Language of document : ECLI:EU:T:2022:778

A TÖRVÉNYSZÉK ÍTÉLETE (kibővített kilencedik tanács)

2022. december 7.(*)

„Verseny – Kartellek – Kiskereskedelmi célú élelmiszercsomagolások – A bírság összegét módosító határozat – A bírság kiszámításának módja – A jogsértő magatartás betudhatósága – A 2006. évi bírságkiszabási iránymutatás – A bírság felső határa – Arányosság – Egyenlő bánásmód – Fizetési képesség”

A T‑130/21. sz. ügyben,

a CCPL – Consorzio Cooperative di Produzione e Lavoro SC (székhelye: Reggio Emilia [Olaszország]),

a Coopbox Group SpA (székhelye: Bibbiano [Olaszország]),

a Coopbox Eastern s.r.o. (székhelye: Vágújhely [Szlovákia])

(képviselik őket: E. Cucchiara és E. Rocchi ügyvédek)

felperesek

az Európai Bizottság (képviselik: P. Rossi és T. Baumé, meghatalmazotti minőségben)

alperes ellen,

A TÖRVÉNYSZÉK (kibővített kilencedik tanács),

a tanácskozások során tagjai: S. Papasavvas elnök, M. J. Costeira, M. Kancheva, P. Zilgalvis (előadó) és I. Dimitrakopoulos bírák,

hivatalvezető: P. Nuñez Ruiz tanácsos,

tekintettel az eljárás írásbeli szakaszára,

tekintettel a 2021. július 22‑i CCPL és társai kontra Bizottság végzésre (T‑130/21 R, nem tették közzé, EU:T:2021:488),

tekintettel a 2022. június 16‑i tárgyalásra,

meghozta a következő

Ítéletet

1        A felperesek, a CCPL – Consorzio Cooperative di Produzione e Lavoro SC, a Coopbox Group SpA és a Coopbox Eastern s.r.o., az EUMSZ 263. cikk alapján benyújtott keresetükkel az EUMSZ 101. cikk és az EGT‑Megállapodás 53. cikke alkalmazására vonatkozó eljárásban (AT.39563 – Élelmiszer‑csomagolás kiskereskedelmi értékesítésre ügy) 2015. június 24‑én hozott C(2015) 4336 final bizottsági határozattal (a továbbiakban: 2015. évi határozat) kiszabott bírságok összegének megváltoztatásáról szóló 2020. december 17‑i C(2020) 8940 final bizottsági határozat (a továbbiakban: megtámadott határozat) megsemmisítését kérik.

 A jogvita előzményei és a kereset előterjesztését követő tényállás

2        A felperesek a CCPL-csoporthoz tartozó vállalatok, amelyek többek között az élelmiszer‑csomagolási ágazatban folytatnak tevékenységet.

3        A CCPL szövetkezet, amely a CCPL SpA‑n keresztül operatív vállalatokban, köztük a Coopbox Groupban és a Coopbox Easternben rendelkezik részesedéssel.

4        Az Európai Bizottság 2015. június 24‑én elfogadta a 2015. évi határozatot, amelyben megállapította, hogy az élelmiszer‑csomagolás kiskereskedelmi értékesítési ágazatában működő vállalatok a 2000 és 2008 közötti időszakban az EUMSZ 101. cikk és az EGT‑Megállapodás 53. cikkének öt különböző megsértésében vettek részt. E határozat 2. cikke értelmében a Bizottság [az EUMSZ 101. cikkben] és [az EUMSZ 102. cikkben] meghatározott versenyszabályok végrehajtásáról szóló, 2002. december 16‑i 1/2003/EK tanácsi rendelet (HL 2003. L 1., 1. o.; magyar nyelvű különkiadás 8. fejezet, 2. kötet, 205. o.) 23. cikke (2) bekezdésének megfelelően összesen 3 364 000 euró összegű bírságot szabott ki többek között a felperesekre és két másik olyan vállalatra, amelyek akkor a CCPL‑csoport tagjai voltak.

5        E bírságok végső összegét azt követően állapították meg, hogy az 1/2003 rendelet 23. cikke (2) bekezdésének a) pontja alapján kiszabott bírságok megállapításáról szóló iránymutatás (HL 2006. C 210., 2. o.; a továbbiakban: 2006. évi iránymutatás) 35. pontja értelmében az érintett öt vállalkozás esetében a Bizottság – figyelembe véve korlátozott fizetési képességüket – 25%‑kal csökkentette a bírságok végső összegét, amelyeket ki kellett volna szabnia velük szemben.

6        A 2015. december 15‑i CCPL és társai kontra Bizottság végzéssel (T‑522/15 R, EU:T:2015:1012), a Törvényszék elnöke felfüggesztette a Bizottság javára történő bankgarancia nyújtására vonatkozó kötelezettséget az öt érintett vállalattal szemben kiszabott bírságok azonnali behajtásának elkerülése érdekében, azzal a feltétellel, hogy egyrészt a vállalatok megfizetnek a Bizottságnak 5 millió eurót, továbbá megfizetik neki a bizonyos részesedések tervezett elidegenítéséből származó teljes bevételt, másrészt pedig írásbeli nyilatkozatot nyújtanak be a Bizottságnak az alapügyben hozott határozat elfogadásáig háromhavonta, valamint minden olyan esemény bekövetkezésekor, amely a kiszabott bírságok tekintetében befolyásolhatja jövőbeli fizetési képességüket, részletes jelentést nyújtanak be a hitelezőikkel kötött adósságátalakítási megállapodásban foglalt szerkezetátalakítási terv (a továbbiakban: szerkezetátalakítási terv) végrehajtásáról, valamint a szerkezetátalakítási tervben szereplő eszközöknek mind e terv végrehajtása során, mind a terven „kívüli” eladásából származó bevételek összegéről.

7        A CCPL az öt érintett vállalat képviseletében eljárva 5 942 000 euró összegű ideiglenes kifizetést teljesített a Bizottság részére.

8        A 2019. július 11‑i CCPL és társai kontra Bizottság ítéletben (T‑522/15, nem tették közzé, EU:T:2019:500) a Törvényszék megállapította, hogy a 2015. évi határozat indokolása elégtelen az öt érintett vállalkozással szemben kiszabott bírságok összegének a fizetési képtelenség miatt engedélyezett csökkentésének meghatározása tekintetében. Következésképpen a Törvényszék megsemmisítette e határozat 2. cikke (1) bekezdésének f)–h) pontját, (2) bekezdésének d) és e) pontját, valamint (4) bekezdésének c) és d) pontját.

9        A Bizottság 2019. szeptember 18‑án kelt levelében tájékoztatta a CCPL‑t többek között arról a szándékáról, hogy új határozatot fog elfogadni, amelyben bírságokat szab ki a csoportjához tartozó érintett vállalkozásokra, és felhívta e vállalatokat észrevételeik benyújtására.

10      2019. szeptember 20‑án a felperesek fellebbezést nyújtottak be a 2019. július 11‑i CCPL és társai kontra Bizottság ítélettel (T‑522/15, nem tették közzé, EU:T:2019:500) szemben.

11      2019. október 4‑én az érintett vállalatok azt kérték a Bizottságtól, hogy vizsgálja meg a 2006. évi iránymutatás 35. pontja alapján fennálló fizetési képességük hiányát azon bírságok összegének csökkentése érdekében, amelyeket a Bizottság a folyamatban lévő eljárás végén alkalmazhat. E kérelem értékelése érdekében a Bizottság az 1/2003 rendelet 18. cikkének (1) és (2) bekezdése alapján információkérést intézett a CCPL‑csoporthoz, amelynek az említett csoport eleget tett.

12      2019. október 7‑én a Bizottság a 2019. július 11‑i CCPL és társai kontra Bizottság ítéletben (T‑522/15, nem tették közzé, EU:T:2019:500) foglaltak teljesítése érdekében visszatérítette a CCPL‑nek az ez utóbbi által ideiglenes megfizetés címén átutalt 5 494 084 euró összeget.

13      2020. december 17‑én a Bizottság elfogadta a megtámadott határozatot, amelyben lényegében elutasította a fizetési képesség felperesek által állított hiányára alapított, a szóban forgó bírságok összegének csökkentése iránti kérelmet, és összesen 9 441 000 euró összegű bírságot szabott ki velük szemben.

14      A Bíróság a 2021. január 20‑i CCPL és társai kontra Bizottság végzésben (C‑706/19 P, nem tették közzé, EU:C:2021:45) a felperesek fellebbezését mint nyilvánvalóan elfogadhatatlant elutasította. A Bíróság többek között kimondta, hogy a felperesek adott esetben a Törvényszék által a 2019. július 11‑i CCPL és társai kontra Bizottság ítéletben (T‑522/15, nem tették közzé, EU:T:2019:500) elutasított jogalapokra és érvekre hivatkozhatnának a vitatott határozat Törvényszék általi megsemmisítését követően hozott határozat elleni esetleges újabb keresetben (2021. január 20‑i CCPL és társai kontra Bizottság végzés, C‑706/19 P, nem tették közzé, EU:C:2021:45, 26. pont).

15      2021. július 22‑i CCPL és társai kontra Bizottság végzésével (T‑130/21 R, nem tették közzé, EU:T:2021:488) a Törvényszék elnöke elutasította a felpereseknek a megtámadott határozat végrehajtásának felfüggesztésére irányuló ideiglenes intézkedés iránti kérelmét, a költségekről pedig nem határozott.

 A felek kérelmei

16      A felperesek azt kérik, hogy a Törvényszék:

–        semmisítse meg a megtámadott határozatban velük szemben kiszabott bírságokat;

–        másodlagosan csökkentse az említett bírságok összegét;

–        a Bizottságot kötelezze a költségek viselésére.

17      A Bizottság azt kéri, hogy a Törvényszék:

–        utasítsa el a keresetet;

–        a felpereseket kötelezze a költségek viselésére.

 A jogkérdésről

18      Keresetük alátámasztása érdekében a felperesek három jogalapra hivatkoznak.

19      Az első jogalap lényegében az indokolási kötelezettség megsértésén és az 1/2003 rendelet 23. cikke (2) bekezdésének megsértésén alapul. A második jogalap az arányosság és az egyenlő bánásmód elvének megsértésén alapul. A harmadik jogalap lényegében az indokolási kötelezettség megsértésén és nyilvánvaló mérlegelési hibákon alapul, amennyiben a Bizottság nem vette figyelembe a fizetési képessége hiányának alátámasztására a CCPL‑csoport által előterjesztett adatokat.

 Az első, lényegében az indokolási kötelezettség és az 1/2003 rendelet 23. cikke (2) bekezdésének megsértésére alapított jogalapról

20      E jogalap két részből áll, amelyek közül az első azon alapul, hogy a CCPL‑csoport anyavállalatának a CCPL‑csoport vállalatainak magatartásáért fennálló felelőssége tekintetében elégtelen az indokolás, a második pedig az 1/2003 rendelet 23. cikke (2) bekezdésének megsértésén, amennyiben a Bizottság tévesen vette alapul azt a vélelmet, amely szerint a CCPL meghatározó befolyást gyakorolt a CCPL‑csoport vállalataira.

