolatos dokumentumnak a keresetlevél A.5 mellékletében csatolt másolatára hivatkozik.

135    Először a könyvvizsgálói jelentés bizonyító erejét kell értékelni.

136    E vonatkozásban a bizonyíték fogalmára vonatkozó uniós szabályozás hiányában az uniós bíróság megállapította a bizonyítékok szabad szolgáltatásának vagy a bizonyítékok szabadságának az elvét, amelyet úgy kell értelmezni, hogy egy adott tény bizonyítása érdekében bármilyen bizonyítékra – vagyis szóbeli tanúvallomásra, okirati bizonyítékra, vallomásokra stb. – lehet hivatkozni (lásd ebben az értelemben: 2000. március 23‑i Met‑Trans és Sagpol ítélet, C‑310/98 és C‑406/98, EU:C:2000:154, 29. pont; 2004. július 8‑i Dalmine kontra Bizottság ítélet, T‑50/00, EU:T:2004:220, 72. pont; Mengozzi főtanácsnok Archer Daniels Midland kontra Bizottság ügyre vonatkozó indítványa, C‑511/06 P, EU:C:2008:604, 113. és 114. pont). Ezzel kölcsönös összefüggésben az uniós bíróság megállapította a bizonyítékok szabad értékelésének elvét, amely szerint a bizonyíték hitelességének, vagy másként kifejezve a bizonyító erejének a meghatározása a bíróság belső meggyőződésén alapul (2004. július 8‑i Dalmine kontra Bizottság ítélet, T‑50/00, EU:T:2004:220, 72. pont; Mengozzi főtanácsnok Archer Daniels Midland kontra Bizottság ügyre vonatkozó indítványa, C‑511/06 P, EU:C:2008:604, 111. és 112. pont).

137    Valamely okirat bizonyító erejének a megállapításához számos tényezőt figyelembe kell venni, például az okirat eredetét, elkészítésének körülményeit, címzettjét, tartalmát, és fel kell tenni azt a kérdést, hogy e tényezők alapján az okiratban foglalt információ értelmesnek és hitelesnek tűnik‑e (2000. március 15‑i Cimenteries CBR és társai kontra Bizottság ítélet, T‑25/95, T‑26/95, T‑30/95–T‑32/95, T‑34/95–T‑39/95, T‑42/9–T‑46/95, T‑48/95, T‑50/95–T‑65/95, T‑68/95–T‑71/95, T‑87/95, T‑88/95, T‑103/95 és T‑104/95, EU:T:2000:77, 1838. pont; 2002. november 7‑i Vela és Tecnagrind kontra Bizottság ítélet, T‑141/99, T‑142/99, T‑150/99 és T‑151/99, EU:T:2002:270, 223. pont).

138    Ebben a kontextusban az uniós bíróság már megállapította, hogy a felperes által előterjesztett elemzés nem tekinthető semleges és független szakvéleménynek, mivel azt maga a felperes kérte és finanszírozta, és az az általa rendelkezésre bocsátott adatbázisok alapján készült, anélkül hogy ezen adatok helytállósága és relevanciája bármely független ellenőrzés tárgyát képezte volna (lásd ebben az értelemben: 2011. március 3‑i Siemens kontra Bizottság ítélet, T‑110/07, EU:T:2011:68, 137. pont).

139    Az uniós bíróságnak már alkalma nyílt annak megállapítására is, hogy a szakvélemény csak abban az esetben tekinthető bizonyító erejűnek, ha a tartalma objektív, és hogy az ilyen dokumentumban szereplő puszta állítás, amelyet nem támasztottak alá, önmagában nem bizonyító erejű (lásd ebben az értelemben: 2004. szeptember 16‑i Valmont kontra Bizottság ítélet, T‑274/01, EU:T:2004:266, 71. pont).

140    A jelen ügyben a fenti 136–139. pontban felidézett elvek alapján kell értékelni a könyvvizsgálói jelentés bizonyító erejét.

141    E tekintetben meg kell jegyezni, hogy a könyvvizsgálói jelentést egy, a Paris Île‑de‑France régió könyvvizsgálói kamarájának tagságával rendelkező könyvvizsgáló társaság készítette. Az említett jelentés 2. és 3. oldalán található, a felperesnek küldött 2015. július 21‑i levélből kitűnik, hogy a 2015. június 18‑i találkozó során rögzített feltételeknek megfelelően a felperes által az e társaságra bízott feladat célja a vitatott intézkedések által a részére a Codefában és a Decomban fennálló részesedése kapcsán okozott károk értékelése volt. E feladat teljesítése kapcsán e levélben pontosították többek között, hogy „[e] jelentés a Fereydoun Mahmoudian által részünkre átadott dokumentumok alapján készült”. Az említett levélből kitűnik, hogy a könyvvizsgálói jelentés a felperes kérésére annak érdekében készült, hogy a jelen jogvita keretében tanúsítsa az állítólagos vagyoni kár tényleges jellegét és terjedelmét, valamint hogy az lényegében a felperes által átadott dokumentumokon alapul. Hangsúlyozni kell, hogy az említett, a lábjegyzetekben olykor hivatkozott dokumentumokat nem csatolták a könyvvizsgálói jelentéshez.

142    Azon kontextus miatt, amelyben a könyvvizsgálói jelentést készítették, és a fenti 136–139. pontban felidézett elvek értelmében e jelentés bizonyító erejét relativizálni kell. Az nem tekinthető elégségesnek a tartalma bizonyításához, különösen a hivatkozott kár tényleges jellegét és terjedelmét illetően. Legfeljebb a bizonyítás kiindulópontjának tekinthető, feltéve, hogy azt más bizonyítékokkal alátámasztják.

143    Másodsorban, ami a Codefára vonatkozó dokumentumoknak a keresetlevél A.5 mellékletében csatolt másolatait, és emellett a felperes által a keresetlevél 71. pontjában általános jelleggel hivatkozott könyvvizsgálói jelentést illeti, elöljáróban emlékeztetni kell arra, hogy a fenti 99. pontban felidézett ítélkezési gyakorlatnak megfelelően nem a Törvényszéknek kell a mellékletekben megkeresnie és azonosítania azokat a jogalapokat és érveket, amelyek a kereset alapját képezhetik. Ez még inkább így van abban az esetben, ha a melléklet olyan aktához hasonlít, amely egy adott tárgyra vagy személyre vonatkozó és számos oldalon átvett több iratból áll. Ilyen esetben, ha a közlő fél nem utal pontosan az említett mellékleteknek az érvelése megalapozottságának bizonyítása céljából általa kiemelni szándékozott elemeire és részeire, akkor – a fenti 116. pontban említett ítélkezési gyakorlatra figyelemmel – jelentősen csökken az ilyen mellékletek bizonyító és kisegítő ereje.

144    A jelen ügyben nyilvánvalóan ez a helyzet a keresetlevél A.5 melléklete esetében, amely – amint azt a felperes jelzi – „[a] CODEFA társaságra vonatkozó [azon] dokumentumok másolataiból” áll, amelyeket a felperes a keresetlevél mellékletekkel kapcsolatos iratanyagának 41–154. oldalán, vagyis összesen 114 oldal terjedelemben átvesz. A keresetlevélben az A.5 melléklet e 114 oldalán szereplő elemekre mutató pontos hivatkozás hiányában úgy kell tekinteni, hogy a felperes a jelen ügyben nem bizonyította a szóban forgó érvelésének megalapozottságát.

145    Ami a felperes által különösen a Codefában fennálló részesedése tekintetében elszenvedett kár fennállásának bizonyítása érdekében, a könyvvizsgálói jelentésre vonatkozóan a keresetlevél 71. pontjában szereplő általános hivatkozást illeti, ismét csak úgy kell tekinteni, hogy az eljárási szabályzat 76. cikkének rendelkezéseire és a fenti 99. pontban felidézett ítélkezési gyakorlatra figyelemmel a keresetlevél mellékletekkel kapcsolatos iratanyagának 277–299. oldalán átvett jelentésre való ilyen általános hivatkozás nem orvosolhatja a jogi érvelés azon lényeges elemeinek hiányát, amelyeknek a keresetlevélben kellene szerepelniük.

146    Harmadsorban, a Codefával kapcsolatos veszteségekből eredő kár megtérítése iránti kérelmét illetően a felperes azzal érvel, hogy a vitatott jogi aktusok vele és a Fulmennel szemben történt elfogadását követően a Codefa nehézségekkel szembesült, így a felperes nem volt képes elérni a Codefa részére általa nyújtott 220 000 euró összegű kölcsönök visszafizetését, sem pedig az e társaságban 2009‑ben vásárolt részvényekkel kapcsolatban eszközölt befektetésének megtérülését. Az említett nehézségeket illetően a felperes azt állítja, hogy 2010. októberben a Société Générale bank lezárta a Codefa számláját és megszüntette a rendelkezésére álló folyószámlahitelt. Ezenkívül nem tudott számlát nyitni más banknál. Végül a felperest és a Fulment sújtó szankciók miatt a Codefa nem részesülhetett a nehéz helyzetben lévő vállalkozások számára a francia állam által nyújtott támogatásból, noha arra jogosult volt. A részvényesek által nyújtható pénzügyi támogatás hiányában e pénzügyi nehézségek 2012‑ben a Codefa felszámolásához vezettek.

