A TÖRVÉNYSZÉK ÍTÉLETE (kibővített hetedik tanács)
2021. március 3.(*)
„Közszolgálat – Tisztviselők – Előléptetés – Igazolási eljárás – A képzési programban való részvételre jogosult tisztviselők végleges listájáról való kizárás – A személyzeti szabályzat 45a. cikke – Megsemmisítés iránti kereset – Ajánlott levél útján történő közlés – A személyzeti szabályzat 26. cikke – Ajánlott postai küldemény, amelyért a címzettje nem jelentkezett – A keresetindítási határidő kezdete – Elfogadhatóság – Indokolási kötelezettség – A meghallgatáshoz való jog – A megfelelő ügyintézés elve – Arányosság – A nyelvhasználatra vonatkozó szabályok”
A T‑723/18. sz. ügyben,
João Miguel Barata (lakóhelye: Evere [Belgium], képviselik: G. Pandey, D. Rovetta és V. Villante ügyvédek)
felperesnek
az Európai Parlament (képviselik: J. Steele és I. Terwinghe, meghatalmazotti minőségben)
alperes ellen
a 2017. évi igazolási eljárásra vonatkozó felperesi pályázattal kapcsolatos 2018. július 23‑i határozat, a 2017. december 7‑i aktus, a 2017. december 21-i aktus, a 2018. március 1‑jei levél, a 2018. március 22‑i levél, valamint a 2017. szeptember 22‑i belsőversenyvizsga-felhívás megsemmisítése iránt az EUMSZ 270. cikk alapján benyújtott kérelme tárgyában,
A TÖRVÉNYSZÉK (kibővített hetedik tanács),
tagjai: R. da Silva Passos elnök, V. Valančius, I. Reine, L. Truchot és M. Sampol Pucurull (előadó) bírák,
hivatalvezető: P. Cullen tanácsos,
tekintettel az eljárás írásbeli szakaszára és a 2020. július 1‑jei tárgyalásra,
meghozta a következő
Ítéletet
A jogvita előzményei
1 2017. szeptember 22‑én az Európai Parlament a 2017. évi igazolási kampánya tekintetében pályázati felhívást tett közzé (a továbbiakban: versenyvizsga‑felhívás) az AST csoportba tartozó, AD csoportbeli álláshelyre kinevezhető tisztviselők kiválasztása céljából. 2017. szeptember 27‑én a felperes, João Miguel Barata, aki a Parlament tisztviselője, pályázatot nyújtott be.
2 2017. december 7‑én a kinevezésre jogosult hatóság ezt a pályázatot mint elfogadhatatlant elutasította azzal az indokkal, hogy ahhoz nem csatolták a mellékletek kötelező listáját (a továbbiakban: 2017. december 7‑i aktus).
3 2017. december 13‑án a felperes kérte, hogy újból vizsgálják meg a pályázati anyagát.
4 2017. december 21‑én a kinevezésre jogosult hatóság megerősítette a 2017. december 7‑i aktust (a továbbiakban: 2017. december 21‑i aktus).
5 2018. február 2‑án a felperes az Európai Unió tisztviselőinek személyzeti szabályzata (a továbbiakban: személyzeti szabályzat) 90. cikkének (2) bekezdése alapján panaszt nyújtott be.
6 2018. március 1‑jei levelében (a továbbiakban: 2018. március 1‑jei levél) a kinevezésre jogosult hatóság megismételte, hogy a felperes nem vehet részt a 2017. évi igazolási eljárásban, és tájékoztatta arról, hogy az igazolási eljárási vegyes bizottsághoz (a továbbiakban: COPAC) fellebbezést nyújthat be.
7 2018. március 8‑án a felperes fellebbezést nyújtott be a COPAC‑hoz.
8 A 2018. március 22‑i levelében a COPAC jelezte a felperesnek, hogy értesítette a kinevezésre jogosult hatóságot e kereset elutasításáról (a továbbiakban: 2018. március 22‑i levél).
9 2018. március 28‑án a kinevezésre jogosult hatóság megerősítette a felperes pályázatának elutasítását.
10 2018. április 13‑án a felperes panaszt nyújtott be a 2018. március 28‑i határozattal szemben.
11 2018. április 16‑án a Parlament közzétette a sikeres pályázók listáját.
12 2018. július 23‑án a kinevezésre jogosult hatóság elutasította a felperes panaszait, és hatályában fenntartotta az AD csoportba tartozó álláshelyre kinevezhető tisztviselők kiválasztási eljárásban való részvételét megtagadó határozatát (a továbbiakban: 2018. július 23‑i határozat). A Parlament e határozatot tértivevényes ajánlott levélben küldte meg a felperes lakóhelyére. 2018. július 25‑én a belga postai szolgáltató eljuttatta e levelet a felperes lakcímére, és ez utóbbi távollétében kézbesítésről szóló értesítést hagyott számára. Mivel a felperes az említett levélért nem jelentkezett, a belga postai szolgáltató azt 2018. augusztus 9‑én visszaküldte a Parlamentnek.
13 2018. augusztus 28‑án a Parlament elektronikus levelet küldött a felperesnek, amelyhez mellékelte a 2018. július 23‑i határozatot.
Az eljárás és a felek kérelmei
14 A Törvényszék Hivatalához 2018. december 7‑én benyújtott keresetlevelével a felperes előterjesztette a jelen keresetet.
15 Az ellenkérelmet, a választ és a viszonválaszt 2019. február 25‑én, április 25‑én, illetve június 7‑én nyújtották be a Törvényszék Hivatalához.
16 2019. július 9‑én a felperes tárgyalás tartása iránti kérelmet terjesztett elő.
17 Mivel a Törvényszék összetételét a 2019. október 18‑i határozattal módosították, a Törvényszék elnöke a Törvényszék eljárási szabályzata 27. cikkének (3) bekezdése alapján az ügyet a hetedik tanácsba beosztott új előadó bírónak osztotta ki.
18 A hetedik tanács javaslatára a Törvényszék 2019. december 6‑án úgy határozott, hogy az eljárási szabályzat 28. cikke alapján az ügyet kibővített ítélkező testület elé utalja.
19 Az előadó bíró javaslatára (kibővített hetedik tanács) a Törvényszék úgy határozott, hogy megnyitja az eljárás szóbeli szakaszát, és az eljárási szabályzat 89. cikkében előírt pervezető intézkedések keretében írásbeli kérdéseket intézett a felekhez. A felek e kérdésekre a kitűzött határidőn belül válaszoltak. A 2020. április 2‑ára kitűzött tárgyalást 2020. július 1‑jére halasztották.
20 A felperes azt kéri, hogy a Törvényszék:
– semmisítse meg a 2018. július 23‑i határozatot, a 2017. december 7‑i aktust, a 2017. december 21‑i aktust, a 2018. március 1‑jei levelet, a 2018. március 22‑i levelet, valamint a versenyvizsga‑felhívást;(1)
– kötelezze a Parlamentet a költségek viselésére.
21 A Parlament azt kéri, hogy a Törvényszék:
– utasítsa el a keresetet mint megalapozatlant;
– másodlagosan utasítsa el a keresetet mint megalapozatlant, és
– kötelezze a felperest az összes költség viselésére.
A jogkérdésről
Az elfogadhatóságról
22 A Parlament két elfogadhatatlansági kifogásra hivatkozik, amelyek közül az első a kereset elkésettségén, a második pedig azon alapul, hogy a keresetlevél nem felel meg az eljárási szabályzat 76. cikke d) pontjának.
A kereset elkésettségéről
23 A Parlament azt állítja, hogy a kereset elkésettség miatt elfogadhatatlan. Kifejti, hogy a 2018. július 23‑i határozatot tértivevényes ajánlott levélben közölte a felperessel. 2018. július 25‑én postai szolgáltató eljuttatta e levelet a felperes brüsszeli (Belgium) lakcímére, és ez utóbbi távollétében kézbesítésről szóló értesítést hagyott számára. Mivel a felperes 2018. augusztus 9., a postára vonatkozó jogszabályi őrzési idő lejárta előtt nem jelentkezett ezért a levélért, a keresetindítási határidő ettől a naptól kezdődött, és 2018. november 19‑én járt le. A 2018. december 7‑én benyújtott kereset tehát elkésett.
24 A felperes vitatja a 2018. július 23‑i határozat postai kézbesítésének szabályszerűségét, amely határozatról állítása szerint csak akkor szerezhetett tudomást, amikor azt a Parlament 2018. augusztus 28‑án elektronikus levélben küldte el. A felperes azt állítja, hogy a kereset nem elkésett, mivel a keresetindítási határidő ezen időponttól kezdődött.
25 Emlékeztetni kell arra, hogy a személyzeti szabályzat 25. cikkének második bekezdése előírja, hogy „[a]z e személyzeti szabályzat alapján […] hozott minden határozatot írásban haladéktalanul közölni kell az érintett tisztviselővel”. Mivel nem írja elő az egyedi határozat „írásbeli” közlését lehetővé tévő módszert vagy módszereket, e rendelkezést úgy kell értelmezni, hogy az adminisztráció e tekintetben több lehetőséggel is rendelkezik, köztük az elektronikus úton történő közlés lehetőségével (lásd ebben az értelemben: 2018. november 29‑i WL kontra ERCEA ítélet, T‑493/17, nem tették közzé, EU:T:2018:852, 54. pont).
26 Az elektronikus út ugyanis nem az egyetlen lehetőség a közigazgatási határozatok közlésére. Az adminisztráció a közléseit tértivevényes ajánlott levélben is megteheti, hiszen ez a módszer kifejezetten szerepel a személyzeti szabályzat 26. cikkének harmadik bekezdésében, amely szerint „[v]alamennyi irat tisztviselővel való közlését a tisztviselő aláírásával kell igazolni, vagy annak hiányában ajánlott levél a tisztviselő által közölt utolsó címre kiküldött útján kell kézbesíteni”. Az általa mind a tisztviselő, mind az adminisztráció számára nyújtott különleges garanciáknak köszönhetően a tértivevényes ajánlott levél egyébként a kézbesítés biztos módjának minősül (lásd ebben az értelemben: 2018. november 29‑i WL kontra ERCEA ítélet, T‑493/17, nem tették közzé, EU:T:2018:852, 61. pont).