 Az első jogalap első részéről, amely a CCPLcsoport anyavállalatának az e csoporthoz tartozó vállalatok magatartásáért fennálló felelősségére vonatkozó indokolás elégtelenségén alapul

21      A felperesek azt állítják, hogy a megtámadott határozat indokolása elégtelen, mivel az nem tünteti fel azokat az okokat, amelyek miatt a Coopbox Group és a Coopbox Eastern magatartását a CCPL‑nek tudták be.

22      A Bizottság vitatja ezt az érvelést.

23      Emlékeztetni kell arra, hogy az EUMSZ 296. cikk által megkövetelt indokolásból világosan és egyértelműen ki kell tűnnie a jogi aktust meghozó intézmény érvelésének oly módon, hogy az érdekeltek jogaik védelme érdekében megismerhessék a meghozott intézkedés indokait, az uniós bíróság pedig gyakorolhassa felülvizsgálati jogkörét (lásd: 2003. szeptember 18‑i Volkswagen kontra Bizottság ítéletet, C‑338/00 P, EU:C:2003:473, 124. pont és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

24      Továbbá, ha az eredeti bizottsági határozatot olyan határozattal módosították, amely kifejezetten úgy rendelkezik, hogy az e határozatot módosító határozatnak minősül, a módosító határozat elfogadására irányuló eljárás az eredeti határozat elfogadásához vezető eljárás folytatásának minősül (lásd ebben az értelemben: 2017. július 6‑i Toshiba kontra Bizottság ítélet, C‑180/16 P, EU:C:2017:520, 22. pont).

25      Ilyen körülmények között az eredeti határozat indokolása figyelembe vehető a módosító határozat jogszerűségének értékelése során, feltéve, hogy azt nem érintette megsemmisítő ítélet, és annak nem mond ellent a módosító határozat szövege (lásd ebben az értelemben: 2016. január 19‑i Toshiba kontra Bizottság ítélet, T‑404/12, EU:T:2016:18, 95. pont).

26      A jelen ügyben a megtámadott határozat címéből és tartalmából kifejezetten kitűnik, hogy az a felperesekkel szemben kiszabott bírságok tekintetében a 2015. évi határozatot módosító határozatnak minősül.

27      A megtámadott határozat 1. cikke tehát bírságokat szab ki a felperesekkel szemben a 2015. évi határozat 1. cikkében említett jogsértések miatt.

28      Ezenkívül senki sem hivatkozott arra, hogy a 2015. évi határozatnak a felperesek fizetési képességére vonatkozó elemein kívüli elemeit is befolyásolta volna a 2019. július 11‑i CCPL és társai kontra Bizottság ítélet (T‑522/15, nem tették közzé, EU:T:2019:500), vagy hogy annak ellentmondana a megtámadott határozat a CCPL‑csoporthoz tartozó vállalatok által elkövetett, a jelen jogalap tárgyát képező jogsértésekért való felelősséget illetően.

29      Ebből következik, hogy a fenti 25. pontban hivatkozott ítélkezési gyakorlat alapján a megtámadott határozat indokolását a 2015. évi határozat fényében kell értelmezni a CCPL‑nek a CCPL‑csoporthoz tartozó vállalatok által elkövetett jogsértések miatti felelősségét illetően.

30      A 2015‑ös határozat (848) preambulumbekezdésében a Bizottság megállapította, hogy a CCPL a szóban forgó jogsértések teljes időtartama alatt a CCPL‑csoport legfelső szintű anyavállalata volt, és hogy közvetlen vagy közvetett részesedése a jogsértésben közvetlenül részt vevő egy vagy több szervezetben – beleértve a Coopbox Groupot is – 2006. április 18‑ig 100%, 2006. április 18. és a jogsértések befejezése között pedig 93,864% volt.

31      A 2015. évi határozat (849) preambulumbekezdésében a Bizottság úgy ítélte meg, hogy a 93,864%‑os részesedés elegendő annak vélelmezéséhez, hogy az anyavállalat meghatározó befolyást gyakorolt leányvállalatának magatartására. Azt is kifejtette, hogy bár a meghatározó befolyás vélelmét elegendőnek tartja az érintett szervezetek felelősségének megállapításához, ezt a vélelmet megerősíti az érintett vállalkozás részét képező szervezetek közötti jogi, személyi és gazdasági kapcsolatok elemzése, amelyet ugyanezen határozat a (850)–(855) preambulumbekezdésében végzett el.

32      Ezek a tényezők lehetővé teszik a felperesek számára azon értékelés megértését, amely alapján a Bizottság a CCPL‑csoport vállalatai által elkövetett jogsértések miatt a CCPL‑t tette felelőssé, és amely lehetővé teszi a Törvényszék számára, hogy megvizsgálja ezen indokok megalapozottságát.

33      El kell tehát utasítani a felperesek azon érvét, amely szerint a megtámadott határozat indokolása elégtelen CCPL‑nek a CCPL‑csoporthoz tartozó vállalatok által elkövetett jogsértésekért való felelőssége tekintetében.

 Az első jogalapnak az 1/2003 rendelet 23. cikke (2) bekezdésének megsértésére alapított második részéről, amennyiben a Bizottság tévesen vette alapul azt a vélelmet, amely szerint a CCPL meghatározó befolyást gyakorolt a CCPLcsoport vállalataira

34      A felperesek lényegében úgy vélik, hogy a megtámadott határozat téves jogalkalmazáson és nyilvánvaló mérlegelési hibán alapul, mivel a Bizottság az 1/2003 rendelet 23. cikke (2) bekezdésének alkalmazása során arra a vélelemre támaszkodott, hogy a CCPL meghatározó befolyást gyakorolt a CCPL‑csoporthoz tartozó vállalatok felett.

35      A Bizottság vitatja ezt az érvelést.

36      Emlékeztetni kell arra, hogy az 1/2003 rendelet 23. cikkének (2) bekezdése értelmében a Bizottság határozattal bírságot szabhat ki a vállalkozásokra vagy vállalkozások társulásaira, amennyiben azok akár szándékosan, akár gondatlanságból megsértik az EUMSZ 101. cikk rendelkezéseit.

37      Az állandó ítélkezési gyakorlat szerint a vállalkozás fogalma kiterjed valamennyi gazdasági tevékenységet végző szervezetre, függetlenül annak jogállásától és finanszírozásának módjától. E tekintetben a Bíróság kifejtette egyfelől, hogy ezen összefüggésben a vállalkozás fogalmát úgy kell értelmezni, hogy az gazdasági egységet jelent, még akkor is, ha jogi szempontból e gazdasági egység több természetes vagy jogi személyből áll, és másfelől, hogy ha ilyen gazdasági egység sérti meg a versenyszabályokat, a személyes felelősség elve szerint neki kell felelnie ezért a jogsértésért (lásd: 2011. szeptember 29‑i Elf Aquitaine kontra Bizottság ítélet, C‑521/09 P, EBHT, EU:C:2011:620, 53. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

38      Továbbá az anyavállalatnak lehet betudni a leányvállalat magatartását, ha az – jóllehet külön jogi személyiséggel rendelkezik – nem önállóan határozza meg saját magatartását a piacon, hanem lényegében azokat az utasításokat követi, amelyeket az anyavállalat ad a számára, különös tekintettel az említett két jogi személy közötti gazdasági, szervezeti és jogi kapcsolatokra (lásd: 2021. január 27‑i The Goldman Sachs Group kontra Bizottság ítélet, C‑595/18 P, EU:C:2021:73, 31. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

39      Az állandó ítélkezési gyakorlatból az is kitűnik, hogy abban a különös esetben, ha az anyavállalat a versenyszabályokat megsértő leányvállalatában közvetlenül vagy közvetve kizárólagos vagy közel kizárólagos tőkerészesedéssel rendelkezik, egyrészről ezen anyavállalat meghatározó befolyást gyakorolhat e leányvállalat magatartására, másrészről pedig fennáll azon megdönthető vélelem, amely szerint az említett anyavállalat ténylegesen ilyen befolyást gyakorol. E feltételek mellett elegendő, ha a Bizottság bizonyítja, hogy az anyavállalat a leányvállalatban kizárólagos vagy közel kizárólagos tőkerészesedéssel rendelkezik, ahhoz, hogy vélelmezni lehessen, hogy ez utóbbi meghatározó befolyást gyakorol e leányvállalat üzletpolitikájára. A Bizottságnak ezt követően módjában áll az anyavállalat egyetemleges felelősségét megállapítani a leányvállalatával szemben kiszabott bírság megfizetését illetően, kivéve ha a fenti vélelem megdöntésére köteles anyavállalat elegendő bizonyítékot terjeszt elő annak bizonyításához, hogy a leányvállalata önálló piaci magatartást követ (lásd: 2021. január 27‑i The Goldman Sachs Group kontra Bizottság ítélet, C‑595/18 P, EU:C:2021:73, 32. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

40      Ennélfogva e vélelem – amennyiben nem döntik meg – azt jelenti, hogy bizonyítottnak kell tekinteni, hogy az anyavállalat ténylegesen meghatározó befolyást gyakorol leányvállalatára, és a Bizottság megállapíthatja az előbbi felelősségét az utóbbi magatartásáért, anélkül hogy bármilyen további bizonyítékot kellene szolgáltatnia. A meghatározó befolyás tényleges gyakorlására vonatkozó vélelem alkalmazása tehát nem függ az anyavállalat által ténylegesen gyakorolt befolyásra vonatkozó további körülmények előterjesztésétől (lásd: 2021. január 27‑i The Goldman Sachs Group kontra Bizottság ítélet, C‑595/18 P, EU:C:2021:73, 33. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

41      A Bizottság ráadásul egyáltalán nem köteles kizárólag erre a vélelemre támaszkodni. Semmi nem akadályozza ugyanis ezen intézményt abban, hogy más bizonyítékokkal vagy az ilyen bizonyítékok és az említett vélelem együttes alkalmazásával bizonyítsa, hogy az anyavállalat ténylegesen meghatározó befolyást gyakorolt leányvállalatára (lásd: 2021. január 27‑i The Goldman Sachs Group kontra Bizottság ítélet, C‑595/18 P, EU:C:2021:73, 40. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

42      A jelen ügyben emlékeztetni kell arra, hogy a 2015. évi határozat (846) preambulumbekezdésében a Bizottság kimondta, hogy a szóban forgó jogsértésekért fennálló felelősségnek a CCPL-nek mint anyavállalatnak való betudása érdekében a felelősségi vélelmet alkalmazta, amely szerint a CCPL meghatározó befolyást gyakorolt abban az időszakban (vagy időszakokban), amikor legalább egy, a jogsértésben közvetlenül érintett jogalany teljes mértékben (vagy csaknem teljes mértékben) az anyavállalat irányítása alatt állt.

