MICHAL BOBEK
FŐTANÁCSNOK INDÍTVÁNYA
Az ismertetés napja: 2019. szeptember 5.(1)
C‑228/18. sz. ügy
Gazdasági Versenyhivatal
kontra
Budapest Bank Nyrt.,
ING Bank NV Magyarországi Fióktelepe,
OTP Bank Nyrt.,
Kereskedelmi és Hitelbank Zrt.,
Magyar Külkereskedelmi Bank Zrt.,
Erste Bank Hungary Zrt.,
Visa Europe Ltd,
MasterCard Europe SA
(a Kúria [Magyarország] által benyújtott előzetes döntéshozatal iránti kérelem)
„Verseny – Az EUMSZ 101. cikk (1) bekezdése – Megállapodások, döntések és összehangolt magatartások – »Cél« vagy »hatás« általi versenykorlátozás – Magyarországi kártyás fizetési rendszer – Bankközi jutalékra vonatkozó megállapodás – Részvétel”
I. Bevezetés
1. Az uniós versenyjog kialakulása óta számos írás született a verseny cél általi korlátozása és hatás általi korlátozása közötti kettősséggel kapcsolatban.(2) Ezért meglepő lehet, hogy ez a különbségtétel, amely a tilalomnak magából a (jelenleg) az EUMSZ 101. cikk szerinti szövegéből ered, még mindig szükségessé teszi a Bíróság általi értelmezést.
2. Elméletben viszonylag könnyű különbséget tenni. Ez a gyakorlatban azonban némiképp bonyolultabb. Annak a kijelentése is helytálló, hogy az Európai Unió Törvényszékének és Bíróságának ítélkezési gyakorlata ebben a tárgykörben nem volt mindig kristálytiszta. A jogelmélet ugyanis az Európai Unió Törvényszékének és Bíróságának számos határozatát kifogásolta amiatt, hogy azok elhomályosítják a két fogalom közötti különbséget.(3)
3. A jelen ügyben a Kúria (Magyarország) arra kéri a Bíróságot, hogy világítsa meg az EUMSZ 101. cikk középpontjában rejlő kettősséget, ezzel lehetővé téve a Bíróság számára, hogy tovább pontosítsa ebben a témában a legújabb ítélkezési gyakorlatát, amely különösen a CB(4) és a Maxima Latvija ítéletből ered.(5)
II. Jogi háttér
A. Nemzeti jog
4. A tisztességtelen piaci magatartás és a versenykorlátozás tilalmáról szóló 1996. évi LVII. törvény (a továbbiakban: Tpvt.) 11. §‑ának (1) bekezdése szerint:
„Tilos a vállalkozások közötti megállapodás és összehangolt magatartás, valamint a vállalkozások egyesülési jog alapján létrejött szervezetének, köztestületének, egyesülésének és más hasonló szervezetének (a továbbiakban együtt: vállalkozások társulása) a döntése (a továbbiakban együtt: megállapodás), amely a gazdasági verseny megakadályozását, korlátozását vagy torzítását célozza, vagy ilyen hatást fejthet, illetve fejt ki. Nem minősül ilyennek a megállapodás, ha egymástól nem független vállalkozások között jön létre”.
III. A tényállás, az eljárás és az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdések
5. Amikor az alapeljárásban szóban forgóhoz hasonló, hitelkártyákkal történő tranzakciókra kerül sor, általában négy fél vesz ebben részt: a kártyatulajdonos, a hitelkártyát kibocsátó pénzügyi intézmény (a továbbiakban: kibocsátó bank), a kereskedő, valamint az e kereskedő számára szolgáltatásokat nyújtó pénzügyi intézmény, amely lehetővé teszi a kereskedő számára a kártyának mint az érintett tranzakció lebonyolítására szolgáló eszköznek az elfogadását (a továbbiakban: elfogadó bank).
6. A kérdést előterjesztő bíróság szerint az 1990‑es évek elején Magyarországon a hitelkártya‑fizetési rendszer még kezdeti szakaszban volt. Az 1990‑es évek közepén a Visa Europe Ltd (a továbbiakban: Visa) és a MasterCard Europe SA (a továbbiakban: MasterCard) (a továbbiakban együttesen: kártyatársaságok) szabályzataikkal lehetővé tették, hogy a kártyáikat kibocsátó és elfogadó bankok közösen meghatározzák a bankközi jutalékok (interchange fee, a továbbiakban: IF) mértékét. Az IF olyan összeg, amelyet az elfogadó bank fizet a kibocsátó banknak, amennyiben hitelkártyával történő tranzakcióra kerül sor.
7. 1991 és 1994 között, amíg csak néhány bank vett részt Magyarországon a hitelkártyarendszerben, a bankok kétoldalúan állapodtak meg az IF mértékében. A VISA azonban már 1994‑ben felhívta a magyarországi tagbankokat olyan VISA Nemzeti Fórum létrehozására, amelynek egyik feladata a helyi árpolitika kialakítása (ársávok kialakítása az IF vonatkozásában) volt. 1995 és 1996 folyamán a kártyaüzletágba bekapcsolódó bankok multilaterális együttműködést alakítottak ki (a továbbiakban: Fórum), amelynek keretében esetenkénti megbeszéléseken vitatták meg a kártyaüzletág együttműködést igénylő különböző kérdéseit.
8. A Fórum keretében hét bank, amelyek többsége mindkét kártyatársaság hitelkártya‑rendszeréhez csatlakozott, 1996. április 24‑én megállapodást fogadott el az egységes kereskedői jutalék (a továbbiakban: MSC) minimális mértékére vonatkozóan (a továbbiakban: MSC megállapodás). Az MSC olyan díj, amelyet az elfogadó bank vet ki azokra a kereskedőkre, akik elfogadják a hitelkártyával történő fizetést. Az MSC megállapodás végül azonban soha nem lépett hatályba.
9. 1996. augusztus 28‑án ugyanez a bankcsoport elfogadta azt a megállapodást, amelyben egységesen szabályozták a két kártyatársaság különböző tranzakciókhoz kapcsolódó IF (a továbbiakban: MIF) díjainak mértékét 1996. október 1‑jei hatállyal (továbbiakban MIF‑megállapodás). A MIF‑megállapodásról szóló ülésen a kártyatársaságok képviselői nem vettek részt, azonban a Kereskedelmi és Hitelbank Zrt. kapcsolattartó bankként a megállapodásról készült másolatot küldött nekik. Ezt követően további bankok csatlakoztak a MIF‑megállapodáshoz és a Fórumhoz.
10. A Gazdasági Versenyhivatal (a továbbiakban: GVH) 2008. január 31‑én a MIF‑megállapodással kapcsolatban versenyfelügyeleti eljárást indított. A megállapodás 2008. július 30‑ig hatályban volt.
11. A GVH a 2009. szeptember 24‑én kelt határozatával (a továbbiakban: megtámadott határozat) megállapította, hogy a MIF‑megállapodásban részt vett 22 bank, továbbá a két kártyatársaság, azáltal, hogy egységesen alkalmazandó MIF‑t és struktúrát határoztak meg, illetve hogy a MIF‑megállapodáshoz szabályzataikkal keretet biztosítottak és azt támogatták, versenykorlátozó, a Tpvt. 11. § (1) bekezdését, 2004. május 1‑jétől pedig az EK 81. cikk (1) bekezdését (jelenleg az EUMSZ 101. cikk (1) bekezdése) sértő megállapodásokat kötöttek. A GVH határozatában a MIF‑megállapodást eredetileg létrehozó hét bankot és a két kártyatársaságot különböző mértékű bírságokkal sújtotta, összesen 1 922 000 000 forint (HUF) értékben.
12. A GVH határozat a MIF‑megállapodást cél szerinti versenykorlátozásnak tartotta. Továbbá a GVH a megállapodást hatása szerinti versenykorlátozásként is azonosította.
13. A megtámadott határozat ellen a kártyatársaságok és a bírsággal sújtott hat bank (a továbbiakban: az alapeljárás felperesei) keresetet indított a Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság (Magyarország) előtt. Ez a bíróság elutasította keresetüket.
14. Az alapeljárás felperesei a MasterCard kivételével ezen ítélettel szemben fellebbezést terjesztettek elő a Fővárosi Törvényszék (Magyarország) előtt, amely részben hatályon kívül helyezte a megtámadott határozatot és a GVH‑t új versenyfelügyeleti eljárás lefolytatására kötelezte. Ez a bíróság megállapította, hogy nem alapulhat a jogsértés egyszerre versenykorlátozó célon és versenykorlátozó hatáson. Azt is kimondta, hogy a kérdéses megállapodás nem minősül cél általi versenykorlátozásnak.
15. A GVH ezen ítélet ellen felülvizsgálati kérelmet terjesztett elő a Kúriához (Magyarország). Mivel a kérdést előterjesztő bíróság kételyeket táplált az EUMSZ 101. cikk megfelelő értelmezésével kapcsolatban, úgy határozott, hogy az eljárást felfüggeszti, és előzetes döntéshozatal céljából a következő kérdéseket terjeszti a Bíróság elé:
„1) Értelmezhető‑e az [EKSZ 81. cikk] (1) bekezdése [az EUMSZ 101. cikk (1) bekezdése] úgy, hogy ugyanazon magatartás egyaránt sértheti a versenykorlátozó cél és a versenykorlátozó hatás, mint önálló jogalapok alapján az EKSZ 81. cikk (1) bekezdésében [EUMSZ 101. cikk (1) bekezdésében] foglalt rendelkezéseket?