27 Mindezekből következik, hogy az adminisztráció főszabály szerint szabadon választhatja meg azt a módszert, amelyet az ügy körülményeire tekintettel legmegfelelőbbnek tart a panaszt elutasító határozat közlésére, mivel a személyzeti szabályzat nem ír elő prioritási sorrendet az elképzelhető különböző módszerek, mint például az elektronikus úton vagy a tértivevényes ajánlott levél útján való közlés között.
28 Egyébiránt emlékeztetni kell arra, hogy a személyzeti szabályzat 91. cikkének (3) bekezdése előírja, hogy a keresetet a panaszra válaszul hozott határozat közlésének napján kezdődő három hónapos határidőn belül kell benyújtani. Az eljárási szabályzat 60. cikke szerint „[a]z eljárási határidők a távolságra tekintettel tíznapos átalány‑határidővel meghosszabbodnak”.
29 Az állandó ítélkezési gyakorlat szerint a panasz és a kereset benyújtására nyitva álló, a személyzeti szabályzat 90. és 91. cikkében előírt határidők eljárásgátló jellegűek, és nem bízhatók a felek vagy a bíróság döntésére; a bíróság feladata, hogy akár hivatalból is vizsgálja e határidők betartását. E határidők megfelelnek a jogbiztonság követelményének, valamint annak a feltételnek, hogy az igazságszolgáltatás során ne érvényesülhessen hátrányos megkülönböztetés, sem önkényes bánásmód (1971. július 7‑i Müllers kontra EGSZB ítélet, 79/70, EU:C:1971:79, 18. pont; 2000. június 29‑i Politi kontra ETF ítélet, C‑154/99 P, EU:C:2000:354, 15. pont).
30 A keresetlevél elkésettségére hivatkozó félnek kell bizonyítania, hogy mely napon kezdődött a keresetlevél benyújtására nyitva álló határidő (2008. július 17‑i Athinaïki Techniki kontra Bizottság ítélet, C‑521/06 P, EU:C:2008:422, 70. pont; lásd ebben az értelemben: 1980. június 5‑i Belfiore kontra Bizottság ítélet, 108/79, EU:C:1980:146, 7. pont; 2018. november 29‑i WL kontra ERCEA ítélet, T‑493/17, nem tették közzé, EU:T:2018:852, 59. pont).
31 Ami az EUMSZ 270. cikk alapján benyújtott, közszolgálati tárgyú kereseteket illeti, az ítélkezési gyakorlat abban az értelemben is állandó, hogy valamely határozatnak a személyzeti szabályzat rendelkezései szerinti megfelelő közléséhez nemcsak az szükséges, hogy azt elküldjék a címzettnek, hanem az is, hogy ez utóbbinak lehetősége legyen a határozat tartalmáról való tényleges tudomásszerzésre (lásd ebben az értelemben: 1976. június 15‑i Jänsch kontra Bizottság ítélet, 5/76, EU:C:1976:92, 10. pont; 2018. november 29‑i WL kontra ERCEA ítélet, T‑493/17, nem tették közzé, EU:T:2018:852, 57. pont).
32 Arra is célszerű emlékeztetni, hogy az EUMSZ 263. cikk hatodik bekezdése és az EUMSZ 297. cikk (2) bekezdésének harmadik albekezdése értelmében a megsemmisítés iránti kereset benyújtására nyitva álló határidő kezdő időpontjaként a közlés időpontját kell figyelembe venni, ha az aktus megjelöli a címzettet. A határozat közlése akkor szabályszerű, ha azt kézbesítik a címzettjének, és ha a címzett számára lehetővé teszik a határozatról való tudomásszerzést. Ez utóbbi feltételt illetően a Bíróság kimondta, hogy az akkor teljesül, ha a címzettnek lehetőséget biztosítottak arra, hogy tudomást szerezzen e határozat tartalmáról, valamint az annak alapjául szolgáló indokokat (2019. március 21‑i Eco‑Bat Technologies és társai kontra Bizottság ítélet, C‑312/18 P, nem tették közzé, EU:C:2019:235, 25. és 26. pont).
33 A jelen ügyben nem vitatott, hogy a felperes csak akkor szerzett tudomást a 2018. július 23‑i határozat tartalmáról, amikor a Parlament 2018. augusztus 28‑án elektronikus levélben közölte vele e határozatot. Főszabály szerint tehát ezt az időpontot kell figyelembe venni a keresetindítási határidő számításánál.
34 A Parlament azonban azt kifogásolja, hogy a keresetindítási határidő korábbi időpontban kezdődött. Úgy véli, hogy nem azt az időpontot kell figyelembe venni, amikor a felperes ténylegesen tudomást szerzett a 2018. július 23‑i határozat tartalmáról, hanem azt az időpontot, amikor a tudomásszerzést lehetővé tették számára. A Parlament e tekintetben azt állítja, hogy amennyiben a kézbesítés tértivevényes ajánlott levél útján történik, vélelmezni lehet, hogy a címzettnek akkor vált lehetővé a levél tartamáról való tudomásszerzés, amikor lejárt e levél postai szolgáltató általi őrzésének ideje. Ezen állítás alátámasztására a Parlament a Közszolgálati Törvényszék két határozatára, a 2010. december 16‑i AG kontra Parlament végzésre (F‑25/10, EU:F:2010:171) és a 2013. január 30‑i Wahlström kontra Frontex ítéletre (F‑87/11, EU:F:2013:10) hivatkozik.
35 A Közszolgálati Törvényszék e határozatainak indokolásából kitűnik, hogy amennyiben valamely határozatot ajánlott levél útján kézbesítenek, úgy kell tekinteni, hogy a címzett a határozatról a tértivevény aláírásával szerez tudomást. Előfordul azonban, hogy a címzett nem tudja aláírni a tértivevényt: ha nincs otthon a postai alkalmazott ottjártakor, illetve ezt követően nem tesz semmilyen lépést, így különösen nem veszi át a levelet az őrzési idő alatt. Ilyen esetben úgy kell tekinteni, hogy a határozatot a levél postai őrzési idejének lejártakor szabályszerűen kézbesítették a címzettnek. Ha ugyanis elfogadnánk, hogy a címzett azzal, hogy semmilyen lépést nem tesz – így különösen nem veszi át az ajánlott levelet az említett időn belül –, megakadályozhatja a határozat ajánlott levélben történő szabályszerű kézbesítését, a címzett bizonyos mozgástérrel rendelkezne a keresetindítási határidő kezdő időpontjának meghatározása tekintetében, jóllehet a felek nem határozhatják meg az ilyen határidőt, és annak meg kell felelnie a jogbiztonság és a megfelelő igazságszolgáltatás követelményeinek (2010. december 16‑i AG kontra Parlament ítélet, F‑25/10, EU:F:2010:171, 41–43. pont; 2013. január 30‑i Wahlström kontra Frontex ítélet, F‑87/11, EU:F:2013:10, 38. és 39. pont).
36 A Közszolgálati Törvényszék ítélkezési gyakorlatából az is kitűnik, hogy nem megdönthetetlen az a vélelem, hogy a határozatot a címzett számára kézbesítettnek kell tekinteni az ajánlott levél postai szolgáltató általi őrzésére vonatkozó szokásos idő lejártakor. Éppen ellenkezőleg, ez a vélelem megdönthető, és az a kézbesítés szabályszerűségétől függ. A Közszolgálati Törvényszék ugyanis kimondta, hogy e vélelem alkalmazásához az szükséges, hogy az adminisztráció bizonyítsa – különösen a címzett által megjelölt utolsó címen a kézbesítésről való értesítés hátrahagyásával – az ajánlott levél útján történő kézbesítés szabályszerűségét. Ezenkívül a címzett megdöntheti ezt a vélelmet annak bizonyításával is, hogy különösen betegség vagy az akaratától független vis maior megakadályozta abban, hogy ténylegesen tudomást szerezzen a kézbesítésről szóló értesítésről (2010. december 16‑i AG kontra Parlament végzés, F‑25/10, EU:F:2010:171, 44. pont).
37 Az EUMSZ 263. cikken alapuló kereset tárgyában első fokon hozott határozattal szembeni fellebbezés keretében a Bíróság a 2018. február 21‑i LL kontra Parlament ítéletében (C‑326/16 P, EU:C:2018:83) hatályon kívül helyezte a 2016. április 19‑i LL kontra Parlament végzést (T‑615/15, nem tették közzé, EU:T:2016:432), amelyben a Törvényszék – miután megállapította, hogy a keresetet több mint 17 hónappal a megtámadott aktus kézbesítését követően nyújtották be, anélkül, hogy a felperes előre nem látható körülményekre vagy vis maiorra hivatkozott volna – elkésettség miatt mint nyilvánvalóan elfogadhatatlant elutasította ezt a keresetet. A Bíróság elutasította többek között azt az érvelést, amely szerint az ajánlott levél útján történő, sikertelen kézbesítést követő keresetindítási határidő az említett ügyben a belga posta által alkalmazott őrzési idő lejártától kezdődött.
38 A Bíróság kifejtette, hogy az EUMSZ 263. cikk hatodik bekezdése és az EUMSZ 297. cikk (2) bekezdésének harmadik albekezdése értelmében a határozat kézbesítése akkor szabályszerű, ha azt közlik a címzettjével és lehetővé teszik számára a határozatról tudomást szerezzen. A Bíróság rámutatott, hogy többek között az EUMSZ 297. cikk (2) bekezdésének harmadik albekezdése egy jogbiztonsági elvet tartalmaz, és abból kitűnik, hogy valamely egyedi közigazgatási aktusból eredő jogokra és kötelezettségekre ezen aktus címzettjével szemben nem lehet hivatkozni addig, amíg ezt az aktust nem hozták megfelelően e címzett tudomására. Ezen elvet alapul véve a Bíróság – miután megállapította, hogy az említett kézbesítettnek tekintendő levelet úgy küldték vissza a feladónak, hogy azért a címzett nem jelentkezett –, rámutatott, hogy a címzett megkapta ezt a levelet a Parlament elektronikus leveléhez csatolt mellékletként. A Bíróság megállapította, hogy ilyen körülmények között a kézbesítésre nem kizárólag az ajánlott levél elküldésével került sor. A Bíróság úgy vélte, hogy mivel a két hónapos és tíznapos határidő a címzett tekintetében csak azon a napon kezdődhetett meg, amikor a címzett teljes mértékben tudomást szerzett e határozatról, a Törvényszékhez benyújtott kereset elfogadható (2018. február 21‑i LL kontra Parlament ítélet, C‑326/16 P, EU:C:2018:83, 46–56. pont).