147    Először is, az összesen 220 000 euró összegű, a felperes által a Codefa részére állítólagosan nyújtott két kölcsönt illetően elsődlegesen meg kell állapítani, hogy a keresetlevél 72. pontjához fűzött lábjegyzetben a felperes kizárólag a keresetlevél A.5 mellékletére hivatkozik, további pontosítás nélkül. Ennélfogva a felperes nem bizonyította e két kölcsön fennállását, ily módon az eljárási szabályzat 76. cikkének rendelkezéseire figyelemmel ezt az érvelést mint elfogadhatatlant kell elutasítani.

148    A teljesség kedvéért, még ha a jelen ügyben egy ilyen hivatkozás elegendő is lenne, ily módon pedig a Törvényszék vizsgálhatná, hogy a keresetlevél A.5 mellékletében szereplő valamelyik dokumentum bizonyítja‑e a szóban forgó kölcsönök fennállását, akkor is legalább a keresetlevél mellékletekkel kapcsolatos iratanyagának 43. és 44., illetve 45. és 46. oldalán átvett két okiratot kellene figyelembe venni. E két dokumentum két, a Codefa mint kölcsönvevő és a felperes mint kölcsönadó között kötött, 70 000 euró és 150 000 euró (összesen 220 000 euró) összegű kölcsönszerződésből áll, amely összeg megfelel a felperes által hivatkozottnak. Rá kell ugyanakkor mutatni arra, hogy – amint azt a tárgyaláson maga a felperes is elismerte – e két angol nyelvű szerződésen sem kézjegy, sem aláírás nem szerepel. E körülmények között, még ha elfogadható is lenne az e két dokumentumra alapított érvelés, azok bizonyító ereje erősen korlátozott, mivel nem teszik lehetővé azon tartozás fennállásának bizonyossággal történő megállapítását, amelyre a felperes a szóban forgó kártérítési igényét alapítja. E következtetés nem súlyozható arra figyelemmel, hogy – amint azt a felperes a tárgyaláson jelezte – a Codefának a keresetlevél mellékletekkel kapcsolatos iratanyaga 80. és 81. oldalán átvett részletes eszközmérlegéből (2011. június 30‑i elsődleges kimutatások) kitűnik, hogy a „Folyószámlahitelek és banki hitelek” rovatban a 455002. sz. „MAHMOUDIAN Féreidoun” sorban 2011. június 30‑án nettó 220 000 euró összeg szerepel. Mivel ugyanis a Codefát több mint hat hónappal ezen elsődleges kimutatások rögzítését követően számolták fel, nem lehet megbizonyosodni arról, hogy a felperes által a Codefa részére nyújtott kölcsönöket időközben nem fizették részben vagy egészben vissza. Ennélfogva még ha a Törvényszék figyelembe vehetné is ezt a keresetlevél A.5 mellékletében szereplő dokumentumot – amelyre a felperes a keresetlevélben nem hivatkozik pontosan – e hivatkozás semmiféleképpen sem teszi lehetővé az állítólagos kár tényleges jellegének bizonyítását.

149    Ami másodszor a Société Générale bank azon döntését illeti, hogy lezárja a Codefa számláját és megszünteti a rendelkezésére álló folyószámlahitelt, elsődlegesen meg kell állapítani, hogy a keresetlevél 73. pontjához fűzött lábjegyzetben a felperes további pontosítás nélkül kizárólag „[a]z A.5 mellékletre [hivatkozik], lásd a Société Générale 2010.9.2‑i levelét”. Amint azt a Törvényszék a fenti 144. pontban megállapította, az ilyen hivatkozás nem elegendő az összesen 114 oldalon átvett, számos dokumentumot tartalmazó melléklet esetében. Ennélfogva a felperes nem bizonyította a Société Générale bank ilyen döntéseinek fennállását, ily módon az eljárási szabályzat 76. cikkének rendelkezéseire figyelemmel ezt az érvet mint elfogadhatatlant kell elutasítani.

150    A teljesség kedvéért, még ha az ilyen hivatkozás a jelen ügyben elegendő is lenne, ily módon pedig a Törvényszéknek vizsgálnia kellene, hogy a keresetlevél A.5 mellékletében melyik dokumentum képezi „a Société Générale 2010.9.2‑i levelét”, akkor azt lehetne megállapítani, hogy az említett dokumentum az A.5 melléklet első oldalán, vagyis a keresetlevél mellékletekkel kapcsolatos iratanyagának 41. oldalán szerepel. Márpedig rá kell mutatni, hogy – amint azt a tárgyaláson maga a felperes is elismerte – a Société Générale bank e levelének szövegéből egyáltalán nem tűnik ki, hogy a Codefa számlájának lezárása, valamint a rendelkezésére álló 80 000 eurós folyószámlahitel engedélyezésének megszüntetése a vitatott jogi aktusok elfogadásából következik.

151    Harmadszor, azzal kapcsolatban, hogy egy másik bank állítólag megtagadta bankszámla nyitását a Codefa nevére a vitatott jogi aktusok felperessel szembeni meghozatala miatt, meg kell állapítani, hogy a keresetlevélben szereplő ezen állítást semmilyen bizonyíték nem támasztja alá. Ennélfogva az eljárási szabályzat 76. cikkére figyelemmel ezt az érvet mint elfogadhatatlant kell elutasítani.

152    Negyedszer, ami azt az állítást illeti, amely szerint a Codefa nem részesülhetett a nehéz helyzetben lévő vállalkozások számára szokásosan nyújtott támogatásból, noha arra jogosult volt, ismét csak azt kell megállapítani, hogy a keresetlevélben szereplő ezen állítást semmilyen bizonyíték nem támasztja alá. Ennélfogva az eljárási szabályzat 76. cikkére figyelemmel ezt az érvet mint elfogadhatatlant kell elutasítani.

153    Ötödször, azon állítást illetően, amely szerint a felperes a Codefa felszámolása miatt nem tudta „közvetlenül vagy közvetve elérni a 2009‑ben vásárolt részvényekkel kapcsolatban eszközölt befektetésének megtérülését”, meg kell állapítani, hogy a keresetlevélben szereplő ezen érvet semmilyen bizonyíték nem támasztja alá. Közelebbről, a felperes nem pontosítja sem az általa a Codefa részvényeinek megszerzése érdekében befektetett teljes összeget, sem a részvények számát, sem azok névértékét. Ennélfogva az eljárási szabályzat 76. cikkére figyelemmel ezt az érvet mint elfogadhatatlant kell elutasítani.

154    A fenti megfontolások összességére figyelemmel, mivel a Codefával kapcsolatos veszteségekből eredő kár megtérítése iránti kérelem alátámasztása céljából előterjesztett érvek részben elfogadhatatlanok, részben pedig megalapozatlanok, a felperes az említett kérelmet nem támasztotta alá. Ennélfogva meg kell állapítani, hogy e kérelmet mint megalapozatlant kell elutasítani.

155    Következésképpen a fenti 133. és 154. pontban levont következtetésekre figyelemmel a felperes részéről az európai társaságokban keletkezett veszteségekből eredő kár megtérítése iránti kérelmet mint részben elfogadhatatlant, részben pedig mint megalapozatlant kell elutasítani.

4)      A felperes pénzeszközei befagyasztásának részleges megszüntetése, majd a lefoglalt bankszámlák felszabadítása céljából felmerült jogi költségekről

156    A pénzeszközei befagyasztásának részleges megszüntetése, majd a lefoglalt bankszámlák felszabadítása céljából felmerült jogi költségeket illetően a felperes előadja, hogy semmilyen információt nem szolgáltattak részére az annak érdekében követendő eljárásról, hogy rendelkezhessen a személyes kiadásainak fedezéséhez szükséges pénzeszközökkel. Ennek eredményeként – azért, hogy elérje havi 1000 euró befagyasztásának megszüntetését – egy franciaországi ügyvédi irodához fordult, amely 8875 eurós munkadíjról állított ki számlát. Ehhez hasonlóan megbízott egy belgiumi ügyvédi irodát, először azért, hogy az a belga hatóságok előtt eljárjon, majd – a 2013. november 28‑i Tanács kontra Fulmen és Mahmoudian ítéletet (C‑280/12 P, EU:C:2013:775) követően – azért, hogy megtegye a szükséges lépéseket lefoglalt bankszámláinak felszabadítása céljából, ami 8838 euró munkadíjat igényelt. A szóban forgó jogi költségek összességében 17 713 euró összegű munkadíjat tettek ki.

157    A válasz szakaszában a felperes hangsúlyozza, hogy életkorára és személyes helyzetére figyelemmel szaktanácsadó segítségére volt szüksége jogainak bankokkal és hatóságokkal szembeni hatékony érvényesítése céljából; az, hogy egy évre volt szükség az alapvető kiadásainak fedezéséhez szükséges összegek befagyasztásának megszüntetéséhez, azt bizonyítja, hogy e küzdelem bonyolult és nehéz volt; ezenkívül az iratokból kitűnik, hogy belgiumi számláinak zárolása közvetlenül kapcsolódott a vitatott jogi aktusokhoz.