2) Értelmezhető‑e az [EKSZ 81. cikk] (1) bekezdése [az EUMSZ 101. cikk (1) bekezdése] úgy, hogy céljánál fogva versenykorlátozó az ügy tárgya szerinti, magyarországi tagbankok közötti megállapodás, amely a Mastercard és a Visa kártyatársaságok kártyáinak használatáért járó, kibocsátó bankokat megillető bankközi jutalékot mindkét kártyatársaságra nézve egységes mértékben határozta meg?
3) Értelmezhető‑e az [EKSZ 81. cikk] (1) bekezdése [az EUMSZ 101. cikk (1) bekezdése] úgy, hogy a bankok közti megállapodásnak részesei azok a kártyatársaságok is, akik a megállapodás tartalmának kialakításában közvetlenül nem vettek részt, de a megállapodás elfogadását lehetővé tették, valamint a megállapodást elfogadták és alkalmazták, avagy ezt úgy kell értékelni, hogy a megállapodást kötő bankokkal összehangolták magatartásukat?
4) Értelmezhető‑e az [EKSZ 81. cikk] (1) bekezdése [jelenleg az EUMSZ 101. cikk (1) bekezdése] úgy, hogy a versenyjogsértés megállapításához nem szükséges az ügy tárgyára figyelemmel annak elkülönítése, hogy a megállapodásban való részvételről, vagy a megállapodásban résztvevő bankok magatartásával való összehangolásról van‑e szó?”
16. Írásbeli észrevételeket terjesztett elő az alapeljárás nyolc felperese (a Budapest Bank Nyrt., az ING Bank NV Magyarországi Fióktelepe, az OTP Bank Nyrt., a Kereskedelmi és Hitelbank Zrt., a Magyar Külkereskedelmi Bank Zrt., az Erste Bank Hungary Zrt., a Visa és a MasterCard), a GVH, a magyar kormány, az EFTA Felügyeleti Hatóság (a továbbiakban: EFH), valamint az Európai Bizottság. Ezek a felek a Kereskedelmi és Hitelbank Zrt. kivételével a 2019. június 27‑i tárgyaláson szóbeli észrevételeket is tettek.
IV. Elemzés
17. Álláspontom szerint a kérdést előterjesztő bíróság első, harmadik és negyedik kérdésére adandó válaszok viszonylag egyértelműek. Elemzésemet az első kérdésre adott tömör válasszal kezdem, emlékeztetve arra, hogy ugyanaz a magatartás ténylegesen tekinthető cél és hatás általi versenykorlátozásnak, feltéve hogy az előterjesztett bizonyítékok ennek a megállapítását lehetővé teszik (A). Ezt követően az általam a jelen ügy kritikus pontjának tartott kérdéssel foglalkozom, nevezetesen hogy milyen feltételek mellett tekinthető egy megállapodás – mint a MIF‑megállapodás – cél általi korlátozásnak? (B) Végül az egymáshoz szorosan kapcsolódó harmadik és negyedik kérdést tárgyalom, kifejtve először is a versenyhatóság annak megállapítására irányuló kötelezettségének terjedelmét, hogy a kérdéses magatartás megállapodásnak vagy összehangolt magatartásnak minősül‑e (C), majd azzal a kérdéssel zárom elemzésemet, hogy a kártyatársaságok a jelen ügyben megállapodásban vagy összehangolt magatartásban vettek‑e részt (D).
A. Az első kérdés
18. Első kérdésével a kérdést előterjesztő bíróság azt kívánja megtudni a Bíróságtól, hogy valamely vállalkozás ugyanazon magatartása a versenyt az EUMSZ 101. cikk (1) bekezdése értelmében mind cél, mind pedig hatás által korlátozhatja‑e.
19. Álláspontom szerint az erre a kérdésre adandó válasz egyértelműen igen. Ez a válasz nemcsak e rendelkezés logikájából és összefüggéséből, hanem a Bíróság immár állandó ítélkezési gyakorlatából is következik.
20. A kérdést előterjesztő bíróság bizonytalan a „célja vagy hatása” kifejezés pontos jelentését illetően. Ez a bíróság különösen azt kívánja megtudni, hogy e követelmények vagylagos jellege azt jelenti‑e, hogy az érintett megállapodás nem tekinthető úgy, hogy az egyidejűleg cél és hatás által korlátozza a versenyt. A GVH a megtámadott határozatban ugyanis arra az álláspontra helyezkedett, hogy a MIF‑megállapodás cél és hatás általi versenykorlátozásnak minősült.
21. (Formál)logikai szempontból a „vagy” általában (inkluzív) diszjunkcióként értendő. Az olyan kijelentés, amely egy „vagy” által összekötött két állításból áll, csak és kizárólag akkor igaz, ha vagy az egyik, vagy pedig mindkét állítás igaz. Létezhet tehát kizárólag cél általi vagy kizárólag hatás általi, vagy pedig cél és hatás általi versenykorlátozás.
22. Az a kérdés, hogy a logika az uniós jog értelmezéséhez általános eszköz‑e (vagy annak kellene‑e lennie), kétségtelenül szenvedélyes vita tárgyát képezheti, azonban ebben a konkrét ügyben a „célja vagy hatása” kifejezésben a „vagy” (inkluzív) diszjunkcióként való értelmezése teljes mértékben összhangban áll az EUMSZ 101. cikk (1) bekezdésének céljával és törekvésével.
23. Az EUMSZ 101. cikk (1) bekezdése nagyon tágan került megfogalmazásra. Célja a vállalkozások közötti összejátszás bármilyen formájának a szabályozása („vállalkozások közötti megállapodás, vállalkozások társulásai által hozott döntés és összehangolt magatartás”) – az összejátszás által követett céltól és tárgyától függetlenül („amelynek célja vagy hatása”) –, amely negatív hatással lehet az Európai Unión belüli versenyre („a belső piacon belüli verseny megakadályozása, korlátozása vagy torzítása”). Következésképpen a felsorolt magatartástípusok bármelyike és mindegyike az említett rendelkezés hatálya alá tartozik, függetlenül attól, hogy azok bekövetkezésére külön vagy a fortiori egymást követően került sor.
24. Ráadásul azok a megállapodások, amelyek cél által versenyellenesek, és azok a megállapodások, amelyek hatás által versenyellenesek, ontológiailag nem különböznek. Érdemi szempontból nézve nincsen különbség közöttük: mindkettő korlátozza a versenyt a belső piacon, és emiatt főszabály szerint tilos. A két fogalom közötti különbség inkább eljárásjogi jellegű megfontolásokon alapul. Ez azt jelenti, hogy jelzésként szolgálnak azzal kapcsolatban, hogy a versenyhatóságoknak milyen típusú vizsgálatot kell folytatniuk, amikor a megállapodásokat az EUMSZ 101. cikk (1) bekezdésének tükrében értékelik.
25. Ezt az értelmezést a Bíróság már 1966‑ban hangsúlyozta az LTM‑ítéletben, amelyben rámutatott arra, hogy az akkoriban hatályban lévő EGK 85. cikk (1) bekezdésében szereplő „vagy” diszjunktív kötőszó alkalmazása azt jelenti, hogy a versenyhatóságnak először a megállapodás célját kell figyelembe vennie. Amennyiben azonban e megállapodás céljának elemzése „nem tár fel a verseny tekintetében elegendő károssági fokot, meg kell vizsgálni a megállapodás következményeit”.(6)
26. Ez az értelmezés a Bíróság későbbi ítéleteiből is egyértelműen kitűnik. A CB ítéletben a Bíróság elmagyarázta, hogy az összejátszás bizonyos formái jellegüknél fogva úgy tekinthetők, hogy károsak a rendes verseny megfelelő működésére. Ezekben az esetekben „az [EUMSZ 101. cikk (1) bekezdésének] alkalmazásában szükségtelen bizonyítani a piacra gyakorolt tényleges hatásaikat”. „A tapasztalat [ugyanis] azt mutatja, hogy az ilyen magatartások a termelés csökkenésével és az árak növekedésével járnak, és a forrásoknak különösen a fogyasztók hátrányára való kedvezőtlen elosztását eredményezik”.(7) Hasonló megállapítások megtételére a Maxima Latvija ítéletben is sor került.(8)
27. Ennélfogva a cél/hatás kettősség összességében egy eljárási eszköz, amely iránymutatásként szolgál a versenyhatóság számára az elemzésnek az EUMSZ 101. cikk (1) bekezdése alapján történő elvégzéséhez, amely az ügy körülményeitől függ.(9) A hatóság nem köteles a megállapodás hatásaival kapcsolatos teljes körű vizsgálat elvégzésére – amely gyakran hosszabb és több erőforrást igényel(10) –, amikor megállapítja és bizonyítja, hogy a megállapodás cél által versenyellenes.
28. Ugyanakkor, mivel a két megállapodástípus a lényegét tekintve nem különbözik, a hatóság dönthet a konkrét ügyben úgy is, hogy valamely megállapodást egyetlen határozatban egyidejűleg mindkét szempontból megvizsgál, és ennek során ellenőrzi, hogy mindkét követelmény teljesül‑e. Ezt a gyakorlatot igazolhatja – amint arra a Bizottság és az EFH hivatkozott – az eljárási hatékonyság: amennyiben valamely megállapodás versenyellenes célja vitatott, „biztonságosabb” lehet a hatóság számára egy későbbi jogvita esetén annak bizonyítása, hogy a megállapodás hatás által is versenyellenes.(11) A Bíróság ugyanis kifejezetten elfogadta, hogy a vállalkozások „olyan megállapodásban [vehetnek részt], amelynek célja és hatása a belső piacon belüli verseny korlátozása a[z] EUMSZ 101. cikk értelmében”(12).
