AZ ELSŐFOKÚ BÍRÓSÁG ÍTÉLETE (kibővített ötödik tanács)

2003. november 27.(*)

„Állami támogatások – Működési hitelek – Elfogadhatóság – Keresetindítási határidő – Megerősítő aktus – Megsemmisítés iránti kereset – Létező támogatás vagy új támogatás – A »tempus regit actum« elve – Exporttámogatás – Működési támogatás – Ésszerű határidő”

A T‑190/00. sz. ügyben,

a Regione Siciliana (képviseli: F. Quadri avvocato dello Stato, kézbesítési cím: Luxembourg)

felperesnek

az Európai Közösségek Bizottsága (képviselik: V. Di Bucci és D. Triantafyllou, meghatalmazotti minőségben, kézbesítési cím: Luxembourg)

alperes ellen

az Olaszország által az EK‑Szerződés I. Mellékletében meghatározott termékek termelése, feldolgozása és forgalmazása elősegítése érdekében létrehozott állami támogatásokra (1995. szeptember 27‑i 68. sz. szicíliai regionális törvény) vonatkozó, 1999. december 22‑i 2000/319/EK bizottsági határozat (HL 2000. L 110., 17. o.) megsemmisítése iránt benyújtott keresete tárgyában, annyiban, amennyiben e határozat az 1995. szeptember 27‑i 68. sz. szicíliai regionális törvény 6. cikkében a mezőgazdasági vagy halászati ágazatban tevékenységet végző vállalkozások részére létrehozott állami támogatásokat a közös piaccal összeegyeztethetetlennek nyilvánítja, továbbá Olaszországot kötelezi a támogatási program végrehajtásának mellőzésére és az említett támogatások megszüntetésére,

AZ EURÓPAI KÖZÖSSÉGEK ELSŐFOKÚ BÍRÓSÁGA
(kibővített ötödik tanács),

tagjai: R. García‑Valdecasas elnök, P. Lindh, J. D. Cooke, A. W. H. Meij és H. Legal bírák,

hivatalvezető: J. Palacio González főtanácsos,

tekintettel az írásbeli szakaszra és a 2003. május 15‑i tárgyalásra,

meghozta a következő

Ítéletet

 Jogi háttér

1        Az EK‑Szerződés 93. cikke (1) bekezdésének (jelenleg az EK 88. cikk (1) bekezdése) alapján – amely előírja, hogy a Bizottság javaslatot tesz a tagállamoknak az e tagállamokban létező támogatási programokkal kapcsolatosan a közös piac fokozatos fejlődése vagy működése által megkövetelt megfelelő intézkedések meghozatalára – a Bizottság 1996. február 16‑án közzétette a kedvezményes kamatozású mezőgazdasági rövid távú hitelekkel kapcsolatos állami támogatásokra vonatkozó közleményt, amelyben meghatározta a működési hiteleknek a Szerződés állami támogatásokra alkalmazandó szabályaival való összeeegyeztethetőség kritériumait (HL C 44., 2. o., a továbbiakban: a működési hitelekről szóló közlemény).

2        A Bizottság 1997. július 4‑én értesítette a tagállamokat, hogy miután bizonyos értelmezési problémák merültek fel, a működési hitelekről szóló közlemény alkalmazásának felfüggesztéséről határozott. 1997. december 19‑i levelében a Bizottság arról értesítette a tagállamokat, hogy a felfüggesztés 1998. június 30‑án ér véget, és ettől az időponttól a közlemény a fenti levélben meghatározott értelmezésnek megfelelően alkalmazandó.

3        A működési hitelekről szóló közleményt megelőzően követett bizottsági gyakorlatra a Bizottság egy „A versenypolitika a mezőgazdaság terén” (Zöld Európa – A közösségi mezőgazdasági politika hírei, 22. sz., az Európai Közösségek Hivatalos Kiadványainak Hivatala, Luxembourg, 1987., 12. o.) című dokumentumában hivatkozik:

„Általánosságban a működési hitelek terén nyújtott állami támogatások tekintetében a Bizottság egy későbbi szakaszban kíván állást foglalni. Mindemellett a kedvezményes kamatozású működési hitelek formájában nyújtott támogatások a közös piaccal összeegyeztethetetlennek minősülnek, amennyiben azokat a tagállamok:

–        -       –       a mezőgazdasági termelési évnél (12 hónap) hosszabb időre

–        csupán egyetlen termékre és egyetlen tevékenységre (például bortárolás, szarvasmarha-vásárlás stb.)

–        nyújtják.

Ezen álláspontot az a tény indokolja, hogy a mezőgazdasági termelés a termelési ciklusoknak köszönhető sajátosságai miatt sajátos finanszírozási szükségleteket eredményez.”

4        Ennek kapcsán a tizenhetedik Jelentés a versenypolitikáról (az Európai Közösségek Hivatalos Kiadványainak Hivatala, Luxembourg, 1988.) 259. pontja kifejti, hogy a fent hivatkozott szöveg a Bizottság által a mezőgazdaság terén alkalmazott versenyszabályok alkalmazásakor követett általános irányelveket írja le.

5        Erre a gyakorlatra hivatkozik a Bizottság továbbá a működési hitelekről szóló közleményben, amely – mielőtt meghatározná a jövőre nézve alkalmazandó új szabályokat – megállapítja, hogy a Bizottság több éve azt a konzekvens politikát követi, hogy nem ellenzi a mezőgazdasági ágazat részére a kedvezményes kamatozású rövid távú hitelek formájában nyújtott állami támogatásokat, és „[c]supán a következő feltételeket szabja a Bizottság ezen támogatásokkal szemben: a kölcsön időtartama legfeljebb egy év, és a kölcsönnyújtás nem korlátozódhat sem egyetlen termékre, sem egyetlen tevékenységre”, ám kiemeli, hogy „a támogatási intenzitásra nézve nincs korlátozás, és [hogy] a személyes kedvezményezettek tekintetében nincs akadálya annak, hogy a kedvezményes kamatozású hitelt minden évben megújítsák” (a működési hitelekről szóló közlemény ötödik bekezdése).

6        Az „újnak” minősülő támogatások tekintetében az EK‑Szerződés 93. cikkének (3) bekezdése (jelenleg az EK 88. cikk (3) bekezdése) a következőképpen rendelkezik:

„A Bizottságot az észrevételei megtételéhez szükséges időben tájékoztatni kell minden támogatás nyújtására és módosítására irányuló szándékról. Ha a Bizottság úgy ítéli meg, hogy ez a szándék a 92. cikk [jelenleg EK 87. cikk] értelmében nem egyeztethető össze a közös piaccal, haladéktalanul megindítja a (2) bekezdés szerinti eljárást. Amíg ebben az eljárásban végső határozat nem születik, az érintett tagállam a tervezett intézkedéseket nem hajthatja végre.”

7        Az EK‑Szerződés 93. cikkét az EK‑Szerződés 93. cikkének alkalmazására vonatkozó részletes szabályok megállapításáról szóló, 1999. március 22‑i 659/1999/EK tanácsi rendelet (HL L 83., 1. o.; magyar nyelvű különkiadás 8. fejezet, 1. kötet, 339. o.) pontosította, amely 1999. április 16‑án lépett hatályba.

 Az eljárás előzményei

 A – Az 1991. május 23‑i 32. sz. olasz regionális törvény 48. cikke által létrehozott támogatási program és annak Bizottság általi vizsgálata

8        Az olasz kormány 1991. június 10‑i levelében az EK‑Szerződés 93. cikke (3) bekezdésének (jelenleg az EK 88. cikk (3) bekezdése) értelmében tájékoztatta a Bizottságot, hogy a szicíliai régió az 1991. május 23‑i 32. sz. olasz regionális törvény (a továbbiakban: 32/91 regionális törvény) keretében a mezőgazdasági ágazatban történő beavatkozásokra vonatkozó támogatási programot hozott létre.

9        A 32/91 regionális törvény 48. cikke az 1991‑től 1993‑ig tartó időszakra az olyan, Szicíliában székhellyel rendelkező és tevékenységet végző gazdasági szereplők által felvett, egy évnél rövidebb futamidejű, pénzintézeteknek vagy bankoknak visszafizetendő kölcsönök kamattámogatását írta elő, amelyek forgalmának legalább 70%‑a citrusfélék, egyéb gyümölcsök, illetve zöldségek e régión kívüli eladásából származott. E rendelkezések a következők:

„(1)      A mezőgazdaságért és erdőkért felelős regionális megbízott jogosult az 1991/1993. évre az olyan, Szicíliában székhellyel rendelkező és tevékenységet végző gazdasági szereplők által felvett egy évnél rövidebb futamidejű, pénzintézeteknek vagy bankoknak visszafizetendő kölcsönök kamattámogatásáról határozni, amelyek forgalmának legalább 70%‑a citrusfélék, egyéb gyümölcsök, illetve zöldségek e régión kívüli eladásából származik.

(2)      A gazdasági szereplők által fizetendő kamatok mértéke megegyezik az 1986. március 25‑i 13. sz. regionális törvény 4. cikke (2) bekezdésének első albekezdésében meghatározott mértékkel.

(3)      Az 1990/1991‑es gazdasági évet kivéve akkor nyújtható kedvezményes kamatozású kölcsön, ha az eladott termékek legalább 51%‑át mezőgazdasági szövetkezetektől és azok tagjaitól, illetve a mezőgazdasági termelők szakmaközi megállapodások alapján elismert egyesületétől vették.

(4)      Az 1986. március 25‑i 13. sz. regionális törvény 18. cikke negyedik albekezdésének megfelelően évenként megállapított felső határral arányosan meghatározott kedvezményes kölcsön összege semmi esetre sem haladhatja meg a legutolsó három év áfabevallásaiban szereplő forgalma átlagának 50%‑át.

(5)      A támogatásból részesülő gazdasági szereplők kötelesek az alkalmazotti állományt fenntartani és a kollektív munkaszerződéseket betartani. Amennyiben megállapításra kerül, hogy a kedvezményezett nem tartja be e kötelezettségeit, a mezőgazdaságért és erdőkért felelős regionális megbízott intézkedik a kérdéses támogatás visszavonásáról és a kifizetett, törvényi alapkamattal növelt összegek visszatéríttetéséről.

(6)      A jelen cikk végrehajtása érdekében 30 000 millió líra – ebből az 1991‑es pénzügyi év tekintetében 10 000 millió líra – kiadás engedélyezett az 1991–1993‑as időszak tekintetében.

(7)      A jelen cikkben engedélyezett kiadások 70%‑át a citrusfélék ágazatára kell fordítani.”

10      A Bizottság 1992. december 14‑i levelében a 32/91 regionális törvény 48. cikkének kapcsán értesítette az olasz kormányt, hogy „a Bizottság nem ellenzi a kedvezményes kamatozású működési hitelek formájában nyújtott támogatások nyújtását, ám fenntartja a jogot álláspontjának egy későbbi időpontban való felülvizsgálatára az EK‑Szerződés 93. cikke (1) bekezdésének megfelelően”.

 B – A 32/91 regionális törvény 48. cikke, az 1995. november 7‑i 81. sz. regionális törvény 7. cikke és az 1996. május 18‑i 33. sz. regionális törvény 20. cikke által végrehajtott támogatási program refinanszírozása, valamint e refinanszírozás Bizottság általi vizsgálata

11      Az olasz kormány 1995. december 6‑i levelében az EK‑Szerződés 93. cikkének (3) bekezdése (jelenleg az EK 88. cikk (3) bekezdése) értelmében tájékoztatta a Bizottságot, hogy a mezőgazdasági ágazatban történő különböző beavatkozásokról szóló, 1995. november 7‑i 81. sz. olasz regionális törvény (a továbbiakban: 81/95 regionális törvény) keretében a szicíliai régió támogatási programot hozott létre. E törvény 7. cikke engedélyezte a 32/91 regionális törvény 48. cikke által az 1992/1993‑as mezőgazdasági termelési évre létrehozott támogatási program refinanszírozását az 1995‑ös pénzügyi év tekintetében:

„Az 1991. május 23‑i 32. sz. regionális törvény 48. cikkében meghatározott célkitűzésekre 2 000 millió líra kiadás engedélyezett az 1992/1993‑as [mezőgazdasági termelési] év tekintetében az 1995‑ös pénzügyi évre.”

12      Az olasz kormány 1996. május 2‑i levelében megküldte a Bizottságnak az 1996. május 18‑i 33. sz. regionális törvény (a továbbiakban: 33/96 regionális törvény) 20. cikkének szövegét, amely a 81/95 regionális törvény 7. cikkére hivatkozott, és engedélyezte a 32/91 regionális törvény 48. cikke által az 1992/1993‑as mezőgazdasági termelési év tekintetében létrehozott támogatási program 1996‑os pénzügyi évben való refinanszírozását:

„Az 1991. május 23‑i 32. sz. regionális törvény 48. cikkében meghatározott célkitűzésekre az 1995. november 7‑i 81. sz. törvény 7. cikkében meghatározott összegen felül 2 000 millió líra kiadás engedélyezett az 1992/1993‑as mezőgazdasági termelési év tekintetében az 1996‑os pénzügyi évre.”

13      A Bizottság 1997. január 23‑i levelében arról tájékoztatta az olasz kormányt, hogy nem emel kifogást a 32/91 regionális törvény 48. cikkében az 1992/1993‑as mezőgazdasági termelési évre vonatkozóan meghatározott refinanszírozás tekintetében alkalmazandó fent hivatkozott rendelkezésekkel szemben. E levél az alábbiakat fejti ki különösen:

„A Bizottság úgy határozott, hogy nem emel kifogást a 81/95 regionális törvény 7. cikkében és a 33/96 regionális törvény 20. cikkében meghatározott támogatások ellen. E határozat elfogadásával a Bizottság tudomást vett arról a tényről, hogy az ezen intézkedésre szánt összegek az 1992/1993‑as mezőgazdasági termelési évre vonatkoznak, és hogy egy létező támogatási intézkedésre vonatkozó késedelmes kifizetésről van szó (N 377/91. sz. támogatás).