158    A Bizottság által támogatott Tanács vitatja a felperes érveit.

159    Lényegében a vitatott időszak során a pénzeszközei befagyasztása franciaországi és belgiumi részleges megszüntetésének, majd a lefoglalt bankszámlák felszabadításának elérésével kapcsolatban felmerült jogi költségek címén a felperes az általa e célból fizetett ügyvédi munkadíjak megtérítését kéri. E célból a keresetlevélhez mellékelve benyújtja egyrészt a franciaországi ügyvédi iroda és a direction générale du Trésor (általános kincstári igazgatóság, Franciaország) közötti levélváltást, valamint a belgiumi ügyvédi iroda és a brüsszeli ügyészség közötti levélváltást, másrészt pedig az érintett ügyvédi irodák által a munkadíjról kiállított két számlát. Úgy kell tekinteni, hogy „vitatott időszak” alatt a felperes a nevének 2010. július 26‑án történt első felvétele (lásd a fenti 10. pontot) és e név vitatott listákról való, 2013. december 19‑i törlése (lásd a fenti 22. pontot) közötti időszakot érti (a továbbiakban: vitatott időszak).

160    E tekintetben a kár tényleges jellegének bizonyítását illetően – ami a fenti 86. pontban felidézett ítélkezési gyakorlatnak megfelelően a felperest terheli, anélkül, hogy dönteni kellene azon kérdést illetően, hogy a jelen ügyben szóban forgó nemzeti eljárások során a felperes köteles volt‑e ügyvédi szolgáltatás igénybe venni –, meg kell állapítani, hogy a felperes két, ügyvédek által személyesen részére kiállított, összesen 17 713 euró összegű munkadíjról szóló számla benyújtására szorítkozik. Ezzel szemben semmilyen bizonyítékot nem szolgáltat arra, hogy e két munkadíjról szóló számlát nem pusztán ténylegesen rendezték, és főként arra, hogy – mivel a jelen kárral összefüggésben ezek megtérítését kéri –, hogy ezek rendezésére saját forrásaiból került sor.

161    E körülmények között meg kell állapítani, hogy a felperes nyilvánvalóan nem terjesztett elő meggyőző bizonyítékokat sem az általa hivatkozott kár fennállását, sem annak terjedelmét illetően azon ügyvédi költségek vonatkozásában, amelyek viselését a francia és belga nemzeti hatóságok előtt nyújtott segítség kapcsán vállalta. Ily módon nyilvánvalóan nem bizonyította, hogy a részéről Franciaországban és Belgiumban felmerült jogi költségekből következő, általa megtéríteni kért kár tényleges és biztos volt. Ebből következően a felperes által Franciaországban és Belgiumban viselt ügyvédi költségek megtérítési iránti kérelmet el kell utasítani (lásd ebben az értelemben: 2018. február 7‑i AEIM és Kazenas kontra Bizottság végzés, T‑436/16, nem tették közzé, EU:T:2018:78, 46. és 47. pont).

162    A fenti 107., 116., 155. és 161. pontban levont következtetésekre tekintettel az állítólagosan elszenvedett vagyoni kár megtérítésére irányuló kérelmet mint részben elfogadhatatlant, és mindenesetre mint megalapozatlant, továbbá mint részben megalapozatlant kell elutasítani.

b)      Az állítólagos nem vagyoni kárról és az okozati összefüggés fennállásáról

163    A felperes előadja, hogy a vitatott jogi aktusok elfogadása és nevének a vitatott listákon való fenntartása kétfajta nem vagyoni kárt okozott részére, azaz egyrészt a becsületében és jóhírnevében okozott sérelmet, amely miatt 100 000 euró kártérítést követel, másrészt pedig az emiatt mind a mindennapi élete kapcsán okozott nehézségekkel kapcsolatban bekövetkező szenvedést, mind pedig egészségének károsodásával, amely miatt 500 000 euró összeget követel.

164    A második pervezető intézkedés keretében a 2017. május 30‑i Safa Nicu Sepahan kontra Tanács ítéletnek (C‑45/15 P, EU:C:2017:402) a jelen ügyre gyakorolt következményeit illetően feltett kérdésre válaszolva a felperes úgy véli, hogy a súlyosító körülményekre – különösen a Tanács részéről elkövetett hatáskörrel való visszaélésre – figyelemmel nem vagyoni kárának teljes megtérítése az említett ítélet alapjául szolgáló ügyben megállapítottnál magasabb összeget igényel.

165    A Bizottság által támogatott Tanács úgy véli, hogy el kell utasítani az állítólagos nem vagyoni kár megtérítésére irányuló kérelmet.

1)      A becsület és a jóhírnév megsértéséről

166    A felperes előadja, hogy a vitatott jogi aktusok elfogadása és közzététele által becsületét és jóhírnevét illetően okozott sérelem olyan nem vagyoni kárt okozott számára, amely elkülönül a kereskedelmi kapcsolatainak érintettségéből eredő vagyoni kártól.

167    Egyébként a vitatott jogi aktusok utólagos megsemmisítése nem tette lehetővé azon nem vagyoni kár teljes jóvátételét, amelyet a becsületét és jóhírnevét illetően ily módon okozott sérelem miatt szenvedett el, amelyet meghosszabbított és fokozott az, hogy a Tanács kimerített minden rendelkezésre álló jogorvoslatot. A Tanács csak a fellebbezési eljárás keretében hivatkozott először arra, hogy bizalmas körülmények indokolták a vitatott jogi aktusok elfogadását; ezek fennállását soha nem bizonyították. A felperes megalapozott tiltakozásai ellenére a Tanács – bizonyíték és bármilyen vizsgálat nélkül – úgy döntött, hogy közel három és fél évig, 2010. július 26. és 2013. december 19. között fenntartja nevét a vitatott listákon.

168    Nevének a vitatott listákon való fenntartása bizonyos fokú nyilvánosságot kapott, többek között a Tanács médiakezelésének megfelelően, az európai és az iráni üzleti közegben egyaránt, ami tovább rontotta jóhírnevét.

169    A Tanács érveire válaszul a felperes előadja, hogy a 2014. november 25‑i Safa Nicu Sepahan kontra Tanács ítéletben (T‑384/11, EU:T:2014:986) a Törvényszék elismerte, hogy bizonyos feltételek mellett a korlátozó intézkedésekből következhet nem vagyoni kár, a természetes személyek és a jogi személyek között megkülönböztetés nélkül; a BBC adásai, valamint a TF1 francia televíziós csatorna 2014. július 6‑án sugárzott riportja, amelyekre hivatkozik, alátámasztják ügye médiában való megjelenésének terjedelmét, és kijelölik az általa amiatt elszenvedett nem vagyoni kárral kapcsolatos méltányos intézkedést, hogy a Tanács különösen Franciaországban és általában Nyugaton megbélyegezte őt.

170    A felperes becsületében és jóhírnevében okozott sérelmet illetően a Bizottság által támogatott Tanács vitatja a felperes érvelését.

171    Először is, előadja, hogy a nem vagyoni kár megtérítését illetően különbséget kell tenni a természetes személy jóhírnevében okozott sérelem és a kereskedelmi tevékenységet folytató jogi személy jóhírnevében okozott sérelem között. Ily módon a jelen ügyet konkrétan a 2013. május 28‑i Abdulrahim kontra Tanács és Bizottság ítélet (C‑239/12 P, EU:C:2013:331) alapjául szolgáló ügy, nem pedig a 2014. november 25‑i Safa Nicu Sepahan kontra Tanács ítélet (T‑384/11, EU:T:2014:986) alapjául szolgáló ügy felől kell megközelíteni. Ennélfogva a természetes személy felperessel szemben elfogadott vitatott jogi aktusok megsemmisítése a jóhírnevében okozott sérelem jóvátétele megfelelő formájának minősül.

172    Másodszor, a felperes semmilyen kézzelfogható bizonyítékot nem szolgáltat a jóhírnevében vagy becsületében okozott sérelem, illetve másként megfogalmazva, az általa hivatkozott kár tényleges és biztos jellegét illetően.

173    Elsősorban, elöljáróban meg kell vizsgálni a Tanács azon érvét, amely szerint a nem vagyoni kár megtérítése szempontjából különbséget kell tenni a természetes személy jóhírnevében okozott sérelem és a kereskedelmi tevékenységet folytató jogi személy jóhírnevében okozott sérelem között. Ily módon a jelen ügy többek között a 2013. május 28‑i Abdulrahim kontra Tanács és Bizottság ítélet (C‑239/12 P, EU:C:2013:331) és a 2016. február 18‑i Jannatian kontra Tanács ítélet (T‑328/14, nem tették közzé, EU:T:2016:86) alapjául szolgáló ügyekre hasonlít, nem pedig a 2014. november 25‑i Safa Nicu Sepahan kontra Tanács ítélet (T‑384/11, EU:T:2014:986) alapjául szolgáló ügyre, mivel a természetes személy felperessel szemben elfogadott vitatott jogi aktusok megsemmisítése a jóhírnevét ért sérelem jóvátétele megfelelő formájának minősül. A kereskedelmi társaságtól eltérően – amely esetében a jóhírnevet ért sérelem pénzügyi következményekkel jár és monetárisan számszerűsíthető – ugyanezen elv nehezen lenne alkalmazható valamely természetes személyre.