43      Amint arra a Törvényszék a fenti 30. és 31. pontban emlékeztetett, a 2015. évi határozatban a Bizottság megállapította, hogy a jogsértések teljes időtartama alatt a CCPL volt a CCPL‑csoport legfelső szintű anyavállalata, és hogy a csoport egy vagy több, a jogsértésben közvetlenül érintett vállalkozásában való közvetlen vagy közvetett részesedése elegendő volt annak vélelmezéséhez, hogy meghatározó befolyást gyakorol leányvállalata magatartására. A Bizottság azt is kifejtette, hogy bár a meghatározó befolyás vélelmét elegendőnek tartja az érintett szervezetek felelősségének megállapításához, ezt a vélelmet megerősíti az érintett vállalkozás részét képező szervezetek közötti jogi, személyi és gazdasági kapcsolatok elemzése.

44      Az érintett vállalkozás részét képező szervezetek közötti jogi, személyi és gazdasági kapcsolatokat alátámasztó elemek között a Bizottság megemlítette többek között, hogy a CCPL jogosult az igazgatótanács valamennyi tagjának, valamint a CCPL SpA ügyvezető igazgatójának kinevezésére, a CCPL hagyja jóvá a CCPL SpA költségvetését és határozza meg az igazgatók feladatait, a CCPL SpA igazgatótanácsa rendelkezik a vállalat rendes irányításának legszélesebb körű jogkörével és a vállalat stratégiai irányításáért felelős elnököt nevez ki, aki biztosítja az igazgatótanács határozatainak megfelelő végrehajtását, a részvényesi megállapodás kifejezetten elismeri, hogy a CCPL ellenőrzésre jogosító részesedéssel rendelkezik a CCPL SpA‑ban, a kisebbségi részvényesek nem rendelkeznek különleges jogokkal, és hogy a CCPL SpA részvénytőkéjének fennmaradó 6,14%‑a a CCPL saját részvényes tulajdonosainak a részesedését képezi. Megjegyezte továbbá, hogy ugyanez az üzleti modell vonatkozik a Coopbox Groupra is.

45      Ezzel összefüggésben a 2015‑ös határozat 1.1. cikkében a Bizottság megállapította, hogy a Coopbox Group és a CCPL megsértette az EUMSZ 101. cikket, mivel 2002. június 18. és 2007. december 17. között részt vett egy, több különálló jogsértésből álló, Olaszország területére kiterjedő, az élelmiszer‑csomagolás kiskereskedelmi értékesítési ágazatának szánt polisztirol dobozokkal kapcsolatos egységes és folytatólagos jogsértésben.

46      A 2015. évi határozat 1.4. cikkében a Bizottság megállapította, hogy a CCPL 2004. december 8. és 2007. szeptember 24. között, a Coopbox Eastern pedig 2004. november 5. és 2007. szeptember 24. között megsértette az EUMSZ 101. cikket, mivel részt vett egy több különálló jogsértésből álló, egységes és folytatólagos jogsértésben, amely az élelmiszer‑csomagolás kiskereskedelmi értékesítési ágazatában használt polisztirol dobozokra vonatkozott, és amely a Cseh Köztársaság, Magyarország, Lengyelország és Szlovákia területére terjedt ki.

47      Ennek alapján a Bizottság a megtámadott határozat 1. cikkében a 2015. évi határozat 1.1. cikkében említett jogsértés miatt a Coopbox Groupra és a CCPL‑re egyetemlegesen 4 627 000 euró bírságot szabott ki, a 2015. évi határozat 1.2. cikkében említett jogsértés miatt a CCPL‑re 4 010 000 euró bírságot, a 2015. évi határozat 1.4. cikkében említett jogsértés miatt pedig a Coopbox Easternre és a CCPL‑re egyetemlegesen 789 000 euró bírságot, a Coopbox Easternre pedig 15 000 euró bírságot.

48      A Bizottság tehát a jogsértések teljes időtartama vonatkozásában a CCPL felelősségét állapította meg, tekintettel többek között a CCPL‑csoport egy vagy több vállalkozásában való közvetlen vagy közvetett részesedésére.

49      A felperesek először is azt állítják, hogy a Bizottság tévesen alkalmazta a jogot, amikor a CCPL SpA‑n keresztül a CCPL részesedését képező Coopbox Group és Coopbox Eastern által tanúsított magatartásokat a CCPL‑nek tudta be, anélkül hogy megállapította volna, hogy a CCPL SpA jogsértést követett el.

50      A fenti 38. pontban hivatkozott ítélkezési gyakorlatból ugyanakkor az következik, hogy az anyavállalatnak lehet betudni a leányvállalat magatartását különösen akkor, ha e leányvállalat – jóllehet külön jogi személyiséggel rendelkezik – nem önállóan határozza meg piaci magatartását, hanem lényegében azokat az utasításokat követi, amelyeket az anyavállalat ad a számára, különös tekintettel az e két jogalany közötti gazdasági, szervezeti és jogi kapcsolatokra.

51      Ilyen helyzetben, mivel az anyavállalat és leányvállalata ugyanazon gazdasági egység részét képezi, és ezáltal az EUMSZ 101. cikk értelmében egyetlen vállalkozásnak minősül, a Bizottság jogosult a bírságkiszabó határozatot az anyavállalatnak címezni anélkül, hogy köteles lenne az utóbbinak a jogsértésben való személyes részvételét bizonyítani (lásd: 2011. szeptember 29‑i Elf Aquitaine kontra Bizottság ítélet, C‑521/09 P, EU:C:2011:620, 55. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat). Másként fogalmazva nem szükségszerűen az anyavállalat és a leányvállalat közötti, jogsértéssel kapcsolatos felbujtói kapcsolat, sőt, nem is az előbbinek jogsértésben való részvétele, hanem az a tény jogosítja fel a Bizottságot arra, hogy az anyavállalatnak címezzen bírságokat kiszabó határozatot, hogy az érintett vállalatok az EUMSZ 101. cikk értelmében egy vállalkozást alkotnak (2011. szeptember 29‑i Elf Aquitaine kontra Bizottság ítélet, C‑521/09 P, EU:C:2011:620, 88. pont).

52      Továbbá az ítélkezési gyakorlat szerint a fenti 39. pontban említett vélelem akkor is alkalmazható, ha az anyavállalat nem közvetlenül, hanem más vállalatokon keresztül rendelkezik részesedéssel leányvállalatának tőkéjében (lásd ebben az értelemben: 2011. január 20‑i General Química és társai kontra Bizottság ítélet, C‑90/09 P, EU:C:2011:21, 86. pont; 2013. május 8‑i Eni kontra Bizottság ítélet, C‑508/11 P, EU:C:2013:289, 48. és 49. pont; 2015. július 15‑i GEA Group kontra Bizottság ítélet, T‑45/10, nem tették közzé, EU:T:2015:507, 142. pont).

53      Az ítélkezési gyakorlatból tehát az következik, hogy a Bizottság az anyavállalat közvetett részesedését képező leányvállalatok magatartásáért való felelősséget még a köztes vállalatokkal szembeni jogsértés megállapítása nélkül is betudhatja e vállalatnak.

54      Az a tény, hogy az ilyen leányvállalatokban olyan vállalaton keresztül áll fenn részesedés, amelynek egyáltalán nem tudtak be jogsértést, nem kérdőjelezi meg azt a vélelmet, hogy az anyavállalat az e leányvállalatokban való közvetett részesedése révén ténylegesen meghatározó befolyást gyakorol e leányvállalatok magatartására.

55      A fenti 37. pontban hivatkozott ítélkezési gyakorlatból az is következik, hogy a személyes felelősség elve szerint a versenyszabályokat megsértő több természetes vagy jogi személyből álló gazdasági egység felelős e jogsértésért.

56      A felperesek állításával ellentétben tehát nem állapítható meg, hogy a megtámadott határozatot a személyes felelősség elvének megsértésével fogadták el, amennyiben a CCPL felelősségét olyan jogsértésért állapították meg, amelyet nem követett el, és amelyet nem tudtak be annak a jogalanynak, amelyen keresztül a jogsértést elkövető jogalanyban részesedéssel rendelkezett.

57      Következésképpen a megtámadott határozat nem alkalmazta a tévesen a jogot, mivel a Bizottság a CCPL SpA‑n keresztül a CCPL részesedését képező Coopbox Group és Coopbox Eastern által tanúsított magatartásokat a CCPL‑nek tudta be, anélkül hogy a CCPL SpA‑val szemben jogsértést állapított volna meg.

58      Másodszor a felperesek előadják, hogy a CCPL‑nek a CCPL‑csoport vállalatainak cselekményeiért való felelősségére vonatkozó vélelem nem volt alkalmazható, mivel a CCPL a 2006. április 18‑tól a jogsértési időszak végéig csak 93,864%‑os részesedéssel rendelkezett a CCPL SpA‑ban.

59      Ugyanakkor azon anyavállalat, amely a leányvállalata tőkéjében szinte kizárólagos részesedéssel rendelkezik, főszabály szerint a kizárólagos tulajdonoshoz hasonló helyzetben van azon képességét illetően, hogy leányvállalatának magatartására meghatározó befolyást gyakoroljon, tekintettel a közte és az említett leányvállalat közötti gazdasági, szervezeti és jogi kapcsolatokra. Következésképpen a Bizottság jogosult e helyzetben ugyanazon bizonyítási szabályokat alkalmazni, azaz azon vélelmet, hogy az említett anyavállalat valóban élt azon képességével, hogy leányvállalatának magatartására meghatározó befolyást gyakoroljon. Mindazonáltal nincs kizárva, hogy bizonyos esetekben a kisebbségi részesedéssel rendelkezők a leányvállalat tekintetében olyan jogokkal rendelkezhetnek, amelyek megkérdőjelezhetik a fent említett analógiát.

60      Először is, a CCPL SpA tőkéjében való 93,864%‑os részesedése miatt a CCPL a 2006. április 18. és a jogsértési időszak vége közötti időszakban a CCPL SpA szinte teljes tőkéjével rendelkezett. Másodszor, a felperesek nem állítják, és végképp nem bizonyítják, hogy a kisebbségi részvényesek olyan jogokkal rendelkeztek volna a CCPL SpA tekintetében, amelyek megdönthetnék azt a vélelmet, hogy a CCPL ténylegesen meghatározó befolyást gyakorolt e leányvállalat magatartására.

61      Ebből következik, hogy a megtámadott határozat nem alkalmazza tévesen a jogot, mivel a Bizottság a CCPL felelősségére vonatkozó vélelmet a CCPL‑csoport vállalatainak azon időszakban tanúsított magatartásáért való felelősségére alkalmazta, amelynek során a CCPL csak 93,864%‑os részesedéssel rendelkezett a CCPL SpA‑ban.

62      Harmadszor el kell utasítani azt az érvet, amely szerint a Bizottság nem alkalmazhatta volna a CCPL‑nek a CCPL‑csoport vállalatainak magatartásáért való felelősségére vonatkozó vélelmet, mivel a 2015. évi határozat elfogadásakor a CCPL‑nek a CCPL SpA tőkéjében való részesedése tovább csökkent, körülbelül 90%‑ra.