Ennélfogva a 81/95 regionális törvény 7. cikkében és a 33/95 regionális törvény 20. cikkében meghatározott finanszírozást a 32/91 regionális törvény 48. cikke tekintetében a Bizottság továbbra is kedvezően bírálja el.”

 C – Az 1995. szeptember 27‑i 68. sz. regionális törvény 6. cikke által létrehozott támogatási program és annak Bizottság általi vizsgálata

14      Az olasz kormány 1995. augusztus 8‑i levelében az EK‑Szerződés 93. cikkének (3) bekezdése (jelenleg az EK 88. cikk (3) bekezdése) értelmében tájékoztatta a Bizottságot a szicíliai régió által regionális törvénytervezet keretében létrehozandó támogatási programról, amely törvénytervezet azután 1995. szeptember 27‑én 68. sz. regionális törvényként került elfogadásra (a továbbiakban: 68/95 törvény).

15      A 68/95 regionális törvény 6. cikke a mezőgazdasági vagy halászati ágazatban tevékenységet végző vállalkozások részére nyújtandó támogatási programot hozott létre, amelynek fő rendelkezései a következők:

„(1)      Az együttműködési, kereskedelmi, kézművességért és halászatért felelős regionális megbízott az 1995/1997. évben jogosult az 1993/1994., az 1994/1995. és az 1995/1996‑os mezőgazdasági termelési év tekintetében az olyan, Szicíliában székhellyel rendelkező és tevékenységet végző gazdasági szereplők által felvett egy évnél rövidebb futamidejű, pénzintézeteknek vagy bankoknak visszafizetendő kölcsönök kamattámogatásáról határozni, amelyek forgalmának legalább 70%‑a citrusfélék, egyéb gyümölcsök, illetve zöldségek e régión kívüli eladásából származik.

(2)      A gazdasági szereplők által fizetendő kamatok mértéke megegyezik az 1986. március 25‑i 13. sz. regionális törvény 4. cikke (2) bekezdésének első albekezdésében meghatározott mértékkel.

(3)      Az 1986. március 25‑i 13. sz. regionális törvény 18. cikke (1) bekezdése első és második albekezdésének megfelelően évenként egyformán megállapított felső határral arányosan meghatározott kedvezményes kölcsön összege semmi esetre sem haladhatja meg a legutolsó három év áfabevallásokban szereplő forgalma átlagának 50%‑át.”

(4)      A támogatásból részesülő gazdasági szereplők kötelesek az alkalmazotti állományt fenntartani és a kollektív munkaszerződéseket betartani. Amennyiben megállapításra kerül, hogy a kedvezményezett nem tartja be e kötelezettségeit, az együttműködési, kereskedelmi, kézművességért és halászatért felelős regionális megbízott intézkedik a nyújtott támogatás visszavonásáról és a kifizetett, törvényi alapkamattal növelt összegek visszatéríttetéséről.

(5)      A jelen cikkben engedélyezett kiadások 70%‑át a citrusfélék ágazatára kell fordítani.

(6)      A jelen cikk végrehajtása érdekében 15 000 millió líra – ebből az 1995‑ös pénzügyi év tekintetében 2 000 millió líra, az 1996‑os év tekintetében 7 000 millió líra, az 1997‑os év tekintetében pedig 6 000 millió líra – kiadás engedélyezett az 1995/1997‑es időszak tekintetében.

(7)      Az 1995‑ös pénzügyi év tekintetében felhasználható 2 000 millió líra összeget a [szicíliai] régió ugyanezen év költségvetésének 21257. sz. költségvetési címe alatt rendelkezésre álló eszközök fedezik. Az 1996‑os és 1997‑es pénzügyi év tekintetében felhasználható fennmaradó 13 000 millió lírát a [szicíliai] régió többéves költségvetésének 2001. tétele irányozza elő.”

16      A Bizottság 1998. február 13‑i levelében azon döntéséről tájékoztatta Olaszországot, hogy a 68/95 regionális törvényben meghatározott mezőgazdasági, halászati és vízgazdálkodási ágazatnak nyújtandó támogatások tekintetében megindítja az EK‑Szerződés 93. cikkének (2) bekezdésében (jelenleg az EK 88. cikk (2) bekezdése) meghatározott eljárást. Ez a határozat az Európai Közösségek Hivatalos Lapjában 1998. március 21‑én került közzétételre (HL C 86., 3. o.), továbbá a Bizottság felhívta az érintetteket, hogy tegyék meg a kérdéses támogatásokkal kapcsolatos észrevételeiket.

17      A fent hivatkozott eljárás megindításának indokolásaként a Bizottság a 6. cikket érintő részben kifejtette, hogy kétségei támadtak a tekintetben, hogy a kérdéses támogatások ténylegesen működési hiteleknek tekinthetők‑e („a mezőgazdasági termelési évre adott hitel” értelemben), mivel úgy tűnik, hogy e hitelek inkább az exporttámogatások meghatározásának feleltek meg, mivel olyan vállalkozások részesültek belőlük, amelyek exporttal foglalkoztak, és a hitelek az adott vállalkozások azon forgalmának nagysága alapján kerültek kiszámításra (a hitel összege nem haladhatta meg a forgalom 50%‑át), amely nagy részben az exportbevételeikből származott (lásd az EK 88. cikk (2) bekezdése alapján indított eljárásról szóló határozat (2.7) preambulumbekezdését).

18      Az olasz hatóságok 1998. június 30‑i levelükben küldték meg észrevételeiket a Bizottságnak. Más érintett nem nyújtott be észrevételeket. A Bizottság szolgálatai 1998. november 10‑i telexükben információkiegészítést kértek a 68/95 regionális törvény 6. cikkével kapcsolatban. Az olasz hatóságok 1998. november 19‑i levelükben küldték meg a fent hivatkozott törvény 6. cikkével kapcsolatos kiegészítő észrevételeiket a Bizottság szolgálatainak.

19      A Bizottság 1999. december 22‑én meghozta a 2000/319/EK határozatot, amely többek között kimondja, hogy a 68/95 regionális törvény 6. cikkében a mezőgazdasági és halászati ágazatban tevékenységet végző vállalkozások számára létrehozott állami támogatások összeegyeztethetetlenek a közös piaccal, és hogy a hivatkozott támogatásokat Olaszország nem alkalmazhatja, illetve köteles azokat megszüntetni (a továbbiakban: megtámadott határozat). E határozat 2000. május 6‑án került közzétételre az Európai Közösségek Hivatalos Lapjában (HL L 110., 17. o.)

 Az eljárás és a felek kérelmei

20      Az Elsőfokú Bíróság Hivatalához 2000. július 20‑án érkezett keresetlevelével a felperes benyújtotta a jelen keresetet.

21      A felperes azt kéri, hogy az Elsőfokú Bíróság:

–        semmisítse meg a megtámadott határozatot annyiban, amennyiben az kimondja, hogy a 68/95 regionális törvény 6. cikkében a mezőgazdasági és halászati ágazatban tevékenységet végző vállalkozások számára létrehozott állami támogatások összeegyeztethetetlenek a közös piaccal, és hogy a hivatkozott támogatásokat Olaszország nem alkalmazhatja, illetve köteles azokat megszüntetni;

–        kötelezze a Bizottságot a költségek viselésére.

22      A Bizottság azt kéri, hogy az Elsőfokú Bíróság:

–        utasítsa el a keresetet mint elfogadhatatlant, vagy ennek hiányában mint megalapozatlant;

–        kötelezze a felperest a költségek viselésére.

23      Az előadó bíró jelentése alapján az Elsőfokú Bíróság (kibővített ötödik tanács) úgy döntött, megnyitja a szóbeli szakaszt.

24      Az Elsőfokú Bíróság szabályszerűen beidézte a feleket a 2003. május 15‑i tárgyalásra, amelyen a felperes nem jelent meg. Az Elsőfokú Bíróság a tárgyaláson meghallgatta a Bizottság szóbeli előadásait és az Elsőfokú Bíróság tárgyaláson feltett szóbeli kérdéseire adott válaszait.

 Az elfogadhatóságról

 A felek érvei

25      Miután a Bizottság emlékeztetett arra, hogy az EK 230. cikk ötödik bekezdésének értelmében a megsemmisítés iránti keresetet az adott közösségi intézmény által elfogadott aktus kihirdetésétől vagy a felperessel történő közlésétől, illetve ennek hiányában attól a naptól számított két hónapon belül kell megindítani, amikor arról a felperes tudomást szerzett, felhívja az Elsőfokú Bíróság figyelmét arra a tényre – miközben nem emel hivatalosan elfogadhatatlansági kifogást –, hogy a jelen ügyben a felperes az aktus közzétételétől számított két hónapon belül indított keresetet, miközben a határozat szövege már hónapok óta rendelkezésére állt.

26      Mindazonáltal a Bizottság emlékeztet azon ítélkezési gyakorlatra, miszerint amikor az aktusok – mint a jelen esetben is – az Európai Közösségek Hivatalos Lapjában kerülnek kihirdetésre, a keresetindításra nyitva álló határidő a kihirdetés napján kezdődik (a Bíróság C‑122/95. sz., Németország kontra Tanács ügyben 1998. március 10‑én hozott ítéletének [EBHT 1998., I‑973. o.] 34–39. pontja). Mindeközben megjegyzi, hogy a régiók által benyújtott azon keresetek esetén, amelyeket az Elsőfokú Bíróság mostanáig megvizsgált, a keresetlevelet a határozatról való értesítéstől (az Elsőfokú Bíróság T‑214/95. sz., Vlaams Gewest kontra Bizottság ügyben 1998. április 30‑án hozott ítéletének [EBHT 1998., II‑717. o.] 17. és 19. pontja), vagy attól a naptól számított két hónapon belül nyújtották be, amikor arról a felperes értesült (az Elsőfokú Bíróság T‑288/97. sz., Regione autonoma Friuli‑Venezia Giulia kontra Bizottság ügyben 1999. június 15‑én hozott ítéletének [EBHT 1999., II‑1871. o.] 5. és 7. pontja).

27      E körülmények között a Bizottság úgy véli, hogy a régiók helyzete a támogatásokat nyújtó tagállamokéhoz hasonlítható, mivel az állandó ítélkezési gyakorlat értelmében a kérdéses tagállam gyorsan tájékoztatja a régiókat az őket érintő határozatokról. Meg kell jegyezni emellett, hogy ugyan a régiók szűken értelmezve e határozatoknak nem címzettjei, az értesítés időpontja pedig nem tekinthető meghatározónak, a Bizottság mégis azt javasolja esetükben, hogy a Bíróság és az Elsőfokú Bíróság azon időpontot vegye figyelembe, amikor a régiók ténylegesen tudomást szereztek a határozatról a keresetindítás határidejének dies a quo meghatározása érdekében.

28      A felperes kifogásolja ezen érvelést, megjegyezve, hogy az EK 230. cikk ötödik bekezdéséből kitűnik, hogy a felperes tudomásszerzése az aktus kihirdetésének napjához vagy a felperessel történő közlésének napjához képest csupán kiegészítő jelleggel lehet a keresetindítás határideje kezdőnapjának tekinteni. Vagyis, amennyiben a kérdéses határozatot nem közlik a felperessel, a keresetindításra nyitva álló határidő megkezdése tekintetében egyetlen figyelembe vehető időpont a megtámadott határozat Hivatalos Lapban való közzétételének napja.

 Az Elsőfokú Bíróság álláspontja

29      Az EK 230. cikk ötödik bekezdésének értelmében a megsemmisítés iránti keresetet az aktus kihirdetésétől vagy a felperessel történő közlésétől, illetve ennek hiányában attól a naptól számított két hónapon belül kell megindítani, amikor arról a felperes tudomást szerzett.

30      E rendelkezés szövegéből az következik, hogy a tudomásszerzés napja a keresetindítási határidő kezdő napjaként kiegészítő jellegű a jogi aktus kihirdetése vagy közlése napjához képest (a fent hivatkozott Németország kontra Tanács ügyben hozott ítélet 35. pontja; az Elsőfokú Bíróság T‑11/95. sz., BP Chemicals kontra Bizottság ügyben 1998. szeptember 15‑én hozott ítéletének [EBHT 1998., II‑3235. o.] 47. pontja; a T‑123/97. sz., Salomon kontra Bizottság ügyben 1999. október 6‑án hozott ítéletének [EBHT 1999., II‑2925. o.] 42. pontja és a T‑296/97. sz., Alitalia kontra Bizottság ügyben 2000. december 12‑én hozott ítéletének [EBHT 2000., II‑3871. o.] 61. pontja).

31      A jelen ügyben a Bizottság nem közölte a megtámadott határozatot a felperessel, csupán az Olasz Köztársasággal. Mivel a megtámadott határozatot az Európai Közösségek Hivatalos Lapja 2000. május 6‑án tett közzé, ettől az időponttól kezdődik a felperes részére nyitva álló keresetindítási határidő, és nem attól az időponttól, amikor e határozatról tudomást szerezhetett.