29. Ezzel együtt szeretnék hangsúlyozni egy fontos tényezőt: fogalmi lehetőségként annak az elfogadása, hogy valamely megállapodás a korlátozás mindkét típusát megvalósíthatja, kétségkívül nem mentesíti az illetékes versenyhatóságot azon követelmény alól, hogy először is a korlátozás mindkét típusát illetően adja elő a szükséges bizonyítékokat, másodszor pedig értékelje és a megfelelő jogi kategóriákhoz kapcsolva egyértelműen foglalja rendszerbe ezeket a bizonyítékokat.
30. Úgy gondolom, hogy fontos ezt a szempontot meglehetősen egyértelműen kiemelni, a jelen előzetes döntéshozatal iránti kérelemnek nem is annyira a szövege, hanem inkább annak implicit tartalma miatt. Aligha lenne elegendő – a határozat ezt követő bírósági felülvizsgálatának szempontjából is –, ha a versenyhatóság határozatában arra szorítkozna, hogy összegyűjti a ténybeli bizonyítékokat és annak megállapítása nélkül, hogy a jogi értékelés szempontjából e bizonyítékokból milyen következtetéseket vont le, pusztán azt sugallná, hogy bizonyos magatartás lehet ilyen és/vagy olyan, és a felülvizsgálat tárgyában eljáró bíróságra hagyná a ténybeli elemek összekapcsolását, valamint a következtetés levonását. Egyszerűen fogalmazva, a vagylagos jogi dobozok létezése nem ürügy a homályosságra, különösen amikor súlyos közigazgatási szankciók kiszabására kerül sor.
31. Végül rátérek a kérdést előterjesztő bíróság által az előzetes döntéshozatal iránti kérelmében előadott további három érvre, amelyek e bíróságban kételyeket ébresztettek azzal kapcsolatban, hogy a hatóság mindkét indok alapján tekinthet‑e valamely magatartást az EUMSZ 101. cikk (1) bekezdésébe ütközőnek.
32. Először is, mivel nincs közöttük fogalmi különbség, nem meglepő, ha a versenyhatóság ugyanazokra a tényekre és gazdasági megfontolásokra hivatkozik ahhoz, hogy a megállapodást mind cél, mind pedig hatás által versenyellenesnek tekintse. Az előbb hangsúlyozott fenntartással, miszerint a jogi minősítésnek egyértelműnek kell lennie, a két helyzetben a hatóságtól megkövetelt elemzés tekintetében fennálló különbség inkább mérték‑ és mélységbeli, mintsem típusbeli. Az elemzés két típusa a hatóság által megszerzett ismeret és tapasztalat tükrében pusztán különböző lehetőségeket jelenít meg egy és ugyanazon kérdés megválaszolásához, nevezetesen hogy a kérdéses megállapodás akadályozhatja, korlátozhatja vagy torzíthatja‑e a versenyt a belső piacon.
33. Másodszor, nincs automatikus összefüggés a megállapodás cél vagy hatás által korlátozóként való minősítése és a felelős vállalkozással szemben kiszabható bírságok meghatározása között. Az 1/2003/EK rendelet 23. cikke (3) bekezdésének megfelelően „[a] bírság mértékének meghatározásakor tekintetbe kell venni mind a jogsértés súlyát, mind annak időtartamát”.(13) Kétségtelen, hogy azokat a megállapodásokat, amelyeket a versenyt cél által korlátozónak minősítik, nagyobb valószínűséggel tekinthetik úgy, hogy azok a versenyjog súlyos megsértéséhez vezetnek. Mindazonáltal ez pusztán annak a ténynek az elkerülhetetlen következménye, hogy a „cél általi korlátozások” fogalma csak az olyan típusú egyeztetésekre alkalmazható, amelyek „a verseny tekintetében elegendő károssági fokot mutatnak”(14). Ennél is fontosabb, hogy egyáltalán nem zárható ki, hogy egyrészt bizonyos cél általi korlátozások valamennyi releváns körülmény tükrében kevésbé súlyos jogsértéseknek tekinthetők, másrészt hogy a hatás általi korlátozások a versenyjog terén a különösen súlyos jogsértésekkel lehetnek egyenértékűek.
34. Harmadszor, valamely megállapodás cél vagy hatás által korlátozóként történő minősítésének az EUMSZ 101. cikk (3) bekezdése szerinti mentesség alkalmazásának a lehetőségére sincs hatása. E rendelkezés szövegében semmi nem sugallja azt, hogy a mentességek kizárólag olyan megállapodásokra alkalmazhatók, amelyek a versenyt hatás által korlátozzák. Az ilyen álláspontot azzal a ténnyel is nehezen lehetne összeegyeztetni, hogy – amint az a fenti 24. pontban kifejtésre került – a megállapodás két típusa között nincs fogalmi különbség.
35. A Törvényszék a Matra Hachette ügyben ugyanis azt állapította meg, hogy a releváns feltételek teljesülése esetén az EUMSZ 101. cikk (1) bekezdésének hatálya alá tartozó versenyellenes gyakorlat valamennyi formája mentesülhet az EUMSZ 101. cikk (3) bekezdése értelmében.(15) Ezt a megállapítást nem kérdőjelezi meg a Bíróság Beef Industry Development Society and Barry Brothers ügyben hozott ítélete.(16) Az utóbbi ítélet 21. pontja nem értelmezhető annak jelzéseként, hogy a cél vagy hatás általi korlátozások közötti különbség az EUMSZ 101. cikk (3) bekezdése szempontjából releváns. Ebben a pontban a Bíróság pusztán azt kívánta hangsúlyozni, hogy a megállapodásban részt vevő vállalkozás részéről a verseny korlátozására irányuló szubjektív szándék hiánya nem zárja ki azt, hogy a megállapodás jellegénél fogva versenyellenes. A Bíróság ezért tette világossá, hogy annak megállapítását követően, hogy a megállapodás korlátozza a versenyt, az a kérdés, hogy az más (állítólagosan jogszerű) célt követ‑e, csak – amennyiben szükséges – az EUMSZ 101. cikk (3) bekezdése értelmében vett mentesség megszerzése érdekében vehető figyelembe.
36. A fentiek tükrében azt javaslom, hogy a Bíróság az első kérdésre azt a választ adja, hogy valamely vállalkozás ugyanazon magatartása tekinthető az EUMSZ 101. cikk (1) bekezdésébe ütközőnek amiatt, hogy e magatartásnak mind célja, mind pedig hatása a belső piacon a verseny korlátozása.
B. A második kérdés
37. Második kérdésével a kérdést előterjesztő bíróság arra keresi a választ, hogy az EUMSZ 101. cikk (1) bekezdését úgy kell‑e értelmezni, hogy a MIF‑megállapodáshoz hasonló megállapodás cél általi versenykorlátozásnak minősül.
38. Nem gondolom, hogy a Bíróság ezt a kérdést úgy tudja megválaszolni, ahogyan azt feltették. A jelen eljárás összefüggésében bármilyen érdemi értékelés szükségszerűen a MIF‑megállapodásra és a releváns piacokra vonatkozó (viszonylag korlátozott) információkon alapul, amelyek az előzetes döntéshozatal iránti kérelemben szerepelnek, vagy a felek észrevételeiből szűrhetők ki. Valamely megállapodás (cél vagy hatás általi) versenyellenes jellegének az elemzése a legtöbb esetben azonban nem könnyű feladat. A megállapodásban részt vevő felek közötti szerződéses viszonyra való megfelelő rálátást és azon piac mélyreható ismeretét követeli meg, amelyen a megállapodást alkalmazzák.
39. Az olyan ügyekben, amelyek előzetes döntéshozatali eljárás útján a Bírósághoz kerülnek, kétségkívül csak a kérdést előterjesztő bíróság rendelkezik ezzel az információval és szakértelemmel. Ezért anélkül, hogy megkísérelném a (nemzeti) közigazgatási határozat közvetett bírósági felülvizsgálatának elvégzését, amely a Bíróság hatáskörén kívül esik,(17) inkább arra szorítkozom, hogy iránymutatást és szempontokat javasoljak azzal kapcsolatban, ahogyan a kérdést előterjesztő bíróságnak ezt a felülvizsgálatot a rendelkezésre álló információk alapján el kell végeznie.
1. A „cél általi” korlátozások fogalmáról
40. Amint azt a Bíróság újabb ítélkezési gyakorlatában hangsúlyozta, a „cél általi” versenykorlátozás fogalmát megszorítóan kell értelmezni, és csak vállalkozások közötti bizonyos típusú egyeztetésekre alkalmazható, amelyek a verseny tekintetében elegendő károssági fokot mutatnak ahhoz, hogy úgy lehessen tekinteni, hogy hatásaikat nem szükséges megvizsgálni.(18) Ezt a megközelítést az a tény igazolja, hogy a vállalkozások közötti összejátszás bizonyos formái jellegüknél fogva úgy tekinthetők, hogy károsak a rendes verseny megfelelő működésére, mivel általában nem hatékony gazdasági eredményekkel járnak és csökkentik a fogyasztói jólétet.(19)
41. Ebből az ítélkezési gyakorlatból következik, hogy valamely megállapodás cél által versenykorlátozó jellegének minősítéséhez a versenyhatóságnak két lépésből álló elemzést kell elvégeznie.