63      A leányvállalat magatartásának az anyavállalatnak való betudását lehetővé tévő vélelem alkalmazása ugyanis azt jelenti, hogy az anyavállalat felelőssége a leányvállalatnak a jogsértés elkövetésének időszakában tanúsított magatartásából ered, ezért az anyavállalatnak a jogsértést megállapító határozat időpontjában a leányvállalatban fennálló részesedése összegének nincs jelentősége.

64      Negyedszer, a felperesek egyrészt előadják, hogy a Bizottság feladata volt annak bizonyítása, hogy a CCPL ténylegesen meghatározó befolyást gyakorolt a CCPL‑csoport vállalataira, mivel egyszerre támaszkodott a meghatározó befolyás tényleges gyakorlására vonatkozó vélelemre és a bizonyítékok egy csoportjára.

65      Mindazonáltal elegendő megállapítani, hogy – amint az a fenti 40. pontban felidézett ítélkezési gyakorlatból kitűnik – a meghatározó befolyás tényleges gyakorlására vonatkozó vélelem alkalmazása nem függ az anyavállalat befolyásának tényleges gyakorlására vonatkozó további ténykörülmények előterjesztésétől.

66      A fenti 41. pontban hivatkozott ítélkezési gyakorlatból az is következik, hogy semmi sem akadályozza meg a Bizottságot abban, hogy az anyavállalat által a leányvállalatára ténylegesen gyakorolt meghatározó befolyást más bizonyítékokkal vagy az ilyen bizonyítékok és a hivatkozott vélelem együttes figyelembevételével bizonyítsa.

67      Ennélfogva a felperesek állításával ellentétben az a tény, hogy a Bizottság több olyan tényezőt is felhozott, amelyek a CCPL‑csoport vállalataira gyakorolt meghatározó befolyás fennállásának megállapítását támasztották alá, nem ró rá nagyobb bizonyítási terhet, mintha a meghatározó befolyás tényleges gyakorlására vonatkozó vélelem alkalmazására szorítkozott volna.

68      Másrészt a felperesek úgy vélik, hogy a Bizottság nyilvánvaló mérlegelési hibát követett el, amennyiben meg kellett volna döntenie a meghatározó befolyás tényleges gyakorlására vonatkozó vélelmet, mivel a CCPL nem csupán azon időszak tekintetében nem gyakorolt ténylegesen meghatározó befolyást a CCPL‑csoport vállalataira, amikor a CCPL‑csoport jogsértésben érintett jogalanyainak teljes részvénytőkéjével rendelkezett, hanem akkor sem, amikor a CCPL részesedése kevesebb volt, mint 100%.

69      Ezen érv alátámasztására a felperesek előadják, hogy a CCPL felhagyott minden irányítási tevékenységgel az élelmiszercsomagolási ágazatban, és az ezen ágazatért felelős CCPL‑csoport vállalatai számára teljes önállóságot biztosított a termelés, valamint a kereskedelmi, ipari és irányítási ügyek terén. Lényegében azt is kijelentik, hogy a Coopbox Group ügyvezető igazgatója önállóan határozza meg a vállalat kereskedelmi és stratégiai irányítási politikáját.

70      Ezenkívül a felperesek azt állítják, hogy a CCPL olyan szövetkezet, amely elsősorban részvényesként viselkedik, és az operatív vállalatokban a CCPL Spa‑n keresztül rendelkezik részesedéssel, amely utóbbi vállalat alholdingvállalati szerepe semmilyen módon nem foglalja magában az általa ellenőrzött vállalatok operatív és napi működésében való részvételt, továbbá a CCPL semmilyen aktív szerepet nem játszik a CCPL‑csoport vállalatainak napi működésében.

71      Egyébiránt a felperesek hangsúlyozzák, hogy a CCPL hat különböző tevékenységi ágazatban működő vállalatcsoport legfelső szintű anyavállalata volt, és hogy sem a Coopbox Group, sem pedig a vitatott jogsértésekben érintett többi vállalat soha nem tájékoztatta a CCPL‑t a jogellenes tevékenységekről, és nem is járt el előzetes engedélyével.

72      A felperesek azt is állítják, hogy a CCPL igazgatótanácsának azon három tagja közül, akik egyidejűleg a CCPL‑csoporthoz tartozó vállalatok igazgatótanácsának tagjai is voltak, egyikük sem töltött be operatív funkciót ezekben a vállalatokban, és sem közvetlenül, sem közvetve nem vettek részt a versenytárs vállalkozásokkal folytatott megbeszéléseken.

73      E tekintetben először is emlékeztetni kell arra, hogy e vélelem megdöntése érdekében az anyavállalatnak kell – a Bizottság határozata ellen benyújtott kereset keretében – megvizsgálás érdekében az uniós bíróság elé terjesztenie minden olyan, a közte és a leányvállalata közötti szervezeti, gazdasági és jogi kapcsolatokra vonatkozó elemet, amely bizonyítja, hogy nem képeznek egyetlen gazdasági egységet (2016. június 16‑i Evonik Degussa és AlzChem kontra Bizottság ítélet, C‑155/14 P, EU:C:2016:446, 32. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

74      Ezenkívül az állandó ítélkezési gyakorlatból kitűnik, hogy a működési függetlenség önmagában nem bizonyítja, hogy a leányvállalat a piaci magatartását az anyavállalatától függetlenül határozza meg. A leányvállalatok és anyavállalataik közötti feladatmegosztás, és különösen azon tény, hogy a napi tevékenységek vezetésével a leányvállalat helyi vezetését bízzák meg, azon nagy méretű vállalkozások szokásos gyakorlata, amelyek számos, végső soron ugyanazon legfelső szintű anyavállalat tulajdonában lévő leányvállalatból állnak (lásd ebben az értelemben: 2014. július 11‑i RWE és RWE Dea kontra Bizottság ítélet, T‑543/08, EU:T:2014:627, 49. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

75      Továbbá az a tény, hogy a CCPL nem adott utasításokat a CCPL SpA‑nak, a Coopbox Groupnak vagy a Coopbox Easternnek a szóban forgó megállapodásokkal kapcsolatban, sőt az a tény, hogy nem is volt tudomása e megállapodásokról, az ítélkezési gyakorlat szerint önmagában nem alkalmas arra, hogy megdöntse a meghatározó befolyás vélelmét (lásd ebben az értelemben: 2016. szeptember 14‑i Ori Martin és SLM kontra Bizottság ítélet, C‑490/15 P és C‑505/15 P, nem tették közzé, EU:C:2016:678, 59. és 60. pont).

76      Ebből következik, hogy az egyébként alá nem támasztott állítások, amelyek szerint a CCPL felhagyott minden irányítási tevékenységgel az az élelmiszercsomagolási ágazatban, és az ezen ágazatért felelős CCPL‑csoport vállalatai számára teljes önállóságot biztosított anélkül, hogy a CCPL SpA vagy a CCPL aktív szerepet játszott volna a Coopbox Group és a Coopbox Eastern napi működésében, nem alkalmasak a meghatározó befolyás tényleges gyakorlására vonatkozó vélelem megdöntésére.

77      Másodszor, emlékeztetni kell arra, hogy az Európai Unió Bírósága álláspontja szerint az anyavállalat képviselete leányvállalatának irányító szerveiben releváns bizonyítékot jelent az utóbbi kereskedelmi politikája feletti tényleges ellenőrzés gyakorlására (lásd: 2015. július 15‑i Socitrel és Companhia Previdente kontra Bizottság ítélet, T‑413/10 és T‑414/10, EU:T:2015:500, 213. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

78      Ezért el kell utasítani a felperesi érveket, amelyek a CCPL igazgatótanácsának azon három tagja operatív szerepének hiányára vonatkoznak, akik egyidejűleg a CCPL-csoporthoz tartozó vállalatok igazgatótanácsának is tagjai voltak.

79      Ugyanezen okból el kell utasítani azt az érvet is, hogy a jelen eljárás iratanyagához csatolt dokumentumok egyike sem tartalmaz adatokat arra vonatkozóan, hogy a CCPL igazgatótanácsi tagjai részt vettek‑e a CCPL‑csoporthoz tartozó vállalatok bármelyikének irányítási tevékenységében.

80      Harmadszor, mivel az anyavállalat még akkor is felelősségre vonható egy leányvállalat által elkövetett jogsértésért, ha a csoporton belül számos működő vállalat van (lásd: 2012. szeptember 27‑i Shell Petroleum és társai kontra Bizottság, T‑343/06, EU:T:2012:478, 52. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat), az a tény, hogy a CCPL egy hat különböző üzleti ágazatban működő vállalkozáscsoport legfelső szintű anyavállalata volt, nem akadályozza meg, hogy a Coopbox Group és a Coopbox Eastern jogsértései neki legyenek betudhatók.

81      A fentiekre tekintettel a felperesek által előterjesztett bizonyítékok önmagukban nem elegendőek a Bizottság által alkalmazott azon vélelem megdöntéséhez, amely szerint a CCPL meghatározó befolyást gyakorolt a CCPL‑csoport vállalataira.

82      Következésképpen az első jogalap második része nem megalapozott, és az első jogalapot el kell utasítani.

 A negyedik, az arányosság és az egyenlő bánásmód elvének megsértésére alapított jogalapról

83      A felperesek szerint a megtámadott határozat lényegében ellentétes az arányosság, méltányosság, a bírságok egyéniesítése és fokozatossága, az észszerűség és az egyenlő bánásmód elvével, mivel a Bizottság minden egyes jogsértésre külön‑külön alkalmazta az 1/2003 rendelet 23. cikkének (2) bekezdésében meghatározott, a forgalom 10%‑ában meghatározott felső határt, és mivel a forgalom 10%‑ának megfelelő felső határ alkalmazásának e módszere azt eredményezte, hogy a Bizottság a többi érintett vállalkozással szemben jóval magasabb összegű bírságot szabott ki.

84      A Bizottság vitatja ezt az érvelést.

85      E tekintetben először is, ami a 10%‑os felső határnak a megtámadott határozatban az egyes jogsértésekre külön‑külön történő alkalmazását illeti, emlékeztetni kell arra, hogy az 1/2003 rendelet 23. cikkének (2) bekezdése szerint a jogsértésben részt vevő vállalkozások és vállalkozások társulásai tekintetében a bírság egyenként nem haladhatja meg az előző üzleti év teljes forgalmának 10%‑át.

