A KÖZSZOLGÁLATI TÖRVÉNYSZÉK ÍTÉLETE
(harmadik tanács)
2011. május 11.
F‑53/09. sz. ügy
J
kontra
Európai Bizottság
„Közszolgálat – Tisztviselők – Szociális biztonság – Baleset és foglalkozási megbetegedés elleni biztosítás – A személyzeti szabályzat 73. cikke – Valamely betegség foglalkozási eredete elismerésének megtagadása – Az eljárás ésszerű időn belül történő lefolytatásának kötelezettsége”
Tárgy: Az EK 236. cikk és az EA 152. cikk alapján benyújtott kereset, amelyben a felperes egyrészt a betegsége foglalkozási eredetének elismerését megtagadó 2008. július 31‑i bizottsági határozat megsemmisítését, másrészt a Bizottság arra kötelezését kéri, hogy az őt állítása szerint ért nem vagyoni kár címén fizessen neki egy euró jelképes összegű kártérítést.
Határozat: A Közszolgálati Törvényszék kötelezi a Bizottságot, hogy kártérítésként fizessen a felperesnek egy eurót. A Közszolgálati Törvényszék az ezt meghaladó kereseti kérelmeket elutasítja. Az Európai Bizottság saját költségein kívül viseli a felperes költségeinek egynegyedét. A felperes viseli a költségei háromnegyedét.
Összefoglaló
1. Tisztviselők – Szociális biztonság – Baleset és foglalkozási megbetegedés elleni biztosítás – Rokkantság – Eltérő szabályozások – A foglalkozási megbetegedés egységes fogalma
(Személyzeti szabályzat, 73. és 78. cikk; a baleset és foglalkozási megbetegedés elleni biztosításra vonatkozó szabályzat, 3. cikk, (2) bekezdés, és 25. cikk)
2. Tisztviselők – Szociális biztonság – Baleset és foglalkozási megbetegedés elleni biztosítás – A betegség foglalkozási eredetének megállapítása – A tisztviselőre háruló bizonyítási teher
(Személyzeti szabályzat, 73. cikk; a baleset és foglalkozási megbetegedés elleni biztosításra vonatkozó szabályzat, 3. cikk)
3. Tisztviselők – Szociális biztonság – Baleset és foglalkozási megbetegedés elleni biztosítás – Orvosi szakvélemény – Az orvosi bizottság mérlegelési jogköre – Bírósági felülvizsgálat – Korlátok – Indokolási kötelezettség – Terjedelem
(Személyzeti szabályzat, 73. cikk; a baleset és foglalkozási megbetegedés elleni biztosításra vonatkozó szabályzat, 23. cikk)
4. Uniós jog – Elvek – Ésszerű határidő betartása – Közigazgatási eljárás során történő megsértés – Joghatások
(Az Európai Unió Alapjogi Chartája, 41. cikk, (1) bekezdés)
1. A személyzeti szabályzat eltérő rendelkezése hiányában a foglalkozási megbetegedés fogalmának e normán belül nem lehet eltérő tartalma aszerint, hogy a 73. vagy a 78. cikk alkalmazásáról van‑e szó, még akkor sem, ha e két rendelkezés mindegyike olyan szabályozásra vonatkozik, amelynek megvannak a maga sajátosságai.
Mindazonáltal az a tény, hogy a foglalkozási megbetegedés fogalmának ugyanaz a jogi tartalma, függetlenül attól, hogy a személyzeti szabályzat 73. vagy 78. cikkének alkalmazásáról van‑e szó, nem jelenti azt, hogy az Unió tisztviselői baleset és foglalkozási megbetegedés elleni biztosítására vonatkozó közös szabályzatban szereplő orvosi bizottság kötve van a személyzeti szabályzat 78. cikkének megfelelően megalakított rokkantsági bizottság ténybeli vagy orvosi megállapításaihoz, vagy fordítva. Ennek megfelelően a teljes vagy részleges tartós rokkantság elismerésére vonatkozó, a személyzeti szabályzat 73. cikke szerinti eljárás, illetve a személyzeti szabályzat 78. cikke szerinti, rokkantsági nyugdíj megállapítására vonatkozó eljárás jogszerűen vezethet eltérő eredményre ugyanazon ténybeli helyzetet, különösen pedig az ugyanazon tisztviselő megbetegedése foglalkozási eredetét illetően.