42. Első lépésben a hatóság főként a megállapodás rendelkezéseinek tartalmára és az általa elérni kívánt célkitűzésekre helyez hangsúlyt.(20) Ennek az eljárási lépésnek a fő célja annak a kiderítése, hogy a kérdéses megállapodás a megállapodások olyan kategóriájába tartozik‑e, amelynek ártalmas jellege a tapasztalat tükrében általánosan elfogadott és könnyen felfedhető.(21) E tekintetben a tapasztalat úgy értelmezendő, mint „ami hagyományosan kitűnik a gazdasági elemzésből, ahogy azt a versenyhatóságok elismerték, illetve ahogy adott esetben az ítélkezési gyakorlat is jóváhagyta”.(22)
43. Második lépésben a hatóságnak ellenőriznie kell, hogy a megállapodás vélelmezett versenyellenes jellegét, amely a megállapodásnak pusztán alaki értékelése alapján került meghatározásra, nem kérdőjelezik‑e meg a megállapodás alkalmazását meghatározó jogi és gazdasági háttérrel összefüggő megfontolások. Ennek érdekében figyelembe kell venni az érintett termékek vagy szolgáltatások jellegét, valamint az érintett piac vagy piacok működésének és szerkezetének tényleges feltételeit.(23) Ezenfelül, noha a felek szándéka nem szükséges tényező a vállalkozások közötti egyfajta egyeztetés korlátozó jellegének meghatározásához, ez a tényező – amennyiben releváns – figyelembe vehető.(24)
44. E második eljárási lépés terjedelme és mélysége bizonyos tekintetben nem egyértelmű a kérdést előterjesztő bíróság számára. Értem ezeket a kételyeket: ez az elemzés nem a kérdéses megállapodás hatásainak de facto elemzése? Mikor kerül sor a célelemzés második lépésének befejezésére és a hatáselemzés elkezdésére? Konkrétabban, tehető ténylegesen ilyen különbség egy olyan ügyben, amelyben úgy tűnik, hogy a nemzeti versenyhatóság ugyanabban a határozatban az elemzés mindkét típusát elvégezte?
45. Először is, egyáltalán miért megkövetelt a jogi és gazdasági háttér (bizonyos mértékű) elemzése, ha a megállapodás cél általi korlátozásnak tűnik? Az indok az, hogy a megállapodás puszta alaki értékelése, amely a valóságtól teljesen elszakad, ártalmatlan vagy a versenyt elősegítő megállapodások elítéléséhez vezethet. Nem lenne jogi vagy gazdasági igazolása az olyan megállapodás tiltásának, amely annak ellenére, hogy megfelel az általában versenyellenesnek tekintett megállapodások kategóriáinak, néhány sajátos körülmény miatt teljes mértékben képtelen bármilyen káros hatást kiváltani a piacon, vagy amely akár elő is segíti a versenyt.(25)
46. Ezért volt a Bíróság ítélkezési gyakorlata mindig következetes e kérdésben: valamely gyakorlatnak az uniós versenyjogi szabályok szempontjából való értékelése nem végezhető absztrakt módon, hanem az e gyakorlatnak az érintett piacon uralkodó jogi és gazdasági feltételek tükrében való vizsgálatát követeli meg. Ennek az elvnek a fontosságát megerősíti az a tény, hogy azt mind az EUMSZ 101. cikk (1) bekezdése,(26) mind pedig az EUMSZ 102. cikk szempontjából érvényesnek tekintették.(27) Még akkor sem lehet teljes mértékben figyelmen kívül hagyni a gazdasági és jogi hátteret, ha olyan magatartási formák kérdésesek, mint az árrögzítés, a piac felosztása vagy az exporttilalmak, amelyeket általánosságban úgy ismernek el, hogy azok a versenyre különösen károsak.(28)
47. Hasonlóképpen, a Bíróság a Toshiba ügyben az állítólagosan cél által versenyellenes megállapodásokat illetően úgy ítélte meg, hogy „a magatartás gazdasági és jogi összefüggéseinek elemzése […] arra korlátozódhat, ami feltétlenül szükségesnek bizonyul a cél általi versenykorlátozás fennállásának megállapításához”(29). Mit jelent ez a gyakorlatban?
48. Véleményem szerint ez azt jelenti, hogy az EUMSZ 101. cikk (1) bekezdését alkalmazó versenyhatóságnak az ügyiratokban szereplő információk alapján ellenőriznie kell, hogy nem állnak‑e fenn olyan sajátos körülmények, amelyek a kérdéses megállapodás vélelmezett káros jellegét illetően kétségeket ébreszthetnek. Amennyiben a tapasztalat alapján a figyelembe vett megállapodás a megállapodások olyan kategóriájába tartozik, amely a legtöbb esetben a versenyre hátrányos, szükségtelennek tűnik e megállapodás érintett piacokra gyakorolt hatásának részletes elemzése. Elegendő, ha a hatóság ellenőrzi, hogy a releváns piac(ok) és a kérdéses megállapodás nem rendelkezik‑e olyan sajátos jellegzetességekkel, amelyek jelezhetik, hogy a szóban forgó ügy a tapasztalaton alapuló szabály alól kivételt képezhet. Bár nem gyakran, annak a lehetősége, hogy valamely megállapodás ténylegesen ilyen jellegzetességekkel rendelkezik, nem vethető el, hacsak a megállapodás alkalmazását meghatározó valós körülmények nem kerülnek figyelembevételre. Például ha a verseny egy adott piacon lehetetlen és nem létezik, ebben az esetben nincs verseny, amely korlátozható.
49. A második lépés ezért a valós helyzet alapszintű ellenőrzése. Ez a versenyhatóságtól pusztán annak ellenőrzését követeli meg egy meglehetősen általános szinten, hogy léteznek‑e olyan jogi vagy ténybeli körülmények, amelyek akadályát képezik annak, hogy a kérdéses megállapodás vagy gyakorlat a versenyt korlátozza. Nincs az elemzésnek mértékadó típusa vagy az elemzés mélységének és pontosságának olyan meghatározott szintje, amelyet a hatóságnak ezen ellenőrzés elvégzéséhez követnie kell. A hatóságtól annak érdekében megkövetelt elemzés összetettsége, hogy valamely megállapodást „cél által” versenyellenesnek tekintsen, az ügy valamennyi releváns körülményétől függ. Lehetetlen (vagy legalábbis én vagyok képtelen) meghúzni – absztrakt módon fogalmazva – világos vonalat a célelemzés (második lépése) és a hatáselemzés között.
50. Következésképpen – amint azt már sugalltam – a kettő közötti különbség inkább mértékbeli, mintsem típusbeli különbség. Mindazonáltal egyértelmű, hogy amennyiben azok a tényezők, amelyeket a hatóság az állítólagosan cél általi korlátozást megvalósító megállapodás jogi és gazdasági hátterének vizsgálatakor figyelembe vesz, különböző irányokba mutatnak, szükségessé válik a megállapodás hatásainak elemzése. Ebben az esetben – ahogy minden esetben, amikor valamely megállapodás nem cél által versenyellenes – teljes körű hatáselemzést kell végezni az EUMSZ 101. cikk (1) bekezdésének megfelelően. Ezen elemzés célja annak a hatásnak a meghatározása, amelyet a megállapodás a releváns piacon a versenyre gyakorolhat. A hatóságnak lényegében össze kell hasonlítania a vizsgált megállapodással a piacon okozott versenyszerkezetet azon versenyszerkezettel, amely a megállapodás nélkül állt volna fenn.(30) Az elemzés következésképpen nem állhat meg annál, hogy a megállapodás pusztán képes legyen kedvezőtlen hatással járni a versenyre a releváns piacon,(31) hanem meg kell határozni, hogy a megállapodás piacra gyakorolt nettó hatásai kedvezőek vagy kedvezőtlenek.
51. Egy túlzó metaforára egyszerűsítve a helyzetet, ha valami úgy néz ki, mint egy hal, és a szaga is olyan, mint a halnak, feltételezhetjük, hogy az egy hal. Hacsak első látásra nincs valami szokatlan ennél a vizsgált halnál – például nincs uszonya, a levegőben lebeg, vagy illatos, mint a liliom –, nem szükséges e hal részletesebb vizsgálata ahhoz, hogy azt halnak minősítsük. Ha azonban van valami, a szokásostól eltérő a kérdéses hal esetében, még besorolható halként, de csak a kérdéses élőlény részletes vizsgálatát követően.
2. A MIF‑megállapodás mint cél általi korlátozás?
52. A magyar kormány és a Bizottság által támogatott GVH úgy véli, hogy a MIF‑megállapodás lényegét tekintve versenyellenes, miközben az alapeljárás felperesei vitatják ezt az álláspontot.
53. Amint az a fenti 9. pontban említésre került, a MIF‑megállapodás lényegében az IF egységes összegét vezette be, és olyan díjról van szó, amelyet az elfogadó bank fizet a kibocsátó banknak, amennyiben hitelkártyával történő tranzakcióra kerül sor. Következésképpen az ilyen megállapodás – amint arra a kérdést előterjesztő bíróság helytállóan rámutatott – sem egy tipikus horizontális árrögzítő megállapodás, sem pedig – hozzátenném – bármi, ami ténylegesen úgy minősíthető, mint egy viszonteladási árat kikötő vertikális megállapodás. A MIF‑megállapodás nem határoz meg értékesítési és beszerzési árakat a végfogyasztók számára, hanem pusztán „szabványosítja” az olyan szolgáltatások költségstruktúrájának egy aspektusát, amelyek hitelkártyának mint fizetési eszköznek a használatával járnak.
54. A fentiek alapján azt várhattuk volna a „cél általi” korlátozás mellett érvelő felektől, hogy különösen a következő pontokat világítsák meg. Elöljáróban az állítólagosan cél általi versenykorlátozásnak minősülő magatartást egyértelműen kellett volna azonosítani, és kulcsfontosságú tényezőit tisztázni (felelős felek, érintett piacok, a kérdéses magatartás jellege és a releváns időszak) (a). Ezt követően a MIF‑megállapodást ezen elemzési keret alapján kellett volna vizsgálni: először is hangsúlyozni a jelentős mértékű tapasztalat megbízható és szilárd jellegét annak bizonyításához, hogy az ilyen magatartás lényegét tekintve versenyellenes (b), másodszor pedig azt tisztázni, hogy a megállapodás jogi és gazdasági háttere miért nem kérdőjelezi meg vélelmezett versenyellenes jellegét (c).