32      E tekintetben a Bizottság nem hivatkozhat érvényesen a fent hivatkozott Vlaams Gewest kontra Bizottság ügyben és a Regione autonoma Friuli‑Venezia Giulia kontra Bizottság ügyben hozott ítéletre elmélete alátámasztására. Egyrészt az első ügyben a flamand régió a megtámadott határozat Hivatalos Lapban történt közzétételétől (1995. november 9.) számított két hónapon belül (1995. november 27.) nyújtotta be keresetét. Másrészt az Elsőfokú Bíróság egyik ügyben sem állapította meg, hogy amennyiben az adott régió a határozat közzétételét megelőzően szerzett tudomást arról, nem élhetett a közzétételtől számított két hónapos keresetindítási határidővel.

33      Következésképpen a felperes a megengedett határidőn belül nyújtotta be keresetét, és ennélfogva a kereset elfogadható.

 Az ügy érdeméről

34      A felperes négy jogalapot hoz fel keresete alátámasztására. Az első jogalap az EK 88. cikk (1) bekezdésének, a bizalomvédelem és a jogbiztonság elvének megsértésére, a lényeges eljárási szabályok megsértésére és az EK 253. cikk megsértésére vonatkozik; a második jogalap a tempus regit actum elvének megsértésére és hatalommal való visszaélésre vonatkozik; a harmadik jogalap az EK 87. cikk megsértésére, hatalommal való visszaélésre, valamint az EK 253. cikk indokolás elmulasztása miatti megsértésére vonatkozik; a negyedik jogalap a lényeges eljárási szabályok megsértésére, valamint az EK 87. cikkben előírt eljárások befejezésére vonatkozó ésszerű határidők be nem tartására vonatkozik.

 Az első, az EK 88. cikk (1) bekezdésének, a bizalomvédelem és a jogbiztonság elvének megsértésére, a lényeges eljárási szabályok megsértésére, valamint az EK 253. cikk indokolás elmulasztása miatti megsértésére vonatkozó jogalapról

 Az elfogadhatóságról

–       A felek érvei

35      A Bizottság arra hivatkozik, hogy a felperes által az első jogalapban a támogatási intézkedés minősítésére vonatkozóan – vagyis hogy nem új, hanem már létező támogatásról van szó – felhozott kifogások elfogadhatatlanok, mivel e minősítés az EK 88. cikk (2) bekezdésében előírt hivatalos vizsgálati eljárás megindítására vonatkozó határozatból származik, amelyet a felperes nem támadott meg, és amely így jogerőre emelkedett; a támogatást újnak minősítő megtámadott határozat csupán megerősítette a hivatalos vizsgálati eljárás megindításáról szóló határozatot. Következésképpen a Bizottság fenntartja, hogy a fenti minősítést a felperes a hivatalos vizsgálati eljárás megindításáról szóló határozattal szembeni keresettel támadhatta volna meg és kellett volna megtámadnia, és ezért e minősítés nem támadható meg a végleges határozattal szembeni keresettel.

36      Ezzel kapcsolatban a Bizottság hangsúlyozza, hogy a Bíróság ítélkezési gyakorlata szerint a hivatalos vizsgálati eljárás megindításáról szóló határozat végleges joghatásokat vált ki, mivel a kérdéses támogatásokat a közös piaccal összeegyeztethetőnek nyilvánító végleges bizottsági határozat nem teheti utólagosan szabályossá azon végrehajtási aktusokat, amelyeket a Bizottság az EK 88. cikk (3) bekezdésének utolsó mondatában foglalt tilalom figyelmen kívül hagyásával hozott meg (a Bíróság C‑312/90. sz., Spanyolország kontra Bizottság ügyben 1992. június 30‑án hozott ítéletének [EBHT 1992., I‑4117. o.] 20. és 23. pontja, a továbbiakban: Cenemesa-ítélet, valamint a C‑47/91. sz., Olaszország kontra Bizottság ügyben 1992. június 30‑án hozott ítéletének [EBHT 1992., I‑4145. o.] 26. és 29. pontja, a továbbiakban: az 1992. június 30‑i Italgrani-ítélet).

37      A Bizottság különösen emlékeztet arra, hogy a támogatások minősítésével kapcsolatos előzetes kérdés határozza meg az alkalmazandó eljárást, valamint a végleges határozat hatályát és joghatásait. Az EK 88. cikk (3) bekezdésének második mondata, valamint a 659/1999 rendelet 4., 6. és 13. cikke értelmében, ha a Bizottság úgy ítéli meg, hogy egy támogatás létrehozását vagy módosítását célzó program nem egyeztethető össze a közös piaccal, haladéktalanul megindítja az EK 88. cikk (2) bekezdése szerinti hivatalos vizsgálati eljárást. Amennyiben az EK 88. cikk (3) bekezdésének utolsó mondatában kimondott tilalmat sértő, már kifizetett jogellenes támogatásokról van szó, a 659/1999 rendelet 14. cikke előírja, hogy a Bizottság rendelje el e támogatások visszatérítését. Létező támogatások esetében a Bizottság az EK 88. cikk (1) bekezdése, valamint a 659/1999 rendelet 17–19. cikke értelmében adott esetben javaslatot tesz az érintett tagállamnak a megfelelő intézkedések meghozatalára, ám a Bizottság csak abban az esetben indíthatja meg az EK 88. cikk (2) bekezdésében meghatározott hivatalos vizsgálati eljárást, ha ez a tagállam elutasítja ezen intézkedések megtételét, ám nem követelheti a támogatások visszatérítését.

38      A Bizottság e különbségek fényében úgy ítéli meg, hogy mindenkinek az az érdeke, hogy az új vagy létező támogatási intézkedések minősítése körüli jogviták minél gyorsabban megoldásra kerüljenek.

39      A felperes által hivatkozott Cenemesa-ítélet és az 1992. június 30‑i Italgrani-ítélet kapcsán a Bizottság úgy véli, hogy az ítélkezési gyakorlatból az következik, hogy a hivatalos vizsgálati eljárás megindításáról szóló határozat az érintett tagállammal szemben magában foglalja annak tilalmát, hogy e tagállam a tervezett támogatásokat a vizsgálati eljárást lezáró végleges határozat meghozataláig kifizesse, és hogy még akkor is, amikor a Bizottság az új támogatásnak minősített intézkedések már végrehajtásra kerültek, az e minősítéshez kapcsolódó joghatások véglegesek (a Cenemesa-ítélet 12. és 23. pontja, valamint az 1992. június 30‑i Italgrani-ítélet 20. és 29. pontja).

40      A Bizottság továbbá megjegyzi, hogy a jelen ügyben általa előterjesztett érvelés alapvetően különbözik a Preussag Stahl‑ügyben (az Elsőfokú Bíróság T‑129/96. sz., Preussag Stahl kontra Bizottság ügyben 1998. március 31‑én hozott ítéletének [EBHT 1998., II‑609. o.] 31. pontja) és a Moccia Irme és társai egyesített ügyekben (az Elsőfokú Bíróság T‑164/96–T‑167/96., T‑122/97. és T‑130/97. sz., Moccia Irme és társai kontra Bizottság egyesített ügyekben 1999. május 12‑én hozott ítéletének [EBHT 1999., II‑1477. o.] 65. pontja) kifejtettektől, amely érveléseket az Elsőfokú Bíróság elutasította. Arra emlékeztet különösen, hogy a Preussag Stahl kontra Bizottság ügyben arra a tényre alapozva nyújtott be elfogadhatatlansági kifogást a szóban forgó kereset ellen, hogy a felperes nem nyújtott be keresetet az eljárást megindító határozat ellen, és az Elsőfokú Bíróság megállapította, hogy a végleges határozat külön joghatásokat keletkeztetett, mint például a kifizetett támogatás visszafizetésére vonatkozó kötelezettség, és hogy az érintett vállalkozás jogorvoslati joggal rendelkezett egy ilyen határozattal szemben függetlenül attól, hogy megtámadta‑e a jogvita alapját képező támogatás hivatalos vizsgálatára irányuló eljárást megindító határozatot. Ennélfogva a Bizottság által előterjesztett elfogadhatatlansági kifogást az Elsőfokú Bíróság elutasította, mivel az a kereset egészére vonatkozott, és különösen azon részekre, amelyekben a felperes a Bizottság által csupán a végleges határozathozatal szakaszában hozott meghatározásokat vitatta, ám a jelen ügyben nem ez a helyzet, ugyanis a Bizottság a felperes által a hivatalos vizsgálati eljárás megindításáról szóló határozatnak a támogatást újnak minősítő részével kapcsolatos kifogásainak elfogadhatóságát vitatja.

41      A felperes vitatja ezt az érvelést, mivel az ellentétes a pergazdaságosság elvével, és a hivatalos vizsgálati eljárás megindításáról szóló határozat csak akkor támadható meg külön, ha az a címzettre nézve hátrányos joghatásokat keletkeztet (a Cenemesa-ítélet és a 1992. június 30‑i Italgrani-ítélet), amely eset csak akkor áll fenn, ha az ilyen határozat a címzettet bizonyos magatartás tanúsítására, vagy az attól való tartózkodásra kötelezi, vagy egyébként visszafordíthatatlan joghatásokat eredményez. Márpedig ez a helyzet nem áll fenn a jelen ügyben, ahol csupán a végleges határozat keletkeztet joghatásokat a felperessel szemben. A felperes legalábbis megjegyzi, hogy a támogatásokat a közös piaccal összeegyeztethetetlennek nyilvánító végleges határozat új, és a hivatalos vizsgálati eljárás megindításáról szóló határozattól független joghatásokat keletkeztet, ami lehetővé teszi a végleges határozat jogszerűségének vitatását. Ennek következtében a megsemmisítés iránti kereset alátámasztása végett a felperes hivatkozhat olyan jogalapokra, amelyek ugyanúgy vonatkoznak a végleges határozatra, mint a szóban forgó vizsgálati eljárás megindításáról szóló határozatra, még akkor is, ha a felperes az utóbbi határozatot nem támadta meg külön, függetlenül attól, hogy az EK 88. cikk (2) bekezdésének alkalmazásával hozott aktust megtámadták‑e, vagy sem (lásd a fent hivatkozott Preussag Stahl kontra Bizottság ügyben hozott ítéletet és a fent hivatkozott Moccia Irme és társai kontra Bizottság egyesített ügyekben hozott ítéletet).

–       Az Elsőfokú Bíróság álláspontja

42      A Bizottság lényegében arra hivatkozik, hogy a felperes már nem támadhatja meg a végleges határozatot azon indokkal, hogy e határozat a szóban forgó támogatást újnak minősíti – amely érv a kereset első jogalapjának tárgyát képezi – mivel ez a minősítés a hivatalos vizsgálati eljárás megindításáról szóló határozatból származik, amelyet a felperes nem vont kétségbe a megszabott határidőn belül, és amely határozat így jogerőssé vált.

43      Először is meg kell jegyezni, hogy az állandó ítélkezési gyakorlat szerint az EK 230. cikk értelmében a megsemmisítés iránti kereset alapjául szolgáló jogi aktusok vagy határozatok azok lehetnek, amelyek a felperes jogi helyzetének jelentős megváltoztatásával a felperes érdekeit érintő kötelező joghatást váltanak ki (a Bíróság 60/81. sz., IBM kontra Bizottság ügyben 1981. november 11‑én hozott ítéletének [EBHT 1981., 2639. o.] 9. pontja, valamint az Elsőfokú Bíróság T‑10/92–T‑12/92. és T‑15/92. sz., Cimenteries CBR és társai kontra Bizottság egyesített ügyekben 1992. december 18‑án hozott ítéletének [EBHT 1992., II‑2667. o.] 28. pontja).

44      Ha olyan jogi aktusokról vagy határozatokról van szó, amelyek kidolgozása több szakaszban, többek között valamely belső eljárás végén történik, főszabály szerint csak azok az intézkedések minősülnek megtámadható aktusnak, amelyek ezen eljárás végén véglegesen meghatározzák az intézmény álláspontját, kizárva az olyan közbenső intézkedéseket, amelyeknek célja csupán a végleges határozat előkészítése (a fent hivatkozott IBM kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 10. pontja és a fent hivatkozott Cimenteries CBR és társai kontra Bizottság egyesített ügyekben hozott ítélet 28. pontja).

45      Ezen ítélkezési gyakorlat alkalmazásában a Bizottságnak az EK 88. cikk (2) bekezdésében meghatározott hivatalos vizsgálati eljárást lezáró végleges határozata az EK 230. cikk értelmében keresettel megtámadható jogi aktusnak minősül. Az ilyen határozat ugyanis kötelező joghatásokat vált ki, amely joghatások érintik az érintett felek érdekeit, mivel lezárja a szóban forgó eljárást, és véglegesen nyilatkozik a vizsgált intézkedésnek az állami támogatásokra vonatkozó szabályokkal való összeegyeztethetőségéről. Következésképpen az érintett feleknek mindig van lehetősége a hivatalos vizsgálati eljárást lezáró végleges határozat megtámadására, és annak keretében megkérdőjelezhetik a Bizottság végleges álláspontjának alapjául szolgáló különböző elemeket.