86      Ezen túlmenően, az ítélkezési gyakorlat szerint, hogy ha bizonyos jogellenes cselekményeket egy és ugyanazon jogsértést vagy több különálló jogsértést megvalósítónak minősítenek, az főszabály szerint nem marad következmények nélkül a kiszabható szankcióra nézve, mivel több különálló jogsértés megállapítása több külön bírság kiszabását vonhatja maga után, minden egyes esetben az 1/2003 rendelet 23. cikkének (2) bekezdésében meghatározott határokon belül, tehát a határozat elfogadását megelőző üzleti év során elért forgalom 10%‑át kitevő felső határ figyelembevételével (lásd: 2014. február 6‑i AC‑Treuhand kontra Bizottság ítélet, T‑27/10, EU:T:2014:59, 230. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

87      Következésképpen a Bizottság egyetlen határozatban megállapíthat két különálló jogsértést, és kiszabhat két külön bírságot, amelyek teljes összege meghaladja az 1/2003 rendelet 23. cikkének (2) bekezdésében meghatározott 10%‑os felső határt, amennyiben az egyes bírságok összege nem haladja azt meg. Ugyanis az említett felső határ alkalmazása vonatkozásában közömbös, hogy a különböző versenyszabályok különböző megsértéseit egyetlen vagy különböző eljárások során eltérő időpontokban szankcionálják, mivel a 10%‑os felső határ az EUMSZ 101. cikk minden egyes megsértésére vonatkozik (2014. február 6‑i AC‑Treuhand kontra Bizottság ítélet, T‑27/10, EU:T:2014:59, 231. és 232. pont).

88      Mivel a 10%‑os felső határ minden egyes jogsértés esetében külön‑külön történő alkalmazása összhangban van az 1/2003 rendelet 23. cikkének (2) bekezdésével, ahogyan azt az ítélkezési gyakorlat értelmezi, a felperesek ezen érve nem alkalmas annak bizonyítására, hogy a megtámadott határozat ellentétes az arányosság, a méltányosság, a bírság egyéniesítése és fokozatossága, az észszerűség és az egyenlő bánásmód elvével.

89      Másodszor, ami a felperesekkel szemben kiszabott bírságnak a teljes forgalmukhoz viszonyított arányát illeti, amely jelentősen magasabb, mint a többi érintett vállalkozással szemben kiszabott bírságoké, emlékeztetni kell arra, hogy az ítélkezési gyakorlat szerint nem ellentétes az arányosság és az egyenlő bánásmód elvével, hogy a bírságok 2006. évi iránymutatásban előírt számítási módszerének alkalmazása révén valamely vállalkozással szemben olyan bírságot szabnak ki, amely a teljes forgalmán belül magasabb arányt képvisel, mint az egyes többi vállalkozásokkal szemben kiszabott bírságok által képviselt arány. E számítási módszernek – amely az érintett vállalkozásoknak nem a teljes forgalmán alapul – velejárója ugyanis, hogy e vállalkozások között eltérések keletkeznek a tekintetben, hogy e forgalom és a velük szemben kiszabott bírságok összege milyen viszonyban áll egymással (lásd ebben az értelemben: 2016. szeptember 7‑i Pilkington Group és társai kontra Bizottság ítélet, C‑101/15 P, EU:C:2016:631, 64. pont).

90      Az ítélkezési gyakorlatból az is kitűnik, hogy amikor a Bizottság ugyanazon jogsértésben részt vevő több vállalkozásra szab ki ilyen bírságokat, a bírságok összegének megállapításakor nem köteles biztosítani, hogy a bírságok végső összegei tükrözzék az érintett vállalkozások közötti, a teljes forgalmukat illető különbségtételt (lásd: 2016. szeptember 7‑i Pilkington Group és társai kontra Bizottság ítélet, C‑101/15 P, EU:C:2016:631, 65. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

91      Az egyenlő bánásmód elvének a felperesek által állított megsértését illetően meg kell jegyezni, hogy a bírság által az érintett vállalkozások teljes forgalmában képviselt százalékos aránybeli eltérés önmagában nem minősül elegendő indoknak ahhoz, hogy igazolja, hogy a Bizottság eltérjen a saját maga által meghatározott számítási módszertől. Ez ugyanis azt jelentené, hogy bizonyos vállalkozásokat előnyben részesítene olyan ismérv alapján, amely a jogsértés súlya és időtartama szempontjából nem releváns. Márpedig a bírság összegének meghatározását illetően nem lehet eltérő számítási módszerek alkalmazása révén hátrányos megkülönböztetést tenni azon vállalkozások között, amelyek az EUMSZ 101. cikk (1) bekezdésével ellentétes megállapodásban vagy összehangolt magatartásban vettek részt (lásd ebben az értelemben: 2016. szeptember 7‑i Pilkington Group és társai kontra Bizottság ítélet, C‑101/15 P, EU:C:2016:631, 66. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

92      Az állított eltérések fennállása egyrészt a felperesekre kiszabott bírságok és a teljes forgalmuk közötti arány, másrészt a többi érintett vállalkozásra kiszabott bírságok és azok forgalma közötti arány között nem alkalmas annak bizonyítására, hogy a megtámadott határozatot az arányosság és az egyenlő bánásmód elvének megsértésével fogadták el.

93      Egyébiránt, azon érvet illetően, amely szerint a Vitembal‑csoporthoz tartozó vállalatokra a 2015. évi határozatban kiszabott bírság alacsony összege azt bizonyítja, hogy a megtámadott határozatot az egyenlő bánásmód elvének megsértésével fogadták el, emlékeztetni kell arra, hogy az egyenlő bánásmód elvének tiszteletben tartása megköveteli, hogy az összehasonlítható helyzeteket ne kezeljék eltérő módon, és hogy az eltérő helyzeteket ne kezeljék ugyanúgy, hacsak ez a különbségtétel objektív módon nem igazolható (2014. november 12‑i Guardian Industries és Guardian Europe kontra Bizottság ítélet, C‑580/12 P, EU:C:2014:2363, 51. pont).

94      E tekintetben meg kell jegyezni, hogy a felperesek nem állítják, hogy a Bizottság az érintett vállalkozásokra eltérő számítási módszereket alkalmazott volna. A felperesek által előadott egyetlen tény ugyanis, amely az érintett vállalkozásokra kiszabott bírságoknak a teljes forgalmukhoz viszonyított teljes összegére vonatkozik – amint az a fenti 92. pontban szerepel – nem elegendő az állított hátrányos megkülönböztetés bizonyításához. Mivel a felperesek nem hivatkoztak semmilyen más bizonyítékra azon ténybeli és jogi körülményekre vonatkozóan, amelyeket a Bizottság a bírságok összegének kiszámításakor figyelembe vett, meg kell állapítani, hogy nem bizonyították, hogy a többi érintett vállalat, különösen a Vitembal csoporthoz tartozó vállalatok pénzügyi helyzete összehasonlítható lenne a saját helyzetükkel, így a fenti 93. pontban felidézett ítélkezési gyakorlatnak megfelelően az érvelésüket el kell utasítani.

95      A fentiekre tekintettel a felperesek érvei nem bizonyítják, hogy a Bizottság tévesen alkalmazta volna a jogot, amikor minden egyes jogsértés tekintetében külön alkalmazta az 1/2003 rendelet 23. cikkének (2) bekezdésében meghatározott, a forgalom 10%‑ában meghatározott felső határt.

96      A második jogalapot tehát el kell utasítani.

 A harmadik, lényegében az indokolási kötelezettség megsértésére és a felperesek fizetési képességével kapcsolatos nyilvánvaló mérlegelési hibákra alapított jogalapról

97      A felperesek a fizetési képességükre vonatkozó bizottsági mérlegelés elégtelen indokolására hivatkoznak, és azt róják fel a Bizottságnak, hogy nyilvánvaló hibákat követett el e fizetési képesség mérlegelése során.

98      A Bizottság vitatja ezt az érvelést.

99      E tekintetben emlékeztetni kell arra, hogy a 2006. évi iránymutatás „Fizetési képesség” című 35. pontja a következőképpen rendelkezik:

„Különleges körülmények fennállása esetén a Bizottság, kérelemre, figyelembe veheti a vállalkozás adott szociális és közgazdasági környezetben fennálló fizetési képességének hiányát. Ezen a címen a Bizottság nem csökkenti a bírságot csupán a vállalkozás kedvezőtlen vagy veszteséges pénzügyi helyzetének megállapítása miatt. A bírság csak abban az esetben csökkenthető, ha objektív bizonyíték szolgál arra, hogy a bírság kiszabása – a jelen Iránymutatásban meghatározott feltételek mellett – visszavonhatatlanul veszélybe sodorná a vállalkozás gazdasági életképességét, és aktív eszközeit értéküktől megfosztaná.”

100    Az állandó ítélkezési gyakorlat szerint az iránymutatáshoz hasonló olyan magatartási szabályok elfogadásával és közzétételével, ahol a Bizottság kijelenti, hogy ezentúl alkalmazni fogja e szabályokat az általuk érintett esetekre, ez az intézmény korlátozza magát mérlegelési jogköre gyakorlásában, és nem térhet el e szabályoktól anélkül, hogy ne tenné ki magát annak, hogy egyes esetekben az általános jogelvek – mint az egyenlő bánásmód, a bizalomvédelem és a jogbiztonság elvének – megsértése címén felelősségre vonható (lásd: 2015. július 15‑i Westfälische Drahtindustrie és társai kontra Bizottság ítélet, T‑393/10, EU:T:2015:515, 287. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

101    Ezenkívül a 2006. évi iránymutatás 35. pontja alapján a bírság csak kivételes körülmények között, az iránymutatásban meghatározott feltételek mellett csökkenthető. Így egyrészt bizonyítani kell, hogy a kiszabott bírság „visszavonhatatlanul veszélybe sodorná a vállalkozás gazdasági életképességét, és aktív eszközeit értéküktől teljesen megfosztaná”. Másrészt, bizonyítani kell az „adott szociális és közgazdasági környezet” meglétét is. Ezenkívül emlékeztetni kell arra, hogy a feltételek e két csoportját korábban az uniós bíróságok alakították ki (2015. július 15‑i Westfälische Drahtindustrie és társai kontra Bizottság ítélet, T‑393/10, EU:T:2015:515, 288. pont).

102    Az első feltételcsoportot illetően megállapítást nyert, hogy a Bizottság a versenyszabályok megsértése miatt kiszabandó bírság összegének meghatározása során főszabály szerint nem köteles figyelembe venni az érintett vállalkozás veszteséges pénzügyi helyzetét, mivel az ilyen kötelezettség elismerése indokolatlan versenyelőnyhöz juttatná a piaci feltételekhez legkevésbé alkalmazkodó vállalkozásokat (lásd: 2015. július 15‑i Westfälische Drahtindustrie és társai kontra Bizottság ítélet, T‑393/10, EU:T:2015:515, 289. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

103    Ha ugyanis ez lenne a helyzet, az azzal a kockázattal járna, hogy e vállalkozásokat előnyben részesítik más, hatékonyabb és jobban vezetett vállalkozásokhoz képest. Ebből adódóan az érintett vállalkozás hátrányos vagy veszteséges helyzetének megállapítása nem lehet elegendő egy olyan kérelem megalapozásához, amely arra irányul, hogy a Bizottság vegye figyelembe a vállalkozás fizetési képességének hiányát a bírság csökkentése érdekében (2015. július 15‑i Westfälische Drahtindustrie és társai kontra Bizottság ítélet, T‑393/10, EU:T:2015:515, 290. pont).