39 A 2018. február 21‑i LL kontra Parlament ítélet (C‑326/16 P, EU:C:2018:83) fényében meg kell tehát vizsgálni, hogy a Parlament által hivatkozott kézbesítési vélelem alkalmazható‑e a jelen jogvitára. E célból a Törvényszék felhívta a feleket, hogy írásban nyilatkozzanak az ezen ítéletből és a főtanácsnok indítványából esetlegesen levonandó következtetésekről. A felek, írásban és a tárgyaláson, eltérő álláspontokat fejtettek ki.
40 A felperes lényegében úgy véli, hogy az említett ítélet cáfolja a kézbesítési vélelem fennállását. A többek között Szpunar főtanácsnok LL kontra Parlament ügyre vonatkozó indítványának (C‑326/16 P, EU:C:2017:605) 59. és 62. pontjában kifejtett állásponthoz hasonlóan úgy véli, hogy e vélelem ellentétes a jogbiztonság, a megfelelő ügyintézés, valamint az Európai Unió Alapjogi Chartájának (a továbbiakban: Charta) 47. cikkében biztosított bírósági jogorvoslathoz való joggal.
41 A Parlament ezzel szemben azt állítja, hogy a kézbesítési vélelemnek a jelen ügyben való alkalmazása továbbra is indokolt, tekintettel a jelen ügy és a 2018. február 21‑i LL kontra Parlament ítélet (C‑326/16 P, EU:C:2018:83) alapjául szolgáló ügy jogi és ténybeli háttere között fennálló alapvető különbségekre. Szerinte ez az ítélet az EUMSZ 263. cikk keretébe illeszkedik, így hatálya nem terjed ki az EUMSZ 270. cikken alapuló jelen keresetre vagy a személyzeti szabályzatra. A Parlament ugyanis kifejti, hogy a közszolgálati jog autonómiájára tekintettel különbséget kell tenni e két peres eljárás háttere között. A kinevezésre jogosult hatóság és annak közszolgálati alkalmazottai közötti viszonyokban a személyzeti szabályzat által létrehozott kölcsönös jogok és kötelezettségek közötti egyensúly miatt a kézbesítési vélelem indokolt, és az e sajátos összefüggésekhez igazodik. E tekintetben a Parlament különösen a személyzeti szabályzat 20. cikkének mechanizmusát emeli ki, amely lehetővé teszi az adminisztráció számára, hogy a postai kézbesítés bármilyen szabálytalansága elkerülhető legyen, mivel az adminisztráció ismeri az aktív foglalkozásban álló tisztviselők lakcímét, akik kötelesek a lakcím közlésére, és arra, hogy az adminisztrációt minden változásról haladéktalanul tájékoztassák. A Parlament hangsúlyozza, hogy az LL kontra Parlament ügy (C‑326/16 P, EU:C:2018:83) alapjául szolgáló körülményeket nem a személyzeti szabályzat szabályozta, tehát azok nem nyújtottak egyenértékű garanciákat. A Parlament elutasítja azt az álláspontot, amely szerint a kézbesítési vélelem megfosztaná a tisztviselőket a bírósági jogorvoslathoz való joguktól, és úgy véli, hogy ez a vélelem számukra kedvező, mivel az későbbre teszi a kezdő időpontot.
42 Annak meghatározása érdekében, hogy a jelen ügyben a Parlament megalapozottan hivatkozik‑e a Közszolgálati Törvényszék fent hivatkozott határozataiban rögzített kézbesítési vélelemre, előzetesen meg kell jegyezni, hogy a személyzeti szabályzat 91. cikkének (3) bekezdése kizárólag azt írja elő, hogy a három hónapos keresetindítási határidő a panasszal kapcsolatos határozat közlésének napján kezdődik. Egyébiránt nem vitatott, hogy a személyzeti szabályzatban vagy az Európai Unió más normatív aktusaiban szereplő egyetlen rendelkezés sem fejti ki, hogy az ajánlott levél sikertelen kézbesítése esetén a keresetindítási határidő számításának kezdő időpontját e levél postán való őrzési ideje lejártának napjára kell tenni, nem pedig az e levél tartalmáról való tényleges tudomásszerzés napjára.
43 Ilyen jogi szabályt megfogalmazó norma hiányában a szóban forgó kézbesítési vélelem jogszerűségének vizsgálata érdekében a jogbiztonság elvére és a Chartára kell hivatkozni, így különösen a hatékony jogorvoslathoz és a pártatlan bírósághoz való jogra.
44 Ebből a szempontból a Charta 47. cikkének első bekezdése kimondja, hogy mindenkinek, akinek az Unió joga által biztosított jogait és szabadságait megsértették, az e cikkben megállapított feltételek mellett joga van a bíróság előtti hatékony jogorvoslathoz. Ugyanezen cikk második bekezdése értelmében mindenkinek joga van arra, hogy ügyét a törvény által megelőzően létrehozott független és pártatlan bíróság tisztességesen, nyilvánosan és észszerű időn belül tárgyalja.
45 Az e cikkre vonatkozó magyarázatok szerint, amelyeket az EUSZ 6. cikk (1) bekezdése harmadik albekezdésének és a Charta 52. cikke (7) bekezdésének megfelelően figyelembe kell venni annak értelmezése során, a Charta 47. cikkének második bekezdése megfelel az 1950. november 4‑én Rómában aláírt, az emberi jogok és alapvető szabadságok védelméről szóló európai egyezmény 6. cikke (1) bekezdésének.
46 Az emberi jogok és alapvető szabadságok védelméről szóló egyezmény esetében – amelyre a Charta 52. cikke (3) bekezdésének megfelelően utalni kell – a 6. cikk (1) bekezdésének értelmezésére vonatkozóan az Emberi Jogok Európai Bírósága által kialakított ítélkezési gyakorlatból kitűnik, hogy a bírósághoz forduláshoz való jog nem abszolút jog. E jog gyakorlásának vannak korlátai, többek között a kereset elfogadhatóságának feltételeit illetően. A kereset előterjesztése során betartandó határidőkre vonatkozó szabályozás célja a megfelelő igazságszolgáltatás és különösen a jogbiztonság elvének tiszteletben tartása. Noha az érdekelteknek számítaniuk kell arra, hogy e szabályokat alkalmazzák, azok alkalmazása nem akadályozhatja meg a jogalanyokat abban, hogy igénybe vegyék a rendelkezésre álló jogorvoslati lehetőséget (lásd ebben az értelemben: 2013. február 28‑i Arango Jaramillo és társai kontra EBB [felülvizsgálat] ítélet, C‑334/12 RX‑II, EU:C:2013:134, 43. pont; EJEB, 2018. március 13., Kuznetsov és társai kontra Oroszország ítélet, CE:ECHR:2018:0313JUD 005635409, 40. §).
47 Ugyanakkor a Bíróság állandó ítélkezési gyakorlata szerint a Charta 47. cikkének nem célja a Szerződésekben szabályozott bírósági felülvizsgálati rendszer, és különösen az uniós szabályozás által előírt eljárási határidőkre vonatkozó szabályok módosítása (lásd: 2018. július 5‑i Müller és társai kontra QH végzés, C‑187/18 P(I), nem tették közzé, EU:C:2018:543, 24. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat). A Charta 47. cikkében biztosított jogokat egyáltalán nem érinti az eljárási határidőkre vonatkozó uniós szabályok szigorú alkalmazása (lásd ebben az értelemben: 2020. június 11‑i GMPO kontra Bizottság végzés, C‑575/19 P, nem tették közzé, EU:C:2020:448, 40. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).
48 A jelen ügyben a Parlament által hivatkozott kézbesítési vélelem nem az eljárási határidőkre vonatkozó uniós szabályozás egyik rendelkezésén alapul. Ugyanakkor e vélelem jellegénél fogva jogilag érinti a kézbesített aktus címzettjét, mivel meghatározza a keresetindítási határidő kezdetét, és ebből következően a kereset elfogadhatóságát. Márpedig, mivel a keresetindítási határidőkre vonatkozó szabályok célja a megfelelő igazságszolgáltatás biztosítása – a hátrányos megkülönböztetés, illetve az önkényes bánásmód elkerülése mellett – és különösen a jogbiztonság tiszteletben tartása, az ilyen kézbesítési vélelmet az alkalmazását megelőzően az érintett személyek tudomására kell hozni annak érdekében, megismerhessék annak szabályait, és hogy kellő pontossággal észszerűen előre láthassák, hogy a tértivevényes ajánlott levél átvételének elmaradása milyen következményekkel jár a keresetindítási határidő számítása szempontjából.
49 Ebből következik, hogy olyan jogszabályi rendelkezések hiányában, amelyek részletesen és kiszámíthatóan szabályozzák a keresetindítási határidő számításának kezdő időpontját abban az esetben, ha a személyzeti szabályzat hatálya alá tartozó jogvitákban nem kerül sor a tértivevényes ajánlott levél átvételére, a személyzeti szabályzat 26. cikkének az intézmények általi alkalmazása ebben az összefüggésben nem elegendő annak megállapításához, hogy az érintett személy számára lehetővé tették, hogy tudomást szerezzen a szóban forgó egyedi határozatról.
50 Hangsúlyozni kell ugyanis, hogy noha az ajánlott levél útján való közlést a személyzeti szabályzat 26. cikke e rendelkezés 1962. évi elfogadása óta változatlan feltételekkel írja elő, a Parlament által hivatkozott kézbesítési vélelem azon ajánlott levelek postai szolgáltató általi őrzésére vonatkozó nemzeti szabályok alkalmazásán alapul, amelyekért a címzett nem jelentkezett. Végeredményben a személyzeti szabályzat 26. cikkének elfogadása óta majdnem 60 év telt el. Márpedig az uniós intézményeknek – csakúgy, mint egyébként a tagállamok nemzeti adminisztrációinak – egyre gyakrabban kell használniuk az elektronikus kommunikációs eszközöket a jogalanyokkal való kapcsolataikban.
51 A jelenleg hatályos alkalmazandó jogszabályok hallgatása miatt – különösen a 2018. február 21‑i LL kontra Parlament ítélet (C‑326/16 P, EU:C:2018:83) kihirdetését követően – a jogbiztonsággal és annak szükségességével, hogy a megfelelő igazságszolgáltatásban ne érvényesülhessen hátrányos megkülönböztetés vagy önkényes bánásmód, ellentétes a jelen ügyben a Parlament által hivatkozott kézbesítési vélelem alkalmazása.