46      E lehetőség független attól, hogy a hivatalos vizsgálati eljárást megindító határozat olyan joghatásokkal jár‑e, amelyek megsemmisítés iránti kereset tárgyát képezhetik. Igaz ugyan, hogy a Bíróság és az Elsőfokú Bíróság ítélkezési gyakorlata elismerte annak lehetőségét, hogy az érintett fél megtámadja a vizsgálati eljárást megindító határozatot, amennyiben az olyan végleges joghatásokat keletkeztet, amelyeket a végleges határozat nem tehet utólagosan szabályossá. Ez az eset áll fenn, amikor a Bizottság hivatalos vizsgálati eljárást indít egy olyan intézkedés tekintetében, amelyet előzetesen új támogatásnak minősít, mivel az ilyen eljárás megindításáról szóló határozat önálló joghatásokat keletkeztet a végleges határozathoz képest. Az újnak minősített támogatási intézkedés EK 88. cikk (3) bekezdése értelmében történt előzetes minősítéséből eredő végrehajtásának felfüggesztése ugyanis a végleges határozathoz képest önálló jelleggel bír, amelynek időbeli hatálya a hivatalos eljárás lezárásáig tart (lásd különösen a Cenemesa-ítélet 12–24. pontját és a 1992. június 30‑i Italgrani-ítélet 29. és 30. pontját; a Bíróság C‑400/99. sz., Olaszország kontra Bizottság 2001. október 9‑én hozott ítéletének [EBHT 2001., I‑7303. o.] 56–62. és 69. pontját; az Elsőfokú Bíróság T‑195/01. és T‑207/01. sz., Government of Gibraltar kontra Bizottság egyesített ügyekben 2002. április 30‑án hozott ítéletének [EBHT 2002., II‑2309. o.] 80–86. pontját).

47      Mindamellett valamely hivatalos eljárást megindító határozat vitatásának lehetősége nem járhat azon következménnyel, hogy korlátozza az érdekelt felek eljárási jogait, megakadályozva őket abban, hogy megtámadják a végleges határozatot, és a keresetlevelük alátámasztására az ezen határozat elfogadásához vezető eljárás bármely szakaszára vonatkozó hibákra hivatkozzanak.

48      Vitathatatlan, hogy a hivatalos vizsgálati eljárás megindításáról szóló határozat – még ha sajátos és önálló joghatásokat is vált ki – előkészítő jellegű a végleges határozathoz képest, mivel az utóbbi határozza meg véglegesen a Bizottság álláspontját. Így a 659/1999 rendelet 6. cikke kimondja, hogy a hivatalos vizsgálati eljárás megindításáról szóló határozat összefoglalja a vonatkozó ténybeli és jogi kérdéseket, tartalmazza a Bizottság előzetes értékelését a javasolt intézkedés támogatási jellegére vonatkozóan, és meghatározza a közös piaccal való összeegyeztethetőséggel kapcsolatban felmerült kétségek okait, továbbá felszólítja az érintett tagállamot és az egyéb érdekelt feleket, hogy nyújtsák be észrevételeiket egy meghatározott határidőn belül. A hivatalos vizsgálati eljárás megindításáról szóló határozatban foglalt értékelés szükségszerűen előzetes jellegét a 659/1999 rendelet 7. cikke – amely úgy rendelkezik, hogy amennyiben a Bizottság úgy találja, hogy a bejelentett intézkedés nem minősül támogatásnak, hogy a bejelentett intézkedés a közös piaccal összeegyeztethető, hogy a bejelentett támogatás bizonyos feltételek teljesítése esetén a közös piaccal összeegyeztethetőnek minősül, vagy hogy a bejelentett támogatás nem egyeztethető össze a közös piaccal – megerősíti. Egyébiránt semmi nem akadályozza meg a Bizottságot abban, hogy – miután a hivatalos vizsgálati eljárás megindításáról szóló határozatban előzetesen úgy értékelte, hogy a szóban forgó intézkedés új támogatásnak minősül – az eljárást lezáró határozatban azt állapítsa meg, hogy az adott intézkedés létező támogatásnak minősül.

49      A jelen ügyben elegendő annak megállapítása, hogy a megtámadott határozat az eljárást lezáró végleges határozat, és mint ilyen, kötelező és végleges joghatásokat vált ki az érdekelt felekkel szemben, ideértve azt is, hogy e határozat a szóban forgó intézkedést a közös piaccal össze nem egyeztethető új támogatásnak minősíti, és arra kötelezi Olaszországot, hogy ne alkalmazza és szüntesse meg a szóban forgó támogatást. Ennélfogva a felperes jogosult a határozat egészét megtámadni, ideértve azt az értékelést is, miszerint a szóban forgó intézkedés új támogatásnak minősül, függetlenül attól, hogy a szóban forgó támogatás tekintetében hozott hivatalos vizsgálati eljárás megindításáról szóló határozat e részét megtámadta‑e, vagy sem (lásd a fent hivatkozott Preussag Stahl kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 31. pontját, valamint a fent hivatkozott Moccia Irme és társai egyesített ügyekben hozott ítélet 65. pontját). A Bizottság álláspontjával ellentétben az Elsőfokú Bíróság Preussag Stahl kontra Bizottság ügyben hozott ítélete és a Moccia Irme és társai egyesített ügyekben hozott ítélete ugyanazokon az elveken alapul, mint a jelen ügy, vagyis azon, hogy a megtámadott határozat külön joghatásokat kiváltó végleges határozatnak minősül, ennélfogva az érdekelt felperesek azt megtámadhatják. Az a tény, hogy a Bizottság a Preussag Stahl‑ügyben elfogadhatatlansági kifogást nyújtott be a kereset egészére nézve, és hogy a jelen ügyben a Bizottság elfogadhatatlansági kifogása a jelen jogalapra korlátozódik, a felhozott kérdés jellegén nem változtat.

50      Azon érvvel kapcsolatosan, miszerint általános érdek, hogy az új vagy létező támogatási intézkedések minősítése körüli jogviták minél gyorsabban megoldásra kerüljenek, meg kell jegyezni, hogy ez a megfontolás egyébként sem képezhet olyan akadályt, amely megakadályozhatja az érdekelt feleket abban, hogy keresetet indítsanak egy olyan határozat ellen, amely megváltoztatja jogi helyzetüket.

51      Végül a Bizottság érvelése az ítélkezési gyakorlat megtámadható aktusok terén kidolgozott elveivel ellentétes helyzetet teremtene. Ez az érvelés ugyanis annak az elismerését jelentené, hogy az a tény, hogy a közösségi bíróságok az eljárás közbenső szakaszában határoznak olyan előkészítő aktusokról, mint a hivatalos vizsgálati eljárás megindításáról szóló határozat és különösen a valamely támogatás újként történő minősítéséről, az érdekelt feleket megakadályozná abban, hogy megtámadják azt a végleges határozatot, amelyben a Bizottság megváltoztathatja az álláspontját az eljárást megindító határozatban tett értékeléshez képest. Amennyiben a közösségi bíróságok elfogadnák ezt az érvelést, az az érdemi viták előrehozatalával, valamint a közigazgatási eljárás és a bírósági eljárás különböző szakaszainak összekeverésével járna, ezáltal a Bizottság által megindított hivatalos vizsgálati eljárás – amely arra szolgál, hogy az érdekelt felek előterjeszthessék észrevételeiket az ügy összes vitatott pontja tekintetében, illetve hogy a Bizottság ezen észrevételek fényében hozza meg végleges határozatát – teljesen értelmét vesztené.

52      A fentiekből következően a Bizottság nem hivatkozhat érvényesen arra, hogy mivel a felperes nem indított a hivatalos vizsgálati eljárás megindításáról szóló határozattal szemben keresetet az erre nyitva álló határidőn belül, a végleges határozat elleni eljárás során már nem vitathatja a szóban forgó intézkedés új támogatásként történt minősítését.

53      Következésképpen az első jogalap elfogadható.

 Az ügy érdeméről

–       A felek érvei

54      A felperes először is emlékeztet arra, hogy a Bizottság az 1992. december 14‑i határozatában úgy ítélte meg, hogy a 32/91 regionális törvény 48. cikke összeegyeztethető volt a Szerződés állami támogatásra vonatkozó rendelkezéseivel, pusztán fenntartva a jogot álláspontjának egy későbbi időpontban való felülvizsgálatára az EK‑Szerződés 93. cikke (1) bekezdésének (jelenleg az EK 88. cikk (1) bekezdése) megfelelően. Megjegyzi továbbá, hogy a Bizottság nem élt ezzel a lehetőséggel, mivel úgy ítélte meg, hogy a 32/91 regionális törvény 48. cikkének a 81/95 regionális törvény 7. cikke és a 33/96 regionális törvény 20. cikke által történt refinanszírozása összeegyeztethető volt a közös piaccal.

55      E háttér mellett a felperes azon az állásponton van, hogy a 68/95 regionális törvény 6. cikkét pusztán a 32/91 regionális törvény 48. cikke refinanszírozásának kell tekinteni. E két rendelkezés összehasonlító vizsgálata azt bizonyítja, hogy e rendelkezések a kedvezményezettek, a kedvezmények és a célkitűzések tekintetében megegyeznek, azzal a különbséggel, hogy a 68/95 regionális törvény kifejezett utalást tett be a mezőgazdasági termelési évekre, a kedvezményezettek körének kibővítésére, valamint azon magától értetődő módosításra, amely költségvetési évekre a finanszírozás vonatkozik.

56      Ennélfogva a felperes úgy véli, hogy az a tény, hogy a Bizottság a 68/95 regionális törvény 6. cikkében meghatározott támogatás közös piaccal való összeegyeztethetőségét úgy vizsgálta meg, mintha az EK 88. cikk (1) bekezdése értelmében új támogatásról lenne szó, ahelyett hogy ezen intézkedést az EK 88. cikk (1) bekezdése értelmében már jóváhagyott létező támogatás refinanszírozásaként kezelte volna – amint arra kötelezettséget vállalt – az EK 88. cikk (1) bekezdésébe ütközik, és lényeges eljárási szabályokat sért.

57      A felperes tehát azt állítja, hogy nem állítható – amint azt a megtámadott határozat (52) preambulumbekezdésének c) pontja teszi –, hogy a 68/95 regionális törvény 6. cikke új támogatási programot hoz létre. Fenntartja, hogy a 32/91 regionális törvény 48. cikke nem szab semmiféle időbeli korlátot azon mezőgazdasági termelési évekre nézve, amelyek tekintetében kedvezményes kölcsön nyújtható. A felperes szerint a 32/91 regionális törvényben az 1991–1993‑as időszak három évére való hivatkozást kizárólag pénzügyi értelemben lehet csak érteni oly módon, hogy az engedélyezett hitelek e három év alatt felhasználhatók, ám azon mezőgazdasági termelési évek, amelyek során a gazdasági szereplőknek e hitelek nyújthatók, időben nem korlátozhatók. Épp ellenkezőleg, a 68/95 regionális törvény 6. cikke szigorúbban kívánta meghatározni azon – vagyis az 1993/1994‑es, az 1994/1995‑ös és az 1995/1996‑os – mezőgazdasági termelési éveket, amelyek tekintetében a támogatás alkalmazható.

58      Ráadásul a felperes úgy véli, hogy a 68/95 regionális törvény 6. cikke alapján történő refinanszírozás nem tér el különösebben a Bizottság által jóváhagyott, a 81/95 regionális törvény 7. cikkében, illetve a 33/96 regionális törvény 20. cikkében meghatározott refinanszírozástól, mivel mindkét rendelkezés célja az eredetileg a 32/91 regionális törvény 48. cikkében előirányzott összegek újbóli elosztása volt.

59      A felperes továbbá kiemeli, hogy az ítélkezési gyakorlat kidolgozta azon elvet, miszerint amikor a Bizottság jóváhagy valamely általános támogatási programot, a Bizottságnak nem kell e támogatásokat egyenként megvizsgálnia (a Bíróság C‑47/91. sz., Olaszország kontra Bizottság ügyben 1994. október 5‑én hozott ítélete [EBHT 1994., I‑4635. o.], a továbbiakban: az 1994. október 5‑i Italgrani-ítélet). Azon lehetőség elismerése, hogy e támogatások összeegyeztethetőségét a Bizottság újravizsgálhatja, azzal a kockázattal jár, hogy a bizalomvédelem és a jogbiztonság elve sérül. Ezen elvek akkor is alkalmazandók, amikor valamely, már jóváhagyott támogatási programot egy, a fel nem használt eszközök egyszerű refinanszírozása keretében újra jóvá kell hagyni. Ennélfogva a felperes úgy véli, hogy amennyiben a Bizottság az adott támogatási program folyamatos vizsgálata során nem javasol a közös piac folyamatos fejlődésére vagy működésére vonatkozó megfelelő intézkedéseket – amint ebben az esetben is történt –, jogellenes e támogatási program újravizsgálása. A jelen esetben az újbóli felülvizsgálatra nem a legutolsó jóváhagyó határozat fényében került sor, hanem a Szerződés alapján, ami sérti a bizalomvédelem és a jogbiztonság elvét.

60      A felperes végül úgy véli, hogy amikor a Bizottság kifejtette azon indokait, amelyek miatt a 68/95 regionális törvény 6. cikke új támogatási programnak minősül, nem vette figyelembe e rendelkezés tényleges hatályát, mivel e rendelkezést eltérően és a szóban forgó támogatást jóváhagyó előző határozatnak ellentmondóan minősítette, valamint az olasz hatóságok által elé terjesztett észrevételekkel kapcsolatosan nem nyújtott indokolást.

61      A Bizottság arra hivatkozik, hogy a felperes által a támogatások minősítésére tekintettel megfogalmazott kifogások alaptalanok, mivel a 68/95 regionális törvény 6. cikkében meghatározott intézkedések nem a létező támogatásokra vonatkoznak, és egyáltalán nem illenek bele a 32/91 regionális törvény 48. cikkében állítólagosan korlátlan időre létrehozott támogatási programba, amelyet korábban a Bizottság az 1992. december 14‑i határozatában hagyott jóvá.