Először is ugyanis a személyzeti szabályzat 73. és 78. cikkében szereplő ellátások különbözőek és egymástól függetlenek, noha azokban egyidejűleg is lehet részesülni; ráadásul e rendelkezésekben két különböző eljárás szerepel, amelyek eltérő és egymástól független határozatokat eredményezhetnek. Másodszor, bár kívánatos, hogy a két eljárást adott esetben együtt folytassák le, és ugyanazok az orvosi hatóságok nyilatkozzanak a tisztviselő rokkantságának különböző szempontjairól, azonban nem olyan körülményről van szó, amely befolyásolná az egyik vagy a másik eljárás jogszerűségét, és a kinevezésre jogosult hatóság ebben a tekintetben a körülményektől függően mérlegelési jogkörrel rendelkezik. Végül, harmadszor, az említett biztosításra vonatkozó szabályzat 25. cikkében kifejezetten szerepel, hogy a teljes vagy részleges tartós rokkantságnak a személyzeti szabályzat 73. cikke és az említett biztosításra vonatkozó szabályzat alapján történő elismerése semmilyen módon nem befolyásolja a személyzeti szabályzat 78. cikkének alkalmazhatóságát, és fordítva.
Az ilyen jogi rendszert nem teljesen kielégítőnek is lehetne tekinteni. Az ellentmondásosság e nyilvánvaló veszélye azonban természetszerű velejárója a jogalkotó által létrehozni kívánt két szabályozásnak, amelyekben különböző eljárási szabályokat követő, eltérő orvosi testületek járnak el. Konkrétabban az orvosi bizottság közigazgatási vizsgálat eredménye alapján nyilvánít véleményt, míg a rokkantsági bizottság tekintetében nem ez a helyzet. Az uniós szabályozás jelenlegi állapotában tehát nem zárható ki, hogy e két bizottság ugyanazon ténybeli helyzet tekintetében eltérő megállapításokra jut.
(lásd az 55–60. pontot)
Hivatkozás:
a Bíróság C‑185/90. P. sz., Bizottság kontra Gill ügyben 1991. október 4‑én hozott ítéletének 13–16. pontja;
az Elsőfokú Bíróság T‑165/95. sz., Lucaccioni kontra Bizottság ügyben 1998. május 14‑én hozott ítéletének 150. pontja; T‑262/06. P. sz., Bizottság kontra D ügyben 2008. július 1‑jén hozott ítéletének 73. pontja és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat, valamint 74. pontja.
2. Az Unió tisztviselői baleset és foglalkozási megbetegedés elleni biztosítására vonatkozó közös szabályzat 3. cikke a foglalkozási megbetegedések elleni biztosítás kettős rendszerét hozza létre.
A közös szabályzat 3. cikkének (1) bekezdése szerint, ha a betegség szerepel a 90/326 bizottsági ajánlás mellékletét képező „foglalkozási betegségek európai jegyzékében” vagy annak esetleges kiegészítéseiben, foglalkozási megbetegedésnek kell tekinteni. E rendelkezés a bizonyításra vonatkozó általános szabályoktól eltérve jogi vélelmet állapít meg az érintett tisztviselők jogainak védelme érdekében, azon megbetegedésekre vonatkozóan, amelyeket illetően tudományos módszerekkel bizonyították, hogy főszabály szerint bizonyos szakmai tevékenységek gyakorlásához köthetőek. E vélelemnek megfelelően elegendő, ha a tisztviselő azt bizonyítja, hogy a feladatai ellátása keretében ki volt téve annak a veszélynek, hogy megtámadja az adott betegség. A feladatok ellátása és a megbetegedés közötti okozati összefüggés esetleges bizonytalansága nem dönti meg ezt a vélelmet.