52 A Parlament ennélfogva nem állíthatja, hogy a 2018. július 23‑i határozat kézbesítését a felperes lakcímére küldött ajánlott levél őrzési idejének lejártakor kell megtörténtnek tekinteni.
53 A Parlament 2018. augusztus 28‑i elektronikus levelében is közölte ezt a határozatot, amelynek megérkezését a felperes haladéktalanul visszaigazolta. A Parlament tehát tévesen állítja, hogy a keresetindítási határidő számítása során csak az ajánlott levélküldemény útján való kézbesítést kell figyelembe venni, még akkor is, ha ezért az ajánlott levélért a belga postai szolgáltatások által biztosított időn belül nem jelentkeztek. Nem vitatott, hogy a felperes 2018. augusztus 28‑án szerzett teljesen tudomást a 2018. július 23‑i határozatról. A keresetindítási határidő tehát 2018. augusztus 28‑án kezdődött. Következésképpen a jelen, 2018. december 7‑én benyújtott kereset nem elkésett (lásd analógia útján: 2018. február 21‑i LL kontra Parlament ítélet, C‑326/16 P, EU:C:2018:83, 53–56. pont). El kell tehát utasítani a Parlament által felhozott és a kereset elkésettségére alapított elfogadhatatlansági kifogást.
A keresetlevél eljárási szabályzat 76. cikke d) pontjának való meg nem feleléséről
54 A Parlament azt állítja, hogy elfogadhatatlan az a kereseti kérelem, amellyel a felperes azt kéri, hogy a Közszolgálati Törvényszék nyilvánítsa érvénytelennek és a jelen ügyben alkalmazhatatlannak a személyzeti szabályzat 90. cikkét. Noha ezt a következtetést jogellenességi kifogásként lehet értelmezni, a Parlament hangsúlyozza, hogy azt a keresetlevélben egyáltalán nem fejtették ki. A Parlament következésképpen úgy véli, hogy e jogellenességi kifogást az eljárási szabályzat 76. cikkének d) pontja alapján elfogadhatatlannak kell nyilvánítani. A Parlament vitatja a felperes által felhozott negyedik, az Unió nyelvhasználati szabályainak megsértésére alapított jogalap elfogadhatóságát is.
55 Emlékeztetni kell arra, hogy az Európai Unió Bírósága alapokmánya 21. cikkének első bekezdése értelmében, amely ugyanezen alapokmány 53. cikkének első bekezdése szerint a Törvényszék előtti eljárásra is irányadó, valamint az eljárási szabályzat 76. cikkének d) pontja értelmében a keresetlevélnek tartalmaznia kell a következőket: „a jogvita tárgya, a felhozott jogalapok és érvek, valamint az említett jogalapok rövid ismertetése”. Az állandó ítélkezési gyakorlat szerint a jogbiztonság és a megfelelő igazságszolgáltatás biztosítása érdekében a felperes által felhozott jogalapok rövid ismertetésének kellően világosnak és pontosnak kell lennie ahhoz, hogy lehetővé tegye az alperes részére védekezésének előkészítését, a hatáskörrel rendelkező bíróság számára pedig a keresetről való határozathozatalt (lásd: 2019. szeptember 25‑i EM Research Organization kontra EUIPO végzés, C‑728/18 P, nem tették közzé, EU:C:2019:781, 8. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat). A jogalapokra történő elvont utalás a keresetlevélben önmagában nem felel meg e követelményeknek.
56 A jelen ügyben meg kell állapítani, hogy a keresetlevél 61–67. pontja tartalmazza azon jogi érvelés ismertetését, amellyel a felperes az Unió nyelvhasználati szabályainak megsértésére alapított negyedik jogalapjában vitatja a versenyvizsga‑felhívás jogszerűségét az áruk szabad mozgása, a személyek szabad mozgása, a társasági jog, a versenypolitika, a mezőgazdaság, az élelmiszer‑biztonság, állat‑ és növény‑egészségügyi politika, a közlekedéspolitika, az energia, az adózás, a statisztika, a transzeurópai hálózatok, az igazságszolgáltatás és az alapvető jogok, a jogérvényesülés, szabadság és biztonság, a környezetvédelem, a vámunió, a külkapcsolatok, a kül‑, biztonság‑ és védelempolitika, valamint az intézmények területén elfogadott egyes rendeleteknek és határozatoknak a Horvát Köztársaság csatlakozására tekintettel történő kiigazításáról szóló, 2013. május 13‑i 517/2013/EU tanácsi rendelettel (HL 2013. L 158., 1. o.) módosított, az Európai Gazdasági Közösség által használt nyelvek meghatározásáról szóló, 1958. április 15‑i 1. tanácsi rendeletre (HL 1958. 17., 385. o.; magyar nyelvű különkiadás 1. fejezet, 1. kötet, 3. o.; a továbbiakban: 1. rendelet) és az egyenlő bánásmód elvére tekintettel. Ez az ismertetés kellően világos és pontos ahhoz, hogy lehetővé tegye a Parlament számára védekezésének előkészítését, a Törvényszék számára pedig felülvizsgálati jogkörének gyakorlását. A negyedik jogalapot tehát elfogadhatatlannak kell nyilvánítani.
57 A személyzeti szabályzat 90. cikkére vonatkozó jogellenességi kifogást illetően meg kell állapítani, hogy a keresetlevél az egyik bevezető szakaszában meghatározza a kereset tárgyát a megsemmisíteni kért aktusok – azaz a 2017. december 7‑i és 2017. december 21‑i aktusok, a 2018. március 1‑jei és 2018. március 22‑i levél, a 2018. július 23‑i határozat, valamint a versenyvizsga‑felhívás – listáját tartalmazó mondatban.
58 E felsorolást követően a keresetlevél a következő mondatot tartalmazza: „[e]lőzetesen, amennyiben szükséges, az [EUMSZ] 277. cikknek megfelelően állapítsa meg a személyzeti szabályzat 90. cikkének a jelen eljárásban való érvénytelenségét és alkalmazhatatlanságát.”
59 E kérelem nincs alátámasztva semmilyen, a keresetlevél többi részében kifejtett jogi vagy ténybeli érveléssel. A keresetlevél tehát nem ismerteti azokat a lényeges ténybeli és jogi elemeket, amelyeken a személyzeti szabályzat 90. cikke jogellenességének megállapítására irányuló kérelem alapul.
60 A Parlament által az eljárási szabályzat 76. cikke d) pontjának megsértésére alapított érvelés cáfolása érdekében a felperes a válaszának 19–23. pontjában több, a személyzeti szabályzat 90. cikke jogellenességének bizonyítására irányuló érvet fejt ki.
61 A felperes azonban semmilyen indokot nem adott meg ezen érvelés késedelmes előterjesztésének magyarázatára.
62 E körülmények között meg kell állapítani, hogy mivel a keresetlevél semmilyen érvet nem fogalmaz meg a személyzeti szabályzat 90. cikkének jogellenességére vonatkozó kifogás alátámasztására, meg kell állapítani, hogy az nem felel meg az eljárási szabályzat 76. cikkének d) pontjában előírt feltételeknek. Ennélfogva elfogadhatatlannak kell nyilvánítani a személyzeti szabályzat 90. cikke alkalmazhatatlanságának megállapítása iránti kérelmet.
Az ügy érdeméről
63 Keresetének alátámasztására a felperes négy jogalapra hivatkozik, amelyek közül az elsőt az indokolási kötelezettség megsértésére, a másodikat az arányosság elvének, a megfelelő ügyintézés elvének, valamint a védelemhez való jognak, a meghallgatáshoz való jognak és a Charta 41. cikkének a megsértésére, a harmadikat a megfelelő ügyintézéshez való jog megsértésére, a negyediket pedig az 1. rendelet megsértésére, valamint az egyenlő bánásmód elvének és a hátrányos megkülönböztetés tilalmának megsértésére alapítja. A Törvényszék úgy véli, hogy e jogalapokat csoportosítani kell az először is az indokolási kötelezettség megsértésére, másodszor a meghallgatáshoz való jog, a védelemhez való jog és a Charta 41. cikkének megsértésére, harmadszor a megfelelő ügyintézés és az arányosság elvének megsértésére, negyedszer pedig az Unió nyelvhasználati szabályainak és az egyenlő bánásmód elvének és a hátrányos megkülönböztetés tilalma elvének megsértésére alapított kifogások egymást követő vizsgálata érdekében.
Az indokolási kötelezettség megsértéséről
64 A felperes azt állítja, hogy a 2018. július 23‑i határozat, valamint az azt megelőző határozatok indokolása nyilvánvalóan elégtelen. A felperes szerint a Parlament nem fejtette ki, hogy miért nem tett említést a pályázatából hiányzó mellékletlistáról, jóllehet a pályázat benyújtási határideje nem járt le. A felperes azt kéri, hogy amennyiben a Parlament szervezeti egységei hozzáférhettek az értékelési táblázatához, a Törvényszék kötelezze a Parlamentet e dokumentumok benyújtására.
65 A Parlament vitatja ezt az állítást.
66 A Törvényszék emlékeztet, hogy a sérelmet okozó aktus indokolására vonatkozó, többek között a személyzeti szabályzat 25. cikkében előírt kötelezettség célja egyrészt az, hogy az érintettnek elegendő tájékoztatást nyújtson annak eldöntéséhez, hogy az aktus megalapozott‑e, vagy hogy tartalmaz‑e esetleg olyan hibát, amely lehetővé teszi a jogszerűségének vitatását, másrészt pedig, hogy lehetővé tegye a bíróság számára, hogy e tekintetben felülvizsgálatot gyakorolhasson (1981. november 26‑i Michel kontra Parlament ítélet, 195/80, EU:C:1981:284, 22. pont; 2008. február 28‑i Neirinck kontra Bizottság ítélet, C‑17/07 P, EU:C:2008:134, 50. pont).
67 Valamely aktus akkor kellően indokolt, ha az érintett tisztviselő számára ismert kontextusban hozzák meg, ami lehetővé teszi számára, hogy megértse annak tartalmát (1983. június 1‑jei Seton kontra Bizottság ítélet, 36/81, 37/81 és 218/81, EU:C:1983:152, 48. pont; 1996. november 12‑i Ojha kontra Bizottság ítélet, C‑294/95 P, EU:C:1996:434, 18. pont; 2006. december 14‑i Meister kontra OHIM végzés, C‑12/05 P, EU:C:2006:779, 89. pont).