62      A Bizottság szerint a 32/91 regionális törvény 48. cikkére vonatkozó 1992. december 14‑i határozat csupán az 1991 és 1993 közötti hároméves időszakra korlátozott támogatási programot hagyta jóvá, amely időszakot úgy is lehet értelmezni, hogy az egybeesik az 1990/1991‑es, 1991/1992‑es és 1992/1993‑as mezőgazdasági termelési évvel. A 68/95 regionális törvény 6. cikke tehát nem tekinthető pusztán a 32/91 regionális törvény 48. cikkében meghatározott támogatás refinanszírozásának, mivel az új rendelkezés az 1995 és 1997 közötti hároméves időszakra, azaz az 1993/1994‑es, 1994/1995‑ös és 1995/1996‑os mezőgazdasági termelési évre, vagyis a 32/91 regionális törvény 48. cikkében meghatározott időszak utáni időszakokra vonatkozik.

63      Következésképpen a 68/95 regionális törvény 6. cikke valóban új támogatást hoz létre, még pontosabban visszaható hatályú új támogatást, és nem egy létező támogatási program újrafinanszírozását. Ezért a Bizottság azon az állásponton van, hogy a 1994. október 5‑i Italgrani-ítéletre való hivatkozás irreleváns, és egyáltalán nem áll meg vele szemben az a kifogás, hogy megsértette volna a bizalomvédelem és a jogbiztonság elvét. Ráadásul a Bizottság hangsúlyozza, hogy a megtámadott határozat (52) preambulumbekezdése kimerítően és meggyőzően fejti ki azon indokokat, amelyek alapján a vizsgált intézkedések új támogatásoknak minősülnek.

–       Az Elsőfokú Bíróság álláspontja

64      Elöljáróban meg kell jegyezni, hogy a jogvita tárgyát képező támogatást az olasz hatóságok nem a Bizottság és a tagállamok közötti, az EK 88. cikk (1) bekezdése által létrehozott folyamatos együttműködés – amely a létező támogatások esetére vonatkozik – keretében jelentették be a Bizottságnak, hanem az EK 88. cikk (3) bekezdése alkalmazásában, amely az új támogatásokra vonatkozik. Így az olasz hatóságok 1995. augusztus 8‑i levelében – amely azt a regionális törvénytervezetet jelenti be a Bizottságnak, amely később a 68/95 regionális törvény lett – kifejezetten az EK 88. cikk (3) bekezdésére hivatkozik, és nem tartalmaz semmiféle utalást a 32/91 regionális törvény 48. cikkére vagy az 1992. december 14‑i bizottsági határozatra, amely jóváhagyta az utóbbi rendelkezés által szabályozott támogatást.

65      Ennélfogva a Bizottság megalapozottan indította meg a hivatalos vizsgálati eljárást az új támogatásokra alkalmazandó szabályozás keretében.

66      Ugyanis valamely támogatás minősítése egy objektív helyzetre ad választ, amely nem függ a támogatás bejelentésekor vagy az EK 88. cikk (2) bekezdésében meghatározott eljárás megindításakor elfogadott értékeléstől, ezért meg kell vizsgálni a felperes által a jelen jogalap keretében hivatkozott különböző kifogásokat.

67      Először is a felperes azt állítja, hogy a 68/95 regionális törvény 6. cikkében szabályozott támogatás új támogatásként történő – és nem a 32/91 regionális törvény 48. cikkében meghatározott intézkedés refinanszírozásakénti – minősítése az EK 88. cikk (1) bekezdése megsértését jelenti.

68      Elöljáróban meg kell jegyezni, hogy a 81/95 regionális törvény 7. cikke és a 33/96 regionális törvény 20. cikke kifejezett utalást tartalmaznak a 32/91 regionális törvény 48. cikkére, hivatkozva a 48. cikk célkitűzéseire. A 68/95. regionális törvény 6. cikke ezzel szemben nem tartalmaz semmiféle utalást a 48. cikkre.

69      Ezen túlmenően a 68/95 regionális törvény 6. cikke a 32/91 regionális törvény 48. cikke keretében vizsgált időszaktól eltérő időszakra vonatkozik. Így a 68/95 regionális törvény 6. cikkének (1)‑(6) bekezdése értelmében a szabályozott támogatás az „1995 és 1997 közötti évekre”, illetve az „1995 és 1997 közötti időszakra” vonatkozik, miközben a 32/91 regionális törvény 48. cikkének (1)–(6) bekezdése értelmében az 1992. december 14‑i határozatban jóváhagyott támogatás az „1991 és 1993 közötti évekre” és az „1991 és 1993 közötti időszakra” vonatkozik.

70      Következésképpen a Bizottság jogszerűen ítélhette meg úgy, hogy az 1995 és 1997 közötti évekre vonatkozó támogatási programot nem egy eltérő időszakra – vagyis az 1991 és 1993 közötti Évekre – vonatkozó létező támogatási program jóváhagyására vonatkozó eljárás keretében kell megvizsgálni.

71      A felperes által e tekintetben felhozott egyetlen érv sem alkalmas e következtetés megcáfolására.

72      Azon érvvel kapcsolatban, miszerint a 32/91 regionális törvény 48. cikkében szereplő „1991 és 1993 közötti évek” és az „1991 és 1993 közötti időszak” kifejezés pusztán azt jelenti, hogy az e cikk alapján nyújtott hitelek az 1991., 1992. és 1993. év során használhatók fel, és nem értelmezhetők a fenti éveknek megfelelő mezőgazdasági termelési évekre való utalásként, meg kell jegyezni, hogy ezen érv teljesen irreleváns a fenti elemzés szempontjából. Még ha feltételezzük is, hogy a 32/91 regionális törvény 48. cikkében meghatározott, 1991 és 1993 közötti hároméves időszak nem az ezen éveknek megfelelő mezőgazdasági termelési évekre vonatkozott, ez még nem elegendő ahhoz, hogy a 68/95 regionális törvény 6. cikke a korábban jóváhagyott rendelkezések által szabályozott támogatás puszta refinanszírozási intézkedésének minősüljön, mivel a 32/91 regionális törvény 48. cikkében meghatározott időszak különbözik a 68/95 regionális törvény 6. cikkében szabályozott és a megtámadott határozatban megvizsgált 1995 és 1997 közötti hároméves időszaktól.

73      A felperes továbbá nem hivatkozhat megalapozottan arra, hogy mivel a 32/91 regionális törvény 48. cikke nem határoz meg semmiféle időbeli korlátot azon mezőgazdasági termelési évekre nézve, amelyek tekintetében a kedvezményes kölcsönök kifizethetők, tehát azok a mezőgazdasági termelési évek, amelyek tekintetében az érintett gazdasági szereplők részesülhetnek az e támogatási programban nyújtott (30 millió olasz líra [ITL]) hitelekből nem tartalmaznak időbeli korlátot, így a 68/95 regionális törvény 6. cikke csupán e támogatási program (15 millió ITL összegű) refinanszírozását jelenti az 1993/1994‑es, 1994/1995‑ös és 1995/1996‑os mezőgazdasági termelési évre nézve. Alapvető ugyanis a két rendelkezés közötti különbség, mivel az első rendelkezés kizárólag „az 1991 és 1993 közötti évekre” tesz lehetővé támogatásokat (lásd a 32/91 regionális törvény 48. cikkének (1) bekezdését), a második rendelkezés viszont kizárólag „az 1995 és 1997 közötti évekre” (lásd a 68/95 regionális törvény 6. cikkének (1) bekezdését). Az 1991 és 1993 közötti időszak bármilyen meghosszabbítását az EK 88. cikk (3) bekezdése értelmében újra be kellett jelenteni, amit az olasz hatóságok meg is tettek, ennek hatására pedig a Bizottság a támogatást újra megvizsgálta.

74      Azon érvvel kapcsolatosan, miszerint a 68/95 regionális törvény 6. cikke által bevezetett állítólagos refinanszírozás semmiben sem különbözött a 81/95 regionális törvény 7. cikke által, illetve a 33/96 regionális törvény 20. cikke által bevezetett és a Bizottság által jóváhagyott refinanszírozástól, meg kell jegyezni, hogy a megtámadott határozat megmagyarázza, hogy miért kell különbséget tenni ezek az intézkedések között; egyrészt 81/95 regionális törvény 7. cikke és a 33/96 regionális törvény 20. cikke a 32/91 regionális törvény 48. cikkére utal, másrészt mindkettő az 1992/1993‑as „mezőgazdasági termelési évre” vonatkozó intézkedések az 1995‑ös és 1996‑os pénzügyi évben történő finanszírozását írja elő, (lásd a megtámadott határozat (52) preambulumbekezdésének b) pontját), miközben a 68/95 regionális törvény 6. cikke nem említette a 32/91 regionális törvény 48. cikkét, és az 1993/1994‑es, 1994/1995‑ös és 1995/1996‑os mezőgazdasági termelési évre előirányozott intézkedések finanszírozását szabályozta (lásd a megtámadott határozat (52) preambulumbekezdésének d) pontját és végét).

75      A fentiekből következően az EK 88. cikk (1) bekezdésének megsértésére vonatkozó kifogást el kell utasítani.

76      Másodszor a felperes arra hivatkozik, hogy a Bizottság azzal, hogy úgy ítélte meg, hogy a 68/95 regionális törvény 6. cikke által meghatározott intézkedés új támogatásnak minősül, megsértette bizalomvédelem és a jogbiztonság elvét.

77      Ezzel kapcsolatban a 1994. október 5‑i Italgrani-ítéletre hivatkozik, amely meghatározza, hogy milyen eljárás követendő abban az esetben, amikor a vizsgált támogatás egy korábban jóváhagyott támogatási program részét képezi. A Bíróság a fenti ítélet 24. pontjában a következőképpen fogalmaz:

„A Bizottság közvetlenül a Szerződés alapján nem vizsgálhatja meg azonnal az olyan egyedi támogatást, amelyet állítólag valamely korábban jóváhagyott program alapján nyújtanak. Bármiféle eljárás megindítása előtt ellenőriznie kell, hogy a támogatás része‑e az általános programnak, és megfelel‑e a programot jóváhagyó határozatban meghatározott feltételeknek. Ha nem így járna el, a Bizottság minden egyes egyedi támogatás vizsgálata során kétségbe vonhatná a támogatási programot jóváhagyó határozatát, ami már az EK‑Szerződés 92. cikke (jelenleg EK 87. cikk) szerinti vizsgálatot feltételez. Ezáltal mind a tagállamok, mind a gazdasági szereplők szempontjából veszélyeztetné a jogbiztonság és a bizalomvédelem elvét, mivel a valamely támogatási programot jóváhagyó határozatot szigorúan alkalmazó egyedi támogatásokat a Bizottság bármikor kétségbe vonhatná.”

78      Mindazonáltal ezen ítélkezési gyakorlatra nem lehet érvényesen hivatkozni a jelen ügyben, mivel az olasz hatóságok csupán az EK 88. cikk (2) bekezdésében előírt eljárás megindításáról szóló 1998. február 13‑i bizottsági határozatra válaszul hivatkoztak először arra, hogy a szóban forgó támogatás egy már korábban jóváhagyott támogatás refinanszírozásának minősül (lásd az olasz hatóságok Bizottsághoz címzett 1998. június 30‑i és november 19‑i levelét). A hivatalos vizsgálati eljárás megindításáról szóló határozatot megelőzően pont e hatóságok voltak azok, amelyek az új támogatásokra vonatkozó szabályozás alkalmazására utaltak azzal, hogy a szóban forgó intézkedést az EK 88. cikk (3) bekezdése szerint jelentették be a Bizottságnak.

79      Egyébiránt, amikor a Bizottság 1997. január 23‑i levelében jóváhagyta a 32/91 regionális törvény 48. cikkében előírt intézkedésnek a 81/95 regionális törvény 7. cikkében és a 33/96 regionális törvény 20. cikkében előírt intézkedések által a 1992/1993‑as mezőgazdasági termelési év tekintetében történő refinanszírozását, vette a fáradságot, hogy figyelmeztesse az olasz hatóságokat arra, hogy e refinanszírozás jóváhagyása semmiféleképpen sem befolyásolja a 68/95 regionális törvény 6. cikkében szabályozott intézkedés vizsgálatának kimenetelét (lásd az (52) preambulumbekezdés c) pontját).

80      A fentiekből következően a bizalomvédelem és a jogbiztonság elvének megsértésére vonatkozó kifogást el kell utasítani.

81      Harmadszor a felperes azt állítja, hogy a Bizottság azzal, hogy úgy ítélte meg, hogy a 68/95 regionális törvény 6. cikkében szabályozott intézkedés új támogatásnak minősül, megsértette a lényeges eljárási szabályokat, és nem tett eleget az EK 253. cikk alapján fennálló indokolási kötelezettségének.

82      Ezzel kapcsolatban meg kell említeni, hogy a Bizottság azzal, hogy a megtámadott határozatot az EK 88. cikk (2) bekezdése alapján hozta meg, miután az olasz hatóságok a hivatkozott intézkedést az EK 88. cikk (3) bekezdésének megfelelően jelentették be, nem sértett lényeges eljárási szabályokat a jelen ügyben, mivel a megtámadott határozat (52) preambulumbekezdése jogilag megkövetelt módon fejti ki azon indokokat, amelyek miatt a Bizottság úgy ítélte meg, hogy a 68/95 regionális törvény 6. cikke nem tekinthető a 32/91 regionális törvény 48. cikkében foglalt támogatás refinanszírozásának olyan értelemben, ahogy azt az olasz hatóságok értelmezték a hivatalos vizsgálati eljárás során.

83      A fentiekből következően a lényeges eljárási szabályok megsértésére és az indokolási kötelezettség elmulasztására vonatkozó kifogásokat el kell utasítani.

84      Következésképpen az első jogalap egészét el kell utasítani.

 A „tempus regit actum” elv megsértésére és a hatalommal való visszaélésre vonatkozó második jogalapról

 A felek érvei

85      A felperes azt kifogásolja, hogy a megtámadott határozat nem nyilvánította a 68/95 regionális törvény 6. cikkében szabályozott támogatási programot a mezőgazdaság terén engedélyezett működési hitelekre alkalmazandó szabályokkal összeegyeztethetőnek.