174    Nem lehet helyt adni a Tanács ezen érvének, amely azt feltételezi, hogy az Uniónak a jóhírnév megsértésére alapított nem vagyoni kár megtérítéséért fennálló szerződésen kívüli felelősségével kapcsolatban a Bíróság különbséget tett a természetes személy és a jogi személy között. Meg kell ugyanis állapítani egyrészt azt, hogy a 2013. május 28‑i Abdulrahim kontra Tanács és Bizottság ítélet (C‑239/12 P, EU:C:2013:331) 72. pontjában a Bíróság kizárólag azt állapította meg, hogy az ezen ügyben szereplő, a vitatott jogi aktusokhoz hasonló jellegű és tárgyú jogi aktus jogellenessége alkalmas az említett ügy természetes személy felperese becsületének helyreállítására, illetve hogy az az e jogellenesség miatt elszenvedett nem vagyoni kár jóvátételének egyik formáját képezheti, valamint igazolhatja az eljáráshoz fűződő érdeke fennállását is. Az ítélet fent hivatkozott pontjából kitűnik, hogy a Bíróság ebben az ügyben pusztán azt állapította meg, hogy a szóban forgó jogi aktus jogellenességének elismerése igazolhatja a felperes eljáráshoz fűződő érdekének fennállását, noha az említett ügyben nevét törölték a vitatott listáról.

175    Ily módon – ellentétben azzal, amit a Tanács lényegében előad – a 2013. május 28‑i Abdulrahim kontra Tanács és Bizottság ítéletben (C‑239/12 P, EU:C:2013:331) a Bíróság nem foglalt állást azzal a kérdéssel kapcsolatban, hogy e megállapítás elegendő‑e az említett ügyben a felperes becsületének teljes helyreállítására, illetve hogy az az elszenvedett nem vagyoni kár megtérítésének formáját képezheti‑e. Mindemellett rá kell mutatni, hogy a 2017. május 30‑i Safa Nicu Sepahan kontra Tanács ítélet (C‑45/15 P, EU:C:2017:402) 49. pontjában a Bíróság megállapította, hogy jóllehet a 2013. május 28‑i Abdulrahim kontra Tanács és Bizottság ítéletben (C‑239/12 P, EU:C:2013:331) szerint a jogellenes korlátozó intézkedések megsemmisítése képezheti az elszenvedett nem vagyoni kár jóvátételének formáját, ebből nem következik, hogy a jóvátételnek ez a formája minden esetben szükségszerűen elegendő az ilyen kár teljes egészében történő jóvátételének biztosításához.

176    Ehhez hasonlóan meg kell állapítani, hogy szintén a 2013. május 28‑i Abdulrahim kontra Tanács és Bizottság ítélet (C‑239/12 P, EU:C:2013:331) 72. pontjában a Bíróság az ott szereplő megállapítás joghatásait sem korlátozta kizárólag a természetes személyekre. E tekintetben egyebekben emlékeztetni kell arra, hogy ugyanezen ítélet 70. pontjában a Bíróság többek között kiemelte, hogy az érintett korlátozó intézkedések jelentős hátrányos következményekkel és az említett intézkedések által érintett személyek jogaira és szabadságaira jelentős hatással járnak. Márpedig ezeket az Oszáma bin Ládennel, az Al‑Qaida [helyesen: al‑Kaida] hálózattal és a Tálibánnal összeköttetésben álló egyes személyekkel és szervezetekkel szemben meghatározott szigorító [helyesen: korlátozó] intézkedések bevezetéséről, valamint az egyes termékek és szolgáltatások Afganisztánba történő kivitelének tilalmáról, a repülési tilalom megerősítéséről és az afganisztáni Tálibánt illető pénzkészletek és egyéb pénzügyi források befagyasztásáról szóló 467/2001/EK tanácsi rendelet hatályon kívül helyezéséről szóló, 2002. május 27‑i 881/2002/EK tanácsi rendelet (HL 2002. L 139., 9. o.; magyar nyelvű különkiadás 18. fejezet, 1. kötet, 294. o.) alapján fogadták el. Ily módon az említett rendelet mind a természetes személyekre, mind a jogi személyekre vonatkozhat.

177    A fenti megfontolásokra figyelemmel a Tanács tévesen hivatkozik lényegében arra, hogy a nem vagyoni kár megtérítése szempontjából különbséget kell tenni a természetes személy jóhírnevében okozott sérelem és a kereskedelmi tevékenységet folytató jogi személy jóhírnevében okozott sérelem között.

178    Másodsorban, immár a becsületében és jóhírnevében okozott sérelem alapján a felperes által hivatkozott állítólagos nem vagyoni kár megtérítése iránti kérelmet illetően rá kell mutatni, hogy a vitatott intézkedések jelentős hátrányos következményekkel és az érintett személyek jogaira és szabadságaira jelentős hatással járnak (lásd ebben az értelemben: 2013. május 28‑i Abdulrahim kontra Tanács és Bizottság ítélet, C‑239/12 P, EU:C:2013:331, 70. pont). E tekintetben amikor valamely személyt az atomfegyverek elterjedéséhez állítólagosan nyújtott segítsége miatt korlátozó intézkedések érintenek, akkor nyilvánosan olyan magatartáshoz társítják, amely a nemzetközi béke és biztonság számára súlyos fenyegetésnek minősül, ez pedig vele szemben helytelenítő értékítélet és bizalmatlanság előidézésének a következményével jár, amely így hatással van a jóhírnevére, következésképpen pedig nem vagyoni kárt okoz számára (2014. november 25‑i Safa Nicu Sepahan kontra Tanács ítélet, T‑384/11, EU:T:2014:986, 80. pont).

179    Egyrészt a vitatott intézkedésekhez hasonló korlátozó intézkedésekkel előidézett helytelenítő értékítélet és bizalmatlanság a nemzetközi közösség által kifogásolhatónak tekintett tevékenységekben való részvétel iránti szándékára vonatkozik. Ezért a hatások az érintett személy tekintetében meghaladják az aktuális gazdasági és pénzügyi érdekeinek a körét (lásd ebben az értelemben: 2014. november 25‑i Safa Nicu Sepahan kontra Tanács ítélet, T‑384/11, EU:T:2014:986, 82. pont).

180    Másrészt a szóban forgó személy jóhírnevében okozott sérelem annál is inkább súlyos, mivel az nem valamely személyes vélemény kifejezéséből, hanem valamely uniós intézmény olyan hivatalos állásfoglalásából ered, amelyet közzétettek az Európai Unió Hivatalos Lapjában, és amelyhez kötelező jogkövetkezmények társulnak (2014. november 25‑i Safa Nicu Sepahan kontra Tanács ítélet, T‑384/11, EU:T:2014:986, 83. pont).

181    A fentiekre tekintettel meg kell állapítani, hogy a jelen ügyben a vitatott jogi aktusok elfogadása és a felperes nevének vitatott listákon való fenntartása olyan nem vagyoni kárt okozott számára, amely elkülönül a gazdasági és pénzügyi érdekeinek érintettségéből eredő vagyoni kártól. Következésképpen el kell ismerni a felperes számára az e kár megtérítéséhez való jogot (lásd ebben az értelemben: 2014. november 25‑i Safa Nicu Sepahan kontra Tanács ítélet, T‑384/11, EU:T:2014:986, 85. pont).

182    Az állítólagosan elszenvedett nem vagyoni kár tényleges jellegét illetően emlékeztetni kell arra, hogy konkrétabban az ilyen kár vonatkozásában, bár a bizonyítékok előterjesztése vagy a bizonyítékfelkínálás nem minősül szükségszerűen az ilyen kár elismerése feltételének, a felperesnek bizonyítania kell, hogy az érintett intézménnyel szemben kifogásolt magatartás a számára ilyen kárt okozott (lásd: 2014. október 16‑i Evropaïki Dynamiki kontra Bizottság ítélet, T‑297/12, nem tették közzé, EU:T:2014:888, 31. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat; lásd továbbá ebben az értelemben: 1999. január 28‑i BAI kontra Bizottság ítélet, T‑230/95, EU:T:1999:11, 39. pont).

183    Ezenfelül bár a 2013. május 28‑i Abdulrahim kontra Tanács és Bizottság ítéletben (C‑239/12 P, EU:C:2013:331) a Bíróság megállapította, hogy a jogellenes korlátozó intézkedések megsemmisítése az elszenvedett nem vagyoni kár jóvátételének formáját képezheti, ebből nem következik, hogy a jóvátételnek ez a formája minden esetben szükségszerűen elegendő az ilyen kár teljes egészében történő jóvátételének biztosításához, és e tekintetben bármely döntést az adott ügy körülményeinek értékelése alapján kell meghozni (2017. május 30‑i Safa Nicu Sepahan kontra Tanács ítélet,C‑45/15 P, EU:C:2017:402, 49. pont).