68 A határozatok indokolására vonatkozó kötelezettség egyébiránt olyan lényeges formai követelménynek minősül, amelyet külön kell választani az indokolás megalapozottságának kérdésétől, amely a vitatott aktus érdemi jogszerűségére vonatkozik. Valamely aktus indokolása ugyanis azon indokok egyértelmű kifejezéséből áll, amelyeken e határozat alapul. Ha ezek az indokok hibákat tartalmaznak, ezek a hibák befolyásolhatják a szóban forgó aktus érdemi jogszerűségét, de annak indokolását nem, amely annak ellenére is megfelelő lehet, hogy hibás indokokat fejt ki (lásd: 2015. december 17‑i Olaszország kontra Bizottság ítélet, T‑295/13, nem tették közzé, EU:T:2015:997, 122. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).
69 A jelen ügyben a felperes pályázatának elutasításához vezető indokokat a 2017. december 7‑i dokumentumban közölték vele, míg a panaszai elutasításának indokait a 2018. július 23‑i határozat tartalmazza. E határozat kifejezetten kimondja, hogy ezen elutasítás indoka az egyébként kötelező mellékletlista hiánya. Az említett határozat e tekintetben a versenyvizsga‑felhívás 5.3 pontjára és a felperes által aláírt nyilatkozat második részére hivatkozik, amelyek alátámasztják, hogy a felperest tájékoztatták arról, hogy a pályázathoz az elutasítás terhe mellett csatolni kell az említett listát. Ezen indokokat világos, pontos és egyértelmű kifejezésekkel fogalmazták meg, lehetővé téve a felperes számára az indokok tartalmának megértését és a Törvényszék előtti keresetindítás lehetőségének mérlegelését, a Törvényszék számára pedig az e határozat jogszerűsége feletti felülvizsgálat gyakorlását. Ennélfogva a felperesnek az indokolási kötelezettség megsértésére alapított kifogását mint megalapozatlant el kell utasítani anélkül, hogy szükséges lenne bizonyításfelvételt elrendelni.
A meghallgatáshoz való jog megsértéséről
70 A felperes azt állítja, hogy a Parlament megsértette az elsődleges uniós jogban és a Charta 41. cikkében rögzített, a védelemhez való jog és a meghallgatáshoz való jog tiszteletben tartásának elvét. A Parlamentnek biztosítania kellett volna a felperes számára azt a jogot, hogy a pályázata elfogadhatatlannak nyilvánítása előtt írásban nyilatkozhasson, és lehetővé kellett volna tennie számára, hogy írásban észrevételeket tehessen a panaszának elutasítása érdekében felhozott indokokra. A felperes ily módon kísérletet tehetett volna a Parlament meggyőzésére, hogy az a pályázati anyagának ellenőrzése során bizonyosodjon meg arról, hogy az tartalmazza az összes releváns dokumentumot, és bizonyítani tudta volna az értékelésére vonatkozó valamennyi pontatlanságot.
71 A Parlament cáfolja ezt az érvelést.
72 A 2018. július 23‑i határozat elfogadása előtti írásbeli nyilatkozattétel lehetőségét illetően emlékeztetni kell arra, hogy a Charta 41. cikkének (2) bekezdésében előírt, bármely eljárásban fennálló meghallgatáshoz való jog, amely a védelemhez való jog tiszteletben tartásának szerves részét képezi – amellett, hogy kevésbé széles körű, mint ez utóbbi – mindenkinek biztosítja azt a lehetőséget, hogy hasznos és hatékony módon ismertethesse az álláspontját a közigazgatási eljárás során, és az olyan határozat elfogadása előtt, amely az érdekeit hátrányosan érintheti (lásd ebben az értelemben: 2014. december 11‑i Boudjlida ítélet, C‑249/13, EU:C:2014:2431, 34. és 36. pont; 2017. április 24‑i HF kontra Parlament ítélet, T‑584/16, EU:T:2017:282, 149. és 150. pont; 2018. december 14‑i UC kontra Parlament ítélet, T‑572/17, nem tették közzé, EU:T:2018:975, 86. pont).
73 A meghallgatáshoz való jog megsértését többek között az adott tárgyra vonatkozó jogszabályokra figyelemmel kell értékelni (lásd: 2017. február 9‑i M ítélet, C‑560/14, EU:C:2017:101, 33. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat; 2017. április 24‑i HF kontra Parlament ítélet, T‑584/16, EU:T:2017:282, 154. pont).
74 Mindazonáltal az a személy, aki a személyzeti szabályzat 90. cikkének (2) bekezdése alapján panaszt nyújt be a neki sérelmet okozó aktussal szemben, főszabály szerint nem hivatkozhat eredményesen arra, hogy a pert megelőző eljárásban nem hallgatták meg, mivel a panasznak éppen az a célja, hogy az érdekelt észrevételeket tehessen (2018. december 14‑i UC kontra Parlament ítélet, T‑572/17, nem tették közzé, EU:T:2018:975, 90. pont; 2018. december 14‑i UC kontra Parlament ítélet, T‑572/17, nem tették közzé, EU:T:2018:975, 90. pont; lásd ebben az értelemben: 2019. szeptember 26‑i Barata kontra Parlament végzés, C‑71/19 P, nem tették közzé, EU:C:2019:793, 49. pont; 2020. április 2‑i Barata kontra Parlament ítélet, T‑81/18, nem tették közzé, EU:T:2020:137, 109. pont).
75 Ennélfogva jogilag megalapozatlan a felperes azon érve, amellyel a felperes azt rója fel a Parlamentnek, hogy a pályázata elfogadhatatlannak nyilvánítása előtt nem hívta fel az írásbeli nyilatkozattételre, és hogy a 2018. július 23‑i határozat elfogadása előtt nem hívta fel a panasza elutasításának indokaival kapcsolatos észrevételeinek előterjesztésére.
76 Ezenkívül a jogvita fent ismertetett előzményeiből kitűnik, hogy a felperes kérte a pályázatának újbóli vizsgálatát, benyújtott két panaszt, és fellebbezéssel fordult a COPAC‑hoz. A felperes ily módon a pályázatát mint elfogadhatatlant elutasító 2017. december 7‑i aktus elfogadását követő pert megelőző eljárás valamennyi szakaszában gyakorolta az érdekei védelméhez fűződő jogait. E körülményekre tekintettel a felperes nem állíthatja eredményesen, hogy nem volt lehetősége arra, hogy a pályázata elfogadhatatlanná nyilvánítása előtt, illetve a pályázata elutasításának indokairól szóló, 2018. július 23‑i határozat elfogadása előtt írásban nyilatkozzon.
77 Ennélfogva el kell utasítani a felperesnek a meghallgatáshoz való jog megsértésére alapított kifogását.
A megfelelő ügyintézés elvének és az átláthatóság elvének megsértéséről
78 A felperes lényegében azt a túlzottan formális megközelítést kifogásolja, amely alapján a Parlament pusztán a csatolt iratok listájának hiánya miatt elutasította a jelentkezési lapját. Először is, a felperes azt rója fel a Parlamentnek, hogy megsértette a megfelelő ügyintézés elvét azáltal, hogy nem figyelmeztette, és nem a tette lehetővé, hogy a csatolt iratok listáját a pályázatok benyújtási határideje előtt benyújtsa, és nem biztosított számára lehetőséget arra, hogy ezen időpontot követően szabályszerűvé tegye a pályázatát. Másodszor, a felperes azt rója fel a Parlamentnek, hogy megsértette az arányosság elvét, és visszaélt a joggal, amikor pusztán formai okból elfogadhatatlannak nyilvánította pályázatát. A felperes szerint képtelenség az az álláspont, hogy a pályázata szabályszerűvé tételének megengedése sérti a pályázók közötti egyenlő bánásmódot.
79 A Parlament vitatja ezt az érvelést.
80 A gondoskodási kötelezettség és a megfelelő ügyintézés elve a kölcsönös jogok és kötelezettségek közötti egyensúlyt tükrözi – amelyet a személyzeti szabályzat hozott létre a hatóság és annak alkalmazottai közötti viszonyokban –, és többek között magában foglalja, hogy a hatóság a tisztviselője helyzetéről való döntéshozatal során tekintettel van a döntését befolyásoló összes körülményre, és így nemcsak a szolgálati érdeket veszi figyelembe, hanem az érintett tisztviselő érdekeit is (1986. október 23‑i Schwiering kontra Számvevőszék ítélet, 321/85 ítélet, EU:C:1986:408, 18. pont).
81 A versenyvizsga‑eljárások esetében főszabály szerint a versenyvizsga pályázójának kell benyújtania a versenyvizsga‑bizottsághoz minden olyan tájékoztatást és dokumentumot, amelyet a pályázata elbírálásának szempontjából hasznosnak tart, annak érdekében, hogy a versenyvizsga‑bizottság megvizsgálhassa, hogy a pályázó teljesíti‑e a versenyvizsga‑felhívásban előírt feltételeket, főként akkor, ha erre kifejezetten és egyértelműen is felhívták (2018. december 12‑i Colin kontra Bizottság ítélet, T‑614/16, nem tették közzé, EU:T:2018:914, 48. pont; lásd ebben az értelemben: 1989. július 12‑i Belardinelli és társai kontra Bíróság ítélet, 225/87, EU:C:1989:309, 24. pont).
82 A kölcsönös jogok és kötelezettségek adminisztráció és pályázó közötti egyensúlya mindenekelőtt megköveteli, hogy ez utóbbi figyelmesen és alaposan olvassa el a versenyvizsga‑felhívás teljesen világos, pontos és feltétel nélküli rendelkezéseit (1990. június 20‑i Burban kontra Parlament ítélet, T‑133/89, EU:T:1990:36, 33. pont).