55. A következőkben röviden kitérek e pontok mindegyikére, tekintetbe véve a jelen eljárás során a Bíróság figyelmébe ajánlott információkat, miközben ismét hangsúlyozom, hogy nem a Bíróság feladata valamely nemzeti közigazgatási határozat közvetett bírósági felülvizsgálatának elvégzése. Ezért a kérdést előterjesztő bíróság feladata annak ellenőrzése, hogy a GVH a megtámadott határozatban eleget tett a rá háruló bizonyítási tehernek.
a) Az állítólagos jogsértés egyértelműen azonosításra és tisztázásra került?
56. Az a következtetés, miszerint egy adott gyakorlat cél általi korlátozásnak minősül, csak akkor igazolható, ha az állítólagos nyilvánvaló jogsértés egyértelműen meghatározásra került. Mindazonáltal a jelen ügyben az e tekintetbeni pontosítás hiánya, amely már az írásbeli észrevételekből kitűnt, a továbbiakban még hangsúlyosabb lett a tárgyaláson, amelynek során úgy tűnt, hogy a cél általi korlátozás mellett érvelő valamennyi fél meglehetősen eltérő álláspontot képviselt. Például amikor a feleket arra kérték, hogy egyértelműen világítsák meg azon versenyellenes kár jellegét, amely a MIF‑megállapodáshoz hasonló megállapodásokból eredhet, érveik egyik piacról a másikra és egyik típusú kárról a másikra „ugrottak”, érveikből pedig a szükséges egyértelműség és pontosság hiánya tűnt ki.
57. Legalább három olyan piacot említettek, amelyet az állítólagos jogsértés érinthetett: a hitelkártyaalapú tranzakciókhoz kapcsolódó bankközi szolgáltatások piaca (amelyeket a MIF‑megállapodás közvetlenül érintett); a hitelkártyaalapú tranzakciókkal kapcsolatban a kereskedőknek nyújtott szolgáltatások (részben a forgalmazási láncban lejjebb eső [downstream]) piaca (úgy tűnik, hogy a GVH‑t leginkább ez foglalkoztatta); és a hitelkártyaszolgáltatók (ténylegesen a forgalmazási láncban feljebb eső [upstream]) piaca (amelyre a Bizottság jelentős mértékben összpontosított). Ez a három piac egyértelműen összefonódott, kölcsönhatásukat pedig nem lehet figyelmen kívül hagyni.(32)
58. Az első piacot illetően ugyanis a MIF‑megállapodás bevezette az árrögzítés egy tényezőjét. Mindazonáltal a GVH és Bizottság által azonosított, a versenyre gyakorolt káros hatások nem jelennek meg ezen a piacon. A GVH és a Bizottság káros hatásokat inkább a másik két piacon jelöl meg.
59. Először is, a hitelkártyaalapú tranzakciókkal kapcsolatban a kereskedőknek nyújtott szolgáltatások piacát illetően a GVH és a Bizottság azt az álláspontot képviseli, hogy az IF a gyakorlatban az ajánlott minimálár szerepét töltötte be. Nem valószínű ugyanis, hogy az elfogadó bankok a kereskedőkre az MSC olyan összegét terhelték, amely alacsonyabb a kibocsátó banknak fizetett IF‑nél, ami nem lett volna gazdaságos. E nézőpontból ténylegesen valószínűsíthető a verseny bizonyos fokú korlátozása: a bankok arra való ösztönzését, hogy versenyezzenek a kereskedőkért az MSC csökkentésével, a gyakorlatban korlátozhatja az egyeztetett MIF. Hasonlóképpen, a hitelkártyaszolgáltatók piacát illetően, és amennyiben a MIF‑megállapodás mind a MasterCardot, mind pedig a Visát érintette, nem zárható ki, hogy a megállapodás képes volt semlegesíteni az e társaságok közötti árverseny egyik tényezőjét.
60. Mindazonáltal nem vagyok biztos abban, hogy az említett piacok közötti kölcsönhatásokat megfelelően tisztázták. A célelemzés megkönnyítheti a versenyhatóság azzal kapcsolatos feladatát, hogy bizonyítsa bizonyos magatartás versenyellenes jellegét, azonban nem menti fel ezt a hatóságot annak a követelménye alól, hogy egyértelműen azonosítsa az állítólagos kár jellegét. Még fontosabb, hogy úgy tűnik, hogy az említett piacok közötti kölcsönhatásokkal kapcsolatban kifejtett álláspontok számos feltételezésen alapulnak, amelyek közül néhányat az alapeljárás felperesei erősen vitatnak. Kétségkívül lehetséges, hogy a MIF‑megállapodás káros hatásokat vált ki, azonban ezek a hatások vajon olyan könnyen azonosíthatók és olyan valószínűek, hogy ezt a megállapodást „cél által” korlátozónak lehet tekinteni?
61. Számos, különböző területen tevékenykedő gazdasági szereplő aktív több összefonódott piacon, és nem tűnik úgy, hogy az e piacok közötti kölcsönhatás és keresztkölcsönhatások könnyen felismerhetők. A ki, mi és hol vonatkozásában fennálló ilyen többtényezős összetettséghez járul az időbeli aspektus. A MIF‑megállapodás több mint 12 évig volt érvényben. Kétségeim vannak afelől, hogy Magyarországon a releváns piacon fennálló feltételek az említett időszakban lényegében változatlanok maradtak. Végtére is megalapozottan feltételezhető (a részt vevő bankok száma pedig úgy tekinthető, mint amely közvetetten utal a helyzet ilyen alakulására), hogy 1996 és 2008 között a hitelkártyaszolgáltatások piaca Magyarországon és bárhol Európában jelentősen változott. Következésképpen, ami egy adott időpontban hasznos vagy akár szükséges lehetett a piac tényleges létrehozásából álló és a versenyt elősegítő célkitűzés megvalósításához, mint ilyen megszűnhetett akkor, amikor a piacon a versenyfeltételek jelentősen változtak. Az ilyen feltételezés – amennyiben helytálló – azt jelentheti, hogy lehetetlen a teljes időszakot pontosan ugyanabban a fényben és ugyanolyan tisztán látni annak értékeléséhez, hogy fennállt‑e a verseny cél általi korlátozása.
62. Összefoglalásképpen ezzel a jelentős összetettséggel – amely a hosszú időn keresztül több piacon aktív számos gazdasági szereplőben nyilvánul meg – együtt jár a megnövekedett szükség a fogalmi egyértelműségre és pontosságra, különösen ha azt sugallják, hogy cél általi versenykorlátozás áll fenn: feltételezhetően kinek kellett pontosan mit tennie, mely piac(ok)on és milyen következményekkel? Ráadásul minél több változó szerepel a strukturális összetettség egyenletében, általában annál kevésbé valószínűsíthető, hogy lehetséges egyértelmű cél általi korlátozásra következtetni.
b) Létezik‑e a szóban forgóhoz hasonló megállapodásokat illetően jelentős mértékű tapasztalat, amely megbízható és szilárd?
63. Ezt követően különösen az alapeljárásban szóban forgó ténybeli körülmények összetettségére tekintettel a cél általi korlátozás mellett érvelő felektől elvártam volna, hogy jelentős mértékű tapasztalat megbízható és szilárd jellegére hivatkozzanak annak bizonyításához, hogy a MIF‑megállapodáshoz hasonló megállapodások általánosan, lényegüket tekintve versenyellenesnek tekinthetők. Létezik az európai versenyhatóságoknak és/vagy a tagállami bíróságoknak viszonylag elterjedt és összhangban álló gyakorlata, amely azt az álláspontot támogatja, miszerint az alapeljárásban szóban forgóhoz hasonló megállapodások általánosságban károsak a versenyre?
64. A tárgyaláson feltett kérdésre válaszul a GVH azt állította, hogy lényegében (kizárólag) a Bizottság gyakorlatát vette alapul. A Bizottság a maga részéről rámutatott arra, hogy a MIF‑megállapodáshoz hasonló megállapodások lényegüket tekintve versenyellenes jellege az Európai Unió Törvényszékének és Bíróságának a MasterCard ügyben hozott ítéleteiből ered.(33)
65. Megkérdőjelezném, hogy ez egyenértékű‑e a megbízható és szilárd, jelentős mértékű tapasztalattal, amely azon állítás alátámasztásához szükséges, miszerint a magatartás meghatározott formája nyilvánvalóan és általánosságban versenyellenes.
66. Ami a Bizottság gyakorlatát illeti, megjegyzem, hogy 2002‑ben a Bizottság a (jelenleg) EUMSZ 101. cikk (3) bekezdése alapján mentességeket biztosított a különböző tranzakciókhoz kapcsolódó IF‑et meghatározó megállapodások vonatkozásában.(34) Arra az álláspontra helyezkedett, hogy ezek a megállapodások hatás által (és nem cél által) korlátozók, azonban hozzájárulnak a technikai és gazdasági fejlődéshez, mivel pozitív hálózati externáliákkal széles körű nemzetközi fizetési rendszert mozdítanak elő. 2007. december 19‑i határozatában a Bizottság úgy határozott, hogy a különböző tranzakciókhoz kapcsolódó „bankközi alapdíjakat” meghatározó bizonyos határozatok hatás általi korlátozásnak minősülnek, azonban nem foglalt állást azzal kapcsolatban, hogy ez a megállapodás cél által is versenyellenes‑e.(35) Ezt követően 2019. január 22‑én a Bizottság arra az álláspontra helyezkedett, hogy a Mastercard határon átnyúló elfogadásra vonatkozó egyes szabályai, különösen a régiók közötti IF tekintetében cél általi korlátozásnak minősülnek.(36) Ezenkívül a 2010., a 2014. és a 2019. évi határozatokban a Bizottság elfogadta a kártyatársaságok általi kötelezettségvállalásokat azzal kapcsolatban, hogy maximalizálják vagy csökkentik az IF bizonyos típusainak összegét.(37) A kötelezettségvállalási határozatok értelemszerűen nem vonják maguk után a versenyjog megsértésének hivatalos megállapítását.