104    Másfelől az állandó ítélkezési gyakorlat szerint az a tény, hogy egy uniós hatóság által hozott intézkedés egy adott vállalkozás fizetésképtelenségéhez vagy felszámolásához vezet, önmagában az uniós jog szerint nem tiltott. Jóllehet egy ilyen jogügylet hátrányosan érintheti a tulajdonosok vagy részvényesek pénzügyi érdekeit, ez nem jelenti azt, hogy a vállalat által képviselt személyi, materiális és immateriális elemek is elveszítenék értéküket (lásd: 2015. július 15‑i Westfälische Drahtindustrie és társai kontra Bizottság ítélet, T‑393/10, EU:T:2015:515, 291. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

105    Ebből az ítélkezési gyakorlatból azt lehet levezetni, hogy kizárólag a vállalat által képviselt személyi, materiális és immateriális elemek, másként fogalmazva, az eszközök értékvesztése igazolhatja a bírság összegének meghatározása során a bírság kiszabása után bekövetkező esetleges fizetésképtelenség vagy felszámolás figyelembevételét (lásd: 2015. július 15‑i Westfälische Drahtindustrie és társai kontra Bizottság ítélet, T‑393/10, EU:T:2015:515, 292. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

106    Egy vállalat felszámolása ugyanis nem szükségképpen jelenti a szóban forgó vállalkozás eltűnését. Az továbbra is fennmaradhat, akár a vállalat feltőkésítése, akár eszközei összességének egy másik jogalany általi átvétele révén. Ilyen átvételre sor kerülhet a működtetés folytonossága mellett a vállalat eszközeinek önkéntes kivásárlásával vagy pedig kényszereladásával (2015. július 15‑i Westfälische Drahtindustrie és társai kontra Bizottság ítélet, T‑393/10, EU:T:2015:515, 293. pont).

107    A 2006. évi iránymutatás 35. pontjában szereplő, az érintett vállalkozás aktív eszközeinek értéküktől megfosztására vonatkozó hivatkozást tehát úgy kell értelmezni, hogy az arra a helyzetre vonatkozik, amelyben a vállalkozás 106. pontban hivatkozott feltételek szerinti átvétele valószínűtlennek, sőt lehetetlennek tűnik. Ilyen helyzetben a vállalkozás eszközeit külön próbálják értékesíteni, és valószínű, hogy sok ilyen eszköznek egyáltalán nem lesz vevője, vagy jobb esetben is csak jelentősen csökkentett áron értékesítik azokat (lásd: 2015. július 15‑i Westfälische Drahtindustrie és társai kontra Bizottság ítélet, T‑393/10, EU:T:2015:515, 294. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

108    A feltételek második, az adott szociális és közgazdasági környezet meglétével kapcsolatos csoportját illetően, az az ítélkezési gyakorlat szerint a bírság megfizetésének esetleges következményeire utal, különösen a munkanélküliség emelkedése vagy a termelési láncban az érintett vállalkozáshoz képest feljebb vagy lejjebb álló szektorban a gazdasági helyzet romlása szempontjából (lásd: 2015. július 15‑i Westfälische Drahtindustrie és társai kontra Bizottság ítélet, T‑393/10, EU:T:2015:515, 295. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

109    Ennélfogva, amennyiben a fentiekben felvázolt kumulatív feltételek teljesülnek, a vállalkozás eltűnésének kockázatával járó bírság kiszabása ellentétesnek bizonyulhat a 2006. évi iránymutatás 35. pontja által követett céllal. Az említett pont alkalmazása az érintett vállalkozásokra ilyen módon az arányosság elvének konkrét megvalósulását jelenti a versenyjog megsértése miatt kiszabott szankciók területén (lásd: 2015. július 15‑i Westfälische Drahtindustrie és társai kontra Bizottság ítélet, T‑393/10, EU:T:2015:515, 296. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

110    Ezen elvek fényében kell megvizsgálni a felpereseknek a megtámadott határozat jogszerűségét vitató érveit.

111    A jelen ügyben a megtámadott határozat 3.4.2 pontjában a Bizottság, miután elvégezte a felperesek fizetési képességének, valamint az esetleges bírság gazdasági életképességükre gyakorolt hatásának gazdasági és pénzügyi elemzését, az említett határozat (90) preambulumbekezdésében arra a következtetésre jutott, hogy a CCPL‑csoport alacsony hitelképességi és jövedelmezőségi mutatói, valamint a vitatott bírságok teljes összegének a csoport méretéhez viszonyított jelentősége ellenére az említett csoport elegendő készpénzállománnyal rendelkezett az említett bírságok teljes összegének megfizetéséhez, és hogy a csoport gazdasági életképessége veszélyeztetésének önmagában véve csekély valószínűsége volt.

112    Az elegendő készpénzállományra vonatkozó megállapításának alátámasztására a Bizottság a megtámadott határozat (90) preambulumbekezdésének a) pontjában először is megállapította, hogy a CCPL‑csoport 2018‑ban és 2019‑ben jelentős, 18,6 millió euró, illetve 22,8 millió euró összegű készpénzegyenleggel rendelkezett. Az említett határozat (90) preambulumbekezdésének b) pontjában a Bizottság kifejtette, hogy az említett csoport 2014 és 2018 közötti átlagos készpénzegyenlege, vagyis e csoport átlagos éves forgalmának körülbelül 11,6%‑a megfelelő mutatónak minősült azon következtetés levonásához, hogy a készpénzállomány szintje elegendő volt a rövid távú kötelezettségek és kiadások teljesítéséhez, az üzletmenet folytonosságának biztosításához és az átmeneti készpénzhiány elkerüléséhez. Az említett határozat (90) preambulumbekezdésének c) pontjában a Bizottság megállapította, hogy ugyanez a következtetés levonható a készpénzegyenleg és az eladások aránya alapján is. Ugyanezen határozat (90) preambulumbekezdésének d) pontjában a Bizottság megjegyezte, hogy mivel a készpénzállomány leggyakrabban a szóban forgó csoport holdingvállalatainál van, amelyeknek tulajdonképpen nincsenek alkalmazottai, és igen alacsony forgalmat bonyolítanak, valószínűtlen, hogy a bírság megfizetése a csoport szintjén rendelkezésre álló készpénzállományból veszélyeztetné a csoport két fő operatív vállalatának gazdasági életképességét. A megtámadott határozat (90) preambulumbekezdésének e) pontjában hangsúlyozta, hogy észrevételeiben és válaszaiban a CCPL nem említett semmilyen különleges készpénzszükségletet sem a Covid19‑világjárványból eredő nehézségek kezelése, sem pedig a 2020–2023‑as időszakra vonatkozó szerkezetátalakítási terv folytatása érdekében. Végül a megtámadott határozat (90) preambulumbekezdésének f) pontjában a Bizottság megállapította, hogy bár kifejezetten felhívta a CCPL‑t, hogy nyújtsa be észrevételeit a csoport azon képességére vonatkozóan, hogy a bírságok kifizetéséhez szükséges pénzügyi erőforrásokat előteremtse, a CCPL nem válaszolt, és azt sem közölte, hogy miért nem tudja a csoport szintjén rendelkezésre álló készpénzt ilyen kifizetésre felhasználni. Ezzel összefüggésben a Bizottság hozzátette, hogy figyelembe kell venni azt az 5 942 084 eurós összeget is, amelyet a 2019. július 11‑i CCPL és társai kontra Bizottság ítélet (T‑522/15, nem tették közzé, EU:T:2019:500) teljesítéseként 2019. október 7‑én térített vissza a CCPL‑nek.

 A harmadik jogalapnak az indokolási kötelezettség megsértésére alapított első részéről

113    A felperesek lényegében előadják, hogy a megtámadott határozat nem tartalmaz indokolást arra vonatkozóan, hogy miért nem vették figyelembe a negatív működőtőkéjüket, a tényt, hogy a CCPL Group készpénzállománya a jelentős adósságai ellenére megfelelő volt, a Coopbox Groupra és a Coopbox Easternre vonatkozó előrejelzési adatok hatását a készpénzállomány tekintetében, illetve a felperesek által az ötödik információkérésre adott válaszukban a bírság fenntarthatóságára vonatkozóan elvégzett elemzést.

114    A Bizottság vitatja ezt az érvelést.

115    Emlékeztetni kell arra, hogy az állandó ítélkezési gyakorlat szerint az EUMSZ 296. cikkben előírt indokolásnak a szóban forgó jogi aktus jellegéhez kell igazodnia, és a jogi aktust kibocsátó intézmény érvelésének olyan világosan és félreérthetetlenül kell belőle kitűnnie, hogy lehetővé tegye az érintettek számára az intézkedés indokainak megismerését és a hatáskörrel rendelkező bíróság számára a felülvizsgálat elvégzését. Az indokolási kötelezettséget az eset összes körülményeire, így különösen a jogi aktus tartalmára, a felhívott indokok jellegére és a címzettek vagy a jogi aktus által közvetlenül és személyükben érintett egyéb személyek magyarázathoz fűződő érdekére tekintettel kell vizsgálni. Nem szükséges, hogy az indokolás valamennyi jelentőséggel bíró tény‑ és jogkérdésre külön kitérjen, mivel azt, hogy valamely aktus indokolása megfelel‑e az EUMSZ 296. cikk követelményeinek, nem pusztán a szövegére figyelemmel kell megítélni, hanem az összefüggéseire, valamint az érintett tárgyra vonatkozó jogszabályok összességére való tekintettel is (lásd: 2015. szeptember 9‑i Philips kontra Bizottság ítélet, T‑92/13, nem tették közzé, EU:T:2015:605, 102. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

116    A jelen ügyben rá kell mutatni, hogy – amint az a megtámadott határozatnak a fenti 112. pontban felidézett (90) preambulumbekezdéséből kitűnik – a Bizottság világosan és egyértelműen indokolta azt a megállapítást, amely szerint a felperesek nem bizonyították, hogy a CCPL‑csoport készpénzállományát nem tudják felhasználni a bírságok kifizetésére anélkül, hogy életképességüket veszélyeztetnék. A Coopbox Group és a Coopbox Eastern tervezett készpénzállományra vonatkozó előrejelzési adatainak Bizottság általi értékelése a megtámadott határozat (86) és (92) preambulumbekezdésében található, amely részben megismétli a felperesek által az ötödik információkérésre adott válaszban megadott információkat. A Bizottságnak továbbá nincs olyan általános kötelezettsége, hogy a határozatban a közigazgatási eljárás során a felektől kért valamennyi dokumentumról vagy információról döntsön.