83 Az adminisztrációt illetően az állandó ítélkezési gyakorlat szerint a versenyvizsga‑bizottság a vizsgára bocsátási feltételek teljesülésének ellenőrzése érdekében kizárólag azokat az információkat veheti figyelembe, amelyeket a pályázók a jelentkezési lapjukban és az általuk benyújtandó igazoló iratokban közöltek (2002. január 23‑i Gonçalves kontra Parlament ítélet, T‑386/00, EU:T:2002:12, 74. pont; 2004. március 25‑i Petrich kontra Bizottság ítélet, T‑145/02, EU:T:2004:91, 45. pont). Így a vizsgabizottság nem köteles kutatást végezni annak ellenőrzése érdekében, hogy a pályázó megfelel‑e a versenyvizsga‑felhívás valamennyi feltételének (2000. november 21‑i Carrasco Benítez kontra Bizottság ítélet, T‑214/99, EU:T:2000:272, 77. pont; 2004. március 25‑i Petrich kontra Bizottság ítélet, T‑145/02, EU:T:2004:91, 49. pont). Hiányos vagy kétértelmű iratok esetén a versenyvizsga‑bizottságnak nem feladata, hogy e mulasztások és kétértelműségek tisztázása céljából kapcsolatba lépjen az érdekelttel (1992. május 21‑i Almeida Antunes kontra Parlament ítélet, T‑54/91, EU:T:1992:65, 36. pont; 1997. november 6‑i Wolf kontra Bizottság ítélet, T‑101/96, EU:T:1997:171, 64. pont).
84 Így, amennyiben a versenyvizsga‑felhívás egyértelmű rendelkezései világosan előírják, hogy a pályázathoz igazoló iratokat kell csatolni, e kötelezettségnek a pályázó általi nem teljesítése nem jogosíthatja fel, és végképp nem kötelezheti a vizsgabizottságot vagy a kinevezésre jogosult hatóságot arra, hogy e versenyvizsga‑felhívással ellentétesen járjon el (1992. március 31‑i Burban kontra Parlament ítélet, C‑255/90 P, EU:C:1992:153, 12. pont; 2002. január 23‑i Gonçalves kontra Parlament ítélet, T‑386/00, EU:T:2002:12, 74. pont; 2004. március 25‑i Petrich kontra Bizottság ítélet, T‑145/02, EU:T:2004:91, 49. pont). Az ilyen típusú helyzetben a megkövetelt iratok benyújtásának elmaradása tehát a vizsgára bocsátás megtagadásának érvényes oka.
85 Ezzel szemben, ha a versenyvizsga‑felhívás szövege homályos vagy kétértelmű, az adminisztráció a gondoskodási kötelezettségnek és a gondos ügyintézés elvének megfelelően, a pályázó érdekét figyelembe véve köteles gyakorolni a mérlegelési jogkörét. Ez az eset áll fenn például akkor, ha valamely versenyvizsga‑felhívás nem határozza meg azokat az alaki feltételeket, amelyeknek a megkövetelt igazoló iratoknak meg kell felelniük. Így, amikor a versenyvizsga‑felhívás előírásai a pályázatok benyújtásához csak az iskolai tanulmányokra vonatkozó igazoló dokumentumok benyújtásának kötelezettségét írják elő, de egyebekben pontosan meghatározzák, hogy ez a kötelezettség az oklevelek vagy az iskolai végzettségre vonatkozó iratok eredetinek megfelelő hitelesített példányainak benyújtására vonatkozik, a Bíróság úgy ítélte meg, hogy ez a meghatározás csupán „azon pályázóknak címzett gyakorlati ajánlás, akik a benyújtott dokumentumokat nem kapták vissza”. Ilyen körülmények között a vizsgabizottság feladata annak értékelése, hogy a pályázó által benyújtott dokumentumok olyan igazolások‑e, amelyek lehetővé teszik számára a vizsgára bocsátást (1978. április 25‑i Allgayer kontra Parlament ítélet, 74/77, EU:C:1978:89, 4. pont).
86 A Bíróság egyébiránt kimondta, hogy amennyiben a versenyvizsga‑felhívás további pontosítás nélkül az „igazoló iratok” fogalmára hivatkozik, a versenyvizsga‑bizottság – miután az általa elvégzett szigorú értelmezés útján megállapította, hogy ez a fogalom „eredeti példányt vagy hitelesített fénymásolatot” jelent – a fenti 80. és 85. pontban említett elvek megsértése nélkül nem zárhatja ki a pályázót azzal az indokkal, hogy az csak egyszerű fénymásolatokat nyújtott be, anélkül hogy ez utóbbinak lehetőséget biztosítana azon kiegészítő igazoló iratok benyújtására, amelyek a pályázatát szabályszerűvé tehetik (1986. október 23‑i Schwiering kontra Számvevőszék ítélet, 321/85 ítélet, EU:C:1986:408, 20. pont). Ilyen körülmények között a vizsgabizottságnak lehetővé kellett volna tennie a pályázó számára, hogy az eredetileg benyújtott egyszerű fénymásolatok helyett megfelelő, hitelesített fénymásolatokat nyújtson be.
87 Ehhez hasonló érvelés mentén a Törvényszék kimondta, hogy amennyiben a versenyvizsga‑felhívás nem részletezi, hogy a pályázónak a vizsgára bocsátás megtagadásának terhe mellett be kell nyújtania az Unió valamely hivatalos nyelve megfelelő ismeretének igazolására alkalmas iratokat, a versenyvizsga‑bizottság nem utasíthatja el a pályázatot, amelyhez a pályázó nyelvtudásának szintjére vonatkozó nyilatkozatot mellékeltek, azzal az indokkal, hogy e pályázathoz nem mellékeltek igazoló iratokat (1999. július 19‑i Varas Carrión kontra Tanács ítélet, T‑168/97, EU:T:1999:154, 45–57. pont). A Törvényszék azt is kimondta, hogy az oklevélre vonatkozó igazoló dokumentum kétértelműsége önmagában nem teheti lehetővé a vizsgabizottság számára, hogy a pályázó által a pályázatában szolgáltatott nyilatkozatokat, valamint az ezen oklevelet kiállító tagállam jogának releváns rendelkezéseit figyelmen kívül hagyva elutasítsa a pályázatot (2018. december 12‑i Colin kontra Bizottság ítélet, T‑614/16, nem tették közzé, EU:T:2018:914, 44–66. pont).
88 Az ítélkezési gyakorlat ezen megszilárdult elveit kell alkalmazni a jelen ügybelihez hasonló igazolási eljárásban.
89 A jelen esetben a versenyvizsga‑felhívás 5.3 pontja megkövetelte a pályázóktól, hogy nyújtsanak be egy „listát, amely a pályázathoz mellékelt minden egyes igazoló dokumentum számát és rövid leírását feltünteti”, és kifejezetten előírta, hogy e feltétel be nem tartása a pályázat elutasítását vonja maga után.
90 E feltételre egyébként a pályázati adatlap is emlékeztet, amely a következő nyilatkozatot tartalmazza:
„2. [t]ájékoztattak arról, hogy a pályázatom elutasításra kerül, ha nem töltöm ki a jelen pályázati adatlap valamennyi rovatát, és az előírt határidőn belül nem nyújtom be az adatlapot, és annak mellékleteként az összes igényelt igazoló dokumentumot, így különösen azt a listát, amely a pályázathoz mellékelt minden egyes igazoló dokumentum számát és rövid leírását feltünteti (a versenyvizsga‑felhívás 5. pontja).”
91 Ez a szöveg a pályázati adatlap legvégén van, közvetlenül a pályázó aláírására fenntartott hely előtt. A szöveg a nagybetűs, vastagon szedett „Nyilatkozat” cím alatt található, így az nem kerülheti el az olvasó figyelmét. A felperes aláírta ezt a nyilatkozatot.
92 Mindezekből az következik, hogy a versenyvizsga‑felhívás és a pályázati adatlap szövege világos, pontos és egyértelmű volt. A pályázati adatlapját aláíró felperesnek tudnia kellett arról, hogy az igazoló iratok listájának hiánya a pályázata elutasítását fogja eredményezi.
93 E körülmények között a fenti 84. pontban említett ítélkezési gyakorlat alapján a Parlament egyáltalán nem volt köteles a gondoskodási kötelezettség vagy a megfelelő ügyintézés elve alapján figyelmeztetni a felperest a pályázatát érintő hiányosságra, vagy arra, hogy felkérje őt e helyzet szabályszerűvé tételére. A pályázatok benyújtási határidejének lejárta előtt a felperes jogosult volt a pályázatának oly módon történő szabályszerűvé tételére, hogy az eredeti pályázata helyett benyújtja a mellékletek előírt listáját tartalmazó teljes pályázati anyagot. A jelen ügyben, mivel a felperes 2017. szeptember 27‑én nyújtotta be pályázatát, erre a hiánypótlásra még kilenc nap állt rendelkezésére. Ezzel szemben a pályázatok benyújtására nyitva álló határidő 2017. október 6‑i lejártakor a versenyvizsga‑felhívás rendelkezései és az egyenlő bánásmód elve nem tették lehetővé a Parlament számára, hogy felhívja a pályázót az előírt mellékletek listáját nem tartalmazó pályázatának szabályszerűvé tételére.
94 Azon érvelésre válaszul, amellyel a felperes a szóban forgó igazolási eljárásra vonatkozó szabályok ilyen értelmezésének aránytalan jellegét kifogásolja – tekintettel arra, hogy a mellékletlista hiányának pusztán formális természetéhez képest a pályázat elutasításának milyen súlyos következményei vannak –, emlékeztetni kell arra, hogy az arányosság elve megköveteli, hogy az uniós intézmények aktusai ne haladják meg a szóban forgó szabályozás által kitűzött jogszerű célok elérésére alkalmas és ahhoz szükséges mértéket, ennélfogva, ha több megfelelő intézkedés kínálkozik, a kevésbé korlátozó jellegűt kell választani, és az okozott hátrányok nem lehetnek aránytalanok a kitűzött célokhoz képest (2006. december 14‑i Meister kontra OHIM végzés, C‑12/05 P, EU:C:2006:779, 68. pont; 2019. március 5‑i Pethke kontra EUIPO végzés, T‑169/17, nem tették közzé, EU:T:2019:135, 122. pont).