67. Ezért úgy tűnik számomra, hogy a Bizottság gyakorlatát nehezen lehet egységesnek tekinteni. Ez nem kritika, hanem inkább annak a ténynek az elismerése, hogy úgy tűnhet, hogy a Bizottság saját értelmezése a megállapodások e kategóriáját illetően pontosan az említett ügyekben szerzett tapasztalatnak köszönhetően fokozatosan változott. Mindezek ellenére egyértelmű, hogy a „tapasztalat” fogalma az illetékes közigazgatási és igazságügyi hatóságok növekvő ismeretére és megszerzett tapasztalatára, az elemzés kifinomultabb eszközeinek kialakulására és a gazdasági gondolkodás változására tekintettel szükségszerűen fejlődik az idők során.
68. Mindazonáltal még a sokat tárgyalt időbeli tényező figyelmen kívül hagyásával is(38) óvatos lennék az arra való következtetéssel, hogy néhány közigazgatási határozat (különösen, amikor azt egyetlen hatóság bocsátja ki, és e határozat megítélése idővel változik), amely az egyeztetés hasonló formáira vonatkozik, kellő jogalapnak minősül annak megállapításához, hogy bármilyen összehasonlítható megállapodás jogellenesként vélelmezhető.
69. Továbbá más nemzeti versenyhatóságok gyakorlata, amelyek a GVH által vizsgálthoz hasonló megállapodásokat értékelhettek, kétségtelenül releváns lenne, ha rendelkezésre áll.
70. Az ítélkezési gyakorlatot illetően ugyanúgy fontos annak ellenőrzése, hogy az Európai Unió és a tagállamok bíróságai,(39) amelyek a megállapodások e kategóriáival foglalkoztak, ezen a területen következetes megközelítést fogadtak‑e el.(40)
71. Ebben az összefüggésben a Bizottság említett 2007. évi határozatának érvényességét ugyanis először a Törvényszék, majd a Bíróság is megerősítette.(41)A jelen ügy szempontjából releváns kulcskérdés azonban az, hogy ezek az ítéletek azt a gondolatot vetik‑e fel, hogy az EUMSZ 101. cikk (1) bekezdésének a Bizottság által megállapított megsértése olyan nyilvánvaló volt, hogy az átfogó hatáselemzés nélkül is megállapítható lehetett volna. Az a benyomásom, hogy az Európai Unió Törvényszéke és Bírósága által a felperesek kifogásainak elutasítása érdekében kifejtett érvelés hosszúságára és részletességére tekintettel nehéz ezeket az ítéleteket úgy értelmezni, hogy azok az egyik vagy a másik álláspontot támogatják.
72. Végezetül, némiképp meg vagyok lepődve amiatt, hogy a „cél általi” korlátozás mellett érvelő felek észrevételeiben nincs nyoma olyan tanulmányoknak vagy jelentéseknek, amelyeket független szerzők készítettek, és amelyek az álláspontjukat támogató nemzetközi gazdasági közösség által elismert módszereken, elveken és normákon alapulnak. Számomra ugyanis az tűnne a legfontosabbnak, hogy a közgazdászok között kellő mértékű egyetértés áll‑e fenn azzal kapcsolatban, hogy a szóban forgóhoz hasonló megállapodások lényegüket tekintve versenyellenesek. A verseny korlátozásának fogalma tulajdonképpen főként gazdasági fogalom.
73. Következésképpen azoknak a tapasztalatoknak a sora, amelyekre a Bíróság előtt azon álláspont alátámasztása érdekében hivatkoztak, miszerint az alapeljárásban szóban forgóhoz hasonló megállapodások jellegüknél fogva a versenyre károsak, meglehetősen gyengének tűnik. Mindazonáltal a kérdést előterjesztő bíróság feladata e tényező részletes ellenőrzése azon érvekre és bizonyítékokra tekintettel, amelyekre a kérdéses közigazgatási határozatban hivatkoztak.
c) A MIF‑megállapodás jogi és gazdasági háttere megkérdőjelezi vélelmezett versenyellenes jellegét?
74. Amennyiben a kérdést előterjesztő bíróság meggyőződött a GVH elemzése alapján afelől, hogy a MIF‑megállapodás igenis beletartozik azon megállapodások kategóriájába, amelyek általában versenyellenesnek tekintendők, elemzésének második lépése ezen előzetes megállapítás érvényességének ellenőrzése azzal, hogy figyelmét a megállapodás alkalmazását meghatározó jogi és gazdasági háttér felé fordítja. Van a MIF‑megállapodásnak vagy az érintett piacoknak olyan speciális jellegzetessége, amely kétségeket ébreszthet a versenyre gyakorolt káros hatásait illetően? Ennek alapján az adott ügy összefüggései mellett első látásra lehet észszerűen vitatni az ilyen megállapodás általában káros jellegével kapcsolatos felvetést?
75. Az alapeljárás felperesei úgy érvelnek, hogy a MIF‑megállapodásnak semmilyen versenyellenes célja nem volt vagy – mindenesetre – néhány versenyt elősegítő hatása is volt.
76. Először is az említett felek a MIF‑megállapodás gazdasági értelmének alternatív magyarázatával szolgálnak: úgy érvelnek, hogy az IF szabványosítása a rendszer megfelelő és rugalmas működésének biztosítása érdekében volt szükséges, figyelemmel arra, hogy Magyarországon a hitelkártya rendszer a MIF‑megállapodás megkötésekor még kevéssé volt fejlett. Véleményük szerint a megállapodás így hozzájárult Magyarországon a hitelkártyapiac létrejöttéhez és elterjedéséhez. Másodszor azt állítják, hogy a MIF‑megállapodásnak az is a célja, hogy korlátozza az IF növekedése felé mutató piaci tendenciákat. Ezt a tényt állításuk szerint alátámasztja a Törvényszék Mastercard ítélete,(42) valamint az a körülmény, hogy számos jogrendben (beleértve Magyarországot és az Európai Uniót)(43) a jogalkotó közbelépett, hogy maximalizálja az IF mértékét.
77. Úgy gondolom, hogy a jelen eljárás összefüggésében lehetetlen szilárd álláspontot képviselni azzal kapcsolatban, hogy ezek az érvek első látásra valószínűtlenek‑e, vagy sem. Az ügyiratokban szereplő információk e célból egyszerűen elégtelenek.
78. A kérdést előterjesztő bíróság feladata e kifogások megvizsgálása annak ellenőrzése érdekében, hogy azok eléggé megbízhatóak‑e ahhoz, hogy közelebbi vizsgálatot indokoljanak. Amennyiben a kérdést előterjesztő bíróság arra a következtetésre jut, hogy a MIF‑megállapodásnak észszerűen lehetett néhány olyan hatása, amelyek elősegítik a versenyt, és hogy ezeket a pozitív hatásokat nem semlegesítették egyértelműen más, mélyebb versenyellenes hatások, ez a megállapodás nem minősíthető a versenyt cél által korlátozónak. Ebben az esetben az EUMSZ 101. cikk (1) bekezdésének megsértése csak akkor állapítható meg, miután a megállapodás hatáselemzésére sor került.
79. A mércét tehát olyan ellentétes feltevésnek kellene képeznie, amely első látásra nem valószínűtlen, és amely az adott ügy összefüggésében kétségbe vonja az általános konvencionális ismeretet. Ehhez két kulcstényező tartozik: először is az ellentétes álláspontnak első látásra eléggé valószínűnek kell tűnnie ahhoz, hogy további vizsgálatot indokoljon. Másodszor azonban az ellentétes feltevésnek észszerűnek kell lennie. Nem szükséges, hogy teljes mértékben megállapított, érvelt és bizonyított legyen: ez a teljes körű hatáselemzés feladata.
80. E tekintetben hozzá lehetne tenni, hogy a Bíróság régóta elismeri, hogy azokra a megállapodásokra, amelyek „jogszerű célkitűzést” követnek, nem szükségszerűen vonatkozik az EUMSZ 101. cikk (1) bekezdése.(44) Ez azt jelenti, hogy az olyan megállapodásokra, amelyeknek mind versenyt elősegítő, mind pedig versenyellenes hatásuk van, csak akkor vonatkozhat az EUMSZ 101. cikk (1) bekezdésében meghatározott tilalom, ha a versenyellenes hatás fölénybe kerül.(45) Például az árverseny csökkentése elfogadható, ha az azt jelenti, hogy javítja a versenyt ott, ahol az nem csupán az árak vonatkozásában áll fenn.(46) Általánosabban véve az olyan megállapodások, amelyek annak ellenére, hogy a felek cselekvési szabadságát korlátozzák, olyan célkitűzést követnek, amely például egy piac megnyitására, egy új piac létrehozására vagy egy új versenytárs egy adott piacra való belépésének engedélyezésére irányul, lehetnek versenyt elősegítők.(47) Az állandó ítélkezési gyakorlatból egyaránt következik, hogy bizonyos feltételek mellett az önmagában nem versenyellenes alapügylet megvalósításához közvetlenül kapcsolódó, és ahhoz szükséges korlátozás nem minősül az EUMSZ 101. cikk (1) bekezdése értelmében a verseny korlátozásának.(48)
81. Következésképpen bármikor, amikor úgy tűnik, hogy a megállapodás ambivalens hatásokat gyakorol a piacra, szükséges a hatáselemzés.(49) Más kifejezésekkel, ha a megállapodásnak a lehetséges versenyt elősegítő gazdasági alapgondolata nem zárható ki a piacra gyakorolt tényleges hatások figyelembevétele nélkül, ez a megállapodás nem minősíthető „cél által” korlátozónak.(50) Ezért nem tudok a Bizottsággal egyetérteni, amikor utóbbi úgy érvel, hogy a MIF‑megállapodás bármely jogszerű és versenyt elősegítő hatása csak az EUMSZ 101. cikk (3) bekezdése értelmében vett mentesség lehetséges biztosítása érdekében vehető figyelembe. Anélkül hogy bármilyen állítást fogalmaznék meg konkrétan a MIF‑megállapodással kapcsolatban, általában véve nem teljesen meggyőző az EUMSZ 101. cikk olyan értelmezése, miszerint azt a megállapodást, amely teljes egészében versenyt elősegítő, az EUMSZ 101. cikk (1) bekezdése főszabály szerint tiltja, azonban ezt követően azonnal mentességben részesülhet az EUMSZ 101. cikk (3) bekezdése alapján.