117    A Bizottság ugyanis nem köteles állást foglalni az érintettek által előtte felhozott összes érvről, és elegendő a határozat tartalma tekintetében alapvető jelentőséggel bíró tényállást és jogi megfontolásokat ismertetnie (lásd: 2015. szeptember 9‑i Philips kontra Bizottság ítélet, T‑92/13, nem tették közzé, EU:T:2015:605, 103. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

118    Ennélfogva a felperesek fizetési képességére vonatkozó bizottsági értékelés indokolása nem elégtelen.

119    Következésképpen a harmadik jogalap első részét – mint megalapozatlant – el kell utasítani.

 A harmadik jogalap második részéről, amely a felperesek fizetési képességével kapcsolatos nyilvánvaló mérlegelési hibákon alapul

120    Előzetesen meg kell jegyezni, hogy – amint az a fenti 102–107. pontban hivatkozott ítélkezési gyakorlatból kitűnik – annak megállapítása érdekében, hogy a megtámadott határozat a fizetési képességükre vonatkozó nyilvánvaló mérlegelési hibán alapul, a felpereseknek kell bizonyítaniuk, hogy a Bizottság álláspontjával ellentétben az összesen 9 441 000 euró összegű bírságok megfizetése visszavonhatatlanul veszélybe sodorná gazdasági életképességüket, és megfosztaná értéküktől aktív eszközeit.

121    Először is a felperesek lényegében azt állítják, hogy ténybelileg tévesek a megtámadott határozat (90) preambulumbekezdésének a), e) és f) pontjában tett azon megállapítások, amelyek szerint nem nyújtották be a 2020–2023‑as időszakra vonatkozóan kért előrejelzési adatokat, ami indokolja a 2018‑ban és 2019‑ben rendelkezésre álló készpénzállomány figyelembevételét, és amelyek szerint a CCPL‑csoport nem jelölte meg, hogy miért nem tudja felhasználni a csoport szintjén rendelkezésre álló készpénzállományt a bírság megfizetésére.

122    A felperesek először is emlékeztetnek a Bizottsággal folytatott levelezésük tartalmára, a megtámadott határozat azon megállapításának vitatása érdekében, hogy a CCPL nem tett említést a Covid19‑világjárványból eredő nehézségek kezeléséhez vagy a 2020–2023‑as időszakra vonatkozó szerkezetátalakítási terv folytatásához szükséges készpénzszükségletről.

123    Másodszor a felperesek azt állítják, hogy 2023‑ig szóló előrejelzési adatokat szolgáltattak a Coopbox Groupra és a Coopbox Easternre vonatkozóan, amelyek értékesítése a 2019‑es pénzügyi évre vonatkozó mérleg szerinti forgalom 94%‑át tette ki, és amelyeket a Bizottság nem elemzett.

124    A felperesek ezt lényegében azzal egészítik ki, hogy a megtámadott határozat elfogadásának időpontjában nem álltak rendelkezésre előrejelzési adatok a CCPL‑csoport egészére vonatkozóan, különösen mivel a csoporthoz tartozó többi vállalat már nem működött a piacon, és pusztán elidegenítették eszközeiket, és az így kapott és felosztott összegeket a szerkezetátalakítási terv szerinti adósságaik törlesztésére fordították.

125    Végül a felperesek emlékeztetnek a Bizottsággal folytatott levelezésük tartalmára a megtámadott határozatban tett azon megállapítás vitatása érdekében, amely szerint a CCPL‑csoport nem válaszolt, és nem közölte, hogy miért nem fordíthatja a csoport szintjén rendelkezésre álló készpénzt a bírság megfizetésére.

126    A Bizottság vitatja ezt az érvelést.

127    E tekintetben meg kell jegyezni, hogy a felperesek elismerik, hogy a közigazgatási eljárás során csak a Coopbox Group és a Coopbox Eastern esetében nyújtották be a 2020–2023‑as időszakra vonatkozó előrejelzési adatokat, mivel a CCPL‑csoport egészére vonatkozó előrejelzési adatok nem álltak rendelkezésre vagy nem voltak relevánsak.

128    Ezért nem róható fel a Bizottságnak annak megállapítása, hogy a felperesek nem nyújtották be a 2020–2023‑as időszakra vonatkozóan a kért konszolidált előrejelzési adatokat.

129    Ami a felperesek azon érvelését illeti, miszerint a CCPL‑csoport egészére vonatkozó előrejelzési adatok nem relevánsak, fontos hangsúlyozni, hogy egy vállalkozáscsoport fizetési képességének értékelése során a Bizottságnak figyelembe kell vennie a csoporthoz tartozó valamennyi vállalkozás pénzügyi helyzetét, amennyiben e vállalkozások mindegyikének forrásai mozgósíthatók a bírságok megfizetésére (lásd ebben az értelemben: 2013. szeptember 16‑i Rubinetteria Cisal kontra Bizottság ítélet, T‑368/10, nem tették közzé, EU:T:2013:460, 118. pont; 2019. július 11‑i Italmobiliare és társai kontra Bizottság ítélet, T‑523/15, nem tették közzé, EU:T:2019:499, 180–182. pont).

130    Ez annál is inkább így van, mivel – amint azt a Bizottság hangsúlyozza – 2019 végén a CCPL‑csoport készpénzállományának 96%‑a volt a Coopbox Groupon és a Coopbox Easternen kívül.

131    Ezért a felperesek állításával ellentétben a Coopbox Group és a Coopbox Eastern kivételével a csoport más vállalataira vonatkozó előrejelzési adatok, különösen az eszközök elidegenítésére vonatkozó adatok, relevánsak voltak a CCPL‑csoport fizetési képességének értékelése szempontjából.

132    Ugyanezen okból el kell utasítani a felperesek azon érvét, hogy a CCPL SpA forrásai nem vehetők figyelembe a CCPL‑csoport fizetési képességének értékelése során, mivel ez a vállalat nem volt a megtámadott határozat címzettje.

133    Ezenkívül a felperesek előadják, hogy az információkérésekre adott válaszaikból kitűnik, hogy a CCPL‑csoport pénzügyi erőforrásait nem lehetett mozgósítani a bírság megfizetése érdekében. Meg kell azonban állapítani, hogy a felperesek 2020. július 31‑i válasza a Bizottság ötödik információkérésére – amely az A.22. mellékletben található, és amelyre a felperesek hivatkoznak – a banki adósság és nettó eszközeik ismertetésére, valamint a CCPL‑csoport jövedelmezőségének, tőkésítésének, fizetőképességének és készpénzállományának értékelésére korlátozódik, anélkül hogy kifejtené azokat az okokat, amelyek miatt a felperesek úgy vélték, hogy a CCPL‑csoport készpénzállománya és forrásai a szerkezetátalakítási terv miatt nem fordíthatók a bírságok megfizetésére.

134    E körülmények között nem tekinthető ténybelileg tévesnek a megtámadott határozat azon megállapítása, miszerint a CCPL-csoport nem közölte, hogy miért nem tudta a csoport szintjén rendelkezésre álló készpénzállományt a bírság megfizetésére fordítani.

135    El kell tehát utasítani a felperesek annak bizonyítására irányuló érveit, hogy a megtámadott határozat nyilvánvaló mérlegelési hibát tartalmaz, mivel a Bizottság téves ténybeli megállapításokra támaszkodott, amikor az említett határozatban megállapította, hogy a felperesek nem nyújtották be a 2020–2023‑as időszakra vonatkozóan kért konszolidált előrejelzési adatokat, és hogy a CCPL-csoport nem közölte, hogy miért nem tudja a csoport szintjén rendelkezésre álló készpénzt a bírság megfizetésére fordítani.

136    Másodszor a felperesek lényegében azt állítják, hogy a megtámadott határozat nyilvánvaló mérlegelési hibát tartalmaz, mivel a Bizottság a CCPL‑csoport 2018‑as és 2019‑es pénzügyi évekre vonatkozó készpénzegyenlegét anélkül vette figyelembe, hogy tekintetbe vette volna a csoport adósságait és azt, hogy e készpénzállomány nem áll rendelkezésre a szerkezetátalakítási tervben előírt adósságtörlesztéstől eltérő célokra, noha a közigazgatási eljárás során részletesen ismertették azokat az elemeket, amelyek az eszközöket jóval meghaladó mértékű kötelezettségeket bizonyítják.

137    Ezenkívül a felperesek lényegében azt állítják, hogy a 2014 és 2018 közötti átlagos készpénzegyenleg figyelembevétele szintén téves, mivel e készpénzállomány nem minősül azonnal és szabadon mozgósítható pénzeszköznek, és azokat a szerkezetátalakítási tervből eredő kötelezettségeik miatt az adósságaik törlesztésére kell fordítani.

138    Ugyanezen okból a felperesek azt is állítják, hogy a megtámadott határozat téves abban a tekintetben, hogy a bírságok kifizetéséhez szükséges készpénzállomány meglétének megállapítása érdekében a készpénzegyenleg és az eladások arányát vette alapul.

139    A CCPL‑csoport ugyanis ezentúl kizárólag holdingvállalatokat vagy alholdingvállalatokat foglalt magában, amelyek nem a piacon működnek, más, tevékenységet nem folytató és kizárólag ingatlanaik elidegenítésével foglalkozó vállalatokat, amelyek szinte kizárólag eszközeik elidegenítése révén termelnek készpénzt a szerkezetátalakítási terv teljesítése során, valamint a két egyedüli operatív vállalatot (Coopbox Group és Coopbox Eastern), amelyek az egyetlenek, amelyek működési pénzeszközöket termelnek a harmadik személy ügyfeleknek történő termékértékesítésből és szolgáltatásnyújtásból álló szokásos tevékenységből.

140    A felperesek egyrészt kifejtik, hogy az eszközök elidegenítéséből származó készpénz nem áll rendelkezésre, mivel az a szerkezetátalakítási terv teljesítéseként a fennálló adósságaik törlesztésére szolgál, és hogy az operatív vállalatok által termelt készpénz csak 1,4 millió eurót tesz ki.

141    Másrészt a felperesek azt állítják, hogy a készpénzegyenleg és az eladások aránya nem teszi lehetővé a likviditási szükségletek teljesítésére való képességének értékelését, mivel a készpénzállomány függ a fennmaradó eszközök elidegenítésének konkrét lehetőségétől, attól a kötelezettségtől, hogy szinte minden elidegenítést a szerkezetátalakítási tervhez kell rendelni, valamint a még elidegeníthető eszközök kis számától és vonzerejének hiányától.

142    A Bizottság vitatja ezt az érvelést.

143    E tekintetben hangsúlyozni kell, hogy – amint az a fenti 135. pontból kitűnik – a felperesek nem nyújtották be a kért, 2020–2023‑as időszakra vonatkozó konszolidált előrejelzési adatokat, és nem közölték, hogy miért nem fordíthatják a csoport szintjén rendelkezésre álló készpénzállományt a megtámadott határozatban kiszabott bírságok megfizetésére.

144    E körülmények között nem róható fel a Bizottságnak, hogy anélkül vette figyelembe a CCPL‑csoport 2018‑as és 2019‑es pénzügyi évre vonatkozó készpénzegyenlegét, hogy figyelembe vette volna a adósságait, és azt, hogy e készpénzállomány nem áll rendelkezésre a szerkezetátalakítási tervben előírt adósságtörlesztéstől eltérő célokra.