184    A jelen ügyben vitathatatlan, hogy a vitatott jogi aktusok megsemmisítése a 2012. március 21‑i Fulmen és Mahmoudian kontra Tanács ítélet (T‑439/10 és T‑440/10, EU:T:2012:142) eredményeként – amely megállapította, hogy a felperesnek az atomfegyverek elterjedésével való összekapcsolása nem igazolható és ennélfogva jogellenes – az általa elszenvedett, a jelen ügyben megtéríteni kért nem vagyoni kár jóvátételének formáját képezheti. Ugyanakkor a jelen ügy körülményei között e megsemmisítés nem képezheti az említett kár teljes jóvátételét.

185    Amint az ugyanis a fenti 178. pontban felidézett ítélkezési gyakorlatból kitűnik, a vitatott jogi aktusok elfogadása és ennek alapján a felperesnek az atomfegyverek elterjedésében való részvételére vonatkozó állítás helytelenítő értékítéletet és bizalmatlanságot idézett elő vele szemben, hatást gyakorolva a jóhírnevére és ezáltal szociális és családi kapcsolataira (lásd ebben az értelemben: 2014. november 25‑i Safa Nicu Sepahan kontra Tanács ítélet, T‑384/11, EU:T:2014:986, 88. pont).

186    Márpedig e hatásokat – amelyek csaknem három és fél évig tartottak, és a felperest érő nem vagyoni kár alapjául szolgálnak – a jelen ügyben a vitatott jogi aktusok jogellenességének utólagos megállapítása nem ellensúlyozhatja teljes mértékben, az alábbi okok miatt.

187    Először is, a korlátozó intézkedések valamely személlyel szembeni elfogadása több figyelmet kelt és több reakciót vált ki – különösen az Unión kívül –, mint a későbbi megsemmisítésük (lásd ebben az értelemben: 2014. november 25‑i Safa Nicu Sepahan kontra Tanács ítélet, T‑384/11, EU:T:2014:986, 88. pont).

188    Másodszor, a Tanács által a felperessel szemben megfogalmazott állítás különösen súlyos, mivel az atomfegyverek elterjedésével, azaz olyan tevékenységgel kapcsolja össze, amely a Tanács szerint veszélyt jelent a nemzetközi békére és biztonságra (lásd ebben az értelemben: 2014. november 25‑i Safa Nicu Sepahan kontra Tanács ítélet, T‑384/11, EU:T:2014:986, 89. pont).

189    Harmadszor, amint az a fenti 21. pontból kitűnik, ezt az állítást semmilyen releváns információ vagy bizonyíték nem támasztotta alá (lásd ebben az értelemben: 2014. november 25‑i Safa Nicu Sepahan kontra Tanács ítélet, T‑384/11, EU:T:2014:986, 90. pont).

190    Negyedszer és mindenesetre, noha a felperes nevének a Hivatalos Lapban közzétett felvételét a Tanács minden pillanatban visszavonhatta, vagy legalábbis módosíthatta, illetve kiegészíthette volna, annak érdekében, hogy orvosolja annak esetleges jogellenességét, azt a felperes – többek között a vele szemben hivatkozott állításokkal kapcsolatos bizonyítékok hiányában megfogalmazott – tiltakozásai ellenére csaknem három éven keresztül fenntartotta. E tekintetben az ügy iratai nem tartalmaznak azt sugalmazó információkat, hogy a Tanács saját kezdeményezésére vagy a felperes tiltakozásaira válaszul bármikor vagy bármilyen alapon ellenőrizte volna az említett állítás megalapozottságát az abból a felperes számára eredő káros következmények korlátozása érdekében (lásd ebben az értelemben: 2014. november 25‑i Safa Nicu Sepahan kontra Tanács ítélet, T‑384/11, EU:T:2014:986, 91. pont).

191    Ez az ellenőrzés a jelen ügyben a 2012. március 21‑i Fulmen és Mahmoudian kontra Tanács ítélet (T‑439/10 és T‑440/10, EU:T:2012:142) meghozatalát követően különösen indokolt volt, figyelemmel az említett ítéletben megállapított jogellenesség súlyára, az állandó ítélkezési gyakorlat alapján. Noha ugyanis ezen ítélet legalább részben jóvátételt jelenthetett a felperes által elszenvedett nem vagyoni kárra, az semmiképpen sem válthatott ki ilyen értelmű hatást a meghozatalát követő körülbelül egy év kilenc hónapos időszak vonatkozásában, amely során a felperes neve továbbra is szerepelt a listán.

192    Anélkül, hogy a Törvényszék bármilyen mértékben megkérdőjelezné az érintett intézmény jogát ahhoz, hogy fellebbezést nyújtson be a Törvényszék eljárás befejező határozatával szemben, illetve megkérdőjelezné az ilyen határozat joghatásainak elhalasztását, amint az az Európai Unió Bírósága alapokmánya 60. cikkének második bekezdéséből következik, meg kell állapítani, hogy egy jogon alapuló unióban, a Törvényszék által megállapított jogellenes magatartás tekintetében az érintett intézményeknek kell felülvizsgálniuk – adott esetben a fellebbezés benyújtásával párhuzamosan – a Törvényszék által szankcionált értékeléseket. E követelmény nem annak előírására irányul, hogy az érintett intézmény azonnal hajtsa végre a Törvényszék ítéletét, hanem arra – amint az a 2014. november 25‑i Safa Nicu Sepahan kontra Tanács ítélet, T‑384/11, EU:T:2014:986) 91. pontjából kitűnik –, hogy a Törvényszék által levont következtetésekre figyelemmel vizsgálja meg, hogy a megtámadott jogi aktusokat hátrányos következményeik módosítása céljából nem lehet, sőt kell‑e visszavonni, felváltani vagy módosítani.

193    Az ily módon a 2012. március 21‑i Fulmen és Mahmoudian kontra Tanács ítélet (T‑439/10 és T‑440/10, EU:T:2012:142) meghozatalát követően a felperes nevének a listán való fenntartásával okozott nem vagyoni kár ugyanis – amint azt a felperes kifejezetten kiemeli a keresetlevélben – elkülönül az említett ítélet meghozatalát megelőzően bekövetkezett kártól. Ily módon az említett ítéletben, amint azt a felperes előadta, a Törvényszék formálisan megállapította a felperes neve felvételének a vele szemben megfogalmazott állítást alátámasztó bizonyítékok hiánya miatti jogellenességét, az állandó ítélkezési gyakorlatnak megfelelően.

194    A jelen ügyben tehát a Törvényszék által a 2012. március 21‑i Fulmen és Mahmoudian kontra Tanács ítéletben (T‑439/10 és T‑440/10, EU:T:2012:142) megfogalmazott értékelések és következtetések fényében a Tanácsnak megvizsgálhatta volna, hogy a felperes nevének változatlan formában, vagyis a vele szemben megfogalmazott állítást alátámasztó bármely bizonyíték hiányában történő fenntartása igazolt volt‑e, anélkül, hogy az általa az említett ítélet meghozatalának időpontjára elszenvedett kár súlyosbítását kockáztatta volna.

195    E következtetés nem módosítható a 2013. november 28‑i Tanács kontra Fulmen és Mahmoudian ítélet (C‑280/12 P, EU:C:2013:775) fényében. Mivel ugyanis az említett ítéletben a Bíróság kizárólag a Tanács által a 2012. március 21‑i Fulmen és Mahmoudian kontra Tanács ítélettel (T‑439/10 és T‑440/10, EU:T:2012:142) szemben benyújtott fellebbezést vizsgálta meg és utasította el, nem hozhatott határozatot az utóbbi ítéletet követően a felperes nevének a vitatott listákon való fenntartása által okozott nem vagyoni kár jóvátételéről.

196    A fenti megfontolásokra, illetve mindenesetre a fenti 190–195. pontban szereplő megfontolásokra figyelemmel meg kell állapítani, hogy a felperes neve felvételének a 2012. március 21‑i Fulmen és Mahmoudian kontra Tanács ítélettel (T‑439/10 és T‑440/10, EU:T:2012:142) történt megsemmisítése nem jelentette a felperes által elszenvedett nem vagyoni kár teljes jóvátételét.

197    Harmadsorban meg kell vizsgálni, hogy a felperes állításának megfelelően bizonyos további tényezők is hozzájárulhattak‑e az általa elszenvedett nem vagyoni kár súlyosabbá válásához, és hogy azokat ennélfogva figyelembe kell‑e venni a felperes által elszenvedett kár megtérítésének értékelése kapcsán.