86      Először is a felperes hangsúlyozza, hogy a Bizottság megsértette a tempus regit actum elvét, valamint a közigazgatási aktusok visszaható hatályának tilalmára vonatkozó elvet (a Bíróság C‑325/91. sz., Franciaország kontra Bizottság ügyben 1993. június 16‑án hozott ítélete [EBHT 1993., I‑3283. o.], valamint a C‑313/90. sz., CIRFS és társai kontra Bizottság ügyben 1993. március 24‑én hozott ítélete [EBHT 1993., I‑1125. o.]) azzal, hogy a működési hitelekről szól közleményt alkalmazta – miközben e közleményt a hivatalos vizsgálati eljárás során fogadta el a Bizottság – a 68/95 regionális törvény 6. cikkében szabályozott támogatási programra, amely e rendelkezésnél korábban jött létre. A Bizottság ugyanis a közigazgatási eljárás során többször is próbálta alkalmazni a működési hitelekre vonatkozó új rendelkezéseket. Így például a Bizottság az Olaszország állandó képviseletéhez intézett 1995. október 2‑i levelében – amelyben pontosításokat kért az 1995/1996‑os mezőgazdasági termelési évvel kapcsolatosan – felhívta az olasz hatóságokat, hogy erősítsék meg, hogy a levélhez csatolt működési hitelekről szóló közleménytervezetben meghatározott feltételeket betartották. A Bizottság továbbá az olasz külügyminiszterhez intézett 1997. január 23‑i levelében úgy vélte, hogy a működési hitelekről szóló közleményt kell alkalmazni, „mivel olyan új programról van szó, amely 1996. január 1‑jét követően is hatályban marad”.

87      Másodszor a felperes azt állítja, hogy az olasz hatóságokat megtévesztették a Bizottság által a közigazgatási eljárás során nyújtott információk, mivel e hatóságok meg voltak győződve arról, hogy nem magának a támogatásnak a jellegére kell összpontosítaniuk (mivel egyértelműnek tűnt, hogy működési hitelekről van szó), hanem inkább arra a kérdésre, hogy a támogatásból való részesülés szükséges – vagyis a működési hitelekről szóló közlemény meghozatalát megelőzően alkalmazott – feltételei (a felperes szerint ugyanis ez a helyzet állt fenn), illetve a fenti közleményben meghatározott szigorúbb feltételek fennállnak‑e (a felperes szerint ezek a feltételek is fennálltak). A Bizottság ily módon történt eljárása hatalommal való visszaélésnek minősül.

88      A felperes érvelésének alátámasztására arra hivatkozik, hogy a Bizottság – amint azt a megtámadott határozat (54) preambulumbekezdésének c) pontjában a kölcsönök „szezonális jellegére” tett utalás is mutatja – figyelembe vette a működési hitelekről szóló közlemény által megállapított kritériumokat, amikor a jogvita tárgyát képező intézkedéseket értékelte. Közelebbről a felperes a Bizottság azon kijelentésével nem ért egyet, miszerint a támogatás szezonális jellege olyan feltétel, amelyet a működési hitelekről szóló közlemény által meghatározott új szabályok hatálybalépése előtti gyakorlatában is megkövetelt, magára a hivatkozott közlemény szövegére hivatkozva, amelynek ötödik bekezdése világosan kijelenti, hogy a közlemény hatálybalépése előtt alkalmazott két feltétel egyrészt a kölcsönök maximális időtartamának egy évre történő korlátozására, másrészt pedig arra vonatkozik, hogy a támogatást nem lehet egyetlen termékre, illetve egyetlen tevékenységre korlátozni anélkül hogy említést tenne a szezonális jellegről. A működési hitelekről szóló közlemény hetedik bekezdése vezette be a jövőre nézve alkalmazandó új szabályok címén a kölcsönök szezonális jellegre vonatkozó feltételt annak érdekében, hogy a mezőgazdasági szereplők fel tudjanak készülni a termelési ciklussal kapcsolatos kiadásokra addig, amíg a termékeik eladásából származó haszonhoz nem jutnak.

89      A felperes hangsúlyozza, hogy a Bizottság korábbi gyakorlata által megkívánt két feltétel teljesült (a kölcsönök időtartama nem haladta meg az egy évet és a támogatás az összes citrusfélére, illetve gyümölcs- és zöldségfajtára vonatkozott), amint azt egyébként a megtámadott határozat (54) preambulumbekezdésének c) pontja is elismeri („még ha el is ismerjük, hogy a kedvezményes kamatozású hitel nem csak egyetlen termékre engedélyezett [hanem két termékcsoportra], illetve nem csupán egyetlen tevékenységhez kötött [ám főleg egy tevékenységhez, a kivitelhez], és a kölcsön időtartama nem haladja meg a tizenkét hónapot”).

90      A Bizottság először is kijelenti, hogy a felperes lényegében azt kifogásolja vele szemben, hogy a működési hitelekről szóló közleményben meghatározott szabályokat helytelenül alkalmazza. Megjegyzi, hogy ez az érvelés ténybelileg hiányos, mivel a megtámadott határozat (53) preambulumbekezdésének ötödik albekezdése kimondja, hogy a jelen ügyben a működési hitelekről szóló közlemény hatálybalépését megelőzően alkalmazott szabályok irányadók.

91      A Bizottság továbbá hangsúlyozza, hogy az olasz hatóságok nem voltak tévedésben, mivel a Bizottság a hivatalos vizsgálati eljárás megindításáról szóló határozat (2.4) és azt követő preambulumbekezdéseiben kijelentette, hogy a Bizottság elfogadta az olasz hatóságoknak az alkalmazandó szabályok meghatározására vonatkozó álláspontját, és e határozat kifejezetten utal a működési hitelekről szóló közleményt megelőző gyakorlatra.

92      Végül a felperes állításaival ellentétben a Bizottság azt állítja, hogy a szezonális jelleg nem egy, a működési hitelekről szóló közlemény által bevezetett új feltétel, ugyanis e fogalom szorosan hozzátartozik maga a működési hitel, illetve a mezőgazdasági termelési évre adott hitel fogalmához, sőt, annak lényegi elemét képezi.

 Az Elsőfokú Bíróság álláspontja

93      Mielőtt elkezdenénk megvizsgálni a bejelentett intézkedés meghozatala idején hatályos szabályok tartalmát és a jelen ügyre való alkalmazhatóságát, először is meg kell határoznunk e szabályokat.

 1. Az intézkedés meghozatala idején hatályos szabályok meghatározása

94      A megtámadott határozatból kitűnik, hogy miután a működési hitelekről szóló közleményben meghatározott új szabályok alkalmazására előirányzott idő letelt (lásd a megtámadott határozat (53) preambulumbekezdésének harmadik albekezdését), a Bizottság végül lemondott azok alkalmazásáról, és a korábbi gyakorlatából származó szabályok alkalmazására szorítkozott (lásd a megtámadott határozat (53) preambulumbekezdésének negyedik és ötödik albekezdését).

95      Különösen a megtámadott határozat (53) preambulumbekezdésének ötödik albekezdése mondja ki kifejezetten, hogy tekintettel arra a tényre, hogy a 68/95 regionális törvény 6. cikke által végrehajtott támogatás az 1993/1994‑es, 1994/1995‑ös és 1995/1996‑os mezőgazdasági termelési évre alkalmazandó, és hogy az ezt követően elfogadott működési hitelekről szóló közlemény csupán az 1998. június 30‑át követően hatályba lépett vagy hatályban maradt támogatásokra alkalmazandó, a 68/95 regionális törvény 6. cikkét „a kedvezményes kamatozású rövid távú hitelekre 1998. június 30‑át megelőzően alkalmazandó kritériumok alapján kell megvizsgálni, amely időpontot követően viszont a [működési hitelekről szóló] új közlemény hatályos”. Ezzel a Bizottság csupán megismétli az olasz hatóságok 1997. június 30‑i levelében kifejtett észrevételek tartalmát (lásd a megtámadott határozat (36) preambulumbekezdését).

96      Következésképpen a felperes helytelenül kifogásolja, hogy a Bizottság az olasz hatóságok által kifejtett észrevételeket a működési hitelekre vonatkozó hatályos szabályok megsértésével elemezte, mivel a működési hitelekről szóló közlemény új szabályait alkalmazta, vagy hogy hatalommal való visszaélést követett volna el ezen elemzés során.

 2. A 68/95 regionális törvény meghozatalakor hatályban lévő szabályok tartalma

97      A felperes arra hivatkozik, hogy a Bizottság a megtámadott határozatot a működési hitelekről szóló közleményben meghatározott új szabályok hatálybalépését megelőzően hatályos szabályok megsértésével hozta, mivel a támogatás szezonális jellegét figyelembe vette, miközben álláspontja szerint e kritérium nem szerepelt a Bizottság korábbi gyakorlatában.

98      Ezzel kapcsolatosan meg kell jegyezni, hogy mielőtt a működési hitelekről szóló közlemény meghatározná az 1998. június 30‑ától hatályos új szabályokat, kifejti, hogy a Bizottság több éve azt a konzekvens politikát követi, hogy nem ellenzi a mezőgazdasági ágazat részére a kedvezményes kamatozású rövid távú hitelek formájában nyújtott állami támogatásokat. A közleményben továbbá hozzáteszi, hogy „[c]supán a következő feltételeket szabja a Bizottság ezen támogatásokkal szemben: a kölcsön időtartama legfeljebb egy év, és a kölcsönnyújtás nem korlátozódhat sem egyetlen termékre, sem egyetlen tevékenységre”, ám kiemeli, hogy „a támogatási intenzitásra nézve nincs korlátozás és [hogy] a személyes kedvezményezettek tekintetében nincs akadálya annak, hogy a kedvezményes kamatozású hitelt minden évben megújítsák” (a működési hitelekről szóló közlemény ötödik bekezdése).

99      Továbbá – a felperes állításával ellentétben – ez a meghatározás nem hagyhatja figyelmen kívül a szóban forgó támogatás szezonális jellegét, mivel ez a jelleg szorosan hozzátartozik magának a működési hitelnek a meghatározásához, amely szükségszerűen a „mezőgazdasági termelési évre nyújtott hitel” forgalmára – vagyis az olyan hitelre, amelynek célja az, hogy a mezőgazdasági szereplők fel tudjanak készülni a termelési ciklussal kapcsolatos kiadásokra, amíg az ugyanazon ciklusra vonatkozó bevételekhez nem jutnak hozzá – utal vissza (lásd az EK 88. cikk (2) bekezdésében előírt eljárás megindításáról szóló 1998. február 13‑i bizottsági határozat (2.8) preambulumbekezdését és végét).

100    A működési hitel szezonális jellege a Bizottság „Versenypolitika a mezőgazdaságban” című dokumentumából vezethető le, amely tekintetében a Tizenhetedik jelentés a versenypolitikáról kijelenti, hogy e dokumentum írja le a Bizottság által a mezőgazdasági versenypolitika terén követett általános elveket, és ebből következően e dokumentum a Bizottság számára a tagállamok, a közintézmények és az érdekelt gazdasági szereplők által ismert utalási keretként szolgált. A fent hivatkozott dokumentum szerint a működési hitelek formájában nyújtott támogatások a közös piaccal összeegyeztethetetlennek minősülnek, amennyiben e hiteleket „a mezőgazdasági termelési évnél (tizenkét hónapnál) hosszabb időre, egyetlen termék és egyetlen tevékenység tekintetében nyújtják” (ezzel szemben a fenti két kritériumnak megfelelő támogatások a közös piaccal összeegyeztethetőnek minősülnek). A dokumentum tovább folytatódik, kiemelve, hogy a Bizottság álláspontját „az a tény indokolja, hogy a mezőgazdasági termelés a mezőgazdasági ciklusokkal kapcsolatos sajátosságai miatt különleges finanszírozási igényeket hoz létre”.

101    Továbbá a szóban forgó intézkedés szezonális jellegét a működési hitelekről szóló közlemény hetedik bekezdése is említi abban a részben, amely azon következtetéseket írja le, amelyekre a Bizottság e gyakorlat újravizsgálása végén jutott, és amely kimondja, hogy „a közösségi mezőgazdaság – az ezen ágazat és az azzal kapcsolatos tevékenységek természetéből, és különösen a termelés szezonális jellegéből és a mezőgazdasági vállalkozások szerkezetéből fakadó indokokból – hátrányban lehet a gazdaság többi ágazatának szereplőihez képest, mind rövid távú hiteligényei, mind az e hitelek finanszírozása tekintetében”.

102    Ezért a mezőgazdasági termelés szezonális jellegével kapcsolatos sajátos finanszírozási igények kielégítésének szükségessége indokolja a működési hiteleknek a Szerződés szabályaival való összeegyeztethetőségének meghatározása érdekében előírt két kritériumot, és ezen intézkedések értékelése sorén nem hagyható figyelmen kívül ez a jelleg.