82. A fentiek alapján a kérdést előterjesztő bíróság feladata annak ellenőrzése, hogy a MIF‑megállapodás cél általi korlátozásnak minősül‑e. Ennek érdekében a kérdést előterjesztő bíróságnak először e megállapodás tartalmát és célkitűzését kell megvizsgálnia annak meghatározásához, hogy az a megállapodások azon kategóriájába tartozik‑e, amelyet a tapasztalat alapján általában a versenyre károsként ismernek el. Az e kérdésre adott igenlő válasz esetén a kérdést előterjesztő bíróságnak ezt követően azt kell ellenőriznie, hogy ezt a megállapítást nem kérdőjelezik‑e meg az e konkrét megállapodás alkalmazását meghatározó jogi és gazdasági háttérhez kapcsolódó megfontolások. A kérdést előterjesztő bíróságnak különösen azt kell ellenőriznie, hogy a MIF‑megállapodás állítólagos versenyt elősegítő céljával kapcsolatos bármilyen alternatív magyarázat első látásra valószínű‑e, azt az időszakot is figyelembe véve, amikor a megállapodást alkalmazták.
C. A negyedik kérdés
83. Az ezt követően vizsgálandó negyedik kérdésével a kérdést előterjesztő bíróság azt kívánja megtudni, hogy a versenyhatóság az EUMSZ 101. cikk (1) bekezdése megsértésének a megállapításakor köteles‑e kifejezetten megjelölni azt, hogy a vállalkozás magatartása megállapodásnak vagy összehangolt magatartásnak minősül.
84. Egyetértek a GVH‑val, a magyar kormánnyal, a Bizottsággal és az EFH‑val azzal kapcsolatban, hogy erre a kérdésre nemleges választ kell adni.
85. A Bíróság az Anic Partecipazioni ítéletben kifejtette, hogy az EUMSZ 101. cikk (1) bekezdése értelmében vett „megállapodás” és „összehangolt magatartás” fogalmai „az összejátszás azonos jellegű formáit jelenítik meg, és csak intenzitásuk, valamint megjelenési formájuk vonatkozásában különböznek egymástól”. Ennélfogva, jóllehet e fogalmak részben eltérő alkotóelemekből tevődnek össze, „azok nem összeegyeztethetetlenek egymással”. A Bíróság kifejezetten elismerte, hogy az EUMSZ 101. cikk (1) bekezdésének megsértése gyakran „a magatartás olyan különböző formáit foglal[hat]ja magában, [amelyek] különböző meghatározásnak tehetnek eleget, miközben ugyanaz a rendelkezés vonatkozik rájuk és mindegyik azonos módon tilos”. A Bíróság ennek alapján ítélte meg úgy, hogy a versenyhatóság nem köteles a magatartás meghatározott formáját megállapodásként vagy összehangolt magatartásként minősíteni.(51) Ezt az elvet következetesen megerősítette az ezt követő ítélkezési gyakorlat.(52)
86. A legtöbb ügyben ugyanis észszerűtlen és szükségtelen lenne, ha a versenyhatóság megpróbálná a magatartás meghatározott formáját megállapodásként vagy összehangolt magatartásként jellemezni. Az igazság az, hogy ezek a fogalmak bizonyos mértékben átfedik egymást, és ez gyakran nehézzé teszi annak megállapítását, hogy egy megállapodás hol ér véget, és hol kezdődik az összehangolt magatartás. Ráadásul a tapasztalat azt mutatja, hogy a jogsértések idővel változhatnak. Kezdődhetnek egy meghatározott formában, és fokozatosan felvehetik egy másik jogsértés jellemzőit.(53)
87. A Bíróság ezért hangsúlyozta azt is, hogy a magatartás formájának jogi besorolásától függetlenül, legyen az „összehangolt magatartás”, „megállapodás” vagy a „vállalkozások társulása által hozott döntés”, az EUMSZ 101. cikk (1) bekezdése alapján lefolytatandó jogi elemzés nem különbözik.(54) A jelen ügy összefüggésében hasznos lehet hangsúlyozni, hogy nemcsak a megállapodás, hanem az összehangolt magatartás is tekinthető cél által versenyellenesnek.(55)
88. Ez nyilvánvalóan nem jelenti azt, hogy a versenyhatóság nem köteles a jogilag megkövetelt módon bizonyítani, hogy az állítólagosan versenyellenes „megállapodásnak és/vagy összehangolt magatartásnak” minősülő magatartás teljesíti az ahhoz szükséges feltételeket, hogy ilyennek lehessen tekinteni.(56)
89. A jogsértésben való részvétellel vádolt vállalkozásoknak természetesen lehetőségük van arra, hogy a magatartás minden formája tekintetében vitassák a versenyhatóság által alkalmazott minősítés(eke)t annak állításával, hogy a hatóság nem hozott fel az állítólagos jogsértés különböző formáinak tényálláselemeivel kapcsolatos megfelelő bizonyítékot.(57)
90. A fentiek tükrében azt az álláspontot képviselem, hogy az EUMSZ 101. cikk (1) bekezdése megsértésének megállapításakor a versenyhatóságnak nem kell a magatartás meghatározott formáját megállapodásnak vagy összehangolt magatartásnak minősítenie, feltéve hogy az állítólagos jogsértés különböző formáinak tényálláselemeivel kapcsolatos megfelelő bizonyítékot szolgáltat.
D. A harmadik kérdés
91. Az általam utolsóként vizsgálandó harmadik kérdésével a kérdést előterjesztő bíróság arra vár választ a Bíróságtól, hogy az alapügyben szóban forgóhoz hasonló helyzetben, amelyben a kártyatársaságok nem közvetlenül vettek részt a megállapodás tartalmának meghatározásában, azonban megkönnyítették annak elfogadását, elfogadták és alkalmazták azt, az EUMSZ 101. cikk (1) bekezdése szempontjából e kártyatársaságokat úgy kell tekinteni, hogy e megállapodás felei, vagy hogy összehangolt magatartásban vettek részt.
92. Amint azt a jelen indítvány előző szakaszában kifejtettem, a versenyhatóság általánosságban nem köteles az EUMSZ 101. cikk (1) bekezdése megsértésének megállapításakor a magatartás megállapodásként vagy összehangolt magatartásként való minősítésére.
93. A jelen esetben ezért elegendő, ha a kártyatársaságok és a MIF‑megállapodás részes felének minősülő bankok közötti összejátszás vagy egyeztetés formája azt a szintet éri el, amely „összehangolt magatartásnak” tekintendő, hogy a kártyatársaságoknak a versenyhatóság által állított jogsértésért való felelősségét megállapítsák.
94. Két további kérdéskört vetettek fel a felek a Bíróság előtt, amelyek további fejtegetést igényelnek.
95. Először is az a tény, hogy a kártyatársaságok olyan piacon tevékenykednek, amely eltér a kérdéses megállapodás alkalmazása szerinti piactól, azt jelenti‑e, hogy ezek a társaságok nem tekinthetők az EUMSZ 101. cikk (1) bekezdésének állítólagos megsértéséért felelősnek?
96. Az erre a kérdésre adandó válasz egyértelműen nemleges. Az EUMSZ 101. cikk alapjául szolgáló elv az, hogy a vállalkozások független módon döntenek a piacon érvényesülő politikájukról, anélkül, hogy kötelezettséget vállalnának bármilyen olyan közvetett vagy közvetlen kapcsolat formájában, amely hátrányosan érintheti cselekvési szabadságukat.(58) Ennek érdekében az EUMSZ 101. cikk (1) bekezdésének a hatálya – amint azt a fenti 23. pontban kifejtettem – viszonylag tág annak érdekében, hogy magában foglalja az összejátszás vagy egyeztetés valamennyi formáját, amely ehhez az eredményhez vezethet.