198    Mindenekelőtt nem lehet helyt adni annak az érvnek, amely szerint a felperes által elszenvedett nem vagyoni kár állítólagosan amiatt hosszabbodott meg és vált súlyosabbá, hogy a Tanács egyrészt kimerítette az EUM‑Szerződés értelmében rendelkezésére álló jogorvoslati lehetőségeket, többek között a 2012. március 21‑i Fulmen és Mahmoudian kontra Tanács ítélettel (T‑439/10 és T‑440/10, EU:T:2012:142) szemben benyújtott fellebbezés révén, másrészt pedig, hogy a Tanács első alkalommal a Bíróság előtt hozott fel bizonyos jogalapokat vagy érveket az említett fellebbezés alátámasztása érdekében, beleértve azt is, hogy a vitatott jogi aktusokat alátámasztó olyan bizalmas körülményekre hivatkozott, amelyeket azonban nem közölt. Ugyanúgy és ugyanazon okokból, amelyek miatt a fenti 70–76. pontban a Törvényszék megállapította, hogy e körülmények nem minősülhetnek a Tanács által elkövetett jogellenességet súlyosító körülménynek, azok főszabály szerint nem eredményezhetnek olyan nem vagyoni kárt sem, amely alapján beállhat az Unió szerződésen kívüli felelőssége.

199    Ezt követően, a TF1 francia televíziós csatorna „sept à huit” című heti magazinműsorában sugárzott riportot illetően, annak tartalma – a felperes állításával ellentétben – korántsem a felperes által elszenvedett súlyos nem vagyoni kárról számol be, éppen ellenkezőleg, ez az interneten elérhető adás kizárólag a vitatott jogi aktusoknak a Fulmenre, nem pedig a felperesre gyakorolt hatásaival foglalkozott. Mindenesetre még ha úgy is kellene tekinteni, hogy ez az adás a felperes érdekeire is vonatkozott, abból az következine, hogy az hozzájárulhatott a felperes jóhírnevének helyreállításához. Biztosítja ugyanis a vitatott jogi aktusok uniós bíróság általi megsemmisítésének nyilvánosságát. Ugyanakkor a Tanács által a felperessel szemben rögzített különösen súlyos állítást illetően ezen adás sugárzása – a Tanács állításával ellentétben – nem tekinthető olyannak, mint amely kompenzálja a vitatott intézkedések által a felperes jóhírnevére gyakorolt hátrányos hatásokat.

200    Végül a BBC részéről a felperes fényképének megjelenítését, illetve 2011. május 24‑én egy olyan adás sugárzását illetően, amelyben a felperes szerint részt vett a Tanács szóvivője, és a Tanács szankcióinak tárgyát képező több személy kapcsán kijelentette, hogy „végül bebizonyosodott, hogy az Európai Unió által hozott valamennyi döntés helyes volt”, azon kívül, hogy a felperes a keresetlevélben semmilyen olyan adatot nem közöl, amely lehetővé teszi a Törvényszék számára, hogy megállapítsa ezen adások létezését és tartalmát, úgy kell tekinteni, hogy a szóban forgó adások és – a Tanács szerint – az Európai Külügyi Szolgálat (EKSZ), nem pedig a Tanács szóvivője által mondottak nem tehették súlyosabbá a felperes számára a vitatott jogi aktusok által okozott kárt. Noha ugyanis ezek megfogalmazására annak ellenére került sor, hogy a Törvényszék elé a vitatott jogi aktusok megsemmisítése iránti kereseteket terjesztettek, a felperes által a keresetlevélben felidézettek csak az azokat megfogalmazó, az egyik uniós intézményhez tartozó tisztviselőnek az ezen intézmény által „a Tanács szankcióinak tárgyát képező bizonyos számú személy” kapcsán hozott határozatok jogszerűségével kapcsolatos meggyőződését tükrözték. Ily módon – azonkívül, hogy az uniós bíróság előtt folyamatban lévő eljárásban bármelyik fél szabadon kifejezheti meggyőződését igazát illetően – meg kell állapítani, hogy a fentiek szerint megfogalmazottak semmiféleképpen nem vonatkoztak személy szerint a felperesre.

201    A fenti megfontolások összességére figyelemmel helyt kell adni a felperes becsületében és jóhírnevében okozott sérelemből eredő nem vagyoni kár megtérítésére irányuló kérelemnek. Ennek alapján a Törvényszék – az említett kárt méltányosságból és jóhiszeműen értékelve – úgy véli, hogy 50 000 euró összeg megítélése megfelelő kártérítésnek minősül.

2)      A mindennapi élet nehézségeihez és az egészségkárosodáshoz kapcsolódó kárról

202    A mindennapi élet nehézségei miatt viselt szenvedésből és az egészségkárosodásból következő kárt a felperes 500 000 euróra értékeli.

203    A Bizottság által támogatott Tanács úgy véli, hogy a felperes által szolgáltatott bizonyítékok nem elegendőek az 500 000 euró összegű nem vagyoni kár megtérítésének igazolásához.

i)      A mindennapi élet nehézségei miatt viselt szenvedésből eredő kárról

204    A felperes előadja, hogy mivel a vitatott jogi aktusok elfogadását követően az Unióban birtokolt pénzeszközeit befagyasztották, rendkívül nehéz pénzügyi és személyes helyzetbe került: nem pusztán életvitele fenntartásának lehetőségétől fosztották meg, hanem attól is, hogy gondoskodjon saját, sőt hozzátartozói alapvető szükségleteiről, például többek között az egészségügyi költségek fizetéséről, mobiltelefonjának lecserélése és lakásbiztosításának kifizetéséről. Kijelenti, hogy csak 2012. januártól, vagyis az első vitatott jogi aktusok elfogadása után 18 hónappal biztosítottak részére 1000 eurós összeget mindennapi szükségleteinek fedezésére. Ily módon több mint egy évig a környezete által biztosított kölcsönökből volt kénytelen élni.

205    Kiadásait illetően emlékeztet arra, hogy az illetékes hatósághoz indokolással ellátott kérelmet kellett benyújtania a szükséges összeg megszerzése érdekében. Mivel az adóinak, biztosításainak és terheinek fizetésére irányuló engedélyt csak 2011. március 25‑én állították ki, ebből jelentős fizetési késedelmek, szankciók és számos adminisztratív nehézség következett. A felperes ehhez hozzáteszi, hogy minden kifizetés a számla benyújtását és a bank, illetve az illetékes hatóság külön engedélyét, vagy pedig készpénzes fizetést igényelt, ami a mindennapokban jelentős nehézséget és további aggodalmat eredményezett számára. Nem volt joga a Franciaországon kívüli európai országokba utazni, illetve az Unión kívüli utazások esetén Franciaországon kívül eső repülőtereken leszállni. A tagállami biztonsági szolgálatok kikérdezték a családi, társadalmi és szakmai környezetéhez tartozó valamennyi személyt, köztük belgiumi lakásának bérlőjét is. Unokahúga francia állampolgársági kérelmét elutasították, arra hivatkozva, hogy kapcsolatban áll vele, valamint hogy két hónapos gyakorlaton volt a Fulmennél, ami a felperesben bűntudatot keltett. Az, hogy alapvető szükségleteinek fedezése céljából több mint 20 000 euró összegben volt kénytelen eladósodni a hozzá közelállók felé, megalázó volt számára, továbbá aggódott a jövő miatt abban az esetben, ha egészségi állapota romlik. Emellett helyzetének igazságtalansága is jelentős érzelmi hatást gyakorolt rá. A TF1 francia televíziós csatorna „sept à huit” című heti magazinműsorában 2014. július 6‑án sugárzott riport mutatja a korlátozó intézkedések által személyes helyzetére gyakorolt hatás terjedelmét.

206    A válaszban a felperes kategorikusan elutasítja a Tanács azon célzását, amely szerint pusztán el kellett volna hagynia Franciaországot, hogy Iránban telepedjen le.

207    Ami a felperes által a mindennapi élet nehézségei miatt viselt szenvedést illeti, a Tanács kijelenti, hogy nem vitatja, hogy a vitatott intézkedések kihatottak a felperes mindennapi életére. A viszonválaszban ugyanakkor kiemeli, hogy nem ismeri el kifejezetten a felperes által elszenvedett megtérítendő nem vagyoni kár fennállását. Előadja ugyanis, hogy a felperes által hivatkozott kiadások, vagyis az egészségügyi és biztosítási költségek, illetve az adók a 267/2012 rendelet 26. cikke rendelkezéseinek hatálya alá tartoznak, amely a pénzeszközök befagyasztására vonatkozó intézkedés által érintett személy alapvető szükségeinek fedezéséhez szükséges pénzeszközök felszabadítását írja elő. A Tanács álláspontja szerint, felelőssége nem állapítható meg a tagállamok által az e rendelkezés alapján kialakított rendszer lassúsága vagy rossz működése miatt. A Tanács a felperes családi, társadalmi és szakmai környezetének, valamint bérlőjének a tagállamok biztonsági vagy rendőri szervei által eldöntött kikérdezései miatt sem tehető felelőssé. Ami a felperes unokahúga francia honosításának megtagadását illeti, a korlátozó intézkedésekkel kapcsolatos uniós szabályozás nem tartalmaz olyan rendelkezést, amelynek célja vagy hatása az ilyen intézkedések által érintett személyek családtagjai honosításának megakadályozása lenne. Mindenesetre egyrészt nem a felperes által elszenvedett személyes kárról van szó, másrészt pedig a honosítás hivatkozott megtagadása azon alapul, hogy a felperes unokahúga gyakorlatot töltött a Fulmennél, nem pedig azon, hogy a felperes unokahúga családi kapcsolatban van a felperessel.