Ezzel szemben a közös szabályzat 3. cikkének (2) bekezdése keretében bizonyítani kell a feladatok ellátása és a megbetegedés megjelenése közötti okozati összefüggést. Noha az ezen okozati összefüggés bizonyításának szükségessége azt eredményezheti, hogy egyes multifaktorális megbetegedések foglalkozási eredetét nem ismerik el, ugyanezen rendelkezés keretében egyszerűen annak bizonyítása, hogy a feladatok ellátása potenciálisan hatással lehetett valamely multifaktorális megbetegedés megjelenésére, súlyosbodására vagy lefolyásának felgyorsulására, nem teszi lehetővé, hogy e megbetegedés foglalkozási eredetét kellőképpen bizonyítottnak tekintsük. E tekintetben a bíróság nem léphet a jogalkotó helyébe annak elfogadása érdekében, hogy egyes multifaktorális megbetegedések esetében a felmerülő kétséget az érintett tisztviselő javára kell figyelembe venni, amennyiben objektív alapon lehetetlen megállapítani, hogy egyrészt valószínűsíthető‑e, hogy a feladatok ellátása hatással volt az érintett egészségi állapotának romlására, másrészt e feladatellátás – az esetleges nem foglalkozási tényezőkhöz képest – mennyiben járult hozzá az egészségi állapot romlásához.
Ennek megfelelően a közös szabályzat 3. cikkének (2) bekezdése garantálja a biztosítást egyedi esetekre is, feltéve azonban, hogy jogilag megkövetelt módon bizonyítják az érintett megbetegedés foglalkozási eredetét. E jogi keretek között, ha egyes multifaktorális megbetegedéseket illetően lemondanánk az említett bizonyításra vonatkozó követelményről – még ha az e bizonyításra vonatkozó szabályok az általánosnál megengedőbbek is –, és megelégednénk a potenciális okozati összefüggés bizonyításával, az ellentétes lenne nemcsak a közös szabályzat 3. cikke (2) bekezdésének szövegével, hanem e cikk tárgyával és céljával is, amely cikk arra irányul, hogy a személyzeti szabályzat 73. cikkének végrehajtásaként sajátos biztosítást nyújtson a foglalkozási megbetegedések ellen.
Egyébiránt azokban az összetett helyzetekben, amelyekben a tisztviselő megbetegedése több olyan – foglalkozási és nem foglalkozási, testi vagy lelki – okból is ered, amelyek mindegyike hozzájárult e betegség megjelenéséhez, az orvosi bizottság feladata annak meghatározása, hogy az uniós intézmények szolgálatában ellátott feladatok közvetlen összefüggésben állnak‑e a tisztviselő megbetegedésével, például annak kiváltó okaként. Az ilyen esetekben a megbetegedés foglalkozási eredetének elismeréséhez nem szükséges, hogy a betegség egyetlen, lényeges, elsődleges vagy döntő jelentőségű oka a feladatok ellátásához kapcsolódjon.
(lásd a 64–69. pontot)
Hivatkozás:
az Elsőfokú Bíróság T‑145/01. sz., Latino kontra Bizottság ügyben 2003. február 26‑án hozott ítéletének 83., 84., 86–89. pontja;
a Közszolgálati Törvényszék F‑79/09. sz., AE kontra Bizottság ügyben 2010. szeptember 14‑én hozott ítéletének 83. pontja és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat.
3. Az Unió tisztviselői baleset és foglalkozási megbetegedés elleni biztosítására vonatkozó közös szabályzat 22. cikke szerinti orvosi bizottság azon feladata, hogy orvosi kérdések teljesen tárgyilagos és független értékelését adja, megköveteli, hogy e bizottság rendelkezzen egyrészt minden olyan adattal, amely számára hasznos lehet, másrészt teljes értékelési szabadsággal. Az orvosi bizottság által kialakított, szűkebb értelemben vett orvosi értékelést véglegesnek kell tekinteni, amennyiben azt szabályszerű körülmények között fogadták el. A bíróságnak kizárólag annak vizsgálatára van hatásköre, hogy egyrészt szabályszerű volt‑e az említett bizottság felállítása és működése, másrészt szabályszerű‑e a véleménye, különösen abból a szempontból, hogy tartalmaz‑e a vélemény alapjául szolgáló megfontolások értékelését lehetővé tévő indokolást, illetve érthető összefüggést teremt‑e a benne szereplő orvosi megállapítások és az abból levont következtetések között.