95 Figyelembe véve egyrészt azt a széles mérlegelési jogkört, amely a személyzeti szabályzatnak az igazolási eljárást létrehozó 45a. cikkéből levezethető, másrészt pedig azt a széles mérlegelési jogkört, amely a Bíróság állandó ítélkezési gyakorlata értelmében az uniós intézményeket megilleti a szervezeti egységeik szervezése és különösen a versenyvizsgák módozatainak és feltételeinek meghatározása, valamint bármely kiválasztási eljárásban a pályázatok érdemeinek értékelése és összehasonlítása során, a Törvényszék által gyakorolt felülvizsgálatnak ezen a területen arra a kérdésre kell korlátozódnia, hogy az adminisztráció, tekintettel az értékelése során alapul vett tényekre, észszerű határok között maradt‑e, és a mérlegelési jogkörét nem használta‑e nyilvánvalóan helytelenül vagy az ezen jogkörrel való felruházásakor megállapítottaktól eltérő célokra (lásd ebben az értelemben: 2008. október 9‑i Chetcuti kontra Bizottság ítélet, C‑16/07 P, EU:C:2008:549, 76. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat; 2003. november 11‑i Faita kontra EGSZB ítélet, T‑248/02, EU:T:2003:298, 71. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).
96 Következésképpen a Törvényszéknek kell megvizsgálnia, hogy a versenyvizsga‑felhívás 5.3 pontjában foglalt szabály – amely szerint az elutasítás terhe mellett minden pályázathoz mellékletlistát kell csatolni, és amely szabályon az elutasító határozat alapul – megfelel‑e a fent említett kritériumoknak.
97 Meg kell vizsgálni, hogy e szabály jogszerű cél elérésére irányul‑e. A Parlament beadványaiban, valamint a tárgyaláson lefolytatott viták során lényegében azt állította, hogy az említett szabály két cél elérésére irányul. Az elsődleges cél a pályázatok adminisztratív feldolgozásának megkönnyítése. A másodlagos cél annak vizsgálata, hogy a pályázók képesek‑e világos és egyértelmű utasítások követésére.
98 E tekintetben emlékeztetni kell arra, hogy a szóban forgó igazolási eljárás célja az AST csoportba tartozó tisztviselők kiválasztása annak lehetővé tétele érdekében, hogy a személyzeti szabályzat 45a. cikkében előírt eljárás szerint tanácsosi álláshelyekhez jussanak. Az adminisztratív feladatok terjedelme – amelyeket meglehetősen rövid idő alatt kell elvégezni az igazolási eljárás megfelelő lefolytatásának biztosításához – igazolhatja azt, hogy az adminisztráció összefoglaló lista benyújtását követeli meg, amely lehetővé teszi az egyes pályázatok alátámasztására benyújtott valamennyi információ és irat ellenőrzését. Egyébiránt, az igazolási eljárás természetét figyelembe véve meg kell állapítani, hogy a tanácsosi munkakörbe lépni szándékozó pályázókkal szemben nem észszerűtlen elvárás, hogy a versenyvizsga‑felhívás világos, pontos és egyértelmű szövegéből következő utasítások követéséhez megfelelő pontosságot és figyelmet tanúsítsanak.
99 Ennélfogva úgy kell tekinteni, hogy az igazolási eljárás célkitűzésére tekintettel jogszerű céloknak minősülnek a Parlament által hivatkozott, a pályázatok hatékony feldolgozására, valamint annak megvizsgálására irányuló célok, hogy a pályázók alkalmasak‑e világos, pontos és egyértelmű utasítások követésére.
100 Azt is meg kell vizsgálni, hogy az igazolási eljárás megszervezésével kapcsolatban az adminisztrációnak biztosított mérlegelési mozgástér keretében megfelelőek és szükségesek‑e az e célok megvalósításához alkalmazott eszközök.
101 E tekintetben az igazoló iratok összefoglaló listája lehetővé teszi az adminisztráció számára, hogy összefoglalt formában tekintse át az egyes pályázatok alátámasztására benyújtott összes dokumentumot. A Parlament e tekintetben jogosan hangsúlyozta e dokumentumok sokféleségét – különösen nyelvi szempontból – a pályázók állampolgársága közötti eltérések miatt. Azt is meg kell állapítani, hogy az ilyen jellegű eljárás nagyszámú pályázót érint. Kétségtelen, hogy a belső jellege miatt viszonylag csekély számú pályázót érint a felvételi versenyvizsgákhoz képest, amelyek néha több ezer pályázót vonzanak. Az ilyen felvételi eljárás során várható pályázók potenciális száma azonban távolról sem elhanyagolható. Hangsúlyozni kell továbbá az ilyen kiválasztási eljáráshoz szervesen kapcsolódó időbeli korlátokat is. A pályázatot ugyanis 190 nappal a pályázatok benyújtásának határidejét követően, a sikeres pályázók listájának közzétételével zárták le.
102 Tekintettel a pályázati anyagok tartalmának sokféleségére, a pályázók számára és az időbeli korlátokra, az igazoló iratok listájának benyújtására vonatkozó kötelezettség olyan intézkedésnek tűnik, amely hozzájárulhat az igazolási eljárás megfelelő lebonyolításához. Az ilyen követelmény nem tekinthető úgy, hogy túlzott vagy észszerűtlen terhet róna a pályázókra. A versenyvizsga‑felhívás világos, pontos és egyértelmű szavakkal hívta fel a pályázók figyelmét e kötelezettség tiszteletben tartásának fontosságára, amelyeket nem lehet a gondoskodási kötelezettséggel ellentétesnek tekinteni.
103 Annak előírásával, hogy e listát a pályázat elutasításának terhe mellett kell benyújtani, a versenyvizsga‑felhívás 5.3 pontjában kimondott szabály arra irányul, hogy a pályázókat e kötelezettség teljesítésére ösztönözze. Igaz ugyan, hogy mivel a listának pusztán adminisztratív funkciója van, annak hiánya nem képezi akadályát a pályázók egyéni érdemei értékelésének, amely akadály például akkor állhatna fenn, ha a végzettség vagy a képesítés szintjét tanúsító okirat hiányozna. Mindazonáltal ilyen szabály hiányában a pályázók kevésbé lennének arra ösztönözve, hogy gondosan ellenőrizzék pályázati anyaguk megfelelő állapotát. Az ilyen szabály hiánya – azonkívül, hogy a gyakorlatban megnehezítheti az adminisztráció feladatát – jogi szempontból kétértelmű helyzetet idézhet elő az ilyen hiányosság pótolható jellegével kapcsolatban.
104 Következésképpen a Parlament azzal, hogy a felperes pályázatát elutasító határozatot a versenyvizsga‑felhívás 5.3 pontjában foglalt szabály alapján fogadta el, észszerű korlátok között gyakorolta a mérlegelési jogkörét, és ezt a jogkört nem használta nyilvánvalóan helytelenül vagy az ezen jogkörrel való felruházásakor megállapítottaktól eltérő célokra.
105 A fentiekből következik, hogy a felperesnek a megfelelő ügyintézés és az arányosság elvének megsértésére alapított kifogása nem megalapozott, ezért azt el kell utasítani.
Az 1. rendelettel bevezetett nyelvhasználati szabályok megsértéséről
106 A felperes azt állítja, hogy a Parlament megsértette az 1. rendelet rendelkezéseit azáltal, hogy a 2018. július 23‑i határozatban, valamint a 2017. évi igazolási eljárásra vonatkozó versenyvizsga‑felhívásban nem használta a portugál nyelvet. A felperes arra hivatkozik, hogy noha az ítélkezési gyakorlat lehetővé teszi néhány meghatározott nyelv használatát a szolgálat egyedi és igazolt szükségleteire, e lehetőség az 1. rendelet 6. cikkének megfelelően eljárási szabályzat elfogadásától függ (2012. november 27‑i Olaszország kontra Bizottság ítélet, C‑566/10 P, EU:C:2012:752; 2015. szeptember 24‑i Olaszország és Spanyolország kontra Bizottság ítélet, T‑124/13 és T‑191/13, EU:T:2015:690). Ilyen szabályzat hiányában a nyelvhasználati szabályoktól semmilyen eltérésre nincs lehetőség.
107 A felperest tehát hátrányos megkülönböztetés érte az angol, német vagy francia anyanyelvű munkatársaihoz képest. A felperes kifejti, hogy a jelen jogalapot a versenyvizsga‑felhívással szembeni jogellenességi kifogásként kell értelmezni, mivel a felperes ezt az aktust közvetlen és személyes érdek hiányában egy korábbi szakaszban közvetlenül nem vitathatta.
108 Egyébiránt a felperes azt állítja, hogy noha a panaszát portugál nyelven fogalmazta meg, a Parlament angol nyelven válaszolt, anélkül hogy a válaszához fordítást mellékelt volna.
109 A Parlament vitatja ezt az érvelést.
110 Anélkül, hogy dönteni kellene arról a kérdésről, hogy a tisztviselőkre és alkalmazottakra vonatkozó különös szabályozási rendelkezések hiányában és az intézmények eljárási szabályzatainak erre vonatkozó rendelkezései hiányában az egyrészt az ezen intézmények, másrészt a tisztviselőik és alkalmazottaik közötti viszonyok ki vannak‑e zárva az 1. rendelet hatálya alól, emlékeztetni kell arra, hogy az említett rendelet 2. cikkével összhangban – amely lényegében az EUMSZ 24. cikk negyedik bekezdésének és a Charta 41. cikk (4) bekezdésének felel meg – azok az okmányok, amelyeket egy tagállam, vagy a tagállamok valamelyikének joghatósága alá tartozó személy a Unió intézményeinek küld, a feladó választása szerint az 1. rendeletben foglalt hivatalos nyelvek bármelyikén készülhetnek, és az intézmény válaszát ugyanazon a nyelven kell elkészíteni. Az Unió nyelvi sokfélesége – amelynek fontosságára az EUSZ 3. cikk (3) bekezdésének negyedik albekezdése, valamint a Charta 22. cikke emlékeztet – tiszteletben tartásának elengedhetetlen alkotóelemeként alapvető jelleggel bír az e személyek számára fenntartott azon jog, hogy az Unió hivatalos nyelvei közül kiválasszák az intézményekkel folytatott levélváltásaikban használandó nyelvet (2019. március 26‑i Spanyolország kontra Parlament ítélet, C‑377/16, EU:C:2019:249, 36. pont).
111 Amint az azonban a Bíróság ítélkezési gyakorlatából következik, az Uniónak a nyelvi sokféleség tiszteletben tartására irányuló kötelezettségéből nem lehet azt a következtetést levonni, hogy létezik egy olyan általános jogelv, amely minden személy számára biztosítja azt a jogot, hogy az érdekeit esetlegesen érintő valamennyi aktusnak minden körülmények között a saját nyelvén kellene elkészülnie, és amely jog értelmében az intézmények minden helyzetben anélkül kötelesek az összes hivatalos nyelvet alkalmazni, hogy ettől eltérhetnének (lásd: 2019. március 26‑i Spanyolország kontra Parlament ítélet, C‑377/16, EU:C:2019:249, 37. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).