145    Egyébiránt a fenti 102. pontban hivatkozott ítélkezési gyakorlatnak megfelelően a Bizottság a versenyszabályok megsértése miatt kiszabandó bírság összegének meghatározása során főszabály szerint nem köteles figyelembe venni az érintett vállalkozás veszteséges pénzügyi helyzetét, mivel az ilyen kötelezettség elismerése indokolatlan versenyelőnyhöz juttatná a piaci feltételekhez legkevésbé alkalmazkodó vállalkozásokat.

146    Ennélfogva a felperesek állításával ellentétben az aktív eszközöket jóval meghaladó kötelezettségeket igazoló bizonyítékok megléte önmagában nem lehet elegendő annak bizonyításához, hogy a bírságok kiszabása visszavonhatatlanul veszélybe sodorná az érintett vállalkozások gazdasági életképességét, és alkalmas volna arra, hogy a 2006. évi iránymutatás 35. pontja értelmében teljesen megfossza értéküktől az érintett vállalkozások aktív eszközeit.

147    Végeredményben meg kell állapítani, hogy – amint az a megtámadott határozat (84) preambulumbekezdéséből kitűnik – a Bizottság figyelembe vette a felperesek eladósodottságának mértékét a fizetési képességük értékelése során.

148    Harmadszor, a felperesek vitatják annak a lehetőségét, hogy a bírság megfizetésére a szerkezetátalakítási terven kívül maradó valamennyi forrást felhasználják, beleértve a Bizottság által visszautalt és a fenti 12. pontban említett 5 942 084 eurót, az Erzelli Energia Srl értékesítéséből származó bevételt (amelyet a megtámadott határozat (91) preambulumbekezdésében 1,4 millió euróra becsülnek) és a Refincoop Srl részvényeinek eladását a vállalat esetleges elidegenítése esetén.

149    Lényegében ezek a terven kívül maradó források lennének az egyedüli összegek, amelyek a Coopbox Group és a Coopbox Eastern túlélését biztosítanák, lehetővé téve számukra, hogy alternatív finanszírozási eszközök hiányában beruházásokat hajtsanak végre.

150    A felperesek azt is hangsúlyozzák, hogy az egyedül figyelembe vehető, a 2020–2023‑as időszakra 1,8 millió euróra becsült készpénzállomány a CCPL‑csoport két egyedüli operatív vállalata, a Coopbox Group és a Coopbox Eastern által termelt készpénzállomány volt, amelyek rendkívül korlátozottan voltak képesek olyan pénzforgalmat termelni, amelyet a vállalkozás irányításán más célokra is lehetett volna fordítani. A felperesek e tekintetben megjegyzik, hogy a Coopbox Group és a Coopbox Eastern készpénzállománya nem elegendő a napi működésük fedezésére.

151    A felperesek szerint a bírságok megfizetése, különösen a szerkezetátalakítási tervben nem szereplő források felhasználása miatt, megakadályozza e vállalatokat abban, hogy egyes alapvető működési kiadásaikat kifizessék, valamint abban, hogy üzemeik modernizálásához, technológiájuk fejlesztéséhez és túléléséhez szükséges beruházásokat is megvalósítsanak.

152    A felperesek ezenkívül vitatják a Bizottságnak a megtámadott határozat (90) preambulumbekezdésének d) pontjában tett azon megállapítását, amely szerint valószínűtlen, hogy a bírságnak a csoport szintjén rendelkezésre álló készpénzállományból történő megfizetése veszélyeztetné a csoport két fő operatív vállalatának gazdasági életképességét.

153    Először is a felperesek hangsúlyozzák, hogy a 2019. december 31‑i készpénzállomány csak a pénzügyi adósságnak is alig egyhatodát teszi ki, és ehhez hozzá kell adni a nem pénzügyi adósságot, beleértve a szállítókkal szembeni adósságokat is.

154    Másodszor a felperesek emlékeztetnek arra, hogy a CCPL‑csoport szinte teljes egészében olyan vállalatokból áll, amelyek már nem aktívak a piacon, már nem termelnek jövedelmet, és a szerkezetátalakítási terv teljesítése miatt nagyon kevés fennmaradó készpénzállományukat a folyó ügyekre fordítják.

155    Harmadszor, az a tény, hogy a két operatív vállalat (Coopbox Group és Coopbox Eastern) pénzügyi adósságai meghaladják készpénzállományuk értékének tízszeresét, ami nem elegendő a napi működés fedezésére, a CCPL általi likviditásbővítést tenne szükségessé, így a holdingvállalatok készpénzállományának a bírság megfizetésére történő fordítása mindenképpen rontaná a Coopbox Group és a Coopbox Eastern jövedelmezőségét.

156    A Bizottság vitatja ezt az érvelést.

157    E tekintetben hangsúlyozni kell, hogy a fenti 101. pontban felidézett ítélkezési gyakorlatnak megfelelően ahhoz, hogy a 2006. évi iránymutatás 35. pontja alapján bírságcsökkentésben részesüljön, bizonyítani kell, hogy a kiszabott bírság visszavonhatatlanul veszélybe sodorná az érintett vállalkozás gazdasági életképességét, és megfosztaná értéküktől az aktív eszközeit.

158    Mivel a bírság csökkentését csak az a cél indokolhatja, hogy elkerülhető legyen az érintett vállalkozás gazdasági életképességének visszavonhatatlan veszélyeztetése és aktív eszközeinek értékvesztése, a CCPL‑csoport operatív vállalatainak fejlesztésére irányuló beruházási szándék vagy a jövedelmezőségük romlásának elkerülésére irányuló kifizetések főszabály szerint nem indokolhatnak ilyen csökkentést.

159    A felperesek ugyanis nem állították, hogy az ilyen beruházások elengedhetetlenek lennének a működésükhöz, és hogy azokat nem lehetne elhalasztani anélkül, hogy ez visszavonhatatlanul veszélybe sodorná az érintett vállalatok gazdasági életképességét. Ugyanez vonatkozik azokra a kifizetésekre is, amelyek az a célja, hogy ne romoljon az érintett vállalkozások jövedelmezősége.

160    Ebből következően el kell utasítani a felperesek arra vonatkozó érvét, hogy a szerkezetátalakítási tervben nem szereplő forrásokat a Coopbox Group és a Coopbox Eastern beruházásaira kell fordítani a működésük vagy jövedelmezőségük biztosítása érdekében.

161    Hasonlóképpen, el kell utasítani azokat az érveket, amelyek szerint a Bizottság nyilvánvaló mérlegelési hibát követett el, amikor nem vette figyelembe a CCPL‑csoport negatív működőtőkéjét, amikor úgy ítélte meg, hogy a 2018‑as költségvetésben a bírságok kifizetésére előirányzott 16,4 millió eurós céltartalék nem tekinthető új készpénzállománynak, vagy arra, hogy a bírságok a 2015‑ös határozatban kiszabott bírságokhoz képest relatíve nagyobb hatással vannak a forgalmukra.

162    A Bizottság által a megtámadott határozat (90) preambulumbekezdésében meghatározott és a 112. pontban említett tényezők – mint például a 2018. és 2019. évi 18,6 millió euró és 22,8 millió euró összegű készpénzegyenleg, a 2014 és 2018 közötti időszak átlagos készpénzegyenlege, azaz a csoport átlagos éves forgalmának körülbelül 11,6%‑a – amelyeket a felperesek eredményesen nem vitatnak, a Bizottság megítélése szerint jól mutatják, hogy a készpénzállomány szintje elegendő a rövid távú kötelezettségek és kiadások teljesítéséhez, az üzletmenet folytonosságának biztosításához és az átmeneti készpénzhiány elkerüléséhez.

163    Ezen túlmenően emlékeztetni kell arra, hogy miután a Bizottság tájékoztatta a felpereseket a velük szemben bírságot kiszabó új határozat elfogadására irányuló szándékáról, a felperesek 2019. október 7‑én 5 942 084 euró összegű visszatérítést kaptak a 2015. december 15‑i CCPL és társai kontra Bizottság végzés (T‑522/15 R, EU:T:2015:1012) teljesítéseként általuk ideiglenesen megfizetett összeg visszatérítéseként. Ebből következik, hogy a szóban forgó bírságok teljes összegének elérése érdekében fizetendő további összeg kevesebb, mint 3,5 millió euró.

164    A CCPL‑csoport általános pénzügyi helyzetére és különösen a szerkezetátalakítási tervben nem szereplő, a felperesek által érdemben nem vitatott források fennállására tekintettel a felperesek érvei nem alkalmasak annak bizonyítására, hogy a bírságok megfizetése visszavonhatatlanul veszélybe sodorhatta volna a CCPL-csoport gazdasági életképességét.

165    Egyébiránt meg kell állapítani, hogy nem kellően megalapozott a felperesek azon állítása, amely szerint a Coopbox Group és a Coopbox Eastern által termelt készpénzállomány nem elegendő a napi működésének fedezésére, így azt a Törvényszék nem tekintheti bizonyítottnak.

166    A fentiekre tekintettel a felperesek nem bizonyították, hogy ellentétben a Bizottság álláspontjával a bírságok összesen 9 441 000 euró összegű megfizetése visszavonhatatlanul veszélybe sodorná a gazdasági életképességüket, és megfosztaná értéküktől az aktív eszközeiket.

167    A harmadik jogalapot tehát el kell utasítani.

168    Másodlagosan a felperesek azt kérik, hogy a Törvényszék számítsa újra a megtámadott határozatban kiszabott bírságok összegét a valós fizetési képességük alapján.

169    Mivel azonban a felperesek által a harmadik jogalapjuk alátámasztására felhozott érvek nem bizonyították, hogy a megtámadott határozat nyilvánvaló mérlegelési hibát tartalmazott volna, illetve nem hivatkoztak a helyzetükben, különösen a gazdasági helyzetükben e határozat meghozatala óta bekövetkezett lényeges változásra, a Törvényszéknek nem kell gyakorolnia a korlátlan felülvizsgálati jogkörét.

 A költségekről

170    A Törvényszék eljárási szabályzata 134. cikkének (1) bekezdése alapján a Törvényszék a pervesztes felet kötelezi a költségek viselésére, ha a pernyertes fél ezt kérte. Mivel a felperesek pervesztesek lettek, a Bizottság kérelmének megfelelően kötelezni kell a saját költségeinek viselésén kívül a Bizottság költségeinek viselésére, ideértve az ideiglenes intézkedés iránti eljárással összefüggésben felmerült költségeket is.

A fenti indokok alapján

A TÖRVÉNYSZÉK (kibővített kilencedik tanács)

a következőképpen határozott:

1)      A Törvényszék a keresetet elutasítja.

2)      A CCPL – Consorzio Cooperative di Produzione e Lavoro SC, a Coopbox Group SpA és a Coopbox Eastern s.r.o. saját költségein felül viseli az Európai Bizottság részéről felmerült költségeket is, ideértve az ideiglenes intézkedés iránti eljárás költségeit.

Papasavvas

Costeira

Kancheva

Zilgalvis

 

      Dimitrakopoulos

Kihirdetve Luxembourgban, a 2022. december 7‑i nyilvános ülésen.

Aláírások


*      Az eljárás nyelve: olasz.