Tekintettel a bíróság által végzendő felülvizsgálat korlátozott jellegére, az orvosi bizottság által elkövetett nyilvánvaló mérlegelési hibára alapított kifogás nem lehet eredményes.
Amikor az orvosi bizottság véleményét olyan összetett orvosi kérdésekben kérik ki, amelyek valamely bonyolult diagnózisra vagy az érintett megbetegedése és a valamely közösségi intézménynél végzett szakmai tevékenysége közötti okozati összefüggésre vonatkoznak, e bizottság véleményében köteles megjelölni többek között, hogy az akta mely irataira támaszkodott, és jelentős eltérés esetén köteles részletezni azokat az okokat, amelyek miatt eltért bizonyos – korábbi és releváns – az érintett számára kedvezőbb orvosi jelentésektől.
(lásd a 70., 91., 92. és 104. pontot)
Hivatkozás:
a Közszolgálati Törvényszék fent hivatkozott AE kontra Bizottság ügyben hozott ítéletének 64. és 65. pontja és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat, valamint 89. pontja.
4. Az ésszerű határidő közigazgatási eljárások során való betartásának kötelezettsége az uniós jog általános elve, amelynek tiszteletben tartását a bíróság biztosítja, és azt – mint a gondos ügyintézéshez való jog alkotóelemét – az Európai Unió Alapjogi Chartája 41. cikkének (1) bekezdése is tartalmazza.
Mindazonáltal az ésszerű határidő tiszteletben tartása elvének megsértése főszabály szerint nem igazolja a késedelmes közigazgatási eljárás eredményeként hozott határozat megsemmisítését. Az ésszerű határidő elvének megsértése ugyanis csak abban az esetben befolyásolhatja a közigazgatási eljárás érvényességét, ha a túlzott késedelem hatással lehet magára a közigazgatási eljárás eredményeként elfogadott határozat tartalmára. Ennélfogva főszabály szerint sem az orvosi bizottság által elfogadott vélemény, sem az intézmény által elfogadott végső határozat tartalmára nem lehet kihatással a valamely megbetegedés foglalkozási eredetének elismerése iránti kérelem elbírálásának túl hosszú tartama. Az ilyen időtartam ugyanis – a rendkívüli helyzetek kivételével – nem módosíthatja az orvosi bizottságnak a valamely megbetegedés foglalkozási eredetére vonatkozó értékelését. Az orvosi bizottság értékelése alapján hozott határozat megsemmisítése a Közszolgálati Törvényszék számára fő gyakorlati következményként azzal a visszás hatással járna, hogy az eljárás tovább húzódna azzal az indokkal, hogy már addig is túl hosszú volt.
Mindazonáltal az ésszerű határidő túllépése esetén az uniós bíróság az adminisztrációt hivatalból kártérítés fizetésére kötelezheti, amely a tisztviselő számára a jóvátétel legjobb formája, feltéve hogy e megoldásra vonatkozóan a feleknek módjukban állt észrevételeket előterjeszteni.
(lásd a 113–115. és 120. pontot)
Hivatkozás:
a Bíróság C‑197/09. RX‑II. sz., M kontra EMEA ügyben 2009. december 17‑én hozott ítéletének 41. pontja;
az Elsőfokú Bíróság T‑394/03. sz., Angeletti kontra Bizottság ügyben 2006. április 11‑én hozott ítéletének 162–167. pontja;
az Európai Unió Törvényszéke T‑491/08. P. sz., Bui Van kontra Bizottság ügyben 2010. május 12‑én hozott ítéletének 88. pontja;
a Közszolgálati Törvényszék F‑33/08. sz., V kontra Bizottság ügyben 2009. október 21‑én hozott ítéletének 211. pontja, az ítélettel szemben a T‑510/09. P. ügyszám alatt fellebbezés van folyamatban az Európai Unió Törvényszéke előtt.