208    Azzal kapcsolatban, hogy a felperes nem tudta fenntartani életvitelét, olyan körülményről van szó, amelyet nehéz tényleges és biztos kárnak minősíteni, és amelynek valós terjedelme mindenféleképpen vitatható. Az állítólagos kár jellegére figyelemmel a jelen ügyben nincs helye kártérítés megítélésének. A felperes élete nem borult fel olyan mértékben, ahogy állítja, mivel mindvégig megőrizte iráni állampolgárságát, valamint iráni tartózkodási helyét és az ottani gazdasági kapcsolatokat; ahol is képes volt folytatni szokásos életvitelét, még ha európai életvitelét érintették is az intézkedések.

209    Nem fogadható el a felperes azon állítólagos kár megtérítése iránti kérelme, amely belépési korlátozásból, a jelen esetben abból következik, hogy megtagadták részére a beszállást a Franciaországon kívüli repülőtéren, mivel a pénzeszközök befagyasztására vonatkozó intézkedésekkel ellentétben a belépési korlátozásokat nem az EUMSZ 205. cikken alapuló rendelet elfogadása révén hajtják végre.

210    A mindennapi élet nehézségei miatt viselt szenvedés által okozott kárt illetően a felperes által hivatkozott károk három kategóriáját kell megkülönböztetni.

211    Ami először a Franciaországon kívüli európai országokba való utazás, illetve az Unión kívüli utazások esetén Franciaországon kívül eső repülőtereken való leszállás tilalmát illeti, aminek eredményeként a felperes számára megtiltották a beszállást többek között 2011. július 17‑én, emlékeztetni kell arra, hogy – amint azt a Tanács is előadja – az ilyen intézkedések a 2010/413 határozatnak a 2007/140 közös álláspont 4. cikke helyébe lépő 19. cikke rendelkezésein alapulnak. Márpedig – amint azt a Törvényszék a fenti 47. és 48. pontban megállapította – a Törvényszéknek nincs hatásköre a felperes kártérítési kérelmének elbírálására, amennyiben az az általa a 2010/413 határozat elfogadása miatt elszenvedett kár megtérítésére irányul. Ennélfogva nem elfogadható a felperesnek az e kár megtérítésére irányuló kérelme.

212    Másodszor, a felperes tévesen hivatkozik a Tanáccsal szemben egy lényegileg a nemzeti hatóságok által a felperes valamennyi alapvető napi szükségleteinek fedezését célzó havi összeg megfizetésére irányuló kérelmeinek kezelése során tanúsított lassúságra vonatkozó kifogásra.

213    A 961/2010 rendelet – vagyis az egyik vitatott jogi aktus – 19. cikke rendelkezéseinek megfelelően ugyanis e rendelet 16. cikkétől eltérve az említett rendelet V. mellékletében megjelölt honlapokon feltüntetett illetékes tagállami hatóságok bizonyos feltételek mellett engedélyezhették egyes befagyasztott pénzeszközök vagy gazdasági források felszabadítását vagy rendelkezésre bocsátását, különösen ha az említett rendelet 19. cikke (1) bekezdése a) pontja i. alpontjának megfelelően ezek „a VII. vagy a VIII. mellékletben felsorolt személyek és eltartott családtagjaik alapvető szükségleteinek kielégítéséhez szükségesek – beleértve az élelmiszereket, a lakásbérleti díjakat vagy jelzálogkölcsön‑részleteket, a gyógyszereket és az orvosi ellátást, az adókat, a biztosítási díjakat és a közüzemi díjakat”.

214    Ennélfogva a felperes tévesen hivatkozik a Tanács felelősségére azon károk tekintetlben, amelyeket részére az illetékes tagállami hatóságokhoz a befagyasztott pénzeszközök vagy gazdasági források felszabadítása vagy rendelkezésre bocsátása érdekében intézett azon kérelmeinek lassú kezelése okozott, amelyek célja alapvető napi szükségleteinek fedezése volt – így többek között egy családtag esetében az egészségügyi költségek fizetése, azzal, hogy a felperes nem jelöli meg, hogy az említett családtagot ő tartotta‑e el –, továbbá lakásbiztosításának, adóinak, terheinek, egy vonalas telefon‑előfizetés, továbbá egy új telefon költségeinek fedezése. A károk – bizonyítottságuk esetén – kizárólag a 961/2010 rendelet által megjelölt tagállami illetékes hatóságoknak tudhatók be.

215    Ami harmadszor a lényegében a stresszből, valamint az aggodalom, a megalázottság és a különösen a rokonai felé irányuló bűntudat érzéséből következő, a vitatott jogi aktusok által a felperes részére okozott kárt illeti, elöljáróban pontosítani kell, hogy e kár elkülönül a felperes becsületében és jóhírnevében okozott sérelemből eredő, fent megvizsgált kártól, amely esetében a Törvényszék a fenti 201. pontban 50 000 euró kártérítést ítélt meg számára. Amint az ugyanis a 2014. november 25‑i Safa Nicu Sepahan kontra Tanács ítélet (T‑384/11, EU:T:2014:986) 82. pontjából kitűnik, az utóbbi kár a vitatott intézkedéshez hasonló korlátozó intézkedésekkel előidézett, a megjelölt személynek a nemzetközi közösség által kifogásolhatónak tekintett tevékenységekben való részvétel iránti szándékára vonatkozó helytelenítő értékítéletből és bizalmatlanságból ered.

216    Márpedig a jelen ügyben a vitatott intézkedések által a felperes szociális és családi életének sérelmére vonatkozó állítólagos nem vagyoni kárt illetően meg kell állapítani, hogy az nem a felperes „nemzetközi közösség által kifogásolhatónak tekintett tevékenységekben való részvétel iránti” állítólagos szándékát érintő helytelenítő értékítéletből és bizalmatlanságból ered, hanem lényegében abból, hogy természetes személyként romlott családi, sőt társadalmi életének képe, mivel pénzeszközeinek és gazdasági eszközeinek befagyasztása miatt hirtelen képtelenné vált korábbi életvitelének fenntartására.

217    Márpedig az iratok konkrétan a felperes szociális és családi életének állására vonatkozó elemeinek összességéből kitűnik, hogy a felperes bizonyította a jelen ügyben hivatkozott és megvizsgált kár tényleges és biztos jellegét. Egyébként ugyanezen elemekből kitűnik, hogy az említett kár szükségképpen és közvetlenül a vitatott jogi aktusokból következik. Egyebekben, noha a Tanács nem ismeri el nem vagyoni kár fennállását ebben a tekintetben, beadványaiból, illetve a tárgyaláson általa elmondottakból kitűnik, hogy nem vitatja, hogy a vitatott intézkedések kihatottak a felperes mindennapi életére.

218    A fentiekre tekintettel meg kell állapítani, hogy a jelen ügyben a vitatott jogi aktusok elfogadása és a felperes nevének a rá vonatkozó vitatott listákon való fenntartása olyan nem vagyoni kárt okozott számára, amely nem csupán a gazdasági és pénzügyi érdekeinek érintettségéből eredő vagyoni kártól, hanem a becsületében és jóhírnevében okozott sérelemből eredő nem vagyoni kártól is elkülönül.

219    A felperes részére a jelen ügy körülményei között az említett nem vagyoni kár címén nyújtandó kártérítés összegét illetően, noha a felperes neve felvétele megsemmisítésének főszabály szerint lehetővé kellene tennie számára, hogy teljes körben szabadon használja befagyasztott pénzeszközeit és egyéb gazdasági erőforrásait, ezzel szemben semmilyen módon nem teheti jóvá a jelen esetben vizsgált hatásait a vitatott időszak során kifejtő kárt. Amint ugyanis azt a Bíróság már megállapította, a pénzeszközök befagyasztása, mint olyan, széles hatálya miatt az érintett személyek mind szakmai, mind családi életét felforgatja (lásd: 2013. május 28‑i Abdulrahim kontra Tanács és Bizottság ítélet, C‑239/12 P, EU:C:2013:331, 70. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat). Ennélfogva úgy kell tekinteni, hogy a vitatott jogi aktusok megsemmisítése önmagában nem képezheti az említett kár teljes jóvátételét, és nem alkalmas a biztosított kártérítés összegének mérséklésére sem.

220    Az ily módon a felperes által elszenvedett nem vagyoni kár jellegére és súlyosságára figyelemmel, tekintettel továbbá arra, hogy az ilyen jellegű nem vagyoni kárt nem lehet számszerűsített és számszerűsíthető elemek alapján kiszámítani, azt méltányosságból és jóhiszeműen kell értékelni. E tekintetben megfelelő kártérítésként 500 eurónak megfelelő juttatást kell megállapítani minden olyan hónap után, amely során a felperes neve a vitatott listákon szerepelt. Ily módon, mivel a felperes az említett listákon 2010. júliustól 2013. decemberig, azaz 42 hónapon át szerepelt, 21 000 euró összegű juttatás képezi a felperes által a mindennapi élet nehézségei miatt viselt szenvedés, vagyis lényegében a felperes szociális és családi életének állását érintő sérelemmel kapcsolatos megfelelő kártérítést.

ii)    Az egészségkárosodásból eredő kárról

221    Az egészségkárosodásból eredő kárt illetően a felperes előadja, hogy a vitatott jogi aktusok elfogadását követően antidepresszáns‑kezelést kellett igénybe vennie, és ezzel kapcsolatban a keresetlevél A.11 mellékletében orvosi igazolást nyújt be.