103    E tekintetben meg kell jegyezni, hogy a Bizottság korábbi gyakorlatának a megtámadott határozat (53) preambulumbekezdésének második albekezdésében történt meghatározását, miszerint „a kedvezményes kamatozású rövid távú mezőgazdasági kölcsönökre alkalmazandó szabályok a bejelentés időpontjában tiltották a kölcsönök egyetlen termékre és egyetlen tevékenységre történő nyújtását, továbbá e kölcsönök futamidejét tizenkét hónapra korlátozták”, a megtámadott határozat (54) preambulumbekezdésének első albekezdése kiegészíti oly módon, hogy nem csupán a fenti két kritériumra, hanem a szóban forgó intézkedés szezonális jellegére is hivatkozik, amikor kijelenti, hogy a bejelentett intézkedés tekintetében a működési hitelekről szóló közleményben meghatározott új szabályok hatálybalépését megelőzően alkalmazandó kritériumok a követezőek: „a kölcsönöknek »szezonális jellegűnek« kell lenniük, és az általános kiadások (nyersanyagok vásárlása, munkaerő kifizetése stb.) fedezésére kell szólniuk, a kölcsönök nem nyújthatók egyetlen termékre és egyetlen tevékenységre, továbbá futamidejük nem haladhatja meg a tizenkét hónapot”.

104    Végül a felperes nem lepődhet meg azon, hogy a Bizottság a támogatás szezonális jelleggel való alkalmazhatóságát „mint a működési hitelek formájában nyújtott állami támogatásokra vonatkozó, a Hivatalos Lapban 1996. február 14‑én HL C 44. szám alatt közzétett [a működési hitelekről szóló közleményben] meghatározott keretszabályozás elfogadását megelőzően alkalmazott bizottsági gyakorlat által előírt kritériumát” alkalmazza – amint ezt az EK 88. cikk (2) bekezdésében előírt eljárás megindításáról szóló határozat (2.5) preambulumbekezdése kifejezetten ki is mondja, és amely határozat (2.6) preambulumbekezdése hozzáteszi, hogy kételyei merültek fel azzal kapcsolatban, hogy „a szóban forgó támogatásokat ténylegesen működési hiteleknek lehet[‑e] tekinteni (a »mezőgazdasági termelési évre szóló« hitelek értelemben)”.

105    Következésképpen a felperes nem kifogásolhatja, hogy a Bizottság az olasz hatóságoknak a bejelentett intézkedés működési hitelként történő minősítésére vonatkozóan előterjesztett észrevételeit annak szezonális jellegére nézve elemezte.

 3. A fenti szabályok jelen ügyre történő alkalmazása

106    A Bizottság által a megtámadott határozatban a működési hitelekre irányadó szabályok alkalmazásával kapcsolatosan elegendő megjegyezni, hogy a felperes nem vitatja, hogy a szóban forgó támogatás nem szezonális jellegű, és csupán azt állítja – helytelenül –, hogy a szezonális jelleg bizonyítása csak a működési hitelekről szóló közleményben meghatározott új szabályok hatálybalépésétől került előírásra.

107    Közelebbről a keresetlevélből világosan kitűnik, hogy a felperes elismeri, hogy a szóban forgó támogatás nem szezonális jellegű („kétségtelen, hogy a […] 68/1995 regionális törvény 6. cikkében szabályozott támogatás a gazdasági szereplők tekintetében alkalmazandó, és következésképpen a mezőgazdasági termelő termelési költségeinek felmerülését követően kerül nyújtásra”).

108    Végül meg kell említeni, hogy a felperes nem vitatja, hogy a kölcsön futamidejére vonatkozó kritérium (amelynek időtartama tizenkét hónapra korlátozott akkor is, ha a hitele minden évben meghosszabbítható) nem teljesült a jelen ügyben, figyelemmel arra a tényre, hogy a hitel törlesztésének időtartama harminchat hónap volt (illetve pontosabban „harminchat hónapnál jóval rövidebb […] átlag futamidejű”, amely alapján nem zárható ki, hogy a hitel futamideje „tizenkét hónapnál hosszabb” legyen) (lásd a megtámadott határozat (54) preambulumbekezdésének b) pontját, illetve a (32) preambulumbekezdésre való hivatkozást).

109    Ennélfogva a felperes nem kifogásolhatja, hogy a Bizottság a jelen ügyben úgy ítélte meg, hogy a működési hitelek nem voltak szezonális jellegűek.

110    A fentiek összességéből következően a második jogalapot teljes egészében el kell utasítani.

 Az EK 87. cikk megsértésére, a hatalommal való visszaélésre és az EK 253. cikknek az indokolási kötelezettség elmulasztásával történt megsértésére vonatkozó harmadik jogalapról

111    A jelen jogalap háromféle érvet tartalmaz: az exporttámogatás fogalmára, a nehéz helyzetben lévő vállalkozások megmentésére és szerkezetátalakítására szánt támogatás fogalmára, valamint a foglalkoztatási támogatás, illetve a korábbi adósságok rendezésére nyújtott működési támogatás fogalmára vonatkozó érveket.

 1. Az exporttámogatás fogalmára vonatkozó kifogásokról

–       A felek érvei

112    A felperes a megtámadott határozat azon megállapítást kifogásolja, hogy a szóban forgó támogatás „exporttámogatásnak” minősül. A felperes szerint ugyanis a Bizottság nem úgy jutott erre a következtetésre, hogy a szóban forgó támogatást az EK 87. cikkben lefektetett elvek fényében megvizsgálta, hanem kizárásos alapon, olyan maradványkritérium alapján, amelyet egyáltalán nem alapoz meg az állami támogatásokra alkalmazandó szabályozás. Ráadásul a megtámadott határozat az Olaszországból történő kivitel Szicílián kívüli kivitelre gyakorolt hatására vonatkozóan nyújtott bizonyítékok olasz hatóságoknak betudható hiánya miatt minősíti e támogatást „exporttámogatásnak”. A felperes álláspontja szerint a Bizottság megsértette az EK 87. cikket, és visszaélt a hatalommal, mivel neki kell bizonyítania, hogy a szóban forgó támogatás torzítja a versenyt a közös piacon.

113    A Bizottság e magatartása az indokolásra is hatással van. A Bíróság ítélkezési gyakorlata kimondja ugyanis azon elvet, miszerint az olyan határozat, amely nem tartalmaz megállapítást az érintett piac helyzetére, a támogatásból részesülő vállalkozás piaci részesedésére, az érintett termékekre vonatkozó tagállamok közötti kereskedelemre, valamint a támogatás kedvezményezettjei kivitelére, nem felel meg az indokolási kötelezettség minimumkövetelményeinek (a fent hivatkozott Franciaország kontra Bizottság ügyben hozott ítélet és a CIRFS és társai kontra Bizottság ügyben hozott ítélet). Ezzel kapcsolatosan a felperes megjegyzi, hogy a megtámadott határozat (41) preambulumbekezdésében az olaszországi citrusfélék, gyümölcsök és zöldségek kivitelére vonatkozóan feltüntetett adatok nem tartalmaztak semmiféle megállapítást a szicíliai régióból származó termékek százalékára nézve, ezért az állami támogatás közösségi kereskedelemre gyakorolt állítólagos hatását a Bizottság – az ellenkező tények olasz hatóságok általi bizonyításáig – „információk hiányára” támaszkodva állapította meg.

114    A Bizottság megjegyzi, hogy még ha a felperes kifogásai megalapozottak is lennének, ez a tény akkor sem vezethetne a megtámadott határozat megsemmisítéséhez, mivel ezen érvek az indokolás egyik részére utalnak, amely – mint azt maga a határozat is kifejezetten kimondja – nincs semmilyen hatással a határozat rendelkező részére (lásd a megtámadott határozat (55) preambulumbekezdését).

–       Az Elsőfokú Bíróság álláspontja

115    A felperes azon érvelése, miszerint a megtámadott határozat arra a következtetésre jutott, hogy a szóban forgó támogatás exporttámogatásnak minősül, ténybelileg megalapozatlan, mivel a megtámadott határozatból kifejezetten az derül ki, hogy még ha a Bizottság ezt a minősítést fontolgatta is kezdetben, azt végül elvetette.

116    A megtámadott határozat (55) preambulumbekezdése ugyanis – az olasz hatóságok azon tényt vitató észrevételeire válaszolva, hogy a bejelentett intézkedés exporttámogatásnak minősülhet – megjegyzi, hogy a Bizottság tudomásul vette, hogy „a[z adott] régió területén kívüli eladások nem szükségszerűen és kizárólagosan Olaszország területéről történő kivitelt jelenthetnek, következésképpen a jelen határozat keretében a támogatás e minősítés tekintetében történő külön vizsgálatára nem kerül sor”.

117    Igaz ugyan, hogy a megtámadott határozat (55) preambulumbekezdése – miután kijelentette, hogy az exporttámogatással kapcsolatos minősítés elvetésre került – tovább folytatódik, és a következőket mondja ki: „Mindazonáltal tekintettel arra, hogy a támogatás számítási módszere (lásd a (23) preambulumbekezdését) – amint arra a Bizottság az eljárás megindításáról szóló határozatban felhívta a figyelmet – úgy tűnik, hogy az exporttámogatások számítási módszerének felel meg, továbbá tekintettel arra, hogy a nemzeti hatóságok észrevételeiket a 68/95 regionális törvény 6. cikkének szó szerinti értelmezésére alapozták, anélkül hogy irati bizonyítékokat nyújtottak volna például a régió területéről Olaszországba, illetve Olaszországon túlra irányuló exportról, a Bizottság nem zárhatja ki, hogy a támogatás valójában exporttámogatásnak is minősül.” Ráadásul ez az észrevétel alapján – amely csupán egy evidens tényt állapít meg, vagyis azt, hogy az a tény, hogy a Bizottság nem indít erre vonatkozó vizsgálatot, korántsem jelenti azt, hogy a támogatás esetleg ne minősülne exporttámogatásnak, amennyiben ez bizonyításra kerülne –, nem lehet azt megállapítani – amint azt a felperes teszi –, hogy a megtámadott határozat azt állapítja meg, hogy a szóban forgó támogatás exporttámogatásnak minősül.

118    Következésképpen további vizsgálat nélkül kell elutasítani az exporttámogatás fogalmára vonatkozó kifogásokat, mivel a Bizottság a megtámadott határozatban kifejezetten elvetette e minősítés megtételét.

 2. A nehéz helyzetben lévő vállalkozások megmentésére és szerkezetátalakítására szánt támogatás, valamint a foglalkoztatási támogatás fogalmára vonatkozó kifogásokról

–       A felek érvei

119    A felperes arra hivatkozik, hogy a megtámadott határozatban a nehéz helyzetben lévő vállalkozások megmentésére és szerkezetátalakítására szánt támogatásra, valamint a foglalkoztatási támogatásra tett utalások teljesen irrelevánsak. Az olasz hatóságok soha nem állították, hogy a szóban forgó támogatás máshogy is minősülhet, mint rövid távú kedvezményes kamatozású mezőgazdasági hitelekre nyújtott támogatás („működési hitel”), és ezért nem is kellett olyan bizonyítékokat nyújtaniuk, amelyek azt bizonyították volna, hogy a támogatás más jellegű. Különösen a 68/95 regionális törvény 6. cikkének az alkalmazotti állomány fenntartására vonatkozó utalása nem változtatná a szóban forgó támogatást foglalkoztatási támogatássá, hanem igazolná a támogatás szociális szempontból való fontosságát.

120    A Bizottság úgy véli, hogy a megtámadott határozat e tekintetben nem hibás, mivel megállapítja, hogy a nehéz helyzetben lévő vállalkozások megmentésére és szerkezetátalakítására szánt támogatásokra és a foglalkoztatási támogatásokra alkalmazandó szabályok fényében a szóban forgó támogatás összeegyeztethetetlen a közös piaccal.

–       Az Elsőfokú Bíróság álláspontja

121    Meg kell említeni, hogy a felperes ezzel a kifogással kapcsolatosan felhozott érvei hatástalanok, mivel a felperes csupán annak kijelentésére szorítkozik, hogy a nehéz helyzetben lévő vállalkozások megmentésére és szerkezetátalakítására szánt támogatás és a foglalkoztatási támogatás fogalmára vonatkozó utalások teljesen irrelevánsak, miközben a megtámadott határozat pontosan ugyanerre a következtetésre jut.

122    A megtámadott határozat (56) preambulumbekezdése ugyanis kijelenti, hogy az olasz hatóságok nem hivatkoztak arra a lehetőségre, hogy a 68/95 regionális törvény 6. cikkében szabályozott támogatás megfelelhet a nehéz helyzetben lévő vállalkozások megmentéséhez és szerkezetátalakításához nyújtott állami támogatásokról szóló közösségi iránymutatásban (HL C 283., 1997.9.19., 2. o.,) meghatározott feltételeknek, és emlékeztet e feltételek tartalmára, arra a következtetésre jutva, hogy „a nemzeti hatóságok nem nyújtottak semmiféle bizonyítékot arra, hogy a szóban forgó intézkedés megfelelne a fent említett kritériumoknak, és az olasz hatóságok által nyújtott információkból sem következik semmiféle erre utaló bizonyíték”.

123    Továbbá, ugyan a megtámadott határozat (58) preambulumbekezdése megemlíti, hogy az olasz hatóságok észrevételei „halvány utalást” tesznek a támogatás és a foglalkoztatás fenntartása között kapcsolatra, de ezt azért teszi, hogy egyből hozzáfűzze, hogy az olasz hatóságok nem nyújtottak semmiféle bizonyítékot arra vonatkozóan, hogy a szóban forgó támogatás megfelel‑e a foglalkoztatási támogatásokról szóló iránymutatás szellemének és szabályainak (HL C 334., 1995.12.12., 4. o.). A határozat különösen kiemeli, hogy ugyan a 68/95 regionális törvény 6. cikkének (4) bekezdése előírja, hogy a támogatást vissza kell vonni és vissza kell téríttetni, amennyiben a kedvezményezettek nem tartják be az alkalmazotti állomány fenntartására vonatkozó kötelezettségeiket, ám úgy tűnik, hogy a szóban forgó támogatás nem felel meg a foglalkoztatási támogatásokról szóló közösségi iránymutatásban előírt feltételeknek, mivel e támogatást nem kifejezetten a foglalkoztatás védelmére szánt támogatásként fogadták el, illetve tervezték meg, a támogatás összege továbbá nem függ össze az alkalmazottak számával, végül a támogatás formája független az alkalmazotti költségektől. A határozat tehát megállapítja, hogy még ha a szóban forgó támogatás közvetve hozzá is járulhat a foglalkoztatás fenntartásához – ahogy ez sok más csoportba tartozó támogatásnál is megesik –, mindenesetre az erre vonatkozó iránymutatás alkalmazásában nem tekinthető foglalkoztatást elősegítő támogatásnak.