97. Az EUMSZ 101. cikk (1) bekezdése értelmében vett „megállapodás” fogalma nem korlátozódik az ugyanazon a piacon tevékenykedő (és ezért egymással aktuális vagy potenciális versenyben álló) vállalkozások közötti úgynevezett „horizontális megállapodásokra”. Számos példa található az Európai Unió Törvényszékének és Bíróságának ítélkezési gyakorlatában olyan ügyekre, amelyekben a termelési láncolat különböző szakaszaiban vagy a szomszédos piacokon tevékenykedő társaságok közötti megállapodásokat az EUMSZ 101. cikk (1) bekezdésébe ütközőnek tekintették.(59) Ugyanezt a logikát kell tehát alkalmazni az összhangolt magatartásokra is.(60)
98. Ezek az elvek nagyon egyértelműen megerősítésre és bizonyos tekintetben továbbfejlesztésre kerültek a Bíróság legutóbbi AC‑Treuhand ítéletében,(61) amelyre a felek észrevételeikben számos alkalommal hivatkoztak. Ebben az ítéletben a Bíróság hangsúlyozta, hogy az EUMSZ 101. cikk (1) bekezdésének sem a szövegéből, sem pedig az összefüggéséből nem lehet arra következtetni, hogy e rendelkezés hatálya az összejátszás azon formáira korlátozódik, amelyek „a cselekvési szabadság kölcsönös korlátozásá[hoz] [vezetnek] ugyanazon a piacon […], mint amelyen valamennyi fél jelen van”(62). A Bíróság hangsúlyozta továbbá, hogy ítélkezési gyakorlata e rendelkezés hatályát soha nem korlátozta azokra a vállalkozásokra, amelyek a versenykorlátozásokkal érintett piacon vagy feljebb, illetve lejjebb lévő piacokon vagy az említett piac szomszédos piacain tevékenykednek.(63) A vállalkozásnak egy megállapodásban vagy összehangolt magatartásban való részvétele sértheti az EUMSZ 101. cikk (1) bekezdését, függetlenül az e vállalkozás által végzett üzleti tevékenységek típusától és/vagy azoktól a piacoktól, amelyekben tevékenykedik, feltéve hogy hozzájárul a verseny egy adott piacon való korlátozásához.(64)
99. Az AC‑Treuhand ügy egy tanácsadó vállalkozásról szólt, amely adminisztratív jellegű szolgáltatásnyújtással segítséget biztosított egy kartellnek.(65) A Bíróság úgy ítélte meg, hogy az e vállalkozás által a kartelltagokkal kötött, szolgáltatás nyújtására irányuló szerződések alapján biztosított szolgáltatásoknak maga a célja a kérdéses versenyellenes célkitűzéseknek a megvalósítása volt. E vállalkozás ezért aktívan közreműködött a kartell megvalósításában és működtetésében, miközben teljes mértékben tudatában volt annak, hogy az ilyen tevékenység jogellenes.(66)
100. A felek által hosszasan megvitatott, azzal kapcsolatos kérdés, hogy a kártyatársaságok esetében teljesülhetnek‑e az AC‑Treuhand ügyben meghatározott feltételek az EUMSZ 101. cikk (1) bekezdése szerinti „elősegítő” felelősségével összefüggésben, a jelen ügy szempontjából egy kicsit elterelő jellegű. Az indok egyszerű. A jelen ügy ténybeli és jogi összefüggésében a kártyatársaságok nincsenek az AC‑Treuhand társaság helyzetével összehasonlítható helyzetben, nevezetesen a puszta „elősegítő” helyzetében. Az ügynek a kérdést előterjesztő bíróság által előadott tényállása alapján a kártyatársaságok több mint „elősegítőnek” tűnnek.
101. A kérdést előterjesztő bíróság által szolgáltatott információk alapján a kártyatársaságok többet tettek annál, mintsem pusztán „elősegítették” a megállapodást. Arra ösztönözték a bankokat, hogy megállapodást találjanak, és jóllehet nem voltak formálisan jelen a tárgyalásokon, érdekeiket ezen a tárgyaláson egy bank (a Kereskedelmi és Hitelbank Zrt.) képviselte. Továbbá a kártyatársaságok átvették a megállapodást szabályzataikban, tájékoztatták őket a megállapodás megkötéséről, azokat megfelelően alkalmazták, mégpedig azon bankokkal szemben is, amelyek a hálózathoz később csatlakoztak.
102. Ráadásul az AC‑Treuhand társaság ügyével ellentétben a kártyatársaságoknak közvetlenebb és azonnali érdekük fűződött a megállapodás sikeres teljesítéséhez. E kártyatársaságok ugyanis nem pusztán olyan szolgáltatásnyújtók, amelyeket a bankok bizonyos konkrét feladatok elvégzésére alkalmaztak. A MasterCard és a Visa hitelkártyaszolgáltatók, és e hitelkártyák használatára a MIF‑megállapodás vonatkozott. A kártyatársaságok tehát nem olyan piacon tevékenykedtek, amely nem állt kapcsolatban a MIF‑megállapodással érintettel, hanem egy közvetlenül érintett, a forgalmazási láncban feljebb eső (upstream) piacon. Az a tény, hogy láthatóan nem kaptak közvetlenül részesedést a MIF‑ből, nem csökkenti a MIF‑megállapodás sikeres teljesítéséhez fűződő érdeküket.
103. Álláspontom szerint a jelen ügy helyzete következésképpen egyértelműen a „hagyományosabb” vertikális esethez tartozik: hosszú ideje megállapításra került, hogy a termelési láncolat különböző szakaszaiban aktív társaságok közötti megállapodások vagy összehangolt magatartások sérthetik az EUMSZ 101. cikket.(67)
104. Az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdésből eredő második és utolsó kérdéskör azokat a körülményeket érinti, amelyek között az alapügyben szóban forgóhoz hasonló esetben a kártyatársaságok a teljes jogsértésért felelősnek tekinthetők azon bankok mellett, amelyek a MIF‑megállapodás részesei voltak.
105. Az erre a kérdésre adandó válasz az állandó ítélkezési gyakorlatban is megtalálható. Ahhoz, hogy a hatóság megállapíthassa, hogy a vállalkozás részt vett a jogsértésben, valamint felelős a jogsértés valamennyi különböző tényállási eleméért, azt kell bizonyítania, hogy az érintett vállalkozás saját magatartásával hozzá kívánt járulni a valamennyi résztvevő által követett közös célokhoz, és tudomása volt a más vállalkozások által ugyanezen célok elérése végett tervezett vagy ténylegesen megvalósított magatartásokról, illetve e magatartásokat észszerűen előre láthatta, és kész volt azok kockázatát elfogadni.(68)
106. Az előzetes döntéshozatal iránti kérelmében a kérdést előterjesztő bíróság hangsúlyozza, hogy a kártyatársaságok egyáltalán nem vettek részt a MIF‑megállapodás konkrét szövegezésében, sem a MIF mértékének meghatározásában. Mindazonáltal, amint az a fenti 101. pontban említésre került, a kérdést előterjesztő bíróság ezeket a társaságokat úgy tekinti, hogy azok ösztönözték a megállapodás létrejöttét, megkönnyítették elfogadását, elfogadták és alkalmazták azt.
107. Ha ez az ügy tényállása alapján valóban így van, aminek a megállapítása a kérdést előterjesztő bíróság feladata, kevéssé haboznék arra következtetni, hogy a MIF‑megállapodásban részes fél bankokkal szemben vállalt szerepük és helyzetük alapján a kártyatársaságok részt vettek az EUMSZ 101. cikk (1) bekezdésének állítólagos megsértésében. Az állandó ítélkezési gyakorlat szerint sem annak a ténynek, miszerint valamely vállalkozás nem vett részt a kartell valamennyi alkotóelemében, sem pedig annak, hogy pusztán csekély szerepet játszott azokban, amelyekben részt vett, nincs hatása a jogsértés fennállásának meghatározása során.(69)
108. Következésképpen azt javaslom, hogy a Bíróság a harmadik kérdésre azt a választ adja, hogy az alapügyben szóban forgóhoz hasonló helyzetben, amelyben a kártyatársaságok nem közvetlenül vettek részt az EUMSZ 101. cikk (1) bekezdését állítólagosan sértő megállapodás tartalmának meghatározásában, azonban megkönnyítették annak elfogadását, elfogadták és alkalmazták azt, aminek ellenőrzése a kérdést előterjesztő bíróság feladata, ezek a társaságok e jogsértésért felelősnek tekinthetők.
V. Végkövetkeztetés
109. Azt javaslom a Bíróságnak, hogy a Kúria (Magyarország) által előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdésekre a következő választ adja:
– valamely vállalkozás ugyanazon magatartása tekinthető az EUMSZ 101. cikk (1) bekezdésébe ütközőnek amiatt, hogy e magatartásnak mind célja, mind pedig hatása a belső piacon a verseny korlátozása;
– a kérdést előterjesztő bíróság feladata annak ellenőrzése, hogy a MIF‑megállapodás cél általi korlátozásnak minősül‑e. Ennek érdekében a kérdést előterjesztő bíróságnak először e megállapodás tartalmát és célkitűzését kell megvizsgálnia annak meghatározásához, hogy az a megállapodások azon kategóriájába tartozik‑e, amelyet a tapasztalat alapján általában a versenyre károsként ismernek el. Az e kérdésre adott igenlő válasz esetén a kérdést előterjesztő bíróságnak ezt követően azt kell ellenőriznie, hogy ezt a megállapítást nem kérdőjelezik‑e meg az e konkrét megállapodás alkalmazását meghatározó jogi és gazdasági háttérhez kapcsolódó megfontolások. A kérdést előterjesztő bíróságnak különösen azt kell ellenőriznie, hogy a MIF‑megállapodás állítólagos versenyt elősegítő céljával kapcsolatos bármilyen alternatív magyarázat első látásra valószínű‑e, azt az időszakot is figyelembe véve, amikor a megállapodás alkalmazásra került;
– az EUMSZ 101. cikk (1) bekezdése megsértésének megállapításakor a versenyhatóságnak nem kell a magatartás meghatározott formáját megállapodásnak vagy összehangolt magatartásnak minősítenie, feltéve hogy az állítólagos jogsértés különböző formáinak tényálláselemeivel kapcsolatos megfelelő bizonyítékot szolgáltat;
– az alapügyben szóban forgóhoz hasonló helyzetben, amelyben a kártyatársaságok nem közvetlenül vettek részt az EUMSZ 101. cikk (1) bekezdését állítólagosan sértő megállapodás tartalmának meghatározásában, azonban megkönnyítették annak elfogadását, elfogadták és alkalmazták azt, aminek ellenőrzése a kérdést előterjesztő bíróság feladata, ezek a társaságok e jogsértésért felelősnek tekinthetők.