222    A válasz C.8 mellékletében a felperes „szükség esetére” új orvosi igazolást csatol.

223    A felperes egészségkárosodását illetően a Tanács előadja, hogy az esetleges kártérítésnek kézzelfogható bizonyítékokon kell alapulnia. Márpedig a jelen ügyben a felperes nem nyújtott be orvosszakértői véleményt, hanem az első, nem maradandó és visszafordíthatatlan károsodást tartalmazó orvosi igazolás, illetve a válaszban egy második, rendkívül rövid orvosi igazolás benyújtására szorítkozott, amelyek nem teszik lehetővé azon, a felperes egészségére gyakorolt következmények értékelését, amelyeket a vitatott jogi aktusok vonhattak maguk után.

224    Az egészségkárosodásból eredő kárt illetően a felperes kijelenti, hogy antidepresszáns‑kezelést vett igénybe, és e tekintetben a keresetlevél A.11 mellékletében benyújt egy párizsi kórházi pszichiáter által 2010. december 14‑én kiállított orvosi igazolást. Az említett igazolásból kitűnik, hogy a felperesnél ekkor „jelentős szorongásos és depresszív szindrómát” diagnosztizáltak, amely rendkívül rendszeres gyógyszeres és pszichiátriai kezelést tett szükségessé. Ugyanezen orvos szerint 2010. július végén a felperes egészségi állapota jelentősen megromlott.

225    Kétségtelen, hogy a felperes által benyújtott orvosi igazolás önmagában alkalmas azon állításának alátámasztására, amely szerint a vitatott jogi aktusok elfogadását követően antidepresszáns‑kezelést kellett igénybe vennie. Az említett igazolás utolsó bekezdéséből ugyanakkor hallgatólagosan kitűnik, hogy annak kiállítására kizárólag a felperes által szolgáltatott információk alapján került sor. A szóban forgó orvosi igazolásból nem tűnik ki, hogy az orvos diagnózisa a felperes korábbi orvosi vizsgálatain, illetve egy vagy több olyan orvos jelentésein és vizsgálatain alapul, akik a felperest korábban megvizsgálták. Egyekben rá kell mutatni, hogy – amint azt az említett orvos is igazolja – ez az orvos csak 2010. szeptemberben, vagyis a vitatott jogi aktusok elfogadását követően két hónappal kezdett el foglalkozni a felperessel. E körülmények között egészségi állapota vitatott intézkedések elfogadásakor bekövetkezett romlásának bizonyítása érdekében a felperesnek legalább olyan dokumentumokat kell volna átadnia az említett orvos részére, amelyek lehetővé teszik az utóbbi számára, hogy értékelje általános egészségi, illetve akár pszichiátriai állapotát az említett jogi aktusok elfogadását megelőzően. Márpedig az ügy iratainak egyik eleme sem teszi lehetővé annak megállapítását, hogy ilyen átadásra sor került. Egyébként meg kell állapítani, hogy a felperes semmilyen azt alátámasztó dokumentumot sem nyújt be, hogy az orvosi igazolás kiállításának időpontját megelőzően részére antidepresszáns‑kezelést írtak elő.

226    A válasz szakaszában a válasz C.8 mellékletében benyújtott orvosi igazolást illetően rá kell mutatni, hogy az 2016. január 12‑én kelt, és azt pszichiáter állította ki. Ami e dokumentum elfogadhatóságát illeti, kétségtelen, hogy csak azt lehet megállapítani, hogy a felperes semmilyen más módon nem igazolja ezen új igazolásnak a válasz szakaszában történő benyújtását, csak a szokásos „szükség esetére” megfogalmazással. Ugyanakkor az egészségkárosodásból eredő kárt illetően teljes mértékben lehetséges, sőt elégséges lett volna, ha a jelen ügyben a felperes kijelentette volna, hogy szeretné bemutati egészségi állapotának az első, 2010‑ben kiállított orvosi igazolás óta bekövetkező alakulását. Mindenesetre még az ügy iratai ezen eleme elfogadhatónak minősítése esetén sem állapítható meg a felperes egészségi állapotának különös alakulása az említett igazolás tanulmányozása alapján; az legfeljebb azt tanúsítja, hogy a felperes kezelést igénylő szorongásos és depresszív szindrómában szenved.

227    Ily módon, bár a felperes által benyújtott orvosi igazolások alapján megállapítható, hogy 2010‑ben és 2016‑ban voltak bizonyos egészségügyi problémái, azok nem tartalmaznak olyan körülményt, amely arra utalna, hogy e problémák a vitatott jogi aktusokhoz kapcsolódnának. Ennélfogva nem alkalmasak az okozati összefüggés fennállásának bizonyítására, így tehát a felperes egészségkárosodásból eredő kárának megtérítésére irányuló kérelmet el kell utasítani (lásd analógia útján: 2007. szeptember 12‑i Combescot kontra Bizottság ítélet, T‑250/04, EU:T:2007:262, 100. pont).

228    A fenti megfontolásokból következik, hogy a felperes nem bizonyítja sem az egészségkárosodásából eredő kár tényleges és biztos jellegét, sem az okozati összefüggés fennállását. Ennélfogva az e kár megtérítésére irányuló kérelmet mint megalapozatlant kell elutasítani.

229    A fenti 201., 220. és 228. pontban levont következtetésekre figyelemmel részlegesen helyt kell adni a felperes által hivatkozott nem vagyoni kár megtérítésére irányuló kérelemnek. A Törvényszék – a felperest ért nem vagyoni kárt méltányosságból és jóhiszeműen értékelve – úgy véli, hogy 71 000 euró összeg megítélése megfelelő kártérítésnek minősül.

230    Következésképpen helyt kell adni a jelen kártérítési keresetnek, és ennek alapján 71 000 euró kártérítést kell megítélni a felperes javára az általa elszenvedett nem vagyon kár után. A vagyoni kár megtérítése iránti keresetét ugyanakkor el kell utasítani.

 IV. A költségekről

231    Eljárási szabályzata 134. cikkének (2) bekezdése értelmében több pervesztes fél esetén a Törvényszék határoz a költségek megosztásáról.

232    A jelen ügyben a Tanács részlegesen pervesztes lett a felperes nem vagyoni kárának megtérítése iránti kérelmét illetően, míg a felperes pervesztes lett a vagyoni kár megtérítése iránti kérelmét illetően. E körülmények között úgy kell határozni, hogy a felek maguk viselik saját költségeiket.

233    Az eljárás szabályzat 138. cikkének (1) bekezdése alapján az eljárásba beavatkozó intézmények maguk viselik saját költségeiket. Következésképpen a Bizottság maga viseli saját költségeit.

A fenti indokok alapján

A TÖRVÉNYSZÉK (első tanács)

a következőképpen határozott:

1)      A Törvényszék kötelezi az Európai Unió Tanácsát, hogy az elszenvedett nem vagyoni kár címén fizessen meg Fereydoun Mahmoudian részére 71 000 euró összegű kártérítést.

2)      A Törvényszék a keresetet az ezt meghaladó részében elutasítja.

3)      Fereydoun Mahmoudian, a Tanács és az Európai Bizottság maga viseli saját költségeit.

Kihirdetve Luxembourgban, a 2019. július 2‑i nyilvános ülésen.

Aláírások


Tartalomjegyzék


I. A jogvita előzményei

II. Az eljárás és a felek kérelmei

III. A jogkérdésről

A. A Törvényszék hatásköréről

B. Az ügy érdeméről

1. Az állítólagos jogellenességről

2. Az állítólagos kárról, valamint a felrótt magatartás jogellenessége és az e kár közötti okozati összefüggésről

a) Az állítólagos vagyoni kárról és az okozati összefüggés fennállásáról

1) A felperes pénzügyi eszközei dinamikus kezelésének hiányához kapcsolódó veszteségről

2) Az ingatlan vagyontárgyak kezeléséből eredő nyereség elvesztéséről

3) Az európai társaságokban keletkezett veszteségekről

i) A Senteg és Decom társaságokban keletkezett veszteségekről

ii) A Codefával kapcsolatos veszteségek

4) A felperes pénzeszközei befagyasztásának részleges megszüntetése, majd a lefoglalt bankszámlák felszabadítása céljából felmerült jogi költségekről

b) Az állítólagos nem vagyoni kárról és az okozati összefüggés fennállásáról

1) A becsület és a jóhírnév megsértéséről

2) A mindennapi élet nehézségeihez és az egészségkárosodáshoz kapcsolódó kárról

i) A mindennapi élet nehézségei miatt viselt szenvedésből eredő kárról

ii) Az egészségkárosodásból eredő kárról

IV. A költségekről


*      Az eljárás nyelve: francia.