124    Következésképpen a nehéz helyzetben lévő vállalkozások megmentésére és szerkezetátalakítására szánt támogatás és a foglalkoztatási támogatás fogalmára vonatkozó kifogásokat el kell utasítani.

 3. A korábbi adósságok rendezésére nyújtott működési támogatás fogalmára vonatkozó kifogásról

–       A felek érvei

125    A felperes a megtámadott határozat (59) preambulumbekezdésében foglalt azon állítást vitatja, amely a szóban forgó támogatást a „korábbi adósságok rendezésére nyújtott működtetési támogatásnak” minősíti, anélkül hogy a nemzeti hatóságok által azzal a ténnyel kapcsolatosan indokolást előterjesztett megvizsgálná, hogy a szicíliai bankok által alkalmazott kamatok sokkal magasabbak az Olaszország egyéb részein alkalmazott kamatoknál. Megjegyzi továbbá, hogy azzal, hogy a szóban forgó támogatást a közös piaccal összeegyeztethetetlen működtetési támogatásnak minősíti, a Bizottság nem tért ki arra a kérdésre, hogy ez a támogatás „exporttámogatásnak” tekinthető‑e – mivel ha ez a minősítés idejében a nemzeti hatóságok tudomására jut, még ha anyagi jogilag nem is lett volna megfelelő, de legalább lehetővé tette volna, hogy a szóban forgó támogatás az EK 87. cikk (3) bekezdésének a) és c) pontjában megfogalmazott kivételek közzé tartozzon. A felperes továbbá arra hivatkozik, hogy a Bizottság nem próbálja semmiféle módon igazolni azt, hogy a szóban forgó intézkedést működtetési támogatásként minősíti, így a megtámadott határozatban nem tesz eleget indokolási kötelezettségének.

126    A Bizottság vitatja ezt az érvelést, emlékeztetve arra, hogy a szóban forgó támogatásról megállapította, hogy azt maguk az olasz hatóságok minősítették korábbi adósságok rendezésére nyújtott működtetési támogatásként. Megjegyzi továbbá, hogy a támogatás működési támogatás jellegét az érdekelt felek soha nem vonták kétségbe, és e minősítést a Bizottság jogilag megfelelő módon indokolta a megtámadott határozat (59) preambulumbekezdésében. A Bizottság továbbá megjegyzi, hogy a jelen ügy tárgyát képező intézkedés nem engedélyezhető működési hitelként, mivel az a tény, hogy a kamatok mértéke Szicíliában, illetve Olaszország más részein eltérő, e tekintetben irrelevánsak, ugyanis e körülményt a hivatkozott működési hitelekre vonatkozó szabályozás nem írja elő.

–       Az Elsőfokú Bíróság álláspontja

127    A megtámadott határozat (59) preambulumbekezdése értelmében a 68/95 regionális törvény 6. cikkében meghatározott támogatás, „amely nyilvánvalóan nem beruházási támogatás, nem felel meg sem a kedvezményes kamatozású rövid távú hitelek tekintetében előírt feltételeknek, sem a nehéz helyzetben lévő vállalkozások megmentésére és szerkezetátalakítására szánt támogatásra vonatkozó feltételeknek, sem a foglalkoztatási támogatás feltételeinek, sem az egyéb jogforrásokban előírt kivételekre vonatkozó feltételeknek”, úgy tűnik, hogy „egyszerűen a korábbi adósságok rendezésére nyújtott működtetési támogatás, amelynek hatása a támogatás kifizetésének leállításával megszűnik”.

128    A megtámadott határozat a (60) preambulumbekezdésben emlékeztet arra, hogy a mezőgazdaság terén a Bizottság állandó gyakorlata szerint tilos az összes régióra nézve működtetési támogatást nyújtani, ideértve azon támogatásokat is, amelyekre az EK 87. cikk (3) bekezdésének a) pontja alkalmazandó, mivel e támogatások természetüknél fogva sértik a közös piacszervezési mechanizmusokat, amelyek elsőbbséget élveznek a Szerződésben meghatározott versenyjogi szabályokkal szemben.

129    Miután a megtámadott határozat kifejti a fent hivatkozott megállapításokat, a (61) preambulumbekezdés kimondja, hogy mivel „az olasz hatóságok észrevételei megerősítik, hogy a szóban forgó intézkedés célja a kedvezményezettek eladósodottságán való könnyítés, és a kedvezményezettek semmiféle módon nem kötelesek e támogatás ellenében elősegíteni bizonyos gazdasági tevékenységek, vagy bizonyos régiók fejlődését”, ezen intézkedés nem tartozhat az EK 87. cikk (3) bekezdésének a) és c) pontjában meghatározott kivételek egyikének körébe sem, és ennélfogva összeegyeztetetlen a közös piaccal.

130    Ezzel kapcsolatosan emlékeztetni kell arra, hogy az állandó ítélkezési gyakorlat alapján a működtetési támogatások, vagyis azon támogatások, amelyeknek célja bizonyos vállalkozások mentesítése olyan költségek alól, amelyeket általában a mindennapi ügyintézésük, vagy rendes tevékenységük keretében kellene viselniük, főszabály szerint nem tartoznak az EK 87. cikk hatálya alá. Az ítélkezési gyakorlat értelmében ugyanis az ilyen támogatások főszabály szerint torzítják a versenyfeltételeket azon a gazdasági területen, amelyen nyújtották őket, anélkül azonban, hogy természetükből következően alkalmasak lennének az EK‑Szerződés kivételt szabályozó rendelkezéseiben meghatározott célok valamelyikének elérésére (a Bíróság C‑86/89. sz., Olaszország kontra Bizottság ügyben 1990. november 6‑án hozott ítéletének [EBHT 1990., I‑3891. o.] 18. pontja, a C‑301/87. sz., Franciaország kontra Bizottság ügyben 1990. február 14‑én hozott ítéletének [EBHT 1990., I‑307. o.] 50. pontja; az Elsőfokú Bíróság T‑459/93. sz., Siemens kontra Bizottság ügyben 1995. június 8‑án hozott ítéletének [EBHT 1995., II‑1675. o.] 48. pontja).

131    A jelen ügyben a felperes még olyan bizonyítékot sem nyújt, amely akár ellentmondana a Bizottság állításának, miszerint az a tény, hogy a korábbi adósságok rendezésére nyújtott működtetési támogatás, amelynek célja kedvezményezettek eladósodottságán való könnyítés a Szerződés állami támogatásokra vonatkozó szabályaival ellentétes működtetési támogatásnak minősül. E tekintetben az a tény, hogy a kamatok mértéke Szicíliában, illetve Olaszország más részein eltérő, nem minősül olyan indokolásnak, amely e támogatást a fent hivatkozott szabályokkal összeegyeztethetővé tenné, mivel az EK 87. cikk (3) bekezdése nem ír elő ilyen kivételt.

132    Következésképpen a korábbi adósságok rendezésére nyújtott működési támogatás fogalmára vonatkozó kifogást el kell utasítani.

133    A fentiek összességéből következően a harmadik jogalap egészét el kell utasítani.

 A lényeges eljárási szabályok megsértésére, valamint az EK 87. cikkben előírt eljárások befejezésére vonatkozó ésszerű határidők be nem tartására vonatkozó negyedik jogalapról

 A felek érvei

134    A felperes azt állítja, hogy a Bizottság nem ésszerű határidőn belül fejezte be a közigazgatási eljárást, mivel a 68/95 regionális törvényben szabályozott támogatási programot az olasz hatóságok 1995. augusztus 8‑án jelentették be, és majdnem két év telt el az EK 88. cikk (2) bekezdésében előírt eljárás megindításáról szóló határozat 1998. február 13‑i meghozatala, valamint a végleges határozat 1999. december 22‑i elfogadása között.

135    A Bizottság vitatja ezt az érvelést, először is arra hivatkozva, hogy a 68/1995 regionális törvény által szabályozott támogatási program bejelentése és a hivatkozott vizsgálati eljárás megindítása között eltelt 30 hónapos határidő, valamint a hivatalos vizsgálati eljárás 22 hónapos időtartama lényegében az olasz hatóságoknak tudható be. A Bizottság továbbá megemlíti, hogy a 22 hónapos időtartam a 659/1999 rendelet 7. cikke (6) bekezdésének fényében nem tekinthető túlzottnak, mivel abból az tűnik ki, hogy az e rendelkezésben foglalt 18 hónapos határidő nem kötelező jellegű, és az ennél kicsivel hosszabb időtartam nem kifogásolható.

 Az Elsőfokú Bíróság álláspontja

136    Emlékeztetni kell arra, hogy az ésszerű határidőnek a versenypolitika terén lefolytatott közigazgatási eljárásokat követő határozathozatal során történő betartása a gondos ügyintézés elvének részét képezi (lásd az állami támogatások kérdésében a Bíróság 120/73. sz. Lorenz‑ügyben 1973. december 11‑én hozott ítéletének [EBHT 1973., 1471. o.] 4. pontját; a 223/85. sz., RSV kontra Bizottság ügyben 1987. november 24‑én hozott ítéletének [EBHT 1987., 4617. o.] 12–17. pontját; a panaszok elutasítására vonatkozó ítélkezési gyakorlat körében a Bíróság C‑282/95. P. sz., Guérin automobiles kontra Bizottság ügyben 1997. március 18‑án hozott ítéletének [EBHT 1997., I‑1503. o.] 37. és 38. pontját). Az ilyen közigazgatási eljárások lefolytatása határidejének ésszerű mivoltát minden ügy egyedi körülményeinek, különösen az ügy összefüggéseinek, a Bizottság által folytatott eljárás különböző szakaszainak, az ügy összetettségének, valamint annak az érdekelt felek szempontjából való jelentőségének értékelése alapján kell meghatározni (lásd a versenyjog területén az Elsőfokú Bíróság T‑213/95. és T‑18/96. sz., SCK és FNK egyesített ügyekben 1997. október 22‑én hozott ítéletének [EBHT 1997., II‑1739. o.] 57. pontját).

137    A jelen ügyben mindemellett a felperes csupán annak kijelentésére szorítkozik, hogy a 68/95 regionális törvényben szabályozott támogatási programot az olasz hatóságok 1995. augusztus 8‑án jelentették be, hogy a Bizottság az EK 88. cikk (2) bekezdésében előírt vizsgálati eljárás megindításáról szóló határozatot 1998. február 13‑án hozta meg, a végleges határozatot pedig 1999. december 22‑én fogadta el, és hogy e határidők nem voltak ésszerűek, anélkül hogy ezen álláspontját megindokolta volna.

138    Ezzel kapcsolatosan emlékeztetni kell arra, hogy a támogatási program bejelentése és a hivatalos vizsgálati eljárás között eltelt harminc hónap lényegében az olasz hatóságoknak tudható be, ugyanis az utóbbiak – amint azt a megtámadott határozat (3) preambulumbekezdése megállapítja – részlegesen vagy hiányosan adtak választ a Bizottság információkéréseire, amit a felperes nem is vitat. A Bizottság tehát nem tehető felelőssé e határidő hosszáért.

139    A hivatalos vizsgálati eljárás megindítása és a végleges határozat meghozatala között eltelt huszonkét hónap kapcsán az 1999. április 16‑án hatályba lépett 659/1999 rendelet 7. cikke (6) bekezdéséből az következik, hogy „a Bizottság a lehető legnagyobb mértékben törekszik arra, hogy az eljárás megkezdésétől számított 18 hónapon belül határozatot hozzon”. A huszonkét hónapos határidő tehát nem tekinthető ésszerűtlennek csupán azért, mert meghaladja a tizennyolc hónapos határidőt, mert ugyan az utóbbi betartandó célkitűzés, ám nem kötelező jellegű. A felperes továbbá nem vonja kétségbe, hogy a hivatalos vizsgálat közepén bekövetkezett viszonylagos tétlenség az olasz hatóságoknak tudható be, amelyek sikertelenül kérték a Bizottságot, hogy adjon pontosabb információkat különösen az esetleges exporttámogatás minősítésével kapcsolatosan.

140    Ennélfogva a negyedik jogalapot el kell utasítani.

141    Következésképpen a keresetet teljes egészében el kell utasítani.

 A költségekről

142    Az eljárási szabályzat 87. cikkének 2. §‑a alapján az Elsőfokú Bíróság a pervesztes felet kötelezi a költségek viselésére, ha a pernyertes fél ezt kérte. Mivel a felperes pervesztes lett, a Bizottság kérelmének megfelelően kötelezni kell a saját és a Bizottság költségeinek viselésére.

A fenti indokok alapján

AZ ELSŐFOKÚ BÍRÓSÁG (kibővített ötödik tanács)

a következőképpen határozott:

1)      A keresetet elutasítja.

2)      A felperes viseli saját költségeit, valamint a Bizottság részéről felmerült költségeket.

García‑Valdecasas Lindh Cooke

Meij       Legal

Kihirdetve Luxembourgban, a 2003. november 27‑i nyilvános ülésen.

H. Jung       R. García‑Valdecasas

hivatalvezető       elnök

* Az eljárás nyelve: olasz.