112 Így különösen az Unió személyi állományának kiválasztására irányuló eljárások sajátos keretében a Bíróság kimondta, hogy az intézményekre nem hárulhatnak a személyzeti szabályzat 1d. cikkében előírt követelményeket meghaladó kötelezettségek (lásd: 2019. március 26‑i Spanyolország kontra Parlament ítélet, C‑377/16, EU:C:2019:249, 37. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).
113 A személyzeti szabályzat 1d. cikkének (1) bekezdéséből és (6) bekezdésének első mondatából az következik, hogy bár nem kizárt, hogy a szolgálati érdek igazolhatja a valamely versenyvizsga pályázói és az adminisztráció közötti kommunikációhoz választható nyelvek alacsonyabb számú, az Unióban legszélesebb körben ismert hivatalos nyelvekre történő korlátozását, az ilyen korlátozásnak azonban kötelező jelleggel mind a versenyvizsga pályázói, mind pedig az uniós bíróságok által objektív módon ellenőrizhető tényezőkön kell alapulnia (lásd ebben az értelemben: 2019. március 26‑i Bizottság kontra Olaszország ítélet, C‑621/16 P, EU:C:2019:251, 124. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).
114 Az intézménynél hivatalban lévő tisztviselők és alkalmazottak számára fenntartott versenyvizsga‑felhívás keretében bizonyos nyelvek ismeretének megkövetelését indokolhatja e versenyvizsga belső jellege, mivel a pályázók megérthették a vizsgák tekintetében előírt nyelvekre vonatkozó választás indokait, a Törvényszék pedig felülvizsgálhatta az e nyelvekre vonatkozó választást (lásd ebben az értelemben: 2012. november 27‑i Olaszország kontra Bizottság ítélet, C‑566/10 P, EU:C:2012:752, 92. pont; 2005. április 5‑i Hendrickx kontra Tanács ítélet, T‑376/03, EU:T:2005:116, 33. és 34. pont).
115 Ezeket az elveket kell alkalmazni azon aktus esetében, amelyet a jelen ügy tárgyát képezőhöz hasonló igazolási eljárásban részt vevő összes pályázónak címeznek, és amely eljárás kizárólag azon tisztviselőknek van fenntartva, akik legalább hat év szolgálati idővel rendelkeznek (lásd ebben az értelemben: 2008. november 20‑i Olaszország kontra Bizottság ítélet, T‑185/05, EU:T:2008:519, 132. pont).
116 Emlékeztetni kell ugyanis arra, hogy az igazolási eljárást a személyzeti szabályzat 45a. cikke írja elő, amelynek (1) bekezdése kimondja, hogy az AST csoportba tartozó bármely tisztviselő az 5. besorolási fokozattól AD csoportba tartozó álláshelyre nevezhető ki.
117 A jelen ügyben a versenyvizsga‑felhívásból kitűnik, hogy a Parlament elnöksége 2005. szeptember 26‑i, az igazolási eljárásra vonatkozó általános végrehajtási rendelkezésekről szóló határozata 4. cikkének megfelelően a pályázóknak, többek között, legalább hat év szolgálati idővel kellett rendelkezniük az AST csoportban. Rá kell mutatni, hogy az említett határozat 3. cikke kimondja, hogy az e rendelkezés alapján közzétett pályázati felhívásban meg kell említeni annak a jelentőségét, hogy a pályázók megfelelően ismerjék legalább az egyik olyan nyelvet, amelyen a képzési programot és az e határozat 5. és 6. cikkében említett teszteket szervezik.
118 A fentieknek megfelelően a versenyvizsga‑felhívás említést tett ennek jelentőségéről, és hangsúlyozta, hogy a képzési programokra és tesztekre francia és angol nyelven kerül sor. A versenyvizsga‑felhívás azt is tartalmazta, hogy a COPAC köteles felvételi beszélgetésre hívni a legjobb eredményt elérő pályázókat annak érdekében, hogy értékelje a francia, illetve angol nyelvtudásukat, amelyek a személyzeti szabályzat 45a. cikkének (1) bekezdésében említett képzési programban használt nyelvek.
119 Ezenkívül emlékeztetni kell arra, hogy a tisztviselőnek vagy az alkalmazottnak címzett egyedi határozatot az adminisztráció a gondoskodási kötelezettsége értelmében a tisztviselő vagy alkalmazott által alaposan ismert nyelven köteles megfogalmazni, annak érdekében, hogy az ténylegesen és könnyen megismerhesse annak tartalmát (lásd ebben az értelemben: 2000. március 23‑i Rudolph kontra Bizottság ítélet, T‑197/98, EU:T:2000:86, 44. és 46. pont; 2005. október 5‑i Rasmussen kontra Bizottság ítélet, T‑203/03, EU:T:2005:346, 61. és 64. pont).
120 Az a tény, hogy az adminisztráció által a tisztviselőjének címzett dokumentumok e tisztviselő anyanyelvétől eltérő nyelven vannak szövegezve, nem jelenti az említett tisztviselő jogainak megsértését, ha ismeri az adminisztráció által használt nyelvet, ami lehetővé teszi számára, hogy ténylegesen és könnyen megismerhesse a szóban forgó dokumentumok tartalmát. Így a panaszt elutasító határozat olyan nyelven történő közlése, amely nem az érintett tisztviselő vagy alkalmazott anyanyelve és nem is a panasz megszövegezésének nyelve, szabályosnak tekinthető, feltéve, hogy az érintett ténylegesen tudomást szerezhetett arról (lásd ebben az értelemben: 2000. március 23‑i Rudolph kontra Bizottság ítélet, T‑197/98, EU:T:2000:86, 44. és 45. pont; 2001. február 7‑i Bonaiti Brighina kontra Bizottság ítélet, T‑118/99, EU:T:2001:44, 17. pont; 2019. február 7‑i Duym kontra Tanács ítélet, T‑549/17, nem tették közzé, EU:T:2019:72, 110. pont).
121 Márpedig a Törvényszék tudomására hozott iratokból kitűnik, hogy a felperes a pályázati adatlapján „nagyon jó” angol nyelvismeretet jelölt meg, amely a pályázók által választható három minősítés közül a legmagasabb. A felperes egyébiránt aláírta a pályázati adatlap végén szereplő angol nyelvű nyilatkozatot is (lásd a fenti 90. pontot). A felperes angol nyelven fogalmazta meg a 2018. február 2‑i panaszt, amelyre a 2018. július 23‑i határozat válaszol, amely határozat ezt a panaszt a 2018. április 13‑i panasszal együtt vizsgálta meg. Ezenkívül a felperes a jelen eljárás tárgyát képező igazolási eljárásra vonatkozó más iratokat is e nyelven fogalmazott, többek között a 2017. szeptember 27‑i pályázatát, valamint a COPAC‑hoz benyújtott 2018. március 8‑i keresetet. Az iratokból az is kitűnik, hogy a felperes az angol nyelvet használta az adminisztrációval folytatott elektronikus kommunikációjában annak érdekében, hogy 2017. december 13‑án a pályázatának újbóli megvizsgálását kérje, valamint a 2018. április 13‑i panaszának továbbítása során. E tekintetben hangsúlyozni kell, hogy a felperes az egyik angol nyelven fogalmazott és 2017. december 13‑án a kinevezésre jogosult hatóságnak címzett elektronikus levelében kifejezetten úgy nyilatkozott, hogy hibát követett el, amikor megfeledkezett a pályázatát alátámasztó igazoló iratok listájának továbbításáról, és nem kísérelte meg e hibát olyan nyelvi jellegű nehézségekre hivatkozva kimenteni, amelyek megakadályozták őt a versenyvizsga‑felhívás szövegének megértésében.
122 A jelen ügyben szóban forgó igazolási eljárás nem külső versenyvizsgának minősült – amelyet az Európai Unió Hivatalos Lapjában valamennyi hivatalos nyelven kötelező közzétenni, és amely valamennyi uniós polgár számára nyitva áll –, hanem a hat évnél hosszabb szolgálati idővel rendelkező tisztviselők számára fenntartott belső versenyvizsgának. A Parlament tehát az Unió nyelvhasználati szabályaira vonatkozó, fent felidézett elvek megsértése nélkül mellőzhette a versenyvizsga‑felhívás portugál nyelven való közzétételét. A Parlament úgyszintén az említett elvek megsértése nélkül várta el, hogy a felperes a portugál nyelvtől eltérő nyelven kommunikáljon vele, és hogy rendelkezzen az angol vagy a francia nyelv megfelelő ismeretével. A fenti megfontolásokból következik, hogy az 1. rendelet megsértésére alapított jogellenességi kifogást el kell utasítani.
123 Nem megalapozott, következésképpen elutasítandó az az érvelés, amellyel a felperes azt kifogásolja, hogy a 2018. július 23‑i határozatot angol nyelven szövegezték, és hogy nem áll rendelkezésre portugál nyelvű fordítás.
124 Mivel a jelen ügyben megsemmisíteni kért többi aktusra és többi levélre tekintettel a felperes pályázatát elutasító határozat ellen irányuló valamennyi kifogás érdemben elutasításra került, a keresetet teljes egészében el kell utasítani, anélkül hogy határozni kellene az említett aktusok és levelek ellen irányuló megsemmisítés iránti kérelmek elfogadhatóságáról.
A költségekről
125 Az eljárási szabályzat 134. cikkének (1) bekezdése alapján a Törvényszék a pervesztes felet kötelezi a költségek viselésére, ha a pernyertes fél ezt kérte.
126 A felperest, mivel pervesztes lett, a Parlament kérelmének megfelelően kötelezni kell a költségek viselésére.
A fenti indokok alapján
A TÖRVÉNYSZÉK (kibővített hetedik tanács)
a következőképpen határozott:
1) A Törvényszék a keresetet elutasítja.
2) A Törvényszék João Miguel Baratát kötelezi a költségek viselésére.
da Silva Passos | Valančius | Reine |
Kihirdetve Luxembourgban, a 2021. március 3‑i nyilvános ülésen.
Aláírások